Egyéb zsidó ünnepek

Egyéb ünnepek
1. A Tóra ünnepe – שמחת תורה
– smini aceret, tehát a szukkotot követő nap után, tisri23
– – a Tóra örömünnepe
– IX. sz-tól kezdve
– hetiszakaszok: szidrá
– a szimhat tóra napján érnek az olvasás végére
– az összes Tóra-tekercset kiveszik, énekelve hétszer körbeviszik
– 3 Tótatekercsből olvasnak (lejnolnak)
– háftárá: Jehos.1,1-18
– Tóra befejezésének olvasója: Tóra vőlegénye; a kezdet olvasója: a kezdet vőlegénye; a Tóra a menyasszony
– ekkor minden férfi áliját kap, sőt, a fiúkat is felhívják egy felnőtt kíséretében

2. Hanuka – חנוכה
– kiszlév25-tévét2/3, 8 napon át
– fények ünnepe: hág háurim
– IV. Antiokhosz Szeleukhosz alatt betiltották a körülmetélést, a szombatot, a Tóra tanulását (cél a görög kultúra elterjesztése, hellenizálás), 167-ben Modiinben felkelés, vezetője Mátitjánu (Hasmoneus), halála után fia, Júda Makábi vezetésével 164-ben Júda nagyrészét visszafoglalták, megtisztították a szentélyt és újra felavatták (hanukát hábájit)
– mécsesek: az elnyomás sötétségéből a szabadság világosságába
– nyolc napon át égett az olaj
– az ünnep minden napján olajmécsest gyújtanak – hanukijá
– két tórából, a másodikból a pusztai szentély felavatását
– háftárá: Yeh.2,14-4,7 – látomás a gyertyatartóról (menora)

3. Az áldozatok és hősiesség napja – jom hásoá vehagvurá – יןם השואה והגברה
– soá: katasztrófa
– a varsói gettó felkelésének emléknapja; 1943. ápr.19 / 57o3. niszán 14
– niszán 27

4. Izrael hősi halottainak emléknapja – jom házikáron lehálélé mááráhot Jiszráél – יום הזיכרון לחללי םערכות ישראל
– ijár 4 Gus-Ecjon kibucok hősi halottjainak emlékére

5. A függetlenség napja – jom háácmáut – יום העצמאות
– ijár 5 – David ben Gurion, 1948. máj. 14

6. Jeruzsálem napja – jom jerusalaim – יום ירושךים
– ijár28 – 1967. jún. 7 – Jeruzsálem

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: