az iszlám kori Irán

A 7. században új történelmi időszak kezdődött Irán történelmében. Az iszlám periódus egyszerre jelentette szakítást a korábbi, régi iráni hagyományokkal, vallással, ám számos elemében egyben folytatta is azt. Néhány évszázad alatt kialakult egy új iráni iszlám civilizáció, mely, miközben az egész iszlám oikumené része maradt, annak szinte minden nagyobb vallási áramlatát magában hordozva, egyúttal kulturálisan és gyakran politikai téren is különbözött attól. Ennek jelei különösen a 9. század végétől, 10. század elejétől szaporodnak meg a különböző kisdinasztiák és az újperzsa irodalmi nyelv kialakulásával.

Földrajzilag ez a kor a mai Iránon kívül magában foglalta Afganisztánt, Irakot, Közép-Ázsiát és időnként az indiai szubkontinens egyes részeit.

Ami a történeti korszakolást illeti, itt az iszlám kori Irán történetét tanulmányozónak nehezebb dolga van az iszlám előtti Iránnál. Hiszen ha rápillantunk e közel 1400 évre, láthatjuk, hogy számtalan hosszabb-rövidebb ideig uralkodó dinasztia története tartozik az iszlám kori Iránhoz. Lényegében három alapelvet fogalmazhatunk meg ezzel a korszakkal kapcsolatban: 1. csak nagyon rövid időszakokra jött létre nagy területeket átfogó politikai egység, e rövid egységek között általában jellemző a területi széttagoltság tartós fennmaradása. 2. Eltekintve a legkorábbi kisdinasztiáktól, a bagdadi kalifátus keleti hatalmának megszűnte után a 10. századtól kezdve az uralkodó dinasztiák túlnyomórészt török vagy mongol származású nomádok voltak a 20. század elejéig. 3. A török-mongol vezetőréteg mellett azonban mindvégig perzsa származású és nyelvű hivatalnokok irányították az állami adminisztrációt. Ez biztosította a perzsa adminisztráció rendszereken átívelő kontinuitását, egyben a létrejövő államnak iráni jelleget kölcsönzött és az adott dinasztia iranizációját is meggyorsította. Ehhez fogható jelenségre történeti léptékben csak a kínai civilizáció volt képes.

Ha mégis megpróbáljuk korszakolni ezt az eléggé összetett periódust, akkor az első alkorszakot a 7-9. század közötti időszakra tehetjük. Ez az omajjád és az abbászida kalifátusok kora, amikor is szinte az egész iráni oikumené (Közép-Ázsiát is beleértve) az iszlám kalifátus kezébe került, és közvetlenül Dél-Irakból irányították. Külön kiemelendő a kelet-iráni Horászán tartomány szerepe, mely a közép-ázsiai arab expanzió kiindulópontja volt. E korszakot számos arab történeti forrás alapján meglehetősen jól ismerjük, de nem mellékesek a korabeli pehlevi (középperzsa) munkák sem.

A 9-11. század közötti periódusban jelennek meg az első iráni kisdinasztiák, melyek többnyire névleg a meggyengült kalifátus nevében kormányoznak Iraktól Közép-Ázsiáig. A Táhiridák, Szaffáridák, a közép-ázsiai és kelet-iráni perzsa nyelvet udvari kultúrájukban újra felvirágoztató Számánidák, a nyugat- és közép-iráni Zijáridák és Bújidák (és más kisebb dinasztiák) kora ez, mely alatt egységes hatalom nem jön létre. Ezek a dinasztiák többségükben helyi iráni előkelő családok iszlamizált folytatásai voltak. A számos arab forrás mellett már jónéhány korai klasszikus perzsa világkrónika és regionális történeti mű is ismert e dinasztiákról.

A 10. század végétől azután megkezdődik a török dinasztiák hosszú sora, mely egészen a 20. század elejéig ível Irán történetében. A kelet-iráni Gaznavidák és a 11. század derekától megjelenő közép-ázsiai oguz török törzsszövetséget vezető szeldzsuk-török dinasztia alatt Irán részei rövid ideig egyesülnek, a középkori klasszikus perzsa kultúra elterjedését is biztosítva ezzel Anatóliától Közép-Ázsiáig és a Dekkán-félszigetig.

A 12. századtól ismét dezintegrációs folyamatok indulnak meg, az iszmáilita sííita észak-iráni állam fontos politikai tényezővé válik a szétesett szeldzsuk állam romjain létrejövő ún. atabég-fejedelmek államai között.

A 12. század végén a Hvárizmsáhok alatt újra egy nagy iráni-török birodalom kezd kialakulni, ám ennek a Dzsingisz kán vezette belső-ázsiai nomád mongol invázió vet véget. A 13-14. századi mongol korszak egészen sajátos színfolt Irán történetében. A buddhista vagy pogány török-mongol arisztokrácia jó két generáción át nem vette fel az iszlámot, és csak a 14. század elejétől kezdett asszimilálódni a muszlim többségbe. Uralmuk kezdetén a mongolok eladdig példátlan pusztítást végeztek és jelentős károkat okoztak Irán városi és paraszti társadalmában. A demográfiai és gazdasági pusztítás részben etnikai következményekkel járt egyes régiókban, melynek révén Észak-Nyugat Irán javarészt eltörökösödött. Ám mindezek ellenére a muszlimmá lett mongol ilkánok uralma az egységesülő iráni államiság fontos mérföldkövét jelentette.

A 14. század derekán széthulló iráni ilkánida (mongol) állam örökségét Timur Lenk, a közép-ázsiai török-mongol hódító restaurálta gigantikus államában, melyben Közép-Ázsia és Irán egyesült huzamosabb ideig egy kézben. Timur utódai, a Timuridák alatt birodalma Közép-Ázsiára, Afganisztánra és Kelet-Iránra korlátozódott, míg Nyugat-Iránban különböző türkmen dinasztiák, az Ak-kojunluk és a Kara-kojunluk léptek a mongolok és Timur örökébe a 15. század során.

A 1501 és 1722 között az iszlám korszak leghosszabb ideig uralkodó dinasztiája, a Szafavidák kormányozták Iránt. Alattuk vált a tizenkettes síizmus Irán hivatalos államvallásává, mely mai napig az ország uralkodó vallása. Az oszmánokkal és üzbégekkel folytatott súlyos háborúk után a 16. század végén megerősödött a szafavida állam, mely a 17. században komoly kulturális felvirágzást élt meg.

Amilyen békés periódus volt a 17. század, olyan viharos és küzdelmes a 18. századi Irán történelme. Az afgánok által szétrombolt szafavida állam helyébe a Timurt példaképnek tekintő Nádir sáh uralma lépett, majd halála után Nádir sáh utódai, az Afsáridák, valamint a Zandok és a Kádzsárok vetélkedtek a hatalomért. A számos véráldozat után a Kádzsárok kerültek ki a küzdelemből győztesen 1796-ban és 1925-ig uralkodtak Iránban. A 19. századi Iránnak azonban már a gyarmatosító hatalmakkal, a cári Oroszországgal és a Brit Birodalommal kellett szembenéznie. A gyenge állam esetében az önálló államiság megtartása volt a tét. Ezt végül Irán megőrizte, de egyéb téren teljesen kiszolgáltatottá vált a nagyhatalmi játszmákban.

Iránt 1920 óta Rezá Kán (Rezá Pahlavi), egy kozákezredes kerítette hatalmába. Előbb miniszterként, majd miniszterelnökként, végül a gyenge Kádzsárokat elűzve az új Pahlavi-dinasztia alapító sáhjaként kormányozta Iránt a két világháború között. Kemál Atatürk mintájára modern, szekuláris, ám egyúttal vaskézzel irányított államot kezdett kiépíteni. Rezá Pahlavit németbarátsága miatt a második világháborúban a britek és szovjetek lemondatták és megszállták Iránt.

A világháború után a Pahlavi-dinasztia restaurálta hatalmát, és sikeresen modernizálta Iránt. Ám egyúttal diktatórikus eszközökkel erőszakosan szekularizálni akarta az országot, és az iszlámmal szemben a mitikus régi iráni államiság ideológiájához fordult. Mohammad Rezá, az utolsó sáh belső elnyomó politikája és elvtelen Amerika-barátsága együtt vezetett az 1979-es iszlám forradalom kitöréséhez és az Iráni Iszlám Köztársaság megalakulásához.

Irodalom:

Abu-Hámid al-Garnáti utazása Kelet- és Közép-Európában. Közzétette O. G. Bolsakov és A. L. Mongajt. Budapest, 1985.

Apor É.: Irán, birodalmak – hagyományok. Budapest, 1985.

Armstrong, K. : Az iszlám. Budapest, 2005.

Armstrong, K.: Mohamed. Az iszlám nyugati szemmel. Budapest, 1998.

Ashtor, E.: A social and economic history of the Near East in the Middle Ages. Los Angeles– Berkeley, 1976.

Az Iszlám Enciklopédia angol (The Encyclopedia of Islam. Ed. J. H. Kramers et al. Lieden 1960-), német (Enzyklopaedie des Islam. I–IV.), francia (Encyclopédie de l’Islam. I-IV. Leiden 1913–1942, 19542-) kiadásainak vonatkozó címszavai.

Benke J.: Az arabok története. Budapest, 1987.

Blair, S. et al.: Iszlám, művészet és építészet. Budapest, 2005.

Cahen, Cl.: Az iszlám a kezdetektől az Oszmán birodalom létrejöttéig. Budapest, 1989 (1970).

Cahen, Cl.: Pre-Ottoman Turkey. A general survey of the material and spiritual culture and history c. 1071–1330. London Sidgwick & Jackson, 1968.

Czeglédy K.: Magyar őstörténeti tanulmányok. Budapest, 1985.

Daftary, F.: Aszaszin legendák. Budapest, 2000.

Dévényi K. – Iványi T. Az arab írás. I. Budapest. 1986; II. Budapest, 1987.

Elter I.: Ibn Hayyān mint a magyar kalandozáskor írott forrása. Doktori disszertáció MS. Budapest 2001.

Fehérvári G. Az iszlám művészet története. Budapest, 1987.

Fodor S. Arab legendák a piramisokról. Budapest. 1971.

Germanus Gy.: Az arab irodalom története. Budapest, 1979.

Goldschmidt Jr.: A. A Közel-Kelet rövid története. Budapest, 1997.

Goldziher I.: Az iszlám kultúrája I-II. Budapest, 1981.

Goldziher I.: Az arabok és az iszlám. I–II. Budapest, 1995.

Goldziher I.: Az iszlám kultúrája. Budapest, 1981.

Goldziher I.: Az iszlám. Budapest, 1980.

Goldziher I.: Előadások az Iszlámról. Budapest, 1912.

Goldziher I.: Napló. Budapest, 1984.

Hitti, Ph. K.: History of the Arabs. London Macmillan & Co Ltd. 19617.

Ibn Khaldún: Bevezetés a történelembe. Ford. Simon R. Budapest, Osiris Kiadó, 1995.

Index Islamicus. Ed. J.D. Pearson. 1906–1955. Cambridge, 1958; Supplementum.

J. Nagy L.: Az arab országok története. Szeged, 1994.

Jany J.: Klasszikus iszlám jog. Budapest, 2006.

Jeremiás É.:Az iráni népek időszámításai, in: Bevezetés a magyar őstörténet kutatásának forrásaiba III. Budapest, 1980, 200-213.

Jeremiás É.:Az iráni nyelvek írásbelisége, in: Bevezetés a magyar őstörténet kutatásának forrásaiba III. Budapest, 1980, 67-86.

Kennnedy, H.: The Prophet and the Age of the Caliphates. London–New York Longman, 20042.

Kmoskó M.: Mohamedán írók a steppe népeiről. Földrajzi irodalom. I/1. (Magyar Őstörténeti Könyvtár 10); I/2. (Magyar Őstörténeti Könyvtár 13). Budapest, Balassi Kiadó 1997, 2000.

Korán, ford. Simon R. Budapest, 1987.

Lapidus, I. M.: A History of Islamic Societies. Cambridge University Press, 1988.

Lewis, IBN: Az iszlám válsága. Budapest 2004.

Marco Polo utazásai. Budapest, 2003.

Maróth M.: A görög logika Keleten. Budapest, 1980.

Mazahéri, A.: A muszlimok mindennapi élete a középkorban a 10-től a 13. századig. Budapest, 1989.

Morgan, D.: Medieval Persia 1040-1797. London, 1991.

Muszlim források (gondozta Zimonyi I.). In: A honfoglalás korának írott forrásai. Olajos T., H. Tóth I. és Zimonyi I. közreműködésével szerkesztette Kristó Gy. Szeged, 1995,  17–91.

Nagel, T.: Die islamische Welt bis 1500. München, 1998.

Robinson, Fr.: Az iszlám világ atlasza. Budapest, 1996.

Rostoványi Zs.: Az iszlám világ és a Nyugat, interpretációk összecsapása, avagy a kölcsönös fenyegetettség mítosza és valósága. Budapest, 2004.

Sárközy M.: Magyarok Persepolisban – Vámbéry és kortársainak emlékei az Achaimenida palotaváros árnyékában a 19. században. In: Az előkelő idegen, III. Nemzetközi Vámbéry Konferencia, Dobrovits M. (szerk.) Dunaszerdahely 2006, 130-151.

Sárközy M.: Törzsek – nomadizmus – etnicitás, a kisebbségi lét formái a 20. századi Iránban, Kőrösi Csoma Sándor és a Kelet népei. Kovászna 2005, 290-311.

Sárközy M.: Ferdousi és a tabarestāni Bāvandida dinasztia, Csirkés F., Csorba Gy., Sudár IBN és Takács Z. IBN (szerk.) Függőkert, Orientalisztikai tanulmányok 2. Budapest, 2005, 135-161.

Saunders, J. J.: A history of medieval Islam. London, 1965.

Simon R.: A Korán világa, Budapest, 1987.

Simon R.: A Korán világa. Budapest, 1987.

Simon R.: A mekkai kereskedelem kialakulása és jellege. Budapest, 1975.

Simon R.: Goldziher Ignác. Budapest, 2000.

Spuler, IBN: Die Mongolen in Iran, Politik, Verwaltung und Kultur der Ilchanzeit. Berlin, 1985.

Spuler, IBN: Geschichte der islamischen Länder. (Handbuch der Orientalistik) 1953.

The Cambridge History of Early Inner Asia. Ed. D. Sinor. Cambridge, 1990.

The Cambridge History of Iran IV. Cambridge, 1975.

The Cambridge History of Islam. Ed. P.M. Holt, A.K.S. Lambton, IBN Lewis. Cambridge, 1970.

Vámbéry Á.: Vándorlásaim és élményeim Perzsiába. Dunaszerdahely, 2005.

Vásáry I.: A régi Belső-Ázsia története. (Magyar Őstörténeti Könyvtár 19). Budapest, Balassi Kiadó, 20032.

Vásáry I.: Az Arany Horda. Budapest, 1986.

Watt, W.M.: Az iszlám rövid története. Budapest, Akkord Kiadó, 2000.

Zimonyi I.: Muszlim források a honfoglalás előtti magyarokról A Ğayhānī-hagyomány magyar fejezete. (Magyar Őstörténeti Könyvtár 22). Budapest, Balassi Kiadó, 2005.

Táhiridák

813   Táhir, Mámún hadvezéreként győzi le Mámún fivérét, Amint. A Táhiridák iráni eredetű maulá-család Szisztánból.

821   Táhir megkapja Horászán kormányzóságát.

821-822   Táhir uralkodása, kihagyja a kalifa nevét pénzeiről.

822-828   Talha uralkodása.

828-845   Abdalláh ibn Táhir uralkodása.

829   Dinávarban Bábak Hurrami fellázad a kalifátus ellen, a Táhiridák leverik.

839-841   A kárinvand Mázjár lázadása Tabarisztánban, melynek révén rivális politikai centrumot akar a Táhiridákkal szemben létrehozni; a Táhiridák végül leverik.

840   Abdalláh meghódítja Tabarisztánt (Mázjár leverése)

845-846   Nagy kurd lázadás Fárszban és Dzsibálban.

845-862   II. Táhir uralkodása.

862-873   Muhammad uralkodása.

865   Helyi síita szajjidok lázadása Kazvínban.

873   Muhammad, az utolsó Táhirida visszatér Bagdadba, leszármazottai magas udvari tisztségeket töltenek be.

Szaffáridák

852   Jákúb ibn al-Laithot amirrá kiáltják ki Horászánban.

859-879   Jákúb ibn al-Laith uralkodása.

861   Jákúb egész Szisztán ura lesz.

865   Jákúb leveri és megöli a háridzsita Szálihot.

870   Jákúb háborúja Gazna ellen, a Kabul völgyének meghódítása.

871   Jákúb meghódítja Herátot, Makránt és Fárszot.

873   Jákúb elfoglalja a Táhiridák területeit, Horászán, Dzsibál és Tabarisztán ideiglenes elfoglalása.

874   Jákúb sikertelenül igyekszik meghódítani Tabarisztánt.

875   Fársz újfent Jákúb kezére kerül.

876   Bagdad előtt ötven mérfölddel, Dár al-Ákulnál a kalifátus erői megállítják a Szaffáridákat.

876-877   Ahváz és Húzisztán szaffárida kézen.

879-902   Amr uralkodása.

880   A Számánidák kiűzik a Szaffáridákat Horászánból.

886   Amr visszafoglalja Horászánt a Szaffáridáknak.

885   A kalifátus visszafoglalja Fársz tartományát a Szaffáridáktól.

892   Törlik al-Muwaffak kalifa nevét a hutbából.

900   A számánida Iszmáil ibn Ahmad elfogja Amrt Balhnál, akit Bagdadba küldenek és kivégeznek.

901-908   Táhir ibn Mohammad uralkodása.

908-910   Laith ibn Ali uralkodása.

922-963   Ahmad ibn Muhammad uralkodása.

963-971   Halaf ibn Ahmad uralkodása.

Számánidák

I. Ahmad ibn Aszad ibn Számán (819-864)

I. Nászr (864-892)

I. Iszmail (892-907)

899   A számánida Iszmáil ibn Ahmad elfogja Amrt Balhnál, akit Bagdadba küldenek és kivégeznek.

902   I. Iszmáil elfoglalja Zandzsánt.

II. Ahmad (907-914)

911   A számánida hadsereg elfoglalja Szisztánt.

Bújidák (Buvajhidák)

935   A zijárida Mardávidzs halála Iszfahánban, a Bújidák felemelkedésének kezdetei.

940   Ruknaddaula végleges győzelmet arat a zijárida Vusmgir felett.

945   A Bújidák bevonulnak Bagdadba, az abbászida kalifák ezt követően száztíz éven keresztül a bújida amirok túszai.

946   A Bújidák háborút indítanak a szíriai Hamdánidák ellen, akiket legyőznek.

955-956   Számánida győzelem Horászánban a Bújidák felett.

980   Adudaddaula Bagdadban felveszi a sáhánsáh címet.

1023 A Kákujidák elszakadnak a Bújidáktól és külön államot alapítanak Iszfahánban és Hamadánban.

1029 Gaznavi Mahmúd szultán elfoglalja a Bújidáktól Rajt.

1042 A szeldzsuk Togril bég elfoglalja Iszfahánt.

1055 Az utolsó bújida amir, al-Malik al-Rahím bukása a szeldzsukokkal szemben.

Szeldzsukok

Togril (1037-1063)

1040 A szeldzsukok a dandankáni csatában leverik a gaznavida I. Maszúdot, akinek birodalma ezután csak Afganisztánra és Észak-Indiára korlátozódik.

1048 Horászán szilárdan a szeldzsukok kezébe kerül; a nagy horászáni városok, Merv, Nisápúr, Nasza és Szarahsz behódolnak a szeldzsuk dinasztiának.

1054 A szunnita Togril bég bevonul Bagdadba, és letaszítja az utolsó bújida amirt, al-Malik al-Rahímot trónjáról, hivatalosan helyreállítva ezzel a bagdadi kalifa tekintélyét, ám politikai hatalmat nem juttat a bagdadi kalifának.

1055 A Bújidák végső bukása, al-Malik al-Rahím halála után a bújida dinasztia sírázi mellékága 1078-ig uralkodik, de hatalma csupán Dél-Irán egyes vidékeire korlátozódik, Irán, Irak és Közép-Ázsia a szunnita szeldzsukok kezében egyesül.

1061 Togril-bég elveszi al-Káim kalifa lányát, mellyel saját legitimációját óhajtja emelni.

Alp Arszlán (1063-1072)

1065 A szeldzsukok beveszik Anit, Örményország és Bizánc határterületén, mellyel a bizánci vazallus örmény királyság bukását érik el, nagy létszámú örmény nemesség emigrál Dél-Anatólia, Kilikia felé, megalapítva Kis-Örményországot.

1066 Al -KáimAl-Káim  kalifa házasságra lép Arszlán-hatun szeldzsuk hercegnővel, ezzel próbálva meg helyreállítani a megbomlott egyensúlyt a kalifátus és a szeldzsuk dinasztia között.

1067 A szeldzsukok lerohanják Caesareát (Kaiszareia, ma Kayseri)) Kis-Ázsiában, az első jelentős szeldzsuk behatolás Anatólia területére.

1071 A manzikerti csatában Alp Arszlán megveri és megöli IV. Rómanosz Diogenész bizánci császárt, melynek révén Kis-Ázsia nyitva áll a szeldzsukok előtt, akik alig egy évtized alatt a tengerpart néhány részének kivételével elfoglalják Kis-Ázsia túlnyomó részét, elindítva ezzel a félsziget eltörökösödését.

I. Maliksáh (1072-1092)

1077        Maliksáh hadjárata a Karahánidák ellen, a Karahánidák legyőzésével időlegesen egész Közép-Ázsia szeldzsuk befolyás alá kerül.

1077 Szíria szeldzsuk kézre kerül, a szeldzsukok utolsó jelentős területi gyarapodása, melynek révén közvetlenül fenyegetik az egyiptomi fátimida kalifátus területét. A szíriai szeldzsuk helytartó, Maliksáh fivére, Tutus lesz, aki két alkalommal is föllázad bátyja ellen.

1077 Anústegin Karacsaj lesz Hvárizm kormányzója, a Hvárizmsáh dinasztia kezdete. A Hváriozmsáh dinasztia ekkor még a szeldzsukok vazallusaként kezdi kormányozni az Aral-tótól délre eső övezetet, és a 12. század első felében önállósítják magukat a szeldzsuk hatalom gyengülésével.

1079 Haszan Szabbáh iszmáilita dái (hittérítő) visszatér Iránba a fátimida Egyiptomból, az iráni iszmáilita állam kezdetei. Az iszmáilita agitáció ennek során jelentős sikereket ér el, főleg Észak-Irán területén, komoly fenyegetést jelentve a szeldzsuk dinasztia számára.

1084 A szeldzsuk helytartó, Tekes, Maliksáh fivére fellázad Balhban, mely esemény egyben a szeldzsuk dinasztia lassú szétesésének is jele.

1090  Haszan Szabbáh elfoglalja Alamut várát Gilán délkeleti részén, Kazvíntól északra, megvetve ezzel az 1257-ig tartó észak-iráni iszmáilita hatalom alapjait. Alamut lesz az iráni iszmáiliták fővárosa.

1091 Nizám al-Mulkot meggyilkolják az iszmáiliták. Nizám al-Mulk a szeldzsuk kori Irán legnagyobb államférfia volt, a medresze-rendszer meghonosításával döntő érdemeket szerzett a szunnita tudós réteg (az ulemák) megerősítésével, ő dolgozza ki az ún. atabég-rendszert és döntően hozzájárul a szeldzsuk kor adminisztrációs hagyományának kiépüléséhez.

1092 Maliksáh sikertelenül ostromolja Alamutot, és ezzel kezdeté veszi a száz éven keresztül zajló iszmáilita-szeldzsuk vetélkedés Észak-Iránért.

Muhammad (1105-1118)

1096 Szandzsár Horászán kormányzója lesz. Maliksáh legfiatalabb fia, Szandzsár uralma (1096-1157) alatt az utolsó jelentős szeldzsuk hatalmi központ jött létrec a 12. század során, amikor is Szandzsár ideiglenesen egyesíti Horászánt, Közép-Ázsiát és Afganisztánt.

1117 Szandzsár elfoglalja Gaznát, beavatkozva a két gaznavida herceg, Arszlán-sáh és Bahrám-sáh konfliktusába, a szeldzsuk uralkodó Bahrám-sáhot támogatja, cserébe a gaznavida dinasztia a szeldzsukok vazallusai lesznek.

1119 Szandzsár elfoglalja Közép-Iránt és az iraki szeldzsukok hatalmát csak Irakra korlátozza. Ettől kezdve ő lesz a szeldzsuk dinasztia feje és 1118-tól ő viseli a szultáni címet, jóllehet, a szeldzsuk dinasztia területileg ekkorra már jelentősen széttagolódik.

1128-1156        Aláaddín Atsziz hvárizmi uralkodó önállósítja magát a szeldzsuk uralomtól, a szeldzsukok hatalmának végső hanyatlása Szandzsár utolsó évtizedei.

1124 Haszan Szabbáh halála, halálát követően az iszmáilita dáik 1257-ig uralkodnak, melynek során jelentős befolyásra tesznek szert az iszlám világ keleti részén. Az alamuti dáik Haszan Szabbáh leszármazottai lesznek, de a 12. század végétől a fátimida Nizár spirituális leszármazottainak nevezik magukat.

1138 Szándzsár ideiglenesen elfoglalja Hvárizmot, mellyek hatalma eléri csúcspontját Kelet-Irán területén.

1147 Szandzsár súlyos vereséget szenved Közép-Ázsiában a karakitajoktól. A mongol gyökerű karakitajok Közép-Ázsia keleti részén felváltják a Karahánidákat és a későbbi csagatájida mongol uralom előfutáraivá válnak a 12. század második felében.

1147 Oguz törzsek lázadása Szandzsár ellen, ezek az eredetileg szeldzsuk vazallus az iszlámra frissen áttért oguz törzsek ekkor megrohanják Horászánt és Kirmánt is, ahol önálló dinasztiát alapítanak, mely még az ilhánida kort is megéli.

1153 Az oguzok elfogják és három évig fogságban tartják Szandzsárt. Szandzsár veresége egyben a keleti szeldzsuk uralom végét is jelentette, mert bár hvárizmi segítséggel három év után kiszabadul fogságából, hamarosan bekövetkező halálát követően a szeldzsukok hatalma megszűnik keleten és területeiket a hvárizmiak, gúridák és oguzok osztják fel egymás között.

1177 III. Togril, az utolsó szeldzsuk uralkodó trónralépése (1177-1194), III. Togril megpróbálta újjászervezni a szeldzsuk uralmat Irakban és Nyugat-Iránban, de ebben vereséget szenvedett a hvárizmsáhok dinasztiájától.

1194 III. Togril veresége és halála a rajji csatában a hvárizmsáhokkal szemben, ez egyben az iráni szeldzsukok bukásának is végső dátuma, csak az anatóliai (rúmi) szeldzsuk ág vészeli át ezt, mely egészen 1308-ig hatalmon marad.

A mongol ilkánok kora (1256-1335)

1256 Hülegü átkel az Amu-darján.

1256 A mongolok beveszik Alamutot, az iszmáiliták erősségét Kazvíntól északra.

1257 Hülegü Marágét választja fővárosának.

1258 Hülegü elfoglalja és elpusztítja Bagdadot, az Abbászida Kalifátus vége.

1259 Hülegü elfoglalja Szíriát: Damaszkusz és Aleppo bevétele.

1259 Möngke nagykán halála, Hülegü visszafordul.

1260 A mamlúkok legyőzik Kitbuga szíriai mongol helytartó seregét Ajn Dzsalútnál (Góliát-forrás) Palesztinában.

1262 Hülegü és Berke háborúja Azerbajdzsánban, Hülegü győzelme.

1265 Abaka háborúja és győzelme az Arany Horda felett (Nogáj).

1269 Abaka háborúja a Csagatájidákkal.

1270 Abaka és a csagatájida Barak kán háborúja, Barak veresége Herátban.

1273 Konyában meghal Rúmi, a nagy perzsa szúfi költő.

1274 Násziraddín Túszi, a híres, csillagász, tudós, filozófus halála.

1277 Mamlúk győzelem a mongolok felett Abulusztánnál Kis-Ázsiában.

1278-1279        Az első karauna invázió afgán területekről az ilkánida állam ellen.

1281 Mengü-Temür ilkánida herceg veresége Himsznél a mamlúkokkal szemben.

1284 Tegüder titkos békekövetsége a mamlúkoknál.

1284 Argun legyőzi és megöli Tegüdert.

1285 Argun levele IV. Honorius pápának, keresztény-ilkánida szövetség a mamlúkok ellen.

1287 Argun követei az angol és a francia királyhoz és a pápához.

1289 A zsidó Szaadaddaula Argun nagyvezíre lesz.

1289-1294 Navrúz lázadása Horászánban.

1294 Gejhatu békét köt Tokta kánnal, az Arany Horda uralkodójával.

1294 Inflációs okokból az első kínai mintára kibocsátott papírpénz megjelenik Iránban (csak Tabrizban).

1298 Rasídaddín lesz Gázán kán nagyvezíre.

1299 Gázán legyőzi a mamlúkokat Himsznél.

1299-1300 Szülemis nagy lázadása Kis-Ázsiában.

1300 Gázán sikeres hódító háborúja Szíriában, leveri a mamlúkokat Himsznél, beveszi Damaszkuszt.

1302 Gázán újabb mamlúk háborúja.

1305 A mongol uluszok küldötteinek találkozója Öldzsejtü udvarában, az új főváros Szultánijja.

1307 Öldzsejtü sikertelen giláni hadjárata.

1309 Öldzsejtü áttér a síita iszlámra.

1312 Öldzsejtü sikertelen háborúja a mamlúkok ellen (az utolsó mamlúk-ilkánida összecsapás).

1313 Öldzsejtü szultánijjai síremléke megépül.

1318 Rasídaddín kivégzése.

1324 Háfiz legendás születési dátuma.

1322 A csobanida Temür-Tas lázadása Kis-Ázsiában.

1325 Özbeg kán, az Arany Horda uralkodójának sikertelen támadása Azerbajdzsán ellen.

1326 A csagatájida Tarmasirin kán sikertelen háborúja az ilkánida állam ellen.

1335 Abú Szaíd halála, az ilkánida állam részekre esik.

1335-1336        Arpa Ke’ün.

1336-1354        lkánida báburalkodók és támogatóik, a Csobánidák és a Dzsaláiridák harcai egymással.

1340 Dzsánibek, az Arany Horda uralkodója elfoglalja Azerbajdzsánt és a főváros Tabrizt.

1354 Toga-Temür orduját feldúlják Gurgánban a Szarbadárok, az utolsó iráni mongol ordu pusztulása.

1354 Az utolsó valószínűleg ilkánida herceg, Núsirván pénzérméinek utolsó dátuma.

Dzsaláiridák

(Azerbajdzsánban és Irakban)

1336-1356        Haszan Buzurg uralkodása.

1356-1374        Sajh Uvajsz uralkodása.

1360                 Sajh Uvajsz meghódítja Azerbajdzsánt.

1372                 Sajh Uvajsz leveri a Kara-kojunlukat Musnál.

1374-1382        Huszajn uralkodása.

1382-1410        Ahmad uralkodása.

Muzaffaridák

(Közép- és Dél-Iránban)

1314-1358         Muhammad ibn Muzaffar uralkodása.

1358-1384        Sáh Mahmúd uralkodása.

Timur és a Timuridák

(1380 –1506)

1381 Timur első iráni hadjárata, Herát elfoglalása.

1384 Mázandarán, Azarbajdzsán és Grúzia Timur kezén.

1390 Háfiz halála.

1390 Kara Júszuf Kara-kojunlu szultán elfoglalja Tabrizt a Dzsaláiridáktól.

1393 Timur beveszi Bagdadot, a Muzaffaridák végleges leverése.

1394 Timur elfoglalja Fárszot, Irakot, Azerbajdzsánt, Örményországot és Grúziát.

1398-1399 Timur indiai inváziója.

1401 Timur beveszi Aleppót és Damaszkuszt.

1401 Timur újra elfoglalja Bagdadot.

1402 Az ankarai csata: Timur legyőzi I. Bajezid oszmán-török szultánt.

1403 Timur Grúziában.

1404 Timur visszatér Szamarkandba, a Bibi Hanum mecset befejezése.

1405 Timur meghal Otrár közelében kínai expedíciója közben.

1405 Timur birodalma felbomlik.

Nyugat – Irán

Miránsáh (1405-1407)

Aba Bakr (1407-1409)

1408 A Kara-kojunlu türkmén törzsszövetség ismét beveszi Tabrizt, a nyugati timurida állam gyors hanyatlása

Kelet-Irán

Sáhruh (1405-1447)

1416 Gauharsád építkezései Mashadban.

1417 Gouhársád építkezései Herátban.

1417 Sáhruh leveri unokaöccsei lázadását.

1431 Sáh Ni’matalláh Valí, a nagy szúfi költő halála Máhánban.

Ulug Bég (1447-1449)

1449 Ulug Béget megöleti fia, Abdallatíf.

Abdallatíf (1449 -1450)

Abú Szaíd (1451-1469)

1469 Abú Szaíd elesik az Ak-kojunlu szultánnal, Uzun Haszannal vívott ütközetben Azerbajdzsánban.

Huszain Bajkara (1470-1506)

1506 Huszain Bajkara elesik az üzbégekkel szemben, a kelet-iráni és közép-ázsiai timurida uralom vége.

A türkmén törzsszövetségek (Kara-kojunlu és Ak-kojunlu) kora (1390-1501)

Kara-kojunluk

Kara Júszuf első uralma (1389-1400)

1390 Kara Júszuf Kara-kojunlu szultán elfoglalja Tabrizt a Dzsaláiridáktól, ezzel nagyjából lezárul a posztmongol időszak periódusa, és ettől kezdve a türkmén dinasztiák uralkodnak Nyugat-Iránban közel egy évszázadig.

1400-1405 Timur Leng uralma.

Kara Júszuf második uralma (1406-1420)

1408 A Kara-kojunlu türkmén törzsszövetség ismét beveszi Tabrizt, a nyugati timurida állam gyors hanyatlása. Timur halála után fia, Miránsáh, majd annak fia, Abú Bakr képtelen volt megtartani Azerbajdzsánt az újra megerősödő türkmén törzsekkel szemben.

1410 Dijárbakir és Irak-i Arab a Kara Júszuf kezén. Kara Júszufnak sikerült megdöntenie a dzsaláirida dinasztia hatalmát és önálló hatalmát kiépíti Irak, észak-nyugat Irán és Kelet-Anatólia területén, folytatva az ilkánida hagyományokat.

1419 Kara Júszuf betör perzsa Irak-i Adzsamba is, Szultánijja és Kazvín Kara-kojunluk kezére kerül. Ezzel a lépéssel Kara Júszuf komoly fenyegeti a keleti timurida területek szívét Herátot is.

Iszkandar (1420-1438)

Kara Júszuf halála után a Kara-kojunlu állam darabokra hullik, a trónviszályok kora jön el, és mintegy húsz évig a Kara-kjojunlu dinasztia különböző tagjai küzdenek a hatalomért. Irán középső része ismét a timurida dinasztia kezére kerül ebben a periódusban.

Dzsáhán Sáh (1438-1467)

1447 Szultánijja és Kazvín ismét Kara-kojunlu kézen. Dzsáhán Sáhnak sikerül helyreállítani Kara Júszuf birodalmának korábbi határait, melynek révén birodalma ismét komoly riválisa lesz a Timuridáknak.

1452 Perzsa Irak és Fársz Dzsáhán Sáh kezén. Dzsáhán Sáh kiűzi a dél-iráni timurida hercegeket és birodalmát egészen Kirmánig terjeszti ki.

1458 Herát is Kara-kojunlu kézre kerül ideiglenesen. Dzsáhán Sáh súlyos vereséget mér Abú Szaíd timurida uralkodóra, jelentős hadizsákmánnyal térve vissza Azerbajdzsánba.

1465 Megépül a tabrizi Kék mecset, Dzsáhán Sáh uralmának szimbóluma, mely a korábbi szultánijjai ilkánida építészet hagyományait követte zárt mecsetudvarával és óriási kupolájával. Mellette még könyvtár, hánaka, és uralkodói negyed is épült. Dzsáhán Sáhot is itt temették el 1468-ban.

1468 Az Ak-kojunluk leverik a Kara-kojunlukat. Dzsáhán Sáh rátámad az ak-kojunlu törzsszövetségre, ám a tél beálltával azok meglepetésszerűen rátámadnak a Kis-Ázsiában áttelelni szándékozó Dzsáhán Sáhra és seregére, akiket meggyilkolva megdöntik a Kara-kojunlu államot.

Ak-kojunluk

Uzun Haszan (1453-1478)

1469 Abú Szaíd timurida uralkodó elesik az Ak-kojunlu Uzun Haszan szultánnal vívott ütközetben, Azerbajdzsánban. A timuridák megpróbálták kihasználni a Kara-kojunluk bukását, megrohanták Azerbajdzsánt, ám törekvésük sikertelen maradt, és az Ak-kojunluk elfoglalták Irán déli és középső részét.

1473 A baskenti csata: az oszmán törökök vereséget mérnek az Ak-kojunlukra Kis-Ázsia szívében. A csata stratégiai jelentőségű volt a Kis-Ázsia középső és keleti részéért folytatott ak-kojunlu–oszmán versenyfutásban. A tüzérséggel megerősített oszmánok elvágták az ak-kojunlukat a földközi tengeri kijutástól és a remélt velencei, nyugati katonai segítségtől.

Jákúb (1478-1490)

Uralkodása alatt a szafavida rend politikai hatalomra tesz szert, és egyre növekszik befolyása Azerbajdzsán és Kelet-Anatólia területén.

1488 Hajdar szafavida herceg Cserkeszföldön bekövetkezett halála miatt a szafavidák térnyerése mintegy egy évtizeddel elodázódott. Közben az ak-kojunlu dinasztián belül trónviszályok törnek ki.

Alvand (1498-1504)

1499 Iszmáil szafavida herceg giláni emigrációját odahagyva a szövetséges kizilbas erőkkel megtámadja az ak-kojunlukat Azerbajdzsánban és két év után leveri azok haderejét, a de facto ak-kojunlu uralom vége.

Szafavidák (1501-1722)

I. Iszmáil (1501 –1524)

1501 Sáh Iszmáil a szafavida dinasztia alapítója elfoglalja Tabrizt és véget vet az Ak-kojunluk ottani uralmának. Egyben Tabrizt teszi meg fővárosának és a mongol kori nagymecsetben kihirdeti, hogy a 12-es sía lesz Irán államvallása.

1508 Bagdad szafavida kézen. Iszmáil sáh leveri az utolsó ak-kojunlu fejedelmeket is Kis-Ázsiában és Bagdadban, ezzel egyesíti területeiket. Hatalmi központja továbbra is Azerbajdzsán marad.

1512 I. Iszmáil leveri és megöli Muhammad Sajbáni kánt a marvi csatában, Horászánban, ezzel egy időre véget vet a timuridákat felváltó üzbég törzsszövetség fenyegetésének Horászánban, és figyelmét nyugat felé, az oszmán fenyegetés felé fordíthatja.

1514. augusztus 23. A csaldiráni csatában I. (Vad) Szelim oszmán szultán súlyos vereséget mér I. Iszmáilra. A modern tűzfegyverekkel felszerelt oszmán haderő szétzúzza a többnyire még lovasnomád harcmodort követő, számbeli kisebbségben levő kizilbas szafavida hadsereget. Ennek következtében Kelet-Anatólia teljes egészében oszmán kézre kerül és a szafavida állam súlypontja az iráni fennsík felé mozdul el. Iszmáil tekintélye és befolyása a kizilbasok között is súlyos csorbát szenved.

1515 A portugálok elfoglalják a Hormuzi-szoros északi részét. Hormuzgán portugál kézre kerülése biztosítja a Perzsa-öböl és India közötti zavartalan portugál tengeri hegemóniát, mely I. Abbász koráig fog tartani.

1521 A portugálok elfoglalják Bahreint, mely addig Iránhoz tartozott, súlyos csapást mérve ezzel a dél-iráni szafavida befolyásra, egyúttal megalapozva a portugálok teljes gazdasági befolyását a Perzsa-öböl egész területén a 16. század folyamán.

I. Tahmászp (1524-1576)

1525-1540 Az öt szafavida-üzbég háború ideje. Az üzbég Sajbánidák Iszmáil sáh halála után ki akarták használni a gyermek I. Tahmászp alatti udvari intrikákat és az oszmánok okozta zavart a szafavida állam nyugati végein.

1525-1526 Az első szafavida-üzbég háború Horászánban. I. Tahmászp hadserege üggyel-bajjal veri vissza a Horászánt teljesen feldúló üzbég erőket.

1528 A második szafavida-üzbég háború, Mashad ideiglenesen üzbég kézen, a horászáni üzbég befolyás csúcspontja. A horászáni oáziskultúrák és kereskedővárosok nagymértékű hanyatlása.

1532 A harmadik szafavida-üzbég háború. A szafavida haderő súlyos harcok árán tudja kiverni a portyázó üzbégeket.

1533 A negyedik szafavida-üzbég háború. Ubajdalláh kán trónralépésével megerősödnek a Horászánért folytatott sajbánida hadjáratok, de emellett kifejezetten rablási célzattal is támadták a keleti szafavida területeket.

1533-1535         Szafavida-oszmán háború, Tabriz ideiglenesen oszmán kézen. I. Szulejmán első komolyabb keleti hadjárata, melynek során ideiglenesen elfoglalja Azerbajdzsánt és a szafavida fővárost, Tabrizt is, ám tartósan nem tudja megtartani a szafavidák ellenállása miatt.

1535 Az ötödik szafavida-üzbég háború. Ubajdalláh üzbég kán újabb betörése és pusztítása Horászánba, kihasználva a nyugaton az oszmánokkal harcoló szafavida haderő távollétét.

1534 Bagdad oszmán kézre kerül. Nagy Szulejmán ezzel együtt Irak teljes egészét elfoglalja, és birtokba veszi a dél-iraki síita zarándokhelyeket is, Nadzsafot és Karbalát. Ennek következtében a szafavidák Mashadot és Kumot fejlesztik a későbbiekben a velük ellenséges szunnita oszmánokkal szemben.

1536 Meghal Bihzád, a kor leghíresebb iráni festője. Bihzád pályafutását még a Heráti timurida udvarban kezdte. Huszajn Bajkara uralma alatt a 15. század végén, a timurida uralom bukásával több más művésszel együtt a szafavidákat választotta és Tabrizben folytatta tevékenységét, jelentősége és munkásság óriási az iráni miniatúrafestészetben.

1537 Kihasználva a fiatal mogul állam belső nehézségeit Bábur halála után, a szafavidák Kandahárt elfoglalják a moguloktól. Ezentúl a szafavidák keleti határa a mai Kandahár környékéig nyúlik.

1548-1549 A második szafavida-oszmán háború I. Tahmászp alatt, Tabriz ismét oszmán kézen. A szafavida haderő nem bír ellenállni az oszmánoknak és Alkász Mirza szafavida trónkövetelő katonai sikereinek, ezért újra kiüríti Tabrizt. Tabriz ezzel végleg elveszti fővárosi rangját, mivel Tahmászp nem találja biztonságosnak. Tahmászp fia, Iszmáil Mirza a háborúban felégeti Kelet-Anatóliát.

1548 Kazvin az új iráni főváros. Az ősi kereskedelmi központ, Kazvin pontosan ötven évig marad a szafavidák fővárosa I. Tahmászp korától I. Abbász uralma elejéig.

1554-1555 A harmadik szafavida-oszmán háború I. Tahmászp alatt, mely végleg eldönti a politikai befolyási övezeteket a két hatalom között. Oszmán előrenyomulás a Kaukázusban, Karabah oszmán kézen.

1555. május 29. Az amaszjai béke aláírása az oszmánokkal: Mezopotámia az oszmánok, míg Azerbajdzsán Tabrizzal a Szafavidák kezén marad, Grúziát felosztják az oszmánok és a Szafavidák. Ezzel a békével közel harminc évig szünetelnek a nagyobb oszmán–szafavida háborúk.

II. Iszmáil (1576-1577)

1577 I. Tahmászp megmérgezése után utódja, a több mint tíz évig börtönben tartottII. Iszmáil megpróbál visszatérni a szunnita iszlámra, de megölik. Ezt követően komoly vérfürdőzajlik le a szafavida dinasztián belül, mely jelentősen meggyengíti annak tekintélyét.

Muhammad Hudábanda (1578-1587)

A teljesen vak uralkodó nem ura a politikának, különböző kizilbas frakciók és fiai marakodnak a hatalomért. A harcból végül legfiatalabb fia, I. Abbász kerül ki győztesen.

1585 Tabriz ismét oszmán kézen.

I. (Nagy) Abbász (1588-1629)

Uralkodása kezdetén kettős oszmán–üzbég támadással kellett szembenéznie, melynek révén súlyos területi veszteségeket volt kénytelen elkönyvelni, hogy hatalmát megőrizhesse és újjászervezze.

1589 Üzbég invázió Horászánban. Abdalláh üzbég kán több pusztító betörés után tíz évig uralma alá hajtja Horászánt és Herátot.

1590 Az iszfaháni Naks-i Dzsáhán tér építésének kezdetei. A tervezett fővárosépítés jegyében nagyvonalú építkezés kezdődik a város déli részén, a bazár végénél, ahol az 560 x 160 méter alapterületű gigantikus Naks-i Dzsáhán teret építik meg előbb, később pedig egész palota negyed, új hidak, parkok és egy királyi sugárút kerül tervezésre.

1598 Iszfahán az új szafavida főváros. Kazvínt végleg elhagyja az udvari adminisztráció, mivel nem tartja biztonságosnak az oszmánok közelsége miatt. Iszfahán 1730-ig marad Irán fővárosa.

1598-1599 I. Abbász leveri az üzbégeket, Herát újra perzsa kézre kerül. Abdalláh kán halálát és a Sajbánidák kihalását kihasználva sikerül kiűznie az üzbégeket a szafavida birodalom észak-keleti tartományaiból.

1602 I. Abbász kiűzi a portugálokat Bahreinből. I. Abbász sokkal inkább preferálja a közvetlenül területi fenyegetést nem jelentő angol és holland kereskedő társaságokat, szemben a portugálok fenyegetésével.

1603-1604 Szafavida-oszmán háború, I. Abbász kiűzi az oszmánokat Tabrizból. A szúfiáni csatában súlyos vereséget mér az oszmán hadseregre, és így sikerül visszahódítania észak-nyugat Iránt az oszmánoktól, mely most már tartósan a Szafavidák kezében fog maradni.

1604 A dzsulfai örmények áttelepítése Iszfahánba. Az oszmán-iráni ütközőzónában levő Dzsulfa kereskedőit és kézműveseit Iszfahán Új Dzsulfa nevű keresztény negyedében telepíti le, mely máig fennáll. Az iszfaháni örmény kereskedők és kézművesek jelentősen hozzájárultak az iszfaháni udvari művészet fellendüléséhez.

1612 Az iszfaháni Sáh (ma Imám) Mecset építésének kezdete. A grandiózus mecset a Naks-i Dzsáhán tér oldalán épült, és talán a leghíresebb műemléke I. Abbász korának, aki nem érte meg már annak befejeztét. Ez a mecset átvette a korábban épült Pénteki Mecset funkcióit.

1615 I. Abbász kiűzi a portugálokat a későbbi Bandar Abbász területéről. Az angol katonai segítséggel kivitelezett expedícióban sikerült fölszámolnia az uralkodónak e fontos portugál támaszpontot is Perzsia déli részén.

1618. szeptember 26. Oszmán–iráni békekötés az 1615-ben kezdődő harcok nyomán.

1619 Angol kereskedőtelep Dzsaszk szigetén a Perzsa-öbölben. Cserébe az angol segítségért, a sáh különféle kereskedelmi kedvezményekben részesíti a vele szövetséges angolokat.

1622 A Hormuzi-szoros végleg felszabadul a portugál uralom alól. Ezzel megtörik a portugál befolyás a Perzsa-öböl területén, helyét az angolok és a hollandok veszik át.

1624 I. Abbász visszafoglalja Bagdadot és Irak nagy részét (Kirkuk, Dakuk, Karbala, Nadzsaf) az oszmánoktól. Hatalma csúcsán sikerül csaknemaz összes, I. Iszmáil és I. Tahmászp korában elvesztett területet visszafoglalnia az uralkodónak, Kelet-Anatólia kivételével.

1625-1626 Sikertelen oszmán kísérlet Bagdad visszavételére.

I. Száfi (1629-1642)

1629. június-1630. november Sikertelen oszmán támadás Bagdad és Észak-Irán ellen. Az oszmánok megpróbálják visszafoglalni a keleti elvesztett területeket, kihasználva I. Abbász halálát.

1632 Oszmán vereség a Van-tónál a Szafavidáktól. Időleges szafavida térnyerés Kelet-Anatóliában.

1635 Újabb oszmán-szafavida háború a Kaukázusban, maga a szultán vonul fel a szafavidák ellen,IV. Murád oszmán szultán elfoglalja Jerevánt.

1635 Rizá Abbászí, a kor leghíresebb festőjének halála. Rizá Abbászí korának leghíresebb festője volt, az iszfaháni udvar kedvenc művészeként keze nyomát viseli a Sajh Lutfalláh mecset és számos festmény is.

1638 Bagdad ismét oszmán kézre kerül, a szafavida-oszmán háborúk korának lezárulása. Ezzel kialakulnak nagyjából Irán máig érvényes nyugati határai, Irak oszmán kézen marad, Azerbajdzsán és a Kaukázus nagy része, Grúzia és Örményország szafavida terület vagy befolyási övezet lesz.

II. Abbász (1642–1667)

1643 A Csihil Szutún (negyven oszlop’) palota építésének kezdetei Iszfahánban. II. Abbász korának legfényesebb épülete, igen értékes kerttel és freskókkal rendelkezik.

1648-1649 Mogul-iráni háború, Kandahárt elfoglalják a Szafavidák a moguloktól. A mogul Sáh Dzsáhán (1628-1658) idején több vazallusa a Dekkán félszigeten szafavida vazallusnak nyilvánítja magát és II. Abbász nevében veret pénzeket.

1650 Portugál vereség a Perzsa-öbölben a Szafavidáktól. Ettől kezdve kizárólag szafavida kézen van a Perzsa-öböl egésze.

Sáh Szulajmán/ II. Száfi (1667-1694)

1669 AHast Bihist építésének kezdetei. A szafavida hárem két emelet magas pavilonja a Csihil Szutún mintájára épült, és az uralkodó háremének adott otthont a tágas Csalogány-kert közepén.

1675 Sikertelen türkmén támadás Észak-Iránban. A nomád jomut és tekke türkmének fosztogató betörései állandó veszélyt jelentettek a 17. és 19. század vége között Horászánban.

Szultán Huszajn (1694-1722)

1709 Gilzaj pastu afgánok elfoglalják Kandahárt. A szafavida-ellenes szunnita afgán lázadás kezdete Kelet-Iránban.

1712 Kirmán Mahmúd gilzaj vezér kezén. Az elszánt szunnita afgán törzsek néhány év alatt jelentős területi nyereségre tettek szert, köszönhetően a súlyosan meggyengült szafavida haderőnek.

1722 október 23. Mahmúd gilzaj afgán vezér bevonul Iszfahánba. Miután Iszfahán előtt pár mérfölddel szétverte az ellene küldött utolsó perzsa hadsereget, három hónapig blokád alá vonja Iszfahánt, mely ezután megadja magát. Szultán Huszajn saját kezűleg teszi diadémját Mahmúd fejére, majd pedig a hárembe zárják a többi szafavida herceg közé, a szafavida állam ezzel de facto megsemmisült.

II. Tahmászp (1722-1732)

Névleg uralkodik csak. A trónörökösnek 1722-ben sikerül megszöknie az afgán rémuralom alatti Iszfahánból és Kazvínban sáhnak kiáltja ki magát, hatalma azonban csak névleges. Az afgán ellenes mozgalomnak igazi politikai vezetője a türkmén afsár törzs vezetője, Nádir kán lesz. Nádir 1732-ben lemondatja II. Tahmászpot a trónról.

III. Abbász (1732-1736)

Kiskorú gyermekként névleg uralkodik csak. 1736-ban Nádir kán maga lép trónra megalapítva az Afsár-dinasztiát.

Afsár- és Zand-ház.

A Szafavidák bukásától a Kádzsárokig (1722-1796)

1722 október 23.      Mahmúd gilzaj afgán vezér bevonul Iszfahánba.

1722-1729        Afgán uralom Iszfahánban.

1722-1724        Mahmúd uralkodása.

1720-as évek Változó hevességű oszmán harcok Iránnal (kezdeti oszmán sikerek, majd vereség; a szul­tán számára kedvező területi megosztás 1727-ben Hamadánnál; perzsa sikerek, melyek – más okok mellett – III. Ahmed bukásához vezetnek).

1724-1729        Asraf Gilzaj uralma.

1726 • Tömegmészárlás a megmaradt szafavida hercegek közt, trónkövetelők az ország egész részén, oszmán seregek Kirmánsáh-Hamadán környékén, orosz kézben a Kaszpi-vidék.

• Nádir kán leveri az afgánokat Horászánban.

1720as évek második felében a kizilbas Afsár törzs vezetője, Nádir kán erősödik meg Szultán Huszajn fia, II. Tahmászp nevében.

1729 •Nádir kán leveri az afgánokat Dámgán, Iszfahán és Síráz mellett.

• Nádir bevonul Iszfahánba.

1731. szeptember 15.   Oszmán győzelem a perzsák ellen.

1732. január 10.   Békekötés a Porta és a perzsák között.

1732 Nádir kán lemondatja II. Tahmászpot fia, III. Abbász javára.

1733 Nádir kán legyőzi az oszmánokat, megöli Bagdad mellett Oszmán pasát.

1734        Nádir kán visszafoglalja az oroszoktól Darbandot, Bakut és Jerevánt.

1736 Nádir kánt sáhhá koronázzák a mugáni steppén.

1736-1747        Nádir sáh uralma, Timur hódításait utánozza.

1736 ősz   Békekötés az oszmánok és a perzsák között.

1738 Kandahár elfoglalása, majd Gazni meghódítása; átkelés a Kajber-hágón Pisávár és Lahore bevétele, szövetség a helyi fejedelmekkel.

1739 Karnal Nádir sáh legyőzi a mogul hadsereget, egy hónap múlva bevonul Delhibe, óriási fosztogatás, mészárlás (20.000 rúpia). Muhammad sáh mogul fejedelem azonnal lemond minden, az Industól nyugatra eső területről Nádir sáh javára.

1741 Közép-ázsiai hadjárat.

1741-1742        Dagesztáni hadjárat.

1743. július       Kiújulnak az oszmán–perzsa ellentétek, mivel utóbbiak beveszik Kirkukot (Kerkük); a harcok 1744 decemberéig folynak.

1746. szeptember    Béke az oszmánok és a perzsák között a Kaszr-i Sirin-i egyezmény szel­lemében. 1747-ben testőrei meggyilkolják Nádir sáhot.

1747-1796        Perzsia három részre szakadásának ideje.

1747-1796        Nádir sáh családja, az afsárok uralkodnak Horászánban.

1747 Karim kán, a luri nemzetiségű katonai parancsok bevonul Iszfahánba.

1747-1779        Karim kán, a Zand-dinasztia (1747-1791) alapítójának uralma.

1751 Karim kán Sírázt teszi meg fővárosának.

1759 Karim kán legyőzi a Kádzsárokat.

1776 Karim kán seregei Bászrát ostromolják az oszmánokkal szemben.

1779-1789        Belviszályok a Zand-dinasztián belül.

1788 Aga Muhammad Kádzsár beveszi és felperzseli Sírázt.

1789-1794        Lutf Ali kán uralkodása.

1794 Lutf Ali kán kivégzése.

Kádzsárok (1796-1925)

1779 Aga Muhammad Kádzsár megszökik a Zandok fogságából, Teherán lesz a Kádzsárok fővárosa.

1788 Síráz kádzsár kézre kerül.

1795 A kádzsárok elfoglalják Grúziát és Örményországot.

1796 Horászán kádzsár kézen.

Aga Muhammad Kádzsár (1796-1797)

A Kádzsár-dinasztia első uralkodója.

Fath Ali sáh (1797-1834)

1800 Az orosz cári hadsereg elfoglalja Grúziát.

1804 Orosz-iráni háború a Kaukázusban.

1807 A finkensteini szerződés, francia-iráni szövetség az oroszok ellen.

1809 Brit-iráni szerződés, brit segítségnyújtási javaslat a francia befolyás ellensúlyozására.

1812 Az első iráni nyomda megnyílik Tabriz városában.

1813 Újabb orosz-iráni háború, iráni vereség. A gulisztáni békével Grúzia és Örményország nagy része orosz kézre kerül, az orosz befolyás kezdete Észak-Iránban.

1814 A teheráni szerződésben Irán kötelezettséget vállal arra, hogy semmilyen európai hadat nem enged át területén Brit India felé.

1820-1823        Az utolsó oszmán-iráni háború, mely 1820. októberében oszmán hadüzenettel kezdődött. A harcok kezdetben perzsa sikereket hoznak.

1823 Erzurumi béke: maradnak a korábbi oszmán-iráni határok.

1826-1828        Újabb orosz-iráni háború., mely békekötéssel végződik.

1828 Turkmancsáji béke: az Arasz folyótól északra levő területek orosz kézre kerülnek, orosz állampolgárok extraterritoriális jogokat szereznek Iránban.

Muhammad Sáh (1834-1848)

1834-1837        Háború Afganisztánnal Herátért; a britek az afgánokat támogatják. 1837-ben brit csapatok jelennek meg és legyőzik az irániakat.

1836 Az iszmáilita Aga kán fellázad a kádzsár kormányzat ellen.

1840 Aga kán Indiába menekül közösségével.

1844 A bábizmusnak, egy új szinkretisztikus vallásnak létrejötte Sírázban.

Násziraddín sáh (1848-1896)

1850 A Báb kivégzése, leverik híveit.

1852 Bábista merényletkísérlet a sáh ellen, melyet kemény üldözések követnek. A Báb hívei ketté válnak baháikra és azalikra. Baháalláhot száműzik Edirnébe, majd Palesztinába kerülnek hívei.

1853 A Dár al-funún, az első nyugati típusú iráni műszaki főiskola megnyitja kapuit Teheránban.

1864 Az első telegráf vonal elkészül Iránban.

1872 Reuter báró révén komoly ásványkincs koncessziók kerülnek brit kézbe.

1872 Násziraddín sáh első európai útja.

1881 A göktepei csata: a cári haderő leveri a türkméneket.

1884 Merv orosz kézre kerül, az Atrek folyó lesz a cári hatalom és Irán határa a Kaszpi-tengertől keletre.

1889 Násziraddín sáh Budapestre is ellátogat újabb európai útja során, ahol, többek között, Vámbéry Ármin is köszönti az uralkodót perzsául.

1890 Násziraddín sáh brit koncesszióba bocsátja a dohánytermékeket is, síita egyházi fatva sújtja emiatt a dohánytermelést.

1892 A sáh visszavonja a dohánykoncessziót.

Muzaffaraddín sáh (1896-1907)

1905 Forradalom és megmozdulások a nagyvárosokban a monarchia ellen, az alkotmányozó mozgalom kezdete.

1906. december 30. Muzaffaraddín aláírja az első iráni alkotmányt, amelynek szövegezésében a papság, a világi, urbánus értelmiség egyaránt résztvesz; megpróbálják az alkotmányt a vallási törvénnyel (saría) összhangba hozni.

1907. október 07.     Az első iráni nemzetgyűlés összeül. Tagjait Teherán és Tabriz városi képviselői, a teheráni bazár kereskedői, a mudzstahidok és a törzsi vezetők alkotják.

Muhammad Ali sáh (1907-1909)

1907 • Az oroszok és britek érdekszférákra osztják fel Iránt: az északi rész az oroszoké, a „köztes zóna” a parlament (madzslisz) hatalma alatt állt, a déli zóna a briteké.

• Muhammad Ali sáh ugyan felesküszik az alkotmányra, de később fel akarja oszlatni a parlamentet, kivégeztet néhány képviselőt, statáriumot hirdet, ágyúval löveti a parlamentet.

1908 Az első olajmezők feltárása Dél-Iránban.

1909 Fegyveres felépés az uralkodó erőszakossága ellen, Muhammad Ali sáhot lemondatják, Isztambulba száműzik.

Ahmad sáh (1909 –1925),az utolsó kádzsár uralkodó

1911 Muhammad Ali sikertelen visszatérési kísérlete orosz katonai intervencióval.

1911. december 24. Bezárják a parlamentet, általános ellenállás az oroszokkal szemben.

1914-1918        Az első világháborúban Irán semlegességi nyilatkozatot tesz; területén orosz, török, brit csapatok manővereznek; Észak-Irán 1917-ig az oszmán-orosz harcok színtere.

1918 A szovjet kormány formálisan lemond a volt cári hatalom expanzionista politikájáról Iránnal szemben.

1919 Szerződés Irán és Nagy-Britannia között, brit gyámkodás alá kerül az ország. Az olajmezőket mind megszerzik a britek, kihasználva a bolsevik puccs utáni orosz polgárháborút.

1920-1921        Giláni Szovjet Szocialista Köztársaság, szovjetbarát szakadár mozgalom Észak-Iránban, melyet Rizá kán ver le 1921-ben.

1921. február 21.       Rizá kán puccsal átveszi a hatalmat Teheránban.

1921. február 26. Szovjet-iráni szerződés: a Szovjetúnió lemond minden imperialista szándékáról Iránnal szemben.

A Pahlavi éra (1921-1979)

1921. február 21. bevonul Teheránba, és lemondatja a kormányt, majd az új kormány hadügyminisztere és valóságos vezetője volt.

1923 Rizá kán miniszterelnök lesz.

1925 A Kádzsár-dinasztia trónfosztása után Rizá kán Európába száműzi Ahmad sáhot.

1925 december Rizá kánt sáhhá kiáltja ki a híveiből álló „nemzetgyűlés”.

Rizá sáh Pahlavi (1925-1941)

1926. április 25.        Rizá sáh koronázása.

1926 Büntetőjogi Kódex kiadása.

1927 A Nemzeti Bank (Bánk-i Millí) megalakulása.

1928 Polgárjogi kódex: kiiktatják a saríát, az iszlám jogrendszert, ami miatt rendkívül megromlik Rizá sáh viszonya a papsággal.

1930 Az ország hivatalos nevét Perzsiáról Iránra változtatják.

1934 Rizá sáh egyetlen külföldi látogatása Kemál Atatürknél Törökországban.

1935 A Teheráni Egyetem (Dánisgáh-i Tihrán) megalapítása.

1935 A császárné először jelenik meg nyilvánosan hidzsáb (női kendő) nélkül, az erőszakos szekularizáció újabb lépéseként.

1936 Hjalmar Schacht, Hitler minisztere Teheránban találkozik Rizá Pahlavival, német-iráni szövetségkötés.

1937 Szaadábádi Szerződés Törökország, Irak, Irán és Afganisztán között, amelynek értelmében a kölcsönös segítségnyújtást és egymás határainak tiszteletben tartását vállalják.

1939 A transziráni vasútvonal megépülte.

1939 Rizá Pahlavi semlegességet deklarál a háború kitörtekor 1939-ben.

1941 október    Brit-szovjet invázió Irán ellen, Rizá lemond, de előtte még felesketi a parlamentet fiára, Muhammad Rizára.

1944 Rizá sáh halála Johannesburgban.

A megszállt Irán a II. világháború idején (1941-1945)

1941 az USA létrehozza Perzsa-öbölbeli Parancsnokságot amerikai tanácsadók, kikötők építése.

1942. január 29. a megszálló erők deklarálják, hogy a háború vége után hat hónapon belül kivonulnak Iránból.

1943 a teheráni konferencia Churchill, Sztálin és Roosevelt részvételével.

1945 A britek kivonulnak Iránból, a szovjetek azonban vovonakodnak. Két szovjetbarát bábállam létrejötte Észak-Iránban Azerbajdzsáni Köztársaság és Mahábádi Kurd Köztársaság néven.

Irán 1946–1979

Muhammad Rizá Sáh Pahlavi (194 –1979) – az utolsó iráni sáh

1947 Kommunista (Tude) merényletkísérlet a sáh ellen.

1947 A Truman doktrína értelmében Irán független, Amerika-barát állam lett. A szovjetek kárpótlásul Észak-Irán elvesztéséért olajkoncessziót követelnek. Ahmad Kavám miniszterelnök becsapja a szovjeteket, mert a Madzsliszre bízza a az olajkoncesszió megszavazását, amely azt egyöntetűen elutasítja (Muszaddik fellépése).

1950 Muszaddik megalapítja a Nemzeti Frontot.

1951. március 7. Ali Razmárá miniszterelnök meggyilkolása, a sáh kénytelen kinevezni a Nemzeti Front vezetőjét, Muszaddiket, aki radikális lépésekre szánja el magát. Bejelenti az olajipar államosítását, kisajátítja az Anglo-Iranian Oil Company berendezéseit, és megpróbálja elszigetelni a sáh hatalmát, és Iránt el nem kötelezett országgá alakítani.

1951-1952A britek, amerikaiak gazdasági bojkottal válaszolnak minderre, kivonják szakembereiket Iránból, súlyos nehézségeket okozva az ország gazdaságának, a sáh a tömegbe lövet, száműzik a sáh nővérét, majd később anyját és fivérét.

1953 elején gazdasági nehézségek fokozódása miatt, és saját ellenségeivel szemben Muszaddik 1952-től erőteljesebb lépésekre szánja el magát, rendkívüli hatalmat kér és kap a parlamenttől, statáriumot, cenzúrát vezet be, feloszlatja a Legfelsőbb Bíróságot, majd 1953-ban a Parlamentet.

1953. aug. 13. A sáh elbocsátja Muszaddiket, aki ezt megtagadja. Nagy tüntetések kezdődnek mellette országszerte, a sáh Olaszországba menekül.

1953. aug. 19.   A CIA, a britek és az iráni titkosszolgálat Záhidi tábornokkal az élen puccsot hajt végre Muszaddik ellen, a sáh visszatér, Záhidit kinevezik miniszterelnöknek. Muszaddiket három év magánzárkára ítélik, majd élete végéig (1968) háziőrizetben tartják.

1953-1979 Rizá Pahlavi közvetlen uralma, Irán az USA elkötelezett szövetségese lesz.

1954 aug. Megoldódik az olajvita az AIOC helyét nemzetközi konzorcium veszi át amerikai vezetéssel és iráni, brit, francia részesedéssel az iráni olajkincsből.

1955. nov. 3.    A Bagdadi Paktum megkötése: Irán, Törökország, Irak és Pakisztán Amerika-barát szövetséggé alakul.

1956 A második hétéves terv beindítása kommunikáció, mezőgazdaság, öntözés fejlesztése, vízerőművek (Karadzs, Dez, Szapídrúd).

1957 Megalakul a később hírhedtté vált titkosszolgálat, a SAVAK (Százmán-i Ittilá’at va Amnijat-i Kisvar – Országos Információs és Biztonsági Szervezet).

1958 Irakban megbukik a brit barát monarchia, Irak kilép a Paktumból.

1958 Megalakul a Bunjád-i Pahlavi (Pahlavi Alapítvány). Később, 1961. okt. 5-én 47,5 millió font értékkel a Bunjád-i Pahlavi vakuffá (vallási alapítvány) alakul át, jóléti feladatok (közegészségügy, oktatás) ellátására.

1959 CENTO (Central Treaty Organization) megkötése Irán, Pakisztán és más öbölbeli államok közt a Bagdadi Paktum újjáélesztése.

1960. okt. 31. A trónörökös, Rizá Kúros megszületése stabilizáló tényező lesz a monarchia számára.

1961 Választások, zavargások törnek ki, szétkergetik a parlamentet, a sáh elfojtja a liberalizálódási törekvéseket.

1962 Az ún. „Fehér Forradalom „ vagy „A Sáh és a Nép forradalmának” meghirdetése, ennek pontjai a földreform, földosztás a parasztságnak, az erdők eladása, hogy ebből fizessék a korábbi földesurakat, harc az írástudatlanság ellen, nagyfokú ipari fejlesztés. Khomeini vezetésével a papság tiltakozó mozgalmat szervez a földreform ellen.

1964 Khomeinit kitoloncolják Törökországba.

1965 Khomeini Nadzsafban telepszik le.

1965–1977 Hovejda miniszterelnöksége.

1967 Gazdasági szerződés a Szovjetúnióval. Az Arasz (azeri határfolyó) folyón 600 négyzetkilométer öntözésére alkalmas duzzasztógát, Iszfahánban pedig szovjet acélkombinát épül.

1967. okt. 26. A sáh megkoronázása, a hatalmi konszolidáció jele.

1971 Az Abu Múszá szigetek elfoglalása, iráni felügyelet a Hormuzi-szoros fölött.

1972 Asáh beavatkozik az ománi belpolitikába és expedíciós sereget küld Ománba.

1971 Irán 2500 éves állami múltjának megünneplése (Nagy Kürosz halálától számítva), új birodalmi időszámítás bevezetése.

1973 Hatalmas bevételek az olajár robbanásból, a jom kippur-i háború utáni arab bojkottot követően Irán 1977-ig 85 milliárd dollár bevételre tesz szert az olajból.

1975 Az algíri egyezmény aláírása (Irán és Irak), az iraki-ráni határviták ideiglenes rendezése.

1978 január      Tüntetések Kumban a sáh ellen egy Khomeini-ellenes cikk miatt.

1978 tavasza, nyara Országos tüntetések a sáh ellen.

1979. január 16.       és szűkebb családja elhagyja Iránt, Egyiptomba megy, majd bolyong ? a világ különböző részein (Mexikó, Karibi szigetek, Marokkó, USA).

1980 nyara       Muhammad Rizá sáh meghal Egyiptomban, Kairóban temetik el.

1979. február 10. (Báhmán hó 22.)     Khomeini ajatollah visszatér Iránba, az iszlám forradalom győzelme.

DINASZTIÁK, CSALÁDFÁK

A Szaffárida-dinasztia ( korai periódus, 9-11. század)

Laith

Jákúb       Amr                      Muhammad                           Ali

Muhammad     Iszmáil      Laith      Muádil

Táhir      Jákúb                     Ahmad     Jákúb

Amr                              Khalaf                 Sáh Malik

A Számánida dinasztia

I. Ahmad

I. Naszr                        Iszmáil

II. Ahmad

II. Naszr

I. Núh

I. Abd al-Malik             I. Manszúr

II. Núh

II. Abd al-Malik Muntaszír Abu Ibráhim

A Zijáridák

Vardánsáh

Zijár

Mardávídzs                  Vusmgír

Biszutún                       Kábúsz

Manucsihr                    Dárá

Abu Kalidzsár (?)                 Kai Káusz

Gílánsáh

A Bujidák ( vagy Buvajhidák)

Abu Sudzsá Búja

Imád al-daula Ali                  Rukn al-daula Haszan                  Muizz al-Daula Ahmad

Adhud al-daul Faná Khuszrau Muajjid al-Daula Abu Manszúr Fakhr al-Daula Ali Izz al-daula Bakhtijár

Saraf al-daula Siírzil Szamszám al-daula Marzubán Bahá al-daula Firúz Khursád

Madzsd al-daula Rusztam Sámsz al-daula Abu Táhir

Musárrif al-daula Haszan Szultán al-daula Abu Sudzsa Kavám al-daula Abu’l Favárisz

Dzsalál al-daula Abu Táhir

Abu Kalidzsár Marzubán                       Szamá al-daula Haszan

Malik Rahim Khuszrau Firúz

A Ghaznavida dinasztia

Szebüktegin

Iszmáil          Mahmud

Mohammad                    I. Maszud                 Abd alRasid

Maudud              Ali               Farrukzád          Ibrahim

II. Maszud                                                        III. Maszud

Sírzád                 Arszlán Sáh                                    Bahrám Sáh

Huszrau Sáh

Huszrau Málik

A Szeldzsuk –dinasztia (Nagyszeldzsukok és iraki szeldzsukok)

Mikáil

Toghrilbég                                    Csagribég

Alp Arszlán

I. Máliksáh

I. Mahmúd        Barqjarúq          Mohammad       Szandzsar

II. Mahmúd                Maszúd               II. Toghril          Szulaimán

II. Máliksáh II. Mohammad                Arszlán

III. Toghril

Az alamuti aszaszin dáik

Haszan-i Szabbáh

Kia Buzurg Umid

Kia Mohammad

Haszan

Alá al-dín Mohammad

Dzsalál al-dín Haszan

Alá al-dín Mohammad

Rukn al-dín Khursáh

A Khvárizmsáhok dinasztiája

I. Mohammad

Atsziz

Arszlán

Szoltan Sáh                 Tekis

II. Mohammad

Dzsalál adDin

Az ilkhánida ( iráni mongol, dzsingiszida, hülegüida) dinasztia

Dzsingisz

Dzsocsi                     Csagatáj           Ögödej             Toluj

Kubiláj                Hülegü                       Arik Böke

Abaqa Tegüder (Ahmad) Taraqai Josmut    Mengü Temür   MelikTemür

Arghun Gejhatu        Baidu   Szüge              Anbarcsi   Mingkan

Gházán Öldzseitü Ala Firang Ali    Juszuf Sáh               ElTemür    Szösze

Abu Szaid Szati Bég Dzsáhán Temür Musza       Szulaimán JolQutlugh Arpa Ke’ün

Mohammad

Anusirván?

Dzsaláiridák

Ilge nojon

Ak-Buka

Huszain

I. Haszan

Sejkh Oveisz

Huszain          II. Haszan      Ali             Ahmad

Timur és a timuridák 16. század elejéig

Timur

Dzsáhangir         Umar Sejh                   Miránsáh                      Sáhrukh

Pir Mohammad Bajqara     Aba Bakr Khalil Szultán                Ulugh Bég

Manszur    Abu Szaid                              Abd alLatif

Huszain Bajqara   Umar Sejh

Babur

A szafavidák

I. Iszmáil

I. Tahmaszp

II.Iszmáil Mohammad

I. Abbász

Száfi Mirza

I. Száfi

II. Abbász

II. Száfi/Sáh Szulejmán

Szultán Huszain

II. Tahmaszp

III. Abbász

A Kádzsár dinasztia

Aga Mohammad Kádzsár             Huszain

Fath Ali Sáh

Abbász Mirza

Mohammad

Nászir adDin

Muzaffar adDin

Mohammad Ali

Ahmad

A Pahlavi –dinasztia

Rizá

Mohammad Rizá

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: