és akkor a probléma

etikai oldala, ami szintén nem egyszerű.

Mert ott van ugye az a jézusi imperatívusz: amit szeretnétek, hogy az emberek cselekedjenek veletek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük. Azaz ne tegyél olyant, ami – ha más teszi ellened – neked szarul esik.

Tegyük föl, hogy a zember betartja (megpróbálja a lehető legjobb képességei szerint betartani). Nem paraszt, nem bunkó, tudatosít, elemez, nem provokál, kitér, nem megy bele, nem éreztet, nem zsarol. Mivel tudatában van annak, hogy ő ilyen, valahol azt várná, hogy ezért cserébe mások is ilyenek legyenek vele, pontosan a fent említett aranyszabály miatt. Ez persze nem így működik, csak az, hogy én kilépek ebből, még nem garancia arra, hogy nem fognak engem valami játszmába belerángatni, vagy hogy a másik udvarias és finom lesz, tekintettel az én érzékenységemre (most erre megint ne térjünk ki, hogy sokszor én “keresetlenül őszinte” vagyok, amit más bunkóságnak érzékel).

Így oda jutunk, hogy úgy kell jónak lenni, hogy közben cserébe nem várhatsz el semmi jót senkitől (ellentétben a népmesékkel), a jó, amit kapsz, ritka, kiszámíthatatlan ajándék.

A probléma következő része: ha már paraszt volt veled valaki, és kellően dühös is vagy, mit teszel? Három lehetőség van:

a. semmit, megbocsátod, elfelejted, nem reagálsz; mindezt úgy, hogy közben nem mérgezed saját magad az élménnyel, hanem ténylegesen hagyod kihullani magadból, mintha nem is lett volna;

b. visszaadod neki (a hatalmi viszonyok között ez eléggé elképzelhetetlen);

c. levezeted valakin, aki nem tud védekezni (gyerek, családtag, tanítvány, alkalmazott). Szerintem a legtöbben ezt csinálják.

Nekem az evangéliumokból úgy tűnik, hogy a “fordítsd oda a másik arcod” egyértelműen ilyen helyzetekre vonatkozik. Azaz nem csak annyit kell tenni, hogy az ember érzelmileg nem reagál, hanem pozitívan reagál a negatívumokra, azaz a javára fordítja a frusztráló helyzetet, kilép a játszmából és ajándékoz valamit a másiknak magából. A kérdés csak az, hogy ezt emberileg el lehet-e érni.

Abban biztos vagyok, hogy olyan helyzetekben, amelyek nem érintenek meg érzelmileg, meg lehet tenni, mert nem igényel túl nagy erőfeszítést. A probléma épp azokkal a helyzetekkel van, ahol a zember érzelmileg nagyon komolyan érintett, mint pl. a játszma, amiről másfél napja írok. Mert itt az lenne a “jézusi”, ha a zember nemcsak hogy nem menne bele ebbe a játszmába (ami egyelőre számomra lehetetlennek látszik, pontosan azért, mert olyankor ösztönösen cselekszem és nem tudatosan), hanem még ad is magából, elmegy a “második mérföldre” is, azaz tudatossá teszi magában a játszmát, nem engedi magát érzelmileg befolyásolni, és felismeri, hogy tulajdonképp az “agresszornak” van a legnagyobb szüksége a lelkigondozásra, és megtalálja hozzá a megfelelő mondatot.

Egyelőre ez nekem lehetetlen küldetésnek látszik.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: