A pogány kor irodalma

Germanus Gyula: Az arab irodalom története, Gondolat, Budapest, 1979; 32-42

– a társadalmi rendszer nem kedvez a prózának
– a versek szájhagyomány útján terjedtek
– féllábra állva, botra támaszkodva, hajfonatukat vállukra leeresztve rögtönözték ütemes, rímelő párverseiket (irtidzsál)
– a szó által okozott seb fájdalmasabb, mint a kardé
– a költő a törzs büszkesége, varázslója, varázserőt tulajdonítottak neki
– az élesen lecsapó rím: qáfija (koponyatörő)
– szavalók: ráwi; több költő szellemi termékeit tolmácsolták
– a különböző nyelvjárásokat a költők egységesítették, és ezt a Korán is szentesítette
– rapszodikus képváltozás, szinte végtelen, szerkezet nélküli egyazon magán- és mássalhangzó-rímelés
– az iszlám első századában emlékezetből írták le, és már korán beindult a szövegkritika
– legkiválóbb irodalomkritikusok: Abu Amr ibn al-Alá, Hammád ar-Ráwija, Khalaf al-Ahmar, Ibn asz-Szaib al-Kalbi, al-Aszmai, Mufaddal ad-Dhabbi – tevékenységük arra irányul, hogy a Koránban előforduló szavakat a költészet segítségével megfejtsék
– a költészet műfajai: elégia, dícsének, gúnydal
– az elfogadott mintákon belül nyelvi készségüket és és retorikájukat csillogtatták
qaszída: célköltemény; a végeredményben valami cél, jutalom elérése;
– az egy bizonyos mértékre és rímbetűre szabott költemény részei a következők: a kedvestől való elválás feletti siralom, lírai, naturalisztikus enyelgés, a fájdalomtól űzött költő barangolása a pusztában, a vadászat, a vihar leírása, az adományozó magasztalása
– tíz legkiválóbb qászidájának gyűjteménye: Muallaqát – A felfüggesztettek, az értékes kincsek
diwán: gyűjtemény
– az iszlám első évszázadában híres gyűjtemények keletkeztek
Mufaddaliyát, amit gyűjtője, Mufaddal ad-Dhabbi (mh.786 k.) után neveztek el, 128 qászida
Abu Tammám (mh.85o), Buhturri (mh. 897), Hamásza nevű gyűjteménye, később Abu Zaid Mohamed al-Qurasi (kb. 1ooo körül) Az arab versek gyülekezete (Dzsamharat asár al-Arab)
Imrul-Qajsz az egyik legismertebb pogány költő; apja törzsfőnök; halála után Konstantinápolyba megy, hogy elnyerje a bizánci császár támogatását, de a császár lányával való szerelem miatt menekülnie kell, a császár mérgezett inggel ölette meg
– rablóromantika: Taabbata Sarran A bosszú dala
Sanfara l rímbetűre végződő qaszidája, Az arabok dicsérete
– zsidó törzsi költő: Szamual Ibn Adiya, a várúr
Tarafa Ibn al-Abd – gúnydalai miatt menekülnie kellett törzsétől, a folyamközi Híra település uránál talál menedéket, de éles nyelvét itt sem tudta megfékezni, és vágya a fejedelem hugát sem kímélte, a vendéglátó fejedelem, Amr ibn Hind elküldte egy levéllel egy meghitt barátjához, mert nem akarta a saját házában megölni; 26 éves volt
– a pusztai arabok betörtek az északi termékeny területekre, Bizáncba és a szpasszani perzsa államba; ez ellen a bizánciak és perzsák arab törzseket telepítettek a határokra: Szíriában a ghasszáni, Hírában, a folyóközben a lakhmid törzset; itt kisállamok jöttek létre, és ide menekültek a költők, martalócok, kitaszítottak
Amr Ibn Kulthúm – taghlíb törzsbeli, a hírai udvarban élt, a fejedelem fogta el túszul, hogy a bakr és taghlíb törzs között negyven éve tartó háborúnak véget vessen
Hárith Ibn Hilliza, Amr ibn Kulthúm politikai ellenfele, a bakr törzsből; elmarad a többiek mögött
Antar ibn Saddád néger rabszolga, de bátorságával kitüntette magát és felszabadult, hősi halált halt
Zuhair ibn Abi Szulma – jámbor, békeszerető ember, akinek ódái tele vannak közmondásszerű bölcsességekkel
Labíd ibn Rabia – kegyes hang, mintha a keresztény tanok hatottak volna a lelkére; áttért az iszlámra
Nábigha ad-Dhubjáni – eredeti neve Zijád ibn Muawija, nábighának nevezik arabul azt a költőt, aki nem tehetsége és ihlete, hanem a szorgalom és kitartás juttat el a művészet magaslatára; a ghasszáni és hírai udvarban élt, ahonnan gúnydalai és a fejedelemnővel szembeni tolakodó magatartása miatt kellett menekülnie; költeményeinek hangja gyakran komor
Majmún ibn Qajsz, Asa, a Vaksi – rövidlátó, hivatásos dalnok, végigjárta Arábiát, és azt dicsérte, aki fizetett, nem volt keresztény, de kapcsolatban állt a keresztényekkel, elsősorban a borkereskedőkkel
Alqama ibn Abada – költeményei már a hanyatlás jeleit mutatják, mellékneve fahl: csődör; hangja siránkozó, a múlt dicsőségét sirató, holott a sirámok a költőnők kötelességéhez tartoznak
– a költőnők kötelessége az elesett hőst elégiában elsiratni
– egész sor költőnő
Al-Khansza, aki fivérét, a sziklát siratta el
Adi ibn Zaid keresztény költő

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: