Északnyugati sémi nyelvek

Az északnyugati sémi nyelvek

A sémi nyelvcsaládot hagyományosan keleti és nyugati ágra osztjuk. A keleti ág egyetlen ismert képviselője az akkád, míg a nyugati sémi nyelveket további alcsoportokra bonthatjuk. A délarab és etióp nyelveken, valamint az arabon kívül, itt találjuk az alábbiakban tárgyalandó északnyugati sémi nyelveket is. Utóbbiak két alcsoportra válnak szét: az arámi nyelvekre (vagy dialektusokra), valamint a kánaáni nyelvekre (héber, föníciai, moabita…).

Valójában a helyzet ennél komplikáltabb. A folyamatos elágazásokra épülő családfa-modell akkor működne, ha az egyszer különvált nyelvek többé nem kerülnének egymással kapcsolatba, amint ahogy a magyar nyelvre sem hatottak más finnugor nyelvek, miután azoktól elszakadt. Ezzel ellentétben, az arabot korai északnyugati sémi és délnyugati sémi hatás egyaránt érhette, miután már önálló nyelvvé vált, a besorolása nem egyértelmű: hozhatók érvek amellett, hogy az arab az északnyugati sémi nyelvekhez (arámi, héber) áll közelebb, de amellett is, hogy a délnyugati ággal (etióp és délarab nyelvek) rokon. Hasonlóképp, mint látni fogjuk, a Biblia utáni héberben jelentős az arámi hatás, a középkorban pedig arab befolyás érzékelhető. A héber esetében ezek a másodlagos kölcsönhatások könnyen nyomon követhetőek. Azokban az esetekben azonban, amelyekben a feltételezhető másodlagos kölcsönhatások még az írásbeliség megjelenése – az első dokumentált nyelvtörténeti korszak – előtt zajlottak le, már kevésbé.

Egy másik csavart jelent az, hogy nem egy időben létezett nyelveket hasonlítunk össze. Így az északnyugati sémi nyelveket érdemes előbb kronológiailag kettéválasztani. Mint ahogy azt rövidesen tárgyalni fogjuk, az i. e. II. évezredből ismerjük az ugariti nyelvet, valamint néhány feliratot Kánaánból (Szíria-Palesztinából) és kánaáni glosszákat Egyiptomból (főleg Tell el-Amarna-ból), míg az i. e. I. évezredből a hébert, a moabitát, a föníciait, valamint az arámit. Ha nem tudnánk, hogy mely nyelvemlékek mely korból származnak, könnyen sorolhatnánk a hébert az arámival egy csoportba (hisz mindkettő jelzi a névszók határozottságát, a kauzatívusz ősi [š] képzője [h]-vá változik, és nem tartalmaznak névszói eseteket), de ez történetileg félrevezető. A Tell el-Amarna-i kánaáni glosszák nyelvezete egy sor olyan jellegzetességgel bír, amelyek azt bizonyítják, hogy a későbbi kánaáni nyelvek (például a bibliai héber) őse, de ahhoz legalábbis nagyon-nagyon közel áll. Vagyis bizonyos újítások a többi északnyugati sémi nyelvhez képest már az i. e. II. évezredben megjelentek a kánaáni nyelvben. Ilyen újításra példa a rövidesen tárgyalandó kánaáni hangtörvény. Ezzel szemben, azok a nyelvi jegyek, például az esetrendszer megléte, amelyek a korai kánaáni vagy ugariti szövegeket megkülönböztetik a későbbi nyelvektől, a hébertől és az arámitól, mind archaikus és más sémi nyelvekre is jellemző tulajdonságok. Egy indoeurópai hasonlattal élve: az angol nem áll közelebb a franciához, a német pedig a latinhoz csak azért, mert az előbbiekből kikoptak, az utóbbiakban viszont megmaradtak a névszói esetek. A franciában és az angolban egymástól függetlenül kopott ki a főnévragozás, akárcsak a héberben és az arámiban.

Vagyis a következő képet rekonstruálhatjuk. Az i. e. II. évezredben Szíria-Palesztina területén beszélt északnyugati sémi dialektusok sok jegyben különböztek a többi sémi nyelvtől, de még sok protosémi jellegzetességet is megőriztek. Ezen dialektusok egyike az ugariti nyelv, egy másik dialektusból vagy dialektus-csoportból alakultak ki az i. e. I. évezredi kánaáni nyelvek, és egy harmadik (de számunkra ismeretlen) dialektus lehetett az arámi nyelv őse. Az ugariti nyelv kihalt (de legalábbis nem maradt fenn írásban) az i. e. 13. század után, a kánaáni és az arámi viszont egy sor (részben hasonló) változáson ment át a következő évszázadokban. Ez utóbbi változások teszik a hébert hasonlatossá az arámihoz, és különbözővé saját ősétől, a protokánaánitól.

Figyelemreméltó, hogy a korábban különvált kánaáni (vagy héber) és az arámi hasonló változásokon ment keresztül a protosémihez, ill. az i. e. II. évezredi északnyugati sémi nyelvi állapothoz képest, és ez a jelenség magyarázatra szorul. A különböző lehetséges magyarázatok megvizsgálása a sémi nyelvészettől függetlenül is tanulságosak lehetnek.

Ha feltételezzük, hogy – a családfamodellnek megfelelően – az egyszer különvált nyelvek egymástól függetlenül fejlődnek tovább, akkor a hasonlóságokat pusztán a véletlen művének kell tekintenünk. Véletlen egybeeséseknek mindig van nem elhanyagolható esélye, különösen akkor, ha az univerzális nyelvtipológiák csupán néhány lehetőséget engednek meg (például a szórendre vagy a szótagszerkezetre vonatkozólag). Éppen ezért nem vonhat le azonnal messzemenő következtetést minden apró egybeesésből a történeti nyelvész. Ha viszont – a hullámelmélet szerint – a szomszédos dialektusok kölcsönhatását is megengedjük, elképzelhető, hogy egy, valamely ponton megjelenő újítás hullámszerűen továbbterjed, és ezzel magyarázhatjuk a már korábban különvált héber, arámi, sőt az arab nyelvek – a sémi nyelvtörténetben késeinek számító – néhány közös tulajdonságát, például hasonló alakú morfémákat vagy a névszók határozottságának a jelölését. Egy harmadik lehetőség az, hogy egymástól függetlenül zajlanak le olyan változások, amelyek gyakoriak a nyelvtörténetben: például egyszerűsödések, a végződések lekopása és emiatt az esetrendszer eltűnése, analógiás hasonulások – vagyis itt nem egyszerűen véletlen egybeesésről van szó, de kölcsönhatást sem kell azonnal feltételeznünk. Végezetül, ez a három lehetőség egymást is erősítheti, vagyis a beszélők kölcsönhatásai felgyorsíthatnak amúgy is lezajló egyszerűsödéseket vagy tipológiai változásokat.

Az első évezredi centrális sémi nyelvek (héber, arámi, arab) esetén mindhárom lehetőséggel számolnunk kell, több tényező egymást erősítő kombinációja lehet az egyedüli meggyőző magyarázat. Ha valaki egy jelenséget egyetlen okra akar visszavezetni, akkor a nyelvészetben – akárcsak más tudományokban is – valószínűleg hibás vagy leegyszerűsítő magyarázatra jut.

Végezetül, tekintsünk egy konkrét példát, amelynek a jelentőségét a továbbiakban nyomon fogjuk követni. A kánaáni nyelvek (héber, föníciai, moabita) és az arámi nyelvek között talán a leglátványosabb választóvonal az ún. kánaáni hangtörvény által létrehozott. Az eredetileg hosszú [ā] hangból a kánaáni nyelvekben [ō] hang lett:

*[ā] > [ō]

Ebben az írásmódban a > jel azt jelenti, hogy történeti hangváltozást írunk le, a magánhangzók fölötti vonás a hosszúságot jelöli, a csillag pedig azt, hogy feltételezett, rekonstruált alakról van szó. A kánaáni hangtörvényt a ’béke’ jelentésű (az olvasó által valószínűleg ismert) szavak második szótagja demonstrálja (Bennett 1998, 138):

Héber:           šālōm

Föníciai:         šlm

Arámi:           šlām

Ugariti:          šlm

Arab:             szalām

Szabeus:        šlm

Geez:             szalām

Akkád:          šalāmu

Sajnos az ugariti, a föníciai és a szabeus (epigrafikus délarab nyelv) írásrendszerből nem derül ki, hogy mik voltak a magánhangzók. Az akkád alak végén szereplő [u] hang esetvégződés, amelyet viszont más nyelveknél nem jelöltünk. Ezekből az alakokból egyértelmű, hogy a protosémi alak *šalāmu lehetett (itt a csillag ismét azt jelzi, hogy rekonstruált, feltételezett alakról van szó), mivel ez az alak áll a legközelebb a megfigyelt szavakhoz, és ebből a legegyszerűbb levezetni a megfigyelt alakokat. Arabban és geezben az [š] hangból (a magyar s betű hangértéke) [s] hang (a magyar sz) lett. A héberben pedig lezajlott az említett kánaáni hangtörvény, és ezt követően az első, nyílt szótagban megnyúlt a magánhangzó. Figyeljük meg, hogy ha előbb nyílt volna meg a héber alak első szótagjában a magánhangzó [ā]-vá ([šālām]), akkor azon is lezajlott volna a kánaáni hangváltozás, és šōlōm alak jött volna létre. Emlékezzünk erre, amikor a héber példaszöveg kapcsán a középkori askenázi héberről ejtünk majd szót, amely nyelvváltozatból alakult ki a jiddis šōlem alak.

Ugariti

Ugarit városa Észak-Szíriában, a Földközi-tenger partján feküdt az i. e. II. évezredben, a ma Ras Shamra (Rasz Samra)-nak nevezett helyen, a mai Latakiától néhány kilométerre északra (térkép: http://oi.uchicago.edu/OI/IS/PARDEE/NN_WIN02/NN_Win02_fig1.gif). 1928 tavaszán fedezte fel Mahmoud az-Zir, hogy a mező alatt, amelyen már korábban is talált régi cserépdarabokat, egy sír található. Egy évvel később kezdődtek meg az ásatások a francia Claude Schaeffer vezetésével, és néhány héten belül már agyagtáblákra is bukkantak. A felfedezés részletes története itt olvasható: http://www2.div.ed.ac.uk/other/ugarit//rsintro/intro002.htm.

Ugarit, valószínűleg szerencsés tengerparti fekvésének köszönhetően, már i. e. 6000 körül fallal rendelkező város volt, a II. évezredben jelentős gazdasági kapcsolatokat épített ki az akkori világ nagy részével, de elsősorban egyiptomi befolyás alatt állt. Egyiptom, Mezopotámia és a mediterrán térség (Kis-Ázsia, Ciprus, Kréta) közötti kapcsolódási pontként a város a fejlődésének csúcspontját i. e. 1450 és 1200 között érte el, de 1200 után nem sokkal elpusztult.

A város területén több levéltárat is feltártak, elsősorban akkád nyelvű agyagtáblákkal – hiszen az akkád volt a kor diplomáciai nyelve –, de sumer, egyiptomi, hurri, ciprusi-minoszi és hieroglif luvi nyelvű táblák is fennmaradtak , bizonyítva azt, hogy Ugarit valóban a nyelvek és kultúrák találkozási pontja volt. De a legfontosabb számunkra az, hogy ugariti nyelvű szövegeket is találtak, amelyek fényt vetnek többek között a helyi – északnyugati sémi, föníciai és kánaáni – vallásra és irodalomra (költészetre és prózára) is. Emiatt az ugariti leletek az 1930-as évektől kezdve forradalmasították mind az északnyugati sémi nyelvészetet, mind a Biblia-tudományt, hiszen a héber nyelvet és a Héber Bibliát tágabb, kánaáni kontextusba helyezték.

Az ugariti írás i. e. 1400 táján jelenik meg, a későbbi föníciai-héber írás ősének a megjelenése után nem sokkal, és közös bennük, hogy mindkettő – először az írás történetében – nem szavakat vagy hangcsoportokat jelöl, hanem egyes hangokat, fonémákat. Utóbbival ellentétben azonban az ugariti írás nem a hieroglifákra emlékeztető piktogramokból fejlődött ki, hanem az ékírásból. A 30 jelből 27 mássalhangzót jelöl, míg a három magánhangzójelet (pontosabban szólva, gégezárhang [alef] + magánhangzó-kombinációt) csupán bizonyos pozíciókban tették ki. A különálló betűvel jelzett fonémák nagy száma is jelzi, hogy az ugariti nyelv még megőrizte a legtöbb protosémi mássalhangzót.

Az ugariti ábécé megtekinthető például itt: http://www.theology.edu/ugaritic/ugar.gif, vagy itt: http://www.krysstal.com/images/writing_ugaritic.gif, vagy itt: http://www.ancientscripts.com/ugaritic.html. Ugariti betűkészlet letölthető például innen: http://phoenicia.org/imgs/UGARIT.TTF.zip.

Úgy tűnik, hogy Ugaritban már a betűk sorrendjének is jelentősége volt. Fennmaradt ugyanis egy olyan tábla, amely az ugariti ábécé betűit tartalmazza (http://visindavefur.hi.is/myndir/abecediary-ugaritcao256.jpg). Sőt, a sorrend hasonlít ahhoz a sorrendhez, amely a Héber Biblia alfabetikus költeményeiben is megjelenik (például a Siralmak könyvében, a 34. vagy a 119. zsoltárban), és amely a mai napig fennmaradt a héber (alef, bet, gimel…), a görög (alfa, béta, gamma…), a latin (a, b, c…), a cirill, az arab és más írásrendszerekben is.

Magára az ugariti nyelvre rátérve, a nyelv a sémi nyelvek északnyugati csoportjába sorolható, a hébernek és az aráminak közeli rokona, de a sémi nyelvek fejlődésének egy korábbi, i. e. II. évezredi állapotát tükrözi. Az írásrendszer sajátosságainak megfelelően elsősorban a mássalhangzókat ismerjük, sok pozícióban a magánhangzókat csak kikövetkeztethetjük a sémi összehasonlító adatok alapján. Az viszont bizonyosnak tűnik, hogy a kánaáni hangeltolódás ([ā] > [ō]) nem zajlott le benne, és bizonyos szóvégi magánhangzók sem koptak még le: igék végén az imperfectumot a jussivustól megkülönböztető [u], főnevek végén pedig az esetragok.

Következésképpen az ugaritiban megvan a sémi nyelvekben megszokott két nem (hímnem és nőnem), valamint három szám (singularis, pluralis, valamint dualis, azaz kettes szám) mellett mind a három eset is, amelyeket a malku ’király’ hímnemű szó példáján mutatunk be:

A névszóragozással rendelkező sémi nyelvek alapképlete szerint nominativus-ban (N, alanyesetben) áll a főnév, ha önállóan, például alanyi vagy névszói állítmányi pozícióban szerepel; accusativus-ban (A, tárgyesetben) áll, ha az igétől függ (vagyis ha tárgy vagy prepozíció nélküli határozó); és genitivus-ban (G, birtokos esetben) áll, ha másik főnévtől függ (birtokos jelző, valamint prepozíció után, hiszen a prepozíciós szerkezetek többsége is birtokos szerkezetből jött létre). Az ugaritiban viszont néha előfordul még a célhatározó kifejezésére terminativus (írásban h, ejtve valószínűleg [-ah] végződéssel, amely a bibliai héber [-a] he-locativusával lehet rokon) és a helyhatározó kifejezésére a locativus ([-u]) is. Az accusativus és a genitivus sok esetben egybeesik (így például dualisban és pluralisban mindig), az összevont esetet oblicus-nak nevezzük. Az ugaritiban is van status absolutus és status constructus (a táblázatban végig a hímnemű status absolutus-t adtuk meg), de status-okra a héber és az arámi kapcsán még visszatérünk.

A személyes névmások közül az egyes szám első személyű névmás ’anāku alakjából levezethető mind az arámi ana (rövidüléssel), mind a héber ’anoki (a kánaáni hangtörvény révén, valamint az utolsó mássalhangzó megváltozásával, disszimiláció vagy paradigmatikus egyszerűsödés következtében). Az egyes szám harmadik személyű, hímnemű névmás alanyesete (huwa) fényt vet az azonos jelentésű héber hu névmás furcsa írásmódjára (hwa).

Az ugariti, a többi sémi nyelvhez hasonlóan, flektáló nyelv, amely jelleg a leglátványosabban az igeragozásban nyilvánul meg. Az igének általában három gyökmássalhangzója van, amelyek elé, közé és után jöhetnek prefixumok, infixumok és szuffixumok. Másként megfogalmazva, a tő és a ragok egyszerű egymás után helyezése (konkatenációja) helyett, az egyes igealakok (igeidők, igemódok…) morfémája egy magánhangzókból és mássalhangzókból álló „sablon” (templátum), amely három üres pozíciót tartalmaz, és ezekbe a lyukakba kerülnek az adott ige jelentését hordozó gyökmássalhangzók. A számot és a személyt bizonyos igeidőkben prefixumok (prefix-ragozás), más igeidőkben pedig szuffixomok (szuffix-ragozás) jelzik. Ezért nevezzük a sémi nyelvek morfológiáját nem-konkatenatív vagy templatikus morfológiának. Bizonyos fonémák, ha gyökmássalhangzók lesznek, rendhagyóvá teszik a paradigmát.

A részletekbe való elmélyülés nélkül, csupán érzékeltetés végett, tekintsünk néhány példát. Szabályos igék esetén, amennyiben q lenne az első gyökmássalhangzó, t a második, l pedig a harmadik, akkor a perfectum (singularis 3 masculinum) qatala (néha qatila) lesz, az imperfectum (szintén singularis 3 masculinum) yaqtVlu (vagy yiqtVlu, ahol V az igére jellemző ún. tematikus magánhangzó), a jussivus (felszólító mód) yaqtVl (vagy yiqtVl), a subjunctivus (kötőmód, v.ö. a héber cohortativus-szal) yaqtVla, az imperativus (parancsoló mód) qtVl, az activ participium (cselekvő melléknévi igenév) pedig qātilu. Ehhez járul még passiv perfectum, passiv imperfectum, passiv participium (szenvedő melléknévi igenév: qatīla), valamint két infinitivus (főnévi igenév, például qatāl) is. Ajánlott feladat a héberül tanuló diákok számára ezen a ponton, hogy vezessék le az említett alakokból a héber igeragozás során tanult alakokat, a kánaáni hangtörvény, a szóvégi magánhangzók lekopása, valamint egy i > e hangeltolódás segítségével.

Az eddig felsorolt alakok csupán az ún. alap igetörzs ragozását mutatják be. Ugyanis, a többi sémi nyelvhez hasonlóan, egy igegyököt több paradigma szerint is lehet ragozni, és ezeket a paradigmákat nevezzük igetörzseknek. Egy másik paradigmában a középső gyökmássalhangzó geminálódik (megkettőződik), vagy valamilyen prefixum (š, t, št, n) kapcsolódik az igéhez. Így például a második gyökmássalhangzó reduplikációjával jellemzett igetörzsben a perfectum qattila, az imperfectum yaqattVlu, az imperativus qattVl, míg az aktív participiumban megjelenik egy m előképző is: muqattilu. Egy gyököt általában az igetörzsek közül néhányban lehet ragozni, nem szerepel mindegyik gyök mindegyik törzsben. Az igetörzsekre és azok jelentésére további példákat fogunk látni rövidesen a héber kapcsán.

Kánaáni feliratok, a föníciai és a moabita nyelv

Habár az ugariti levéltárakhoz mérhető szövegkorpuszok máshonnan nem kerültek elő, az i. e. II. évezredből, valamint az I. évezred első feléből sok északnyugati sémi feliratra leltek régészeti ásatások során.

Már az i. e. III. évezred végéről, majd a II. évezred első feléből maradtak ránk amurru szavak – jelentős részben tulajdonnevek – ékírásos szövegekben, mindenekelőtt a Mari-i levéltárban (a mai szíriai Alalakh-ban), de Mezopotámiában is. Ezt a nyugati sémi nomád népet, amely a mezopotámiai kultúrkörhöz tartozó területeken ekkoriban megjelent, T. Bauer joggal nevezte „keleti kánaánitáknak”, hisz a nyelvük, amennyire megállapítható, az északnyugati sémi nyelvek ekkoriban még kevéssé differenciálódott, az ugaritihoz hasonlóan sok archaikus vonással (például főnévragozással) rendelkező dialektusa lehetett. Az i. e. II. évezred kezdetétől Egyiptomban és a Sínai-félszigeten is bukkannak fel nyugati-sémi emlékek. A legfontosabbak ezek közül a Tell el-Amarna-i levelek. A mai Tell el-Amarna helyén volt az Aton napisten kultuszát bevezető Ekhnaton fáraó fővárosa az i. e. 14. században, ahol 1887-ben egy parasztasszony véletlenül bukkant rá a kor teljes diplomáciai levelezésére. Az i. e. 1385–1355 körüli időszakból származó, közel négyszáz, akkád nyelven írt levél egy részét a kánaáni-föníciai vazallus államok (Büblosz, Gezer, Jeruzsálem, Meggido stb.) királyai küldték a fáraónak. Ezekből a levelekből nem csupán a kor politikai viszonyairól értesülünk, hanem a Kánaán–Fönícia–Szíria területén beszélt nyugati sémi nyelvről is, mivel a levelek szerzőinek az anyanyelve hatással volt arra, ahogyan a kor diplomáciai nyelvét, az akkádot fogalmazták. Még ennél is fontosabbak azok a magyarázó-kiegészítő jellegű glosszák, amelyeket anyanyelvükön, de ékírással szúrtak bele az alapvetően akkád nyelvű szövegbe, hasonlóan a tihanyi apátság alapítólevelébe beszúrt legrégibb magyar szövegemlékhez (1055, „feheruuaru rea meneh hodu utu rea“, azaz ’Fehérvárra menő hadiútra’). Ezekből a glosszákból kitűnik, hogy ebben a korban a kánaáni területeken már lezajlott a kánaáni hangörvény ([ā] > [ō]), vagyis megjelent egy izoglossza, amely elválasztja a héber ősét az egyik földrajzi irányban az ugarititól, a másik irányban pedig az arámitól. Más jellegzetességek tekintetében viszont még archaikus nyelvállapottal van dolgunk, így például a prefix-ragozás végén a magánhangzók megkülönböztetik az imperfectumot (yaqtulu) a subjunctivustól (kötőmód, bibliai héber cohortativus: yaqtula) és a jussivustól (felszólítómód, yaqtul). Az i. e. II. évezred közepéről származnak a Sínai-félsziget bányáiban talált protosínai feliratok, az évezred végétől kezdődően pedig megjelennek a föníciai nyelvemlékek. Az első évezred elejéről ismerünk héber (a gezeri naptár a 10. század végéről, majd egyre több felirat és korsó, pecsét, osztrakon a 8. századtól), moabita (elsősorban Mésa király sztéléje, 9. század), és edomita (pecsétek és osztrakonok – cserépdarabra írt levelek – a 7-6. századból) nyelvemlékeket is. A jordániai Deir cAlla-bantalált, körülbelul i. e. 700-ra datálható, a Bibliából is ismert Bileam (Bálám) prófétáról szóló felirat nyelve hosszú ideig vita tárgya volt, hogy vajon protoarámi-e vagy kánaáni, de valószínűleg a megoldás az, hogy egyik sem. Minden bizonnyal egy dialektuskontinuummal van dolgunk még a II. évezred végén, I. évezred elején is, amelynek egyik vége a tengerparton (elsősorban a mai Libanon területén) lévő régi, föníciai kereskedővárosok nyelve, a másik vége a Belső-Szíriában élő nomád arámi törzsek nyelve, és középen találjuk az izraelita törzsek által beszélt hébert, valamint a szomszédos moabiták nyelvét, a leginkább a Mésa-sztéléről ismert, a héberhez nagyon közel álló moabita nyelvet.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: