hand out 5

A négy ortodox kalifa kora

632–634   Az első kalifa, a Próféta apósa és barátja, Abú-Bakr lesz. Uralkodásának két évét a beduin törzsek lázadásának (ridda) leverése jellemzi. Ezek a harcok vallási és politikai jellegűek. A ridda hőse Kálid ibn al-Válid. Medina lesz Abú-Bakr és az őt követő két kalifa uralma alatt az arab világ központja.

633. május   Az egyik legfontosabb, az ún. hitehagyottak elleni akrabai csatában Abú-Bakr győz. Ennek következtében az Arab-félsziget központi részei is a muszlimok ellenőrzése alá kerülnek.

634   Kálid ibn al-Válid serege másik három arab hadtesttel legyőzi a bizánciakat a Jeruzsálem és Gáza között levő Adzsnádainnál, így gyakorlatilag nyitva áll az út Palesztina felé. Ezek az első muszlim hódítások Arábián kívül.

Ebben az évben meghal Abú-Bakr, halálos ágyán kinevezi utódát, a Próféta egy másik társát, Omárt.

634–644   I. Omár kalifa uralma a nagy hódítások első hullámának a kezdete, melynek során az arabok kiterjesztik uralmukat Szíriára, Egyiptomra, Perzsia távoli területeire és más országokra.

635   Damaszkusz meghódítása.

636   A Jordán folyó egyik keleti mellékágánál, a Jarmúk völgyi csatában a bizánciak vereséget szenvednek az araboktól. Ennek következtében arab fennhatóság alá kerül Szíria, amelyet négy katonai tartományra osztanak.

637   A kádiszíjai csatában az arabok legyőzik a perzsákat, és azután megszerzik központjukat, Ktésziphónt és Nyugat-Perzsiát a szászánidáktól.

638   Jeruzsálem meghódítása.

639   I. Omar kalifa testvérének, Szíria helytartójának halála után unokatestvérét, a későbbi I. Muávija kalifát teszi helytartóvá.

639-642   Az arabok meghódítják Egyiptomot.

640   Az arabok elfoglalják az örmény fővárost, Dvínt.

641   Az arabok elfoglalják Moszul városát.

A nihávendi csata a perzsák ellen, amelyben III. Jazdagird szászánida uralkodó megmaradt seregei végzetes vereséget szenvednek.

642   Amr meghódítja Pentapoliszt.

642   Habíb ibn Maszlama és Szalmán ibn Rabía hadjáratai Örményország északkeleti  területei ellen. Al-Báb elfoglalása.

643   Amr elfoglalja Tripolisz városát.

644   I. Omár kalifát meggyilkolják; utóda a súra választása következtében Mohamed egy másik társa, Oszmán lesz.

644–56   I. Oszmán kalifa uralkodása.

645   Amr hadvezért az új kalifa, I. Oszmán visszahívja; ezt kihasználva a bizánciak visszafoglalják Alexandriát. Amrot azonban visszarendelik Egyiptomba, és Nikiunál megveri a bizánciakat.

646   Amr újból bevonul Alexandriába, ezzel Egyiptom végleg muszlim uralom alá kerül.

647   Muávija behatol Kappadókiába, és adófizetésre kötelezi Kajszaríja (Caesarea) városát. Innen Frügiába indul, ahol sikertelenül ostromolja Amorion városát, majd végigrabolva a tartományt visszatér Damaszkuszba.

649   Muávija megtámadja Ciprust, és elfoglalja fővárosát. Bizánc hároméves fegyverszünetet kér, és adófizetésre kötelezi magát.

649–650 Az arabok elfoglalják Perszepoliszt, Irán déli fővárosát, a zoroasztriánusok központját.

650   Az arabok harmadik hadjárata Örményország ellen.

652   Az arabok elfoglalják Örményországot, és támadást intéznek a Kaukázuson keresztül a Kazár Birodalom ellen, de vereséget mérnek rájuk.

Az első arab támadás Szicília ellen.

653   I. Oszmán kalifa meghatározza a Korán elfogadott változatát.

654   Az arabok rövid időre megszerzik Anküra (ma Ankara) városát.

655   Sor kerül az első arab–bizánci tengeri ütközetre a lükiai tengerparton, ahol a bizánciak megsemmisítő vereséget szenvednek.

656. június 17.   I. Oszmán kalifát medinai palotájában meggyilkolják. Medinában Alit választják meg kalifának.

656–661   Ali kalifátusa. Ő a Próféta unokatestvére és veje volt. Uralmát kétségbe vonja Muávija, aki Szíria kormányzója, ami az első polgárháború (fitna) kirobbanásához vezet.

656. december   Az Ali és Aisa közötti csatából, a bászrai „tevecsatából” Ali kerül ki győztesen.

657   Muávija és Ali közötti csata Sziffinnél, amiben Ali volt fölényben. Azonban Ali elfogadja a békés ajánlatot, hogy a vita tisztázására semleges döntőbírákat kérjenek fel. A háridzsiták elhagyják Alit.

658   Az adruhi döntőbíráskodás Ali ellen dönt. A szíriai csapatok kikiáltják Muáviját kalifának.

658. július   A nahraváni csatában Ali legyőzi a szembeszegülő háridzsitákat.

661   Alit egy háridzsita merénylő meggyilkolja. Ali fia, Haszan lemond a kalifátusról Muávija javára.

 

Mazhabok

a. Hanafita madzhab

A legelső madzhab a hanafita, Abu Hanífa (699-767) jogtudós, eredetileg kúfai kalmár köré szerveződött. A muszlim jogtudomány (fikh) elismert szakértőjeként síkraszállt az Omajjádok legitimitása mellett. Úgy vélte, az alattvalói részről tanúsított jámborság és a vallási türelem az uralkodókat is megilleti, amennyiben azok “megérdemlik”. Tanításának központi eleme a közösség és az uralkodó viszonya, amelynek vonatkozásait szőrszálhasogatásig menő vitákban finomítottak, amíg az igazságos társadalomról alkotott Korán-képet a valós viszonyokhoz igazították.

A Korán meglehetősen kevés jogi támpontot nyújtott a társadalom akkori állapotára vonatkozóan, ezért a Prófétáról és környezetéről gyűjtöttek elbeszéléseket és történeteket (hadísz), hogy összehasonlítsák az adott jogi problémát a Próféta és környezete cselekedeteivel. Ezzel párhuzamosan a muszlim közösségekben kerestek szokásokat (szunna), amelyek eredetét próbálták visszavezetni a Prófétára vagy annak egy társára. Ezzel megbízható tudásra (ilm) tehettek szert, ami segített dönteni a jó és a rossz között.

Mivel a hanafita iskola nagy teret enged a személyes értékelésnek (rá’i), rugalmasnak és liberálisnak tartják. Abu Hanífa úgy vélekedett, hogy a jogtudósnak akkor is képesnek kell lennie helyes jogértelmezést, ítéletet alkotni, ha az adott kérdésben nincs a hadíszokban vagy a szunnában odaillő példa.

A hanafita iskola az Abbászidák és az oszmánok állami irányzata volt, Irakban, Törökországban, de Közép-Ázsiában és Pakisztánban is vannak fontos jelenkori csoportjai. A muszlimok egyharmada tartozik ma a hanafita irányzathoz.

c. Málikita madzhab

A főként szokásjogra alapozó málikita irányzat Málik ibn Anaszról (715-795) kapta a nevét, aki a Próféta medinai viselkedését vizsgálva alakította ki jogi rendszerét. A masznava, vagyis a muszlim közösség érdekeit helyezi tanításának középpontjába. Muvatta (Járt út) című munkája a Próféta és a medinai közösség eredeti szokásainak (szunnájának) összefoglalása. A muszlim Spanyolországban és a Magreb-államokban elterjedt iskola volt, a mai Észak-Afrika, Magreb-államok, Mauritánia, Nigéria, Szudán, Kuvait első számú jogi iskolája.

d. Sáfiita madzhab

A harmadik irányzat a sáfiita. A szegény gázai családból származó jogtudós, Muhammad ibn Idrísz as-Sáfii (767-820), aki Málik ibn Anasz tanítványa volt, úgy vélte, méltatlan lenne az iszlámhoz, ha fő törvényeit egyetlen város vagy egy közösség eredeti szokásai alapján határoznák meg. Helyesebbnek tartotta, hogy a jogrendet a hadíszokra, vagyis a hagyományokra alapozzák, hiszen az tágabb kitekintést nyújthat a formálódó muszlim birodalomra. Sáfii rendkívül fontosnak tartotta, hogy a hagyományok átöröklésének folyamatát kizárólag megbízható, forrásokkal alátámasztott közvetítők útján lehessen igénybe venni a jogalkotás folyamatában. Ha a lánc megszakad vagy a forrás nem megbízható, a hadísz nem használható jogforrásként, mivel nem hiteles. A jogtudós fellépésével megpróbálta összehangolni Abu Hanífa által preferált idzstihád (önálló jogi vélemény) és a hadíszok fontosságát hangsúlyozó iskolák tanításait. A jog négy forrását határozta meg: A Koránt, a Próféta szunnáját, a közmegegyezést (idzsma) és az analógiát (kijász).[7] Analógia alkalmazására abban az esetben kerülhet sor, ha olyan új esetek merülnek fel, melyekre nézve a biztos tudást biztosító források (Korán, szunna, idzsma) nem tartalmaznak. Egy jogi vélemény kialakítása során a döntő szó al-Sáfii tanítása szerint az idzsma, amely még akkor is mérvadó, ha a másik három jogforrás az adott kérdésben nem tartalmaz fogódzót. Sáfii jelentősége abban állt, hogy ösztönözte a hadíszkutatást, mindenekelőtt al-Buhári (†870) és Muszlim ibn al-Haddzsádzs (†878) munkái révén, így a saría két jelentős hadíszgyűjteménnyel is bővült, amely igyekezett egységes keretbe foglalni a muszlim hitgyakorlatot az arab világban.

A saria, Málik ibn Anasz és as-Sáfii munkája nyomán, nem csak az egyszerű muszlim hívő számára jelölte ki a vallási élet határait , hanem magukat az uralkodókat is figyelmeztette hatalmuk korlátaira. A kalifák már nem a Próféta örökösei a szó szakrális értelmében, hatalmuk nem önmagától való és természetes, hanem ők is alávetettjei a saríának, amelyet a megbízható jogforrások határoznak meg. A kalifák elsődleges feladata a muszlim értékek és a törvény védelme, betartatása. Az az eszme, hogy a törvény előtt a kalifától a koldusig minden muszlim egyenlő, új vonásként jelent meg a középkori világban, és hosszú távú következményei voltak az iszlám fejlődése során. Mivel isten és ember között nincs helye közvetítőnek, nem jelenik meg a papság rendje és hierarchiája a társadalmi rétegződés és a kulturális élet folyamataiban.

e. Hanbalita madzhab

A negyedik irányzat a hanbalita madzhab, amely Ahmad ibn Hanbal (780-855) nevéhez fűződik, aki a racionális irányzatokkal ellentétben ragaszkodott a Korán antropomorfisztikus elképzeléséhez. Ibn Hanbal számára Abu Hanifa és a ra’i (személyes értékítélet) módszere elfogadhatatlan volt, és ezért támadták a hanafita iskola képviselőit. A hanbalita iskola viszonylag kicsi, konzervatív, igen vallásos és szigorú tradicionalizmust képviselt. A hadíszt szinte szó szerint értelmező tanítása harcosan szemben állt az inkább racionalista elveket valló[8] másik három iskolával. Az iskola szerint Mohamed és társainak cselekedetei, életvitele és erkölcsi felfogása minden muszlim számára szigorúan követendő, és csakis ezzel teljesíthetik a Korán parancsát és isten akaratát. A hanbaliták nem maradtak meg a szellemi vetélkedés szintjén, hanem tanaikat sokszor erőszakkal érvényesítették. Harcos hanbaliták csapatai dúlták fel a korabeli városi élet színtereit, üzleteket támadtak meg, hangszereket törtek össze, üldözték a dalt, a táncokat és esküdt ellenségeiknek tekintették a szúfikat, akik Istenhez oly módon próbáltak közeledni, amely Mohamed tanaitól teljességgel idegen. Ahmad ibn Hanbal úgy tartotta, hogy a málikiták, hanafiták és a sáfiiták felesleges spekulációkkal ferdítik el az amúgy tiszta és világos tanításokat, ezért károsak.[9] Az évszázadok során az irányzat viszonylagos népszerűtlensége miatt elenyészett volna, ha nem állnak ki mellette neves és művelt jogtudósok, mint például ibn Tajmijja (1263–1328).

A három vallásjogi iskola azonban elismerte a hanbalita tanokat, és az ortodox szunnita iskolák részeként tartotta számon. A hanbalita mazdhab merevsége és szigorú elvei miatt nem volt túl népszerű, de a fundamentalista mozgalmak ibn Hanbal tanításait sűrűn a zászlaikra tűzték. Alapvető szerepe volt a vahhabita mozgalom kialakulásban, a mai Szaúd-Arábia állami irányzata. Kisebb közösségei vannak Szíriában, Algériában, Irakban és Afganisztánban.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: