Az arab nyelv

forrás: gépekönyv (link oldalt)

Az arab nyelv és írás

Az arab nyelv a sémi nyelvcsalád nyugati ágához, ezen belül a délnyugati ághoz tartozik; flektáló nyelv. Az arab nyelvet az arabok – mintegy 200 millióan – beszélik Észak-Afrikában és a Közel-Keleten, az Atlanti óceántól Irak keleti határáig terjedő területen. Minthogy az iszlámban az arab a kinyilatkoztatás nyelve (Korán), valamint a kultuszban és a vallás minden területén döntő szerepet játszik, az arab ismerete bizonyos mértékig el van terjedve az egész iszlám világban (1,4 milliárd ember) az Atlanti óceántól Indonéziáig. (A magyar egyetemi besorolás szerint az arab ún. “kis nyelvnek” számít!) Az iszlám jelenleg a második legelterjedtebb vallás a világon, ugyanakkor a híveinek a száma valamennyi más vallásénál gyorsabban növekszik.

Az arab világban funkcionális kétnyelvűség (diglosszia) van. A hivatalos nyelv, az irodalmi vagy klasszikus arab 1300 év óta többé-kevésbé változatlan. Írásban kizárólag ezt a nyelvet használják, továbbá ünnepélyes alkalmakkor használják időnként, valamint a rádióban és a televízióban ezen a nyelven olvassák a híreket, ill. a vallási vagy bizonyos emelkedett hangulatú műsorok legalábbis részben ezen a nyelven zajlanak. A mindennapi életben ezzel szemben mindig az adott helyi dialektusban, nyelvjárásban beszélnek. Ez helyről helyre változik. A szomszédos helységek közötti átmenet szinte észrevehetetlen, ám nagyobb távolságok esetén az eltérések már lényegesek, olyannyira, hogy pl. az arab világ két szélén élő marokkóiak és irakiak egymás nyelvjárásából már szinte egy szót sem értenek.

A nyelvjárások az irodalmi arabhoz képest egy eltérő, későbbi nyelvállapotot képviselnek, így azután attól grammatikailag is gyakran különböznek. Az eltérések nagyok: ha valaki csak az egyiket ismeri, a másik megértése külön stúdiumok nélkül nem lehetséges. A nyelvjárásokat írásban nem használják. Az irodalmi nyelv senkinek sem az anyanyelve: az írással együtt az iskolában sajátítják el az arabok. Az írástudatlanok nagy aránya (mindenütt 50% fölött) összefügg azzal, hogy az írással együtt gyakorlatilag egy új nyelvet is el kell sajátítania a nebulónak. Az arab világ nyelvi helyzetét talán úgy szemléltethetnénk, mintha az egykori nyugat római birodalom területén ma a latin lenne a hivatalos, írásban kizárólagosan használt nyelv, míg az emberek a mindennapi életben olaszul, franciául, spanyolul, románul stb. beszélnének, ám ezeket a nyelveket írásban nem használnák. Külön kell szólnunk itt a máltai nyelvről, amely valójában arab dialektus, noha történelmi és politikai okok miatt önálló nemzeti nyelvvé vált. Málta szigete Európához tartozik, tagja az Európai Uniónak, így azt látjuk, hogy egy arab dialektus egy európai nemzet nyelve lett. Latin írással írják.

Hacsak külön nem jelezzük, az alábbiakban alapvetően az “irodalmi nyelvről” szólunk. A hangkészleten belül föltűnik a mássalhangzók túlsúlya: 28 mássalhangzó áll szemben 3 magánhangzóval. A mássalhangzórendszeren belül kiemelhetjük a torokhangok viszonylag nagy arányát, ill. az ún. “emfatikus” mássalhangzók meglétét. Az utóbbiakat velarizációval képezzük, ami a szájüreg körüli izmok megfeszítése és a nyelvgyök egyidejű lefelé történő húzása révén létrejövő járulékos tompa hanghatást jelöl. A mássalhangzók és a magánhangzók egyaránt lehetnek rövidek és hosszúak. Szigorú szabályok írják elő a lehetséges szótagfajtákat. Részletes szabályok írják elő az egymással szomszédos szavak szóhatárain lejátszódó hangtani változásokat (sandhi). Az arabot enyhe-közepes expiratórikus hangsúly jellemzi. Egy-egy fogalom alapvetően három (ritkábban kettő vagy négy) mássalhangzóhoz kötődik (ún. “gyökmássalhangzók”). Ezek, valamint a közöttük álló magánhagzók hosszúságának a változtatásával, továbbá viszonylag kisszámú pre-, in- és szuffixum alkalmazásával hozzuk létre az egyes szófajokat, mindenekelőtt az igéket és névszókat, ill. módosítjuk azután azok jelentését. Pl.: D-R-SZ “a tanulás” fogalomköre: darasza “tanult”, jadruszu “tanul, tanulni fog”, dárisz “tanuló”, dirásza “tanulás”, madrasza “iskola”, mudarrisz “tanító”, tadrísz “tanítás”, stb.

A szófajok között központi jelentőséggel bír az ige és a névszó. Az igék terén két fő alak áll oppozícióban: a szuffixkonjugációs perfektum-alak – ez azt jelenti, hogy a végéhez járuló elemek segítségével ragozzuk – és a prefixkonjugációs imperfektum-alak – ezt az elejéhez (és helyenként a végéhez) járuló elemek segítségével ragozzuk. A két alak ma már többnyire igeidőt jelöl (perfektum: múlt; imperfektum: jelen, jövő), ám ez másodlagos fejlődés eredménye. Régi szövegekben ezek még gyakran eredeti jelentésükben állanak és aspektusokat jelölnek: az imperfektum folyamatban lévő, míg a perfektum egy egységes egészként tekintett eseményt jelöl. (Vigyázat: ezeket a terminusokat a szakirodalom gyakran különböző, egymástól lényegesen eltérő jelentésekben használja, így az “aspektus” itt használt jelentése sem föltétlen azonos pl. a szláv nyelvekben megszokott jelentéssel.)

Négy igemódot különböztetünk meg az imperfektumon belül: kijelentő, kötő-, parancsoló és felszólító módot – ezeket a szóvégi magánhangzó kvalitásának, ill. kvantitásának megváltoztatásával jelöljük. A perfektumban nem különböztetünk meg igemódokat. Az igeképzés néhány kisszámú elem segítségével a fentebb leírtak szerint, nagyon szabályos módon történik, ezért azután ezt a fejezetet a hagyományos grammatikák az “igeragozás” címszó alatt tárgyalják. Az igeragozás, beleértve az ún. “gyönge” igéket is, az arabban szinte már-már matematikai szabályszerűséggel történik.

A névszókon belül jelentésük alapján megkülönböztetünk főnevet és melléknevet, ugyanakkor a melléknevek főnévként is használhatók, minthogy formális különbség nincs köztük. A névszóragozás terén 3 esetet különböztetünk meg (alany-, tárgy- és birtokos esetet), ám ezek funkciójukat fokozatosan elveszítik. A névszók többes számát részben szuffixummal (ún. “ép többes szám”: mudarrisz / mudarriszúna “tanító”), ill. az esetek nagyobb részében a szó mássalhangzóvázának megtartása mellett a mássalhangzók között álló magánhangzók minőségének és/vagy hosszúságának megváltoztatásával képezzük (ún. “tört többes szám”: tálib / tulláb “diák”, madrasza / madárisz “iskola”). Ez utóbbi során a többesszámú alakhoz esetleg szuffixum is járulhat (tálib / talaba “diák”), vagy akár egy hosszú mássalhangzó fel is oldódhat reduplikációvá (kuttáb / katátíb “elemi iskola”). Egy szónak akár több tört többese is lehet – esetleg eltérő jelentésekkel –, valamint egy tört többesből további tört többes is képezhető (balad “város” / bilád “városok>ország” / buldán “országok”). Az, hogy egy szónak milyen tört többese(i) van(nak), többnyire szótári kérdés, azaz az adott alako(ka)t minden esetben külön meg kell tanulni. Határozószó kevés van. Az egyes mondatrészek közötti viszonyokat részben elöljárókkal fejezik ki. Csak néhány kötőszó van. Három nyelvtani számot (egyes-, kettes- és többesszám), valamint két nyelvtani nemet (hím- és nőnem) különböztet meg az arab nyelv.

Ami a mondattant illeti, a mondaton belül első helyen többnyire az igei állítmány, második helyen az alany áll, míg az egyéb mondatrészek ezután következnek. A modern arab újságnyelv szintaxisa jelentős európai hatást mutat, ezért elsajátítása sem okoz nagyobb nehézséget. A klasszikus arab nyelv mondattana az univerzális “va” kötőszó alkalmazása (szindézis), a kötőszó elhagyása (aszindézis), a szórend és igei aspektus megváltoztatása révén megvalósuló roppant finom összjáték révén nagy pontossággal fejez ki szigorúan meghatározott szintaktikai viszonyokat. Ennek az elsajátítása nagyon nehéz, önálló stúdiumok révén lehetetlen: csak jó tanárral végzett hosszú, rendszeres, fáradságos szövegolvasások során érhető el. Ezt kell azután követnie sok-sok klasszikus szöveg önálló feldolgozásának. (Az itt jelentkező alapvető fontosságú nehézségeket egy tanári segítség nélkül tanuló laikus, vagy egy gyorsan haladni kívánó, felületes diák észre sem veszi.)

Az arab szókincs gazdagsága minden képzeletet felülmúl. Ugyanaz a szó akár 5-10-15 teljesen eltérő jelentéssel is bírhat. Tovább fokozza a nehézséget – és a nyelv szépségét és érdekességét! – az a körülmény, hogy az egyes fogalmak, az egyes szavak szemantikai mezeje gyakran nem felel meg egy az egyben az európai nyelvekben megszokott fogalmaknak, jelentési mezőknek.

Nyelvtörténet és nyelvváltozatok

Az arab nyelvet eredetileg az Arab félsziget középső területén használták. Lényeges változást hozott az arab nyelv életében Mohamed próféta föllépése és az iszlám megjelenése. A próféta halálát követően (i. sz. 632) az arab muszlim seregek kirajzottak az Arab félszigetről és létrehozták az Atlanti óceántól Közép Ázsiáig terjedő világbirodalmukat, amelynek a központi nyelve az arab volt. Noha a klasszikus arab nyelv minden bizonnyal már a Mohamed próféta fellépését megelőző évszázadok során létrejött és mintegy kodifikálódott – ennek a folyamatnak a pontos menete ma sem ismert kellőképpen –, írásban való rögzítése és széles körben való ismertté válása mindenképpen az iszlám kialakulásához és elterjedéséhez köthető.

A középkorban azután a kalifátus nyelveként az arab az akkori világ legmagasabb kultúrájának a nyelve is volt egyben, amelyet – magas presztizse okán – az arabok mellett a kalifátus területén lakó számos más nemzetiség is használt szépirodalmi, vallási és tudományos (filozófiai, orvosi, matematikai stb.) művek megírása során. Perzsák, törökök, szírek, zsidók stb. egyaránt ezen a nyelven írták műveik túlnyomó részét, amelyek ily módon az arab-iszlám kultúra szerves alkotórészeivé váltak. Így például a perzsa Avicenna, a török al-Fárábi vagy a zsidó Maimonidesz műveinek döntő többségét egyaránt arab nyelven adta közre. Ezzel a körülménnyel, ill. a közös iszlám vallással magyarázható az is, hogy a különböző iszlám vallású népek nyelveinek a szókincsére jelentős hatást gyakorolt az arab nyelv: a vallási és a kultúrával kapcsolatos terminológia alapvetően arab, ám számos más területen is megfigyelhető az arabból átvett szavak nagy aránya a törökben, a perzsában, a dáriban, a pastuban, az urduban stb. stb.

Az eddigiek során az írott arab nyelvet az egyszerűség kedvéért egységesnek tekintettük, ám az alaposabb vizsgálat itt is lehetővé tesz periodizációkat, megkülönböztetéseket, jóllehet ezeknek a vizsgálata még gyerekcipőben jár és mindenki által elfogadott, teljesen egységes terminológia sem alakult ki még. Ily módon szoktak beszélni “koráni arabról”, továbbá “klasszikus arabról” (8-9. sz.), “irodalmi arabról”, “modern arabról” (Modern Standard Arabic), ugyanakkor a “klasszikus arab” elnevezést gyakran az “írott arab”, ill. az “irodalmi arab” szinonímájaként használják a 7. sz. óta írásban használatos nyelvre. Újabban megkülönböztetik még az ún. “középarabot” (Middle Arabic) is, amelyen a klasszikus után írott, elsősorban tudományos művek nyelvét értik, de többé-kevésbé ezen írtak a kalifátus nem-muszlim kisebbségei is. Erre a már akkor is meglévő dialektális alakok nagy száma jellemző, minthogy e művek szerzői nem fordítottak nagy súlyt műveik feddhetetlen klasszikus nyelvezetére, vagy azért, mert őket elsősorban műveik tárgya érdekelte, vagy pedig azért, mert egyszerűen nem tudtak jól klasszikus arabul. Úgy gondoljuk, hogy ezt a középarabot beszédben sohasem, csakis írásban használták.

A nyelvjárások, mint említettük, helységről helységre változnak. Alaposabb vizsgálatok kiderítették azonban, hogy adott esetben egy városon belül eltérhet a különböző vallásfelekezetek tagjainak a beszéde is: ezt meggyőzően kimutatták pl. Bagdaddal kapcsolatban, ahol – történelmi okokból kifolyólag – lényeges különbségek vannak a muszlimok, a keresztények és a zsidók ún. “felekezeti dialektusa” között (Blanc 1964). Lényeges eltérések lehetnek az egy-egy társadalmi réteg által beszélt nyelvváltozatok között is: szinte már más-más nyelvváltozatot használ pl. a társadalmi létra két szélső pontján egy egyetemi tanár formális alkalmakkor, ill. egy egyszerű, műveletlen és írástudatlan ember a mindennapi életben. Ezt alaposabban a kairói arabban vizsgálták és 5 változatot, szintet különböztetnek meg. Jellemző továbbá, hogy a beszélő nem mindig marad meg egy szinten, hanem gyakran fel-alá is mozog az egyes szintek között a beszédaktus során (poliglosszia). Az egyes nyelvjárások ismerete általában csak a használóira korlátozódik. Egy lényeges kivétel van: a kairói (ún. egyiptomi) arabot ha nem is jól, de valamilyen mértékben az egész arab világban ismerik, minthogy az egész arab világban közkedvelt arab énekes zeneművek túlnyomó része Kairóban született és ezeknek jelentős része a kairói dialektusban íródott. Hasonlóképpen nagyrészt Egyiptomban készülnek az arab játékfilmek is és szereplőik a kairói arab dialektust használják.

A nyelv szövegemlékei

Az arab nyelv egy hatalmas írásbeliség hordozója, az arab-iszlám kultúra nyelve. Ennek csupán egy-egy kiemelkedőbb területének a felsorolására vállalkozhatunk itt, a teljesség igénye nélkül. Jelentős szerepet játszik az arab kultúrában volumenét és presztízsét tekintve egyaránt az arab költészet, amelynek egy fontos korpusza az iszlám fellépését megelőző évszázadokban keletkezett. Terjedelmét és fontosságát tekintve is hatalmas az iszlám vallás különböző aspektusaival kapcsolatos arab nyelvű írásbeliség. Az arab kultúrában és az iszlám vallásban kiemelkedő szerepet játszik az arab nyelv s így hatalmas terjedelmű és fontosságú az arab nyelvészeti irodalom. Általánosan elfogadott nézet szerint az iszlámban a kinyilatkoztatáshoz nem csupán a Korán tartalma, hanem a nyelvi megfogalmazása is hozzátartozik: a Korán nyelve maga isteni csoda, utánozhatatlan, ezért azután a Koránt csakis arabul szabad tanulmányozni, többnyire még az idegen nyelvekre való lefordítását is tiltották. Ma már léteznek ugyan koránfordítások, ám ezeket inkább csak az arab szöveg megértését elősegítő segédeszköznek tekintik, semmint az eredetivel egyenértékű műnek. (Így érthetővé válik, hogy az egész iszlám világban valamilyen mértékben elterjedt az arab nyelv ismerete.) A középkorban az arab-iszlám világ tudományos élete az egész lakott világban a legfejlettebb volt és jelentős mértékben hatott pl. a középkori Európa gondolkodására is. Ez szintén hatalmas arabnyelvű irodalomban öltött testet: az elsőrangú és hallatlan fontosságú filozófiai, orvostudományi, matematikai, csillagászati, földrajzi stb., stb. műveknek se szeri, se száma. Ráadásul az arab írásbeliség szinte áttekinthetetlen terjedelmű kéziratos hagyományozásban maradt fönn. A kéziratok kiadása nagyon nehéz feladat, és számtalan mű még ki sincs adva, mások pedig nem kielégítő formában férhetők hozzá. Így azután sok még a teendő és nem egy területen még az arab írásbeliségről alkotott nézeteink is bővülhetnek. A modern arab világban pedig az arab nyelvet használják a modern arab államok életének valamennyi területén, s ez hatalmas terjedelmű írásbeliségben is tükröződik, amely többé-kevésbé megfelel egy modern nyelv írásbeliségének.

Írásrendszer

Az arab nyelv legkorábbi emlékei – elsősorban tulajdonnevek – akkád nyelvű ékírásos szövegekben (i. e. 9. sz-tól), nabateus-arámi nyelvű feliratokban és papíruszokon (i. e. 5. sz-tól) és palmirai-arámi nyelvű feliratokban (i. e. 1. sz-tól) maradtak fönn. Nagyszámú aránylag rövid arab nyelvű felirat maradt fönn a délsémi írásokhoz tartozó észak-arab írásokkal (tamúdi, szafái, lihjáni) az Arab félsziget középső részén, Szíriában és a Sinai félszigeten. Ezek datálása nehéz és bizonytalan, többnyire a i. e. 8. és a i. sz. 5. sz. közötti időszakra teszik keletkezésüket. A ma általánosan arab írásként ismert írás az északsémi írások körébe tartozó arámi írás nabateus ágából alakult ki. Legelső, még nagyrészt átmeneti jellegű emlékének a i. sz. 328-ból származó al-namárai (Szíria) feliratot tartják, míg már egyértelműen arab írással írott feliratok a i. sz. 6. sz-tól állanak rendelkezésünkre. Az arab írás felvirágzása az iszlám kialakulásához és elterjedéséhez köthető. Az arab nyelv mellett számos más, az arabbal még rokonságban sem lévő, muszlim népek által beszélt nyelv írására is használták ill. használják mind a mai napig (perzsa, dári, pastu, urdu, berber, stb., stb.; török 1928-ig, korábban az egykori Szovjetunió török és iráni nyelvei, valamint a kaukázusi muszlim népek nyelvei, harari, szuahéli, hausza, szomáli, maláj, stb., de ismeretesek arab írással írott magyar nyelvű nyelvemlékek is a török hódoltság korából). A világ legelterjedtebb írásaihoz tartozik. Mint a legtöbb sémi írás, az arab írás is elsősorban a mássalhangzókat jelöli. (Bizonyos mássalhangzójelekkel jelöli a 3 hosszú magánhangzót is, ám ebben az esetben az olvasónak kell eldöntenie, hogy az adott jel épp mely jelentésben áll.) Nem jelöli az írás a rövid magánhangzókat és a mássalhangzó-kettőzést. Ezeket az olvasás során az olvasónak kell kitalálnia, ami a szövegösszefüggés és az arab nyelv alapos ismeretében egy átlagos szöveg esetében többnyire nem jelent nagyobb nehézséget. Ez azt is jelenti, hogy az arab írással íródott szöveg kevesebb információt tartalmaz, mint pl. egy magyar nyelven írott szöveg. Arab szöveg esetében az olvasás során tehát egy már felismert, többé-kevésbé megértett szöveget tudunk csak elolvasni. Előnye az elsősorban mássalhangzókat jelölő arab írásnak, hogy – kellő felkészültség birtokában – nagyon gyorsan lehet olvasni, ill. egy adott terjedelmű szöveg sokkal kisebb helyet foglal el, mint egy mással- és magánhangzókat egyaránt jelölő írással írott (pl. latin) szöveg. Másodlagosan kialakítottak egy, a magánhangzók, mássalhangzó-kettőzés és egyéb finomságok jelölésére szolgáló járulékos jelrendszert is, ám ezt csak ritkán, szent szövegek (Korán), szótárak, ill. nagy nehézséget okozó szövegek, pl. régi költemények esetében alkalmazzák. Az arab nyelv mássalhangzókészlete nagyobb, mint az arámié, ezért az ábécé átvétele során a betűk számát oly módon növelték meg, hogy egy-egy meglévő betűt egy vagy több ponttal láttak el, az írásvonal alatt vagy fölött. Az írás végleges rögződése során azután több más mássalhangzójelet is pontokkal különböztettek meg. A középkori kéziratok egy lényeges részében (elsősorban a tudományos művekben) ezeket a pontokat egyáltalán nem, vagy csak részben teszik ki, ezért ezeknek a kéziratoknak az olvasása többnyire nehéz feladatot jelent. Az arab írás kurzív jellegű, azaz a betűket – néhány kivétellel – mindig kötjük egymáshoz. Nincs külön “nyomtatott” és “írott” írás. Nincsenek külön kis- és nagybetűk sem. Ugyanakkor egy-egy betűnek van szókezdő, szóközti, szóvégi és önálló alakja. A lényeges információt hordozó része a betűnek mindig a szóközti alak; az egyéb alakok bizonyos járulékos díszítő elemeket tartalmazhatnak. Az évszázadok során az arab írásnak számos változata alakult ki, amelyek elsősorban írásképükben térnek el egymástól. Az arab kultúrában és a művészetekben az írás központi, alig túlbecsülhető szerepet tölt be (Dévényi-Iványi 1987). Ez minden bizonnyal kapcsolatban áll azzal a jelenséggel, hogy az iszlám többnyire tiltja az emberábrázolást, így azután díszítőelemként nagyon gyakran alkalmazzák az írást, amely egyébként valóban gyönyörű.

Szakirodalmi útmutató

Az arab nyelvvel kapcsolatos arab nyelvű és európai nyelveken született irodalom hatalmas, alig áttekinthető terjedelmű. Ezzel együtt alig rendelkezünk olyan művekkel, amelyek akár egyetlenegy részterületet kimerítően tárgyalnának. Alapvető bibliográfiák bibliográfiája Fischer-Gätje 1982-1992, Bd. II, 518–519. Fischer–Gätje 1982-1992, amely ma e kérdéskör legalapvetőbb kézikönyvének tekinthető, a leíró fejezetek mellett alapvető bibliográfiákat is tartalmaz az alábbiakban tárgyalt egyes kérdéskörökre vonatkozóan. Használat előtt alaposan tanulmányozni kell mindhárom kötet tartalomjegyzékét, mert noha az első kötet tárgyalja a nyelvtudományt, fontos idevonatkozó kérdéseket érint a második, az irodalomtudománnyal foglalkozó kötet is, a bibliográfiák jelentős része pedig a harmadik kötetben (Supplementum) található. Fontos segédeszköz még az eredetileg Pearson szerkesztésében indult IndexIslamicus, amely újabban CD-ROM változatban is hozzáférhető (Index 1998). A CD-ROM változat előnye, hogy egy helyen található meg a korábban számos folytatásban, külön kötetben, esetenként füzetekben megjelent anyag (kivétel Behn 1989), valamint hogy bármely szóra rákereshetünk. Újabban az interneten érhető el előfizetéssel: http://www.csa1.co.uk/csa/factsheets/islamicus-set-c.php

Jó weboldal: Arabic Linguistic Society, Bibliography of Arabic Linguistics 1979-1994: http://www.lib.umich.edu/area/Near.East/ALSLING.html

A megelőző időszakra ld. Bakalla 1983.

Nyelvtani leírások:

I. Írott nyelv (klasszikus, irodalmi, stb. arab)

a) nyelvtanok

Wright 1896-1898 (számos újranyomat) klasszikus mű, amely mind a mai napig megőrizte jelentőségét, noha szinte minden kérdéskört avíttan tárgyal. (Kevéssé ismert, hogy doktori disszertációjában Borg 1968 feldolgozta Wright példamondatainak a forrásait.) Vernier 1891-1892 hasonló jellegű mű francia nyelven, ám kevésbé terjedt el. Brockelmann 1969 (számos korábbi kiadás, újranyomat) szintén klasszikus mű, amelyet ma is használunk. Nagyon tömör, helyenként túlságosan is. Jó, bár elavult bibliográfiát is tartalmaz. Fischer 1972 jól használható klasszikus nyelvtan, amely Brockelmann művét hivatott felváltani. Badawi–Carter–Gully 2004 a jelen pillanatban legújabb mű, kiváló alkotás kiváló szakemberek tollából. Sok benne a sajtóhiba. Jusmanov 1928 (új kiadás 1985) rövid, tömör leírása a klasszikus arab nyelv grammatikájának. Haszonnal forgatható alapos mű Blachère–Gaudefroy-Demombynes 2004, amelynek legelső kiadása 1939-ben jelent meg. Reckendorf 1898 és Reckendorf 1921 két alapmű, amely elsősorban a korai (klasszikus kori) próza és költészet nyelvezetét tárgyalja. Használatuk alapos elmélyedést kíván, ám megfelelő szorgalommal és kitartással roppant nagy haszonnal forgathatók. (Ha az ember egy konkrét kérdésnek akar utánanézni, nehéz megtalálni, hogy hol is tárgyalja az adott kérdést a szerző. Használat előtt mindenképp időt kell szakítani e művek felépítésének, szerkezetének a tanulmányozására.) Szemjonov 1941 a modern arab nyelv első mondattana, amely 19. sz. végétől a 20. sz. harmincas éveiig terjedő szövegeken alapul. Cantarino 1974-1975 szolíd mű, amely amely 1945 előtt megjelent prózai műveket vesz figyelembe; haszonnal forgatható. El-Ayoubi––Fischer–Langer 2001- négy részre tervezett vállalkozás, amelyből eddig az első rész első két kötete jelent meg: Teil I, Band 1 (XXIV, 543 o. Einleitung: Grundlagen der deskriptiven Syntax des Arabischen. Das Nomen und sein Umfeld: Die autonomen Wortarten des Nomens. Substantiv und Adjektiv. Das Vorfeld der Nominalgruppe: Partitive, Quantitative, Numeralia. Das Nachfeld der Nominalgruppe: Attribut, Quasi-Attribut. Apposition, referentielle Genitivannexion), Teil I, Band 2 (XIV, 617 o. Die konnektiven Wortarten des Nomens. Pronomina, Adverbia, Präpositionen.) Az adott kérdéskört németes alapossággal igyekszik teljesen kimerítően tárgyalni; haszonnal forgatható. Belova 1985 az arab szintakszis kérdéseit tárgyalja a modern nyelvtudomány fényében. Érdekes vállalkozás, gyakorlati jelentősége csekély. Nöldeke 1963 egy eredetileg 1897-ben megjelent mű kiegészítésekkel ellátott új kiadása, amely a klasszikus kor arab nyelvének egyes nyelvtani részletkérdéseit tárgyalja. Hasznos mű, amelyet elsősorban a már alapos ismeretekkel bíró szakember használ. Haywood–Nahmad 1962 szolíd, tömör mű igen szép tipográfiával. Az arab nyelv történeti nyelvtanának majdani megírásához való fontos hozzájárulás Hopkins 1984.

b) leírások

Beeston 1970 az arab nyelv leírása kívülálló érdeklődők számára. Minthogy egy arabul kiválóan tudó, nagyon okos ember írta, arabisták is nagy haszonnal forgathatják. Chejne 1969 hasznos ismereteket tartalmaz, ám óvatosan kezelendő: számos kérdést felületesen, nem kielégítően és elavultan tárgyal. Diem 1974 rövid, tömör lexikonszócikk az arab nyelvről; nagyon jó. cArabiyya 1960 az arab nyelvet tárgyaló kiváló, tömör szócikk egy alapvető kézikönyvben, jó irodalmi hivatkozásokkal. Figyelemreméltó tömör leírást ad a klasszikus arab nyelvről és a dialektusokról nyelvtörténeti magyarázatokkal Bergsträsser 1983 (161–208. p.), amely egy eredetileg 1928-ban megjelent mű angol fordítása. Részletes és kiváló leírásokat tartalmaz az arab nyelv szerkezetéről és legkülönfélébb aspektusairól kiváló bibliográfiák kíséretében Fischer–Gätje 1982-1992.

c) tankönyvek

Tritton 1943 (számos kiadásban és újranyomásban) igen tömör, kiváló tankönyv, amely azonban a címében foglaltakkal ellentétben magántanulásra nem igazán alkalmas, csak jó tanár felügyelete és vezetése alatt használható. A példamondatai között sok a nyelvtanilag nehéz, összefüggéseiből kiragadott, önállóan alig érthető mondat. Igen elterjedt és közkedvelt, gyakorlatias célokat követő mű Abboud–McCarus 2002 és Abboud 1983. Krahl–Reuschel–Schulz 2005, Krahl–Reuschel–Jumaili 2004 és Schulz–Krahl–Reuschel 2000 egy eredetileg az NDK-ban, Lipcsében 1974-ben indult, számos alkalommal átdolgozott és részben változó szerzők neve alatt, számos kiadásban megjelent, eredetileg több részből álló nagyszabású mű legújabb kiadásai. A mű tanári segítséggel jól használható, jóllehet a számos átdolgozás dacára szövegei megszületésének korát idézik. Ambros 1969 kiváló felépítésű, gondosan megtervezett, alapos tankönyv. A hasonló művek többségétől eltérően már a kezdetektől hozzászoktatja a használóját ahhoz, hogy az írott modern arab nyelv nem jelöli a magánhangzókat. Külön füzetben jelent meg hozzá szószedet. Kovaljov–Sarbatov 1960 hagyományos felépítésű, alapos, jó tankönyv. Hátránya, hogy szövegei nem mindig az arab-iszlám kultúrához kapcsolódnak és gyakran nagyon is korhoz kötöttek (pl.: A vaskohászat rejtelmei, Lenin a Szmolnijban, stb.). Tankönyvként is jól használható Blachère 1988, amelynek első kiadása 1940-ben látott napvilágot. Dévényi-Iványi 1992, Dévényi-Iványi 1995 és Dévényi-Iványi 2002 kiváló magyar nyelvű tankönyv-együttes, amely a modern irodalmi nyelv mellett helyenként bepillantást ad egyes népnyelvi jelenségekbe is. Sok praktikus, a mindennapi életben is haszonnal alkalmazható szöveget tartalmaz; két kiváló szakember írta, akik nagyszerűen ismerik a nyelvet, és hosszú tanítási gyakorlattal is rendelkeznek.

II. Dialektusok

A dialektusok egyre növekvő irodalmából csak néhány fontosabb tételt emelünk ki. Bibliográfia: Fischer–Jastrow 1980, 293–302. p., ill. Fischer–Gätje 1982-1992, Bd. I, 124–127. p., Bd. III, p. 247–252.

a) nyelvtanok

i. összefoglaló jellegű munkák

Fischer–Jastrow 1980 a vártnál kevesebbet nyújt, mindazonáltal hasznos mű. Brockelmann 1908-1913 részben ma már elavult, ám haszonnal forgatható, különösen az arab dialektusok mondattana terén, minthogy szerzője az egyes jelenségek alatt mindig tárgyalja az arab dialektusok vonatkozó adatait is a számára hozzáférhető művek alapján, és ezt a kérdéskört számos modern szakmunka is figyelmen kívül hagyja.

ii. egyes dialektusokat bemutató munkák, tankönyvek

Marokkó

Harrell 1962 tömör, megbízható nyelvtani leírás, míg Harrell–Abu-Talib–Carroll 1965 nagy segítséget nyújt ennek a dialektusnak az elsajátításában.

Algéria

Miskurov 1982 a nyelvleírás mellett szövegmintát is ad a sorozat hagyományainak megfelelően. Cohen 1912 az algíri arab egyik kommunális dialektusának szövegmintákkal kísért, roppant alapos, mesteri leírása a 20. sz. egyik legnagyobb sémi nyelvészének a tollából 559 oldalnyi terjedelemben.

Tunisz

Singer 1984 részletes, kiváló mű, amely a hang- és alaktant tárgyalja.

Líbia

Gyakorlati célokat szolgál magyar nyelven Jurányi–Mihályi–Iványi–Dévényi 1988.

Egyiptom

Spitta-Bey 1880 klasszikus mű, amely tisztes kora ellenére megőrizte alapvető jelentőségét. A számos gyakorlati célokat szem előtt tartó tankönyv közül megemlítünk két jól használható művet: Mitchell 1956, Abdel-Massih 1975. Mind a mai napig megőrizte frissességét Gairdner 1926.

Libanon

El-Hajjé 1954 tömör, megbízható leírással szolgál, míg Feghali 1928 pompás, részletes munka.

Szíria

Cowell1964 értékes kézikönyv, amely a szíriai arab dialektus részletes grammatikai leírását nyújtja. Bloch–Grotzfeld 1964 és Grotzfeld 1964 szintén haszonnal forgatható.

Irak

Erwin 1963 és Erwin 1969 mellett jól használható McCarthy–Raffouli 1964-1965 is.

Málta

Borg–Azzopardi-Alexander 1997 leíró nyelvtan, míg Vella 1980k. jól használható gyakorlati nyelvkönyv.

iii. egyéb nyelvváltozatok

Blau 1966-1967. már klasszikus mű, amely tulajdonképpen a közép-arab teljes leíró nyelvtanát adja. Kiváló mű, nagyon jól használható.

Szótárak

I. Írott nyelv (klasszikus, irodalmi, stb. arab)

Ez a nyelv mintegy másfél évezrednyi időszakot ölel át és hatalmas területeken használták, ill.használják mind a mai napig. Egyes szegmensei viszonylag elfogadható módon vannak feldolgozva, ám hatalmas hiányokkal is találkozunk, fontos korok, területek és tárgykörök alig, vagy egyáltalán nincsenek feltárva. A kéziratokban fennmaradt szövegek egy jelentős része még ki sincs adva, ill. a rendelkezésünkre álló szövegek kiadásai gyakran nem jók. Maguk az arabok e nyelv egészét egységes korpuszként fogják föl: pl. bármilyen modern szövegben minden külön jelzés nélkül előfordulhat Korán-idézet, a Próféta valamely mondása, vagy egy idézet az iszlám keletkezése előtti költészetből, jóllehet ezeknek a szókincse jelentős mértékben eltér a modern arabétól. Bármely szövegbe bekerülhetnek szavak a szövegíró által beszélt népnyelvből is. Ez azt jelenti, hogy olvasmányaink során minden további nélkül találkozhatunk olyan szavakkal, amelyeket számos helyen kell megnéznünk, ám az is lehet, hogy fáradozásaink végülis eredménytelenek maradnak, mert a keresett szót seholsem fogjuk megtalálni. Ráadásul az arab szavak híresek sokszínűségükről, jelentésgazdagságukról, és egy adott szó számos jelentése között nem könnyű feladat az igazira rálelni. A szótárakban és a szójegyzékekben sok a hiba is, ezért mindig nagy körültekintéssel, óvatossággal kell dolgoznunk. Így azután arab szövegek olvasása során számos szótárat, szójegyzéket, segédeszközt kell egyszerre használnunk, és egyáltalán nem biztos, hogy sikerrel járunk és megtaláljuk a keresett szót. Fontos tudni még, hogy az arab szótárak többnyire ún. gyökszótárak, azaz a szavakat mindig az adott szó alapjául szolgáló három gyökmássalhangzó (ld. feljebb) alatt szerepeltetik, tehát a szótárhasználathoz az arab alaktan alapos ismerete elengedhetetlen (tehát pl. a madrasza “iskola” szót a D-R-SZ gyök, tehát a “d” betű alatt fogjuk megtalálni).

A. arab–idegen nyelv

A modern arab irodalmi nyelv legjobb és legelterjedtebb kéziszótára Wehr 1979. E mű első kiadása a II. világháború után látott napvilágot német nyelven. Ezt több német kiadás, majd angol fordítás – szintén több kiadásban – követte. Amennyiben lehetséges, célszerű a legújabb kiadást használni. Hasonló jellegű, kevéssé ismert, nagyszerű mű Krahl–Gharieb 1986. Baranov 1984 is kiváló – számos kiadása forog közkézen. Szolíd mű Blachère 1964-1974 és Reig 1986 is. Jó modern arab szótár Schregle 1981-1986, amelynek megjelenése azonban nem fejeződött be, utolsó füzete a dád betűvel zárul. Szolíd mű Cortés 1996, amely Wehr alapján készült, ám hozzá képest sok új szóval, új jelentéssel gazdagodott. Kiváló mű Baalbaki 1993 (nem gyökszótár!). Magyar nyelven jól használható a modern arabhoz Fodor-Iványi-Juhász 2000a. Klasszikus szövegekhez kiváló kéziszótár Belot 1888 és Hava 1970 (az előbbi angol változata, első kiadás 1899; mindkét mű számos lenyomatban, különböző kiadóknál esetenként eltérő címekkel). A klasszikus arab nyelv mindmáig legjobb nyolckötetes nagyszótára Lane 1863-1893, amelynek a használatára a siker reményében azonban csak alapos arab tudással bíró olvasók vállalkozhatnak. Elsősorban egynyelvű arab értelmező szótárak alapján készült. Szóanyaga jelentős mértékben korai, emellett nagyon sok ritkán előforduló, különleges jelentést rögzít, amelyek között a tapasztalatlan olvasó menthetetlenül elveszik. Angol nyelvezete is nehézkes, megfogalmazásai körülményesek, nem könnyen érthetőek. E szótár nem teljes, a qáf betűvel bezárólag készült el, a további részei csupán vázlatosak. Ezért azután a soronkövetkező káf betűvel indult Ullmann 1970-, amelyből ezidáig két betű, a káf (egy kötet) és a lám (négy kötet) jelent meg. A jelentéseket németül és angolul is megadja, továbbá nagyszámú előfordulási helyet is rögzít. A korpusza a Lane-énél sokkal terjedelmesebb. Alapvető kézikönyv. Nagyon fontos, többnyire sehol másutt nem található, a klasszikus kor utáni, speciális, részben az arab világ nyugati részével kapcsolatos szóanyagot tartalmaz Dozy 1881. Részben túlhaladott, ám jobb híján kellő óvatossággal még ma is haszonnal forgatható Freytag 1830-1837 és Kazimirski 1860. Másutt nem található, fontos, többnyire késői arab anyagot tartalmaznak a nagyobb perzsa és török szótárak, így pl. Zenker 1866-1876, Steingass 1892 és Redhouse 1921 is (ezek nem gyökszótárak!).

B. idegen nyelv–arab

A modern nyelvhez használható többek között Schregle 1974, Doniach 1982, Boriszov 1967, Reig 1986. Doniach 1982 valójában Doniach 1972 alapján készült, ám a tapasztalatom szerint a korábbi mű elsősorban az angolul tanuló arabokra van tekintettel és kevésbé hasznos a későbbi műnél. Lényegesen jobban használható Baalbaki 2005, amely korábban számos kiadásban látott napvilágot; a legutolsó kiadás használandó a lehetőségek szerint. Magyar nyelven jól használható Fodor-Iványi-Juhász 2000b és Boga 2001.

II. Dialektusok

Néhány fontosabb cím: Badawi–Hinds 1986 (egyiptomi arab), Barthélemy 1935-1969 és Denizeau 1960, Stowasser–Ani 1964 (Szíria, Libanon, Jeruzsálem), Clarity–Stowasser–Wolfe 1964 és Woodhead–Beene 1967 (iraki arab), Harrell 1966, Sobelman–Harrell 1963.

313 tételt sorol föl John E. Hinton 1995-ig terjedő és az interneten elérhető bibliográfiájában (Bibliography of Arabic Dictionaries).

Az arab írás

Irodalma hatalmas, alig áttekinthető. Mind a mai napig kiváló, tömör összefoglaló Moritz 1913a és Moritz 1913b. (10 nagyszerű táblával). Nagy számban jelennek meg az arab írásnak kéziratokban, a művészetekben való dekoratív alkalmazását szemléltető szép albumok. Nemzetközi viszonylatban is páratlan mű Dévényi-Iványi 1987, amely az arab írás történetét tárgyalja és kiemelkedő figyelmet szentel az arab írás művelődéstörténeti aspektusainak (bibliográfiával). Érdekfeszítő, izgalmas olvasmány! A különböző írásfajták olvasásának elsajátításához kitűnő Spécimens 1911 és Shivtiel 1995 (modern kézírás). A kérdéskörhöz jó bibliográfia Fischer–Gätje 1982-1992, Bd. I, 190–197, 208-209, 224-225. p., Bd. II, 519–520. p.

Szakfolyóiratok:

Az arab nyelvvel és irodalommal kapcsolatos cikkeket valamennyi fontosabb orientalisztikai folyóirat rendszeresen közöl, s ma már számos tanszéknek is van saját folyóirata szerte a világon (a fontosabbakat ld. Bleaney 2005, XXIV-XXXVII. p.). Mint speciális fórumokat kiemeljük a Zeitschrift für arabische Linguistik/Journal of Arabic Linguistics, az Al-cArabiyya. Journal of the American Association of Teachers of Arabic, és a Journal of Arabic Literature c. folyóiratot. Magyarországon az ELTE Arab Tanszéke által kiadott The Arabist (Budapest Studies in Arabic) közöl – elsősorban angolul – arabisztikai cikkeket.

A nyelvhez kötődő egyéb internetes honlapok:

ALMISBAH

http://www.hf.uib.no/i/Midtspraak/links.htm – journ

arabic-language.eigenstart.nl

http://www.library.ucsb.edu/subjects/mideast/neareast.html

http://www.princeton.edu/~pressman/neareast.htm

http://www.parstimes.com/mideast

qamoos.sakhr.com

http://www.cultural.org.ae

http://www.syrianarabic.com/downloads.html

Magyarországi kutatóhelyek:

Arab nyelvet és irodalmat egyetemi szinten Magyarországon az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen lehet tanulni.

A nagyobb könyvtárakban (Országos Széchényi Könyvtár, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, valamint az egyetemi könyvtárak) található elvétve az arab nyelvvel és kultúrával kapcsolatos szakirodalom, ám a legfontosabb hazai bázis a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Keleti Gyűjteménye. Használat előtt elengedhetetlen tájékozódni a Könyvtár katalógusainak felépítéséről (szórólap a Keleti Gyűjteményben; sok katalógus van, s ha valamit nem a megfelelő helyen keresünk, nem fogjuk megtalálni, még ha megvan is a mű a könyvtárban). A fontosabb magyarországi könyvtárak állományáról áttekintést ad kb. 1990-ig a Központi Címjegyzéktár (ez egy cédulakatalógus az OSZK-ban; telefonon is adnak felvilágosítást), ill. a későbbi időszakra vonatkozóan a Magyar Országos Közös Katalógus (MOKKA): ez a http://www.mokka.hu című honlapon érhető el. Mindenfajta keresésénél figyelembe kell venni az átírás okozta sokféleséget, problémákat.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: