Kalila és Dimna II. rész – TEsztitől

A Kalila és Dimna elemzése, összehasonlítva a Pancsatantrával
(147-234.oldal)

A történetek mindegyike ugyanazzal a mondattal kezdődik:
„Dabsalím, a király, így szólt Bajdabához, a filozófushoz:” A király ekkor elmondja, hogy hallotta, s tudomásul vette a bölcs példabeszédét, s mindig valamilyen új ismeretre törekszik, kijelöli a következő mese alapmotívumát. A filozófus előhoz egy történetet, s az uralkodó általában így kérdez rá: „Hogyan volt az?”. A példázat ekkor kezdetét veszi, gyakran több, beleszőtt történettel tarkítva. A Pancsatantra (azaz Ötös könyv) történetei ezzel szemben összefoglaló, valamilyen szentenciát tartalmazó versikével veszik kezdetüket. A beszédet így vezeti be: „Hogy volt ez?” Szerkezete eltérő, hiszen egy-egy könyvön belül számozott mesék vannak. Szereplői beszélő nevekkel rendelkeznek. Bár egy-egy fejezet egyértelmű átvétel a szanszkrit meseirodalomból, gyakran találunk hasonló szereplőket, vonásokat azokban a részekben is, ahol a bölcs mondás egészen mást tartalmaz.
A bagoly és a holló (147-169.) című rész a Pancsatantra harmadik könyvének kerettörténete: A varjak és a baglyok háborúja. Az ezer holló egy terebélyes fán élt a hegyen, mellettük egy barlangban ezer bagoly tanyázott, s egyik éjszaka rajtaütöttek a hollókon. Az öt bölcs tanácskozott, mitévők legyenek, a menekülést, az adófizetést, vagy a háborút válasszák. „…nincs háború a lelkek és testek feláldozása nélkül”- szólt az ötödik tanácsadó. Óva intette a királyt, s egy történetet mesélt el neki: Volt egyszer egy csapat daru, akik végül elálltak attól, hogy a bagolykirályt megválasszák vezetőjüknak, mivel az arra tévedt holló, aki szintén egy példázatot hozott fel nekik: Az elefántok az aszály miatt a nyulak földjére tévedtek, összetaposták az ott élőket. Fejrúz felkereste az elefántok fejedelmét, s közölte vele, hogy a tó Hold istene elítéli a gyengék bántalmazása miatt, kéri, hogy tartson vele. A tóban a Hold tükörképe meggyőzte a királyt, a csel sikerült, az elefántok többé nem jelentettek veszélyt a védtelen állatok számára. A holló folytatta: ”… minden királyok legrosszabbika az álnok”. A cinke volt a szomszédja jó darabig, de egyszer csak eltűnt, így a nyúl beköltözött a helyére. A cinke visszatért, s nem tudtak megegyezni, hogy kié a lakhely ezek után. Végül felkeresték a macskát, a kádit, ki igen jó, jámbor, istenfélő állat hírében állt. Amikor közel merészkedtek hozzá, az megölte mindkettőt. A darvak elálltak – a holló tanácsára – tervüktől. Egy bagoly meghallotta mindezt, hatására örök háborút ígért a két nemzetség között: „…a nyelv által ejtett seb be nem gyógyul.” A holló megbánta tettét, igazat adva a bagolynak.
Ekkor visszaérünk az eredeti történethez. Az ötödik tanácsadó háború nélküli felszabadulást remél. A remete becsapását hozza fel utoljára: A remete áldozati kecskenyájával egy agyarfúrt népségbe ütközött, aki elhitették vele, hogy kutyát cipel, így az megbabonázva hagyta ott állatait nekik. A holló hasonló cselt eszelt ki: elűzöttnek, tépettnek mutatkozott, s a bagolykirállyal elhitette, hogy mivel a háború ellen szólt, kirekesztetté vált. A baglyok fejedelme a vezírek tanácsát kérte. Az első a megölését javasolta, a második ellenkezett, a kereskedő és a tolvaj esetét hozva elő. A dúsgazdag férj felé soha nem közeledett szép felesége, ám a tolvaj észlelésekor hozzábújt. A férfi igen megörült neki, megköszönte tettét, s hagyta elmenni zsákmányával. A harmadik vezír egyenesen tanácsadónak akarta kikiáltani, felhozva a remete, a rabló és az ördög példázatát. A tolvaj a jól tejelő tehenet akarta, az ördög a remetét. Összevesztek, hogy ki kezdjen előbb munkához, így a remete végül megmenekült. Az első vezér rosszallását fejezte ki, de a király meg sem hallgatta. A holló egy napon közölte, hogy elégeti magát, hátha bagollyá változhat, bosszút állhat a hollókon. A vezír, aki nem bízott benne előhozakodott az egér történetével, tudomására hozva, hogy a külső változás nem befolyásolja a szellemet. A széplánnyá változtatott egér férjül a patkányt választotta a nap, a felhő, a szél, a hegy helyett. A király most sem törődött vele. A holló közben jelentette királyának tervét, s végre is hajtották azt. A baglyok odújának kijáratát felgyújtották, így azok mind egy szálig elpusztultak. A holló elmondta, hogy tapasztalata szerint csupán egy vezír volt eszes a baglyok között. „…rossz vezírekre hallgató király ne várja birodalma szilárdságát”. A gyötrődést pedig el kell viselni a nemes cél érdekében, ahogy az óriáskígyó is türelemmel hordozta hátán a békakirályt. A végső tanulság, hogy az ellenségnek semmilyen körülmények között nem szabad hinnünk.
A Pancsatantra történetében baglyok és varjak állnak háborúban egymással. Az öreg, bölcs varjú szövi a cselt, a példabeszédében a veréb és a nyúl megy a macskához, a pap egy kecskét visz a vállán. Találkozunk az oroszlánnal és a kígyóval, a beszélő barlang történetében. Az öreg férj és a tolvaj (4/X), A leánnyá változtatott egér (4/VIII), A béka és a kígyó (4/I) című mesék már a negyedik könyvben találhatók, mely a szerzemény elvesztéséről szól. Az utóbbi történet a cím azonossága ellenére nem állítható párhuzamba azzal, mely a Kalila és Dimnában olvasható. A béka egy kútban él, ahonnan rokonai elűzik, így egy fekete kígyót kér meg, hogy elpusztítsa a gonoszakat. A kígyó azonban nem csak őket eszi meg, hanem a többieket is, idővel a béka fiát is. Helyzete végül fondorlattal oldódik meg.
A Kalila és Dimna következő fejezete A majom és a teknőc (170-176). Dabsalím kérésére a tudós a dolgok megszerzéséről, majd azonnali elvesztésükről szól. „Bizony, egy dolog megszerzése könnyebb, mint a megőrzése.” Máhirt, az öreg majomkirályt egy fiatal majom legyőzte. Bánatosan a tengerpartra ment, s egy fügefán ütött tanyát. Egyszer egy fügét a tengerbe ejtett. A teknős azt hitte, hogy kedvességből teszi, végül barátság szövődött közöttük. A feleség féltékeny lett, szomszédja biztatására elhatározta, hogy megszabadul a majomtól. Betegnek tettette magát, gyógyírként a majomszívet nevezte meg. A teknőc meghívta barátját vendégségbe, aki boldogan, gyanútlanul tett eleget kérésének, hátára ülve vágott neki az útnak. A teknős szomorúsága szöget ütött a fejébe, s mikor az bevallotta szándékát, erősen gondolkodott, hogyan szabadulhatna meg a veszedelemtől. Azt hazudta, hogy otthon felejtette a szívét, ezért visszafordultak, hogy elhozzák. Mikor a teknőc hiába várta, szólongatni kezdte. Erre a majom elmesélt neki egy példázatot: Volt egyszer egy oroszlán meg egy sakál, aki annak maradékaiból élt. A vadak ura egyszer rühes lett, és szörnyen legyengült, vadászni sem volt képes. Szerinte az egyetlen orvosság a szamár szíve és füle. A sakál a ruhafehérítő sovány szamarával elhitette, hogy dús legelőn szamárkanca vár rá, csak tartson vele, hogy elvezethesse őt erre a helyre. Az oroszlánnak másodszor sikerült megölnie, majd elment mosakodni. A zsákmánynak a sakál megette a szívét és a fülét, az oroszlán pedig mindezt rossz jelnek vette, s elhitte, hogy nem is volt neki. A teknős belátta hibáját.
Ez a Pancsatantra negyedik könyvének kerettörténete: A majom és a delfin. A majom szintén elmeséli A fületlen és szívetlen szamár (4/II) történetét, és több példával is előáll:
Az igazmondó fazekas (4/III): A fazekas elesett, s sebhely maradt a fején, melyről a király azt hitte, hogy csatában szerzett, mikor kiderült, hogy szó ilyesmiről, a király ezt mesélte neki: A sakál az oroszlánok között (4/IV): Az oroszlán házaspár felnevelt egy sakálkölyköt is két fia mellett, és mikor felcseperedtek, észrevették, hogy erősebbek nála. Az anya elmondja neki, hogy ő nem oroszlán, s ekkor bánatosan eloldalog. Párhuzamot von a sakál és a fazekas között. A majom pedig a delfint hasonlítja a fazekashoz, aki kikottyantotta az igazságot vesztére.
A tigrisbőrbe bújtatott szamár (4/V): A ruhamosó az árpaföldre küldte enni szamarát, s hogy ne űzzék el, tigrisbőrbe bújtatta, a hangjáról azonban megismerték, megölték. Hasonló motívum jelenik meg az ötödik könyv Az éneklő szamár (5/VII) című meséjében. Itt a szamár a sakál barátságában evett éjjelente az uborkaföldeken, ám egyszer énekelni támadt kedve, hiába figyelmeztette társa annak veszélyeire.
Mese az arcátlan vendégről (4/VI): A kereskedőt meglátogatta négy vője. Annyira jól érezték magukat, hogy rossz bánásmód hatására ment csak el három, a negyediket pedig kitették.
A rászedett bognár (4/VII): A bognár próbára akarta tenni rosszhírű, kikapós feleségét, azt mondta, hogy elmegy otthonról, de bebújt az ágy alá. Az asszony szeretőjét elhívta, ám észrevette, hogy férje az ágy alatt hallgatózik. Elmesélte, hogy férjét csak úgy szabadíthatja meg a korai haláltól, ha másé lesz, így arra az emberre ruházza át. A bolond bognár boldogan jött elő rejtekhelyéről.
A rászedett kikapós asszony (4/XI): Volt egy parasztasszony, aki nem szerette öreg férjét. Egyszer egy csaló környékezte meg, aki rávette, hogy fogja férje vagyonát, s szökjön meg vele. A férfi a folyóparton elkérte pénzét és felsőruháját, mondva, hogy majd megvárja, de természetesen nem így tett.
Közben a delfin értesül arról, hogy felesége meghalt, míg ő távol volt, és házát egy másik delfin elfoglalta. Kérdezte a majmot, hogy mitévő legyen, de az megtagadta a tanácsot.
A tanácsadó veréb (4/XII): A verébházaspár látja, hogy egy majom didereg a fa tövében. A verébnő nem érti, hogy miért nem épít házat, hiszen olyan, mint egy ember. Miután kétszer megismétli, a majom dühében szétdúlja a dölyfös fészkét. „Megnézd kinek adsz tanácsot.”
A delfin bocsánatot kér, a majom tanácsolja neki, hogy sose hallgasson asszonyra.
A pap és hitszegő felesége (4/XIII): A bráhmana nagyon szerette a feleségét, aki azonban nem jött ki annak rokonaival, így a pap felkerekedett vele. A felesége vízért küldte, de mire visszaért, halva találta. Neki adta a fél életét, erre nyomban visszatért belé a lélek. Egyszer mikor ételért ment, a hűtlen nő szerelmet vallott a bénának, majd férjét kútba taszította. Amikor meglátták, hogy egy férfit cipel a fején kosárban, a király elé vitték. Az uralkodót megtévesztette, majd még egyszer megpróbálta, mikor megtudta, hogy férje megmenekült. Mikor a bráhmana visszakérte élete felét, a nő nyomban meghalt.
A gondatlan tevecsikó (4/XIV): A bognár egy tevekancát etetgetett, az vemhes lett, végül egy egész tenyészetet hozott létre. A fiatal tevék a város kertjének zsenge hajtásait legelték le. Az első tevecsikó, a kanca fia, mindig lemaradt a csordától, gőgösen rázta csengettyűjét, mígnem az oroszlán felfalta.
A delfin újból kéri a majmot: „Légy hát kegyes hozzám, hálátlanhoz.” A majom erre azt tanácsolja, hogy bocsátkozzon harcba a házát elfoglaló másik delfinnel.
Az okos sakál (4/XV): ’Igenravasz’ egy halott elefántra talált, de vastag bőrét nem tudta átharapni. Arra tévedt egy kószáló oroszlán, a tigris, a majom – aki végül átharapja a bőrt -, s neki sikerül mindegyiket csellel távol tartania a zsákmánytól. A másik sakált puszta erejével győzi le.
A rokonok veszélyességét mutatja be a majom A világlátott kutya (4/XVI) történetével. Egyik kutya éhínség idején más vidékre vándorolt. Miután jóllakott, s kiment a gazdasszonytól, a többi kutya rátámadt.
A remete és a menyét (177-180.) meséje a Kalila és Dimna következő fejezete. Példázat arról, aki nem gondol a következményekre: A remetének volt egy szép felesége, aki terhes lett. A remete fiút akart, elkezdte tervezni a jövőt. A nő erre elmesél neki egy történetet: Volt egyszer egy remete, aki mindig félretett zsírt, és mézet. Mikor megtelt a köcsög, fekve gondolkodott, tervezte a jövőt, nagy bánatára azonban a köcsög a fejére esett. Párhuzam a Pancsatantra ötödik könyvének kilencedik meséjével (A légvárépítő pap).
A feleség fiút szült, mikor elment a fürdőbe, gyermekét rábízta a férjére, az meg a menyétre. A menyét megvédte a fiúcskát a kígyótól, ám gazdája meglátva véres száját azonnal megölte. Mikor rájött elhibázott tettére, szörnyű önvád kínozta. Ilyen a hebehurgyaság, az elhamarkodott cselekvés. Párhuzamot lehet vonni a Pancsatantra ötödik könyvének második meséjével (A meggondolatlan papné).
A patkány és a vadmacska (181-186.) – Dabsalím király kérésére – példázat arról, akinek sok az ellensége. Egyszer a vadmacska csapdába esett, a patkány arra járt, megörült a látottaknak, amikor észrevette, hogy egy menyét és egy bagoly is leselkedik rá. Gondolkodás után megszólította a vadmacskát, szövetséget ajánlott neki. Kiszabadítja mielőtt odaér a vadász, ha oltalmába fogadja ellenségei elől. A veszély elmúltával a szövetség felbomlott közöttük, mivel természetes ellenségek voltak.
A könyvben A király és a Fanza madár a bosszúállók parabolája. Fanza az indiai király kedvelt madara volt, aki fiókájával együtt jól beszélt emberi nyelven. A kis királyfi mindig játszott a fiókával, ám amikor az egyszer az ölébe piszkított, az dühösen vágta földhöz, úgy, hogy szörnyet halt. Az anyamadár kivájta a fiú szemét, majd felrepült egy olyan helyre, ahol nem érte el a király haragja. Az uralkodó megpróbálta leédesgetni, hogy bosszút állhasson, de az állat okosabb volt annál. Tudta, hogy a bosszúállók többé nem bízhatnak egymásban.
Érhet valakit indok és vétség nélkül sérelem, úgy ahogy a sakállal is történt (Az oroszlán és a sakál (193-200.)): Élt egyszer egy önmegtartóztató sakál, aki nem evett húst, egészen jámbor volt. Az oroszlán hallott róla, és emberévé akarta tenni, de a sakál tudta, hogy uralkodót csak ravasz hízelgő, vagy ostoba szolgálhat. Végül kötélnek állt, de ahogy megjósolta, hamarosan cselszövés készült ellene. A dolog odáig fajult, hogy a király már majdnem kivégeztette, amikor anyja felnyitotta szemét. A cselszövők elnyerték büntetésüket, a hűséges sakált pedig nem érte többet sérelem.
A nőstény oroszlán, az íjász és a sakál című elbeszélésben a filozófus arról mesél, hogy ha valakit sok kár ér, az elhatározhatja, hogy ő többet nem árt másoknak. Történt ugyanis, hogy a nőstény oroszlán hazatérve két kicsinyét halva találta. Bőrüket lenyúzta az íjász. Keserves sírásban tört ki, szenvedése határtalan volt. A sakál elmagyarázta neki, hogy ő életmódjával ugyanilyen fájdalmat okoz másoknak. A nőstényoroszlán azon túl csak gyümölcsöt evett, ám a gerle felvilágosította, hogy így előlük veszi el az étket. Ekkor áttért a fűvel való táplálkozásra. Megértette, hogy „amit nem kívánsz magadnak, ne tedd a felebarátodnak”.
Iládz, Biládz meg Iraht (204-217.) a király vezércsillagáról, a józanságról ad számot. Biládz király álmot látott, s brahmánokra bízta álma megfejtését, akik azonban titkon ellenséges érzelmeket tápláltak iránta, mivel előző nap tizenkétezret ölt meg közülük. Az aszkéták azt javasolták neki, hogy ölje meg szeretteit. A király nagy bánatosan visszavonult, felesége, Iraht lélekjelenléte segített, rábeszélte, hogy keresse fel Kabárijun bölcset. Az öregember csupa jót jósolt neki, így a király nyugodt szívvel tért haza. Felindultságában, mivel felesége fejéhez vágta az étket, halálra ítélte az asszonyt, ám Iládz, bölcs vezíre megleckéztette. Úgy tett, mintha végrehajtotta volna a parancsot, s a bánatos uralkodónak elmesélt egy történetet a galambpárról: A pár tele rakta fészkét búzával, árpával, megegyeztek, hogy nem esznek belőle, félreteszik. Az akkor nedves magok kiszáradtak, összezsugorodtak, a férj azt hitte, hogy a nőstény megszegte ígéretét, és halálra csipkedte. A tél, az esőzések beállta azonban elhozta a feloldozást, a magok megduzzadtak, így a hím rájött elhamarkodott tettére. Nem tudott enni többé bánatában, végül elpusztult ő is.
Mikor a király megtudta, hogy Iraht életben van, az eszes Iládz bőséges jutalmat kapott.
A remete és a vendég szerzője valószínűleg maga al-Muqaffa. Szerinte senkinek nem szabad elhagynia azt, ami hozzá illő. A remete datolyával kínálta a vendéget, az vesszőt akart belőle, de ő felvilágosította, hogy más földön más terem jól. Azután meg akarta tanulni tőle a héber nyelvet, de ekkor a remete előadta a holló történetét: A holló látott egy szökdécselve járó foglyot, elhatározta, hogy ő is úgy fog járni. Mikor megunta a dolgot rájött, hogy már nem tud rendesen járni. Ez történik a vendéggel is, ha elfelejti anyanyelvét.
A vándor és az aranymíves (220-224.) arab eredetű, arról a jócselekedetről szól, mely rossz helyen, rosszkor történik. Amikor egy társasaság kutat ásott, belesett az aranymíves, a kígyó és a majom. Az arra járó vándor gondolta jót cselekszik, kiszabadította tehát az állatokat, s – annak ellenére, hogy ők figyelmeztették az ember hálátlanságára – az aranymívest is. Későbbi találkozásukkor, mikor városukban járt, a majom gyümölcsöt hozott neki, a tigris megölte a királylányt, és ékszereit a vándornak adta. Az aranymíves felismerte azokat, mivel nála készültek, rögtön a királyhoz ment a hírrel. Az ártatlan jajveszékelését meghallotta a kígyó, aki azonnal megmarta a király fiát, majd felkereste dzsinn-húgocskáját. A dzsinn megjelent a király és a királyfi álmában is, közölve, hogy csak az igazságtalanul elfogott ember segíthet rajtuk. A börtönben felkeresve gyógyfüvet adott neki, amivel aztán valóban orvosolta a fiú baját. Elmesélte történetét a királynak, aki nyomban keresztre feszítette a hálátlan aranymívest.
Szintén arab eredetű A király fia és társai (225-230.) című példabeszéd. Gyakran a tudatlan ember magas rangra juthat, a bölcset pedig csapás érheti. Történt, hogy négy ember – a király, a kereskedő, a földműves, és az előkelő szép arcú fia – összeverődött, együtt vándoroltak, vagyonuk csak ruhájuk volt. Minden nap más indult el megkeresni számukra a betevő falatot, ki-ki ragaszkodva elveihez. Első nap a földműves kemény munkával egy dirhemet keresett. Ebből mindnyájan jóllaktak. A szép arcú fiú, miközben tanácstalanul heverészett, meglátta egy főember gazdag felesége, s egy napi szépségével ötszáz dirhemet tudhatott magáénak. Harmadik nap a kereskedő kitűnő üzleti érzékkel ezer dirhemmel tért vissza a többiekhez. Utolsó nap a királyfi következett. A király temetésén szemet szúrt az embereknek, s mikor megtudták, hogy egy király fia, megválasztották uralkodójukká. Egy jelen lévő sejk kifejti, hogy mindenki Allah kezében van, s végzete előbb-utóbb beteljesedik. Így történhet meg a bevezető szentencia.
Van olyan, hogy valaki okos a más dolgában, de a sajátjában kudarcot vall. A galamb, a róka és a gém meséje ezt mutatja be nekünk. A galamb a pálmafa tetején költött, a róka megfenyegette, hogy felmászik, ha nem dobja le neki a kicsinyeit. A madár végül ijedtében teljesítette a róka kívánságát. Bánatára felfigyelt a gém, aki kioktatta, hogy mit mondjon a rókának. A róka felkereste a galambot, majd miután látta sikertelenségét, a gémhez ment. Ravasz módon megkérte, hogy mutassa meg, hova tesz a fejét, mikor minden irányból szél éri. Mikor a gyanútlan gém a szárnya alá dugta a fejét, a róka megölte.
A Kalila és Dimna végére érve térjünk vissza a Pancsatantra ötödik könyvére, mely a hebehurgyaságról szól. Kerettörténete A négy kincsásó (5/III), ahol az egyik bráhmana fiú kapzsiságában „a kerék hordozója” lesz. Egyik rátaláló társa és saját meséi teszik ki a többi parabola nagy részét. Amikről eddig nem esett szó: A három tudós és a döglött oroszlán (5/IV), A négy könyvmoly (5/V), A két tudós hal és a tudatlan béka (5/VI), A kétfejű takács (VIII), A majom bosszúja (5/X), A ráksasza és a majom (5/XI), A háromkeblű királyleány, a vak és a púpos (5/XII), ezen belül A ráksasza és a bráhmana (5/XIII); A kétfejű madár (5/XIV), Az életmentő rák (5/XV).
Az aranyásó végül elindult haza, magára hagyva a kerék hordozóját.
„Midőn a filozófus és a király idáig elérkezett az eszmecserében, a király hallgatásba merült.” A filozófus ekkor dicsőítette az uralkodót, majd neki ajánlotta e bölcsességek könyvét, a Kalila és Dimnát, s így fejezi be intelmeit:
„Értsd meg ezt, ó király! Nincs erő és hatalom, csak a magasságos és mindenható Allahnál!”

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: