görög műfajok és dráma

május 18, 2009 at 8:12 pm (irodalomelmélet, vizsgakövetelmények, ókori és keleti irodalmi műfajok)
Tags: , , , , , , , , , ,

Görög műfajok virágkora időrendben:

Eposz (és tanköltemény)– Homérosz (id. e. 8-7. sz.) Iliász és az Odysseia eposzok „szerzője”, Kis-Ázsia görögök lakta területein vándorolt, az énekmondói hagyományok kiterjesztője volt.

Lírai műfajok (id. e. 7-6. sz.)

Kardal költészet (id. e. 6. sz.) – A görögök közösségi Ünnepeiken igényelték. Változatai: dithyrambosz, nomos (Apollón tiszteletére), epinikion (győztesek tiszteletére).

Drámai műfajok – Tragédia, ókomédia (id. e. 5. sz.)

Újkomédia (id. e. 4. sz.) – Arisztotelész (384-323)    Poétika c. alkotása: 4. sz. közepe. „A kötészet lényege     az utánzás.”    Axióura: intuitív ismeretek, egyedi tapasztalatokból    szűrődik le, tapasztalattal igazolható. Tudományok és    tudás intuíciókon nyugszanak.

A műfajok különbözősége Arisztotelész szerint mit (pl. hitvány vagy nemes embert), hogyan (pl. elbeszéléssel), mivel (pl. prózában) utánoznak. Ezt a Poétika c. művében fejtette ki.

Mimézis: utánzat készítését jelenti negatív (másolás) és pozitív (képmás készítése, ábrázolás, modellezés) értelemben.  Eljátszást, megszemélyesítést, színészkedést is jelent. A költészet az általánosra törekszik, azt ragadja meg, ami lehetséges, vagy ami történni szokott.

Komédia: Nálunk hitványabbakat utánoz, dramatikus, metrikus szövegek és dalbetétek jellemzőek rá. A nevetséges nevetségessé tételével katarzist vált ki. Olyan hibát gúnyol ki, mely nem okoz fájdalmat vagy bajt. Jelmezek: nagy has és/vagy lógó mell, nagy fenék, phallosz (test nyílásai erőteljesek, kitüremkedőek), anyagcserét fokozó testrészek és működésben lévő nemző testrészek kihangsúlyozása.

Ókomédia: Arisztophanész – Felhők c. művének, 423-ban volt bemutatója, de megbukott, mert csak harmadik lett a három versenydarab közül. Elkezdte átírni, de sosem készült el vele. A mai ismert mű a két mű keveréke, az egyik legnépszerűbb dráma lett. Sztrepsziádész→Előkelő származású nőt vett el, bár ő maga vidéki származású, eladósodik a fia miatt. Közeleg a hónap vége, a törlesztés napja, beíratja fiát Szókrátészhez, hogy tanulja meg hogyan lehet pert nyerni a hitelezők ellen. Alaphelyzet: a középpontban áll egy átlag állampolgár hétköznapi problémával (egyéni szemszög). A probléma megoldásához kell egy zseniális ötlet. →Nem szokványos a Felhők c. mű alaphelyzetében, a kettős kötődés→városi kultúra módszereit akarja alkalmazni↔egyszerű neveltetésű, alkalmatlan rá. Tisztességtelen módszerek megjelenése. Fia nem hajlandó Szókrátészhez elmenni, ezért ő megy el, de kirúgják. Végül beiratkozik a fia. Sztrepsziádész sikeresen alkalmazza az érveket, amit fia tanult. Fia megveri, majd elmagyarázza miért tette. Sztrepsziádész dühében felgyújtja a Gondolkozdát? Ezzel zárul a mű.

→Mit tanít Szókrátész:

Hány bolhalábat ugrik a légy? Hogyan zümmög a légy?

Az igazi Istenek a „felhők”

Tőlük származnak a gondolatok

Szellemi elit megjelenése→tudományos dolgok→értelmetlen időpocsékolás az átlagember számára

Nyelvészeti problémák – hím galamb helyes megnevezése: „galambfi”

Anaxogorasz híve volt

Gazdag családok gyerekeit tanította

Tudatlanságra való ráébresztés – számos hagyományos istenképzetet kétségbe vont

Racionális elemzés + meggyőzés módszere

Arisztotelész: Poétika

1.A költői műfajokat a következők alapján lehet megkülönböztetni:

Milyen eszközökkel, mit és hogyan utánoznak.

Az eposzírás, a tragédiaköltészet, a komédia, a dithürambosz-költészet, a fuvola és a lantjáték mind utánzás. Más eszközökkel, mást és máshogyan utánoznak.

A szavak művészete a ritmusok alakításával utánozzák a jellemet, szenvedélyeket és tetteket. Még azt is „költészetnek” szokták nevezni, ha valamilyen orvosi vagy természettudományi tárgyat foglalnak versbe. Költő az, aki mindenféle versformát keverve végez utánzást (pl. Khairémon Kentaurosz c. műve).

A dithürambosz – és a nomoszköltészet, a tragédia és a komédia a ritmust, a dallamot és a versmértéket is használják, de abban különböznek, hogy egyesek egyszerre mind hármat használják, mások felváltva. Tehát a művészeti ágakat az különbözteti meg, hogy milyen eszközökkel végzik az utánzást.

Mivel az utánzók cselekvő embereket utánoznak, azoknak nálunk jobbaknak, vagy rosszabbaknak, vagy hozzánk hasonlónak kell lenniük.

Az említett utánzások mindegyikében megvannak ezek a különbségek, de mást-mást utánoznak, és ez különbözteti meg őket. A tragédia és a komédia abban különböznek, hogy a tragédia jobb embereket, a komédia hitványabb embereket utánoz. A harmadik különbség az, hogy az egyikben a költő maga beszél és mást is megszólaltat, a másikban csak a költő szólal meg, a harmadikban az utánzott személyek tevékenykednek és cselekednek. Ez a három különbség van meg az utánzásnál. Drámának nevezzük azt, amikor a cselekvő és a tevékenykedő embert utánozzák.

(Órai jegyzet: Arisztotelész az intuitív ismeretekre alapoz

- intuitív ismeretekből alakul ki a tudás, majd a tapasztalattal igazolható

- az egyes műfajok aszerint különböznek egymástól, hogy:

- mit? (nálunk nemesebb vagy hitványabb embereket)

- hogyan? (elbeszélés, szerzői hang, dramatikusan, cselekvéssel, csak a szereplőket megszólaltatva)

- mivel? (prózában, ritmikus prózában, metrum, dallamok) ábrázolnak

- Arisztotelész szerint a dialógus (és itt Platónra gondolt, aki valszeg nem örült ennek) is költészet)

A komédia meghatározása:

A komédia a ritmust, a dallamot és a versmértéket is használja, de abban különbözik, hogy egyesek egyszerre mind hármat használják, mások felváltva.

Homérosz jelölte ki a komédia formáját. A „Margitész” olyan viszonyban van a komédiával, mint az „Iliász” és az „Odüsszeia” a tragédiával.  (Margitész a Kr. e. VII-VI. században keletkezett görög epikus költemény, szerzőjének Homéroszt vagy Pigrészt tartották. Főhőse az ostoba Margitész, aki „sok dolgot tudott, de mindent rosszul tudott”. Felnőtt fejjel nem tudta, apja szülte-e vagy az anyja, feleségének csellel kellett rávennie arra, hogy házaséletet éljen, meg akarta mérni a tenger hullámait stb. Margitész szülei dúsgazdag emberek voltak, a költemény szerzője hősében talán az epikus hős komikus fordítottját ábrázolta művében.

A komédia kezdetben rögtönző jellegű volt. A városban lakó most is dívó phallikus dalok előadói fejlesztették ki.

2. Az agón meghatározása: Küzdelem, verseny, kihívás, melyet vallási fesztiválokon tartottak.

Az ókomédiában jelentése formális szabály, egyezmény alapján vívott szópárbaj. Vita a pozitív és a negatív főhős között, kórussal, mely általában a bíróságot alkotja. A győzelem a második beszélőé és az övé az utolsó szó joga is.

Kik között játszódik le agón a Felhők c. műben? Milyen eredménnyel?

Pheidippidész, Sztrepsziadész fia és Sztrepsziadész között zajlik le agón. Vitáznak arról, hogy helyénvaló-e, hogy Pheidippidész megveri apját. A vitát Pheidippidész nyeri és meg is veri apját. Apja erre dühbe jön és felgyújtja a Gondolkozdát, ahol fia a vitázás művészetét Szókrátésztől tanulta.

3. Miért kapta Arisztophanész komédiája a Felhők címet? Mi a szerepük a cselekményben?

Arisztophanész komédiája azért kapta a Felhők címet, mert Szókrátész azt állítja, hogy Zeusz nem létezik, és nem ő adja az esőt, hanem a felhők. Sztrepsziadésznak magyarázza, hogy a villámokat és mennydörgést sem Zeusz generálja, hanem a felhők. Szókrátész tudományosan támasztja alá azokat a jelenségeket, melyek annak előtte Istenségeknek tulajdonítottak.

Szólj hozzá

Agón

május 17, 2009 at 4:50 pm (irodalomelmélet, ókori és keleti irodalmi műfajok)
Tags: , , ,

Agon (Classical Greek ἀγών) is an ancient Greek word with several meanings:

* In one sense, it meant a contest, competition, or challenge that was held in connection with religious festivals.
* In its broader sense of a struggle or contest, agon referred to a contest in athletics, chariot or horse racing, music or literature at a public festival in ancient Greece.
* Agon was also a mythological personification of the contests listed above. This god was represented in a statue at Olympia with halteres (dumbbells) (ἁλτῆρες) in his hands. This sta­tue was a work of Dionysius, and dedicated by a Smicythus of Rhegium.
* In Ancient Greek drama, particularly old comedy (fifth century B.C.), the agon refers to the formal convention according to which the struggle between the characters should be scripted in order to supply the basis of the action. Agon is a formal debate which takes place between the chief characters in a Greek play, protagonist and antagonist, usually with the chorus acting as judge. The character who speaks second always wins the agon, since the last word is always hers or his. The meaning of the term has escaped the circumscriptions of its classical origins to signify, more generally, the conflict on which a literary work turns.
* In Ancient Greek drama, particularly old comedy (fifth century B.C.), the agon refers to a verbal dispute between characters.
* Agon is also one of the four elements of play identified by Roger Caillois in his book Man, Play and Games.

forrás: wikipédia

Szólj hozzá

görög líra

február 8, 2009 at 10:50 pm (irodalomelmélet)
Tags: , ,

A Kr. E. VII. Századtól a kibontakozó gyarmati korszak, árutermelés és tergeri kereskedelem értékszemlélet-váltással járt. A hősi epika elvesztette hitelességét, a szubjektivizmus kerül előrétbe. Formailag a hexameter fellazulása, új verslábak, sorfajták és strófaszerkezetek megjelenése, a közösségi tematika mellett a személyes érzések megjelenése jellemző. Az antikvitás nem tesz különbséget az epikus és lírai költészet között.

Anapesztus: vv-

Archetípus: mitologikus kép, amely az emberiség ősi tapasztalatait rögzíti (út = sors, élet)

Daktilus: -vv

Dal: egynemű érzéseket, hangulatokat egyszerű formában megszólaltató lírai műfaj, a legszubjektívebb műfaj; benne a a lírai én kifejeződése közvetlen, vallomásos jellegű, rövid terjedelem, ismétlődő strófaszerkezet

Dalköltészet: Leszbosz sizgetén virágzik, főleg személyes témákat dolgoz fel

Disztichon: hexameterből és pentameterből álló sorpár

Dithürambosz: az ódával és a bordallal rokonítható ókori görög lírai műfaj; eredetileg Dionüszosz isten csodálatos tetteiről, szenvedéseiről, haláláról és feltámadásáról szóló himnikus mű, amelyet fenséges, elragadtatott hangnem és dallam jellemez. Az ie.Vi. sz-tól kardal formájában férfikórusok adták elő.

Ekloga: Vergilus használatában vált pásztori témájú, párbeszédes vagy monologikus, hexameterben írt költeménnyé; a pásztori élet idilljét kifejező lírai vers, amely epikus elemeket is tartalmaz

Elégia (átmenet az epika és a líra között): epikus igény és költői személyesség; a görögök elégiának neveztek minden hosszabb, disztichonban írt költeményt; mai értelmezése Schillertől ered: az elégiát a vágyott (ideál) és a valóság (reál) közötti távolság jellemzi, ahol az értékek hiányához lemondó, belenyugvó magatartás is járul

Epigramma: disztichonban írt pár soros költemény; általában sírfelirat, varázsige, mondás; tömörségre, ellentétre, csattanóra épülő szerkezete később, a római költészetben csipkelődő hangvétellel párosul

Hexameter (hatmértékű): hat verslábból álló időmértékes sorfajta; az ötödik versláb mindig daktilus; a többi daktilus vagy spondeus

Himnusz: liturgikus és költői műfaj, tárgya és alkalma valamelyik istenség, esetleg elvont eszme vagy erő dicséretealapszerkezete (az istenség megnevezése, tetteinek elősorolása, segélykérés a közösség nevében) lényegében változatlan maradt

Hiperbola (gör. Áthágás, túlzás): a beszélő nagyobb, erősebb jelentésű szavakat vagy mondatokat használ, mint ami a tényleges, szó szerinti kifejezésnek megfelelne

Iamboszköltészet (ócsárlás): népköltészetből eredeztethető, eredetileg a Démétér-kultuszkhoz kapcsolódó népi rigmusok, csúfolódók; ritmusát a jambus és a trocheus adja

Idill (gör. Eidüleion: képecske): pásztori témájú életkép vagy pusztán bukolikus témájú mű; tágabb értelemben olyan irodalmi alkotás, amelyben az eszmény mint megvalósult tartalom, a boldogság és az öröm forrásaként jelenik meg

Időmértékes verselés: ritmusa a hosszú és rövid szótagok szabályos vltakozásán alapul

Jambus: v-

Kardalköltészet: csoportos énekléssel és tánccal előadott műfaj; Spártában, Dél-Itáliában elterjedt

Metafora: jelentésátvitelen alapuló retorikai alakzat, szókép, amelyben egy fogalmi és egy képi elem kapcsolódik össze; az összekapcsolás legtöbbször eredeti, nem magától értetődő, ezért értelmező tevékenységet igényel nem törsz nyílt tengerek ostromába // nem óvakodsz parti hegyekhez // ha szorít a sors légy szilárd // ha kedvez a szél vond össze … büszke vitorlád // (Horatius: Licinius Murenához)

Mítosz (gör.): törtönet, elbeszélés, szájhagyománnyal örökített szöveg, amely a közösség kiemelkedő alkalmain, bevett szertartásrendhez kapcsolódva hangzik el arra hivatott emberek által; hősei emberfeletti lények, istenek, félistenek, hősök, héroszok; a mítosz az ókori ember kísérlete arra, hogy megértse és megmagyarázza maga körül a világot; a mítosz gyakran oknyomozó (aitiologikus) jellegű; a mítosz gyakran feldolgoz megtörtént, egy nép életében nagy fontossággal bíró eseményeket (honfoglalás, szabadulás, vándorlás, természeti katasztrófa), ősi, gyakran képekben megnyilvánuló tapasztalatok, vélelmek, eszmék, viszonyok és fogalmak hordozója; ősi mintaként szolgál a közösségnek, hogy önmagát megértse, térben és időben elhelyezze, illetve megkülönböztesse; egységes rendszerbe foglalták a világmindenséget, a közösséget és az egyént, a szellemet és az anyagot; világképében a hit (vallás), a képzelet (irodalom) és a megismerés (tudomány) tagolatlanul, összetett módon van jelen, ezért a mítosz komplex tudatforma;

Mora: az időmértékes verselés időegysége, egy rövid szótagnyi idő

Nagy alkaioszi strófa: v-v-v II –vv-vv // v-v-v II –vv-vv // v-v-v-v-v // -vv-vv-v-v

Óda (gör. Odé: ének): eredetileg a görög irodalomban éneket, lírai művet jelölt, latinul (Horatius) carmen; a himnusszal rokon, fenséges tárgyú, emelkedett hangnemű, rendszerint bonyolult ritmikájú és felépítésű, terjedelmesebb lírai költemény

Pentameter: olyan hexameter, ahol a harmadik és hatodik versláb csonka, és a verssor közepén cezúra (sormetszet) van

Spondeus: –

Szapphói strófa: három szapphói és egy adoniszi sorból áll; eredetileg három soros volt, a négysoros a későbbi tagolás eredménye –v –v II –vv –v –v // –v –v II –vv –v –v // –v –v II –vv –v –v // –vv –v

Trochaikus hendecasyllabus: -v –vv –v –v –v, Catullus kedvelt sorfajtája

Trocheus: -v

Versláb: az időmértékes verselés alapegysége

2 hozzászólás

Az ókori Görögország – összefoglaló

február 8, 2009 at 10:45 pm (az ókori európa történelme)
Tags: ,

Ókori Görögország

Görögország őskora

i. e. 2500 előtt

Ókori Görögország:

- Minoszi civilizáció

i. e. 2500–1600

- Mükénéi kor

i. e. 1600–1200

- Görög sötét kor

i. e. 1200–800

- A poliszok kora

i. e. 776–323

- Hellenizmus

i. e. 323–146

- Római Görögország

i. e. 146–330

Bizánci Birodalom

330–1453

Oszmán Görögország

1453–1832

Modern Görögország

1832 után

Az ókori Görögország fogalmát a közvélemény és a tudomány igen rugalmasan használja. A fogalomnak alapvetően két értelme lehet:

Az első. A mai Görögország területe az ókorban. A terület ókori történelme az i. e. 3. évezredtől, a minoszi civilizáció kialakulásával kezdődik és a Római Görögország időszakával fejeződik be. A korszak végét a Római Birodalom bukása jelenti (i. sz. 476).

A másik. Az ókori görög civilizáció. Amikor a hétköznapi szóhasználatban azt mondjuk, hogy “már az ókori görögök is”, akkor általában az i. e. 8. századtól, a görög írásbeliség újbóli megjelenésétől a klasszikus Athén korszakán át a hellenizmusig, esetleg a római császárkor elejéig virágzó görög civilizációt értjük alatta. Ez az ókor egész görögül beszélő világát jelenti és több mint ezer évet ölel fel időszámításunk előtt. Az ókori görög civilizáció nemcsak a mai Görögország területét alkotó Peloponnészoszi-félszigetet és égei szigetvilágot foglalta magában, hanem kiterjedt a Földközi-tenger és a Fekete-tenger medencéjének nagy részére. Ide tartozott Thrácia, Ciprus, Kis-Ázsia Égei-tengeri partvidéke (abban az időben Iónia), Szicília és Dél-Itália (másképpen Magna Graecia) és az elszórt görög gyarmatok: Illüria, Gallia déli partvidéke, Ibéria, Kürenaika (a mai Líbiában), valamint a Fekete-tenger partvidéke a kaukázusi Ibéria és Taurisz partjai mentén. E területek közös jellemzője volt, hogy csupa etnikailag görög eredetű népesség lakta őket. A hellenisztikus Görögország ezeken kívül még magában foglalta Egyiptomot, egész Kis-Ázsiát, Szíriát és nagy ázsiai területeket egészen Indiáig, amely utóbbiak közül a baktriai királyság hosszú ideig fennállt. Az ókori görög civilizációt a legtöbb történész az egész európai civilizáció alapjának tekinti, hiszen a Római Birodalom továbbfejlesztette és elvitte Európa sok részére. Az ókori görög civilizáció roppant hatással volt a modern világ nyelvére, politikájára, oktatási rendszerére, filozófiájára, tudományára, művészetére és építészetére, táplálva a nyugat-európai reneszánszot, újjáéledve Európa és Amerika neoklasszicizmusában is a 18. és 19. században is.

Kronológia

Az ókori Görögország történetének nincs rögzített vagy általánosan elfogadott kezdeti és záró időpontja. A közhasználatban a Római Birodalom előtti egész görög történelmet jelenti, de a történészek ennél precízebbek. Egyes szerzők beleértik a görögül beszélő mükénéi civilizációt is, amely Kr.e. 1150 körül omlott össze, de a legtöbben úgy tartják, hogy az azt megelőző, nagy hatású minoszi civilizáció oly mértékben különbözött a későbbi görög kultúráktól, hogy azt külön kell kezelni.

A történettudomány erősen megkülönbözteti a mükénéi Görögország, a trójai háborúk korát a klasszikus Görögország vagy antik Görögország korától (a poliszok kora és a hellenisztikus Görögország), amelynek kultúrájából az európai civilizáció kifejlődött. A kettő közötti görög sötét korban ugyanis a kultúra annyira lehanyatlott, és olyan népcserék mentek végbe, hogy az írásbeliség eltűnt és új írást kellett átvenni a föníciaiaktól.

A modern görög tankönyvekben az „antik idők” egy nagyjából ezeréves időszak, ami Mükéné katasztrófájától a római hódításig tart, és amit négy korszakra bonthatunk művészeti stílusuk, kultúrájuk és politikájuk alapján. Az első a görög sötét kor kb. Kr.e. 1100-800-ig. Ebben a korban a művészek geometriai formákat – négyzeteket, köröket, vonalakat – alkalmaznak az amphorák és egyéb cserépedények díszítésére. Az archaikus időszak kb. Kr. e. 800 és Kr. e. 500 között azokat az éveket jelenti, amikor a művészek nagyobb szabadon álló, merev, szent tartású szobrokat készítenek álomszerű “archaikus mosollyal”. A klasszikus periódusban Kr. e. 500 és Kr. e. 323 között a művészek tökélyre fejlesztik azt a “klasszikus” stílust, amire azóta is példaként tekintünk (ld. Parthenón). A hellenisztikus korszakban ami Nagy Sándor hódításait és halálát (Kr. e. 323) követte a római hódításig (Kr. e. 146) a hellén civilizáció elemei elterjedtek Egyiptomtól Baktriáig.

Hagyományosan az ókori görög történelmet az első olümpiai játékoktól (Kr. e. 776) számították, de sok történész ma kiterjeszti a kezdetektől egészen Kr.e. 1000 körülig. Az önálló ókori görög történelem hagyományos vége Nagy Sándor halála Kr.e. 323-ban. A következő időszak a hellenizmus időszaka, majd Görögország beolvadása a Római Birodalomba Kr. e. 146-ban. Ez a történészek konvenciója, de néhány író a kereszténység 3. századi felemelkedéséig beszél önálló ókori görög történelemről.

Források

Az ókori Görögország vizsgálata a források gondos vizsgálatát igényli. Azok a történészek és politikai írók, akiknek munkái fennmaradtak, nevezetesen Hérodotosz, Thuküdidész, Xenophón, Démoszthenész, Platón és Arisztotelész többnyire athéniak vagy Athén-pártiak voltak. Ezért tudunk sokkal többet Athén történelméről és politikájáról, mint bármely más városéról, és amiért szinte semmit sem tudunk néhány város történelméről. Továbbá ezek az írók majdnem teljesen a politika-, had- és diplomáciatörténetre koncentrálnak, elhanyagolva a gazdaság- és társadalomtörténetet. Minden görög történelemvizsgálatnak meg kell küzdenie a források ezen korlátjával.

Történelem

Kezdetek

A minoszi civilizáció is az égei-tengeri civilizációk része volt, amely ugyan szerepel a görög mitológiában, de a népe nem volt görög. A görögök az akhájok majd a dórok bevándorlása után sok kulturális elemet átvettek a korábban ott lakó népekről, ezekről tanúskodik a sok jövevényszó is a görögben.

A görögök a tudomány mai állása szerint Balkán-félszigetre több hullámban vándoroltak be az Kr.e. 3. évezred végétől kezdve. Az utolsó ilyen hullám a dór vándorlás volt.

Mükénéi Görögország

A kb. Kr. e. 1600-tól mintegy Kr. e. 1100-ig tartó kor a mükénéi Görögország időszaka volt, ami Agamemnón uralkodásáról és a trójai háborúról, Homérosz elbeszéléséből ismert.

Sötét kor

Az Kr.e. 1100-tól az Kr.e. 8. századig tartó időszak “sötét kor”, amiről nem szól elsődleges forrás, és csak gyér régészeti leletek maradtak fenn belőle. Másodlagos és harmadlagos szövegek, mint Hérodotosz Hisztoriai, Pauszaniasz Görögország leírása, Diodórosz Bibliothéké és Szent Jeromos Khronikon c. munkája, rövid kronológiát és királylistákat tartalmaznak erre az időszakra vonatkozóan.

A poliszok kora

A Görög – Perzsa háborúk utáni időszakot Görögország s főleg Athén fénykorának szokták nevezni. A háborúk után megkezdődtek az építkezések. Először a lakóházakat, a városfalakat, a kikötőt majd az Akropoliszokat építették újjá. A tudományok egyre jobban fejlődtek, a poliszokban újabb színházi előadásokat játszottak és Spártában is visszatértek megszokott foglalkozásukhoz, a katonáskodáshoz. Minden szép volt, jó volt, míg a hellének nem kezdtek egymással háborúzni.

Hellenisztikus kor

A hellenisztikus kor i.e. 336-i.e. 30-ig tartott. Kezdetét Nagy Sándor uralkodásától számítjuk. Alexandrosz (vagyis Sándor) váratlan halála után az elhunyt uralkodó hadvezérei, a diadokhoszok akarták megszerezni., a hadvezérek fölosztották egymás közt a birodalmat, így 3 nagy és 1 kisebb egység jön létre: – A görögök és a makedónok függetlensége mellett, ahol az antigonidák voltak az uralkodó család, létrejön a szeleukoszok által irányított Szeleukída, ami Szíriából, Mezopotámiából és Kis-Ázsia részeiből tevődött össze. A harmadik nagy részegység pedig, Egyiptom lesz Ptolemaiosz vezetésével, itt a ptolemaidák lesznek az uralkodók. A hellenisztikus gazdaság és társadalom: A keleti és a görög kultúra összeolvadása jelentős gazdasági fellendülést eredményezett. Előtérbe kerül az árutermelés, óriási metropoliszok jönnek létre, s ezek lettek az ipar, a kereskedelem és a kultúra központjai is, (pl.: Alexandria, Pergamon). Ezeket az államokat, despoták uralták, általánosan elterjedt államforma lesz a monarchia. Azonban ezekkel ellentétben megalapulnak görög lakosságú városok is, melyek kiváltságos helyzetet élveztek, s a hadsereg mellett az uralkodók támaszai voltak. E támogatás fejében belső önállóságot kaptak, ügyeiket maguk intézhették, leginkább ezekben a városokban virágzott föl a kultúra. Maga, a kultúra, az emberiség által létrehozott szellemi és anyagi értékek összessége. A görög kultúrában, minden tudományos eredmény a filozófia területén jelentkezik. A “filozófia” szó eredeti jelentése: a bölcsesség szeretete, ezen téren viszont a természet, a társadalom és az emberi gondolkodás legváltozatosabb törvényeinek tudományos magyarázata. Az első filozófusok, a materialisták, természet filozófusok voltak, az i.e. 7-6. században, ők a természet törvényeivel foglalkoztak. Matéria: anyag, a világ anyagokból jött létre és azokból is áll, legfőbb képviselőjük: Hérakleithosz volt, ő a tüzet őselemnek nevezte, megállapította azt is, hogy a dolgok és a jelenségek ellentétéből épül föl a világ ez a dialectica. Az i.e. 5. században Démokration már az atommal foglalkozik. A demokrácia létrejötte alaposan befolyásolta a filozófiai nézeteket is. Megjelennek a szófisták, akik azt vallották, hogy a Földön lévő dolgok nagyrészt emberi megállapodás eredményei: “Mindennek mértéke az ember.”, “Minden viszonylagos.”, “Mindennek az ellentéte is igaznak bizonyítható.”, “Tőlünk független objektív igazságok nincsenek.”. Az erkölcsi szabadságot hirdetik. Így kezdődött a görög filozófia, de maga, a hellenisztikus filozófiának az volt a lényege, hogy az emberi gondolkodás, az ember boldogsága kerül előtérbe. 2 fő irányzata: – a sztoikus filozófia: legfőbb képviselője Zenon, aki a Tarka Csarnokban fogadta tanítványait. Általános jellemzői: Légy hű magadhoz, élj az ész érvei szerint, a nagy érzelmeket el kell kerülni, ezek ésszerűtlen és értéktelen dolgok. El kell jutni az APÁTHIAba, szenvedélyességmentes állapot. A társadalmi tevékenységek során kell az érzelmeket levezetni, a világot el kell viselni, de ha valaki erre képtelen az megölheti magát. – epikureista filozófia: Megalkotója Epikurosz, olyan filozófiai irányzat, amely ellentétes a sztoicizmussal, és optimista felfogást hirdet. A boldogságra törekszik, ezt tűzi ki életcélul. Ezt egy pozitív úton lehet elérni, ami egyszerűbb: csupán az erényes életen keresztül valaki a kellemes életet eléri. Azonban van egy negatív út is, amelyben a zavaró mozzanatokat kell kiküszöbölni pl.: halálfélelem, vagy az istenekben való hit, ha ezeket sikerül leküzdeni akkor eljutunk a zavartalan lelki nyugalomba, az ATARAKSZIÁba. A bölcsek baráti társaságban társalogtak, politikai tevékenységektől elzárkózottan. “Élj elrejtőzve!”.

Római Görögország

Tudomány és technológia

Az ókori görögök sokat vettek át az őket megelőző keleti civilizációktól, de náluk sokall magasabb fejlettségi szintet értek el – az európai gondolkodás bölcsőjeként nevezhetjük. Ennek forrása a keleti despota államoknál szabadabb és haladóbb társadalmi rendszer, a demokratikus államok olyan táptalaj nyújtott a gondolkodásnak (amit kezdetben egyet jelentett a filozófiával) és az abból kinövő tudományoknak mint addig sehol másutt. Például a rabszolgákat ők is alkalmaztak, de ennek ellenére ők előszeretettel alkalmazták tudományos eredményeiket a termelésben.

Építészet

A görög városok fejlődésével azokat elkellett látni különböző közművekkel, védőfalakkal. Ezek során felgyülemlett tapasztalatok a mérnöki tudományok fejlődéséhez vezetett. Az építészet fejlődése serkentőleg hatott a geometriára, a statikára, a különböző emelők fejlődésére. Ennek Arkhimédész volt az egyik legnagyobb mestere: a rudak súlypontjával, rendszerek egyensúlyával és úszótestekkel foglalkozott. Az ő találmánya volt az úgy nevezett arkhimédeszi csavar. (Neki tulajdonítják a mondást : „ adjatok egy szilárd pontot és kimozdítom helyéből a világot”.) Ismerték és nagy hatásfokkal használták a csigákat. A kikötők védelmére akár 30 méteres mélységben is lefektetett hullámtörőket építettek, evvel példát adva a kikötő építésre. 12 000 férőhelyes színházak, amiket a völgybe építettek; mocsaras talajra épített súlyos épületek, hidak, csatornák, alagutak. Hogy milyen magas fokra jutott építészetük azt bizonyítják máig álló épületeik.

Matematika

Arkhimédész a sokszögekből való közelítés módszerét használta a π értéknek meghatározására

A matematika szorosan kötődött az építészethez: felosztották aritmetikára, sík- és térgeometriára, trigonometriára, később algebrára. Az egyiptomiak, a babiloniak és a föníciaiak ismereteire alapozva fejlesztették azokat tovább. Kitűnt a fogalmak és bizonyítások precíz pontossága, ami a többi tudomány számára is példát mutatott.

Csillagászat

A csillagászatot is már a matematikával próbálták megalapozni. Az alapjait Egyiptomból és Babilóniából tanulták el, de kiválasztották annak racionálisabb részét.

Tudták hogy a föld gömb alakú, kerületét meghatározták. (Eratoszthenész) Felismerték hogy a hold fénye csupán visszatükröződés. Arisztarkhosz azt is kimondta, hogy a Föld a Nap körül kering, miközben saját tengelye körül forog (de ez a nézete nem terjedt el).

I. e. 432-ben Metón naptárreformot tanácsolt: egy napév hosszát rendkívül egyszerű mérőeszközökkel 365 és 5/19 napnak határozta meg.

Térképeiken már használtak szélességi és hosszúsági köröket. Tengerészeik a Nap, a Hold, a csillagok és a széljárások alapján navigáltak, fontos műszerük volt a mélységmérő ón.

Orvostudomány

Az orvostudomány vált el először a többi a tudományágtól, az V. század végén. Hippokratész és iskolájának munkássága a leginkább kiemelkedő (a hippokrateszi eskü napjainkban is él). Orvostudományuk nagyrészt a tapasztaláson alapult de sokáig nem mentesült a filozófia spekulációktól (az betegség okozóját hideg, meleg, száraz, nedves egyensúlyának felborulásában keresték). De tapasztalásaikat egyre pontosabb kortörténeti gyűjteményekben foglalták, ami nagy előre lépés a világ eddigijéhez képest. Kialakították a prognózist, ami a betegség lefolyásán alapul. A kezelést vizsgálat előzte meg, az arcot, a tüdő zörejét szabad fülel, a belső szervek elváltozásait tapintás útján, ugyanígy következtettek a lázra; majd a váladékokat, salakanyagokat. Legkorábban a sebek és a törések gyógymódjait tapasztalták ki, így ez lett a legelőre haladottabb. Például, ha törött láb a másik lábbal nem egyenlő hosszúságúra forrt össze, azt már szégyennek tartották.

Belgyógyászat: tisztítószerek, fürdők, masszázs, életmód. A lélektani hatásoknak is nagy figyelmet szenteltek.

Fizika

  • tanulmányozták a hajókormányt, a vitorlákat, az evezők legmegfelelőbb elhelyezését
  • Héron leírt egy gőzgömböt (egy gömbön két ellenkező irányba néző hajlított cső helyezkedik el, a gömbbe forró gőzt engedve az vadul forogni kezd = a gőzgép korai elődje)
  • Akusztikában kiemelkedő sikereket értek el; felfedezték a húr hossza és a hang magassága közötti kapcsolatot, a hang a levegő rezgése által keletkezik, ezeket felhasználták az építészetben (színházak) is
  • ismerték „Héraklész ércének” erejét, amelyet lelőhelyéről a Magnészia hegységről neveztek el (mágnesnek). Foglalkoztak már a statikus elektromossággal is (Thalész rájött hogy a borostyán (görögül: élektron) száraz anyaggal dörzsölve apróbb tárgyakat vonz magához).

Kultúra

Az ókori hellászban már jóval Krisztus születése előtt kialakult a zene, sőt egyetlen korai civilizáció sem tartotta olyan nagy becsben a muzsika művelését, mint Görögország. Az ókori Hellászban a zene uralta a vallási, művészi, erkölcsi és tudományos életet. A művelt, előkelő embert “muzikális”-nak nevezték. A nagy drámaírók és a költők pedig mindannyian jártasak voltak a zene és a tánc művészetében. Saját hangszere is volt az országnak: a citera, ami nemzeti jelképnek számított. A legjobb citeraművészeket komoly társadalmi kiváltságok illették. A városállamok fénykorában, a virágzó athéni demokráciában pedig szinte mindenki számára nélkülözhetetlen volt a gondosan irányított zenei nevelés, mivel ők ismerték fel a zene szellemre, lélekre, jellemre gyakorolt hatását. Az első ismert zenei hangversenyre is Görögországban került sor: Kr. e. 586-ban Apolló templomában. És akárcsak a görögöknél, Indiában és Kínában is jelentős helyet foglalt el a társadalomban a zene.

forrás

Szólj hozzá

görög-római istenek VIII. – Arész – Mars

február 8, 2009 at 10:30 pm (ókori és keleti vallások)
Tags: , , , , ,

- a háború istene, Zeusz és Héra gyermeke.
- Pallasz Athénével ellentétben nem bölcsen vezetett és ezért nem a győzedelmes és igazságos háború, küzdelem istene volt, hanem az értelmetlen vérontás és kegyetlen öldöklés megtestesítője.

- Arész nem tartozott a jóságos istenek közé, hiszen vérengző és féktelen volt. Amint meghallotta, hogy a földön két sereg ront egymásnak, feltette harci sisakját és felpattant harci szekerére, amelyet két tüzet okádó fekete ló húzott. Kardja félelmetes suhintása kiszámíthatatlan volt, hogy melyik sereget ritkítja, hiszen Arész belerohant a csata sűrűjébe, és nem érdekelte semmi, amíg vér folyt. A harcosok vesztét éppúgy élvezte, mint bátorságukat. Úgyanakkor gyűlölte a rendet és békét, hiszen ezek akadályozták a háború kitörését, ezért támogatott mindenkit, aki meg akarta törni a rendet.

- A harcokban kiszámíthatatlan volt, hol az egyik felet támogatta hol a másikat. A harcokba elkísérték fiai: Deimosz, a rettenet és Phobosz, az iszonyat megtestesítői (phobia – félelem). Harci kocsija előtt Erisz, a viszály és Enüó, a harctéri öldöklés istennői futnak. Mivel vak dühvel csapott bele minden harcba, gyakran alulmaradt főleg Athénéval szemben. Halandóval szemben is maradt alul: a trójai síkon az argosziak vezére, Diomédész megsebesítette a hadak istenét, Athéné segített neki. Árész fájdalmában akkorát üvöltött, mintha ha tízezren ordítottak volna egyszerre és minden dicsőség nélkül jajveszékelve iszkolt el a helyszínről. Egyszer Héraklész is legyőzte. Talán legnagyobb szégyene az volt, mikor a két gigász ifjú, Ótosz és Ephilatész bezárta Árészt egy rézhordóba és 13 hónapig maradt ott, mikor Hermész szabadította meg börtönéből. Míg leláncolva raboskodott a hordóban, a földön béke és rend volt.

- Aphrodité sem tudott neki ellenállni és 5 gyermeket szült neki: Deimosz, Phobosz, Erósz, Anterósz, Harmónia

További gyermekei:

  • dölyfösségéről ismert Küknosz, akit Heraklész ölt meg egy párbaj során
  • Oinomaosz, Harpiné nimfától született fia, Pisza királya
  • Pentheszileia, Ortréra nimfától született leánya, az amazónok királynője

A római mondavilágban Mars gyermekeinek tulajdonítják Romulust és Remust

Rómában a legnagyobb istenek közé sorolták, közvetlen Jupiter (Zeusz) után állt.

Mars

A római Mars eredetileg a mezők, erdők, a termés és a tavasz istene volt, csak görög hatásra azonosították Arésszal. Ezen eredetére utal egy fennmaradt egysorors földműves ima, valamint az első tavaszi hónap elnevezése, Martius.

Görög megfelelőjével ellentétben Marsnak volt felesége, Neria, akit Mars elrabolt magának. A legenda szerint templomba kényszerített Rhea Silvia, Numitor Alba Longa-i király leánya is megtetszett Marsnak. A jóslat szerint az ő gyermekei fogják megdönteni Numitor király hatalmát, ezért záratták be egy Vesta-templomba. Ám egyszer, amikor vízért ment a folyóhoz, elaludt annak partján, és álmában Mars elcsábította. A teherbe esett Rhea Silvia megszülte ikreit, Romulust és Remust, akik a legenda szerint Róma alapítói voltak. A magára maradt ikreket egy ideig egy anyafarkas és egy harkály táplálta, amelyeket Mars küldött segítségükre.

A csatában állandó kísérői között voltak Pallor (Sápadtság) és Pavor (Rémület), akiket Deimosznak és Phobosznak lehet megfeleltetni.

- Valószínűleg thrák eredetű isten, aki a mükénei korban került be a görög istenek sorába. Görögországban inkább Athénét tisztelték, még a militarizmusáról híres Spártában is legfeljebb kutyakölyköket áldoztak neki. Összesen egy-két temploma volt egyész Hellász területén; Athénban volt temploma az agórán, az argoliszi és a halikarnasszoszi templomok említhetők még meg. Neki szentelték az Areioszpagosz dombot, ahol a legfelső bíróság székelt.

- A legrégebbi időkben Quirinust tisztelték, akit később Romolussal és Bellona istennővel azonosítottak. A rómaik ősatyjuknak tekintették Marsot és ezért a Mars Paternek, vagy Maspiternek nevezték. Külön néven nevezték, ha a győztes háborúhoz kérték az isten segítségét, Mars Victornak nevezték. Az ókori Rómában több ünnepe is volt. Március elsején, Mars születésnapján a Saliusok (Mars papjai) hordozták körbe az isten pajzsait, amit évközben a Forumon tartottak. Az Equirák, lóversenyek során is ünnepelték, február 27 és március 14 között. A legjelentősebb ünnepe a Suovetaurilla volt minden ötödik évben, a római népszámlálások, censusok után. Az ünnep során a Mars mezőn felsorakozott nép mellett háromszor körbevezették az áldozati állatokat (sertés, juh, bika), majd feláldozták őket a hadak urának tiszteletére. Az áldozatokkal tisztult meg a nép és biztosította Mars további támogatását. Nemcsak ünepekkel, hanem templomokkal és szentélyekkel is tisztelték Marsot. A legrégebbi templom a Tiberis bal partján állt a Mars-mezőn, itt tartották a hadgyakorlatokat, a népszámlálásokat és a népgyűléseket, ahol a hadi kérdésekről is döntöttek. A Mars-mezőt még a császárság idejében beépítették. (Évszázadokkal később új Mars-mezőket hoztak létre Szentpéterváron, Párizsban és Detroitban). A Forumon is volt szentélye, ahová a hagyomány szerint be kellett menni a hadvezéreknek, hogy Mars segítségét kérjék és felajánlják neki a hadizsákmány egy részét is.

Az Augustus által épített templomát a Kr. u. 2. században szentelték fel, a Bosszúálló Mars (Mars Ultor) tiszteletére. Romjai, egy-két oszlopa ma s látható a Forumon.

Napjainkban is jelen van. hiszen Marsról neveték el az egyik bolygót, amit már az ókorban is véres planétaként emlegettek. A Mars két kísérőjét, Phoboszt és Deimoszt 1877-ben fedezte fel Asaph Hall.


Szobrászat

Attribútuma a kard és a pajzs volt a görögöknél. A rómaiaknál előszeretettel ábrázolták szent állataival, a farkassal és a harkállyal.

  • Borghese Árész – Kr. e. 421-410 közötti évekből származó és Alkamenésznek tulajdonított görög eredeti római másolat (Louvre, Párizs)
  • Ludovisi Árész – szintén római másolat Kr. e. 4. század második feléből (Róma, Museo Nazionale)
  • Todibeli Mars – Kr. e. 4. századból származó etruszk bronzszobor, amely valószínűleg nem a hadistent ábrázolja, csak a hagyomány miatt nevezik így, ma a Vatikáni Múzeumban
  • vázaképeken főleg az Aphroditéval folytatott kalandjait ábrázolják, Pompejben épp azt, ahogy Hephaisztosz rajtakapja őket.
  • Bertel Thorvaldsen: Mars és Ámor, 1809-10
  • Antonio Canova: Mars és Vénusz, 1816
  • Adriaen de Vries: Mars és Vénusz, 1600-as évekből, jelenleg a prágai vár képtárában található
  • egy keresztény templomban is található egy Marsot ábrázoló szobor, a prágai Szent Vitus székesegyházban, Slik gróf síremlékén (készítője: Matthias Bernhard Braun)

Festészet

  • Botticelli: Venus és Mars című képe, mely 1486-ban készült (London, National Gallery)
  • Tintoretto: Minerva és Mars, 1578 (Velence, Doge-palota)
  • Veronese: Venus és Mars, 1560-1570 (New York, Metropolitan Museum of Art)
  • Rubens: A győzelem istennője megkoronázza Marsot, 1612 körül (Drezda, Gemaldegaerie)
  • Rubens: Mars diadala, ma a Vatikáni Múzeumban
  • Rembrandt: Mars, 1655 (Glasgow, Art Gallery)

Szólj hozzá

görög-római istenek VII. – Aphrodité – Venus

február 8, 2009 at 10:29 pm (ókori és keleti vallások)
Tags: , , , , ,

- a szerelem, a szépség és a szexuális gyönyör istennője
- etruszk mitológiában Turan néven tisztelték, fiatal nőnek ábrázolták, szárnyakkal a hátán;
- állatai a galamb és a fekete hattyú

- akkor született, amikor Kronosz kardjával kasztrálta apját, Uranoszt, ettől a tenger habot vert és hullámzott, és a habokból kagylóhéjon kelt ki Aphrodité, akinek szépsége elvakította az Olümposzt. Az istennő neve is születésére utal, hiszen az „aphrosz” szó görögül habot jelent.

- Ciprus szigetén Petra tou Roumiou-nál lépett partra, amit Aphrodité sziklájának neveztek el.

- amikor kilépett a partra, amerre járt, lába nyomán csodás növények és fák keltek ki a földből; ezeket az Aphrodité növényeinek nevezett gyümölcsöket, virágokat és illatszereket (kékvirágú lótusz, mirtusz, gránátalma, menta stb.) különösen alkalmasnak tartják a szerelmi vágy fokozására (afrodiziákumok)

- Zeusznak sok fejtörést okozott, így a béke érdekében Héphaisztosznak, a kovácsistennek ajánlotta fel Aphroditét, aki feleségül is vette a szépséget. Az Olümposz legrútabb, de legkiegyensúlyozottabb istene a nagy szerencse után pazar ékszerekkel árasztotta el feleségét, így például kapott egy övet, amelyet igen finom kovácsmunkával készített hitvesének aranyból, és megszórta egy kis bűbájjal is. Amikor ezt az övet viselte Aphrodité, senki nem tudott neki ellenállni. Ám Aphrodité vére forrt, és szerette a vigadalmakat és a fülledt erotikát, így hamarosan eltávolodott örökké kormos férjétől. Az olümposziak közül őt szerették a legtöbben, és ő is szeretett a legtöbbet. Az istenek közül legjelentősebb szerelme Arész volt, akitől Erósz és Anterósz is született. A halandók közül Adóniszt és Ankhiszészt szerette, ez utóbbitól született Éneasz (Aineiasz, Aeneas). Az Erisz által az istenek közé gurított, „A legszebbnek” feliratú aranyalmát is végül ő nyerte meg Párisztól, miután Héra és Athéné mellett ő a legszebb halandó asszony szerelmét, Helénáét ajánlotta fel neki. Ezzel robbant ki a trójai háború.

- Rendkívül szeszélyes és bohó istennő hírében állt, akinek több szent állata is volt: tisztasága miatt a galamb, kecsessége miatt a hattyú, termékenysége miatt a nyúl, de a delfin és a veréb is ide tartozik. Kedvelt növényei voltak az Adónisz véréből általa teremtett rózsák, a mirtusz, a gránátalma és a citromfa.

- Nagy ünnepeket, az Aphrodisziászokat tartották tiszteletére az ókori Hellász különböző pontjaiban. A buja, erotikus ünnepek alkalmával főleg Athénban és Korinthoszban a nagy lakomák során Aphrodité papnői vagy kísérői erotikus táncot lejtettek, ami hivalkodó jellege miatt gyakran egy-egy néző elcsábításában teljesedett be. Őket azonban nem tekintették prostituáltaknak, mivel a szeretkezést egy ilyen papnővel egyfajta áldozatnak tekintették Aphrodité felé. Az istennőt egyébként a Hórák és a Khariszok kísérték.

Istenek

- Arész: Anterósz, Erósz, Harmónia, Deimosz és Phobosz
- Kronosz: Pothosz
- Dionüszosz: A Khariszok (Agleia, Euphroszüné, Thalia), Hümenaiosz és Priaposz
- Héphaisztosz: Hermész, Eunómia, Hermaphroditosz, Peithó, Ródosz, Tüché

Halandók

- Adónisz

- Ankhiszész: Aineiasz

- Butész: Erüx

- más mítosz szerint Zeusz és Dioné lánya
- Venusról nevezték el a pénteket (- újlatin nyelvekben: venerdi/vendredi/vineri/viernes)

forrás: wikipédia

Szólj hozzá

görög-római istenek VI. – Artemisz – Diana

február 8, 2009 at 10:28 pm (ókori és keleti vallások)
Tags: , , , , ,

Zeusz és Létó gyeremeke, Apollón ikertestvére a görög mitológiában. Neve a görög egészséges szóból eredhet. Artemisz a Hold és a vadászat szűz istennője, ő segít a szülésnél és védelmezi a nőket és a gyermekeket. A vadállatok úrnője is.

A legendák szerint egy egész nappal testvére előtt született. A Héra bosszúja elől menekülő Létó Ortügián adott neki életet, és csak Artemisz segítségével tudott átjutni a Héra hatásköre alól mentes Délosz szigetére. Artemisz segített anyjának világra hozni Apollónt, így első isteni feladata lett a gyermekszülés védelmezése. Ezen kívül ő lett a vadászat, a vadon, a vadállatok, a termékenység és a Hold szűz istennője. Szent állata a szarvastehén volt.
Szenvedélyes vadász volt, akit rövid szoknyában ábrázoltak, vállán azzal a tegezzel, amelyben Héphaisztosz és a Küklópszok készítette nyilak és az íja volt. Ezenkívül, mint a Hold istennője homlokán egy félholdat is viselt. Leggyakrabban a távoli hegyi erdőket járta nimfákkal a sarkában, akik közül csak a szűzeket tűrte meg maga körül. Ezekben az erdőkben vadászott leggyakrabban oroszlánra, párducra, szarvastehénre és szarvasbikára. Ennek ellenére ő volt gondozójuk, aki segítette, védte őket és utódlásukat biztosította. A szülő nők is gyakran hívták segítségül, és ő volt a dolgozó nők védelmezője is, a munkát vállaló nőket nyilával megölte, amikor azok szültek. Úgy, mint testvére, ő is rendelkezett gyógyerővel, de nyilai ugyanúgy rettenetes járványokat is lövelltek ki: veszettséget, leprát és köszvényt.

Artemisz látva az istenek bánatát és küzdelmét a szerelem miatt, három évesen úgy döntött, megkéri Zeuszt, hogy örök szűziességet ajándékozzon neki. Az istennő igen kemény büntetést rótt ki arra, aki tisztaságát akár csak egy kicsit is veszélyeztette. Egy vadász, Aktaión, megpillantotta Artemiszt és nimfáit, ahogyan egy eldugott medencében meztelenül fürödtek. A csodás látványtól Aktaión teljesen megfeledkezett magáról és mereven bámulta az istennőt. Artemisz észrevette a leskelődőt és szarvassá változtatta, majd dühében ráuszította Aktaión saját kutyáit, akik széttépték szarvasnak hitt gazdájukat.

Artemisz szépsége megérintette Oriónt is, egy óriást, aki kutyájával, Szíriusszal elrabolta Artemiszt és meg akarta őt erőszakolni. Az egyik legenda szerint az istennő ekkor lenyilazta az óriást és kutyáját, akik így kerültek az éjszakai égboltra, mások szerint skorpióvá változott és halálra marta az óriást, ezért került fel a mennyboltra a Skorpió képe is.

Történt egyszer, hogy Zeusz szemet vetett Artemisz egyik nimfájára, Kallisztóra, akit úgy csábított el, hogy Artemisznek álcázva magát megkörnyékezte a nimfát. Miután megszületett tőle Arkasz, Artemisz iszonyatos dühében Kallisztót medvévé változtatta, majd levadászta. Az ő emlékét őrzi az éjszakai égbolton a Nagy Medve csillagképe, azaz a Göncölszekér.

Artemisz igen érzékeny volt a neki szentelt helyek és állatok megsértésére. Így történt, hogy miután Agamemnón Artemisz ligetében levadászott egy szarvastehenet, hajóival Trója ostromára menvén megállt a szél, és a hajók semerre nem mozdultak. Egy látnok, Kalkhasz ekkor azt mondta Agamemnónnak, hogy az istennő haragja csak úgy törhető meg, ha feláldozzák neki egyetlen leányát, Iphigeneiát. Agamemnón hosszas tépelődés után beleegyezett az áldozatba. De végül Artemisz megszánta a máglyára küldött hercegnőt, és a lángok közül az utolsó pillanatban kimentette őt, majd papnőjévé tette.

Történt egyszer, hogy Apollón olyan hírekkel érkezett Artemiszhez, miszerint Niobé, egy halandó gúnyolta Létót, hogy csak két gyermeket szült, míg neki tizenkét gyermeke volt. Bosszúból Apollón fiait, Artemisz leányait nyilazta le.

Ám nem csak a bosszú és a düh volt jellemző Artemiszre, hiszen sokszor megsegítette az embereket, így például az Alpheiosz folyamisten szerelme elől menekülő Arethuszát is, akit folyóvá változtatott.

Az ókori Hellászban Artemisz sokfelé tisztelték, és amikor a leányok elérték a pubertás kort, akkor Artemisznek ajánlották őket, mint szűzeket. Amikor férjhez mentek, egy áldozati máglyán fel kellett áldozniuk addigi szűz gyermekéletük holmijait, babákat, játékokat és egy hajfürtjüket. A vadászistennő tiszteletére Braurónban és Spártában is tartottak nagy ünnepeket, de legjelentősebb tisztelete a kis-ázsiai Epheszoszban alakult ki, ahol felépítették az Artemisziont, amely olyan pompás lett, hogy az ókori világ hét csodájának egyikeként tartják számon.

forrás: wikipédia

Szólj hozzá

görög-római istenek V. – Apollón, Apollo

február 8, 2009 at 10:26 pm (ókori és keleti vallások)
Tags: , , , , ,

Zeusz és Létó gyermeke, Artemisz ikertestvére. A rend, a ragyogó Nap, a költészet, a jóslás, a zene, a tánc, a művészetek, az íjászat és a gyarmatosítás istene. Ő a csordák és nyájak őrzője is. Gyakori jelzője a Phoibosz, azaz ragyogó, fénylő. A pestis istene is, és gyakran tisztelték benne a patkányok és a sáskák pusztítóját. Gyakran a halál isteneként is feltűnik, hiszen tegezéből olyan nyilakat lőtt ki, amelyek pestist és dögvészt hoztak a vidékre. Mégis ő a gyógyítás istene is, aki megtisztította a bűnös lelkeket, ha arra érdemesnek találta az illetőt.

A legenda szerint Apollón csak tavasztól őszig tartózkodott az Olümposzon, és a tél beálltával hattyúk vontatta szekerén a hüperboreaszok földjére vonult vissza, ahol örök tavasz van. Szent állatai közé tartozik a hattyú, a farkas és a delfin. Neki szentelt növények a pálma, az olajág és a babér. Általában nyíllal és íjjal ábrázolják, mint szépséges ifjút, hajában babérkoszorúval, amely miatt a legenda szerint nem őszült meg soha, és a babér is örökzöld maradt. A líra és a háromlábú jósszék is hozzátartozott Apollón megjelenéséhez.

Az egyik legsokoldalúbb isten megszületése azonban igen bonyolult úton történt. Mint Zeusz és Létó gyermeke Hérát, Zeusz hitvesét rendkívüli irigység öntötte el, amint megtudta, hogy Létó terhes lett. Bosszúból Héra arra kényszerítette Létót, hogy keresse meg azt a helyet a földön, ahol az ő hatalma nem éri utol a szülés alatt. Az istenek királynője minden szárazföldi és vízi területre kiterjesztette hatalmát. Így Létó elhatározta, hogy Délosz szigetére megy, amely akkoriban nem állt szilárd alapzaton, és gyakran ellepte a víz. Lebegő sziget volt, amely nem tartozott sem a szárazföldhöz, sem a tengerhez. Héra bosszúja itt nem érhette utol Létót, és így megszülhette ikreit. Amikor Apollón született, a szigetet egy hattyúraj vette körül, lefedve azt, hogy Héra ne lássa, ezért szentelték neki a hattyúkat. Apollón Déloszt később négy oszlopra helyezte, így a sziget végleges stabilitást nyert el. Itt állították fel egyik szentélyét.

A múzsák vezetőjének egyik legelső cselekedete volt, hogy megölte a Püthont, amely Püthó városánál élt, és a környék falvait is rettegésben tartotta. A nagy kígyó rendszeresen tönkretette a gabonamezőket és beszennyezte a vidék folyóit és patakjait. Ő őrizte a kasztáliai forrás melletti búvóhelyéről a Szibülla jóshelyét.

Az ifjú istenség nyilaival megölte Püthónt, aki Gaia gyermeke volt, így bűnhődnie kellett tettéért. Kilenc évet kellett eltöltenie Admétosz istállójában, mint gulyás. Amikor a büntetést letöltötte, delfin alakjában tért vissza Krétáról Püthóba, és papokat hozott magával. Ezért Püthót átkeresztelték Delphire vagy Delphoira, ahol Apollón egy papnőjét fantasztikus jóstehetséggel áldotta meg, őt Püthiának hívják. Ő lélegezte be a szentély padlóján levő hasadékból feltörő hallucinációkt okozó gőzt, és babérleveleket rágcsálva mormolta el a jövőt. Egy pap állt mindig az átkeresztelt Szibülla mellett, és ő fordította az érthetetlen mormogást. A kétértelmű jóslatokat egy Apollón adományozta háromlábú jósszéken ülve adta meg Püthia.

Mint a legszebb férfi istenség, Apollónnak igen sok szerelmi kapcsolata volt istenekkel és halandókkal.

- Daphné nimfa, aki azonban elutasította szerelmét. Eredetileg Erósz isten büntette meg Apollónt a reménytelen szerelemmel, mivel Apollón kigúnyolta a szerelmet hozó nyilakat kilövő Erósz tudományát az íjászatban, és ráadásul Erószt idegesítette Apollón éneke is. Daphné Ladón, folyamisten leánya volt, akit Apollón állandóan üldözött szerelmével. Ezelől Daphné a hegyekbe menekült, ám az istenség még oda is követte. Bánatában Daphné megkérte Péneusz folyamistent, hogy segítsen rajta. Az istenség úgy oldotta meg a hercegnő baját, hogy amikor Apollón megközelítette Daphnét, és meg akarta őt ölelni, kitárta karjait és Daphné babérfává változott. Ezért vált a babér Apollón szent növényévé, és miatta hordott babérkoszorút hajában.

- Küréné nimfától született fia: Arisztaiosz, aki a jószágok és gyümölcsfák védelmezője lett, valamint a vadászat és a méhészet istene is. Ő tanította meg az embereket a tej felhasználására, és a hálók és csapdák használatára a vadászatban.

- Hekabé Priamosz trójai király felesége, tőle született Troilosz nevű gyermeke, akivel kapcsolatban Püthia azt jósolta, hogy amíg eléri a húsz éves kort, Trója legyőzhetetlen lesz. Ám Akhilleusz lesből rátámadt és megölte az ifjút. Ezért bosszúból a trójai háborúban Apollón vezette Párisz királyfi nyilát Akhilleusz egyetlen sérülékeny pontjába, a sarkába, amitől a hős meg is halt.

- Kasszandra, Hekabé és Priamosz király leánya; a hercegnő engedte magát elcsábítani, de cserébe azt kérte Apollóntól, hogy tanítsa meg jósolni. Miután Apollón teljesítette kérését Kasszandra elutasította az isten szerelmét, így a feldühödött isten elátkozta Kasszandrát azzal, hogy jóslataiban senki sem fog hinni.

-Korónisz, lapidón hercegnővel nemzette Aszklépioszt, aki a gyógyítás istene. Mialatt Korónisz terhes volt, szerelmes lett Iszküszbe, Elátosz fiába. Románcukat egy varjú árulta el Apollónnak, aki megkérte testvérét, Artemiszt, hogy végezzen Korónisszal. Miután a vadászat istennője teljesítette bátyja kérését, Apollón az égő halotti máglyán fekvő Korónisz testéből kivette a még meg nem született Aszklépioszt, és őt Khirón gondjaira bízta.

Apollónnak férfi szerelmei is voltak. Az egyik a spártai herceg, Hüakinthosz volt, aki lángra gyújtotta az isten szívét. Ám a hercegbe Zephürosz, a szelek istene is beleszeretett. Egy nap, amikor Apollón és Hüakinthosz diszkoszvetést gyakorolt, Zephürosz irigysége miatt rossz szelet küldött az Apollón által eldobott diszkoszra, és az szétroncsolta Hüakinthosz koponyáját. Apollón hiába rendelkezett rendkívüli gyógyerővel, már nem tudta megmenteni kedvese életét. Héraklész leszármazottjába, Küparisszoszba is beleszeretett. Szerelme zálogául Apollón egy őzet ajándékozott Küparisszosznak, amelyet az megszelidített. Ám egyszer gerelyével véletlenül megsebezte a bozót alatt pihenő őzet, amely meghalt. Bánatában kérte Apollónt, hogy örökké könnyezhessen. Apollón megértette szerelme bánatát, és ciprusfává változtatta, amelynek törzséből könnycseppszerű nedv folyik, és ez a fa lett a bánat jelképe.

Ám az isten élete nem csupán a szerelemből állt, és igen kegyetlen volt, ha felhergelték. Így volt ez akkor is, amikor Thébai királynője, a 12 gyermeknek életet adó Niobé gúnyolta Létót, hogy ő csak két gyermeket tudott szülni. Apollón éktelen haragra gerjedt, és lenyilazta Niobé hat fiát, amikor azok sportoltak. Artemisz pedig ugyanakkor levadászta Niobé hat leányát.

Az egyik legtöbb helyen imádott isten tiszteletére rendezték a négy évente megrendezett püthiai játékokat, de Delphoion kívül Milétoszban és Déloszon is nagy tiszteletnek örvendett.

egyéb címei:

- iaktosz – orvos
- agüieusz – védelmező

Apollo Augustus fő istene, Rómában szentélyt kapott.

forrás:

wikipédia

Bellinger, Gerhard J.: Nagy valláskalauz; Akadémiai, Bp., 1993

Szólj hozzá

görög-római istenek IV. – Démétér – Ceres

február 8, 2009 at 10:24 pm (az ókori kelet történelme)
Tags: , , , , ,

Démétér

- a görög mitológiában a földművelés és a termékenység istennője
- az ő segítségével hozott termést minden növény, ő érlelte meg a gyümölcsöket és ő készítette fel a kalászokat az aratásra. Démétér tanította meg az emberiségnek a földművelés művészetét, ő adta az ekét az embereknek és ő mutatta meg a vetés, illetve veteményezés tudományát is az emberiségnek. Ezzel megvetette az emberek letelepedését is, és ezáltal a letelepült emberi társadalmak istennőjeként is tisztelték.
- Kronosz és Rheia leánya volt, Zeusz testvére, akitől legkedvesebb gyermeke, Perszephoné született

- Démétért általában komoly nőként ábrázolták hosszú tógában. Jobbjában tartotta termést hozó botját, amellyel olykor végigsuhintott a termőföldek felett. Baljában gyümölcskosarat vagy búzakalászokat tartott. Gyakran ábrázolták sarlóval a kezében. Fejét fonott kukoricacsőkoszorú, vagy kalászkoszorú díszítette. Néha fáklyát tartva is megjelenítették utalva Perszephoné keresésére. Szent állata volt a kígyó és a disznó is.

- Annak ellenére, hogy Démétérnek törvényes férje sohasem volt, mégis az ő papjai vezették be az ifjú házasokat a házasélet rejtelmeibe. A legendák még egy gyermekéről szólnak. Egyszer egy háromszor felszántott földön szeretkezett egy titánnal. Ennek eredményeként született meg Plutosz, a gazdagság és bőség istene.

- Történt egyszer, hogy Hadész, az alvilág istene elrabolta és feleségül vette Démétér legkedvesebb leányát, Perszephonét. A földművelés istennője útra kelt, hogy megtalálja elveszett gyermekét, és közben sorsára hagyta a termőföldeket. A gyümölcsfák nem hoztak gyümölcsöt és a gabona sem nőtt ki a földből. Az emberek éheztek, és ezt látva Zeusz leküldte Hermészt az alvilágba, hogy hozza fel onnan Perszephonét. Azonban mielőtt a leány elhagyhatta volna az alvilágot, férje, Hádész egy gránátalmát adott neki, ugyanis aki az alvilág ételeiből eszik, az mindörökre ott kell, hogy maradjon. Perszephoné beleharapott az almába, de Zeusz nem engedte meg Hádésznak, hogy így visszatartsa a leányt, de mivel Perszephoné mégis evett az alvilág gyümölcseiből, így csak az év harmadát kellett Hádész birodalmában töltenie. Amikor Perszephoné feljön az alvilágból, Démétér örül, és ilyenkor virágba borul a természet és dús kalászok lengenek a földeken, a gyümölcsfák pedig érett gyümölcsöket hoznak. Amikor Perszephoné elhagyja anyját, Démétér elhervasztja a természet növényeit. Így alakult ki a négy évszak. Amikor a leány fent van, tavasz van és nyár, amikor elhagyja anyját, őszre fordul, majd tél lesz.

- Perszephoné mítoszához kapcsolódnak az eleusziszi misztériumok: Démétér egy Doszó nevű nő alakjában kereste elveszett leányát a földön, és így került Keleosz, eleusziszi király udvarába. A király megkérte, hogy nevelje két fiát, Démophónt és Triptolemoszt. Keleosz igen jól bánt az istennővel, pedig nem tudta, hogy valójában kit rejt Doszó alakja. Ezért hálából úgy döntött Démétér, hogy Démophónt halhatatlanná teszi, Triptolemoszt pedig megtanítja a földművelésre. Ám amikor Démophónból ki akarta égetni a halandóságot, benyitott Metaneira, a királynő, és így a tűzből ki kellett venni a gyermeket, így nem vált halhatatlanná. Ezzel leleplezte magát Démétér Eleusziszban. A Theszmophoriát azóta megtartották Eleusziszban és Athénban is az istennő tiszteletére, azt az ő ünnepének szentelve.

forrás: wikipédia

Ceres

Ceres a római mitológiában a növények ültetése (főleg a gabonáé) és az anyai szeretet istennője volt. Saturnus és Ops lánya volt és Jupiter testvére-felesége. Ő szülte Jupitertől Proserpinát. A testvérei voltak Juno, Vesta, Neptunus és Pluto. Ő volt Szicília védőistene.

Általában jogarral, virágokkal és gyümölcsökkel teli kosárral és búzaszálakból szőtt koszorúval ábrázolták.

Ceres a mai szicíliai Enna város patrónusa volt. A monda szerint egyszer azért könyörgött Jupiterhez, hogy helyezze át Szicíliát a mennyekbe és így jött létre a szigethez hasonlóam háromszögű északi Triangulum csillagkép, amelynek korai neve Szicília volt.

A rómaiak 496-ban fogadták be isteneik közé Cerest, amikor egy pusztító éhínség közepette a Szibilla könyvei azt tanácsolták, hogy imádják az istennő görög megfelelőjét, Démétért is és rajta kívül Korét (Perszephoné) és Iacchust (valószínűleg Dionüszosz).

A májusban tartott Ambarvalia ünnepen Cerest titkos rituálék során nők szeméyesítették meg és ünnepelték. Fő ünnepe azonban a Cerealia vagy Ludi Ceriales („Ceres játékai”) volt, a Kr. e. 3. századtól, április 12. és április 19. között.

A római Aventinus dombon Ceresnek temploma volt.

Tisztelete főleg a búzakereskedelem jórészét kezében tartó plebeius osztályokkal forrott össze. Ceres imádásának rituáléiról kevés tényt ismerünk. Ezek közül az egyik fura szokás az volt, hogy rókák farkához égő tárgyakat kötöttek és szabadon engedték őket a Circus Maximusban.

Ceresnek 12 isteni segítője volt, akik a földművelés különböző ágazataiért voltak felelősek.

forrás: wikipédia

Szólj hozzá

görög-római istenek III. – Poszeidón – Neptunus

február 8, 2009 at 10:23 pm (ókori és keleti vallások)
Tags: , , , , ,

Poszeidón

- a név jelentése bizonyos értelmezések szerint “a Föld ura”; eredetileg ugyanis földistenség volt

- a görög mitológiában, a tenger királya; hatalma kiterjed a tavakra és a folyókra is

- Kronosz és Rheia fia, Zeusz és Hádész testvére. A küklopszoktól és a százkezűektől kapta a háromágú szigonyát, mikor Zeusz kiszabadította őket. Ezzel a szigonnyal tudja felkorbácsolni vagy lecsillapítani a hullámokat (ld. keresztény ördög-ábrázolások);

- az ő jó- vagy rosszindulatától függ a hajósok élete (ld. Odüsszeusz)

- Egyszer Zeusz ellen lázadt, ezért büntetésből a halandó embereknek kellett szolgálnia, így ő építette a trójai vár falát

- Felesége Amphitrité, közös gyermekeik Tritón és Rhodé. Poszeidon többi gyermekei házasságon kívül születtek:

- Thoosza nimfától Polüphémosz küklopsz,

- Meduszától a szárnyas ló, Pégaszosz (latinos nevén, Pegazusként ismert)

- Eurüalétól Orión, a híres vadász,

- Türótól Peliasz és Néleusz.

– mellékneve: hippiosz – a lovak ura

- ő okozza a földrengéseket

- szentélye a Kolonna-hegy csúcsán van, Kr. e. 5. sz.-tól

forrás:
Wikipédia
Bellinger, Gerhard J.: Nagy valláskalauz; Akadémiai, Bp. 1993

Szólj hozzá

görög-római istenek II. – Héra – Iuno

február 8, 2009 at 10:21 pm (ókori és keleti vallások)
Tags: , , , , , ,

Héra

- a föld istennője,
- mellékneve boópisz – tehénszemű
- Arész, Hephaisztosz, Hébé, Eileithüia anyja
- a házasság, a család, a születés védelmezője
- a képzőművészetben érett asszonyként ábrázolják, attribútuma a királyi pálca és a kakukk, amely a szent madara volt
- a Hérához kapcsolódó történetek közül több is arról szól, hogyan állt bosszút férje választottjain. A tehénné változtatott Iót böglyökkel kínozta, késleltette Alkméné vajúdását, gonosz tanácsával Szemelé halálát okozta, rábeszélte Artemiszt, hogy nyilazza le a medvévé változtatott Kallisztót.
- A szeretők gyermekeit sem kímélte: két kígyót küldött a csecsemő Héraklészra. A felnőtt Héraklészt is sokszor elgáncsolta hősi tettei végrehajtása közben: hamis híresztelésekkel ellene fordította az amazónokat, vihart támasztott az útjába, végül az őrületbe kergette. Csak azután békült meg Héraklésszal, amikor ez elnyerte a halhatatlanságot; ekkor feleségül adta hozzá lányát, Hébét.

Iuno

- etruszk eredetű istennő

melléknevei:

- Iuno Sospitae – megmentő
- Iuno Lucina – világosságra hozó
- Iuno Moneta – figyelmeztet és tanácsot ad
- Iuno Curitis – lándzsával és pajzzsal felvegyverzett
- Iuno Regina – a 6. sz. óta Jupiterrel és Minervával áll a panteon élén

- a nők, a házasság és a család patrónája
- minden hónap első napján áldpzattal tisztelegnek előtte
- hónapja a június

forrás:
Wikipédia
Bellinger, Gerhard J.: Nagy valláskalauz; Akadémiai, Bp., 1993

Szólj hozzá

görög-római istenek I. – Zeusz – Jupiter

február 8, 2009 at 10:19 pm (ókori és keleti vallások)
Tags: , , , , ,

Zeusz

Zeusz alapvetően a viharok és a villámok ura. Hatalmasabb az összes többi istennél, ám nem mindenható. Őt is be lehet csapni, továbbá a sors, a Moirák is erősebbek nála. Zeusz állt az ókori görög panteon élén, a görög mitológia több istenének és hősének az apja. A nevéhez társított címek kihangsúlyozzák tevékenysége különböző aspektusait:

Kedvelt állata a sas, fája a tölgy. Akaratát az Épeiroszban található dódónai jósda papjai közvetítették; a tölgyfalombok susogásából olvasták ki a jövendőt.

Pajzsa az aigisz (aegis; égisz), melyet Amaltheia kecske bőréből készített – ez az állat adott neki tejet csecsemőkorában. Zeusz ezért halála után a csillagok közé emelte (innen a Bak csillagkép) és szarvából készítette a bőségszarut, melyből étel-ital soha ki nem fogy.

Zeusz a mitológia szerint Kronosz (Saturnus) titán és Rheia (Ops) titanisz fia. Kronosz, mivel megjósolták neki, hogy fia ugyanúgy le fogja taszítani trónjáról, ahogy ő tette apjával, Uranosszal, első öt gyermekét (Hesztia, Démétér, Héra, Hadész és Poszeidón) születésük után lenyelte. Rheia, hogy legkisebb gyermeke elkerülje ezt a sorsot, Kréta szigetén szülte meg Zeuszt, Kronosznak pedig egy bepólyált követ adott oda a csecsemő helyett.

Zeusz ezután szüleitől távol nevelkedett; több variáció is létezik arra, ki nevelte fel: nagyanyja, Gaia; egy Amaltheia nevű kecske, akinek szarvából később a bőségszaru lett, bőréből az aigisz; egy Adamanthea nevű nimfa (aki egy kötélen lógatva tartotta, mivel a levegőben láthatatlan volt Kronosz elől, aki az ég, föld és tengerek ura volt); egy másik nimfa, akit Zeusz később a csillagok közé emelt; vagy Melissza, aki kecsketejjel táplálta.

Zeusz, mikor felnőtt, rákényszerítette Kronoszt, hogy köpje ki lenyelt gyermekeit. Egyes történetek szerint Métisz adott Kronosznak hánytatót, más verzió szerint Zeusz felvágta Kronosz hasát. Zeusz ezután elengedte tartaroszi börtönükből Kronosz testvéreit, a gigászokat, a küklópszokat és a hekatonkheireket. A küklópszok hálából nekiajándékozták a villámlást és a mennydörgést, melyeket Gaia elrejtett. Zeusz, a testvérei, a gigászok, küklópszok és a hekatonkheirek legyőzték Kronoszt és a többi titánt, akiket aztán az alvilágba, a Tartaroszba száműztek.

Zeusz ezután megosztozott a világon két bátyjával, Poszeidónnal és Hádésszel. Sorshúzás útján Zeusz kapta az eget, Poszeidón a vizeket, és Hádész az Alvilágot. A Földet (Gaiát) nem osztották fel, ő mindegyiké maradt; így lett Poszeidón egyben a földrengés istene is. Hádész pedig a Földről távozó elhunytaké.

Gaia haragudott Zeuszra, amiért így elbánt gyermekeivel, a titánokkal, ezért Zeusznak trónra lépése után nem sokkal meg kellett küzdenie Gaia gyermekeivel, Tüphón és Ekhidna szörnyekkel. Tüphónt legyőzte és egy hegy alá zárta, de Ekhidnát és gyermekeit életben hagyta, hogy a jövő hőseinek is legyen kihívás.

Zeusz feleségül vette nővérét, Hérát, aki féltékeny volt Zeusz szeretőire és gyakran üldözte őket és gyermekeiket. Zeusz emiatt gyakran a lábánál fogva lógatta le az Olümposzról. Zeusznak a gyermekei voltak Arész, Eileithüia és Hébé (bár más történetek szerint az utóbbi kettő egyedül Héra gyermeke volt, ahogyan Héphaisztosz is). Zeusz leginkább lányára, Pallasz Athénéra volt a legbüszkébb, aki teljes fegyverzetben pattant ki apja fejéből.

Zeusznak számtalan gyermeke született különféle istennőktől, nimfáktól és halandó leányoktól. Ez rendszerint úgy történt, hogy valamivel lefoglalta a féltékeny Hérát, majd alakot váltva (bika, hattyú) meglátogatta a kiszemelt kedvest. Legkésőbb a gyermek születésekor Héra mindent megtudott és kegyetlen bosszút állt a szeretőn.

E kicsapongó természetre az lehet a magyarázat, hogy a mítoszok Zeusza több istenből van összegyúrva. Amikor egy városba megérkezett a kultusza, alakja összeolvadt a korábbi főistenével, és így megörökölte annak feleségét. Több különleges családi viszonyáról is tudunk: Athéné felnőttként, teljes fegyverzetben pattant ki a fejéből, Dionüszoszt magzatkorában a saját testébe rejtette Szemelé halála után és végül elcsábította az ifjú Ganümédészt. Zeusz ismert szeretőit és gyermekeit az alábbi felsorolás foglalja össze:

Zeusz istennőktől született gyermekei

(elöl az anya neve, utána a gyermekek):

Halandók, nimfák, egyéb partnerek

Ismeretlen anyától született: Nemeszisz, Tükhé.

Melléknevei:

keraunosz – villámszóró
polieüsz – államrend-őrző
horkiosz - eskü- és szerződés-őrző
ktésziosz – megajándékoz a tulajdonnal
herkeiosz – védi a házat és családot
hikesziosz – védi azokat, akik oltalomért esdenek
xeniosz – védi az idegeneket
olümpiosz - ez a cím emeli ki Zeusz királyságát az istenek és az olimpiai pánhellén ünnepségek fölött
panhelléniosz („minden hellének Zeusza”) – neki épült Aiakosz híres aeginai temploma
agoraiosz - az agora, azaz piactér felügyelője, a nem becsületes kereskedők megbüntetője

- fő kultuszhelye Olümpia, Kr. e. 5. sz-tól, a templomban Pheidiász szobra állt
- Pergamon – a hellenisztikus korban – az itteni templom Kr. e. 180-160 között épült


Jupiter

Zeusz római megfelelője Jupiter, vagy klasszikus írásmóddal Iuppiter; ez a név a Iovis Pater (Iovis atya) kifejezésből származik. Teljes neve Iuppiter optimus Maximus (Legnagyobb és Legjóságosabb Jupiter).

Jupiter a legelső római istenek egyike: Marssal és Quirinusszal együtt alkottak egy ősi istenhármasságot, mely az egész államot képviselte és oltalmazta (nem csak egyes közösségeket). Az etruszk hatásra a Capitoliumon épült első hivatalos állami szentélyben azonban már egy „fiatalabb” triász tiszteletére mutattak be áldozatokat: ebben Jupiter mellett Junót és Minervát találjuk. Alakja a dél-itáliai görögökkel való érintkezés során azonosult Zeuszéval.

Zeusz etruszk megfelelője Tinia. Tinia az etruszk mitológiában az ég istene. Feleségével és Menrvával alkottak istenhármasságot. Attribútumai: villámköteg, lándzsa, jogar

Melléknevei, attribútumai:

- az égi világosság mindenható istene
- lucetius – égi fényhozó
- fulgur – villámszóró
- pluvius – ő küldi az esőt
- tonans – mennydörög
- terminus - határőrző
- latiaris – szerződések istene
- feretrius – sújtó
- optimus maximus

- szentélye a Capitoliumon van
- Jupiter papja a flamen dialis

forrás:
Wikipedia
Bellinger, Gerhard J.: Nagy valláskalauz; Akadémiai, Bp., 1993

Szólj hozzá

görög-római istenek IX. – Hermész – Mercurius

február 8, 2009 at 10:16 pm (ókori és keleti vallások)
Tags: , , , , ,

- a rómaiaknál Mercurius, az etruszkoknál Turms
- Zeusz és Maia nimfa gyermeke, az istenek hírnöke; emellett a pásztorok, utazók, kereskedők, súly- és hosszmértékek istene, az ékesszólás, irodalom, az atlétika és a tolvajok védelmezője; közismert volt furfangjáról és ravaszságáról. A költészetet sem vetette meg, és ezért Apollón egyik legközelibb barátja volt.

- Maia Atlasz leánya volt, a Pleiádok egyike. Az éjszaka közepén, amikor már minden isten elszenderült az Olümposzon, Zeusz lelopakodott Maia mellé, és együtt töltötték az éjszakát. Mire Éósz felkeltette a napot, a főisten már az Olümposzon volt. Az éjszaka megfogant Hermész, és még napkelte előtt világra jött. Maia megmosdatta, bepólyálta, és azután kimerülten ágyába dőlt és elaludt. A gyermek Hermész addig fészkelődött, hogy kihámozta magát a pólya szoros kötéséből, és a bokáján nőtt szárnyak segítségével Thesszáliába ment, ahol Apollón csordái legeltek. A gyermeknek megtetszett a csorda, és egy Püloszhoz közeli barlangba hajtotta őket, a nyomokat pedig eltűntette, olymódon, hogy hátrafelé vezette be az 50 teheneket a barlangba, így azok fordított nyomokat hagytak maguk után. Útközben talált egy teknőst, amelyet megölt, és belsőségeit is kiszedte. A teknőspáncélra pedig ráerősítette az egyik tehén beleit. Így született meg a líra. A reggeli nap már fenn ragyogott az égen, amikor Hermész visszatért anyja mellé, és ugyanúgy bepólyálta magát. Apollón azonban észrevette a lopást, és hamarosan Maiánál volt, és követelte vissza a csordáját, amit a csecsemő Hermész ellopott. A nimfa nem akarta elhinni, hogy a gyermek ilyet tudott tenni, így vita tört ki. Zeusz látott fentről mindent, és elmondta, hogy Hermész mit is csinált az éj leple alatt. A vita azonban csak nem ült el, amikor egyszer csak a három isten hangját megtörte egy lágy dallam. Hermész játszott a líráján. Apollón azonnal rabja lett a hangszer édes hangjának, és szíve teljesen meglágyult. Hermésznek adta egész csordáját cserébe a líráért. Az istenek hírnöke beleegyezett a cserébe, így lehetett Hermészből pásztor, Apollónból pedig a líra mestere. Később a furulyát is ő találta fel, és csodálatos hangja elgyönyörködtette Apollónt. A líra után így újra üzletet ajánlott a gyermek Hermésznek a múzsák vezetője. Hermész megkaphatta Apollón aranypálcáját, amelynek rendkívüli varázsereje volt. Ezt a pálcát később kicsit átalakította, és ez lett Hermész egyik kísérője és attribútuma. Az arany pálcán két kígyó fonódott össze egy nyolcas alakjában, és a pálca törzsén két szárnyacska is volt. Ezt a pálcát kerükeiónnak nevezték, latin neve pedig Caduceus volt. Apollón a pálca és a csorda mellé egy tanácsot is adott a kis Hermésznek: menjen el Parnasszosz hegyére és az ottani papnőktől, a Thriáktól tanulja meg a jóslás művészetét. Hermész megfogadta tanácsát és ezáltal tökéletesen fel volt készülve Olümposzi feladataira.

Mivel anyja alacsonyabb rangú istennő volt, nem került fel rögtön az Olümposzra, így a földön maradt és az árkádiaiak nyáját őrizte, eközben találta ki a sípot, s hogy a tűzgyújtással ne kelljen vesződnie, kitalált egy gyújtószerszámot is. További találmányi közül a számokat, a mértékegységeket és az ABC-t érdemes megemlíteni. Amikor megunta a földi életet, kérte anyját, hogy engedje fel az Olümposzra a fényes paloták közé a jólétbe. Anyja óvta őt, hogy nem fogják befogadni. Erre Hermész azt mondta, ha nem engedik fel, rablóbandát szervez és az élére áll. Az olümposzi istenek azonban kedvesen fogadták, mert már hallotak a csíntevéseiről, és Zeusz küldöncévé nevezték ki. Irisznek is hasonló feladatai voltak, de ő csak továbbította a főisten utasításait, Hermész végre is hajtotta azokat.

Sok mitikus hősnek és istennek segített:

  • Megmentette Dionüszoszt, Zeusz fiát, akit Athamasz orkhomenoszi király őrültségi rohamában – amit Héra küldött rá – meg akart ölni
  • Ő végzett Argosszal, a százszemű pásztorral, aki Héra parancsára őrizte Iót, Zeusz kedvesét.Amikor Zeusz a tehénné változtatott Iót szerette volna magáévá tenni, a főisten Hermészhez fordult tanácsért, ugyanis féltékeny felesége, Héra a százszemű Argoszt rendelte Ió mellé őrnek. Hermész leszállt Argosz mellé, és furulyáján olyan nyájasan kezdett el játszani, hogy az óriás elaludt, és mialatt aludt, Hermész levágta a fejét.
  • Kiszabadította Árészt, a hadak urát abból a rézhordóból, amelybe Alóeusz gigász fiai, Ótosz és Ephilatész börtönözték be. A hordóban leláncolt Árész 13 hónapot raboskodott.
  • Segítette Perszeuszt, amikor az a Gorgóval harcolt
  • Héraklésznek is segítségére volt, amikor Héraklész Eurüszteusz királynál teljesítette egyik feladatát
  • Ő kísérte az Alvilágba le és vissza Orpheuszt
  • Odüsszeusznak segítségére volt a Trója és Ithaka közötti bolyongása során. Kalandozásai során többször is kisegítette a bolyongó hőst szorult helyzetéből. Ő szabadította ki Odüsszeuszt Kalüpszó nimfa szigetéről is, ahol hajótörést szenvedtek. Kalüpszó megígérte Odüsszeusznak, hogy halhatatlanná teszi, ha viszonozza szerelmét. Ám Hermész egy új hajót állított a nagy utazó rendelkezésére. Amikor a leleményes vándor Kirké szigetén járt, és a boszorkány disznókká akarta változtatni Odüsszeuszt és embereit, Hermész mutatta meg azt a gyógyfüvet, ami segít elkerülni a bajt.

Sok fontos teendője mellett nem jutott ideje a nősulésre, ám ez nem azt jelenti, hogy nem hagyott hátra utódokat. Artemisz társnőinek egyikétől, Polümélétől született Eudórosz nevű fia, aki a trójai háborúban Akhilleusz seregének vezére volt. Euandrosz nevű fiának édeasanyja vitatott, az egyik változat szerint Themisz, a másik szerint Carmenta nimfa volt. Ez a fia a római Palatinus dombon telepedett le. Herszétől (Kekropsz első athéni király lánya) született Kephalosz nevű fia. Aphrodité és Hermész szerelméből született meg Hermaphroditosz, akit egy nimfa kérése miatt női és férfi ivarszervekkel is elláttak az istenek.

Fiai közül említést érdemelnek még: Autolükosz, a hírhedt csal és tolvaj; valamint Daphnisz, az új költői és énekes műfaj, a pásztorének megalkotója. Aderosz is az ő fia volt, aki Héraklésznak lett az útitársa, azonban széttépték Diomédész lovai, amikor Héraklész gondjaira bízta azokat.

Néhány szerző az ő gyermekének tulajdonítja a következőket is: Szilénosz, Szatürosz és Pán. Leszármazottai között tartják nyilván Odüsszeuszt és Sziszüphoszt is.

A görögök a legkorábbi időktől fogva tisztelték Hermészt, erről egy Kr. e. 14-13. századból Knósszoszból előkerült írásos emlékek is tanúskodnak. a rómaiak is átvették tiszteletét a Kr. e. 5 század körül.

Atlétikus alkatú ifjúnak ábrázolták, akinek baljában ott volt a caduceus, szárnyakkal ékesített kalapja volt és szandálján is két-két szárnyacska segítette az istenek követét a gyors haladásban. Mint az istenek és emberek közötti kapcsolat fenntartója Hermész kísérte le az alvilágba a holt lelkeket és ő hozott esténkét álmot a halandók szemére.

Gyorsasága és sportossága miatt majdnem minden sportcsarnokban ott állt a szobra, és az olimpiai játékokon is az ő alakja fogadta a látogatókat. Szent állata volt a kakas és a teknős, és jelképei közé tartozott a pénzes erszény is. Az ókori Hellászban az utakat vagy országhatárokat úgynevezett hermák jelezték. A hermákat Hermész istenről nevezték el, és egy oszlopot jelentettek, amelynek oszlopfőjén az isten feje díszelgett, és az oszlop lábánál férfi ivarszervek voltak. A hermák védték az utazókat és a határok sérthetetlenségét, az ivarszervek pedig utaltak arra, hogy Hermész jó szerencsét és termékenységet is hozhat.

Hermész a felsoroltak mellett értett a gyógyítás művészetéhez is, ezért alakjával gyakran díszítették a gyógyítást szolgáló intézmeényeket is.

A görögök két alakmását ábrázolták főle. Az egyik a hajdani szakállas öreg pásztoristenként képzeli el, a másik az istenek küldönceként pedig a fiatal férfinak pálcával kezében és szárnyas sarukkal és/vagy kalappal.

Szobrászat

  • Praxitelész- Hermész a kis Dionüszosszal – Kr. e. 340 körül készült márványból, 1877-ben találták meg Olümpiában, ma is a helyi múzeum (Régészeti Múzeum, Olümpia) őrzi
  • Belvederei Hermész – Praxitelész iskolájából származó görög szobor római másolata, mely jelenleg a Vatikáni Múzeumban van
  • Lelkeket kalauzoló Hermész, jelneleg az Athéni Nemzeti Régészeti Múzeumban látható
  • Pihenő Hermész – Nápoly, Museo Nazionale
  • Saruját kötöző Hermész – Párizs, Louvre (Mindkét szobor Lüssziposz Kr. e. 4 századi görög szobrának római másolata)
  • Hermész – Kr. e. 5 századból való szobor római másolata, ma New Yorban a Metropolitan Musum of Art-ban tekinthető meg.
  • rengeteg vázakép maradt fent az istenről, ezeken főleg a lelkeket az alvilágba vezető Hermészt ábrázolják
  • Jacopo Sansovino – Mercurius (1537-38), ma a Velencei Logette di San Marco-ban
  • Két azonos című Giovanni da Bologna szobor, az egyik a firenzei Museo Nazionaleben a másik a bécsi Kunsthistoriches Museum-ban
  • Adriaen de Vries – Marcurius és Psyché szobra, mely 1593-ban készült, ma a párizsi Louvreban
  • Jean Baptiste Pigalle – Saruját kötöző Hermész, 1774-ben készült szintén a Louvreban
  • J.J. Bendl brnói Mercurius-szökőkútja, mely a (1693-99)
  • Matthias Bernhard Braun – Mercurius 1715 körül készült, ma a Národni Galerieban található

Festészetben

  • Antonio Allegri da Correggio – Vénus, Mercurius és Ámor, XVI. század eleje, ma a londoni National Galleryben található
  • Tintoretto – A három grácia és Mercurius, (1578), ma a velencei Accademia-ban talállható
  • Rubens – Hermész, Argosz és az elvarázsolt Ió (1635-38)
  • Jan Boeckhorst – Hermész és Hersze
  • V.V. Rainer – Mercurius a tájban (17178-20)

A XIX.században főként szárnyas kalappal, a bankok, biztosítók, kereskedelmi kamarák elmaradhatatlan díszítő elemévé vált.

  • Homérosz lliászában és Odüsszeiáában is fontos szerepet kap
  • Szophoklész: Nyomkeresők című szatirikus darabjának is ő a föszereplője, ez a mű körülbelül felerészében maradt fenn.
  • Jaroslav Vrhlicky – Hermész (1891) és A repülő Mercurius (1899) című művei
  • Joseph Haydn 1793-as daljátéka

A legfontosabb, ami ma is a nevét őrzi, a Naphoz legközelebb keringő bolygó is Hermész nevét viseli, igaz latin alakban, Merkúr néven.

forrás: wikipédia

Hermész Triszmegisztosz

Hermész Triszmegisztosz (Háromszor magasztos vagy Háromszor nagy Hermész), minden bizonnyal mítikus alak, feltehetőleg Hermész és az egyiptomi Thot isten (az írás feltalálója) hellenisztikus összevonásából jött létre. Az ókori hagyomány szerint számos alkimista és hermetikus szöveg szerzője, állítólag az ő múmiájának kezében találták meg egykor a híres Tabula smaragdinát (Smaragdtábla), amely az alkímia egyik alapszövegének számít.

Valószínűleg egyiptomi származású ember volt, a Hermész Triszmegisztosz nem név, hanem egy un. beavatási fokozat. Toth a leviták magas kasztja, mint az iráni zarathusztra, vagy az indiai risi; mai szóhasználattal mesterek kasztja. Egyesek szerint i. e. 8000 mások szerint i. e. 12000 körül élt, s az egyházatyák is igen tisztelték.

A Corpus Hermeticum dialógus-gyűjtemény számos tagját (pl. Poimandrész ) neki tulajdonítják; valamilyen beavatásra felkészítő művek töredékei ezek, kései gnosztikus iratok stílusában íródtak és kevésbé H. T. tanításainak továbbadását, mint inkább a hermetikus hagyományba való beavatást szolgálhatták. A gondolatai továbbéltek a korai egyházban, az alkímiában, a középkori misztikusoknál.

Thot (óegyiptomiul Dzsehuti) az egyiptomi mitológiában az írás és a tudományok íbiszfejű istene. Általában kezében papirusszal és írónáddal ábrázolják. Alkalmanként páviánként is megjelenik. Attribútumai miatt a görög Hermésszel azonosítják, ezoterikus körökben állítják, hogy személye azonos a későbbi korokban beavatott bölcsként tisztelt Hermész Triszmegisztosszal (Háromszor-Hatalmas Hermész). Érdekes módon rokonság nélkül áll az egyiptomi pantheonban. Személye a holdhoz is kötődik. Mitológiája elég terjedelmes. Helye van a Napbárkában, Ré égi csónakjában, jelen van a szív megmérettetésénél, ahol ő jegyzi fel az eredményt valamint ő gyógyítja meg Hórusz szemét, amikor az megsérül a Széthtel vívott harcok közben (ez a szem lesz az Udzsat-szem, amit védő-amulettként használtak).

Van azonban még egy szerepe, egy sokkal fontosabb, ami azonban nem világlik ki egyértelműen az istenség mitológiai szerepéből. Ő a Napbárkában a „Világ Rendjének” őrizője. Ez Ízisz és Ozírisz mítoszának egy epizódjából derül ki. Amikor Ízisz a Delta mocsaraiban rejtegeti a gyermek Hóruszt Széth haragja elől, az ifjú istent megmarja egy skorpió. Ízisz annyira kétségbeesetten kezd kiabálni, hogy még a Napbárka is megáll égi útján. Az istenek Thotot ugrasztják ki, hogy tegye rendbe a dolgokat. Az isten meggyógyítja Hóruszt, Ízisz is abbahagyja a zokogást, a Napbárka pedig folytathatta útját.

Szólj hozzá

görög-római istenek XI. – Dionüszosz – Bacchusz – Fufluns

február 8, 2009 at 10:15 pm (ókori és keleti vallások)
Tags: , , , , , ,

- a rómaiaknál Bacchus vagy Liber, etruszkoknál Fufluns

- a mitológiában a bor és mámor megtestesítője, aki értett a mezőgazdasághoz és termékenységet is hozhatott. Ő volt a görög színjátszás patrónusa is. Gyakran ábrázolták tigrisek vagy párducok húzta szekéren, amint kísérete körülötte táncol. Fején szőlőlevelekből font koszorú volt, míg kezében tartott egy borospoharat és a thürszoszt, amely egy hosszú szüreti bot volt, végén egy tobozzal, és szőlőlevelekkel díszítve.

Születéséről több mítosz is él. A leggyakoribb az a változat, miszerint a bor istene Zeusz és Szemelé gyermeke, de hogy ne legyen ilyen egyszerű a történet, Dionüszosz története nem itt kezdődik. Eredetileg Zeusz és Perszephoné, az alvilág királynőjének született meg egy Zagreusz nevű gyermeke. A féltékenységéről ismert Héra rettenetes haragra gerjedt, amikor megtudta, hogy férjének gyermeke született. A Titánokat felbérelte, hogy játékokkal csalják el a csecsemő Zagreuszt, és tépjék szét. De vigyázzanak, hogy a szíve ép maradjon, mert Athéné, Rheia és Démétér is a gyermek szívének őre volt. Miután a Titánok megtették, amit Héra kért, az istenek elszörnyedve látták az eredményt. A széttépett és megfőzött darabokat Zeusz Rheia segítségével összeillesztette, és életet lehelt bele. Így amíg megerősödött a gyermek új anyára volt szükség.

Zeusznak tetszett Szemelé hercegnő, így a főisten Szemelé méhébe rejtette Dionüszoszt. Azonban Héra értesült Zeusz eme tettéről is, de most kevésbé brutális módját választotta a bosszúnak. Megkörnyékezte Szemelét, és addig duruzsolt a fülébe, hogy Zeusz mutassa meg neki igazi alakját, hogy Szemelé csakugyan elkezdte kérlelni Zeuszt, hogy mutatkozzon előtte igazi alakjában. Az istenek és emberek atyja vonakodott, de csak addig beszélt neki Szemelé, hogy hajlandó lett rá. Ám Zeusz igazi alakja a villámcsapás volt, így Szemelét megégette az egyik villám. A holt anyából kimentették az életben maradt csecsemőt, és Zeusz combjába varrták be. Itt fejlődött ki és végre megszületett szarvakkal és egy kígyókoszorúval a fején Dionüszosz. Ezért mondják Dionüszoszra gyakran, hogy a kétszer megszületett isten.

A gyermek Dionüszoszt anyja szülővárosában nevelte fel Szilénosz, aki felnőtt korában is hű követője volt az istennek. Még gyermekkorában felfedezte, hogy a szőlőből bort lehet készíteni, így az ő találmánya lett a bor, amelyet a világ minden táján elterjesztett, ugyanis kíséretével, a szatírokkal és a bakkhánsnőkkel végigjárta az egész világot, mindenütt megtanítva az embereket a bor készítésére.

Az igen vidám kedélyű istenség nyomában azonban gyakran járt a halál, ugyanis követői az őrületig eszüket vesztett eksztázisban ünnepeltek, és gyakran széttépték azt, aki az útjukba került. Dionüszosz egyszer visszatért szülővárosába is, Thébaiba, ahol nem akarták elismerni istenként. Pentheusz, Thébai királya megtiltotta Dionüszosz tiszteletét. A feldühített istenség találmányával, a borral elkábította az egész várost, és sokakat megőrjített. Így Agauét, Pentheusz király anyját is, aki az önkívületi állapotban széttépte saját fiát. Dionüszosz kellő bosszút állt a hitetlen városon. Miután az egész világgal elismertette isteni hatalmát, felment az Olümposzra az istenek közé.

- Kísérői a bakkhánsok, bakkhánsnők, szatírok, maimászok, thüászok

- kultuszának fő helye a Parnasszosz

- szimbóluma a fallosz, szőlő, serleg

- meghaló és feltámadó isten

- Egyszer kalózok fogták el az istent, és el akarták adni rabszolgának. Azonban, mikor meg akarták láncolni, a bilincsek mindig lehullottak róla. Ekkor a kormányos megsejtette, hogy a fogoly bizonyára istenség, de társait nem tudta meggyőzni erről. Dionüszosz megdühödött, és az evezőkre borostyánt tekert, amitől lehetetlenné vált evezni, más forrás szerint pedig borral árasztotta el a hajót, és szőlőtőkékké változtatta az árbocokat. Bosszúból a tengerészeket is delfinekké változtatta, és csak a kormányosnak kegyelmezett meg. A Thészeusz által Naxosz szigetén hagyott Ariadnét elvette feleségül, és halhatatlanná tette. Ám a krétai hercegnő nem szerette igazán.

forrás: wikipédia

Szólj hozzá

görög-római istenek XII. – kisebb jelentőségű istenek, védőszellemek

február 8, 2009 at 10:13 pm (ókori és keleti vallások)
Tags: , , , , , , , , , , , , , , , ,

Kronosz (idő)- Saturnus - Uranosz és Gaia gyermeke, a tizenkét titán legfiatalabbja. Az olümposzi istenek egyik atyja. Amikor a föld világra hozta az óriás titánokat, Uranosz megrémült látványuktól, de legfőképpen megijedt gyermekei erejétől és hatalmasságától. Így az ég azt mondta Gaiának, hogy rútságuk miatt a Tartaroszban fognak élni. A föld mélyén azonban nagyon keserves az élet, és a szerető anya, Gaia egyre nehezebben viselte, hogy a titánoknak ilyen sanyarú sorsot szánt apjuk. Egy nap megelégelte Uranosz kegyetlenségét, és elhatározta, hogy bosszút áll rajta. Gaia úgy gondolta, hogy az ég istene fájdalmat okoz neki azzal, hogy teherbe ejti, majd szinte összes gyermekét a föld mélyére száműzi. Így aztán azt remélte, hogy szeretője jobb belátásra tér, ha megfosztja férfiasságától.

Tervét egyedül nem tudta végrehajtani, így azt előadta gyermekeinek, akiket szavaira elfogott a félelem. Egyedül Kronosz jelentkezett a feladatra. Gaia létrehozott méhében egy fehér fémet és óriási, gyémánt keménységű sarlót készített belőle. Kronosz megragadta az élesre fent sarlót és várta az alkalmas pillanatot. Mikor Uranosz megjelent, hogy ismét lefeküdjön Gaiával, előugrott rejtekéből, és levágta atyja nemi szervét. Az üvöltő istenség vére a földre hullott, és ebből születtek meg az Erinnüszök, a Gigászok és a Meliák, az isteni eledel készítői. Kronosz a levágott szervet a dühöngő tenger habjaiba vetette, amelyből így kikelt a gyönyörűséges Aphrodité. Ezután a titánok felhozták a föld mélyéből a százkezűeket, megfosztották Uranosz-t hatalmától és Kronosz-t tették meg az ég urává. Kronosz nem hálálta meg félelmetes testvérei jótettét. Ő is rettegett százkezű öccseitől, kezüket széttéphetetlen bilincsbe verte és bezárta őket a Tartaroszba, az alvilág mélyére. A titánok nőül vették nővéreiket és számos istenmagzatot nemzettek.

Miután Uranosz félrehúzódott az istenek trónjáról, Kronosz feleségül vette saját testvérét, Rheiát, és együtt uralkodtak emberek és istenek felett. Uralma alatt élte aranykorát a világ. Az emberekben ekkor még nem dolgozott az irigység, kapzsiság vagy bármi erőszak. Nem ismerték a nehéz munkával elérhető megélhetést és a törvényeket sem. A teljes harmóniát azonban megbontotta Gaia jóslata, amely szerint Kronosz trónját saját gyermeke fogja megdönteni.

Ezt hallván Kronosz úgy döntött, hogy lenyeli összes utódját. Rheia három leányt és három fiút szült Kronosznak, aki sorban el is nyelte őket. Hesztia, Démétér, Héra, Poszeidon és Hadész után azonban Rheia megelégelte férje kegyetlenségét, és Gaia segítségével titokban szülte meg Zeuszt, akit ezután Kréta szigetén neveltek fel nimfák és egy anyakecske. A gyermek helyett egy nagy követ pólyált be Rheia, és Kronosz nem törődve a dologgal, le is nyelte azt. A titánok kora hamarosan lejárt, hiszen Zeusz felcseperedett, és Gaia, valamint Meltisz segítségével sikerült meghánytatnia apját. Így öt testvére újból napvilágra került. Mire Kronosz feleszmélt, Zeusz testvéreivel és szövetségeseivel megtámadta a titánokat. Eget-földet rázó hosszú háború tört ki, amely sokmindent elpusztított a földön. A háborúban végül Zeusz győzött, és a titánokat a Tartaroszba záratta. Ezután elfoglalhatta apja helyét az istenek és emberek trónján.


Prométheusz – Prométheusz Iapetosz és Klüméné fia, Atlasz, Menoetiusz és Epimétheusz testvére. Ő volt a legravaszabb a testvérei közül, és nem tisztelte az isteneket. Prométheuszt és Epimétheuszt bízta meg Zeusz azzal, hogy teremtsenek lényeket, melyek benépesítik a földet. Epimétheusz teremtette az állatokat, Prométheusz pedig az istenek képmására az embert, de olyan sokáig foglalkozott vele, hogy mire elkészült, Epimétheusz az összes előnyös tulajdonságot elhasználta az állatok teremtésénél. Prométheusznak megesett a szíve esendő teremtményein, és úgy döntött, ellopja nekik a tüzet, ami addig csak az istenek tulajdona volt, hogy az ember az állatok fölé emelkedhessen. Felmászott az Olümposzra, és tüzet lopott Héliosz (későbbi mítoszok szerint Apolló) szekeréről, és egy édeskömény-ágban (ami lassan ég) sikerült levinnie a földre. Hogy Zeuszt kiengesztelje, Prométheusz azt mondta az embereknek, hogy mutassanak be áldozatot az isteneknek, és erre a célra megölt egy bikát. Mikor azonban az istenek megérezték a sülő hús illatát, Prométheusz újra kicselezte őket: két tálra tette az elkészült ételt, a húst elrejtette csontok és inak alá, míg a csontok nagy részét hússal takarta el, és megkérte Zeuszt, válasszon közülük. Zeusz azt a tálat választotta, amelyikről azt hitte, a hús van rajta. Mikor rájött a csalásra, éktelen haragra gerjedt, és büntetést szánt nemcsak az embereknek, de a hazug istennek is. Hogy további bosszút álljon, Zeusz megteremtette az emberiségnek Pandórát, az első asszonyt, aki az összes bajt rászabadította az emberiségre. Magát Prométheuszt azzal büntette, hogy a Kaukázus hegyére vitte, és egy sziklához láncolta, ahol egy Ethon nevű óriási sas mindennap a máját marcangolta, majd másnap újra visszanőtt. Zeusz úgy tervezte, ez harmincezer évig fog tartani, de harminc évvel később Héraklész, miközben tizenkét feladata közül a tizenegyediket végezte (almát szerzett a Heszperidák kertjéből) lelőtte a sast és kiszabadította Prométheuszt. Zeusz ezúttal nem bánta, hogy Prométheusz megmenekült, mert a tett dicsőséget hozott Héraklésznak, aki Zeusz fia volt. Prométheusz visszatérhetett az Olümposzra, bár magával kellett hurcolnia a sziklát, amihez hozzáláncolták. Prométheuszt a tűz elhozatala és az áldozatbemutatás gyakorlatának bevezetése miatt a civilizáció atyjának tekintették. Elképzelhető, hogy kultusza még a Római Birodalom idején is létezett. Prométheusz fia volt Deukalión, az emberiség ősapja az özönvíz után.

Hephaisztosz – Vulcaus: a tűz és a kovácsmesterség istene, az Etna alatt lakik, kultusza Lémnosz szigetén volt

Hesztia – Vesta – a tűz, a csalédi béke és a családi tűzhely istene; Vetsa templomába a Capitolumon csak a Pontifex Maximus léphetett be; a Vestalia ünnepet június 7-től június 15-ig tartották.

A szent tüzet a Vesta-szüzek őrizték. Minden március 1-jén a tüzet megújították. A láng 391-ig égett, amikor Theodosius császár betiltotta a pogány kultuszokat.

Aszklépiosz – Aesculapius – a gyógyítás istene; Szókratész utolsó kívánsága volt, hogy egy kakast adjanak neki (senki sem tudja, miért)

Erisz – a viszály istennője, ő hajít aranyalmát “a legszebbenek” felirattal az istennők közé, és Párisz királyfi Aphroditénak ítéli; ezért tört ki a trójai háború

Gaia – földanya, Uranosz felesége, ő szüli a titánokat és a százkarú óriásokat

Hádész – Pluto – az alvilág istene

Héliosz – napisten, Hüperión és Theia titánok fia, Szeléné és Éosz testvére, az igazság istene

Éosz – hajnalpír

Szeléné – Luna – holdisten, róla nevezték el a hétfőt (lunedi/lundi/lunes/luni)

Héraklész – Hercules - Zeusz és Alkméné fia, megistenül, feleségül veszi Hébét

Niké – győzelemisten, Pallasz titán és Sztüx lánya

Pán – az erdő és legelők kecskelábú istene (ld. keresztény ördögábrázolások)

Perszephoné – Proserpina – Démétér lánya, aki az év felét az alvilágban, Hádész feleségeként, a másik felét a földön, anyjával tölti

Quirinius - szabin eredtű isten, a parasztok védelmezője; Quirinius – Jupiter – Mars: archaikus sentháromság

Ianus – kétarcú időisten, a nappálya istene; a legrégebbi római isten, a ház és az ajtó védelmezője, a család és a kezdet istene; róla nevezték el a január hónapot, valamint a Ianiculus-dombot

Uranosz – ősi égisten, Gaia férje, a titánok legyőzik

Lares – házi istenek

Penates – az éléskamra és a háztartás istenei

Manes – az elhunytak lelkei, emlékükre oltárt állítottak a házban

Fortuna – a szerencse istene; mint Fortuna Virgo-nak, a menyasszonyok neki ajánlják fel lányruháikat

Dioscurok: Castor és Pollüx

Salus – üdv, jólét, egészség istennője, őrködik az állam jóléte felett

Szólj hozzá

görög-római istenek X. – Pallasz Athéné – Minerva – Menrva

február 8, 2009 at 10:09 pm (ókori és keleti vallások)
Tags: , , , , ,

- a bölcsesség, az igazságos háború, a jog, az igazságosság, a művészetek, a kézművesség és a képzés istennője

Athéné Zeusz és Métisz gyermeke. Métisz volt a bölcsesség istennője, a főisten első felesége. Egy jóslat szerint a születendő gyermek hatalmasabb és okosabb lesz, mint maga Zeusz. Zeusz dühében élve lenyelte a terhes Métiszt. Métisz férje gyomrában mellvértet és sisakot készített leányának. A főisten igen rosszul bírta felesége munkáját, és amikor az a sisakot kezdte kalapálni, Zeusz feje majdnem széthasadt a fájdalomtól. Ekkor a bölcs Héphaisztosz sietett apja segítségére, és kalapácsával ütést mérve Zeusz fejére, ahonnan kipattant Athéné. Zeusz fájdalmai elmúltak, és ahogy ott állt leánya talpig felfegyverezve, fénylő díszben, Zeusz azonnal megszerette. Még Héliosz is megállt a szekerével, hogy megcsodálja az új istennőt. Athéné lett ezután Zeusz legkedvesebb gyermeke, olyannyira, hogy Zeusz gyakran adta neki pajzsát, az aigiszt.

- Athénét mindig karddal és lándzsával ábrázolták, sisakban, és az anyja által készített gorgófős mellvértben. Ehhez készíttette apja Héphaisztosszal az Aigisz pajzsot, amelyet ha megrázott, a hadak földre estek. Szent állata a bagoly volt.

- Athéné oltalma alatt álltak a városok, amelyek közül az első volt Athén, amiért Poszeidónnal kellett megküzdenie: a városlakók elhatározták, hogy azé az istené lesz a város, amelyik a legjobb ajándékot adja lakóinak. A város lakói felmentek az Akropoliszra, ahová leszállt a két istenség is. Először Poszeidón ajándéka került sorra. A tengerek istene hozzáérintette háromágú szigonyát egy sziklához, amelyből egy forrás fakadt. A lakók igen elcsodálkoztak, és megörültek az életet adó víznek, ám hamar kiderült, hogy a forrás sós vizű, mint Poszeidón birodalma, így teljesen használhatatlan. Athéné az olajfát adta a városnak, ami nemcsak ételt és olajat, hanem faanyagot is nyújtott a városnak, így Athéné lett a város ura, és róla is nevezték el Athénnek.

- Athéné az igazságosság jegyében gyakran segített a mitikus hősöknek, így Odüsszeusznak is. Athéné szerette az embereket és tanította is őket. Az asszonyoknak megmutatta a szövés és a fonás technikáját, a férfiakat megtanította az építészetre, kovácsmesterségre, aranyművességre és kelmefestésre. A legenda szerint Athéné a fuvola feltalálója is. Az Erisz keltette viszályban az istennő is harcba szállt az aranyalmáért, és Párisznak cserébe az emberek között egyedülálló hatalmas tudást ajándékozott volna. Ám Párisz nem emellett döntött.

- Athéné ritkán volt bosszúálló igazságos természete miatt, de Arakhnét megbüntette szemtelen hivalkodásáért. A szépséges istennő nem ismerte a szerelmet , így ő is szűz maradt.

- Gyakori jelzőjévé vált a Pallasz, ami fegyverforgatót jelent. Ez utalt a harcok hevében is igazságot szolgáltató Athénére. Másik állandó jelzője a szűziességéből adódott: Parthenosz Athéné. Innen kapta nevét az Athénban tiszteletére emelt Parthenón.

- Glaukópisz – bagolyszemű

Egész Hellász területén nagy tisztelet övezte. Ha valamelyik városnak Palladionja volt, amely a pallasz szóból eredt, egy olyan szentélyt jelentett, amelyben ott állt Athéné szobra, a városról azt tartották, hogy bevehetetlen. Athénban tiszteletére rendezték meg a négy évente megrendezett Panathénaia nevű játékokat. Római megfelelője Minerva, etruszk megfelelője Menrva.

forrás: wikipédia

Szólj hozzá

Parmenidész

Szeptember 20, 2008 at 9:25 am (filozófia)
Tags: , , , , , ,

A filozófia alapproblémáihoz: Karl Jaspers: Bevezetés a filozófiába

- kr. e. 5. sz. elején, görög-perzsa háborúk kora, Eleaban született, Itáliában
- Elea viszonylag új alapítású város akkoriban, a telepesek a Fekete-tenger partjáról vándoroltak oda
- pre-szókratikus, töredékek maradtak ránk, későbbi szerzők idéztek; 8. töredék kb. ötven sor
- a természetről – ez valószínűleg téves cím, valszeg nem volt neki címe
- hexameterekben íródott, tanköltemény
- ahol a vallási tudás hagyományozása a fontos, ott nem idegen a verses, himnikus forma
- a nyugati kultúrában prózai szöveghagyományozás a jellemző, a Biblia miatt
- összefügg-e a tanköltemény formája azzal, hgy Parmenidész valszínűleg járt Indiában, és hasznosította az ott tanultakat
- a nyugati kultúrában mindenki a gondolatokat tekinti a lényegnek, a formát nem tartják fontsabbnak
- előhang – az igazság útja – befejezés (doxa)
- misztikus utazás – héliosz lányai eldobják fátylukat – hajnal – misztikus keleti utazás
- Diké – igazság
- szokatlan, hogy élő ember arra jár, mert nem halott, akik természetes úton kerülnek Diké elé
- katabászisz: szellemi alámerülés; a világ normális határain túl megy, ide a törvény és a jog küldi
- általános vélekedés, hogy a halottak többet tudnak, mint az élők (ld. álom)
- tradicionális toposz
- alétheia: 7 töredék (XIX. sz végén rendezte el Pils és Franz: Fragmente der Presokratiker); stilisztikai és verstani megfontlások alapján, logikai sorrendbe állítva a töredékeket

- B2: a kutatás egyedüli útjai igazság, doxa; nem mondja meg a kutatás tárgyait, valszeg a kutatás tárgya nem megfogalmazható; bármilyen vizsgálódással kapcsolatban két út lehetséges; szempont a létezés; van-e, vagy nincs; tertium non datur – a kizárt harmadik elve, nincs harmadik lehetőség
- bizonyosság: létezik, és nincs nem létezés
- a nem létezés ösvénye teljesen kutathatatlan
- konkrétan a létezés a predikátum, ami nem úgy viselkedik, minden predikátum részleges; egyben minden közös: minden létezik; univerzális predikátum
- existentiális presuppozitio: a létezési előfeltevés; bármiről beszélek, feltételezem, hogy létezik

- B3: Descartes; ugyanaz a gondolkodás és létezés; más ford. ugyanaz létezhet, mint ami elgondolható
- érzéki és gondolkodási tapasztalás
- az érzékelés hatóköre limitált
- a világ csak így lehet, mondja P.
- modalitások: szükségszerű és lehetséges dolgok (ld. Arisztotelész)

- B5: körmozgás; mindegy, a körben hol indulok el; az igazság a körhöz hasonló, bárhnnan elkezdhetem, nincs természetes kezdete;

- B6: csak az létezhet, ami kimondhat és elgondolható
- a van is, nincs is útja; ld. Hérakleitosz (az ellentmondásoktól szétfeszített valóság megértése)

- B7: soktusájú érv; görög földön újdonság ez az érvípus, Indiában a létező és nemlétező visznyainak tisztázása nagy hagyományra tekint vissza

- B8: a semmiből nem keletkezhet létező – ld. a semmiből való teremtés, gen.1, creation ex nihilo
- ha a semmiből keletkezik, az vagy mindig történik, vagy soha, mert a semminek nincsenek időpillanatai
- a létezőnek nincsenek fokozatai, elválasztás sem lehetséges, mert az elválasztónak minőségileg különböznie kell a létezőtől (nem létező), az meg nincs
- ha keletkezetlen és pusztulatlan, akkor mozdulatlan
- ha a létező odébb menne, akkor egyik helyen a létező nem létezővé válna – klasszikus Isten-probléma megvilágítása logikai úton
- így csak a név marad rögzíthető, a lényeg nem – platóni ideatan
- doxa – látszatnak fordítja – indiai filozófia, átman-bráhman, fizikai valóság csalárdsága, májá fátyla
- természetfilozófia: éj, fény; két világalkotó forma; metaforikus elnevezés
- névadás: gen2, az állatok attól valóságosak, hogy nevet kapnak
- B8.24 és B9.3: ugyanazokat a szavakat használja; minden tele van a létezővel; más szempontból nem homogén, de tele van fénnyel és láthatatlan éjjel; két forma alkotja a létezés rendszerét
- ahol, hogy a létezést tagoljuk, minimum kettő kell; ez a legegyszertűbb lehetséges, elvont modell, nem szükségszerű, hogy így legyen; ha csak egy igazságként mutatja be valaki, ebben csalárd, mert nem tudható, hogy csak ez-e az igazság
- van valami, ami ennél alapvetőbb, ami nem megfogalmazható – a filozófia alapproblémája
- az idea soha nem jelenik meg, csak a sajátos; tapasztalati értelemben nincs általános
- a filozófia nem a jelenségekkel foglalkozik (kivéve Ar.),hanem a jelenségek mögött levő lényeggel
- mennyire esik messze a jelenségek világa a jelenségeken túli világtól

2 hozzászólás