sumer történelme

Sumer történelme:

Sumer (Akkádul: Šumeru; Sumerül: KI-EN-GIR, “Fényúr országa” az ókori Mezopotámiának az Eufrátesz, a Tigris folyó és aPerzsa-öböl által határolt területe, mely a mai Irak déli részén ésKuvaitban található. Nevét lakóiról, a sumerokról kapta.

A legkorábbi sumer kultúrát Ubaidról, felfedezésének helyéről nevezték el. I.e. 5000 táján a folyók partján és a mocsarak mellékén földművelők jelentek meg. Az az útvonal viszont, amit a sumerok követtek, hogy az ország déli részét elfoglalják, kevésbé ismert.Míg 6500 évvel ezelőtt a Kárpátmedencében Tatárlakán azonos jeleket használtak velük[1]. Később Kr.e. 2880-ban a Maros partján éltek sumér jeleket használó emberek [2] . Nyomaikat az Égei-tengeri szgk. és a Ciprusi, Krétai, Mykénéi lieáris irások is örzik.[3] EsetlegKözép-Ázsiából jöttek vagy a Kaukázusból, és ÖrményországbólMezopotámián keresztül, az Eufráteszt és a Tigrist követve vonultak végig, amelyek partjain, például Assurban megtalálták első kultúrájuk nyomait. Esetleg, mint a legenda meséli, a tengeren keresztül érkeztek Egyiptomból vagy még messzebbről. A hét civilizátor mítosza, amit i.e. 300 körül Béroszosz babiloni pap jegyzett fel, valóban leírja hét bölcs érkezését, akik a Perzsa-öböl hullámaiból jöttel el, és megtanították a lakosokat a „kultúrára, az írásra, a tudományokra, a városalapításra, a templomépítésre… a gabonatermelésre és gyümölcsszüretelésre… vagyis mindarra ami a civilizált életet alkotja.”

Az ásatások egy kis termetű, zömök, fekete hajú, egyenes orrú, enyhén hátrahajló homlokú és kissé metszett szemű népet mutatnak. Finom gyapjúszövetbe öltöztek; az aszonyok a jobb vállukon redőbe húzták a ruhájukat, a férfiak a derekukon erősítették meg, s így a felsőtestüket meztelenül hagyták. Irodalmi és vallási szövegeik nyelve rokonságban áll a Kaszpi-tengerközelében beszélt egyik nyelvvel, amely a Közel-Keleten nem terjedt el általánosan. Egyes nyelvészek, kutatók szerint a sumer nyelvrokonságot mutat a magyar nyelvvel, ám a Magyar Tudományos Akadémia kizárja ennek lehetőségét

A korai civilizáció

A sumerek voltak azok, akik az öntözéses mezőgazdaságot igazán nagyszabású módon fejlesztették tovább. A folyók – elsősorban az Eufrátesz – vizét elvezetve jelentős földdarabokat vettek művelés alá, s tettek termővé a hordalékos eredetű sivatagból. Gabonát, gyümölcsöket, zöldségeket termesztettek, szarvasmarhát és juhot tenyésztettek. Ennek révén olyan szemestermény-feleslegek keletkeztek, amelyek többszörösen is meghaladták a földművesek napi szükségleteit, s ezek a feleslegek tették lehetővé, hogy Sumer népének elég ideje legyen új mesterségek és új eljárások kifejlesztésére.

A sumerek első öntözési próbálkozásai kezdetben igen szerények voltak; edényekben hordták a vizet a folyóról a kis gabonatáblákra. Később a földművesek szűk réseket ütöttek a folyópart mentén az évszázadok során maguktól felrakódó teraszos töltéseken, s így a folyó vizének egy részét a földjükre terelték. Kis sárgátakat is építettek, hogy a víz felgyűlhessen az így kialakított medencékben. Ezekből a medencékből azután a sekély öntözőárkokba merték át a vizet a saduf, egy hosszú, ellensúllyal ellátott pózna végére erősített merítővödör segítségével. Ezek az öntözőárkok hamarosan behálózták a folyó menti földeket; később munkáscsapatok hosszú csatornákat ástak, melyeken a folyótól több kilométerre fekvő táblákra is eljutott a nélkülözhetetlen víz.

Amikor a part menti töltések környékének puha talaját maguk mögött hagyva a távolabbi, keményebb talajt is művelésbe vették, a sumerek feltalálták a földművelés elemi, bár mindennél fontosabb eszközét: az ekét. Korábban a földművesek hegyes bottal vagy valamely állat szarvával mélyítettek lyukat a talajba a vetőmagnak. A sumerek első ekéje voltaképpen görbe faág volt; az egyik szántóvető húzta, miközben a másik tolta, és a szögben álló ágrészt a földbe nyomva barázdát vontak vele. Később, az i.e. IV. évezredben a földművesek rézből készítettek ekét, és ökröket fogtak elébe; evvel egyébként két korábban egymástól független foglalatosságot egyesítettek, a föld megművelését és az állattenyésztést. I.e. 3000 körül már erősebb eszközt használtak, olyan ekét, amely bronzból,réz és ón ötvözetéből készült, s lehetővé tette, hogy a sumerek a korábbiaknál jóval nagyobb táblákat művelhessenek meg.

Ezek a nagyszabású öntözőmű-építkezések a szakosodás felé is elindították a sumereket: a munkamegosztás felé, amely minden civilizáció alapja. Az ország földjei olyan bőséges termést hoztak, hogy nem kellett mindenkinek földműveléssel foglalkoznia. Irányítók és tervezők váltak ki az emberek közül, olyanok, akik meghatározták a csatornák irányát és a gátak fekvését, s gondoskodtak róla, hogy az öntözővíz eljusson rendeltetési helyére. Ezek a szakemberek új technikát is kifejlesztettek: olyan műszereket készítettek, amelyekkel mérni, térképezni és számítani tudták a lejtőket és a vízfolyás hidraulikáját, s olyan matematikátalakítottak ki, amelynek segítségével hasznosítani tudták méréseik eredményeit. Valószínűleg ezek a korai irányítók segítettek az új eke kialakításában is, amely az ércekben gazdag hegyvidékeken beszerzett fémekből készült. Minden fémet ugyanis messzi tájakról kellett kereskedelmi úton behozni, mert a Tigris-Eufrátesz síkság gazdag és termékeny talaja semmiféle érclerakódást nem tartalmazott, amelyből rezet, ónt, vasat vagy más fémet lehetett volna előállítani.

Minden bizonnyal a szakemberek érdeme volt Sumer másik nagy műszaki vívmánya, a kerék feltalálása is. Kereket először valószínűleg a fazekasságban használtak. A sumereknek jutott először eszükbe, hogy a fazekaskorongot az oldalára fordítsák, és helyváltoztatáshoz használják. A kerék lehetővé tette, hogy a földműves olyan földeket is megművelhessen, amelyek jelentős távolságra voltak a falutól vagy a várostól. A kerekes kordé elé fogott ökör vagy szamár háromszor annyi terhet elhúzott, mint amennyit a hátán elbírt, vagy lapos fenekű szánon vontatni tudott.

A korai sumer állam – a korai dinasztiák kora

Kezdetben falvakban éltek, kultuszközpontokkal. Ezek köré kezdtek kialakulni majd a nagyobb városok, a hatalmas templomok, azikkuratok, a lépcsős piramisok. De az idők kezdetén ezek a helyek csak a helyi kisebb csoportokat látták el. Központi helyeiket mint vallási központok töltötték be, és mivel a centrumokban helyezkedtek el, alapja volt az államhatalmaknak is. Eleinte minden város élén a vének tanácsa állhatott, bár háború idején vezért választottak, a lugalt, aki a hadviselést irányította. A háború pedig egyre megszokottabb lett. Idegen fegyveresek törtek be, viszály támadt két város közt, melyek vezetői egymással vetekedtek az elsőségért. Erődítmények épültek, és az emberek védelemért behúzódtak a városokba.

Ahogy gyakorivá váltak a háborúk, a lugalok hosszabb időszakokra, végül egész életükre megtartották a hatalmat. I.e. kb.2900-tól kezdve a legfontosabb városok lugaljai királlyá lettek és dinasztiát alapítottak. Késő sumer listákon adatok maradtak fenn egyik-másik ilyen korai királyról. Ezek szerint a királyok egymást követték a trónon, de néhányan egyszerre több városban is uralkodtak.

A korai központok egyben a képzőművészet, a kereskedelemközpontjaivá is váltak, hiszen sok településröl jöttek ide isteneiketimádni. A kereskedelem a kézműipar fejlődését is magával hozta. A sumerok eleinte réztömbökből kalapálták ki tárgyaikat. I.e. 4000 táján rájöttek, hogy ha a rézércet magas hőfokra hevítik, tiszta rezet nyerhetnek belőle. Azt is megtanulták, hogyan lehet a megolvasztott rézből, aranyból, ezüstből öntőformában tárgyakat formálni. I. e. 3500 körül a sumerok réz és ón ötvözésével egy keményebb fémet, bronzot állítottak elő. Minthogy a bronz használata igen széles körben elterjedt, az i.e. 3000-től 1000-ig tartó korszakot általában bronzkornak nevezik. Ekkor már megjelentek a tömegtermelés bizonyítékai is, a fakóbb, egyszerűbbkerámiák. Szakosodott műhelyek jöttek létre, s a többlettermelés révén, megindult a cserekereskedelem. A sumerok mezőgazdasági termékeket, kelmét, kézművesárut cseréltek fáért, kőért, fémekért. Kereskedőik egész AnatóliáigArmeniáig, a Földközi-tenger partjáig és a Perzsa-öbölig eljutottak, s olyan árutelepeken, mint Dilmun (a mai Bahrein) még indiai kereskedőkkel is kapcsolatra léptek.

Ezzel egyidőben elindult az írás is. Kezdetben képírással írtak, melyeket agyagtáblába véstek és ezt kiégették. Ezek sumer nyelven készültek, feljegyzéseket, nyilvántartásokat őriztek. Lassan jelent meg az ékírás, ami a képírásból fejlődött ki. Az agyagtáblák használata valószínűleg kényszerűség volt, mivel papiruszkészítésére alkalmas növény nem állt rendelkezésre, míg agyagnak bővében voltak.

A fejlett sumer civilizáció

Civilizációjuk a városaikban összpontosult. Ezek központjában álltak a város védőszentjei. Az ország és a föld elvileg az istenség kezében volt. A helyi fejedelmek kezdetben egyszerre voltak főpapok(Enszik) és politikai vezetők.

Fejlett volt a tudományuk is, előbb képjelekkel, majd ékírássalörökítették meg a törvényeket, előírásaikat. Ezzel párhuzamosan fejlődött a csillagászatuk is, amelyben a hatos rendszert alkalmazták. 3600 másodperc az 60 perc, ami egy óra. Így osztották fel a kört is 360 fokra. Egy nap 24 óra lett, egy év pedig 12hónap. Itt bevezették az állatöv fogalmát is. A sumer csillagászok az eget ugyanugy három részre osztották fel, mint a mai csillagászok. A középső régió volt ANU útja, az északi régió volt ENLIL útja, valamit a déli régió volt ENKI (ÉA) útja. 12 Zodiákus csillagkép UL.HE “ragyogó nyáj”

1. GU.AN.NA. “égi bika”, Taurus, 2. MAS.TAB.BA. “ikrek”, Gemini, 3. DUB “fogó”, rák Cancer, 4. UR.GULA, “oroszlán”, Leo, 5. AB.SZIN. “apja a bűn” Virgo, 6. ZI.BA.AN.NA, “égi sors”, mérleg, Libra, 7. GIR.TAB, “karmoló, vágó” Scorpio, 8. PA.BIL, “oltalmazó”, nyilas, Sagittarius, 9. SZUHUR.MAS, “kecske-hal”, bak, Capricorn, 10.GU “a vizek ura”, vizöntő, Aquarius, 11.SZIM.MAH “halak”, Pisces, 12.KU.MAL “a mezők lakója” kos, Aries

Ezenkívül fejlett volt a kézműiparuk, a fazekasságuk, azékszerkészítésük. Hatalmas öntözőrendszereket hoztak létre.

A városállamok fejlődése

Ahogy egyre nagyobb templomok épültek, a papság befolyása is egyre erősödött. A templomoknak jelentős földbirtokaik voltak. A földnek egy részét a papok megművelték; más részét magas rangú hivatalnokoknak ajándékozták, hogy elnyerjék politikai pártfogásukat; egyik-másik földdarabot pedig bérletbe adták a termés egy meghatározott részének a fejében. Az így szerzett gabona, melynek mennyiségét a földművesek terményadományai is növelték, akik így igyekeztek a földjükre vigyázó isteneket kiengesztelni, rendkívül nagy gazdasági hatalommal ruházta fel a papságot. A templomi csűr nem csupán a papokat látta el, hanem másokat is, akik szükséget szenvedtek, például az özvegyasszonyokat és az árvákat. A templomhoz tartozókat sem volt kis dolog táplálni, mivel az egyházi szeméyzetnek az évszázadok során egyre nőtt a létszáma. A legnagyobb templomokban szükség volt felügyelőre is, aki az épületet és az intézmény pénzügyeit tartotta rendben, míg a szellemi vezetőnek – a főpapnak vagy a főpapnőnek – nem a világi ügyekre volt gondja. Rangban rögtön utánuk azok a papok vagy papnők következtek, akiknek az volt a feladatuk, hogy naponta étel- és italáldozatot mutassanak be a templom főistenségének, illetve énekkel és hangszeres zenével dicsérjék ezt az istent. A templomok fokozatosan miniatűr városokra kezdtek hasonlítani. A papok és a vallási szertartások végzésében rész vevő más személyek mellett énekesek és zenészek karai is tartoztak hozzájuk. Ezenkívül háziszemélyzetük is volt, köztük szakácsok, szolgálók, takácsok és udvarsöprögetők. Mezei munkások (többnyire rabszolgák) valóságos serege robotolt a templom földjein és csűrjeiben; világi tisztségviselők irányították a különféle mezőgazdasági vállalkozásait. Sok helybeli kézműves gyártott a templom számára szerződéses viszonyban edényeket, bútort, fémeszközöket és hasonló árucikkeket. A vagyonból hatalmas arányú jótékony költekezésre futotta; például nem sokkal i.e. 3000 után Lagas város temploma naponta nem kevesebb, mint 1200 embert látott el sör- és kenyérfejadaggal.

A városállamok versengése

Az i.e. 3200 körül keletkezett első írásos táblák szerint Alsó-Mezopotámiában legalább harminc városállam létezett. Ezeket különboző rangú uralkodók, a városisten helytartói (enszik), a lakosság mindenféle elöljárói kormányozták. Azonban nekik is egyezkedniük kellett a papsággal, akik az istenségek tejedelmes birtokait igazgatták. Lagasban például az is előfordult, hogy egy pap elűzte a hatalomból a helytartó örökösét. A fejedelmek a köznép szolgáltatásaiból éltek nádtetős téglapalotáikban, közel a templomhoz, ami az állandóan fenyegető áradás ellne védelmet nyújtó teraszon emelkedett. A hatalmon lévőket az a becsvágy fűtötte, hogy kiterjesszék fennhatóságukat a szomszédos városokra, s akár az egész mezopotámiai világra. Győztesként meghagyták a helyi uralkodókat, s maguk a tekintélyt adó „király” címet viselték. Így érthető, hogy a háború a művészeti ábrázolások közkedvelt témája lett. A lándzsával felfegyverzett nehéz falanx élén a helytartó és az előkelők négykerekű, vadszamarak húzta harci szekerekre szállnak, s rárontanak az ellenséges hadseregre; ha az feladja a terepet, üldözik, a nyomában megmásszák a védfalakat, s a szentélyeket sem kímélve kirabolják az ellenséges várost. A híres Keselyű-sztélé, ami Eannatum, Lagas helytartójának győzelmét örökítette meg a szomszédos Umma állam fölött, képet ad ezeknek az összecsapásoknak a kegyetlenségéről.

sumer királylista, az egyik legrégebbi felirat feljegyzi az egyes királyok nevét. Az uralkodóknak az a küldetésük, hogy biztosítsák városuk virágzását. Mezopotámia rendkívüli gazdasága a mezőgazdaságból és a kézművességből származik. A kereskedelmi tevékenység igen élénk. Hogy fából és kőből álló nehéz rakományukkal le tudjanak ereszkedni a folyókon, az északról jövő kereskedők rönköket illesztenek össze, s tutajokat készítenek, melyek úszóképességét levegővel felfújt állatbőrök segítségével javítják. Mások szamárkaravánokat vezetnek Szírián át egészen a mediterrán partokig, s keletre is, a Zagrosz-hegység hágóin átkelve az elámi törzsek területére. Megint mások a Perzsa-öbölben hajóznak kicsiny vitorlásaikon, esetleg tovább az Arab-tengerig ésOmánig hatolnak délre. Van, aki ugyanezt az útvonalat egészen azIndus-völgyéig követi. E kereskedők nemcsak a Mezopotámiában hiányzó nyersanyagokat hozzák visszafelé magukkal, hanem építőanyagokat vagy féldrágaköveket is, valamint az Ur királysírjaiban felfedezett értékes tárgyakat, melyek feltárják egy kor szeretetét, ragaszkodását az ékszerek, múvészi állatábrázolások, mozaiktáblák és bútorok iránt. A következő évszázadokra a sumer városállamok jelentősen megerősődtek, hatalmukat ki tudták terjeszteni nagyobb területekre is. Az i. e. 28002500 közötti időszakban kezdődött az eltérő sémi népek(sémiták) bevándorlása. Az uralkodók ekkorra függetlenedtek a papi hatalomtól. Városaikat erős falakkal vették körül. Ekkor jelent meg a templom lépcsőzetes kialakítása, az úgynevezett zikkurattemplom. Ezután egyre erősebb és egymással egyre ellenségesebb uralkodók kerültek hatalomra, akik háborúkat indítottak. Az i. e. 25002350 közötti időszakot a dinasztiák versengése jellemezte. Az évezred első felének, az ún. kora dinasztikus kornak a legfontosabb tárgyi emlékei közé tartozik az Ur-i királyi temetőnek az I.Ur-i dinasztia korára keltezhető gazdag leletanyaga. A korszak leggazdagabb forrásanyaga a sumer királylistából kimaradt Lagas városállamból ismert. Urukagona átfogó reformjairól vált híressé, amellyekkel igyekezett megakadályozni a gazdasági-társadalmi egyensúly megbomlását és a nagy néptömegek eladósodását.Az utolsó király Lugalzagissi volt, aki sorra hódította meg a városokat. Terveinek az akkádok vetettek véget. Az i.e. 2350 táján egy északi, ún. Agadei (Akkád) dinasztia egyesítette Sumert és Akkádot. A dinasztia alapítója, Sarrukin (ur. i.e. 2334-2279) több hadjáratban elfoglalta a déli sumer városokat. A függetlenségüket szimbolizáló városfalakat leromboltatta, a városok élére helytartókat ültetett, és kísérletet tett a világtörténelem legkorábbi ismert birodalmi típusú rendszerének megteremtésére. Ő és utódai hadjáratokat folytattak Szíriába, Iránba és a Perzsa-öböl térségébe is. Felirataik többnyire akkád nyelvűek. Az Agadei-dinasztia uralmának a Zagrosz-hegységből Dél-Mezopotámiába beszivárgó, alaklmanként hadjáratokkal betörő gutik pusztítása vetett véget. A guti uralom főként Akkádot érintette, ugyanekkor délen az i.e. 22.század második felében Lagas újból felvirágzott. Legfontosabb uralkodója Gudea (ur.i.e. 2150.körül) volt. Sumer és Akkád egységét a gutikat legyőző Utu-hegal uruki uralkodót felváltó U-Nammu (ur.i.e. 2112-2095), Ur királya, a III.Ur-i dinasztia megalapítója teremtette meg ismét. Ő és utódja, Sulgi (ur.i.e. 2094-2047) Sumer és Akkád egész területét meghódította, de hozzácsatolta Elám fővárosát, Szúzát is, és több hadjáratot vezetett a Tigris mentén északi irányba. A hódítások közigazgatási és gazdasági reformmal, a központi adóbevételek növelésével jártak együtt. Az adminisztrációt a felduzzadt katonai-adminisztratív apparátus irányította. Az állam területét kerületekre osztották, amelyek élén egy hivatalnok állt, enszi rangban. Ur-Nammu törvénykönyvet alkotott, és új épületekkel (köztük négy hatalmas zikkurattal) díszítette Sumer városait. Bár a III.Ur-i dinasztia korszakát a sumer nyelv ismét hivatalossá válása miatt a sumer reneszánsz korának nevezik, a dinasztia valójában akkád eredetű volt.

Sumer hanyatlása

A későbbi uralkodók alatt egyre nagyobb gondot jelentett az északi irányból Dél-Mezopotámia felé vándorló sémi amurrú nomád törzsek feltartóztatása. Su-Szín egy 275 km hosszú falat (Martu-fal) építtetett ellenük Bagdadtól északra a Tigris és az Eufrátesz között, és a városokat is újra falakkal vették körül. A kezdetben bérmunkásokként és zsoldosokként alkalmazott amurrú nomádok beáramlását azonban nem tudták feltartóztatni. A dinasztia utolsó uralkodója, Ibbi-Szín (ur.i.e. 2028-2004) idején elszakadt Urtól az északi városok nagy része, az elámiak egy betörése során pedig Ibbi-Színt is elhurcolták. Bár az iszini dinassztia a korábbi sumer hagyományokat megkísérelte továbbvinni, az i.e. 19.századtól jelentőségük az amurrú vezetésű dél-mezopotámiai dinasztiák (larszai, óbabilóniai) hatására erőteljesen csökent, és Sumer történeti, politikai és kulturális önállósága fokozatosan megszűnt.

A birodalmat az északi Elám királyai döntötték meg. Ezek után asémiták szállták meg a sumerek településeit, akik egyre inkább beolvadtak a jövevények közé.

forrás

Advertisements