India a mongol hódításig

Bevezető megjegyzések India muzulmán hódítás előtti történelmének tanulmányozásához

A tradícionális indiai és elsősorban a hindú kultúrával kapcsolatban sokan írtak a történeti látásmód és a történetírói hagyomány hiányáról és sorolták a nehézségeket, amelyekkel az ókori és kora középkori India történelméről író szerzőnek szembe kell néznie a források ahistorikus volta miatt. Az a tény, hogy lehetséges volt összeállítani az alábbi kronológiát jelzi, hogy a történelem felett lebegő, csak az örökkévalósággal foglalkozó indiai kultúra képe módosításra szorul.

Ha tanulmányozni akarjuk az ókori és középkori India történetét, először azzal kell tisztában lennünk, milyen források állnak a rendelkezésünkre. Igaz ugyan, hogy az európai értelemben vett történetírás műfaját hiába keresnénk a klasszikus indiai műveltségben, ez nem jelenti azt, hogy ne születtek volna történelmi témát feldolgozó költői alkotások (pl. Harsa-csarita, Gaudavahó, Navaszáhaszánka-csarita, Vikramánkadéva-csarita, Rádzsa-taranginí, stb.). Bár természetesen mindig szem előtt kell tartanunk, hogy ezek költemények, és hogy a klasszikus ind esztétika szerint saját művének világában a költő az egyetlen Teremtő, kellő kritikával értékelve ezek az művek is hasznos forrásai lehetnek India történelmének. Az Indiában járt idegen utazók (pl. Megaszthenész, Xuanzang, al-Bírúní) beszámolóit szintén érdemes tanulmányozni és összevetni az indiai forrásokkal.

A vallási témájú szövegeknek és a helyes életvitelt előíró normatív munkáknak már a datálásakor nehézségekbe ütközünk, hiszen ezek minden időkre érvényes tanításokat kívánnak közölni és ezért magukat isteni kinyilatkoztatásnak, az ősidőkben élt bölcsek művének, vagy önmagukban örök időktől létezőnek tüntetik fel. Alapos filológiai vizsgálódással azonban ezeknek a forrásoknak is lehetséges a többé-kevésbé pontos idő- és térbeli elhelyezése, és például a Szkanda-puránában Siva istennek és hitvesének a szövegben a mitikus múltba helyezett párbeszéde forrásunk lehet arra, hogyan vált Benáresz a hindú vallás egyik legfontosabb zarándokhelyévé a VI–VII. század táján.

Az muzulmán hódítás előtti India történelmének legfontosabb forrásai azonban kétségkívül a feliratok: az erről az időszakról szóló tudásunk mintegy nyolcvan százaléka származik feliratos szövegekből. Feliratok nélkül szinte semmit sem tudnánk az ókori India olyan meghatározó periódusairól, mint Asóka vagy a Gupta dinasztia uralkodása. Az epigráfiának azonban nem csak az eseménytörténetben van meghatározó szerepe, hanem a gazdaság- és társadalomtörténetben is, és bármely szeletét tanulmányozzuk a klasszikus India kultúrájának, a vallásoktól kezdve az irodalmon át a nyelvekig, a feliratos források használata megkerülhetetlen.

Napjainkig mintegy 90–100000 feliratot fedeztek fel Dél-Ázsiában (India legkülönbözőbb területein és a szomszédos országokban). A legkorábbi megfejtett feliratok Asóka korából, a Kr.e. III. századból származnak (az Indus-civilizáció írását és nyelvét nem ismerjük, ezért az e korból fennmaradt dokumentumokat nem tudjuk értelmezni), az időben hozzánk legközelebbiek pedig a XIX. századból. Az indiai feliratos források feldolgozása korántsem fejeződött be, hiszen egyrészt az ismert feliratokból eddig mintegy csupán 58000-et publikáltak, másrészt évről évre újakat fedeznek fel; következésképpen az ókori és középkori Indiáról alkotott képünk is folyamatosan változik.

Az indiai epigráfiával való foglalkozás széleskörű felkészültséget kíván, hiszen a feliratokat számos nyelven (szanszkrit, különböző prákrit és dravida nyelvek, stb.) és sokféle írással (bráhmí, kharósthí, sziddhamátriká, grantha, stb.) jegyezték le. Az indiai történelem feliratok segítségével történő rekonstrukciója szintén számos nehézséget állít az indológus elé. Így például egyes dinasztiák saját időszámításuk szerint számolják királyaik uralkodási éveit, ezért pl. a kusán királyok uralkodásának ideje mind a mai napig vitatott (Kaniska trónra lépését tették már Kr.u. 78-ra, 144-re és 278-ra is). Az egyes királyok uralkodásának első és utolsó évét gyakran csak hozzávetőlegesen lehet megadni az alapján, hogy melyik az az első illetve utolsó év, amelyből az adott királynak felirata maradt fenn (újabb feliratok előkerülése természetesen módosíthatja az évszámokat). A dinasztikus listák összeállítása sem mindig egyszerű, mivel egy uralkodónak egy adott feliraton felsorolt felmenői közül nem biztos, hogy mindegyik ült a trónon. Ami pedig a háborúkat és hódító hadjáratokat illeti, a dicsőítő feliratok hajlamosak eltúlozni a királyok hódításait, és ha egy kisebb dinasztia nem túl jelentős uralkodójának feliratában arról olvasunk, hogy a Himalájától Keraláig mindent a birodalmához csatolt, nem árt, ha egészséges szkepszissel más forrásokat is ellenőrzünk.

Az indiai epigráfia virágkorát a XIX. század végén és a XX. század első kétharmadában élte, olyan kiváló indológusok munkájának köszönhetően, mint Georg Bühler, Heinrich Lüders, Eugen Hultzsch, Franz Kielhorn, John Faithfull Fleet, Dinesh Chandra Sircar, Vasudev Vishnu Mirashi, stb. Sajnos az utóbbi évtizedekben az egyetemi szanszkrit stúdiumok és a klasszikus kultúra tanulmányozásának színvonala sokat romlott Indiában, ami hatással volt az epigráfiára, bár szerencsére találhatunk színvonalas publikációkat is (pl. Ajay Mitra Shastri munkái). A nyugati tudósok közül napjainkban Richard Salomon, Harry Falk, Gérard Fussman, Oskar von Hinüber, Gregory Schopen és mások munkái jelzik, hogy az epigráfia kezdi újra megtalálni az őt megillető helyet az indológia tudományában.

Bibliográfia

Összefoglaló munkák, kézikönyvek

A Cultural History of India, szerk. A. L. Basham, Oxford 1975.

Antonova, K. A. – Bongard-Levin, G. M. – Kotovszkij, G. G., India története. Budapest 1981.

Basham, A. L., The Wonder that was India. London 1967³.

Bhattacharyya, N. N., The Geographical Dictionary, Ancient and Early Medieval India. New Delhi 1991.

Cambridge History of India, szerk. H. H. Dodwell et al., 6 vols, Cambridge 1922–1937.

Dey, N. L., The Geographical Dictionary of Ancient and Mediaeval India. New Delhi 1979 (az 1927-es kiadás reprintje).

Filliozat, J. – Renou, L., L’Inde classique, 2 vols, Paris 1947–53.

Historical Atlas of South Asia, szerk. J. E. Schwartzberg, New York – Oxford, 1992².

Johnson, G., Az indiai világ atlasza. Budapest 1998.

Keay, J., India: A History. London 2001.

Kulke, H. – Rothermund, D., A History of India. New York 1998³.

Rawson, Ph., Az indiai civilizáció. Budapest, 1983.

Rizvi, S. A. A., The Wonder that was India, vol. II (1200–1700). London 1987.

Sircar, D. C., Studies in the Geography of Ancient and Medieval India. Delhi etc. 1960.

Sircar, D. C., Studies in the Society and Administration of Ancient and Medieval India. Vol. 1: Society. Calcutta 1967.

Sircar, D. C., Studies in the Political and Administrative Systems in Ancient and Medieval India. Delhi 1974.

Stein, B., A History of India. Oxford 1998.

Thapar, R. – Spear, P., History of India. 2 vols., Harmondsworth 1966.

Tenigl-Takács L., India története. Budapest, 1997.

The Histoy and Culture of the Indian People, szerk. R. C. Majumdar et al., 11 vols., Bombay 1951–1965.

The New Cambridge History of India, szerk. C. A. Gordon Bayly Johnson – John F. Richards, Cambridge 1987–

Wojtilla Gy., A mesés India. Budapest 1988.

Epigráfia

Corpus Inscriptionum Indicarum [CII]

— Vol. I: Hultzsch, E., Inscriptions of Asoka. New Edition. Oxford 1925 (repr. Delhi 1969).

— Vol. II, part 1: Konow, S., Kharoshthi Inscriptions with the exception of Those of Asoka. Calcutta 1929 (repr. Varanasi 1969).

— Vol. II, part 2: Lüders, H., (rev. E. Waldschmidt & M. A. Mehendale), Bharhut Inscriptions. Ootacamund 1963.

— Vol. III: Fleet, J. F., Inscriptions of the Early Gupta Kings and Their Successors. Calcutta 1888.

— Vol. III (rev.): Bhandarkar, D. R., Inscriptions of the Early Gupta Kings. New Delhi 1981.

— Vol. IV, parts 1–2: Mirashi, V. V., Inscriptions of the Kalachuri-Chedi Era. Ootacamund 1955.

— Vol. V: Mirashi, V. V., Inscriptions of the Vakatakas. Ootacamund 1963.

— Vol. VI: Mirashi, V. V., Inscriptions of the Silaharas. New Delhi 1977.

— Vol. VII, parts 1–3: Trivedi, H. V., Inscriptions of the Paramaras, Chandellas, Kachchhapaghatas and Two Minor Dynasties. New Delhi 1991/1978/1989 [sic].

Epigraphia Indica [EI], 42++ vols. Archaeological Survey of India, 1892–1992.

Salomon, R., Indian Epigraphy: A Guide to the Study of Inscriptions in Sanskrit, Prakrit, and the Other Indo-Aryan Languages. New York – Oxford, 1998.

Sircar, D. C., Indian Epigraphy. Delhi 1965.

Sircar, D. C., Indian Epigraphical Glossary. Delhi 1966.

Sircar, D. C., Select Inscriptions Bearing on Indian History and Civilization. Vol. 1: From the Sixth Century B. C. to the Sixth Century A. D. Calcutta 1965²; Vol. 2: From the Sixth to the Eighteenth Century A. D. Delhi 1983.

A neolitikumtól a Maurja birodalom hanyatlásáig (Kr. e. 6000–185)

Age of the Nandas and Mauryas, szerk. K. A. Nilakanta Sastri, Benares 1952.

Allchin, B. – Allchin, R., The Rise of Civilisation in India and Pakistan. Cambridge 1982.

Ancient Cities of the Indus, szerk. G. L. Possehl, Delhi 1979.

Erdosy, G., Urbanisation in Early Historic India. Oxford 1988.

Harappan Civilization, szerk. G. L. Possehl, rev. ed., New Delhi 1993.

Heesterman, J. C., The Ancient Indian Royal Consecration. s’Grafenhage 1957.

Indus Civilisation: New Perspectives, szerk. A. H. Dani, Islamabad 1984.

Marshall, J., Mohenjo-Daro and the Indus Civilization. 3 vols, London 1931.

Marshall, J., Taxila. Cambridge 1951.

Parpola, A., The coming of the Aryans to Iran and India and the Cultural and Ethnic Identity of the Dasas, Studia Orientalia 64 (1988), 195–302.

Rau, W., Staat und Gesellschaft im alten Indien nach den Brahmana-Texten dargestellt. Wiesbaden 1957.

Scharfe, H., The State in Indian Tradition. Leiden 1989.

Thapar, R., Asoka and the Decline of the Mauryas. London 1961.

Thapar, R., Ancient Indian Social History. Delhi 1978.

Thapar, R., From Lineage to State: Social Formations in Mid-first Millennium BC in the Ganga Valley. Bombay 1984.

Thapar, R., Interpreting Early India. Delhi 1992.

The Indo-Aryans of Ancient South Asia: Language, Culture and Ethnicity, szerk. G. Erdosy, Berlin 1995.

Thieme, P., The “Aryan” Gods of the Mitanni Treaties, Journal of the American Oriental Society 80 (1960), 301–17.

Trautman, T. R., The Aryan Debate. Delhi – Oxford 2005.

When did the Buddha Live? The Controversy of the Dating of the Historucal Buddha, szerk. H. Bechert, Delhi 1994.

A Sunga dinasztiától a Gupta birodalom hanyatlásáig (Kr. e. II–Kr. u. VI. század)

Agrawal, A. Rise and Fall of the Imperial Guptas. Delhi 1989.

Ancient Rome and India: Commercial and Cultural Contacts between the Roman World and India, szerk. R. M. Cimino, New Delhi 1994.

Auboyer, J., Daily Life in Ancient India, from Approximately 200 BC to 700 AD. New York 1968.

Bakker, H., The Vakatakas: an Essay in Hindu Iconology. Groningen 1997.

Bakker, H., Religion and Politics in the Eastern Vakataka Kingdom, South Asian Studies 18 (2002), 1–24.

Goyal, S. R., A History of the Imperial Guptas. Allahabad 1967.

Gupta, P. L., The Imperial Guptas. 2 vols, Varanasi 1974–9.

Härtel, H., Excavations at Sonkh: 2500 Years of a Town in Mathura District. Berlin 1993.

Henige, D. P., Some Phantom Dynasties of Early and Medieval India: Epigraphic Evidence and the Abhorrence of a Vacuum, Bulletin of the School of Oriental and African Studies 38 (1975), 525–49.

Kartunnen, K., India in Early Greek Literature. Helsinki 1989.

Margabandhu, C., Archaeology of the Satavahana-Kshatrapa Times. Delhi 1995.

Mukherjee, B. N., The Rise and Fall of the Kushana Empire. Calcutta 1988.

Narain, A. K., The Indo-Greeks. Oxford 1957.

Papers on the Date of Kaniska, szerk. A.L. Basham, Leiden 1968.

Salomon, R., New Inscriptional Evidence for the History of the Aulikaras of Mandasor, Indo-Iranian Journal 32 (1989), 1–36.

Tarn, W. W., The Greeks in Baktria and India. Cambridge 1951².

Thakur, U., The Hunas in India. Varanasi 1967.

The Early History of the Deccan, szerk. G. Yazdani, 2 vols, London 1960.

Willis, M., Later Gupta History: Inscriptions, Coins and Historical Ideology, Journal of the Royal Asiatic Society 15,2 (2005), 131–150.

Királyságok a VI. századtól a XII. századi Ghúrida hódításig

Altekar, A. S., Rashtrakutas and their Times. Poona 1967².

Bana (ford. Cowell, E. R. – Thomas, S. W.), Harsa-Carita. London 1897.

Beal, S. (ford.), Si-Yu-Ki, Buddhist Records of the Western World. London 1884.

Bhatia, P., The Paramaras. Delhi 1970.

Bosworth, C. E., The Ghaznavids. Beirut 1993².

Chattopadhyaya, B. D., The Making of Early Medieval India. Delhi 1994.

Chattopadhyaya, B. D., Origins of the Rajputs: The Political, Economic and Social Processes in Early Medieval Rajasthan, Indian Historical Review 3 (1976), 59–82.

Coedès, G., The Indianized States of Southeast Asia. Honolulu 1968.

Kulke, H., Kings and Cults: State Formation and Legitimation in India and Southeast Asia. New Delhi 1993.

Land System and Feudalism in Ancient India, szerk. D. C. Sircar, Calcutta 1966.

Nilakanta Sastri, K. A., The Colas. Madras 1955².

Puri, B. N., The History of the Gurjara-Pratiharas. Delhi 1958.

Rabe, M. D., The Mamallapuram Prasasti: A Panegyric in Figures, Artibus Asiae 57,3–4 (1997), 189–241.

Sachau, E. C. (ford.), Alberuni’s India. Berlin 1888.

Sanderson, A., Religion and the State: Saiva Officiants in the Territory of the King’s Brahmanical Chaplain, Indo-Iranian Journal 47 (2004), 229–300.

South Indian Temples: An Analytical Reconsideration, szerk. B. Stein, New Delhi 1978.

Spencer, G. W., The Politics of Expansion: The Chola Conquest of Sri Lanka and Sri Vijaya. Madras 1983.

Stein, B., Peasant State and Society in Medieval South India. New Delhi 1980.

Stein, M. A., Kalhana’s Rajatarangini, or Chronicle of the Kings of Kashmir, 2 vols, CHECK.

The Sacred Centre as the Focus of Political Interest, szerk. H. Bakker, Groningen 1992.

The State in India 1000–1700, szerk. H. Kulke, New Delhi 1995.

A Delhi Szultanátus kora; muzulmán és hindú dinasztiák Dél-Indiában (XIII–XVI. század)

Day, U. N., The Government of the Sultanate. New Delhi 1993.

Derrett, J. D. M., The Hoysalas: A Medieval Indian Royal Family. Madras 1957.

Eaton, R., The Rise of Islam and the Bengal Frontier, 1204–1760. Berkeley 1993.

Lal, K. S., History of the Khaljis. London 1967.

Stein, B., Vijayanagara (The New Cambridge History of India I.2). Cambridge 1989.

Tartalom

I. A neolitikumtól a Maurja birodalom hanyatlásáig (Kr. e. 6000–185)

II. A Sunga dinasztiától a Gupta birodalom hanyatlásáig (Kr. e. II–Kr. u. VI. század)

III. Királyságok a VI. századtól a XII. századi Ghúrida hódításig

1. Vardhanák, Csálukják, Pallavák (VI–VII. század)

2. Rástrakúták, Pratíhárák, Pálák (VIII–X. század)

3. Hindú dinasztiák a X–XII. században; muzulmán hódítások

IV. A Delhi Szultanátus kora; muzulmán és hindú dinasztiák Dél-Indiában (XIII–XVI. század)

I. A neolitikumtól a Maurja birodalom hanyatlásáig

(Kr. e. 6000 – 185)

Kr. e.

6000 körül   Neolitikus települések Balucsisztánban (a mai Pakisztán területén), pl. Méhrgarh.

4000–2500   Réz- és bronzművesség, fazekasság kialakulása.

IV. évezred   Települések az Indus völgyében, pl. Amri.

3102   A Mahábháratában elbeszélt háború hagyományos ideje, a kalijuga kezdete.

2800–1700   Indus civilizáció; fontosabb települések: Móhendzsó-Dáró, Harappa (Indus-völgy); Kálibhangan (Rádzsaszthán); Lóthal (Gudzsarát).

II. évezred   Az indoárják bevándorlása.

1400–900   Korai védikus korszak: megszületnek a Rigvéda himnuszai; az indoárja törzsek letelepednek a Pandzsáb területén és a Gangesz-Jamuná folyóköz (Dóáb) nyugati részén.

1000 körül   A vas megjelenése Indiában.

900 körül   A Mahábháratában elbeszélt háború valószínűsíthető történeti ideje.

900–500   Késői védikus korszak: bráhmana-szövegek, upanisadok; az indoárják megtelepednek a Gangesz középső és keleti medencéjében. Kialakulnak az első dzsanapadák és a varna-rendszer.

800–400   Festett szürke kerámia a védikus településterületen.

VI. század   Kialakul a tizenhat mahádzsanapada, megjelennek az első városok a Gangesz menti síkságokon.

518 körül   Gándhára és Szind (a mai Pakisztán délkeleti része) a Perzsa birodalom egy-egy tartománya lesz.

500-tól   A Gangesz keleti medencéjének korai urbanizációja.

V. század   Három hatalmi központ alakul ki a Gangesz menti síkságon: Kószala és a Vridzsik törzsszövetsége a Gangesztől északra, Vatsa a Gangesz és a Jamuná találkozásánál, és Magadha a Gangesztől délkeletre fekvő területen. Magadha felemelkedése.

V. század   Gautama Buddha és Mahávíra Dzsina fellépése.

400-tól   A Mahábhárata és a Rámájana keletkezése.

364 körül   Mahápadma, Magadha uralkodója megalapítja a Nanda-dinasztiát.

327–325   Nagy Sándor Északnyugat-Indiában.

320 körül   Csandragupta Maurja megdönti a Nandák hatalmát és elfoglalja Magadha trónját, megalapítva a Maurja-dinasztiát.

305   Csandragupta Pandzsábban megállítja Szeleukosz Nikatór kelet felé nyomulását. Szeleukosz átengedi a Kábultól keletre fekvő területeket és Balucsisztánt. Szeleukosz követe, Megaszthenész a Maurja udvarba, Pátaliputrába jön.

300 körül   Pánini megalkotja szanszkrit nyelvtanát, Kautilja pedig (a hagyomány szerint) megírja az Arthasásztrát.

III–I. század   Az indiai szubkontinens legdélebbi területein csóla, pándja és cséra törzsek alkotnak államokat (említik őket Asóka feliratai a III. századból, rövid tamil nyelvű feliratok a II. századból, és Kháravéla felirata az I. századból)

kb. 293–268   Binduszára, Maurja király.

kb. 268–233   Asóka uralkodása, a Maurja birodalom fénykora.

261   Asóka meghódítja Kalingát, majd áttér a buddhizmusra.

256   Buddhista térítő missziók Dél-Ázsiában (Mahinda) és a hellénisztikus világban.

248 körül   A baktriai görögök függetlenednek a Szeleukidáktól.

185 körül   Brihadrathát, az utolsó Maurja uralkodót hadvezére, a bráhmana Pusjamitra megöleti, és megalapítja a Sunga dinasztiát.

II. A Sunga dinasztiától a a Gupta birodalom hanyatlásáig

(Kr. e. II – Kr. u. VI. század)

Kr. e.

kb. 185–73   Sunga dinasztia

170 után   Kelet-Közép-Azsiában a nomád xiongnuk (hunok) legyőzték a yuezhiket, akik nyugat felé vándorolva rajtaütöttek a szintén nomád sai wangokon (szanszkritul sakák), akik szintén nyugat felé vonultak tovább, és egyes törzseik behatoltak Észak-Nyugat-Indiába.

kb. 155–130   Menandrosz (Milinda), az indo-görögök legfontosabb uralkodója.

II. század vége   A sakák, majd utánuk a yuezhik meghódítják Baktriát.

100 körül   Héliodórosz felirata.

I. század   Kháravéla király uralkodása Kelet-Indiában (Kalinga).

I. század   A Szátaváhanák felemelkedése Közép-Indiában. I. Szátakarni harcol a görögökkel és a sakákkal nyugaton és északnyugaton, majd kiterjeszti a hatalmát a Gódávarí folyó mentén; székhelye Pratisthána (modern Paithan).

I. század   Észak-Indiában saka királyok uralkodnak.

94 körül   Mauész saka király uralkodása Északnyugat-Indiában (Kr. u. 22-re is datálják).

58   A vikrama időszámítás kezdete; I. Adzész uralkodása alatt a saka birodalom Mathuráig, Uddzsainig, illetve Szaurástra tengerpartjáig terjed.

I. század vége   II. Adzész, az utolsó jelentős saka uralkodó északnyugaton.

Kr. u.

20 körül   A sakákat felváltja a rövidéletű indo-párthus dinasztia, alapítója Gondophernész (uralkodott kb. 46-ig), uralma nem terjed ki a keleti saka területekre (Mathurá környéke) és Szaurástrára, ahol önálló saka ksatrapa fejedelmek uralkodnak egészen a Gupta birodalom koráig.

I–II. század: Csóla, Pándja és Cséra királyságok az indiai szubkontinens legdélebbi területein. Virágzik a kereskedelem a római birodalommal, az Indiai-óceán partján fekvő kikötőket a Periplúsz című görög mű mutatja be részletesen. Megszületnek a szangam irodalom alkotásai.

190 körül   Karikala Csóla király legyőzi a Pándja-Cséra szövetséget, és viszonylag nagy területre terjeszti ki a hatalmát.

I–III. század   Észak-India a Kusánabirodalom része.

I. század   A yuezhi törzsek a kusánok vezetésével Közép-Ázsiától a Gangesz medencéjének keleti feléig húzódó birodalmat hoznak létre. Időszámításunk kezdete körül Kudzsula Kadphizész, a kuei-shang (szanszkritul kusána) törzs feje a többi törzsfő legyőzésével egységes Kusán királyságot hoz létre; meghódítja Kábúlt és Kasmírt. Fia, I. Víma Kadphizész indiai hódításokra indul. II. Víma Kadphizész meghódítja Észak-Indiát Mathuráig (vagy talán egészen Benáreszig).

78   A saka időszámítás kezdete.

kb. 80–390   Nyugat-Közép-Indiában (Szaurástra és Málvá vidékén) a saka ksatrapák uralkodnak.

kb. 89–131   Csastana saka ksatrapa király uralkodása, megalapítja a Kárdamaka dinasztiát.

II–III. század   Szátaváhana (Szátakarni) királyság (Közép-India, a Gódávarí folyó mentén).

124 körül   Gautamíputra Szátakarni legyőzi a sakákat, az indo-görögöket, a pahlavákat, és helyreállítja a Szátaváhana királyság korábbi nagyságát; hatalma kiterjed a Krisná- és Gódávarí-folyók közti területre, Északnyugat-Dekkánra és Nyugat-India egy részére; győzelmet arat a saka ksatrapák felett.

128 körül   Kaniska kusán király trónralépése.

kb. 130–159   Gautamíputra fia, Vászisthíputra Pulumávi (Pulumáji) Szátaváhana király uralkodása; keleten szilárdabb a Szátaváhana hatalom, mint nyugaton, ahol a sakák elfoglalják Málvát. A királyság északi része (a Vindhja-hegységtől délre) a Vákátakák felemelkedéséig Szátaváhana kézen maradt, a keleti területek önállósodnak.

150 körül   Rudradáman saka ksatrapa király uralkodása; girnári felirata szerint királyságához tartozott többek között Málvá, a Narmadá-folyó völgye, Szaurástra, Márvár, az Indus alsó folyásánál fekvő területek és a Kónkán északi része; ugyanezen felirat szerint legyőzte Szátakarni királyt (valószínűleg Vászisthíputra Pulumávival azonos); Nászik környéke valószínűleg a Szátaváhanák kezén marad.

kb. 179–203   Jadnyasrí Szátakarni Szátaváhana király uralkodása; pénzérméinek elterjedtsége alapján lehetséges, hogy egy időre kiszorította a sakákat a Narmadá-folyó völgyének és Gudzsarátnak egy részéből; feliratai Nászikban kerültek elő.

II–III. század   Vásziska, Huviska és Vászudéva kusán királyok uralkodása. Vászudéva legtöbb pénzén Siva isten és bikája látható, feliratai Mathurá környékéről kerültek elő. A Vászudévát követő kusán királyok a Kábúl-völgyben, Pandzsábban és a mai Északkelet-Pakisztánban uralkodnak a III. században, háborúskodnak a Szászánidákkal.

II–III. század   Manu törvénykönyve.

III–VI. század   „Kalabhra interregnum” az indiai szubkontinens legdélebbi területein.

III. század   A Krisna és Gódávarí folyók deltavidékén az Iksváku dinasztia uralkodik, székhelyük Nágárdzsunikónda, ahol számos buddhista kolostor és templom építése kapcsolható hozzájuk.

225 körül   Sántamúla Iksváku uralkodó legyőzi a Szátaváhanákat, és a helyükbe lép a Krisná és a Gódávarí közti területen.

IV. század eleje   Mahárádzsa Srígupta, az első Gupta király uralkodása Magadhában és Nyugat-Bengál egy részén; őt fia, Ghatótkacsa Gupta követi a trónon.

kb. 320–335   I. Csandra Gupta uralkodása, ő és az őt követő Gupta uralkodók a mahárádzsádhirádzsa címet viselik; feleségül vette Kumáradéví Liccshaví hercegnőt (a Liccshavík a Buddha kora óta tartották ellenőrzésük alatt a mai Bihár északi részét); hatalma valószínűleg Bihárra és Bengál egy részére terjedt ki.

kb. 335–375   Szamudra Gupta uralkodása; hódító hadjáratokat (digvidzsaja) vezet Nyugat-Bengáltól Mathuráig illetve Vidisáig, elfoglalja Pátaliputrát, majd legyőzi tizenkét déli-indiai uralkodó szövetségét;hódításait lóáldozattal (asvamédha) ünepli meg; a legyőzött királyokat vazallusként többnyire visszahelyezi a trónjukra.Tizennégy „szomszéd királyság” ismerte el a fennhatóságát, pl. Szamatata (Délkelet-Bengál), Kámarúpa (Asszám), Nepál, népcsoportok a mai Kelet-Rádzsaszthán és Észak-Madhja-Pradés területén (málvák, ábhírák, yaudheják, stb.); a kusánok, sakák és Szimhala (Ceylon) uralkodói szintén alárendeltjeiként szerepelnek allahabadi feliratán.

360-as évek   Szamudra Gupta legyőzi a Nága-Vákátaka szövetséget, a Nágák alávetett helyzetbe kerülnek (Vidisá és Padmávatí környékén), Kubéra Nágá hercegnőt a Gupta udvarban nevelik fel, és Szamudra Gupta fiához, Csandra Guptához adja férjhez; a Vákátakák elhagyják eredeti lakhelyüket (Vatsza, a mai Bundélkhand), délre költöznek; keleti águk Vidarbhában, a Wainganga-folyó termékeny síkságán alapít királyságot, székhelyük Nandivardhana lesz a Rámagiri mellett (ma Rámték-hegy).

375 körül   A Szamudra Gupta halála utáni eseményeről írt drámát Visákhadéva (más néven Visákhadatta) Déví-Csandragupta címen („A királyné és Csandra Gupta”, csak részletek maradtak fenn belőle idézetek formájában), mely szerint Szamudra Gupta fia, Ráma Gupta a sakákkal folytatott harcokban vesztésre állva kénytelen volt átengedni feleségét a saka királynak; ekkor fivére, Csandra Gupta, magát Dhruvadéví királynénak álcázva bejutott az ellenség táborba és megölte a saka királyt. Más források szerint Csandra Gupta később megölette fivérét, elvette annak feleségét, Dhruvadévít, és elfoglalta a Gupta trónt.

kb. 375–413/15   II. Csandra Gupta Vikramáditja uralkodása; birodalmához csatolja Gudzsarátot (Szaurástrával együtt) és Málvá keleti felét, keleten pedig teljes Bengált. A Gupta birodalomban gazdasági és kultúrális virágzás veszi kezdetét.

390-es évek   II. Csandra Gupta feleségül adja Kubéra Nágától született lányát, Prabhávatí Guptát II. Rudraszénához, a Keleti-Vákátaka dinasztia uralkodójához, ezzel pecsételve meg a békét és a szövetséget a két uralkodóház között.

397–409   II. Csandra Gupta annektálja a saka ksatrapák területét.

kb. 405–419   II. Rudraszéna Keleti-Vákátaka király halála után özvegye, Prabhávatí Guptá uralkodik régensként kiskorú fiai nevében.

kb. 415–454   Kumára Gupta Mahéndráditja uralkodása, a Gupta birodalom fénykora; feliratai szerint nem folytatott hódító hadjáratokat, uralkodását béke és prosperitás jellemezte.

415 és 419 között   Prabhávatí Guptá férhez adja lányát Ghatótkacsa Guptához, Kumára Gupta öccséhez, aki Vidisá környékén uralkodott alkirályként.

kb. 422–455   II. Pravaraszéna Keleti-Vákátaka király uralkodása; mintegy húsz éven át anyjával, Prabhávatí Guptával együtt uralkodik, ami biztosítja a Gupta birodalommal való jó viszonyt; anyja halála (kb. 443) után önállóan kezd politizálni, visszatér Vákátaka ősei Siva-hitére (a Gupták, így Prabhávatí Guptá, és felesége hatására II. Rudraszéna is Visnu-hívők voltak), új székvárost alapít (Pravarapura).

454   Kumára Gupta halála után trónviszály tör ki fia, Szkanda Gupta és öccse, Ghatótkacsa Gupta között; II. Pravaraszéna sógorát, Ghatótkacsa Guptát támogatja; a küzdelemből Szkanda Gupta kerül ki győztesen, Ghatótkacsa Gupta meghal, özvegyét bátyja visszaviszi a Vákátaka királyságba.

kb. 455–467   Szkanda Gupta uralkodása; visszaveri a hunok (xiongnu) első támadását.

kb. 467–476   Naraszimha Gupta, majd II. Kumára Gupta uralkodása; előbbi feliratai Nálandából, utóbbié Szárnáthból kerültek elő.

475-től   A Gupta birodalom hanyatlásával a Vindhja-hegység keleti részén, Orisszában, Bundélkhandban önállósodnak a kisebb helyi dinasztiák.

kb. 477–510   Budha Gupta, Vainja Gupta és Visnu Gupta egyre kisebb területek felett uralkodnak; Vainja Gupta feliratait és pénzérméit Nálandában illetve Bengálban találták meg.

480-as évek   Harivarman, a Maukhari dinasztia alapítójának uralkodása (feliratát Sankarpurban, Madhja Pradésben találták meg, ami arra utal, hogy a Maukharik Baghélkhandból származtak, de későbbi felirataik alapján rövid időn belül Magadhában is nagy befolyással bírtak).

kb. 498–535   I. Indravarman, a Keleti Ganga dinasztia alapítójának uralkodása Trikalingában, amely valószínűleg Véngí (a későbbi Keleti Csálukják királysága) és a kalinganagara-beli Gangák területe közötti erdős vidék volt.

500 körül   Tóramána hephthalita (húna) király Gándhárából indulva meghódítja Nyugat-India nagy részét.

VI. század   A mai Kambodzsa területén kialakul a Khmer királyság (Angkor).

VI–VII. század   A Maukhari dinasztia a mai Uttar Pradesh középső részén uralkodik, székhelye Kanaudzs.

VI–VIII. század   Maitraka dinasztia, székhelye Valabhí. Jelentősebb uralkodói a VI–VII. században: Drónaszimha, Guhaszéna, Síláditja, II. Dhruvaszéna.

kb. 500–580   Nara Vardhana, Rádzsja Vardhana és Áditja Vardhana, a Vardhana dinasztia első ismert uralkodói, székhelyük Szthánísvara (mai Thánésvar); valószínűleg a Gupták, majd a hunok, majd a Maukharik fennhatósága alatt álltak; Áditja Vardhana egy Gupta hercegnőt vett el.

510   Tóramána hephthalita (húna) király, miután elfoglalta Északnyugat-Indiát egészen Málváig, megütközik Bhánu Gupta hadseregével (Bhánu Gupta felirata alapján nem a birodalomalkotó Gupták leszármazottja, hanem az ú.n. „későbbi Gupták” közé tartozik). Tóramána érméi alapján ellenőrzése alatt tartotta Pandzsábot, Kasmírt, Rádzsaszthánt, és a mai Uttar Pradés nyugati felét.

515 körül   Málvában Prakásadharman Aulikara király megütközik Tóramánával.

515 körül   Tóramánát fia, Mihirakula követi a trónon.

520–530 körül   A Maukhari uralkodó (valószínűleg Ísvaravarman) legyőzi a hunokat.

528 körül   Jasódharman, Málvá uralkodója (Aulikara dinasztia) győztes csatát vív a hun uralkodóval. Mihirakula visszaszorul Kasmírba.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: