Az akkád nyelv

forrás: gépeskönyv (link oldalt)

Az akkád a sémi nyelvek nyelvcsaládjának keleti ágához tartozó nyelv. A nyelv modern neve korabeli elnevezéséből akkadûm ered, mely pedig az i. e. III évezred közepén jelentős szerepet játszó Akkád (Agade) város nevéből származik.

Az akkád morfológiailag flektáló nyelv. Más sémi nyelvekhez hasonlóan az akkádban is az egyes szavak jelentését a leggyakrabban három, időnként kettő vagy négy, ún. gyökmássalhangzó hordozza. A szavak szófaját, az egyes szavak pontosabb jelentés árnyalatait, illetve, például az igéknél, az igeidőt és igenemet a gyökmássalhangzók közé tett magánhangzók minősége, prefixumok és infixumok határozzák meg. A P, R, és S (ejtsd itt mint “sz”) gyökmássalhangzók jelentése, például, a “vágás, eldöntés“ fogalomkörével kapcsolatos. Az ezekből a gyökmássalhangzókból képzett purussā tő jelentése “döntés”. A prus tő a múlt idejű igelalakok, a parras tő a jelenidejű igealakok tőveként, a šapris tő a múlt idejű, műveltető igealakok, a paris tő pedig a melléknevek töveként szolgál.

A jelentést hordozó gyökmássalhangzók rendszere az európa nyelvekhez szokott nyelvtanulónak első látásra szokatlan, hasonló jelenséggel azonban pld. az angolban is találkozhatunk, ahol az ún. erős igék közül néhánynál a mássalhangzók és a magánhangzók között hasonló “munkamegosztást” találunk. Például, az angol beszélni ige jelenidejű és múltidejű alakja között (speak—spoke) a sémi nyelvekhez hasonlón a magánhangzó különbsége jelöli az igeidő különbségét, míg a jelentést a mássalhangzók hordozzák. A sémi nyelvek és köztük az akkád által használt nyelvi rendszer egy ilyen nyelvi minta általánossá válása és egységesülése révén alakulhatott ki (ld. Deutscher 2005, 183–209, 289–295).

Az akkád magánhangzó rendszerét négy magánhangzó alkotta (/u/, /i/, /a/ /e/), a hosszúságnak jelentés-megkülönböztető szerepe volt, az /e/ másodlagosan /a/-ból vagy /i/-ből jőttt léttre meghatározott mássalhangzók közelében. Az akkád zárhangok (a /b/ és a /p/ kivételével) és affrikáták három sorozatot különböztettek meg: zöngés, zöngétlen és ún. emfatikus. Mára konszenzus látszik kialakulni abban, hogy az emfatikus mássalhangzók nem faringalizáltak (más terminológiával: nem velarizáltak) voltak mint például az arabban hanem ejektívák vagy glottális hangok (egyidejű vagy késleltetett hangszalag zárral ejtett hangok) (ld. Huehnergrad 1997b, 438 és Kouwenberg 2003).

Az akkád három főnévi esetet különböztet meg: az alanyesetet, a tárgyesetet és a birtokosesetet. Többes számban és kettős számban a tárgyesetet és a birtokos esetet nem különbözteti meg, mindkettőt ugyanazzal az esetraggal jelöli. Ez a három eset elsősorban szintaktikai kapcsolatokat fejez ki, a nyelv azonban használ még két kevéssé produktív főnévi esetet is, melyek helyhatározói viszonyok kifejezésére szolgálnak: lokatív, terminatív. A hely-, idő-, illetve módhatározói viszonyokat a nyelv általában prepozíciókal fejezi ki, mely után a főnév birtokos esetben áll.

A nyelv két nyelvtani nemet ismer: a hím- ill nőnemet. A melléknév a főnév után áll és vele számban, esetben és nemben egyezik. Az akkád ige a mondat utolsó helyén áll, ez a szórend valószínűleg a sumer nyelv hatására alakult ki.

Az akkádban három prefixált igeidő van: a középső gyökmássalhangzó gemminációjával képzett jelen (iparras “ő vág”), múlt (iprus), és a –ta infixumal képzett befejezett (iptaras). Az ige alanyának személyét, számát és nemét prefixumok és szuffixumok jelölik az igetőn.

Más sémi nyelvekhez hasonlóan az akkádban is léteznek az igének ún. származtatott tővei is az ige alaptőve mellett. A származtatott tővek elsősorban az igenem jelölésében játszanak szerepet: például, a ša- prefixum hozzáadásával képzett tő műveltető (kauzatív) jelentést kap, az n- prefixum hozzáadásával képzett tő pedig szenvedő (passzív) jelentésű lesz.

Szakirodalmi útmutató

Nyelvtani leírások:

Az akkád nyelvtan legfontosabb és legrészletesebb kézikönyve von Soden–Mayer 1995, mely von Soden nyelvtanának 3. kiadása Mayer kiegészítéseivel. Ungnad–Matouš 1969, (angol fordítása Ungnad–Matouš 1992) egy terjedelmében jóval kisebb nyelvtani kézikönyv.

Nyelvtanuláshoz a ma elérhető legjobb és legrészletesebb nyelvtan Huehnergard 1997a, mely alapjában véve von Soden leírásán alapul. A könyv az akkád óbabilóni dialektusa mellett az ékírásos jeleket is tanítja és megismertet a legfontosabb szövegtípusokkal. Riemschneider 1973 (angol fordítása Riemschneider 1984), valamint Caplice 1980 is jó bevezetést nyújtanak, de nyelvtani leírásaik kevésbé részletesek. Miller–Shipp 1996 a nyelvtanuláshoz jól használható paradigma gyűjtemény. Borger (1965) klasszikus bevezetője az akkád nyelvbe rövid nyelvtani leírást, szószedetet és rövidebb szövegeket tartalmaz átírásban és ékírásban; a szövegek feldolgozását bevezetés és nyelvtani kommentár segíti. Egyéb oktatási célú nyelvtanok, nyelvtani segédkönyvek: Bodi 2001, Malbran-Labat 2001.

Az akkád nyelvészeti szempontú leírását adja Reiner 1966, Gelb 1969, Groneberg 1987, Buccellati 1996 és 1997, Huehnergard–Woods 2004, Izre’el–Cohen 2004, Luukko 2004 és Streck 2006. Az akkád legfontosabb jellemzőinek magyar nyelvű összefoglalása Zólyomi 1999.

Az akkád történeti, területi és perifériális nyelvváltozatait számos monográfia dolgozza fel: Adler 1976 (Mitanni-i szövegek, i. e. 14. sz.), Aro 1955 (középbabilóni), Cochavi-Rainey 2003 (Alasia-i (Ciprus) szövegek nyelvtana, i. e. 14–13. sz. ), Finet 1956 (Mári-i levelek nyelvtana, i. e. II. évezred első fele), Gelb 1961 (óakkád), Hämeen-Anttila 2000 (újasszír), Hecker 1968 (Kültepe-i szövegek nyelvtana, i. e. 20-18. sz.), Hilgert 2002 (i. e. III. évezred végének akkád nyelve), Huehnergard 1989 (Ugarit-i szövegek nyelvtana, i.e 14–13. sz.), Izre’el 1991 (észak-nyugati periferiális akkád, i. e. 14–13. sz.), Izre’el 1998 (dél-nyugati periferiális akkád, i. e. 14–13. sz.), Izre’el–Cohen 2004 (i. e. II. évezred első fele irodalmi szövegeinek nyelvtana), Mayer 1971 (közép-asszír) de Meyer 1962 (Szúza-i szövegek nyelvtana, i. e. II. évezred első fele), Salonen 1962 (Szúza-i szövegek nyelvtana, i. e. II. évezred első fele), Seminara 1998 (Emar-i szövegek nyelvtana, i. e. 14–12. sz.), von Soden 1931-1932 (i. e. II. évezred első fele irodalmi szövegeinek nyelvtana), Soldt 1991 (Ugarit-i szövegek nyelvtana, i. e. 14–13. sz.), Stein 2000 (közép- és újbabilóni királyfeliratok), Wilhelm 1970 (Nuzi-i szövegek nyelvtana, i. e. 15–14. sz.).

Néhány fontosabb vagy érdekesebb munka az akkád nyelvtan egyes területeiről: Cohen 2005 (a modalitásról az óbabilóni akkádban), Deutscher 2000 (az alárendelő mondatok kialakulásáról), Deutscher 2002 (a vonatkozói mellékmondatok szerkezetének változásáról), Edzard 1965 (az akkád származtatott igei tövek rendszeréről), Edzard 1973 (az akkád igemódokról összehasonlítva más sémi nyelvekkel és a sumerrel), Faber 1985 (az affrikáták jelenlétéről az akkád hangkészletben), Huehnergard 1997b (fontos recenzió Soden–Mayer 1995-ről), Huehnergard 2002 (két rendhagyó akkád igéről), Keetman 2004 (a laringálisok eltűnéséről az akkádban a sumer hatására), Kouwenberg 1997 (a középső gyökmássalhangó geminálódásával képzett származtatott igei tövekről), 2000 (az akkád statívuszról), 2002 (az igei cselekmény irányultságát jelző ventív vagy ciszlokatív igei morfémáról) 2003 (a glottalizált mássalhangzók jelenlétéről az asszír dialektusokban). 2003–2004 (az ún. elől gyenge igék prefixumainak hosszáról és írásmódjáról) és 2005 (reagálás Streck 2003-ra), Reiner 2001 (az óasszír jellegzetességeiről), Sommerfeld 2003 (az i. e. III. évezred akkád dialektusairól), Streck 1995 (a késő-babilóni számneves kifejezésekről és igerendszerről), 2003 (a –ta infixummal képzett származtatott igei tövekről) és 2006 (az akkád réshangokról az óbabilóni korban), Westenholz 1978 (az i. e. III. évezred akkád dialektusairól).

Szótárak:

Az akkád nyelv legrészletesebb szótára a Chicago-i Egyetem Keleti Intézetében készülő Chicago Assyrian Dictionary (The Assyrian Dictionary of the University of Chicago = CAD). A 21 kötetes munka első kötete 1956-ban jelent meg, jelenleg még három kötete vár publikálására. Utolsó megjelent kötete a P-kötet volt 2005-ben. Legfontosabb főszerkesztői: A. Leo Oppenheim, Erica Reiner és a jelenlegi főszerkesztő Martha Roth. A CAD a ritkább szavaknál szinte minden ismert szöveghelyet megad, és a gyakoribb szavaknál is minden lényeges használathoz illetve jelentéshez több szöveghelyet közöl, melyeket le is fordít. A CAD történetéről Erica Reiner (2002) monográfiát írt.

A CAD-nál terjedelmében jóval kisebb von Soden (1958–1981) három kötetes szótára (Akkadisches Handwörterbuch = AHw), mely csak a legfontosabb szöveghelyeket adja meg.

Black–George–Postgate (2000) egy kötetes kéziszótára (A Concise Dictionary of Akkadian = CDA) lényegében von Soden szótárának angol fordítása, de a kötet szerkesztői az AHw lezárása óta előkerült szövegek lexikális anyagát is feldolgozták és támaszkodtak a CAD megjelent köteteire is. A szótár egyetlen szöveghelyet sem ad meg, az akkád szótárak közül ez hasonlít a legjobban a modern beszélt nyelvek kéziszótáraihoz. (A szótárhoz írt korrekciók és kiegészítések online elérhetők.)

Hecker (1990) szóvégmutató szótára a töredékes szövegek értelmezésénél nyújthat nagy segítséget. Kämmerer–Schwiderski (1998) német–akkád szótára von Soden AHw-ján alapul. A szótári részt egy mutató egészíti ki, mely 31 fogalmi csoportba rendezi az akkád szavak német megfelelőit.

Kienast–Sommerfeld 1994 az óakkád királyfeliratok szókészletét feldolgozó glosszárium. Ebeling 1955 az újbabilóni levelek szókészletét feldolgozó glosszárium.

Jellisták

A két legáltalánosabban használt átfogó jellista Labat–Malbran-Labat 1995 és Borger 1988. Ez utóbbinak 2003-ban megjelent egy jelentősen átdolgozott változata (Borger 2003). A Labat-féle jellista paleográfiai része sokkal gazdagabb Borger könyveiénél.

Az ékírásos jelek formáinak legrészletesebb gyűjteménye még mindig Fossey 1926, mely több mint 30 ezer jelfomát mutat be. A The Cuneiform Digital Palaeography Project ezt a könyvet válthatja fel amikor teljessé válik honlapja, amelyen az ékírásos jelek formái digitális fényképeken tanulmányozhatók.

Von Soden és Röllig (1967) akkád szillabáriuma alapvető munka az akkád szövegek tanulmányozásához, Borger legújabb jellistája (2003) azonban lényegében magában foglalja a kötet anyagát.

Szövegkiadások

Az akkád nyelvű szövegek korpusza nem lezárt. Napjainkban is egyre másra bukkannak fel újabb szövegek, és ha a politikai helyzet lehetővé teszi, hogy újra elinduljanak a régészeti ásatások Irakban minden bizonnyal még több ékírásos szöveg lát majd nap világot. A mostanáig előkerült szövegek a világ számtalan múzeumában, több földrészen elszórva találhatók. Az ékírás viszonylag kései megfejtése (19. század közepe) és a szövegek rendkívül nagy száma mellett, ez a két tényező is szerepet játszik abban, hogy az ékírásos (sumer és akkád) szövegek filológiai feldolgozottságának szintje meg sem közelíti a görög és latin szövegekét. Ezen a helyen csak a legjelentősebb szövegkiadási sorozatok említésére van mód.

Az ékírásos szövegek kiadásainak és szakirodalmának alapvető bibliográfiája Borger 1967–1975, mely 1973-ig dolgozza fel az irodalmat. Évenként közöl hasonló bibliográfiát az Archiv für Orientforschung folyóirat “Register Assyriologie”, illetve az Orientalia folyóirat “Keilschriftbibliographie” elnevezésű melléklete. A teljes óasszír szöveganyag bibliográfiáját adja Michel 2003. Az óbabilóni szöveganyag teljes bibliográfiáját adja Charpin (2004, 403–480) városonkénti felosztásban. A mezopotámiai írásbeliség műfajaiba Van De Mieroop 1999 nyújt bevezetést.

Az asszíriológia legátfogóbb kézikönyve, a Reallexikon der Assyriologie und Vorderasiatischen Archäologie első kötete 1928-ban jelent meg, a II. világháború után 1957-ben folytatódott kiadása a harmadik kötettel. Jelenleg a 10. kötetnél (2003–2005) tart a Priesterverkleidung szónál. A háború előtti kötetek mára nagyon elavultak.

A királyfeliratok teljes kiadását célul kitűző torontói Royal Inscriptions of Mesopotamia Project mostanáig megjelent kötetei: Frayne 1993, 1997 és 1990 (Early Periods); Frame 1995 (Babylonian Periods); Grayson 1987, 1991 és 1996 (Assyrian Periods). A projekt a szövegek kiadása mellett megjelentet egy folyóiratot is Annual Review of the Royal Insciptions of Mesopotamia Project címmel. Az asszír királyfeliratok

Frayne 1993 mellett az óakkád királyfeliratok másik modern kiadása Gelb–Kienast 1990. Az óakkád szöveganyag modern kiadására Walther Sommerfeld új sorozatot indított, melynek első kötete Sommerfeld 1999. (A sorozat szükségeségéről és céljairól ezen a honlapon található egy részletes ismertetés.) Ha elkészül ez a sorozat felválthatja az I. J. Gelb nevéhez fűződő Materials for the Assyrian Dictionary sorozatot.

Az 1948 előtt előkerült óasszír szöveganyag publikálására 2002-ban indult új sorozat az Old Assyrian Archives, melyet The Old Assyrian Text Project (= OATP) készít. Eddig csak egyetlen egy kötet jelent meg a sorozatban: Larsen 2002.

Az óbabilóni Mári-i levéltár szöveganyagát kiadó legfontosabb sorozat párizsi Archives Royales de Mari (= ARM). Első kötete 1946-ban jelent meg, sorozat jelenleg 28. köteténél (1998) tart.

Az óbabilóni korból fennmaradt levelek publikálásának legfontosabb sorozata a leideni Altbabylonische Briefe in Umschrift und Übersetzung (= AbB) (1964–), melynek szerkesztője F. R. Kraus, majd K. R. Veenhof. Első kötete 1964-ben, mostanáig utolsó, 14. kötete 2005-ben jelent meg.

Az újasszír szövegkorpusz teljes kiadását a Helsinkiben működő The Neo-Assyrian Text Corpus Project tűzte ki céljául a State Archives of Assyria (= SAA) sorozat keretében. A projekt a szövegek kiadása mellett megjelentett egy folyóiratot (State Archives of Assyria Bulletin [= SAAB]) és több sorozatot: State Archives of Assyria Studies (= SAAS, az SAA sorozat keretében kiadott szövegeket feldolgozó monográfia sorozat); State Archives of Assyria Cuneiform Texts (= SAACT, a legfontosabbb irodalmi szövegeket ékírásos formában kiadó sorozat); State Archives of Assyria Literary Texts (= SAALT, irodalmi szövegek kritikai kiadásai elsősorban Assur-bán-apli Ninive-i könyvtárának ékírásos szövegei alapján). A projekt adja ki az újasszír szövegkorpusz személyneveit feldolgozó sorozatot is (The Prosopography of the Neo-Assyrian Empire [= PNA]).

A Gilgames-eposz akkád változatainak legfontosabb és megkerülhetetlen kiadása George 2003. Az ún. bölcsesség irodalom legfontosabb kiadása Lambert 1996 [1960].

Számos kisebb honlap létezik, mely akkád nyelvű szövegek online kiadását tűzte ki céljául. A nagy sumer nyelvű online korpuszoktól eltérően, ezek a honlapok mostanáig nem jutottak messzebre mint a magasztos célok deklarálása és néhány bemutató szöveg publikálása. Évek óta frissítés nélkül, elektronikus torzóként léteznek a cyber-térben: Transliterationen und Kollationen von Texten der Akkade-Zeit (= TKTA), The Old Assyrian Text Project (= OATP), Old Babylonian Text Corpus (= OBTC), Archiv der altbabylonischen Urkunden   (= AABU).

Antológiák

Harmatta 2003 számos akkád nyelvű történeti jellegű szöveget tartalmaz. Michel 2001 az az anatóliai Kánis (Kültepe) óasszír kereskedőinek levelezését gyűjtötte össze. Durand 2002 és Heimpel 2004 az óbabilóni kori Mári-i levéltár leveiből ad válogatást. Moran 1987 az Amarna levelek fordításainak gyújteménye. Chavalas (ed.) 2006 sumer és akkád nyelvű történeti szövegekből ad átfogó válogatást.

Foster 1993 és 1995 (mely az előbbi munka némileg rövíditett változata) az akkád irodalom napjainkban elérhető legteljesebb antológiája.

Hallo 1997, 2000 és 2002 valamennyi akkád szövegtípusból tartalmaz bőséges válogatást. Kaiser 1982–1997 hasonlóan átfogó válogatást nyújt német nyelven.

Sorozatok, szakfolyóiratok:

A legfontosabb szakfolyóiratok, melyekben az akkád nyelvvel illetve akkád nyelvű szövegekkel kapcsolatos publikációk jelennek meg:

Altorientalische Forschungen (= AoF) (Akademie Verlag, Berlin)

Archiv für Orientforschung (= AfO) (Institut für Orientalistik der Universität Wien, Wien)

Archív Orientální (= ArOr) (Oriental Institute of the Academy of Sciences of the Czech Republic, Prague)

Bibliotheca Orientalis (= BiOr) (The Netherlands Institute for the Near East, Leiden)

Journal of Cuneiforms Studies (= JCS) (American Schools of Oriental Research, Boston)

Journal of Near Eastern Studies (= JNES) (The University of Chicago, Chicago)

Journal of the American Oriental Society (= JAOS) (American Oriental Society)

Orientalia (= Or) (Pontificio Istituto Biblico, Roma)

Orientalische Literaturzeitung (= OLz) (Akademie Verlag, Berlin)

Revue d’Assyriologie et d’Archéologie Orientale (= RA) (Presses Universitaires de France, Paris)

Zeitschrift für Assyriologie und Vorderasiatische Archäologie (= ZA) (Walter de Gruyter, Berlin–New York)

A Cuneiform Digital Library Initiative (University of California, Los Angeles — Max Planck Institute for the History of Science, Berlin) három online folyóiratot jelentet meg a honlapján: Cuneiform Digital Library Notes, Cuneiform Digital Library Bulletin, Cuneiform Digital Library Journal.

Az asszíriológiai tárgyú monográfiákat megjelentető sorozatok közül napjainkban kettő tűnik ki a megjelentetett munkák száma és fontossága tekintetében: a Münster-i Ugarit-Verlag által gondozott Alter Orient und Altest Testament sorozat, és a Leiden-i Brill kiadó által gondozott Cuneiform Monographs sorozat.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: