az abbászidák

c 5

Abbászida birodalom

 

1. összefoglaló

 

Az Abbászidák (Abbász-törzs) a mekkai Kurajs törzs egyik klánját alkották, amely közeli rokonságban állt Mohamed prófétával – alapítója, a névadó al-Abbász éppúgy Abd al-Muttalib fia volt, mint Mohamed apja, Abdalláh. Politikailag sokáig nem képviseltek súlyt, majd a 8. században szervezkedni kezdtek az Omajjádok ellen, és végül ők álltak annak a mozgalomnak az élére, mely 750-ben végleg megdöntötte az első kalifadinasztia hatalmát. A hatalmi centrumot Szíriából Irakba áthelyező új dinasztia kezdettől fogva számos vallási és szociális jellegű belső zavargással kellett, hogy szembenézzen, ami azt eredményezte, hogy hatalma a 9. század közepén hanyatlásnak indult. Addig azonban asz-Szaffáh (749/750–754) utódai félelmetes erővel rendelkeztek. A legismertebb Abbászida, az Ezeregyéjszaka meséiben is helyet kapó Hárún ar-Rasíd (786–809) még adófizetésre kényszerítette a Bizánci Birodalmat és még Nagy Károly frank császárral is szívélyes diplomáciai kapcsolatban állt.

A válság nyitánya ar-Rasíd fiainak polgárháborúja volt, melyet különféle hadúri emírdinasztiák felemelkedése követett. Ezek ellensúlyozására a kalifátus rabszolgaseregek (ld. gilmán) felállításával kísérletezett, ami katasztrofális hatással volt az események kimenetelére: a zömmel törökökből álló haderő elsődleges politikacsinálóvá lépett elő a század második felében. Ekkor még kemény harcok árán úgy-ahogy sikerült megállítani a hadurak önállósodását, de 905 után ismét rohamos hanyatlás indult meg: 936-ban a kalifa maga kérte egy környékbeli sejk, Ibn ar-Ráik védelmét, 945-ben pedig végleg az egyik katonadinasztia, az iráni Buvajhidák felügyelete alá került a kalifátus. Szerepe pusztán az egyes részfejedelmek hatalmának legalizálása volt, hiszen a hatalom alapja elméletileg a kalifa által kiadott kinevezés volt.

Az 1258-as mongol hódításig a bagdadi kalifák csupán névlegesen uralkodtak. Ezt követően az egyiptomi mamelukok vették őket magukhoz, és egészen 1517-ig itt gyakorolták névleges hatalmukat minden politikai súly nélkül. Amikor III. al-Mutavakkiltól a hódító I. Szelim, az Oszmán Birodalom szultánja 1517-ben megszerezte maga és utódai számára a tisztséget, ennek már semmiféle politikai jelentősége nem volt.

 

2. eredetük

 

Bár al-Abbász Mohamed nagybátyja volt, az abbászidák szorosan véve nem tartoztak a szűk családhoz, az ún. ahl al-bajthoz (ezt elsősorban az alidák, Ali ibn Abí Tálib és Fátima az-Zahrá utódai hangsúlyozták), és nem is játszottak komolyabb szerepet az arab és iszlám világ történetében egészen a 9. századig. Maga al-Abbász a szahába, a prófétai társak közé tartozott. Két fiát, Fadlot és Abdalláhot szintén a társak közé számítják, ő maga kiváló vallástudós és hagyományozó volt; az I. fitna során unokatestvére, Ali pártját fogta.

Abdalláh utódai áttelepültek Palesztina területére, és a tudósítások szerint II. Jazíd (720–724) kalifátusa alatt kezdték meg agitációjukat az Omajjádok ellen. Ostorozták az uralkodó körök vallástalanságát és korrupcióját, illetve az iszlám egységét hirdetve elítélték azok maválíval – iszlámra áttért, mégis másodrangú alattvalóként (mavla = kliens) kezelt alattvalókkal – szembeni bánásmódját. Hisám kalifa idejére elsősorban Hurászánban folytatott, Kúfa hagyományosan Omajjád-ellenes városából irányított agitációjuk mind látványosabbá vált, ezért a központi hatalom több hívükkel és családjukkal szemben is megtorlást alkalmazott.

 

3. az abbászida forradalom

 

Szervezkedésüket megkönnyítette, hogy Muhammad ibn al-Hanafijja fia, Abú Hásim halála után Abdalláh ibn al-Abbász unokáját, Muhammad ibn Alit ismerték el utódjának a hajdani Muhtár-féle – egyébként síita – mozgalom hívei. Ez a központi mag Hurászánt választotta szervezkedésének helyszínéül, mely az alidák törekvéseitől mindeddig mentes maradt – azaz a népességnek nem volt kifogása az abbászidákkal, mint „családhoz nem tartozókkal” szemben –, jelentős számú maválí élt itt, és a népes arab katonaságot törzsi ellentétek (ld. kalbiták és kajsziták) osztották meg. Ráadásul ez a távoli, belső és külső harcokkal terhelt vidék viszonylag rejtve volt a központi hatalomtól is. Az abbászidák követelései, valamint a tény, hogy elutasították a próféta családjának természetfelettiségét, azaz elhatárolódtak a túlzó síitáktól, a térség számos muszlimja számára nagyon rokonszenves volt. Emellett igyekeztek a síitákat is megnyerni ügyüknek, akik bizonyos Muhammad ibn Abdalláhot, a „tiszta lelket” (an-Nafsz az-Zakiyya), Ali al-Haszan nevű fiának dédunokáját tervezték trónra juttatni.

A mozgalom vezetésében kulcsszerepet játszott a kúfai vezető, Abú Szaláma, de még inkább a karizmatikus, később is rengeteg saját hívet maga mögött tudó mervi perzsa, Abú Muszlim. Abú Muszlim vezetésével 747-ben bontottak fekete zászlót az abbászidák – vezetőjük ekkor Ibráhím, Muhammad ibn Ali fia – hívei. II. Marván, aki a családja, illetve síita és háridzsita lázadók ellenében egyaránt kénytelen volt helytállni, Naszr ibn Szajjár hurászáni helytartó 748-as halálát követően kénytelen volt azzal szembesülni, hogy Irán elveszett számára, és az abbászidák betörtek Irakba. Hiába fogták el és ölték meg Ibráhímot a börtönben, fivérét, Abú l-Abbászt kalifává kiáltották ki Kúfában. 750 januárjában a Nagy-Záb menti csatában Marván kimerült és demoralizált hadseregét szétverték az abbászidák. Marván Egyiptomba menekült, ahol a nyáron megtalálták és meggyilkolták. Abú l-Abbász nem bízta a véletlenre helyzete biztosítását, ezért egy békülési lakoma során legyilkoltatta az összes Omajjádot, és a kegyes II. Omár valamint a nagy hódító I. Muávija kivételével elődjeik maradványait is kihantolták. Csak egy tudott megmenekülni, Hisám unokája, Abd ar-Rahmán, aki 756-ban önálló emírséget szakított el a maga számára az Ibériai-félszigeten.

 

 

4. A berendezkedés

 

Abú l-Abbász az Omajjádok legyilkolásáért érdemelte ki az asz-Szaffáh (a mészáros) melléknevet. Később minden utódja uralkodói melléknevén kormányzott. 754-es halála után fivére, a két trónkövetelővel szemben is diadalt arató al-Manszúr (754–775) volt az, aki ténylegesen megszilárdította pozícióját: a síita Kúfából 762-ben az újonnan épített fővárosába, Bagdadba költözött. Ezáltal a nyugati térség (Észak-Afrika, Egyiptom és Szíria) veszített súlyából a birodalmon belül. Itt kapott helyet a kalifa udvara, tekintélyes adminisztrációja és a központi hadsereg, az ún. hurászáni gárda.

Az Omajjádok bukásával számos elégedetlenkedő csoport maradt talpon, sőt újak születtek. Az arab törzsi viszálykodás nem szűnt meg, bár súlyát vesztette, ugyanis a maválí egyenjogúsításával az arab alattvalók befolyása jelentősen csökkent. A háridzsiták fundamentalista elképzeléseit természetesen az abbászidák sem kívánták megvalósítani, és a síiták is kénytelenek voltak tudomásul venni, hogy kihasználták őket és hazudtak nekik. 755-ben a veszedelmesen nagy hatalomra szert tett Abú Muszlim meggyilkolásával majdnem fél évszázadig tartó lázongás vette kezdetét a keleti tartományokban, melynek ideológiai hátterét különféle szinkretisztikus nézetek képezték. Az Omajjádok hívei is gyakorta lázongtak Szíriában és Egyiptomban. Al-Manszúrt a fia, al-Mahdí (775–785) követte a trónon. Az ő idejére annyira megerősödött a központi hatalom, hogy a különféle lázongások ellenére megkezdődtek a Bizánci Birodalom elleni hadjáratok, melyekben már trónörökösként kitűnt a kalifa kisebbik fia, Hárún ar-Rasíd, aki 782-es hadjáratával a Boszporuszig hatolt, és adófizető vazallussá tette a képrombolási harcokkal foglalkozó császárságot.

 

 

6. Kiterjedése

 

Az Abbászida Kalifátus nagyjában-egészében az Omajjádok uralma alatt álló területeket örökölte keleten, ám Észak-Afrikában és az Ibériai-félszigeten sosem adódott mód rá, hogy megszilárdítsák hatalmukat. Ennek megfelelően kettős igazgatási rendszert alakítottak ki, mely központi és periférikus tartományokat különböztetett meg. Ez utóbbiakból csak alkalmanként származtak jövedelmek, és általánosságban csak lazán függtek a központi hatalomtól. Ennek megfelelően viszont a központi tartományok – mindenekelőtt Mezopotámia, Szíria, Egyiptom és Nyugat-Irán – szigorú ellenőrzés alá kerültek. A központ Damaszkuszból átkerült az al-Manszúr kalifa által 762-ben alapított Bagdad városába.[1]

Hárún ar-Rasíd kalifa (786-809) uralkodása alatt virágzó korszakát élte az arabok birodalma. Fellendült a kereskedelem, a mediterrán térség városaiból (elsősorban Kairó, Akkon és Antiochia) hosszú kereskedelmi útvonalak indultak Európába, Közép-Afrikába és Indiába. 758-ban már jelentős arab kereskedői kolónia élt Kanfúnban (mai Kanton) is.[1] Egyes kereskedők és tudósok eljutottak az ázsiai sztyeppék nomád törzseihez, köztük a magyarok őseihez, ahonnan jelentős őstörténeti írásokkal tértek vissza. Legismertebbek Dzsajháni, Ibn Ruszta és Gardízi leírásai.

 

 

7. Kultúra és tudomány

 

A korszakban az arab hódítók uralmát az Iszlám világ legtöbb területén felváltotta a helyi, nem arab elit uralma. Az arab nyelv és az általa közvetített kultúra azonban széles körben elterjedt, és hozzájárult mind a kultúra, mind a távolsági kereskedelem fellendüléséhez. A kalifátus korában a Szeleukidák által hátrahagyott hellenisztikus kultúra továbbfejlődött, az iszlám művelődési központokban több ezer arab fordítás készült az antik és zsidó nyelvű alkotásokról: ezekbe beletartoztak a görög filozófiai művek, számtani és mértani könyvek. Ez okozta az arab tudományok látványos fellendülését, mind a csillagászatban (iránytű), kémiában (alkímia) és matematikában. A tudományos eredmények a 12. század-ban, az antik művészet és filozófia maradványai pedig csak a keresztes háborúk hódításai során jutottak el Európába.

A hellenisztikus örökség mellett a kínai tudomány vívmányai is eljutottak az arab világba.A 751-ben Talasznál ejtett foglyoktól eltanult papírkészítés például gyorsan elterjedt az egész birodalomban, Hárún ar-Rashid kalifa idejében már működtek papírmalmok Bagdadban, és 900 körül eljutott a technika a mai Spanyolország területére is.

A Kalifátus nagyvárosai messze túlszárnyalták a kor európai városait. Córdoba fénykorában (a 10. században) körülbelül félmillió lakost számlált, falai között kb. 250 000 ház állt, 80 000 üzlet működött, valamint 471 dzsáminak és egy nagy hírnévnek örvendő egyetemnek adott otthont. A korszak legnagyobb keresztény városa, Bizánc, talán negyedmillió főt számlálhatott a 9. században.

 

 

8. Hanyatlás

 

A 8. század-ra az óriási területet már nem lehetett egyben tartani, a szélső tartományok sorra leváltak, majd önállósultak. Az Omajjádok átvették az uralmat a Ibériai-félszigeten, így jött létre a független Córdobai emírség (755), Egyiptom pedig a Fátimida dinasztia kezére került 969-től. A Fátimidák, majd erre válaszul az ibériai Omajjádok a kalifai címet is felvették.

 

ugyanaz a weis-greenből:

 

9. Mit jelentett az abbászida forradalom a muszlim államiság életében?

 

– soknemzetiségű birodalom, a siitákra és a mawálira támaszkodott

– perzsa hivatalnoki kar, barmakidák

– egyenlőségre épülő egyetemes iszlám birodalom

– zsoldos hadsereg: khurászáni gárda

– polgári arisztokrácia: kormányzathoz kötődő személyek, személyes vagyonnal rendelkezők, hivatalnokok, földbirtokosok, culamā’

– vallási buzgalom, birodalmi örökség

– hatalmas vagyonok felszabadítása és béke – kereskedelem, bankok, textilipar, kézművesség, utazók

– a vagyon forrása a föld

 

10. Mi volt az autokrata és konstitucionalista blokk küzdelmének lényege és miféle politikai erőket képviseltek?

 

– a Korán örökkávalóságának tana

– cezaropapizmus, muctaziliták

Ez a kalifa és az ulemák közötti “vita” a Korán eredetével kapcsolatban, pl.

Az előző szerint teremtett, az utóbbi szerint öröktől való.

al-Mamún: dekrétum kiadása arról, h a K. teremtett> ezért értelmezni kell, ez pedig a kalifa feladata >> nem volt népszerű

összeütközés a vallási hatalom kérdésében

az autokrata blokkhoz (kalifa) csatlakoztak a mutaziliták is

al-Mutawakkil kalifa vonta vissza a népszerűtlen tanítást > kiegyezett a két blokk

 

11. Miféle sajátosságok jellemezték az abbászida kalifátus első 100 évét?

 

– soknemzetiségű birodalom, a siitákra és a mawálira támaszkodott

– perzsa hivatalnoki kar, barmakidák

– egyenlőségre épülő egyetemes iszlám birodalom

– zsoldos hadsereg: khurászáni gárda

– polgári arisztokrácia: kormányzathoz kötődő személyek, személyes vagyonnal rendelkezők, hivatalnokok, földbirtokosok, culamā’

– vallási buzgalom, birodalmi örökség

– hatalmas vagyonok felszabadítása és béke – kereskedelem, bankok, textilipar, kézművesség, utazók

– a vagyon forrása a föld

– arabizáció, magaskultúra, költészet, tudományosság, irodalomkritika, próza: ḥadīṯ, sunna, tafsīr, tārīḫ, filológia, adab

 

12. Miféle siíta irányzatok voltak az abbászida időszakban és mi jellemezte azokat?

 

– Az cAbbászidák viszonya a sícitákkal ellentmondásos volt. Általában politikai ellenfélnek tartották és üldözték őket. Egyik részüket teljesen elutasították, szélsőségeseknek (ġulāt) nevezték őket. Perzsa és gnosztikus eredetű nézeteket tulajdonítottak nekik. A többi sícita valamelyest mérsékeltebb nézeteket vallott. Az cAbbászidák eredetileg sícita jellegű tömegmozgalom támogatásával kerültek hatalomra, de a sícita törvények elutasították a hatalmukat. Al- Manṣūr kalifa (136/754- 158/775) idejében sícita felkelés tört ki, amelyet még egy híres jogtudós, Mālik ibn Anas is támogatott, de ezt fegyverrel elverték. Al-Mahdī kalifa már a békére törekedett, de utódai, al-Hādī (169/785- 170/786) és ar-Rašīd (170/786- 193/809) folytatták a korábbi sícita ellenes politikát. Al-Ma’mūn kalifa ismét békülni próbált, de ez is kudarcba fulladt. Olykor békében éltek, olykor pedig üldözték őket. Az cAbbászidák a Próféta családját tágabb értelemben értelmezték, azaz belevették cAlī és al-cAbbās leszármazottait, ezzel szemben a síciták értelmezése szerint kizárólag cAlī utódai tekinthetők elfogadottnak. A sícitákkal megromlott az cAbbászidák kapcsolata, ezért a szunnita iszlám felé fordultak.

ötös síciták (záiditák): Zaidiyya, Zaidism or Zaydism (Arabic: الزيدية az-zaydiyya, adjective form Zaidi or Zaydi) is a Shī’a madhhab (sect, school) named after the Imām Zayd ibn ˤAlī. Followers of the Zaidi fiqh are called Zaidis (or occasionally, Fivers by Sunnis).

hetes ( iszmáiliták): The Ismāʿīlī get their name from their acceptance of Ismāʿīl ibn Jaʿfar as the divinely appointed spiritual successor (Imām) to Jaʿfar aṣ-Ṣādiq, wherein they differ from the Twelvers, who accept Mūsà al-Kāżim, younger brother of Ismāʿīl, as the true Imām.

 

tizenkettes (imámita): http://en.wikipedia.org/wiki/Imam; itt a 12 imám listája

 

13. Mit jelentett a muszlim nemzetköziség és melyek voltak azok a tényezők amelyek a sokféle muszlim részfejedelemséget egységben tartották?

 

Az arab hódítások következményeként Kína határától az Atlanti- óceánig terjedő térség egyetlen, hatalmas gazdasági egységgé változott.  Ez nagy előnyökkel járt, pl nyersanyagokat lehetett szállítani távoli helyekre, ezáltal lehetővég tette különböző iparágak fejlődését. Ilyen például a textilipar, amelyet a máshonnan származó gyapjú és máshol előállított festékek segítettek előre. Az egyiptomi üvegiparra nagymértékben hatott az iraki technika. 3. hasznos következmény a pénz szabad áramlása. Végül pedig lehetőség nyílt kész termékekkel való kereskedelemre, ami az ipart és a kereskedelmet is segítette. A kereskedelem nem csak a birodalomra korlátozódott, így Nyugaton főként a szaharai és a szub-szaharai Afrikára, Keleten Indiára és más régiókra is. Afrikából származott az arany, keleti termékek voltak a luxuscikkek. Ilyen pl az illatszerek, fűszerek, drágakövek, selyem és a festék szintén. Tengeri és szárazföldi utakat egyaránt használtak, de a tengeri jelentősebbnek számított. Jelentős tengerparti városok jöttek létre a Perzsa-öböl partján. Kereskedelmi kapcsolat fűzte őket az északi népekhez is, különösen a Volga- vidékén élőkhöz, ezáltal Skandináviából származó állatbőrhöz jutottak. A muszlim kereskedők által az iszlám is hódított, Közép-Ázsiában, Indiában, Délkelet-Ázsiában vagy éppen Kínában ők voltak a kizárólagos képviselői. Az cAbbászida kor virágzása idején szerény volt a kereskedelem az iszlám világ és Nyugat-Európa között. Henri Pirenne francia történész elmélete szerint az arab hódítások megtörték a mediterrán világ gazdasági egységét. A Mediterráneum gazdasági egysége helyett az arabok új szárazföld-központú egységet teremtettek, amely egyesítette a térség déli és keleti partvidékét a Kelet térségével. A gazdasági fejlődéssel a népesség növekedése is együtt járt, ez köszönhető volt a magasabb születési aránynak, illetve a kedvezőbb egészségügyi- és életkörülményeknek. Afrikából rabszolgák, Közép-Ázsiából pedig türk rabszolgakatoná k áramlottak a birodalomba. A lakosság leginkább a városokban növekedett meg, ez segítette az urbanizációt.

 

14. Mi a különbség a kalifa, a vezír, az emír, a szultán és az amir al-umara’ tisztsége között?

 

Kalifa (Arabic: خليفة‎; /khalīfah/) az állam feje és az umma vezetője; Mohamed politikai utóda, nem csak politikai, hanem vallási vezető is egyben; Amīr al-Mu’minīn (أمير المؤمنين): a hívők fejedelme

Vezér, vezír ((Persian: وزير) tanácsadó, vagy miniszter, javarészt politikai, néha vallási tisztség; maga a tisztség perzsa eredetű; a Nagy Vezér általában a kormány feje, aka. miniszterelnök;

Emír (أمير; amīr): vezető, katonai parancsnok, herveg;

Szultán (سلطان): az, akinél a hatalom van; az abbászidák alatt a kormányzó, az oszmán-törökök alatt az uralkodó;

 

15. Gazdasági virágzás és a vagyonos rétegek növekedése

 

– a rablóhadjáratok során szerzett zsákmány miatt hatalmas vagyonok halmozódnak fel

– a hatalmas vagyonok a táborvárosorban koncentrálódnak

– két pénzérme: dínár és dirhem

– a pénz elősegítette a banki tevékenységet

– ipar: textil, üveggyártás, fazekasság, illatszerek, kereskedelem

– jeletős urbanizáció: kis-, és nagykereskedők

– közös kereskedelmi vállalkozások: a befektető rábízott egy összeget a kereskedőre, és részesedett a haszonból; a haszon jogosságát az iszlámjog nem kérdőjelezte meg; a hanafita jogi iskola dolgozza ki a kereskedelmi jogot

 

16. Küzdelem a vallási hegemóniáért

 

– a Korán teremtettségének kérdése körül forognak;

– al-Macmún kiadott egy rendeletet, amely szerint a Korán teremtett (muctazilitákat államvallássá elmelte), ez ellenállást váltott ki az culemá köreiben

 

17. Arabizáció és arab kultúra

 

– az arab lett a közigazgatás és a kultúra nyelve, az iszlám miatt

– arab magaskultúra, és arab köznapi kultúra, ahol az arab elemek a helyi szokásokkal keverednek

curdi-költők: eltávolodtak a hagyományos qászidától, és a szerelmet önálló témaként dolgozták fel; al-Aḫtal, Al-Farazdaq

– új költészet: Abúl-Atáhiya, Abú Nuwás (Harún ar-Rasíd alatt)

– az irodalmi kritika erős fejlődése, terjengősség

– jelentős prózairodalom: hadísz, tafszír, naḥw (nyelvészet), adab (szépirodalom), levélirodalom, Kalila és Dimna, fordítások, filozófia, tudományosság (mágia, orvostudmány, matematika, csillagászat, földrajztudomány, új eszközök)

 

18. Az Abbászidák bukása

 

– Harún után polgárháború (8o9-813)

– zanğ-felkelés: 869-883; a Dél-Irakban mocsárlecsapoláson dolgozó fekete-afrikai rabszolgák felkelése, vezetőjük egy alida; elfoglalták Dél-Irakot és Khúzisztánt, elvágták a kereskedelmi útvonalakat

– a Buwayhidák foglalják el

– a bukás okai: társadalmi nyugatalnság, elszakadási tendenciák

– feszültségforrások: gazdag arisztokrácia, szegény köznép; adószedők mohósága (az adó a termés fele és 1/5-e között változott); beduinok s rabszolgák tömegei; török rabszolga-katonaság (gilmán); független államok létrejötte a 9. században; nem volt egységes a birodalom;

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: