görög-római istenek XII. – kisebb jelentőségű istenek, védőszellemek

Kronosz (idő)- Saturnus – Uranosz és Gaia gyermeke, a tizenkét titán legfiatalabbja. Az olümposzi istenek egyik atyja. Amikor a föld világra hozta az óriás titánokat, Uranosz megrémült látványuktól, de legfőképpen megijedt gyermekei erejétől és hatalmasságától. Így az ég azt mondta Gaiának, hogy rútságuk miatt a Tartaroszban fognak élni. A föld mélyén azonban nagyon keserves az élet, és a szerető anya, Gaia egyre nehezebben viselte, hogy a titánoknak ilyen sanyarú sorsot szánt apjuk. Egy nap megelégelte Uranosz kegyetlenségét, és elhatározta, hogy bosszút áll rajta. Gaia úgy gondolta, hogy az ég istene fájdalmat okoz neki azzal, hogy teherbe ejti, majd szinte összes gyermekét a föld mélyére száműzi. Így aztán azt remélte, hogy szeretője jobb belátásra tér, ha megfosztja férfiasságától.

Tervét egyedül nem tudta végrehajtani, így azt előadta gyermekeinek, akiket szavaira elfogott a félelem. Egyedül Kronosz jelentkezett a feladatra. Gaia létrehozott méhében egy fehér fémet és óriási, gyémánt keménységű sarlót készített belőle. Kronosz megragadta az élesre fent sarlót és várta az alkalmas pillanatot. Mikor Uranosz megjelent, hogy ismét lefeküdjön Gaiával, előugrott rejtekéből, és levágta atyja nemi szervét. Az üvöltő istenség vére a földre hullott, és ebből születtek meg az Erinnüszök, a Gigászok és a Meliák, az isteni eledel készítői. Kronosz a levágott szervet a dühöngő tenger habjaiba vetette, amelyből így kikelt a gyönyörűséges Aphrodité. Ezután a titánok felhozták a föld mélyéből a százkezűeket, megfosztották Uranosz-t hatalmától és Kronosz-t tették meg az ég urává. Kronosz nem hálálta meg félelmetes testvérei jótettét. Ő is rettegett százkezű öccseitől, kezüket széttéphetetlen bilincsbe verte és bezárta őket a Tartaroszba, az alvilág mélyére. A titánok nőül vették nővéreiket és számos istenmagzatot nemzettek.

Miután Uranosz félrehúzódott az istenek trónjáról, Kronosz feleségül vette saját testvérét, Rheiát, és együtt uralkodtak emberek és istenek felett. Uralma alatt élte aranykorát a világ. Az emberekben ekkor még nem dolgozott az irigység, kapzsiság vagy bármi erőszak. Nem ismerték a nehéz munkával elérhető megélhetést és a törvényeket sem. A teljes harmóniát azonban megbontotta Gaia jóslata, amely szerint Kronosz trónját saját gyermeke fogja megdönteni.

Ezt hallván Kronosz úgy döntött, hogy lenyeli összes utódját. Rheia három leányt és három fiút szült Kronosznak, aki sorban el is nyelte őket. Hesztia, Démétér, Héra, Poszeidon és Hadész után azonban Rheia megelégelte férje kegyetlenségét, és Gaia segítségével titokban szülte meg Zeuszt, akit ezután Kréta szigetén neveltek fel nimfák és egy anyakecske. A gyermek helyett egy nagy követ pólyált be Rheia, és Kronosz nem törődve a dologgal, le is nyelte azt. A titánok kora hamarosan lejárt, hiszen Zeusz felcseperedett, és Gaia, valamint Meltisz segítségével sikerült meghánytatnia apját. Így öt testvére újból napvilágra került. Mire Kronosz feleszmélt, Zeusz testvéreivel és szövetségeseivel megtámadta a titánokat. Eget-földet rázó hosszú háború tört ki, amely sokmindent elpusztított a földön. A háborúban végül Zeusz győzött, és a titánokat a Tartaroszba záratta. Ezután elfoglalhatta apja helyét az istenek és emberek trónján.


Prométheusz –
Prométheusz Iapetosz és Klüméné fia, Atlasz, Menoetiusz és Epimétheusz testvére. Ő volt a legravaszabb a testvérei közül, és nem tisztelte az isteneket. Prométheuszt és Epimétheuszt bízta meg Zeusz azzal, hogy teremtsenek lényeket, melyek benépesítik a földet. Epimétheusz teremtette az állatokat, Prométheusz pedig az istenek képmására az embert, de olyan sokáig foglalkozott vele, hogy mire elkészült, Epimétheusz az összes előnyös tulajdonságot elhasználta az állatok teremtésénél. Prométheusznak megesett a szíve esendő teremtményein, és úgy döntött, ellopja nekik a tüzet, ami addig csak az istenek tulajdona volt, hogy az ember az állatok fölé emelkedhessen. Felmászott az Olümposzra, és tüzet lopott Héliosz (későbbi mítoszok szerint Apolló) szekeréről, és egy édeskömény-ágban (ami lassan ég) sikerült levinnie a földre. Hogy Zeuszt kiengesztelje, Prométheusz azt mondta az embereknek, hogy mutassanak be áldozatot az isteneknek, és erre a célra megölt egy bikát. Mikor azonban az istenek megérezték a sülő hús illatát, Prométheusz újra kicselezte őket: két tálra tette az elkészült ételt, a húst elrejtette csontok és inak alá, míg a csontok nagy részét hússal takarta el, és megkérte Zeuszt, válasszon közülük. Zeusz azt a tálat választotta, amelyikről azt hitte, a hús van rajta. Mikor rájött a csalásra, éktelen haragra gerjedt, és büntetést szánt nemcsak az embereknek, de a hazug istennek is. Hogy további bosszút álljon, Zeusz megteremtette az emberiségnek Pandórát, az első asszonyt, aki az összes bajt rászabadította az emberiségre. Magát Prométheuszt azzal büntette, hogy a Kaukázus hegyére vitte, és egy sziklához láncolta, ahol egy Ethon nevű óriási sas mindennap a máját marcangolta, majd másnap újra visszanőtt. Zeusz úgy tervezte, ez harmincezer évig fog tartani, de harminc évvel később Héraklész, miközben tizenkét feladata közül a tizenegyediket végezte (almát szerzett a Heszperidák kertjéből) lelőtte a sast és kiszabadította Prométheuszt. Zeusz ezúttal nem bánta, hogy Prométheusz megmenekült, mert a tett dicsőséget hozott Héraklésznak, aki Zeusz fia volt. Prométheusz visszatérhetett az Olümposzra, bár magával kellett hurcolnia a sziklát, amihez hozzáláncolták. Prométheuszt a tűz elhozatala és az áldozatbemutatás gyakorlatának bevezetése miatt a civilizáció atyjának tekintették. Elképzelhető, hogy kultusza még a Római Birodalom idején is létezett. Prométheusz fia volt Deukalión, az emberiség ősapja az özönvíz után.

Hephaisztosz – Vulcaus: a tűz és a kovácsmesterség istene, az Etna alatt lakik, kultusza Lémnosz szigetén volt

Hesztia – Vesta – a tűz, a csalédi béke és a családi tűzhely istene; Vetsa templomába a Capitolumon csak a Pontifex Maximus léphetett be; a Vestalia ünnepet június 7-től június 15-ig tartották.

A szent tüzet a Vesta-szüzek őrizték. Minden március 1-jén a tüzet megújították. A láng 391-ig égett, amikor Theodosius császár betiltotta a pogány kultuszokat.

Aszklépiosz – Aesculapius – a gyógyítás istene; Szókratész utolsó kívánsága volt, hogy egy kakast adjanak neki (senki sem tudja, miért)

Erisz – a viszály istennője, ő hajít aranyalmát “a legszebbenek” felirattal az istennők közé, és Párisz királyfi Aphroditénak ítéli; ezért tört ki a trójai háború

Gaia – földanya, Uranosz felesége, ő szüli a titánokat és a százkarú óriásokat

Hádész – Pluto – az alvilág istene

Héliosz – napisten, Hüperión és Theia titánok fia, Szeléné és Éosz testvére, az igazság istene

Éosz – hajnalpír

Szeléné – Luna – holdisten, róla nevezték el a hétfőt (lunedi/lundi/lunes/luni)

Héraklész – Hercules – Zeusz és Alkméné fia, megistenül, feleségül veszi Hébét

Niké – győzelemisten, Pallasz titán és Sztüx lánya

Pán – az erdő és legelők kecskelábú istene (ld. keresztény ördögábrázolások)

Perszephoné – Proserpina – Démétér lánya, aki az év felét az alvilágban, Hádész feleségeként, a másik felét a földön, anyjával tölti

Quirinius – szabin eredtű isten, a parasztok védelmezője; Quirinius – Jupiter – Mars: archaikus sentháromság

Ianus – kétarcú időisten, a nappálya istene; a legrégebbi római isten, a ház és az ajtó védelmezője, a család és a kezdet istene; róla nevezték el a január hónapot, valamint a Ianiculus-dombot

Uranosz – ősi égisten, Gaia férje, a titánok legyőzik

Lares – házi istenek

Penates – az éléskamra és a háztartás istenei

Manes – az elhunytak lelkei, emlékükre oltárt állítottak a házban

Fortuna – a szerencse istene; mint Fortuna Virgo-nak, a menyasszonyok neki ajánlják fel lányruháikat

Dioscurok: Castor és Pollüx

Salus – üdv, jólét, egészség istennője, őrködik az állam jóléte felett

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: