Forrásismeret – Ordines Romani

(ez a jegyzet Földváry Miklós István 2o11. őszi félévi, Vallási jelenségek és a Vallástudományi szakmódszertan és forrásismeret c. óráinak egyesített jegyzete)

11. okt. 5.

- ordines romani: szertartáskönyvek, szerkönyvek

- rubrikáskönyvek: műfaj; leírja egy szertartás menetét

- rubrica: pirossal írt rendezői utasítások

- incipit – a szöveg kezdete

- gallikán polémia: a francia egyház autokefál egyházként jár el Rómával szemben, és Róma ebbe nem szól bele

- neo-gallikán egyázi mozgalom: célja, hogy bebizonyítsa, hogy a gall egyház közvetlen apostoli alapítású, és nincs köze Rómához

- Párizsi szent Dénes személye: 1. vértanú; 2. Dionüsziosz Areopagita; 3. Acs.17,34

- ez a mozgalom beindítja a liturgia-történeti kutatásokat, terepmunka

- Edmond Marténe, Jean Mabillon (XVII-XVIII.sz.) – bencés szerzetesek, maurius kongreáció (tudósok)

- Museum Italicum: különféle liturgikus emlékek gyűjteménye (Mabillon)

- De antiquis ecclesiae ritibus (Marténe)

- Claude de Vert (XVIII. sz. első fele) – utazóként dokumentálta, hogy mi történik a liturgiában

- Michel Andrieu: Ordines Romani

- ordo: legkorábbi írott források a 8-9. sz-tól

- belső szövegi érvek: kb. 6. sz.

- ez a liturgikus típus a 4. sz.-ban alakul ki (Liber Pontfocali – Pápák könyve)

- a latin Biblia szövegváltozatainak használata alapján

- pogány római liturgikus szövegek továbbélése

egyéb jegyzetek:

Mabillon, Jean, OSB (St-Pierremont, Fro., 1632. nov. 23.-Párizs, 1707. dec. 27.): történész. – 1654: Reimsben lépett a r-be, 1666?: szent. pappá. 1664-től részt vett Clairvaux-i Szt Bernát műveinek és a bencés martirológiumnak a kritikai kiadásában. 1672-85: különböző eu. kvtárakban kutatott. De re diplomatica c. munkájával a diplomatika és paleográfia tud-ának megalapítója lett. Lit-tört. szempontból jelentősek a gallikán lit-ról és az →Ordines Romaniról írt tanulmányai. 1701: a kir. az akad. tagjává nevezte ki. A „Fro. legnagyobb tudósa”-nak nevezett ~ megmaradt egyszerű szerz-nek, s ezzel az egész maurinus kongr. példaképe lett. - Fm: De re diplomatica. 1-6. köt. Párizs, 1681. - De liturgia gallicana. 1-3. köt. Uo., 1685. ** (katolikus lexikon)

Edmond Martène (22 December 1654, at Saint-Jean-de-Losne near Dijon – 20 June 1739, at Saint-Germain-des-Prés near Paris) was a French Benedictine historian and liturgist.^[1]

In 1672 he entered the Benedictine Abbey of St-Rémy at Reims, a house of the Congregation of Saint-Maur. Owing to his zeal for learning, however, he was sent to Saint-Germain to receive training under d’Achéry and Mabillon, and also to assist in the preliminary work connected with the new edition of the Church Fathers. Thenceforth he devoted his life to the study of subjects connected with history and liturgy, residing in various monasteries of his order, especially at Rouen, where he received the sympathetic co-operation of the prior of Sainte-Marthe.

Even in his student years he had gathered from widely various sources everything that might be helpful in elucidating the Rule of St. Benedict; the fruit of his labours he published in 1690 as Commentarius in regulam S. P. Benedicti litteralis, moralis, historicus ex variis antiquorum scriptorum commentationibus, actis sanctorum, monasticis ritibus aliisque monumentis cum editis tum manuscriptis concinnatus (Paris, 1690; 1695). During the same year he issued as a supplement to this: De antiquis monachorum ritibus libri 5 collecti ex variis ordinariis, consuetudinariis ritualibusque manuscriptis (Lyons, 1690; Venice, 1765). These were followed by other liturgical works:

• De antiquis ecclesiæ ritibus libri 4 (Rouen, 1700-2)
• Tractatus de antiqua ecclesiæ disciplina in divinis officiis celebrandis (Lyons, 1706)
• De antiquis ecclesiæ ritibus editio secunda (4 vols., Antwerp, 1736-8; Venice, 1763-4; 1783; Bassano, 1788), in which he collected and expanded his earlier writings
• Veterum scriptorum et monumentorum moralium, historicorum, dogmaticorum ad res ecclesiasticas monasticas et politicas illustrandas collectio (Rouen, 1700) is a continuation of the Spicilegium of Martène’s teacher, d’Achéry.
• La vie du vénérable Claude Martin, religieux bénédictin (Tours, 1697; Rouen, 1698)
• Imperialis Stabulensis monasterii jura propugnata adversus iniquas disceptationes”(Cologne, 1730)
• Histoire de l’abbaye de Marmoutier, first edited in 1874 and 1875 by Ulysse Chevalier as Vols. XXIV and XXV of Mémoires de la Société archéologique de Touraine.

In 1708 Martène and his fellow Benedictine, Ursin Durand, were commissioned to ransack the archives of France and Belgium for materials for the forthcoming revised edition of the Gallia Christiana, proposed by the prior of Sainte-Marthe. The numerous documents gathered by them from about eight hundred abbeys and one hundred cathedrals were incorporated in the abovementioned work or in the five volumes of the Thesaurus novus anecdotorum (Paris, 1717). The results of a journey made through the Netherlands and Germany for the purpose of documentary research were embodied by the two scholars in the nine folio volumes of Veterum scriptorum et monumentorum ecclesiasticorum et dogmaticorum amplissima collectio.(Paris, 1724-33). Finally, the sixth volume of the Annales Ordinis S. Benedicti (Paris, 1739) is the work of Martène alone. (wikipedia)

Andrieu, Michel (Millau, Fro., 1886. máj. 28.-Strasbourg, 1956. okt. 2.): pap, liturgiatörténész. – A teol-t Fribourgban végezte, 1910. VII. 18: sztelték pappá. Rómában régészetet tanult L. Duchesne-nél, kinek figyelmét ~ irányította a régi lit. kv-ekre. Párizsban még irodtört-et tanult, majd egész életét a lit. forrásainak kutatására sztelte. – 1919-től a strasbourgi egy. kat. teol. karán a ker. régészet és a lit-tört. tanára, 1945: dékán. Maradandó értékűek az Ordines Romani (1-4. köt. Louvain, 1931-56) és a Pontificale Romanum (1-4. köt. 1938-41) kiadásai kommentárral; az utóbbi tartalmazza a lit. szövegek kiadási szabályait. ~ elsőként ismerte fel a Pontificale Romano-germanicum jelentőségét, amely a 10. sz. közepéről való mainzi összeállítás. Fontosak a róm. szakramentáriumok csoportosításáról és a kk. immixtio- és consecratio-rítusokról írt tanulmányai. ** (katolikus lexikon)

Liber Pontificalis (lat. ‘főpapi könyv’), LP: a pápák kéziratos életrajzi gyűjteménye. – A ~ a pápaság tört-ének fontos, lexikonszerű forrása. Az életrajzokat gondosan megszerkesztett formulában közli: a pápa neve, származása, uralkodási ideje, egyh-fegyelmi és lit. rendelkezései, tp-építései, fontosabb tört. események, ordinációi (diákonus-, pap-, pp-szentelései), temetésének dátuma, helye, a széküresedés tartama. – Az életrajzok a 4. sz-tól részletesebbek. A ~t egy Szt Jeromos és Szt I. Damasus p. (ur. 366-384) közti (nem hiteles) levélváltásra vezetik vissza. Eszerint Jeromos kérte a p-k életrajzát Péter ap-tól kezdve. Ezért a kk-ban a ~ első részét Damasusnak, a Nagy Szt I. Miklós p-ig (ur. 858-867) terjedő részt pedig az ő kvtárosának, →Anastasius Bibliotecariusnak tulajdonították. A ~ a 20. sz. történészek szerint is több részletben készült: az 1. részt IV. Félix p-ig (ur. 526-530) egy római klerikus állította össze II. Bonifác p. (ur. 530-532) idejében a →Chronograph a 354. évből alapján. A 2. rész V. István p-ig (ur. 885-891) tart. Utána folyamatosan írták a pápák életrajzát egészen a →nyugati egyházszakadásig (1380), majd kisebb megszakítással a 15. sz. végéig. - Kiadta: L. →Duchesne. 1-2 köt. Párizs, 1886-92. – Mommsen. Berlin, 1998. – Duchesne-Vogel. 1-3. köt. Párizs, 1955-57. – Pandolfo. 1-3. köt. Róma, 1978. ** (katolikus lexikon)

Október 23, 2011 | Categories: liturgika, vallási jelenségek, vallástudomány MA | Hoszzászólás »