- Írja le egy pekingi operaelőadás színpadképét, vagyis azt, hogy ez néző mit lát a színpadon előadás közben!
Kezdetben a színpad sötét. Pontosan kezdésidőben kigyúl a fény, és láthatóvá válik a csupasz színpad, amelynek jobb elülső sarkában öt zenész ül. Zenélni kezdenek, amire megjelenik egy színesen és gazdagon felöltöztetett, festett arcú férfi. Magas fejhangon mesélni kezdi saját történetét. De már jön is egy asszony, a párbeszéd énekbe vált, majd az újabb szereplők beléptével akrobatikus elemek fűszerezik. A kardnyelők és állathangutánzók mutatványai között kerül sor arra, hogy előadók megjelenítettek történeteket a színpadon.
Nyelvezete a nagyközönség nyelve volt, amely szerkesztésében és szóhasználatában gyökeresen különbözött a kiművelt írott stílustól, és a színház már csak ezért sem tudott évszázadokig a művészet rangjára vergődni. A darabok témája szinte kivétel nélkül legendákban gyökerezik. A színpadon szép számmal találunk démonokat és isteneket, ősi korok talán soha nem létezett nagy alakjait és mellettük természetesen a mindennapi élet apró figuráit. Sem időben, sem térben nincsenek határok, a gyakorlatban ez annyit tesz, hogy a színpad teljesen csupasz, legfeljebb egy asztal és egy szék kerülhet rá. A cselekmény helyét és idejét mindenkor a szereplők határozzák meg: elmondják és eljátsszák, hol vannak. Belekerülhetnek tehát pantomimikus elemek a jelenetbe. Amit a való életben lát, azt meggyúrja, átfűszerezi, formákba rakja, azaz erősen stilizál. Bizony kódolt mozdulatok vannak benne, amelyeket csak a szakavatott nézők értenek meg. Minden lépésnek, kéztartásnak vagy szemmozdulatnak jelentése van, a szereplő a kezével elmondja viszonyait a többi szereplőhöz, kiemeli és képiesíti saját szövegének lényegét. A pekingi operában hagyományosan négy alapvető szerepkört különítenek el: a férfi (fiatal vagy idős, általában tanult férfi), a nő (mindenféle rendű-rangú nő), a nagyhatalmú férfi (császár, istenség, hadvezér) és a bohóc szereptípusát. A 20. század harmincas éveiig a női szerepeket is férfiak játszották.
- A kínai színjáték összetett műfaj. Milyen művészeti ágak ötvöződnek benne?
A pekingi opera egészén belül négy alkotóelemet különítenek el, ezek: az ének, a recitálás, a színpadi mozgás és az akrobatika. A kínai színjátszás gyökerei az ókorban kialakult szertartásokra nyúlnak vissza. Ebből alakult ki kezdetben a népi látványosságnak számító komédiázás, tánc- és énekművészet. A színjátszás körébe sorolandók még a mutatványosok is, akik valamilyen akrobatikus, bűvész vagy idomár műsorral szórakoztatták közönségüket.
- Mikor jött létre a kínai színjáték leghíresebb ága, a pekingi opera?
Kínában összesen több mint 100 fajta dramatikus műfajt tartanak számon, a legismertebb a pekingi opera. A pekingi opera története 1790-re nyúlik vissza, amikor Anhui tartományból négy helybéli társulat felkerekedett és Pekingbe jött előadást tartani a Qing-udvarba, Qianlong császár 80. születésnapja megünneplésére. Az általuk játszott műfajnak huidiao opera volt a neve, egyike volt a számos helyi dramatikus játéknak. Pekingben természetesen már akkor is volt opera, ennek jingqiang opera volt a neve, és jóval szofisztikáltabb volt az Anhuiból érkezettnél, szövegét művészek írták, viszont az előadása jóval kevésbé volt látványos mint a vidéki truppoké. A történelmi feljegyzésekből tudjuk, hogy az Anhuiból érkezett négy társulat utódai 1828-tól kezdve közös előadásokat kezdtek tartani a Hubei tartományból érkezett helyi társulatokkal. Ezt nem lehetett másképpen megoldani, csak ha ezek a társulatok tanultak egymástól, ellesték egymás mozdulatait, fogásait, stílusát, legfőképp pedig éneklési technikáját.. Xianfeng császár idejére, az 1850-es évekre teszik a mai értelemben vett pekingi opera megszületését.
