zsidó vallási fogalmak

Tóra:  a Tóra Mózes öt könyve (Teremtés, Kivonulás, Leviták, Számok, MásodikTörvénykönyv). A Tóra, vagy más néven a Mózesi könyvek vagy Pentateuchus a Biblia ótestamentumi részének első öt könyve, amelyet a zsidó és a keresztény hagyomány a XVIII. századig, kevés kivételtől eltekintve Mózesnek tulajdonított, s amelyet a konzervatív bibliamagyarázat lényegét tekintve ma is Mózestől származtat. A Mózesi könyveket a zsidók az időszámításunk előtt II. századig egy könyvként kezelték és Tórának (héber: tanítás, törvény) nevezték, amely elnevezés ma is használatos. A Tóra a Héber Biblia részét képezi, de az Izraelita vallás azon belül különleges jelentőséget tulajdonít neki. A Tóra a zsidóság legrégibb írásos emlékeit őrzi és leírja a zsidó nép őstörténetét a világ teremtésétől, Istennel kötött szövetségein keresztül, a Mózes közvetítése által kapott törvényekig. Az időszámításunk kezdete körüli időkben a Tórát technikai okokból öt könyvre osztották és Pentateukhosznak is nevezték (a pente = öt és teukhosz = tekercs, könyv görög szóból).

Tóratekercs: Zsinagógai felolvasás céljára ősrégi alakban kell elkészíteni, az erre külön képesítést szerzett szófér írhatja. Tórapéldányt a megállapított írásszabály szerint kell készíteni. A zsinagógákban őrzött Tórák külseje megegyezik a Jeruzsálemi Tórák külsejével. A keleti népek már régen bőrre írtak, ezt a szokást a zsidók is követték. A Tórát csak fekete tintával szabad írni. A Talmud szerint koromból (vagy inkább olajkoromból) kell a tintát készíteni. A talmudi korban írónáddal írták a Tórát, később madártollal, de nincs tiltva az acéltoll használata sem. A vonalozás a T.-nak elmaradhatatlan része. Az óhéberek csak a benyomott vonalozást ismerték és ez a vonalozás még most is érvényes. A Tórát hasábokra osztják és ilyen hasábokra írják is. A hasábnak nem szabad hosszúnak lenni. Egy sorban kb. 40 —50 betű és minden hasábon 40—50 sor van, de erre nincsenek szabályok. A mostani tóratekercsek nagyobbak, mint amilyenek régen voltak. A Szentkönyv nagyságát és tekintélyét ezzel akarják kifejezni. A lap mérete a feldolgozott bőr nagyságától függ. Egy túl nagy lapra 4—5 hasáb fér el. Nyolc hasábnál többre egy lapot nem szabad használni. A megírt lapokat összevarrják. A varrásra való fonalat a bőrnek erre alkalmas részéből kell sodorni. Fönt és lent egy darabon nem szabad megvarrni, nehogy a legöngyölésnél megsérüljön. Az ókori zsidók és nemzsidók a könyvet tekercsformájúnak ismerték. Az ókori zsidóság nem ismerte a könyv másik alakját, a kódexet. Hogy a Tóra milyen nagy legyen, azt nem szabályozzák. A jeruzsálemi Tóra kb. 45 cm. magas volt.  Sokféle írásszabály van. Ha bekarcolják vagy tintacseppen a bőrre, nem szabad a Tórát nyilvános istentiszteletnél használni. A szóférnek Tórából kell lemásolni a betűket. Ha egy betűt elhibázott, ki kell azt vakarni és a helyes betűt kell odaírni. Ha egy szót kihagyott, a sorközbe írja a hibás szójavításokat. A héber szavak elválasztása tilos. A Tóra írója a szükséghez képest meghosszabbítja a betűket, úgy, hogy a sor mindig teljes szóval végződik. Isten nevét még szükség esetén sem szabad kitörölni. A Tóra kisebb  szakaszai közt kilenc betűnyi távolságot kell hagyni, hosszabbaknál   az új  szakaszt új sorban kezdik. A költői részeknél más sorbeosztást alkalmaznak. A  szóferek (Tóramásolók) istentiszteleti aktusnak tekintik a Tóra másolását és a legszigorúbb testi és lelki tisztaságra fegyelmezik magukat és naponkint, mielőtt a másolást megkezdik, megfürödnek.

Talmud: A Talmud a posztbiblikus zsidó irodalom legnagyobb és egyértelműen legfontosabb, tematikus rendszerbe foglalt gyűjteménye, a zsidóság enciklopédiája, jogi és vallási alapvetése, szokásjogi gyűjteménye, bibliaértelmezéseinek tárháza. Egyik elnevezése – Jám ha-Talmúd a Talmud tengere – jellemzően utal terjedelmére és hatalmas gazdagságára. Magába foglalja a Misnát és annak magyarázatát, a Gemárát, mely mindkettő az úgynevezett szóbeli Tannak rendszerbe foglalt, összegző, írott változata, azaz nem más, mint az un. írott Tan (a Tóra, Mózes öt könyve) értelmezése körül kialakult Szentírás-magyarázó és a vallási törvényeket (halácha) részleteiben is megállapító hagyomány végleges rögzítése. A Talmud mintegy 800 rabbira, tanítóra hivatkozik név szerint is).  A Talmud két változatban maradt fenn, a Talmud Jerusálmi a jeruzsálemi Talmud, a Talmud Bávli a babilóniai Talmud. Külön megjelölés nélkül Talmudon mindig az utóbbi értendő. A Bávli sokkal terjedelmesebb és gazdagabb, a Jerusálmi viszont teljesebb.

monotheizmus: egyistenhit. a zsidó vallás hitvallása, amelyben kinyilvánítja, hogy egy istenben hisz: „Halld Izráel: az Úr a mi Istenünk, az Úr egyedül. És szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből. És legyenek ezek a szavak, melyeket én parancsolok neked ma, szíveden; és vésd be azokat fiaid elméjébe, és beszélgess róluk: otthonültödben és az úton jártodban, lefektedben és felkeltedben. És kösd azokat jelül a kezedre; legyenek homlokkötőkül szemeid között; és írd fel azokat házad ajtófélfáira és kapuidra.Ígéret földje: Jakovnak / Izraelnek létrás álmában tett ígéret Gen. 28,13-15 És egyszerre az Úr állt előtte és azt mondta: Én vagyok Ábrahámnak, a te atyádnak Istene és Izsák Istene; azt a földet, amelyen te fekszel, neked adom és a te magodnak. És magod olyan lesz, mint a föld pora, és kiterjeszkedel nyugatra és keletre és északra és délre; és megáldatnak benned a föld minden nemzetségei, és a te magodban. És íme én veled vagyok, és megőrizlek téged mindenütt, ahova mégy, és visszahozlak téged erre a földre; mert nem hagylak el téged, míg meg nem tettem, amit mondtam néked.” egyistenhívő vallás még a kereszténység és az iszlám.

tetragrammaton (névtabu): Isten neve négy mássalhangzóból áll (YHWH, jod, he, waw, he), amiről nem tudni, hogy hogy kell kiejteni (a héber szövegből is hiányoznak a magánhangzók). Alá az Adonáj (Úr) szó magánhangzóit írták, hogy amikor olvassák, akkor tudják, hogy a tetragrammaton helyett az Adonájt kell kiolvasni. Helytelen olvasatban ebből lett Károli Jehova-neve (összeolvasta a kettőt). Isten nevét a III. parancsolat értelmében tilos kimondani.

menora: A zsidóság egyik legrégebbi jelképe, a menóra egy hétágú gyertyatartó, amely a Mózes által látott égő csipkebokrot szimbolizálja. Eredetileg a menóra olajlámpás volt, csak sokkal később, a gyertya feltalálása után vált gyertyatartóvá. A menóra nem tévesztendő össze a hanukiahnak (néha chanukiahnak) nevezett nyolc plusz egy ágú gyertyatartóval, mely a makkabeusoknak a szír túlerőn i. e. 165-ban aratott csodálatos győzelmét ünneplő nyolcnapos ünnep jelképe. A hanuka időpontja nem mindig ugyanarra a nyolc napra esik, időpontját a holdnaptárból számítják.

kerub: az angyalok egy fajtája. Ezékiel próféta (Ez.1) úgy írja le őket, mint akinek 6 szárnya, négy kereke és négy arca van: oroszlán, ember, sas, ökör. Isten a temploban a kerubimon (a kerúbokon) trónol, a frigyládán ugyanis látható volt két összeérő szárnyú kerúb.

kohen: pap. A Lévi-törzs ivadéka abból az ágból, amely a Szentélyben való szolgálattétel kiváltságát még Mózestól kapta. A K. ma már nem papi funkcionárius, csak az istentiszteletek keretében élvez még bizonyos elsőbbségeket.

levita: A zsidó hagyományban a léviták a tizenkét zsidó törzs egyike, Lévinek, Jákob fiának utódai. A léviták a többi törzzsel ellentétben nem kaptak saját területet Kánaán elfoglalása után. Speciális vallási és politikai feladataik voltak, amik elsősorban a kohaniták mellett a második templom idején végzett szakrális tevékenységekre terjedtek ki. Ezért cserébe tizedet (az ún. maaszert) kaptak a többi törzstől. A második templom pusztulásával és a rabbinikus judaizmus kialakulása eljelentéktelenítette őket, bár leszármazásukat a judaizmus máig számon tartja. Legfőbb szerepük zsidó istentiszteleteken a kohaniták kezeinek megmosása a papi áldás előtt, és egyes rítusok másképp vonatkoznak rájuk. Szolgálatuk a törvény szerint 30 éves kortól 50-ig terjedt (4Móz 4,3), de a könnyebb szolgálatokat a 4Móz 8,24 szerint 25 éves kortól is végezhették, Dávid pedig már 20 éves koruktól alkalmazta őket (1Krón 23,24). Ezek az évek egyúttal a hadkötelezettség évei is voltak, amely alól azonban a léviták, papi szolgálatuk miatt, mentesültek. A lévita státusz a judaizmusban apai ágon öröklődik, felvenni vagy letenni egyáltalán nem lehet. Betérő nem lehet lévita. Zsidó temetőkben gyakori, hogy a léviták sírját kancsó vagy pohár is jelzi, a második templom idején betöltött feladatukra utalva. A Lévi, Loew, Lővey, Leon és hasonló nevek zsidó származású személyek esetén általában a lévita származásra utalnak. Becslések szerint a mai zsidó populáció 10-12%-a lévita

peszah: „Mikor pedig a ti fiaitok mondandjának néktek: Micsoda ez a ti szertartástok? Akkor mondjátok: Páskha-áldozat ez az Úrnak, a ki elment az Izráel fiainak házai mellett Égyiptomban, mikor megverte az Égyiptombelieket, a mi házainkat pedig megoltalmazta. És a nép meghajtá magát és leborula.” Mózes II. könyve 12. fejezet 26-27. (Károli Gáspár fordítása) Az elkerülés ünnepe (hág hápeszáh) kifejezés ebből a tórai szakaszból ered, mivel az izraeliek házainak elkerülését a héber szöveg a peszáh szóval fejezi ki . A bibliai tíz csapás (mely Egyiptomot érte) közül az utolsó volt az elsőszülöttek halála, ezt a csapást az izraelieknek nem kellett elszenvedniük, mert házaikat megjelölték egy bárány vérével, így a halál elkerülte fiaikat. A csapás után a fáraó engedélyezte, hogy a rabszolgaként élő zsidók elhagyják az országot. Éppen ezért nevezik a szabadság ünnepének (hág háhérut) is. Az ünnep első napja az Egyiptomból való kivonulásra, utolsó napja pedig a tengeren (Nádas tenger, Jám Szuf) való átkelésre emlékezteti az ünneplő zsidóságot. Ez a két nap az igazi ünnep, a közbenső napok csak félünnepek. A nyolcadik (Izraelben a hetedik) napon megemlékeznek a halottakról is (mázkir), mint minden nagyünnepen. A pészah mindig tavasszal, a természet éledésének idejében köszönt be, ezért is természetes, hogy a tavasz ünnepe (hág hááviv) névvel is illetik. Az ünnep után volt az első termések utáni áldozatok bemutatása a szentélyben. Az ókori Izraelben az ünnep második napján kezdődött az árpa aratása. Ehhez kapcsolódik, hogy az ünnep második napján kezdték el az ómerszámlálást is, mely a hetek ünnepén, sávuotkor ért véget (ekkor ettek először új kenyeret). Úgy számolták a napokat (és heteket), hogy naponta egy-egy kalászt félretettek, s ha hét kalász összegyűlt, kévébe (héberül: ómer) fonták azokat. Amikor a hét kéve összegyűlt, a következő (az ötvenedik) napon tartották az új kenyér ünnepét, ebből alakult ki később a keresztényeknél a pünkösd. A három zsidó zarándokünnep egyike a pészah. Amikor még állt a szentély, Izrael népe Jeruzsálembe vonult és áldozatot mutatott be Istennek. Minden család egy bárányt áldozott, melyet sütve el is fogyasztottak. Ilyenkor a zsinagógákban az ünnep elején (emlékezvén a szabadulásra) hálélt , az ünnep végén (a tengeren való átkelés emlékére) fél hálélt mondanak. Hálélnek nevezik a 113-118. zsoltárok csoportját, a fél hálél mondásakor kimaradnak az örömöt kifejező zsoltárok (115-116.), mert a vízbe fulladt egyiptomiakat is Isten teremtette. A zsidó naptár szerint niszán 15. és niszán 21. között tartják az ünnepet, az Izraelen kívüli zsidóság számára azonban niszán 22-ig tart. Izraelben az ünnep első és hetedik napja a tényleges ünnep (munkaszünettel), a második és nyolcadik nap csak félünnep (hol hámoéd). Ezeken a napokon felolvasást tartanak a Tórából és a háftárából, valamint az imarend is másképpen alakul, mint átlagos napokon. Izraelen kívül ezeket a félünnepeket teljes értékű ünnepként tartják meg. Izraelben az ünnep jelenti a száraz évszak beköszöntét, ez az imarendben is megmutatkozik. A délelőtt esedékes muszáf (jelentése: többlet) imában az esőt kérő részt lecserélik harmatot kérőre. Kedvelt olvasmány különösen a peszahi szombatokon és péntek délutánonként, esetleg a széder-esten az Énekek éneke, amely zsidó címe szerint a Sir hásirim. Ez a költői mű a szerelemről, újjászületésről (bizonyos értelmezés szerint az Isten és népe közötti szerelemről) szól.

hanuka: A hanuka a fények ünnepe egy zsidó ünnep. A Makkabeusoknak a szíriai görögök feletti győzelmére (Kr. e. 165.), a jeruzsálemi szentély megtisztítására és újraavatására, valamint a nyolc napon át égő mécses csodájára emlékezik. Azon zsidó ünnepek közé tartozik, melyek nem a Tórán alapulnak (ilyen még például Purim), abban egyedi, hogy egy hadi eseményt örökít meg a nép emlékezetében. Ezt az ünnepet ismerik leginkább a nem zsidók körében. Az i. e. 2. század közepén a Júdeát kormányzó görög uralkodó, IV. Antiokhosz az eddig vallási önállóságot élvező Júdeában korlátozó intézkedéseket vezetett be, hogy elősegítse a hellenizmus térhódítását. Elhelyezte Zeusz szobrát a szentélybe, megszentségtelenítve azt, és arra kötelezte a zsidókat, hogy a Tóra szigorú tilalmát megszegve boruljanak le a városokban körülhordozott bálványok előtt. Ennek hatására egy Modiin nevű kisvárosban a Hasmoneus családból származó Mátitjáhu felkelést robbantott ki, majd fia, Júda Mákábi vezetésével egy maroknyi zsidó csapat győzelmet aratott a túlerőben lévő szír-görögök felett, megtisztították a szentélyt, és újból felavatták azt. Ennek emlékére nevezték el az ünnepet hanukának, ami héberül „felszentelést” jelent. A hanuka a judaizmusban az egyistenhívő zsidó vallás diadalát ünnepli a hellénizmus szinkretizáló, minden vallást összemosni igyekvő törekvései felett. Chág háorim: a fények ünnepe. Miután a Makkabeusok megtisztították a szentélyt, csupán egy napra elegendő kóser olajat találtak, amellyel meggyújthatták a szent gyertyatartót, a menórát. Új kóser olaj előállítására nyolc napra volt szükség, de ekkor a hagyomány szerint csoda történt: az egy napra elegendő olaj nyolc napon át égett. Ennek emlékére hanuka első napjától kezdve minden este eggyel több gyertyát gyújtanak meg a zsidó családok és olyan helyre teszik őket, ahol hirdethetik az isteni csodát. A gyertyatartót, amelybe a gyertyákat helyezik, hanukiának hívják. Ez az ünnep a téli estéken különösen meghitt és sok vidámsággal teli. A gyerekek trenderlivel (hanukai pörgettyű) játszanak, olajban sült finomságokat kapnak és hanukai dalokat énekelnek, a nők pedig Hannára és hét fiára emlékeznek, akik inkább a mártírhalált választották, mintsem hogy megszegjék Isten törvényét és leboruljanak az idegen istenek előtt. A középkortól kezdve ezen az ünnepen ajándékot is kapnak a zsidó gyerekek, mert a karácsonyt megünneplő keresztényekkel szemben rossz érzés lenne nekik, ha ők nem lennének megajándékozva. Korunkban előfordul, hogy hanuka minden napján ajándékkal kedveskednek a gyermekeknek, ezzel is erősebbé téve a vallási hovatartozás érzését.

jiddis: A jiddis a germán nyelvek nyugati ágába tartozó nyelv, eredetileg az askenázi (= német) zsidóság nagyrészének anyanyelve volt, amely felnémet származéknyelveként alakult ki német nyelvterületen a középkor folyamán. Ez a felnémet jellegű nyelv tartalmaz héber-arámi és ófrancia elemeket is. Egyes régiókban szláv elemek is belekerültek a jiddisbe, természetesen, ahol szláv nyelvi környezetben élt a jiddis, ott a nyelvtani szerkezetekre is hatással volt. Hosszú időn keresztül egyfajta „elrontott” német nyelvváltozatnak, zsargonnak nyilvánították. Terjedését a kereskedelem, ipar nagyban elősegítette, s később az üldöztetések elől menekülők által jutott el Magyarországra is. A jiddis a német zsidóság nagy részének anyanyelve volt. A német zsidók, nyelvük tanúsága szerint, elsősorban a Rajnán túli (galloromán) területekről telepedtek át a mai Németország délnyugati részébe, ahol elsősorban a nagyobb városokban éltek. A 10. század folyamán a német telepesekkel, elsősorban kereskedőkkel és iparosokkal együtt már a Németországgal keleten határos területeken, így az Elba és a Moldva mentén is megjelentek, sőt a 15. századra már Észak-Itáliában, különösen Lombardiában is elterjedtek. A keresztes háborúkkal kapcsolatban kitört nyugat- és közép-európai zsidóüldözések elől a német zsidóság nagy tömegei kerestek védelmet a szláv országokban, így a 13. században Lengyelországban és Litvániában, de Morvaországon keresztül Magyarországon is. Ez a keletre húzódás, az európai pogromokkal párhuzamosan egészen a 17. század elejéig tartott, természetesen a különböző korokban különböző intenzitással. Az askenázi zsidóság sorsának alakulása nyelvének fejlődésén is mély nyomokat hagyott. A liturgia nyelveként mindvégig őrzött és ápolt héber-arámi rétegre a galloromán nyelvterületen számos ófrancia elem rakódott, majd a németországi nyelvi asszimiláció során kialakult jiddis a szláv népek körében a nyelvi élet valamennyi síkján erős szláv hatás alá került. Az újkori zsidóüldözések, másrészt a gazdasági válságok nyomására a jiddis nyelvű zsidóság tengerentúl is elterjedt, különösen az Amerikai Egyesült Államokban. A 19. század vége óta a jiddis kultúra súlypontja egyre jobban az amerikai kontinensre tevődött át, bár hagyományos európai centrumai is megvannak, elsősorban a volt Szovjetunióban (Moszkva, Kijev, Lviv (Lemberg), Odessza (Odessza), Minszk, Vilnius, Munkács stb.), Lengyelországban (Varsó, Boroszló stb.), Romániában (Bukarest, Csernovic) és Csehországban (Prága, Brünn). A Szovjetunióban 1934-ben az orosz konföderáció távol-keleti részén, Délkelet-Szibéria és Mandzsúria határán létrejött a Birobidzsáni Zsidó autonóm terület (mintegy 100 ezer lakossal), amelynek az orosz mellett második hivatalos nyelve a jiddis. A 19–20. század fordulóján a lengyel és orosz területen sűrűsödő pogromok elől a jiddis nyelvű zsidók tömegesen telepedtek tengerentúli országokba, főként Amerikába, ahol a holokauszt után az Egyesült Államokban (New York, Chicago, Philadelphia, Los Angeles, Boston, Detroit, Cincinnati) ma a világ zsidóságának több mint a fele él, de igen sokan laknak Kanada, Mexikó és Dél-Amerika (főleg Argentína) városaiban; jiddis nyelvű ortodox közösségek Izraelben is vannak. Az 1930-as évek végén 11 millió ember beszélte a jiddist, messze a legtöbben, 8 millióan Európában, ezeknek is fele Közép-Európában: 3,3 millióan a Szovjetunióban, 800 ezren Romániában, 250 ezren Magyarországon, 180 ezren Litvániában, a másik fele pedig Angliában, Franciaországban, Németországban, Belgiumban és Svájcban. A „határokat átlépő” jiddis kultúra különösképpen virágzott Közép-Európában a két világháború között. Nem hivatalos fővárosának számított az akkor Lengyelországhoz tartozott Vilna, a mai litván főváros Vilnius, ahol 1700 jiddis nyelvű kiadvány jelent meg, s ahol Kelet-Európa legnagyobb jiddis könyvtára működött. Ugyanezen idő alatt az egykori Szovjetunióban több mint 7 és fél ezer könyvet és brosúrát jelentettek meg jiddis nyelven. A náci népirtás és a kommunista elnyomás azonban egy elszórt kisebbség kihalásra ítélt nyelvének szerepére kárhoztatta a jiddist. A világháború és a szovjet korszak pusztítására jellemző, hogy a híres vilniusi könyvtárból a nácik és a szovjetek 20 ezer ritka könyvet loptak el a 600 éves jiddis kultúráról, s további 80 ezer könyvet adtak el papírhulladékként papírgyáraknak. A jiddis nyelvű zsidóság törzsét képező nyugati ág nyelvileg részben asszimilálódott, részben a II. világháborúban a zsidóüldözéseknek esett áldozatul, amelyek során számos jiddis anyanyelvű ember halt meg. Számuk napjainkban 2-3 millió körül mozog, de az elvilágiasodás következtében Kelet-Európában egyre jobban kiszorul a használatból.

haszidizmus: A haszidok egy 18. század közepe táján születő jámbor zsidó mozgalom hívei. Maga a haszid elnevezés a heszed (jámborság, kegyelem, hű szeretet) héber szóból származik. A mozgalom szülőatyja Baál Sém Tóv. A haszidok vallásos életének a középpontjában az emberi boldogság áll. A Podóliából, Ukrajnából, Galíciából, pontosabban a Keleti-Kárpátok hegyei közül, a Hucul-földnek mondott területről terjedt el. A mindenütt és mindenben jelenlévő Isten önfeledt imádatát hirdetik. Az 1868-ban ortodox és neológ irányzatra szétváló zsidóságon belül az ortodoxiába simult bele. Vallásos életük középpontjában a rebbe, a caddik, a csodarabbi áll, akihez százával zarándokolnak a hívek, hogy lelki bajaikra gyógyírt, anyagi gondjaikra bölcs tanácsokat kapjanak. A rebbék nemcsak vallási kérdésekben, de a mindennapi élet perpatvaraiban is döntőbírók. Haszid öltözködés: A haszidokat viseletük alapján könnyen fel lehet ismerni. Sötét selyemkaftánt, prémkalapot, lábukon fehér harisnyát, fekete lakkcipőt hordanak. A hosszú pajesz, és szakáll magától értetődő. A haszidok magyarországi közösségei főként Kárpátalján, a Tisza mentén, a Zemplénben voltak. Jellemzően bor- és terménykereskedelemből, favágásból, fuvarozásból, cipészetből, de gyakran koldulásból éltek. Manapság Izraelben és New York-ban élnek a legnagyobb létszámban.

Reklámok

6 thoughts on “zsidó vallási fogalmak

Add yours

  1. én vagyok hülye, vagy oda tényleg az van írva hogy a kerúbnak két kereke van?

    és ezt hogyan kéne érteni…?
    :D

  2. bocsánat, négy kerekük van :) Ezékiel próféta könyvének első fejezete. jó kérdés, hogy Ezékiel mire gondolt :)

  3. hát a négy kereket se könnyebben képzelem el, mint a kettőt… de így legalább már megáll szegény.
    :D

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: