síiták

b 6, 7, 8

Síita irányzatok

a. Ali és a mozgalom gyökerei

Az iszlám történetének első nagy szakadása nem sokkal az iszlám megjelenése és Arab-félszigetet egyesítő diadala után következett be. Mohamed próféta 632-es halálakor nagy valószínűséggel nem rendelkezett arról, hogy ki vezesse utána a nemrég jórészt erővel összekovácsolt muszlim közösséget (umma), ami így a szétesés szélére került. Társai (szahába) azonban gyors döntést hozva megválasztották maguk közül a „helyettesét” (halífa, azaz kalifa), Abu Bakrot. A síita források szerint ekkor a kétségkívül kegyes életet élő, de még viszonylag fiatal és tapasztalatlan Alit illette volna a közösség vezetésének joga, és állítják, hogy Ali Mohamed egyértelműen kinevezett (vaszí) utódja volt. A szunnita forrásanyag kimutatható ellenállásról csak a harmadik kalifa, Oszmán (644–656) idejéből tud: I. Omar rendelkezése szerint egy társak közül választott döntőbíróságra hárult az új kalifa megválasztása, és Oszmán mellett az immár érett korú, érdemdús Ali volt a nagy esélyes. Ali ezt követően afféle passzív rezisztenciába vonult, és – ha bizonyíthatóan nem is támogatta a kalifa elleni lázongást – kapva kapott az alkalmon, amikor 656-ban a járadékaikkal elégedetlen egyiptomi katonák meggyilkolták Oszmánt.

Ali a társadalmi elégedetlenség egyik központjába, Irakba tette át székhelyét Medinából. Kúfa nemrég alapított városa, illetve a szintén nemrég létrehozott baszrai helyőrség a későbbiekben is a síita mozgalom központjául szolgált, és számos kultikus hely fekszik Mezopotámia területén mind a mai napig. A meggyilkolt Oszmán a befolyásos Omajjád család sarja volt. Távoli rokona, Muávija szíriai helytartó halálhírére nem volt hajlandó felesküdni Alira, míg az igazságot nem szolgáltat. A kalifa nem így cselekedett, hanem haddal indult Damaszkusz ellen: kitört az I. fitna. A 657-es sziffíni csata azonban Muávija ravaszságának hála döntetlenül végződött, és súlyosan megtépázta Ali tekintélyét. Míg a háttérben tárgyalások folytak, Ali az őt túl enyhe fellépése miatt elmarasztaló hívei (a később külön szektává váló háridzsiták) ellen vonult, miáltal még több hívét idegenítette el magától. A továbbiakban már ütközetre sem került sor: Alinak nem maradt elég ereje a támadásra. 661-ben egy hajdani híve a kúfai mecsetben gyilkolta meg, nyughelye fölé épült később Nedzsef városa.

b. Haszan és Huszajn

Alinak két fia született Fátima az-Zahrától, Mohamed lányától: Haszan és Huszajn. A kúfai muszlimok Haszannak esküdtek hűséget, de saját táborának zúgolódása és Muávija nyomása hatására ez utóbbi javára lemondott követeléséről. Ettől kezdve élete végéig Medinában élt visszavonultan, a híradások szerint több száz felesége és ágyasa társaságában az omajjád medinai emír, Marván ibn al-Hakam felügyelete alatt. 669-ben halt meg, egyes síita források szerint megmérgezték. Halálát követően jóval agilisabb öccse, Huszajn lett a család feje, így a harmadik síita imám.

Amikor 680-ban meghalt Muávija, az elsősorban iraki városokban (Baszra, Kúfa) tömörülő Ali-pártiak üzenetet küldtek a hidzsázi visszavonultságban élő Huszajnnak, miszerint készek támogatni igényét a trónra. Huszajn, aki addig sem ismerte el Muávija fiát, Jazídot kalifának, népes családjával és kis kísérettel elindult, miután kémeivel ellenőrizte a kúfai helyzetet. Az Omajjádokhoz hű iraki kormányzó tőrbe csalta, és az Eufrátesz partján, Kerbela közelében lemészároltatta csapatát (október 10. a keresztény naptár szerint, az iszlám holdnaptár alapján muharram 10.). Huszajn fejét Damaszkuszba küldték, ahol Jazíd eltemette. (A fej utóbb állítólag Kairóba repült.) Hasszán, illetve elsősorban Huszajn halálára, a kerbelai tragédiára a síiták a keresztény középkori misztériumjátékokhoz hasonló szertartásokkal emlékeznek. A Kerbela emlékét felidéző ünnepségeken (asúra) a keresztény flagellánsokhoz hasonló, önostorozó, sőt önmagukat karddal, késekkel vagdaló szerzetesek is részt vesznek olykor.

c. A vallássá válás útján

A kerbelai csata igen jelentős lépés volt a sía politikaiból vallási mozgalommá válásának folyamatában, mert két fontos tényezőt teremtett meg hozzá: a később rendkívül gazdaggá váló mártírkultuszt és a hívek önmarcangoló bűnbánatát. Az első bűnbánók, az ún. tavvábok alapvetően azért vádolták magukat, mert féltek segítséget nyújtani Huszajnnak és kis csapatának, pedig a közeli Kúfából megtehették volna. Muharram 10-én tartják a síiták az ásúrá elnevezésű emléknapot, ilyenkor gyakoriak az eseményeket felelevenítő misztériumjátékok (taazija), illetve sokan nyilvános önkínzást folytatnak.

A háttérbe szorult síiták eszmeisége korán kapcsolódott a hódítások következtében frissen iszlamizált, de adóügyi okokból – az iszlám alapelveinek ellentmondva – még mindig alsóbbrendűként kezelt ún. maválí-réteg elégedetlenségéhez. Jazíd 683-as halálát követően tört ki a II. fitna, melyhez kapcsolódóan 685-ben Kúfa központtal minden korábbinál jelentősebb síita felkelés robbant ki al-Muhtár, Ali imám hajdani szolgája vezetésével. Mezopotámia nagy részét az évek folyamán mindinkább független, a maválíra támaszkodó ideológiát kialakító Muhtár vezette felkelők kerítették hatalmukba, akik elméletileg Ali egy nem Fátimától származó fia, Muhammad ibn al-Hanafijja nevében léptek fel, noha az lemondott hatalmi igényeiről. Abd al-Malik kalifa óriási szerencséjére ellenfelei, Abdalláh ibn az-Zubajr ellenkalifa, a háridzsiták és síiták nem akartak egységesen fellépni ellene. A szerencsés körülményt a kalifa nem habozott kihasználni: Muhtárt és furkósbotokkal hadakozó fanatikusait, a kajszánitákat 687-ben Muszab ibn az-Zubajr, Baszra kormányzója, Abdalláh ellenkalifa fivére verte le. Ezt a nagy kudarcot követően a síita mozgalom konspiratív szakaszba lépett, és sokáig nem hallatott magáról.

d. Zajd felkelése

A csendet csak 740-ben törte meg Zajd, Ali Zajn al-Ábidín imám fia, al-Huszajn unokája, amikor Kúfában és a város környékén élő beduinok körében kezdett szervezkedni, hogy átvegye családja számára a hatalmat. Hisám kalifa kormányzója azonban értesült a konspirációról, és az ominózus napon a hívekre zárta a mecsetajtót. Zajd így helyi támogatás nélkül volt kénytelen szembe szállni a hatalommal, hiába. Hisám később keresztre feszítette és elégettette Zajd holttestét, amiért az Omajjádok bukásakor az övével is hasonló módon jártak el.

A tizenkettes síiták Zajdot pusztán mártírnak tekintik, mivel szerintük fivére, Muhammad al-Bákir volt valójában az ötödik imám. A síán belül azonban hamarosan kialakult egy mérsékelt, ún. zajdita szekta, ami Zajdot tekinti az ötödik imámnak. Az ötös síiták központja eleinte Tabarisztán volt a Kaszpi-tenger déli partvidékén, majd 9. század legvégén elfoglalták a sokáig semmilyen külső hatalomtól sem háborított Jement, és imámjaik az Oszmán Birodalom támadásai ellenére a 20. század közepéig irányították a területet. Nézeteik szerint az imám nem örökli, hanem tanulás és tapasztalatok útján szerzi meg a közösség vezetéséhez szükséges képességeket, erényt és tudást, azaz az Alidák legrátermettebbike érdemli ki az imámságot. (Jól mutatja ezt, hogy bár maga Zajd és néhány évvel később elesett fia Huszajntól származik, mind a tabarisztáni, mind a jemeni zajdita imámok Haszan utódai közül kerültek ki.)

e. Az abbászida hatalomátvétel

Az első időkben nem minden, Mohamed rokonainak vezető szerepet biztosítani kívánó mozgalom sorakozott fel egyértelműen Ali és utódai mögé – azon túlmenően is, hogy Haszan és Huszajn utódainak hívei között is ellentétek feszültek. Ali testvérének, Dzsaafar leszármazottainak is jelentős támogatói bázisa volt, de a próféta és Ali nagybátyja, al-Abbász családja is komoly megbecsültségnek örvendett. Az Abbászidák a 8. század első harmada táján kezdtek agitációba az Omajjádok ellen. A síiták nagy részét is rávették, hogy csatlakozzanak hozzájuk. Ők maguk eredetileg Muhammad ibn al-Hanafijja fia, Abú Hásim Abdalláh trónigényét támogatták, aki halála előtt al-Abbász dédunokáját, Muhammad ibn Alít ismerte el az ahl al-bajt vezetőjének és legitim trónörökösnek. Muhammad halála után fia, Ibráhím, majd öccse, Abdalláh asz-Szaffáh vezette a mozgalmat, melyet Kúfából szervezett a tehetséges Abú Szaláma, és a horászáni Mervből irányított Abú Muszlim.

A síiták egy jelentős része azonban nem az Abbászidákat támogatta, hanem al-Haszan Abdalláh nevű fiának gyermekét, az an-Nafsz az-Zakijja (a „tiszta lélek”) névvel illetett Muhammadot. Számukra, bár támogatták az Omajjádok megbuktatását, keserves csalódást jelentett, amikor 750-ben az Abbászidák szerezték meg a kalifátust a ház népe nevében. Az Abbászidák ráadásul hamarosan végeztek Abú Szalámával és Abú Muszlimmal, akik továbbra is túlzott befolyással rendelkeztek, és el is költöztek Kúfából (először al-Hásimijja városába, majd a szintén újonnan épített Bagdadba). Az elégedetlenség csúcspontja az volt, amikor Muhammad an-Nafsz az-Zakijja a második abbászida uralkodó, Al-Manszúr kalifa ellen Medina központtal 762-ben lázadást indított, amit az – fivére iraki lázadásával együtt – véresen levert. Ezzel a síiták jelentős része elpártolt a kalifátustól. (Érdemes megjegyezni, hogy az ún. abbászida sía egyik vadhajtását, a rávandijja nevű mozgalmat, amely az új kalifákat istenítette, korábban szintén al-Manszúr verte le.)

f. Felügyelet alatt

A következő időszakban a síiták többsége az üldözés elől jobbnak látta békés elvonultságba menekülni. A kötelező óvatosság (takijja) eszméjének kialakításában kulcsszerepe volt a tizenkettesek hatodik imámjának, Dzsaafar asz-Szádiknak, a 743-ban feltehetően Hisám kalifa parancsára megmérgezett Muhammad al-Bákir inkább tudós, mintsem politikus fiának. Bár kisebb szélsőséges síita csoportok olykor lázongtak – így 786-ban a leverése helyéről Száhib Fahhnak nevezett haszanida Mekka környékén –, a többségi irányzat nemhogy aktív politikát folytatott volna, de még a hívek jó része előtt is titokban tartotta a vezetők ki- és hollétét, ha tehette. Ennek ellenére a kalifák tisztában voltak vele, hogy hatalmukra nézve potenciális veszélyforrást jelentenek Ali utódai, így igyekeztek felügyelni őket. Dzsaafart 765-ös haláláig – amit a hívek közül sokan mérgezésnek tulajdonítanak – több alkalommal zárták börtönbe. Fia, a hetedik imám, Múszá l-Kázim 799-ben Hárún ar-Rasíd börtönében hunyt el.

Hárún ar-Rasíd fia, al-Mamún változtatott ezen a politikán. Míg fivére, a kalifátust öröklő al-Amín ellen harcolt, magához vette Múszá l-Kázim fiát, Alí ar-Ridát, akit örökösévé nevezett ki, és egyéb gesztusokat is tett (pl. az Abbászidák fekete lobogóját a síiták zöld színére cserélte), hogy ezzel megszerezze a sía támogatását. Alí imám azonban nem élte túl a kalifát: alighogy Mamún hatalma konszolidálódott, 819-ben meghalt Tuszban – a síita hagyomány szerint maga Mamún mérgeztette meg. A következő imám, Muhammad al-Dzsavád ekkor még kisgyermek volt, de a kalifa magához vette, és egy lányát adta hozzá feleségül. 835-ben hunyt el, a hagyomány szerint felesége mérgezte meg az új kalifa, al-Mutaszim parancsára. Az ő fia, Alí al-Hádí szintén kisgyermekként örökölte meg az imámátust, és húszéves korában, 848-ban Szamarrában helyezték házi őrizetbe fiával, al-Haszan al-Aszkaríval együtt. Ali 868-ban, Haszan pedig, aki így egész imámsága alatt fogságban volt, 874-ben hunyt el házi őrizetben.

A tizenkettes sía szerint az utolsó imám Muhammad al-Mahdí, al-Aszkarí kisfia, akit titokban tartottak az Abbászidák előtt, de apja halála után gyermekként eltűnt. Ezt követi a rejtőzés (gajba) időszaka. Az ún. „kis rejtőzés” (al-gajbat asz-szugrá) 939-ig tartott, eközben Muhammad négy képviselőjén keresztül tartotta a kapcsolatot a külvilággal. Az utolsó képviselő halálával kezdődött a síiták szerint mindmáig tartó „nagy rejtőzés” (al-gajbat al-kubrá), melynek során Isten magához vette Muhammad imámot, aki felkészül, hogy megváltóként (mahdí) visszatérjen valamikor a jövőben, és visszatérve megvalósítsa Mohamed próféta azóta elfajzott művét a Földön az utolsó ítélet előtt.

h. Az iszmáiliták

A 9. század végén a síának egy újabb ága alakult ki, az iszmáilitáké. Tanításuk szerint Dzsaafar asz-Szádik csak a megtévesztés érdekében tett úgy, mintha Múszá l-Kázim lenne az utódja, valójában azonban Iszmáíl nevű fia volt az – aki viszont a többi síita szerint még Dzsaafar életében elhunyt. Az iszmáiliták nem egységesek abban, hogy elfogadják-e ezt a tényt: egyesek szerint halála csak színjáték volt, mások viszont úgy tartják, hogy ha meg is halt apja életében, akkor is imám volt, és ezt tovább is örökítette fiára, Muhammadra, a hetedik imámra,[1] aki elrejtőzött, és majd visszatér mahdíként. E téren azonban szintén nem egységes az iszmáilita dogmatika: sokan magát Iszmáílt vallják a hetedik, rejtőző imámnak. A hetes síában a rejtőzés- és mahdítan sem olyan egyértelműen körvonalazott, mint a tizenketteseknél. A többségük szerint Iszmáíl leszármazottai továbbra is éltek, és hittérítőik (dáík) keresztül tartották a kapcsolatot a világgal. Az iszmáiliták egyébként erősen a neoplatonizmus hatása alatt álltak, különösen az istenség emanációja tanának tekintetében. Úgy vélték ugyanis, hogy a világnak hét periódusa van, amelyet hét, isteni kiáradást megtestesítő próféta vezet be: Ádám, Noé, Ábrahám, Mózes, Jézus és Mohamed, illetve a majdan visszatérő mahdí, tanításukat pedig hét-hét közvetítő adja át az új periódus kezdetéig. Ez tulajdonképpen azt jelentette, hogy úgy ítélték meg: a mahdí érkezésével az iszlám, azaz a Mohamed által hirdetett világrend meghaladottá vált.

Az iszmáilita tanok két mozgalomban eszkalálódtak a 10. század első felében. Az első, a komoly perzsa befolyás alatt álló karmatíké, egy rövid ideig tartó, igen erőszakos periódust hozott a Közel-Kelet történetében. Bahreini központjukból kiindulva a rablási lehetőségen kapó beduinok támogatásával működő karmatík egy perzsa rabszolgafiút neveztek ki mahdívá, meghirdetve az addigi világrend végső pusztulását. Ennek jegyében Mezopotámia és az Arab-félsziget területeit dúlták, és 928-ban Mekka városában vérfürdőt rendeztek a zarándokok között. Ekkor az új rend jegyében még a Kábából is elrabolták a fekete követ. A mozgalom vezetői azonban valamiféle belső zavar miatt hamarosan meggyilkolták a megváltót, mire a karmatík fokozatosan elvesztették támogatóikat. 950-ben még a fekete kő is visszakerült Mekkába. A karmatí mozgalom a század végére elenyészett.

Sokkal sikeresebbnek bizonyult a másik iszmáilita mozgalom, amelyhez a karmatík nem voltak hajlandóak csatlakozni. 909-ben magát Muhammad ibn Iszmáíl utódjának kiadva Ifríkijában lépett fel egy lázadó, Ubajd Alláh al-Mahdí billáh, aki hamarosan megdöntötte az Aglabidák hatalmát. Utódai, akiket a Mohamed lányától való származásuk kihangsúlyozása miatt Fátimidáknak neveztek, 969-ben elpusztították az Ihsídidák egyiptomi emírségét, és amellett, hogy imámoknak tekintették magukat, kalifai címet vettek fel. A Fátimidák állama 1171-ig állt fenn, és léte során az észak-afrikai és levantei térség meghatározó birodalma volt. Eközben azonban iszmáilita tanokat kénytelenek voltak enyhíteni – az egyetlen kivételt a labilis idegállapotú, 996–1021 között uralkodó al-Hákim jelentette, aki magát az istenség földi megtestesülésének jelentette ki, és végül valószínűleg meggyilkolták emiatt. Mindemellett a fátimida misszió folytatódott, és Haszan-i Szabbáh révén Iránban, Rasíd ad-Dín Szinán, a „hegy öregje” révén pedig Szíriában valóságos államiság jött létre a megközelíthetetlen erődök hálózatából a 11–12. század folyamán.

A két erődhálózat 1094-ig elismerte a Fátimidák imámságát, de a mozgalom ekkor kettészakadt egy örökösödési kérdés kapcsán. Al-Musztanszirnak ugyanis két fia volt, al-Musztaalí és Nizár. Ez utóbbit megölték, de a szíriai és perzsiai iszmáiliták végül őt ismerték el legitim imámnak. Az ún. nizári iszmáilitákkal a keresztesek is gyakorta találkoztak – ők voltak a merész orgyilkosságaikról hírhedt aszaszinok. A két erődhálózat a 13. század közepén szűnt meg: a Hülegü kán vezette mongolok az iráni iszmáilitákat 1256-ban hajtották uralmuk alá, a Mamlúk Birodalom szultánja, az-Záhir Bajbarsz pedig 1273-ra hódoltatta szíriai hitsorsosaikat. Bajbarsz kegye folytán az iszmáiliták lakhelyüket és némi autonómiát megőrizhettek, de végérvényesen a szultánság alattvalóivá váltak.

g. A síita iszlám tanításai

A síita és a szunnita vallási felfogás közötti különbségek csak alaposabb tanulmányozás után ismerhetők fel, mivel a muszlim hit e két irányzata egyaránt a Koránon alapul. Hitük második legfontosabb forrása a szunna, mely a Próféta példamutató életútját hagyományozta az utókorra. Síiták és szunniták egyaránt úgy vélik, hogy ezeket az összegyűjtött szövegeket az idők folyamán meghamisították, autentikusnak azonban már mindkét fél más-más szövegrészeket tekint. Így például a tizenkettes síiták nem csupán Mohamed prófétát tartják Allahtól vezéreltnek és tévedhetetlennek, de a Prófáta lányát, Fátimát és a tizenkét imámot is, és ezért nézetük szerint – a szunnitáktól eltérően – a Korán mellett azok a hagyományok is a síita jogrend alapját képezik, amelyek e további “Tévedhetetlenek” szavait és cselekedeteit foglalják magukban. Valamennyi muszlim hívő kötelessége a hitvallás és az ima, a böjt, az alamizsnaadás és a Mekkába való zarándoklat. E téren jobbára jelentéktelen az eltérés a két felekezet között. A síiták például összevonják a déli és a délutáni, illetve az esti és éjszakai imát, így hát a szunnitáknál szokásos napi ötszöri alkalom helyett naponta mindössze háromszor imádkoznak. További síita sajátosság, hogy a hívők Mekkán kívül az imámok sírjához is elzarándokolnak. A síiták szerint a kalifai méltóságot Ali leszármazottai öröklik. Bizonyos síita felfogásban már az első három kalifa uralkodása sem tekinthető törvényesnek, mert megválasztásuk az idzsmára, a hívők közmegegyezésére alapult, a síiták azonban nem az idzsmát tekintik az iszlám jog végső forrásának, hanem Ali családjának leszármazottját, akit ők nem kalifának, hanem imámnak neveznek. Az imám szó sokkal több transzcendens elemet tartalmaz, mint a kalifa kifejezés. A kalifa választott uralkodó, Mohamed helyettese, de földöntúli képességekkel nem rendelkezik. Az imám szent ember, ő nem helyettese a Prófétának, hanem megjelenítője. Minden korszaknak van imámja, függetlenül attól, hogy az imám nyílvánosan irányítja a közösséget vagy rejtőzködve él. Fontos szerepe van a síitizmusban a mahdi (megváltó) eljövetelének a végső időkben.

Június 22, 2011 | Categories: arab szak államvizsga - MA felvételi tételek, arab történelem, az ókori kelet történelme, iszlám, iszlám jog, iszlám tudománytörténet, Perzsia történelme | Hoszzászólás »

Babilónia

Babilónia ókori történelmi régió Dél-Mezopotámiában, a Tigris és azEufrátesz alsó szakaszánál. Sumer és Akkád területét foglalta magában. Babilónia Babilon (az ismeretlen jelentésű presumer Babilla szóból átetimologizált akkád név Báb ili, azaz Istenek Kapuja) városáról kapta a nevét, mely az itt kialakuló Ó- és Újbabiloni Birodalom fővárosa, valamint a terület kulturális centruma volt. Ma Irak része.

Története

Birodalom az Eufrátesz és Tigris között, Babilon székhellyel. Mezopotámiának ez a része a Kr.e. 3. évezred második felében Akkad uralkodói birtokában volt. Az akkád uralmat az Arábia felől betörő sémi amoriták és a D-perzsai elámiak támadása döntötte meg. Az amorita uralkodók egyik leszármazottja Kr.e. 1830 körül az addig jelentéktelen Babilont tette székhellyé, és megalapította az első babilóniai dinasztiát. Az ezután következő 300 évben a babilóniai birodalom rendkívül nagy hatalomra tett szert. Ennek alapja az évszázadok folyamán létrehozott nagy öntözőművek voltak, amelyek virágzó földművelés kialakulásához, a mezőgazdasági termékek jelentős mértékű kiviteléhez és a kereskedelem fellendülééséhez vezettek. Az öntözőművek a rabszolgamunka nagyarányú igénybevételével jártak, ami éles osztálytagozódásra vezetett. Mindez erős és egységes központi hatalmat tett szükségessé. Ez fejlődésének csúcspontját Hammurabi uralma alatt érte el, aki reánk maradt törvényeiben meghatározta a rabszolgatartó társadalom rendjét.

Az Óbabiloni Birodalom (Kr.e. 19-14. sz.) virágzásának a kisázsiai hettiták betörése, majd Perzsia felől a kasszita hódítás vetett véget. A kasszita királyok uralma Babilóniában a 16. századtól a 12. századig tartott, s gazdasági-kulturális visszaesés jellemezte. A 13. századtól egyre gyakrabban ismétlődtek meg az asszír támadások. A 12. században az elámiak nyomása megdöntötte a kesszita dinasztiát, de Babilónia politikai-gazdasági hatalma ezután sem érte el a régi fokot.

A 9-7. század folyamán többnyire asszír uralom alatt állt, önállóságát csak Kr.e. 626-ban szerezte vissza Nabopolasszar khaldeus király uralmával. Az általa alapított úgynevezett új-babilóniai birodalom Asszíriat, Szíriát és Palesztinát is meghódította. Ekkor érte el a babilóniai rabszolgagazdaság legszélesebb kifejlődését. az addig nagyrészt állami tulajdonban volt vízművek és öntözött területek is a nagy rabszolgatartók birtokába kerültek. Ez azonban a babilóniai birodalom hatalmát még ingatagabbá tette. Babilónia fellendülésének a perzsa hódítás Kr.e. 539-ben véget vetett, a Babilóniai Birodalom megsemmisült.

A bibliai nevén ismert Ninive (eredeti akkád neve Ninua) azÚjasszír Birodalom fővárosa volt Szín-ahhé-eriba uralkodásától kezdve a birodalom bukásáig (Kr. e. 704 – Kr. e. 612), de a Tigrisés Hoszr találkozásánál fekvő város már kezdettől fogva jelentőskereskedelmi és vallási központ volt. Romjai ma Irak területén,Moszul városán belül láthatóak: a palota romjaiból felépült domb a Tell-Kújundzsík, a helyőrség maradványaiból képződött halom pedig a Tell-Nebí-Júnusz nevet viseli.

A város története

A Tigris és mellékfolyója, a Hoszr találkozásánál, fontos kereskedelmi csomóponton épült Ninive már az őskorban, a Haszúna-kultúra (Kr. e. 7. évezred) korában is lakott volt, a tell kb. háromnegyede őskori eredetű. A város a Kr. e. 4. évezredben az Uruk-kultúrával együtt haladt a fejlődésben, igazi nagy jelentőségre azonban csak a Kr. e. 2. évezredtől tett szert Asszíriaterületén. Istár-szentélye volt különösen jelentős.

Fővárossá akkor lett, amikor a nagy hódító, II. Sarrukín egy Kr. e. 705-ösanatóliai hadjáratán elesett, ezért utódja, a babonás Szín-ahhé-eriba jobbnak látta elhagyni atyja nemrégiben felépített új székvárosát, Dúr-Sarrukínt. Ekkor épült fel „a palota, amelynek nincs párja”, a domborművekkel gazdagon díszített ún. Délnyugati-palota. A helyőrségi palota Jónás próféta feltételezett nyughelyén, a közeli Tell-Nebí-Júnusz helyén épült fel.

Ezt követően Assur-bán-apli, Szín-ahhé-eriba unokája egy újabb palotát épített (Északi-palota), innen származnak a híres, oroszlánvadászatotábrázoló domborművek.

Ninivét Kr. e. 612-ben a méd–babiloni koalíció seregei foglalták el, rabolták ki és rombolták le. A hely hosszú időre elnéptelenedett, csak az újperzsa korbanalakult ki új város a romokon. 627-ben döntő győzelmet vívott itt kiHérakleiosz bizánci császár a perzsa erőkkel szemben. Ninivét végül a Tigristúlpartján épült Moszul kebelezte be. A város nevét ma az arab Ninava tartomány őrzi.

Fontosabb épületek

Szín-ahhé-eriba Kr. e. 694-ben felavatott palotája a legnagyobb az asszír történelem során: a terasz, amelyen helyet kapott, 500*240 méteres alapterületű, hozzá hatalmas függőkertek (valószínűleg a helytelenülBabilonban feltételezett Szemiramisz függőkertje) csatlakoztak. „A palotának, amelynek nincs párja”, eddig mintegy negyedét tárták fel a régészek. Ez a királyi lakhely is gazdag domborművekben és szobrokban, de ezúttalbronzból készült és ezüsttel bevont alkotások is előkerültek. Újdonságnak számított az oszlopok csak feliratokból ismert alkalmazása is, ugyanis a faoszlopok a város pusztulásakor leégtek, fémrészeiket pedig beolvasztották. Különös figyelmet érdemel az ún. 36. terem dombormű-dekorációja, amely egy bibliai eseményt, Lákis ostromát dolgozza fel igen részletesen.

Assur-ah-iddina Kalhuba tervezett visszatelepülni, de gyorsan bekövetkezett halála megakadályozta az ottani építkezés befejezésében. Fia, Assur-bán-apli eleinte Szín-ahhé-eriba palotájában lakott, és folytatta dekorálását, de végül saját rezidenciát emeltetett. A Kr. e. 645-en átadott Északi Palotát kevésbé részletesen tárták fel, de az megállapítható, hogy a szárnyas bikákat szárnyas géniuszok váltották fel, a domborművek pedig a hadjáratok mellett vadászatokról szólnak. Különlegesség az uralkodót felesége társaságában egy lugasban ábrázoló dombormű, mivel családi jeleneteket nem ismerünk más palotákból.

A mintegy 12 kilométeres fallal (neve „a fal, amely elborzasztja az ellenséget”) és (mára feltöltődött) árokrendszerrel körülvett, északnyugat-délkelet tájolású várost kettévágta a Hoszr folyó. A folyó jobb partján álló Kújundzsík-dombot már tüzetesen átvizsgálták, a szemközt fekvő Jónás próféta-domb esetében az itt álló muszlim szentély miatt ez nem volt lehetséges.

A 19. század elején már a Babilonban is kutató Claudius James Rich is járt, és a helyiektől értesült arról, hogy a dombokból olykor érdekes szobrok kerülnek elő. A környéken először a Rich nyomán tájékozodó Jules Mohl javaslatáraFranciaország moszuli konzulja kezdett kutatásokat.

Paul-Émile Botta 1842-ben a Tell Kújundzsíkot kezdte kutatni, de a többrétegnyi törmelékben három hónapon át alig talált valamit, ezért ásatásait máshova helyezte át. 1843-ban, Dúr-Sarrukín feltárásakor azt hitte, hogy megtalálta Ninivét, ám ez a dicsőség valójában a brit kalandor, Austen Henry Layard fejére szállt.

Ő Kalhu sikeres feltárása és Assur eredménytelen kutatását követően, 1847-ben kezdte kutatni a környék dombjait, és hamarosan rábukkant Szín-ahhé-eriba Délnyugati-palotájára. Layard rövid hazatérését követően 1849-ben kezdődtek újra az ásatások.

1851-ben Layard pénzhiány miatt hazatért, munkáját helyettese, Hormuzd Rassam vitte tovább. Ő fedezte fel Assur-bán-apli Északi-palotáját és 22 000 agyagtáblát számláló könyvtárát. Rassam leletei fantasztikusak, ám munkája szakmailag sok kívánnivalót hagyott maga után, mivel a különféle lelőhelyeken talált tárgyak pontos helyét és küllemét nem dokumentálta, és gyakran nem különítette el őket.

A feltárást a 1873-ban George Smith, az autodidakta módon assziriológussálett vésnök folytatta, aki megtalálta az özönvíz történetének mezopotámiaiváltozatát. Smith 1876-os halála után 1878-ban ismét Rassam kezébe került a mezopotámiai ásatások irányítása.

A leletek számos európai gyűjteményt gazdagítottak. A 20. század elején aBritish Museum régészei a Nabú-templom környékét kutatták át tüzetesen L. W. King vezetésével, majd 1927-ben ismét, ezúttal Campbell Thompson vezénylete alatt. A II. világháború után iraki régészek kutatták a lelőhelyet,1956-tól rekonstrukciós munkálatok indultak, hogy turisztikai látványossággá tegyék Ninivét. A falak egy részét újjá is építették. 1987-1990között David Stronach vezette itt a feltárásokat, aki a 15 kapura és a városókori csatornáira összpontosított.

forrás: Wikipédia

Május 3, 2010 | Categories: az ókori kelet történelme | Tags: Babilon, mezopotámia, történelem | Hoszzászólás »

amoriták, asszíria

Amorititák

Az amoriták, vagy amurruk, amurrúk, emoreusok (héberül ’emōrî,egyiptomiul Amar, akkádul Tidnum vagy Amurrūm, sumerul MAR.TUvagy Martu) ókori sémi nép volt a Közel-Kelet en. Sémi nyelvet beszélő törzsek, első említés róluk Kr. e. 1000. körül történik. Számos városállamot alapítottak Észak-Szíriában és Észak-Mezopotámiában. Ők adták az Asszír Birodalom legjelentősebb népességét. Tőlük ered az arameus nyelvalfabetikus, írott változata, amely évszázadokig a Közel-Kelet legjelentősebb nyelve volt. Ezen a nyelven beszélt Jézus, és a mai napig is használatos párDamaszkusz környéki faluban.

Történetük

A 3. évezred második felétől az Eufrátesz folyótól nyugatra nagy területeket népesítettek be. Többek közt velük kellett harcolniuk a Kánaánba érkezőzsidóknak. A név nem csak a nép, hanem a vallás megnevezése is volt: az amoriták Amurru istent imádták.

A korai babilóniai feliratok szerint az amoriták földje nyugatra terült el és, magába foglalta Szíriát és Kánaánt. Az amoriták többször játszottak történelmi főszerepet.

Az amoriták eredetileg egy bennszülött törzs volt észak Szíriában, nyelvük a modern héberrel volt rokon. A korai bronzkor alatt (Kr. e. 3200 - 2000.) fejlett városállamaik voltak – mint Ebla, Karkemisz és Jahmed (ma Aleppo). A városokat erős falak védték a támadásoktól, míg az épületek az építészet magas színvonaláról tanúskodnak. Az amorita városállamok kereskedelmi és diplomáciai kapcsolatokat létesítettek dél és kelet mezopotámiai városállamokkal. Ezekre a kapcsolatokra bizonyíték, hogy a fejlett amorita művészet és építészet hatott a Mezopotámiaira, ők viszont az ékírástimportálták Dél-Mezopotámiából. A későbbiekben az amorita városállamok kereskedelmi kapcsolatokat létesítettek Kánaánnal és Egyiptommal is. AztánKr. e. 2300-ban számos városállam pusztult el Szíriában, beleértve Eblát is, valószínűleg egy hadjárat során, amelyet a dél mezopotámiai Akkád királyság indított a leigázásukra. Kr. e. 2000-től azonban már ők jelentettek komoly veszélyt Mezopotámia városállamaira. De nemcsak fenyegették, hanem fokozatosan meg is telepedtek a két folyó közt, és számos királyságot alapítottak. Leghíresebb királyságuk Babilon volt, leghíresebb királyukHammurapi (Kr. e. 1792 - 1750), aki Babilon hatodik királya volt.

A Kr. e. 2. évezredben a Szíriában maradt amorita népesség eltünt, mivel aHettita Birodalom uralma alá került, és csak a Kr. e. 12. században bukkan fel újra, a Hettita Birodalom bukása után már arameusok néven.

Asszíria

Asszíria ókori történelmi régió Észak-Mezopotámiában, a Tigris és azEufrátesz felső szakasza között. Asszíria Assur városáról (rajta keresztül pedigAssur istenről) kapta nevét, mely az itt kialakuló asszír államok egyik legfontosabb városa, és hosszú ideig fővárosa volt. Ma Irak része.

Földrajza

Asszíria legfontosabb folyója a Tigris, illetve annak mellékfolyója, a Felső-Zábvolt. Éghajlata miatt nem volt szükség öntözéses földművelésre, elegendő csapadék esett a mezőgazdaság fenntartásához. Ezen a területen feküdt minden asszír főváros: az ősi Assur, Kalhu, Ninive és a rövid ideig használtKár-Tukulti-Ninurta és Dúr-Sarrukín.

Története Óasszír kor

A legkorábbi időkben Assur városában és környékén élt egy akkád nyelvűnépesség, akiknek a nyelve az idők folyamán fokozatosan az egyik nagy dialektussá alakult a babilóniai mellett. Óasszír korról a Kr. e. 2. évezredelejétől a Kr. e. 18. század közepéig beszélhetünk, de hiba lenne Óasszír Birodalmat vagy Asszír Óbirodalmat emlegetni, mivel ebben az időben Assur zömmel kereskedéssel foglalkozó lakói csak gazdasági szempontból játszottak domináns szerepet a Közel-Keleten, összekötve Mezopotámia délebbi régióitAnatóliával. A királyi hatalom ekkor névleges volt, csak az amurrúszármazású I. Samsi-Adad (Kr. e. 1813 – Kr. e. 1781) nevéhez köthetünk nagyobb hódításokat. Ezeket azonban nem tagozták be, ráadásul nem sokkal a hódító halála után elvesztek Assur számára.

Az ezt követő időszakban Assur és vidéke az Óbabiloni Birodalom vazallusa, majd a hurri Mitanni alattvalója lett. Anatóliában is megszerveződött aHettita Birodalom, így a kereskedelmi dominanciát soha többé nem lehetett kiépíteni.

Középasszír Birodalom

Az asszírok újbóli felemelkedésére a Hettita Újbirodalom kialakulásával és Mitanni széthullásával párhuzamosan került sor. A Kr. e. 14. században I. Assur-uballit vetette le a mitanniak igáját Asszíriáról, utódai alatt pedig jelentős hódítások történtek. Ezúttal valóban birodalom – igaz, még csak network-típusú – jött létre. A fénykor a Kr. e. 13. század volt, erre az időszakra tehető I. Adad-nirári, I. Sulmánu-asarídu és I. Tukulti-Ninurtatevékenysége. Ezt követően trónviszályok ingatták meg a birodalmat. Ekkoriban a tengeri népek vándorlásai tönkretették a bronzkorivilágkereskedelmet és meggyengítették Egyiptomot, a muskik megdöntötték a Hettita Birodalmat, az arámiak pedig elárasztották a Közel-Keletet. Mindebből az asszír területek kimaradtak, csak közvetett hatásaikat érzékelték. I. Tukulti-apil-Ésarra nyugati hódításai (elért a Földközi-tengerig) révén a magterületek érintetlenül maradtak asszír kézben az elkövetkező zűrzavaros időszakban is.

Újasszír Birodalom

A Kr. e. 10. században új felemelkedés kezdődött Asszíria számára. A középasszír korból örökölt militarista szellemiség jegyében új hódítások indultak. A Kr. e. 9. században II. Assur-nászir-apli reformokat hajtott végre a hadseregben és a közigazgatásban, ám ezek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, sőt a Kr. e. 8. század első felében jelentkező válságnak részben okaiul szolgáltak. Végül III. Tukulti-apil-Ésarra idején stabilizálódott a helyzet, és utódai, II. Sarrukín, Szín-ahhé-eriba és Assur-bán-apli minden irányba terjeszkedtek és győzelmeket arattak. Az Újasszír Birodalom magába olvasztotta Babilóniát, Szíriát és Palesztinát, egy időre meghódította Egyiptomot, kiiktatta Urartut és Elámot – azaz a kor vetélytárs nélküli szuperhatalmává vált.

Bukása mégis rohamos gyorsasággal következett be. A folyton lázongó Egyiptomot már nem lehetett tartani, Elám megszűntével az iráni népek akadálytalanul törhettek nyugatra, Urartu végzetes meggyengülése pedig a szkíták és kimmerek számára nyitott zöld utat. A lakosság emellett folyamatosan lázongott, elsősorban a nagy történelemmel és kultúrával rendelkező, alárendelt de mégis bálványozott Babilóniában, ahol számos káldvetette meg a lábát. Az arámi vándorlást követően a nomád arabok is megjelentek a térségben, gátolva a rendezett kereskedelmet. Az oly gyakran alkalmazott deportáció már nem segíthetett. Az utolsó évei során trónviszályban meggyengyült Asszíriát az Újbabiloni Birodalom és az iránimédek kényszerítették térdre. Ezt követően sosem éledt újjá, csak nevében: olykor a császárkorban a Római Birodalom is birtokolt egy Assyria nevű keleti provinciát.

forrás: wikipédia, wikipédia

Május 3, 2010 | Categories: az ókori kelet történelme | Tags: amorita, asszír, mezopotámia | Hoszzászólás »

akkád birodalom

Akkád birodalom

Az Akkád Birodalom a sumer területektől északra helyezkedett el, melynek központja Akkád város volt, Kis és Babilon közelében, melyet a sumer királylistaszerint Sarukkín alapított. Pontos helye nem ismeretes. Neve először az agadei dinasztiának a felirataiban tűnt fel. Az akkádok szinte egyidőben telepedtek le aTigris és az Eufrátesz folyók közti síkságra. Hamarosan városállamokat hoztak létre, majd I.Sarrukín, Agade (jelentése sumer nyelven “tűzkorona, tűzkoszorú”) város királya, a dinasztia alapítója sorra hódította meg a többi akkád várost, végül leigázta a sumer területeket is. Ezzel i. e. 2350 táján létrejött a világtörténelem első ismert birodalma.

Sarrukín

Az i.e. 2350 körül I. Sarrukín által alapított Akkád Birodalom létrejötte döntő politikai változást hozott Mezopotámiában. A sémi származású és eredetileg az udvarnál hivatalt betöltő Sarrukín eleinte Kis királyát támogatta, majd saját fejedelemséget alapított, melynek fővárosa Akkád volt. E város lett Sarrukín további törekvéseinek bázisa. I.e. 2330 körül letaszítja Kis uralkodóját a trónról, majd az ummai Lugalzageszi felett aratott győzelem (Lugalzageszit foglyul ejti és elrettentésül bilincsben végighurcoltatja Agadéban) és Dél-Mezopotámia meghódítása után észak és nyugat felé fordul, hogy birodalmát egészen a Földközi-tengerig terjessze ki. Sarrukín hadjáratai során el is jutott a Földközi-tengerig és az Amanus-hegységig, délen és keleten pedig a Perzsa-öbölig és Elámig. Elám élére egy vazallusát állította. Bár a tartósan ellenőrzése alatt álló terület jóval kisebb lehetett, az agadei dinasztiával az ókori Mezopotámia történetében először jött létre egy nagy területek felett ellenőrzést gyakorló központosítot hatalom, amely újdonság az addig városállamokba szerveződő térségben.

Sarrukín és utódainak hódító törekvései főleg gazdasági okokkal magyarázhatók: Mezopotámiában hiányoznak az olyan nyarsanyagok, mint a fa és fém, melyeket más területekről, például Libanonból kell importálni. A meghódított népek társadalmi szerkezete változatlan marad, csak a felső szintű államigazgatás kerül a királyi család tagjainak vagy más magas rangú akkád polgárnak a kezébe. Emellett szilárd katonai szervezet gondoskodik a kereskedelem, valamint az adó- és vámügyek lebonyolításáról. A Perzsa-öbölön keresztül zajló kereskedelmet Akkád monopolizálta. Az akkád birodalom egészét maga a király kormányozta. Ez a monarchikus szerkezet, ami ráadásul az uralkodó istenítéséhez is vezet, a sumer korszakhoz képest – amikor a tekintély hordozói a templom és a városállam voltak – mélyreható változást jelent.

Sarrukín I. (Bibliai nevén Szárgon) a négy világtáj urának kiáltotta ki magát. Nevének jelentése az igaz, vagy törvényes király amiből felmerül az a gyanú, hogy trónfosztó volt. (Ókori keleti történeti chrestomathia 99. oldal).

„Sarrukín vagyok, az erős király, Agade királya. Enitum az anyám; apám nem ismertem. Apám testvérei a hegyet szeretik. Városom Azupiranu, mely Purattu partján fekszik. Enitum, anyám fogant engem, megszült engem titokban, sásból való kosárba helyezett, szurokkal zárta le kosaram fedelét, a folyóba vetett engem, mely nem lepett el, elsodort engem a folyó, Akkihoz, a vízkimerítőhöz vitt. Akki, a vízkimerítő kiemelt, mikor vedrét alámerítette. Akki, a vízkimerítő, fiává fogadott, felnevelt engem, Akki, a vízkimerítő, bizony kertészévé tett engem. Kertész-voltom miatt Istar (istennő) bizony belém szeretett.” (Sarrukín legendája). I.e. 2295 körül a birodalomalapító I. Sarrukín meghalt.

Azonos néven szerepel még a történelemben II. Sarrukín (Kr. e. 721–705) asszír uralkodó. Nevéhez fűződik Palesztina elfoglalása.

Sarrukín utódai

Fiai, Rímus (ur. i.e. 2278-70) és Man-istuszu (ur. 2269-55) uralkodását a birodalom elleni felkelések és az ezek elleni sikeres harc jellemezte. A dinasztia másik jelentős uralkodója Sarrukín unokája, Narám-Szín (ur. i.e. 2254-18) volt, aki uralkodása majdnem minden évében vezetett hadjáratokat, s a birodalom területét a Sarrukín idejében meglevőnél nagyobbra terjesztette ki. Nará-Szín istenként való tisztelete vélhetően a központosított állam koncepciójának megvalósulásaként értelmezhető. Bár egy i.e. 2. évezredi irodalmi szöveg (Átok Agade fölött) Narám-Szín idejére teszi a birodalom bukását, egészen bizonyos, hogy az csak Sar-Kali-sarri ur.(i.e. 2217-2193) uralkodása utánra tehető. A belső felkelésektől meggyengült, területileg egyre kisebb birodalmat végül is a keletről érkező guti törzsek támadása roppantotta össze. A térség városállamokra bomlott, nagyobb politikai egység csak mintegy száz év múlva, a III. uri dinasztia idejént jött létre újra.

A sémi akkád birodalom létrejöttével kulturális változás is bekövetkezik Mezopotámiában. A sumer nyelv az akkáddal szemben visszaszorul, csak délen marad meg népnyelvként. A birodalom feliratai, gazdasági okmányai akkád nyelven íródtak, uralkodói akkád neveket viseltek. Vallási elképzelésekben a sumer és sémi istenségek összeolvadnak. A képzőművéazeti alkotásokon először vonják be a történésbe háttérként a tájat. A Narám-Szín győzelmeit megörökítő faragott homokkősztéléken kronológiai sorrendben ábrázolják az eseményeket, az egyes képsíkok részekre bontása nélkül.

Akkád uralkodóinak listája egyben Sumer királyainak névsorát is magába foglalja. Az alábbi tábla a Kr. e. 3. évezredben létezett mezopotámiaiállam, az Akkád Birodalom, illetve a sumer reneszánsz kora vezetőinek sorát tartalmazza. A mai Irak, Kelet-Törökország és Szíria területén fennálló kora ókori birodalom uralkodóinak névsorát egy fennmaradt ékírásos kőtábla alapján állították össze.

forrás: Wikipédia

Május 3, 2010 | Categories: az ókori kelet történelme | Tags: akkád, mezopotámia, történelem | Hoszzászólás »

sumer történelme

Sumer történelme:

Sumer (Akkádul: Šumeru; Sumerül: KI-EN-GIR, “Fényúr országa” az ókori Mezopotámiának az Eufrátesz, a Tigris folyó és aPerzsa-öböl által határolt területe, mely a mai Irak déli részén ésKuvaitban található. Nevét lakóiról, a sumerokról kapta.

A legkorábbi sumer kultúrát Ubaidról, felfedezésének helyéről nevezték el. I.e. 5000 táján a folyók partján és a mocsarak mellékén földművelők jelentek meg. Az az útvonal viszont, amit a sumerok követtek, hogy az ország déli részét elfoglalják, kevésbé ismert.Míg 6500 évvel ezelőtt a Kárpátmedencében Tatárlakán azonos jeleket használtak velük[1]. Később Kr.e. 2880-ban a Maros partján éltek sumér jeleket használó emberek [2] . Nyomaikat az Égei-tengeri szgk. és a Ciprusi, Krétai, Mykénéi lieáris irások is örzik.[3] EsetlegKözép-Ázsiából jöttek vagy a Kaukázusból, és ÖrményországbólMezopotámián keresztül, az Eufráteszt és a Tigrist követve vonultak végig, amelyek partjain, például Assurban megtalálták első kultúrájuk nyomait. Esetleg, mint a legenda meséli, a tengeren keresztül érkeztek Egyiptomból vagy még messzebbről. A hét civilizátor mítosza, amit i.e. 300 körül Béroszosz babiloni pap jegyzett fel, valóban leírja hét bölcs érkezését, akik a Perzsa-öböl hullámaiból jöttel el, és megtanították a lakosokat a „kultúrára, az írásra, a tudományokra, a városalapításra, a templomépítésre… a gabonatermelésre és gyümölcsszüretelésre… vagyis mindarra ami a civilizált életet alkotja.”

Az ásatások egy kis termetű, zömök, fekete hajú, egyenes orrú, enyhén hátrahajló homlokú és kissé metszett szemű népet mutatnak. Finom gyapjúszövetbe öltöztek; az aszonyok a jobb vállukon redőbe húzták a ruhájukat, a férfiak a derekukon erősítették meg, s így a felsőtestüket meztelenül hagyták. Irodalmi és vallási szövegeik nyelve rokonságban áll a Kaszpi-tengerközelében beszélt egyik nyelvvel, amely a Közel-Keleten nem terjedt el általánosan. Egyes nyelvészek, kutatók szerint a sumer nyelvrokonságot mutat a magyar nyelvvel, ám a Magyar Tudományos Akadémia kizárja ennek lehetőségét

A korai civilizáció

A sumerek voltak azok, akik az öntözéses mezőgazdaságot igazán nagyszabású módon fejlesztették tovább. A folyók – elsősorban az Eufrátesz – vizét elvezetve jelentős földdarabokat vettek művelés alá, s tettek termővé a hordalékos eredetű sivatagból. Gabonát, gyümölcsöket, zöldségeket termesztettek, szarvasmarhát és juhot tenyésztettek. Ennek révén olyan szemestermény-feleslegek keletkeztek, amelyek többszörösen is meghaladták a földművesek napi szükségleteit, s ezek a feleslegek tették lehetővé, hogy Sumer népének elég ideje legyen új mesterségek és új eljárások kifejlesztésére.

A sumerek első öntözési próbálkozásai kezdetben igen szerények voltak; edényekben hordták a vizet a folyóról a kis gabonatáblákra. Később a földművesek szűk réseket ütöttek a folyópart mentén az évszázadok során maguktól felrakódó teraszos töltéseken, s így a folyó vizének egy részét a földjükre terelték. Kis sárgátakat is építettek, hogy a víz felgyűlhessen az így kialakított medencékben. Ezekből a medencékből azután a sekély öntözőárkokba merték át a vizet a saduf, egy hosszú, ellensúllyal ellátott pózna végére erősített merítővödör segítségével. Ezek az öntözőárkok hamarosan behálózták a folyó menti földeket; később munkáscsapatok hosszú csatornákat ástak, melyeken a folyótól több kilométerre fekvő táblákra is eljutott a nélkülözhetetlen víz.

Amikor a part menti töltések környékének puha talaját maguk mögött hagyva a távolabbi, keményebb talajt is művelésbe vették, a sumerek feltalálták a földművelés elemi, bár mindennél fontosabb eszközét: az ekét. Korábban a földművesek hegyes bottal vagy valamely állat szarvával mélyítettek lyukat a talajba a vetőmagnak. A sumerek első ekéje voltaképpen görbe faág volt; az egyik szántóvető húzta, miközben a másik tolta, és a szögben álló ágrészt a földbe nyomva barázdát vontak vele. Később, az i.e. IV. évezredben a földművesek rézből készítettek ekét, és ökröket fogtak elébe; evvel egyébként két korábban egymástól független foglalatosságot egyesítettek, a föld megművelését és az állattenyésztést. I.e. 3000 körül már erősebb eszközt használtak, olyan ekét, amely bronzból,réz és ón ötvözetéből készült, s lehetővé tette, hogy a sumerek a korábbiaknál jóval nagyobb táblákat művelhessenek meg.

Ezek a nagyszabású öntözőmű-építkezések a szakosodás felé is elindították a sumereket: a munkamegosztás felé, amely minden civilizáció alapja. Az ország földjei olyan bőséges termést hoztak, hogy nem kellett mindenkinek földműveléssel foglalkoznia. Irányítók és tervezők váltak ki az emberek közül, olyanok, akik meghatározták a csatornák irányát és a gátak fekvését, s gondoskodtak róla, hogy az öntözővíz eljusson rendeltetési helyére. Ezek a szakemberek új technikát is kifejlesztettek: olyan műszereket készítettek, amelyekkel mérni, térképezni és számítani tudták a lejtőket és a vízfolyás hidraulikáját, s olyan matematikátalakítottak ki, amelynek segítségével hasznosítani tudták méréseik eredményeit. Valószínűleg ezek a korai irányítók segítettek az új eke kialakításában is, amely az ércekben gazdag hegyvidékeken beszerzett fémekből készült. Minden fémet ugyanis messzi tájakról kellett kereskedelmi úton behozni, mert a Tigris-Eufrátesz síkság gazdag és termékeny talaja semmiféle érclerakódást nem tartalmazott, amelyből rezet, ónt, vasat vagy más fémet lehetett volna előállítani.

Minden bizonnyal a szakemberek érdeme volt Sumer másik nagy műszaki vívmánya, a kerék feltalálása is. Kereket először valószínűleg a fazekasságban használtak. A sumereknek jutott először eszükbe, hogy a fazekaskorongot az oldalára fordítsák, és helyváltoztatáshoz használják. A kerék lehetővé tette, hogy a földműves olyan földeket is megművelhessen, amelyek jelentős távolságra voltak a falutól vagy a várostól. A kerekes kordé elé fogott ökör vagy szamár háromszor annyi terhet elhúzott, mint amennyit a hátán elbírt, vagy lapos fenekű szánon vontatni tudott.

A korai sumer állam – a korai dinasztiák kora

Kezdetben falvakban éltek, kultuszközpontokkal. Ezek köré kezdtek kialakulni majd a nagyobb városok, a hatalmas templomok, azikkuratok, a lépcsős piramisok. De az idők kezdetén ezek a helyek csak a helyi kisebb csoportokat látták el. Központi helyeiket mint vallási központok töltötték be, és mivel a centrumokban helyezkedtek el, alapja volt az államhatalmaknak is. Eleinte minden város élén a vének tanácsa állhatott, bár háború idején vezért választottak, a lugalt, aki a hadviselést irányította. A háború pedig egyre megszokottabb lett. Idegen fegyveresek törtek be, viszály támadt két város közt, melyek vezetői egymással vetekedtek az elsőségért. Erődítmények épültek, és az emberek védelemért behúzódtak a városokba.

Ahogy gyakorivá váltak a háborúk, a lugalok hosszabb időszakokra, végül egész életükre megtartották a hatalmat. I.e. kb.2900-tól kezdve a legfontosabb városok lugaljai királlyá lettek és dinasztiát alapítottak. Késő sumer listákon adatok maradtak fenn egyik-másik ilyen korai királyról. Ezek szerint a királyok egymást követték a trónon, de néhányan egyszerre több városban is uralkodtak.

A korai központok egyben a képzőművészet, a kereskedelemközpontjaivá is váltak, hiszen sok településröl jöttek ide isteneiketimádni. A kereskedelem a kézműipar fejlődését is magával hozta. A sumerok eleinte réztömbökből kalapálták ki tárgyaikat. I.e. 4000 táján rájöttek, hogy ha a rézércet magas hőfokra hevítik, tiszta rezet nyerhetnek belőle. Azt is megtanulták, hogyan lehet a megolvasztott rézből, aranyból, ezüstből öntőformában tárgyakat formálni. I. e. 3500 körül a sumerok réz és ón ötvözésével egy keményebb fémet, bronzot állítottak elő. Minthogy a bronz használata igen széles körben elterjedt, az i.e. 3000-től 1000-ig tartó korszakot általában bronzkornak nevezik. Ekkor már megjelentek a tömegtermelés bizonyítékai is, a fakóbb, egyszerűbbkerámiák. Szakosodott műhelyek jöttek létre, s a többlettermelés révén, megindult a cserekereskedelem. A sumerok mezőgazdasági termékeket, kelmét, kézművesárut cseréltek fáért, kőért, fémekért. Kereskedőik egész Anatóliáig, Armeniáig, a Földközi-tenger partjáig és a Perzsa-öbölig eljutottak, s olyan árutelepeken, mint Dilmun (a mai Bahrein) még indiai kereskedőkkel is kapcsolatra léptek.

Ezzel egyidőben elindult az írás is. Kezdetben képírással írtak, melyeket agyagtáblába véstek és ezt kiégették. Ezek sumer nyelven készültek, feljegyzéseket, nyilvántartásokat őriztek. Lassan jelent meg az ékírás, ami a képírásból fejlődött ki. Az agyagtáblák használata valószínűleg kényszerűség volt, mivel papiruszkészítésére alkalmas növény nem állt rendelkezésre, míg agyagnak bővében voltak.

A fejlett sumer civilizáció

Civilizációjuk a városaikban összpontosult. Ezek központjában álltak a város védőszentjei. Az ország és a föld elvileg az istenség kezében volt. A helyi fejedelmek kezdetben egyszerre voltak főpapok(Enszik) és politikai vezetők.

Fejlett volt a tudományuk is, előbb képjelekkel, majd ékírássalörökítették meg a törvényeket, előírásaikat. Ezzel párhuzamosan fejlődött a csillagászatuk is, amelyben a hatos rendszert alkalmazták. 3600 másodperc az 60 perc, ami egy óra. Így osztották fel a kört is 360 fokra. Egy nap 24 óra lett, egy év pedig 12hónap. Itt bevezették az állatöv fogalmát is. A sumer csillagászok az eget ugyanugy három részre osztották fel, mint a mai csillagászok. A középső régió volt ANU útja, az északi régió volt ENLIL útja, valamit a déli régió volt ENKI (ÉA) útja. 12 Zodiákus csillagkép UL.HE “ragyogó nyáj”

1. GU.AN.NA. “égi bika”, Taurus, 2. MAS.TAB.BA. “ikrek”, Gemini, 3. DUB “fogó”, rák Cancer, 4. UR.GULA, “oroszlán”, Leo, 5. AB.SZIN. “apja a bűn” Virgo, 6. ZI.BA.AN.NA, “égi sors”, mérleg, Libra, 7. GIR.TAB, “karmoló, vágó” Scorpio, 8. PA.BIL, “oltalmazó”, nyilas, Sagittarius, 9. SZUHUR.MAS, “kecske-hal”, bak, Capricorn, 10.GU “a vizek ura”, vizöntő, Aquarius, 11.SZIM.MAH “halak”, Pisces, 12.KU.MAL “a mezők lakója” kos, Aries

Ezenkívül fejlett volt a kézműiparuk, a fazekasságuk, azékszerkészítésük. Hatalmas öntözőrendszereket hoztak létre.

A városállamok fejlődése

Ahogy egyre nagyobb templomok épültek, a papság befolyása is egyre erősödött. A templomoknak jelentős földbirtokaik voltak. A földnek egy részét a papok megművelték; más részét magas rangú hivatalnokoknak ajándékozták, hogy elnyerjék politikai pártfogásukat; egyik-másik földdarabot pedig bérletbe adták a termés egy meghatározott részének a fejében. Az így szerzett gabona, melynek mennyiségét a földművesek terményadományai is növelték, akik így igyekeztek a földjükre vigyázó isteneket kiengesztelni, rendkívül nagy gazdasági hatalommal ruházta fel a papságot. A templomi csűr nem csupán a papokat látta el, hanem másokat is, akik szükséget szenvedtek, például az özvegyasszonyokat és az árvákat. A templomhoz tartozókat sem volt kis dolog táplálni, mivel az egyházi szeméyzetnek az évszázadok során egyre nőtt a létszáma. A legnagyobb templomokban szükség volt felügyelőre is, aki az épületet és az intézmény pénzügyeit tartotta rendben, míg a szellemi vezetőnek – a főpapnak vagy a főpapnőnek – nem a világi ügyekre volt gondja. Rangban rögtön utánuk azok a papok vagy papnők következtek, akiknek az volt a feladatuk, hogy naponta étel- és italáldozatot mutassanak be a templom főistenségének, illetve énekkel és hangszeres zenével dicsérjék ezt az istent. A templomok fokozatosan miniatűr városokra kezdtek hasonlítani. A papok és a vallási szertartások végzésében rész vevő más személyek mellett énekesek és zenészek karai is tartoztak hozzájuk. Ezenkívül háziszemélyzetük is volt, köztük szakácsok, szolgálók, takácsok és udvarsöprögetők. Mezei munkások (többnyire rabszolgák) valóságos serege robotolt a templom földjein és csűrjeiben; világi tisztségviselők irányították a különféle mezőgazdasági vállalkozásait. Sok helybeli kézműves gyártott a templom számára szerződéses viszonyban edényeket, bútort, fémeszközöket és hasonló árucikkeket. A vagyonból hatalmas arányú jótékony költekezésre futotta; például nem sokkal i.e. 3000 után Lagas város temploma naponta nem kevesebb, mint 1200 embert látott el sör- és kenyérfejadaggal.

A városállamok versengése

Az i.e. 3200 körül keletkezett első írásos táblák szerint Alsó-Mezopotámiában legalább harminc városállam létezett. Ezeket különboző rangú uralkodók, a városisten helytartói (enszik), a lakosság mindenféle elöljárói kormányozták. Azonban nekik is egyezkedniük kellett a papsággal, akik az istenségek tejedelmes birtokait igazgatták. Lagasban például az is előfordult, hogy egy pap elűzte a hatalomból a helytartó örökösét. A fejedelmek a köznép szolgáltatásaiból éltek nádtetős téglapalotáikban, közel a templomhoz, ami az állandóan fenyegető áradás ellne védelmet nyújtó teraszon emelkedett. A hatalmon lévőket az a becsvágy fűtötte, hogy kiterjesszék fennhatóságukat a szomszédos városokra, s akár az egész mezopotámiai világra. Győztesként meghagyták a helyi uralkodókat, s maguk a tekintélyt adó „király” címet viselték. Így érthető, hogy a háború a művészeti ábrázolások közkedvelt témája lett. A lándzsával felfegyverzett nehéz falanx élén a helytartó és az előkelők négykerekű, vadszamarak húzta harci szekerekre szállnak, s rárontanak az ellenséges hadseregre; ha az feladja a terepet, üldözik, a nyomában megmásszák a védfalakat, s a szentélyeket sem kímélve kirabolják az ellenséges várost. A híres Keselyű-sztélé, ami Eannatum, Lagas helytartójának győzelmét örökítette meg a szomszédos Umma állam fölött, képet ad ezeknek az összecsapásoknak a kegyetlenségéről.

A sumer királylista, az egyik legrégebbi felirat feljegyzi az egyes királyok nevét. Az uralkodóknak az a küldetésük, hogy biztosítsák városuk virágzását. Mezopotámia rendkívüli gazdasága a mezőgazdaságból és a kézművességből származik. A kereskedelmi tevékenység igen élénk. Hogy fából és kőből álló nehéz rakományukkal le tudjanak ereszkedni a folyókon, az északról jövő kereskedők rönköket illesztenek össze, s tutajokat készítenek, melyek úszóképességét levegővel felfújt állatbőrök segítségével javítják. Mások szamárkaravánokat vezetnek Szírián át egészen a mediterrán partokig, s keletre is, a Zagrosz-hegység hágóin átkelve az elámi törzsek területére. Megint mások a Perzsa-öbölben hajóznak kicsiny vitorlásaikon, esetleg tovább az Arab-tengerig ésOmánig hatolnak délre. Van, aki ugyanezt az útvonalat egészen azIndus-völgyéig követi. E kereskedők nemcsak a Mezopotámiában hiányzó nyersanyagokat hozzák visszafelé magukkal, hanem építőanyagokat vagy féldrágaköveket is, valamint az Ur királysírjaiban felfedezett értékes tárgyakat, melyek feltárják egy kor szeretetét, ragaszkodását az ékszerek, múvészi állatábrázolások, mozaiktáblák és bútorok iránt. A következő évszázadokra a sumer városállamok jelentősen megerősődtek, hatalmukat ki tudták terjeszteni nagyobb területekre is. Az i. e. 2800-2500 közötti időszakban kezdődött az eltérő sémi népek(sémiták) bevándorlása. Az uralkodók ekkorra függetlenedtek a papi hatalomtól. Városaikat erős falakkal vették körül. Ekkor jelent meg a templom lépcsőzetes kialakítása, az úgynevezett zikkurattemplom. Ezután egyre erősebb és egymással egyre ellenségesebb uralkodók kerültek hatalomra, akik háborúkat indítottak. Az i. e. 2500-2350 közötti időszakot a dinasztiák versengése jellemezte. Az évezred első felének, az ún. kora dinasztikus kornak a legfontosabb tárgyi emlékei közé tartozik az Ur-i királyi temetőnek az I.Ur-i dinasztia korára keltezhető gazdag leletanyaga. A korszak leggazdagabb forrásanyaga a sumer királylistából kimaradt Lagas városállamból ismert. Urukagona átfogó reformjairól vált híressé, amellyekkel igyekezett megakadályozni a gazdasági-társadalmi egyensúly megbomlását és a nagy néptömegek eladósodását.Az utolsó király Lugalzagissi volt, aki sorra hódította meg a városokat. Terveinek az akkádok vetettek véget. Az i.e. 2350 táján egy északi, ún. Agadei (Akkád) dinasztia egyesítette Sumert és Akkádot. A dinasztia alapítója, Sarrukin (ur. i.e. 2334-2279) több hadjáratban elfoglalta a déli sumer városokat. A függetlenségüket szimbolizáló városfalakat leromboltatta, a városok élére helytartókat ültetett, és kísérletet tett a világtörténelem legkorábbi ismert birodalmi típusú rendszerének megteremtésére. Ő és utódai hadjáratokat folytattak Szíriába, Iránba és a Perzsa-öböl térségébe is. Felirataik többnyire akkád nyelvűek. Az Agadei-dinasztia uralmának a Zagrosz-hegységből Dél-Mezopotámiába beszivárgó, alaklmanként hadjáratokkal betörő gutik pusztítása vetett véget. A guti uralom főként Akkádot érintette, ugyanekkor délen az i.e. 22.század második felében Lagas újból felvirágzott. Legfontosabb uralkodója Gudea (ur.i.e. 2150.körül) volt. Sumer és Akkád egységét a gutikat legyőző Utu-hegal uruki uralkodót felváltó U-Nammu (ur.i.e. 2112-2095), Ur királya, a III.Ur-i dinasztia megalapítója teremtette meg ismét. Ő és utódja, Sulgi (ur.i.e. 2094-2047) Sumer és Akkád egész területét meghódította, de hozzácsatolta Elám fővárosát, Szúzát is, és több hadjáratot vezetett a Tigris mentén északi irányba. A hódítások közigazgatási és gazdasági reformmal, a központi adóbevételek növelésével jártak együtt. Az adminisztrációt a felduzzadt katonai-adminisztratív apparátus irányította. Az állam területét kerületekre osztották, amelyek élén egy hivatalnok állt, enszi rangban. Ur-Nammu törvénykönyvet alkotott, és új épületekkel (köztük négy hatalmas zikkurattal) díszítette Sumer városait. Bár a III.Ur-i dinasztia korszakát a sumer nyelv ismét hivatalossá válása miatt a sumer reneszánsz korának nevezik, a dinasztia valójában akkád eredetű volt.

Sumer hanyatlása

A későbbi uralkodók alatt egyre nagyobb gondot jelentett az északi irányból Dél-Mezopotámia felé vándorló sémi amurrú nomád törzsek feltartóztatása. Su-Szín egy 275 km hosszú falat (Martu-fal) építtetett ellenük Bagdadtól északra a Tigris és az Eufrátesz között, és a városokat is újra falakkal vették körül. A kezdetben bérmunkásokként és zsoldosokként alkalmazott amurrú nomádok beáramlását azonban nem tudták feltartóztatni. A dinasztia utolsó uralkodója, Ibbi-Szín (ur.i.e. 2028-2004) idején elszakadt Urtól az északi városok nagy része, az elámiak egy betörése során pedig Ibbi-Színt is elhurcolták. Bár az iszini dinassztia a korábbi sumer hagyományokat megkísérelte továbbvinni, az i.e. 19.századtól jelentőségük az amurrú vezetésű dél-mezopotámiai dinasztiák (larszai, óbabilóniai) hatására erőteljesen csökent, és Sumer történeti, politikai és kulturális önállósága fokozatosan megszűnt.

A birodalmat az északi Elám királyai döntötték meg. Ezek után asémiták szállták meg a sumerek településeit, akik egyre inkább beolvadtak a jövevények közé.

forrás

Május 3, 2010 | Categories: az ókori kelet történelme | Tags: sumer, történelem | Hoszzászólás »

Germanus Gyula a mohamedán utazókról

1.Az utazásra ösztönzés hagyománya az araboknál: Földrajzi irodalom — utazások – gyors fejlődés – utazási kedv, mentalistás. Koránvers: Járjatok be minden földet — ̔ Ali kalifának tulajdonított mondás – Az utazás a férfiak mérlege – teológiai munkákban állandó fejezet az utazás. Költők: kereskedelem miatt – utazások, és az utazás vallási kötelezettség.

2. Az utazás eszköze, a karaván: Fontosságát és kizáróságát csak a hajózás csökkentette. Nagy összeköttetést létesített a karavánok intézménye és a kelet mindenféle vidékei között. Nagy szerepet játszottak az arab kereskedelemben és az ázsiai, valamint a világkereskedelem történetében.

3. A kereskedelem és az utazás: csomópontok: partvárosok piaca – karavánnal. Ázsia legnevezetesebb városaiban, már a régi időkben képviselve voltak a Kelet (kereskedelmi érdekek miatt) mindenféle nemzettségei.

4. Az utazás,mint vallási kötelesség: (Abd al-Karim) (Ibn Battúta) – Mekkába való zarándoklás kötelező, alkalom az utazásra = vallási kötelesség.

5. A mekkai zarándoklat és az utazáskapcsolata: Mekka – zarándoklás – utazás, alkalom a kereskedésre is – mekkai országos vásár.

6. Az utazás és a dervisek: E szúfik egy nagy részét folytonos utazás között találjuk – céltalanul, terv nélkül kelnek útra. (Hasam al-’Irāki 20 évesen indult útnak, 50 éven át utazgatott és 70 éves korában tért haza.

7. Az „utazó iskolások”: A nagyobb városok mecseteit s tudományok keresői látogatják meg – tanulás céljából, hosszú utakat is tesznek, hogy a központokat is felkeressék. (pl. Azhar-mecset). Az utazó iskolások úti célja nem az utazás volt, hanem a mecsetekben és akadémiákban való letelepedés.

8. Muszlim utazók Európában: Angol befolyás Indiában. Szíriai missziótársulatok. Francia befolyás Egyiptomban. Új utazási cél: Európa. Legelső mohamedán utazó, aki könyvet írt Európáról, Indiából való. – Mirza Abū Tālib. A keleti utazóknak leginkább két dolog tűnik fel – az étkezés módja és az asszonyok szeretetreméltósága és szépsége. „Hol szabadosabbak az asszonyok, Európában vagy Ázsiában?”

10. Az „egyiptomi misszió” Európában: Muhammad ̔ Ali, a francia Jourard felügyelete alatt egy sereg fiatal egyiptomi embert küldött Párizsba, hogy ott francia módon elmélkedjenek. – szigorú felügyelet.

11. Szíriai utazók Európában: Ahmed Efendi Fāris : A rejtélyek felderítése az európai dolgokat illetőleg – nem gyűlöli, nem gyúnyolja Európát – bámulata csak azokat a dolgokat illeti meg melyek az európai ember kényelmét szolgálják. Törekedett ezen gondolat felébresztésére: nem minden dolog feltétlen rossz, mert az arabok közt keletkezett, és nem minden dolog feltétlenül jó, mert csupán csak azon oknál fogva, hogy Európából való. A nőkről sok helyen beszél – francia és az angol nők összehasonlítása.

December 22, 2009 | Categories: a muszlim világ földrajza, arab irodalomtörténet, arab történelem, az ókori kelet történelme | Tags: földrajz, Germanus, iszlám, utazás | Hoszzászólás »

Az oszmán birodalom és a török köztársaság

AZ OSZMÁN BIRODALOM ÉS

A TÖRÖK KÖZTÁRSASÁG

Az oszmánok állama mintegy hat évszázadon keresztül állt fent. Egy kis határ menti bégségből három világrészre kiterjedő hatalmas birodalom lett, melynek csillaga tüneményes gyorsasággal ívelt felfelé, majd a zenitre érve egyre inkább kezdtek kiütközni gyengeségei, melyek hosszas agónia után végül bukásához vezettek. Közben számos alkalommal igyekeztek reformokat bevezetni, eleinte inkább a múltba tekintve, később egyre inkább az európai fejlődéshez igazodva. De mindhiába; a padisahok hatalma idővel Anglia, Franciaország, Oroszország, Ausztria és Poroszország jóindulatától, pontosabban erőegyensúly-fenntartási szándékától függött. Az első világháborúban elszenvedett súlyos vereség viszont már-már szinte teljesen elsodorta az „örökké fennállónak” hitt szultanátust. A törökök szerencséjére támadt egy karizmatikus vezető, aki meg tudta fordítani az események irányát, sikerrel vette fel a harcot a külső és belső ellenséggel, vont irányítása alá jelentékeny területeket, majd kiáltotta ki a köztársaságot.

Mi, magyarok 1375-ben kerültünk először szembe oszmán hadakkal, majd 1521 és 1716 között régi országunknak hol kisebb, hol nagyobb hányada tartozott az ő ellenőrzésük alá. De még a 18. századot is végigkísérik a Habsburgok balkáni háborúi, amelyekben népünk fiainak is részt kellett venniük.

Ugyanakkor levert szabadságharcaink hősei, II. Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos kíséretükkel, sőt hadaik maradékával oszmán földön találtak menedéket, s ugyanitt töltött hosszabb időt Thököly Imre is.

Számos ponton találkozott tehát az oszmán és a magyar történelem, s ez lényeges különbséget jelent a többi nagy keleti államalakulathoz képest. Ebből a sajátosságból adódik, hogy az alábbi kronológiai áttekintésben hangsúlyt kellett kapjanak azok az események, amelyek nekünk is fontosak. Mindeközben törekedtünk arra, hogy ne essünk túlzottan az aránytévesztés hibájába, de a távolabbi régióknál értelemszerűen nem lehetett hasonló mélységű tárgyalást célul kitűzni, már csak a feldolgozottság alacsonyabb szintje miatt sem.

Minthogy viszonylag késői korokban járunk, a kezdeti bizonytalanságok után igen gyakran napra pontosan tudjuk feltüntetni a lényegesebb történések dátumát. Nem árt azért figyelmeztetnünk arra, hogy nem feltétlenül hiba az, ha másutt kicsivel előbbi vagy későbbi napot találunk ugyanarra a dologra. Ennek oka lehet például, hogy van, aki egy várostrom kezdetéül a támadó hadak felbukkanását fogadja el, más valaki – némileg sarkítva – az első ágyúlövés eldördülését, avagy a főhad megérkezését. A békekötéseknél is támadhat zavar abból, hogy az aláírás vagy a ratifikálás dátumát vesszük-e alapul, s ingadozhat a különböző nyelvű változatokon szereplő keltezés is. Arra is gondolnunk kell, hogy a keresztény oldalon az 1582-es naptárreform felborította a korábbi egyértelműséget, amennyiben nem alkalmazták rögtön általánosan. A mohamedánok pedig elég sokszor tévedtek a dátum és a hét napjának egymáshoz viszonyított megjelölésében, s ennek javítása sem mindig könnyű: nem volt, de nem is lehet egységes a korrekciós gyakorlat. Tévedésekre vezethetnek a korábbi átszámítási táblázatok apró hibái is. Nem volt most mód arra, hogy minden egyes adatot ellenőrizzünk, a legjobbnak látszót fogadtuk el. Néha egy kérdőjellel utaltunk az ellentmondásosságra, máskor vagylagosan tüntettük fel a napot.

Az Oszmán Birodalom fennállása idejére vonatkozóan a személy- és helyneveket fonetikusan, a magyar ejtéshez legközelebbi formában írtuk, míg a Török Köztársaság korába érve a mai, hivatalos változatban. A Törökország területén található településeknél – ha volt ilyen – feltüntettük korábbi bizánci alakjukat. A Balkánon is többnyire a modern elnevezéseket vettük alapul, zárójelbe téve a török, ritkán az ókori verziót is. Magyarországon csak a magyar nevet használtuk.

Bibliográfia

Bibliográfiák:

Pearson, J. D. Index Islamicus 1906–1955 + supplements. London 1958-tól.

Turkologischer Anzeiger 1–25. Hrsg. v. A. Tietze–G. Hazai. Wien 1976-tól.

Kornrumpf, H-J. Osmanische Bibliographie mit besonderer Berücksichtigung der Türkei in Europa. Leiden, 1973.

Historische Bücherkunde Südosteuropa. Hrsg. v. M. Bernath und K. Nehring. Band II. Neuzeit: Teil 1. Osmanisches Reich, Makedonien, Albanien. München, 1988. (Südosteuropäische Arbeiten 76/3)

Hungarian Turcology, 1945–1974. Bibliography. Ed. Zs. Kakuk. Budapest 1981. (Keleti Tanulmányok – Oriental Studies 5)

Oszmán (rész)történetek:

A history of the Ottoman Empire to 1730. Chapters from The Cambridge History of Islam and The New Cambridge Modern History. Ed. by M. A. Cook. Cambridge, etc. 1976.

An Economic and Social History of the Ottoman Empire. Ed. by H. Inalcik and D. Quataert. [Cambridge 1994].

Babinger, F. Mehmed der Eroberer und seine Zeit. München 1953.

Faroqhi, S. Kultur und Alltag im Osmanischen Reich. Vom Mittelalter bis zum Anfang des 20. Jahrhunderts. München 1995.

Faroqhi, S. The Ottoman Empire and the World Around It. London–New York 2004.

Finkel, C. Osman’s Dream. The Story of the Ottoman Empire. New York 2006.

Hammer, J. von Geschichte des Osmanischen Reiches. I–X. Pest, 1827–1835.

Histoire de l’Empire ottoman. Ed. R. Mantran. [Paris] 1989.

Imber, C. The Ottoman Empire 1300–1481. Istanbul 1990.

Imber, C. The Ottoman Empire 1350–1650. [New York] 2002.

Inalcik, H. The Ottoman Empire. The Classical Age 1300–1600. New York–Washington 1973.

Iorga, N. Geschichte des Osmanischen Reiches. I–V. Gotha 1908–1913.

Shaw S.–Shaw, E. K. History of the Ottoman Empire and of Modern Turkey. II. Cambridge 1977.

Werner, E. Die Geburt einer Großmacht. Die Osmanen (1300–1481). Ein Beitrag zur Genesis des türkischen Feudalismus. Berlin 19722.

Zinkeisen, J. W. Geschichte des Osmanischen Reiches in Europa. I–VII. Hamburg–Gotha, 1840–1863.

Török munkák:

Uzunçarşılı, İ. H. Osmanlı tarihi. I, II, III/1, III/2, II/1, IV/2. Ankara 1954–1959.

Karal, E. Z. Osmanlı tarihi. V–IX. Ankara 195.(?)–1996.

Danişmend, İ. H. İzahlı Osmanlı tarihi kronolojisi. İstanbul 1947–1955.

Akşin, S.–Hassan, Ü.–Berktay, H.–Boratav, K.–Hılav, S.–Katoğlu, M.–Kocak, C.–Kunt, M.–Ödekan, A.–Özdemir, H.–Toprak, Z.–Tunçay, M.–Yurdaydın, H. G. Türkiye Tarihi. I–IV. Yayın yönetmeni S. Akşin. İstanbul 1987–1989.

Enciklopédiák:

Die Enzyklopädie des Islām. I–IV + Supplement Band. Leiden 1913–1939.

The Encyclopaedia of Islam. I–X + Supplemenet volume. Leiden 1960–2003.

İslâm ansiklopedisi. 1–13. İstanbul 1940–1986.

Türkiye Diyanet Vakfı İslâm ansiklopedisi. Eddig 30 kötet. İstanbul 1988-tól.

További fontos kézikönyvek:

Babinger, F. Die Geschichtsschreiber der Osmanen und ihre Werke. Leipzig 1927. (Törökül: Osmanlı tarih yazarlar ve eserleri. çev. Coşkun Üçok. Ankara 1982.)

Pitcher, D. E. An Historical Geography of the Ottoman Empire from earliest times to the end of the sixteenth century. Leiden 1972.

Magyar nyelvű fontosabb munkák a hódoltság koráról:

Ágoston G. A hódolt Magyarország. (Magyarország krónikája 6.), Budapest 1992.

Dávid G. Pasák és bégek uralma alatt. Budapest 2005.

Fekete Lajos, Budapest a törökkorban. (Budapest története III. Szerk. Szendy Károly.) Budapest 1944.

Fodor Pál, Magyarország és a török hódítás. Budapest 1991.

Gévay A. A’ budai pasák. Bécs 1841.

Hegyi Klára, Egy világbirodalom végvidékén. Budapest 1976.

Hegyi Klára, Török berendezkedés Magyarországon. Budapest 1995.

Káldy-Nagy Gy. Harács-szedők és ráják. Török világ a 16. századi Magyarországon. Budapest 1970.

Káldy-Nagy Gy. Magyarországi török adóösszeírások. (Értekezések a történeti tudományok köréből. Új sorozat 52. Szerk. Varga János). Budapest 1970.

Káldy-Nagy Gy. Szulejmán. Budapest 1974.

Az Oszmán Birodalom és a Török Köztársaság történetének kronológiája 1945-ig

1. Előzmények

a. Az anatóliai Szeldzsuk Birodalom

1071 Alp Arszlan (1063–1072) nagyszeldzsuk uralkodó győzelme Malazgirtnél (Manzikert) a csatában eleső IV. Romanosz Diogenész (1068–1071) bizánci császár felett; megnyílik a törökség előtt az út Kis-Ázsiába.

1075 körül I. Szülejmán sah szultánná nyilvánítja magát, ő az első anatóliai szeldzsuk uralkodó (meghal 1086-ban).

1116 Az anatóliai szeldzsukok Konját (Ikonium) teszik meg központjukká.

1178 Hosszas harcok után a szeldzsukok felülkerekednek a Szivasz (Szebaszteia) környéki Danismend dinasztián.

1210 Bizánci győzelem Alasehirnél (Philadelphia) a csatában eleső I. Kejhoszrev szeldzsuk uralkodó felett.

1220–1237 Az anatóliai Szeldzsuk Birodalom fénykora I. Aláeddin Kejkobád szultán idején.

1237 I. Aláeddin Kejkobád szultán halála; egy fogadáson Moszulban megmérgezik.

1240 A babaí dervisek felkelése Anatóliában; vezetőik Baba Reszúl (Baba Iljász) és Baba Iszhák.

1243 Szeldzsuk vereség Köszedágnál a mongoloktól; a birodalom több részre oszlik; központjaik Konja, Szivasz, Malatja; ilhán (ilkán) befolyás Anatóliában.

b. Az anatóliai bégségek

A 13. század második felétől-végétől az anatóliai szeldzsukok meggyengülése nyomán többé-kevésbé független bégségek jönnek létre Kis-Ázsiában; közülük a fontosabbak:

Ajdin (1308 körül–1425/1426), nincs jellemző központja, főbb települései: Ajaszuluk (Efezosz), Tire és Birgi;

Denizli, másként Ládik vagy Inancs (1277–1368), központja Denizli;

Dzsándár (13. század vége–1461), központja Kasztamonu;

Eretna (1335–1381), központjaik Szivasz, majd Kajszeri (Caesarea/Kaiszareia);

Esref (1300 körül–1326), központja Bejsehir;

Germiján (1300–1428), központja Kütahja;

Hamid (1297 körül–1391), központja Egridir;

Karamán (1256–1474), központja Lárende (ma Karaman), később Konja is;

Karaszi/Kareszi (1296/1297 körül–1345 körül), központjai Bergama (Pergamon) és Balikeszir (Paleo Castro);

Mentese (1282 körül–1424), központja Mugla;

Perváne (1277–1322 előtt), központja Szinop;

Szaruhán (1300 körül–1410), központja Manisza;

Teke (1308 körül–1423), központja Antalja (ez a bégség a hamidi egyik ágának is tekinthető).

2. Az Oszmán Birodalom

1288 körül Ertogrul fia Oszmán bégségének kezdete Szögüt és környékén, a konjai szeldzsuk uralkodótól való függésben.

1300 körül III. Aláeddin Kejkobád szeldzsuk szultán egy felkelés miatt menekülni kényszerül; az oszmánok függősége megszűnik; ez az év tekinthető az Oszmán Birodalom megalakulása időpontjának.

1302. július Oszmán gázi győzelme Kojunhiszárnál (Baphaion) bizánci–alán erők fölött; hozzájárul az önállósághoz (bár még ő és egy ideig fia, Orhán gázi is az ilhánok/ilkánok adófizetője).

1304 körül Biledzsik (Belokoma) oszmán kézre kerül; további terjeszkedés sugárirányban.

1308 Meghal az utolsó anatóliai szeldzsuk uralkodó, II. Meszut.

1320 körül Oszmán gázi betegeskedni kezd.

1324 Oszmán gázi átadja a hatalmat fiának, Orhán gázinak (uralkodik 1362-ig).

1326 (?) Oszmán gázi halála.

1326. április 3. vagy 6. Az oszmánok elfoglalják Burszát (Brussa), majd székvárossá teszik.

1327 Az első biztosan oszmán pénz verése (Oszmán korából egyetlen, kérdéses hitelességű érme maradt fenn).

1330 vagy 1331 Az oszmánok elfoglalják Izniket (Nicea).

1333 Békekötés Bizánccal, de Orhán nem tartja be.

1337 Izmit (Nikomédia) kiéheztetés utáni megszerzése; ezzel egész Bithynia oszmán kézen.

1345 körül A Karaszi/Kareszi bégség végleges megszerzése.

1346 Orhán feleségül veszi a bizánci császár lányát, Theodórát.

1352 Az első európai vár, a Gelibolui (Gallipoli) félszigeten fekvő Csimpe (Tzympe) oszmán kézre kerül.

1354. március 2. Gelibolu (Gallipoli) elfoglalása; ezzel a Dardanellák oszmán ellenőrzés alá kerül.

1359 vagy 1361 Az oszmánok megszerzik Didimotheikont (Dimetoka); rövid időre ide helyezik át a fővárost.

1361/1362 előtt Ankara elfoglalása.

1362 Orhán gázi halála, I. (Hüdávendigár = Világteremtő) Murád szultán trónra lépése (uralkodik 1389-ig).

Orhán gázi korában újfajta gyalogos (jaja) és lovas (müszellem) katonaságot hoznak létre; megalapítják az első medreszét Iznikben.

1360-as évek Edirne (Drinápoly, Hadrianapolis) ostroma és elfoglalása, majd fővárossá tétele.

Edirne elfoglalását követően Plovdiv (Philippopolisz/Filibe) meghódítása.

1371. szeptember Két szerb részfejedelem veresége a Marica folyó mentén.

1375 Az első magyar–oszmán összecsapás (a Havasalföldön kerül rá sor).

1375 után Házassági kötelék keretében a Germiján bégség Kütahjáig az oszmánok kezére kerül; a Hamid bégség egy részét pénzért megveszik.

1380 és 1395 Első adatok a janicsárok utánpótlását biztosító gyerekadóról (devsirme).

1385 körül Szófia, Nis elfoglalása.

1386 Oszmán győzelem a Karamán bégség ellen Konja mellett.

1386 körül Az oszmánok megszerzik a Teke bégséget.

1387 Szaloniki (Thessaloniki/Szelánik) először kerül oszmán kézre.

1387 körül Az első jelentősebb oszmán-ellenes szövetség; tagjai I. Tvrtko bosnyák király (1377–1391), Lázár szerb fejedelem (kb. 1371–1389), Mircsa havasalföldi vajda (1386–1418), Bulgária megmaradt részeinek vezetői.

1388 I. Tvrtko bosnyák király győzelme az oszmán erők felett a dalmáciai Bilecánál.

1389. június vagy augusztus Az első rigómezei csata; a koalíciós erők vereséget szenvednek; megölik a szerb fejedelmet és I. Murádot; a szerb belháború nyomán az ország hamarosan oszmán adófizetővé (vazallussá) válik.

I. Murád korában nevezik ki az első beglerbéget (Ruméliában), szerveződnek az első szandzsákok, jelölik ki az első kádiaszkert, kezd kiépülni a timár-rendszer, hozzák létre a janicsár hadtestet.

1389. december (?) I. (Jildirim = Villám) Bajezid szultán trónra lép (uralkodik 1402-ig).

1390 Az oszmánok elfoglalják az utolsó anatóliai bizánci erősséget, Alasehirt.

1390–1391 Az oszmánok megszerzik több anatóliai bégség (Germiján, Szaruhán, Ajdin, Hamid, Mentese, Karamán) területeinek egészét vagy egy részét.

1391 Sikeres oszmán támadás Kasztamonu ellen; vereség Szivasz urától, Kádi Burháneddintől (állama 1381-től állt fenn).

1392 Az időközben magyar kézre került szerb területek visszavétele.

1393 Eredményes oszmán akció a kelet-bulgáriai fővaros, Tirnovo ellen.

1394 Szaloniki újra az oszmánok kezén; I. Bajezid a kairói szunnita kalifától a Rúm szultánja címet kéri, amivel az egykori görög (bizánci) területek fölötti hatalmi igényét hangsúlyozza.

1394–1402 Az oszmánok blokád alatt tartják Konstantinápolyt.

1395 Mircea havasalföldi vajda évi 3 ezer arany fizetésével oszmán vazallussá válik.

1396. július vége Zsigmond magyar király európai lovagsereg élén keresztes hadjáratra indul az oszmánok ellen.

1396. szeptember 12. Zsigmond király hozzákezd Nikápoly (Nikopolisz/Nigbolu) ostromához.

1396. szeptember 28. I. Bajezid vezetésével az oszmánok legyőzik a keresztesek seregét Nikápolynál; utána kezükre kerül Vidin, sőt magyar területekre is becsapnak.

1397 A karamánok két fő központja, Konja és Lárende oszmán uralom alá kerül.

1397–1398 A még független kis-ázsiai bégségek, így Kádi Burháneddin államának megszerzése.

1402. július vége I. Bajezid Ankara mellett vereséget szenved Timur Lenk timurida uralkodótól; a szultán foglyul esik és rabként hal meg, esetleg önkezűleg vetve véget életének, 1403-ban; számos anatóliai bégség visszanyeri függetlenségét (Germiján, Szaruhán, Mentese, Ajdin, Karamán).

I. Bajezid korában teljesedik ki a rabszolga-intézmény (kul-rendszer), állapítják meg a kádiknak járó illetékek nagyságát, terjesztik ki a timár-szisztémát a Balkánra.

1402–1413 A trónviszályok kora („fetret devri”) az Oszmán Birodalomban I. Bajezid fiai között.

1402–1403 Mehmed szultánfi, aki az ankarai csata után Amaszja, Tokat és Szivasz vidékét ellenőrzi, újabb területeket szerez Anatóliában; harcba bocsátkozik Isza szultánfival Bursza birtoklásáért: a városhoz közeli Ulubatnál legyőzi; Isza a bizánci császárhoz menekül, Karaszin/Kareszin át megpróbál Burszába visszajutni, de ismét kikap Mehmedtől; a karamánok földjére szökik és ott eltűnik.

1403 eleje Szülejmán szultánfi szerződése Bizánccal, Velencével, Genovával és a johannita lovagokkal; kisebb területi veszteségek fejében biztosítja európai uralmát.

1403 Nagy pusztítások után Timur Lenk távozik Anatóliából, egyben szabadon bocsátja Músza szultánfit, aki apja holttestével a Germiján vezető oltalmát keresi; utóbbi idővel Mehmednek adja át.

1404 Szülejmán átkel Anatóliába, március közepére megszerzi Burszát, majd Ankarát; Mehmed Amaszjába vonul vissza.

1408–1409 Zsigmond magyar királyi eredménytelen próbálkozásai oszmán ellenes szövetség létrehozására.

1409 Músza, akit Mehmed elenged, átkel Európába.

1410. május Músza megszerzi Gallipolit; ezt követően Szülejmán nehézségek árán visszatér Európába és győzedelmeskedik Músza fölött, aki a hegyek közé veszi be magát.

1410 Mehmed elfoglalja a Szaruhán bégség központját, Maniszát.

1411 Szülejmán Edirnében tartózkodik, itt támadnak rá Músza erői, s megölik a szultánfit.

1412 Mehmed feltűnik Ruméliában, de vereséget szenved Músza hadaitól.

1413. július Músza Szófiától délre alulmarad Mehmed erőivel szemben, majd megfojtják; ekkortól tekintik I. Mehmedet szultánnak (uralkodik 1421-ig)

1414–1415 Törekvések a birodalom elveszett területeinek visszaszerzésére.

1416 Börklüdzse Musztafa Ajdin vidéki, Torlak Kemál Manisza környéki és Sejh Bedreddin deliormani vallási színezetű felkelése, melyeket I. Mehmednek sikerül felszámolni; Bedreddint decemberben kivégzik; a lázongások során a bizánciak eredménytelenül kijátsszák Mehmed még élő utolsó testvérét, Musztafa szultánfit.

1416–1417 Oszmán hódítások albán területeken; támadás Havasalföldön, Giurgiu (Yergögü) elfoglalása.

1421 I. Mehmed halála, II. Murád trónra lépése (uralkodik 1444-ig, majd 1446–1451-ig).

1421–1422 I. Mehmed testvére, Musztafa bizánci támogatással trónigénylőként lép fel; II. Murád nem ismeri el személyét valódinak, Ál (Düzme) Musztafának mondja; a lázadó kezdetben sikeres, Edirne mellett győz, Anatóliában viszont vereséget szenved, s kivégzik.

1422. június II. Murád Konstantinápoly ellen támad; testvére, Musztafa lázadása; beveszi Izniket, majd vereséget szenved és 1423-ban kivégzik.

1423 A Teke bégség véglegesen oszmán kézre kerül.

1424 Szerződés II. Mánuel bizánci császárral; az 1402 után megszerzett városok visszaadása az oszmánoknak; Mentese véglegesen oszmán kézre kerül.

1425 vagy 1426 Ajdin véglegesen oszmán kézre kerül.

1426 Szisztematikus oszmán előrenyomulás Boszniában.

1427 Galambóc (Golubac/Güverdzsinlik) oszmán kézre kerül.

1428 Germiján végleg oszmán fennhatóság alá kerül; Lazarevics István szerb fejedelem halálát (1427) követően Brankovics Györgyöt (1427/1429–1456) az oszmánok elismerik utódjának; II. Tvrtko (1404–1409, 1421–1443) Kelet-Boszniában vazallusként adót fizet nekik.

1430. március 29. Az időközben bizánci kézben lévő, majd Velencének elzálogosított Szaloniki oszmán uralom alá kerül.

1438 Oszmán becsapás Erdélybe.

1439 Oszmán támadás (Vég-) Szendrő (Smederovo/Semendre) ellen; Brankovics Magyarországra menekül; a vár bevétele, szandzsák-központtá tétele.

1439–1444 Újabb boszniai területek kerülnek oszmán kézre.

1441 nyara Hunyadi János erdélyi vajda győzelmet arat a Belgrád környékén portyázó Iszhák szendrői bég felett.

1442. március Mezid bég erői beütnek Erdélybe, Hunyadi János a Fehér megyei Szentimrénél vereséget szenved tőlük, majd Gyulafehérvárnál legyőzi őket.

1442. szeptember Sehábeddin (Kula Sáhin) ruméliai beglerbég a Havasalföldre támad, Hunyadi János legyőzi hadait a Jalomica (Ialomiţa) felső folyásánál.

1443(–1444) tele Hunyadi János és szövetségesei „téli hadjárata”; sikert érnek el Nisnél és Szófiánál, majd a Zlatica szorosnál II. Murád hadai ellen is győznek.

1444 Béketárgyalások Magyarországgal Edirnében; I. Ulászló király Szegeden felesküszik a békére, amelyet Nagyváradon írnak alá; augusztusban jenisehiri béke a karamánokkal; II. Murád átadja az uralkodást fiának, Mehmednek.

1444. augusztus 22. A váradi béke értelmében az oszmánok átadják Szendrőt és Galambócot Brankovics György despotának.

1444. szeptember 22. A váradi békében rögzített további feltételek teljesítésének elmaradására hivatkozva I. Ulászló megindul az oszmánok ellen.

1444. november 10. Az időközben visszahívott II. Murád a várnai csatában legyőzi a magyar sereget, elesik I. Ulászló király; a szultán másodszor is lemond fia, Mehmed javára.

1446 Tűzvész Edirnében, Mehmed rossz pénzt veret; ezek nyomán janicsárlázadás tör ki; II. Murád leveri a lázongást, s még egyszer visszatér a trónra.

1447–1448 Az albániai Krója (Krujë/Akcsahiszár) sikertelen ostroma; a várat a korábbi fejedelem, Kasztrióta János fia, Szkander bég védi.

1448 Hunyadi János két éves hadjáratot tervez az oszmánok ellen, ám – részben Brankovics György árulása miatt – az október 18–19-én vívott második rigómezei csatában vereséget szenved.

1451. február 3. Meghal II. Murád szultán.

1451. február 18. II. (Fátih = Hódító) Mehmed szultán trónra lép (uralkodik 1481-ig).

1452. április 15.–augusztus 31. A Rumeli Hiszari (Ruméliai vár) felépítése a Boszporusz európai oldalán, amely a túlparti, még I. Bajezid által emeltetett erőddel a tengerszoros teljes ellenőrzését teszi lehetővé.

1452. december 12. Az 1438–1439-es ferrara–firenzei zsinat nyomán kimondják a vallási uniót Róma és Bizánc között, az európai segítség reményében.

1453 eleje Mintegy 700 fegyveressel Konstantinápolyba érkezik Giovanni Giustiniani Longo genovai főnemes, aki aztán a várfalak védelmének főparancsnoka lesz.

1453. április 2–5. Az oszmán erők felvonulnak Konstantinápoly ostromára. A védők száma mintegy 7–9 ezer fő, a támadók ennél hat–hétszer többen vannak.

1453. április 22. Az oszmán hajók szárazföldön keresztüli bejuttatása a lánccal elzárt Aranyszarv öbölbe; lehetőség nyílik a gyengébb várfalak ágyúzására, egyben a védők erejének további megosztására.

1453. május 25. Halil pasa nagyvezír az ostrom folytatása ellen; más katonai vezetők viszont mellette.

1453. május 29. Konstantinápoly bevétele; a harcban meghal az utolsó bizánci császár, XI. Konstantin Palailogosz is (uralkodott 1449-től).

1453. május vége–június eleje A Galata városrészben élő genovaiak harádzs és vám fizetése mellett továbbra is szabadon kereskedhetnek.

1454. január 6. Gennadiosz, a Konstantinápoly bevétele után II. Mehmed által kijelölt pátriárka beiktatása (később a szultán kérésére török nyelven összefoglalja a keresztény hit lényegét).

1454. április 18. Az oszmánok kereskedelmi szerződést kötne Velencével, miszerint a tranzitáru illetékmentes, a többi után 2 % vám fizetendő.

1454. augusztus–szeptember Brankovics Györgynek tett ígéretét megszegve II. Mehmed Szendrőt ostromolja, eredménytelenül; seregeinek másik része beveszi Osztrovicát; a Firúz bég vezetésével hátrahagyott hadakat Hunyadi Krusevácnál (Aladzsahiszár) megveri.

1455. június 1. Az oszmánok beveszik az ezüstbányái miatt fontos Novo Brdot.

1456. április 7. II. Mehmed Magyarország ellen tervezett hadjáratának híre Budára érkezik.

1456 tavasza Kapisztrán János kereszteseket gyűjt az oszmánok ellen.

1456. június Az athéni hercegség oszmán kézre kerül.

1456. június 29. Miután a Budára küldött Juan Carvajal révén februárban keresztes hadjáratot hirdetetett, III. Callixtus pápa elrendeli a déli harangozást az oszmánok támadásának elhárítására irányuló könyörgésként.

1456. július 4. II. Mehmed hozzákezd Nándorfehérvár (Belgrád) ostromához (a várat Szilágyi Mihály, Hunyadi János sógora védi).

1456. július 22. Hunyadi János főkapitány vezetésével a várvédők és a keresztesek győzelmet aratnak II. Mehmed erői fölött.

1457 Isztambul az Oszmán Birodalom új székvárosa lesz.

1458 körül Elkészül az első szultáni palota („Régi Szeráj”) Isztambulban.

1459 Brankovics György 1456-ban bekövetkezett halála után, gyengekezű fia, Lázár rövid uralmát követően az oszmánok beveszik Szendrőt, ami Szerbia függetlenségének elvesztéséhez vezet.

1459 körül Megkezdődik a második szultáni palota („Új” vagy „Topkapi Szeráj”) építése a régi bizánci akropolisz helyén.

1460 májusától II. Mehmed elfoglalja a móreai fejedelemséget, ahol XI. Konstantin két testvére küzd évek óta egymással, esetenként oszmán segítséget kérve.

1461 Az 1204-től fennálló, kereskedelmi szempontból fontos trapezunti görög császárság oszmán kézre kerül; a Dzsándár bégség elveszti önállóságát.

1462 tavasza–nyara Vlad Ţepeş (1448–1450?, 1456–1462, 1476) havasalföldi vajda 1461-es oszmánellenes akciói (adómegtagadás, küldöttek karóba húzatása, katonai beavatkozás) nyomán oszmán támadás; Vlad elűzése, Radu trónra ültetése, aki évente 12 ezer dukátot fizet a kincstárnak; Vlad Erdélybe menekül, majd Mátyás király kezébe kerül s 1476-ig az ő fogságában marad.

1462. szeptember Leszbosz (Midilli) szigete oszmán kézre kerül.

1462–1470 Szináneddin Juszuf tervei szerint megépül II. Mehmed dzsámija Isztambulban (a 18. században földrengésben elpusztul, megváltozott formában építik újjá).

1463. június II. Mehmed elfoglalja Jajca várát és ezzel Boszniát, kivégezteti a bosnyák királyt, Tomasevics Istvánt (uralkodott 1461-től); Hercegovina is oszmán kézre kerül.

1463. október–december 25. Mátyás király megostromolja és visszaveszi Jajca várát (a következő évben is sikerül megtartania II. Mehmed erői ellenében).

1463 Tizenhat éven át tartó háborús korszak kezdete Velencével.

1466–1468 Harcok albán területek birtoklásáért; az ország nagy része oszmán kézre kerül.

1468. január 17. Meghal Szkander bég, az albán ellenállás vezetője.

1468 II. Mehmed hadjárata a karamánok ellen; a bégség főbb központjainak átmeneti elfoglalása.

1470. július Évia (Negroponte/Euboia/Agriboz) szigete az oszmánok kezére kerül.

1471–1472 Oszmán sikereket hozó harcok a karamánokkal; elfoglalják Lárendét, Nigdét és Alanját.

1473. augusztus 11. II. Mehmed a kelet-anatóliai terdzsáni síkságon Otlukbelinél győzelmet arat a Velencével szövetséges és Mátyás királlyal is tárgyaló Uzun Haszán akkojunlu fejedelem fölött.

1474 A nagyvezír, Gedik Ahmed pasa győzelmet arat a Velencével szövetséges karamán sarj, Pír Ahmed felett, s ezzel véglegesen meghódítja a bégséget.

1475. január Miután III. (Nagy) István (1457–1504), moldvai vajda 1473-ban becsapott Havasalföldre és elmozdította Radut, ezzel hosszabb bonyodalmakat okozva, az oszmánok sikertelen támadást indítanak ellene.

1475. június A nagyvezír, Gedik Ahmed pasa által vezetett oszmán hajóhad beveszi Kaffát, a genovaiak krími kereskedelmi központját.

1475 Velence fegyverszünetet kér az oszmánoktól.

1476. február 15. Az oszmánok feladják Sabác várát Mátyás királynak (1471-ben építették).

1476 körül II. Mehmed pénzügyi reformja, melynek keretében nagyobb mennyiségű mülk-, illetve vakif-státusú (magánkézen lévő és alapítványi) földet vesz állami tulajdonba.

1478. június 15. A kiéheztetett Krója oszmán kézre kerül.

1478 vége–1479 eleje Az I. Hadzsi Giráj kán 1466-os halála utáni testvérharcot követően a szultán lényegében vazallusként ülteti trónra I. Mengli Giráj kánt (1466–1467?, 1469–1474/1475?, 1478/1479? –1515) a Krímen.

1479 január 9. Skodra (Shkodër/Iszkenderije) oszmán kézre kerül; a hónap végén béke Velence és az oszmánok között (a dózse április 25-én erősíti meg).

1479. október 13. Báthori István országbíró és Kinizsi Pál temesi ispán serege Kenyérmezőnél legyőzi az Erdélyben portyázó jelentős nagyságú oszmán hadakat.

1479–1480 Az oszmánok sikertelenül ostromolják Rodoszt.

1480 Az olaszországi Otranto városa oszmán kézre kerül (1481-ben visszaveszik).

1480–1481 További oszmán támadások magyar területek ellen.

1481. május 3. II. Mehmed halála.

II. Mehmed korában épül a legmagasabb szintű képzést nyújtó Szahn-i Szemán (jelentése: „nyolc udvar”) medresze; készül az első átfogó jellegű, bár több pontján később feltehetőleg átírt kánunnáme (a szokásjogon alapuló jogszabálygyűjtemény); teljesedik ki a kul- és a timár-rendszer.

1481. május második fele II. (Veli = Kegyes) Bajezid szultán trónra lépése (uralkodik 1512-ig).

1481–1495 II. Mehmed másik fiának, Dzsemnek trónigénye, majd hosszú európai raboskodása (1481-ben Burszában szultánnak kiáltja ki magát; Jenisehir melletti veresége után Szíriában, majd Kairóban kap menedéket, szövetséget köt a karamánok egyik sarjával; visszatér Anatóliába, Konja, majd Ankara ellen vonul; ismét alulmarad, Rodoszra menekül, a johannita lovagok 45 ezer arany fejében vállalják őrzését, de aztán VIII. Károly (1483–1498) francia királyhoz küldik; 1489-ben a pápa kapja meg, végül Franciaországban hal meg).

1483 II. Bajezid várakat építtet Bulgáriában, minek nyomán Mátyás király hajlik a békére, melyet öt évre kötnek meg.

1484. július–augusztus Az oszmánok I. Mengli Giráj hadaival együtt beveszik a két fontos fekete-tengeri kikötőt, Kiliát (Kilija/Kili) és Dzseszterfehérvárt (Bilhorod/Akkerman).

1485–1491 Háborúskodás az egyiptomi mameluk szultánnal Cilicia/Kilikia birtoklásáért; 1488-ban az oszmánok vereséget szenvednek Adanánál és Tarzusznál; az 1491-ben 15 évre kötött béke értelmében elvesztik a két várost.

1489 Miután 1486-ban nem sikerül visszavenni Kiliát és Dzseszterfehérvárt, III. (Nagy) István, moldvai vajda elismeri az oszmánoktól való függő viszonyt.

1490 Mátyás király halálát követően megélénkülő, de jelentős sikert nem hozó oszmán akciók magyar területek ellen.

1492 II. Bajezid Belgrád ostromára indul, de a vár megerősítését meghallván, albán területek ellen vonul, ahol bevesz néhány, még velencei kézen maradt várat.

1494 A flotta hatékony irányítása és megerősítése végett II. Bajezid Kemál reisz kalózt nevezi ki a kapudán pasai posztra.

1495. április Három évre szóló béke II. Bajezid és II. Ulászló között a status quo alapján.

1498 Részben az 1497-es moldvai támadás nyomán oszmán hadjárat Lengyelország ellen; több vár felprédálása.

1499 Két oldali oszmán támadás az egyik velencei birtok ellen: szárazföldön a szultán vonul Móreába, tengeren a hajóhad érkezik Lepanto (Návpaktosz/Inebahti) alá, s ér el sikert, augusztus végén a vár megadja magát.

1500 ősze Az európai szövetségesek Leszbosz szigete ellen támadnak, de nem érnek el sikert.

1500 Az addig velencei tulajdonban lévő Modon (Methóni), Navarino (Pílosz) és Koron (Koróni) oszmán kézre kerül.

1501. november Corvin János legyőzi a Jajcát ostromló boszniai oszmán hadakat.

1502. december 14. Békekötés Velencével, oszmán szempontból kedvező feltételekkel: az elfoglalt városokat megtarthatják.

1502 Velence elveszti az albániai Durazzot (Durrës/Diracs).

1503. február 22. Hét évre szóló béke II. Bajezid és II. Ulászló között a status quo alapján.

1505 Befejeződik II. Bajezid szultán 1501-ben kezdett dzsámijának építkezése (ez ma Isztambulban a legkorábbi épen maradt szultándzsámi).

1507–1508 Az 1502-ben megalakult Szafavida Birodalom első uralkodójának, Iszmáil sahnak (1502–1524) becsapásai oszmán területekre.

1509. szeptember–október Súlyos földrengéssorozat az Oszmán Birodalomban; Isztambul és Edirne is komoly károkat szenved.

1509–1512 II. Bajezid fiainak az örökösödésért vívott harca (a szultánfik közül Ahmed az apja kedvence, de a janicsárok nem szeretik; Korkud sérelmezi, hogy Maniszából Antaljába küldik, ezért zarándoklat ürügyén Egyiptomba megy, ahol szívesen fogadják, de aztán visszatérésre bírják, bocsánatot nyer, s újra Maniszába költözhet; Szelim a számára kijelölt, távoli Trabzonból (Trapezunt) Szendrőbe szeretne kerülni, s bár ezt testvére Ahmed ellenzi, mégis odamegy, párthíveket gyűjt, de 1511-ben Csorlunál vereséget szenved apja hadaitól, majd Kaffába menekül; 1512-ben Ahmed sikertelen lázadását követően az udvari emberek Szelimet a fővárosba hívják).

1511–1512 Vallású hátterű (kizilbas), népi felkelés Kelet-Anatóliában Sahkulu vezetésével; ő maga 1511-ben meghal a harcokban; a lázadást követői egy ideig még folytatják.

II. Bajezid korában erősítik meg a hadsereg ágyúparkját, készül a korábban I. Szülejmán szultánnak tulajdonított birodalmi kánunnáme.

1512. április 24. I. (Javuz = Vad) Szelim szultán trónra lépése (uralkodott 1520-ig).

1512. május vége A Didimotheikon felé igyekvő II. Bajezid halála (nem kizárható, hogy fia mérgezteti meg).

1512-től Tisztogató akciók a kizilbasok ellen.

1512–1513 I. Szelim uralmának konszolidálása (korábban elhalt testvérei gyerekeinek megfojtatása; hajtóvadászat a Rodosz felé szökni akaró Korkud után; elfogják és 1513 elején megölik; a magát szultánnak nyilvánító Ahmed Jenisehir közelében való legyőzése, majd kivégzése).

1514. március 4. I. Szelim perzsiai hadjáratra indul.

1514. május 25. körül Az oszmánokkal való béke megkötésének kihirdetése után parasztháború tör ki Magyarországon.

1514. augusztus 23. I. Szelim és serege Csaldirán mezején, a Van tótól keletre összecsap Iszmáil sah erőivel; tüzérségi fölényüknek köszönhetően az oszmánok győznek; a szultán bevonul Tebrizbe.

1514–1515 tele I. Szelim hadaival Amaszjában tartózkodik.

1515 A perzsák megsemmisítését célzó szultáni hadjárat elmarad; Kemáh vára és a Van tó körüli területek oszmán kézre kerülnek, valamint az 1337-től fennálló Zulkadir bégség.

1516. június Minthogy a perzsa sah és Kanszu Gavri mameluk uralkodó szövetséget kötött, a szultán az utóbbi területei ellen vonul.

1516. augusztus 24. Az Aleppó melletti Dábik síkján I. Szelim legyőzi a mameluk uralkodót, aki meghal a csatában, a szultán bevonul Aleppóba, majd ellenállás nélkül Damaszkuszba.

1517 eleje I. Szelim Palesztinán és Gazán keresztül Kairó közelébe érkezik.

1517. február–március I. Szelim erői többször összecsapnak az új mameluk uralkodó, Tumanbaj erőivel; az oszmánok nehezen kerekednek felül; Kairó elfoglalása, Tumanbaj kivégzése; az egyiptomi oszmán közigazgatás megszervezése.

1517. július Medina és Mekka vezetői hódolatukat jelentik I. Szelimnek, aki felveszi a két szent város szolgája címet; a szultán magával viszi Isztambulba Mütevekkil/Mutavakkil szunnita kalifát.

1517. szeptember Velence követei révén jelenti I. Szelimnek, hogy a Ciprus birtoklásáért korábban a mamelukoknak adott évi 8 ezer aranyat hajlandók ezentúl a szultánnak megfizetni.

1519. március 28. II. Lajos Budán jóvá hagyja az I. Szelimmel három évre kötött békét (a szultán május 30-án ratifikálja).

1519 vége Egy Dzselál nevű személy (akiről a 16. század végi lázadások is a nevüket kapják) vezetésével felkelés Bozok környékén; a Tokat ellen vonuló, népes csapatokat a ruméliai beglerbég veri le.

1520 körül I. Szelim tervei a flotta fejlesztésére.

1520. szeptember 22. Meghal I. Szelim szultán.

I. Szelim korában az Oszmán Birodalom területe megduplázódik.

1520. szeptember 30. Az 1494-ben Trabzonban született I. (Kanuni = Törvényhozó, Európában: Nagy, Fényes) Szülejmán szultán trónra lépése (uralkodott 1566-ig).

1520. október–1521. február A mameluk uralkodó egykori helytartójának, Dzsánberdi Gazálinak lázadása az oszmánok ellen; az Aleppót ostromló felkelők veresége.

1520. december A béke megerősítése végett Behrám csaus oszmán követ Budára érkezik, ám fogságba vetik és 1526-ig nem engedik vissza.

1521. május 18. I. Szülejmán megindul hadaival Magyarország ellen.

1521. június közepe Haditanács Szófiában; a döntés értelmében a ruméliai beglerbég Szabács ellen vonul, a végvidéki hadak pedig Nándorfehérvárt veszik körül, később a nagyvezír is csatlakozik hozzájuk.

1521. július 7. Szabács vára oszmán kézre kerül.

1521. július 11. Zimonyt elfoglalják az oszmánok.

1521. július 19. Az oszmán hadak nem tudnak átkelni a megáradt Száva folyón.

1521. július Több szerémségi vár oszmán kézre kerül.

1521. augusztus 28–29. Az eredetileg 700 fő által védett Nándorfehérvár 70 emberre olvadt legénysége, élén Oláh Balázs vicebánnal négyhetes vívás után szabad elvonulás fejében megadja magát, így a kulcsfontosságú vár az oszmánok birtokába kerül.

1521. szeptember 15. Miután Nándorfehérváron mintegy 3 ezer fős őrséget hagyott hátra, I. Szülejmán visszaindul Isztambulba.

1522. június Az oszmán hajóhad és a szultán, utóbbi szárazföldön, Rodosz ostromára indul.

1522. december 20. 179 napi ostrom után a johannita lovagok megadják magukat, Rodosz az oszmánoké lesz (de a megegyezés szerint csak 1523. január 1-én veszik birtokba); a távozó lovagokat Krétáig az oszmánok szállítják, új székhelyük, Málta felé mentükben.

1523. június 27. A nagyvezír, Pírí Mehmed pasa leváltása, helyére a görög származású Ibrahim pasa kinevezése, aki 1536-ig meghatározó szerepet játszik a birodalom európai politikájának alakításában.

1523. augusztus 6–7. A szávaszentdemeteri csatában Tomori Pál hadai győzelmet aratnak a ruméliai beglerbég és a szendrői bég erői felett.

1524–1525 A nagyvezíri posztra áhítozó második vezír, Ahmed pasa 1523-ban lemond rangjáról és egyiptomi beglerbég lesz; ott lázadást szít, leverik és kivégzik; további zavargások a térségben, melyek lecsendesítésére Ibrahim nagyvezírt küldik, aki diplomáciai manőverekkel és új kánunnáme adásával helyreállítja a rendet.

1525. február vége–március eleje A páviai csatában fogságba eső I. Ferenc (1515–1547) francia király segítséget kér I. Szülejmántól, s erre 1526 februárjában kap ígéretet.

1525. március 25. Janicsárlázadás Isztambulban újabb birodalmi hadjárat indításának kikényszerítésére.

1525 nyara A portugálok térnyerésének megakadályozására létrehozzák a vörös-tengeri oszmán flottát.

1525. október 18. Lengyel–oszmán békeszerződés I. Zsigmond király (1506–1548) és Szülejmán szultán között (1528-ban, majd később is megújítják).

1526. április 23. I. Szülejmán megindul hadaival Magyarország ellen.

1526. július 27. Az oszmánok elfoglalják Péterváradot.

1526. augusztus 19–23. Az oszmán hadak Eszéknél átkelnek a Dráván.

1526. augusztus 20-tól kezdődően Szüglün Kodzsa és Baba Zünnun Bozok környéki felkelése; a rúmi és a dijarbekiri beglerbég veri le.

1526. augusztus 29. Az oszmán seregek legyőzik a magyar hadakat a mohácsi síkon; meghal II. Lajos magyar és cseh király.

1526. szeptember 11–12. I. Szülejmán megérkezik a védelem nélkül maradt Buda alá, majd bevonul a várba.

1526. szeptember 25. I. Szülejmán zsákmánnyal megrakodva hazaindul.

1527. október 18. Az I. Ferdinánd hadaitól szeptember 27-én Tokajnál vereséget szenvedő Szapolyai I. János segítséget kér az oszmánoktól, követe, a lengyel diplomata, Laszki Jeromos (Hieronym Łaski) tárgyalásai nyomán a szultán 1528. január 27-én elismeri I. Jánost és megígéri, hogy kiűzi I. Ferdinándot Magyarországról.

1528. május I.Ferdinánd követséget küld I.Szülejmán szultánhoz; magyarországi uralmának elismerését és 3 évi fegyverszünetet kér, ám elutasító választ kap.

1529. május 10. I. Szülejmán megindul hadaival I. Ferdinánd ellen.

1529. augusztus 18. Szapolyai János a mohácsi síkon találkozik I. Szülejmánnal és tiszteleg előtte.

1529. szeptember 14. I. Szülejmán átadja a pár nappal korábban könnyen megszerzett Budát Szapolyai Jánosnak, majd hadaival továbbvonul Bécs felé.

1529. szeptember 26.–október 16. I. Szülejmán hadaival sikertelenül ostromolja Bécset; majd hazafelé menet serege veszteségeket szenved; a szultán visszaszolgáltatja a koronát I. Jánosnak (más források szerint erre korábban került sor).

1530. október I. Szülejmán elutasítja I. Ferdinánd követeinek béketárgyalási ajánlatát.

1532. április 25. I. Szülejmán megindul hadaival I. Ferdinánd ellen.

1532. augusztus 10. Az oszmánok Kőszeg várát ostromolják (védője Jurisics Miklós kapitány).

1532. augusztus 28–30. Kőszeg szimbolikusan meghódol, de a vár a védők kezén marad, az oszmánok elvonulnak alóla, majd főseregük hazaindul.

1532. szeptember eleje A Bécsújhelynél várakozó német birodalmi sereg a szultán távozásának hírére feloszlik.

1533. január Béketárgyalások folynak Isztambulban a szultán és I. Ferdinánd megbízottai között.

1533. október 21. Ibrahim nagyvezír vezetésével az oszmánok Tahmaszp perzsa sah (1524–1576) ellen indulnak (a hadjáratot kiváltó okok: Bagdadot elfoglalják az oszmánokhoz pártolt helytartótól; a kurdok egyik vezetője, Seref hán az oszmánoktól a perzsákhoz áll; a sah tárgyal és szövetkezik a spanyolokkal és a portugálokkal).

1533. december Ibrahim nagyvezír bevonul Aleppóba.

1534. április 1. Az oszmánok újra elfoglalják az 1532-ben elvesztett Koront.

1534. április I. Szülejmán kinevezi kapudán pasának Barbarossa Hajreddin kalózvezért, s létrehozza számára a Szigetvilág beglerbégséget.

1534. június 10. I. Szülejmán elindul a perzsa hadszíntér felé.

1534 júniusa előtt A szokásos gyakorlattól eltérve I. Szülejmán hivatalosan is feleségül veszi Hürremet, több fiának anyját (az asszony hatása idővel egyre nagyobb a szultánra).

1534. július Ibrahim nagyvezír bevonul a perzsák által üresen hagyott Tebrizbe.

1534. augusztus 18. Barbarossa Hajreddin meghódítja Tuniszt és Golettát (Halkulvád).

1534. szeptember 27. I. Szülejmán megérkezik Tebrizbe.

1534. szeptember 29. Az I. Szülejmán által évekkel korábban Magyarországra küldött Lodovico Gritti kormányzót Medgyes közelében az I. János pártján álló erdélyiek kivégeztetik.

1534. december I. Szülejmán szultán bevonul a kiürített Bagdadba, s ennek nyomán Irak egésze az uralma alá kerül (a kalifátus egykori székhelyén nem engedélyez szabad rablást).

1535. március Az udvari intrikák nyomán I. Szülejmán Bagdadban kivégezteti főkincstárnokát, Iszkender cselebit.

1535. július 21. V. Károly császár (1519–1556) és Andrea Doria vezetésével a spanyolok visszaveszik Tuniszt és Golettát.

1535. július I. Szülejmán ismét bevonul az időközben perzsa kézre került Tebrizbe, döntő csatára készülődik a sah ellen, de az végül is elmarad; az oszmán hadak távoztával a város újra a szafavidáké lesz.

1536. február 18. Az Oszmán Birodalom és Franciaország kereskedelmi egyezményt köt, ezzel a szultán első ízben ismer el vele egyenrangúnak egy keresztény uralkodót (1569-ben, majd később is megújítják).

1536. március 14–15. Az udvari intrikák nyomán I. Szülejmán Isztambulban kivégezteti Ibrahim pasa nagyvezírt.

1537 május–szeptember I. Szülejmán szárazföldön, Hajreddin pasa tengeren indul az Apulia, illetve Korfu szigete ellen tervezett hadjáratra, mely – részben a várt francia segítség elmaradása miatt – nem hoz sikert.

1538. június–szeptember Hádim Szülejmán pasa a vörös-tengeri oszmán flottával beveszi Ádent, majd sikertelenül ostromolja a portugálok által India partjainál épített Diu várát és kikötőjét.

1538. július 9.–szeptember I. Szülejmán hadjárata Moldva ellen; elmozdítja az I. Ferdinánddal kapcsolatot kereső és az adót késlekedve fizető Rareş Pétert (1527-től); Lacusta István (1538–1540), majd Cornea Sándor (1540–1541) lép a helyére, végül ismét Rareş Péter (1541–1546) lesz a vajda.

1538. szeptember 27. Hajreddin pasa tengeri ütközetben Preveza közelében megveri az év elején Rómában szövetségbe tömörült pápai, császári és velencei hajóhadat.

1540. július közepe A halálán lévő I. János nevében küldöttség megy Isztambulba, hogy elismertesse János Zsigmond trónigényét.

1540. október 17. A Portára küldött János-párti követek jelentik, hogy I. Szülejmán elismerte II. Jánost magyar királynak.

1540. október 20. Békekötés Velence és az Oszmán Birodalom között.

1541. június 19. I. Szülejmán megindul hadaival Magyarországra.

1541. augusztus 21–23. A Budát május óta ostromló Wilhelm Roggendorf generális elvonuló hadait oszmán és magyar erők megverik.

1541. augusztus 26. I. Szülejmán a fősereggel Budára érkezik.

1541. augusztus 29. Az oszmánok katonák megszállják Buda várát, miközben János Zsigmond képviselői a szultánnal tárgyalnak.

1541. augusztus 31. I. Szülejmán tudatja Izabella királynéval és Fráter Györggyel, hogy János Zsigmond nagykorúvá válásáig Budát megtartja, rájuk Erdélyt, a Tiszántúlt és a Temesközt bízza; megalakul a Budai vilájet, élén Szülejmán pasával.

1541. szeptember 2. A szultán bevonul Budára, s imán vesz részt a dzsámivá alakított Nagyboldogasszony templomban.

1541. szeptember 22. I. Szülejmán hazaindul Budáról.

1541. szeptember vége I. Ferdinánd követséget küld a szultánhoz, aki a béke feltételeként Esztergom, Székesfehérvár, Tata és Visegrád átengedését kéri.

1541. október V. Károly sikertelen tengeri hadjárata Algír ellen.

1542. szeptember 28.–október 8. Joachim, brandenburgi választófejedelem parancsnoksága alatt jelentős birodalmi haderő sikertelenül vívja Pest városát.

1542 A Habsburgokkal hadakozó I. Ferenc francia király támadásra ösztökéli az oszmánokat.

1543. április 23. I. Szülejmán hadaival megindul Magyarországra, a hadjárat végső célja Bécs elfoglalása.

1543. július eleje Pécs védői elhagyják a várat, így az ellenállás nélkül kerül az oszmánok kezére.

1543. július 7. Az oszmánok beveszik Siklós várát.

1543. augusztus 10. Esztergom vára az oszmánok kezére kerül.

1543. augusztus 20. Az oszmán és a francia flotta együttes erővel megszerzi az addig V. Károly birtokában lévő nizzai (Nice) kikötőt.

1543. szeptember 3. I. Szülejmán meghódítja Székesfehérvárt.

1543. szeptember 21. Az oszmán sereg megindul hazafelé.

1544 tavasza A budai beglerbég, Jahjapasazáde Mehmed pasa elfoglalja Visegrádot, Nógrádot és Hatvant.

1545. november 10. V. Károly követe másfél éves fegyverszünetet ír alá Isztambulban.

1545–1546 A budai defterdár, Halil bég irányításával elkészülnek a vilájet első tahrir-defterijei.

1546. július eleje Meghal Barbarossa Hajreddin pasa kapudán, az oszmán flotta európai szintre emelője.

1546. december A korábban már hódolatát jelentő, kereskedelmi szempontból is fontos Bászra városa oszmán kézre kerül.

1547 eleje A perzsa sah testvére, Elkász mirza az oszmánokhoz menekül és segítséget kér a szultántól.

1547. június 19. V. Károly és I. Szülejmán megbízottai öt évre szóló békét írnak alá Edirnében, melynek értelmében I. Ferdinánd évente 30 ezer aranyat fizet az ellenőrzése alatti magyar területekért.

1547 Az arabok visszaveszik Ádent az oszmánoktól.

1548 eleje I. Szülejmán Elkász/Alkász mirzát nagyobb haddal visszaküldi Perzsiába, majd ő is útra kel.

1548. július A szultán akadálytalanul bevonul a kiürített Tebrizbe, felmenti Van várát, majd áttelel Aleppóban; 1549 decemberében ér vissza Isztambulba.

1551. szeptember–október Szokollu Mehmed ruméliai beglerbég elfoglalja Becsét, Becskereket, Csanádot és Lippát (utóbbit novemberben erdélyi és királyi magyar csapatok visszaveszik), sikertelenül ostromolja Temesvárt.

1551 Szinán kapudán pasa és Turgut reisz kalóz II. Henrik (1547–1559) francia király kérésére sikertelenül ostromolja Málta szigetét; a flotta augusztusban beveszi Tripolit (Tarabulusz); a vörös-tengeri oszmán flotta parancsnoka, Pírí reisz újra megszerzi Ádent.

1552. április Az oszmánok elfoglalják Maszkat kikötőjét, majd sikertelenül ostromolják Ormuzt.

1552 tavasza Az oszmánok megszerzik a Bászrától délre fekvő Medina városát és környékét.

1552. június vége Ahmed pasa másodvezír megkezdi Temesvár ostromát.

1552. július 6. Hádim Ali budai pasa Drégely várára támad, július 9-én beveszi.

1552. július 27. Temesvár oszmán kézre kerül (bár Losonczy István temesi ispán szabad elvonulás fejében adja meg a várat, az oszmánok megölik a távozókat).

1552. július Hádim Ali pasa elfoglalja Szécsényt, Hollókőt, Bujákot, Ságot és Balassagyarmatot.

1552. augusztus 9–10. Hádim Ali pasa a Hont megyei Palástnál megveri Ördög Mátyás (Erasmus Teuffel) hadait.

1552. augusztus 22. Ahmed pasa és Hádim Ali pasa hadai megostromolják és szeptember 4-én beveszik Szolnok várát.

1552. augusztus Az oszmánok Temesvár központtal létrehozzák a második magyarországi vilájetet, élén Kászim pasával.

1552. szeptember 9.–október 18. Ahmed pasa és Hádim Ali pasa hadai sikertelenül ostromolják Eger várát.

1553. augusztus 28. Miután először a nagyvezírt, Rüsztem pasát küldte, I. Szülejmán is útra kel a perzsiai hadjáratra.

1553. október 6. I. Szülejmán Konja-Ereglisziben megöleti fiát, Musztafát, majd a janicsárok emiatti elégedetlenségét leszerelendő leváltja az intrikáló nagyvezírt, egyben saját vejét, Rüsztem pasát.

1553–1554 tele I. Szülejmán és serege Aleppóban tartózkodik.

1554. április 7. I. Szulejmán Aleppóban fermánt állít ki, melyben elrendeli János Zsigmond visszahelyezését Erdély trónjára (1555. október 7-én megismétli).

1554. július I. Szülejmán hadműveletei Jereván (Revan) és Nahicseván (Naxçıvan/Nahcıvan) környékén, nem kerül sor döntő összecsapásra a sahhal, aki augusztusban békét kér.

1554. szeptember Tojgun budai pasa megszerzi Fülek és Salgó várát.

1554 Megsemmisül az oszmánok vörös-tengeri flottája; nem szervezik újjá, India kikerül a hadvezetés érdeklődési köréből.

1555. május 29. Amaszjában aláírják az I. Szülejmán és Tahmaszp sah közötti békét, mely némi területnövekedést jelent az oszmánok számára a status quo alapján.

1555. július 5. Az oszmánok beglerbégséget hoznak létre Etiópiában.

1555. július A magát I. Szülejmán kivégeztetett fiának, Musztafának kiadó személy lázadása Szaloniki és Lárisza (Jenisehir) vidékén; kézre kerülése után megölik (a felkelés elfojtására küldött szultánfi, Bajezid késlekedése miatt apja megneheztel rá).

1555. szeptember Tojgun budai pasa meghódítja Kaposvárt, Koroknát és Babócsát (utóbbi 1556-ban kikerül az oszmán ellenőrzés alól).

1558 I. Szülejmán feleségének, Hürremnek halála után kiéleződik a szultánfik, Bajezid és Szelim trónutódlási viszálya.

1559. május 30. A testvérére fegyverrel támadó Bajezid szultánfi Konjánál vereséget szenved (bár bocsánatot kér, apja nem fogadja el, további összecsapások után perzsa földre menekül).

1559–1560 II. Fülöp spanyol király törekvése Tripoli visszavételére, majd flottájának veresége Dzserba szigeténél.

1562. augusztus 2. Az 1559-ben kezdett egyezkedés nyomán az oszmánok és Habsburgok nyolc évre békét kötnek Isztambulban.

1562 I. Szülejmán hóhérai 500 ezer arany megfizetése után perzsa területre léphetnek és kivégezhetik Bajezid szultánfit és családját.

1563 Az újjáépített spanyol hajóhad eredménytelenül vívja Orant.

1565. május–szeptember Az oszmán flotta sikertelen kísérlete Málta megszerzésére.

1565. június 28. Szokollu Mehmed pasát kinevezik nagyvezírnek (tisztségét 1579-ig, megöletéséig viseli).

1566. április Az oszmán hajóhad megszerzi az adófizetést megtagadó Chiosz (Szakiz) szigetét.

1566. május 1. I. Szülejmán megindul hadaival Magyarországra (eredeti célja Bécs, majd felvetődik Eger is).

1566. július 21.–szeptember 2. Pertev pasa másodvezír megostromolja és beveszi Gyula várát.

1566. augusztus eleje I. Szulejmán Palota alatti kudarcáért kivégezteti Arszlán budai pasát, helyére Szokollu Musztafa pasát nevezi ki, aki 12 évig tölti be a posztot (ő a magyarországi hódoltság legjelentősebb építtetője: 4 dzsámit, 6 mecsetet, 2 iskolát, 12 karavánszerájt és 16 fürdőt emeltet).

1566. augusztus 6. I. Szülejmán megkezdi Szigetvár ostromát, melyet gróf Zrínyi Miklós véd.

1566. szeptember 6. Szigetvár ostroma közben természetes úton meghal I. Szülejmán; emlékére 1575 körül türbét emelnek, mellette kisebb derviskolostort létesítenek.

1566. szeptember 8. Szigetvár védői, élükön Zrínyi, kirohannak a várból és harcban vesztik életüket.

I. Szülejmán korában az Oszmán Birodalom területe mintegy 50 százalékkal gyarapszik; 1551–1557 között felépül Mimár Szinán egyik főműve, a Szülejmánije komplexum (dzsámi, medresze, könyvtár, kórház, szegénykonyha), az udvari zsoldos lovasok létszáma 1526 körül 5 ezer, a janicsároké 8 ezer; az 1550-es évek végén a Budai vilájet költségeihez a bevételek csak mintegy egyharmad részben járulnak hozzá.

1566. szeptember 30. II. Szelim trónra lép Isztambulban, majd tovább utazik, hogy találkozzék a fősereggel (erre Belgrádban kerül sor).

1566–1593 Kiépül a magyarországi oszmán védelmi rendszer; mintegy 18 ezer várkatona és vérteseikkel együtt 7–8 ezer timár-birtokos szpáhi állomásozik itt.

1567. június vége I. Miksa békekötés szándékával követséget küld a Portára, az egyezménybe János Zsigmondot is bele akarja vetetni.

1568. február 17. Edirnében aláírják az oszmánok és a Habsburgok közötti, nyolc évre szóló, később többször megújított békét (évi 30 ezer magyar arany fejében a király a kezén levő területeket megtarthatja; az egyezmény Erdélyre is kiterjed).

1569. június Szultáni megbízásból Franciaországba utazik Mahmud bég, hogy János Zsigmond számára megkérje Valois Margit hercegnő kezét; küldetése eredménytelen.

1569. szeptember Hét napig tartó tűzvész Isztambulban, több ezer ház leég.

1570 nyara Tunisz és Goletta újból oszmán kézre kerül.

1570–1571 Ciprus oszmán kézre kerül.

1571. augusztus közepe Megérkezik a megválasztott erdélyi fejedelem, Báthori István nevére szóló szultáni adhnáme.

1571. október 7. Az oszmán flotta Lepantónál vereséget szenved a Don Juan d’Austria által vezetett egyesült spanyol–velencei hajóhadtól, meghal a kapudán Müezzinzáde Ali pasa is.

1572 nyara Báthori István sikerrel törekszik elérni a szultánnál, hogy a fejedelmi trón a családjában öröklődhessék.

1572. június–október Az előző évben csaknem teljesen megsemmisült, de újjáépített s a Földközi-tengeren felvonuló oszmán flottával nem ütköznek meg az európai erők.

1572 vége Tuniszt és Golettát megszerzik a spanyolok.

1573. március 7. Ciprus elvesztése árán és 300 ezer arany fejében Velence különbékét köt az oszmánokkal.

1574 nyara Tunisz és Goletta ismét az oszmánok kezére kerül.

1574. december 15. Meghal II. Szelim szultán.

II. Szelim korában épül fel Edirnében a nevét viselő szultándzsámi, hagyják el azt a szokást, hogy az uralkodó részt vesz a birodalmi hadjáratokon.

1574. december 22. III. Murád szultán Isztambulban trónra lép (uralkodik 1595-ig).

1575. augusztus III. Murád Erdély adóját 10 ezer forintról 15 ezerre emeli.

1575 nyara A békesség ellenére az oszmán végbeliek a Dunántúlon elfoglalják Fonyódot, a bányavidéken pedig Kékkő, Divény és Somoskő várát; ezzel a hódoltság Magyarországon északi irányban eléri legtávolabbi pontját.

1575. november 22. Nyolc évre megújítják az edirnei (drinápolyi) békét.

1576. július 31. A március 11-én erdélyi vajdává választott Báthori Kristófot a szultán megerősíti tisztében.

1578. augusztus vége Az áprilisban indult Perzsia elleni hadjáratban az oszmánok más grúz területek után elfoglalják Tbiliszit (Tifliszt).

1578. augusztus Az oszmánok trónviszályba avatkoznak bele Marokkóban; a Vadi’sz-Szebil-i csatában pártfogoltjuk győz, s ennek nyomán mintegy két évig tartó vazallusi függés alakul ki.

1580. május Kereskedelmi egyezmény megkötése az Oszmán Birodalom és Anglia között.

1581. augusztus 24. A portai követ átadja az adhnámét és a hatalmi jelvényeket a május közepén vajdává választott Báthori Zsigmondnak, Kristóf fiának.

1583. április 13. Az edirnei (drinápolyi) béke ismételt megújítása.

1585. szeptember Az újabb Perzsia elleni hadjárat során Tebriz oszmán kézre kerül.

1587 Nihávend oszmán kézre kerül és további grúz területek.

1590. március 21. III. Murád és I. Abbász (1588–1629) perzsa sah között békét írnak alá Isztambulban.

1590. november 29. Az oszmán–Habsburg béke ismételt megújítása.

1591. november 6. Telli Haszán boszniai pasa megszerzi Bihács elővárát, az Una-parti Ripácsot.

1592. február–június A boszniai oszmán csapatok elfoglalják a kulcsfontosságú Bihács erődítményét és számos környező kisebb várat.

1593. február 7. A nagyvezír, Szinán pasa I. Rudolftól levélben az 1590. évi békeszerződésre hivatkozva két évi ajándékot követel, valamint az oszmán foglyok elengedését.

1593. június 13. Telli Haszán boszniai pasa Sziszek ostromához kezd.

1593. június 22. Telli Haszán boszniai pasa a fölmentő hadaktól vereséget szenved és meghal a harc során; innen számítják a tizenöt éves háborút.

1593. augusztus eleje III. Murád hadat üzen I. Rudolfnak.

1593. augusztus 30. Mehmed pasa ruméliai beglerbég beveszi Sziszek várát.

1593. október 6. Az oszmánok beveszik Veszprémet, majd néhány nappal később Palotát.

1593. október 28. A királyi csapatok Ferdinand Hardegg győri várkapitány vezetésével megkezdik Székesfehérvár ostromát, de november 3-án felhagynak vele.

1593. november vége–december A királyi csapatok sikeres támadása Nógrád megyei várak, így Fülek ellen.

1594. május 4. Mátyás főherceg csapatai megkezdik Esztergom ostromát, mellyel június 29-én felhagynak.

1594. május 30. Esztergom ostrománál szerzett sebeibe belehal Balassi Bálint.

1594. június vége Az oszmánok Szigetvárt beglerbégség központjává teszik, élére Tirjáki Haszán pasát nevezik ki (a vilájet 1597-ig áll fenn).

1594. július 15. A nagyvezír, Szinán pasa serege megérkezik Győr alá, amelyet Ferdinand Hardegg véd.

1594. augusztus eleje Miksa főherceg, a szlavóniai sereg parancsnoka, visszafoglalja Sziszeket és Petrinját, de a boszniai pasa szeptemberben ismét megszerzi őket.

1594. augusztus 17.–szeptember 1. Országgyűlés Kolozsvárott, amely augusztus 27-én megszavazza a Portától való elszakadást, de nem iktatja törvénybe (novemberben ugyanezt megújítják).

1594. szeptember 27. vagy 29. Ferdinand Hardegg főkapitány feladja Győr várát, melyet az oszmánok beglerbégség központjává tesznek.

1594. október 3. A tatár kán, II. Gázi Giráj (1588–1596, 1596–1607/1608) csapatai elfoglalják Pápa várát, melyet az oszmánok beglerbégség központjává tesznek.

1595. január 16–17. Meghal III. Murád szultán.

III. Murád szultán korában az európai hadügyi forradalom következtében az udvari zsoldos haderő létszáma gyorsan emelkedik; az állami költségvetés deficitessé válik; jelentősen átalakul a birodalom hagyományos irányítása és javadalmazási módja; megrendül az oszmán pénzrendszer, elszabadul az infláció; társadalmi nyugtalanság tör ki Anatóliában.

1595. január 27. III. Mehmed szultán Isztambulban trónra lép (uralkodik 1603-ig).

1595. január 28. III. Mehmed 19, többnyire kiskorú fiútestvérének megölése és eltemetése.

1595. május Havasalföldre és Moldvába beglerbéget neveznek ki, ám a politikai-közigazgatási átszervezés gyakorlatilag nem valósul meg.

1595. június 29. A királyi sereg Karl Mansfeld generális fővezérsége alatt Komáromnál átkel a Dunán; július 1-én körülzárja Esztergomot és megkezdi a vár ostromát.

1595. augusztus 4. Mansfeld generális megveri az Esztergom felmentésére érkező Szofu Szinán budai pasa hadait.

1595. augusztus 23. A nagyvezír, Szinán pasa Calugerennél megvív a havasalföldi seregekkel, bár a csata nem hoz döntést, Mihály vajda (1593–1601) a Kárpátok felé hátrál; az oszmánok pár nappal később bevonulnak Bukarestbe.

1595. szeptember 2. Esztergom oszmán védői megadják magukat a királyi seregnek.

1595. október 18. Az erdélyi és havasalföldi sereg elfoglalja Tirgovistét (Târgovişte); a nagyvezír, Szinán pasa Gyurgyevó felé vonul, hogy átkeljen a Dunán.

1595. október 25–27. A nagyvezír, Szinán pasa Gyurgyevónál vereséget szenved az erdélyi és havasalföldi seregektől, akiknek a vár is a kezükre kerül.

1596. szeptember 20. A III. Mehmed által vezetett oszmán sereg Eger alá érkezik.

1596. október 13. Eger őrsége megadja magát a szultánnak; a vár körül beglerbégség szerveződik.

1596. október 26. Két napos előcsatározások után a tizenöt éves háború legjelentősebb mezei ütközete zajlik Mezőkeresztesnél; a kezdeti Habsburg fölény dacára végül oszmán sikert hoz.

1597. augusztus 20. A királyi hadak visszafoglalják Pápát az oszmánoktól.

1597. szeptember 9–október 3. A Habsburg erők Miksa főherceg parancsnoksága alatt eredménytelenül ostromolják Győrt.

1598. március 29. A királyi hadak visszaveszik Győrt az oszmánoktól.

1598. október első napjai–november 3. Szaturdzsi Mehmed pasa szerdár sikertelenül ostromolja a királyi csapatok védte Váradot.

1598. október első napjai–november 2. vagy 3. A keresztény sereg eredménytelenül ostromolja Budát.

1599 folyamán Kara Jazidzsi Abdülhalim fellépésével a már évek óta tartó anatóliai fölkelések leghevesebb szakaszukba kerülnek; a lázongást csak 1602-ben fojtják el, de hamarosan újabbak követi

1600. október 20. A nagyvezír, Damad Ibrahim pasa által vezetett oszmán hadak elfoglalják Kanizsát, körülötte beglerbégség szerveződik.

1601. szeptember 9. A királyi sereg megkezdi Székesfehérvár ostromát.

1601. szeptember 10. Ferdinánd főherceg hadai megkísérlik visszavenni Kanizsát, ám november 16-ig nem járnak sikerrel.

1601. szeptember 20. Az oszmánok feladják Székesfehérvár várát.

1601. október 2. Hosszú erdélyi belpolitikai küzdelmek után Báthori Zsigmond Brassóban átveszi a fejedelemségét megerősítő szultáni ahdnámét.

1602. augusztus 12. A nagyvezír, Jemiscsi Haszán pasa megkezdi Székesfehérvár ostromát.

1602. augusztus 29. Jemiscsi Haszán pasa elfoglalja Székesfehérvárt.

1602. október 6. A Mátyás főherceg és Russworm generális vezette királyi sereg elfoglalja Pestet, majd Buda bevételén fáradozik (november közepe táján elvonul).

1602. október 13. Jemiscsi Haszán pasa hadaival Pest alá érkezik, másnap megkezdi a város lövetését (november elején felhagy az ostrommal).

1602 vége–1603 eleje II. Gázi Giráj tatár kánnak a Dunántúlon telelő csapatai több portyát vezetnek a Muraközbe és a Rába vidékére.

1603. március Székely Mózes ahdnámét kap a fejedelemségre a szultántól, s az oszmánokhoz menekült erdélyiek és török segédcsapatok élén Erdélybe indul.

1603. szeptember 29. Szufiánnál az oszmánok vereséget szenvednek a perzsáktól.

1603. október 21. I. Abbász perzsa sah visszaveszi az oszmánoktól a szeptember végén kezükre került Tebrizt, majd Nihávendet és környékét; a háború nem ér véget (emiatt a Porta kétfrontos harcra kényszerül).

1603. november 10. A királyi sereg abbahagyja a Buda ellen szeptember 17-én kezdett hadműveletét.

1603. december 22. Meghal III. Mehmed szultán.

1603. december 23. I. Ahmed szultán Isztambulban trónra lép (uralkodik 1617-ig).

1604. február 14. Pesten eredménytelenül végződnek az oszmánok által kezdeményezett béketárgyalások.

1604. március eleje Bocskai István a Porta hozzájárulását kéri az erdélyi fejedelemség megszerzéséhez (a nagyvezír megadja azt).

1604. szeptember 5. Pestet a német zsoldosok ellenállás nélkül feladják az oszmánoknak.

1604. szeptember 18–19. A nagyvezír, Lala Mehmed pasa megkezdi Esztergom ostromát (október 12-én felhagy vele).

1604. november 20. Egy csaus és Bethlen Gábor meghozzák a szultántól Kassára az erdélyi fejedelmi jelvényeket Bocskainak.

1605. október 3. A nagyvezír, Lala Mehmed pasa által vezetett oszmán hadak beveszik Esztergomot.

1605. november 11. Bocskai István, korábbi kívánságának megfelelően királyi koronát kap a nagyvezírtől, Lala Mehmed pasától; ám azt immár csak ajándékként, nem felségjelvényként fogadja el.

1605–1606 Megjelenik a dohány az Oszmán Birodalomban.

1606 eleje Dzsanbulatoglu Ali pasa lázadása a birodalom keleti részein (vereséget szenved, kegyelmet kap, temesvári beglerbég lesz, majd Belgrádban szolgál, 1611-ben kivégzik).

1606 májusa előtt Belgrádban kivégzik Deli Haszánt, az anatóliai lázadások egyik vezetőjét, akinek korábban megbocsátottak, s boszniai, majd temesvári beglerbégnek nevezték ki.

1606. november 11. I. Ahmed, I. Rudolf és Bocskai megbízottai a Zsitva folyó torkolatánál húsz évre szóló békeszerződést írnak alá, lezárva ezzel a tizenöt éves vagy hosszú háborút (megszűnik a Habsburg uralkodók éves adója, de még egyszeri ajándékként 200 ezer forintot küldenek a Portára, tilos várakat vívni, rabokat ejteni; Esztergom és környéke oszmán kézen marad; szabályozzák az adószedés módját).

1607–1609 A nagyvezír, Kujudzsu Murád pasa irányításával elfojtják az anatóliai felkeléseket, számos lázadót kivégeznek, másokat kitelepítenek lakóhelyükről.

1612. május A Porta hajlandó lenne Ghyczy Andrást fejedelemmé tenni, Lippa és Jenő várának átadása illetve 15 ezer forint évi adó fejében (a terv nem valósul meg).

1612. június 30–július 9. Az Oszmán Birodalom és Hollandia kereskedelmi egyezményt köt.

1612. november 20. Az 1610-ben kezdődő hadi események nyomán az oszmánok és a perzsák békét kötnek Isztambulban.

1613. február Bethlen Gábor Edirébe utazik, és személyesen adja elő I. Ahmednek az erdélyi fejedelemség elnyerésére vonatkozó kérését.

1613. május 1. A szultán Báthori Gábort megfosztja a fejedelmi tróntól, és helyére Bethlen Gábort nevezi ki; hadat is rendel mellé.

1613. május 22. Báthori Gábor követei a Portára érkeznek, hogy elérjék uruk megmaradását a fejedelmi trónon.

1613. július–augusztus I. Ahmed alkoholfogyasztási tilalmat próbál bevezetni, kevés sikerrel.

1613. augusztus 14. A nagyvezír, Naszuh pasa közli Báthori Gábor követeivel, hogy uruk fejedelemségének feltétele az ötévi adóhátralék megfizetése, Lippa és Jenő átadása, valamint a Bethlen Gáborral való kiegyezés.

1613. augusztus Az Iszkender pasa szerdár és Bethlen Gábor vezette hadak megindulnak Erdély felé a fejedelemség megszerzéséért; pár nappal később segíti őket a havasalföldi, majd a moldvai vajda, sőt a krími kán is.

1614. augusztus 10. Erdélyi országgyűlés Medgyesen; fogadja a Bethlen megerősítését hozó portai követséget, amely Lippa és Jenő átadását követeli.

1615. július 15. I. Ahmed és II. Mátyás biztosai Bécsben újabb húsz évre megújítják a zsitvatoroki békét.

1616. június 1–14. Bethlen Gábor ostrommal beveszi a saját katonasága által védett Lippát, és más környékbeli várakkal együtt átadja az oszmánoknak (így elsimítja a Portával fennálló konfliktust, bár Erdély területet veszít és Arad vármegye egésze hódolttá válik).

1617. november 22. Meghal I. Ahmed szultán; helyére testvére, a gyengeelméjű I. Musztafa szultán lép a trónra Isztambulban; ezzel megváltozik a birodalom öröklési rendje (első alkalommal 1618-ig uralkodik).

I. Ahmed korában 1609–1617 között épül a szultán nevét viselő, Európában Kék mecsetként ismert szultándzsámi (tervezője Mehmed aga).

1618. február 26. I. Musztafa leváltását követően II. Oszmán szultán lép trónra Isztambulban (uralkodik 1622-ig).

1618. február 27. II. Mátyás és II. Oszmán megbízottai szerződést kötnek Komáromban; a zsitvatoroki béke kiegészítéseként főleg a hódolt falvak kétfelé adózásáról rendelkezik.

1618. szeptember 26. Az 1615-ben kiújult oszmán–perzsa ellentéteket lezáró béke megkötése.

1619. július vége Bethlen Gábor követe megállapodik a nagyvezírrel, hogy a fejedelem hadjáratot indít II. Ferdinánd császár ellen.

1620. augusztus 25. Előzetes szultáni hozzájárulás után a besztercebányai országgyűlés a Habsburg-ház trónfosztásával királlyá választja Bethlen Gábort (nem koronáztatja meg magát, de a hatalmát korlátozó választási feltételeket aláírja).

1620. november A Portán megegyezés jön létre a magyar–cseh rendek szövetsége és II. Oszmán között; megerősítik a zsitvatoroki békét és Erdély szabad fejedelemválasztási jogát.

1621. szeptember Az oszmán hadak sikertelenül ostromolják Chocimot (Hotin).

1621. október 9. Békekötés Chocimban az oszmánok és a lengyelek között.

1622. május 18–20. Palotaforradalom Isztambulban; a janicsárok elmozdítják és a Jedikulébe viszik, majd megölik II. Oszmán szultánt, s újra a gyengeelméjű I. Musztafát ültetik trónra (uralkodik 1623-ig).

1622 ősze–1624. október Abaza Mehmed pasa lázadása (ürügyül II. Oszmán megöletését használja); nem sikerül legyőzni, s megbocsátanak neki, marad erzurumi beglerbég.

1623. szeptember 10. Isztambulban leteszik a trónról I. Musztafát, helyére IV. Murád szultán lép a trónra (uralkodik 1640-ig).

1624 eleje Bagdad és Irak nagy része perzsa kézre kerül.

1625. május 28. IV. Murád és II. Ferdinánd megbízottai Gyarmaton megújítják a zsitvatoroki béke rendelkezéseit, így átmenetileg megoldódik a Bethlen Gábor oszmán támogatásával kialakult háborús helyzet.

1625. augusztus vége IV. Murád engedélyezi Bethlen Gábor új Habsburg-ellenes hadjáratát.

1625–1626 Sikertelen oszmán hadjárat Bagdad visszavételére.

1627. szeptember 13. IV. Murád és II. Ferdinánd Szőnyben 25 évre békét köt (1642-ben 20 évre megújítják).

1627–1628 Abaza Mehmed pasa ismételt lázadása, leverik, de nem lesz bántódása (1634 augusztusában gyanús viselkedése miatt kivégzik).

1628. ősz Bethlen Gábor engedélyt kér a lengyelellenes szövetségre; de a tervet a Portán elutasítják.

1629. június–1630. november Újabb sikertelen oszmán hadjárat Bagdad visszavételére.

1630. november 26. A segesvári országgyűlésen a Porta és a budai beglerbég követe egyaránt Rákóczi György megválasztását ajánlja; Bethlen István lemond, december 1-én Rákóczit teszik meg fejedelemmé.

1631. június 10. I. Rákóczi György átveszi a fejedelemségét megerősítő ahdnámét.

1631–1632 Lázongások Isztambulban.

*Sárk: 1632 Az oszmánok vereséget szenvednek a szafavidáktól a Van-tónál, akik időlegesen megvetik a lábukat Kelet-Anatóliában. (*Danis szerint az oszmánok győztek.)

1632. augusztus I. Rákóczi György követein keresztül eredménytelenül próbálja visszaszerezni az 1526-ban Isztambulba vitt Corvinákat.

1633. szeptember 2. Súlyos károkat okozó tűzvész Isztambulban.

1633. szeptember IV. Murád bezáratja a kávézókat és megtiltja a dohányzást.

1635. július–augusztus A szultán által vezetett hadjáratban az oszmánok beveszik Jerevánt (Reván), majd szeptemberben – az idők során hatodik alkalommal – bevonulnak Tebrizbe.

1636. április Az oszmánok elvesztik Jerevánt.

1637. eleje IV. Murád új ahdnáméval erősíti meg I. Rákóczi György fejedelemségét.

1637. július 5. Az oszmánok elveszítik Azovot (Azak); 1475-től volt a birtokukban.

1638. november–december A szultán által vezetett oszmán hadak beveszik Bagdadot.

1639. május 17. Kaszr-i Sirin-i béke az oszmánok és a perzsák között (közel száz évig marad érvényben).

1640. február 8. Meghal IV. Murád szultán.

IV. Murád szultán korában épül a szerájban a Reván és a Bagdad kioszk a két sikeres hadjárat emlékére.

1640. február 9. A gyengeelméjű Ibrahim szultán trónra lép Isztambulban (uralkodik 1648-ig).

1641. augusztus 30–31. Nagy tűzvész Isztambulban.

1642 Az oroszok által kiürített és felgyújtott Azov oszmán kézre kerül.

1645. június 26–27. Súlyos károkat okozó tűzvész Isztambulban.

1645. július–augusztus Megindul a harc Velencével Kréta birtoklásáért, Khania (Canea/Hanja) oszmán kézre kerül.

1648. május vége Nagy földrengés Isztambulban.

1648. augusztus 8. A gyengeelméjű Ibrahim letétele után a hetedik életévében járó IV. (Avdzsi = Vadász) Mehmed szultán Isztambulban trónra lép (uralkodik 1687-ig).

1648. augusztus 18. A pár nappal korábban letett Ibrahim szultánt megölik.

1649. július 21. II. Rákóczi György erdélyi fejedelmet a szultán megerősíti tisztjében.

1650. február 25. IV. Mehmed és III. Ferdinánd megbízottai Isztambulban 22 évre meghosszabbítják a zsitvatoroki, illetve az azt folytató szőnyi békét.

1651. szeptember eleje Az I. Ahmed felesége, Köszem szultán és IV. Mehmed anyja, Turhan szultán között dúló viszály során előbbit megölik.

1655. május–1656. szeptember Hat nagyvezír váltja egymást, egyikük csupán négy órán át viseli a posztot.

1656. június 26. A velencei flotta a Dardanellák előtt megveri az oszmán hajóhadat.

1656. szeptember 15. A központi hatalom megerősítése végett Köprülü Mehmed kap nagyvezíri kinevezést.

1657. július–november Oszmán sikerek a velencei flotta fölött; a harcban a nagyvezír is részt vesz.

1657. október 27. Portai követ érkezik a gyulafehérvári országgyűlésre, II. Rákóczi György letételét parancsoló szultáni rendelettel.

1658. június 23. A nagyvezír,Köprülü Mehmed pasa megindul Erdély ellen.

1658. augusztus 23. Köprülü Mehmed táborába hívatja II. Rákóczi Györgyöt, aki nem tesz eleget az utasításnak.

1658. szeptember eleje Köprülü Mehmed elfoglalja Jenő várát.

1658. szeptember 5. Köprülü Mehmed parancsára a Bodza-szoroson benyomuló tatár hadak feldúlják Gyulafehérvárt, majd több más erdélyi várost.

1658. szeptember 14. Köprülü Mehmed Barcsay Ákost nevezi ki Erdély fejedelmévé, aki a hónap végén átadja Lugos és Karánsebes várát az oszmánoknak.

1658. október vége Köprülü Mehmed és serege kivonul Erdélyből.

1658 vége–1659 eleje Az Abaza Haszán pasa által Köprülü Mehmed ellen kezdett összeesküvés és lázadás leverése.

1660. június vége II. Rákóczi György halálát követően Szejdi Ahmed budai pasa Barcsay Ákost Ali pasa szerdár aradi táborában tisztes fogságba veti, míg Erdély ki nem fizeti adóját és a hadisarcot.

1660. július 14. Ali pasa szerdár megkezdi Várad ostromát.

1660. július 24. Minden korábbinál súlyosabb tűzvész Isztambulban.

1660. augusztus 27. Várad őrsége 45 napos ostrom után szabad elvonulásra megadja magát Ali pasa szerdár hadainak; a város újabb vilájet központja lesz, melyhez a Részekből is kerülnek területek.

1661. június 28. Ali pasa szerdár az oszmán fősereggel benyomul Erdélybe (december végén távozik).

1661. november 1. Köprülü Mehmed halálát követően fia, Fázil Ahmed pasa kap nagyvezíri kinevezést.

1661–1662. január Az oszmánok beavatkoznak Kemény János és Apafi Mihály harcába az erdélyi fejedelmi székért; Kemény meghal, Apafi a korábbinál erősebb vazallusi függésre kényszerül.

1663. április 12. A nagyvezír, Köprülü Fázil Ahmed pasa Edirnéből hadjáratra indul I. Lipót ellen.

1663. augusztus 7. Az Érsekújvár ellen vonuló oszmán hadak Párkánynál megverik a királyi sereget.

1663. augusztus 16. Az oszmánok megkezdik Érsekújvár ostromát.

1663. szeptember 25. Érsekújvárt elfoglalják az oszmánok (november elején Léva és az 1594-ben Habsburg kézre került Nógrád is megadja nekik magát).

1664 tele Zrínyi Miklós hadjárata hódoltsági területek ellen; főleg a Dunántúlon ér el sikereket.

1664. június 8. Az oszmán fősereg megkezdi Zrínyiújvár ostromát (június 30-án őrsége elhagyja).

1664. augusztus 1. A nagyvezír serege Szentgotthárdnál vereséget szenved a Montecuccoli parancsnoksága alatti szövetséges hadaktól.

1664. augusztus 10. Vasvárott előzetes békét köt Reninger császári követ az oszmánokkal (országos felháborodást vált ki).

1665. június Oszmán küldöttség Bécsben; I. Lipót elfogadja a vasvári békét .

1666. május–1667. december Az oszmánok sikertelenül ostromolják Kréta fővárosát Irakliont (Candia/Kandija).

1669. szeptember Iraklion oszmán kézre kerül.

1672. június 5. IV. Mehmed szultán Edirnéből hadjáratra indul Lengyelország ellen.

1672. augusztus 27. Kamjanec (Kamieniec/Kamenicse) és vidéke oszmán kézre kerül.

1672. október 16–18. Lengyel–oszmán békekötés Bucasnál (Buczacz); rendelkezései nyomán a birodalom eléri legnagyobb kiterjedését.

1673. január A nagyvezír titokban ígéretet tesz a magyarországi bujdosók követének, Szepesi Pálnak mozgalmuk megsegítésére.

1673. november 10. Köprülü Fázil Ahmed nagyvezír serege Chocimnál vereséget szenved III. Sobieski János (1674–1696) lengyel király hadaitól.

1676. október 17. Újabb harcok után békekötés Zsuravnónál (Żurawno) III. Sobieski János és IV. Mehmed között; Podólia és Ukrajna továbbra is oszmán kézen marad.

1676. november 5. A 15 évig működő Köprülü Ahmed halála után Merzifonlu Kara Musztafa pasa kap nagyvezíri kinevezést.

1677. augusztus Az oszmánok sikertelenül ostromolják a tőlük az oroszokhoz pártolt kozák hetman várát, Csihirint (Csehrin).

1678. július–augusztus Az oszmánok elfoglalják és lerombolják Csihirin várát.

1681. február eleje Oszmán–orosz egyezmény Bahcsiszerájban; a határt a Dnyeper mentén húzzák meg.

1681. április 18. IV. Mehmed Apafi Mihályt Erdély teljes haderejével a bujdosók megsegítésére küldi.

1682. szeptember 16. Ibrahim budai pasa Apafi Mihály fejedelem jelenlétében Füleken szultáni ahdnáme alapján Magyarország uralkodójává kiáltja ki Thököly Imrét, aki ettől kezdve Felső-Magyarország fejedelmének címezi magát.

1683. április 1. IV. Mehmed hadjáratot indít I. Lipót ellen.

1683. május 13. IV. Mehmed Kara Musztafa pasa nagyvezírt nevezi ki az I. Lipót elleni hadjárat szerdárává; a szultán maga Belgrádban marad.

1683. július 14. Kara Musztafa megkezdi Bécs ostromát.

1683. szeptember 12. III. Sobieski János lengyel király, Lotharingiai Károly herceg, II. Miksa Emánuel bajor (1679–1726) és III. János György szász választófejedelem (1680–1691) egyesült serege Kahlenbergnél megveri a Bécset körülzáró oszmán hadat.

1683. október 14. IV. Mehmed Belgrádból hazaindul.

1683. október 27. Az oszmánok egyheti ostrom után megadják Esztergomot a szövetségeseknek.

1683. december 25. IV. Mehmed parancsára Belgrádban kivégzik Kara Musztafa pasát.

1684. március 5. XI. Ince pápa (1676–1689) felhívására III. Sobieski János lengyel király Krakkóban aláírja a Lengyelország, a Habsburg Birodalom és Velence közötti oszmánellenes szövetség (Szent Liga) okmányait; I. Lipót Linzben március 28-án, Giustiniani dózse (1684–1688) Velencében április 25-én erősíti meg.

1684. június 30. Az oszmánok kiürítik és felgyújtják Pestet, mely a szövetségesek kezére kerül.

1684. július 19–november 3. A szövetséges haderő Lotharingiai Károly főparancsnoksága alatt sikertelenül ostromolja Budát.

1685. március 21. Velence sikertelen oszmánellenes hadjáratot indít Dalmáciában.

1685. június eleje Koront elvesztik az oszmánok.

1685. augusztus 19. Az oszmánok megadják Érsekújvárt a szövetséges hadaknak.

1686. január 2. A szerdár, Ahmed pasa Belgrádban szabadon engedi Thököly Imrét, aki 1690 nyaráig többnyire hódoltsági területeken, illetve az Oszmán Birodalomban tartózkodik.

1686. május eleje A nagyvezír, Szülejmán pasa magyarországi hadjáratra indul.

1686. június 15. Az oszmánok elvesztik Navarinót, majd Modont.

1686. szeptember 2. Hetvenhat napos ostrom után a szövetséges hadsereg Lotharingiai Károly parancsnoksága alatt elfoglalja Budát az oszmánoktól; Abdurrahman pasa a harcban veszti életét.

1686. október 22. A szövetséges hadak Bádeni Lajos parancsnoksága alatt elfoglalják Pécset.

1687. augusztus 12. A nagyvezír, Szülejmán pasa hadai Nagyharsánynál vereséget szenvednek a Szent Liga erőitől.

1687. szeptember vége Athént és ezzel Mórea csaknem egész területét elvesztik az oszmánok.

1687. november 8. IV. Mehmed letétele s helyére testvére, II. Szülejmán szultán trónra ültetése (uralkodik 1691-ig).

IV. Mehmed korában Elkészül Ebubekir bin Behrám ed-Dimiskí (?–1690/91) Terdzsüme-i dzsografja-i kebír (’A nagy atlasz fordítása’) című munkája.

1687. december 14–17. Az egri beglerbég, Rüsztem pasa feladja a várat Caraffa generálisnak.

1688. május 19. A hosszabb ideje körülzárt és ostromlott Székesfehérvár oszmán őrsége szabad elvonulás fejében megadja magát Batthyány Ádám hadainak.

1688. szeptember 6. Miksa Emánuel bajor választófejedelem fővezérletével a szövetséges hadak beveszik Belgrádot, majd Szendrőt.

1689. február 13. Szigetvár oszmán őrsége hosszabb ostromzár után feladja a várat; a védők egy hónappal később vonulnak el.

1689. szeptember 24. A Bádeni Lajos vezette szövetséges hadak kezére kerül Nis, majd október közepén Vidin.

1690. április 13. A hosszú ideje körülzárt Kanizsa beglerbégje, Findik Musztafa pasa a kialkudott feltételek szerint megadja magát az ostromlóknak, és a távozni akarókkal elvonul a várból.

1690. június 8. II. Szülejmán e napon kelt ahdnáméjában Thököly Imrét nevezi ki Erdély fejedelmévé.

1690. október 8. A nagyvezír, Köprülü Fázil Musztafa pasa hadai beveszik Belgrádot.

1691. június 22. II. Szülejmán halála s testvére, II. Ahmed szultán trónra lépése (uralkodik 1695-ig).

1691. augusztus 19. Köprülü Fázil Musztafa hadai Szalánkeménnél vereséget szenvednek a Bádeni Lajos vezette császári seregtől, maga a nagyvezír is meghal a harcban.

1692. június 5. Várad oszmán őrsége szabad elvonulás fejében megadja magát Heisler tábornoknak.

1694. szeptember Chiosz szigete velencei kézre kerül (1695 februárjában visszaszerzik az oszmánok).

1695. január 12. Az oszmánok feladják Gyula várát.

1695. február 6. II. Ahmed halála s II. Musztafa szultán trónra lépése (uralkodik 1703-ig).

1695. augusztus 9. II. Musztafa hadaival Belgrádba érkezik.

1695. szeptember 21. A szultáni fősereg Lugosnál megveri az Erdély védelmére rendelt Friedrich Veterani tábornagy hadait.

1696. augusztus 6. Azovot elfoglalják az oroszok.

1697. június 17. II. Musztafa Isztambulból megindul Magyarország ellen.

1697. augusztus 28. A szultáni hadak elfoglalják a néhány évvel korábban elvesztett Titelt, majd átkelnek a Tiszán a Duna–Tisza közére.

1697. szeptember 11. Az oszmán sereg Zentánál vereséget szenved a Savoyai Jenő által vezetett szövetséges hadaktól.

1698. október 18. A szultán megbízottja fegyverszünetet köt Savoyai Jenő császári főparancsnokkal.

1698. november 13. Béketárgyalások kezdődnek Karlócán a szultán és a Szent Liga képviselői között, melyeken közvetítőként részt vesz a bécsi angol és holland követ.

1699. január 26. Karlócán aláírják a 25 évre szóló békét a szultán és a Szent Liga képviselői: Erdély és a Bácska I. Lipót uralma alá kerül, a Maros–Tisza köze Temesvárral oszmán fennhatóság alatt marad (az okmányokat I. Lipót február 16-án erősíti meg); ugyanitt Velence és Lengyelország is megegyezik: előbbi Móreát, utóbbi Podóliát kapja meg.

1700. július 14. Békekötés Isztambulban a szultán és a cár között; Azov orosz kézen marad.

1701. szeptember 24. A bécsi udvar kívánságára a Porta az addig Isztambulban élő Thököly Imrének és kíséretének a kis-ázsiai Izmitben jelöl ki tartózkodási helyet.

1703. február 18. Izmitben meghal Zrínyi Ilona, I. Rákóczi Ferenc, majd Thököly Imre felesége.

1703. augusztus 22–23. Isztambulban kezdődő lázadást követően a hosszabb ideje Edirnében időző II. Musztafát leteszik, s helyére III. Ahmedet emelik trónra.

1705. szeptember 13. Izmitben meghal Thököly Imre.

1709. július 8. I. Péter orosz cár (1689–1725) Poltavánál győzelmet arat XII. Károly svéd király (1697–1718) felett, aki az oszmánokhoz menekül.

1711. április 9. A Porta hadüzenetével háború kezdődik Oroszországgal.

1711. július 20. Az oszmánok a Prut folyónál bekerítik I. Péter cár seregét.

1711. július 23. A Prutnál az oszmánok és az oroszok békét kötnek: I. Péter átengedi Azov kikötőjét (az egyezményt 1712-ben és 1713-ban megújítják).

1711–1821/1822 A fanarióta korszak a két román vajdaságban, amikor meghatározott időtartamra kinevezett isztambuli görögök állnak az élükön.

1714. december 8. A szultán a nagyvezírt, Damad Ali pasát a Velence elleni móreai háborúba küldi.

1715 nyara A nagyvezír számos velencei kézen lévő erődöt elfoglal Móreában; Velence szövetségeséhez, a Habsburg Birodalomhoz fordul.

1716. április 13. III. (VI.) Károly császár-király és Velence szövetséget köt az oszmánok ellen.

1716. július 9. Savoyai Jenő tábornagy, császári főparancsnok megérkezik az oszmánok ellen induló sereg Futakon gyülekező táborába.

1716. augusztus 2. Az oszmánok előhada Pétervárad környékén visszaszorítja a Pálffy János horvát bán, tábornagy által vezetett császári lovas felderítő egységet.

1716. augusztus 5. Savoyai Jenő Péterváradnál megveri a nagyvezír, Damad Ali pasa seregét, aki a csatában elesik.

1716. szeptember 1. Savoyai Jenő hadai megkezdik Temesvár ostromát.

1716. szeptember 23. A császári haderő visszaveri a Temesvár felmentésére készülő oszmán sereget.

1716. október 13. Szabad elvonulás fejében Musztafa pasa feladja Temesvár várát a császáriaknak (a tényleges kapitulációra október 16-án kerül sor).

1716. november 10. Pancsova oszmán őrsége kaput nyit a császári sereg előtt.

1716. november 14. Újpalánka (Jeni Palanka) Habsburg-kézre kerül (a térségben az oszmánok birtokában egyedül Orsova marad).

1716. november 25. Steinville tábornagy, erdélyi fő hadparancsnok elfoglalja Bukarestet.

1717. március 24. Pápai János, Rákóczi portai ügyvivője, Párizsban átadja a fejedelemnek III. Ahmed meghívását.

1717. május 21. Savoyai Jenő császári főparancsnok megérkezik a futaki táborban összegyűlt, Belgrád visszavételére készülődő hadakhoz, majd Pancsovánál átkel a Dunán, hogy folytassa az előző évi, oszmánok elleni háborút.

1717. június 18. A császáriak megkezdik Nándorfehérvár ostromát, melyet Musztafa pasa véd.

1717. július vége Nándorfehérvár közelébe érkezik a nagyvezír, Arnavut Halil pasa felmentő serege, amely a várbeliekkel együtt ollóba fogja az ostromlókat.

1717. augusztus 16. Savoyai Jenő győzelmet arat a Nándorfehérvárt fölmenteni igyekvő Arnavut Halil pasa serege felett.

1717. augusztus 17. Nándorfehérvár védői megadják magukat; a tárgyalások eredményeként szabadon távozhatnak (a császári csapatok augusztus 22-én vonulnak be).

1717. szeptember 5. A Porta békeajánlatot tesz a császárnak.

1717. szeptember 16. Rákóczi emigráns társaival Marseille-ben hajóra száll, hogy az Oszmán Birodalomba utazzék; október 10-én érkeznek meg Gelibolu kikötőjébe.

1718. január 4. II. Rákóczi Ferencet Edirnében fogadja III. Ahmed szultán; nem hajlandó oszmán keresztény alattvalókból hadat fölállítani és a fejedelem rendelkezésére bocsátani.

1718. május 9. A háború folytatását sürgető nagyvezír, Nisándzsi Mehmed pasa megbukik, utóda Nevsehirli Damad Ibrahim pasa, a békepártiak jelöltje.

1718. június 5. Pozsarevác közelében megkezdődnek a béketárgyalások az oszmánok és az osztrák–velencei szövetségesek között; közvetítőként Anglia és Hollandia követei is jelen vannak.

1718. július 21. Pozsarevácon 25 évre aláírják a III. (VI.) Károly császár-király és III. Ahmed szultán közti békét; ezzel befejeződik Magyarország visszafoglalása az oszmánoktól; a Habsburgok Olténiát – Havasalföldnek a Kárpátok, az Olt és a Duna közé eső részét –, valamint Szerbia és Bosznia északi területeit is megszerzik.

1718. július 27. Osztrák–oszmán kereskedelmi egyezmény megkötése.

1718–1730 A Tulipánkorszak az Oszmán Birodalomban (jellemzői: a pénzügyi helyzet átmeneti rendeződése, kisebb újítások a hadseregben, szakiskolák, így orvosképző nyitása, papírgyár létrehozatala, a francia udvar külsőségekben való utánzása, paloták, nyári lakok építése, tulipánkultusz kialakulása).

1719. május 25. Jelentékeny földrengés Isztambulban.

1719. július 16. A szultán betartva a pozsareváci békében tett ígéretét, hogy a bujdosókat a határtól távolabb telepítteti le, II. Rákóczi Ferencet és társait Edirnéből a Boszporusz európai partján fekvő Jeniköjbe költözteti.

1720. április 16. A Porta utasítására II. Rákóczi Ferenc és kísérete a Márvány-tenger partján fekvő Rodostóba (Tekirdag) költözik.

1720-as évek Változó hevességű harcok Iránnal (kezdeti oszmán sikerek, majd vereség; a szultán számára kedvező területi megosztás 1727-ben Hamadánnál; utóbb perzsa sikerek, melyek – más okok mellett – III. Ahmed bukásához vezetnek).

1726. augusztus 26. Ausztria és Oroszország megbízottai Bécsben szövetséget kötnek az Oszmán Birodalom ellen.

1727 A magyar származású Ibrahim Müteferrika megalapítja Isztambul első arab betűs nyomdáját.

1730. október 1. Patrona Halil felkelése nyomán III. Ahmed lemond trónjáról, helyére I. Mahmud szultán kerül (uralkodik 1754-ig).

1731. szeptember 2. Újabb felkelés kitörésének megakadályozása Isztambulban.

1731. szeptember 15. Oszmán győzelem a perzsák ellen.

1732. január 10. Békekötés a Porta és a perzsák között.

1733. október 6. Hadüzenet a perzsáknak. *Sárközy: 1733 Nádir Hán legyőzi az oszmánokat Irakban, Bagdad mellett megöli Oszmán pasát.

1735. április 8. Rodostóban, 59 éves korában meghal II. Rákóczi Ferenc.

1736. március Azov megtámadásával Oroszország háborút kezd az oszmánok ellen; III. Károly balkáni hódítások reményében csatlakozási szándékát fejezi ki.

1736. ősz Békekötés az oszmánok és a perzsák között.

1736. december 5. II. Rákóczi Ferenc fia, Rákóczi József Rodostóba érkezik és átveszi a kuruc emigráció vezetését.

1737. július 11. A Habsburg csapatok bekapcsolódnak Oroszországnak az oszmánok elleni háborújába.

1738 tavasza Az oszmán hadak a nagyvezír, Jegen Mehmed pasa parancsnoksága alatt visszaszorítják a császári erőket Szerbiába, majd egészen a bánsági határőrvidékig hatolnak.

1738. szeptember 6. A Königsegg tábornagy parancsnoksága alatti Habsburg sereg az oszmánok elleni sikertelen hadjárat végeztével Belgrádba érkezik.

1739. július 22. Az oszmánok Grockánál (Hiszárlik) győzelmet aratnak Wallis marsall császári fővezér erői felett..

1739. július 25. Az oszmánok ostromolni kezdik Belgrádot.

1739. augusztus 15. Új-Orsova oszmán kézre kerül.

1739. szeptember 1. Huszonhét évre szóló előzetes béke megkötése Belgrádban a Habsburg és az Oszmán Birodalom között; a határ a Duna–Száva–Una folyóknál húzódik, III. (VI.) Károly elveszti Belgrádot, Sabácot és Orsovát, valamint Havasalföld császári részét (a végleges aláírásra szeptember 18-án kerül sor).

1739. december 12. Megállapodás az oszmánok és az oroszok között (utóbbiak nem tarthatnak flottát a Fekete-tengeren, a Dunán és a tengerszorosokban). *Honnan? (Inal, Dani: szeptember 18.)

1743. május Kiújulnak az oszmán–perzsa ellentétek, mivel utóbbiak beveszik Kerkukot (Kerkük); a harcok 1745-ig folynak. *Sárközynek

1746. szeptember Béke az oszmánok és a perzsák között a Kaszr-i Sirin-i egyezmény szellemében.

1746–1754 I. Mahmud békepolitikát folytat.

1754. december 13. I. Mahmud halála. III. Oszmán szultán trónra lépése (uralkodik 1757-ig)

I. Mahmud korában további reformokat vezetnek be a hadseregben; újra megnyitják az Ibrahim Müteferrika halálát követően 1747-ben egy időre bezárt nyomdát; több középületet, így könyvtárat építenek.

1755. szeptember vége Harminchat órás tűzvész Isztambulban.

1755. december 5. Az I. Mahmud korától épülő Nuruoszmánije dzsámi felavatása.

1756. július 6. Negyvennyolc órás tűzvész Isztambulban.

1757. október 30. III. Oszmán halála, III. Musztafa szultán trónra lépése (uralkodik 1774-ig)

1761. március vége Barátsági és kereskedelmi szerződés megkötése az Oszmán Birodalom és Poroszország között.

1766. május 22. Nagy földrengés Isztambulban.

1768. október 6. A Porta hadat üzen Oroszországnak.

1770. február 2. Az oroszok elfoglalják Bukarestet.

1770. július 6–7. Az orosz hajóhad Izmir közelében, Csesménél megsemmisíti az oszmán flottát.

1770. augusztus 1. Az oszmán hadak Kahulnál (Kartal) vereséget szenvednek az oroszoktól.

1771. június Az oroszok ellenőrzésük alá vonják a Krím-félszigetet, tőlük függő kánt neveznek ki.

1774. január 21. III. Musztafa szultán halála, I. Abdülhamid szultán trónra lépése (uralkodik 1789-ig).

1774. július 21. I. Abdülhamid és II. Katalin cárnő megbízottai Kücsük-Kajnardzsában orosz térnyerést hozó békét kötnek, mellyel lezárják az 1768 óta folyó háborúskodást; Ausztria jogot szerez Bukovina elfoglalására.

1775. május 7. A Habsburg Monarchia hadserege megszállja a stratégiailag fontos Bukovinát, melyről a szultán az 1768–1774 közötti oszmán–orosz háborúban nyújtott pénzügyi segítség viszonzásául mondott le.

1779. március Az Ajnalikavak palotában aláírt egyezmény további térnyerést biztosít az oroszoknak.

1783. július Oroszország annektálja a Krímet.

1784. január 9. Az oszmánok átadják a Krím-félszigetről való lemondást tudató okmányt az oroszoknak.

1784. február 24. A Porta és a bécsi kormány szerződésben szabályozza a két ország közötti áruforgalmat, minden kötöttség alól mentesíti az osztrák és a magyar kereskedőket.

1787. május 23. II. József és II. Katalin Herszonban szövetséget köt az oszmánok ellen.

1787. augusztus Az Oszmán Birodalom hadat üzen Oroszországnak.

1787. szeptember 10. II. József császár elrendeli, hogy hadserege vonuljon az oszmán határra.

1787. december 2. II. József a II. Katalinnal kötött szerződés értelmében csatlakozik Oroszország háborújához az oszmánok ellen; e napon seregei megkísérlik rajtaütéssel elfoglalni Belgrádot, ám sikertelenül.

1788. február 9. II. József követe hadüzenetet ad át Isztambulban.

1788. március 14. A Bécset február 29-én elhagyó II. József a futaki táborban csatlakozik az oszmánok ellen induló sereghez.

1788. április 24. A császári had elfoglalja Szabácsot.

1788. augusztus 7. Az oszmán hadak Vidinnél a nagyvezír, Kodzsa Juszuf pasa parancsnoksága alatt átkelnek a Dunán és Havasalföldön átvonulva benyomulnak a Temesi Bánságba.

1788. augusztus 28. Magyarország déli határvidékén, a mehádiai csatában az oszmánok vereséget mérnek a Habsburg Birodalom csapataira.

1788. szeptember 20. A nagyvezír, Kodzsa Juszuf pasa Lugosnál meglepi és megfutamítja a Habsburg sereget (a súlyos beteg II. József visszatér Bécsbe).

1789. április 7. Ocsakov elvesztésének hírére I. Abdülhamid agyvérzésben meghal, s III. Szelim lép a trónra (uralkodik 1807-ig).

1789. október 8. A Habsburg erők egy hónapos ostrom után beveszik Belgrád várát; a megadási feltételek értelmében Oszmán pasa parancsnok és a védők szabadon elvonulhatnak.

1789. október 12. A Habsburgok elfoglalják Szendrő várát.

1790. január 31. Az Oszmán Birodalom és Poroszország szövetséget köt; porosz seregek vonulnak fel a Habsburg Monarchia határánál.

1790. szeptember 29. III. Szelim és II. Lipót megbízottai Gyurgyevóban fegyverszüneti szerződést írnak alá.

1791. augusztus 4. Békekötés Szvistovban a Porta és az osztrákok között (Belgrád újra az oszmánoké).

1792. január 8 vagy 9. Jászvásári (Iaşi) béke az oszmánok és az oroszok között (határ a Dnyeszter és a Kubán folyó mentén).

1793. február 24. A nizám-i dzsedid (új rend) elnevezésű gyalogos alakulat létrehozása (a csapattestben szolgálók száma 1806-ra 22 ezer fő fölé, a tiszteké közel 1600-ra emelkedik).

1795. július 7–8. Tizenegy órán át tartó tűzvész Isztambulban.

1798. július Napóleon hadai elfoglalják Alexandriát, majd Kairót (angol közbeavatkozás nyomán 1801 nyarán kénytelenek kivonulni Egyiptomból).

1799. január 3. Franciaellenes oszmán–angol egyezmény.

1802. június 25. Békekötés Amiens-ben az Oszmán Birodalom és Franciaország között (helyreáll a korábbi jó viszony).

1803 A vahabita mozgalom harcos fellépése az Arab-félszigeten; 1807-ben Medinára támadnak.

1804–1813 Az első, végső kimenetelében sikertelen szerb felkelés Karagyorgye vezetésével.

1805. május 14. Mehmed (Mohammed) Alit kinevezik Egyiptom kormányzójának (1848-ig tölti be ezt a posztot); az idők során korszerű hadsereget épít ki, központosított igazgatást vezet be, gazdasági reformokat valósít meg. *július 3 (DIA), 8 (Inal, Dani)

1806. december 22. Oszmán hadüzenet a Moldvát és Havasalföldet megszállni kívánó Oroszország ellen.

1807. május 29. A hadsereg reformját ellenző konzervatív erők pár nappal korábban kezdődő lázadása nyomán III. Szelimet megfosztják trónjától, helyére IV. Musztafa szultán kerül (uralkodik 1808-ig).

III. Szelim korában különböző, elsősorban hadászati reformokat vezetnek be az Oszmán Birodalomban (az igazgatási és tisztán katonai feladatok szétválasztása, szervezeti módosítások, alkalmassági vizsgálatok a sereg ütőképességének javítására, rendszeres gyakorlatozás előírása, kaszárnyák modernizálása, a janicsárok létszámának csökkentése, európai típusú puskákkal való ellátása, a tüzérség, aknászok és más alakulatok átszervezése; hadmérnöki iskolák létesítése).

1808. július 28. A korábban Ruszcsukban gyülekező elégedetlenkedők Bajraktár/Álemdár Musztafa pasa vezetésével leteszik IV. Musztafát a trónról, s helyére II. Mahmud szultánt ültetik (uralkodik 1839-ig).

1808. október 7. Megegyezés (szened-i ittifák) aláírása az udvar, illetve a központtól függetlenedő helyi notabilitások és tartományi kormányzók egy része között a birodalom érdekeinek tiszteletben tartására. *szept. 29.Inal

1808. október 14. A III. Szelim uralkodásának végén feloszlatott nizám-i dzsedid alakulat újjáélesztése, szekbán-i dzsedid, új szekbán egység néven; kezdetben 10 ezer fő, távlati cél 160 ezer ember.

1808. november közepe A konzervatív erők támadása az új szekbán alakulat ellen (jóllehet feloszlatásuk után szabad elvonulást ígérnek nekik, levágják őket).

1809. január eleje Kale-i Szultánije-i béke a Porta és az angolok között, akik kiürítik az elfoglalt oszmán területeket.

1809 után II. Mahmud nem adja fel – többek között – a hadsereg gyökeres átalakítására vonatkozó terveit, személyi változtatásokat hajt végre és várja az alkalmas pillanatot.

1811 nyara Ruszcsuk közelében az orosz hadak megverik a nagyvezír, Ahmed pasa seregét. *1810 Inal, Dani.

1811–1812 Mehmed Ali segít leszámolni a vahabita felkelőkkel (ismételten 1818–1820-ban).

1812. május 28. Bukaresti béke a Porta és az oroszok között (utóbbiak többek között feladják Moldva nagy részét és Havasalföldet).

1812–1820 Részben sikeres törekvések a balkáni és az anatóliai notabilitások megfékezésére.

1815 virágvasárnap A második szerb felkelés kezdete.

1817 Milos Obrenovics lesz a szerbek főkenéze (az oszmánok hivatalosan csak 1830-ban ismerik el).

1820. április Az oszmán vezetés megpróbál leszámolni Janinai Ali pasával, a görög és albán régió notabilitásával; hosszas ellenállás után, kegyelemben bízva megadja magát, de 1822. január 24-én kivégzik.

1820. október Oszmán hadüzenet Iránnak; a harcok perzsa sikereket hoznak.

1821. március 6. Az orosz szolgálatban álló Alekszandrosz Ipszilantisz (Alekszander Ipszilanti) meghirdeti a görög felkelést (átkel a Pruton, de Moldvában vereséget szenved).

1821. március vége Móreában felkelés tör ki az oszmán uralom ellen.

1822 Nemzetgyűléseket tartanak Móreában, kikiáltják a függetlenséget.

1823. július 23. Erzurumi béke a Porta és Irán között, a korábbi feltételek mellett.

1825. február Mehmed Ali a szultán kérésére bekapcsolódik a görög felkelők elleni küzdelembe.

1825. április 30.–1826. április 23. A görög felkelők utolsó állásának számító Meszolóngi ostroma és megvétele (a hellén szabadságharc átmeneti elfojtása).

1826. június 15-17. A janicsár hadtest feloszlatása, kaszárnyáik felgyújtása, sokuk megölése.

1826. június 16. Új katonai alakulat létrehozása: Aszákir-i Manszúre-i Muhammedije („Mohamedi győzelmes katonák”).

1826. július 8. vagy 10. A janicsárokhoz évszázadok óta kötődő bektási dervisrend betiltása.

1826. augusztus 31. Tűzvész Isztambulban; a szeráj is kárt szenved.

1827. június 5. Tíz hónapi ostrom után oszmán kézre kerül Athén.

1827. október 20. Az oszmán flotta Navarinónál vereséget szenved a szövetségesektől.

1827–1828 További reformok a hadseregben és a flottánál.

1828. október Mehmed Ali kivonja haderejét Móreából.

1828. augusztus 19–22. Az oroszok beveszik Edirnét.

1829. szeptember 14. Béke Edirnében a szultán és a cár között (többek között Szerbia teljes autonómiát kap, éves adóját egy tételben rója le; Oroszországnak is megadják ugyanazokat az ún. kapitulációs jogokat, melyeket a nyugati országok élveznek).

1830. április 24. Az oszmánok elismerik a független Görögországot (területe a Peloponnészoszi-félszigetre és a Kikládokra szorítkozik).

1830. július Franciaország elfoglalja az oszmánoktól lazán függő Algériát.

1830–1831 Az első népszámlálás az Oszmán Birodalomban.

1831. november 1. Az első (hivatalos) oszmán újság, a hetilapként kiadott Takvim-i Vekáji (Az Események Kalendáriuma) megjelenése.

1831–1833 Az első oszmán–egyiptomi háború (Mehmed Ali hadai 1832-ben Konjánál győznek, a további előrenyomulást az oroszok akadályozzák meg).

1833. július 8. Az ún. Hünkár Iszkeleszi-i egyezmény a Porta és a cár között (erősíti a orosz térnyerést, veszélyezteti Anglia és Franciaország érdekeit a régióban).

1833–1839 II. Mahmud további reformokat akar megvalósítani, immár nem csupán katonai téren.

1834. július 8. A katonai tartalékos szolgálat (redif) létrehozatala tartományonként.

1834 A Mekteb-i Harbije (Katonai Akadémia) megalapítása.

1836. március 11. A reiszülküttáb hivatalából létrejön a Külügyminisztérium, a nagyvezír titkárságából (szadáret kethüdaligi) pedig a Belügyminisztérium (1839-ben a nagyvezíri hivatalba olvasztják); valamivel később további minisztériumokat vagy azok kezdeményeit is megalakítják.

1838. augusztus 16. A baltalimani egyezményben megerősítik és kiterjesztik Nagy-Britannia kereskedelmi előjogait.

1838 A miniszterelnöki hivatal létrehozatala; különféle tanácsadó testületek (súra) felállítása a szultán körül.

1838–1839 A második oszmán–egyiptomi háború (a szultán erői vereséget szenvednek).

1839. június 28. II. Mahmud szultán halála.

1839. július 1. Abdülmedzsid szultán trónra lép (uralkodik 1861-ig).

1839. november 3. A Gülhane parkban kihirdetik az átfogó reformokat célzó szultáni rendeletet, ezzel megkezdődik az ún. Tanzimát korszak (oszmán reformkor). Musztafa Resid pasa, a változások elkötelezett híve fogalmazta meg a fő elveket: az alattvalók egyenlőségének garantálását, az igazságos adóztatási gyakorlat kialakítását, a katonai szolgálat átlátható szabályozását (a megvalósítás, a külső és belső problémák miatt, csak részben sikeres).

1840. május 3. A francia minta alapján készült oszmán büntetőtörvénykönyv kiadása.

1840. július 15. A londoni konferencia végeztével egyezményt írnak alá az oszmánok, az angolok, az oroszok, a poroszok és az osztrákok (ígéret a Mehmed Ali kezébe került területek visszaadására, másrészt Egyiptom kormányzói tisztjének az ő családján belüli öröklődésére).

1841. február 13. Mehmed Ali kénytelen feladni területi igényeit a Közel-Keleten és megelégedni az egyiptomi kormányzósággal.

1841. július 13. Londoni egyezmény a tengerszorosokról (nem haladhatnak át rajtuk idegen hadihajók).

1849. augusztus 22. Kossuth Lajos Vidinbe érkezik; augusztus 19-én a Habsburgok és az oroszok kérik ő és társai kiadatását, ezt a Porta visszautasítja; Kossuth és kísérete november 21. és február 16. között Sumlában tartózkodik.

1849–1879 Egyiptom függetlenedése I. Abbász (1849–1854), Száid (1854–1863) és Iszmáil pasa (1863–1879) kormányzósága idején.

1850. március 31. Kossuth Lajos és kísérete Sumlából februárban útra kelve megérkezik Kütahjába.

1850 Oszmán kereskedelmi törvénykönyv kiadása.

1851. szeptember 11. Kossuth Lajos elhagyja az Oszmán Birodalom területét.

1853. november 30. Az orosz flotta Szinopnál legyőzi az oszmán hajóhadat.

1853–1856 Folyik a francia és angol segítség eredményeként oszmán részsikereket hozó ún. krími háború (közvetlen kirobbantó oka Moldva és Havasalföld orosz kézre kerülése).

1854. augusztus 24. A pénzügyi nehézségek enyhítésére az Oszmán Állam először vesz fel külföldi kölcsönt, amit 1860-ig további három alkalom követ.

1856. február 18. Az oszmán reformkor, a Tanzimát második, 1875-ig tartó szakaszát elindító szultáni rendelkezés (iszlahat fermáni) hivatalos felolvasása; főként a nem mohamedán alattvalók jogbiztonságát erősíti.

1856. február 25.–március 30. Párizsi konferencia a krími háború lezárására. A békeokmány értelmében Oroszország lemond Havasalföldről és Moldváról, a nagyhatalmak először ismerik el hivatalosan az Oszmán Birodalmat az európai államrendszer részeként, s garantálják területi integritását; a Fekete-tenger és partvidéke semleges zónává válik.

1856. június 7. A Boszporusz európai partján elkészül az új, európai stílusú szultáni palota, a Dolmabahcse szaraji (csak 1876-ig lakják a szultánok).

1859. szeptember 14. Csírájában elfojtott kísérlet Abdülmedzsid leváltására.

1861. június 9. Libanon kedvezményezett szandzsák státust kap.

1861. június 25. Abdülmedzsid halála, Abdülaziz szultán trónra lépése.

Abdülmedzsid korában részben átszervezik az államigazgatást, az adóbehajtást, kibocsátják az első papírpénzt, kötelezővé teszik az alsó fokú képzést, számos új iskola alapítanak, új Galata híd épül az Aranyszarv-öbölben.

1861. december 23. Havasalföld és Moldva egyesüléséből Románia létrejöttének proklamálása (az állam ténylegesen 1862. február 5-én alakul meg, s 1878-ban nyeri el teljes függetlenségét).

1861. április Abdülaziz látogatása Egyiptomban; nagy pompával fogadják.

1864. október 8. Az Oszmán Birodalom tartományi közigazgatásának reformja.

1866. június 2. Az egyiptomi kormányzó a hidiv (kedive) címet kapja a szultántól, ami további függetlenedést tett lehetővé.

1867. június 21.–augusztus 7. Abdülaziz hivatalos európai útja, az egyetlen ilyen a szultanátus történetében (Franciaországba, Angliába, Belgiumba, Poroszországba, Ausztriába és Magyarországra látogat el).

1868. június 10. Törvény teszi lehetővé külföldiek ingatlanvásárlását az Oszmán Birodalomban.

1871 Befejeződik a Csiragan szaraji építése a Boszporusz európai oldalán (Abdülaziz rövid ideig használja; később V. Murád lakik benne, letétele után).

1875. nyara Hercegovinában felkelés tör ki az oszmán uralom ellen és ezzel kirobban a „keleti válság”.

1876. május 2. A bulgár felkelés kezdete.

1876. május 30. Abdülaziz letétele, helyére V. Murád szultán trónra ültetése (uralkodott három hónapig).

Abdülaziz korában törekednek a hadsereg modernizálására, európai fegyverekkel ellátására, a katonai akadémia megújítására, a flotta erősítésére; bővül a vasúthálózat, a távírórendszer; kábelvasút épül Isztambul Galata negyedében; Széchenyi Ödön létrehozza az oszmán tűzoltóságot; számos – részben európai mintát követő – különféle iskola nyílik; az állam jelentős mértékben eladósodik; egyes területeken szűkítik az uralkodó jogkörét, ami az alkotmányos monarchia irányába mutat.

1876. augusztus 31. A súlyos idegbajban szenvedő V. Murád letétele (betegségébe Abdülaziz június 4-én bekövetkezett öngyilkossága vagy megölése is belejátszik); II. Abdülhamid szultán trónra lépése (uralkodott 1909-ig).

1876. október 29. Abdülkerim Nádir pasa megveri az orosz önkéntesek által támogatott szerb felkelőket.

1876. december 23. Az első alkotmányos monarchia kihirdetése az Oszmán Birodalomban.

1876. december 23.–1877. január 20. Isztambuli konferencia a keleti kérdés rendezésére (eredménytelenül oszlik fel).

1877. március 19. Összeül az első, 141 fős oszmán parlament, a szultán trónbeszédet mond.

1877. április 24. Oroszország román, szerb, montenegrói és bulgár támogatással háborút indít az Oszmán Birodalom ellen (a magyar közvélemény törökpárti).

1877. december 10. A bulgáriai Plevent (Plevne) öt hónapig ostromolják, majd beveszik az oroszok (másutt is sikereket érnek el, Isztambult csak az angolok közbelépése nyomán nem foglalják el).

1878. január 31. Az oszmánok Edirnében fegyverszünetet kötnek az oroszokkal.

1878. február 13. A belső vitákkal küzdő oszmán parlament berekesztése, Abdülhamid önkényuralmi korszakának kezdete (a szultán a Jildiz palotába költözik, s szinte minden ügyet maga intéz).

1878. március 3. Béke aláírása az Isztambul közeli Ajasztefanoszban (San Stefano); Anglia a felülvizsgálását kéri, főleg az orosz térnyerés és Bulgária tervezett területének túl nagy volta miatt.

1878. június 13.–július 13. A berlini kongresszus ülésezése, majd az ajasztefanoszi egyezményt felváltó, az angol érdekeknek jobban megfelelő szerződés aláírása; az oszmánok elvesztik Bulgáriát, Boszniát, Ciprust, Karszot és Batumit.

1878. július 29. A berlini kongresszus felhatalmazása nyomán megkezdődik Bosznia-Hercegovina osztrák–magyar megszállása (a magyar közvélemény nem ért vele egyet).

1881. május 12. Franciaország ellenőrzése alá vonja a II. Mahmud kora óta egyre lazább oszmán függőségben lévő Tuniszt.

1881. július 2. Thesszáliát elvesztik az oszmánok és Görögország része lesz.

1881. december 20. Egyezség aláírása az Oszmán Birodalomnak korábban hiteleket adó államok képviselőivel; az Oszmán Államkölcsön Hivatal felállítása (egyes kincstári bevételek –dohány, só, szesz –lekötése az intézmény számára).

1882. július–augusztus Anglia ellenőrzése alá vonja Egyiptomot.

1885. szeptember 18. Felkelés kezdődik Kelet-Ruméliában, melynek nyomán a terület bulgár ellenőrzés alá kerül.

1889. június 2. Négy fiatal megalakítja az ifjútörökök Oszmán Egység és Haladás Társasága elődjének tekinthető Oszmán Egység nevű csoportot Isztambulban (karbonári és orosz nihilista elveket követve szerveződik).

1895. április 1. Párizsban megjelenik az ifjútörökök sajtóorgánuma, a Mesveret (Tanácskozás).

1895 Az ifjútörökök első szervezeti szabályának és programjának elkészítése.

1896. január Az ifjútörökök párizsi csoportja válik a mozgalom vezető erejévé (fontos egységeik működnek Isztambulban, Genfben és Kairóban, kisebbek több városban).

1896. május Görög felkelés kezdődik Krétán.

1897. április 17. Az Oszmán Birodalom hadat üzen Görögországnak; a harcok oszmán győzelemmel és kisebb területi gyarapodással érnek véget, Kréta autonómiát nyer.

1902. február 4–9. Az ifjútörökök első kongresszusa Párizsban.

1903 nyara Oszmán-ellenes felkelés kezdődik Macedóniában, de elfojtják.

1904. július Megszűnik az Oszmán Egység és Haladás Társasága, helyét az Oszmán Egység és Forradalom Társaság foglalja el.

1905. július 21. Örmény pokolgépes merényletkísérlet II. Adbülhamid ellen; 26 ember meghal, a szultán megmenekül.

1906 eleje Megalakul az Oszmán Haladás és Egység Társaság.

1906. szeptember Megalakul az Oszmán Szabadság Társaság, tagjai között található Talat, Dzsemál és Enver bej, a későbbi három fő katonai vezető.

1907. szeptember 27. Az Oszmán Szabadság Társaság egyesül az Oszmán Haladás és Egység Társasággal (az utóbbi nevét tartják meg, központjuk Párizs; ebbe olvad be Musztafa Kemál titkos csoportosulása, a Haza és Szabadság).

1907. december 27-29. Az ifjútörökök második kongresszusa Párizsban.

1908. július 23. A Szalonikiben kezdődő ifjútörök forrongások vezetői kikényszerítik, hogy II. Abdülhamid állítsa helyre az alkotmányos monarchiát és írjon ki parlamenti választásokat.

1908. október 5. Bulgária függetlenné nyilvánítja magát, a Monarchia bejelenti Bosznia-Hercegovina annektálását.

1908. december 17. Megalakul a második, 274 fős oszmán parlament.

1909. április 13. A visszarendeződést célul tűző katonai zendülés tör ki Isztambulban.

1909. április 27. Az alkotmányos monarchiát akaró Akcióhadsereg, melynek vezérkari főnöke Musztafa Kemál, visszaszerzi a hatalmat Isztambulban; II. Abdülhamidot leváltják; fivére, a 65 esztendős Resád lép a helyére, V. Mehmed néven (uralkodik 1918-ig).

II. Abdülhamid korában megjelenik a pániszlám gondolat, a szultán előszeretettel használja a kalifa címet; számos oktatási és néhány egészségügyi intézmény, több közgyűjtemény létesül; kamarák alakulnak; a szigorú cenzúra ellenére élénkül a könyvkiadás, szaporodik a sajtótermékek száma, Németország vasútépítési koncessziókat kap.

1911. június 5–26. V. Mehmed az elégedetlenkedő balkáni területekre látogat (elnyeri a lakosság szimpátiáját).

1911. október 5. Olaszország elfoglalja az Oszmán Birodalom két utolsó afrikai birtokát, a líbiai Tripolit és Bengázit.

1911. november 21. Megalakul a Szabadság és Egyetértés Párt (a 105 ellenzéki képviselőből 70 ebbe lép be).

1912. január 18. Az oszmán parlament feloszlatása.

1912. április 18. A választásokon elsöprő többséget szerző Egység és Haladás Párt alakít kormányt.

1912. április 24.–május 20. Olaszország további oszmán területeket foglal el, s Isztambult fenyegeti.

1912 tavasza A balkáni országok az Oszmán Birodalom ellen készülődnek, felkelés Albániában.

1912. október 8. Kitör az első Balkán-háború.

1913. május 30. Londonban aláírják az első Balkán-háborút lezáró békét (Edirnét is beleértve az oszmánok szinte valamennyi európai területüket elvesztik).

1913. július 21. A második Balkán-háború során az oszmánok visszaszerzik Edirnét.

1914 eleje A Talat–Enver–Dzsemál triumvirátus katonai-politikai kulcspozíciókat szerez.

1914. augusztus 2. Az oszmánok és a németek oroszellenes szövetségi szerződést kötnek.

1914. szeptember 9. Október elsejei hatállyal egyoldalúan felmondják a kapitulációs szerződéseket, amelyek területenkívüliséget biztosítottak a nyugati országoknak, illetve állampolgáraiknak az Oszmán Birodalom területén.

1914. október 29. Az oszmán flotta hadüzenet nélkül fekete-tengeri orosz kikötőkre támad.

1914. november 11. Az Oszmán Birodalom a központi hatalmak oldalán belép a háborúba, a szultán hitharcot hirdet.

1915. március 18.–1916. január 9. Harcok a Csanakkalei-félsziget birtoklásáért: főleg Musztafa Kemál parancsnoki képességeinek köszönhetően sikerül visszaverni az angol–ausztrál–új-zélandi és francia erőket (mindkét oldalon igen súlyosak a veszteségek).

1915. május 23. A kelet- és dél-anatóliai, illetve szíriai örmények átmenetinek tervezett kitelepítésének elrendelése (az akció célja az orosz és más hadműveleti területek biztosítása várható támadásaik ellen, illetve függetlenségi törekvéseik megakadályozása; a vezetés szándéka ellenére a deportáltak egy része nem érkezik meg kijelölt lakhelyére).

1915. szeptember 29. Az angolok elfoglalják Bászrát.

1916. február 16. Az oroszok beveszik Erzurumot (utána nagy számú mohamedán esik áldozatul, illetve menekül el a térségből).

1916. április 18. Az oroszok elfoglalják Trabzont, majd július végén Erzindzsánt (az októberi forradalom nyomán ez a front elcsendesedik).

1916. június 5. Hüszejn mekkai serif megindítja az arab felkelést.

1917. március 11. Az angolok elfoglalják Bagdadot (később Moszul kivételével egész Irakot).

1917. szeptember II. Vilmos az Oszmán Birodalomba látogat.

1917. december 19. Az angolok elfoglalják Jeruzsálemet.

1918. március 3. A breszt-litovszki béke értelmében az oszmánok visszakapják az oroszok által elfoglalt kelet-anatóliai területeket.

1918. május IV. Károly magyar király (I. Károly osztrák császár) az Oszmán Birodalomba látogat.

1918. július 3. V. Mehmed halála, VI. Mehmed (másik nevén Váhideddin) szultán trónra lépése (uralkodott 1922-ig).

V. Mehmed korában az alkotmányos monarchia elvei nagy mértékben érvényesülnek, a szultán még jogai egy részének gyakorlásáról is lemond.

1918. szeptember–október Az oszmánok elvesztik iraki, szíriai és libanoni területeiket.

1918. október 2. A bulgáriai oszmán hadak kapitulációja.

1918. október 30. Mudroszban fegyverszünetet kötnek az oszmánok (teljes és feltétel nélküli megadást, lefegyverzést ír elő, megkívánja a tengerszorosok, kikötők megnyitását, a kommunikációs eszközök átadását, a térítésmenetes ellátmányozást).

1919. május 15. A görög csapatok elfoglalják Izmirt.

1919. május 19. Musztafa Kemál pasa partra száll Szamszun városában, megkezdődik a függetlenségi háború.

1919. július 23.–augusztus 7. Az erzurumi kongresszus kiáll a keleti területek elszakíthatatlansága és az ország területi épsége mellett a fegyverszüneti vonalakon belül, a nemzeti függetlenség, a szultanátus és a kalifátus keretei között.

1919. szeptember 4–11. A szivaszi kongresszus megerősíti és továbbfejleszti az Erzurumban elfogadott elveket.

1920. február 17. Az utolsó oszmán parlament Isztambulban a nemzeti paktumban (miszák-i millí) kijelenti, hogy minden olyan terület, ahol oszmán muszlim többség található, oszthatatlan egységet alkot; a mudroszi fegyverszünet értelmében idegen hatalmak által megszállt és arab többségű részeken népszavazással kell eldönteni a hovatartozást.

1920. augusztus 10. A sèvres-i békeszerződés; az Oszmán Birodalom felosztása, maradék területeinek politikai-gazdasági függőségbe kényszerítése az antant hatalmaktól.

1920. december 2–3. Török győzelem az örmények ellen, a gümrüi szerződés véglegesíti a két ország határát.

1921. január 9–10. Az első inönüi csata; a görög előrenyomulás megállítása.

1921. január 20. A Nagy Török Nemzetgyűlés ideiglenes alkotmányt fogad el.

1921. február 21.–március 12. Londoni konferencia a sèvres-i békeszerződés felülvizsgálatára; nem hoz eredményt.

1921. március 16. Török–szovjet barátsági szerződés aláírása Moszkvában.

1921. április 1. A második inönüi csata; török győzelem a görög erők felett.

1921. július 10. Általános görög offenzíva indul; elfoglalják Eszkisehirt és Kütahját.

1921. augusztus 5. A Nagy Török Nemzetgyűlés rendkívüli hatalommal felruházott főparancsnoknak nevezi ki Musztafa Kemált.

1921. augusztus 23.–szeptember 13. A Szakarja folyónál a török erők feltartóztatják az Ankara ellen igyekvő görög hadakat.

1921. szeptember 19. A Nagy Török Nemzetgyűlés marsalli rangot és gázi (vitéz, hős) címet adományoz Musztafa Kemálnak.

1921. október 13. A karszi szerződés véglegesíti Törökország és a Kaukázuson túli szovjet köztársaságok határát.

1921. október 20. Megállapodás Ankarában, mely szerint a franciák kiürítik Dél-Anatóliát.

1922. augusztus 26. A görögökkel szembeni ellentámadás megindítása az ankarai Kodzsatepe dombról.

1922. augusztus 29–30. A török erők Dumlupinarnál legyőzik a görög hadakat.

1922. szeptember 9. A török csapatok bevonulnak Izmirbe; másnap Musztafa Kemál is odaérkezik.

1922. október 11. Fegyverszüneti szerződés aláírása Mudanjában a török nemzeti kormány és a szövetségesek között.

1922. október 31. Megkezdődik Kelet-Trákia átadása Törökországnak.

1922. november 1. Az Oszmán-ház trónfosztása, a szultanátus és a kalifátus különválasztása; VI. Mehmed november 17-én egy angol hadihajón elmenekül Isztambulból.

1922. november 18. A nemzetgyűlés megválasztja kalifának VI. Mehmed fiát, Abdülmedzsid efendit.

1922. november 21. Béketárgyalások megkezdése Lausanne-ban a sèvres-i diktátum megváltoztatására.

1923. március vége Friedrich István volt miniszterelnök magyar nemzeti szervezetek nevében díszkardot nyújt át Gázi Musztafa Kemál pasának; a viszonzásul kapott fényképet és a nemzetnek szóló üdvözletet július 24-én adja át a parlamentben.

1923. július 24. A lausanne-i béke aláírása; Moszul kivételével elismerik a nemzeti paktumban rögzített egységes török nemzetállam területét.

1923. szeptember 9–11. Törökországban megalapítják a Néppártot (később Köztársasági Néppárt); elnöke Musztafa Kemál.

1923. október 2. A szövetséges erők elhagyják Isztambult.

1923. október 13. Törökország új fővárosa Ankara lesz.

3. A Török Köztársaság

1923. október 29. A Török Köztársaság kikiáltása; államfője Mustafa Kemal.

1923. október 30. İsmet pasát (később İnönü) Törökország miniszterelnökévé választják.

1923. december 18. A diplomáciai kapcsolatok felvétele a Magyar Királyság és a Török Köztársaság között.

1924. március 3. A kalifátus eltörlése Törökországban; az Oszmán-ház száműzése, a vallási iskolák bezárása.

1924. április 8. A vallási bíróságok bezárása.

1924. április 20. A Török Köztársaság alkotmányának elfogadása.

1924. november 17. Az első ellenzéki politikai szervezet, a Haladó Köztársasági Párt megalakulása.

1925. szeptember 2.–november 30. A dervisrendek feloszlatásának és kolostoraik bezárásának elrendelése Törökországban.

1925. november 25. Törvény a betiltott fez helyett a kalapviselésről.

1925. december 17. Törökország tíz éves kölcsönös megnemtámadási és benemavatkozási szerződést köt a Szovjetunióval.

1926. február 17. A svájci polgárjogi törvénykönyv átvétele a török polgárjog kialakításához; a nők egyenjogúsítása.

1926. március 1. Új büntető törvénykönyv lép életbe Törökországban.

1926. június 5. A moszuli viszály rendezése, Törökország délkeleti határainak véglegesítése.

1926. június 14. İzmirben Mustafa Kemal meggyilkolására irányuló összeesküvést lepleznek le.

1926. augusztus 2–26. Az Ankarában lefolytatott perben az államfő elleni összeesküvés miatt halálra ítélnek és kivégeznek négy egykori ifjútörök politikust.

1926. október 3. Még életében felavatják Mustafa Kemal első szobrát, İstanbulban.

1927. június 30. Mustafa Kemal nyugdíjaztatja magát a hadseregből.

1927. október 15–16. A Köztársasági Néppárt kongresszusán Mustafa Kemal másfél napos beszédben összegzi a függetlenségi háború jelentőségét és saját, abban betöltött szerepét.

1927. október 28. Az első köztársaság kori népszámlálás; az ország lélekszáma 13,65 millió.

1927. november 1. Mustafa Kemalt ismét köztársasági elnöknek választják.

1928. április 1. Az állam és a vallás szétválasztása; az iszlám megszűnik államvallásnak lenni.

1928. november 1. Törvényt fogadnak el a latin betűs írás törökországi bevezetésére.

1930. június 11. A török Központi Bank létrehozatala.

1930. augusztus 12. Az ellenzéki Szabad Köztársasági Párt megalakulása.

1930. október 27. Mustafa Kemal meghívására Ankarába utazik Venizelosz görög miniszterelnök, 30-án barátsági szerződést írnak alá a két ország között.

1930. október 28. Bethlen István magyar miniszterelnök Törökországba látogat.

1930. november 17. İzmiri zavargásokat követően feloszlik a Szabad Köztársasági Párt.

1931. március 26. Törökországban bevezetik az európai súly- és mértékrendszert.

1931. április 12. Mustafa Kemal létrehozza a Török Történettudományi Társaságot.

1931. május 4. Mustafa Kemalt harmadszor is a Török Köztársaság elnökévé választják.

1931. május 10–18. A Köztársasági Néppárt kongresszusán kimondják a gazdaságirányítás elveként az etatizmust.

1931. október 11. A török miniszterelnök, İsmet pasa és a külügyminiszter, Tevfik Rüştü Magyarországra látogat.

1932. február 19. Hozzákezdenek a török „népházak” hálózatának kiépítéséhez.

1932. július 12. Mustafa Kemal létrehozza a Török Nyelvtudományi Társaságot.

1932. július 18. A Török Köztársaságot a Népszövetség tagja lesz.

1933. május 31. Az új İstanbuli Egyetem megalakítása.

1933. október 20–21. A magyar miniszterelnök, Gömbös Gyula és a külügyminiszter, Kánya Kálmán Törökországba látogat.

1934. január 9. Törökországban elkezdődik az első iparfejlesztési ötéves terv.

1934. február 9. Athénban aláírják a Balkán-paktumot (tagjai: Törökország, Görögország, Románia, Jugoszlávia).

1934. június 14–július 6. A perzsa sah, Rezá Pahlaví hivatalos látogatása Törökországban.

1934. június 21. A vezetéknévtörvény meghozatala.

1934. november 24. Mustafa Kemal a parlamenttől az Atatürk („a törökök atyja”) nevet kapja.

1934. december 5. A nők választhatóságának jogi elismerése Törökországban.

1935. március 1. A Nagy Török Nemzetgyűlés Atatürköt negyedszer is államfővé választja.

1935. május 27. Törökországban a pihenőnapot vasárnapra teszik át.

1936. július 20. Montreux-i egyezmény; a törökök felfegyverezhetik a szorosokat.

1937. január 27. Egyezmény Hatay autonómiájáról Törökország, Franciaország és Szíria között.

1937. március–április Kurd felkelés Tunceli tartományban, melyet a kormányerők levernek.

1937. július 8. Teheráni szerződés Törökország, Irak, Irán és Afganisztán között az országaikat veszélyeztető csoportosulások elleni harcra.

1937. november 15. A kurd felkelés vezetőinek kivégzése, a kurd iskolák bezárása, a nyelvhasználat korlátozása.

1938. eleje Újabb kurd felkelés Tunceli tartományban.

1938. március 30. Az első hivatalos jelentés kiadása Atatürk egészségi állapotáról.

1938. július 5. A törökök ellenőrzés alá vonják Hatayt, ahol külön állam alakul.

1938. július 29. Celal Bayar kormányfő hadműveleti területté nyilvánítja Tunceli tartományt, ahova jelentős katonai erőt irányítanak, mely leveri a lázongást (a térségben 1948-ig van rendkívüli állapot).

1938. szeptember 5. Atatürk végrendeletet készít İstanbulban.

1938. november 10. Kétszeri kómába esés után Atatürk meghal a Dolmabahçe palotában.

1938. november 11. İsmet İnönüt valasztják meg köztársasági elnöknek.

1938. november 21. Atatürk gyászszertartása Ankarában; hamvait 1953. november 10-én a számára épült mauzóleumban helyezik el.

1938. december 26. A Köztársasági Néppárt kongresszusa Atatürköt az „örök vezető”, İnönüt a „nemzeti vezető” címmel ruházza fel.

1939. június 29. A Franciaországgal való megállapodás alapján Hatay tartomány Törökország részévé válik.

1939. október 19. Ankarában török–angol–francia egyezményt írnak alá „egy európai hatalom” agressziójának a kivédésére.

1940. június Törökország az aktív semlegesség politikáját választja, s nem tesz eleget Anglia és a már német megszállás alatti Franciaország iránti kötelezettség-vállalásának.

1941. június 18. Törökország barátsági és megnemtámadási szerződést köt Németországgal.

1943. január 30.–február 1. Churchill brit kormányfő és İnönü köztársasági elnök tárgyalása Adanában; az angol fél sürgeti a török hadba lépést.

1943. december 4–6. İnönü elnök tárgyalásai Kairóban Roosevelt amerikai elnökkel és Churchill brit miniszterelnökkel.

1944. március 19. Kállay Miklós magyar miniszterelnök a német megszálláskor a Török Köztársaság budapesti nagykövetségén kap politikai menedékjogot.

1944. április A szövetségesek nyomására Törökország leállítja krómszállítását Németországnak.

1944. május 24. Churchill csalódottságának ad hangot Törökország hadba lépésének elmaradása miatt.

1944. június 14. Törökország megtiltja, hogy német hadihajók áthaladjanak a szorosokon s bejussanak a Fekete-tengerre.

1944. október 19. Magyar rendőrök és SS-katonák a nagykövet tiltakozása ellenére elhurcolják Kállay Miklós miniszterelnököt a budapesti török nagykövetségről.

1945. február 23. Törökország, hogy meghívást kapjon az ENSZ alakuló ülésére, március 1-i hatállyal hadat üzen Németországnak és Japánnak, belép a II. világháborúba, ám katonai akcióban nem vesz részt.

Az oszmán szultánok

1299 k. – 1324 Oszmán

1324 – 1362 Orhán

1362 – 1389 I. Murád

1389 – 1402 I. Bajezid

1402 – 1413 Interregnum időszaka

1413 – 1421 I. Mehmed

1421 – 1451 II. Murád

1451 – 1481 II. Mehmed

1481 – 1512 II. Bajezid

1512 – 1520 I. Szelim

1520 – 1566 I. Szülejmán

1566 – 1574 II. Szelim

1574 – 1595 III. Murád

1596 – 1603 III. Mehmed

1603 – 1617 I. Ahmed

1617 – 1618 I. Musztafa

1618 – 1622 II. Oszmán

1622 – 1623 I. Musztafa (másodszor)

1623 – 1640 IV. Murád

1640 – 1648 Ibrahim

1648 – 1687 IV. Mehmed

1687 – 1691 II. Szülejmán

1691 – 1695 II. Ahmed

1695 – 1703 II. Musztafa

1703 – 1730 III. Ahmed

1730 – 1754 I. Mahmud

1754 – 1757 III. Oszmán

1774 – 1789 I. Abdülhamid

1789 – 1807 III. Szelim

1757 – 1774 III. Musztafa

1807 – 1808 IV. Musztafa

1808 – 1839 II. Mahmud

1839 – 1861 Abdülmedzsid

1861 – 1876 Abdülaziz

1876 – 1876 V. Murád

1876 – 1909 II. Abdülhamid

1909 – 1918 V. Mehmed (Resád)

1918 – 1922 VI. Mehmed (Váhideddin)

December 22, 2009 | Categories: az ókori kelet történelme | Tags: oszmán, török, történelem | Hoszzászólás »

Irán az iszlám előtt

IRÁN AZ ISZLÁM ELŐTT

Irán történelme két nagy részre osztható, melyet az arab hódítás választ el egymástól. Az iszlám előtti periódus és az iszlám kor élesen elválik történelmileg.

Az iszlám előtti időszak történetét az óperzsa (achaimenida) kortól kezdjük tárgyalni jelen összefoglalásban. Miután az indoeurópaiak közé sorolható iráni törzsek Kr.e. 1000 táján bevándoroltak a mai Irán területére, más iráni csoportok pedig Közép-Ázsia, Afganisztán és a délorosz steppe területén jelentek meg, különböző forrásaink is elkezdenek részletesen foglalkozni e népekkel. Ezt a tágabb régiót nevezhetjük az iszlám előtti iráni történelem területének.

Ez az első kor időben tehát az óperzsa kortól a szászánida időszak végéig terjed, a Kr.e. 6. századtól a Kr.u. 7. század közepéig. E korszak ismeretéhez az eredeti iráni forrásokon (óperzsa, párthus, különböző középperzsa források: szogd, baktriai, khvárizmi, szaka) kívül egyéb jelentős forráscsoportok, mint a klasszikus görög-latin auktorok, a mezopotámiai ékírásos szövegek, egyiptomi démotikus szövegek, a bibliai hagyomány egyes megjegyzései, valamint arámi, örmény és kínai források is hozzásegítenek.

Azt is meg kell azonban jegyezni, hogy összefüggő ismereteink főleg az un. nyugat-iráni népekre, azon belül is a perzsákra vonatkoznak, míg a többi nyugat-iráni népcsoportnak (méd, párthus) és a kelet-iráni népeknek (szogdok, khvárizmiek, baktriaiak és szakák) politikatörténete vagy egyáltalán nem vagy csak meglehetősen töredékesen ismeretes.

Leszámítva a számos történelmi és kronológiai problémával rendelkező méd időszakot (Kr.e. 8-6. sz.), az iráni népek és törzsek történetének első jól ismert ideje a Kr.e. 6-4. század közötti óperzsa periódus. A dél-iráni gyökerű, az Industól a Balkán-félszigetig és Egyiptomig terjedő Achaimenida Birodalom politikatörténete jól ismert, főleg klasszikus (görög, latin) auktorokból és a korai óperzsa korból származó óperzsa királyfeliratokból.

Az Achaimenidákat megdöntő makedón Nagy Sándor és az ő uralmát követő iráni szeleukida makedón-görög korszak a Kr.e. 4. és Kr.e. 2. század közé tehető. Ebből a korból számos kisebb görög epigráfiai emlék egészíti ki ismereteinket a területileg egyre zsugorodó szeleukida állam iráni történelméről.

Az ezt követő és részben már ezzel párhuzamos korszak a párthus eredetű, a Kaszpi-tengertől keletre elterülő Párthiából származó és részben közép-ázsiai kapcsolatokkal is rendelkező Arsakida (Arszakida) dinasztia nevével kapcsolható össze. A Kr.e. 3. század és a Kr.u. 3. század között, közel ötszáz évig hatalmon levő, egyértelműen iráni eredetű és nyelvű párthusok korszaka sajnos elég gyér forrásanyaggal rendelkezik, szemben a korábbi achaimenida és a későbbi szászánida periódusokkal. Így ez a hosszú és az iráni történelmi hagyomány szempontjából mindenképpen meghatározónak tűnő kor csak töredékesen ismert és jórészt antik forrásokra vagyunk utalva kutatásában. A problémákat jól szemlélteti a meglehetősen feltételes Arsakida uralkodói genealógia, mely máig számos kérdést vet fel a kutatásban.

Az utolsó jelentős iszlám előtti nyugat-iráni dinasztia, melyet történelmileg jól ismerünk, a szászánidáké volt. A Kr.u. 3. és 7. század közötti szászánida kor története jól ismert későantik, muszlim (klasszikus arab és perzsa), örmény és bizánci forrásokból. Az iszlám előtti időszak utolsó jelentős nyugati dinasztiájának sikerült egy, a mai Afganisztántól Örményországig és Jemenig ívelő államot létrehoznia. Erősen központosított államigazgatása révén végig komoly kihívást jelentett a tőle nyugatra elterülő Római majd Kelet-római Birodalomnak. Hatalma csúcsán a 7. század elején sikerült Egyiptomot, Szíriát, Palesztinát és Kis-Ázsiát is meghódítania, elérve ezzel az egykori Achaimenida Birodalom határait. Ezt követően azonban szinte pillanatok omlott össze az ellentámadó bizánciak és a váratlanul a történelem színpadára lépő muszlim arab kalifátus csapásai alatt. A 7. században alapvetően új történelmi időszak kezdődik Irán történelmében.

Irodalom:

Apor É.: Perszepolisz, Budapest 1974.

Apor, É.: Irán, birodalmak – hagyományok, Budapest 1985.

Biblia, Ószövetség: Ezsdrás (Ezra), Eszter, Nehémiás, Dániel, Jeremiás siralmai.

Bivar, A.D.H.: The Political History of Iran under the Arsacids, The Cambridge History of Iran, The Seleucid, Parthian and Sasanian Periods. Cambridge 1983. 21-100.

Boyce, M.: A History of Zoroastrianism I-III. Leiden 1975.

Boyce, M.: A Persian Stronghold of Zoroastrianism, Oxford 1977.

Boyce, M.: Middle Persian Literature, Handbuch der Orientalistik, Abt. 1, Bd,4, Abs. 2 Literatur, Lief. 1. Leiden 1968.

Boyce, M.: On Mithra’s Part in Zoroastrianism, BSOAS 32 (1969), 10-34.

Boyce, M.: On the antiquity of Zoroastrian apocalyptic BSOAS 47 (1984), 57-75.

Boyce, M.:On the Sacred Fires of the Zoroastrians, BSOAS 31 (1968), 52-68.

Boyce, M.: On the Zoroastrian Temple Cult of Fire, JAOS 95 (1975), 454-465.

Boyce, M.: Textual sources for the Study of Zoroastrianism, Cambridge 1974.

Boyd, J. W.–Kotwal D. F. M.: A Persian Offering The Yasna A Zoroastrian High Liturgy, Paris 1991.

Briant, P.: L’histoire de l’empire Perse, De Cyrus a Alexandre, Paris 1996.

Cereti, C.: La letteratura pahlavi, Introduzione ai testi con riferimenti alla storia degli studi e alla tradizione manoscritta, Milano 2001.

Christensen, A.: L’Iran sous les Sasanides, Coppenhagen 1944.

Dandamaev, M. A.–Lukonin, V. G.: The Culture and Social Institutions of Ancient Iran, Cambridge 1988.

Dandamaev, M. A.: Persien unter den Achaimeniden, Wiesbaden 1976.

Diakonoff, I.M.: Elam, The Cambridge History of Iran, The Median and Achaemenian Periods, Cambridge 1985. 1-25.

Eliade, M.: Vallási hiedelmek és eszmék története I. Budapest 1994. 264-290.

Eliade, M.: Vallási hiedelmek és eszmék története II. Budapest 1995. 243-261.

Firdauszi, A. M.: Királyok könyve (Sáhnáme), Budapest 1979. 98-188, 290-360.

Frye, R. N.: The History of Ancient Iran, München 1984.

Ghirshman, R.: Az ókori Irán, médek, perzsák, párthusok. Budapest 1981.

Gnoli, G.: Zoroaster’s Time and Homeland, Naples 1980.

Hahn I.: Sassanidische und spätrömische Besteuerung, Acta Ant. Hung. 7 (1959), 253-265.

Harmatta J. Egy újabb óperzsa feliratról, AntTan 1( 1954), 66-83.

Harmatta J.: Az Achaimenidák eredete és birodalomalapítása, AntTan 18 (1971), 18-28.

Harmatta J.: Az óperzsa pecséthengertől a szászánida gemmáig, AntTan 11 (1964), 185-200.

Harmatta J.(szerk.): Ókori Keleti Történeti Chrestomathia, Budapest 1999. (az összes szemelvény az ókori Irán fejezetből)

Harmatta J.: A durai párthus ostrakonok, AntTan 3 (1956), 117-166.

Harmatta J.: A durai párthus pergamen, AntTan 4 (1957), 61-88, 238-249.

Harmatta J.: A Surkh – Kotali feliratok, AntTan 7 (1960), 185-210.

Harmatta J.: I. Dareios és az óperzsa ékírás, AntTan 13 (1966), 189-211.

Harmatta J.: The Great Bactrian Inscription, Acta Ant. Hung. 12 (1964), 373-471

Hegyi D.–Kertész I.–Németh Gy.–Sarkady J.: Görög történelem a kezdetektől Kr. e. 30-ig. Budapest 1995. 313-324, 338-348.

Henning, W. B.: The Disintegration of the Avestic Studies, TPS, 1942 (published in 1944), 40-56.

Hermann, G.: Perzsa reneszánsz, Budapest 1988.

Hérodotosz: A görög-perzsa háború, 2-4, 7. könyv, Budapest 2000.

Hinnels, J. R.: Perzsa mitológia, Budapest 1992.

Iustinus: Világkrónika, 41-42. könyv (291-303), Budapest, s.a.

Jany J.: A Szászánida Birodalom magánjogának rendszere és továbbélése a Közel-Keleten, Budapest 2000.

Jeremiás É.: Az iráni népek időszámításai, Bevezetés a magyar őstörténet kutatásának forrásaiba III. Budapest 1980. 200-213.

Jeremiás É.: Az iráni nyelvek írásbelisége, Bevezetés a magyar őstörténet kutatásának forrásaiba III. Budapest 1980. 67-86.

Josephus Flavius: A zsidók története, (XIV,7.13.) 197-200, 230-237; (XX.3.) 556-561. Debrecen 1994.

Kuhrt, A.: Az ókori Közel-Kelet, Piliscsaba 2005. 155-176, 201-209, 280-282, 298-309.

Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok I-II.: Alexandrosz (I. 529-601), II. Artaxerxész (II. 893-922), II. Crassus II.17-33 (803-824), Antonius II.28-52 (698- 720). Budapest 2001.

Schippmann, K.: Die iranischen Feuerheiligtümer, Berlin–New York 1971.

Schippmann, K.: Grundzüge der Geschichte des sasanidischen Reiches, Stuttgart 1991.

Schippmann, K.: Grundzüge der parthischen Geschichte, Stuttgart 1989.

Schmitt, R.: Achaemenid Dynasty, Encyclopaedia Iranica Vol. I Ab-Anahid, 414-426.

Vásáry I.: A régi Belső-Ázsia története, Budapest 2003. 30-78.

www.terebess.hu/ Papakfia Ardakhsir tetteinek könyve I. I-III. könyv ( ford. Kováts Előd)

Xenophón: Anabaszisz, 1-2. könyv (251-307). Budapest 2001.

MÉD-PERZSA KOR

843 A perzsák első említése újasszír forrásokban.

836 A médek első említése újasszír forrásokban.

654 Szkíta támadás Észak-Iránban.

614 Assur eleste (méd-újbabiloni erők révén).

612 Ninive eleste (méd-újbabiloni erők révén).

585 Méd – lüd ütközet a Halüsznél.

kb. 553 II.Nagy Kürosz legyőzi Asztüagészt (Kr.e. 553330), az Akhaimenida Birodalom kezdete.

546 Nagy Kürosz legyőzi Kroiszosz lüd uralkodót, Lüdia és a kisázsiai görögség óperzsa

539 Babilont elfoglalják a perzsák, az Újbabiloni Birodalom óperzsa kézre kerül.

530 Nagy Kürosz halála a nomád masszagéták ellen ütközetben, Paszargadaiban, uralkodói rezidenciáján temetik el.

530-522 II. Kambüszész uralkodása.

525 II. Kambüszész elfoglalja Egyiptomot, hadjárat Núbia és a Sziva oázis ellen.

522 I. Dareiosz államcsínye (522-486)

520-519 A biszotuni (behisztuni) felirat elkészülte.

513 I. Dareiosz sikertelen szkíta hadjárata.

499-494 A kisázsiai ión városok lázadása és veresége a perzsák ellen.

492 Az első perzsa támadás a görög anyaország ellen, a Mardoniosz vezette perzsa flotta megsemmisül az Athosz hegyfoknál.

490 A második perzsa támadás a görög anyaország ellen, perzsa vereség Marathónnál Dareiosz alatt épül ki az óperzsa közigazgatás, elkezdődik Perszepolisz kiépítése, a birodalom eléri legnagyobb területi kiterjedését.

486 Dareiosz halála, egyiptomi lázadás, felkelés Babilonban.

486-465 I. Xerxész uralkodása.

485 Xerxész leveri az egyiptomi és a babiloni szatrapia felkelését.

480 A harmadik perzsa támadás a görög anyaország ellen, Thermopülainél a perzsák leverik a spártaiakat, Athént felperzselik Szalamisznál viszont tengeri ütközetben vereséget szenvednek az a görög flottától, ezután I. Xerxész távozik görögföldről.

479 Plataiai, Pauszaniasz spártai király vereséget mér a perzsa szárazföldi erőkre, Mardoniosz halála.

469 k. Eurümedón, Kimón vezette athéni flotta legyőzi a perzsákat a kisázsiai partoknál.

465 Xerxészt meggyilkolja eunuchja, Artabanosz.

465-424 I. Artaxerxész uralkodása.

456-455 Inarósz lázadása Egyiptomban, Akhaimenész szatrapa meggyilkolása.

455 Megabüdzosz perzsa hadvezér támadása Inarósz ellen, az athéni flotta megsemmisül Egyiptomban, Inarósz veresége és halála.

451-449 k. Az un. Kalliasz-féle béke a déloszi szövetség és Perzsia között, a kisázsiai görög városok függetlenednek az Óperzsa Birodalomtól.

449 Ciprus felszabadul a perzsa uralom alól, Kimón halála.

424 I. Artaxerxész halála, II. Xerxész és Szekündianosz (Szogdianosz) rövid uralkodása.

424-404 II. Dareiosz Nothosz uralkodása.

413 Perzsia Spártát támogatja a peloponnészoszi háborúban.

404-358 I. Artaxerxész uralkodása; uralma alatt Egyiptom elszakad a birodalomtól.

401 Arszakész (II. Artaxerxész) és ifjabb Kürosz rivalizálása az öröklésért Kunaxa, ifjabb Kürosz halála a bátyjával vívott harcban, a görög zsoldossereg viszontagságos módon visszatér a perzsa területről Kis-Ázsia nyugati részére.

400-396 Agészilaosz spártai király háborúja Nyugat-Kis-Ázsiában, Tisszaphernész szatrapa bukása.

395 Knidosz – az egyesült athéni-perzsa flotta tönkreveri a spártaiakat.

387 Az Antalkidasz-féle vagy un. első királybéke, a kisázsiai ión városok vér nélkül újra perzsa kézre kerülnek.

375 A második királybéke, az első királybéke tartalmának megújítása.

II. Artaxerxész alatt a központi hatalom erősen visszaszorul, regionális szatrapa dinasztiák kialakulása Kis-Ázsiában és Szíriában.

358-338 III. Artaxerxész uralkodása.

345 Sikertelen kísérlet Egyiptom visszafoglalására.

343 Egyiptom sikeres perzsa visszafoglalása, III. Artaxerxész megerősíti a központi hatalmat a birodalomban.

338 III. Artaxerxészt megöleti Bagoasz udvari eunuch.

338-336 Arszész/IV. Artaxerxész uralkodása.

336 Arszészt megöleti Bagoasz udvari eunuch.

336-330 III. Dareiosz uralkodása.

336 III. Dareiosz leszámol Bagoasszal.

334 Nagy Sándor hadjáratának kezdete az Óperzsa Birodalom ellen, a granikoszi csata, a kisázsiai perzsa szatrapák seregének megsemmisítése, KisÁzsia nyugati fele makedón kézre kerül.

333 Isszosz – Nagy Sándor legyőzi III. Dareioszt, foglyul ejti családját, és bevonul Damaszkuszba, Fönícia, Szíria makedón kézen.

332 Egyiptom makedón kézre kerül, Nagy Sándor elfoglalja a Sziva oázist.

331 Gaugaméla Nagy Sándor végső vereséget mér az óperzsa haderőre; elfoglalja Babilont, Szúzát, Perszepolisz majd pedig kifosztja és felgyújtja Perszepoliszt.

330 III. Dareiosz halála Hekatompülosz (Dámghán) közelében, Nagy Sándor elfoglalja Ekbatanát, majd Hürkánia felé fordul.

329 Transzoxánia makedón kézen, váltakozó harcok a szkítákkal.

328 Nagy Sándor átlépi az Iaxartészt és a makedón uralkodó és a szogd Rhóxané házassága.

327-326 Nagy Sándor Indiában, harcok Porosszal, a makedón sereg visszafordul Indiából.

325 Az un. szúzai menyegző, makedón és perzsa előkelők közös elitjének kísérlete.

323 Nagy Sándor meghal Babilonban.

SZELEUKIDA-PÁRTHUS KOR

312/311 I. Szeleukosz (312-281) megalapítja a szeleukida birodalmat, az un. szeleukida éra kezdete.

30 I. Szeleukosz szerződése Csandraguptával, az Indus völgye a Maurja Birodalom kezére kerül.

301 Az ipszoszi csata, a Nagy Sándori birodalom végleges részekre hullása.

Kb. 250 Diodótosz baktriai szatrapész fellázad II. Antiokhosz ellen.

247 A parn Arszakész támadása Párthia ellen, az un. arsakida éra kezdete.

239 A grékobaktriai királyság születése (Euthüdémosz).

238 I. Arszakész véglegesen meghódítja Párthiát és Hürkaniát.

212-209 III. Antiokhosz megpróbálja restaurálni nagyszabású keleti hadjáratával az elveszett keleti szeleukida területeket.

176 A kaszpi Mardoi törzsszövetség párthus uralom alá kerül.

155 Mithridatész megtámadja Médiát.

148/147Mithridatész beveszi Ekbatanát, és fővárosává teszi.

141 Mithridatész az első párthus uralkodó, aki behatol Mezopotámiába.

139 I. Mithridatész foglyul ejti II. Démétriosz (142-138) szeleukida uralkodót.

138 VII. Antiokhosz szeleukida uralkodó (139-129) ellentámadása Mezopotámiában a párthusok ellen.

Kb. 130 A szakák elpusztítják a baktriai görög államot, és csapást mérnek a párthusokra.

129 VII. Antiokhosz szeleukida uralkodó sikertelen hadjáratot vezet II. Phraatész ellen és Médiában meghal.

128 A szakák megölik II. Phraatészt.

123 A szakák megölik I. Artabanoszt.

120k. II. Mithridatész legyőzi a szakákat.

114 Wudi kínai császár küldöttsége a párthus udvarban.

109 Az első selyemkaraván.

92 Sulla elutasítja Mithridatész követéségét Kis-Ázsiában.

53 A carrhaei csata.

40 Pakórosz lerohanja Szíriát és Palesztinát, Labienus Kis-Ázsiát.

39 Labienusz veresége és halála Kis-Ázsiában.

39 Pakórosz veresége és halála Szíriában.

36 Marcus Antonius nagy hadjárata Örményországban és Észak-Iránban a párthusok ellen.

34 Marcus Antonius újabb párthusellenes háborúja.

Kr.e. 20. Augustus és IV. Phraatész egyezménye az Euphratészről mint római-párthus határról, a Carrhaenál elpusztult római légiók jelvényeit visszaadják a párthusok.

Kr.e. 2. Musza, IV. Phraatész felesége megöli férjét.

Kr.u. 37. Római–párthus egyezmény Örményország felosztásáról és az euphratészi határ megújítása.

Kr. u. I. sz. A Kusán állam kezdetei Kudzsula Kadphiszész alatt.

Kr. u. 72 Alán betörés Párthiába, súlyos károkat okoznak Észak-Iránban.

114-117 Traianus párthus háborúja.

Kb. 130 I. Kaniska trónra lép a Kusán Birodalomban.

136 Újabb alán betörés Észak-Iránban.

164-165 Lucius Verus párthus háborúja, pestisjárvány.

197-198 Septimius Severus párthus háborúja.

216-217 Caracalla párthus háborúja és veresége a párthusoktól.

216 Máni, a manicheizmus alapítója megszületik.

224 A hormizdegáni csata, az iráni arsakida párthus dinasztia bukása.

SZÁSZÁNIDA KOR

210 körül A szászánida Pápag és fia, Ardasír egyesíti Fársz tartományt.

224 A hormizdegáni csata.

224-226 A párthus dinasztia utóvédharcai és bukása.

232 Ardasír háborúja Alexander Severusszal Mezopotámiában.

244 Sáhpuhr győzelme Ktésziphónnál Philippus Arabs felett.

256 Sáhpuhr beveszi Antiochiát.

257-260 közt Sáhpuhr leveri és foglyul ejti Valerianust Edesszánál, az egyik legnagyobb szászánida győzelem a rómaiak felett.

272 Máni kivégzése.

283 A római Carus császár beveszi Ktésziphónt.

296 Narszé vereséget szenved a római Galeriustól Örményországban.

337 II. Sáhpuhr első római háborúja, Niszibisz római erődjének sikertelen ostroma.

338 Nagy keresztényüldözés a Szászánida Birodalomban.

348 II. Sáhpuhr beveszi Singarát.

350 II. Sáhpuhr újra sikertelenül ostromolja Niszibiszt.

353 II. Sáhpuhr az Amu-darjánál harcol a chionitákkal szemben.

359 II. Sáhpuhr beveszi Amidát (ma Diyarbakır Törökországban) a rómaiak fontos keleti limes erődjét.

363 Julianosz Aposztata hadjárata, győzelme II. Sáhpuhr felett majd halála Ktésziphón mellett, Iovianus, az új császár átadja Niszibiszt a szászánidáknak, Armenia (Örményország) nagyobbrészt II. Sáhpuhr kezére kerül.

395 Hun betörés a Kaukázustól délre eső területekre, Szíriába és Észak-Iránba.

410 A szeleukeiai zsinat, a nesztoriánus kereszténység lesz az iráni keresztények hivatalosan elfogadott vallása.

422 V. Bahrám sikertelen háborúja a Keletrómai Birodalom ellen.

423 V. Bahrám Gúr sikeres háborúja a heftaliták ellen, a buharai oázis bevétele.

469 Péróz vereséget szenved a heftalitáktól keleten.

484 Péróz elesik a heftalitákkal szemben Közép-Ázsiában, a mazdakita mozgalom kezdetei a Szászánida Birodalomban, a szászánida állam közel nyolcvan évig heftalita vazallus lesz.

502-507 A nagy keletrómai-szászánida háború.

522 I. Kavád második keletrómai háborúja.

524 Mazdak meggyilkolása.

540 I. Huszrau beveszi Antiochiát, keleti gót-szászánida szövetség a keletrómaiak ellen.

kb. 557 A szászánida-türk szövetség leveri a heftalitákat.

562 I. Jusztinianosz és I. Huszrau békét kötnek.

565 Szászánida-keletrómai gazdasági és vámegyezmény.

570 k. Mohamed próféta születése.

572 Újabb szászánida keletrómai háború.

575 I. Huszrau meghódítja Jement, leveri az axumi etióp hadsereget.

582 Váltakozó kimenetelű szászánida-keletrómai harcok Mezopotámiában.

589 Bahrám Csóbin leveri a türköket Herátban.

590 Bahrám Csóbin lázadása és IV. Hormizd bukása.

591 Bahrám Csóbin vereséget szenved Maurikiosz keletrómai császár és II. Huszrau seregeitől, a türkökhöz menekül, ahol megölik.

591-601 Bisztám, Huszrau nagybátyjának lázadása és külön királysága Észak-Iránban.

598 Észak-Arábia szászánida kézen.

602 Az utolsó nagy szászánida-keletrómai háború kezdete.

604 Dzu Kárnál az arabok legyőznek egy perzsa sereget.

612 A perzsák elfoglalják Antiochiát és Damaszkuszt.

614 Jeruzsálem szászánida kézen.

616 Kis-Ázsia szászánida kézen.

619 Egyiptom szászánida kézen.

622 I. Hérakleiosz keletrómai császár Örményország felől váratlan támadást intéz a Szászánida Birodalom ellen.

624 I. Hérakleiosz kifosztja Ganzak (Takht-i Szulajmán) tűzszentélyét, Huszrau ellenlépésként Bizáncot ostromolja a szlávokkal és az avarokkal együtt.

624 Mohamed legyőzi a mekkai Abu Szufjánt a badri csatában.

625 Az uhudi csata – a muszlimok veresége Abu Szufjántól.

627 I. Hérakleiosz a kazárokkal szövetségben nyomul Mezopotámiába, Armeniában tölti a teleket.

627 Az ún. „Árok”csata, Mohamed győzelem a mekkai kereskedők hadserege felett.

628 I. Hérakleiosz legyőzi a szászánida hadsereget Ninivénél és Ktésziphón közelébe ér. Huszrau nem tud ellenállni, fia, a trónörökös, Kavád Séroé megöleti.

628 II. Kavád Séroé békét köt a bizánciakkal, és feltétel nélkül visszaadja az elfoglalt területeket.

630 Mohamed visszatér Mekkába.

630-632 Trónkövetelők és káosz a birodalom egész területén.

632 Mohamed halála – I. Huszrau lánya ???

632-634 Abu Bakr kalifátusa.

634-644 Omár kalifátusa.

636 Az ún. hídi csata – itt még szászánida győzelem.

637 Kádiszijjánál nagy arab győzelem; Ktésziphón, Mezopotámia a kalifátus kezére kerül.

641 Nihávand (Media) az utolsó nagy szászánida hadsereg is vereséget szenved az araboktól, Jazdgird és udvara kelet felé menekül.

644-656 Oszmán kalifátusa.

651 III. Jazdgirdot Mervben Máhoé Szúri marzbán meggyilkolja, a Szászánida Birodalom végső bukása.

651 Jazdgird fia és örököse, Péróz Kínába menekül.

December 22, 2009 | Categories: az ókori kelet történelme, Perzsia történelme | Tags: irán, perzsa, perzsia, történelem | Hoszzászólás »

az iszlám kori Irán

A 7. században új történelmi időszak kezdődött Irán történelmében. Az iszlám periódus egyszerre jelentette szakítást a korábbi, régi iráni hagyományokkal, vallással, ám számos elemében egyben folytatta is azt. Néhány évszázad alatt kialakult egy új iráni iszlám civilizáció, mely, miközben az egész iszlám oikumené része maradt, annak szinte minden nagyobb vallási áramlatát magában hordozva, egyúttal kulturálisan és gyakran politikai téren is különbözött attól. Ennek jelei különösen a 9. század végétől, 10. század elejétől szaporodnak meg a különböző kisdinasztiák és az újperzsa irodalmi nyelv kialakulásával.

Földrajzilag ez a kor a mai Iránon kívül magában foglalta Afganisztánt, Irakot, Közép-Ázsiát és időnként az indiai szubkontinens egyes részeit.

Ami a történeti korszakolást illeti, itt az iszlám kori Irán történetét tanulmányozónak nehezebb dolga van az iszlám előtti Iránnál. Hiszen ha rápillantunk e közel 1400 évre, láthatjuk, hogy számtalan hosszabb-rövidebb ideig uralkodó dinasztia története tartozik az iszlám kori Iránhoz. Lényegében három alapelvet fogalmazhatunk meg ezzel a korszakkal kapcsolatban: 1. csak nagyon rövid időszakokra jött létre nagy területeket átfogó politikai egység, e rövid egységek között általában jellemző a területi széttagoltság tartós fennmaradása. 2. Eltekintve a legkorábbi kisdinasztiáktól, a bagdadi kalifátus keleti hatalmának megszűnte után a 10. századtól kezdve az uralkodó dinasztiák túlnyomórészt török vagy mongol származású nomádok voltak a 20. század elejéig. 3. A török-mongol vezetőréteg mellett azonban mindvégig perzsa származású és nyelvű hivatalnokok irányították az állami adminisztrációt. Ez biztosította a perzsa adminisztráció rendszereken átívelő kontinuitását, egyben a létrejövő államnak iráni jelleget kölcsönzött és az adott dinasztia iranizációját is meggyorsította. Ehhez fogható jelenségre történeti léptékben csak a kínai civilizáció volt képes.

Ha mégis megpróbáljuk korszakolni ezt az eléggé összetett periódust, akkor az első alkorszakot a 7-9. század közötti időszakra tehetjük. Ez az omajjád és az abbászida kalifátusok kora, amikor is szinte az egész iráni oikumené (Közép-Ázsiát is beleértve) az iszlám kalifátus kezébe került, és közvetlenül Dél-Irakból irányították. Külön kiemelendő a kelet-iráni Horászán tartomány szerepe, mely a közép-ázsiai arab expanzió kiindulópontja volt. E korszakot számos arab történeti forrás alapján meglehetősen jól ismerjük, de nem mellékesek a korabeli pehlevi (középperzsa) munkák sem.

A 9-11. század közötti periódusban jelennek meg az első iráni kisdinasztiák, melyek többnyire névleg a meggyengült kalifátus nevében kormányoznak Iraktól Közép-Ázsiáig. A Táhiridák, Szaffáridák, a közép-ázsiai és kelet-iráni perzsa nyelvet udvari kultúrájukban újra felvirágoztató Számánidák, a nyugat- és közép-iráni Zijáridák és Bújidák (és más kisebb dinasztiák) kora ez, mely alatt egységes hatalom nem jön létre. Ezek a dinasztiák többségükben helyi iráni előkelő családok iszlamizált folytatásai voltak. A számos arab forrás mellett már jónéhány korai klasszikus perzsa világkrónika és regionális történeti mű is ismert e dinasztiákról.

A 10. század végétől azután megkezdődik a török dinasztiák hosszú sora, mely egészen a 20. század elejéig ível Irán történetében. A kelet-iráni Gaznavidák és a 11. század derekától megjelenő közép-ázsiai oguz török törzsszövetséget vezető szeldzsuk-török dinasztia alatt Irán részei rövid ideig egyesülnek, a középkori klasszikus perzsa kultúra elterjedését is biztosítva ezzel Anatóliától Közép-Ázsiáig és a Dekkán-félszigetig.

A 12. századtól ismét dezintegrációs folyamatok indulnak meg, az iszmáilita sííita észak-iráni állam fontos politikai tényezővé válik a szétesett szeldzsuk állam romjain létrejövő ún. atabég-fejedelmek államai között.

A 12. század végén a Hvárizmsáhok alatt újra egy nagy iráni-török birodalom kezd kialakulni, ám ennek a Dzsingisz kán vezette belső-ázsiai nomád mongol invázió vet véget. A 13-14. századi mongol korszak egészen sajátos színfolt Irán történetében. A buddhista vagy pogány török-mongol arisztokrácia jó két generáción át nem vette fel az iszlámot, és csak a 14. század elejétől kezdett asszimilálódni a muszlim többségbe. Uralmuk kezdetén a mongolok eladdig példátlan pusztítást végeztek és jelentős károkat okoztak Irán városi és paraszti társadalmában. A demográfiai és gazdasági pusztítás részben etnikai következményekkel járt egyes régiókban, melynek révén Észak-Nyugat Irán javarészt eltörökösödött. Ám mindezek ellenére a muszlimmá lett mongol ilkánok uralma az egységesülő iráni államiság fontos mérföldkövét jelentette.

A 14. század derekán széthulló iráni ilkánida (mongol) állam örökségét Timur Lenk, a közép-ázsiai török-mongol hódító restaurálta gigantikus államában, melyben Közép-Ázsia és Irán egyesült huzamosabb ideig egy kézben. Timur utódai, a Timuridák alatt birodalma Közép-Ázsiára, Afganisztánra és Kelet-Iránra korlátozódott, míg Nyugat-Iránban különböző türkmen dinasztiák, az Ak-kojunluk és a Kara-kojunluk léptek a mongolok és Timur örökébe a 15. század során.

A 1501 és 1722 között az iszlám korszak leghosszabb ideig uralkodó dinasztiája, a Szafavidák kormányozták Iránt. Alattuk vált a tizenkettes síizmus Irán hivatalos államvallásává, mely mai napig az ország uralkodó vallása. Az oszmánokkal és üzbégekkel folytatott súlyos háborúk után a 16. század végén megerősödött a szafavida állam, mely a 17. században komoly kulturális felvirágzást élt meg.

Amilyen békés periódus volt a 17. század, olyan viharos és küzdelmes a 18. századi Irán történelme. Az afgánok által szétrombolt szafavida állam helyébe a Timurt példaképnek tekintő Nádir sáh uralma lépett, majd halála után Nádir sáh utódai, az Afsáridák, valamint a Zandok és a Kádzsárok vetélkedtek a hatalomért. A számos véráldozat után a Kádzsárok kerültek ki a küzdelemből győztesen 1796-ban és 1925-ig uralkodtak Iránban. A 19. századi Iránnak azonban már a gyarmatosító hatalmakkal, a cári Oroszországgal és a Brit Birodalommal kellett szembenéznie. A gyenge állam esetében az önálló államiság megtartása volt a tét. Ezt végül Irán megőrizte, de egyéb téren teljesen kiszolgáltatottá vált a nagyhatalmi játszmákban.

Iránt 1920 óta Rezá Kán (Rezá Pahlavi), egy kozákezredes kerítette hatalmába. Előbb miniszterként, majd miniszterelnökként, végül a gyenge Kádzsárokat elűzve az új Pahlavi-dinasztia alapító sáhjaként kormányozta Iránt a két világháború között. Kemál Atatürk mintájára modern, szekuláris, ám egyúttal vaskézzel irányított államot kezdett kiépíteni. Rezá Pahlavit németbarátsága miatt a második világháborúban a britek és szovjetek lemondatták és megszállták Iránt.

A világháború után a Pahlavi-dinasztia restaurálta hatalmát, és sikeresen modernizálta Iránt. Ám egyúttal diktatórikus eszközökkel erőszakosan szekularizálni akarta az országot, és az iszlámmal szemben a mitikus régi iráni államiság ideológiájához fordult. Mohammad Rezá, az utolsó sáh belső elnyomó politikája és elvtelen Amerika-barátsága együtt vezetett az 1979-es iszlám forradalom kitöréséhez és az Iráni Iszlám Köztársaság megalakulásához.

Irodalom:

Abu-Hámid al-Garnáti utazása Kelet- és Közép-Európában. Közzétette O. G. Bolsakov és A. L. Mongajt. Budapest, 1985.

Apor É.: Irán, birodalmak – hagyományok. Budapest, 1985.

Armstrong, K. : Az iszlám. Budapest, 2005.

Armstrong, K.: Mohamed. Az iszlám nyugati szemmel. Budapest, 1998.

Ashtor, E.: A social and economic history of the Near East in the Middle Ages. Los Angeles– Berkeley, 1976.

Az Iszlám Enciklopédia angol (The Encyclopedia of Islam. Ed. J. H. Kramers et al. Lieden 1960-), német (Enzyklopaedie des Islam. I–IV.), francia (Encyclopédie de l’Islam. I-IV. Leiden 1913–1942, 19542-) kiadásainak vonatkozó címszavai.

Benke J.: Az arabok története. Budapest, 1987.

Blair, S. et al.: Iszlám, művészet és építészet. Budapest, 2005.

Cahen, Cl.: Az iszlám a kezdetektől az Oszmán birodalom létrejöttéig. Budapest, 1989 (1970).

Cahen, Cl.: Pre-Ottoman Turkey. A general survey of the material and spiritual culture and history c. 1071–1330. London Sidgwick & Jackson, 1968.

Czeglédy K.: Magyar őstörténeti tanulmányok. Budapest, 1985.

Daftary, F.: Aszaszin legendák. Budapest, 2000.

Dévényi K. – Iványi T. Az arab írás. I. Budapest. 1986; II. Budapest, 1987.

Elter I.: Ibn Hayyān mint a magyar kalandozáskor írott forrása. Doktori disszertáció MS. Budapest 2001.

Fehérvári G. Az iszlám művészet története. Budapest, 1987.

Fodor S. Arab legendák a piramisokról. Budapest. 1971.

Germanus Gy.: Az arab irodalom története. Budapest, 1979.

Goldschmidt Jr.: A. A Közel-Kelet rövid története. Budapest, 1997.

Goldziher I.: Az iszlám kultúrája I-II. Budapest, 1981.

Goldziher I.: Az arabok és az iszlám. I–II. Budapest, 1995.

Goldziher I.: Az iszlám kultúrája. Budapest, 1981.

Goldziher I.: Az iszlám. Budapest, 1980.

Goldziher I.: Előadások az Iszlámról. Budapest, 1912.

Goldziher I.: Napló. Budapest, 1984.

Hitti, Ph. K.: History of the Arabs. London Macmillan & Co Ltd. 19617.

Ibn Khaldún: Bevezetés a történelembe. Ford. Simon R. Budapest, Osiris Kiadó, 1995.

Index Islamicus. Ed. J.D. Pearson. 1906–1955. Cambridge, 1958; Supplementum.

J. Nagy L.: Az arab országok története. Szeged, 1994.

Jany J.: Klasszikus iszlám jog. Budapest, 2006.

Jeremiás É.:Az iráni népek időszámításai, in: Bevezetés a magyar őstörténet kutatásának forrásaiba III. Budapest, 1980, 200-213.

Jeremiás É.:Az iráni nyelvek írásbelisége, in: Bevezetés a magyar őstörténet kutatásának forrásaiba III. Budapest, 1980, 67-86.

Kennnedy, H.: The Prophet and the Age of the Caliphates. London–New York Longman, 20042.

Kmoskó M.: Mohamedán írók a steppe népeiről. Földrajzi irodalom. I/1. (Magyar Őstörténeti Könyvtár 10); I/2. (Magyar Őstörténeti Könyvtár 13). Budapest, Balassi Kiadó 1997, 2000.

Korán, ford. Simon R. Budapest, 1987.

Lapidus, I. M.: A History of Islamic Societies. Cambridge University Press, 1988.

Lewis, IBN: Az iszlám válsága. Budapest 2004.

Marco Polo utazásai. Budapest, 2003.

Maróth M.: A görög logika Keleten. Budapest, 1980.

Mazahéri, A.: A muszlimok mindennapi élete a középkorban a 10-től a 13. századig. Budapest, 1989.

Morgan, D.: Medieval Persia 1040-1797. London, 1991.

Muszlim források (gondozta Zimonyi I.). In: A honfoglalás korának írott forrásai. Olajos T., H. Tóth I. és Zimonyi I. közreműködésével szerkesztette Kristó Gy. Szeged, 1995, 17–91.

Nagel, T.: Die islamische Welt bis 1500. München, 1998.

Robinson, Fr.: Az iszlám világ atlasza. Budapest, 1996.

Rostoványi Zs.: Az iszlám világ és a Nyugat, interpretációk összecsapása, avagy a kölcsönös fenyegetettség mítosza és valósága. Budapest, 2004.

Sárközy M.: Magyarok Persepolisban – Vámbéry és kortársainak emlékei az Achaimenida palotaváros árnyékában a 19. században. In: Az előkelő idegen, III. Nemzetközi Vámbéry Konferencia, Dobrovits M. (szerk.) Dunaszerdahely 2006, 130-151.

Sárközy M.: Törzsek – nomadizmus – etnicitás, a kisebbségi lét formái a 20. századi Iránban, Kőrösi Csoma Sándor és a Kelet népei. Kovászna 2005, 290-311.

Sárközy M.: Ferdousi és a tabarestāni Bāvandida dinasztia, Csirkés F., Csorba Gy., Sudár IBN és Takács Z. IBN (szerk.) Függőkert, Orientalisztikai tanulmányok 2. Budapest, 2005, 135-161.

Saunders, J. J.: A history of medieval Islam. London, 1965.

Simon R.: A Korán világa, Budapest, 1987.

Simon R.: A Korán világa. Budapest, 1987.

Simon R.: A mekkai kereskedelem kialakulása és jellege. Budapest, 1975.

Simon R.: Goldziher Ignác. Budapest, 2000.

Spuler, IBN: Die Mongolen in Iran, Politik, Verwaltung und Kultur der Ilchanzeit. Berlin, 1985.

Spuler, IBN: Geschichte der islamischen Länder. (Handbuch der Orientalistik) 1953.

The Cambridge History of Early Inner Asia. Ed. D. Sinor. Cambridge, 1990.

The Cambridge History of Iran IV. Cambridge, 1975.

The Cambridge History of Islam. Ed. P.M. Holt, A.K.S. Lambton, IBN Lewis. Cambridge, 1970.

Vámbéry Á.: Vándorlásaim és élményeim Perzsiába. Dunaszerdahely, 2005.

Vásáry I.: A régi Belső-Ázsia története. (Magyar Őstörténeti Könyvtár 19). Budapest, Balassi Kiadó, 20032.

Vásáry I.: Az Arany Horda. Budapest, 1986.

Watt, W.M.: Az iszlám rövid története. Budapest, Akkord Kiadó, 2000.

Zimonyi I.: Muszlim források a honfoglalás előtti magyarokról A Ğayhānī-hagyomány magyar fejezete. (Magyar Őstörténeti Könyvtár 22). Budapest, Balassi Kiadó, 2005.

Táhiridák

813 Táhir, Mámún hadvezéreként győzi le Mámún fivérét, Amint. A Táhiridák iráni eredetű maulá-család Szisztánból.

821 Táhir megkapja Horászán kormányzóságát.

821-822 Táhir uralkodása, kihagyja a kalifa nevét pénzeiről.

822-828 Talha uralkodása.

828-845 Abdalláh ibn Táhir uralkodása.

829 Dinávarban Bábak Hurrami fellázad a kalifátus ellen, a Táhiridák leverik.

839-841 A kárinvand Mázjár lázadása Tabarisztánban, melynek révén rivális politikai centrumot akar a Táhiridákkal szemben létrehozni; a Táhiridák végül leverik.

840 Abdalláh meghódítja Tabarisztánt (Mázjár leverése)

845-846 Nagy kurd lázadás Fárszban és Dzsibálban.

845-862 II. Táhir uralkodása.

862-873 Muhammad uralkodása.

865 Helyi síita szajjidok lázadása Kazvínban.

873 Muhammad, az utolsó Táhirida visszatér Bagdadba, leszármazottai magas udvari tisztségeket töltenek be.

Szaffáridák

852 Jákúb ibn al-Laithot amirrá kiáltják ki Horászánban.

859-879 Jákúb ibn al-Laith uralkodása.

861 Jákúb egész Szisztán ura lesz.

865 Jákúb leveri és megöli a háridzsita Szálihot.

870 Jákúb háborúja Gazna ellen, a Kabul völgyének meghódítása.

871 Jákúb meghódítja Herátot, Makránt és Fárszot.

873 Jákúb elfoglalja a Táhiridák területeit, Horászán, Dzsibál és Tabarisztán ideiglenes elfoglalása.

874 Jákúb sikertelenül igyekszik meghódítani Tabarisztánt.

875 Fársz újfent Jákúb kezére kerül.

876 Bagdad előtt ötven mérfölddel, Dár al-Ákulnál a kalifátus erői megállítják a Szaffáridákat.

876-877 Ahváz és Húzisztán szaffárida kézen.

879-902 Amr uralkodása.

880 A Számánidák kiűzik a Szaffáridákat Horászánból.

886 Amr visszafoglalja Horászánt a Szaffáridáknak.

885 A kalifátus visszafoglalja Fársz tartományát a Szaffáridáktól.

892 Törlik al-Muwaffak kalifa nevét a hutbából.

900 A számánida Iszmáil ibn Ahmad elfogja Amrt Balhnál, akit Bagdadba küldenek és kivégeznek.

901-908 Táhir ibn Mohammad uralkodása.

908-910 Laith ibn Ali uralkodása.

922-963 Ahmad ibn Muhammad uralkodása.

963-971 Halaf ibn Ahmad uralkodása.

Számánidák

I. Ahmad ibn Aszad ibn Számán (819-864)

I. Nászr (864-892)

I. Iszmail (892-907)

899 A számánida Iszmáil ibn Ahmad elfogja Amrt Balhnál, akit Bagdadba küldenek és kivégeznek.

902 I. Iszmáil elfoglalja Zandzsánt.

II. Ahmad (907-914)

911 A számánida hadsereg elfoglalja Szisztánt.

Bújidák (Buvajhidák)

935 A zijárida Mardávidzs halála Iszfahánban, a Bújidák felemelkedésének kezdetei.

940 Ruknaddaula végleges győzelmet arat a zijárida Vusmgir felett.

945 A Bújidák bevonulnak Bagdadba, az abbászida kalifák ezt követően száztíz éven keresztül a bújida amirok túszai.

946 A Bújidák háborút indítanak a szíriai Hamdánidák ellen, akiket legyőznek.

955-956 Számánida győzelem Horászánban a Bújidák felett.

980 Adudaddaula Bagdadban felveszi a sáhánsáh címet.

1023 A Kákujidák elszakadnak a Bújidáktól és külön államot alapítanak Iszfahánban és Hamadánban.

1029 Gaznavi Mahmúd szultán elfoglalja a Bújidáktól Rajt.

1042 A szeldzsuk Togril bég elfoglalja Iszfahánt.

1055 Az utolsó bújida amir, al-Malik al-Rahím bukása a szeldzsukokkal szemben.

Szeldzsukok

Togril (1037-1063)

1040 A szeldzsukok a dandankáni csatában leverik a gaznavida I. Maszúdot, akinek birodalma ezután csak Afganisztánra és Észak-Indiára korlátozódik.

1048 Horászán szilárdan a szeldzsukok kezébe kerül; a nagy horászáni városok, Merv, Nisápúr, Nasza és Szarahsz behódolnak a szeldzsuk dinasztiának.

1054 A szunnita Togril bég bevonul Bagdadba, és letaszítja az utolsó bújida amirt, al-Malik al-Rahímot trónjáról, hivatalosan helyreállítva ezzel a bagdadi kalifa tekintélyét, ám politikai hatalmat nem juttat a bagdadi kalifának.

1055 A Bújidák végső bukása, al-Malik al-Rahím halála után a bújida dinasztia sírázi mellékága 1078-ig uralkodik, de hatalma csupán Dél-Irán egyes vidékeire korlátozódik, Irán, Irak és Közép-Ázsia a szunnita szeldzsukok kezében egyesül.

1061 Togril-bég elveszi al-Káim kalifa lányát, mellyel saját legitimációját óhajtja emelni.

Alp Arszlán (1063-1072)

1065 A szeldzsukok beveszik Anit, Örményország és Bizánc határterületén, mellyel a bizánci vazallus örmény királyság bukását érik el, nagy létszámú örmény nemesség emigrál Dél-Anatólia, Kilikia felé, megalapítva Kis-Örményországot.

1066 Al -KáimAl-Káim kalifa házasságra lép Arszlán-hatun szeldzsuk hercegnővel, ezzel próbálva meg helyreállítani a megbomlott egyensúlyt a kalifátus és a szeldzsuk dinasztia között.

1067 A szeldzsukok lerohanják Caesareát (Kaiszareia, ma Kayseri)) Kis-Ázsiában, az első jelentős szeldzsuk behatolás Anatólia területére.

1071 A manzikerti csatában Alp Arszlán megveri és megöli IV. Rómanosz Diogenész bizánci császárt, melynek révén Kis-Ázsia nyitva áll a szeldzsukok előtt, akik alig egy évtized alatt a tengerpart néhány részének kivételével elfoglalják Kis-Ázsia túlnyomó részét, elindítva ezzel a félsziget eltörökösödését.

I. Maliksáh (1072-1092)

1077 Maliksáh hadjárata a Karahánidák ellen, a Karahánidák legyőzésével időlegesen egész Közép-Ázsia szeldzsuk befolyás alá kerül.

1077 Szíria szeldzsuk kézre kerül, a szeldzsukok utolsó jelentős területi gyarapodása, melynek révén közvetlenül fenyegetik az egyiptomi fátimida kalifátus területét. A szíriai szeldzsuk helytartó, Maliksáh fivére, Tutus lesz, aki két alkalommal is föllázad bátyja ellen.

1077 Anústegin Karacsaj lesz Hvárizm kormányzója, a Hvárizmsáh dinasztia kezdete. A Hváriozmsáh dinasztia ekkor még a szeldzsukok vazallusaként kezdi kormányozni az Aral-tótól délre eső övezetet, és a 12. század első felében önállósítják magukat a szeldzsuk hatalom gyengülésével.

1079 Haszan Szabbáh iszmáilita dái (hittérítő) visszatér Iránba a fátimida Egyiptomból, az iráni iszmáilita állam kezdetei. Az iszmáilita agitáció ennek során jelentős sikereket ér el, főleg Észak-Irán területén, komoly fenyegetést jelentve a szeldzsuk dinasztia számára.

1084 A szeldzsuk helytartó, Tekes, Maliksáh fivére fellázad Balhban, mely esemény egyben a szeldzsuk dinasztia lassú szétesésének is jele.

1090 Haszan Szabbáh elfoglalja Alamut várát Gilán délkeleti részén, Kazvíntól északra, megvetve ezzel az 1257-ig tartó észak-iráni iszmáilita hatalom alapjait. Alamut lesz az iráni iszmáiliták fővárosa.

1091 Nizám al-Mulkot meggyilkolják az iszmáiliták. Nizám al-Mulk a szeldzsuk kori Irán legnagyobb államférfia volt, a medresze-rendszer meghonosításával döntő érdemeket szerzett a szunnita tudós réteg (az ulemák) megerősítésével, ő dolgozza ki az ún. atabég-rendszert és döntően hozzájárul a szeldzsuk kor adminisztrációs hagyományának kiépüléséhez.

1092 Maliksáh sikertelenül ostromolja Alamutot, és ezzel kezdeté veszi a száz éven keresztül zajló iszmáilita-szeldzsuk vetélkedés Észak-Iránért.

Muhammad (1105-1118)

1096 Szandzsár Horászán kormányzója lesz. Maliksáh legfiatalabb fia, Szandzsár uralma (1096-1157) alatt az utolsó jelentős szeldzsuk hatalmi központ jött létrec a 12. század során, amikor is Szandzsár ideiglenesen egyesíti Horászánt, Közép-Ázsiát és Afganisztánt.

1117 Szandzsár elfoglalja Gaznát, beavatkozva a két gaznavida herceg, Arszlán-sáh és Bahrám-sáh konfliktusába, a szeldzsuk uralkodó Bahrám-sáhot támogatja, cserébe a gaznavida dinasztia a szeldzsukok vazallusai lesznek.

1119 Szandzsár elfoglalja Közép-Iránt és az iraki szeldzsukok hatalmát csak Irakra korlátozza. Ettől kezdve ő lesz a szeldzsuk dinasztia feje és 1118-tól ő viseli a szultáni címet, jóllehet, a szeldzsuk dinasztia területileg ekkorra már jelentősen széttagolódik.

1128-1156 Aláaddín Atsziz hvárizmi uralkodó önállósítja magát a szeldzsuk uralomtól, a szeldzsukok hatalmának végső hanyatlása Szandzsár utolsó évtizedei.

1124 Haszan Szabbáh halála, halálát követően az iszmáilita dáik 1257-ig uralkodnak, melynek során jelentős befolyásra tesznek szert az iszlám világ keleti részén. Az alamuti dáik Haszan Szabbáh leszármazottai lesznek, de a 12. század végétől a fátimida Nizár spirituális leszármazottainak nevezik magukat.

1138 Szándzsár ideiglenesen elfoglalja Hvárizmot, mellyek hatalma eléri csúcspontját Kelet-Irán területén.

1147 Szandzsár súlyos vereséget szenved Közép-Ázsiában a karakitajoktól. A mongol gyökerű karakitajok Közép-Ázsia keleti részén felváltják a Karahánidákat és a későbbi csagatájida mongol uralom előfutáraivá válnak a 12. század második felében.

1147 Oguz törzsek lázadása Szandzsár ellen, ezek az eredetileg szeldzsuk vazallus az iszlámra frissen áttért oguz törzsek ekkor megrohanják Horászánt és Kirmánt is, ahol önálló dinasztiát alapítanak, mely még az ilhánida kort is megéli.

1153 Az oguzok elfogják és három évig fogságban tartják Szandzsárt. Szandzsár veresége egyben a keleti szeldzsuk uralom végét is jelentette, mert bár hvárizmi segítséggel három év után kiszabadul fogságából, hamarosan bekövetkező halálát követően a szeldzsukok hatalma megszűnik keleten és területeiket a hvárizmiak, gúridák és oguzok osztják fel egymás között.

1177 III. Togril, az utolsó szeldzsuk uralkodó trónralépése (1177-1194), III. Togril megpróbálta újjászervezni a szeldzsuk uralmat Irakban és Nyugat-Iránban, de ebben vereséget szenvedett a hvárizmsáhok dinasztiájától.

1194 III. Togril veresége és halála a rajji csatában a hvárizmsáhokkal szemben, ez egyben az iráni szeldzsukok bukásának is végső dátuma, csak az anatóliai (rúmi) szeldzsuk ág vészeli át ezt, mely egészen 1308-ig hatalmon marad.

A mongol ilkánok kora (1256-1335)

1256 Hülegü átkel az Amu-darján.

1256 A mongolok beveszik Alamutot, az iszmáiliták erősségét Kazvíntól északra.

1257 Hülegü Marágét választja fővárosának.

1258 Hülegü elfoglalja és elpusztítja Bagdadot, az Abbászida Kalifátus vége.

1259 Hülegü elfoglalja Szíriát: Damaszkusz és Aleppo bevétele.

1259 Möngke nagykán halála, Hülegü visszafordul.

1260 A mamlúkok legyőzik Kitbuga szíriai mongol helytartó seregét Ajn Dzsalútnál (Góliát-forrás) Palesztinában.

1262 Hülegü és Berke háborúja Azerbajdzsánban, Hülegü győzelme.

1265 Abaka háborúja és győzelme az Arany Horda felett (Nogáj).

1269 Abaka háborúja a Csagatájidákkal.

1270 Abaka és a csagatájida Barak kán háborúja, Barak veresége Herátban.

1273 Konyában meghal Rúmi, a nagy perzsa szúfi költő.

1274 Násziraddín Túszi, a híres, csillagász, tudós, filozófus halála.

1277 Mamlúk győzelem a mongolok felett Abulusztánnál Kis-Ázsiában.

1278-1279 Az első karauna invázió afgán területekről az ilkánida állam ellen.

1281 Mengü-Temür ilkánida herceg veresége Himsznél a mamlúkokkal szemben.

1284 Tegüder titkos békekövetsége a mamlúkoknál.

1284 Argun legyőzi és megöli Tegüdert.

1285 Argun levele IV. Honorius pápának, keresztény-ilkánida szövetség a mamlúkok ellen.

1287 Argun követei az angol és a francia királyhoz és a pápához.

1289 A zsidó Szaadaddaula Argun nagyvezíre lesz.

1289-1294 Navrúz lázadása Horászánban.

1294 Gejhatu békét köt Tokta kánnal, az Arany Horda uralkodójával.

1294 Inflációs okokból az első kínai mintára kibocsátott papírpénz megjelenik Iránban (csak Tabrizban).

1298 Rasídaddín lesz Gázán kán nagyvezíre.

1299 Gázán legyőzi a mamlúkokat Himsznél.

1299-1300 Szülemis nagy lázadása Kis-Ázsiában.

1300 Gázán sikeres hódító háborúja Szíriában, leveri a mamlúkokat Himsznél, beveszi Damaszkuszt.

1302 Gázán újabb mamlúk háborúja.

1305 A mongol uluszok küldötteinek találkozója Öldzsejtü udvarában, az új főváros Szultánijja.

1307 Öldzsejtü sikertelen giláni hadjárata.

1309 Öldzsejtü áttér a síita iszlámra.

1312 Öldzsejtü sikertelen háborúja a mamlúkok ellen (az utolsó mamlúk-ilkánida összecsapás).

1313 Öldzsejtü szultánijjai síremléke megépül.

1318 Rasídaddín kivégzése.

1324 Háfiz legendás születési dátuma.

1322 A csobanida Temür-Tas lázadása Kis-Ázsiában.

1325 Özbeg kán, az Arany Horda uralkodójának sikertelen támadása Azerbajdzsán ellen.

1326 A csagatájida Tarmasirin kán sikertelen háborúja az ilkánida állam ellen.

1335 Abú Szaíd halála, az ilkánida állam részekre esik.

1335-1336 Arpa Ke’ün.

1336-1354 lkánida báburalkodók és támogatóik, a Csobánidák és a Dzsaláiridák harcai egymással.

1340 Dzsánibek, az Arany Horda uralkodója elfoglalja Azerbajdzsánt és a főváros Tabrizt.

1354 Toga-Temür orduját feldúlják Gurgánban a Szarbadárok, az utolsó iráni mongol ordu pusztulása.

1354 Az utolsó valószínűleg ilkánida herceg, Núsirván pénzérméinek utolsó dátuma.

Dzsaláiridák

(Azerbajdzsánban és Irakban)

1336-1356 Haszan Buzurg uralkodása.

1356-1374 Sajh Uvajsz uralkodása.

1360 Sajh Uvajsz meghódítja Azerbajdzsánt.

1372 Sajh Uvajsz leveri a Kara-kojunlukat Musnál.

1374-1382 Huszajn uralkodása.

1382-1410 Ahmad uralkodása.

Muzaffaridák

(Közép- és Dél-Iránban)

1314-1358 Muhammad ibn Muzaffar uralkodása.

1358-1384 Sáh Mahmúd uralkodása.

Timur és a Timuridák

(1380 –1506)

1381 Timur első iráni hadjárata, Herát elfoglalása.

1384 Mázandarán, Azarbajdzsán és Grúzia Timur kezén.

1390 Háfiz halála.

1390 Kara Júszuf Kara-kojunlu szultán elfoglalja Tabrizt a Dzsaláiridáktól.

1393 Timur beveszi Bagdadot, a Muzaffaridák végleges leverése.

1394 Timur elfoglalja Fárszot, Irakot, Azerbajdzsánt, Örményországot és Grúziát.

1398-1399 Timur indiai inváziója.

1401 Timur beveszi Aleppót és Damaszkuszt.

1401 Timur újra elfoglalja Bagdadot.

1402 Az ankarai csata: Timur legyőzi I. Bajezid oszmán-török szultánt.

1403 Timur Grúziában.

1404 Timur visszatér Szamarkandba, a Bibi Hanum mecset befejezése.

1405 Timur meghal Otrár közelében kínai expedíciója közben.

1405 Timur birodalma felbomlik.

Nyugat – Irán

Miránsáh (1405-1407)

Aba Bakr (1407-1409)

1408 A Kara-kojunlu türkmén törzsszövetség ismét beveszi Tabrizt, a nyugati timurida állam gyors hanyatlása

Kelet-Irán

Sáhruh (1405-1447)

1416 Gauharsád építkezései Mashadban.

1417 Gouhársád építkezései Herátban.

1417 Sáhruh leveri unokaöccsei lázadását.

1431 Sáh Ni’matalláh Valí, a nagy szúfi költő halála Máhánban.

Ulug Bég (1447-1449)

1449 Ulug Béget megöleti fia, Abdallatíf.

Abdallatíf (1449 -1450)

Abú Szaíd (1451-1469)

1469 Abú Szaíd elesik az Ak-kojunlu szultánnal, Uzun Haszannal vívott ütközetben Azerbajdzsánban.

Huszain Bajkara (1470-1506)

1506 Huszain Bajkara elesik az üzbégekkel szemben, a kelet-iráni és közép-ázsiai timurida uralom vége.

A türkmén törzsszövetségek (Kara-kojunlu és Ak-kojunlu) kora (1390-1501)

Kara-kojunluk

Kara Júszuf első uralma (1389-1400)

1390 Kara Júszuf Kara-kojunlu szultán elfoglalja Tabrizt a Dzsaláiridáktól, ezzel nagyjából lezárul a posztmongol időszak periódusa, és ettől kezdve a türkmén dinasztiák uralkodnak Nyugat-Iránban közel egy évszázadig.

1400-1405 Timur Leng uralma.

Kara Júszuf második uralma (1406-1420)

1408 A Kara-kojunlu türkmén törzsszövetség ismét beveszi Tabrizt, a nyugati timurida állam gyors hanyatlása. Timur halála után fia, Miránsáh, majd annak fia, Abú Bakr képtelen volt megtartani Azerbajdzsánt az újra megerősödő türkmén törzsekkel szemben.

1410 Dijárbakir és Irak-i Arab a Kara Júszuf kezén. Kara Júszufnak sikerült megdöntenie a dzsaláirida dinasztia hatalmát és önálló hatalmát kiépíti Irak, észak-nyugat Irán és Kelet-Anatólia területén, folytatva az ilkánida hagyományokat.

1419 Kara Júszuf betör perzsa Irak-i Adzsamba is, Szultánijja és Kazvín Kara-kojunluk kezére kerül. Ezzel a lépéssel Kara Júszuf komoly fenyegeti a keleti timurida területek szívét Herátot is.

Iszkandar (1420-1438)

Kara Júszuf halála után a Kara-kojunlu állam darabokra hullik, a trónviszályok kora jön el, és mintegy húsz évig a Kara-kjojunlu dinasztia különböző tagjai küzdenek a hatalomért. Irán középső része ismét a timurida dinasztia kezére kerül ebben a periódusban.

Dzsáhán Sáh (1438-1467)

1447 Szultánijja és Kazvín ismét Kara-kojunlu kézen. Dzsáhán Sáhnak sikerül helyreállítani Kara Júszuf birodalmának korábbi határait, melynek révén birodalma ismét komoly riválisa lesz a Timuridáknak.

1452 Perzsa Irak és Fársz Dzsáhán Sáh kezén. Dzsáhán Sáh kiűzi a dél-iráni timurida hercegeket és birodalmát egészen Kirmánig terjeszti ki.

1458 Herát is Kara-kojunlu kézre kerül ideiglenesen. Dzsáhán Sáh súlyos vereséget mér Abú Szaíd timurida uralkodóra, jelentős hadizsákmánnyal térve vissza Azerbajdzsánba.

1465 Megépül a tabrizi Kék mecset, Dzsáhán Sáh uralmának szimbóluma, mely a korábbi szultánijjai ilkánida építészet hagyományait követte zárt mecsetudvarával és óriási kupolájával. Mellette még könyvtár, hánaka, és uralkodói negyed is épült. Dzsáhán Sáhot is itt temették el 1468-ban.

1468 Az Ak-kojunluk leverik a Kara-kojunlukat. Dzsáhán Sáh rátámad az ak-kojunlu törzsszövetségre, ám a tél beálltával azok meglepetésszerűen rátámadnak a Kis-Ázsiában áttelelni szándékozó Dzsáhán Sáhra és seregére, akiket meggyilkolva megdöntik a Kara-kojunlu államot.

Ak-kojunluk

Uzun Haszan (1453-1478)

1469 Abú Szaíd timurida uralkodó elesik az Ak-kojunlu Uzun Haszan szultánnal vívott ütközetben, Azerbajdzsánban. A timuridák megpróbálták kihasználni a Kara-kojunluk bukását, megrohanták Azerbajdzsánt, ám törekvésük sikertelen maradt, és az Ak-kojunluk elfoglalták Irán déli és középső részét.

1473 A baskenti csata: az oszmán törökök vereséget mérnek az Ak-kojunlukra Kis-Ázsia szívében. A csata stratégiai jelentőségű volt a Kis-Ázsia középső és keleti részéért folytatott ak-kojunlu–oszmán versenyfutásban. A tüzérséggel megerősített oszmánok elvágták az ak-kojunlukat a földközi tengeri kijutástól és a remélt velencei, nyugati katonai segítségtől.

Jákúb (1478-1490)

Uralkodása alatt a szafavida rend politikai hatalomra tesz szert, és egyre növekszik befolyása Azerbajdzsán és Kelet-Anatólia területén.

1488 Hajdar szafavida herceg Cserkeszföldön bekövetkezett halála miatt a szafavidák térnyerése mintegy egy évtizeddel elodázódott. Közben az ak-kojunlu dinasztián belül trónviszályok törnek ki.

Alvand (1498-1504)

1499 Iszmáil szafavida herceg giláni emigrációját odahagyva a szövetséges kizilbas erőkkel megtámadja az ak-kojunlukat Azerbajdzsánban és két év után leveri azok haderejét, a de facto ak-kojunlu uralom vége.

Szafavidák (1501-1722)

I. Iszmáil (1501 –1524)

1501 Sáh Iszmáil a szafavida dinasztia alapítója elfoglalja Tabrizt és véget vet az Ak-kojunluk ottani uralmának. Egyben Tabrizt teszi meg fővárosának és a mongol kori nagymecsetben kihirdeti, hogy a 12-es sía lesz Irán államvallása.

1508 Bagdad szafavida kézen. Iszmáil sáh leveri az utolsó ak-kojunlu fejedelmeket is Kis-Ázsiában és Bagdadban, ezzel egyesíti területeiket. Hatalmi központja továbbra is Azerbajdzsán marad.

1512 I. Iszmáil leveri és megöli Muhammad Sajbáni kánt a marvi csatában, Horászánban, ezzel egy időre véget vet a timuridákat felváltó üzbég törzsszövetség fenyegetésének Horászánban, és figyelmét nyugat felé, az oszmán fenyegetés felé fordíthatja.

1514. augusztus 23. A csaldiráni csatában I. (Vad) Szelim oszmán szultán súlyos vereséget mér I. Iszmáilra. A modern tűzfegyverekkel felszerelt oszmán haderő szétzúzza a többnyire még lovasnomád harcmodort követő, számbeli kisebbségben levő kizilbas szafavida hadsereget. Ennek következtében Kelet-Anatólia teljes egészében oszmán kézre kerül és a szafavida állam súlypontja az iráni fennsík felé mozdul el. Iszmáil tekintélye és befolyása a kizilbasok között is súlyos csorbát szenved.

1515 A portugálok elfoglalják a Hormuzi-szoros északi részét. Hormuzgán portugál kézre kerülése biztosítja a Perzsa-öböl és India közötti zavartalan portugál tengeri hegemóniát, mely I. Abbász koráig fog tartani.

1521 A portugálok elfoglalják Bahreint, mely addig Iránhoz tartozott, súlyos csapást mérve ezzel a dél-iráni szafavida befolyásra, egyúttal megalapozva a portugálok teljes gazdasági befolyását a Perzsa-öböl egész területén a 16. század folyamán.

I. Tahmászp (1524-1576)

1525-1540 Az öt szafavida-üzbég háború ideje. Az üzbég Sajbánidák Iszmáil sáh halála után ki akarták használni a gyermek I. Tahmászp alatti udvari intrikákat és az oszmánok okozta zavart a szafavida állam nyugati végein.

1525-1526 Az első szafavida-üzbég háború Horászánban. I. Tahmászp hadserege üggyel-bajjal veri vissza a Horászánt teljesen feldúló üzbég erőket.

1528 A második szafavida-üzbég háború, Mashad ideiglenesen üzbég kézen, a horászáni üzbég befolyás csúcspontja. A horászáni oáziskultúrák és kereskedővárosok nagymértékű hanyatlása.

1532 A harmadik szafavida-üzbég háború. A szafavida haderő súlyos harcok árán tudja kiverni a portyázó üzbégeket.

1533 A negyedik szafavida-üzbég háború. Ubajdalláh kán trónralépésével megerősödnek a Horászánért folytatott sajbánida hadjáratok, de emellett kifejezetten rablási célzattal is támadták a keleti szafavida területeket.

1533-1535 Szafavida-oszmán háború, Tabriz ideiglenesen oszmán kézen. I. Szulejmán első komolyabb keleti hadjárata, melynek során ideiglenesen elfoglalja Azerbajdzsánt és a szafavida fővárost, Tabrizt is, ám tartósan nem tudja megtartani a szafavidák ellenállása miatt.

1535 Az ötödik szafavida-üzbég háború. Ubajdalláh üzbég kán újabb betörése és pusztítása Horászánba, kihasználva a nyugaton az oszmánokkal harcoló szafavida haderő távollétét.

1534 Bagdad oszmán kézre kerül. Nagy Szulejmán ezzel együtt Irak teljes egészét elfoglalja, és birtokba veszi a dél-iraki síita zarándokhelyeket is, Nadzsafot és Karbalát. Ennek következtében a szafavidák Mashadot és Kumot fejlesztik a későbbiekben a velük ellenséges szunnita oszmánokkal szemben.

1536 Meghal Bihzád, a kor leghíresebb iráni festője. Bihzád pályafutását még a Heráti timurida udvarban kezdte. Huszajn Bajkara uralma alatt a 15. század végén, a timurida uralom bukásával több más művésszel együtt a szafavidákat választotta és Tabrizben folytatta tevékenységét, jelentősége és munkásság óriási az iráni miniatúrafestészetben.

1537 Kihasználva a fiatal mogul állam belső nehézségeit Bábur halála után, a szafavidák Kandahárt elfoglalják a moguloktól. Ezentúl a szafavidák keleti határa a mai Kandahár környékéig nyúlik.

1548-1549 A második szafavida-oszmán háború I. Tahmászp alatt, Tabriz ismét oszmán kézen. A szafavida haderő nem bír ellenállni az oszmánoknak és Alkász Mirza szafavida trónkövetelő katonai sikereinek, ezért újra kiüríti Tabrizt. Tabriz ezzel végleg elveszti fővárosi rangját, mivel Tahmászp nem találja biztonságosnak. Tahmászp fia, Iszmáil Mirza a háborúban felégeti Kelet-Anatóliát.

1548 Kazvin az új iráni főváros. Az ősi kereskedelmi központ, Kazvin pontosan ötven évig marad a szafavidák fővárosa I. Tahmászp korától I. Abbász uralma elejéig.

1554-1555 A harmadik szafavida-oszmán háború I. Tahmászp alatt, mely végleg eldönti a politikai befolyási övezeteket a két hatalom között. Oszmán előrenyomulás a Kaukázusban, Karabah oszmán kézen.

1555. május 29. Az amaszjai béke aláírása az oszmánokkal: Mezopotámia az oszmánok, míg Azerbajdzsán Tabrizzal a Szafavidák kezén marad, Grúziát felosztják az oszmánok és a Szafavidák. Ezzel a békével közel harminc évig szünetelnek a nagyobb oszmán–szafavida háborúk.

II. Iszmáil (1576-1577)

1577 I. Tahmászp megmérgezése után utódja, a több mint tíz évig börtönben tartottII. Iszmáil megpróbál visszatérni a szunnita iszlámra, de megölik. Ezt követően komoly vérfürdőzajlik le a szafavida dinasztián belül, mely jelentősen meggyengíti annak tekintélyét.

Muhammad Hudábanda (1578-1587)

A teljesen vak uralkodó nem ura a politikának, különböző kizilbas frakciók és fiai marakodnak a hatalomért. A harcból végül legfiatalabb fia, I. Abbász kerül ki győztesen.

1585 Tabriz ismét oszmán kézen.

I. (Nagy) Abbász (1588-1629)

Uralkodása kezdetén kettős oszmán–üzbég támadással kellett szembenéznie, melynek révén súlyos területi veszteségeket volt kénytelen elkönyvelni, hogy hatalmát megőrizhesse és újjászervezze.

1589 Üzbég invázió Horászánban. Abdalláh üzbég kán több pusztító betörés után tíz évig uralma alá hajtja Horászánt és Herátot.

1590 Az iszfaháni Naks-i Dzsáhán tér építésének kezdetei. A tervezett fővárosépítés jegyében nagyvonalú építkezés kezdődik a város déli részén, a bazár végénél, ahol az 560 x 160 méter alapterületű gigantikus Naks-i Dzsáhán teret építik meg előbb, később pedig egész palota negyed, új hidak, parkok és egy királyi sugárút kerül tervezésre.

1598 Iszfahán az új szafavida főváros. Kazvínt végleg elhagyja az udvari adminisztráció, mivel nem tartja biztonságosnak az oszmánok közelsége miatt. Iszfahán 1730-ig marad Irán fővárosa.

1598-1599 I. Abbász leveri az üzbégeket, Herát újra perzsa kézre kerül. Abdalláh kán halálát és a Sajbánidák kihalását kihasználva sikerül kiűznie az üzbégeket a szafavida birodalom észak-keleti tartományaiból.

1602 I. Abbász kiűzi a portugálokat Bahreinből. I. Abbász sokkal inkább preferálja a közvetlenül területi fenyegetést nem jelentő angol és holland kereskedő társaságokat, szemben a portugálok fenyegetésével.

1603-1604 Szafavida-oszmán háború, I. Abbász kiűzi az oszmánokat Tabrizból. A szúfiáni csatában súlyos vereséget mér az oszmán hadseregre, és így sikerül visszahódítania észak-nyugat Iránt az oszmánoktól, mely most már tartósan a Szafavidák kezében fog maradni.

1604 A dzsulfai örmények áttelepítése Iszfahánba. Az oszmán-iráni ütközőzónában levő Dzsulfa kereskedőit és kézműveseit Iszfahán Új Dzsulfa nevű keresztény negyedében telepíti le, mely máig fennáll. Az iszfaháni örmény kereskedők és kézművesek jelentősen hozzájárultak az iszfaháni udvari művészet fellendüléséhez.

1612 Az iszfaháni Sáh (ma Imám) Mecset építésének kezdete. A grandiózus mecset a Naks-i Dzsáhán tér oldalán épült, és talán a leghíresebb műemléke I. Abbász korának, aki nem érte meg már annak befejeztét. Ez a mecset átvette a korábban épült Pénteki Mecset funkcióit.

1615 I. Abbász kiűzi a portugálokat a későbbi Bandar Abbász területéről. Az angol katonai segítséggel kivitelezett expedícióban sikerült fölszámolnia az uralkodónak e fontos portugál támaszpontot is Perzsia déli részén.

1618. szeptember 26. Oszmán–iráni békekötés az 1615-ben kezdődő harcok nyomán.

1619 Angol kereskedőtelep Dzsaszk szigetén a Perzsa-öbölben. Cserébe az angol segítségért, a sáh különféle kereskedelmi kedvezményekben részesíti a vele szövetséges angolokat.

1622 A Hormuzi-szoros végleg felszabadul a portugál uralom alól. Ezzel megtörik a portugál befolyás a Perzsa-öböl területén, helyét az angolok és a hollandok veszik át.

1624 I. Abbász visszafoglalja Bagdadot és Irak nagy részét (Kirkuk, Dakuk, Karbala, Nadzsaf) az oszmánoktól. Hatalma csúcsán sikerül csaknemaz összes, I. Iszmáil és I. Tahmászp korában elvesztett területet visszafoglalnia az uralkodónak, Kelet-Anatólia kivételével.

1625-1626 Sikertelen oszmán kísérlet Bagdad visszavételére.

I. Száfi (1629-1642)

1629. június-1630. november Sikertelen oszmán támadás Bagdad és Észak-Irán ellen. Az oszmánok megpróbálják visszafoglalni a keleti elvesztett területeket, kihasználva I. Abbász halálát.

1632 Oszmán vereség a Van-tónál a Szafavidáktól. Időleges szafavida térnyerés Kelet-Anatóliában.

1635 Újabb oszmán-szafavida háború a Kaukázusban, maga a szultán vonul fel a szafavidák ellen,IV. Murád oszmán szultán elfoglalja Jerevánt.

1635 Rizá Abbászí, a kor leghíresebb festőjének halála. Rizá Abbászí korának leghíresebb festője volt, az iszfaháni udvar kedvenc művészeként keze nyomát viseli a Sajh Lutfalláh mecset és számos festmény is.

1638 Bagdad ismét oszmán kézre kerül, a szafavida-oszmán háborúk korának lezárulása. Ezzel kialakulnak nagyjából Irán máig érvényes nyugati határai, Irak oszmán kézen marad, Azerbajdzsán és a Kaukázus nagy része, Grúzia és Örményország szafavida terület vagy befolyási övezet lesz.

II. Abbász (1642–1667)

1643 A Csihil Szutún (negyven oszlop’) palota építésének kezdetei Iszfahánban. II. Abbász korának legfényesebb épülete, igen értékes kerttel és freskókkal rendelkezik.

1648-1649 Mogul-iráni háború, Kandahárt elfoglalják a Szafavidák a moguloktól. A mogul Sáh Dzsáhán (1628-1658) idején több vazallusa a Dekkán félszigeten szafavida vazallusnak nyilvánítja magát és II. Abbász nevében veret pénzeket.

1650 Portugál vereség a Perzsa-öbölben a Szafavidáktól. Ettől kezdve kizárólag szafavida kézen van a Perzsa-öböl egésze.

Sáh Szulajmán/ II. Száfi (1667-1694)

1669 AHast Bihist építésének kezdetei. A szafavida hárem két emelet magas pavilonja a Csihil Szutún mintájára épült, és az uralkodó háremének adott otthont a tágas Csalogány-kert közepén.

1675 Sikertelen türkmén támadás Észak-Iránban. A nomád jomut és tekke türkmének fosztogató betörései állandó veszélyt jelentettek a 17. és 19. század vége között Horászánban.

Szultán Huszajn (1694-1722)

1709 Gilzaj pastu afgánok elfoglalják Kandahárt. A szafavida-ellenes szunnita afgán lázadás kezdete Kelet-Iránban.

1712 Kirmán Mahmúd gilzaj vezér kezén. Az elszánt szunnita afgán törzsek néhány év alatt jelentős területi nyereségre tettek szert, köszönhetően a súlyosan meggyengült szafavida haderőnek.

1722 október 23. Mahmúd gilzaj afgán vezér bevonul Iszfahánba. Miután Iszfahán előtt pár mérfölddel szétverte az ellene küldött utolsó perzsa hadsereget, három hónapig blokád alá vonja Iszfahánt, mely ezután megadja magát. Szultán Huszajn saját kezűleg teszi diadémját Mahmúd fejére, majd pedig a hárembe zárják a többi szafavida herceg közé, a szafavida állam ezzel de facto megsemmisült.

II. Tahmászp (1722-1732)

Névleg uralkodik csak. A trónörökösnek 1722-ben sikerül megszöknie az afgán rémuralom alatti Iszfahánból és Kazvínban sáhnak kiáltja ki magát, hatalma azonban csak névleges. Az afgán ellenes mozgalomnak igazi politikai vezetője a türkmén afsár törzs vezetője, Nádir kán lesz. Nádir 1732-ben lemondatja II. Tahmászpot a trónról.

III. Abbász (1732-1736)

Kiskorú gyermekként névleg uralkodik csak. 1736-ban Nádir kán maga lép trónra megalapítva az Afsár-dinasztiát.

Afsár- és Zand-ház.

A Szafavidák bukásától a Kádzsárokig (1722-1796)

1722 október 23. Mahmúd gilzaj afgán vezér bevonul Iszfahánba.

1722-1729 Afgán uralom Iszfahánban.

1722-1724 Mahmúd uralkodása.

1720-as évek Változó hevességű oszmán harcok Iránnal (kezdeti oszmán sikerek, majd vereség; a szultán számára kedvező területi megosztás 1727-ben Hamadánnál; perzsa sikerek, melyek – más okok mellett – III. Ahmed bukásához vezetnek).

1724-1729 Asraf Gilzaj uralma.

1726 • Tömegmészárlás a megmaradt szafavida hercegek közt, trónkövetelők az ország egész részén, oszmán seregek Kirmánsáh-Hamadán környékén, orosz kézben a Kaszpi-vidék.

• Nádir kán leveri az afgánokat Horászánban.

1720as évek második felében a kizilbas Afsár törzs vezetője, Nádir kán erősödik meg Szultán Huszajn fia, II. Tahmászp nevében.

1729 •Nádir kán leveri az afgánokat Dámgán, Iszfahán és Síráz mellett.

• Nádir bevonul Iszfahánba.

1731. szeptember 15. Oszmán győzelem a perzsák ellen.

1732. január 10. Békekötés a Porta és a perzsák között.

1732 Nádir kán lemondatja II. Tahmászpot fia, III. Abbász javára.

1733 Nádir kán legyőzi az oszmánokat, megöli Bagdad mellett Oszmán pasát.

1734 Nádir kán visszafoglalja az oroszoktól Darbandot, Bakut és Jerevánt.

1736 Nádir kánt sáhhá koronázzák a mugáni steppén.

1736-1747 Nádir sáh uralma, Timur hódításait utánozza.

1736 ősz Békekötés az oszmánok és a perzsák között.

1738 Kandahár elfoglalása, majd Gazni meghódítása; átkelés a Kajber-hágón Pisávár és Lahore bevétele, szövetség a helyi fejedelmekkel.

1739 Karnal Nádir sáh legyőzi a mogul hadsereget, egy hónap múlva bevonul Delhibe, óriási fosztogatás, mészárlás (20.000 rúpia). Muhammad sáh mogul fejedelem azonnal lemond minden, az Industól nyugatra eső területről Nádir sáh javára.

1741 Közép-ázsiai hadjárat.

1741-1742 Dagesztáni hadjárat.

1743. július Kiújulnak az oszmán–perzsa ellentétek, mivel utóbbiak beveszik Kirkukot (Kerkük); a harcok 1744 decemberéig folynak.

1746. szeptember Béke az oszmánok és a perzsák között a Kaszr-i Sirin-i egyezmény szellemében. 1747-ben testőrei meggyilkolják Nádir sáhot.

1747-1796 Perzsia három részre szakadásának ideje.

1747-1796 Nádir sáh családja, az afsárok uralkodnak Horászánban.

1747 Karim kán, a luri nemzetiségű katonai parancsok bevonul Iszfahánba.

1747-1779 Karim kán, a Zand-dinasztia (1747-1791) alapítójának uralma.

1751 Karim kán Sírázt teszi meg fővárosának.

1759 Karim kán legyőzi a Kádzsárokat.

1776 Karim kán seregei Bászrát ostromolják az oszmánokkal szemben.

1779-1789 Belviszályok a Zand-dinasztián belül.

1788 Aga Muhammad Kádzsár beveszi és felperzseli Sírázt.

1789-1794 Lutf Ali kán uralkodása.

1794 Lutf Ali kán kivégzése.

Kádzsárok (1796-1925)

1779 Aga Muhammad Kádzsár megszökik a Zandok fogságából, Teherán lesz a Kádzsárok fővárosa.

1788 Síráz kádzsár kézre kerül.

1795 A kádzsárok elfoglalják Grúziát és Örményországot.

1796 Horászán kádzsár kézen.

Aga Muhammad Kádzsár (1796-1797)

A Kádzsár-dinasztia első uralkodója.

Fath Ali sáh (1797-1834)

1800 Az orosz cári hadsereg elfoglalja Grúziát.

1804 Orosz-iráni háború a Kaukázusban.

1807 A finkensteini szerződés, francia-iráni szövetség az oroszok ellen.

1809 Brit-iráni szerződés, brit segítségnyújtási javaslat a francia befolyás ellensúlyozására.

1812 Az első iráni nyomda megnyílik Tabriz városában.

1813 Újabb orosz-iráni háború, iráni vereség. A gulisztáni békével Grúzia és Örményország nagy része orosz kézre kerül, az orosz befolyás kezdete Észak-Iránban.

1814 A teheráni szerződésben Irán kötelezettséget vállal arra, hogy semmilyen európai hadat nem enged át területén Brit India felé.

1820-1823 Az utolsó oszmán-iráni háború, mely 1820. októberében oszmán hadüzenettel kezdődött. A harcok kezdetben perzsa sikereket hoznak.

1823 Erzurumi béke: maradnak a korábbi oszmán-iráni határok.

1826-1828 Újabb orosz-iráni háború., mely békekötéssel végződik.

1828 Turkmancsáji béke: az Arasz folyótól északra levő területek orosz kézre kerülnek, orosz állampolgárok extraterritoriális jogokat szereznek Iránban.

Muhammad Sáh (1834-1848)

1834-1837 Háború Afganisztánnal Herátért; a britek az afgánokat támogatják. 1837-ben brit csapatok jelennek meg és legyőzik az irániakat.

1836 Az iszmáilita Aga kán fellázad a kádzsár kormányzat ellen.

1840 Aga kán Indiába menekül közösségével.

1844 A bábizmusnak, egy új szinkretisztikus vallásnak létrejötte Sírázban.

Násziraddín sáh (1848-1896)

1850 A Báb kivégzése, leverik híveit.

1852 Bábista merényletkísérlet a sáh ellen, melyet kemény üldözések követnek. A Báb hívei ketté válnak baháikra és azalikra. Baháalláhot száműzik Edirnébe, majd Palesztinába kerülnek hívei.

1853 A Dár al-funún, az első nyugati típusú iráni műszaki főiskola megnyitja kapuit Teheránban.

1864 Az első telegráf vonal elkészül Iránban.

1872 Reuter báró révén komoly ásványkincs koncessziók kerülnek brit kézbe.

1872 Násziraddín sáh első európai útja.

1881 A göktepei csata: a cári haderő leveri a türkméneket.

1884 Merv orosz kézre kerül, az Atrek folyó lesz a cári hatalom és Irán határa a Kaszpi-tengertől keletre.

1889 Násziraddín sáh Budapestre is ellátogat újabb európai útja során, ahol, többek között, Vámbéry Ármin is köszönti az uralkodót perzsául.

1890 Násziraddín sáh brit koncesszióba bocsátja a dohánytermékeket is, síita egyházi fatva sújtja emiatt a dohánytermelést.

1892 A sáh visszavonja a dohánykoncessziót.

Muzaffaraddín sáh (1896-1907)

1905 Forradalom és megmozdulások a nagyvárosokban a monarchia ellen, az alkotmányozó mozgalom kezdete.

1906. december 30. Muzaffaraddín aláírja az első iráni alkotmányt, amelynek szövegezésében a papság, a világi, urbánus értelmiség egyaránt résztvesz; megpróbálják az alkotmányt a vallási törvénnyel (saría) összhangba hozni.

1907. október 07. Az első iráni nemzetgyűlés összeül. Tagjait Teherán és Tabriz városi képviselői, a teheráni bazár kereskedői, a mudzstahidok és a törzsi vezetők alkotják.

Muhammad Ali sáh (1907-1909)

1907 • Az oroszok és britek érdekszférákra osztják fel Iránt: az északi rész az oroszoké, a „köztes zóna” a parlament (madzslisz) hatalma alatt állt, a déli zóna a briteké.

• Muhammad Ali sáh ugyan felesküszik az alkotmányra, de később fel akarja oszlatni a parlamentet, kivégeztet néhány képviselőt, statáriumot hirdet, ágyúval löveti a parlamentet.

1908 Az első olajmezők feltárása Dél-Iránban.

1909 Fegyveres felépés az uralkodó erőszakossága ellen, Muhammad Ali sáhot lemondatják, Isztambulba száműzik.

Ahmad sáh (1909 –1925),az utolsó kádzsár uralkodó

1911 Muhammad Ali sikertelen visszatérési kísérlete orosz katonai intervencióval.

1911. december 24. Bezárják a parlamentet, általános ellenállás az oroszokkal szemben.

1914-1918 Az első világháborúban Irán semlegességi nyilatkozatot tesz; területén orosz, török, brit csapatok manővereznek; Észak-Irán 1917-ig az oszmán-orosz harcok színtere.

1918 A szovjet kormány formálisan lemond a volt cári hatalom expanzionista politikájáról Iránnal szemben.

1919 Szerződés Irán és Nagy-Britannia között, brit gyámkodás alá kerül az ország. Az olajmezőket mind megszerzik a britek, kihasználva a bolsevik puccs utáni orosz polgárháborút.

1920-1921 Giláni Szovjet Szocialista Köztársaság, szovjetbarát szakadár mozgalom Észak-Iránban, melyet Rizá kán ver le 1921-ben.

1921. február 21. Rizá kán puccsal átveszi a hatalmat Teheránban.

1921. február 26. Szovjet-iráni szerződés: a Szovjetúnió lemond minden imperialista szándékáról Iránnal szemben.

A Pahlavi éra (1921-1979)

1921. február 21. bevonul Teheránba, és lemondatja a kormányt, majd az új kormány hadügyminisztere és valóságos vezetője volt.

1923 Rizá kán miniszterelnök lesz.

1925 A Kádzsár-dinasztia trónfosztása után Rizá kán Európába száműzi Ahmad sáhot.

1925 december Rizá kánt sáhhá kiáltja ki a híveiből álló „nemzetgyűlés”.

Rizá sáh Pahlavi (1925-1941)

1926. április 25. Rizá sáh koronázása.

1926 Büntetőjogi Kódex kiadása.

1927 A Nemzeti Bank (Bánk-i Millí) megalakulása.

1928 Polgárjogi kódex: kiiktatják a saríát, az iszlám jogrendszert, ami miatt rendkívül megromlik Rizá sáh viszonya a papsággal.

1930 Az ország hivatalos nevét Perzsiáról Iránra változtatják.

1934 Rizá sáh egyetlen külföldi látogatása Kemál Atatürknél Törökországban.

1935 A Teheráni Egyetem (Dánisgáh-i Tihrán) megalapítása.

1935 A császárné először jelenik meg nyilvánosan hidzsáb (női kendő) nélkül, az erőszakos szekularizáció újabb lépéseként.

1936 Hjalmar Schacht, Hitler minisztere Teheránban találkozik Rizá Pahlavival, német-iráni szövetségkötés.

1937 Szaadábádi Szerződés Törökország, Irak, Irán és Afganisztán között, amelynek értelmében a kölcsönös segítségnyújtást és egymás határainak tiszteletben tartását vállalják.

1939 A transziráni vasútvonal megépülte.

1939 Rizá Pahlavi semlegességet deklarál a háború kitörtekor 1939-ben.

1941 október Brit-szovjet invázió Irán ellen, Rizá lemond, de előtte még felesketi a parlamentet fiára, Muhammad Rizára.

1944 Rizá sáh halála Johannesburgban.

A megszállt Irán a II. világháború idején (1941-1945)

1941 az USA létrehozza Perzsa-öbölbeli Parancsnokságot amerikai tanácsadók, kikötők építése.

1942. január 29. a megszálló erők deklarálják, hogy a háború vége után hat hónapon belül kivonulnak Iránból.

1943 a teheráni konferencia Churchill, Sztálin és Roosevelt részvételével.

1945 A britek kivonulnak Iránból, a szovjetek azonban vovonakodnak. Két szovjetbarát bábállam létrejötte Észak-Iránban Azerbajdzsáni Köztársaság és Mahábádi Kurd Köztársaság néven.

Irán 1946–1979

Muhammad Rizá Sáh Pahlavi (194 –1979) – az utolsó iráni sáh

1947 Kommunista (Tude) merényletkísérlet a sáh ellen.

1947 A Truman doktrína értelmében Irán független, Amerika-barát állam lett. A szovjetek kárpótlásul Észak-Irán elvesztéséért olajkoncessziót követelnek. Ahmad Kavám miniszterelnök becsapja a szovjeteket, mert a Madzsliszre bízza a az olajkoncesszió megszavazását, amely azt egyöntetűen elutasítja (Muszaddik fellépése).

1950 Muszaddik megalapítja a Nemzeti Frontot.

1951. március 7. Ali Razmárá miniszterelnök meggyilkolása, a sáh kénytelen kinevezni a Nemzeti Front vezetőjét, Muszaddiket, aki radikális lépésekre szánja el magát. Bejelenti az olajipar államosítását, kisajátítja az Anglo-Iranian Oil Company berendezéseit, és megpróbálja elszigetelni a sáh hatalmát, és Iránt el nem kötelezett országgá alakítani.

1951-1952A britek, amerikaiak gazdasági bojkottal válaszolnak minderre, kivonják szakembereiket Iránból, súlyos nehézségeket okozva az ország gazdaságának, a sáh a tömegbe lövet, száműzik a sáh nővérét, majd később anyját és fivérét.

1953 elején gazdasági nehézségek fokozódása miatt, és saját ellenségeivel szemben Muszaddik 1952-től erőteljesebb lépésekre szánja el magát, rendkívüli hatalmat kér és kap a parlamenttől, statáriumot, cenzúrát vezet be, feloszlatja a Legfelsőbb Bíróságot, majd 1953-ban a Parlamentet.

1953. aug. 13. A sáh elbocsátja Muszaddiket, aki ezt megtagadja. Nagy tüntetések kezdődnek mellette országszerte, a sáh Olaszországba menekül.

1953. aug. 19. A CIA, a britek és az iráni titkosszolgálat Záhidi tábornokkal az élen puccsot hajt végre Muszaddik ellen, a sáh visszatér, Záhidit kinevezik miniszterelnöknek. Muszaddiket három év magánzárkára ítélik, majd élete végéig (1968) háziőrizetben tartják.

1953-1979 Rizá Pahlavi közvetlen uralma, Irán az USA elkötelezett szövetségese lesz.

1954 aug. Megoldódik az olajvita az AIOC helyét nemzetközi konzorcium veszi át amerikai vezetéssel és iráni, brit, francia részesedéssel az iráni olajkincsből.

1955. nov. 3. A Bagdadi Paktum megkötése: Irán, Törökország, Irak és Pakisztán Amerika-barát szövetséggé alakul.

1956 A második hétéves terv beindítása kommunikáció, mezőgazdaság, öntözés fejlesztése, vízerőművek (Karadzs, Dez, Szapídrúd).

1957 Megalakul a később hírhedtté vált titkosszolgálat, a SAVAK (Százmán-i Ittilá’at va Amnijat-i Kisvar – Országos Információs és Biztonsági Szervezet).

1958 Irakban megbukik a brit barát monarchia, Irak kilép a Paktumból.

1958 Megalakul a Bunjád-i Pahlavi (Pahlavi Alapítvány). Később, 1961. okt. 5-én 47,5 millió font értékkel a Bunjád-i Pahlavi vakuffá (vallási alapítvány) alakul át, jóléti feladatok (közegészségügy, oktatás) ellátására.

1959 CENTO (Central Treaty Organization) megkötése Irán, Pakisztán és más öbölbeli államok közt a Bagdadi Paktum újjáélesztése.

1960. okt. 31. A trónörökös, Rizá Kúros megszületése stabilizáló tényező lesz a monarchia számára.

1961 Választások, zavargások törnek ki, szétkergetik a parlamentet, a sáh elfojtja a liberalizálódási törekvéseket.

1962 Az ún. „Fehér Forradalom „ vagy „A Sáh és a Nép forradalmának” meghirdetése, ennek pontjai a földreform, földosztás a parasztságnak, az erdők eladása, hogy ebből fizessék a korábbi földesurakat, harc az írástudatlanság ellen, nagyfokú ipari fejlesztés. Khomeini vezetésével a papság tiltakozó mozgalmat szervez a földreform ellen.

1964 Khomeinit kitoloncolják Törökországba.

1965 Khomeini Nadzsafban telepszik le.

1965–1977 Hovejda miniszterelnöksége.

1967 Gazdasági szerződés a Szovjetúnióval. Az Arasz (azeri határfolyó) folyón 600 négyzetkilométer öntözésére alkalmas duzzasztógát, Iszfahánban pedig szovjet acélkombinát épül.

1967. okt. 26. A sáh megkoronázása, a hatalmi konszolidáció jele.

1971 Az Abu Múszá szigetek elfoglalása, iráni felügyelet a Hormuzi-szoros fölött.

1972 Asáh beavatkozik az ománi belpolitikába és expedíciós sereget küld Ománba.

1971 Irán 2500 éves állami múltjának megünneplése (Nagy Kürosz halálától számítva), új birodalmi időszámítás bevezetése.

1973 Hatalmas bevételek az olajár robbanásból, a jom kippur-i háború utáni arab bojkottot követően Irán 1977-ig 85 milliárd dollár bevételre tesz szert az olajból.

1975 Az algíri egyezmény aláírása (Irán és Irak), az iraki-ráni határviták ideiglenes rendezése.

1978 január Tüntetések Kumban a sáh ellen egy Khomeini-ellenes cikk miatt.

1978 tavasza, nyara Országos tüntetések a sáh ellen.

1979. január 16. és szűkebb családja elhagyja Iránt, Egyiptomba megy, majd bolyong ? a világ különböző részein (Mexikó, Karibi szigetek, Marokkó, USA).

1980 nyara Muhammad Rizá sáh meghal Egyiptomban, Kairóban temetik el.

1979. február 10. (Báhmán hó 22.) Khomeini ajatollah visszatér Iránba, az iszlám forradalom győzelme.

DINASZTIÁK, CSALÁDFÁK

A Szaffárida-dinasztia ( korai periódus, 9-11. század)

Laith

Jákúb Amr Muhammad Ali

Muhammad Iszmáil Laith Muádil

Táhir Jákúb Ahmad Jákúb

Amr Khalaf Sáh Malik

A Számánida dinasztia

I. Ahmad

I. Naszr Iszmáil

II. Ahmad

II. Naszr

I. Núh

I. Abd al-Malik I. Manszúr

II. Núh

II. Abd al-Malik Muntaszír Abu Ibráhim

A Zijáridák

Vardánsáh

Zijár

Mardávídzs Vusmgír

Biszutún Kábúsz

Manucsihr Dárá

Abu Kalidzsár (?) Kai Káusz

Gílánsáh

A Bujidák ( vagy Buvajhidák)

Abu Sudzsá Búja

Imád al-daula Ali Rukn al-daula Haszan Muizz al-Daula Ahmad

Adhud al-daul Faná Khuszrau Muajjid al-Daula Abu Manszúr Fakhr al-Daula Ali Izz al-daula Bakhtijár

Saraf al-daula Siírzil Szamszám al-daula Marzubán Bahá al-daula Firúz Khursád

Madzsd al-daula Rusztam Sámsz al-daula Abu Táhir

Musárrif al-daula Haszan Szultán al-daula Abu Sudzsa Kavám al-daula Abu’l Favárisz

Dzsalál al-daula Abu Táhir

Abu Kalidzsár Marzubán Szamá al-daula Haszan

Malik Rahim Khuszrau Firúz

A Ghaznavida dinasztia

Szebüktegin

Iszmáil Mahmud

Mohammad I. Maszud Abd alRasid

Maudud Ali Farrukzád Ibrahim

II. Maszud III. Maszud

Sírzád Arszlán Sáh Bahrám Sáh

Huszrau Sáh

Huszrau Málik

A Szeldzsuk –dinasztia (Nagyszeldzsukok és iraki szeldzsukok)

Mikáil

Toghrilbég Csagribég

Alp Arszlán

I. Máliksáh

I. Mahmúd Barqjarúq Mohammad Szandzsar

II. Mahmúd Maszúd II. Toghril Szulaimán

II. Máliksáh II. Mohammad Arszlán

III. Toghril

Az alamuti aszaszin dáik

Haszan-i Szabbáh

Kia Buzurg Umid

Kia Mohammad

Haszan

Alá al-dín Mohammad

Dzsalál al-dín Haszan

Alá al-dín Mohammad

Rukn al-dín Khursáh

A Khvárizmsáhok dinasztiája

I. Mohammad

Atsziz

Arszlán

Szoltan Sáh Tekis

II. Mohammad

Dzsalál adDin

Az ilkhánida ( iráni mongol, dzsingiszida, hülegüida) dinasztia

Dzsingisz

Dzsocsi Csagatáj Ögödej Toluj

Kubiláj Hülegü Arik Böke

Abaqa Tegüder (Ahmad) Taraqai Josmut Mengü Temür MelikTemür

Arghun Gejhatu Baidu Szüge Anbarcsi Mingkan

Gházán Öldzseitü Ala Firang Ali Juszuf Sáh ElTemür Szösze

Abu Szaid Szati Bég Dzsáhán Temür Musza Szulaimán JolQutlugh Arpa Ke’ün

Mohammad

Anusirván?

Dzsaláiridák

Ilge nojon

Ak-Buka

Huszain

I. Haszan

Sejkh Oveisz

Huszain II. Haszan Ali Ahmad

Timur és a timuridák 16. század elejéig

Timur

Dzsáhangir Umar Sejh Miránsáh Sáhrukh

Pir Mohammad Bajqara Aba Bakr Khalil Szultán Ulugh Bég

Manszur Abu Szaid Abd alLatif

Huszain Bajqara Umar Sejh

Babur

A szafavidák

I. Iszmáil

I. Tahmaszp

II.Iszmáil Mohammad

I. Abbász

Száfi Mirza

I. Száfi

II. Abbász

II. Száfi/Sáh Szulejmán

Szultán Huszain

II. Tahmaszp

III. Abbász

A Kádzsár dinasztia

Aga Mohammad Kádzsár Huszain

Fath Ali Sáh

Abbász Mirza

Mohammad

Nászir adDin

Muzaffar adDin

Mohammad Ali

Ahmad

A Pahlavi –dinasztia

Rizá

Mohammad Rizá

December 22, 2009 | Categories: az ókori kelet történelme, Perzsia történelme | Tags: irán, perzsa, történelem | Hoszzászólás »

Az ókori Egyiptom kronológiája

(az évszámok egyéb jelzés nélkül Krisztus előtt értendők)

kb. 700000-7000 BP Paleolitikum

kb. 8800-4700 Szaharai neolitikum

kb. 5300-3000 Predinasztikus kor

Neolitikum-Nagada III.

Alsó-Egyiptom Felső-Egyiptom

5300-4000 Neolitikum

4400-4000 Badári-kultúra

4000-3200 Maadi-kultúra

4000-3000 Nagada-kultúra:

4000-3500 Nagada I (amrai)

3500-3200 Nagada II (gerzei)

3200-3000 Nagada III/0. dinasztia, egész Egyiptom. 0. dinasztia: vitatott kronológiai és területi megosztás. A korszak végének jelentősebb uralkodói közé tartozik Zehen, Szerek (Skorpió) és Narmer. Az egyesítés ideje és módja vitatott. Az írás kifejlődése a IV. évezredben.

kb. 3000-2686 Korai dinasztikus kor

I-II. dinasztia

3000-2890 I. dinasztia

Aha, Dzser, Dzset, Den, Merneith, Anedzsib, Szemerhet és Ka uralkodása. Az írás széleskörű elterjedése. Memphisz megalapítása, ettől kezdve székhely és adminisztratív központ.

2890-2686 II. dinasztia

Hetepszehemui, Ráneb, Ninetjer, Uneg, Szened, Peribszen, Haszehemui uralkodása. Valószínűsített lázadás Peribszen idején, majd az erősen centralizált állam kialakulásának nyomai.

kb. 2686-2160 Óbirodalom

III-VIII. dinasztia

2686-2613 III. dinasztia

2686 Nebka (2686-2667) trónralépése.

2667 Dzsószer (2667-2648) trónralépése.

2648 Szehemhet (2648-2640) trónralépése.

2640 Haba (2640-2637) trónralépése.

2637 Huni (2637-2613) trónralépése.

A nagy építkezési programok kezdete.

2613-2494 IV. dinasztia

2613 Sznofru (2613-2589) trónralépése.

2589 Hufu (Kheopsz, 2589-2566) trónralépése.

2566 Dzsedefré (2566-2558) trónralépése.

2558 Hafré (Khephrén, 2558-2532) trónralépése.

2532 Menkauré (Mükerinosz, 2532-2503) trónralépése.

2503 Sepszeszkaf (2503-2498) trónralépése.

A nagy építkezések hatnak a gazdaság és az adminisztráció fejlődésére. Nomoszközpontok kialakulása. Államilag szervezett távolsági kereskedelem és expedíciók (nyersanyag-behozatal). A király halotti kultusza már egyszerre több központban is.

2494-2345 V. dinasztia

2494 Uszerkaf (2494-2487) trónralépése.

2487 Szahuré (2487-2475) trónralépése.

2475 Noferirkaré Kakai (2475-2455) trónralépése.

2455 Sepszeszkaré Ini (2455-2448) trónralépése.

2448 Ránoferef (Noferefré, 2448-2445) trónralépése.

2445 Neuszerré Iszi (2445-2421) trónralépése.

2421 Menkauhór (2421-2414) trónralépése.

2414 Dzsedkaré Iszeszi (2414-2375) trónralépése.

2375 Unisz (Unasz, 2375-2345) trónralépése.

Ré felemelkedése állami istenné. A Piramisszövegek megjelenése Unisz idején. Az Ozirisz-vallás széleskörű elterjedése.

2345-2181 VI. dinasztia

2345 Teti (2345-2323) trónralépése. Uralkodása alatt a székhely Teti piramis-városába, Dzsed-iszutba helyeződik, majd utódai még délebbre helyezik.

2323 Uszerkaré (2323-2321) trónralépése.

2321 I. Pepi (Meriré, 2321-2287) trónralépése.

2287 Merenré (2287-2278) trónralépése.

2278 II. Pepi (Noferkaré, 2278-2184) trónralépése. Uralkodásának második felében krízis, a helyi hivatalnokok függetlenedése.

2184 Nitikret (Nitókrisz, 2184-2181) trónralépése.

Expedíciók. Núbiaiak alkalmazása határőrségekben és expedíciókban. II. Pepi uralkodásában gazdasági hanyatlás, a hatalom meggyengülése. V-VI. dinasztia: a nomoszi hivatali funkciók örökletessé válnak. A hangsúly eltolódása a fővárosról a többi központ felé.

2181-2160 VII-VIII. dinasztia

Számos uralkodó rövid uralkodási idővel, köztük több Noferkaré. A korszakra vonatkozóan az Abüdoszi királylista ill. a koptoszi Min-dekrétumok szolgálnak forrással. Királyok Herakleopolisz Magnából, de hatalmuk nem terjed ki Felső-Egyiptomra. Klímatikus változások nyomai.

kb. 2160-2055 I. Átmeneti kor

IX-X. dinasztia (herakleopoliszi)

XI. dinasztia Thébában

2160-2025 IX-X. dinasztia (herakleopoliszi)

I. Heti (Meriibré), II. Heti (Nebkauré), III. Heti (Uahkaré) és Merikaré uralkodása. A kronológia nem tisztázott.

2125-2055 XI. dinasztia (thébai)

(Antef kormányzó.)

(I. Mentuhotep, az Ős [Tepy-a] uralkodása.)

2125 I. Antef (Szehertaui, 2125-2112) trónralépése.

2112 II. Antef (Uahanh, 2112-2063) trónralépése. Uralkodása alatt összetűzés a herakleopolisziakkal.

2063 III. Antef (Nahtnebtepnofer, 2063-2055) trónralépése.

A Koporsószövegek megjelenése. A helyi vezetők hatalmukat több nomoszra is kiterjesztik, és a helyi isten főpapjaivá válnak. Théba felemelkedése.

kb. 2055-1650 Középbirodalom

XI. dinasztia (egész Egyiptom)

XII-XIV. dinasztia

2055-1985 XI. dinasztia (egész Egyiptom)

2055 II. Mentuhotep (Nebhepetré, 2055-2004) trónralépése. Uralkodása alatt Egyiptom újraegyesítése, a székhely és vallási központ Théba, Memphisz adminisztratív központként funkcionál tovább egészen a Ptolemaiosz-korig. Hadjáratok Núbiába.

2004 III. Mentuhotep (Szanhkaré, 2004-1992) trónralépése. Regnálása idején expedíció Puntba.

1992 IV. Mentuhotep (Nebtauiré, 1992-1985) trónralépése. Valószínűleg uszurpátor, mert hiányzik a királylistákról. Expedíció Wadi Hammamatba (Amenemhat vezír vezetésével).

1985-1773 XII. dinasztia

1985 I. Amenemhat (Szehotepibré, 1985-1956) trónralépése. Uralkodása alatt a központ áthelyezése Amenemhat-itj-tauiba. Harcok az ázsiaiak ellen, hadjárat Núbiába és uralkodásának végén Líbia területére. Ez utóbbit fia, Szeszósztrisz vezette, aki társuralkodó is volt. Valószínűleg meggyilkolták.

1956 I. Szeszósztrisz (Szenuszert, Heperkaré, 1956-1911) trónralépése. A 10. és 18. évben hadjáratok Núbiába, az új határ Buhen. Valószínűleg ő alapítja a karnaki templomot.

1911 II. Amenemhat (Nebkauré, 1911-1877) trónralépése. Expedíció Kusba és Puntba regnálása idején.

1877 II. Szeszósztrisz (Szenuszert, Haheperré, 1877-1870) trónralépése. Békés uralkodás. A fajjúmi öntözőrendszer kialakítása.

1870 III. Szeszósztrisz (Szenuszert, Hakauré, 1870-1831) trónralépése. Hadjáratok Núbiába a 6., 8., 10., 16. és 19. évben, legalább egy hadjárat Palesztinába. Közigazgatási refom.

1831 III. Amenemhat (Nimaatré, 1831-1786) trónralépése. Békés uralkodás, kulturális virágzás.

1786 IV. Amenemhat (Maaheruré, 1786-1777) trónralépése.

1777 Szobeknoferuré (Szobekkaré, 1777-1773) trónralépése.

A társuralkodói rendszer (korégencia) bevezetése. A korszakra vonatkozó legfontosabb források: Noferti próféciái (I. Amenemhat), Amenemhat tanításai, Hekanaht-levelek, átokszövegek (I. Szeszósztrisz), évkönyvek (II. Amenemhat), valamint Merikaré intelmei, Szinuhe története, az illahuni papiruszok. A túlvilági élet „demokratizálódása”.

1773-1650 utánig XIII. dinasztia

Kb. 70 király rövid uralkodási idővel. Közülük az ismertebbek: Ugaf (Hutauiré), II. Szobekhotep, Ihernofret Noferhotep (Szanhtaui Szehemré), Ameni Antef Amenemhat (Szanhibré), Hór (Auibré), Hendzser (Uszerkaré), III. Szobekhotep (Szehemré Szuadzstaui), I. Noferhotep (Haszehemré), Szihathor, IV. Szobekhotep (Haneferré), V. Szobekhotep, Ay (Merneferré). A főváros Itj-taui maradt. IV. Szobekhotep uralkodására Núbia függetlenedik az egyiptomi ellenőrzés alól, a birodalom lassan széthull.

1773-1650 XIV. dinasztia

Kisebb királyok, valószínűleg párhuzamosan uralkodtak a XIII. és XV. dinasztia királyaival.

kb. 1650-1550 II. Átmeneti kor

XV. dinasztia (hükszósz)

XVI-XVII. dinasztia

1650-1550 XV. dinasztia (hükszósz)

Szalitisz/Szekerher

1600 körül Hian (Szeuszerenré) trónralépése.

1555 körül Apepi (Apóphisz, Aauszerré) trónralépése.

Hamudi

A hükszósz főváros Avarisz. A Széth-kultusz felemelkedése. A II Átmeneti korra vonatkozó főbb források: Torinói kánon, Sallier I papirusz, Rhind matematikai papirusz.

1650-1580 XVI. dinasztia (thébai)

Thébai királyok egyidejűleg a XV. dinasztiával (a korszak elején a központ Itj-tauiból Thébába kerül). Harcok a hükszószokkal. Halottak könyve (Mentuhotep királyné koporsójában először).

1580-1550 XVII. dinasztia

Rahotep, I. Szobekemszaf, VI. Antef (Szehemré), VII. Antef (Nebheperré), VIII. Antef (Szehemré Herihermaat), II. Szobekemszaf, Sziamon (?)

1560 körül Taa (Szenahtenré/Szekenenré) trónralépése. Uralkodása alatt harc a hükszószokkal, az egyik csatában esett el.

1555 Kamosze (Uadzsheperré, 1555-1550) trónralépése. A 3. év körül expedíció Buhenbe és Avariszba, háború a hükszószokkal (Apepi).

kb. 1550-1069 Újbirodalom

XVIII-XX. dinasztia

1550-1295 XVIII. Dinasztia

1550 I. Jahmesz (Amószisz, Nebpehtiré,1550-1525) trónralépése. Uralkodása alatt a Két Ország egyesítése. Expedíció Buhenbe. A 18-22. év között foglalják el Avariszt, a hükszószok végleges kiűzése. Hadjárat Palesztinába, Saruhen ostroma (3 évig). Az utolsó 5 évben építkezési programok.1525 I. Amenhotep (Amenóphisz, Dzseszerkaré, 1525-1504) trónralépése. Hozzá kötik a Deir el-medinei munkásfalu megalapítását. 8. év: expedíció Núbiába a 2. kataraktáig. Uralkodásának végére kialakulnak a XVIII. dinasztia főbb karakterjegyei.1504 I. Thotmesz (Thutmószisz, Aaheperkaré, 1504-1492) trónralépése. 2/3. év: a núbiai hadjárata jelenti Kus és Kerma végét, sikerek a 3-4. kataraktánál. Az első hadjárat Szíriába, de kerüli a Mitannival való összeütközést.1492 II. Thotmesz (Aaheperenré, 1492-1479) trónralépése. Déli lázadás megtorlása az 1. évben.1479 III. Thotmesz (Menheperré, 1479-1425) trónralépése. Mivel kiskorú volt, mostohaanyja, Hatsepszut uralkodott helyette régensként.1473 Hatsepszut (Maatkaré, 1473-1458) trónralépése (korégenciában III. Thotmesszel). Minden korábbit felülmúló építkezései program. Hadjáratok Núbiába, a 9. évben expedíció Puntba.1458 III. Thotmesz önálló uralkodásának kezdete. A megiddói csata a Mitanni-koalíció ellen. A 42. évig folyamatos háború a palesztinai, libanoni, dél-szíriai területekért Mitanni (Naharin) és vazallusai ellen, összesen 17 hadjárat. A leghíresebb a megiddói csata és 33. évben a 8. hadjárat, amelyben Thotmesz átkel az Eufráteszen. Ajándékok a nyugat-ázsiai uralkodóktól, Egyiptomot elismerik nagyhatalomként. Núbiai hadjárat, valószínűleg Napata alapítása. Az 51. évben fiát, II. Amenhotepet társuralkodóvá tette.

1427 II. Amenhotep (Aaheperuré, 1427-1400) trónralépése. 7. és 9. év: hadjárat Szíria-Palesztinába. Uralkodása alatt stabilitás és kulturális virágzás.

1400 IV. Thotmesz (Menheperuré, 1400-1390) trónralépése. Béke Mitannival, és diplomáciai házasság (Artatama lányával). Hadjáratok Dél-Palesztinába. Azonosítja magát a napistennel.

1390 III. Amenhotep (Nebmaatré, 1390-1352) trónralépése. Béke, jólét, bőség, a dinasztia csúcsa. 5. év: núbiai hadjárat. Már életében megistenült. Hangsúlyozott szoláris teológia. Diplomáciai házasságok (Babilón, Mitanni). A legfőbb forrás a külpolitikai kapcsolatokra az Amarna-levelek (382 levél).

1352 IV. Amenhotep (Ehnaton, Noferheperuré Uaenré, 1352-1336) trónralépése (a társuralkodás vitatott). Uralkodása az Amarna-kor. 5. év: nevét Ehnatonra változtatja, szakít a fővárossal és a hagyományos vallással, elkezdi építtetni az új központot, Ahet-Atont (El-Amarna). 9. év: az Aton-kultuszt kizárólagossá teszi, megkezdődik a többi isten nevének eltüntetése, a templomaik bezárása és a kultuszaik felszámolása a hadsereg segítségével. 12. év: núbiai lázadás leverése. Konfrontációk Előázsiában, a hettiták térhódítása az egyiptomi vazallusok között (I. Suppiluliuma). Horemheb felemelkedése.

1338 Szemenhkaré (Anhheperuré, 1338-1336) trónralépése. Személye és uralkodási ideje vita tárgya.

1336 Tutanhamon (Tutanhaton, Nebheperuré, 1336-1327) trónralépése. Az első évben elhagyja Amarnát, Memphiszt teszi fővárossá, és nevét Tutanhatonról Tutanhamonra változtatja. Régense Horemheb. Háború a hettitákkal a szíriai-palesztinai területekért. A restaurációhoz a legfontosabb források: Restaurációs sztélé, Horemheb Koronázási szövege és a Karnaki ediktum.

1327 Ay (Heperheperuré, 1327-1323) trónralépése. A Zannanza-epizód, a hettita herceg halála miatt komoly megtorlás, harcok Szíria-Palesztinában, egyiptomi vereség és pestisjárvány kitörése, ami aztán a hettita király és a trónörökös halálát okozza.

1323 Horemheb (Dzseszerheperuré, 1323-1295) trónralépése. Katonafáraó. 10. év: Kades és Amurrú sikertelen visszahódítási kísérlete. Politikai, vallási és gazdasági konszolidáció. A XIX. dinasztia fáraói őt tekintették a dinasztiájuk alapítójának.

1295-1186 XIX. dinasztia

1295 I. Ramszesz (Menpehtiré, 1295-1294) trónralépése. Katonafáraó, a szilei erőd parancsnoka. Uralmával megkezdődik a Ramesszida-kor, amely a XX. dinasztia végéig tart.

1294 I. Széthi (Menmaatré, 1294-1279) trónralépése. 1. év: hadjárat Dél-Palesztinába. A további hadjáratok északabbra nem érnek el tartós sikert. Líbiai törzsek hatolnak be a Deltába. A Horemheb által megkezdett restauráció folytatása. Abüdoszi királylista (III. Amenhotepet Horemheb követi). Uralkodásának végén kinevezi Ramszeszt társuralkodóvá, aki az utolsó évben hadjáratot vezet Núbiába.

1279 II. Ramszesz (Uszermaatré 1279-1213) trónralépése. 4. év: 1. szíriai hadjárat (Amurrúért). 5. év: a kádesi csata. További harcok a szíriai-palesztinai területek visszaszerzéséért, átmeneti sikerekkel. 16. év: hettita trónviszály, Urhi-Tesup Egyiptomba menekül. 21. év: hettita-egyiptomi békeszerződés. Erődépítés a Deltában a líbiaiak ellen. 34. év: diplomáciai házasság Hattival. 44. év: núbiai akció. Kulturális virágzás, gyümölcsöző kereskedelem. Uralkodása alatt a főváros Per-Ramszeszbe kerül.

1274 A kádesi csata.

1213 Merneptah (Baenré, 1213-1203) trónralépése. Uralkodásának első éveiben számos katonai expedíció Núbiába és Palesztinába. Az Izrael-sztélé. 5. év: líbiaiak és a tengeri népek betörése. Halála után örökösödési vita II. Széthi és Amenmessze között.

1203 Amenmessze (Menmiré, 1203-1200?) trónralépése.

1200 II. Széthi (Uszerheperuré, 1200-1194) trónralépése.

1194 Sziptah (Akehnré Szetepenré, 1194-1188) trónralépése. Gyerekként kerül trónra, anyja, Tauszert volt a régens.

1188 Tauszert (Szitré Meritamon 1188-1186) trónralépése. A hatalmat Bay ragadja magához.

1186-1069 XX. dinasztia

1186 Széthnaht (Uszerhauré Meriamon, 1186-1184) trónralépése. Polgárháborús időszak Bay uralma alatt, akit Széthnaht űz el.

1184 III. Ramszesz (Uszermaatré Meriamon, 1184-1153) trónralépése. 5. év: a líbiai törzsek betörnek a Nyugat-Deltába és eljutnak a központi Nílus-ágig. 8. év: csata a tengeri népek ellen. 11. év: újabb líbiai harcok. Uralkodása alatt expedíció Puntba. Nagy földadományok a papságnak. Gazdasági krízis. 29. év: a történelem első szervezett sztrájkja. Uralkodásának végén hárem-összeesküvés.

1153 IV. Ramszesz (Hekamaatré Szetepenamon, 1153-1147) trónralépése. További gazdasági hanyatlás, az Amon-papok befolyása nő.

1147 V. Ramszesz (Uszermaatré Szeheperenré, 1147-1143) trónralépése. Himlőben fiatalon elhunyt.

1143 VI. Ramszesz (Nebmaatré Meriamon, 1143-1136) trónralépése. Zavargások.

1136 VII. Ramszesz (Uszermaatré Szetepenré Meriamon, 1136-1129) trónralépése. A gabonaárak a magasba szöknek.

1129 VIII. Ramszesz (Uszermaatré Ahenamon, 1129-1126) trónralépése.

1126 IX. Ramszesz (Neferkaré Szetepenré, 1126-1108) trónralépése. Növekvő instabilitás. 8-15. év: a líbiaiak fosztogatják Thébát, zavargások, sztrájk, a sírrablások első hulláma.

1108 X. Ramszesz (Hepermaatré Szetepenré, 1108-1099) trónralépése.

1099 XI. Ramszesz (Menmaatré Szetepenptah, 1099-1069) trónralépése. Uralkodásának utolsó 10 évére hatalma Alsó-Egyiptomra csökken. Éhség, fosztogatások, sírrablások, civil háború. A núbiai alkirály és csapatainak behívása a helyzet stabilizálására, de Panehszi konfliktusba kerül Amenhoteppel, a thébai Amon-főpappal. A 17-19. évre a konfliktus eldurvul, Panehszi kifosztja Közép-Egyiptomot. A fáraó csapatai Pianh vezetésével kiűzik Egyiptomból. Pianh államcsínyt követ el, és Ramszesz 19. évétől az éveket saját uralkodása szerint számozza. Ramszesz 28. évében Pianh meghal, örököse Herihór, aki XI. Ramszesz halála után fáraói címeket vesz fel. Ramszeszt északon Szmendész követi, és megalapítja a XXI. dinasztiát.

III. Ramszesz után Egyiptom elveszíti az ellenőrzést Szíria-Palesztina és Núbia fölött. Az Amon-theokrácia megerősödése. A XIX-XX. dinasztia alatt válik jellemzővé a személyes vallásosság. A korszakra vonatkozó legfontosabb források: Torinói jogi papirusz, Torinói sztrájkpapirusz, Harris-papirusz (IV. Ramszesz), „Necropolis Journal”, sírrabló akták (IX. Ramszesz).

1069-664 III. Átmeneti kor

XXI-XXIV. dinasztia (Líbiai kor)

XXV. dinasztia (etióp uralom)

1069-945 XXI. dinasztia

1069 Szmendész (Neszubanebdzsed, Hedzsheperré Szetepenré, 1069-1043) trónralépése. Központ: Tanisz. Herihór központja délen Théba.

1043 Amenemniszu (Noferkaré, Nepherkerész, 1043-1039) trónralépése.

1039 I. Pszuszennész (Paszebahaemniut, Aaheperré Szetepenamon, 1039-991) trónralépése. Ő a thébai parancsnok, I. Pinudzsem fia, akinek másik fia, Menheperré Felső-Egyiptomot ellenőrizte. Házasságok a thébai és taniszi ág között, de a megosztottság megmarad.

993 Amenemope (Uszermaatré Szetepenamon, 993-984) trónralépése.

984 Oszorkon, az Idősebb (Aheperré Szetepenré, 984-978) trónralépése. Új uralkodócsalád sarja a Deltában, a maswasák vezetőjének, Sesonknak a fia (líbiai).

978 Sziamon (Netjerheperré Szetepenamon, 978-959) trónralépése. Egyik lányát Salamonhoz adta.

959 II. Pszuszennész (Titheperuré Szetepenré, 959-945) trónralépése. Thébai főpap (thébai ág).

A líbiaiak egyre jelentősebb és már megkerülhetetlen erőt képviselnek az egyiptomi vezetésben. A dinasztia elejére vonatkozó forrás a Wenamon utazása.

945-715 XXII. dinasztia

945 I. Sesonk (Hedzsheperré, 945-924) trónralépése Taniszban. A maswasák vezetője (líbiai). Expanzionista külpolitika, építkezési program. Fiát, Juputot teszi meg Amon-főpapnak Thébában, hogy egész Egyiptomot ellenőrizhesse. 925 körül katonai hadjárat Gáza, Megiddó, valamint Izrael és Júda ellen (1Kir 14:25-6, 2Krón 12:2-9), Jeruzsálem kifosztása. Fontos forrásul szolgálnak a Bubasztiszi kapu feliratai (Karnak).

924 I. Oszorkon (Szehemheperré, 924-889) trónralépése. Decentralizációs folyamat. Thébában Harsziésze Amon-főpap kikiáltja magát királynak. Az északi törekvések a Théba feletti uralomra erőszakba torkollnak.

890 körül II. Sesonk (Hekaheperré) trónralépése.

889 I. Takelóth (889-874) trónralépése.

874 II. Oszorkon (Uszermaatré, 874-850) trónralépése.

850 II. Takelóth (Hedzsheperré, 850-825) trónralépése. Fontos forrás az Oszorkon herceg krónikája (Karnak, Bubasztiszi kapu).

825 III. Sesonk (Uszermaatré, 825-773) trónralépése. A deltai fejedelemségek önállósodása.

773 Pimay (Uszermaatré, 773-767) trónralépése.

767 V. Sesonk (Aaheperré, 767-730) trónralépése. (IV. Sesonk: XXIII. dinasztia.)

730 IV. Oszorkon (Aaheperré, 730-715) trónralépése. (III. Oszorkon: XXIII. dinasztia.)

Decentralizáció, először Théba szakad ki az átmeneti egységből, majd északon is kiválnak fejedelemségek. 730-ra függetlenedik Bubasztisz, Leontopolisz, Hermopolisz, Herakleopolisz, Szaisz. Főbb forrás: Gebel Barkal sztélé (Peye, Núbia, 747-716). A VIII. század második felére a kusi uralkodók felemelkedése. Peye elfoglalja Felső-Egyiptomot, és Memphiszig jut.

818-715 XXIII. dinasztia

Párhuzamosan a XXII., XXIV. és XXV. dinasztiával. Központja Théba. A korszakban a főbb központokban (Théba, Hermopolisz, Herakleopolisz, Leontopolisz, Tanisz) egyidejűleg más-más uralkodókat ismertek el. A kronológia vitatott, a főbb királyok: I. Petubasztisz (Uszermaatré), I. Juput, IV. Sesonk, III. Oszorkon (Uszermaatré), III. Takelóth (Uszermaatré), Rudamon (Uszermaatré), Peftjaauibaszt, II. Juput (Uszermaatré).

727-715 XXIV. dinasztia

727 Tefnaht (Sepszeszré, 727-720) trónralépése (központ: Szaisz). Hatalmát kiterjeszti a Nyugat-Deltára és Memphiszre.

720 Bokkhórisz (Bakenrenef Uahkaré, 720-715) trónralépése.

747-656 XXV. dinasztia (etióp uralom)

(Baines-Málek korszakolása szerint a Későkorhoz tartozik)

747 Peye (Pianhi, Menheperré, 747-716) trónralépése. Núbia és a thébai terület. Kivonulása miatt a korábbi egyiptomi helyzet virtuálisan változatlan marad.

716 Sabaka (Neferkaré, 716-702) trónralépése. Új inváziót indít, uralom Núbia és egész Egyiptom felett. A központ Memphisz. Thébában az Amon-főpap uralma csökken, felemelkedik az Amon isteni felesége cím politikai jelentősége.

702 Sabataka (Sebitku, Dzsedkauré, 702-690) trónralépése.

701 Az egyiptomi csapatok és Taharka herceg személyes jelenléte az eltekei csatában (Asszíria vereséget mér a szövetségesekre, [Szín-ahhé-eriba]).

690 Taharka (Nofertumhuré, 690-664) trónralépése. Egyiptom érdekeinek védelme Asszíria terjeszkedésével szemben.

674 Assur-ah-iddina (Asszíria) kísérlete Egyiptom meghódítására.

671 Assur-ah-iddina második egyiptomi hadjárata, amelyben kifosztja Memphiszt és kiűzi Taharkát Egyiptomból. Az asszír sereg kivonul, de a deltai fejedelmeket hűségesküre kötelezik, hogy meggátolják a kusiták újbóli uralmát. A szaiszi Nekó fiát, Pszammetiket Ninivébe hurcolják, majd vazallusként visszaengedik Athribiszba. Taharka visszanyeri az uralmat Egyiptom felett.

667 Assur-bán-apli egyiptomi hadjárata, Taharka ismét Núbiába menekül.

664 Tanutamon (Tanutamani, Bakaré, 664-656) trónralépése. Legyőzi a deltai asszír vazallus fejedelmeket.

663 Assur-bán-apli behatol Egyiptomba és kifosztja Thébát. Tanutamani Núbiába menekül. A kusita hatalom meggyengül, az asszír vazallus, Pszammetik Szaiszból veszi át az irányítást.

664-332 Későkor (Shaw)

más korszakolás (pl. Baines-Málek) szerint 712-332 (XXV.dinasztiától)

XXVI. dinasztia (Szaiszi kor)

XXVII. dinasztia (I. Perzsa kor)

XXVIII-XXX. dinasztia (független dinasztiák)

II. Perzsa kor

664-525 XXVI. dinasztia (Szaiszi kor)

(672-664 I. Nekó uralkodása.)

664 I. Pszammetik (Pszammétikhosz, Uahibré, 664-610) trónralépése. Uralmáról fontos forrás a Nitókrisz adoptációs sztélé. Építkezések, expanziós külpolitika. Uralkodásának végére előázsiai hódításai messzebbre nyúlnak, mint I. Thotmesz vagy III. Thotmesz idején. A káldok miatt uralkodásának végén Asszíria és Egyiptom összefog. Fontos forrás a Szakkara sztélé (11. év, líbiai kapcsolatok).

663 Asszír invázió (ld. feljebb).

658 Gügész (Lüdia) segítsége az asszírokkal szemben.

656 körül Egyiptom egyesítése szaiszi irányítással.

655-630 Asdód ostroma (sikeres).

616 Egyiptom a mai Irak területén harcol a káldok ellen.

610 II. Nekó (Uhemibré, 610-595) trónralépése. Uralkodása alatt csatorna a Nílus és a Vörös-tenger között.

609 Hadjárat a káldok ellen az Eufrátesztől keletre, Jósiás (Júda) legyőzése.

605 Karkemisi vereség, majd Egyiptom visszavonul a keletről.

595 II. Pszammetik (Noferibré, 595-589) trónralépése. Harmadik évében núbiai expedíció. Negyedik évében hadjárat Palesztinába.

589 Apriész (Haaibré, 589-570) trónralépése. Zedékiás (Júda) és a föníciaiak segítségével a káldok elleni támadás. A káldok betörnek Egyiptomba az 580-as évek végén.

574-570 Hadjáratok Fönícia és Ciprus ellen.

570 II. Jahmesz (Amaszisz, Hnumibré, 570-526) trónralépése. Negyedik évében visszaveri a káldok egyiptomi invázióját. Uralkodása alatt kisebb expedíció Núbiába.

559 Kürosz trónralépése. Szövetség a perzsák ellen Egyiptom, Spárta, Lüdia és a káldok között.

526 III. Pszammetik (Anhkaenré, 526-525) trónralépése.

525 Perzsa invázió Kambüszész vezetésével. A péluszioni csatában III. Pszammetik fogságba esik.

525-404 XXVII. dinasztia (I. Perzsa kor)

525 Kambüszész (525-522) trónralépése. A források ellentmondásosak az egyiptomi tevékenységét illetően.

522 Kambüszész halálát követően egyiptomi lázadás a perzsa uralom ellen. I. Dareiosz (522-486) trónralépése.

519-518 Dareiosz visszaszeri az ellenőrzést Egyiptom felett. Templomépítés és restauráció.

510-497 A II. Nekó által megkezdett csatorna befejezése.

486 Felkelés Egyiptomban.

I. Xerxész (486-465) trónralépése.

484 Megszilárdul a perzsa ellenőrzés egész Egyiptom felett.

465 I. Artaxerxész (465-424) trónralépése.

460 körül Az Inarósz-felkelés.

424 II. Dareiosz (424-405) trónralépése.

405 II. Artaxerxész (405-359) trónralépése.

404 Amürtaiosz lázadása.

404-399 XXVIII. dinasztia

404 Amürtaiosz (404-399) trónralépése.

399-380 XXIX. dinasztia

399 I. Nepheritész (Nefaarud, 399-393) trónralépése. Építkezések.

393 Hakórisz (Hnummaatré, 393-380) trónralépése. Fontos forrás a Démotikus krónika.

385-383 Khabriasz háborúja.

380 körül II. Nepheritész trónralépése.

380-343 XXX. dinasztia

380 I. Nektanebosz (Heperkaré, 380-362) trónralépése. Látványos építkezések.

362 Teósz (Irmaatenré, 362-360) trónralépése.

360 II. Nektanebosz (Szenedzsemibré Szetepenanhur, 360-343) trónralépése. Egyiptom utolsó nemzeti fáraója.

351 Artaxerxész támadása Egyiptom ellen.

343 Péluszion elesik. Nektanebosz Meroéba menekül.

343-342 Egyiptom perzsa inváziója.

343-332 II. Perzsa kor

343 III. Artaxerxész Ókhosz (343-338) trónralépése.

339-338 A Hababas-felkelés.

338 Arszész (338-336) trónralépése.

336 III. Dareiosz Kodomannosz (336-332) trónralépése.

332 Nagy Sándor elfoglalja Egyiptomot.

332-Kr. u. 395 Görög-római kor

Makedón dinasztia

Ptolemaiosz dinasztia

római császárok

332-305 Makedón dinasztia

332 III. Alexandrosz (Nagy Sándor, 332-323) elfoglalja Egyiptomot.

331 Nagy Sándor megalapítja Alexandriát, ami a Ptolemaiosz Egyiptom központja lett.

323 Philipposz Arrhidaiosz (323-317) trónralépése. Nagy Sándor szellemileg visszamaradott féltestvére. Perdikkasz lett a kormányzó és felosztották a birodalmat: Ptolemaiosz, Lagosz fia kapta Egyiptomot, Líbiát és Arábia egy részét.

323 Ptolemaiosz mint szatrapa kormányozza Egyiptomot 323-305-ig. Fontos forrás: Szatrapa-sztélé (312-311).

321-301 Az örökösödési háború (Diadokhoszok háborúja) első szakasza az egység-pártiak (pl. Perdikkasz) és az elszakadni akarók (köztük Ptolemaiosz) között.

317 IV. Alexandrosz (317-310, csak névlegesen: 310-305) trónralépése.

312 Gázai csata.

305-30 Ptolemaiosz dinasztia

305 I. Ptolemaiosz I. Szótér (305-285) trónralépése.

301 Az ipszoszi csatával (Antigonosz halála) véget ér a Diadokhoszok háborújának első szakasza.

301-280 A Diadokhoszok háborújának második szakasza. Területbővítés. Egyiptom a kelet-mediterráneumi görög központok felé és Szíria-Palesztina térségében hódít. 301-ben Ptolemaiosz az Eleutherosz-folyóig hódít.

285 II. Ptolemaiosz Philadelphosz (285-246) trónralépése. Ő kezdi meg a dinasztiára jellemző testvérházasságok sorát. Reformok. Egyiptom ekkor a leggazdagabb és a legstabilabb.

274-271 Az első szíriai háború I. Antiokhosz (Szeleukida) ellen.

273 Egyiptom követeket küld Rómába.

260-253 A második szíriai háború II. Antiokhosz ellen.

246 III. Ptolemaiosz I. Euergetész (246-221) trónralépése. A reformok folytatása.

246-241 A harmadik szíriai háború.

221 IV. Ptolemaiosz Philopatór (221-205) trónralépése. Uralkodásának elején véres események, kegyencek kerülnek hatalomra (Szoszibiosz és Agathoklész).

219-217 A negyedik szíriai háború III. Antiokhosz ellen.

217 jún. 22. Rafiai csata: a szíriai háború döntő csatája, amelyben a szorult helyzetben levő Ptolemaiosz fordítani tudott, és amelynek köszönhetően Egyiptom visszaszerezte Koilé-Szíriát.

206-200 Dél-Egyiptom: nagyszabású felkelések Théba központtal. Vezető Harvennofer (ellenkirály).

205 V. Ptolemaiosz Epiphanész (205-180) trónralépése. Kiskorúsága miatt zavaros helyzet. Uralma alatt a birodalom külső területeinek nagyrésze (beleértve Koilé-Szíriát) elveszett. Megmérgezték. Fontos forrás: Rosette-i kő (196).

203 Felkelés Alexandriában. Meggyilkolják Agathoklészt és családját.

202-195 Az ötödik szíriai háború.

200-186 A déli felkelés folytatása Aahvennofer ellenkirály vezetésével.

196 V. Ptolemaiosz nagykorú lett, koronázás ősi rítusok szerint.

195 Béke a Szeleukidákkal. Dinasztikus házasság.

180 VI. Ptolemaiosz Philometor (180-164, 163-145) trónralépése. Kiskorúsága miatt helyette anyja, Antiokhosz lánya, I. Kleopátra kormányzott régensként 176-ig. Ezután két régens kormányozza Egyiptomot.

170 Egyiptom megtámadja a Szeleukida-birodalmat, de alulmarad IV. Antiokhosszal szemben (hatodik szíriai háború).

VIII. Ptolemaiosz II. Euergetész (Phüszkón, 170-163, 145-116) trónralépése. Hármas társuralkodás: VI. Ptolemaiosz, neje, II. Kleopátra, és VIII. Ptolemaiosz.

IV. Antiokhosz csapataival elárasztja a Deltát, a két régens megbukik. Alexandria ostroma.

169 Belpolitikai nehézségek miatt Antiokhosz feladja a Deltát és csapataival kivonul Egyiptomból.

168 IV. Antiokhosz ismét elfoglalja a Deltát és Fajjúm környékét, lehet, hogy meg is koronázzák. Róma beavatkozik Egyiptom javára. Egyiptom külpolitikailag Róma vazallusa lesz, a római befolyás az actiumi csatáig folyamatosan erősödik, szűkül Egyiptom mozgástere.

165 Dionüszosz Petoszarapisz lázadása.

Felkelés Thébában és Panopoliszban. A felkelések miatt a gazdaság súlyos helyzetbe kerül.

164 VIII. Ptolemaiosz elűzi VI. Ptolemaioszt és II. Kleopátrát

163 A nép visszahívja VI. Ptolemaioszt. VI. Ptolemaiosz Philometor (180-164, 163-145) trónralépése.

156-155 Gyilkossági kísérlet VIII. Ptolemaiosz ellen. A száműzetésben végrendeletet készít, hogy amennyiben nincs trónörökös a halálakor, Egyiptomot Rómára hagyja.

145 Hetedik szíriai háború. Koilé-Szíria visszafoglalása. VI. Ptolemaiosz halála.

VII. Ptolemaiosz Neósz Philopatór trónralépése. Személyéről kevés adat, valószínűleg kiskorú volt és VIII. Ptolemaiosz ölette meg.

VIII. Ptolemaiosz II. Euergetész (Phüszkón, 170-163, 145-116) trónralépése. Feleségül veszi az özvegy II. Kleopátrát és annak lányát is, megöleti VI. Ptolemaiosztól származó fiait.

141-140 Hármas uralom: VIII. Ptolemaiosz – II. Kleopátra – III. Kleopátra.

140 Puccs-kísérlet (Kalaisztész).

132 VIII. Ptolemaiosznak menekülnie kell, III. Kleopátra követi, a hatalom Alexandriában II. Kleopátra kezében marad. Hamarosan VIII. Ptolemaiosz visszatér Egyiptomba, délre, és II. Kleopátra elmenekül Szíriába.

127-126 VIII. Ptolemaiosz visszatér Alexandriába.

124 Egyezség: ismét hármas uralom (VIII. Ptolemaiosz – II. Kleopátra – III. Kleopátra). Nyugodt időszak VIII. Ptolemaiosz haláláig (nem jelöl meg trónörököst, a két várományos Ptolemaiosz Szótér és Ptolemaiosz Alexandrosz).

116 IX. Ptolemaiosz II. Szótér (116-107, 88-81) trónralépése. Ismét hármas uralom: II. Kleopátra – III. Kleopátra – IX. Ptolemaiosz. 116 végétől kettős uralom, mert II. Kleopátra 57 év uralkodás után elhunyt.

114-113 Ptolemaiosz Alexandrosz kikiáltja magát Ciprus királyának. Ciprus elszakad Egyiptomtól.

107 III. Kleopátra puccsa, amelyben elűzi Ptolemaiosz Szótért. Ptolemaiosz Alexandrosz csapataival bevonul Alexandriába. X. Ptolemaiosz I. Alexandrosz (107-88) trónralépése. Kettős uralom: III. Kleopátra – X. Ptolemaiosz. IX. Ptolemaiosz Ciprus uralkodója lett.

104 Egyiptom beleavatkozik a szíriai polgárháborúba annak reményében, hogy sikerül visszaszerezni Koilé-Szíriát. Átmeneti sikerek, de X. Ptolemaiosz fenyegetése miatt a csapatokat ki kell vonni és a háború eredménytelen.

101 Feszült lesz a viszony X. Ptolemaiosz és III. Kleopátra között. III. Kleopátra halála.

96 Egyiptom elveszíti Kürénét. (Végleges csatolása Rómához 75-74-ben történik.)

91 Felkelés Thébában.

88 Az alexandriaiak elűzik X. Ptolemaioszt. X. Ptolemaiosz a későbbiekben végrendeletében Rómára hagyja Egyiptomot. IX. Ptolemaiosz II. Szótér (116-107, 88-81) trónralépése. Keményen lesújt a lázadókra, 3 év alatt leszámol Thébával, amely ezután elveszíti politikai jelentőségét és csak kisebb falvak formájában él tovább.

81 IX. Ptolemaiosz II. Szótér halála. Kleopátra Bereniké (81-80) trónralépése, egy évig egyedül uralkodik.

80 Róma beavatkozása: Sulla Egyiptom trónjára Kleopátra Bereniké mellé X. Ptolemaiosz fiát, Alexandroszt ülteti. XI. Ptolemaiosz II. Alexandrosz trónralépése. A kettős uralom 18-19 napig tart, és Kleopátra Bereniké halálával végződik. Alexandriában lázadás tör ki, amelyben megölik XI. Ptolemaioszt.

XII. Ptolemaiosz Neósz Dionüszosz (Aulétész, 80-58, 55-51) trónralépése.

76 XII. Ptolemaioszt egyiptomi rítusok szerint is fáraóvá koronázzák Memphiszben.

65 Róma: Crassus hivatalosan javaslatot tesz Egyiptom bekebelezésére. A javaslatot nem fogadják el, Egyiptom független marad.

63 Egyiptom bekebelezése ismét napirenden Rómában, de nem történik lépés.

59 Róma bekebelezi Ciprust, ezzel elvész Egyiptom utolsó külső birtoka is.

58 Ciprus bekebelezése miatt az alexandriaiak elűzik XII. Ptolemaioszt. Ptolemaiosz Rhodoszra, majd Rómába ment. IV. Bereniké (58-55) trónralépése. Társuralkodója férje, Pontosz uralkodója, Arkhelaosz lett.

55 Arkelaosz halála. XII. Ptolemaiosz Neósz Dionüszosz (Aulétész, 80-58, 55-51) trónralépése. Római légiók Alexandriában.

51 XII. Ptolemaiosz halála. VII. Kleopátra Philopatór (51-30) trónralépése.

50 XIII. Ptolemaiosz (50-47) trónralépése, kettős uralom nővérével. Kettejük belviszálya miatt Kleopátra elhagyja Egyiptomot.

48 Caesar Alexandriában. XIII. Ptolemaiosz és VII. Kleopátra látszatkibékülése. Az alexandriai háború a rómaiak ellen, amelyben leég az alexandriai könyvtár. XIII. Ptolemaiosz halála.

47 XIV. Ptolemaiosz (47-44) trónralépése, társuralkodás VII. Kleopátrával. Kaiszarion születése.

46-44 VII. Kleopátra Rómában.

44 Caesar meggyilkolása.

XIV. Ptolemaiosz halála. XV. Ptolemaiosz Kaiszarion (44-30) trónralépése.

41-40 Antonius Alexandriában.

35 Antonius és VII. Kleopátra házassága.

34 Az arméniai háború után diadalmenet Alexandriában. A birodalom felosztása Kleopátra és gyermekei között. Egyiptom utolsó fénykora (34-31), ismét nagyhatalom.

31 szept. 2 Az actiumi csata Octavianus ellen. Egyiptom veresége.

30 Antonius öngyilkossága. Kleopátra öngyilkossága. Egyiptom elveszíti függetlenségét.

30-Kr.u. 395 római császárok

Egyiptom római provincia lett. Uralkodók és évszámok a Római-birodalom történetének megfelelően.

Kr. u. 395-640 Bizánci uralom

Kr. u. 640 Arab foglalás.

Kislexikon

Actiumi csata 31 szept. 2. Az ókor leghíresebb tengeri ütközete Octavianus, valamint Antonius és VII. Kleopátra között. Ez az ütközet döntötte el a két nagyhatalom, Róma és Egyiptom harcát Róma javára.

Ahet-Aton Tell el-Amarna. Főváros a XVIII. dinasztiában Ehnaton idején, az új államvallás központja. Innen kerültek elő 1887-ben az ún. Amarna-levelek: III. Amenhotep, Ehnaton és Tutanhamon levelezései a közel-keleti uralkodókkal.

Kádesi csata 1274. Direkt összecsapás Egyiptom (II. Ramszesz) és a II. Muwatalli vezette hettiták között. A leghíresebb ókori közel-keleti csata, Ramszesz heroikus küzdelme. Az eredmény Egyiptomra nézve a legjobb esetben döntetlen. Egyiptom területeket veszít Szíriában.

Megiddói csata 1458. III. Thotmesz harca a kádesi koalíció ellen. Taktikai csellel Egyiptom legyőzi a szövetségeseket, óriási zsákmány. Megiddó ostroma végül 7 hónapig tartott. III. Thotmesz hódításainak nyitánya.

Memphisz Az I. dinasztiától kezdve fontos közigazgatási központ, ebben a funkciójában később, a Ptolemaioszok alatt Alexandria váltotta fel. Főváros a XVIII. dinasztia második felében.

Théba A legfontosabb vallási központ. Főváros a XVIII. dinasztia első felében. Felemelkedése az I. Átmeneti korban kezdődött és a Későkorig nagy befolyással bírt. A végső csapást IX. Ptolemaiosz II. Szótér mérte rá.

Zannanza-epizód 1327 körül. (Dahamunzu-epizód) Tutanhamon halála után özvegye, Anheszenamon, hogy Egyiptom megmeneküljön a hettita fenyegetéstől, a hettita uralkodótól, I. Suppiluliumától kért férjet magának. Hosszas tanácskozás után Suppiluliuma elküldte egyik fiát Egyiptomba, akit az odavezető úton meggyilkoltak. Az incidens súlyos következményeket vont maga után, Hatti újult erővel támadta Egyiptom szíriai birtokait.

Felhasznált irodalom

Shaw, I. (ed.): The Oxford History of Ancient Egypt. Oxford, 2000.

Baines, J. – Málek, J.: Az ókori Egyiptom atlasza. Budapest, 1992.

Kákosy László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája. Budapest, 1998.

Ürögdi György: Kleopátra. Budapest, 1983.

December 22, 2009 | Categories: az ókori kelet történelme | Tags: ókor, egyiptom, kronológia | Hoszzászólás »

Az ókori Izrael kronológiája

IZRÁEL

XIX. század Ősatyák (Ábrahám, Izsák és Jákob) kora.

XVIII. század Egyiptomi fogság kezdete?

1279 II. Ramszesz (i.e. 1279—1213) egyiptomi fáraó trónralépése. Exodus, a héber törzsek egyiptomi kivonulásának és 40 éves vándorlásának (Szinai-félsziget) kora. Mózes élete.

1213 Merneptah (i.e. 1213—1303) egyiptomi fáraó trónralépése. Izrael sztéléje már Kanaán földjén említi Izrael törzseit. A honfoglalás kora

1200—1020 Izrael törzseinek megtelepedése Kanaán városaiban, a terület fokozatos megszállása. A filiszteusok megtelepedése az egyiptomi határ mentén fekvő öt városban: Gáza, Asdód, Asqelón, Ekrón és Gát.

Bírák kora. Otniél (Bír 3:7-11) visszaveri Kúsán-Risátaim támadását. Éhud (Bír 3:12-30) legyőzi Moábot. Samgár (Bír 3:31), aki talán nem is volt bíra és izraeli, visszaveri a filiszteusok támadását. Debóra és Bárák (Bír 4-5) győzelme Sisera fölött. Gedeon (Bír 6-8) legyőzi a sivatagi tevehajtó nomádokat (midjániták és amálekiták). Gedeon fia Abimelek királyságot állított fel anyja városában, de ez nem terjedt ki Izraelre és nem is volt tartós. Jefte (Bír 11-12) gileádi zsoldos volt, aki legyőzte az ammónitákat . Sámson (Bír 13-16) története a filiszteusokkal víívott harcokat írja le a nyílt háború kitörése előtt.

1050 körül A filiszteusok Afék mellett legyőzik az izraeli törzsszövetség seregét, megszerzik a Frigyládát, lerombolják a törzsi liga kultuszhelyét Silónál és megszállják sz ország nagy részét. A Frigyládát egy járvány miatt visszaadják (1Sám 5-7).

1020 Saul (i.e. 1020—1000) uralkodásának kezdete. Sámuel próféta az Ammón felett aratott győzelme után felkeni királlyá az ősi gilgáli szentélyben. Saul a Mikmász-hágónál győzelmet arat a filiszteusok felett. Legyőzi Amáleket is. Dávid a Terebinth-völgyben legyőzi Góliátot. Saul azonban féltékeny lesz rá és Dávidnak menekülnie kell: a pusztában és a filiszteusoknál bújkál. A Gilboa melletti csatában a filiszteusok legyőzi Saul seregét. Saul és fiai elesnek.

1000 Dávid (i.e. 1000—961?) uralkodásának kezdete.

Elfoglalja a jebuziták által lakott Jeruzsálemet, megteszi fővárosává és a türoszi Hirám embereivel palotát építtet magának. A Frigyládát Jeruzsálembe (Dávid városába) hozatja. Dávid kétszer is legyőzi a filiszteusokat, és hódoltatja Ammónt, Moábot és Edómot is. Legyőzi Damaszkusz királyát, Hadadezert is. Amikor templomot akar építtetni az Úrnak, Nátán próféta isteni sugallatra lebeszéli róla. Adónijával szemben Salamon követi őt a trónon.

961 Salamon (i.e. 961—931) uralkodásának kezdete. Jeruzsálemben megépítteti a Templomot, és egy palotaegyüttest is építtetett ( királyi palota, Libanon erdei palota, trónterem és a fáraó lányának palotája). A Biblia szerint egész kereskedelmi flottája járta a tengereket, közigazgatási reformja eredményeként körzetekre osztotta az országot (adózási és közigazgatási körzetek), központi sereget állított fel arzenálokkal és istállókkal. Gazdagsága mesés lett (Sába királynőjének látogatása) és uralkodása idején Izrael regionális hatalommá nőtte ki magát. Jerobeám (Jeroboám) lázadása.

931 Salamon halála után az ország kettészakad, az északi Izrael és a déli Júda államára. Jeruzsálem Júda fővárosa marad.

931 Rechabeám (Roboám) (i.e. 931—913) Júda királya, Salamon örököse uralkodásának kezdete.

931 I. Jerobeám (Jeroboám) (i.e. 931—910) Izrael királya uralkodásának kezdete. Azzal igyekezett megakadályozni, hogy Izrael népe minden ünnepre átmenjen a szomszédos állam, Júda fővárosába, Jeruzsálembe, hogy csináltatott két aranyborjút, amelyeket Bételben illetve Dánban állíttatott fel. Ezzel akarta pótolni a hiányzó kultuszt. A léviták és a többi pap is átköltözik Júdába, hogy a Templomban folytathassák a szolgálatot.

925 Rechabeám uralkodásának 5. évében Sisák (I. Sesonk) fáraó betört Júdába és Izraelbe. Kirabolta a Templomot, és végigdúlta az országot.

913 Abijam (Abijjá) (i.e. 913—911) Júda királya uralkodásának kezdete. Folytatta a már apja, Rechabeám idején megkezdett háborút Izrael királyával, I. Jerobeámmal, és a Cemarájim-hegynél legyőzte az izraeli sereget.

911 Aza (Ászá) (i.e. 911—870) Júda királya uralkodásának kezdete. Erre Bása, Izrael királya elvonult Júda határáról. Aza Maresa mellett legyőzi a kúsita Zerachot. Vallási reformjai során bálványokat döntetett le és megújította a jeruzsálemi Templom oltárát. Háborút vívott Izrael királyával Básával, aki a két ország határán megerődítette Ráma városát. Erre Aza szövetséget kötött Benhadaddal, Damaszkusz királyával, aki megtámadta Izraelt.

910 Nadab (Nádáb) (i.e. 910—909) Izrael királyának trónralépése. Nadab I. Jerobeám fia volt.

909 Bása (Baasá) (i.e. 909—889) Izrael királya uralkodásának kezdete. Bása úgy került trónra, hogy fellázadt Nadab ellen, Gibbetónnál legyőzte, majd Jerobeám egész családját és nemzetségét kiírtotta.

886 Ela (Élá) (i.e. 886—885) Izrael királya, Bása fia uralkodásának kezdete. Zimri, a harciszekerek felének parancsnoka azonban összeesküvést sző ellene és Tircában megöli őt. Ezután Bása egész családját kiírtja.

885 Zimri uralma Izraelben. Zimri uralma mindössze hét napig tart, mert Izrael hadserege éppen hadbaszállt a filiszteusok által megszállt Gibbeton ellen. Amint a sereg meghallotta, hogy Zimri megölte Elát, királlyá választotta a sereg fővezérét, Omrit.

885 Omri (i.e. 885—874) Izrael királyának trónralépése. Hat évig uralkodik Tircában, majd megvesz egy dombot és ott felépíti Szamaria városát.

873 Jehosafát (Jósáfát) (i.e. 873—849) Júda királyának trónralépése. Apja, Aza után foglalja el Júda trónját. Uralma alatt Júda megerősödik. Bírósági reformjaival és a nép közé küldött tanítóival népszerűségre tesz szert. Szövetséget köt Achábbal, Izrael királyával Arám (Damaszkusz) ellen. Részt vesz a Rámótnál az arámiakkal vívott csatában, ahol Acháb, Izrael királya életét veszti. Győzelmet arat Moáb és Ammón felett. Acháb halála után szövetségre lép annak fiával Achaszjával is.

874 Acháb (Aháb) (i.e. 874—853) Izrael királya uralkodásának kezdete. Szidón királyának, Etbaalnak a lányát, Izebelt veszi feleségül és Szamariában épít egy templomot Baálnak. Az ő uralkodásának idejére tehető a bálványimádást ostorozó Illés próféta működése. Szövetséget köt Júda királyával, Jehosafáttal Arám (Damaszkusz) ellen, de a Rámótnál vívott csatában halálos sebet kap.

853 Qarqari csata. III. Sulmánu-asarédu (i.e. 858—824) asszír király seregei Qarqar mellett legyőzik a Hadad-ezer (Benhadad) damaszkuszi király által vezetett koalíció („12 királ szövetsége”) seregét, amelybe Acháb is küldött harcikocsizó alakulatokat.

853 Achaszjá (Ahazjá) (i.e. 853—852) Izrael királya uralkodásának kezdete. Beteg volt, két évig uralkodott.

852 Jorám (Jórám) (i.e. 852—841) Izrael királya uralkodásának kezdete. Benhadad, Damaszkusz királya megtámadja Izraelt és ostrom alá veszi Szamariát. Elizeus próféta megjövendöli Szamaria megmenekülését, majd amikor ellátogat Damaszkuszba, megjövendöli, hogy Benhadad halála után Házáél, Damaszkusz királya meg fogja támadni Izraelt. Mesa, Moáb királya fellázadt ellene, de az izraeli és júdai koalíciós sereg győzelme ellenére is sikerült megőriznie hatalmát. Miután Achaszjával, Júda királyával szövetségben Rámót-Gileádnál vereséget szenved a damaszkuszi Házáéltól és a csatában megsebesül, hazatérve Jéhu, az egyik katonai parancsnoka Jiszreelben megöli.

848 Jorám (Jórám) (i.e. 848—841) Júda királyának trónralépése. Miután apjától Jehosafáttól megörökli a trónt, minden fiútestvérét megöleti. Edóm elszakad Júdától, és a filiszteusok is kifosztják az országot, sőt, egész családját elhurcolják, csak legkisebbik fia, Achaszja maradt életben.

841 Achaszja (Ahazjá) (i.e. 841) Júda királyának uralkodása. Szövetséget köt Jorámmal, Izrael királyával és együtt vonulnak a Házáél damaszkuszi király serege ellen. Rámót-Gileádnál azonban Jorám megsebesül és így csatát veszítenek. Amikor elmegy, hogy Jiszreelben meglátogassa a sebesült Jorámot, ő is áldozatul esik Jéhu hatalomátvételének: Jorámmal együtt őt is lenyilazzák.

841 Jéhu (i.e. 841—814) Izrael királyának trónralépése. Jorám megölése után Jiszreelben megölette Acháb feleségét, Jorám anyját, Izebelt, majd Szamariában Acháb mind a hetven fiát. Ezután a Baál-templomban lemészároltatja Baál összes hívét. Házáélnak, Damaszkusz királyának sikerül elszakítania Izraeltől minden a Jordántól keletre fekvő területét.

841 Ataljá (i.e. 841—835) júdai királynő uralkodásának kezdete Jeruzsálemben. Amikor Jéhu megölte fiát, Jorámot, Ataljá (Acháb izraeli király lánya) kiírtatta az egész királyi családot, és csak egyvalaki menekült meg közülük, Jorám legkisebb fia, Joás. Uralkodásának hetedik esztendejében azonban Jehojáda főpap trónra segíti Jóást és megöleti Atalját.

841 III. Sulmánu-asarédu asszír királynak a damaszkuszi Házáél ellen vezetett hadjárata során Jéhu is behódol az asszíroknak.

835 Jóás (i.e. 835—796) Júda királyának trónralépése. Jéhu fia volt. Felújíttatja a jeruzsálemi Templomot. Amikor Házáél Jeruzsálem ellen vonul, akkor Jóás kiüríti a palota és a Templom kincstárát és hadisarcként Házáélnek adva hárítja el a veszedelmet. Emberei azonban összeesküvést szőnek ellene és megölik.

814 Joachász (Joáház) (i.e. 814—798) Izrael királyának trónralépése. Uralkodása idején Házáél Damaszkusz királya, majd fia Benhadad is hódoltatja Izraelt.

798 Joás (i.e. 798—783) Izrael királyának trónralépése. Joachász fia volt, és sikerül háromszor is legyőznie Benhadadot, Damaszkusz királyát és visszafoglalni tőle Izrael városait. Uralkodása alatt hal meg Elizeus próféta.

796 Amacjá (i.e. 796—781) Júda királya uralkodásának kezdete. A Só-völgyben legyőzi Edómot. Amacjá háborúba keveredik Jóással, Izrael királyával, de Bét-Semesnél vereséget szenved és maga is fogságba esik. Joás ezután kirabolja Jeruzsálemet. Amacjá uralmának egy felkelés vet véget, amely elől Lákisba menekül, ahol megölik.

783 II. Jerobeám (i.e. 783—743) Izrael királyának trónralépése. Joás fia volt és helyreállítja Izrael határait.

781 Uzija (Uzzijja, Azarjá) (i.e. 781—740) Júda királya uralkodásának kezdete. Amacjá fia volt. Sorozatos hadi sikereivel hírnevet szerzett magának. Legyőzte a filiszteusokat és lerombolta Gát és Asdód falait, legyőzte az arabokat, Ammónt és visszaszerezte Elátot. Hatalmas sereget tartott fegyverben. Leprás lett, külön házban élt és fia Jótám kormányzott helyette.

740 Jotám (i.e. 740—736) Júda királyának trónralépése. Uralma idején Recin, Damaszkusz királya és Pekach Izrael királya is támadást indított Júda ellen. A háború közben Jotám meghalt. Trónját fia Acház foglalja el.

743 Zecharja (Zakariás) (i.e. 743) Izrael királyának uralkodása. Hat hónapig uralkodott, mivel Sallum Jibleámnál megölte.

743 Sallum (i.e. 743) Izrael királyának uralkodása. Egy hónapig volt király, mert Menahem felvonult ellene Tircából és Szamariában megölte őt.

743 Menachem (Menahém) (i.e. 743—738) Izrael királyának trónralépése. I.e. 738-ban III. Tukulti-apil-Ésarra (bibliai Pul, vagy Tiglatpilezer) asszír király (i.e. 745—727) seregei a tengerparton egészen Türoszig nyomulnak előre. Menachem 100 talentum ezüstöt fizet neki hadisarcként.

738 Pekachja (i.e. 738—737) Izrael királyának trónralépése. Fegyverhordozója, Pekach Szamariában megölte őt.

737 Pekach (i.e. 737—732) Izrael királyának trónralépése. III. Tukulti-apil-Ésarra asszír király seregei i.e. 734—732 között egészen az egyiptomi határig jutnak és egészen Damaszkuszig hódoltatják a Levante királyságait. Izraelről leválasztanak és asszír tartománnyá szerveznek három területet: Dórt, Megiddót és Gileádot. Izrael lakosságának jelentős részét áttelepítik az Asszír Birodalom más területeire (a 10 elveszett törzs).

736 Acház (Áház) (i.e. 736—716) Júda királya uralkodásának kezdete. Az Asszíria levantei térhódítása ellen egyiptomi támogatással koalícióra lépő Recin damaszkuszi és Pekach izraeli király Acházt is rá akarja kényszeríteni a koalícióhoz való csatlakozásra. Amikor Acház ezt megtagadta Damaszkusz, Izrael, a filiszteusok, Ammón, Moáb és Edóm is rátámadt. Acház az asszír királyhoz fordult segítségért és hatalmas hadisarcot fizet neki. Az asszírok i.e. 734 és 732 között hódoltatták az egész Levantét.

732 Hósea (i.e. 732—724) Izrael királyának trónralépése. V. Sulmánu-asarédu (i.e. 726—722) asszír király uralkodása idején Hósea fellázadt Asszíria ellen és Egyiptommal szövetkezett. Az asszírok felvonulnak Szamaria ellen és három éven keresztül ostromolják.

722 Szamaria eleste. Az asszírok elfoglalják a várost.

721 V. Sulmánu-asarédu asszír király halála után Szamaria egy a szíriai Hamattól egészen Egyiptomig formálódó asszír ellenes koalíció tagjaként fellázadt Asszíria ellen. Az új asszír király, II. Sarrukín (i.e. 721—705) 721-ben és 720-ban a Levantéba vezetett hadjáratán elfoglalta Szamariát, majd Izrael lakosságának (a tíz északi törzs) jelentős részét a birodalom más területeire telepítette át. Helyükre idegen népeket hozott (a szamaritánusok eredete). Izrael területének maradékából Szamaria központtal tartományt szervezett.

716 Hiszkija (Ezékiás) (i.e. 716—687) Júda királya trónralépése. Uralkodásának idején vallási megtisztulási reformot indít: leromboltatja a vidéki áldozóhelyeket, megszünteti a bálványimádást, megreformálja az ünnepeket és még a Templomról is leszedeti azokat a bronzkígyókat, amelyeket még Salamon rakatott fel rá.

705 II. Sarrukín asszír király halála után Hiszkija asszír ellenes koalíciót szervez Egyiptommal, a föniciai városokkal, a filiszteus városokkal, sőt, még a babilóni II. Marduk-apla-iddinával (Merodach-baladán), Asszíria ellenségével is felveszi a kapcsolatot. A várható asszír támadás kivédésére erődíteni kezdi Jeruzsálemet és a város vízellátását a Siloám-alagúttal (földalatti vízvezetékkel) teszi biztonságosabbá.

701 Szín-ahhé-eriba (Kr.e. 704—681) asszír király, II. Sarrukín fia Júdába vonul, hogy leverje a lázadást. Táborát Lákis alatt állítja fel. Innen küld ki egy sereget, amely Elteke mellett legyőzi a Hiszkija megsegítésére érkező egyiptomi haderőt. Innen küldi ki azokat a seregeket, amelyek királyfeliratai szerint Júda 46 megerődített városát ostromolják meg és rombolják le. Innen küldi ki azt a sereget, amely a ráb saqé (főpohárnok), a ráb sa-rési (főeunuch) és a turtánu (tábornok) vezetésével ostromgyűrűbe fogja Jeruzsálemet. A város a tárgyalások ellenére sem adja meg magát és a Biblia szerint azon az éjjelen leszállt az Úr angyala és elpusztított az asszír táborból 185.000 embert (2Kir 19:35). Innen ered a Jeruzsálem csodálatos megszabadulása hagyomány. A történtek hátterében egy pestisjárvány kirobbanása állhatott. Maga Hiszkija is megbetegszik (2Kir 20:1-12), de felépül. Izajás próféta tevékenységének kora.

687 Manassze (i.e. 687—642) Júda királyának trónralépése. Manassze az asszírok hűséges vazallusa, és bár a Biblia szerint visszatér a bálványimádáshoz, országában az asszír uralom alatt béke és jólét honol.

642 Ámon (i.e. 642—640) Júda királyának trónralépése. A Biblia szerint ő is folytatja apja, Manassze bálványimádó hagyományát. Szolgái ölik meg, de a föld népe minden gyilkosát megöli.

640 Jozija (Jósiás) (i.e. 640—609) Júda királya uralkodásának kezdete. Felújíttatja a Templomot és a munkálatok közben, uralkodásának 18. esztendejében rábukkannak a Törvénytekercs egy régi példányára. Ezzel kezdetét veszi vallási megújulási mozgalma. Valmikor az ő uralma idején vonulnak ki az asszírok Júdából (i.e. 640 és 609 között, legvalószínűbb, hogy a 620-as évek vége felé). Ennek biztos jele, hogy Jozija vallási megújulási mozgalmát az egykori északi királyságra, a 732-től illetve 722-től asszír tartományokra osztott Izraelre is ki tudja terjeszteni. Ez minden bizonnyal az asszír kivonulás után, és azután történhetett meg, hogy Jozija Júdához csatolja ezeket a területeket is.

609 Jozija Megiddónál megütközik az Asszíria megsegítésére vonuló II. Nékó egyiptomi fáraó seregével és a csatában életét veszti.

609 Joachász (Joáház) uralma Júdában. Három hónapig volt mindössze király, mert II. Nékó a szíriai Riblába kérette és ott foglyul ejtette. 10 talentum arany és 100 talentum ezüst hadisarcot követelt tőle. Trónjára Eljákimot, Jozija fiát ültette, aki Jojakim néven foglalta el a trónt. Joachászt Egyiptomba hurcolta aki ott is halt meg.

609 Jojakim (i.e. 609—598) Júda királya trónralépése.

603 Asszíria bukása után a babilóni uralkodó, II. Nabú-kudurri-uszur (Nebukadnezar) (i.e. 605—562) legyőzi az egyiptomi sereget (i.e. 605) és i.e. 603-ra az egyiptomi határig visszafoglalja Asszíria egykori területeit. Jojakim babilóni vazallus lesz.

598 Jojakim fellázad Babilón ellen. II. Nabú-kudurri-uszur sereget küld Jeruzsálem ellen. A királyt elfogják és Babilónba hurcolják.

598 Jojakin uralkodása Júdában. 18 esztendősen mindössze 3 hónapig uralkodott, mivel II. Nabú-kudurri-uszur babilóni király elfoglalta Jeruzsálemet és Babilónba hurcolta őt családjával, az ország előkelőivel és mesterembereivel együtt. A hadisarc kifizetéséhez még a Templom kincstárát is ki kellett üríteni.

598 Cidkija (i.e. 598—587) Júda királya trónralépése.

589 Cidkija, Jeruzsálem babilóniák által kinevezett király is fellázad. Ebben talán Egyiptom II. Pszammetikoszt (Kr.e. 594—589) követő új fáraója, Apriész (Kr.e. 589—570) támogatta, de Szíriában csak Türosz állt mellé és Ammón.

588 II. Nabú-kudurri-uszur babilóni serege azonnal Júdába vonul (2Kir 25:1; Jer 52:4) és ostrom alá veszi Jeruzsálemet (Jer 21:3-7). Az ország minden városát elfoglalja. Az év végére már csak Lákis és Azéká áll (Jer 34:6). Az év nyarán egy egyiptomi felmentő sereg érkezik Júdába, így az ostrom is szünetel, de ezt a sereget a babilóniak gyorsan visszaverik.

587 Az év nyarán (júliusban), egyévi ostrom után a babilóniak áttörik Jeruzsálem falait, és egy hónapon belül az egész város elesik (2Kir 25:2; Jer 52:5). Cidkijjá menekülni próbál, de a Jordánnál elfogják, Riblába, II. Nabú-kudurri-uszur főhadiszállására hurcolják és megvakítják. Jeruzsálemet és a Templomot lerombolják, az ország lakosságának nagy részét Babilóniába hurcolják („babilóni fogság”). Az ország élére a babilóni király Gedalját, aki Cidkijjá uralkodása alatt „első miniszter” volt. Őt azonban Jiszmáél, a királyi család rokona meggyilkolta.

582 Júdai zsidó lakosság újabb deportálása.

539 Nagy Kürosz dekrétuma lehetővé teszi az elhurcolt zsidók hazatelepülését, amely folyamat azonban csak késéssel és több hullámban zajlik le.

December 22, 2009 | Categories: az ókori kelet történelme, Uncategorized | Tags: ókor, izrael, kronológia | 2 Hozzászólások »

mezopotámia-kislexikon

Assur (Qal’at Serqat) – Asszíria első fővárosa, a mai Iraqban, a Tigris folyó nyugati partján, Moszultól mintegy 90 km-re délre fekvő régészeti lelőhely. A lelőhelyet 1847-ben Sir A.H. Layard, 1853-ban pedig Hormuzd Rassam vizsgálta. Szisztematikus ásatásait azonban a Deutsche Orient-Gesellschaft expedíciója végezte Walter Andrae vezetésével 1903-tól 1914-ig. A várost egykor északról és keletről is a Tigris-folyó vize védte. A harmadik oldalt lezáró falat valószínleg a Kr.e. 3. évezred név szerint nem ismert első asszír uralkodói építhették. A lelőhely mai méretei: 1450 m X 900 m. A legkorábbi ismert épület a sumer korai dinasztikus korból (Kr.e. 27—25. század) származó Istár-templom. Assur többi templomának is vannak Kr.e. 3. évezredi előzményei, de igazi kiépítésük a Kr.e. 2. évezred elején az első asszír uralkodók nevéhez köthető: Assur, az asszír főisten temploma; Szín—Samas-templom, Anu—Adad-templom; Assur(-Enlil)-ziqqurratu (toronytemplom). Assurban állt Asszíria első királyainak palotája is, amelyet a város története során többször átépítettek. II. Assur-nászir-apli (Kr.e. 883—859) asszír király új palotát építtetett Kalhuban, és ide helyezte át a királyság központját. Assur egészen Kr.e. 614-ig, pusztulásáig őrizte kultikus központ szerepét.

Babilón - ókori romváros, régészeti lelőhely Iraqban (É.sz. 32o 33’, K.h. 44 o 26’), az Eufratész mentén, Hillah/Hille falu mellett. Az egykori, a folyó keleti partján másfél mérföld hosszúságban elnyúló romok arab nevei: Babil (v. Mudzselibe), tőle délre a Qaszr (az egykori királyi palota romjai), a Merkesz, Homera és Isin Aszvad körzetek, Délen pedig az Amran ibn-Ali tell (Marduk-templom).

A lelőhelyet számos középkori utazó, köztük Tudelai Benjámin a 12. században és John Eldred (1583-ban) is meglátogatta. Pietro della Valle, Carsten Niebuhr és J. Beauchamp (1784) már kutatásokat is végeztek, sőt Abbé de Beauchamp már néhány szondát is nyitott. A lelőhely első részletes leírását 1812-ben C.J. Rich publikálta. A.H. Layard 1850-ben végzett itt kutatásokat, de az 1852-es Fresnel expedíció (von Oppert, Fresnel és Thomas) kudarca után csak a Deutsche Orient-Gesellschaft R. Koldewey által vezetett expedíciója tárta fel 1899 és 1917 között a lelőhelyet.

A város legkorábbi, sumer neve (az agadei Sar-kali-sarri (Kr.e. 2217—2193) korából) Ká-dingir, később Ká-dingir-raki, melynek akkád formája Báb-ili („istenkapu”, „az isten(ek) kapuja”). Az I. vagy óbabilóni dinasztia (Kr.e. 19—17. század) korában jelenik meg egy másik neve is: Tintirki.

A várost az Eufratész osztotta két részre: a keleti parton az óváros, míg a nyugati parton az újváros feküdt, mely nevében (ālu eššu „új város”) is viselte az új nevet. Végső formájára II. Nabú-kudurri-uszur (Kr.e. 604—562) babilóni király építette ki, miután az óbabilóni és a középbabilóni ( kassu) kor babilónját Kr.e. 689-ben Szín-ahhé-eriba (Kr.e. 704—681) asszír király, Kr.e. 648-ban pedig Assur-bán-apli (Kr.e. 668—627) felkelések leverése alkalmával lerombolta.

A várost három falrendszer vette körül, melyek közül a belső fal neve Imgur-Bél („Bél kegyes volt”), a külső fal neve pedig Nimitti-Bél/Enlil („Bél/Enlil jogara/jelvénye”) volt. Közöttük feküdt a második fal. Az újbabilóni város legészakibb építményétől az erődített Nyári Palotától (arab Bábil-domb) indult II. Nabú-kudurri-uszur „erős fala”, amely a folyóval háromszöget bezárva a városhoz nagy kertterületeket is csatolt. A város régi területének északi részén, kívülről a falhoz építve állt az Északi Erőd („Nordburg”), mely az őt nyugatról, a folyó felől védő erőddel (falainak vastagsága több mint 20 m volt) együtt alkotta a citadellát. Itt, az Északi Erődben állt II. Nabú-kudurri-uszur palotája, és múzeuma, ahova hadi trófeákat, elhurcolt műtárgyakat és feltárt emlékeket gyűjtött. Az Északi Erőddel átellenben, a hármas fal túloldalán, de még a citadella együttesébe tartozóan állt a Déli Erőd („Südburg”), amely II. Nabú-kudurri-uszur központi palotáját foglalta magába. Ezt még a király apja, Nabú-apal-uszur (Kr.e. 626—605) kezdte el építtetni, és csak Nabú-na’id (Kr.e. 555—539) fejezte, de az Akhaimenidák is használták. Mindhárom palota (Nyári, Északi és Déli) egy nagy udvar köré csoportosuló kisebb udvarokból és termekből állt, az udvar déli oldalán a fogadótermekkel. A nyugati erőd és a Déli Palota közé épült egy hiposztil csarnokos és portikusz homlokzatos Akhaimenida palota. A citadellát keletről a felvonulási út határolta. A felvonulási út falait sötétkék zománcos, és oroszlánokkal díszített zománcozott téglák (csempelapok) burkolták. A felvonulási út a városfalon a két dupla kaputoronnyal megerősített Istár-kapun haladt át. Ezt a kettős , termeket is tartalmazó kapurendszert a felvonulási úthoz hasonlóan, bikákkal és Marduk szent állataival a mushussu-sárkányokkal dészített kék csempék burkolták. A kapun belül balra állt az Assur-bán-apli asszír király által épített kis erődhöz hasonló Ninmah-templom (53.4 m x 35.4 m). Tőle délre állt Agadei Istár temploma. A felvonulási út Marduk téglalap alakú szentélykörzetéhez vezetett. Itt állt Marduk főtemploma, az Észagila, melynek egyes részeit máig sem sikerült a felhalmozódott 20 m vastag törmelékréteg miatt feltárni. 85.8 x 79.3 m-es épülettömbje négy oldala közepén kapuk voltak. A templom szívében állt Marduk 40 x 20 m-es szentély cellája, előtte antecella, körülötte oldalcellák. Az alaprajz szimmetrikus. A trónpódiumon talált bútormaradványok egy Éa isten jelképeit (halkecske) és vázájukból vízet sarjasztó istennők alakjait ábrázoló székről vagy trónról szárnmaznak. Az észagilához keletről hozzáépített két udvaros építményt a vastag törmelékréteg miatt nehéz feltárni. Az Észagilától északra fekvő zikkurratu udvart (nagyobb, újbabilóni átépítése 456.95 x 412.73 m) 12 kapuval áttört kazamatás fal vette körül. A főkapu a keleti oldalon, két, raktárhelyiségekkel körbevett udvar között volt. Az udvarban álló zikkurratuból (toronytemplom), az Étemenankiból – az állandó építőanyag keresés következtében – mára már csak egy nagy mélyedés, negatív „lenyomat” maradt. Négyzetes alapja 91 m-es oldalú volt. Magja égetetlen, 15 m vastag, és pilaszterekkel (rizalit) díszített burkolata pedig égetett agyagtéglákból állt. Három lépcsője a déli oldalon épült. A homlokzat fala mentén felfelé futó két oldallépcső kb. 30 m-es magasságban érhette el az első szintet. A központi, homlokzatra merőleges lépcső, emelkedéséből következően kb. 40 m magasságban a második terasz tetején érhette el a zikkurratut. A ránkmaradt ún. Észagila táblából (Louvre) tudjuk, hogy a toronytemplomnak összesen hét terasza (emelete) volt, és magassága, 91 m, megegyezett az alap oldalhosszúságával. A templom legfelső teraszán állt a sāhuru-nak nevezett szentély, amelyet kék csempével burkoltak.

A felvonulási út hét, hajóformájú pilléren álló hídon lépte át az Eufratészt. Babilón nagyszámú templomáról, kapuiról (északon az Istár- és a Szín-kapu, keleten a Marduk- és a Zababa-kapu, délen pedig az Enlil- és az Uras-kapu), csatornáiról, utcáiról egy hosszú ékírásos szövegből értesülhetünk, mely rendszerezett formában írja le az egész várost. Ránk maradt továbbá számos agyagtábla térkép, egy himnusz a városhoz, és Hérodotosz híres leírása is.

Babilónt Kr.e. 539-ben foglalták el a perzsa csapatok ( II. Kürosz). Fontos Akhaimenida központ, egy ideig pedig Nagy Sándor (III. Makedón Alexandrosz) fővárosa volt (itt halt meg Kr.e. 323-ban). A Szeleukidák korában egy 71 m átmérőjó színház is épült Babilónban.

Damaszkusz – Szíria fővárosa. Az ókorban dél-szíriai oázis és fontos karavánközpont a Mezopotámiát Szíriával, Palesztinát pedig Transzjordániával összekötő kereskedelmi útvonalakon csomópontjában, északi szélesség 33o 30’, keleti hosszúság 36 o 19’.

Damaszkusz az ókori keleti történelemben. Neve az Újszövetségben a héber Dammesek, a Kr.e. I. évezredi asszír forrásokban pedig Dimasqi vagy a sá imérísu (város vagy föld, „amelynek szamarai” vannak) epitheton. A márii szövegekben (Kr.e. 18. század) „Apum földje” néven említik, amelyet sémi hercegek uralnak. A város nevével írott formában először III. Thotmesz (Kr.e. 1490-1436) városnév-listájában találkozhatunk. Az Amarna levelekben (Kr.e. 14. század) számos esetben említik. Egyik alkalommal „Upe (lásd Apum) földje” formában. Damaszkusz uralkodói ekkor indoárja neveket viselnek. A város a Kr.e. 12. századig az egyiptomi befolyási övezetben feküdt. A tengeri népek vándorlása után azonban Egyiptom visszaszorult, és az Észak-Szíriában kialakult politikai órt a Szír-sivatagból kirajzó arámi törzsek töltötték be. Damaszkusz lett az arámi törzsek központja. Izrael meg-megújuló háborúkat vívott az arámi törzsek és Damaszkusz ellen. Dávidnak sikerült elfoglalnia a várost (2Sám 8:5-6). Damaszkusz Salamon uralkodása alatt függetlenítette magát és az arámi koalíció élére állt. Elkeseredett harcokat vívott az előretörő Asszíriával: III. Sulmánu-asarédu (Kr.e. 858—824) Kr.e. 853-ban Qarqarnál csatát vívott 12 király Damaszkusz királya, Hadad-ezer (más néven Ben-Hadad, akkád Adad-idri, kb. Kr.e. 880—842) által vezetett szövetségével. A csata nem hozott eredményt, mivel a koalíció seregei az ezt követő években még többször megütköztek az asszír király seregeivel. A Kr.e. 842-ben lezajlott utolsó ütközetükben Hadad-ezer eltónt, a damaszkuszi trónt pedig „egy senki fia” (értsd közrendó), Házáél (Kr.e. 842—806) foglalta el. III. Sulmánu-asarédunak végül Kr.e. 841-ben és Kr.e. 838-ban is sikerült ostrom alá vennie a várost. III. Adad-nirári (Kr.e. 810—783) asszír király is hadjáratot vezetett Damaszkusz arámi állama ellen, és a várost több alkalommmal is csak súlyos hadisarc mentette meg attól, hogy az asszírok lerombolják (Kr.e. 806, 802). Damaszkusz királya ekkor II. Hadad-ezer volt. IV. Sulmánu-asarédu (Kr.e. 782—773) Kr.e. 773-as Damaszkusz elleni hadjárata annyira meggyengítette a várost, hogy II. Jeroboámnak (Kr.e. 786—746) Izrael királyának sikerült ellenőrzése alá vonnia a területet. Kr.e. 732-ben Damaszkusz királyának Recínnek (kb. Kr.e. 740—732) Júda királya Áház (Kr.e. 735—715) ellen létrehozott szövetségét kihasználva III. Tukulti-apil-Ésarra (Kr.e. 745—727) asszír király elfoglalta a várost és területét asszír tartománnyá szervezte. Damaszkusz egészen Asszíria bukása (Kr.e. 612) előtti évekig asszír kézen maradt. Az újbabilóni korban (Kr.e. 612—539) valószínóleg babilóni ellenőrzés alatt állt, bár egyes források szerint Babilón szövetségesei, a médek kezére került. A perzsa korban (Kr.e. 539—331) fontos közigazgatási központ, és valószínóleg a transz-eufratészi szatrapia (akkád ebir nári, arámi avar nahara, héber ever ha-nahar) székhelye volt. Damaszkusz a helyben Rimmón néven tisztelt Hadad arámi isten kultuszának központja volt. Erre utal az isten nevének a damaszkuszi királynevekben való gyakori előfordulása is (pl. Hadad-ezer). Damaszkusz városa a mai napig sórón lakott, így korai történelmének emlékei közül szinte semmit sem sikerült még a régészeknek feltárniuk. Egyetlen véletlen lelet egy az Omajjád-mecset falába másodlagosan beépített Kr.e. 9. századi orthosztátosz lap, amely egy föníciai stílusú kerubot vagy szfinxet (szárnyas, állattestó teremtményt) ábrázol. Az Omajjád-mecset valószínóleg az egykori Hadad-templom helyén áll.

Hellénisztikus kor. Ez, a Közel-Kelet fontos kereskedelmi útjainak csomópontját ellenőrző fekvésó oázis a hellenisztikus korban is virágzó város volt. Nagy Sándor (Makedón Alexandrosz) halála (Kr.e. 323) után birtokáért örökösei ( diadokhoszok), a szíriai Szeleukida-dinasztia és az egyiptomi Ptolemaida-dinasztia harcoltak. Kr.e. 85-től a nabateusok kezén van.

Római kor. Kr.e. 64-ben Pompeius római legiói (Lollius és Metellus) foglalták el a várost és Syria provinciához csatolták. Damaszkusz egy ideig a Dekapolisz városszövetségének is tagja volt. Egy ideig IV. Aretas nabateus uralkodó ellenőrizte, de Kr.u. 62-től ismét római kézen. A Damaszkuszi irat már korábban tudósít egy orthodox zsidó csoportnak Damaszkusz földjére való beköltözéséről. Iosephus Flavius zsidó származású történetíró a damaszkuszi zsidó közösség számos háborús megrázkodtatásáról tudósít. A zsidó háború (Kr.u. 66—70/71) idején 10 000 zsidó vesztette itt életét (A zsidó háború, 2:561). Tudjuk, hogy Damaszkuszban számtalan zsinagóga állt, és Pál apostol (ekkor még Saul), keresztényeket üldözve maga is Damaszkusz egyik kapuja előtt nyert megvilágosodást (ApCsel 9:1). Pál apostol Damaszkuszból való menekülésének emlékét annak az ő nevét viselő kapunak (a cardo déli kapuja) a belsejében berendezett kápolna őrzi, amely kapunak falán őt egy római tiszt kötélen leengedte. Kr.u. 130-ban Hadrianus a métropolisz címet adományozta a városnak, Alexander Severus pedig colonia rangra emelte. Iupiter Damascenus valószínóleg az egykori Hadad-templom helyén álló temploma a 3. század második felében készült el, de 400 után Keresztelő Jánosnak szentelt keresztény bazilikává építették át. Damaszkusz a 4. század óta püspöki székhely. 613-ban a szászánida perzsa csapatok – a bizánci adminisztráció által háttérbe szorított zsidó közösség segítségével – elfoglalták a várost.

Dúr-Kurigalzu – „Kurigalzu fala” . ókori romváros Irakban, Bagdadtól nyugatra, északi szélesség 33o 21’, keleti hosszúság 44o 21’. A lelőhely mai neve Akar Kúf. Iraki ásatásai T. Bakir vezetésével 1942 és 1945 között folytak.

A várost vagy I. Kurigalzu (Kr.e. 1425—1400) az egyik legkorábbi babilóni kassú király, vagy pedig későbbi utódja, II. Kurigalzu (Kr.e. 1332—1308) alapította. A király e grandiózus új fővárosa a babilóniai városokhoz képest szokatlan helyen, egy az allúviális síkságba benyúló puha mészkőből álló nyúlványon épült. A régészeknek hét palotaszárnyat sikerült részben feltárniuk (A-H). Mindegyik szárnynak hosszú története van. Az „A” szárnyban például 4 fő periódust különítettek el, míg a „H” szárnynak csak egyetlen, a kassú uralom végére datálható építési fázisa ismert. A palotaegyüttesben előkerült legkésőbbi írásos dokumentum I. Marduk-apla-iddina (Kr.e. 1178—1165) korára datálható. A palotaegyüttes szokatlanul nagy méretó volt. Az „A” szárny udvara egymagában 64 m oldalhosszúságú négyzet volt. Az „A” és „G” szárny együttes hossza meghaladta a 200 métert. A „C” szárnnyal együtt a palotaegyüttes teljes hossza kb. 360 m volt. Úgy tónik, hogy a „C” tömb teljesen különállt, és közvetlen összeköttetés nyomaira a régészek az „A”, „G” és „F” szárnyak között bukkantak. Az „A”-”G”, valamint a „B” és a „H” szárnyak falai egymáshoz épültek, de a palotákban szökatlan módon, összeköttetés nyomaira nem bukkantak közöttük. Dúr-Kurigalzu máig is leglátványosabb romja azonban a zikkurratu eróziótól eltorzított csonkja. Az Enlil isten szentélykörzetéhez tartozó toronytemplom szintén a kassú (középbabilóni) korban épült. Az írott források szerint neve É-GI-KIL volt. 69 x 67.6 méteres alapterületével az egyik legnagyobb zikkurratu lehetett. Alapfalait és lépcsőfeljárójának egy szakaszát napjainkban restaurálták, de a toronytemplom vályogtégla magjának csonkján még jól lehet látni a minden 8-9. téglasor között elhelyezkedő, és az építmény stabilitását javító vastag nádréteget. A zikkurratu falainak alapjait kőlapokkal burkolták. Minden oldalon 8 bemélyedéssel tagolták a falat. A két, középre tartó oldalfeljáró lépcsősor szokatlan módon nem a feljárati oldal sarkaitól, hanem 18 méterrel beljebbről indult. A két oldallépcsőre és a falra merőleges központi lépcsősor, illetve a két oldalsó lépcsősor lépcsőinek emelkedéséből kiszámolták, hogy a három lépcső 33 m magasságban, valószínóleg az első zikkurratu szinten futott össze. Az Enlil-szentélykörzetben, a toronytemplomtól délkeleti irányban feküdt egy valószínóleg II. Kurigalzu (Kr.e. 1332—1308) által Enlilnek szentelt templomegyüttes. Az itt előkerült feliratok alapján négy, udvarok köré csoportosuló templom nevét sikerült azonosítani: az É-U-GAL (jelentése talán „a nagy úr /Enlil/ háza”) valószínóleg az egész együttest jelölte. A legnagyobb, 18-as számmal jelölt központi udvart egy terasz kapcsolta a zikkurratu lépcsőfeljárójához. A 18-as udvartól északra feküdt a 4-es udvar, az É-GASAN-AN-TA-GÁL, amely talán Ninlil szentélye lehetett. A 18-as udvartól délre feküdt a Ninurta istennek szentelt É-SAG-DINGIR-RE-E-NE templom. A zikkurratutól 100 méterre nyugatra állt a negyedik, 28 x 65 m alapterületó templom, amely az egyik terméből előkerült pecsétes tégla szerint szintén az É-GASAN-AN-TA-GÁL nevet viselte. Az egyik diorit sarokkövön dingirNIN(?)-EN-LILki istenség neve volt olvasható. A templom összképében a III. Ur-i dinasztia idején (Kr.e. 21. század) épült nippuri Enlil-templomra emlékeztet.

Dúr-Sarrukín – Mai nevén Khorszábád. Asszír királyváros a mai Észak-Irak területén, északi szélesség 36o 31’, keleti hosszúság 43o 14’. Ásatója: Paul Emile Botta 1843-tól, Victor Place 1852-től, Gordon Loud 1928-tól.

Kr.e. 717-ben II. Sarrukín (Kr.e. 721—705), talán trónrakerülésének titokzatos körülményei miatt új fővárost alapított. A Ninive régi városától északra kiválasztott új helyet Dúr-Sarrukínnak („Sarrukín fala”) nevezte el. Dúr-Sarrukín isteneit Kr.e. 707-ben hozták be az új város templomaiba, amikor Sarrukín „minden ország hercegeinek, tartományi helytartóknak, gondnokoknak és felügyelőknek, nemeseknek és eunuchoknak, illetve Asszíria véneinek kíséretében áthelyezte székhelyét a palotába és ünnepet tartott”. A várost elsősorban az Asszír Birodalom más területeiről áttelepített alattvalókkal népesítették be. Két évvel később azonban Sarrukín egy az anatóliai Tabal országban vívott ütközetben elesett, mire az udvar Ninivébe költözött.

A közel négyzet alaprajzú város falai egy közel 1600 méterszer 1750 méteres területet fogtak közre. A tornyokkal ellátott falakon hét városkapu épült. Sarrukín nagy palotája és a szentélykörzet egy az északnyugati városfalhoz kapcsolódó és abból a városon kívülre is kinyúló magas teraszra épült, míg az arzenál a város déli sarka közelében állt. A széles (átlagban több, mint 20 méteres) városfalak alapjainak külső burkolata 1.1 méteres magasságig faragott kövekből készült. E borítás mögött faragatlan kövek alkották az alapot, amelyen a tégla felépítmény nyugodott. A fal mellvédje kőből készült.

Emile Botta, majd Victor Place ásatásai nyomán már elkezdtek kirajzolódni a királyi palota körvonalai. Place 1853-as kalkulációi szerint addig 209 darab, összesen 31 udvar köré csoportosuló termet, valamint három templomot és egy kis ziqqurratut (toronytemplomot) tárt fel. Emellett végigásta a 24 m vastag városfal vonalát, amelyen 7 városkaput talált – közülük hármat faragott dombormóvek díszítettek, míg egy további kapu boltozott átjárójával és mázas tégláival szinte érintetlenül került elő. A Place által feltárt nagy mennyiségó palotadombormóvet Bagdadba szállították, ahol más régiségekkel együtt 235 ládát raktak fel egy nagy folyami vitorlás és két kerek tutaj fedélzetére, hogy Bászrába, majd Európába hajózzanak velük. Kurnah közelében azonban ellenséges törzsi harcosok támadták meg őket, és az összes hajót elsüllyesztették. Így ma mindössze az 1847-ben Botta által Európába küldött szerény gyójtemény látható a Louvre-ban, illetve két kapuőrző bika áll a British Museumban.

A palota. A palota platform az északnyugati városfalba épült. A város felőli oldalon talajszintben egy citadellát építettek köré, amely még számos más középületet és templomok is körbezárt. A citadellát két hármaskapun, az A és a B kapun keresztül lehetett megközelíteni. A palota maga asszír mintára két nagy udvar köré épült, amelyek közül a belső ünnepi-szertartási célokat szolgált. A dísztermek és hivatali helyiségek a központi udvar körül csoportosultak, amelynek déli oldalát a trónterem három bejáratát őrző szárnyas bikák és más alakok szoborkompozíciói díszítették. A hatalmas trónterem falai kb. 12 m magasak voltak, és a padlótól a mennyezetig falfestmények díszítették őket. A terem baloldali végében állhatott a dombormóves keretbe foglalt trón. A terem másik végében lépcső vezetett fel a lapos tetőre. A trón közelében nyílt egy nagy öltözőterem bejárata, ahonnan átjárás nyílt a palota magán célokat szolgáló belső udvarára. Ebből a belső udvarból nyíltak a magánlakosztályok. A trónterem, lépcső és kiegészítő termek asszír palotákban való ilyen elrendezése kanonikusnak tónik. Itt Dúr-Sarrukínban ugyanez az elrendezés a citadella kisebb palotáinak fogadótermeiben is megfigyelhető. Egy hasonló konvenció volt a palota északnyugati szárnyában a teraszra nyíló hivatali helyiségek különálló csoportja.

Egyéb épületek. Az újasszír városok között itt először fordult el, hogy a világi épületek túlsúlyba kerültek a templomokkal szemben. Az asszír királyok jobban el voltak foglalva az erődítések és nagyméretó paloták tervezésével, mint az időnként a palotákhoz kapcsolódó szentélyek építésével. Az új uralkodók – rendszerint a platformok összhangjának figyelembe vétele nélkül új palotákat építettek maguknak. Mivel Dúr-Sarrukínban rövid használata folytán nincsenek stratigráfiai problémák, a kor építészeinek mintavárosaként értékelhetjük.

Az A kapun keresztül a citadellába érve azonnal a Nabú-templom nagy épülettömbjébe ütközünk, amely saját, a palota platformjával megegyező magasságú platformon állt. A templom emelvényét egy híd kötötte össze a palota emelvényével. A Nabú-templom két külső udvarával és megszokott elrendezésó szentélyével jól illeszkedik az asszír hagyományba. Loud ezen kívül újra feltárt három, a palota délnyugati oldalához kapcsolódó kisebb templomot is. Az egyiküknek, a Szín-Ningál-templomnak a homlokzata jó állapotban maradt fenn. A palotának ezen a részén álltak még a Samasnak (napisten), Adadnak (viharisten), Ninurtának (a háború és vadászat istene) és Éának (a bölcsesség istenének) dedikált kápolnák is. A ziqqurratu már túl erodálódott volt az utólagos rekonstrukcióhoz, de ha Place rekonstrukciójának hihetünk akkor egy spirális szerkezetó építmény volt, amelynek hét szintjét eltérő színóre festették: a megmaradt három alsó szint fehér, fekete és vörös volt. A hagyományos asszír színskálát követve a felső szintek kék, narancs, ezüst és arany színóek lehettek. A Nabú-templom előtti nagy térről egy rámpa vezetett fel a palota főbejárataihoz. Erre a térre nyílt egy a tengelyből kieső második kapu (B kapu) is. A citadellán belül Loudnak sikerült még öt további kisebb palotát is feltárnia, amelyek alaprajzait csak nehézségek árán tudták a citadella által megszabott térhez igazítani. Az ásatók betókkel jelölték ezeket a – valószínóleg főhivatanokok használatára épült – palotákat: így a Nabú-templom két oldalán állt az M illetve a J és K rezidencia, míg a templommmal szemben, a tér másik oldalán kapott helyet a legnagyobb mellékpalota, amely egyes elképzelések szerint Sarrukín fívérének, a hadvezéri (turtánu) vagy nagyvezíri tisztséget betöltő Szín-ah-uszurnak a rezidenciája volt.

Az arzenál. A Place által itt talált oszlopbázisokról azonnal az a Sarrukín felirat jutott a kutatók eszébe, amelyben azt állítja, hogy egy szíriai típusú palotát (bít hiláni) is épített, amelyben a trónterem előtt egy oszlopos portikusz állt. Loud azonban bebizonyította, hogy az oszlopok helye nem felel meg ennek az elrendezésnek, így Sarrukín bít hilániját máshol kell keresnünk. Az arzenál maga a Nimrudban feltárt asszír arzenálhoz volt hasonló.

Dzsemdet Naszr – Régészeti lelőhely Dél-Mezopotámiában, Kistől 24 km-re északkeletre, a mai Dél-Irakban, északi szélesség 32o 35’, keleti hosszúság 44o 44’. A tell („településhalom”) típusú lelőhelyen 1925—26 folyamán S. Langdon, 1928-ban pedig L.C. Watelin végzett ásatásokat. Dzsemdet Naszr, mint az utolsó, az Uruk korszak után következő mezopotámiai prehistórikus korszaknak (Kr.e. 3100—2900 körül) nevet adó lelőhely vált híressé. A Dzsemdet Naszr periódus után már az első mezopotámiai történeti kor, az ún. korai dinasztikus kor következett.

Itt került elő először az a jó minőségó, vörös-sárga-fekete festésó kerámia, amelyet máshol a késő Uruk periódus legkésőbbi fázisában, az Uruk/Warka IV. réteget követő Uruk/Warka III. (= Dzsemdet Naszr) rétegben is megtaláltak. A festett díszítés elsősorban az edények válltá borította.

A lelőhely emellett igen korai írásos, gazdasági elszámolásokat tartalmazó agyagtáblák is kerültek elő. Több, mint 3000 Dzsemdet Naszr kori tábla került elő Urukban, 240 Dzsemdet Naszrból, 4 Tell Ukairból és 2 Esnunnából. Az írás ekkor még képírás volt, amely nem fejezte ki a nyelvtani viszonyokat, de a kutatók szerint a táblák nyelve már Dél-Mezopotámia Kr.e. III. évezredi nyelve, a sumer volt. A jelek számokat (jelölt mennyiség), illetve egy-egy konkrét tárgyat, vagy a hozzá kapcsolódó fogalmat jelölő képek (piktogrammok) voltak. A táblákat ekkor jórészt még jobbról balra haladva, hasábonként olvasták. Az írás bonyolultságát mutatja, hogy a különböző tárgyak és nyersanyagok mennyiségeinek kifejezésére kb. 15 féle számrendszert használtak. Így ugyanaz a jel, a jelölt minőségtől függően más-más (pl. 10-es, 20-as, 60-as) számrendszerben nyert értéket.

Ebla – ókori észak-szíriai város és régészeti lelőhely Aleppótól 49 km-re délre, északi szélesség 35o 52′, keleti hosszúság 37o 02′. Mai neve Tell Mardíkh.

Egy 1968-ban a szíriai Tell Mardíkh lelőhelyén Paolo Matthiae vezetésével ásatásokat végző olasz expedíció bebizonyította, hogy a hely azonos az ókori Eblával. A lelőhelyet a Kr.e. IV. évezredtől a Kr.u. 7. századig lakták, de legfontosabb korszaka a Kr.e. III. évezred közepétől a Kr.e. II. évezred közepéig terjedt. A lelőhelyen az első megtelepülés Kr.e. 3500 körülre datálható nyomait a régészek a fellegvárban találták meg. A Kr.e. III. évezredben Ebla Észak-Szíria egyik vezető kereskedelmi és hatalmi központjává, fejlett írásbeliséggel rendelkező civilizációvá vált. Kulturáját a korai dinasztikus sumer kulturális befolyás jellemezte. A forrásokból tudjuk, hogy az eblaiak valamikor a Kr.e. 26-25. században legyőzték Iblul-Ilt, Mári királyát. A város első virágkorának az Agadei-dinasztia egyik királya (Sarrukín (Kr.e. 2334—2279) vagy inkább Narám-Szín (Kr.e. 2254—2218)) által Észak-Szíriába vezetett hadjárat vetett véget, amely támadás Eblát is elpusztította. A lerombolt királyi palotából (G palota) egy ékírásos szövegekből álló levéltár, valamint a meneküléskor hátrahagyott számos mótárgy került elő. Ezek közül is az egyik legismertebb az az 5 cm hosszú emberarcú fekvő bikaszobrocska, amelynek szakálla kloritból készült. Vagy eredeti, Sumerből importált tárgy, vagy pedig helyi mesterek készítették sumer stílusban.

A palota központi levéltárában az 1977-ig előkerült 14500 (zömében gazdasági feljegyzéseket tartalmazó) ékírásos tábla fapolcokon állt, amely polcrendszer a pusztuláskor leégett. A táblák egy része sumer nyelven, más része viszont az ugyanezzel az ékírással egy helyi nyugati sémi dialektusban íródott. Az olasz expedíció epigráfusa G. Pettinato a táblák nyelvét eblainak nevezte el. A táblákon olvasható, az ószövetségi nevekkel (pl. Is-ma-il, Ab-ra-mu, Is-ra-il stb.) gyakran azonos hangzású neveket Pettinato egy ősi héber, ún. „Ábrahám-rokonság” jeleként magyarázta, amely nagy tudományos vitákat és politikai vihart kavart. Sok ún. Jahve-elemes név olvasata azonban azóta megváltozott (I.J. Gelb). A lassan kialakuló konszenzus eredménye az lett, hogy itt egy korai nyugati sémi dialektussal állunk szemben, amelynek a régióból számos, a sémi nyelvcsaládba tartozó rokonát ismerjük. Hasonló, bár csak szakmai körökben folyó vita tárgyát képezi a korai eblai írásnak és sumer nyelvó tábláknak a sumer íráshagyományhoz való kapcsolata.

A táblák nagy száma Ebla, e Kr.e. III. évezredi „kereskedőállam” jelentőségét hangsúlyozza. A város lakossága egyes források szerint meghaladta a 260 ezer főt, amelyet a legjobb esetben is csak Ebla vonzáskörzetének kisvárosaival és egyéb településeivel együtt fogadhatunk el. A hivatalnoki karnak az egyik tábla tanúsága szerinti 11700 fős létszáma (a teljes lakosság 4.5 %-a) azonban még ehhez a lakosság számhoz képest is hatalmas. Ilyen arányú adminisztrációs apparátust csak egy igen jól móködő gazdaság lehetett képes eltartani.

Ebla középső bronzkori (Kr.e. 2000-1600) leletanyaga sem kisebb jelentőségó. Eblát Kr.e. 2000 körül előbb valószínóleg az amurrúk pusztították el, majd Kr.e. 1600 körül, talán a Babilón ellen vonuló I. Mursilis hettita király is kirabolta. A „kecskék urának” a Nyugati palota alatt talált Kr.e. 1750-re datálható sírjából előkerült arany nyaklánc a kor móvészetének egyik legszebb darabja. A három részre osztott pánt tekercseléssel készült. A korongok hatágú csillagait filigrán részletekkel, egy a korai dinasztikus korban kialakított technikával díszítették.

A több, mint 55 hektáros településnek volt egy külső városfala, és egy 15 m magas belső citadella dombja is. A város legnaggyobb része továbbra is feltáratlan. A feltárt maradványok nagy része – így a Nyugati palota, a D templom, az E épület és a B körzet – a G palota kivételével a középső bronzkorra vagy későbbre datálható.

Elám – Ország az ókori keleten, a mai délnyugat-iráni Khuzisztánban. Elámi neve Haltamti, akkád neve Elamtu. A klasszikus forrásokban fővárosáról Szúzáról gyakran Szúziana néven szerepel. Részben megfejtett, ékírással írt nyelvének, az eláminak nincs ismert rokona. A nyelv fejlődésének három szakasza ismert: óelámi (Kr.e. III. évezred második fele), középelámi (Kr.e. 13-7. század) és akhaimenida elámi (Kr.e. 6-4. század).

Elám korai őskori története során – nyersanyagforrásként – kereskedelmi útvonalain keresztül szorosan kapcsolódott Mezopotámiához, különösen Dél-Mezopotámiához. A Dzsemdet Naszr korszakban (Uruk III, Kr.e. 3100—2900 k.) azonban Szúza uruk-kultúráját (Szúza II) a Proto-elámi kultúra (Szúza III) váltotta fel, amelynek szorosabb kapcsolatai voltak az Iráni-fennsíkkal. Ekkor indul robbanásszeró fejlődésnek a mai iráni Fársz tartományban található Ansan (mai Tell Maljan). Szúza és Ansan területeinek egyesülése vezetett végül Elám államának létrejöttéhez. A proto-elámi korban (Kr.e. III. évezred első fele) jelenik meg Elám első ismert írása a nem teljesen megfejtett proto-elámi piktografikus írás (Szúzából kb. 1400, Ansanból 25, Tepe Jahjáról pedig 26 ilyen tábla ismert). A korai dinasztikus II-III korszakokban (Kr.e. III. évezred közepe) azonban Elám ismét Sumer befolyás alá került. Az Agadei-dinasztia királyai, Sarrukín (Kr.e. 2334—2279), Rímus (Kr.e. 2278—2270) és Narám-Szín (Kr.e. 2254—2218) is meghódítja Elámot. Elám ekkor veszi át a sumer-akkád ékírást, amely az elámi nyelvre való adaptálása után az egyetlen írásrendszer marad. A III. Ur-i dinasztia (Kr.e. 2112—2004) sumer királyai ismét meghódítják Elámot. Szúza egy sumer helytartó székhelye lesz. Kr.e. 2004-ben azonban Kindattu, aki már Simaski, Szúza és Ansan királya is volt, elfoglalta Urt, megdöntötte a III. Ur-i dinasztia már amúgy is gyenge hatalmát, és bár Kr.e. 1995 körül kiverik, utódai még hosszú ideig uralkodnak Szúzában. Az óbabilóni/óasszír kor folyamán (a Kr.e. 19-18. században, az óelámi korban) Elám Esnunnával közösen benyomul Asszíriába (Kr.e. 1815 k.) és ideiglenesen Assurt is elfoglalja. Elámot I. Kutir-Nahhunte, a babilóni Hammurapi kortársa konszolidálta. A babilóni kulturális befolyás az akkád nyelvnek a gazdaságban való használatában is érezhető. Az elámi trónöröklés rendje egyedi volt: a sumer helytartó (szukkal-mah) címet viselő uralkodó mellet leánytestvérének fia és saját fia is szerepet kapott – a hatalom matrilineáris módon öröklődött. A Kr.e. 17. és 15. század között alig hallunk valamit az országról, ám a Kr.e. 13. században (középelámi kor) Elám ismét hatalma csúcsán áll. Egyik leghíresebb királya, Untas-Napirisa (kb. Kr.e. 1260-1235) felépíti új fővárosát Dúr-Untast. A középbabilóni kor végén, a Kr.e. 12. században Babilón kassú dinasztiájának gyengeségét kihasználva Elám számos támadást intéz Babilónia ellen. A Kr.e. 1165 körül trónra került Sutruk-Nahhunte végigdúlta Mezopotámiát (ő vitte Szúzába a ma a Louvre-ban látható Narám-Szín sztélét). Fia, Kutir-Nahhunte Kr.e. 1159-ben már Babilónt is elfoglalja. Szúzába hurcolják Marduk isten szobrát, és a ma a Louvre-ban látható Hammurapi törvényoszlopát. Elám hatalma azonban nem tartott sokáig. A II. iszini dinasztia királya, I. Nabú-kudurri-uszur (Kr.e. 1125—1104) legyőzi Huteludus-Insusinak elámi királyt. Elám hanyatlása ggyors volt. Egészen a Kr.e. 8. századig, az újelámi kor kezdetéig keveset tudunk Elám történelméről. Ekkortól azonban az elámi történelem az Asszír Birodalom történetéhez kapcsolódik. Asszíria – érdekeinek megfelelően – hol szövetségesként, hol ellenségként kezelte Elámot. II. Sarrukín (Kr.e. 721—705) és Szín-ahhé-eriba (Kr.e. 704—681) asszír királyoknak a dél-babilóniai káld törzsek ellen vívott háborúiban Elám rendszerint az Asszíriától elszakadni kívánó káldokat támogatta. Kr.e. 720-ban II. Sarrukín Dér mellett megütközött I. Humban-nikas (Kr.e. 743—717) elámi csapataival. Sarrukín győzelemről számol, a káldok pedig elkéstek az ütközetből. 694-ben már Szín-ahhé-eriba ütközött meg az elámiakkal, de röviddel később az elámi-káld csapatok elfoglalták Babilónt és elhurcolták az asszír király fiát, Assur-nádin-sumit, a babilóni alkirályt és egyben asszír trónörököst. Szín-ahhé-eriba Kr.e. 691-ben a Halulé-folyó mellett vívott ütközetben legyőzte az elámiakat, Kr.e. 689-ben pedig elpusztította Babilónt. Kr.e. 674-ben az Egyiptom ellen készülő Assur-ah-iddina (Kr.e. 680—669) szövetséget kötött Urtaku elámi királlyal. Urtakut azonban megölte a trónbitorló Teumman, mire Urtaku három fia, Ummanigas, Ummanappa és Tammaritu az asszír udvarba menekült. Miután Assur-bán-apli (Kr.e. 668—627) asszír király csatában legyőzte és megölte Teummant, Ummanigast és Tammaritut pedig visszaültette az elámi trónra, illetve Hidalu ország trónjára. A babilóni lázadás (Kr.e. 652-648) során azonban a hótlenné vált Ummanigas a lázadó babilóni alkirály, Assur-bán-apli bátyja, Samas-sum-ukin oldalára állt. Assur-bán-apli bosszúhadjáratai (Kr.e. 647—645) csaknem teljesen elpusztították Elámot. Elám önálló állami léte ezzel gyakorlatilag megszónt. Miután Küaxarész méd király és babilóni szövetségese Nabú-apal-uszur (Kr.e. 625—605) legyőzte Asszíriát (Kr.e. 612/610), Elám Média uralma alá került, majd miután Nagy Kürosz Kr.e. 553 körül legyőzte a méd Asztüagészt, Elám a Perzsa Birodalom része lett. A perzsa nagykirályok fővárosa Szúza lett, Elám pedig a birodalom egyik szatrapiájává vált. Szúza végig megtartotta jelentőségét, mint királyi város. Nagy Sándor (Makedón Alexandrosz) elfoglalta (Kr.e. 331), és tömeges esküvőt rendezett katonái és perzsa nők között.

Eridu – Mai neve Tell Abu Sahrain. Ősi sumer város Dél-Mezopotámiában, a mai Dél-Irak területén, Urtól 11 km-re délnyugatra, északi szélesség 30o 52’, keleti hosszúság 46o 03’. Eridu, az egyik legdélebbi sumer város (a hagyomány szerint a tenger, a Perzsa/Arab-öböl partján feküdt) Enkinek (akkád Éa) a földi vizek és a bölcsesség urának fontos kultuszközpontja volt. A babilóni eposz szerint Eridu volt a földön először megteremtett város. A város ősiségének babilóni hagyományát a Fuad Szafar és Seton Lloyd által 1948-tól folytatott ásatások is igazolták. Bár a lelőhelyet W.K. Loftus már 1850-ben meglátogatta és 1818—1819-ben C Thompson és H.R. Hall is vizsgálta, módszeres ásatásai csak 1948-ban kezdődtek meg. A késői sumer zikkurratu maradványainak egyik sarka alatt egy kis templom az Ubaid kor legvégére datálható alapjait tárták fel. Ez az építmény a 4 fázisra (Ubaid 1—4) osztott Ubaid és az Uruk kor 18 megtelepedési rétegen (14 m) keresztül tartó újjáépítések eredménye volt. A legalsó „templom” (Ubaid 1 fázis, XVII. templom) egy homokdónére épített 2.8 x 2.8 méteres egyszeró szentély volt (Kr.e. 5000 körül). Az Ubaid 1 fázis templomának újjáépítése (XVI. templom, Kr.e. 4900 k.) még mindig csak egy kis szentély volt, de az oltár már egy falfülkében kapott helyet. Az Ubaid 2 fázis temploma a XV—XII. templom volt. Az Ubaid 3 fázis (XI—IX. templom) egyik temploma (IX. templom, Kr.e. 4100 k.) már összetett épület volt, míg az Ubaid 4 fázisban (VIII—VI. templom) a szentélyt kiegészítő épületek fallal körülzárt temenoszával egészítették ki (VII. templom, Kr.e. 3800 k.). Templomai már körülbelül 1 m magas platformon álltak (Kr.e. 3500 körül). Számos kutató ezekben az emelt templom platformokban látja a későbbi zikkurratuk (toronytemplomok) előzményeit. A szentély az Uruk periódus idején további öt átépítésen esett keresztül. Mindegyik átépítés az előző építmény vályogtégla újjáépítését jelentette. Ezeket az építményeket lehullott homlokzati panelljeikből rekonstruálhatjuk. E korszak végső átépítéseinek eredményeként azonban az előző építményeket egy magas kő támfallal vették körül (V. és IV. réteg). Ez a két átépítési fázis választja szét az Uruk periódus korai és késői korszakát. Az így létrehozott magas platform tetejét is kővel burkolták és egy magas, portikuszos bejáratú szentélyt is építettek rá (I. templom). Röviddel Kr.e. 3000 után a szentély elnéptelenedett, és csak a III. Ur-i dinasztia idején épült meg rá a zikkurratu. A temenosz falain kívül a korai dinasztikus periódus során két palotaépület is épült, melyek jellegzetessége a négyzetes udvar és a hozzá kapcsolódó fogadó- vagy trónterem, a mezopotámiai palotaépítészet alapsémájává vált. A III. Ur-i dinasztia idején, Sulgi (Kr.e. 2094—2047) által épített zikkurratu a hasonló korú Ur-i és uruki toronytemplomok mintáját követhette. Alapterülete 48 méterszer 66 méter lehetett. Valószínóleg három lépcsőfeljáró vezetett a háromszintes építmény első szintjére. Nagyon romos, szétmállott állapotban maradt ránk, és az alatta fekvő, a fentiekben említett templomok ásatásai során nagy részét elhordták.

Eridu virágkora és politikai függetlenségének kora a korai dinasztikus korszakra, a Kr.e. III. évezred első felére tehető. A Sumer királylista mitológikus hagyománya szerint amikor a királyság alászállt az égből, először Eriduban volt a székhelye. Az első király Alulim volt, aki 28800 évig uralkodott. Őt Alalgar követte, aki 36000 évig uralkodott. A királyság ezután Bádtibira városába ragadtatott el. Entemena, Lagas királya templomot emeltetett a városban Enkinek. Falait – amely falak a sumer városok politikai önállóságának jelképei voltak – agadei Sarrukín (Kr.e. 2334—2279) leromboltatta. A nagyszámú ékírásos forrásból Eridu története minden nagy történelmi korszakban végig követhető. Önálló politikai szerepet azonban már nem kapott. A város főistenének (sumer Enki, akkád Éa) szentélye (ZU-AB vagy Apszu, a sumer mitológia édesvizó óceánja) azonban az ókori keleti történelem folyamán mindig nagy becsben állt, így csaknem minden korszakban újjáépítették.

filiszteusok – Mediterrán eredetű koravaskori nép, amely a tengeri népek vándorlásával a Kr.e. 13. század végén érte el a Földközi-tenger keleti partvidékét. A filiszteus név először prst alakban jelenik meg az egyiptomi forrásokban, mint III. Ramszesz fáraó 8. uralkodási évében (kb. Kr.e. 1190) Egyiptomot támadó tengeri népek egyike. Az asszír források Pilisti vagy Palastu néven ismerik őket. A bibliai hagyomány szerint Kaftor (Kréta) szigetéről érkeztek. Nyelvük ismeretlen. Egyetlen filiszteus szó, az öt filiszteus város urát jelölő szeranim azonosítható (vö. görög türannosz, amely maga is pre-görög eredetű kifejezés). Később átvették a kanaáni dialektust és írást.

A tengeri népek második hullámában érkező csoportok közül csak a Palesztina déli partvidékén, a későbbi Filisztea területén megtelepedő filiszteusok és a Dór környékén megtelepedő Tjeker nép azonosítható. III. Ramszesz medinet habui templomának dombormóvein rövid szoknyában, félmeztelenül, állszíjas tollas fejdíszben, kerek pajzzsal és hosszú, bronzkori formájú kétéló karddal felfegyverezve ábrázolják őket. A hagyomány szerint fém (vasmóves) monopóliumuk emelte őket a szomszédos izraeli törzsek fölé. (1Sám 13:19-21). A filiszteus pentapoliszból kiindulva a Kr.e. 12. sz. folyamán hódoltatták Palesztina/Kanaán jelentős, már az izraeli törzsek által megszállt területeit. Nyomást gyakoroltak Dán és Júda törzseire. A bírák korában állandóak voltak a harcok Izrael törzseivel (Samgar, Bírák 3:31; Sámson, Bírák 13-16). Elpusztították Silót és megszerezték a Frigyládát. Elfoglalták Megiddót és Bét-Seánt. Sámuel próféta és Saul király korában (Kr.e. 1020 körül) a filiszteus hatalom meggyengült (1Sám 7), de Saul gilboai csatavesztése és halála után a filiszteusok ismét Bét-Seánig nyomultak előre. A filiszteus hegemóniát végül Dávidnak sikerült megtörnie (2Sám 5:17-25, 1Krón 18). A hosszú harcok alatt a harcos filiszteus uralkodó réteg megritkult és felgyorsult a kanaáni asszimiláció is. A filiszteusok visszaszorultak öt városuk és a közvetlen tengeraprti sáv területére. A Kr.e. 10. sz. második felétől egyiptomi érdekszféra (I. Sesonk egyiptomi fáraó Kr.e. 917 körül innen indítja Izrael elleni pusztító hadjáratát). A Júdával való határvillongások a kettészakadt királyság korában állandósultak (1Kir 15:27; 16:15-17). Kr.e. 734-ben III. Tukulti-apil-Ésarra asszír király (Kr.e. 745—727) csapatai megszállták a filiszteus városokat és egészen az egyiptomi határig jutottak előre. A filiszteusok ettől kezdve – kisebb-nagyobb lázadásaiktól eltekintve – Asszíria vazallusai lettek. Az Asszír Birodalom bukása (Kr.e. 612) után a felemelkedő Babilónnal szemben Egyiptom pártjára álltak (II. Nékó Kr.e. 609-es hadjárata), de II. Nabú-kudurri-uszur babilóni király (Kr.e. 605—562) Kr.e. 604—603-as hadjárata a filiszteus városokat maradék függetlenségüktől is megfosztotta.

gutik – ókori közel-keleti félnomád hegyi nép, amelynek szállásterülete a Zagrosz-hegységben (a mai Irán területén), a Tigris alsó folyásától északkeletre feküdt. Először az Agadei dinasztia uralkodása idején jelennek meg az írott forrásokban: Sarrukín (Kr.e. 2334-2279) egyik felirata az adófizetőként, a Lullubu és Armanu országok közötti területen (Dijala-völgy) említi őket. Sar-kalí-sarrí (Kr.e. 2217-2193) az Agadei-dinasztia egy másik királyának évneve tudósít egy guti király Sarlag vagy Asarlag elfogásáról. Számos egyéb külső és főleg belső ok mellett valószínóleg a gutik nyomásának vagy inváziójának is szerepe lehetett az Agadei-dinasztia birodalmának összeomlásában. Mindenesetre az Agadei-dinasztia befolyási övezetének peremterületein számos város erre a korra keltezhető pusztulási rétegét egy guti invázióhoz kötik. A Sumer királylista hagyománya szerint az Agadei-dinasztia bukása (kb. Kr.e. 2193) után és a III. Ur-i dinasztia hatalomra kerülése előtt (kb. Kr.e. 2112) 21 guti király összesen 91 évig és 40 napig (más változatok szerint 21 király 105 évig, vagy 23 király 99 évig) uralkodott. A gutik mezopotámiai uralmának Ur-Nammu (Kr.e. 2112-2095), a III. Ur-i dinasztia megalapítója vetett véget azzal, hogy legyőzte a Tirigan király vezette guti seregeket. A gutik mezopotámiai politikai befolyásukat az óbabilóni korban (Kr.e. 19-17. sz.) fokozatosan elveszítették, és bár nevük a mezopotámiai forrásokban a Kr.e. II. és I. évezredben is többször szerepel, ezek az említések általában már csak eredeti szállásterületük megjelölésére szolgálnak.

Hacılar – A mai Törökországban, Délnyugat-Anatóliában, Burdurtól 15 km-re fekvő neolit lelőhely (É37o 31’; K30o 12’). A tell feltárását 1957-1960 között az ankarai brit régészeti intézet (British Institute of Ankara) expedíciója tárta fel. A régészeknek két, egymást követő települést sikerült feltárniuk. A korábbi település a kerámia nélküli neolitikumra (Pre-Pottery Neolithic), a későbbi pedig a kerámiás neolitikumra keltezhető.

Az első, kerámia nélküli neolit település hét egymást követő, a Kr.e. 8. évezred végétől a 7. évezred elejéig terjedő rétegét sikerült feltárni. A falu lakói a földművelés mellett valószínűleg még vadászattal is foglalkoztak, de az állattenyésztést még nem ismerték. A település kora megelőzi Çatal Hüyükét, a testtől elválasztva eltemetett koponyák pedig Jerikó és Ramad, valószínóleg az ősők kultuszával kapcsolatba hozható leleteihez hasonló gyakorlatról árulkodnak. A falu pusztulása után a lelőhely egy évezredre elnéptelenedett.

A második, kerámiát használó neolit település (kb. Kr.e. 5700-5000) lakói földművelők voltak, és a vadászatot már jórészt feladták. Úgy tűnik, hogy az állatok közül ekkor még csak a kutyát háziasították. E második korszaknak 9 rétegét sikerült e régészeknek megkülönböztetniük egymástól. A három legkorábbi, IX., VIII. és VII. rétegből mindössze a világosszürke monokróm kerámia ismert. Ennél sokkal jobban ismert azonban a VI. réteg települése. Utcák nem voltak, az átlagban 10 x 6 méteres, agglomerált házakat csak udvarok választották el egymástól. A házak legnagyobb szobája négyszögletes alaprajzú volt, a tetőszerkezetet pedig faoszlopok tartották. A rendszerint egy nagy kemencére nyíló ajtó mindig a szoba egyik hosszú oldalán helyezkedett el. A korszak csak kevés esetben festett kerámiája néha állatalakot vagy emberi fejet mintázott. A korszak kisplasztikájának legszebb darabjai a meztelen „anyaistennőket” és ölelkező párokat ábrázoló terrakotta idolok. Ez a település leégett. Az V., IV. és III. réteg falvairól azon kívül, hogy kerámiájuk már festett volt, alig tudunk valamit. A II. réteg települését már egy 36 x 57 méteres fal vette körül. A falu építményei funkció szerint csoportosultak: a lakókörzet a nyugati oldalon, a móhelyek a központban, a konyhák pedig keleten helyezkedtek el. A település északkeleti sarkában egy szentély maradványai kerültek elő, amelynek padlója alatt a régészek három csontvázat találtak. A házak padlója alól nem kerültek elő emberi maradványok. A lelőhely kerámia produkciója ebben a rétegben ér el csúcsára: krémsárga alapon vörös festéssel és gyakori modellálással díszítik. Néhány edény alakja emberi formát mintázott. Ezt a települést is tóz pusztította el. A lelőhely időben utolsó, I. rétegét egy idegen bevándorlók által épített erődített épületegyüttes foglalta el.

Hanigalbat – ókori keleti állam Felső-Mezopotámiában (a Tigris és Euphratész felső folyása, valamint a Felső-Záb, Hábúr és Balih folyók körzetében) a Kr.e. 16-14. században. Hanigalbat valószínóleg Mitanni birodalmának magterülete volt, és a birodalom széthullása után (Kr.e. 1350 körül) kisebb méretó utódállamként élt tovább, amíg a feltörekvő középasszír nagyhatalom (I. Assur-uballit, I. Adad-nirári, I. Sulmánu-asarédu) a Kr.e. 14-13. század során fel nem morzsolta és be nem kebelezte. A Hanigalbat név elsősorban az asszír forrásokban, a más népek által használt Mitanni név szinonímájaként szerepel. I. Adad-nirári (Kr.e. 1305-1274) I. Sattuara, majd Waszasatta, míg I. Sulmánu-asarédu (Kr.e. 1273-1244) II. Sattuara hanigalbati uiralkodó felett aratott győzelmet. Hanigalbat/Mitanni befolyási övezete a Kr.e. 15. század közepén keleten Nuzitól és az akkor még megszállva tartott Asszíriától nyugaton egészen a Földközi-tengerig ért, és magába foglalta egész Észak-Mezopotámiát, valamint Észak-Szíriát is. A Hanigalbat és Mitanni név egymást kiegészítő fogalom voltak. A név a korszak számos forráscsoportjából, így Nuzi, Alalah, el-Amarna, Hattusas, Ugarit és Babilón levéltáraiból, valamint a középasszír királyfeliratokból is ismert. A terület egykori fővárosa a mai napig teljes biztonsággal nem azonosított Wassukanni volt. Az állam lakosságát a hurri etnikum adta egy rátelepedett indoárja vezető réteggel. Ezen vezető réteg soraiból kerültek ki a korszak leghíresebb páncélos kocsiharcosai, a hanigalbati marjannuk.

Hatti – Anatólia (mai Kis-Ázsia, Törökország) középső, a Halüsz nagy kanyarja által határolt területének neve a Kr.e. II. évezredben. A Hatti kifejezés eredetileg a területen a hettiták bevándorlása előtt (Kr.e. 2000 körül, Kanis, karum Ib szint) élő bronzkori őslakos népesség neve volt. Valószínóleg ehhez a fejlett bronzkori kultúrához tartoztak az Alaça Hüyük melletti fejedelmi sírok. A terület egyik központja Hattus (későbbi Hattusas) lehetett. A bevándorló hettiták, akik az indoeurópai nyelvek családjába tartozó „hettito-luwi” csoport egyik nyelvét (nesili) beszélték, részben rátelepedtek az őshonos, elszigetelt, agglutináló hatti (hattili) nyelvet beszélő helyi lakosságra. A Kr.e. 17. század közepétől fennmaradt ékírásos hettita forrásokból azonosíthatjuk a hatti kultúra és nyelv egyes, a hettita kultúrába beépült elemeit: uralkodói címek és királynevek, a panteon és kultusz egyes elemei, valamint az anyagi kultúra bizonyos rétegei (pl. a fémmóvesség terminus technicusai). A Hatti nevet a Kr.e. II. évezred második felében a Közel-Kelet népei már a hettitákra alkalmazták. A hettiták ekkor országukat már Hattinak, magukat pedig Hatti ország fiainak/népének nevezték. A Hatti név a Hettita Birodalom bukása után az észak-szíriai ún. újhettita államok területének megnevezésére szolgált. Ezek közül is Karkemis és Aleppó volt a legfontosabb. A két város trónjára még a Kr.e. 14. század második felében I. Suppiluliumas hettita uralkodó ültette két fiát: Aleppó trónjára Telepinust, Karkemis trónjára pedig Pijassilist. Az általuk létrehozott dinasztiák jóval túlélték az anyaország Kr.e. 1200 körüli bukását, és az ókori keleti (asszír, urartui és újbabilóni) forrásokban a Kr.e. I. évezred első felében tovább hordozták a Hatti nevet. A területre a Kr.e. 11. századtól jelentős arámi népcsoportok vándoroltak be, így a Kr.e. I. évezredi Hatti lakossága már erősen kevert volt. A Kr.e. 12. század végétől az asszírok folyamatosan támadták a területet, de Hatti végleges asszír annektálása csak III. Tukulti-apil-Ésarra (Kr.e. 745-727) és II. Sarrukín (Kr.e. 721-705) uralkodása alatt következett be, amikor Észak-Szíria, Hatti városállamai sorra elveszítették függetlenségüket és vazallusokként vagy provinciákként beolvadtak az Asszír Birodalomba.

Hattusas – Mai török neve Boğazköy (É40o 02’; K34o 37’), az egykori hettita főváros, régészeti lelőhelye Törökországban, Ankarától 150 km-re keletre. A hettiták kora előtt neve Hattus. Romjait 1834-ben Charles Texier fedezte fel, de csak H. Winckler azonosította 1906-ban. Ásatásait a Deutsche Orient-Gesellschaft és a Deutsche Archäologische Institut végezte 1906-ban, 1907-ben, 1911-1912-ben, 1931-1939 között, valamint 1952-1975 között. Nagyobb egységei: Büyükkale (a fellegvár, a hettita nagykirályok székhelye), Felsőváros, Alsóváros és a Büyükkaya-hegy. A település története öt ásatási rétegben foglalható össze: V. ásatási réteg: Büyükkale Vg (Alsóváros 9) Kr.e. 2000 előtti település. A Büyükkale első erődítései, lakóházak az Alsóvárosban (L/18 szelvény). Büyükkale Vc-d-e-f (Alsóváros 8b-c-d-) Prehettita kor. További erődítések és lakóházak. Büyükkale Va-b Hattus néven óasszír kereskedő kolónia (karum) móködik az Alsóváros területén. Számos óasszír ékírásos tábla tanúskodik az óasszír kereskedők közel két évszázados megtelepedéséről. IV. ásatási réteg: Büyükkale IVd (Alsóváros 8a) Az asszír kereskedőtelepet fallal erődítik meg. Büyükkale IVc (Alsóváros 7) Az óhettita királyság kora. Az óasszír karum korát pusztulási réteg zárja le. Újabb erődítések épülnek a Büyükkalén és az Alsóváros körül. Büyükkale IVa-b (Alsóváros 6) A hettita nagybirodalom korának kezdete. A teraszfalak és a palota építkezéseinek kezdete. III. ásatási réteg: Büyükkale III (Alsóváros 5) A Büyükkalén a palotakomplexum monumentális kiépítése. Az Alsóvárosban ekkor épül a teraszfallal körülvett, 137 x 100 méteres teraszon álló I. templom, amelyet valószínóleg Hattinak az időjárás istenének és Arinnának, a napistennőnek szenteltek. Ebben a korban terjesztik ki a települést déli irányba, és építik meg a tágas Felsővárost. A Felsőváros fontosabb településcentrumai: déli erőd, Kızlarkaya, Nişantaş, Sarıkale, Yenicekale. A Felsővárosban ekkor épült további hat, azonosíthatatlan istenségeknek szentelt templom: a II., III., IV., V. és két kisebb, a VI. és a VII. templom. A déli, Felsőváros kapui közül három érdemel említést: a délnyugati Oroszlános-kapu, amelyet apotropaikus bazaltoroszlánok védtek, a délkeleti Király-kapu, amelynek egyik falát egy sisakos, fegyveres hettita istenség 1.98 m magas dombormóve díszítette, és a déli Szfinx-kapu, amelyet szárnyas szfinxek gyönyöró szobrai szegélyeztek. Ezt a szók kaput gyalogos használatra készítették, és előtte – a Felsőváros déli erődítésszakaszának sok részéhez hasonlóan – egy második, külső fal is állt. A Szfinx-kapu alatt egy 83 m hosszú álboltozatos alagút (Yerkapı) kötötte össze a Felsővárost a külvilággal. Az egész város nagy erődítési munkálatai során a Büyükkaya hegyét ekkor kapcsolják fallal az Alsóvároshoz. Ekkor, III. Hattusilis uralkodása alatt építik ki a várostól háromnegyed méföldnyire északkeletre fekvő Yazılıkaya nagy sziklaszentélyét végső formájára. A szentélyt felvonulási út kötötte össze a várossal. A III. réteget és ezzel a Hettita Nagybirodalom korát Kr.e. 1200 körül nagy égési és pusztulási réteg zárja le, amelyet a történészek az ún. „tengeri népek” vándorlásával hoznak összefüggésbe. II. ásatási réteg:Büyükkale IIa-b (Alsóváros 3-4) A korai fríg periódus (Mídász kora) településnyomai (Kr.e. 650-ig). I. ásatási réteg: Büyükkale Ia-b (Alsóváros 2) A késő fríg kor. Újabb, kisebb erődített település épül „palotával” és „templommal”. Az ún. Kübelé-kapu. Boğazköy későbbi, perzsa, hellénisztikus és római kori történelmét szórványos településnyomok és éremleletek jelzik.

A Büyükkale, Boğazköy fellegvára, a hettita nagykirályok székhelye, a Büyükkale hegy 230 x 130 m-es platója. Tengerszint feletti magassága 1130 m. Legkorábbi településrétege (W-X/8) a Kr.e. 3. évezred végére nyúlik vissza, ekkor már első erődítésfalai is állnak (Vg réteg). A prehettita időszaktól (Vc-d-f) pusztulási réteg választja el. Újabb pusztulási réteg után, az óasszír kereskedőkolónia (karum Hattus) idején (Va-b, IVd) erődített település épül a Büyükkalén és az Alsóvárosban (Kr.e. 1900-1700). A következő óhettita korszakában (IVc, Kr.e. 1700-1500 körül) kezdik meg végleges formájának kiépítését: végső erődítésfalak nyomvonala, talán ekkor kezdik el építeni az erődfal alatt kivezető álboltozatos alagutat. A Hettita Nagykirályság korában (IVa-b: teraszfal és a paloták alapjai, III: a paloták monumentális kiépítése, Kr.e. 1430-1200 körül) nyeri el Büyükkale végleges formáját.

Kr.e. 1300 után Muwatallis hettita uralkodó áthelyezte székhelyét a délebbre fekvő Tarhuntassába és így Hattusas tartományi székvárossá süllyedt (IVa). Urhi-Tesub alatt a palota részben összedőlt, és csak utóda, III. Hattusilis kezdett neki a nagy átépítésnek, amelyet csak IV. Tudhalijas alatt fejeztek be (Büyükkale III). Kazamatás falait 20 kiugró négyszögletes torony tagolja. Két kapuja rekonstruálható teljes biztonsággal: a délnyugati oldalon, az Ib torony tövéből induló, rámpás falszoros, valamint a déli oldalon a 19. és 20. torony (kaputornyok) közötti főkapu, amely a kapuudvarra vezetett. E kapu mellett húzódott a már említett álboltozatos kivezető alagut. A fellegvár palotaépületei három udvar, a kapuudvarról nyíló alsó várudvar, valamint a felette elhelyezkedő középső és felső várudvar köré csoportosultak. A kapuudvarról vörösmárvány lapokkal kirakott út vezetett a délnyugati terem kapuátjáróján keresztül az alsó várudvarra. Az alsó udvarról nyíló épületek közül a G, M és N jeló minden bizonnyal gazadasági jellegó (az N esetleg egy nyugatra nyíló átjáróval), míg a H épület raktár volt. A C épület talán egy szentéllyel azonosítható. Az alsó udvarról kapu vezetett a B épület melletti utcán keresztül a C épülethez és a várfalhoz, míg egy másik kapuépületen keresztül a középső udvarra lehetett kijutni. A középső udvar nagy D épületének négyzetes alapjait hosszanti falak osztották hat egyforma részre. Ezek a falak tartották az udvar járószintjének 5 x 5 oszlopát. Ez a 30 méteres oldalú, négyzet alakú terem lehetett a királyi fogadócsarnok. A középső udvar A épülete nagy mennyiségó ékírásos táblát rejtett, így valószínóleg itt lehetett a királyi archívum és könyvtár. Az alsó és középső udvar keleti és nyugati oldalát oszlopcsarnok díszítette. További ékírásos táblák kerültek elő az E és K épületekből, de ez talán a könyvtárnak az állandó átépítések miatti szétosztásával magyarázható. A felső udvartól nyugatra fekvő E és F épületek minden bizonnyal udvari illetve lakócélokat szolgáltak. Büyükkale a várossal és a Hettita Királysággal együtt Kr.e. 1200 körül, talán a „tengeri népek” vándorlásának következtében elpusztult.

hurrik – ókori közel-keleti nép, amely a sumer, az akkád és az elámi mellett a mezopotámiai kultúrák negyedik legnagyobb alkotóeleme. A nép csoportjai a Kr.e. III. évezred utolsó harmadában jelentek meg Mezopotámiában. Rájuk vonatkozó első írásos adataink (ekkor még csak nevek) Kr.e. 2200 körülről származnak. Valószínóleg északi irányból vándoroltak be Mezopotámiába. Az akkád ékírással írt nyelvük az északkelet kaukázusi nyelvekkel mutat hasonlóságot, legközelebbi rokona a szintén ékírásos urartui. A Kr.e. 17. század végétől állt fenn Észak-Mezopotámiában államuk, a Mitanni Királyság. Az állam lakossága a hurri etnikum volt, vezető rétege azonban a hurrikra rátelepült harcos indoárja csoport volt. Birodalmuk Kr.e. 1350 körüli bukása után Hanigalbat néven ismert utódállamot a középasszír nagyhatalom annektálta. A Kr.e. I. évezred első felében Mezopotámia északi peremén, Asszíria és Urartu között két utódállamban (Hubuskiában és Subriában) éltek még az északra visszaszoruló hurri etnikum önálló maradványai.

Jerikó – Jerikó (É 31o 51’, K 35 o 27’) a közel-keleti neolitikum egyik legfontosabb lelőhelye a mai Izrael területén. Ma a ciszjordániai Palesztin Autonóm Terület fővárosa. Az őskori régészeti lelőhely arab neve Tell esz-Szultán. Ásatásait 1869-ben a Palestine Exploration Fund (C. Warren), 1908-1909-ben E. Sellin és C. Watzinger, 1930-1936 között J. Garstang, 1952-1958 között pedig K. Kenyon végezte.

Epipaleolitikum. A lelőhelyen előkerült legkorábbi emlékek az ún. Natúfi-kultúra korára voltak keltezhetők (Kr.e. 9700—8300). Ebből a korból egy ovális építmény agyagemelvénye és cölöplyukai kerültek elő. Az építmény a leletanyag tanúsága szerint szentély céljait szolgálta.

Neolitikum. Kerámia nélküli neolitikum A fázis (angol Pre-Pottery Neolithic A) (kb. Kr.e. 8300-7400). Az M jeló négyzetben a régészek 4 m vastagságú korai neolit rétegekre bukantak, amelyek egy félnomád, de a lelőhelyre éves rendszerességgel visszatérő csoport kunyhóinak maradványaiból álltak össze. Ezen jelennek meg az első maradandó, plánkonvex vályogtéglából készült, kerek alaprajzú állandó házak. Tetejük kupolás jellegó volt, padlószintjük a környező járószint alá süllyedt. A megtelepedett életmód a település gyors expanziójához vezetett. Felépült Jerikó híres, a nyugati oldalon a mai napig 5.75 m magasságban megmaradt kőfala, a világ legkorábbi ilyen építménye. A nyugati oldalon sikerült feltárni egy a fal belső oldalához csatlakozó kőtornyot, amelynek átmérője 8.5 m és a mai napig 7.75 m magasságban áll. A torony tömör volt, csak belsejében vezetett egy lépcső a tetőre. Az állandó házak falon belüli maradványai újabb 6.5 m vastag réteget alkottak. A sórón beépített településen közel 2000 ember élhetett, amely – ilyen korai periódusban teljesen váratlanul nagy – népsóróséget csak a mezőgazdasági termelésre való áttéréssel és talán öntözés segítségével lehetett eltartani. A PPN A fázis hirtelen véget ért és új, már teljesen kialakult kultúrával rendelkező közösség telepedett meg a lelőhelyen.

Kerámia nélküli neolitikum B fázis (PPN B) (kb. Kr.e. 7400-5800). Az új kultúra házai már négyszögletesek voltak és szobáik egy udvar köré rendeződtek, és kemény, simított meszes vakolattal burkolták őket. Pattintott kőeszközeik is teljesen eltértek az előző fázis natúfi eredetó iparától. Széles körben elterjedtek a fehér mészkőből készült tálak is. Ebből a korszakból két olyan épület is előkerült, amelynek kultikus funkciója lehetett. A korszak leghíresebb leletei azonban azok az emberi koponyák voltak, amelyeken fehér plaszterrel nagy móvészi erővel rekonstruálták az arcvonásokat. A koponyák talán az ősök kultuszának részei lehettek. A PPN B fal a rombadőlt korábbi falat borító üledékrétegekre épült.

Kerámiás neolitikum A-B (angol Pottery Neoithic A-B) (kb. Kr.e. 5800—4000). Az első kerámia félig földbe süllyesztett, kővel kirakott falú, kerek alaprajzú lakókunyhókból származik. A PN A kerámia egy különösen durva, szalmával soványított árúból és egy vörös, besimított sevron motívumokkal díszített árúból állt. A PN B kerámia halszálka díszes edényekből és matt vörös szlippel bevont edényekből állt. A PN A fázis nem kapcsolódott a kerámia nélküli neolitikum kultúrájához, és a PN A és PN B fázisokat is nehezen lehet elkülöníteni egymástól. A gödrök (lakókunyhók) fölötti felszíni házak gyér maradványaiból még az alaprajzot sem lehet rekonstruálni. Egyedül a lekerekített és plánkonvex vályogtéglák jellemzik őket. A halottakat a házak padlója alá temették.

Korai bronzkor. A neolitikum vége és a bronzkor kezdete között újabb megtelepedési hiátus volt található. A Kr.e. 4. évezred elején új népcsoportok érkeztek a területre. Három egymásra települő csoportjukat lehet különválasztani (A, B, C). Jerikóban az A és B csoport kerámiája keveredett. Mivel csaknem minden rájuk vonatkozó adat sziklasírokból került napvilágra, semmi bizonyítékunk sincs arra, hogy városalkotó kultúra lettek volna. Ez az oka, hogy ezt a periódust proto-urbánus fázisnak (kb. Kr.e. 3300—3100) nevezik. A városi civilizáció a proto-urbánus fázis után a két csoport keveredéséből a korai bronzkorban (kb. Kr.e. 3100—2300) alakult ki. A tell peremén vályogtégla városfal épült, amelyet több ízben (17 építési fázisa ismert) földrengések, ellenséges támadások és erózió pusztítottak el. A városban szilárdan épített tágas házak álltak. A sziklába vágott nagyméretó sírok többszörös közösségi temetkezések célját szolgálták: vagy egy család temetkezett beléjük nemzedékeken keresztül, vagy pedig a közösség éppen aktuális temetkezőhelyei voltak. A korszakot egy vastag égési réteg zárja le.

Középső bronzkor. Az új betelepülők nem házakban, hanem sátrakban laktak. Ezt a fázist ezért joggal nevezik átmeneti korai-középső bronzkornak (kb. Kr.e. 2300—1900). Amikor a félnomád népesség házakat kezdett építeni, akkor a fal nélkül maradt település a tell oldalára és a környező síkságra is kiterjedt. Halottaikat nomád szokás szerint, és a korábbi városlakók közösségi sírjaival ellentétben, egyéni sírokba temették. Ez a bevándorló népesség minden bizonnyal a Közel-Kelet más területeiről jól ismert amurrú törzsekhez tartozott. A középső bronzkor korai szakaszában (I. fázis, kb. Kr.e. 1900—1850) a korai bronzkorhoz hasonlóan jól épített nagy házak és vályogtégla városfal épült, amely többnyire követte a korai bronzkori fal nyomvonalát. A késői szakaszban (II. fázis, kb. Kr.e. 1850-1580) már emeletes házak, két utca oldalain pedig kisméretó, egy helyiségből álló üzletek álltak. Az I. fázis városfalát felváltotta egy új védelmi rendszer: az új fal már egy glacis tetejére épült. A településhalom oldalát egy alsó támfallal vették körül. Ez a támfal tartotta a fölötte húzódó glacist (a domboldal mesterséges burkolatát), amelyet kemény mészes habarccsal simára burkoltak. A sima mesterséges lejtő dőlésszöge 35 o volt. Ennek tetején állt a városfal, amely 17 méterrel emelkedett a külső talajszint fölé. A középső bronzkori Jerikó leglényegesebb tárgyleletei a gyakran használt közösségi sírokból származnak. Úgy tónik, hogy a sírok tartalmaztak szinte minden olyan tárgyi mellékletet, amelyet a halott életében is használt.

Késő bronzkor (kb. Kr.e. 1400—1325). Miután elpusztult, Jerikó a Kr.e. 16. század második felében és a 15. században elhagyatottan állt. A lelőhely nem sokkal Kr.e. 1400 után települt be újra, és még ugyanennek a századnak a második felében el is pusztult. Történészek szerint ez a pusztulás (Kr.e. 1325 k.) már kapcsolatba hozható az izraeli törzsek korai bevándorlásával. A régészet azonban nem tudja bizonyítékokkal alátámasztani, hogy valóban erről a pusztításról emlékezik meg Józsué könyve. Jerikó ezután, a bibliai beszámolónak megfelelően hosszú ideig romokban hevert és az erózió lekoptatta a késő bronzkori város maradványait.

Vaskor. A Biblia szerint a bétheli Hiél volt az, aki Áháb uralkodása idején, a Kr.e. 9. század elején újratelepítette Jerikót. Ennek a talán kis horderejó betelepülésnek régészeti nyoma sajnos nem maradt. A feltárások azonban fényt vetettek egy szélesköró Kr.e. 7. századi újratelepülésre. Ez a korszak valószínóleg a babilóni fogság kezdetéig (Kr.e. 586) tartott. A perzsa korra Júda satrapia nevének (Jehud) benyomatával ellátott edényfülek utalnak.

Jerikó későbbi, hellénisztikus és római kori története már egy másik lelőhelyen, Tulúl Abu el-’Alajiqon követhető nyomon, ahol Hasmoneus és Nagy Heródes kori paloták, fürdők és kertek kerültek elő.

Kalhu – Asszíria időrendben második fővárosa a mai Iraq területén, a Tigris balpartján, Ninivétől 35 km-re délre. A lelőhely (É 36o 06’, 43 o 19’) különböző részeinek modern arab nevei a következők: citadella domb – (Tell) Nimrud; arzenál („Fort Shalmaneser”) – Tell/Tulúl ’Azar. Bibliai neve Kalah volt. Xenophón (Anabaszisz III:4) Larissza néven utal rá. Ásatásait A.H. Layard (1845-47, 1849-51), H. Rassam (1853—54, 1877—79), W.K. Loftus (1854), S. Smith (1873), M.E.L. Mallowan (1949—57), D. Oates (1958—63), majd pedig az iraqi Directorate General of Antiquities (1959—60, 1969—75) és J. Meuszynski (1974—76) végezte. A londoni British Museum felújított expedícióját 1989-ig J.E. Curtis vezette.

A Kalhu az írott forrásokban a Kr.e. 13. században jelenik meg. A települést ekkor valószínóleg I. Sulmánu-asarédu (Kr.e. 1273—1244) asszír király építtette jelentős asszír várossá. Kalhu a középasszír korban tartományi székhely volt. II. Assur-nászir-apli (Kr.e. 883—859) asszír király azonban ide helyezte át királyi székhelyét és Kalhu az Asszír Birodalom fővárosa is maradt egészen Kr.e. 707-ig, amikor II. Sarrukín (Kr.e. 721—705) asszír király újonnan épített fővárosába Dúr-Sarrukínba helyezte át a királyi székhelyet. Kalhu ezután Asszíria Kr.e. 612-ben bekövetkezett bukásáig Ninive mögött Asszíria második legfontosabb központja maradt.

A város védelmi rendszerét, a közel 8 km hosszúságú vályogtégla városfalat II. Assur-nászir-apli építtette, de Assur-ah-iddina (Kr.e. 680—669) asszír király is végeztetett rajtuk helyreállítási és megerősítési munkálatokat. A város délnyugati sarkában állt a szintén II. Assur-nászir-apli által építtetett erődített citadella (Tell Nimrud). A város délkeleti sarkában állt III. Sulmánu-asarédu (Kr.e. 858-824) asszír király hatalmas erődített arzenálja („Fort Shalmaneser”, Tell/Tulúl ’Azar).

Templomok. II. Assur-nászir-apli feliratai tanúsága szerint 9 templomot építtetett a citadellán: Enlil és Ninurta templomot, Éa-sarru és Damkina templomot, Adad és Sala templomot, Gula templomot, Szín templomot, Nabú templomot, Sarrat-niphi templomot, Sibitti templomot és Kidmuru templomot. Az ásatások során a régészeknek ebből négyet sikerült teljes biztonsággal azonosítaniuk: a Ninurta templomot, a Sarrat-niphi templomot, a Kidmuru templomot és a Nabú templomot. A Nabú templomot később III. Adad-nirári (Kr.e. 810—783) asszír király teljesen újjáépíttette, de helyreállítási munkálatokat végzett még rajta Assur-bán-apli (Kr.e. 668—627), Assur-etelli-iláni (Kr.e. 631—627?) és Szín-sar-iskun (Kr.e. 627—612) asszír király is. A citadella északnyugati sarkában állt a Ninurta templomhoz tartozó ziqqurratu (toronytemplom). Négyzetes alapjának oldalhosszúsága 60 m volt. Minden bizonnyal III. Sulmánu-asarédu építtette a korábbi alapokon.

Paloták. Legkevesebb 6 palota épült egykor a citadellán. Az első, és talán leghíresebb palotát még II. Assur-nászir-apli építtette. Ez az ún. északnyugati palota. A palotát a birodalmi ideológiát jól tükröző palotadombormóvek tették világhíróvé. Az itt megfigyelhető új mófaj (palotadombormó) és ikonográfiai program fejlődése az egész újasszír koron végigvezethető. A citadella középső részén állt egy épületegyüttes, az ún központi palota, amely három épületrészből – a központi épületből (valószínóleg egy azonosítatlan templom), a III. Sulmánu-asarédu palotájából megmaradt két kapuőrző bikaszoborból és III. Tukulti-apil-Ésarra (Kr.e. 745—727) birodalomszervező asszír királynak az előző két épületre épült palotájából – állt. Felirata szerint neki legalább három palotája állt itt, az előbb említett mellett egy „cédrusfa palota” és egy hiláni. A citadella délnyugati sarkában állt a délnyugati palota, amelyet egy korábbi épület alapjain Assur-ah-iddina építtetett teljesen újjá. A délnyugati palotától keletre állt az ún. leégett palota, amelyet Kr.e. 9. századi romokon kétszer is újjáépítettek (III. Adad-nirári és II. Sarrukín). A citadella délkeleti csücskében állt az ún. délkeleti palota, amelyet valószínóleg még III. Sulmánu-asarédu építtetett. Ugyanennek az uralkodónak tulajdonítják az ún. helytartói palota felépítését. A palotából előkerült szövegek (Kr.e. 835—710) arra utalnak, hogy ez a palota volt a mindenkori kalhui helytartó székhelye vagy hivatali épülete.

Arzenál. A város teljes délkeleti csücskét az arzenál hatalmas, erődített épületegyüttese foglalta el. Fallal körülvett környezete 30 hektár, maga az épületegyüttes pedig 200 x 300 méter alapterületó volt. Akkád neve ékal masarti azt jelenti: „felvonulási/szemle palota”. Az arzenált III. Sulmánu-asarédu építtette Kr.e. 846-844 között. A négy hatalmas négyszögletes udvar köré szerveződő palota három udvarát adminisztratív helyiségek, raktárak, móhelyek keretezték. A negyedik, délkeleti udvar, amelynek déli oldalát egy palotaszárny foglalta el, volt a királyi dísszemlék színtere. A király itt szemlélte meg közvetlen irányítása alatt álló csapatait és harcikocsijait. A palota számos raktárhelyiségéből és móhelyéből nagy mennyiségó faragott elefántcsont bútordísz került elő.

Az utóbbi években iraqi régészek az északnyugati palota három termének padlója alatt 3 királynősírt tártak fel. II. Assur-nászir-apli három feleségének érintetlen sírjaiban közel 53 kg összsúlyú aranyékszert és dísztárgyat sikerült feltárniuk. A leletek kivételesen ritkák, mert az ún. Ur-i királysírokon kívül Mezopotámiából napjainkig nem került még elő királyi temetkezés.

kassúk – A Kr.e. II—I. évezredben a Közel-Keleten (elsősorban Mezopotámiában és Iránban), törzsi szervezetben élő félnomád népcsoport. A kassúk neve a forrásokban először a Kr.e. 18. század folyamán (kb. Kr.e. 1770-től, pontosan Rím-Szín 53. uralkodási évében) bukkan fel. Ekkor – bár őshazájukat a mai napig nem sikerült biztonsággal azonosítani – Babilóniától keletre, valahol a Zagrosz-hegység nyugati lejtőin éltek. Az óbabilóni kor végére (Kr.e. 1595) szállásterületük azonban már az Euphratész folyásának egész középső vidékére (Terqától Alalahig), és Mezopotámia jelentős területeire is kiterjedt. A kassúk az óbabilóni dinasztia bukása után, Kr.e. 16. század első felében meghódították Észak-Babilóniát, Kr.e. 1475-körülre pedig Dél-Babilóniát, így törzsi szállásterületeik egész Dél- és Közép-Mezopotámiát lefedték. A forrásokban a kassúkra mint házakra (akkád bítum), vagyis törzsekre utalnak: Bít-Karziabku, Bít-Tunammiszah, Bít-Agum, stb. A kassú dinasztia kisebb-nagyobb megszakítással egészen Kr.e. 1155-ig trónon maradt Babilónban (egy királylista szerint 36 királya 576 évig és 9 hónapiog uralkodott). Uralkodása idején a dinasztia a Közel-Kelet egyik vezető politikai hatalma volt, amely Mitanni, a Hettita Birodalom és Asszíria mellett élénk diplomáciai kapcsolatokat tartott fenn az egyiptomi 18. dinasztia uralkodóival (Amarna levelek). A kor diplomáciai nyelve Babilónia és Asszíria nyelve, az akkád volt. A kassúk intenzív építkezésekbe kezdtek. Babilónia minden városában helyreállították a templomokat és középületeket, és még egy második fővárost vagy királyi székhelyet is építettek Dúr-Kurigalzu néven. A kassúk által megteremtett politikai és gazdasági stabilítás kedvezett a kultúra, a mezopotámiai írásbeliség ismételt felvirágzásának is. A dinasztia bukását egy elámi betörés (Kr.e. 1158—1155) okozta. Ezután egy részük továbbra is Babilóniában maradt, de szállásterületük (különösen Kr.e. 850 után) Kelet-Iraq és Nyugat-Irán hegyvidékes területeire szorult vissza. Az újasszír korban az asszír királyok ismételt hadjáratokat vezettek Namri és Bít-Hamban kassú területek ellen. A kassúk (görög nevük kosszaioi) nem hódoltak meg a perzsa uralkodóknak sem és elsősorban mint hegyi rablók voltak hírhedtek. Ők voltak Nagy Sándor utolsó téli hadjáratának (Kr.e. 324—323) a célpontjai is.

A kassúk nyelvéből egyetlen írott mondat sem maradt ránk, így a kssú nyelvet egyetlen nyelvhez vagy nyelvcsaládhoz sem köthetjük biztonsággal. Néhány istenségük nevének indoiráni/indoeurópai párja (kassú Burias (viharisten) és görög Bóreász, kassú Maruttas (hadisten) és a védikus Marutasz, kassú Surias (napisten) és a védikus Szúrja) is lehet egy a korai kasú történelem idején végbement hosszabb-rövidebb ideig tartó együttélés eredménye. A kassú pantheon feje Harbe, volt. Egy másik szoláris (nap) istenséget Szahnak, a holdistent pedig Sipaknak nevezték.

kimmerek (akkád Gimirrája, görög Kimmerioi) – Egy az írott történelemben a Kr.e. 8. század utolsó negyedében, a Közel-Keleten (Anatóliában) megjelenő indoiráni lovasnomád népcsoport. A kimmereket az asszír, babilóni és görög forrásokból, valamint a Bibliából (gómer) ismerjük. A kimmerek a Kr.e. 8. században valószínóleg a rokon szkíta törzsek nyomására a Dél-Orosz sztyeppékről (Hérodotosz, IV:11, Kimmer Boszporuszról) illetve a Kaukázus északi oldalán fekvő területekről déli irányba indulva átkeltek a Kaukázuson és elözönlötték Kelet- és Közép-Anatóliát. Első biztos említésük Kr.e. 715/714-re keltezhető, amikor a kimmer lovasseregek súlyos vereséget mértek I. Rusza (Kr.e. 719—713) Urartu (mai Örményország) királyának seregeire. Urartu ilyen meggyengülését használta ki Kr.e. 714-ben II. Sarrukín (Kr.e. 721—705) asszír uralkodó, amikor hadjáratot vezetett Urartu ellen és döntő győzelmet aratott felette. A kimmerek minden bizonnyal már Kr.e. 695 körül támadták Phrügiát. A forrásokból tudjuk, hogy a Kr.e. 7. század elején több más néppel, így például a médekkel együtt Asszíria keleti határait nyugtalanították. Kr.e. 679-ben Assur-ah-iddina (Kr.e. 680—669) asszír király seregei Hubuskia tartományban vereséget mértek a Teuspa vezette kimmerekre, és elózték őket a Felső- és Alsó-Záb folyók felső folyása mellől. A kimmerek Urartun keresztül nyugati irányba, Anatólia felé vándoroltak. A keleten maradt kimmereket csak Assur-bán-apli (Kr.e. 668—627) asszír királynak sikerült véglegesen békéltetnie Kr.e. 657-ben. A keletről Kr.e. 677-ben elózött kimmerek valamikor Kr.e. 676 és 674 között megtámadták a közép-anatóliai Phrügiát, amelynek legendás uralkodója, Mídász (asszír Mita) öngyilkosságot követett el. A kimmerek a Közép-Anatóliában Phrügia örökébe lépő Lüdiát is folyamatosan támadták, mire Gügész, a lüd uralkodó az Asszír Birodalom, Assur-bán-apli segítségét kérte (Kr.e. 666?). Az asszír seregek leverték ugyan a kimmereket, de Gügész elpártolt Asszíriától, minek következtében egyedül kellett szembenéznie az újabb kimmer rohammal. Kr.e. 652-ben a Tugdammé (gör. Lügdamisz) vezette kimmerek, a trák trérekkel szövetségben egész Lüdiát, és annak fővárosát Szardeiszt is feldúlták. A kimmereket végül Alüattésznek sikerült végleg kióznie Anatóliából.

limmu – az évnek nevet adó hivatalnok (eponymos). Az adott hivatalnokok ciklikus rendben – rangjuk presztízsétől és befolyásuk súlyától függően – adott sorrendben követték a trónrakerült uralkodót, aki az uralkodói ciklusában az első évnek a nevét adta. A király halála után a ciklus újrakezdődött

Marduk-apla-iddina – II. Marduk-apla-iddina (bibliai Merodach-baladán), a dél-mezopotámiai Bít-Jakin káld törzsének kiemelkedő asszírellenes vezetője a Kr.e. 8. század utolsó három évtizedében. Kétszer volt Babilón királya: Kr.e. 721—710 között és Kr.e. 703-ban. Először Kr.e. 729-ben, III. Tukulti-apil-Ésarra (Kr.e. 745—727) asszír király ellenfeleként jelenik meg az asszír forrásokban. Ekkor Tengerföld királyának nevezik. Kr.e. 721-ben az asszír trónviszály idején elfoglalja a babilóni trónt, ahonnan II. Sarrukín (Kr.e. 721—705) asszír királynak csak Kr.e. 710-ben sikerül elóznie. Kísérletet tett egy szélesköró asszírellenes koalíció (babilóniak, arámiak, káldok, Elám, arabok és Júda) létrehozására, de az asszír seregek Kr.e. 710-ben kiszorították őt Babilónból, majd Kr.e. 709 és 707 között elfoglalták Bít-Jakint és fővárosát Dúr-Jakint. Kr.e. 703-ban, amikor az új asszír király, Szín-ahhé-eriba (Kr.e. 704-681) hatalma megszilárdításával volt elfoglalva, Marduk-apla-iddina bevonult Babilónba és 9 hónapig a trónon maradt. Az asszír seregek azonban Kis mellett legyőzték, majd Kr.e. 700 körül Káldeából (Dél-Babilóniából) is kiszorították. Marduk-apla-iddina Elámba menekült, ahol valamikor Kr.e. 694 előtt meghalt.

Mári (Tell Hariri) – ókori város és régészeti lelőhely az Euphratész mentén a mai Szíriában, a szír-iraqi határon (É 34o 37’ K 40o 46’). A predinasztikus korban (Kr.e. III. évezred első fele), Mári már virágzó központ volt. Erre utalhat a sumer királylista, amely magába foglal egy mári dinasztiát is. Ennek oka abban keresendő, hogy egy bizonyos időben Mári politikai befolyása a sumer területeken is érezhető volt. A sumer királylista szerint a Vízözön utáni tizedik dinasztia Mári dinasztiája volt: 6 királya (pl. Ilsu) összesen 136 évig uralkodott. E dinasztia nyelve nem sumer, hanem egy sémi dialektus volt, így Mári is része volt annak a korai, Kistől Ebláig terjedő kultúrának, amelyet kisi kultúrának nevezünk. Mári korabeli fontos gazdasági és politikai szerepére utalnak az eblai királyi levéltárban talált ékírásos levelek Márira vonatkozó utalásai (Sza’umu, Istup-Sar, Iblul-il, Nizi, Enna-Dagan, Iku-Isar és Hida’ar). A Kr.e. 24. század közepétől Mári dél-mezopotámiai befolyás alá került. Előbb az Agadei dinasztia terjesztette ki rá befolyását (Mári egyik királya és agadei helytartója, sakkanakkuja Migir-Dagan volt), majd a III. Ur-i dinasztia (Kr.e. 2112—2004) érdekszférájába tartozott. Mári írott forrásokból és szobrokról ismert Kr.e. 21. századi uralkodói (Istup-Ilum, Apil-kín, Iddin-ilum, Ilum-isar, Puzur-Istár és Hanun-Dagan). A Kr.e. III. évezred végén amurrú törzsek lepték el Mezopotámia jó részét és számos nagy központban amurrú dinasztiák kerültek hatalomra. Mári két leghíresebb Kr.e. 19. századi uralkodója Jaggid-Lim és Jahdun-Lim voltak. Kr.e. 1813-ban új király, I. Samsi-Adad (Kr.e. 1813—1780) került Assur trónjára, és egy Jahdun-Limet elóző trónbitorlótól Mári trónját is megszerezte. A városba kisebb fiát, Jaszmah-Adadot nevezte ki helytartónak. Jahdun-Lim fia Zimri-Lim, apósához, Jamhad királyához Jarim-Limhez menekült, és csak I. Samsi-Adad halála után tért vissza a márii trónra. Az ő uralkodása (kb. Kr.e. 1780—1757) idején élte Mári fénykorát. Ő építette ki Mári közel 300 éven keresztül bővülő palotáját, a korabeli világ egyik csodáját, végleges formájára. Márinak az Euphratész menti kereskedelemre épülő hatalma ekkor érte el tetőpontját. Zimri-Limnek a palota romjai alól előkerült hatalmas levéltára fényt vet a korabeli politikai kózdelmektől kezdve a mindennapi élet és a gazdaság számos aspektusára is. A virágkornak Zimri-Lim korábbi szövetségese, Hammurápi, Babilón királya vetett véget, aki Kr.e. 1757-ben elfoglalta a várost és lerombolta a királyi palotát.

A lelőhely ásatásait 1933-38, 1951-52, 1954-1960, 1964-1975 között, összesen 21 ásatási idényben A. Parrot végezte a Louvre francia expedíciója élén. Az ásatásokat J. Margueron folytatta 1979 és 1984 között. A feltárások számos, a Kr.e. III. évezredben épült, és 1757-ben elpusztult templomot tártak fel, amelyeknek díszítése és tárgyi leleteinek sokasága fényt vetett Mári virágkorának anyagi kultúrájára. A legfontosabb templomok az Istár-templom, a Samas-templom, a Dagan-templom, a Ninhurszag-templom, illetve a Ninni-Zaza-templom voltak. Mári legnagyobb régészeti felfedezése azonban a híres királyi palota volt. A közel 300 udvarból és teremből álló, szobrokkal és freskókkal díszített palota öt építési fázisban készült el. A Kr.e. III. évezredi sémi uralkodók palotája (I. fázis Kr.e. 2100 előtt; II. fázis Kr.e. 2100—2000) a Kr.e. II. évezred eleji palota alatt fekszik, amelyet a korábbi palota alaprajzát követve építettek tovább. A II. építési fázisban, a III. Ur-i dinasztia uralma idején épült a 131. jeló udvar, a 132. jeló szentély és a 65. jeló trónterem is. A palota III. építési fázisa Kr.e. 2000—1850 közöttre tehető. Ebből az időszakból származik a palota teljes északi szárnya. A IV., Kr.e. 1850-1780 közötti építési fázisban épült hozzá például a 106. jeló udvar, amelynek déli falán egy freskó a királyt (I. Samsi-Adadot vagy Zimri-Limet) ábrázolta, amint kísérete élén áldozati bikát vezet. Az V., Kr.e. 1780—1760 közöttre tehető építési fázis már egyértelmóen Zimri-Limhez köthető. Ekkor épült a palota déli szárnya. A város a Kr.e. 1757-es pusztítás után elnéptelenedett és helyét csak a középasszír korban (Kr.e. 14—12. sz.) használták temetőnek.

Mitanni – Másképpen Mittanni (Amarna levelek, Boğazköy) vagy Maitani (királyi pecséthenger felirata). ókori keleti állam Felső-Mezopotámiában (a Tigris és Euphratész felső folyása, valamint a Felső-Záb, Hábúr és Balih folyók körzetében) a Kr.e. 16—13. században, illetve utolsó, historizáló említéseként I. Tukulti-apil-Ésarra (Kr.e. 1115—1075) asszír király feliratában. Magterülete a Hábúr-folyó körzete, fővárosa pedig a mai napig azonosítatlan Wassukanni volt. Legkorábbi említése egy I. Thotmesz (Kr.e. 1504—1492) kori sírfeliraton található. Mitanni népessége a Közel-Keleten a Kr.e. II. évezred elején megjelenő hurri etnikum volt. A „Hurri országa”, „Hurri országok” kifejezés egyes forrásokban Mitanni szinonímája. Mitanni egy egyiptomi névváltozata, a Naharina valószínóleg a nyugati sémi nahar „folyó” szóból ered. Az állam vezető rétege azonban egy túlnyomórészt a hurri alapetnikumra rátelepedett indoárja harcos arisztokrácia (marjannu) volt. Mitanni uralkodóinak nevei is valószínóleg indoárja (védikus szanszkrit) eredetóek. Mitanni isteneinek nevei Mitraszil, Arunaszil, Indar, Naszattjana is közel állnak a Mitra, Varúna, Indra és Nasztajasz indoárja istenek neveihez.

Sajnos a mai napig egyetlen Mitanni királyi archívum sem került elő, így tudásunk elsősorban idegen forrásokból (Assur, Boğazköy, Amarna, Alalah, Büblosz, Tell Brák, stb.) és tartományi központok (pl. Nuzi) levéltáraiból származnak. Mitanni birodalmának határai legnagyobb kiterjedése idején (Kr.e. 15. sz. eleje) magukba foglalták keleten Asszíria, Arrapha és Nuzi területeit, északon Alse és Isuwa országait (mai Délkelet-Törökország), nyugaton pedig Kizzuwatna, Mukis, Nija és Amurru (mai Északnyugat-Szíria) országait. Mitanni déli szomszédja Babilón, északnyugati szomszédja a Hettita Birodalom, délnyugati szomszédja pedig a Palesztinát befolyása alatt tartó Egyiptom volt.

A hettita óbirodalom korai királyai, I. Hattusilis és I. Mursilis mér a Kr.e. 17. század végén, 16. század elején háborúkat vívtak különféle észak-mezopotámiai hurri országokkal. Hogy a legkorábbi névről ismert királyok, I. Suttarna és Parattarna már Mitanni királyai voltak-e, vagy csak egyes, Észak-Mezopotámiában már a Kr.e. II. évezred eleje óta létező kisebb hurri államokat uraltak, sajnos nem tudjuk. Tény, hogy Parattarna („Hurri népének királya”) – ahogy azt Idrimi, Aleppó, majd Alalah királya önéletrajzi feliratából tudjuk – Kr.e. 1480 körül már az Euphratésztől nyugatra, Észak-Szíriára is kiterjesztette hatalmát, és ezzel megvetette a Mitanni Birodalom alapjait. E korai hurri állam Észak-Szíriában már I. Thotmesz uralkodása alatt összeütközésbe került Egyiptommal (a fáraó sztélét állított Karkemisben, az Euphratész partján), de a legnagyobb egyiptomi hadjáratot Mitanni belsejébe, az Euphratészen túlra III. Thotmesz (Kr.e. 1479—1425) vezette 33. és 35. uralkodási évében. Mitanni királya ezidőtájt Szaustatar lehetett, akiről tudjuk, hogy vazallusai, az alalahi Niqmepa és a kizzuwatnai Sunasura között közvetített. Emellett tudjuk róla, hogy kirabolta Assurt és egy ezüstből és aranyból készített ajtót fővárosába Wassukanniba szállíttatott. IV. Thotmesz (Kr.e. 1401—1391) fáraó uralkodása idején Egyiptom és Mitanni kapcsolata ellenségesből szövetségesre fordult. I. Artatama feleségül adta lányát az egyiptomi fáraóhoz. Ez a békés viszony III. Amenhotep (Kr.e. 1391—1353) és IV. Amenhotep (Ehnaton, Kr.e. 1353—1335) uralkodása idején is folytatódott. Ez a korszak az ún. Amarna levelek kora. III. Amenhotep feleségül vette I. Artatama fia, II. Suttarna lányát, Kelu-Hepát, és még II. Suttarna középső fiának, Tusrattának a lányát Tatu-Hepát is, aki később Ehnaton háremébe került. Tusratta úgy jutott hatalomra, hogy megölette idősebb testvérét, Mitanni királyát, Artasumarát. Trónigényét azonban a harmadik testvér, a későbbi II. Artatama is vitatta. II. Artatama szövetséget kötött mind I. Suppiluliumas hettita uralkodóval, mind I. Assur-uballit (Kr.e. 1363—1328) asszír királlyal. Ehnaton vallási reformjai idején és a halálát követő trónutódlási bizonytalanság miatt Egyiptom belső ügyeivel volt elfoglalva, így Tusratta szövetséges nélkül maradt, és hamarosan meggyilkolták. II. Artatama azonban már egy Asszíria és a Hettita Birodalom által erősen lecsökkentett területó Mitanni Királyságot vehetett át. Tusratta fia, Sattiwaza Babilónba, majd I. Suppiluliumashoz menekült, aki vazallusi szerződést kötött vele, mely szerint II. Artatama halála után ő lesz Mitanni királya. II. Artatama saját fia, Suttarna ezzel szemben az asszírok szövetségét kereste. A két hatalom között őrlődő Mitanni jelentős területi veszteségeket szenvedett. Suppiluliumas elfoglalta Aleppót és Karkemist, és hatalma Szíriában már Qádesig terjedt. I. Adad-nirári (Kr.e. 1305—1274) asszír király elfoglalta Mitanni maradékát, bevette a fővárost, Wassukannit, és I. Sattuarát, Mitanni királyát vazallusává tette. I Sattuara fia, Waszasatta azonban fellázadt, mire az asszírok ismét hódoltatták Mitannit, a királyt pedig Assurba hurcolták. I. Sulmánu-asarédu (Kr.e. 1273—1244) asszír király uralkodása idején II. Sattuara Mitanni akkori királya is fellázadt. Az asszír csapatok azonban legyőzték Mitanni és a Hettita Birodalom koalíciós seregét, 14.400 foglyot ejtettek, és Hanigalbatot, ahogy ők Mitannit nevezték, végleg az Asszír Birodalomhoz csatolták.

Ninive – Akkád Ninua, Niná, márii Ninuwa, arámi Ninawa. ókori mezopotámiai város és régészeti lelőhely (É 36o 24’, K 43 o 08’) a mai Iraq területén, a Tigris bal partján, Moszullal átellenben. Kr.e. 704 és 612 között az Asszír Birodalom fővárosa. Az egykori városon belül a két legfontosabb régészeti lelőhely Nebí-Júnusz és Qújundzsík tellje.

A lelőhely régészeti feltárásait Sir A.H. Layard (1845—1851), Hormuzd Rassam (1852), R. Campbell Thompson (1929—1932) és Sir M.E.L. Mallowan (1931—1932) végezte. A lelőhelyet ezen kívül számos régészeti expedíció látogatta meg és iraqi ásatásai a mai napig folynak.

Ninive legkorábbi ásatási rétegei (I. réteg) a jellegzetes kerámiájáról azonosítható Hasszúna korra (Kr.e. 5000—4500) nyúlnak vissza. Ezt a Számarra és a Halaf kori kerámia rétegei (II. réteg) követték. A III. réteg egy Ubaid kor végi és Gawra kori nádházas faluból állt. A következő korai réteg (IV. réteg) az Uruk és Dzsemdet Naszr korszakokra volt keltezhető. Ezt követte a Dzsemdet Naszr korszak végén, koradinasztikus periódus elején Ninive legismertebb ásatási rétege (V. réteg), amelyben Kr.e. 2900 körül megjelent az erősen stilizált alakokkal díszített jellegzetes helyi kerámia, a Ninive V áru, amely a Kr.e. III. évezred első felében Észak-Mezopotámia számos lelőhelyén jól azonosítható régészeti horizontot alkot.

Első írott forrásunk agadei Narám-Szín (Kr.e. 2254—2218) egy felirata. Hammurapi (Kr.e. 1792—1750) törvénykódexének előszava Ninivét úgy említi, mint ahol Istár-templom áll. Ezt a korai templomot még valószínóleg az Agadei-dinasztia egy másik uralkodója, Manistusu (Kr.e. 2269—2255) építtethette. Neve Émasmas volt. Ehhez a korszakhoz tartozik egy a templom újasszír kori (Kr.e. 7. századi) rétegeiből előkerült csodálatos bronz szoborfej, amely valószínóleg agadei Sarrukínt (Kr.e. 2334—2279) vagy Narám-Színt ábrázolja. A Kr.e. 15. században Asszíria más részeihez hasonlóan Ninive is Mitanni uralma alá került. Érdekes módon az ezt követő középasszír korban csak egy-két asszír király építkezett itt. I. Assur-uballit (Kr.e. 1363—1328) például újjáépíttette az Istár-templomot, de I. Sulmánu-asarédu (Kr.e. 1273—1244) feliratai is említenek építkezéseket, I. Tukulti-apil-Ésarra (Kr.e. 1114—1076) pedig valószínóleg palotát is építtetett a városban. A város azonban csak az újasszír korban (Kr.e. 911—612) indult rohamos fejlődésnek. Az újasszír uralkodók ezután sorozatban restauráltak vagy építettek templomokat Színnek, Nergálnak, Nannának, Samasnak, Nabúnak és Istárnak (Inanna). Ninivét azonban Szín-ahhé-eriba (Kr.e. 704-681) asszír király építtette világvárossá. A birodalom új fővárosában új utcák és középületek épültek. Szín-ahhé-eriba a ma Qújundzsíknak nevezett tell helyén, az egykori fellegvárban felépíttette híres palotáját, amelynek neve: „palota, amelynek nincs párja” volt. A régészeti terminológiában a palota az Északnyugati palota nevet kapta. A kb. 200 x 210 méteres palotának összesen több, mint 80 terme volt. A termek falait faragott domborművek, kapuit pedig monumentális emberfejű bikaszobrok díszítették. Ninive területe ekkor elérte a 700 hektárt. Alaprajza hosszan elnyúló ötszög volt. Falainak hossza a rövid oldalon 2.1 km, a hosszú oldalakon pedig 4.4 — 5 km volt. A városfal hossza 12 km, legnagyobb szélessége pedig 45 m volt. A falakat 15 kapu tagolta: Halahhu-kapu, Sibaniba-kapu, Muslalu-kapu, Kár-Mulisszi-kapu, Samas-kapu, Halzi-kapu, Assur-kapu, Handuri-kapu, Arzenál-kapu, Sivatagi-kapu, Rakpart-kapu, Vizi-kapu, Szín-kapu, Nergál-kapu, Adad-kapu. A városba 18 csatorna hozta a hegyekből a vizet. A várost a Khoszr-folyó osztotta/osztja két részre. Szín-ahhé-eriba fia és utódja, Assur-ah-iddina (Kr.e. 680—669) a ma Nebí Júnusz néven ismert tell helyén építtette fel arzenálját. Az ő fia és utódja, Assur-bán-apli (Kr.e. 668—627) asszír király az akropolisz északi részén építtetett magának palotát, amelyet a régészeti terminológiában Északi palotának nevezünk. Az általa alapított ninivei könyvtárba utasítására a birodalom minden részéből összegyűjtötték az irodalmi alkotások másolatait. Qújundzsik ásatásai során a régészeknek több, mint 20.000 ékírásos táblát és töredéket, a mezopotámiai írásbeliség felbecsülhetetlen értékű tárházát sikerült feltárniuk. Az ókori Kelet egyik legnagyobb és legfényesebb városát Kr.e. 612-ben, háromhónapos ostrom után az Asszír Birodalmat megdöntő médek és babilóniak koalíciós serege pusztította el. A romokon különböző korokban kisebb falvak, települések éltek. Xenophón Anabaszisza a Kr.e. 4. század elején Meszpila néven ismeri a várost.

Nippur – ókori mezopotámiai város és régészeti lelőhely (arab neve Nuffar, É 32o 10’, K 45 o 11’) a mai Iraq területén. Nippur ősi sumer városként mindig vallási és kulturális, és nem politikai központ volt. Uralkodó dinasztiái sohasem szerezték meg más városok felett a hatalmat, bár a város istene, Enlil (a levegőég és a szelek ura) királyságra tett szert az istenek felett. Első ásatásait a University of Pennsylvania expediciója végezte 1889—1990-ben. A kezdetleges módszerekkel végzett ásatást 1948 óta a University of Pennsylvania és a chicagoi Oriental Institute közös expedíciója folytatta. A várost a Kr.e. IV. évezredtől egészen Kr.u. 800-ig lakták. E hosszú megtelepedés eredménye két, a síkság szintjéből 20 méterre kiemelkedő hatalmas településhalom (tell) lett. Az északkeleti tell magját a szentélykörzet, azon belül is Enlil temploma (Ékiur) és ziqqurratuja (Éduranki), valamint Inanna (Innin) temploma alkotta. Az Enlil-templom korai fázisait alig ismerjük, mivel Ur-Nammu (Kr.e. 2112—2095), a III. Ur-i dinasztia megalapítója teljesen újjáépíttette. A két nagy udvarból álló Enlil szentélykörzetet hatalmas fal vette körül, amelynek belső oldalán raktár és kiszolgáló helyiségek, főleg konyhák voltak. Az Enlil templom épülete a hagyományos mezopotámiai templomalaprajzoktól teljesen eltérő formát mutat. Ezért sokan úgy vélik, hogy az igazi Enlil-templom vagy egy szomszédos körzetben, vagy pedig a ziqqurratu tetején állhatott. Az Ur-Nammu által épített ziqqurratu hasonló a király három másik ismert zikkurratujához: az urihoz, az urukihoz és az eriduihoz. A vályogtéglából épült négyszögletes alaprajzú (53 x 38 méteres), háromszintes toronytemplomnak három, az egyik oldalfalhoz T alakban illeszkedő lépcsőfeljárója volt. A szentélykörzet belső udvarában egymás mellett álló templomot és a ziqqurratut az ókorban folyamatosan karban tartották és felújították, mígnem a Kr.u. 2. században a párthusok erődöt nem építettek belőle. Az Enlil szentélykörzettől délnyugatra fekvő Inanna-templom a korai dinasztikus I. periódusban épült és a párthus korig összesen tíz építési korszakát lehetett rekonstruálni. Az első templom (IX. réteg) magja egy antecellán keresztül megközelíthetó nagy nyitott cella volt. A korai dinasztikus II. fázisban (VIII. és VII. réteg) a templomot dupla szentéllyé építették át. A két cellában áldozóasztalok és padkák voltak, hátsó falnál pedig pódium állt. Az egyik szentély hajlított tengelyó elrendezést követett, a másik pedig szorosan mellé épült. Mindkettőnek volt egy-egy hátsó bejárata, de a processziós bejárat az egy számos előudvaron és termen végigkacskaringózó labirintus volt. Ezt a templomot valószínóleg Ur-Nammu építtette át egy nagy (50 x 100 méteres) négyszögletes, szabályos elrendezésó dupla templommá. Ezt a templomot a párthusok építtették át hatalmas párthus templommá. A templomkörzettől délre helyezkedett el az írnokok negyede. A szerény házakban nagy mennyiségó ékírásos agyag gyakorlótábla, iskolatábla került elő. Az írnokiskolákban a kezdők valószínóleg lexikonokat, a haladók pedig irodalmi alkotásokat másoltak gyakorlásként. Előkerült egy Kr.e. 1300 körüli agyagtérkép, amely meglehetős pontossággal ábrázolja a város fő építményeinek helyét (a templomokat, falakat, kapukat, csatornákat ékírásos feliratok magyarázzák). Ebből megtudhatjuk, hogy a várost egy csatorna osztotta két félre, és a kapuk neve a következő volt: „Ur felé néző kapu”, Uruk-kapu”, Nanna-kapu”, „Gula-kapu”, „Magasztos-kapu”, „A rituálisan tisztátalan nő kapuja” és „Nergál-kapu”.

Samsi-ilu – Turtánu (főparancsnok), aki több asszír király (III. Adad-nirári (Kr.e. 810—787), IV. Sulmánu-asarédu (Kr.e. 782—773) és III. Assur-dán (Kr.e. 772—755)) uralkodása alatt is betöltötte ezt a pozíciót. Fővárosa Til-Barszip (Kár-Sulmánu-asarédu) volt, ahol saját palotájából irányította hatalmas tartományrendszerét, amelybe Hatti ország mellett az északi Namri és a keleti Guti is beletartozott. Sikeres háborút folytatott I. Argisti (Kr.e. 789—766) urartui király ellen (Kr.e. 780?), amelyről – saját magát egyenesen királyhoz illő módon dicsőítve – monumentális feliratban számolt be. Nergal-éris és Bél-Harrán-béli-uszur mellett ő volt a harmadik, és legnagyobb hatalmú hivatalnok, aki a gyengekezó asszír királyok idején a központi hatalom rovására növelte meg saját hatalmát. Három felirata ismert.

sumerek – ókori keleti, mezopotámiai nép, a világtörténelem első, már írásával és nyelvével is azonosítható népe. A sumerek valamikor a Kr.e. 4. évezred közepén települtek be Dél-Mezopotámiába, a későbbi Sumer területére, ahol ekkor az Uruk kori presumer népesség már fejlett városi kultúrával rendelkezett. E népesség volt az, amely az írást (ékírás) feltalálta (a legkorábbi ismert piktografikus jelekkel írt táblák az Uruk IVa periódusra, Kr.e. 3400 körülre keltezhetők). E presumer népesség emlékét számos, a sumer nyelvbe is átkerült jövevényszó, elsősorban földrajzi nevek őrzik. Az írás fejlődésének következő fázisában (Uruk III periódus, Kr.e. 3300 körül) azonban a piktografikus jelek már azonosíthatóan a sumer nyelv leírására szolgáltak. Innen kezdve az ékírás és a sumer nyelv fejlődése töretlen. A sumerek eredete ismeretlen, nyelvük szigetnyelv, ismert rokona nincs. A sumerek valószínóleg több hullámban, folyamatosan lezajlott bevándorlásának módja és iránya ismeretlen. A legvalószínóbb, hogy a Perzsa-öböl felől érkeztek, mivel a sumer kultúra dél—északi irányban terjedt. Őshazájuk azonosítására több elmélet is született, de döntő bizonyítékok egyik változat mellett sem szólnak. A sumerek hozták létre a világ egyik legkorábbi, ha nem első civilizációját. Tagolt állami társadalomban, városállamokban éltek. Fejlett, csatornázó öntözésen alapuló mezőgazdasággal, távolsági (tengeri és szárazföldi kereskedelemmel), iparral, építészettel, móvészettel és tudománnyal rendelkeztek. Irásbeliségükben a gazdasági számadások mellett fontos szerepet kaptak a történeti szövegek (feliratok), a mitológiai epika és költészet alkotásai, valamint a tudományos szövegek (pl. lexikális listák). A sumer kultúra virágkorát a Kr.e. 3. évezredben élte. Történetüket írásos emlékek tízezrei őrzik. Számos vívmányukat örökítették az őket követő más mezopotámiai magaskultúrákra, amelyek emlékezetében a sumer mitológiai epika (pl. a Teremtés eposz, a Vízözön történet, a Gilgames eposz) hatására a sumerek mint az emberiség történetének első népe élt tovább. A sumerek a Kr.e. 25. századtól folyamatosan asszimilálódtak az északi irányból bevándorló sémi népekkel (akkádok, majd amurrúk), így a sumer nyelvet ettől kezdve egyre kevesebben beszélték, míg Kr.e. 1800 körülre beszélt nyelvként való használata teljesen megszónt, és már csak mint a liturgia és a tudomány nyelve élt tovább.

Szúza – Az ókori Elám fővárosa, régészeti lelőhely (É 32o 12’, K 48 o 20’) a mai Délnyugat-Iránban, Khuzesztánban, a Perzsa-öböltől északkeletre kb. 60 km-re. Az 1400 m x 800 m-es lelőhely több tellből áll, amelyek hagyományos elnevezése a következő: „Akropolisz” (délnyugaton), „Apadana” (északnyugaton), „Királyi város” (keleten) és a „Donjon” (délnyugati csücsökben). A lelőhely ezen részétől keletre helyezkedik el a „Kézmóvesek városának” hatalmas, lapos, alig kutatott tellje, vagyis maga a város. A lelőhelyet az angol W.F. Williams és W.K. Loftus fedezte fel 1851-ben. Módszeres ásatásait R. de Mecquenem (1908—1946), R. Ghirshman (1947—1967) és J. Perrot (1969-től) francia expediciói végezték.

Szúza korai története párhuzamos Mezopotámia nagyvárosainak történetével. A legkorábbi megtelepedés rétegei Kr.e. 4000 körülre keltezhetők (XXVII—XXIII. réteg, I. periódus, „Szúza I”, Kr.e. 4000-3400); XXII—XVII. réteg (Urukhoz hasonló proto-urbánus kor, Kr.e. 3400-3000); XVI—XIII. réteg (proto-elámi periódus, az írás kezdeteinek megjelenése, Kr.e. 3000-2800); XII. réteg (korai dinasztikus periódus I—III. Ezt az Agade-kor (Kr.e. 24—23. sz.) majd a III. Ur-i dinasztia (Kr.e. 21. sz.) emlékei követték. Az „Akropoliszon” a korai dinasztikus korban épült templom az Agadei-dinasztia korában is állt. Sulgi (Kr.e. 2094—2047) a III. Ur-i dinasztia második királya két nagyobb templomot (Insusinak és Ninhurszág) és egy zikkurratut építtetett ide. A Kr.e. 20—19. században Szúza Szimaski királyainak uralma alatt állt. A Kr.e. 18—16. század a helyi hercegek kora (ők az akkád szukkalmahhu címet viselték felirataikon). A lelőhelyen a korszak legjobban a „Királyi városban” dokumentálható (A-XV—A-XII réteg, Kr.e. 1820—1500). Az elámi történelem legkiemelkedőbb korszaka a középelámi kor (Kr.e. 13—12. sz.) volt. A korszak kutatása a lelőhelyen az „Akropoliszra” koncentrál. Sulgi templomait helyreállították, és nagy mennyiségó, Kutir-Nahhunte és Silhak-Insusinak nevét viselő bélyeges tégla került elő a lelőhely ezen részéről. Az Insusinak-templom mellett földalatti kamrákban gazdag sírmelléklettel ellátott hamvasztásos temetkezések kerültek elő. Ezután Szúza egészen az újelámi kor kezdetéig, a Kr.e. 8. századig részben kiürül. Szúza újjáépítése ekkor két uralkodó, II. Sutruk-Nahhunte és Sutur-Nahhunte nevéhez fóződik. Az ősi templomokathelyreállították, és egy tovább kis négyzetes alaprajzú templom is épült az „Akropoliszon”. Szúzát Kr.e. 639-ben Assur-bán-apli asszír király csapatai teljesen elpusztították, de Kr.e. 625 után egy ismeretlen elámi herceg részben újjáépíttette. I. Dareiosz perzsa király (Kr.e. 521—485) Szúzát tette meg egyik fővárosává, és itt is építtetett egy a perszepoliszi Apadanához (Perszepolisz) hasonló palotát, amelyet később II. Artaxerxész építtetett újjá. A szúzai Apadanától északra állt egy a perszepoliszi „Százoszlopos csarnokhoz” hasonló csarnok (112 m x 112 m), amelynek nagytermében 6 x 6 oszlop állt. A városon keresztülfolyó Khaúr-folyó túlpartján is állt egy kisebb, II. Artaxerxész által épített palota (nagyterme 37 m x 34 m-es volt és 34 faoszlop állt benne), amelyet a párthus korban újjáépítettek. Miután Alexandrosz (Nagy Sándor) elfoglalta Szúzát, átkeresztelte Eulaiosz-menti Szeleukeiának. A virágzó hellénisztikus város a párthus korban is fontos központ maradt. A korai iszlám korban még virágzó Szúza végső pusztulása valószínóleg a mongól invázióhoz volt köthető.

Til Barszip – Mai neve Tell-’Ahmar, ókori keleti régészeti lelőhely, ősi mezopotámiai város a mai Szíriában, az Ephratész keleti partján (É 36o 43’, K 38o 09’). Ásatásait 1929—1931 között F. Thureau-Dangin és M. Dunand végezte. Bít-Adini arámi állam fővárosa, Til-Barszip ellen III. Sulmánu-asarédu (Kr.e. 858—824) asszír király már uralkodásának 3. évében hadjáratot vezetett. Til-Barszip királya Ahuni elmenekült, az asszír király pedig Kár-Sulmánu-asarédu névre keresztelte át az elfoglalt várost. Ekkor asszír helytartói palota épült, amelyet a Kr.e. 8. században többször felújítottak. Til-Barszipot az ebben a helytartói palotában feltárt freskók tették híressé. A palota több, mint 120 m hosszúságú freskóit két stílusban és négy festési készítették valószínóleg III. Tukulti-apil-Ésarra (Kr.e. 745—727) és II. Sarrukín (Kr.e. 721—705) asszír királyok uralkodása idején. A freskók az asszír palotadombormóvek stílusában, azokat helyettesítve készültek. Igy stílusuk, formakincsük kötött, arcahizáló, csak esetenként jelennek meg rajtuk, helyi, provinciális elemek. Amiben azonban többet nyújtanak az egykori festésüket már rég elvesztett asszír palotadombormóveknél, az a színviláguk. A hagyományos asszír királyi témákat (követségek és adóvívők fogadása, felvonulás, vadászat, stb.) fekete, fehér, vörös, kék, sárga, barna színekkel és ezek árnyalataival adták vissza. Ezek a falfestmények a mai napig egyedülálló emlékei az ókori keleti festészetnek.

turtánu (főparancsnok) – asszír főhivatalnok. A Kr.e. 9. században és a 8. század nagy részében a limmu jegyzékek tanúsága szerint a király mögött rangban második. Eredeti feladata az asszír sereg vezetése volt. A Kr.e. 9. századi terjeszkedés során, amikor a birodalom határa elérte az Euphratész kanyarját, a turtánu Til-Barsip központtal saját „országot” (mát turtáni), határvédelmi övezetet kapott. A birodalom északi határa mentén további három asszír főméltóságnak volt ilyen határövezete. A Kr.e. 8. század végén a hivatalt ketté osztották: a bal és a jobb oldal turtánuja, majd a Kr.e. 7. század végén megjelent a Kummuh ország turtánuja rang is.

Ur – ókori mezopotámiai, sumer város és régészeti lelőhely (É 30o 56’, K 46o 08’)a mai Dél-Iraqban. Mai arab neve Tell-Mukajjár. A hatalmas, több száz hektáros lelőhelyet először Taylor azonosította helyesen 1854-ben. Ásatásait egy angol-amerikai közös expedíció végezte 1919 és 1934 között először H.R. Hall (1919), majd C.L. Woolley (1919—1934) vezetésével. A bibliai hagyomány szerint Ur volt Ábrahám szülővárosa. A várost egy az Euphratészből induló csatorna vette körül, így Ur, a Perzsa-öböl legnagyobb forgalmú kikötőjeként ellenőrizhette a folyó kereskedelmét Tilmun a Perzsa-öbölben fekvő szigetétől északon egészen Máriig. Ur a Kr.e. 3. évezred folyamán gazdasági, politikai és kulturális szempontból is Dél-Mezopotámia egyik legfontosabb sumer városa volt.

Ur első települése egy Ubaid kori (Kr.e. 6. évezred második fele) falu volt, amelyet folyami üledék vastag rétege fedett el. Woolley ezt a Vízözön bizonyítékának tartotta. A következő kultúrréteg a Dzsemdet Naszr periódus települése volt, amelyet a korai dinasztikus kor rétegei követtek. E korszak végén indult a város híressé vált temetője. A híres „királysírok” korábbiak az I. Ur-i dinasztia alapítójának Meszanepaddának uralkodásánál. A város szentélykörzetében már a korai dinasztikus korban állt egy zikkurratu, amelyet a későbbi nagy zikkurratu teljesen elfedett.

A város szíve a város főistenének, a sumer holdisten Nannának (akkád Szín) a szentélykörzete volt. A 400 x 248 méteres temenos foglalta magába a város legfontosabb templomait és palotáját. Legfontosabb építménye az Ur-Nammu (Kr.e. 2112—2095) a III. Ur-i dinasztia alapítója által átépített és kibővített a Nanna templom és zikkurratu volt. A 62.5 m x 43 m oldalhosszúságú toronytemplom a legjobb állapotban megmaradt zikkurratu. 11 m magas alsó szintjének kapuépítményéhez három lépcső vezetett fel: kettő a fal síkjával párhuzamosan, egy pedig arra merőlegesen. A második terasz (magassága 5.7 m) tetején állt a még kisebb harmadik terasz, amelyen az ún. csúcstemplom kapott helyet. A zikkurratu belső magja vályogtéglából készült, míg külső burkolatát vastag, égetett téglából álló réteg alkotta. A toronytemplom egy kiszolgálóhelyiségekkel szegélyezett, fallal kerített téren állt, amelyet az ún. „Nanna előudvaráról”, illetve a délnyugati sarokban álló monumentális kapun, az É-dub-lal-mahon keresztül lehetett megközelíteni. A kaput a Kr.e. 14. században II. Kurigalzu (Kr.e. 1332—1308) babilóni uralkodó boltozott szentéllyé építtette át. A zikkurratu udvar déli oldalán állt Nanna feleségének, Ningal istennőnek a temploma, az É-gipar (vagy Giparku). Itt volt az entu főpapnő otthona. A szent nász szertartása során ő személyesítette meg az istennőt, míg a király személyesítette meg Nanna (Szín) istent. Az É-gipart egy folyosó osztotta két részre. Az északi, hivatali és lakószárnyban található két udvar közötti két purifikációs szoba egyikéből a főpapnők sírkamrájához, a másikból pedig a szentélyhez és egy fogadóteremhez lehetett eljutni. A templom déli szárnya egy axiális alaprajzú szentélynek adott helyet. Nanna előudvarától délre, a zikkurratu udvar délkeleti sarkánál állt egy hatalmas raktárépület, az É-nun-mah. A tőle délre álló nagy épület sokan Ur királyi palotájának (É-hurszag) tartják. Ezt látszik megerősíteni az a tény is, hogy két részre, egy magánlakosztályokat tartalmazó privát szárnyra és egy hivatali szárnyra tagolódott. A palotától délkeletre állt a III. Ur-i dinasztia egyik legnagyobb királyának, Sulginak (Kr.e. 2094—2047) a halotti temploma, amely alatt dongaboltozatos sírkamrák álltak. Fia, Amar-Szín (Kr.e. 2046—2038) további szárnyakkal bővítette az épületet, és maga, illetve családja számára további boltozott kamrákat építtetett. Ő építtette továbbá Enki (→Éa) isten városon kívül álló templomát. Az újbabilóni korban II. Nabú-kudurri-uszur (Kr.e. 604—562) babilóni uralkodó új fallal vette körbe az egész szentélykörzetet. Emellett helyreállíttatta a templomokat is. Egyik utódja, Szín isten lelkes követője Nabú-na’id (Kr.e. 555—539) tovább díszítette az épületeket. A temenostól északkeletre jellegzetes babilóni alaprajzú palotát építtetett lányának, Bél-salti-Nannának, akit, sok más Kr.e. 3. évezredi elődjéhez hasonlóan szintén entu papnővé nevezett ki.

A mezopotámiai történeti hagyomány (elsősorban az ún. sumer királylista) Ur városa három, Kr.e. 3. évezredi sumer uralkodó dinasztiáját tartja számon. Az ún. I. és II. Ur-i dinasztia királyai a korai dinasztikus kor második felében, a Kr.e. 27—26., illetve 25. században uralkodtak. A sumer királylista szerint az I. Ur-i dinasztia 4 királya összesen 177 évig uralkodott: Meszannepada (80), [Aannepada (xx)], Meszkiagnanna (36), Elulu (25), Balulu (36). Más források szerint Meszannepada apja az a Meszkalamdug volt, akinek az Ur-i királyi temetőből két felirata is ismert. Az ún. II. Ur-i dinasztia 4 királya 116 évig uralkodott: Lugalkinisedudu [xx], Lugalkiszalszi [xx], […]-gi [xx], Kaku [xx]. A III. Ur-i dinasztia (Kr.e. 2112—2004) uralkodása idején Ur nemcsak Dél-Mezopotámia, hanem az egész Közel-Kelet vezető hatalmává nőtte ki magát. Kereskedelmi és katonai befolyása a Tigris és Euphratész folyók mentén messze északra, egészen a későbbi Asszíria és Észak-Szíria területéig nyúlt. A dinasztia alapítója, Ur-Nammu (Kr.e. 2112—2095) építtette sumer 4 legnagyobb zikkurratuját, és hatalmát kiterjesztette Sumer csaknem egész területére. Utódai Sulgi (Kr.e. 2094—2047), Amar-Szín (2046—2038) és Su-Szín (Kr.e. 2037—2029) uralkodása a sumer nyelv és kultúra újjáéledését és utolsó virágkorát hozta, de az északi irányból érkező sémi amurrú törzsek bevándorlását Ur hatalma sem tudta megállítani. A dinasztia utolsó uralkodója, Ibbi-Szín (2028—2004) idején egyik embere, Mári helytartója Isbi-Erra már elszakította Urtól az északi városok jó részét, de Ur a város hatalmának végül egy elámi betörés vetett véget, amely során Ibbi-Színt elhurcolták, a várost pedig feldúlták.

Az Ur-i királyi temetőben Woolley közel 2000 sírt tárt fel, és ezzel kiemelkedő gazdagság és feltehetően emberáldozatok emlékeit hozta napvilágra. A temetőt kb. Kr.e. 2600 és 2100 között folyamatosan használták. A legkorábbi sírok a korai dinasztikus periódusra (Kr.e. 2900—2350) keltezhetők. Közéjük tartozik a 16 darab, királysírként ismert sír is. A sírok fontos jellegzetességei a boltozott tetejó tégla-vagy kőfalú sírkamrák ávoltak. A temető legtöbb sírja egyetlen ember temetkezőhelyéül szolgáló szerény sír volt, míg a kiemelkedően gazdag “királysírok” csoportos temetkezéseket tartalmaztak. Ezekben a halottak száma 4 és 75 között mozgott. Ezek nem ismételt betemetkezések, hanem olyan vezetők sírjai voltak, akik mellé kíséretüket is eltemették. A “királysírok” (pl. Sub-ad/Pu-abi királynő, vagy Meszkalamdug király sírjai, a “nagy halottasgödör”, stb.) bővelkedtek a csodásan gazdag sírmellékletekben. A leggazdagabb sír talán a 789. volt, amelyben több, mint 60 szolga (köztük 6 bronzsisakot viselő, felfegyverzett katona) kísérte el önként a sír tulajdonosát a másvilágra. A halottak mellett ott hevert a méregpohár. A sírmellékletek között a leghíresebbek a gyönyöró arany-, ezüst-, réz-, lazúr- és karneol ékszerek, királynők és udvarhölgyek arany fejékei (köztük a híres virágmintás arany fejdísz); kő- és fémedények; csodálatosan díszített zeneszerszámok, így arany bikafej protoméval és kagylóberakással díszített hárfák/lantok; a híres “Ur-i standard”, amely szintén egy ilyen lant hangdoboza lehetett; két, a bozótot ágaskodva legelő kecskét vagy juhot ábrázoló szobor; valamint nemesfém szerszámok- és fegyverek, köztük egy aranytőr. A 755. sírból került elő Meszkalamdug király híres szertartási aranysisakja. A nagy gazdagság azonban nem korlátozódott egyedül a királysírokra. Számos magánsír is bővelkedett az értékes sírmellékletekben. Woolley királysíroknak tartotta e sírokat, mivel olyan feliratos tárgyak is voltak bennük, amelyek “LUGAL” címmel (sumer “világi vezető, király”) azonosították a halottakat. Néhány kutató azonban a sírok eltérő jellegéből arra következtet, hogy komoly különbségek voltak a beléjük temetett személyek között. Szerintük a LUGAL feliratos tárgyak is csak áldozati ajándékok voltak. E magyarázat szerint azokat temették ide, akiknek megélhetése közvetlenül Ur templomaitól és palotájától függött. Körük a főpapnőktől és papoktól, a királytól és a királynőktől egészen a legegyszeróbb munkásokig terjedt, és magába foglalta a közöttük lévő teljes skálát is.

Uruk – ókori mezopotámiai, sumer város és régészeti lelőhely (É 31o 18’, K 45o 40’)a mai Iraqban, kb. 260 km-re délre Bagdadtól. Mai arab neve Warka, bibliai neve Erech. A hatalmas, közel 3000 x 2100 méteres, 400 hektáros lelőhelyet először W.K. Loftus azonosította 1849-ben, de ásatásait a Deutsche Orient-Gesellschaft expedíciója végezte 1912—1913-ban, majd 1928-tól megszakításaokkal a 80-as évekig, kezdetben J. Jordan, A. Nöldecke, E. Heinrich, majd H. Lenzen vezetésével. Uruk az Ubaid kortól egészen a párthus korig, vagyis több, mint 4000 éven keresztül Mezopotámia egyik legfontosabb metropolisza volt. Legendás sumer uralkodói között szerepelt Lugalbanda, Dumuzi (Tammúz), Gilgames és Enmerkár is. A hagyomány szerint a sumer nagyváros 9.5 km hosszú falait Gilgames építtette (a korai dinasztikus korban, a Kr.e. 27. században). A Gilgames-eposz szerint a város egyharmadát templomok, egyharmadát lakónegyedek, egyharmadát pedig kertek foglalták el. Az ásatások a város két fontos központjára, Innin (Inanna, akkád Istár) istennő templomának, az Éannának a körzetére, és a sumer főisten, az ég istene, Anu templomkörzetére a Kulabára koncentrálódtak.

Éanna templomkörzet. Ebben a templomkörzetben a régészeknek 1931-ben sikerült egy olyan 18 rétegből álló stratigráfiát felállítaniuk, amely a mai napig a mezopotámiai régészeti kronológia egyik legfontosabb támpontja. A XVIII—XIV. réteg az Ubaid korra, a XIV—IV réteg pedig az ún. Uruk korra keltezhető. A VI. réteggel indult a lelőhely történetében az ún. „városi forradalom”, ekkor indultak meg a monumentális építkezések, amelyek előrehaladtát legjobban az egyes templomok felépülésével követhetjük. Ekkor épült az ún „Kőszög-mozaik templom”, az V. rétegben az ún. „Mészkő-templom”, a IVB rétegben épült az A, F és B jeló templom. Az A-templom oszlopos homlokzata egy szögmozaikokkal díszített udvarra néző teraszon állt, innen kapta az „oszlopos templom” vagy „mozaik udvar” nevet is. A IVA rétegben épült a rizalitos homlokzatokkal díszített „Négyszögletes épület”, a szentélykörzet bejárata és az ún. „ál-Vörös-templom”, amelyből a világon ismert legkorábbi írásos emlékek, a még fél-piktografikus jelekkel, az ékírás előzményével írott agyagtáblák kerültek elő. A IVA réteg több kisebb rétegre oszlik. A IVA-6 rétegben épült az ún. „C-templom”, a IVA-5 rétegben épült a „mozaikszögek csarnoka”, a IVA-2 rétegben pedig felépült a hatalmas „D-templom”, a Kőszög-mozaik templom helyét pedig egy új épület, az ún. „Riemchengebaude” (német „szíjtégla épület”) vette át. A IV. rétegből származik a legtöbb archaikus pecséthenger lenyomat is. A III—II. réteg a Dzsemdet Naszr korra tehető. Általános pusztulás után a későbbi Innin zikkurratu helyén megépült az első felső terasz. Falait szögmozaikok és kis dombormóvek díszítették. A hozzá tartozó „labirintusból” került elő rengeteg más kultusztárgy kíséretében egy nagy alabástrom váza, az ún. „Istár(Innin)-váza”, valamint a „vadászat sztélé”. Az I. réteg a korai dinasztikus korra keltezhető. A már említett legendás sumer hőskirályok városából azonban alig maradt valami. A város archaikus építményeit ugyanis jórészt befedte az Ur-Nammu (Kr.e. 2112—2095) a III. Ur-i dinasztia alapítója által épített Éanna templom és a hozzá tartozó zikkurratu (É-gipar-imin). Az 56 x 52 méteres oldalú zikkurratu 14 m magas hatalmas alsó szintjére három lépcsőfeljáró vezetett fel. Az építmény sarkai a négy világtáj felé néztek. A hatalmas alsó teraszra lépcsőzetesen épült két további terasz. A legfelső teraszon állhatott a csúcsszentély. A következú periódusban, az ún. Iszin-Larsza korban (Kr.e. 20—18. század) a csúcsszentélyt restaurálták, és az Uruk felett Babilón szövetségeseként uralkodó Szín-kásid (uralk. Kr.e. 19. sz. eleje) amurrú herceg egy hatalmas (213 x 167 méteres) palotát építtetett, amely ugyan számos udvar köré csoportosuló termekből állt, mégis eltért az óbabilóni kor többi híres palotájának alaprajzától.

Kulaba templomkörzet. A város Anu főistennek dedikált templomkörzetében a legkorábbi templom (14.5 x 18.5 m) az Ubaid korban épült. Ennek a templomnak az oldalára épült később, az Uruk korban egy „kőépület”, amely három koncentrikus, téglalap alaprajzú falgyóróből állt. A Dzsemdet Naszr korban épült az a nagyméretó terasz, amelyet a későbbi időkben újra és újra kibővítettek. E magas teraszra épült a csúcsszentély, az ún. „Fehér-templom”, amelynek méretei (22.3 x 17.5 m) megegyeztek az Éannában álló „C-templom” keleti szárnyának méreteivel (22.5 x 17 m). A „Fehér-templomban” azonban előkerültek a kultusz kellékei: egy lépcsős pódium a fal mellett, áldozati asztal, a bejárat előtt pedig egy oltár. Egy a talajszinten, az Anu-zikkurratu mellett álló további templom volt a Bít-Rés („főtemplom”). E nagyméretó (213 x 167 m) építményben 22 kápolna vette körül az Anunak és feleségének, Antunak dedikált ikertemplomot.

A középbabilóni (vagyis kassú) korban Karaindas, Babilón kassú királya (uralk. Kr.e. 1415 k.) az Éanna szentélykörzettől északra egy kisméretó, külső homlokzatán tégladombormóvekkel díszített templomot építtetett. Az újasszír korban II. Sarrukín (Kr.e. 721—705) kibővítette Ur-Nammu Éannájának udvarát, valamivel később pedig Marduk-apla-iddina (Kr.e. 721—710, 703) Babilón királya állíttatta helyre a zikkurratut.A →Szeleukida periódusból két nagy épület is ismert. Az egyik az Es-gal („nagy lakhely”), amelyet Kr.e. 201-ben építtetett Anu-uballit, akinek másik (görög) neve Kephalón volt. A másik Szeleukida kori építmény a város határától 500 méterre fekvő Bít-akítu („újévi ünnepek háza”), volt, ahova az istenszobrok az újévi szertartások során kivonultak. A két építmény mutatja Uruk és a szentélykörzetek hellénisztikus kori fellendülését. A párthus korból néhány lakóépületen kívül mindössze egy kis templom, az ión oszlopokkal díszített Gareiosz-templom maradt ránk. A párthus kor végével Uruk elnéptelenedett.

ziqqurratu – Mezopotámiai „toronytemplom”. A ziqqurratuk általában több, lépcsőzetesen egymásra épített szintből álltak, tetejükön egy „csúcsszentéllyel”. A sumer ziqqurratuk előképei az emelvényekre épített templomok lehettek, amelyeket már Kr.e. 5000 körülről, az Ubaid kori Eriduból is ismerünk. Folyamatos fejlődés után az első valódi zikkurratukat Ur-Nammu (Kr.e. 2112—2095), a III. Ur-i dinasztia első királya építtette Urban, Eriduban, Urukban és Nippurban. Mindegyikük hasonló tervek alapján épült: három egymásra épített szintből álltak, amelyekre három, egymást derékszögben metsző lépcsőfeljáró vezetett fel. A középső, a ziqqurratu oldalára merőleges lépcsőn lehetett feljutni az úgynevezett csúcsszentélyhez. A ziqqurratuk hasonló módon, általában vályogtéglából épültek. E hatalmas téglaépítmények statikája azonban szükségessé tette, hogy minden 6. vagy 8. téglaréteg tetejét egy – a ziqqurratu téglái hatalmas súlyának jobb teherelosztását biztisító – bitumennel borított gyékényréteggel fedjék le. Hasonló célt szolgáltak a ziqqurratuba beépített nehéz kötelek is. A toronytemplomok külső felületét és járószintjeit égetett (és valószínóleg színes mázzal bevont) téglákkal burkolták. Ugyanezt a tervet használták a leghíresebb, Babilónban álló, Marduknak szentelt ziqqurratuhoz is, amely a Bábel Tornya történet alapjául szolgált. Első változata a Kr.e. 18. században épült. Neve, Étemenanki azt jelentette, hogy “Az ég és a föld alapjainak háza”. E korai déli (sumer) ziqqurratu típus mellett a Kr.e. II. évezredben megjelent egy északi (asszír) típus is, amelyben a zikkurratu gyakran egy nagyobb templomegyüttes része volt, és egy templom tetejéről lehetett megközelíteni. A csúcsszentélyben lezajló szertartások pontos természetét nem ismerjük. A babilóni ziqqurraturól pontos leírással szolgáló Hérodotosz szerint egy papnő és a valószínóleg a király által megszemélyesített istenség közötti termékenységi szertartás, ún. szent nász zajlott itt le. Más elképzelések szerint csillagászati megfigyelések céljait is szolgálhatta.

A mezopotámiai ziqqurratuk építésének öt nagy korszaka ismert: 1. III. Ur-i dinasztia kora (Kr.e. 2100—2000): Ur, Eridu, Uruk, Nippur; 2. óbabilóni kor (Kr.e. 1900—1700): Babilón, Borszippa, Szippar, Larsza, Kis, Assur; Katara (Tell ar-Rimah); 3. Kassú és középasszír kor (Kr.e. 1400—1100): Dúr-Kurigalzu, Assur, Kár-Tukulti-Ninurta; 4. újasszír kor (Kr.e. 911—612): Kalhu, Dúr-Sarrukín, Uruk; 5. újbabilóni (Kr.e. 612—539) rekonstrukciók: Babilón, Ur. Ziqqurratu maradványokat 16 helyen tártak fel, de írásos forrásokból (pl. az azonosítatlan Agade, vagy Ninive, illetve az elámi Szúza ziqqurratuja) és a romok alakjából (pl. Subat-Enlil, Tell al-Hawa, Apku, Arbela, Adab és Hammam) még többet ismerünk.

December 22, 2009 | Categories: az ókori kelet történelme | Tags: Assur, babiolon, bogazköy, damaszkusz, dúr-kurgizalu, dúr-sarrukín, dzsemdet-naszr, ebla, elám, eridu, filiszteusok, gutik, hacilar, hanigalbat, hatti, hattusas, hurrik, jerikó, kalhu, kassúk, khorszábád, kimmerek, limmu, mári, Mitanni, ninive, nippur, samsi-ilu, sumerek, szúza, tengeri népek, til barszip, turtánu, ur, Uruk, ziqquratu | Hoszzászólás »

A tömjénút

A Tömjénút az Egyiptomot, Indiát és Arábiát átszelő nagyobb kereskedelmi útvonalak gyűjtőneve. A Dél-Arábiától a Földközi-tengerig ívelő tömjénkereskedelem durván az i. e. 3. század és a Krisztus születése utáni 2. század között virágzott. A Tömjénút olyasfajta áruk szállítására szolgált, mint az arab tömjén és mirha; indiai fűszerek, ébenfa, selyem és finom kelmék; valamint kelet-afrikai ritka fafajták, tollak, állatbőrök, és arany.

Az ókori egyiptomiak a Vörös-tengeren közlekedve importáltak fűszereket a “Puntok földjéről” és Arábiából. Az indiai cikkeket arab hajókon vitték Adenbe. Különlegesen felszerelt tíroszi hajók, az úgynevezett “Tarziszi hajók,” számtalanszor végigjárták a keletre vezető utat, hogy arannyal, ezüsttel, elefántcsonttal és drágakövekkel megrakodva térjenek vissza. Mindezt Ophir kikötőjében rakodták ki.

Himanshu Prabha Ray (2003) így ír erről:

„	Úgy tűnik, az ókori időkben Szaúd-Arábia és Afrika voltak a legnagyobb tömjénellátó területek, míg ma a gumikereskedelem központja Aden és Omán. Ősi egyiptomi rituális szövegekből tudjuk, hogy a tömjént a Nílus felső vidékére szállították a kereskedők, ám erre talán a leglátványosabb bizonyítékot szolgáltatnak a thébai templomban látható i. e. 1500-ból származó freskók, amelyek egy, az egyiptomi királynő parancsára a punok földjére induló hajóhadat ábrázolnak. Ezeken a reliefeken öt, kincsekkel roskadásig megrakott hajót láthatunk, egyiken harmincegy kis becserepezett tömjénfát szállítanak.	”

A Periplus Maris Erythraei és egyéb görög szövegek több afrikai, dél-arábiai és indiai part menti helyszínre utalnak, amelyeket érintett a tömjén-, mirha-, fahéjkereskedelem, és jó néhány gumigyantafajta (például duaka, kankamon, mok rotu) szállítása.

Sztrabón, a görög történész szerint a Tömjénút egyik fontos állomása Gerrha volt. Ezt a várost babilóniai menekültek alapították káldeus kolóniaként. Gerrha nagy befolyást gyakorolt az Arábián és a Földközi-tenger térségén keresztülvivő Tömjénút útvonalára, és felügyelte Babilonba irányuló fűszerkereskedelmet az i. e. 1. század folyamán.

A tömjénkereskedelemben elfoglalt fontos pozíciójának köszönhetően, Jemen vonzotta a termékeny félholdból érkező telepeseket. Jemen gazdaságában kulcsfontosságúak voltak a tömjén- és mirhafák, ezért az uralkodóosztály szemében ezek a növények a gazdagság forrását jelentették.

Asszír források jelezték, hogy III. Tukulti-apil-Ésarra Fönícián keresztül tört Gáza felé. Gáza végül is elesett, és uralkodója Egyiptomba menekült, ám később vazallus irányítóként visszatért. A támadás célja a régióban virágzó tömjénkereskedelem feletti irányítás megszerzése volt.

III. Tukulti-apil-Ésarra megtámadta Gázát, hogy megszerezze a Tömjénút feletti uralmat.^[8]

I. E. S. Edwards szerint a szír-efraimita háború összefügg az izraeliták és arameusok a Tömjénút északi részének ellenőrzésére irányuló törekvésével, ami egyben Transzjordánia uralását is jelentette. Régészek találtak feliratokat, amik a mu-u-na-a-a nép földjéről szerzett hadizsákmányról szólnak. Pk valószínűleg a meuniták voltak, akiket az Ószövetség is megemlít. Egyes tudósok ezt a népet az arábiai minaeanokként azonosítja, akik a Tömjénút északi kereskedelmi pontjait birtokolták, így részesei voltak a fűszerkereskedelemnek.

A Dhofarból származó fűszernövények és az indiai luxuscikkek gazdagságot hoztak az arábiai királyságokba.Dhofarból Khor Rori természetes kikötőjén át Arábia nyugati partjaira szállították a növényeket. A karavánok azután az északi királyságokba vitték az árut Szabába, Ketabánba, Sábába, Mainba, Palesztinába, egészen Gázáig. A luxuscikkek árába belekalkulálták az útközben a kutak és egyéb megállók tulajdonosainak fizetett adókat is.

Az India és Mediterráneum közti kereskedelem Jemen – Damaszkusz szárazföldi útvonalának létezése és működése a térségben élő/megtelepedő nabateusok nélkül elképzelhetetlen lett volna. Ez a származása tekintetében még nem tisztázott népcsoport (a kutatások jelenlegi állása szerint Jemen (Sába) felől felszivárogva, majd a terméketlen Negev-sivatagban letelepedve, egy jellegzetes, a sivatagi körülményekhez igazodó – részben városi-, részben nomád – civilizációt hoztak létre (Udi Lewy). Királyságuk félúton az Akabai öböl és a Holt-tenger között feküdt, de befolyásuk érvényesült a Jemenből Damaszkuszba tartó teljes sivatagi Tömjénúton, amely az India és Egyiptom közötti fő útvonalat keresztezte (Mada’in Salih). Ez a pozíció lehetővé tette a nabateusok számára, hogy uralják a tömjénúton folyó kereskedelmet. I. Antigonosz Monophthalmosz, Szíria és Palesztína uralkodója hadjáratokat indított a nabateánusok ellen a Tömjénút felszabadítására, de nem járt sikerrel. A nabateánus kereskedelmi befolyás nőtt és több irányba is terjeszkedett.

Ezzel szemben Udi Léwi úgy tartja, hogy mivel a nabateus királyság békés úton olvadt be a római birodalomba, s békés náció lévén, háborúskodások nélkül vészelték át a zsidó felkelések korszakát is, sőt az 1-3. században volt a leggyümölcsözőbb gadassági életük.

Miután a Római birodalom átvette a hatalmat a Földközi-tenger medencéje fölött, visszaállt a kelettel folytatott közvetlen kereskedelem és eltörölték azokat az adókat, amelyeket korábban a deli középréteg szedett. Milo Kearney (2003) szerint “A déli arabok tiltakozásképpen kalóztámadásokat indítottak a római hajók ellen az Adeni öbölben. Válaszképp a rómaiak elpusztították Adent, és inkább a Vörös-tenger nyugat-abesszin kikötőit használták.” A középréteg monopóliumát gyengítette a monszunkereskedelem, amely miatt a pártus és arab középréteg áraik átalakítására kényszerült, hogy versenyképes maradhasson a római piacon árult, immár tengeri úton közvetlenül Indiából beszerzett cikkekkel. Az indiai hajók Egyiptomba tartottak, mivel a dél-ázsiai vízi utak nem egyetlen hatalom irányítása alá tartoztak.

A The Cambridge History of Africa (1975) ezt írja:

Az Arab félsziget körüli területek a Periplus Maris Erythraeileírása szerint.

„	Az Arábiával és Indiával folytatott tömjén- és fűszerkereskedelem egyre fontosabbá vált, és a görögök első ízben kezdtek közvetlenül Indiával kereskedni. A tengeri útvonal felfedezése, vagy inkább újrafelfedezése egy bizonyos Cyzicusi Eudoxus nevéhez köthető, akit VIII. Ptolemaiosz Euergetész uralkodása idején bíztak meg ezzel a feladattal. Eudoxos kétszer utazott Indiába, azonban összekülönbözött a Ptolemaioszokkal, végül azon az úton halt meg, amit egy, a ptolemaioszi befolyástól mentes indiai tengeri útvonal megtalálása céljából kezdett el Afrika körülhajózásával. Az Egyiptom és India közötti közvetlen kapcsolat létrejöttében talán szerepet játszhatott az ez időben megfigyelhető arab hatalom gyengülése is. Lényegesen nőtt a fahéj, és egyéb keleti fűszerek, mint a bors egyiptomi importja, bár az Indiai óceánon folio szállítás egyelőre ritka volt, évente legfeljebb húsz egyiptomi hajó vágott neki a Vörös Tengeren kívül eső útnak.	”

Strabo szerint a Róma és India közötti kereskedelem növekvő tendenciát mutatott. (II.5.12.):Akárhogy is, amikor Cornelius Gallus lett Egyiptom prefektusa, elkísértem őt a Níluson felfelé, egészen Asszuánig és az etióp királyság határáig tartó hajóútjára. Így megtudtam, hogy pontosan százhúsz hajó van úton Myos Hormosból India felé, míg korábban, a Ptolemaioszok idejében legfeljebb néhány hajós vállalkozott arra, hogy ezen az útvonalon induljon Indiába kereskedni.

Young (2001) szerint:

„	A harmadik század jelentős időszak volt az arábiai tömjénkereskedelem történetében. A század politikai és gazdasági válsága miatt a kereskedelem jellege drámaian megváltozott. Azelőtt a Dél-Arábiából induló Tömjénút folyamatosan működni látszott. A harmadik század szűkös gazdasági feltételei miatt az itt folyó kereskedelem nagy része megtorpant, bár sok minden megváltozott a Tetrarchia idején, amikor a gazdasági élet ismét fellendült. Ebben az időszakban a két fő használatban lévő útvonal egyike a Wadi Sirhan, amely korábban Palmürát is érintette, a másik pedig az Aila, amelyen India és Arábia felől érkeztek azok az árucikkek, amelyeket korábban a Vörös-tenger egyiptomi kikötőiben rakodtak ki.	”

Szászánida Birodalom 602 és 629 között, Sráfozott terület: Szasszánid katonai ellenőrzés alatt.

Patricia Crone (2006) azon a véleményen van, miszerint a szárazföldi kereskedelem továbbra is fennmaradt az India és a görög-római világ közötti egyre intenzívebb tengeri kapcsolatok mellett. A még nem iszlám mekkaiak például a rómaiak luxuscikkek iránti vágyának kielégítésére használták a Tömjénutat. A mekkaiak idején ugyanazokat a cikkeket exportálták: arab tömjént, kelet-afrikai elefántcsontot és aranyat, indiai fűszereket, kínai selymet stb. A tömjénkereskedelem hanyatlása után Jemen kávékivitelre használta al-Mocha vörös-tengeri kikötőjét.

Egyiptom a Rásidún uralkodása idején.

A római-perzsa háborúkat követően a római Bizánci Birodalom területeit a perzsa szasszánius dinasztia tagja, I. Koszró hódította meg. 639 végén vagy 640 elején az arabok Amr ibn al-Ász vezetésével átszelték Egyiptomot.

Ez az előretörés Egyiptom iszlám meghódításának kezdetét jelentette. Alexandria és a többi nagy kikötőváros,biztosította a Ptolemaiosz dinasztia óta görög-római világ számára az Indiával folytatott kereskedelmet.

Végül az ottománok meghódították Konstantinápolyt a 15. században, ami a törökök kezébe adta az Európa és Ázsia közötti legközvetlenebb kereskedelmi utak fölött gyakorolt hatalmat.

forrás: wikipédia

„

November 2, 2009 | Categories: a muszlim világ földrajza, arab történelem, az ókori kelet történelme, történelem | Tags: arab, ókor, kereskedelem, tömjénút | Hoszzászólás »

arabok az iszlám előtt 1.

forrás: Weiss, Bernard G. – Green, Arnold H.: Az arabok rövid története; Kőrösi Csoma Társaság, Budapest, 2oo9;

Arabok az iszlám előtt (p. 21-22)

- kezdetei a BCE. 1ooo körüli időkbe nyúlnak vissza

- az arab (عربي) szó tevetenyésztő pásztorokra utal, akik az Arab-félsziget nyugati, északi és középső részein éltek, a beduin (بَدَوِيّ) szó szinonímája

- a nomád arabok megélhetése teljes egészében a legeltetéstől függött

- dél-arábiaiak: arabok csak az iszlám elterjedése előtti arabizálástól számítva

- Arábia lakossága két nemzetségból áll a hagyomány szerint:

- qaḥṭān –قحطان - al-^cāriba – العاربة – akik délről vándoroltak be

- ^cadnān -عدنان - al-musta^criba – المستعربة – akik a félszigeten laktak

- dél-arábiai nyelv: szábeus

- Arábia határai: délről Dél-Arábia, északról a termékeny félhold (Róma, Bizánc 395-1453), keleten a szászánida Perzsia – 227-642, nyugaton a szeleukida Mezopotámia és Szíria, a ptolemaida Egyiptom

A régi arabok értékei és intézményei (p.23-26)

- legfontosabb társadali intézmény a törzs – qabīla – قبيلة

- ez klánokra – qawm – قوم – oszlott, amely pedig családokra, mindegyik család külön sátorban élt

- az egyén önazonosságát a törzshöz tartozás adta, az individualizmus elképzelhetetlen volt

- törzsi szolidaritás – ^caṣabiyya – عصبية-

- egyén beduin eszmék: nagylelkűség – karam – كرم -, vendégszeretet – ḍayf -ديف -, becsület – ^cird – عرد -, ezek arra kötelezték a törzset, hogy felelősséggel viseltessen a szegények és gyengék irányában

- egy törzs ideális létszáma kb. 6oo fő

- genealógia – nasab – نسب -, minden törzs számon tartotta a testvértörzseit; endogámia a leszármazás tisztán tartása érdekében

- egy másik törzsebelinek vendégjog és védelem; kliens – mawāli – موالي -

- állatok: birka, kecske, teve, szamár, ló

- minden év májusa és júniusa: nyári szálláshely kút vagy forrás közelében

- egypupú teve: camelus dromedarius; háziasítása kb. BCE. 1oo körül

- a vagyon mércéje: az állatok száma, a nyári szálláshely és víznyerők birtoklása, téli legelőkhöz való hozzáférés

- portyázás – ġazwa – غزوه -

- heti piac – sūq – سوق-; a piaci nap vagy időszak fegyverszünet

- a karavánutak melletti állomások piacként is működnek

- a karavánutak mentén kialakul egy kiskereskedő réteg

November 1, 2009 | Categories: arab történelem, az ókori kelet történelme, történelem | Tags: arab, Arábia, dél-arabok, karaván, klán, nomád, szábeus, tömjénút, történelem, törzs | 2 Hozzászólások »

mezopotámia fogalmak

Enúma elis: (akkád: „amikor fönn”, modern cím: Teremtés-eposz), a Kr. e. II. évezred második felében íródott akkád mitológiai eposz. A mezopotámiai kozmogóniai és teogóniai elképzelések rendszeres, epikus formájú előadása hét táblán (hét könyvben). Cselekménye: „Amikor fönn nem volt neve az égnek, alant a földet nem hívták nevén”, azaz a káosz korában csupán Apszú és Tiámat (az édesvíz és a tenger princípiumai) léteztek. Majd Mummu (megszemélyesített szó, a teremtő szellem és a szél) összevegyítette őket, így jött létre Lahmu és Lahamu, a Lagma-istenek, a két kaotikus szörnyeteg, majd belőlük Ansar és Kisar (kb. égi világ és földi világ). Kettejük gyermeke Anu, aki Nudimmud (sumerül: aki készít és teremt, Éa isten egyik mellékneve) istent nemzi. Az új istenek lármája zavarja Apszut, ezért Mummu tanácsára el akarja pusztítani őket. Éa rátámad Apszura, ráolvasásaival elkábítja, majd megöli, elfoglalja palotáját (Éa, a sumer Enki palotája a Perzsa-öböl partján állt, lásd még Adapa-eposz, Enki templomának himnusza). Harc indul meg a régi és az új istenek között, az előbbiek vezére Kingu. Tiamat tizenegy szörnyállatot teremt, az új istenek velük szemben tehetetlenek. Felkérik Éa fiát, Mardukot, hogy legyen a vezérük. Marduk ezt csak azzal a feltétellel vállalja, ha a vezérséggel együtt az istenek feletti hatalmat is megkapja. Az istenek gyűlésén Marduk eltüntet egy köntöst, majd visszavarázsol, ezáltal az istenek megbizonyosodnak varázserejéről és vezérükké kiáltják ki. Marduk a harchoz fegyvereket készít (az eposz őt tekinti a buzogány, az íj, a kard feltalálójának), és segítségül hívja az orkánt is. Megküzd a sárkányalakban ellene fellépő tiamattal, megkötözi a tizenegy szörnyállatot, s elveszi Kingutól a sorstáblákat. A legyőzött Tiamatot kettéhasítja, egyik feléből az ég, másikból a föld lesz. Ezután Marduk meghatározza Anu, Enlil és Éa istenek szerepét, kijelöli a csillagok pályáját, végül utasításai szerint Éa megöli Kingut, s véréből megterenti Lullut, azaz az embert ( a sumer lu-lu szóból, jelentése emberi nem), hogy szolgálja az isteneket. Az isteneket két csoportra osztja, s ezek felépítik Babilon városát és templomait. Az eposz végén Marduk ötven nevét és jelzőinek felsorolását olvashatjuk. Az Enúma elis a sumer eposzok némelyikének (Gilgames, Enkidu és az alvilág bevezetésében fennmaradt kozmogónia kibővítése és átdolgozása. A középpontjában Marduk áll, aki a Kr. e. XVIII. században a Hammurapi-sztélé feliratában még csupán demonstratív módon, a Kr. e. XII-XI. század fordulóján azonban ténylegesen elfoglalta a Babiloni panteon vezető helyét. Az eposz Babilonban keletkezett, feltehetően Marduk papjai közül valakinek a műve. Az asszír változat Marduk nevét mindenhol Assur isten nevével helyettesíti, ez félreérthetetlen jele annak, hogy az eposznak politikai és didaktikus jelentőséget is tulajdonítottak. Ránk maradt másolatai szinte mind a Kr. e. I. évezredből valóak, ekkor viszont az akkád irodalom legelterjedtebb alkotásainak egyike. A Kr. e. III. századból egy adatunk van arról, hogy Babilonban, az újév ünnepén a negyedik nap végén (Niszan 11, kb. március vége) egy pap teljes terjedelmében elmondta a szöveget Marduk szobra előtt. Az Enúma elis mitológiai anyaga közvetlenül is hatott a környező népek kozmogóniai mítoszaira (például a hettita Égi királyság című epikus költeményre). A hellenizmus korában Bérószosz is tanulmányozta.

Tiámat (sumer: „tenger”, eredetileg talán: ti „élet” + ama „anya”) a mezopotámiai mitológiában a sósvizű tenger és az őskáosz nőnemű vagy hímnős megtestesítője. Férje Abzu, aki a Tiámatba ömlő folyók képében megtermékenyítette őt, és együtt így hozták létre az első isteneket. Marduk megölte, kettévágta és belőle alkotta meg az eget és a földet. A sósvizű tenger, a talajvíz, amiből a világ dolgai közvetlenül kiemelkednek. Eredetileg nőnemű princípium, később különféle alakban (pl. sárkány) képzelik el. Az Apszu és Tiámat kifejezés együtt az őskhaosz, más mitológiák ősvize, amelyből a rendezett világ, a kozmosz kialakult.

Abzu (sumer: „távoli víz” vagyis „édesvíz”, akkád: Apszú vagy Apszum) a mitikus, távoli, a földet körülvevő édesvízi óceán, illetve az ő hiposztázisának, a férfi ősistennek a neve. Megszemélyesítve felesége Tiámat, a sósvizű tenger. Másik neve Engur (sumer, akkád: Engurru). Titkos, mitikus helynek számított, ahová az istenek sem juthatnak le, és ahol a mitikus, a világot irányító me erők rejtőznek. Tiámat megtermékenyítőjeként, és az első istenek létrehozójaként ő az élet ősoka.

akítu: a mezopotámiai újév akkád neve, a mai asszírok ma is ezen a néven ünneplik. Az ünnep sumer eredetű.

Sumer újév: A sumereknél a tavaszi napéjegyenlőség volt az új év kezdete, ekkor tartották az árpavetés ünnepét [á-ki-ti-še-gur10-ku5], ekkor kezdődött Niszannu hónap.

Babiloni újév: Az ünnepség 11 napig tartott. Az első öt nap előkészületekkel – imákkal, varázslatokkal, állatáldozatokkal, és két kis faszobor kifaragásával – telt. A negyedik napon Marduk szobra előtt felolvasták a babiloni Teremtés-eposzt. Az ötödik napon Marduk temploma megtisztulási szertartáson esett át. Megérkezett a szobra által megszemélyesített Nabú isten Borszippából, a király pedig belépett az Észagilába, Marduk templomába. Ott levették róla kardját, jogarát, minden királyi jelvényét, az urigallu-pap pedig pofon ütötte, meghúzta a füleit és megparancsolta neki, hogy boruljon le Marduk előtt, és esküdjön meg, hogy nem feledkezett meg Marduk tiszteletéről, Babilon jólétéről és mindig igazságosan kormányzott. A pap ezután megvigasztalta a királyt, majd mégegyszer megütötte, s ezután visszadta a királyi jelvényeit. Ha a király könnyekre fakadt, az jó ómennek számított Babilon számára. A hatodik napon a két kifaragott faszobrot lefejezték Nabú isten előtt, és elégették. A többi város istenei ezután érkeztek meg. A kilencedik napon a király belépett Marduk szentélyébe és „megfogta a kezét”. Talán ekkor zajlott le a szent nász a király és egy papnő között. Az istenek ezután kocsira szálltak, és kimentek a felvonulási úton a várostól északra lévő akítu-templomhoz. Itt az istenek a tizedik napon ajándékokat kaptak a királytól – Nabú-naid 150 kg aranyat és 5 tonna ezüstöt adott felirata szerint. A tizenegyedik napon az istenek visszatértek az Észagilába, ahol egy lakomán vettek részt. Ezután hazatértek városaikba.

Pantheon: istenek összessége;

Hold-bárka – Szín

Csillag – Istar

Napkorong – Samas

Szárnyas napkorong – Samas / Assur (Asszíria királya)

Hét ’csillag’ (pont) – Szibitti

Villámnyaláb – Viharisten (Adad stb.)

Szarv-korona – 1: Anu / Assur; 2: Anu, Enlil; 3: Anu, Enlil / Assur

Íróvessző, írótábla – Nabú

Ásó – Marduk

Eke (vetőeke) – Ningirszu

Olajmécses – Nuszku

Edény, kicsorduló vízzel – Éa

Kalász – Sala

Bika – Viharisten

Ló – Samas

Oroszlán – Istar

Kutya – Gula

Madár, járás közben – Papszukkal

Madár, állva – Ninurta

Teknősbéka – Éa

Kígyó – Istaran

Skorpió – Ishara

Bot, két oroszlán fejjel – Ninurta

Bot, oroszlán fejjel – Nergal

Bot, sas fejjel – Zababa

Kígyósárkány – Marduk

Sárkány, oroszlán test, skorpió farok – Viharisten / Assur

Halkecske – Éa

’Uterus’ – Ninhurszag

Nádkéve – Innin (Inanna)

Theogónia: istenek születése; Abzu, az édesvizek megtestesítője a tengerbe ömlő folyók alakjában megtermékenyítette Tiámatot és így létrehozták az első istenpárt, Lahmut és Lahamut, a víziszörnyeket, akik így Abzu és Tiámat gyermekei és ők lettek Ansar és Kisar szülei, akik An, az első főisten, az „istenek atyja” szülei, aki Enki apja, aki pedig Marduk apja lett.

Theomakhia: istenek harca ennek a következménye a kozmosz kialakulása; Az istenek új nemzedéke azonban zavarta Abzu és Tiámat nyugalmát, ezért elhatározták, hogy elpusztítják Lahmut és Lahamut. Apszú terveket szőtt erről tanácsosával Mummuval. Enki azonban elaltatja Abzut és megöli, Tiámattal azonban nem boldogult sem ő, sem a többi isten. Ekkor a sumer Teremtés-eposz szerint először An, majd egy későbbi változatban Enlil, a babiloni változat szerint pedig Marduk elvállalta a Tiámattal való megmérkőzést azzal a feltétellel, hogy az istenek ezután őt ismerik el vezérüknek. An/Enlil/Marduk győzött, kettévágta Tiámat testét és megalkotta belőlük az eget és a földet.

Creatio ex materia: teremtés az anyagból; Az édesvizű óceán képzetének kialakulását valószínűleg elősegítette Sumer, azaz Dél-Mezopotámia mocsaras vidékének a látványa, ahol a víz mintegy a föld és a növényzet alól bukkan elő vízfoltok, tavak, vízfolyások formájában. A szárazabb magaslatok pedig mintegy az óceánban úszó szigetek. A folyókat a távoli hímnemű óceánból a vizet ideszállító objektumoknak látták, amelyek azután belefolynak a nőnemű sósvizű tengerbe. Megszemélyesített alakja, Abzu képviseli az édesvíz minden formáját, forrását, a folyókat, forrásokat, tavakat, kutakat, stb., amelyek vizüket mind a távoli édesvízi óceánból szállítják.

Májmodell: Jóslásforma a barú, pap foglalkozott vele; The Babylonians were famous for hepatoscopy. The liver was considered the source of the blood and hence the base of life itself. From this belief, the Mesopotamians deemed the liver of special sheep the means to discover the will of the gods. The priest, called a bārû, was specially trained to interpret the ‘signs’ of the liver. The liver was divided into sections with each section representing a particular deity. The Nineveh library texts name more than a dozen liver-related terms and before cuneiform writing was even deciphered, hints of the existence of Babylonian hepatoscopy were recorded in the Bible. One Babylonian clay model of a sheep’s liver was found dated between 2050 and 1750 BC. The model was used for omen divination which was important to Mesopotamian medicine. This study was carried out by priests and seers who looked for signs in the stars, or in the organs of sacrificed animals, to tell them things about a patient’s illness. Wooden pegs were placed in the holes of the clay tablet to record features found in a sacrificed animal’s liver. The priest or seer then used these features to predict the course of a patient’s illness. Haruspicy was part of a larger study of organs for the sake of divination, paying attention to the positioning of the organs. There are many records of different peoples using the liver and spleen of various domestic and wild animals to forecast weather. There are hundreds of ancient architectural objects, labyrinths composed of cobblestones in the northern countries that are considered to be a model of the intestines of the sacrificial animal, i.e. the colon of ruminants. The study of intestines was called “extispicy”.

Inkubációs álom: inkubációs álomnak azt nevezzük, amikor valaki azzal a szándékkal hajtja álomra a fejét valamilyen kiemelt jelentőségű helyen (leginkább szentélyben), hogy ott álmában valamilyen isten jelet kapjon, amit aztán utána jól meg lehet fejteni. Klasszikus példa Gudeának a templom-építkezé se, amihez a pontos terveket álmában kapta meg Ningirszu istentől (ld. A sumer irodalom kistükre). A hozzá kötődő álom megfejtése a fontos. Az álom értelmezése.

Melammu: akkád szó: lehet istenség vagy démon kisugárzása, vagy egészség; Melammú ( a shinning garment) Melemmu(m) ,,fearsome, radiance, aura (of deity, demon). A további a visel igével áll vagy royal radiance. Of temple, of planet Saturn, of person, glow of health, healthy glow

Május 18, 2009 | Categories: az ókori kelet történelme, ókori és keleti vallások, vizsgakövetelmények | Tags: abzu, akítú, apszu, creatio ex materia, enúma elis, inkubációs álom, májmodell, melammu, mezopotámia, pantheon, theogonia, theomakhia, tiámat | Hoszzászólás »

hettiták

Hettiták

A hettiták ókori anatóliai nép voltak, akik Hatti történelmi régióban (a mai Közép-Törökország területén) éltek. A hettiták elsőként egyesítették Anatólia területének nagy részét. A hettita nyelv az első ismert indoeurópai nyelvű népként vonult be a történelembe. A hettiták országa volt az első igazán vaskori állam, amely híres volt kiváló harci kocsisairól. Birodalmuk az i. e. 15-12. század között élte fénykorát. Fővárosuk Hattusas volt.

A név eredete

Egészen a 19. századig a nyugati világ egyetlen emlékét a hettitákról a Biblia szolgáltatta. Az Ószövetségben említett nép nevét, melyet a magánhangzók jelölése nélküli héber nyelv h-t, vagy ch-t formában írja le, a görög fordítások h kezdőbetűvel írták át. A lutheri Bibliafordításban ennek megfelelően a görögből átvett “hettita” szóalak (“Hethiter”) jelenik meg. Számos európai nyelvben a nép nevének helyesírása bizonytalan (pl. ném.: Hethiter, Chettiter, Hettiter, Hetiter, Hittiter, Chetiter), ezért számos alakban elfogadott volt. A keresztény felekezetek 1971-ben egyeztek meg a hettita szó helyesírásáról a Bibliában.

A hettiták magukat az “ezer Isten népe” jelzővel illették.

A Hettita Újbirodalom legnagyobb kiterjedése idején (sötétebben a hettita magterületek, zölddel az egyiptomi Újbirodalom északi vidékei)

A hettita magterületek a mai Törökország középső vidékén, a Halüsz folyó felső folyása mentén alakultak ki, dél felé egészen a szíriai térségig elnyúlva. Később jelentősen megnövekedett a hettiták ellenőrzése alatt álló terület, és Hatti nyugaton egészen az Égei-tenger partjáig, délen pedig Kánaánig terjeszkedett.

Történetük

A mai Közép-Törökország területét az i. e. 3. évezredben a hattik lakták. Uralmukat a hódító hettiták az i. e. 3. évezred végén döntötték meg.

A hettiták gyökerei

A Kr. e. 3. évezred végén jelentős népmozgás söpört végig Anatólián: megjelentek a kaukázusi eredetű hurrik és az indoeurópai hettiták, luwik és palaik.

A korai hettita időkről nem sokat tudunk. A vidék első írásos forrásai az Óasszír Birodalom intenzív kereskedelmi tevékenységének köszönhetőek. Az asszírok számos autonóm kereskedelmi telepet (kárum) és kisebb lerakatot (wabartum) hoztak létre Assurból kiinduló kereskedelmi útvonalaik végállomásaként anatóliai városokban. Messze a legjelentősebb ezek közül a hatalmas mennyiségű ránk maradt ékírásos anyag miatt Kanis (a hettita időkben Nesa) volt, de megemlítendő még többek között Hattusas, Purushattum és Zalpa.

Az óasszír kereskedelem virágzásának időszakában Anatólia településeit indoeurópai nevet viselő, egymással hadakozó uralkodók irányították, a lakosság azonban hatti nyelvű volt. A későbbi hettita királyok legrégebbi őseiknek Pithanát és Anittát tekintik, akik a máig ismeretlen helyen fekvő Kussara városából kiindulva meghódították Kanist, majd Hattusast és Zalpát is. Feltehetően velük hozható kapcsolatba az, hogy Kr. e. 1820 körül Nesa és a benne épült kárum tűzvészben elpusztult. Az ezt követő rétegben találtak is egy Anitta, a herceg palotája feliratot viselő tőrt.

A Hettita Óbirodalom

A hettiták magukat nesaiaknak, államukat Hattinak nevezték, mely szóalak az asszír szövegekben is előfordul^[1]. Közvetlen ősükként az első hettita uralkodók a Kr. e. 17. század közepén uralkodó I. Labarnast tekintették, aki még mindig Kussarában székelt, de délen már kiterjesztette uralmát a Földközi-tenger partvidékéig. A fia, aki szintén a Labarnas nevet viselte, áttette Hattusasba a székhelyét, és ezzel összefüggésben vette fel az Hattusilis nevet. (A Labarnas név később köznevesült, és uralkodói címmé vált.) Körülbelül Kr. e. 1650 – Kr. e. 1620 között uralkodott, ez idő alatt harcolt a nyugati Arzawa ellen, és elfoglalta a szíriai Aleppót.

Hattusilist unokája, I. Mursilis (Kr. e. 1620 – Kr. e. 1590) követte a trónon, akit nagyapja a pankusnak nevezett államtanáccsal ismertetett el Kussara városában. Mursilisnek már a megerősödő hurri népességgel is számolnia kellett, akik közvetetten a bukását okozták: a király Kr. e. 1595-ben ugyanis az Eufrátesz mentén délkeletre vonult, és könnyedén kifosztotta Babilont, véget vetve a hosszú idő óta válságban levő Hammurapi-dinasztia uralkodásának. Még a zikkurat Marduk-szobrát is sikerült megszereznie. Mursilis mégis kudarcot vallott, ugyanis a hazaúton hurrik támadták meg hadait, és legyőzték. A király ugyan hazatért, ám a hírnevén esett csorbát nem tudta kiköszörülni: lázadások törtek ki ellene, amelyek keretében meggyilkolták.

A középhetitta kor

Mursilis halálát követően a forrongás és a hurrik vándorlása csak fokozódott, ami azzal járt, hogy magterületeit kivéve a hettita uralom a Kr. e. 16. – 14. századokban meggyengült. Ezt az időszakot számos kutató középhettita kornak tekinti, bár a kérdésben nincs konszenzus. A királyok különféle módszerekkel próbáltak úrrá lenni a helyzeten, ekkor született Telipinus (Kr. e. 1525 – Kr. e. 1500) trónöröklést szabályozó törvénykönyve is. I. és II. Tudhalijas hódításai a Kr. e. 14. század első felében nem bizonyultak tartósnak.

Közben a hurrik megszervezték saját államukat Délkelet-Anatóliában, Mitannit, ami hatalmas kulturális befolyást gyakorolt a válságból kilábaló hettitákra. Köztük folyamatos háborúskodás folyt Isuwa vidékéért, amely területet az Eufrátesz felső folyásaként azonosítottak, illetve Kizzuwatnáért (Kilikia).

A hettiták országa számára a fénykor kezdete I. Suppiluliumas (Kr. e. 1344. – Kr. e. 1322.) uralkodása volt. Ő apját, III. Tudhalijast követte a trónon. Már korábban kitűnt hadvezéri érdemeivel, mivel legyőzte az országot északról fenyegető kaskákat. Kihasználva a kínálkozó helyzetet, meghódította a belviszályban meggyengült Arzawát, majd az ugyanilyen problémákkal küszködő Mitannitól elfoglalta Isuwát és Kizzuwatát, végül Tusratta ellenében számos hadjáratban végleg meggyengítette és az asszírok közreműködésével megosztotta Mitannit. Birodalma átszervezéséhez hozzátartozott, hogy fiait a Szíriában meghódított kis államok élére nevezte ki vazallusnak. (Így került Telipinus Aleppó, Pijassilis pedig Karkemis élére, és így alapíthattak önálló dinasztiát.) Egy másik fiát, Zannanzast Egyiptomba küldte, hogy Tutanhamon özvegyét feleségül vegye, ám őt út közben megölték.

Suppiluliumas halálát követően lázadások törtek ki, amit fia, II. Mursilis (Kr. e. 1321 – Kr. e. 1295) vert le, aki folytatta a hanyatló Mitanni és a felemelkedő Középasszír Birodalom gyengeségét kihasználó terjeszkedő politikát. Az egyetlen másik nagyhatalom a térségben Egyiptom volt, aki viszont szilárdan tartotta szíriai állásait. Az összecsapás elkerülhetetlennek látszott, és Mursilis utódja, II. Muwatallis (Kr. e. 1295 – Kr. e. 1272) alatt be is következett. A híres, Kr. e. 1275-ös kadesi csatában az ellenséges feliratok szerint mindkét fél győzött, azonban II. Ramszesznek az életét mentve kellett menekülnie a harcmezőről. A hettita harci kocsik elsöpörték az egyiptomi haderő felét, és maguk meglehetősen csekély veszteségeket szenvedtek. A hettita gyalogságot be sem kellett vetni.

1988. óta a török kormány engedélyével folytat ásatásokat a Heinrich Schliemann, Dörpfeld, Blegen által, még mindig nem teljesen feltárt Trója romjain a tübingeni (Németország) egyetem előázsiai tanszékének expediciója. 1998. óta igen érdekes felfedezéseket tettek. Nevezetesen, sikerült megállapítani a késő bronzkori (Kr. e. XI. század) Trója tényleges kiterjedését, amelynek területe a korábban gyanítottnál mintegy tizenötször volt nagyobb, lakosainak száma a legendák ködébe vesző trójai háború idején valószínűleg elérte vagy meghaladta a harminc-harmincötezret. A késő bronzkori Trója VIA rétegeinek újabb ásatásainál igen sok, kifejezetten mükénéi stílusú nyílvesszőhegyet, pajzstöredekékeket, sisakforgók darabjait, vázák cseréptörmelékeit találták meg, amellyel egyértelművé vált, hogy az Iliászban Homérosz által megénekelt trójai háború a valóságban is lezajlott, természetesen, Heléna és Párisz királyfi szerelme csak legenda. Valószínűsíthető, hogy a trójai városállam annak idején egy görögök által lakott, de a hettita királynak éves adót fizető vazallus királyság volt, amely földrajzi helyzeténél fogva igen gazdag volt, hiszen kítűnően uralma alatt tarthatta a kereskedelmi útvonalakat. A hatalmának csúcspontján állú mükénéi királyság, szövetségben néhány hasonló bronzkori görög törpeállammal (Pülosz, Théba, Milétosz) a vámszedési monopólium megszerzése végett támadta meg Tróját, amelyet hosszas ostrom után sikerült is elfoglalniok. Néhány, az utóbbi 20 évben a mükénéi ásatások során talált, protogörög nyelvű, lineáris B írással írt ékírásos agyagtáblában feljegyzéseket találni arról, hogy Illion (hettitául Illajawa) városából egy sikeres háborút követően igen sok női foglyot hurcoltak be Mükénébe, akiket később rabszolgaként dolgoztattak.

Muwatallis a kaskák fenyegetése elől székhelyét Tarhuntassa városába helyezte, azonban már a fia, III. Mursilis visszatért Hattusasba. Mursilist Muwatallis fivére, III. Hattusilis (Kr. e. 1267 – Kr. e. 1237) polgárháborúban legyőzte, majd Kr. e. 1259-ben békét kötött II. Ramszesszel. A külpolitika megváltozása hátterében a dinamikusan terjeszkedő asszírok fenyegetése játszhatott szerepet. IV. Tudhalijas (Kr. e. 1237 – Kr. e. 1209) már csak Ciprus felé tudott terjeszkedni, és az asszírok ellen vazallusaival gazdasági blokádot hozott létre – sőt ez alkalommal a többek által mükénéi civilizációval azonosított Ahhijawával is szövetségre lépett. Tudhalijas átépíttette Hattusast, és a világmindenség központjává tette.

A Hettita Birodalomnak a Kr. e. 13. században kezdődő népmozgások vetettek véget: az utolsó király, akiről hallunk, II. Suppiluliumas volt. Hattusas a muskik (phrügök) vándorlása során szűnt meg, bár később, Phrügia felemelkedése idején Pteria néven újra benépesült. A hettita név továbbra is fennmaradt az ún. újhettita államokban. Ezek a hajdani szíriai vazallusok továbbra is hettitának vallották magukat, bár a népességet a luwik igázták le. Így kerülhetett a hettita név a Bibliába.

Az indoeurópai nyelvű hettiták ékírást használtak, de emellett létezett a luwik által később átvett hettita hieroglif írás is. Ezt elsősorban kultikus szövegek lejegyzésére használták. Eleinte a hatti nyelv is tovább élt hasonló funkciókat ellátva.

A hettiták nyelvének és írásának megfejtéséhez nagyban hozzájárult Hugo Winckler német régész, aki 1906-os ásatásai során a törökországi Boghazköy közelében számos ékírásos táblát talált, köztük a II. Ramszesz és Hattusili között a kadesi csata után kötött békét tartalmazó cseréptáblát, melyen a szöveg hieroglifákkal, és a hettíták ékírásával is megjelenik. Utóbbit mindaddig arzawai-írásnak nevezték, mivel az első cseréptáblák, melyeket ezzel az írással Tell el-Amarnában találtak, egy arzawai címzettnek szóltak^[2].

Vallás

A hettiták főistensége kezdetben az ismeretlen helyen fekvő Arinna ismeretlen nevű napistennője volt, majd a Középhettita kortól kezdve erőteljes hurri hatás jelentkezett a vallás terén. Ettől kezdve a hettita panteon nagyrészt megegyezett a mitannival, és főhelyre került Tesup viharisten, aki Hepat férje volt. A királyt is istenként tisztelték, az ábrázolásokon is isteni attribútumokkal látható.

Február 8, 2009 | Categories: az ókori kelet történelme | Tags: hettiták | Hoszzászólás »

asszír és babiloni istenek

Asszír istenek

Assur: Assur város istene, teremtőisten, hadisten, jelképe a kard

Ninlil: Assur felesége

Ninurta: Assur és Ninlil fia, had- és vadászisten

Serua: Assur és Ninlil lánya

Istár: harc- és csataistennő, győzelemistennő, jelképes állata az oroszlán

Adad (Ramman): időjárás-isten, a vihar, mennydörgös, az eső istene, bikán lovagol

Nuszku: tűz- és fényisten, jelképe a lámpás

Babiloni istenek

Anu: égisten, istenek atyja

Enlil: szellő, légtér és a föld ura; Bél – úr

Éa: víz, talajvíz, források, bölcsesség, művészetek, gyógyítás istennője

Szin: holdosten, jósisten (Szin pusztája, Ex.16,1, Színáj), jelképe a fiatal bika, amley megtermékenyíti Istárt

Samas: napisten, mindentudó, naponta áthalad az égbolton, a jog, az igazságszolgáltatás védelmezője; jelképe a négyküllős napkerék

Istár: Eshajnalcsillag, ég- és alvilágistennő, anya- és szerelemistennő, terméklenység- és gyönyöristennő, állata az oroszlán és a tehén

Marduk (Amar-utu-ke): napbika, napgyerek; az Enúma elis-ben magyarázzák meg, hogyan lesz főisten; eredetileg a tavasz és a tavaszi nap istene, majd világkormányzó, a sors ura, kettős Janus-arcú figura a jelképe,, illetve szarvat viselő sárkány, bolygója a Jupiter, központi szentélye Babilonban az Észagila, az ő tiszteletére ünneplik az új évet

Nabú: bölcsesség, írásművészet istene; jelképe az írónád, bolygója a merkúr (bibliai Nebo-hegy, ahol Mózes eltűnik; Deut.34)

Nergal: a perzselő déli nap istene

Február 8, 2009 | Categories: az ókori kelet történelme, ókori és keleti vallások | Tags: asszír, Babilon, istenek, mezopotámia, vallás | Hoszzászólás »

görög-római istenek IV. – Démétér – Ceres

Démétér

- a görög mitológiában a földművelés és a termékenység istennője
- az ő segítségével hozott termést minden növény, ő érlelte meg a gyümölcsöket és ő készítette fel a kalászokat az aratásra. Démétér tanította meg az emberiségnek a földművelés művészetét, ő adta az ekét az embereknek és ő mutatta meg a vetés, illetve veteményezés tudományát is az emberiségnek. Ezzel megvetette az emberek letelepedését is, és ezáltal a letelepült emberi társadalmak istennőjeként is tisztelték.
- Kronosz és Rheia leánya volt, Zeusz testvére, akitől legkedvesebb gyermeke, Perszephoné született

- Démétért általában komoly nőként ábrázolták hosszú tógában. Jobbjában tartotta termést hozó botját, amellyel olykor végigsuhintott a termőföldek felett. Baljában gyümölcskosarat vagy búzakalászokat tartott. Gyakran ábrázolták sarlóval a kezében. Fejét fonott kukoricacsőkoszorú, vagy kalászkoszorú díszítette. Néha fáklyát tartva is megjelenítették utalva Perszephoné keresésére. Szent állata volt a kígyó és a disznó is.

- Annak ellenére, hogy Démétérnek törvényes férje sohasem volt, mégis az ő papjai vezették be az ifjú házasokat a házasélet rejtelmeibe. A legendák még egy gyermekéről szólnak. Egyszer egy háromszor felszántott földön szeretkezett egy titánnal. Ennek eredményeként született meg Plutosz, a gazdagság és bőség istene.

- Történt egyszer, hogy Hadész, az alvilág istene elrabolta és feleségül vette Démétér legkedvesebb leányát, Perszephonét. A földművelés istennője útra kelt, hogy megtalálja elveszett gyermekét, és közben sorsára hagyta a termőföldeket. A gyümölcsfák nem hoztak gyümölcsöt és a gabona sem nőtt ki a földből. Az emberek éheztek, és ezt látva Zeusz leküldte Hermészt az alvilágba, hogy hozza fel onnan Perszephonét. Azonban mielőtt a leány elhagyhatta volna az alvilágot, férje, Hádész egy gránátalmát adott neki, ugyanis aki az alvilág ételeiből eszik, az mindörökre ott kell, hogy maradjon. Perszephoné beleharapott az almába, de Zeusz nem engedte meg Hádésznak, hogy így visszatartsa a leányt, de mivel Perszephoné mégis evett az alvilág gyümölcseiből, így csak az év harmadát kellett Hádész birodalmában töltenie. Amikor Perszephoné feljön az alvilágból, Démétér örül, és ilyenkor virágba borul a természet és dús kalászok lengenek a földeken, a gyümölcsfák pedig érett gyümölcsöket hoznak. Amikor Perszephoné elhagyja anyját, Démétér elhervasztja a természet növényeit. Így alakult ki a négy évszak. Amikor a leány fent van, tavasz van és nyár, amikor elhagyja anyját, őszre fordul, majd tél lesz.

- Perszephoné mítoszához kapcsolódnak az eleusziszi misztériumok: Démétér egy Doszó nevű nő alakjában kereste elveszett leányát a földön, és így került Keleosz, eleusziszi király udvarába. A király megkérte, hogy nevelje két fiát, Démophónt és Triptolemoszt. Keleosz igen jól bánt az istennővel, pedig nem tudta, hogy valójában kit rejt Doszó alakja. Ezért hálából úgy döntött Démétér, hogy Démophónt halhatatlanná teszi, Triptolemoszt pedig megtanítja a földművelésre. Ám amikor Démophónból ki akarta égetni a halandóságot, benyitott Metaneira, a királynő, és így a tűzből ki kellett venni a gyermeket, így nem vált halhatatlanná. Ezzel leleplezte magát Démétér Eleusziszban. A Theszmophoriát azóta megtartották Eleusziszban és Athénban is az istennő tiszteletére, azt az ő ünnepének szentelve.

forrás: wikipédia

Ceres

Ceres a római mitológiában a növények ültetése (főleg a gabonáé) és az anyai szeretet istennője volt. Saturnus és Ops lánya volt és Jupiter testvére-felesége. Ő szülte Jupitertől Proserpinát. A testvérei voltak Juno, Vesta, Neptunus és Pluto. Ő volt Szicília védőistene.

Általában jogarral, virágokkal és gyümölcsökkel teli kosárral és búzaszálakból szőtt koszorúval ábrázolták.

Ceres a mai szicíliai Enna város patrónusa volt. A monda szerint egyszer azért könyörgött Jupiterhez, hogy helyezze át Szicíliát a mennyekbe és így jött létre a szigethez hasonlóam háromszögű északi Triangulum csillagkép, amelynek korai neve Szicília volt.

A rómaiak 496-ban fogadták be isteneik közé Cerest, amikor egy pusztító éhínség közepette a Szibilla könyvei azt tanácsolták, hogy imádják az istennő görög megfelelőjét, Démétért is és rajta kívül Korét (Perszephoné) és Iacchust (valószínűleg Dionüszosz).

A májusban tartott Ambarvalia ünnepen Cerest titkos rituálék során nők szeméyesítették meg és ünnepelték. Fő ünnepe azonban a Cerealia vagy Ludi Ceriales („Ceres játékai”) volt, a Kr. e. 3. századtól, április 12. és április 19. között.

A római Aventinus dombon Ceresnek temploma volt.

Tisztelete főleg a búzakereskedelem jórészét kezében tartó plebeius osztályokkal forrott össze. Ceres imádásának rituáléiról kevés tényt ismerünk. Ezek közül az egyik fura szokás az volt, hogy rókák farkához égő tárgyakat kötöttek és szabadon engedték őket a Circus Maximusban.

Ceresnek 12 isteni segítője volt, akik a földművelés különböző ágazataiért voltak felelősek.

forrás: wikipédia

Február 8, 2009 | Categories: az ókori kelet történelme | Tags: Ceres, Démétér, görög, istenek, római, vallás | Hoszzászólás »

Mezopotámiai névjegyzék II. – Újaszír kor, Újbabiloni kor

Újasszír kor (Kr.e. 911—612)

II. Adad-nirári (Kr.e. 911—891) asszír király trónralépése. Ezzel az évvel indulnak azok az egészen Kr.e. 648-ig folyamatos limmu listák, amelyek az újasszír kori (és az egész közel-keleti) kronológia alapját szolgáltatják. Ő az az asszír király, aki elkezdi Asszíria hatalmát kiterjeszteni az ezredfordulón Észak-Mezopotámiába bevándorló és ott államokat aálkotó arámi törzsekre. Vele kezdődik meg az asszír történelem ún. újasszír korszaka (Kr.e. 911—612). A Szinkronisztikus Krónika szerint uralkodása idején legyőzte Babilón királyát, Samas-mudammiqot. Ezután I. Nabú-suma-iskun ült a babilóni trónra de az asszír király őt is legyőzte. Ezután kölcsönösen egymáshoz adták lányaikat és békét kötöttek. 91o Az asszír király első uralkodási évében Qumánu országába vezet hadat és legyőzi Iluját, Qumánu királyát. Ezután a mai örményország területére, Nairi országok (Urartu) szomszédságába, Habhu országába vezetett sikeres hadjáratot. 901 Az asszír király sereget vezet Hanigalbat ország (Felső-Mezopotámia, Asszíriától nyugatra, az Euphratész szíriai kanyarján belül) területére, ahol a Kasijári-hegység lábánál, Pauza városa melletti ütközetben legyőzte a Temannu arámiak királyát, Núr-Adadot. 900 Az asszírok ismét Hanigalbat területére vonulnak és ismét, ezúttal Naszipánunál megütköznek Núr-Adad csapataival. 899 Az asszír király harmadik hanigalbati hadjáratán elfoglalja Huzirina városát. A Kasijári-hegység lábánál elfoglalja egy másik Temannu arámi törzsfő, Mamli városait. 898 Negyedik hanigalbati hadjáratán II. Adad-nirári megostromolja és elfoglalja egy újabb Temannu arámi törzsfő, Muquru városát, Raqammatut. 897 Az asszír király ötödik hanigalbati hadjárata. 896 Hatodik hanigalbati hadjáratán Naszibina (Niszibisz) városában ostrom alá veszi és foglyul ejti Núr-Adadot, a Temannu arámiak királyát. 895 Az asszír seregek Habhu ország területére vonulnak Kummu város megsegítésére. 894 Az asszír király ismét Habhu területére küldi seregeit Kummu város megsegítésére. Négy várost ostromol meg Kummu környékén, amelyek visszatartották az asszíroknak lovakban fizetendő adót. Visszatértében az asszír király Guzanához (Bít-Bahiáni arámi törzs királyának, Abi-szalamunak a városához) vonult, majd átkelt a Hábúr-folyón és átvette az arámiak hatalmas adóját. Ezután végigvonult Hábúr mentén és adót szedett Arnabánu, Tabitu, Sadikanni, Kisziru, Qatnu, Dúr-Katlimmu, Hindánu városaitól és Laqú országától.

II. Tukulti-Ninurta (Kr.e. 890—884) asszír király trónralépése. Uralkodása idején áthelyezi Asszíria fővárosát Assurból (Qalat-Serqat) Kalhuba (Nimrud). 886 Az asszír király északi irányba Nairi (örmény hegyvidék) területére vezeti seregeit. Átkel a Szubnat-folyón és a Kasijári-hegységen. Megostromlja az arámi Bít-Zamáni ország királyának, Amme-Ba’álinak a fővárosát, Patiskunt, és hatalmas zsákmányt szerez. 885 II. Tukulti Ninurta egy expedíciós sereggel a Tigris mentén déli irányban Babilóniába vonul. Érinti Dúr-Kurigalzut, Szippart, Rahimmut, Rapiqut, majd az Euphratész mentén északnyugati irányba fordul, és Anat (Szuhu ország), Hindánu és Sadikanni érintésével a Hábúr mentén tér vissza Asszíriába. A katonai expedíció útjának részletes leírását őrzi a Tukulti-Ninurta eposz.

II. Assur-nászir-apli (Kr.e. 883—859) asszír király trónralépése. Uralkodása idején Kalhuban felépítetti új királyi palotáját, amelyet a régészeti terminológia Északnyugati Palotának nevez. Trónralépésének évében az asszír király az északi hegyvidékre vonult. Érintette Kirrurut és Habhu országát. Számos várost megostromolt és sok csatát nyert. Ugyanebben az évben a Nipur-hegy érintésével Katmuhu országba vonul. Bít-Halupe országban megostromolja és beveszi a lázadó Ahi-iababa városát, Szúrut. 882 Az asszír király Halziluha város lázadó ura Hulája ellen vonul. Érinti a Szubnat-folyó forrásvidékét, Átkel a Kasijári-hegységen és beveszi Hulája városait. Ezután továbbvonul Nairi területére, majd Subriába és Tusha városába. Itt veszi át Bít-Zamáni királya, Amme-Ba’áli adóját. Továbbvonulva elfoglalta Habhu országát és átvette Bít-Iahiri, Bít-Bahiáni, Hatti és Hanigalbat ország királyainak adóját. 881 A Zagrosz-hegység nyugati oldalán fekvő Zamua tartomány Núr-Adad vezetésével fellázad Asszíria ellen és egy erős fallal zárja el a Bábitu városánál található hegyi hágót. Az asszírok csatát vívnak a hágóban és megölnek 1460 ellenséges katonát. Az asszír sereg a hadjárat további részében is az iráni hegyvidéken, a Niszir-hegy környékén hódít:négy nagyvárost (Larbuszu, Dúr-Lullumu, Buniszu és Bára), illetve azok 150 kisebb városát foglalja el. 880 Az előző évben meghódított zagroszi területek megtagadták az adófizetést, így az asszír király ismét Zamuába vonul. Kalziból indulva átkel az Alsó-Záb, Radánu és Turnat folyókon, majd a Bábitu-hágón. Az egész hadjárati szezon alatt itt folytat hadműveleteket és számtalan várost ostromol meg. Ezalatt Hudun, Hartisu, Hubuskia és Gilzánu Kalhuba, a fővárosba küldi adóját. A király a Zagroszban újjáépíti Atlila lerombolt városát és átkereszteli Dúr-Assurra. Királyi palotát építtet a városban. 879 Az asszír király Katmuhi országába vonul seregével. Elfoglalja Matiatu városát és az ostrom során megöl 2800 védőt. Elébe hozzák Habhu ország adóját. A Kasijári-hegységen átkelve másodszor vonul Nairi ország területére (Örményország), ahol beveszi a négy fallal körülkerített Madara városát. Innen Tusha városába vonul, ahol felszenteli királyi palotáját. Dirru hegyi városát úgy veszi be, hogy felgyújtja. Eközben Bít-Zamáni asszír vazallus királyát, Amme-Ba’álit nemesei megölik. Amikor a király odavonul a lázadók hatalmas sarccal engesztelik ki II. Assur-nászir-aplit: nagyszámú felszerelt harcikocsit, 460 lovat, 2 talentum aranyat, 2 talentum ezüstöt, 100 talentum ónt, 100 talentum bronzot, 300 talentum vasat, 100 bronzüstöt, 3000 bronzedényt, 1000 díszes vászonruhát, elefántcsont tárgyakat, 2000 ökröt és 5000 juhot. 878—877 Ebben az évben az asszír seregek átkeltek a Tigrisen és végigvonultak nyugati hódításaik területein. A vazallusoktól beszedték az adót (Sadikanni, Qatnu, Dúr-Katlimmu, Bít-Halupé, Szirqu, Hindánu, stb.), az ellenszegülők városait pedig megostromolták: Szuhu ország kormányzója, Kudurru például Szúru városánál babilóni csapatoktól támogatva megütközött az asszír királlyal, de vereséget szenvedett. Később a három Euphratész menti ország, Szuhu, Laqú és Hindánu fellázadt az asszírok ellen, így az asszír királynak újabb véres csaták során kellett hatalmát megszilárdítania. A hadjárat további stratégiai célja azonban már Karkemis és Bít-Adini nagy észak-szíriai államai voltak. Sarcot kapott Bít-Bahiáni királyától, Bít-Adini királyától, Ahunitól, Karkemis királyától, Szangarától. Karkemistől nyugatra indult az Amanusz-hegység és a Libanon irányába és bevonult Kunuluába (Kinaluába). A Földközi-tenger partjára érve megmosta fegyvereit tengerben. Adót kapott Türosztól, Szidóntól, Büblosztól, Arwadtól és több tengerparti várostól. A Libanonban cédrust vágott. 866 Az asszír hadsereg átkel az Euphratészen és bevonul Hatti országba és Kummuhu országba (Anatólia). A korábbi hadjárataihoz hasonlóan, II. Assur-nászir-apli ebben az esetben is végigvonult seregével a birodalom katonai érdekszférájába tartozó területeken, és a hűséges vazallusoktól adót szed, a lázadók városait (pl. Damdammusza) pedig megostromolja.

III. Sulmánu-asarédu (Kr.e. 858—824) asszír király trónralépése. 856 Az asszír seregek Észak-Szíriában elfoglalják az Euphratész keleti partján fekvő Til-Barszipot, Bít-Adini arámi állam királyának, Ahuninak a fővárosát és Kár-Sulmánu-asarédu névre keresztelik át. Ez a város lesz szíriai hadjárataik támaszpontja. Hazatértében elfoglalja Aramu urartui király fővárosát, Arzaskunt, valamint Gilzánut és Hubuskiát. 855 Az asszír király elfogja Ahunit és ergész családját, és Assurba hurcolja őket. 854 Az asszír seregek betörnek a Kasiari-hegységbe és Subriába. 853 Az asszír seregek az Orontész menti Qarqarnál megütköznek az asszír ellenes szíriai koalíció („tizenkét király szövetsége”) seregeivel. A koalíció tagjai voltak többek között Hadad-ezer (Adad-idri), Damaszkusz királya, Irhuleni, Hamat királya, Áháb, Izrael, királya, Matinu-Ba’alu, Arwad királya, Adinu-Ba’alu, Sián királya, valamint Irqanata, Uszanata, egyiptomiak, kilikiaiak, az arab Gindibu és az ammóni Básá is. Az ellenség soraiból 14.000 ember esett el a csatában. A háború azonban ezzel még nem ér véget. Az asszír seregek 848-ban és 845-ben is harcolnak a koalíció ellen. 852 Egy hadjárat során az asszír király seregével eljut a Tigris forrásához, ahol felállíttatja hatalmas szobrát, amelyre felvéseti hőstetteit. 851 Az asszír király egy babilóni trónviszályt kihasználva Babilón királya, Marduk-zákir-sumi segítségére siet és bevonul Babilóniába, és elűzi a lázadó testvért, Marduk-bél-uszátét. A két király közötti szerződéses kapcsolatról tanúskodik egy néhány évvel későbbi asszír tróntalapzat domborműve, amelyen a két uralkodó éppen kezet fog. 850 Az asszír király a lázadó Marduk-bél-uszáte nyomában délre vonul Babilóniába, legyőzi a lázadót és áldozatot mutat be Babilónban, Borszippában és Kutában. 849 Az asszír seregek már nyolcadszor átkelve az Euphratészen elfoglalják Szangara (kb. Kr.e. 872—849), Karkemis királyának országát. 848 Az asszír király serege ismét a „tizenkét király szövetségének” koalíciós serege ellen harcol és ismét győzelmet arat. 845 Az asszír sereg harmadszor ütközik meg Észak-Szíriában a „tizenkét király szövetségével” és ismét győzelmet arat. 844 Az asszír király seregével ismét eljut a Tigris forrásához, ahol felállíttatja hatalmas szobrát, amelyre felvéseti hőstetteit. 843 A perzsák (Parszua) első megjelenése az asszír forrásokban. Az asszír királyfelirat a Zagrosz északi részén azonosítja a népet. 841 Az asszír seregek ismét a szíriai koalíció ellen vonultak, amelyet azonban ekkor már Damaszkusz új királya, Házáél vezet. Az asszírok Damaszkusz közelében csatát nyernek (1121 harcikocsit és 470 lovast zsákmányolnak), a várost ostrom alá fogják, majd betörnek Izraelbe, ahol Jéhu, Izrael királya adót fizet nekik. Az eseményt a British Museumban látható Fekete Obeliszk egy jelenete is megörökíti. Az asszír király 838-ban tett még egy kísérletet Damaszkusz bevételére de ekkor sem járt sikerrel. 840 Az asszír seregek betörnek Urartu területére (Kelet-Törökország és Örményország) és elpusztítanak két urartui várost, Szuguniát és Arzaskunt. 839 Az asszír seregek már harmadszor jutnak el az Amanusz-hegységig (az előző két alkalommal (842 és 840) cédrusfát vágtak) és először jutnak el Que (Kilikia) területére, ahol városokat foglalnak el. 838 Az asszír seregek a király 21. uralkodási évében már 21-edszer kelnek át az Euphratészen és elfoglalják Hazaél damaszkuszi király négy városát. 837 Az asszír király a délkelet-anatóliai Tabal országba vezet hadat. Ezt a hadjáratot a következő évben is megismétli. 835 A médek (Madai, Amadaiia) első megjelenése az asszír forrásokban. A király a Zagrosz-hegységbe vezeti seregét, ahol Namri ura, Ianzú, sok más környékbeli uralkodóval együtt behódol neki. A király Harhar városában felállíttatja a szobrát. 834—833 A király vezette asszír seregek mindkét évben átkelnek az Amanusz-hegységen, és Que (Kilikia) országába érve városokat hódoltatnak és óriási zsákmányt halmoznak fel. Eljutnak Tarszosz (Tarzi) városáig. 832 Az asszír sereg Urartu ellen vonul. A sereget Dajján-Assur turtánu (főparancsnok) vezeti, és egy csatában legyőzi Szarduri (Széduru) urartui királyt (ez I. Szarduri urartui király első említése az asszír királyfeliratokban). A következő négy évben a már 30 éve trónon ülő III. Sulmánu-asarédu a fővárosban, Kalhuban maradt, és a turtánu vezette helyette a sereget: 831-ben az Amanusz-hegységben fekvő Pattina ország fővárosa, Kinalua, 830-ban Habhu ország, 829-ben a Zagroszban fekvő Hubuskia és Mannai országok ellen. 828-ban Dajján-Assur ismét Hubuskia, Gilzánu, Mannai és Muszaszir ellen vonul. 828 Assur-dánin-apla, a király legidősebb fia vezetésével Asszíria összesn 27 városában robban ki lázadás a király ellen. Assur-dánin-apla, a trónörökös talán megsértődött, hogy őt háttérbe szorítva már évek óta a turtánu vezette helyette az asszír sereget. A főváros, Kalhu kivételével Asszíria szinte minden nagyobb városa (Ninive, Assur, Arrapha, Arbailu és Hindánu) is csatlakozik a lázadáshoz. A lázadást csak III. Sulmánu-asarédu halála (Kr.e. 824) után sikerül leverni.

V. Samsi-Adad (Kr.e. 823—811) asszír király trónralépése. Bár nem ő volt a legidősebb fiú, mégis sikerül a trónt megszereznie és a lázongó városokat pacifikálnia. Valószínűleg apja babilóni szövetségese, Marduk-zákir-sumi siet a segítségére. Ennek azonban ára volt. V. Samsi-Adad szerződésben kénytelen elismerni a babilóni király fölérendelt szerepét. 822 1. hadjáratán Urartu ellen vonul. 821 2. hadjáratán Mutarrisz-Assur, a főeunuchja és bizalmi embere, a harcedzett parancsnok Urartu ellen vezeti az asszír sereget. Az asszír források ekkor említik először Ispuini (Uspina) (kb. Kr.e. 830—811) urartui királyt 820 3. hadjáratán a Zagrosz északi területeire vezette az asszír sereget. Sarcot kapott Hubuskiától, Mannaitól és a perzsáktól (Parszua). Bevonult a médek (Mataia) területére és csatában megölte a méd Hanasziruka 2300 katonáját. 819 4. hadjáratán átkelt a Zábon és bevonult Babilóniába. Elfoglalta Mé-Turnatot. Ezután ostrom alá vette Dúr-Papszukkal városát, ahol az ostrom során 13.000 katonát ölt meg. Marduk-balasszu-iqbi Káldea, Elám, Namri és Arám seregeit összevonva megütközött az asszírokkal a Daban-folyó mentén. Az asszírok 5000 emberét megölték, 2000-et pedig fogságba hurcoltak. 810 Menua (kb. Kr.e. 810—790) urartui király trónralépése. Uralkodása alatt Urartu sikeres terjeszkedik Asszíria északi határa mentén keleti (Mannai) és nyugati irányba, Anatólia belseje felé. 813 Az asszír király megtámadja Babilónt és azzal köszörüli ki a becsületén esett csorbát (rövid időre Marduk-zákir-sumi vazallusa lett), hogy legyőzi, majd fogságba hurcolja Marduk-zákir-sumi fiát, Marduk-balasszu-iqbit, majd a következő évben annak utódját, Baba-aha-iddinát is. Elfoglalja Dért, Lahirut, Gananátit, Dúr-Papszukkalt és Mé-Turnatot, és áldozatot mutat be Kuthában, Babilónban és Borszippában.

III. Adad-nirári (Kr.e. 810—783) asszír király trónralépése. A király kiskorúsága idején, öt éven keresztül anyja, V. Samsi-Adad özvegye, Szammuramat (Szemirámisz) ül az asszír trónon. A hagyomány az ő nevéhez köti a függőkertek megépítését. 806 Az asszír király seregei Damaszkuszig vonulnak és a városban ostrom alá veszik Márit, Damaszkusz királyát, aki 100 talentum aranyat és 1000 talentum ezüstöt fizet hadisarcként. Az asszírok emellett hadisarcot kapnak Szidóntól, Türosztól, Edómtól, a filiszteusoktól és Izrael királyától Jóástól (Iu’asu). 797 Hatalmas birtokadományt és több tartományt ajándékoz Nergal-érisnek, Rasappa és Hindánu helytartójának, akinek hatalma jelentősen megnő a királyság rovására.

Urartu

I. Argisti (Kr.e. 789—766) urartui király trónralépése. Apja Menua nyomdokain járva keleti és nyugati irányba is terjeszkedik. Nyugaton kiterjeszti befolyását Gurgum, Kummuh és Meliddu újhettita királyságaira, és Észak-Szíriában veszélyezteti Asszíria befolyási övezetét. Az asszír királyok helyett az a nagyhatalmú Samsi-ilu vette fel vele a harcot és győzte le, aki három asszír király alatt is (Kr.e. 810—755) betöltötte a turtánu rangot.

II. Szarduri (Kr.e. 765—733) urartui király trónralépése. Uralkodása alatt érte el Urartu legnagyobb kiterjedését. Keleten az Urmia-tó környéke, nyugaton pedig Észak-Szíria jelentős része is befolyása alá került. Nyugati hegemóniáját majd csak III. Tukulti-apil-Ésarra (Kr.e. 745—727) asszír királynak sikerült megtörnie (Kr.e. 743).

I. Rusza (Kr.e. 732—714) urartui király trónralépése.

IV. Sulmánu-asarédu (Kr.e. 782—773) asszír király trónralépése. Mindössze két felirata ismert, és mindkettő egy-egy nagyhatalmú hivatalnokának, Samsi-ilunak (turtánu) és Bél-Harrán-béli-uszurnak (nágir ekalli, palotahírnök) dicsőségét zengi. Ez utóbbi még egy várost is elnevezett magáról. Samsi-ilu hadjárata I. Argisti urartui király ellen. 773 IV. Sulmánu-asarédu nagyhatalmú turtánuja, Samsi-ilu Damaszkusz ellen vezet hadjáratot.

III. Assur-dán (Kr.e. 772—755) asszír király trónralépése. Mindössze egy építési felirata ismert, illetve valószínűleg neki tulajdonítható egy töredékes, Samsi-ilu limmujára (Kr.e. 770) keltezhető„istenlevél”, amelyben talán a babilóniai Marad elleni hadjáratról emlékezik meg. 770 Samsi-ilu limmujában az asszír hadsereg a babilóniai Marad ellen vonul.
763. június 15. Teljes napfogyatkozás volt látható Ninivéből.

V. Assur-nirári (Kr.e. 754—745) asszír király trónralépése. Uralkodásáról alig tudunk valamit. II. Szarduri egy feliratában azt állítja, hogy legyőzte őt, és ismert egy Mati’iluval, Arpad királyával kötött töredékes szerződése. Hatalmának egy katonai hatalomátvétel vet véget, amely III. Tukulti-apil-Ésarrát segíti az asszír trónra.

Nabú-nászir (Kr.e. 747—734) Babilón királya.

III. Tukulti-apli-Ésarra (Kr.e. 745—727) asszír király trónralépése. Valószínűleg egy lázadás során, katonai hatalomátvétellel szerezte meg az asszír trónt. 744 Az asszír seregek Namri és a Zagrosz északi részére vonulnak, mélyen betörnek a hegyvidékre és számos várost megostromolva egy évszázadra kijelölik Asszíria keleti befolyási övezetének határait. 743 Az asszír király seregei Arpad (Észak-Szíria) ostromát félbehagyva Kummuh (Délkelet-Anatólia) területén, Kistan és Halpi térségében legyőzik Sulumal, Meliddu királyának, Tarhulara, Gurgum királyának és II. Szarduri urartui király koalíciós seregét. Az urartui királyt egészen fővárosáig, Turuspáig (Tuspa) üldözik, és a város előtt még csatát nyernek az urartuiakkal szemben. 741 Az asszírok Mati’ilu városát, az észak-szíriai Arpadot három évi ostrom (Kr.e. 743—741) után elfoglalják. 740 Az asszír hadsereg Észak-Szíriában elfoglalja Unqi fővárosát, Kinaluát. 739 Az asszír király Ulluba (az Asszíriától északra fekvő hegyvidék) ellen vezet hadjáratot és az ország 29 erődjét sikerül elfoglalnia. 738 Az asszír seregek Észak-Szíriában kijutnak a Földközi-tenger partjáig. Itt egészen Türoszig hódoltatják a föniciai városokat (Arwad, Szidón), amelyek ettől kezdve vazallusi függésbe kerülnek Asszíriától. Menachem, Izrael királya (Kr.e. 743—738) ekkor 100 talentum ezüstöt fizetett az asszír királynak, amelyet adó formájában szedett be Izraeltől: minden tehetős embertől 50 sékelt (2Kir 15:17-20). Ugyanebben az évben a király egyik eunuchja a Záb-folyón túl élő Ahlamu arámiakat hódoltatja. 737 Az asszír király a keleti arámiak és Média ellen vezet hadjáratot. Ennek során az asszírok 14 nagyvárost és a környékükön fekvő több száz kisebb települést foglalnak el. 735 Az asszír seregek Urartu ellen vonulnak és több, mint 30 várost ostromolnak meg. 734 Az asszír király seregei élén Fönícia érintésével Izrael ellen vonul. A királyságról levágja és tartománnyá szervezi a tengerparti Dórt, majd a filiszteus városok (Ekron, Asdód, Askelón, Gáza és Gát) hódoltatásával az egyiptomi határig jut. Ezzel több, mint 100 évre kijelöli az Asszír Birodalom és Egyiptom határát. Izrael királya Pekach (Kr.e. 737—732) behódol. Izrael lakosságának jelentős részét Asszíriába hurcolják (2Kir 15:29). 733 Izraelről levágják Megiddót és Gileádot és asszír tartománnyá szervezik. Júda Asszíria vazallusa lesz. 732 Az asszírok elfoglalják Damaszkuszt, és területét tartományokra osztják: Szubite, Manszuate, Damaszkusz, Karnaim és Hauran. Izrael maradéka Szamaria központtal bábállam lesz. Pekachot, Izrael királyát Hóseá (Kr.e. 732—724) megöli és behódol az asszíroknak (2Kir 15:30). 731—729 Az asszír király Babilóniába vonul, hódoltatja az arámi törzseket és elfogja Nabú-mukin-zérit (Kr.e. 731—729) Babilón királyát. Púlu néven elfoglalja a babilóni trónt.

V. Sulmánu-asarédu (Kr.e. 726—722) asszír király trónralépése. 724 Az asszír király ostrom alá veszi Izrael fővárosát, Szamariát, és bár Izrael királya, Hósea (Kr.e. 732—724) behódol, a város két évi ostrom után elesik.

II. Sarrukín (Kr.e 721—705) asszír király trónralépése. Szamaria ostroma. Marduk-apla-iddina (Kr.e. 721—710) elfoglalja a babilóni trónt. 721 Az asszír király seregei élén nyugatra vonul, hogy leverje a szíriai—föniciai—izraeli koalíció lázadását. Először Qarqarnál legyőzte a Iaubi’di vezette koalíciós sereget (Hamat, Arpad, Szimirra, Damaszkusz és Szamaria seregeit), majd a Földközi-tenger partvidékén délre vonulva és Gázát érintve elérte az egyiptomi határt, ahol Raphia (Rapihu) mellett legyőzte a Re’e tábornok vezette egyiptomi sereget. Ezzel újabb évtizedekre megszilárdította az asszír-egyiptomi határt. Hazafelé vonulva megostromolta Szamariát, amivel kezdetét vette Izrael népessége Asszíriába hurcolásának hosszú folyamata (2Kir 17:5-41). 720 Az asszír seregek a Tigris bal partján délre vonulva Babilóniát fenyegetik ahol az asszír uralkodóváltás idején Bít-Jakin káld törzsfőnöke, Marduk-apla-iddina elfoglalta a babilóni trónt. Dér mellett az asszír sereg megütközött az I. Humban-nikas (Kr.e. 743—717) elámi király vezette elámi sereggel. Az asszír királyfelirat ugyan győzelemről szól, de a hadjárat nem folytatódott, és az asszírok tíz éven keresztül nem jöttek Babilóniába. A babilóni seregek lekésték a csatát. 719 Az asszírok megostromolják Suandahult és Durdukkát. 718 Az asszír sereg Szinuhtut ostromolja. 717 Az asszír király seregei elfoglalják Karkemist. Pisziri, Karkemis királya ugyanis jó kapcsolatokat ápolt Midásszal, Phrügia királyával, Asszíria ellenségével. Az asszírok ezzel egy esetleges szír-phrüg-urartui koalíció létrejöttét igyekeztek megakadályozni. Ebben az évben kezdi el Sarrukín építtetni az új asszír fővárost, Dúr-Sarrukínt (Khorszábád), az új asszír főváros építésének kezdete. 716 Az asszír király Mannaion keresztül Média ellen vonul. Számos várost (Izirtu, Bít-Kilamzah, Ganunguhtu, Kiseszim, Harhar) megostromol és gazdag zsákmánnyal tér haza. 715 Az asszír király ismét Mannai és Média ellen küldi a főemberek vezette sereget, de elfoglalják Urartu 5 tartományának 9 új erődjét is. Az asszírok eközben Que (Kilikia) tartományban is háborúznak. Legyőzik Midászt és visszafoglalnak tőle több várost. Ezzel egy időben az asszír-föníciai flotta Kilikia partjainál elsüllyeszt egy ión görög flottát, amely valószínűleg Midásszal összehangolt hadműveletet végez. 714 II. Sarrukín leghíresebb, 8. hadjárata során harmadszor vonult Mannai területére. Az asszír vazallus állam nyersanyag forrásként és az Urartu és Média területe között elfoglalt stratégiai fekvése folytán nagyon fontos volt Asszíria számára. Az asszír expedíciós sereg Mannaiból ismét elküld egy különítményt Médiába, hogy beszedje a sarcot, majd Az Uaus-hegynél megütközik II. Rusza urartui király seregével és vereséget mér rá. Az asszír királyfelirat szerint a vesztes csata után Rusza öngyilkos lesz. Az asszír seregek betörnek Urartuba, de elfoglalják és kirabolják Muszaszirt, és az urartui királyok koronázó szentélyét, a Haldi-szentélyt. Hatalmas zsákmánnyal térnek haza. 713 Az asszír király Karallába vonul és legyőzi Amitasszit, Karalla királyát. Ugyanebben az évben II. Sarrukín legyőzi és Asszíriához csatolja Tabal országát (Délkelet-Anatólia), amelynek asszír vazallus királya, Ambarisz korábban követséget küldött Asszíria ellenségeihez, II. Ruszához, Urartu királyához és Midászhoz, Phrügia királyához. Az asszírok Melidduban (Délkelet-Anatólia) is hadakoznak és hadjárat során legyőzik Tarhunazit, Til-Garimmu királyát. Egy asszír sereg Filiszteába vonul és megostromolja Azuri városát, Asdódot. Asdód bábállam lesz. 712 Az asszír hadsereg ismét Filiszteába vonul a lázadó Jamani ellen és Asdód mellett megostromolja Ekront és Gátot is. Asdód asszír tartomány lesz. 711 Az asszír király Babilóniába vonul a régi lázadó, Marduk-apla-iddina ellen. A hadjárat során az asszírok az Uqnu-folyó menti csatában legyőzik a Gambulu törzs csapatait, de Jadburu területén Sutur-nahhundi elámi király erődjeit is beveszik. 710 Az asszír király Babilóniában legyőzi Marduk-apla-iddinát és megostromolja fővárosát, Dúr-Jakint. Eközben egyik eunuchja, Que (Kilikia) tartomány helytartója legyőzi Midászt, Phrügia királyát. Ugyanekkor egy a király eunuchjai által vezetett sereg Melidduban és Kummuhban (Délkelet-Anatólia) harcol és legyőzi Mutallut, Kummuh királyát. Egy további sereg, amelyet 7 eunuch vezet, a Zagrosz-hegységben fekvő Ellipi területét folytat hadműveleteket. 709—708 Az asszír seregek Babilóniában folytatnak hadműveleteket, és beveszik Dúr-Jakint, Marduk-apla-iddina támaszpontját. 707 Felavatják Asszíria új fővárosát, Dúr-Sarrukínt (Khorszábád). A templomokba beköltöznek az istenek. Egy asszír expedíciós sereg partra száll Cipruson. Járvány tör ki Asszíriában. 705 Az asszír király Anatóliába, Tabal országba vezeti hadseregét, de egy csatában életét veszti és a holtteste sem kerül elő. A birodalom számos területén asszír ellenes lázadások robbannak ki. Babilóniában ismét Marduk-apla-iddina, Szíria-Palesztina területén pedig Júda királya, az Egyiptom támogatását is élvező Hiszkija áll a lázadás élére.

Szín-ahhé-eriba (Kr.e. 704—681) asszír király trónralépése. 703 Uralma megszilárdítása céljából Szín-ahhé-eriba hozzálát a lázadások leveréséhez. Először Babilóniába vonul, ahol egy hatalmas koalíciós sereggel kerül szembe. A sereg Marduk-apla-iddina, Imbappa és Tannanu, két elámi turtánu, 10 elámi parancsnok, Nergál-nászir a Szutu törzs főnöke, Baszkunu, az arabok királynőjének, Jati’ének a fívére, valamint a káldok és arámiak 80.000 íjászából és több ezer lovasából állt. Az asszír főemberek először vereséget szenvednek Kis város kapui előtt, de az asszír királyi sereg megostromolja Kuthát, majd a Kis városa mellett vívott csatában legyőzi a koalíciós sereget. Ezután Bít-Dakkuri, Bít-Sza’alli, Bít-Amukkanni és Bít-Jakin káld törzseinek összesen 88 fallal körülvett városát, és több száz kisebb települését foglalja el. Összesen 208.000 embert telepít át Asszíriába. A babilóni trónra egy helyi embert, Bél-ibnit (Kr.e. 702—700) ülteti. 702 Az asszír király az iráni Zagrosz-hegységbe vonul seregével és hódoltatja Kassú országot, Jaszubigallai törzset, Bít-Kilamzah városát és Ispabara Ellipi királyának két városát, Marubistit és Akkuddut. 701 Az asszír seregek a lázadás másik központja a levantei partvidék (Szíria-Palesztina) azon belül is Júda ellen vonulnak. A föniciai tengerparton, Szidón, Szarepta, Türosz, Akzib és Akkó érintésével vonulnak Júda felé. Luli, Szidón királya Ciprusra menekül. Júdába érkezve az asszír király – mint az a palotadomborművein is látható – Lákis alatt építteti fel táborát és hozzálát a város ostromához. A hadjárat során Júda 46 városát (köztük Timnát, Libnát, Gátot és Ekrónt) ostromolja meg és pusztítja el. A Hiszkija felmentésére érkező egyiptomi (núbiai és egyiptomi) sereget Eltekénél legyőzi, és a ráb saqé (főpohárnok), turtánu (tábornok) és ráb sa-rési (főeunuch) vezetésével sereget küld Jeruzsálem alá, amely ostromgyűrűbe fogja a várost. A Biblia szerint azonban az ostrom nem sikerül és az asszírok hazavonulnak. Az asszír királyfeliratok mellett a Biblia is részletesen tárgyalja az eseményeket (2Kir 18-20; Iz 10:28-32, 36-37; 2krón 32:1-23). 700 Negyedik hadjáratán az asszír király ismét Babilóniába vonul és Bittuttunál legyőzi Marduk-musézib (Suzubu) káld törzsfőt. 699 Szín-ahhé-eriba Babilónban meneszti Bél-ibnit, a város asszír vazallus királyát és helyette Assur-nádin-sumit, saját trónörökös fiát ülteti a babilóni trónra. 698 Az asszír seregek Sulmu-béli limmujában (eponümátusa idején) Que tartományba (Kilikia, asszír Hilakku) vonulnak és legyőzik a helyi csapatokat és a tartományba betörő görögöket (iónokat). Ugyanekkor a kilikiai partok mentén elsüllyeszt egy görög flottát is. 697 Az asszír király 5. hadjáratát északi irányba, a Nipur-hegyhez vezeti. 695 Az asszír seregek Assur-bél-uszur limmujában (eponümátusa idején) Tabal országba (Délkelet-Anatólia) vonulnak és Til-Garimmunál győzelmet aratnak. A legyőzött ellenség soraiból több tízezer embert soroznak be az asszír hadseregbe. 694 Hatodik hadjáratán az asszír király föníciai vazallusai által épített és kezelt hajókon lehajózik az Euphratészen a Perzsa-öbölbe és partra száll Elámban. Itt az Ulaj-folyó mellett nagy csatát vív az elámi hadsereggel és győzelmet arat. Az elámi király, Hallusu-Insusinak azonban azt kihasználva, hogy az asszírok a Perzsa-öbölnél táboroznak, Déren keresztül betör a csaknem védtelenül hagyott Babilóniába, elfoglalja Szippart és a babilóni trónról elhurcolja az asszír trónörököst, Assur-nádin-sumit. Helyére saját emberét Nergál-usézibet (Suzubut) ülteti. 693 Az asszírok a Perzsa-öböltől visszatérve bevonulnak Urukba. Nergál-usézib az elámi sereggel ellenük vonul, de Nippur tartományában vereséget szenved tőlük és fogságba esik. Babilón trónját Musézib-Marduk foglalja el. Az elkövetkező két évben Elámnak két királyát is elűzik. 692 Hetedik hadjáratán az asszír király Déren keresztül ismét Elám ellen vonul és a határ mentén 34 elámi várost ostromol meg és vesz be. Az asszír sereg végigdúlja az elámi határt. A hátában, Babilóniában azonban újabb lázadás robban ki. 691 A babilóni (káld és arámi) illetve elámi koalíció seregei (150.000 ember) Babilónia felől Asszíria ellen vonulnak, és a Tigris mentén, Halulénál megütköznek az asszír sereggel. A babilóni és elámi koalíciós sereget a káld Musézib-Marduk (Suzubi), ekkor Babilón királya, és Umman-menanu, Elám királya vezeti, de csatlakozik hozzá Parszuas, Anzan, Paseru, Ellipi országa, Iazan, Lakabra, Harzunu, Dummuqu, Szulai és Szamuna törzsei, valamint az időközben meghalt Marduk-apla-iddina fia, továbbá Bít-Adini, Bít-Amukkani, Bít-Szillana, Bít-Szalatutu-akki Puqudu, Gambulum, Halatum, Ru’ua, Ubulum, Malahu, Rapiqu, Hindaru, Damunu törzsei és Lahiru városa. Az asszír királyfelirat szerint a csatában az asszírok megállították az elámi támadást, bekerítették az ellenséget ée megtizedelték őket. Humban-undasa, az elámi tábornok főembereivel együtt elesett. A menekülőket az asszír lovasság és a harcikocsizók vágták le. A Babilóni Krónika szerint a csatát a babilóni koalíció nyerte. 689 Az asszír király a lázadásokért és fiának elhurcolásáért úgy állt bosszút, hogy ostrom alá vette Babilónt, és miután 15 havi ostrom után elfoglalta, lerombolta a várost és templomait, köztük az Észagilát, Babilón főistenének, Marduknak a templomát. Az istenszobrokat összetörette, a város palotáit és házait is leromboltatta, sőt, néhány csatornán keresztül a város területét az Euphratész vizével is elárasztotta. A törmelékből a birodalom minden részébe küldött elrettentésül. Babilón királyát, Musézib-Mardukot (Kr.e. 692—689) Asszíriába deportálták. Babilónnak nyolc éven keresztül nincs királya. A következő évekről szinte alig van adatunk. 683 Az első asszír trónörökös, Assur-nádin-sumi Kr.e. 694-es elhurcolása és Elámban bekövetkezett halála után a következő legidősebb fiú valószínűleg Arda-Mulisszi volt, akit vagy kineveztek trónörökösnek, vagy joggal reménykedhetett abban, hogy őt fogják kinevezni. Ebben az évben azonban Szín-ahhé-eriba a negyedik legidősebb fiát Assur-ah-iddinát nevezte ki trónörökösnek, aki felvette az Assur-etelli-iláni-mukin-apli nevet, amit ritkán használt. A trónörökössé való kinevezésben valószínűleg kulcsszerepet játszott anyja, Zakútu (Nakia). 681 Idősebb testvéreinek sikerül a királyt a már trónörökössé kinevezett Assur-ah-iddina ellen fordítaniuk, aki száműzi őt (Kr.e. 681. I. hó, valószínűleg északnyugatra, talán a turtánu tartományába). Hogy Arda-Mulisszi ezután végre megkapta-e a trónörökösi címet, vagy sem, nem tudjuk. Az azonban a Bibliából ismert (2Kir 19:37), hogy miközben Szín-ahhé-eriba egy templomban (Niszroch-templomban) imádkozott, két fia, Adrammelech (Arda-Mulisszi) és Szarecer karddal leszúrta (Kr.e. 681. X. 20.). Assur-ah-iddina azonnal hazaindult. Az apagyilkos fívérek serege átállt hozzá, a bűnösök pedig a Biblia szerint Ararát (Urartu) földjére menekültek. A hatalomátvételt leszámolás követte.

Assur-ah-iddina (Kr.e. 680—669) asszír király trónralépése. 680 Első uralkodási évében azonnal hozzálátott Babilón és a Marduk-templom, az Észagila újjáépítéséhez. Nabú-zér-kitti-lisir, Marduk-apla-iddina, Tengerföld ura ellen vezet hadjáratot. Nabú-zér-kitti-lisir az asszírok elől Elámba menekül, ahol megölik. Testvére, Ná’id-Marduk megszökik Elámból és behódol Assur-ah-iddinának, aki nekiadja testvére egykori tartományait (Kr.e. 677). 679 Az asszír király elfoglalja az egyiptomi határon fekvő Arzát, ami az asszírok egyiptomi politikája változásának biztos előjele. Királyát Aszuhilit bilincsbe verve Asszíriába viszik. Ugyanebben az évben Hubuskia országban (Anatólia) legyőzik a kimmereket. 678 Az Assur-ah-iddina Krónika szerint babilóni hadjáratán legyőzi és kivégzi Samas-ibnit, Bít-Dakkuri káld törzsének fejét. Valószínűleg ugyanebben az évben győzelmet arat Mannai, a gutik (Zagrosz-hegység) és a szkíta király, Ispaka’a seregei felett. 676 Az asszír király nyugati hadjáratán megostromolja a föniciai Szidón városát. Szidón királya, Abdi-milkutti a tengeren menekül, de az asszírok elfogják és lefejezik. Az asszírok elfoglalják Szidón összes birtokát, és megostromolnak16 várost. A tengerparton új várost alapít Kár-Assur-ah-iddina („Assur-ah-iddina kikötője”) néven. 675 Babilóni hadjárat. Az elámiak betörnek Babilóniába és megtámadják Szippart. Kilikiai hadjáratán az asszír király 21 erődített várost vesz be ostrommal, Melidduban (Anatólia) pedig ostrom alá veszi Meliddu királyát, Mugallut. 674 Az egyiptomi hadjáratra készülve Assur-ah-iddina megnemtámadási szerződést köt Urtakuval, Elám királyával, aki visszaad néhány Babilóniából elhurcolt istenszobrot (Agadei Istár). A Babilóni Krónikából tudjuk, hogy az asszír király már ebben az évben sikertelen hadjáratot indít Egyiptom ellen. 673 Talán még az apagyilkos asszír hercegek nyomában megtámadja Subriát. Az asszír király istenlevele részletesen leírja Subria fővárosának, Uppumunak az ostromát, a város elestét és pusztulását, illetve Subria királyának, Ik-Tesupnak kétségbeesett alkudozását, majd halálát. 673. XII. 5-6-án (Kr.e. 672. február 7.-én) meghal Ésarra-sarrat királyné, Assur-ah-iddina felesége. 672 Ez év tavaszán Assur-ah-iddina megbetegszik, és emiatti aggodalmában, illetve saját trónrakerülésének nehézségeire gondolva örökösödési szerződésében (Kr.e. 672. II. 12) megosztja a hatalmat két fia között: Assur-bán-apli a kisebbik fiú lesz Asszíria trónörököse és majd Asszíria királya, idősebb fia, Samas-sum-ukin pedig a babilóni trón örököse és majd Babilón királya, aki azonban alárendeltje az asszír királynak. Kedvenc fiának és trónörökösének, Assur-bán-aplinak Tarbiszu városában palotát építtet. Megesketi Asszíria főembereit és az összes vazallusát az örökösödési szerződésre. Három méd városúr (bél áli) eljön Ninivébe és behódol Assur-ah-iddinának. 671 Tizedik hadjáratán Assur-ah-iddina seregei betörnek Egyiptomba. Valószínűleg ennek a hadjáratnak során elfoglalja Türosz városát, és királyát Ba’álut fogságba hurcolja. (Assur-ah-iddina korábban szövetséget kötött Ba’áluval (ennek a töredékes táblája fennmaradt), de később Ba’álu Taharqával (Tarqú) (Kr.e. 690—664) Egyiptom és Kús (Núbia) fáraójával szövetkezett, és ezzel megszegte az asszír királynak tett hűségesküjét.) A korábbi egyiptomi hadjárat kudarcára emlékezve Arábia minden királyának összes tevéjét elhozzák az expedícióra. Az egyiptomi határon legyőzi az egyiptomi sereget és Taharqát és seregét 15 napon át a sivatagon keresztül egészen Memphiszig üldözi. Taharqa megsebesül, fővárosát, Memphiszt pedig az asszírok fél nap alatt beveszik. A trónörököst, Usanahurut és testvéreit, Taharqa egész családját Asszíriába hurcolják. Talán az egyiptomi hadjáratokhoz köthető esemény, hogy Assur-ah-iddina visszaküldi az araboknak az asszír udvarban nevelkedett királynőjüket, Tabúát és elhurcolt istenszobraikat. Amikor Házáél, az arabok királya meghal, fiát, Iata’át ülteti a helyére, és amikor lázadás robban ki az új arab király ellen, az asszírok a segítségére sietnek. 670 Asszíriában összeesküvést szőnek Assur-ah-iddina ellen, aki azonban felfedi a tervet és kivégezteti a lázadókat. Ezután ismét megbetegszik. 669 Az asszír király ismét Egyiptomba vonul, mert az ország ismét Taharqa uralma alá került. Kr.e. 669. november 1.-én azonban meghal és a hadjárat félbemarad.

Assur-bán-apli (Kr.e. 668—627) asszír király trónralépése (669 Kiszlimu hava). 668 Ez év tavaszán Samas-sum-ukint (Kr.e. 668—648) Babilón királyává koronázzák. 667 Assur-bán-apli már első uralkodási évében folytatja apja félbemaradt egyiptomi hadjáratát, Egyiptom és Núbia (Kús) királya, Taharqa (Tarqú) ugyanis visszafoglalta Memphiszt. Az asszír király 22 szíria-palesztinai vazallus királyával együtt, tengeren és szárazon vonult Egyiptomba. Kár-banitinél az asszírok csatát nyernek, mire Taharqa Memphiszből Thébaiba menekül. A még Assur-ah-iddina által a deltavidék városainak trónjaira ültetett 18 egyiptomi vazallus uralkodót (köztük, Nékót, Memphisz és Szaisz urát), akik Taharqa elől elmenekültek, visszaültette a trónjukra. Ugyanebben az évben csatában legyőzi az elámi királyt, apja egykori szövetségesét, Urtakut, aki életét veszti. Trónját egy uzurpátor, Teumman (Temp-Humban-Insusinak) foglalja el. Urtaku három fia, Ummanigas (Humban-haltas), Ummanappa és Tammarítu Teumman gyilkos haragja elől a győztes Assur-bán-aplihoz menekült. 666 Az asszír király hazatérte után azonban az egyiptomi vazallus királyok is fellázadtak és követséget küldtek Taharqához. A követet a helyi asszír erők elfogták. Valószínűleg ezekben az években, Assur-bán-apli uralkodásának első éveiben, az egyiptomi hadjáratokhoz kapcsolódóan történt, hogy az asszír király Ba’álu, Türosz királya ellen vonult és szárazon és vizen is ostromzár alá vette a szigetet. Ba’álu végül behódolt és leányát elküldte Assur-bán-apli háremébe. Példáját követte a térség többi nagy uralkodója is. Behódolása jeleként bőséges hozomány kíséretében az asszír király háremébe küldte leányát Mugallu, Tabal ország (Délkelet-Anatólia) királya és Szandasarme, Hilakku (Kilikia) királya is. Jakinlú, Arwad királyának halála után tíz fia is behódolt az asszíroknak., de még a kimmerektől szorongatott Gügész, az anatóliai Lüdia királya is segélykérő követséget küldött Ninivébe. A lüd király ezután (valószínűleg asszír segítséggel) legyőzte a kimmereket. 665 Az egyiptomban állomásozó megszálló asszír sereg parancsnokai leverik a lázadást és a hűtlen vazallusokat Ninivébe küldik. Asur-bán-apli Nékó kivételével mindenkit kivégeztet. Az elámi sereg betör Babilóniába de hamar kiverik őket. 664 Meghal Taharqa és Tantamani (Tandamane) (Kr.e. 664—657), Sabakó fia foglalja el utána a thébai trónt. Ostrom alá veszi a memphiszi asszír helyőrséget és a város mellett legyőzi az egyiptomi vazallus hercegek seregét (ekkor hal meg I. Nékó, Szaisz ura). 663 Az asszír király seregével ismét Egyiptomba vonul. Tantamani Memphisz alól Thébaiba menekül, de az asszír sereg ide is utána vonul és elfoglalja a fővárost. Az asszírok hatalmas zsákmánnyal térnek haza. 660 k. Az asszír seregek Mannai királya, Ahseri ellen vonulnak, aki fővárosából, Izirtuból elmenekül, de népe fellázad ellene és megöli. Fia Ualli lesz helyette a király, aki behódol az asszíroknak. A hadjárat során az asszír seregek Média 75 erős városát foglalják el. 655 Pszammetikosz egyiptomi asszír vazallus király (Szaisz ura) lüd zsoldosok segítségével kiszorítja az asszírokat Egyiptomból. Az asszírok a Babilóniát érő ismételt elámi betörés és a rövidesen kirobbanó babilóni lázadás miatt már nem tudnak reagálni és feladják Egyiptomot. Gügész lüd király elfelejtette az asszíroknak tett hűségeskűt, sőt, segítséget küldött Egyiptomba Pszammetikosznak (Pisamilki). Assur-bán-apli ezután az istenekhez fohászkodott, hogy büntessék meg a hitszegő Gügészt. Kérése beteljesült: a kimmerek csatában megölték Gügészt és csontjait szétszórták (Kr.e. 652?). Utódja Ardüsz azonnal segítséget kért az asszíroktól és behódolt Assur-bán-aplinak (Kr.e. 650 körül?). 653 Az asszír seregek az Uláj-folyó menti döntő csatában legyőzik Teumman elámi király seregét. Teumman a csatában elesik, levágott fejét az asszír udvarba viszik (a British Museumban található asszír palotadomborművek drámai jelenetekkel ábrázolják a csatát). Az elámi trónra az asszír király Urtaku egyik hozzá menekült fiát Ummanigas (III. Humban-haltas) ülteti. Egy másik menekült elámi herceget, Tammaritut Hidalu ország trónjára ülteti. Hazafelé legyőzi Elám babilóniai szövetségesét, az arámi Gambulu törzs főnökét, Dunanit. Khsathrita méd király ebben az évben támadást akar indítani Asszíria ellen, de az asszír szövetségben álló szkíták már útközben szétverik a seregét és magát a királyt is megölik. A király nélkül maradt Média 28 évre a szkíták uralma alá kerül. 652 Samas-sum-ukin, Babilón királya fellázad öccse, Assur-bán-apli asszír király ellen. A lázadásban támogatja őt Ummanigas (III. Humban-haltas) elámi király, akit az asszírok az előző évben segítettek az elámi trónra, de mellette állnak a Babilóniai arámi és káld törzsek, valamint az arabok is. Az asszírok oldalán áll a Babilóniai városok nagy része. Samas-sum-ukin megtámadja Kutha városát és kiszorítja onnan az asszírokat. A harcok ettől számítva 4 éven keresztül folynak. Eközben az asszírok által trónra ültetett, de ellenük fellázadt Ummanigast testvére, Tammaritu csatában legyőzte és megölte. Ő is a lázadó Samas-sum-ukin pártjára állt, de egyik főtisztje, Indabigas legyőzte őt, mire ismét Asszíriába menekült, ahol Assur-bán-apli megbocsátotta pártütését. 650 Babilón ostromának kezdete. 648 A lázadás Babilón hosszú ostromával és kiéheztetés utáni elestével véget ér. Samas-sum-ukin palotája lángjai közé veti magát. Babilónban ezután egy Kandalánu (Kr.e. 648—627) nevű hivatalnok gyakorolja a hatalmat. Egyes elképzelések szerint maga Assur-bán-apli ült ezen a néven a babilóni trónra, de az is lehet, hogy Kandalánu egy helyi babilóni vazallus volt. Eddig az évig áll rendelkezésünkre az évnek nevet adó asszír hivatalnokok (limmu, eponümosz) Kr.e. 911-től folyamatos listája. 647 Az asszír király büntetőhadjáratot vezet Elámba. Elám királya, Ummanaldas elmenekül, az asszírok pedig Tammaritut ültetik helyette a trónra. Tammaritu azonban megint fellázad, mire az asszírok kirabolják és felgyújtják Szúzát. 644—643 Az asszír seregek büntetőhadjáratot vezetnek a babilóni lázadást szintén támogató arabok ellen. Bár a királyfeliratból ez nem derül ki egyértelműen, az asszírok a qedári arabok több királya ellen, és több fronton is harcolnak. Uaité’t, a lázadó asszír vazallust az asszír seregek légyőzik, mire katonái fellázadnak ellene, és a király az asszírok kezére kerül. Egy másik királyuk Ammuladdin Moáb és Edóm területén lázadt Asszíria ellen, de Kamashalta, Edóm asszír vazallus királya asszír segítséggel legyőzte őt. Az asszír király Damaszkuszból vonult a harmadik lázadó király, Abijate (és testvére Ajamu) ellen. Hosszú üldözés és kiéheztetés után csatában legyőzte és elfogta őket. 640 körül Az asszírok Kilikiában legyőzik Lügdamisz (Dugdamme) kimmer király seregét. 639 Assur-bán-apli hadai ismét Elám királya, Ummanaldas ellen vonulnak. Módszeresen és véglegesen elpusztítják a már északról a perzsák által is szorongatott Elámot. Lerombolják a templomokat, elhurcolják az elámi királyok szobrait, a földet pedig felsózzák.Ezzel véget ér Elám több, mint kétezer éves állami léte. Behódol az asszír királynak Kürosz (Kuras), az Elámmal szomszédos Ansan (mai Fársz) tartomány perzsa királya.

Assur-etelli-iláni (Kr.e. 631—627) asszír király trónralépése. Egy birtokadomány szövegéből tudjuk, hogy amikor apja, Assur-bán-apli „sorsára ment” (a kifejezés értelme vitatott), Szín-sum-lisir, a főeunuch volt az, aki a királyi sereggel biztosította az ő hatalomra jutását. Uralkodásáról nem sokat tudunk, de valószínűsíthető, hogy öccse, Szín-sar-iskun valamikor 627-ben talán már harcol ellene a hatalomért Babilóniában, sőt esetleg az is elképzelhető, hogy Szín-sum-lisir, a főeunuch is elfoglalja a trónt egy rövid időre Assur-etelli-iláni után.

Szín-sar-iskun (Kr.e. 627—612) asszír király trónralépése. Ebben az évben hal meg Babilón helytartója Kandalánu, és egyes elképzelések szerint Assur-bán-apli is.

Nabú-apla-usur (Kr.e. 626—605) babilóni király trónralépése. Már trónralépése előtt, káld törzsfőként és Tengerföld asszírok által kinevezett uraként is harcban állt az asszírokkal. Ebben az évben az asszír csapatok ellene vonulnak, és Nippurból kénytelen Urukig visszavonulni, ahol sikerül megállítania az asszírok előrenyomulását. Babilónnál a babilóniak legyőznek egy asszír csapatot. Nabú-apla-uszur ezután VIII. (Arahszamnu) hónap 26. napján (Kr.e. 627. november 22/23.) elfoglalja a babilóni trónt. 626 Nabú-apla-uszur Urukból visszaküldi Elámba azokat az elámi istenszobrokat, amelyeket még az asszírok raboltak el Kr.e. 643-ban és 639-ben. Az asszírok bevonulnak Szallat városába. Az ellenük vonuló Nabú-apla-uszur visszavonul a felmentő asszír sereg elől. 625 Az asszír hadsereg ismét Babilóniába vonul és a Banitu-csatornánál letáborozik. Támadást indít ugyan Nabú-apla-uszur ellen, de nem ér el eredményt. 624 Dér városa fellázad az asszír király ellen. Szín-sar-iskun asszír király bevonul Nippurba, majd váltokozó sikerű harcok után visszatér Ninivébe. 620 Az asszírok elveszítik Szippart, a várost Nabú-apla-uszur kezére kerül. 618 Szín-sar-iskun sikeres hadjáratot vezet Médiába és gazdag zsákmánnyal tér haza. 617 Nabú-apla-uszur csapatai bevonulnak Nippurba és Asszíria számára elvész a város. 616 Az Euphratész menti Szuhu és Hindánu tartományok behódolnak Nabú-apla-uszurnak. A babilóni sereg Qablinu területén legyőz egy asszír sereget. A csatában sok asszír és mannai-beli előkelő esik fogságba. A hazatérő babilóni sereg kirabolja Hindánut. Egy asszír – egyiptomi sereg egészen Qablinuig üldözi a babilóniakat, de eredmény nélkül kénytelen hazatérni. Az Arrapha tartományban, Badánu városában megvívott csatában a babilóni sereg legyőzi és az Alsó-Záb folyóig üldözi az asszír sereget. 615 Nabú-apla-uszur ezután ostrom alá veszi Assurt, de az asszír mozgósítás hatására a Tigris mentén egészen Takritig. Az asszírok 10 napig ostromolják a városban a babilóni helyőrséget, majd dolguk végezetlenül hazatérnek. A médek megtámadják Arraphát. 614 A médek királya Küaxarész (Umakistar) Ninive ellen vonul, de nem sikerül bevennie a várost. Sikerül viszont elfoglalnia a közeli Tarbiszu városát, majd a Tigris mentén délre vonulva megostromolja és elfoglalja Assurt. Nabú-apla-uszur késve, Assur eleste után érkezik a helyszínre, és szövetséget köt Küaxarésszel. 613 Szuhu ország fellázad Nabú-apla-uszur ellen. A babilóni sereg megostromolta az Euphratész szigetén fekvő Rahilu városát, de Anati (Ana’) várost már nem sikerült elfoglalnia, mert Szín-sar-sikun asszír király serege felmentette a várost. 612 Küaxarész és Nabú-apla-uszur koalíciós serege Ninive ellen vonul, és 2 havi ostrom után beveszi a várost. Ninivét elpusztítják és hatalmas zsákmányt ejtenek. Szín-sar-iskun, Asszíria királya életét veszti (?) az ostromban. A médek hazatérnek, a babilóni sereg pedig Naszibináig tör előre nyugati irányban. Harrán városában (II.) Assur-uballit foglalja el az asszír trónt.

Újbabilóni kor (Kr.e. 612—539)

Nabú-apla-uszur és babilóni sereg az Euphratész felső folyása mentén, Asszíria északi területein hódít és megostromol több várost (Hazazu, Rugguliti), majd hazatér. 610 Nabú-apla-uszur serege Asszíriába vonul ahol egyesül a médek beérkező seregével és együtt vonulnak Harrán ellen. Az asszír és egyiptomi (?) sereg elhagyja a várost és az Euphratészen átkelve Szíriába vonul. A babilóni—méd sereg bevonul Harránba és kifosztja azt. Helyőrséget hagynak maguk után és hazatérnek. 609 II. Assur-uballit asszír király asszír és egyiptomi seregével átkel az Euphratészen és ostrom alá veszi Harránt. A városból kitörő helyőrséget legyilkolja, de az ostrom nem sikerül. Ennek ellenére nem vonul el a város alól. Nabú-apla-uszur csapatai segítségére siet de nem támadja meg a város alatt állomásozó asszír—egyiptomi sereget, hanem északra fordul és a hegyvidéken hódít. A babilóni sereg (vagy a médek serege?) betör Urartuba. II. Nékó egyiptomi fáraó seregével Szíriába vonul. Útközben Megiddónál legyőzi Jósija júdai király seregét. Jósija elesik az ütközetben. 608 A babilóni csapatok Urartu határvidékén hódítanak. 607 Nabú-apla-uszur a babilóni sereggel és trónörökös fiával, Nabú-kudurri-uszurral, valamint annak seregével északra vonul hódítani. A trónörökös a meghódított országban marad, a király pedig visszatér Babilónba. Nabú-kudurri-uszur befejezi a hegyvidék meghódítását és visszatér Babilónba. Nabú-apla-uszur az Euphratész felső folyása mentén fekvő Kimuhu városa ellen vonul. Átkel a folyón és beveszi a várost, helyőrséget hagy benne, majd hazatér. 606 Az egyiptomi sereg Kimuhu alá vonul, és négy hónapi ostrom után beveszi a várost. A babilóni helyőrséget megölik. A babilóni sereg Nabú-apla-uszur vezetésével az Euphratészhez vonul és a folyó partján fekvő Quramati városában üt tábort. A folyón a szíriai oldalra átkelve elfoglal három várost. A kiráyl ezután hazatér, de a Karkemisnél állomásozó egyiptomi sereg átkel az Euphratészen és kiszorítja Quramatiból a babilóniakat. 605 Nabú-apla-uszur Babilónban marad, de a trónörökös Nabú-kudurri-uszur Karkemisnél szétveri az egyiptomi sereget. A menekülő egyiptomiakat Hamatig üldözi és egy újabb csatában ismét legyőzi, majd meghódítja Hatti országot (Észak-Szíriát). Babilónban meghal Nabú-apla-uszur babilóni király (Kr.e. 605. augusztus 16.). Nabú-kudurri-uszur Ululu hónap 1. napján (Kr.e. 605. szeptember 6-7.) elfoglalja a babilóni trónt. Ezután visszatér Szíriába és folytatja a hódítást.

II. Nabú-kudurri-uszur (Kr.e. 604—562) uralkodásának kezdete. A király Szíria-Palesztinába vonul és az egyiptomi határig elfoglalja Asszíria egykori birtokait. Megostromolja és elfoglalja Asqalont. 603 II. Nabú-kudurri-uszur és a babilóni sereg Hatti országban (Szíriában) hadakozik. 602 II. Nabú-kudurri-uszur és a babilóni sereg ismét Hatti országban (Szíriában) hadakozik. Júda királya Jójákim (Kr.e. 609—598) behódol II. Nabú-kudurri-uszurnak és babilóni vazallus lesz (2Kir 24:1). 601 A babilóni király seregeivel Egyiptom ellen vonul, ahol egy nagy mezei ütközetben hatalmas veszteségeket okoztak egymásnak és a babilóniak kénytelenek voltak visszavonulni. 600 A babilóni király nem vezetett hadjáratot, hanem hatalmas mennyiségű harcikocsit és lovat szerelt fel – talán az előző évi egyiptomi veszteségek pótlására és további hadjáratok céljából. 599 A babilóni sereg ismét Szíriába vonul és expedíciós csapatokat küld ki a sivatagba az arabok ellen harcolni. 598 II. Nabú-kudurri-uszur Kr.e. 601-es egyiptomi kudarcán felbátorodva Jójákim, Júda királya fellázadt Babilón ellen (Kr.e. 600). Amíg II. Nabú-kudurri-uszur serege újjászervezésével volt elfoglalva (Kr.e. 600), addig is helyi babilóni erőkkel, arámi és moábi vazallusainak csapataival (2Kir 24:2, Jer 35:11) zaklatta Jójákimot (Kr.e. 599). Kr.e. 598-ban végül a babilóni uralkodó Júdába vonul és decemberben ostrom alá veszi Jeruzsálemet. Jójákim, Júda királya meghal az ostromlott városban (valószínűleg megölik, Jer 22:18, 36:30). Utódja tizennyolc éves fia, Jójákin (Kr.e. 598—597) lett (2Kir 24:8). 597 Jeruzsálem három havi ostrom után, Kr.e. 597. március 16.-án elesik. A királyt, az anyakirálynőt, a főhivatalnokokat és a városi előkelőket a babilóni király Babilónba hurcoltatja (2Kir 24:10-17). Júda új királyává Jójákin nagybátyját, Cidkijját (Mattanjá) (Kr.e. 597—587) nevezi ki. 596 A babilóni király serege Karkemisig vonul és ott folytat hadműveleteket. 595 A babilóni király a Tigris partjára vonul, hogy elhárítsa az elámi fenyegetést. Amikor a babilóniak a Tigris partján, az elámiaktól egy napi járóföldre letáboroznak, az elámi sereg visszavonul. 594 II. Nabú-kudurri-uszur Babilónban marad mert lázadás robban ki ellene. A lázadás leverése során rengeteg katonáját kivégezteti, amiből arra következtethetünk, hogy katonai lázadás robbant ki ellene. Még ebben az évben Szíriába vonult. 593 A babilóni király ismét Szíriába vonul. A Biblia szerint a babilóni zavargások után Edóm, Moáb, Ammón, Türosz és Szidón követei is összeültek Jeruzsálemben, hogy egy esetleges lázadás lehetőségét megfontolják (Jer 27:3). A lázadásból azonban nem lett semmi, Cidkijjá követeket küldött (Jer 29:3) vagy maga ment (Jer 51:59) Babilónba, hogy a királyt hűségéről biztosítsa. 589 Cidkija, Jeruzsálem babilóniák által kinevezett király is fellázad. Ebben talán Egyiptom II. Pszammetikoszt (Kr.e. 594—589) követő új fáraója, Apriész (Kr.e. 589—570) támogatta, de Szíriában csak Türosz állt mellé és Ammón. 588 II. Nabú-kudurri-uszur babilóni serege azonnal Júdába vonul (2Kir 25:1; Jer 52:4) és ostrom alá veszi Jeruzsálemet (Jer 21:3-7). Az ország minden városát elfoglalja. Az év végére már csak Lákis és Azéká áll (Jer 34:6). Az év nyarán egy egyiptomi felmentő sereg érkezik Júdába, így az ostrom is szünetel, de ezt a sereget a babilóniak gyorsan visszaverik. 587 Az év nyarán (júliusban), egyévi ostrom után a babilóniak áttörik Jeruzsálem falait, és egy hónapon belül az egész város elesik (2Kir 25:2; Jer 52:5). Cidkijjá menekülni próbál, de a Jordánnál elfogják, Riblába, II. Nabú-kudurri-uszur főhadiszállására hurcolják és megvakítják. Jeruzsálemet és a Templomot lerombolják, az ország lakosságának nagy részét Babilóniába hurcolják („babilóni fogság”). Az ország élére a babilóni király Gedalját, aki Cidkijjá uralkodása alatt „első miniszter” volt. Őt azonban Jiszmáél, a királyi család rokona meggyilkolta. 586 Türosz 13 évig tartó ostromának kezdete. Türosz egy a part közelében fekvő sziget volt. Ostroma – mivel tengeren könnyen el tudta látni magát – hosszú ideig elhúzódott és kompromisszumos megoldással zárult. 582 Júdai zsidó lakosság újabb deportálása. 573 Türosz ostroma II. Etbaál király lemondásával, de a névleges függetlenség megőrzésével ér véget.

Amél-Marduk (Kr.e. 561—560) babilóni király uralkodásának kezdete.

Perzsia

Nagy Kürosz (Kr.e. 559—530) perzsa király uralkodása.

Nergál-sar-uszur (Kr.e. 559—556) babilóni király uralkodása. 557 Nergál-sar-uszur Appuasu, a kilikiai Pirindu tartomány ura ellen vonult, aki nagy sereget toborzott és Babilón nyugati tartományait fenyegette. A babilóni király a hegyek között egy völgyben ütött rajta az ellenség gyalogságán és lovasságán. A menekülő Appuasut székvárosáig, Urá’ig üldözte, majd a várost bevette. Ezután Kirsu várost vette be a menekülő Appuasu nyomában, majd hajókon átkelt egy földközi-tengeri szigetre, ahol megostromolta a lázadásban részt vevő 6000 katonának menedéket nyújtó Pituszu városát. Ezután Lüdia határáig feldúlta a környéket. Appuasu elmenekül. 556 A király visszatér Babilónba.

Nabú-na’id (Kr.e. 555—539) babilóni király uralkodása. Már első uralkodási évében egy lázadást kell levernie. 554 Nabú-na’id Hamat országba vezet hadjáratot. 553 A babilóni sereg nyugatra vonul, és Amurru országban illetve Edómban hadakozik. Nabú-na’id felirata szerint ugyanebben az évben történt, hogy Kürosz (Kuras) Ansan királya (perzsa uralkodó) legyőzi az ellene vonuló Asztüagész (Istumegu) méd királyt (kb. Kr.e. 585—553), Küaxarész fiát. A méd uralkodó serege a perzsák ellen vezetett hadjáraton átállt Kürosz perzsa uralkodóhoz és átadta neki Asztüagészt. 550 A Babilóni Krónika szerint Kürosz ebben az évben győzi le Asztüagészt. 549 Nabú-na’id babilóni király az Arábiai-félsziget északi részén, a Temá’-oázisban tartózkodott. A trónörökös, a főemberek és a sereg Babilóniában maradt. A király távollétében az újévi ünnepeket nem tartották meg. 547 Nabú-na’id babilóni király az Arábiai-félsziget északi részén, a Temá’-oázisban tartózkodott. A trónörökös (Bél-sarri-uszur), a főemberek és a sereg Babilóniában maradt. A király távollétében az újévi ünnepeket nem tartották meg. Ebben az évben meghalt a király anyja, Adda-guppi’ (a harráni Szín-szentély papnője, aki saját, Harránban előkerült felirata szerint 104 évet élt és még Assur-bán-apli uralkodása alatt született). Kürosz perzsa király Arbela alatt seregével átkelt a Tigrisen és nyugatra vonult Lüdiába, ahol legyőzte Lüdia királyát Kroiszoszt és bevette Szardeiszt, a lüd fővárost. 546 Nabú-na’id babilóni király az Arábiai-félsziget északi részén, a Temá’-oázisban tartózkodott. A trónörökös, a főemberek és a sereg Babilóniában maradt. A király távollétében az újévi ünnepeket nem tartották meg. 539 17. uralkodási évében Nabú-na’id babilóni seregei a Tigris mentén Opisz (Upi) városnál megütköztek Kürosz perzsa seregeivel és vereséget szenvedett. Szippar harc nélkül a perzsák kezére került. A Gobrüász (Ugbaru), Gutium ország perzsa helytartója vezette perzsa és tartományi alakulatok harc nélkül bevonulnak Babilónba és körbeveszik az Észagilát (Marduk-templomot). Október 29.-én Kürosz is bevonult Babilónba. A foglyul esett Nabú-na’idból keleten, Karmániában perzsa helytartó lesz.

Január 21, 2009 | Categories: az ókori kelet történelme | Tags: Asszíria, Babilon, mezopotámia, Urartu | Hoszzászólás »

Mezopotámiai névjegyzék I. – A kezdetetktől az újasszír korig

Lagas

Meszalim, Kis királya meghúzza a két városállam, Umma és Lagas között a határt.

Ur-Nanse, Lagas királya azonban legyőzi Ummát és Urt. Ekkor épülnek Lagas városának falai és templomai.

Éannatum, Ur-Nanse unokája ismét legyőzi Ummát (valamint Urukot, Urt, Márit, Szúzát és Elámot), ahogy azt híres feliratáról, a Keselyű-sztéléről tudjuk.

Enannatum, Éannatum utódja, a testvére is legyőzi Ummát (királya Urlumma), majd az ő fia,

Entemena is győzelmet arat a rivális felett. Entemena helyreállíttatja a két városállam közötti határcsatornát.

Uruinimgina, Lagas következő híres uralkodója gazdasági-társadalmi reformokat hajtott végre.

Umma

Lugalzaggeszi (Kr.e. 2359—2334) Umma királyának trónralépése. Legyőzi az ősi riválist Lagast, majd megszerzi Uruk királyságát is. Felirattöredékei szerint a Felső-tengertől (Földközi-tenger) az Alsó-tengerig (Perzsa-öböl), valamint az Euphratész és a Tigris mentén minden területet meghódít. Az összes sumer városállam a kezére kerül. A korai dinasztikus kor vége.

Kis – Agadei dinasztia

Sarrukín (Kr.e. 2334—2279) agadei uralkodó trónralépése. Miután Lugalzaggeszi legyőzte Kis királyát, Urzababát, Sarrukín, akit kitett gyerekként Urzababa kertésze nevelt és az udvarban egészen a pohárnokságig vitte, megszerzi Kis trónját és dinasztiát alapít (Agadei dinasztia, Kr.e. 2234—2154). Egy Uruk melletti csatában legyőzi Lugalzaggeszit, Uruk királyát, aki eddigre már meghódította a sumer városok jelentős részét. Új fővárost épít és Agadénak nevezi. Felirata szerint háromszor nyer Ur mellett és a várost is beveszi, falát lerombolja. Ugyanígy nyer Lagas és Umma ellen is. Larsza mellett kétszer nyer csatát. A Közel-Keletet a Felső-tengertől (Földközi-tenger) az Alsó-tengerig (Perzsa-öböl) meghódítja: Mári, Ebla és Elám is Agade függésébe kerül. Összesen 34 várost hódít meg és falaikat lerombolja.

Rímus (Kr.e. 2278—2270) agadei uralkodó trónralépése. Szolgái „pecsétjükkel” megölik.

Manistusu (Kr.e. 2269—2255) agadei uralkodó trónralépése. Felirata szerint 32 város uralkodója lázad fel ellene, senki nem marad a hűségén, de ő két részre osztja seregét és leveri őket.

Narám-Szín (Kr.e. 2254—2218) agadei uralkodó trónralépése. Hódításaival a Felső-tengertől (Földközi-tenger) az Alsó-tengerig (Perzsa-öböl) hódoltatja a Közel-Keletet. Meghódítja az Amanusz-hegységet, Armant és Eblát. Hódol neki északon Subartumtól délen Maganig minden állam. Hivatalnokai istennek nevezik, ami a mezopotámiai hagyományban néhány kivételes példától eltekintve szokatlan.

Sar-kali-sarri (Kr.e. 2217—2193) agadei uralkodó trónralépése. Baszarban (Dzsebel-Bisri) legyőzi az amurrúkat.

Dudu (Kr.e. 2189—2169) agadei uralkodó trónralépése.

Su-Turul (Kr.e. 2168—2154) agadei uralkodó trónralépése. Halálával elbukik az Agadei dinasztia. Dél-Mezopotámiában jó időre a gutik hegyvidéki (zagroszi) félnomád törzse veszi át a hatalmat.

Lagas

Gudea (Kr.e. 2144—2124), Lagas enszijének trónra lépése. Gudea egy Elám elleni hadjáratáról is tudunk, de hírnevét inkább Girszuban végrehajtott templomépítkezései őrzik.

Uruk

Utuhegál (Kr.e. 2119—2113) Uruk királyának hatalomra kerülése. Ő volt az, aki legyőzi a gutik királyát Tirigant és kiszorítja Sumer és Akkád területéről a guti törzseket. A korabeli források szerint Utuhegál azonban csúf véget ért: „kezét városa ellen gonoszul emelte: a folyó [elvitte] a holttestét” (Komoróczy Géza fordítása). Ő volt az azonban, aki Úr város élére katonai helytartóként kinevezte Ur-Nammut (talán a fia volt), a III. Ur-i dinasztia alapítóját.

Ur – III. Uri dinasztia

Ur-Nammu (Kr.e. 2112—2095) Ur királyának, a III. Ur-i dinasztia megalapítójának trónralépése. Sikerül egész Sumert és Akkádot egyesítenie. A birodalom határait az Eufrátesz és a Tigris mentén messze északra, Máriig, (sőt Észak-Szíriáig) illetve Ninivéig tolja ki. Délkeleten elfoglalja Elámot és Lagas legyőzésével ővé lesz a Perzsa-öböl partvidéke is. Közigazgatási reformján kívül építkezései, azon belül is az általa épített négy ziqqurratu (Nippur, Uruk, Ur és Eridu) teszi híressé.

Sulgi (Kr.e. 2094—2047) Ur királyának trónralépése. Hódításai során a dinasztia függésébe kerül északon Szubartutól keleten a Zagrosz-hegység államain keresztül délen Elámig szinte minden terület. Az ő nevéhez fűződik a legkorábbi ismert törvénygyűjtemény. Sulgi megkezdi közigazgatási reformját, amelynek keretei között a birodalmat három részre osztotta: a bala adót fizető magterületre, a gun-mada adót fizető perifériára és a szövetséges államok övezetére.

Aram-Szín (Kr.e. 2046—2038) Ur királyának trónralépése.

Sú-Szín (Kr.e. 2037—2029) Ur királyának trónralépése. Sú-Szín megépítteti a „Martu-falat”, egy az Eufrátesz és a Tigris között húzódó falat, amelynek az lett volna a feladata, hogy az Észak-Szíria felől a Folyóközben dél felé vándorló nomád Amurrú törzseket megállítsa.

Ibbi-Szín (Kr.e. 2028—2004) Ur királyának trónralépése. 2026 Ibbi-Szín ellen fellázad Esnunna. 2025 Ibbi-Szín ellen fellázad Szúza. 2023 Ibbi-Szín elveszíti Ummát. 2022 Ibbi-Szín elveszíti Girszut. 2020 Ibbi-Szín elveszíti Nippurt.

Iszin

Isbi-Erra (Kr.e. 2017—1985) Iszin királyának trónralépése. Isbi-Erra Ibbi-Színnek, Ur királyának főembere volt, akit királya nagy mennyiségű ezüsttel Urból északra küld, hogy gabonát vásároljon az éhező Ur városának. Isbi-Erra északra, valószínűleg Iszinbe utazik és kezdetben kifogásokat keres, majd nyiltan szakít urával, Ur királyával. Iszint teszi meg fővárosává és dinasztiát alapít. 2004 Kindattu elámi uralkodó csapatai betörnek az éhező Ur városába. A III. Ur-i dinasztia utolsó királyát Ibbi-Színt elhurcolják, a várost pedig kirabolják. 1995 Isbi-Erra csapatai kiűzik az elámiakat Urból.

Sú-Ilisu (Kr.e. 1984—1975) Iszin királyának trónralépése. Isbi-Erra fiaként visszaszerzi Úr főistenének, Nannának Elámba (Ansan) hurcolt kultusszobrát, felveszi az Úr királya címet és isteni rangra emeli magát.

Iddin-Dagan (Kr.e. 1974—1954) Iszin királyának trónralépése.

Ismé-Dagan (Kr.e. 1953—1935) Iszin királyának trónralépése.

Lipit-Istár (Kr.e. 1934—1924) Iszin királyának trónralépése. Lipit-Istárt törvénykönyve tette híressé.

Larsza

Zabája (Kr.e. 1941—1933) Larsza királya uralkodásának kezdete. A városban újjáépíti Samas (napisten) templomát.

Gungunum (Kr.e. 1932—1906) Larsza királya uralkodásának kezdete. Gungunum Zabája fívére volt. Sikeres hadjáratot vezet Elám ellen, és valószínűleg elfoglalja az egyik legfontosabb vallási központot, Nippur városát is.

Babilon – Óbabiloni dinasztia

Szumu-abum (Kr.e. 1894—1881) Babilón királyának trónralépése. Ő az I. vagy óbabilóni dinasztia (Kr.e. 1894—1595) megalapítója. Vele indul az ún óbabilóni korszak.

Szumu-la-Él (Kr.e. 1880—1845) Babilón királyának trónralépése.

Szabium (Kr.e. 1844—1831) Babilón királyának trónralépése.

Apil-Szín (Kr.e. 1830—1813) Babilón királyának trónralépése.

Samsi-Adad Ila-kabkabi Amurrú törzsfő fiaként apja városából, Terqából először Babilónba megy (talán Mári királya, Jahdun-Lim elől menekül). Babilónból már fegyveres kísérettel indul tovább és elfoglalja az Assurtól északra fekvő Ekallate városát. Három évvel később már sereggel veszi be Assurt és elfoglalja a trónt.
Narám-Szín, Esnunna királya nyugati hadjáratai során elfoglalja Assurt, és II. Érisum néven saját fiát ülteti a trónra.

Assur

I. Samsi-Adad (Kr.e. 1813—1781) Assur királyának trónralépése. Ő az óasszír kor legfontosabb uralkodója. 1796 I. Samsi-Adad elfoglalja családja ősi riválisának a városát, Márit. Jahdun-Lim családjából csak egyik fia, Zimri-Lim menekül meg, aki Aleppóba szökik. Hatalmát kiterjeszti a Zagroszban fekvő vad hegyvidéki Tukris országra, és úgy tűnik, hogy uralkodása kezdetén Hammurapi is a vazallusai közé tartozott. Máriban Jaszmah-Adadot (Kr.e. 1796—1780), Ekallatéban pedig idősebb fiát, Ismé-Dagant ültette. Nyugati hadjárata során eljutotta Földközi-tengerig, ahol az Amanusz-hegységben grandiózus assuri építkezéseihez cédrusfát vágatott. Halála után fia, Ismé-Dagan egy ideig még őrizte Assur függetlenségét, de később a birodalom elvesztette hódításait és egy időre Hammurapi birodalmának része lett.

Babilon

Szín-muballit (Kr.e. 1812—1793) Babilón királyának trónralépése.

Hammurapi (Kr.e. 1792—1750) Babilón királyának trónralépése. 1791 Hammurapi kiadja ítéletgyűjteményét. 1787 Hammurapi csapatai meghódítják Urukot és Iszint. 1786 A babilóni seregek Emutbál ország ellen vonulnak. 1784 Hammurapi megsemmisíti Malgium ország hadseregét. 1783 Hammurapi seregei beveszik Rapiqum és Salibi városokat. 1764 Hammurapi seregei legyőzik Elám, Szubartu, Gutium, Esnunna és Malgi koalícióját. 1763 Hammurapi legyőzi Rím-Színt (Kr.e. 1822—1763) Larsza királyát. Hatalma alatt egyesíti Sumer és Akkád országát. 1762 Hammurapi seregei legyőzik Esnunna és Gutium országait és Szubartu országát a Tigris mentén messze északra. 1761 Hammurapi megépítteti azt a csatorna, amely „Nippur, Eridu, Ur, Larsza, Uruk, Iszin városoknak örökké bőséges vizet juttatott.” Újjáépíti Sumer és Akkád országát, de seregei még ugyanebben az évben legyőzik Mári és Malgi városokat. Mári királya, Zimri-Lim (Kr.e. 1779—1757) Hammurapi vazallusa lesz. 1757 Hammurapi leromboltatja Mári városát. 1756 A babilóni seregek legyőzik Turukkum, Kakkum és Szubartu ország seregét. 1755 Hammurapi vízzel árasztja el és ezzel elpusztítja Esnunna városát.

Szamszuilúna (Kr.e. 1749—1712) Babilón királyának trónralépése. Ő már nem tudta sokáig fenntartania apja birodalmát. 1740 A birodalom déli területei fellázadnak Szamszuilúna ellen és II. Rím-Szín (Kr.e. 1740—1736) néven új királyt ültettek a larszai trónra. Szamszuilúna az Eufrátesz vizének elterelésével kiéheztette, majd legyőzte ellenfeleit és elpusztította városaikat.

Abí-ésuh (Kr.e. 1711—1684) Babilón királyának trónralépése.

Ammiditána (Kr.e. 1683—1647) Babilón királyának trónralépése.
Ammiszadúqa (Kr.e. 1646—1626) Babilón királyának trónralépése. Az uralkodása alatt lejegyzett csillagászati megfigyelések (Vénusz-táblák) jelentik az óbabilóni kor abszolút kronológiai támpontjait.

Szamszuditána (Kr.e. 1625—1595) Babilón királyának trónralépése. I. Murszili hettita király hódítása és Szamszuditána halála az óbabilóni korszak végét jelenti.

Hettiták – hettita óbirodalom (Kr.e. 1650—1400)

I. Hattusili (Kr.e. 1650—1620) hettita király trónralépése.

I. Murszili (Kr.e. 1620—1590) hettita király trónralépése. Babilóni hadjárata előtt elfoglalja a szíriai Aleppó városát. 1595 I. Murszili hettita serege az Eufrátesz mentén délre vonulva elfoglalja Babilónt és ezzel véget vet az óbabilóni kornak. Babilón trónját a későbbiekben a kassú dinasztia foglalja el.

I. Hantili (Kr.e. 1590—1560) hettita király trónralépése. I. Hantili apósa I. Murszili megölésével került a trónra. Harcokat vív a Hattusast is elfoglaló hurrikkal. 16. század közepe III. Puzur-Assur asszír király szerződést kötött I. Burna-Buriassal, Babilón királyával, amelyben kölcsönösen elismerték a két ország közötti határt.

Telipinu (Kr.e. 1525—1500) hettita király trónralépése. Uralkodása alatt jelenik meg a történelem színpadán Kizzuwatna királysága (Dél-Anatólia), melynek királyával, Iszputahszuval Telipinu szerződést köt. A két hettita gyűléssel, a tulijával és a pankuval is elfogadtatja a trónöröklés mindenkori rendjét szabályozó rendeletét. 15. század első fele – Parattarna, Mitanni királya kiterjeszti hatalmát Észak-Szíria jelentős területeire. Aleppó elűzött királya, Idrimi hét év száműzetés után kiegyezik Parattarnával és ezért megkapja Alalah trónját.

Középasszír kor (Kr.e. 1430—911)

II. Enlil-nászir (Kr.e. 1430—1425) asszír király trónralépése. Csak egy töredékes építési felirata ismert.

II. Assur-nirári (Kr.e. 1424—1418) asszír király trónralépése.
Assur-bél-nisésu (Kr.e. 1417—1409) asszír uralkodó trónralépése. Az asszír király szerződést kötött Kara-indassal, Babilón királyával, amelyben kölcsönösen elismerték a két ország közötti határt. Mindössze egyetlen töredékes építési felirata ismert Assurból.

Assur-rém-nisésu (Kr.e. 1408—1401) asszír király trónralépése. Mindössze egyetlen felirata ismert, amelyben megemlékezik Assur város falának újjáépítéséről.

Assur-nádin-ahhé (Kr.e. 1400—1391) asszír király trónralépése. Csak assuri palotájából származó bélyeges téglákon maradt ránk felirata.

I. Eriba-Adad (Kr.e. 1390—1364) asszír király trónralépése. Neki is csak két rövid építési felirata ismert Assurból.

I. Assur-uballit (Kr.e. 1363—1328) asszír király trónralépése. Két levele is fennmaradt az el-amarnai levéltárban, amelyek közül az egyiket III. Amenhotepnek, a másikat pedig valószínűleg IV. Amenhotepnek (Ehnatonnak) írta.

Babilon

II. Burna-Burias (Kr.e. 1359—1333) babilóni király trónralépése. I. Assur-uballit asszír király unokája volt, de amikor az egyiptomi fáraó (III. Amenhotep) fogadta az asszír király követeit, panaszt tett a fáraónál, hogy miért ismeri el független államnak Asszíriát.

Hettita újbirodalom

I. Muwatalli hettita király meggyilkolása a hettita óbirodalom végét és az újbirodalom kezdetét jelenti. I. Tudhalija nyugati irányba, Anatólia nyugati felébe Arzawa és Asszuwa országok területei ellen vezeti hadait. Eközben északról Kaska törzsek támadják meg és fosztják ki Hatti földjét, de Tudhalija vissztérve hazájukba űzi vissza a betolakodókat. Keleten Mitanni megtámadja a hettita vazallus Isuwa országát, amelynek visszahódításában Tudhalija csak ideiglenes sikereket ér el. Kortársa, I. Szaustatar, Mitanni királya, III. Thotmesz egyiptomi fáraó szíriai hadjáratai után kirabolja Assurt, majd visszafoglalja Észak-Szíriát. Tudhalija válasza sem késik, legyőzi Aleppó és Mitanni szövetségét. I. Szaustatart I. Artatama követi a Mitanni trónon, aki békét köt IV. Thotmesz (Kr.e. 1398—1390) egyiptomi fáraóval. A béke Mitanninak juttatja Észak-Szíriát.

III. Tudhalija (Kr.e. 1360—1344) hettita király trónralépése. A Kaska törzsek támadása elől Szamuhába menekül, de később sikerül a Hattusast is felgyújtó betolakodókat kiűznie Hatti földjéről.

I. Suppiluliuma (Kr.e. 1344—1322) hettita király trónralépése. Uralma kezdetén megtámadja a Mitannitól északra fekvő Isuwa országát. Ez konfliktusba keveri Mitannival, amelynek új királya, II. Suttarna állhatott amögött, hogy III. Tudhalija idején Isuwa területeket szakított el a hettitáktól. Mitanniban trónviszály alakul ki az új király, Tusratta és a trónkövetelő (II.) Artatama között. Tusratta, ahogy azt egy III. Amenhotepnek (Kr.e. 1390—1336) írt leveléből megtudjuk, visszaver egy az Eufráteszen Isuwa országába átkelő hettita sereget. Az I. szír háborúban I. Suppiluliuma ismét megtámadja Isuwát, majd délre fordulva betör Mitanniba. Tusratta kitér előle és feladja fővárosát, Wassukannit, amelyet a hettiták kirabolnak. I. Suppiluliuma nyugatra fordul, átkel az Eufráteszen, és Karkemis kivételével Mitanni minden szíriai vazallusát hódoltatja, sőt, még az egyiptomi vazallus Qádes is a kezére kerül. Az egyéves szíriai háborúban elfoglalja Aleppót, és fiát Telipinut ülteti a trónjára. Hosszú ostrom után Karkemis is elesik. Trónjára másik fiát, Pijassilit ülteti,aki felveszi a Sarri-Kusuh trónnevet. Tutankhamon (Kr.e. 1336—1327) fáraó halála után annak özvegye I. Suppiluliumától kér férjet. A hettita király elküldi egyik fiát, Zananzát Egyiptomba, akit azonban útközben megölnek. Egy az egyiptomi hadifoglyok által behurcolt járványban meghal I. Suppiluliuma. 1333 Kassú csapatai fellázadtak Karahardas babilóni király (uralk. Kr.e. 1333) ellen, aki I. Assur-uballit lányának, Muballit-Séruának volt a fia. Lázadó csapatai megölték a babilóni királyt és Nazi-Bugast ültették helyette a trónra. I. Assur-uballit Babilónba vonult, hogy megbosszulja unokája halálát. Megölte Nazi-Bugast, és Burna-Burias fiát,

II. Kurigalzut (Kr.e. 1332—1308) ültette helyére a trónra.

II. Arnuwanda (Kr.e. 1322—1321) hettita király trónralépése. Apja, I. Suppiluliuma halálát követő egy éven belül ő is ugyanannak a járványnak esik áldozatul.

II. Murszili (Kr.e. 1321—1295) hettita király trónralépése. I. Suppiluliuma legfiatalabb fiaként hatalma megszilárdítására hadjáratot vezet nyugatra, Arzawa, északra pedig a Kaska törzsek ellen. Egy szíriai lázadást pedig bátyja, Sarri-Kusuh, karkemisi alkirály ver le.

II. Muwatalli (Kr.e. 1295—1272) hettita király trónralépése. Nyugat-Anatóliában kiterjeszti a hettita hatalmat Arzawára és Wiluszára (Trója körzete) is. Királysága székhelyét áthelyezi a dél-anatóliai Tarhuntassába. 1274 Qádesi csata. II. Muwatalli httita király hadserege Qádesnél megállítja II. Ramszesz fáraó (Kr.e. 1279—1213) seregének előrenyomulását. A csata után a hettiták kezén marad Amurrú, Qádes, sőt, délen Egyiptomtól elveszi Aba országát is. II. Ramszesz 8. és 9. évében gyors hadjáratokkal próbálja leverni a kanaáni vazallusai között kirobbant lázadásokat.

Urhi-Tesub (III. Murszili, Kr.e. 1272—1267) hettita király trónralépése. II. Muwatalli fiaként visszahelyezi a fővárost Hattusába. Nagybátyja, Hattusili (II. Muwatalli öccse) azonban megdönti hatalmát és száműzi őt.

III. Hattusili (Kr.e. 1267—1237) hettita király trónralépése. III. Hattusili hettita király és II. Ramszesz egyiptomi fáraó az I. Sulmánu-asarédu jelentette állandó asszír fenyegetés hatására békét köt. Ez nem csak a Hettita Birodalom nemzetközi helyzetét javítja, de elismeri III. Hattusili fiainak trónöröklési jogát a száműzött és Egyiptomba menekült Urhi-Tesub (III. Murszili) trónigényével szemben.

IV. Tudhalija (Kr.e. 1237—1228, 1227—1209) hettita király trónralépése. 1228 Kurunta (Kr.e. 1228—1227) hettita király rövid időre magához ragadja a hatalmat Hattusában, de IV. Tudhalija visszafoglalja a várost és újból trónra ül. 1227 IV. Tudhalija (Kr.e. 1237—1228, 1227—1209) második uralkodási periódusa. Megszállja ugyan Ciprust, de I. Tukulti-Ninurta asszír seregei állandó veszélyt jelentenek a számára.

III. Arnuwanda (Kr.e. 1209—1207) hettita király trónralépése.

II. Suppiluliuma (Kr.e.1207—1176??) hettita király trónralépése. Uralkodásának vége a Hettita Birodalom bukását jelenti.

Asszíria és Babilon

II. Kurigalzu (Kr.e. 1332—1308) babilóni király trónralépése.

Enlil-nirári (Kr.e. 1327—1318) asszír király trónralépése. Szilli-Adad limmujában a Tigris menti Szugagánál szétverte II. Kurigalzu babilóni király seregét. A békekötés részeként két egyenlő részre osztották a földet maguk között, és megszabták a határ vonalát.

Arik-dén-ili (Kr.e. 1317—1306) asszír király trónralépése. Uralkodása alatt hadjáratot vezetett Nigimhi ország Arnuna nevű városa ellen. Egy hatalmas faltörő kossal lerombolta a bekerített város kapuját és foglyul ejtette a város urát Eszinit. 1313 Aleppó és Karkemis hettita alkirálya is meghal. Szíriában felkelés tör fel, az asszírok pedig elfoglalják Karkemist.

Nazi-Muruttas (Kr.e. 1307—1282) babilóni király trónralépése.

I. Adad-nirári (Kr.e. 1305—1274) asszír király trónralépése. Egy összegző felirata szerint a következő területeket hódította meg:Qutu, Lullumu (Zagrosz vidék), Subaru (örmény hegyvidék), Lubdu, a Kasijári-hegység, és az Euphratész nyugati partján fekvő Karkemisig terjedő területek. Uralkodásának két eseményét ismerjük részletesebben: Uralkodása alatt Kár-Istárnál csatát vívott Nazi-Maruttas (Kr.e. 1307—1282) babilóni uralkodóval és legyőzte őt. Táborát és hadijelvényeit elzsákmányolta, majd közös megegyezéssel meghúzták a két ország határát a Tigris túlpartján fekvő Pilaszqutól egészen Lullumu országig. Amikor I. Sattuara, Hanigalbat (Mitanni) királya fellázadt ellene az asszír király elfogta, Assurba hurcolta és vazallusi esküt tettetett vele. Ezután hazaengedte Sattuarát országába. Sattuara halála után fia, Waszasatta (Uaszasatta) fellázadt az asszír király ellen és Hatti országtól (a hettita királytól) kért segítséget. A hettiták azonban nem küldtek neki segítséget, így védtelen maradt az asszír király támadásával szemben. Az asszír seregek elfoglalták Hanigalbat ország királyi városait, Taidut, Wassukannit és Irridut, valamint számos más várost, így Amaszakut, Kahatot, Súrut, Nabulát, Hurrát, Suduhut, valamint Szudut, Harrán városának erődjét. Waszasattát és családját az asszír király fogságba hurcolja. Asszíria újabb virágzását a király számos építési felirata bizonyítja.

I. Sulmánu-asarédu (Kr.e. 1273—1244) asszír király trónralépése. Hadjáratainak pontos kronológiáját sajnos nem ismerjük, csak összegző felirata tanúskodik cselekedeteiről. Az asszír király első uralkodási évében Urartu ellen vonul. Három nap alatt elfoglalja Urartu 8 országát, és 51 városát ostromolja meg. Valószínűleg ezen a hadjáraton foglalja el és rombolja le Arinu (a hettita napisten Arinna?) szent városát. Meghódítja Muszri (Délkelet-Anatólia) egész országát. Hanigalbat (Mitanni) ellen vonul, amelynek királya Sattuara a hettiták (III. Hattusili) és az Ahlamú arámiak segítségével megszállta a Kasijári-hegység Hanigalbatba vezető hágóit és az itatóhelyeket. A hanigalbati sereg rátámadt a szomjazó és fáradt asszírokra, de az asszír király ellentámadásba lendült és szétverte Sattuara seregét. 14.400 hanigalbati, hettita és Ahlamú katonát ejtett foglyul, Sattuarát pedig egészen napnyugtáig üldözte. 9 erődített szent városát foglalta el, és 180 egyéb várost döntött romba. Elfoglalta Ta’idu, Irridu, Eluhat, Szúdu és Harrán városait, valamint az ország egész területét Karkemisig. Háborút vívott a Zagrosz-hegységben élő Qutuk ellen, akiket északon egészen Urartu és Katmuhu határaiig szétszórt. Asszíria sikerességét számtalan, a fővárosban, Assurban végrehajtott építkezése tanusítja.

I. Tukulti-Ninurta (Kr.e. 1243—1207) asszír király trónralépése. Hadjáratainak kronológiáját sajnos nem tudjuk rekonstruálni, így csak az eseményeket földrajzi tagolásban tárgyaló felirataiból rekonstruálhatjuk. Uralkodásának első évében hadjáratot vezetett a Zagrosz-hegységben található Uqumenu és Qutu országok hegyi népei ellen. A nehezen járható hegyek között győzelmet aratott seregeik felett, városaikat pedig lerombolta. A qutuk behódoltak, sőt, amikor az asszírok Sarnida és Mehru hegyei közé vonultak, a qutukat küldték fel a hegyek közé épületfát vágni. Katmuhu területére indított hadjáratán az asszír király elfoglalta az ország öt nagy lázadó városát. Subaru és a Kasijári-hegység lázadó országai Alzu országgal az élen egyesítették seregeiket az asszír király ellen. Az asszírok legyőzték a koalíciót vezető Ehli-Tesubot, aki kíséretével együtt Nairi (Urartu) területére, egy ismeretlen országba, seregének maradéka pedig a sziklás hegyek közé menekült. Az asszírok elfoglalták Purulimzut, az ország kultuszközpontját. Leromboltak 180 várost, és Asszíriához csatolták Alzu, Amadanu, Nihanu, Alaia és Tepurzu országokat. Nairi (Urartu) 40 királya szövetkezett, hogy megállítsa az asszír előrenyomulást. Az asszír király azonban vereséget mért rájuk, így sikerült hatalma alatt egyesítenie az Asszíriától északnyugatra (Katmuhu, Alzu) északra (Subaru, Nairi) és keletre (Qutu, Lullumu) húzódó hegyvidéket. Hadjáratot vezetett a babilóni Kassú dinasztia uralkodója, IV. Kastilias (Kr.e. 1232—1225) ellen. Az asszír király a csatában elfogta IV. Kastiliast, és ezzel megszerezte egész Babilóniát. Kezére kerültek fontos Euphratész menti városok: Mári, Hana és Rapiqu is. Építési felirataiból tudjuk, hogy Assurban számos templomot felújíttatott, árépíttette I. Sulmánu-asarédu palotáját is és egy árkot ásatott a városfal elé. A Tigrissel keleti partján, Assurral átellenben, felépíttette új fővárosát, Kár-Tukulti-Ninurtát. Itt új palotát épített magának, amelyet az „univerzum házának” nevezett el. A városban számos templom

IV. Kastilias (Kr.e. 1232—1225) babilóni király trónralépése.

Adad-suma-iddina (Kr.e. 1222—1217) babilóni király trónralépése.

Adad-suma-uszur (Kr.e. 1216—1187) babilóni király trónralépése.

Assur-nádin-apli (Kr.e. 1206—1203) asszír király trónralépése. Uralkodásának eseményeiről nem sokat tudunk. Egyetlen felirata arról szól, hogy a főváros, Assur mellett a Tigris elhagyta medrét és új medre hatalmas területen tette tönkre a mezőgazdasági területeket. A király imával és szobra felállításával próbálta a folyót visszatéríteni a medrébe.

III. Assur-nirári (Kr.e. 1202—1197) asszír király trónralépése. A Szinkronisztikus Krónikából tudjuk, hogy harcolt Adad-suma-uszur (Kr.e. 1216—1187) babilóni uralkodóval.

Enlil-kudurri-uszur (Kr.e. 1196—1192) asszír király trónralépése. A Szinkronisztikus Krónikából tudjuk, hogy ő is harcolt Adad-suma-uszur babilóni uralkodóval.

Ninurta-apil-Ékur (Kr.e. 1191—1179) asszír király trónralépése. A Szinkronisztikus Krónikából tudjuk, hogy uralkodása idején Adad-suma-uszur babilóni uralkodó Assur városa ellen vonult, hogy megostromolja. Az asszír király azonban visszaverte a támadását.

Melisipak (Kr.e. 1186—1172) babilóni király trónralépése.

I. Assur-dán (Kr.e. 1178—1133) asszír király trónralépése. 1158 I. Assur-dán asszír király Babilóniába vonult. Legyőzte Zababa-suma-iddina (uralk. Kr.e. 1158) babilóni királyt, elfoglalta Zabbant, Irriját és Ugarszallut, és hatalmas zsákmánnyal tért haza.

I. Marduk-apla-iddina (Kr.e. 1171—1159) babilóni király trónralépése.

Asszíria és Babilon – Kassu dinasztia

Enlil-nádin-ahi (Kr.e. 1157—1155), a babilóni Kassú dinasztia utolsó uralkodójának trónralépése. A Babilónia feletti hatalmat 1155-től az ún. II. Iszini dinasztia királyai gyakorolják. 1133 Ez alatt az egy év alatt két asszír király – Ninurta-tukulti-Assur és Mutakkil-Nuszku – váltotta egymást az asszír trónon.

Assur-résa-isi (Kr.e. 1132—1115) asszír király trónralépése. Annales típusú felirata sajnos nem maradt ránk, így uralkodásának eseményeit csak egy összegző feliratából ismerjük. Ebből a feliratból tudjuk, hogy harcolt az Ahlamú-arámiak ellen, és a Zagroszban, az iráni hegyvidéken győzedelmeskedett Lullumu és Qutu országa felett. Egy az ő uralkodásának eseményeiről szóló rövid krónikatöredék szerint hadjáratot vezetett Babilón királya Ninurta-nádin-sumi (Kr.e. 1131—1126) ellen. Az ütközet Arbelánál zajlott le és az asszír király győzelmével végződött.

i.Nabú-kudurri-uszur (Kr.e. 1125—1104) babilóni király trónralépése. Uralkodása alatt hadjáratot vezetett Asszíria ellen, és ostrom alá vette Asszíria egyik erődjét, Zanqit. Assur-résa-isi asszír király ellene vonult, mire I. Nabú-kudurri-uszur felgyújtotta ostromgépeit, majd visszavonult. A babilóni király ezzután egy másik asszír erődöt, Ídut vette ostrom alá. Assur-résa-isi ismét sereget küldött ellene, amely legyőzte a babilóniakat, és még a babilóni tábornokot, Karastut is foglyul ejtették.

I. Tukulti-apil-Ésarra (Kr.e. 1114—1076) asszír király trónralépése. Annales típusú felirata sajnos nem maradt ránk, így hosszú, 40 éves uralkodásának eseményeit, csak földrajzi tagoláson alapuló összegző felirataiból ismerjük. Annyit tudunk, hogy első öt uralkodási évében 42 királyt győzött le az Alsó-Zábon túli területektől egészen a Hatti országban fekvő Karkemisig, illetve a Van-tóig. Trónra lépésének évében átkelt a Kasijári-hegységen és Katmuhu ország területén megütközött Musku (Phrügia) öt királyának 20.000 fős seregével és legyőzte őket. Az ő uralkodása vetett véget a Hettita Birodalom területén születő Phrügia korai kelti expanziójának. Meghódítja Katmuhu egész országát, és legyőzi a segítségükre érkező Kili-Tesubot, Paphu királyát. Urratinas királyától, Sadi-Tesubtól hadisarcot kap. Összesen két hadjáratot vezet Katmuhu országba. Egy babilóni krónikatöredék szerint amikor Katmuhuba vezetett hadjáratot, akkor az arámiak egészen a Tigris partjáig betörtek Asszíriába és elpusztították a termést. Asszíria lakossága a hegyekbe menekült. Meghódítja Subaru országát, amely korábban Asszíria vazallusa volt, de a Hatti országból érkező 4000 Kasku és Urumu harcos megszállta. Meghódítja az északi hegyvidéken fekvő kiterjedt Paphu ország városait. Hadjáratot vezet Adaus, Szaraus, Iszua és Daria országokba. Az Alsó-Zábon átkelve Murattas és Szaradaus országát. Habhu ország meghódítása során megütközik a helyiek 6.000 fős seregével. Az Euphratészen átkelve megütközött Nairi országok (későbbi Urartu, mai Örményország) 23 királyával. A csatában 120 harcikocsijukat zsákmányolta el, és a menekülő ellenséget egészen a Felső-tengerig (Van-tó) üldözte. Nairi összes királyát foglyul ejtette, és hatalmas sarcot, 1200 lovat és 2000 marhát kapott tőlük. Hadjáratot vezetett Hanigalbat országba Milidia (Meliddu) városa ellen. Az Euphratészen átkelve a délen fekvő Szuhu országtól az Euphratész mentén egészen a nyugaton, Hatti ország területén fekvő Karkemisig végigüldözte az Ahlamú arámiakat. Meghódította az anatóliai Muszri országát és legyőzte Qumánu országnak a segítségükre érkező seregét. Következő alkalommal ismét megütközött Qumánu seregével, amely ekkor 20.000 harcost számlált. Muszri ország területén nagy győzelmet aratott felettük, az ország fővárosát, Kipsunát pedig megostromolta. Hadjáratot vezetett a Libanon-hegységbe. Innen továbbindulva meghódította egész Amurrú országot. Adót kapott Büblosz, Szidón, Arvad királyától, valamint Ini-Tesubtól, Hatti ország királyától. Kétszer is hadjáratot vezetett Kardunias országba (Babilónia). Mindkét alkalommal az Alsó-Záb mentén állította fel seregét. A második alkalommal legyőzte Marduk-nádin-ahhét, Babilón királyát. Meghódította Babilónt, Dúr-Kurigalzut, Szippart és Opiszt.

Marduk-nádin-ahhé (Kr.e. 1099—1082) babilóni király trónralépése.

Marduk-sápik-zéri (Kr.e. 1081—1069) babilóni király trónralépése.

Asaréd-apil-ékur (Kr.e. 1075—1074) asszír király trónralépése.

Assur-bél-kala (Kr.e. 1073—1056) asszír király trónralépése. Az ő uralkodása alatt vált az Észak-Mezopotámiára nehezedő arámi nyomás nyomasztóvá. Ez az arámi nyomás okozta az asszírok számára a Kr.e. 10. század utolsó harmadáig a legnagyobb problémát. Uralmának elején harcolt Marduk-nádin-ahhéval, Babilón királyával. Nem kronologikus felirataiból tudjuk, hogy hadjáratot vezetett Urartu (Uruatri) területére, és átkelve az Euphratészen Szuhu ország Anat városától egészen a babilóniai Rapiqu városáig legyőzte az arámiakat. Ebben az övezetben több éven keresztül harcolt még Tukulti-Mérrel, Mári királyával is. ??? Assur-[…] limmujában a Hábur-folyótól indulva egészen Karkemisig végigpusztítja az arámi területeket. Ezután átkel az Euphratészen és betör Hatti országába. Ugyanebben az évben súlyos harcokat vív az arámi törzsek ellen. ??? Assur-rém-nisésu limmujában az asszír király Babilóniában elfoglalta Dúr-Kurigalzu városát és foglyul ejtette Kadasman-Buriast, a terület kormányzóját. MardukSúlyos harcokat vívott a Kasijári-hegység lábánál, Hanigalbat, Habhu és Harrán területén az arámiakkal is. ??? Ili-iddina limmujában Dúr-Katlimmunál, és az Euphratész menti Szangaritu városánál harcol az arámiakkal. 1068 Marduk-sápik-zéri Babilón királyának halála után Adad-apla-iddina (Kr.e. 1068—1047) lett Babilón királya. Assur-bél-kala feleségül vette Adad-apla-iddina lányát és a két ország népét egyesített.
Adad-apla-iddina (Kr.e. 1068—1047) babilóni király trónralépése.

II. Eriba-Adad (Kr.e. 1055—1054) asszír király trónralépése.

IV. Samsi-Adad (Kr.e. 1053—1050) asszír király trónralépése. Néhány rövid töredékes felirata csak az assuri Istár-templom újjáépítését említi.

I. Assur-nászir-apli (Kr.e. 1049—1031) asszír király trónralépése.

II. Sulmánu-asarédu (Kr.e. 1030—1019) asszír király trónralépése.

IV. Assur-nirári (Kr.e. 1018—1013) asszír király trónralépése.

II. Assur-rabi (Kr.e. 1012—972) asszír király trónralépése.

II. Assur-résa-isi (Kr.e. 971—967) asszír király trónralépése. Mindössze egyik vazallusának, Bél-Érisnek, a Hábur-folyó partján fekvő Sadikanni urának feliratából tudjuk, hogy a folyó partján parlag földeket vontak művelés alá és megnyitottak egy régi öntözőcsatornát is.

II. Tukulti-apil-Ésarra (Kr.e. 966—935) asszír király trónralépése.

II. Assur-dán (Kr.e. 934—912) asszír király trónralépése. Első uralkodási évében Ekal-pí-nári városánál visszaveri a Jauszu törzs támadását. Sajnos a király ránk maradt kisszámú felirata mind összegző felirat, így uralkodásának belső kronológiája nem ismert. Csak azt tudjuk meg belőlük, hogy harcolt a Záb-menti Ruqahu törzs, az arámi Jahánu törzs ellen. Az asszír seregek már Katmuhu területére is eljutnak, ahol legyőzik Kundibhalé királyt és helyére egy az asszírokhoz hű vazallust ültetnek. Uralkodása alatt a meghódított területeken éhínség lehetett, mert többször is említi a kimerült, éhező lakosság áttelepítését, új földek ekével történő feltörését.

Január 21, 2009 | Categories: az ókori kelet történelme | Tags: Agadei dinasztia, Assur, Asszíria, Óbabiloni dinasztia, Babilon, hettiták, III. Uri dinasztia, Iszin, kassu dinasztia, Kis, Lagas, Larsza, Mitanni, Umma, Uruk | Hoszzászólás »

Enlil in the E-kur (Enlil A)

1-9. Enlil’s commands are by far the loftiest, his {words} {(1 ms. has instead:) commands} are holy, his utterances are immutable! The fate he decides is everlasting, his glance makes the mountains anxious, his …… reaches (?) into the interior of the mountains. All the gods of the earth bow down to Father Enlil, who sits comfortably on the holy dais, the lofty {dais} {(some mss. have instead:) engur}, to Nunamnir, whose lordship and princeship are most perfect. The Anuna gods {enter before him} {(1 ms. has instead:) stand before him} and obey his instructions faithfully.

10-17. The mighty lord, the greatest in heaven and earth, the knowledgeable judge, the wise one of wide-ranging wisdom, has taken his seat in the Dur-an-ki, and made the Ki-ur, the great place, resplendent with majesty. He has taken up residence in Nibru, the lofty bond (?) between heaven and earth. The front of the city is laden with terrible fearsomeness and radiance, its back is such that even the mightiest god dare not attack, and its interior is the blade of a sharp dagger, a blade of catastrophe. For the rebel lands it is a snare, a trap set with a net.

18-25. It cuts short the life of those who speak too mightily. It permits no evil word to be spoken in judgment (?). ……, deception, inimical speech, hostility, impropriety, ill-treatment, wickedness, wrongdoing, looking askance (?), violence, slandering, arrogance, licentious speech (?), egotism and boasting are abominations not tolerated within the city.

26-34. The borders of Nibru form a great net, within which the ḫurin eagle spreads wide its talons. The evil or wicked man does not escape its grasp. In this city endowed with steadfastness, for which righteousness and justice have been made a lasting possession, and which is clothed (?) in pure clothing on the quay, the younger brother honours the older brother and treats him with human dignity; people pay attention to a father’s word and reap the benefits; the child behaves humbly and modestly towards his mother and attains a ripe old age.

35-43. In the city, the holy settlement of Enlil, in Nibru, the beloved shrine of father Great Mountain, he has made the dais of abundance, the E-kur, the shining temple, rise from the soil; he has made it grow on pure land as high as a towering mountain. Its prince, the Great Mountain, Father Enlil, has taken his seat on the dais of the E-kur, the lofty shrine. No god can cause harm to the temple’s divine powers. Its holy hand-washing rites are everlasting like the earth. Its divine powers are the divine powers of the abzu: no one can look upon them.

44-55. Its interior is a wide sea which knows no horizon. In its …… glistening as a banner (?), the bonds and ancient divine powers are made perfect. Its words are prayers, its incantations are supplications. Its word is a favourable omen ……, its rites are most precious. At the festivals, there is plenty of fat and cream; they are full of abundance. Its divine plans bring joy and rejoicing, its verdicts are great. Daily there is a great festival, and at the end of the day there is an abundant harvest. The temple of Enlil is a mountain of abundance; to reach out, to look with greedy eyes, to seize are abominations in it.

56-64. The lagar priests of this temple whose lord has grown together with it are expert in blessing; its gudug priests of the abzu are suited for {(1 ms. adds:) your} lustration rites; its nueš priests are perfect in the holy prayers. Its great farmer is the good shepherd of the Land, who was born vigorous on a propitious day. The farmer, suited for the broad fields, comes with rich offerings; he does not …… into the shining E-kur.

65-73. Enlil, when you marked out the holy settlements, you also built Nibru, your own city. You (?) …… the Ki-ur, the mountain, your pure place. You founded it in the Dur-an-ki, in the middle of the four quarters of the earth. Its soil is the life of the Land, and the life of all the foreign countries. Its brickwork is red gold, its foundation is lapis lazuli. You {made it glisten on high} {(1 ms. has instead:) raised its glistening top} in Sumer as if it were the horns of a wild bull. It makes all the foreign countries tremble with fear. At its great festivals, the people pass their time in abundance.

74-83. Enlil, holy Uraš is favoured with beauty for you; you are greatly suited for the abzu, the holy {throne} {(1 ms. has instead:) engur}; you refresh yourself in the deep underworld, the holy chamber. Your presence spreads awesomeness over the E-kur, the shining temple, the lofty dwelling. Its fearsomeness and radiance reach up to heaven, its shadow stretches over all the foreign lands, and its crenellation reaches up to the midst of heaven. All lords and sovereigns regularly supply holy offerings there, approaching Enlil with prayers and supplications.

84-92. Enlil, if you look upon the shepherd favourably, if you elevate the one truly called in the Land, then the foreign countries are in his hands, the foreign countries are at his feet! Even the most distant foreign countries submit to him. He will then cause enormous incomes and heavy tributes, as if they were cool water, to reach the treasury. In the great courtyard he will supply offerings regularly. Into the E-kur, the shining temple, he will bring (?) …….

93-99. Enlil, faithful shepherd of the teeming multitudes, herdsman, leader of all living creatures, has manifested his rank of great prince, {adorning himself with} {(1 ms. has instead:) putting on} the holy crown. As the Wind of the Mountain (?) occupied the dais, he spanned the sky as the rainbow. Like a floating cloud, he moved alone (?).

100-108. He alone is the prince of heaven, the dragon of the earth. The lofty god of the Anuna himself determines the fates. No god can look upon him. His great minister and {commander} {(1 ms. has instead:) chief barber} Nuska learns his commands and his intentions from him, consults with him and then executes his far-reaching instructions on his behalf. He prays to him with holy prayers (?) and divine powers (?).

109-123. Without the Great Mountain Enlil, no city would be built, no settlement would be founded; no cow-pen would be built, no sheepfold would be established; no king would be elevated, no lord would be given birth; no high priest or priestess would perform extispicy; soldiers would have no generals or captains; no carp-filled waters would dredge (?) the rivers at their peak; the carp would not …… come straight up (?) from the sea, they would not dart about. The sea would not produce all its heavy treasure, no freshwater fish would lay eggs in the reedbeds, no bird of the sky would build nests in the spacious land; in the sky the thick clouds would not open their mouths; on the fields, dappled grain would not fill the arable lands, vegetation would not grow lushly on the plain; in the gardens, the {spreading trees} {(1 ms. has instead:) forests} of the mountain would not yield fruits.

124-130. Without the Great Mountain Enlil, Nintur would not kill, she would not strike dead; no cow would drop its calf in the cattle-pen, no ewe would bring forth a …… lamb in its sheepfold; the living creatures which multiply by themselves would not {lie down in their ……} {(1 ms. has instead:) sit within ……}; the four-legged animals would not propagate, they would not mate.

131-138. Enlil, your ingenuity takes one’s breath away! By its nature it is like entangled threads which cannot be unravelled, crossed threads which the eye cannot follow. Your divinity can be relied on. You are your own counsellor and adviser, you are a lord on your own. Who can comprehend your actions? No divine powers are as resplendent as yours. No god can look you in the face.

139-155. You, Enlil, are lord, god, king. You are a judge who makes decisions about heaven and earth. Your lofty word is as heavy as heaven, and there is no one who can lift it. The Anuna gods …… at your word. Your word is weighty in heaven, a foundation on the earth. In the heavens, it is a great ……, reaching up to the sky. On the earth it is a foundation which cannot be destroyed. When it relates to the heavens, it brings abundance: abundance will pour from the heavens. When it relates to the earth, it brings prosperity: the earth will produce prosperity. Your word means flax, your word means grain. Your word means the early flooding, the life of the lands. It makes the living creatures, the animals (?) which copulate and breathe joyfully in the greenery. You, Enlil, the good shepherd, know their ways (?). …… the sparkling stars.

156-166. You married Ninlil, the holy consort, whose words are of the heart, her of noble countenance in a holy ba garment, her of beautiful shape and limbs, the trustworthy lady of your choice. Covered with allure, the lady who knows what is fitting for the E-kur, whose words of advice are perfect, whose words bring comfort like fine oil for the heart, who {shares} {(1 ms. has instead:) sits on} the holy throne, the pure throne with you, she takes counsel and discusses matters with you. You decide the fates together at the place facing the sunrise. Ninlil, the lady of heaven and earth, the lady of all the lands, is honoured in the praise of the Great Mountain.

167-171. Prominent one whose words are well established, whose command and support are things which are immutable, whose utterances take precedence, whose plans are firm words, Great Mountain, Father Enlil, your praise is sublime!

November 8, 2008 | Categories: az ókori kelet történelme, források | Tags: angol, enlil, himnusz, komoróczy, sumer | Hoszzászólás »

Ének Enlilre

Ének Enlilre

Enlil: messze magasztos, amit ő mond, szava fénylő,

az ő szájának igéje másíthatatlan, örökre sorsot szabó,

ha szemét felemeli, az ellenség megremeg.

Fénysugara felemelkedik, a hegység mélyét fürkészi,

Enlil atya ott ül fénylő emelvényén,

magasztos emelvényén ott ül mindenhatóságában,

ő Nunamnir: az ő uralma, fejedelemsége tökéletes.

A föld istenei önként borultak le előtte,

az Anunnák mindannyian hozzá siettek,

parancs-szavára híven odaseregeltek.

Az úr, a nagyhatalmú, az égen, földön kimagasló,

az ítélkezést ismerő, ki nagy a tudásban,

ég, föld köldökén tartja lakását, a bölcsességtől duzzadó,

fejedelmi ragyogást ad a Ki’urnak, a nagy földnek:

Nippurban, mely ég, föld magasztos Vezérkosa, ott tartja lakását.

A város: homlokzata rettentő ragyogással riaszt,

hatalmas isten sem támadhat kívülről ellene,

mint a tábor zúgása, úgy zúg benne az útmutatást keresők szava.

A város: hurok a lázadó földnek,

vermet, hálót vet neki;

aki ott nagy hangon beszél, nem ér meg nagy kort,

nem tűrik ott, hogy hamis szó hangozzék el a perben,

vádaskodás, görbe rágalom,

támadó szó, viszály, méltánytalanság,

törvénytelenség, erőszak, elnyomás,

szemforgatás, önkény, álnok hangú beszéd,

szószegés és hatalmaskodás,

mind e sötét dolog nem jut be oda;

hatalmas háló Nippur karja,

keselyű vijjog rajta riasztón,

karma elől a gonosz -

nem menekülhet a rossz.

A jogrend Nippur adománya,

igazsága, törvénye örökre érvényes;

rakpartján fehér ruhában szoktak megjelenni;

ott az idősebb testvér ifjabb testvérét arra neveli,

hogy emberré váljék,

hogy atyja szavát tisztelje, becsüléssel viszonozza,

hogy a gyermek hálát érezzen atyja iránt, akinek adatott,

az öregséget így érheti meg.

A városban, Enlil fénylő településén,

Nippurban, az atya, a Nagy Hegy szeretett szentélyében

ő a bőség emelvényét, az Ekurt, e ragyogó házat,

a porból felmagasította,

mint magasba törő hegyet, e tiszta földön megnövesztette,

fejedelme, a Nagy Hegy, Enlil atya

itt, az Ekurban, magasztos szentélyében,

itt, emelvényén tartja lakását.

A Ház: „erő”-it isten sem döntheti meg,

tiszta szertartásai, akár a föld, nem múlnak el,

„erő”-i az Abzu „erő”-i, ember nem láthat beléjük.

Belseje széles tenger, láthatára ismeretlen.

A Házban, hol a jelvények állnak,

hol a jelvények csillognak,

királya az örök „erő”-ket tökéletessé tette.

A Ház szavai hirdetendők,

hívása ima hangja,

szava kedvező jósjel, szerencsés sorsot vető,

szertartásrendje becsben áll.

Ünnepeit a bőség tölti el,

vaj, tej loccsantása,

előírásainak méltósága fenséges,

az ünnepen a felragyogó Nap magasztos aratást hoz

napról napra.

Enlil Háza: a bőség hegye,

elfogadja az áldozatot,

a kihágást elutasítja.

A Házban ura a Házzal együtt növekszik,

kútja a gyógyító kézben tökéletes;

az Abzu kezelő-papjait e szertartások alakítják,

imádkozói a fénylő imában tökéletesek.

Magasztos szántóvetője, az Ország igaz pásztora,

jó napon, a hűségre született;

ő, a szántóvető, tökéletes a téres földeken,

ő gondoskodik a nagy áldozatokról.

Fegyveresek a ragyogó Ekurba nem léphetnek.

Ó, Enlil, midőn e fénylő települést a földre állítottad,

Nippur városát önként építetted,

a Ki’ur Hegyét, szűzi földed, az édesvizűt,

a négy világtáj központjában,

ég, föld köldökén alapítottad:

talaja az Ország élete, minden országok élete,

fala vörösarany, alapzata lazúrkő,

mint a bölény, csillogó szarvát Sumerben magasra emeli,

minden országok fejet hajtanak neki,

nagy ünnepein a nép bőségben múlatja ott a napját.

Ó, Enlil, a fénylő Uras bájjal töltött téged,

Abzu a fénylő emelvény nagyságára alkotott téged;

a Mély Hegy, a fénylő Homály: itt rettegnek téged,

az Ekur, a ragyogó Ház, lakóhelyed: itt félnek téged;

rettentő sugárzása az égre lobban,

árnyéka minden országokra rávetül,

csúcsa a távoli ég mélyébe nyúlik.

Az uralkodók, a vezérek

fénylő áldozatot mutatnak be,

ima szavával könyörögnek őhozzá.

Ó, Enlil, a pásztornak, kit igaz szemed szemelt ki,

akit te hívtál el, akit az Ország fölé emeltél,

a hegyvidéket kezébe,

a hegyvidéket lába alá,

a hegység messzi tájait lába alá veted.

A mindenség jeges vízként hízó vagyonából

áldozatul súlyos adókat

szállíttatott ő a kincstár mélyére,

a főudvarban áldozatul mutatta be,

/az Ekurba, a ragyogó Házba vitte/.

Ó, Enlil, őneki, a magától sokasodó emberiség pásztorának,

az élőlények terelőjének, oltalmazójának

fejedelmi hatalmát te ragyogtattad fel,

fejére fénylő süveget te illesztettél.

Ha a Hegységen Enlil mint talapzaton áll,

ha – mint az Égi ív – az égre feszül,

ha – mint az úszó felhő – kedve szerint halad,

az égen akkor Enlil egymaga az úr,

a földön akkor Enlil egymaga a Sárkány.

Az Anunnák között ő a legfőbb isten,

a sorsot tetszése szerint szabja meg,

nincs isten, aki szemét nyithatná reá.

Legfőbb követe, a tanácskozáson elnöklő Nuszku,

az Enlil szívében keletkezett szót, igét

jól ismeri őtőle magától, együtt tanácskoznak,

parancsát maradéktalanul teljesedésbe viszi,

fénylő imában, fénylő „erő”-ben emeli hozzá kezét.,

Ha a Nagy Hegy, Enlil, nincsen ott,

város nem épül, települést nem alapítanak,

karám nem épül, aklot mellette nem alapítanak,

királyt nem emelnek, főpapot nem avatnak,

jósjel nem jelöl ki látnokot, papnőt,

a sereg élére nem kerül kinevezett parancsnok,

folyóban a ponty-ár taraja nem csap magasra,

a tenger felől érkező [dagály] rendellenes,

feje nem jut el messzire,

a tenger nem termi meg önként nehéz adóját,

az óceán halai nádasaikban ikrát nem vetnek,

az ég madarai a téres földön fészket nem raknak,

a súlyos esőfelhők az égen torkukat nem nyitják meg,

a mezőkön sarjú árpa a szántásban nem növekszik,

a réten büszkesége, a fű, növény nem virul,

kertekben a hegyek széleslombú fái gyümölcsöt nem emelnek.

Ha a Nagy Hegy, Enlil, nincsen ott,

a Rágcsálót nem pusztíthatják, agyon nem verhetik,

tehén a karám házában borját nem elli meg,

vemhes juh az aklában bárányt nem ellik,

az emberiség, az önmagában számos,

hálókamrájában magot nem vet,

a jószág, a négylábú állatok, utódot nem nemzenek,

hím a nőstényt nem hágja meg.

Ó, Enlil, mívességed tökélye áhítatos csendre késztet,

elméd összekuszálódott fonal,

mit nem lehet kisimítani,

egymásba fonódott fonal,

mit nem lehet szétfejteni:

istenségedre kell bízni magunk.

Te töprengsz, te találsz megoldást,

önmagad ura vagy,

tetteid ki ismerhetné?

„Erő”-idhez hasonló „erő”-t más nem ragyogtathat,

nincs isten, aki alakodra szemét nyithatná.

Űr, isten, király, Enlil vagy te,

bíró, ég, föld ítélkezője vagy te,

magasztos szavad, mely súlyos, mint az ég,

félretolni senki sem tudja,

szavad lesik az Anunna istenek.

Szavad az ég oszlopa, alapzata a földnek,

az ég nagy oszlopa, ki nem dőlő,

a föld szilárd alapzata, össze nem omló;

az eget érinti, bőség árad,

égből a bőség esőként zuhog le;

a földet érinti, dús termés árad,

földből a dús termés növekszik.

Szavad: len, szavad: gabona,

szavad: ponty-ár, az Ország élete,

állatok, hágó jószág,

kéjben lihegnek.

Enlil, jó pásztor vagy,

ismered útjukat,

[...]

Ninlil anyát, hitvesedet,

ki ezüsttel ékes ünnepi köntöst visel,

az igaz asszonyt, őt vetted el,

őt, kire szemed emelted;

ő a dúsgyönyörű úrnő, ki az Ekur vágyát nagyon tudja,

ki tanácsot ad, a tökéletes szavú,

ki ismeri a szót, kinek édes víz a beszéde:

a fénylő emelvényen, a tiszta emelvényen együtt ül veled,

tanácskozik veled, beszélget veled,

Napkeleten a sorsot ő szabja meg veled;

ő, Ninlil, az ég, föld úrnője, minden országok úrnője,

a Nagy Hegy dicsérete kedves neki,

ő a magasztos, kinek szava szilárdan megáll,

szava, parancsa másíthatatlan,

szájának igéje mérték,

szabályai rendbe rögzítnek minden dolgot.

Ó, Nagy Hegy, Enlil atya, fenséges a dicséreted!

K. G. ford., in: “Fénylő ölednek édes örömében…” A sumer irodalom kistükre (Budapest: Európa Könyvkiadó, 1983), pp. 103–108, no. 15

forrás: gépeskönyv

November 8, 2008 | Categories: az ókori kelet történelme, források | Tags: enlil, himnusz, komoróczy, sumer | Hoszzászólás »

ókori időszámítások

Kronológia

relatív kronológia: királyok uralkodása egymáshoz viszonyítva

abszolút kronolgia: dátumszerű idő

limmulista: vezető hivatalnokokról elnevezett asszír év; Ptolemaiosz történelme;
limmulista referenciapontja: napfogyatkozás 763. jún. 15.-én, III. Assur-Dán király 1o. évében

Vénusz-táblák: a Vénusz heliakus felkelésének megfigyelése; mivel 6o éves orbitális ciklust jár be, ezért egy dátum lehet x, x+6o, x+12o, mindegyik lehet, nincs más támpont (Ammiszadúka trónralépése: 17o2, 1646, 1582 – hosszú, közepes és rövid kronológia)

intercalatio: beiktatás (holdhónapok és napévek egyeztetése)

ciklikus intercalatio: szabályszerű beiktatás

nyolcéves ciklus (oktaetérisz): 99 holdhónap = 8 napév; görög ciklus; nem veszi figyelembe a 29 és fél napon felüli 44 percet, ami 8 év alatt három nap; így jön létre a

tizenkilenc éves ciklus (Metón): 12 rendes és 7 szökőév; Mezopotámia

Kallipszosz: 76 éves ciklus

babiloni naptár: 19 éves ciklus, 2,58,1o, 13, 16, 19 – 13 hónapos szökőév; a tavaszi napéjegyenlőség előtti adaru hónap után, a ciklus utolsó évében az ululú hónap után
zsidó naptár: 19 éves; 344-től; a rendes és szökőéveknek 3-3 típusa, 353, 354, 355, 383, 384, 385; az ünnepeknek egy hónapra és bizonyos napokra kell esni

muszlim naptár: 354-355 napos év; 11 napos eltéré, 33 évente tér vissza

egyiptomi naptár: 365 napos; a Szóthis heliakus felkelése alapján, 12 3o napos hónap, és 5 toldaléknak (epagomena); 146o – egy szóthisz-korszak, 1461 polgári év egyenlő 146o csillagászati évvel; III. Ptolemaiosz minden negyedik év hat epagomena-s

julianusz-naptár: 3 365 1 366 napos évciklus; szökőnap febr 23 és 24 közé, dies bis sextus

kezdőnapok, referenciák:

babiloni naptár: őszi és tavasz újév

zsidó: Tisri 1 (hetedik hnap), (Niszán hó az első)

római: márc 15., kalendae ianuariae; jan1: circumcisio Domini

babiloni kezdet: akitú-ünnepség

zsidó teremtés: ie. 3761 tisri 1 (október 6), vasárnap 23.11.2o

újhold: arhu, holdtölte: ummu sappattu, hetedik nap: szibutu

római: kilenc napos ciklus, nunindae

a kronológia alapjai:

sumer-akkád időszámítás: esemény, uralkodási év, limmu (eponim évek); Rómában consulok szerint, Argoszban a Héra-szentély papnőiről, Athénban az arkhónokról

indictio: adókivetés éve

olimpiai ciklus: olimpia(római számmal) 1, 2, 3, 4, kezdete 776; Timaiosz, Eratosztenész
nabú-naszír éra: egyiptomi szóthis év kezdőnapja egybeesett Nabú-Naszír babiloni király trónralépésével (747. febr. 26); 365 napos abszolút év, ami az uralkodó trónralépésével kezdődik

szeleukida éra (okmányok érája): ie. 321-11, Nagy Sándor halála utáni 12. év újév napja, Szíria – Tasrítu 1 (312 év ősze), Babilon 311 tavasza (Niszanu 1)

arsakida éra: ie. 247

auc: ab urbe condita; 754 április 21, Parilia ünnepe

hidzsra: 622 (1982-622 = 136o, 136o:32 = 42,5; 136o+ 42,5 = 14o2-3 )

Vénusz-átvonulás: babiloni kronológia-meghatározás, mikor a Vénusz átvonul a Nap előtt

szinkronizmus: párhuzamos események

Október 15, 2008 | Categories: az ókori kelet történelme | Tags: ókor, időszámítás, komoróczy | Hoszzászólás »

régészeti fogalomtár

abusziri papiruszok: V. din idejéből származó gazdasági iratok

acheuli: kőkorszaki ipar, két munkaéllel készült szakócák és fejszék jellemzik

adománysztélé: felirattal ellátott kőtömb, a helyi templomnak adományozott művelhető területek jegyzékével

aegisz: széles nyaklánc

agger: földből épített római gát

agora: piac

agyagmáz: folyékony agyag vékony rétege

agyagszlip: színes, vizes agyagréteg, aka. máz

ah: az alapvető öt elem egyike (ba, ka, név, árnyék), az ez a forma, amiben az elhunytak jelen vannak az alvilágban

ahet: áradás (nyár)

akeramikus: kerámia nélküli

aknaksír: sírtípus, ahol a sírt egy aknán keresztül lehet megközelíteni

alabástrom: fehér vagy sárga színű mészpát

álajtó: ajtót utánzó építészeti elem, ez elé helyezték a halottnak szánt áldozatot

alakor: vadon termő növény, pázsitfűféle, gabonafajta, a búza vadon termő őse

alánok: Kaukázus-vidéki nomádok

áldozati formula: hotep-di-niszu = áldozat, melyet a király ad; ia, amely áldozatokat kér az elhunyt számára; a formula mellett kép, amely a halottat ábrázolja megrakott asztal előtt

alluvium: a földtörténeti jelenkorban folyami hordalékból kialakut talaj

ambulatórium: termet körülvevő folyosó

Amon isteni felsége: hemet netjer net imen – papnői cím, ő játszotta Amon hitvesét az újévi thébai szertartásokban

amurrúk (amoriták): nyugati sémi nomád törzs, először az agadei és III. Uri dinasztia alatt van szó róluk

anabaszisz: gör. felvonulás

anh: az életet jelentő füles kereszt

annakúm: Assúrból Anatóliába szállított fém, valszeg ón

apadana: a perzsa paloták főterme

apadána: óperzsa. oszlopcsarnok

apkallu: az Özönvíz előtti idő hét bölcse

apodiktikus jog: felszólítás, intelem, etikai természetű utasítás, amely a benne foglalt utasítás megszegéséhez nem rendel szankciót

apodiktikus: útmutatás-jellegű

aposztata: hitehagyó, lázadó

apotropaikus szobor: a gonosz elűzésére szolgáló, állatokat vagy természetfeletti lényeket ábrázoló szobrocska, az alapba vagy a küszöb alá ásták

apotropaikus: bajelhárító

apszis: félkör alakú zárórészlet

arameus (arámi): északi sémi nyelvet beszélő népcsoport, ie. 1ooo körül jelennek meg

Aram-Naharaim: a héber B.-ban az Euf. középső folyásának vidéke

aranyláb: arany-ezüst arány pénzrendszerben

ard: túróeke

arid: száraz, csapadék nélküli

árja: indoeurópai nyelvcsoport, és az ezt beszélő nép

árkolt dekoráció (bordázott, hornyolt, kannelúrás, vájt): a háttér magasabb

arszakida éra: ie. 247 tavaszán kezdődik

ásipu: ördögűzésre specializálódott pap

aszkosz: bőrből készült hasas görög borostömlő

atef-korona: fehér korona, napkorong, ureusz-kígyó, két toll, kosszarvak

atef-korona: kétoldalt tollal megtűzött fehér korona, tetején kis koronggal

ateriek: paleolit kézműves nép

átokszövegek: Egyiptom ellenségeit tartalmazó agyagszobrocskákra, vagy kerámiára írt szövegek, a feliratot rituálisan összetörték

attribútum: jellegzetesség

aureola: dicsfény

awilum: a Hammurapi-kódex szerint a szabad emberek megnevezése

B.P: before present; a radiokarbon dátumoknál használatos megjelölés, ténylegesen 195o előtt

ba, bamadár: a személyiség azon része, ami mi én-nek nevezünk

babiloni siqlum: 8,4-17,6

baitülosz: kúp alakú tárgy

baktriai görögök: ie. III. században Baktriában Diodótosz által megteremtett görög királyság

bala: a II. Ur dinasztia idejében használt adózási és újraelosztási rendszer

balusztrád: korlát

barbotin: rárakott agyagdísz

bárkaszentély: az istenek hordozóbárkáinak állomásai vagy pihenőhelyei

batriai teve: dromedár

bekarcolás: a mintát a felszínbe karcolják

bél (belu, baal): úr, uralkodó

benbenkő: szent kő Héliupoliszban

bít reduti: a trónörökös palotája Asszriában

blokk(kocka)szobor: az emberi testet felhúzott lábakkal, ülő helyzetben ábrázolja

bothrosz: áldozati gödör

bödönhajó: kerek, bőrből készült hajó

buleutérion: a görög városok tanácsának ülésterme

bulla: agyag függőpecsét

bulla: az agyagtábla borítéka

caput: fejezet

cardium-díszítésű kerámia: kagylódíszes

cella: belső szentél vagy kegyhely

chronogramma: felirat, amelynek valamilyen módon megjelölt betűi évszámot jelentenek

cippus: védősztélé vagy amulett, a meztelen gyermekistent, Hóruszt ábrázolja

cire-perdue: viaszvesztéses öntési módszer

dahabije: Egyiptomban használatos hajófajta

deben: 91 gramm

deseret: Alsó-Egyiptom vörös koronája

dhóti: ágyékkötő

diadém: fejék, uralkodói jelvény (pl. Egyiptom); a korona köré kötötték, szalagjai lelógtak;

diakritikus jel: a betű hangértékét módosító jel, mint pl. a sz-ben a z

diakronikus: a jelenségek megközelítésére az idők során bekövetkezett változás oldaláról

diffúzionista megközelítés: V. G. Childe szerint a civilizáció minden jellemvonása a Közel-Keletről terjedt el

dihkán: falu előljárja

dilúvium: az Özönvíz kora

diorit: vulkáni eredetű kőzet, Gudea fekete kőszobrainak anyaga

dromosz: felvonulási útvonal

duat: a másvilág keleti szemhatárral összefüggő vidéke

dzsed-oszlop: Osirishez kapcsolódó oszlop, amelynek fontos szerepe volt a jubileumi ünnepségeken

egyenes adó: személyi vagy területi adó, szemben a közvetett v. fogyasztási adóval, amelyet az áruforgalomhoz rendelnek

egyoksági magyarázat: a kulturális elmélet magyarázata, amely a hangsúly egyetlen meghatározó tényezőre teszi

emporium: kereskedelmi központ

en: Uruk papi uralkodójának címe

engobe: bevonat

enkausztika: viaszfestés

enszi: a városállam vezetőjének sumer neve

Epipaleolitikum (Sanidár-barlang, Závi-Csemi): 12000—8000

epipaleolitikum: a paleolitikum feletti kor

epitomé: kivonat

exilarcha: szétszórtság;

extispicium: leölt állatok belső részeinek vizsgálata ómenkérés céljából

fajansz: üvegszerű anyag

faragott sávdíszítés: szobrászati technika, amikor az alak kiemelkedik (alacsony dombormű)

farr: az uralkodót övező természetfölötti fény

fekete fejűek: D-Mez. lakosságának egyik rétege, köznép, sémi népesség; a hajszínre utal, kopasz-és nem kopasz oppozícióban

fermán: hivatalos okmány az oszmán birodalomban

filigrán: Közel-Keleti fémműves eljárás, melynek során huzalt forrasztanak fémtárgyra

fillit: gandharai szürkés kristályos pala

filolit: növényi sejtből származó szilikátok, amik a rohadás után is megmaradnak

flotálás: úsztatás

fonogramma: egy vagy több betű hangértéke

fríz: festett vagy faragott sávdíszítés

galut: diaszpóra

gemma: metszett drágakő

gipar: sumer templomépület-együttes az en-papnők számára fenntartott része

glacis: sima, gyakran vakolt lábazat a védőfalak tövében

gliphé: vésett, festett vagy domborított alak, betű, kép (hiegoglífa)

granuláció: fémműves eljárás, ugyanabból a fémből az anyagra fémgömböket forrasztanak

granulálás: fémműves technika, az ékszer díszítésénél apró aranygömböket kapcsolnak egymáshoz

gun mada: a III. uri din. ideje alatt, az északi katonai helytartók által fizetett adó

guti: hegyi nép, ie. 22oo körül jelennek meg Mez.-ban

Halaf-kultúra Észak-Mezopotámiában: 6500—5500

hántolótál: Haszuna-periódusra jellemző barázdált felületű kerámiatál

hatti: ősi anatóliai nyelv

hazarapat: 1ooo ember vezére (akhaimenida)

hedzset: fehér korona; felső-Egyiptom királyi koronája

hégemon: teljhatalmú vezér; legatus

heka: egyiptomi jogar

héliopoliszi kilencség: főistene Atum

henge: körülzárt terület egy vagy két bejárattal, körülötte földgáttal

heperes: kék korona

hermopoliszi nyolcság: főisten Thot

hidzsra: 622.

hiposztül csarnok: nagy, oszlopokkal körülvett templomi udvar

Hórusz-név: a királyi titulatúrát alkotó első név

Hotep földje: a másvilág nyugati szemhatárral összefüggő része

hulladékhalom (midden): szemét és háztartási hulladék-halom

hurrik: ie. III-II ée.-ben É-Mez. és Anatólia magasföldjenek lakói; Mitanni birodalom

hypocaustum: szoba fűtőrendszere

ideogramma: elvont fogalmat jelöl

ikonográfia: vallási tartalmú művészeti alkotások tanulmányozása

imiut: Anubisz kultusz-szobra

inscriptio: felirat, jel

insula: rendszerint négyszögletes alaprajzú városnegyed

intaglio: csiszolt féldrágakő homorú vésettel

intercalatio: közbeiktatás

interlineáris: sorok közötti; pl. a sumer ékírásos szövegekben a sorok közé írt akkád fordítás

irreverzibilis: megfordíthatatlan

isohyeta: a térképen azonos mennyiségű csapadékot jelentő képzeletbeli vonal

isteni felség: duat-netjer; papnői cím, Amon főpapjának lánya viselte

iszfet: káosz

ivan: boltívben záródó, egyik oldalán nyitott csarnok

íván: dongaboltozatos csarnok, három oldalfallal

iwan: perzsa paloták nyitott fogadóterme

izraeli sekel: 11,4 g

Jaret földje: Osiris birodalma

káld: babilóni nyelv, az utolsó bab. din nyelve

kámea: csiszolt féldrágakő domború vésette

kanopusz-edény: a testrészek tárolására szolgál

karakterizáció: vizsgálati módszer, amely alapján azonosítani lehet egy tárgy származási helyét és nyersanyagát

karneol: a kalcedon-csoportba tartozó vörös kő

kartonázs: gipsszel megkeményített, gyakran festéssel és aranyozással díszített vászon- és papiruszrétegek; múmiamaszkok

kartus: shenu;

kárum: akkád rakpart vagy piachely

kaska: észak-anatóliai nép

kassúk: az I. bab din után uralkodó népcsop.

kaunakész: gör. fürtös gyapjúszövet, sumer királyi ruha anyaga

kenotáphium: olyan halott személy vagy embercsoport síremléke, akinek a maradványai máshol vannak eltemetve

khalkolitikum: kőrézkor; átmenet a neolitikum és a bronzkor között

kilenc íj: egy. az ellenség neve

klorit: puha szürke vagy fekete kő; zsírkő

kolah: maga kalap, a szászánida nemesek viselete

korümbosz: a szászánida királyok ismertetőjele, a királyi korona fölé tornyosuló hajgömb

kova: szilícium-ásvány;

kristályos pala: gandharai szobrok anyaga

kudurru: sztélé

kusánok (jüe-csi): iráni törzs, ie. 2. században elfoglalták Baktriát

küklopikus falrakás: szabálytalan kövekből, kötőanyag nélkül készült fal

kváderkő: kockakő, felületét nem szokás vakolni

lakhmidák: jemeni arab törzs, a szászánidák vazallusai

lamastu: madárkarmú, borzas, kutyafejű női démon akkád neve, aki az újszülöttekre veszedelmes

lamasszu: védőgéniusz (félig ember, félig állat szobor a bejáratnál)

latifundium: nagybirtok

lazúr: kék kő Afganisztánból

leletegyüttes: egy lelet együttes előfordulása más régészeti maradványokkal, ugyanabban a közegben

lépcsős szelvény: régészeti leletek térben elkülönülő csoportja

Levante: a Földközi tenger keleti térsége, partvidéke

libatio: italáldozat

loculus: fülke vagy kis terem koporsók, szarkofágok, hamvvedrek tárolására

logogramma: szóértékű jel

lugal: nagy ember, aka. király

luwijai: a hettitákhoz közel álló indoe. nyelv

málikum: tanácsadó; Eblában királyi cím

mammiszi: születés háza (Champollion találta ki)

mannaj: é-ny iráni nép az ie. 8. sz-ban,

marjannu: harcosok egy fajtája, hurri szó akkád alakja

masztaba: sima tetejű sír

meccéba: függőleges, egy tömbből álló kövek

medzsai: nomád nép Núbia keleti sivatagából – serpenyősírok kultúrája

Meluhha: valszeg India

mély-dombormű: bas-relief (lapos dombormű: low relief), ahol az alakok alig emelkednek ki a felületből, az ábrázolás körvonala van bemélyítve

menat: az uralkodók nyakban viselt gabonafüzére

menat-nyakék: széles, gyöngyfüzérnyaklánc, a hátán ellensúllyal

metopé: a fríz részét képező, sima, olyankor faragott kőlap

mina: súlymérték; kb. fél kg; 6o sekel (siqlum) = 1 mina, 6o mina = 1 talemntum (biltum)

muskénum: Hammurapi-kódex, aka az állam szolgája (nemesek?)

muu-táncos: halotti táncos

nadítum: papnők egy fajtája Hammurapi idején

nagy selyemút: India-Közép-Ázsia-Irán-Mezopotámia-Szíria-Róma

Nagy-tenger: Földközi-tenger

naosz: kőből készült fülke, ahol a király szobrát tartották

nebti: a kirékyi protokoll második neve, aka. a két úrnőé (Nehbet és Uadzset istennők védelme alatt áll)

nemesz: kék-fehér csíkos kendő, ureuszkígyóval

nemesz: királyi fejfedő, keselyű és kobra

neropolisz: halotti város

numen: isteni erő

numizmatika: éremtan

nümpaion: nyilvános ivókút

obeliszk: a napszimbólim egyik formája, eredetileg a benben-követ képvislete

obszidián: vulkáni vegy.

oktaetérisz: nyolc éves ciklus

olimpiász: két olimpia között eltelt négy éves ciklus, kezdete 776.

onager: vadszamár

oszthosztát: egyenesen álló; felállított kőlap, az asszír palotákban, pl.

osztrakon: cserépszavazás

palaestra: oszlopcsarnok

palimpszeszt: újra felhasznált papirusz

palinológa: megkövült virágporok vizsgálata

pecséthenger: mez. sajátosság, felirattal

per anh: a templomok azon része, ahol az iratokat másolták és tanulmányozták

peret: sarjadás; tavasz;

persea: babérfa

planconvex: az egyik oldalán lapos, a másik oldalán domború test

plánkonvex tégla: napon szárított vagy égetett tégla, alja lapos, teteje domború

pnüx: szabadtéri nyilvános gyűlések helye Göo-ban

porpülaia: bejárati csarnok

pótfej: a memphiszi temetkezési kellékek egy fajtája mészkőből megformált emberi fej, rendszerint kidolgozatlan fülekkel

presztizsjavak: olyan javak, aminek a társadalom nagy értéket tulajdonít

pronaosz: a görög templomok nyitott, oszlopos előcsarnoka

protaszisz: ómen-, törvényjellegű szövegeke, ha-akkor mondatszerkezet előtagja

psent: Felső (vörös)- és Alsó-Egyiptom (fehér) kettős koronája, alsó

Punt: Kelet-Afrika (Egyiptom)

rekhítmadár: bíbic; idegenek és alávetett népek jelképe

relief: dombormű

Res gestae: a megtett ügyek (elbeszélése); Augustus és I. Sáhpuhr önéletrajzi feliratának címe

riemchen (szíjtégla): az Uruk-korban használatos hosszúkás, négyzet keresztmetszetű tégla

rizalit: épületek homlokzat-vonalából előugró falrész, erősítő vagy díszítő rendeltetéssel

Roszetau: a szán útja, a sírok bejárata

rüthon: szarv formájú ivóedény

sa résé: fejhez tartozó; valszeg eunuch

sadúf: kétkarú, öntözéshez használt vízemelő, dálije

sat: a deben egytizenketted része

Semau: Felső-Egyiptom

semu: aratás (ősz)

skarlát áru: III. ée elején használt vörös és fekete festett kerámia

soványítás: a fazekasagyagba kerülő járulékos anyagok

stratigráfia: rétegek leírása, az ásatási rétegek vizsgálata

survey: adatfelvétel, felszíni ásatás

szaffsírok: sziklába vájt sírok nyugat-Thébában

szakkieh: vízkerék

szárnyas napkorong: Egyiptom, Levante, hettiták, Asszíriában Assur isten, majd Ahuramazda

szászánida dinasztia: isz. 226.

szatrapia: a Perzsa Birodalom tartománya

szed-ünnep: a királyi megújulás szertartása, amit eredetileg a harmincadik jubileumon ünnepelt meg

szeiszakhtheia: rendelkezés, amely felmenti a lakosságot az adó fizetése alól

szekhem-jogar: a fáraó, a vezér és más tisztviselők jelképe, Anubisz attribútuma

szekvencia: sorozat

szeleukida éra: 312 ősze, Szíria, 311 tavasza, Babilon

szem-papok: a szájmegnyitás szertartását végzik

szenmurv: mitikus lény, félig madár, félig ragadozó

szerdab: (arab: pince): az ókori masztabasrok egyik helysége, ahol a ká szobrait helyezik el

szereh: a palota jellegzetes, ki- és beszögellésekkel tarkított homlokzatának stilizált ábrázolása, ezt váltja fel a kartus

szerekh: téglalap, amibe a Hórusz-nevet írják

szíjtégla: kis négyzet keresztmetszetű, szélességénél többszörösen hosszabb, égetetlen agyagtégla, D-Mez-ban használták a 4. ée. végén

szillabárium: szótagírás

szisztrum: csörgő hangszer

szít samsi: akkád szó a napfelkeltére

szögmozaik: uruki kori faldíszítési minta

szpáhbád: az I. Khoszrau által létrehozott négy katonai övezet egyikének parancsnoka

szpeosz: ki, sziklába vájt templom

sztatér: gör. pénzérme

sztratigráfia: régészeti lelőhely rétegsora

sztratigráfia: réteg-leírás, rétegtan

szubsisztencia: létfenntartás

szukkalmah: dél-mez. udvari hivatalnok, majd az elámi király címe

szvasztika: őskor óta használt jelkép vagy dísz

talatát-kövek: az Amarna-korszakban használt kisméretű kövek építkezéshez

Ta-Mehu: Alsó-Egyiptom

tanúfal: ásatásoknál, az eredeti talajszinttől érintetlenül hagyott, egyenesre vágott fal, ahol pontosan megőrződik a rétegződés

tauf: ar. nyers agyagtömbökből, koloncokból rakott fal

tauf: döngölt agyagfal (arab)

tefra: vulkáni hamu

tell (tepe, hüyük, csoga, magula, tumba): domb, ami alatt találtak vmit

temékeny félhold: Elő-Ázsia térségében, „félkör”-alakban húzódó, nem összefüggő termékeny sáv Kánaántól (Seféla, Alföld) Dél-Mezopotámiáig; Breasteed;

temenosz: alapzat; templomkörzet

Tengerföld: déli, mocsaras terület (egy dinasztia neve)

tengeri népek: bizonytalan etnikai összetátelű népcs., a hettita birodalom összeomlásakor, elárasztotta Palesztinát és Szíriát

termésréz: rögök formájában előforduló természetes réz

terrakotta: égetett agyag

tetradrachma: 4 drachma értékű görög ezüstérme

theomachia: isten-harc

tholosz: földalatti, kerek sírkamra, monumentális bejárattal, záróköves álboltozattal, fallal kísért folysóval

toreutika: művészi domborítás

torusz: félkör keresztmetszésű, széles, domború tagozat, szegély, rendszerint egy oszlop talapzatán

transliteracio: igegen írásrendszer átbetűzése egy másik rendszerbe

transzhumantáció: legelőváltó állattartás, esetleg véndorló földművelés

trepanáció: koponyalékelés

triposz: háromláb

tumulusz: halomsír

turkománok: török nomád törzs

turtánu: az újasszír király vezető hivatalnoka

tutulus: díszkorong

uasz-jogar: a királyi hatalom jelképe, hosszú bot, amelynek végét Seth isten szent állatának feje díszíti, a
másik vége villa alakú

udzsat: Hórusz elpusztíthatatlan szeme

ujjbenyomással díszített kerámia

ureusz: Udzsat-istennő jelképe; ő védi a királyt

urigallu: jelvény, ugyanzet a kifejezést használják a főpap megnevezésére, de azt segallu-nak olvassák

usébti: kim, múmia alakú szobrocska; a túlvilágban az alantas munkát végzi

Via Maris: tengeri út Egyiptomból Szíriába, amely a tengerparti síkságon vezet

viaszos tábla: alacsony peremmel körülvett fa, vagy elefántcsont lap, amelynek felüleét viasszal töltötték ki, gyors feljegyzésekhez

vihára: buddhista kolostor

wardum: rabszolga (a király szolgája)

zsidó világteremtési éra: 3761. október 6.

zsírkő: viszonylag jól faragható kőfajta

Október 15, 2008 | Categories: az ókori kelet történelme | Tags: fogalom, kelet, komoróczy, régészet | Hoszzászólás »

	mezei nelli (gyöngyö… on Bibliai ünnepek
	ösztöke on Bibliai ünnepek
	mezei nelli (gyöngyö… on Bibliai ünnepek
	ösztöke on Bibliai ünnepek
	mezei nelli (gyöngyö… on Bibliai ünnepek

repülő szőnyeg – the flying carpet – السجادة الطائرة jegyzetek orientalisztika témakörben (az oldal chrome böngészővel működik jól). Ha tetszik az oldal, lájkold. This is a mostly Hungarian blog on Orientalistics. You can like it at the sidebar.

az ókori kelet történelme

Története

A város története

Fontosabb épületek

Amorititák

Történetük

Földrajza

Története Óasszír kor

Középasszír Birodalom

Újasszír Birodalom

forrás: Weiss, Bernard G. – Green, Arnold H.: Az arabok rövid története; Kőrösi Csoma Társaság, Budapest, 2oo9;

Arabok az iszlám előtt (p. 21-22)

- kezdetei a BCE. 1ooo körüli időkbe nyúlnak vissza

- az arab (عربي) szó tevetenyésztő pásztorokra utal, akik az Arab-félsziget nyugati, északi és középső részein éltek, a beduin (بَدَوِيّ) szó szinonímája

- a nomád arabok megélhetése teljes egészében a legeltetéstől függött

- dél-arábiaiak: arabok csak az iszlám elterjedése előtti arabizálástól számítva

- Arábia lakossága két nemzetségból áll a hagyomány szerint:

- qaḥṭān –قحطان - al-cāriba – العاربة – akik délről vándoroltak be

- cadnān -عدنان - al-mustacriba – المستعربة – akik a félszigeten laktak

- dél-arábiai nyelv: szábeus

- Arábia határai: délről Dél-Arábia, északról a termékeny félhold (Róma, Bizánc 395-1453), keleten a szászánida Perzsia – 227-642, nyugaton a szeleukida Mezopotámia és Szíria, a ptolemaida Egyiptom

A régi arabok értékei és intézményei (p.23-26)

- legfontosabb társadali intézmény a törzs – qabīla – قبيلة

- ez klánokra – qawm – قوم – oszlott, amely pedig családokra, mindegyik család külön sátorban élt

- az egyén önazonosságát a törzshöz tartozás adta, az individualizmus elképzelhetetlen volt

- törzsi szolidaritás – caṣabiyya – عصبية-

- egyén beduin eszmék: nagylelkűség – karam – كرم -, vendégszeretet – ḍayf -ديف -, becsület – cird – عرد -, ezek arra kötelezték a törzset, hogy felelősséggel viseltessen a szegények és gyengék irányában

- egy törzs ideális létszáma kb. 6oo fő

- genealógia – nasab – نسب -, minden törzs számon tartotta a testvértörzseit; endogámia a leszármazás tisztán tartása érdekében

- egy másik törzsebelinek vendégjog és védelem; kliens – mawāli – موالي -

- állatok: birka, kecske, teve, szamár, ló

- minden év májusa és júniusa: nyári szálláshely kút vagy forrás közelében

- egypupú teve: camelus dromedarius; háziasítása kb. BCE. 1oo körül

- a vagyon mércéje: az állatok száma, a nyári szálláshely és víznyerők birtoklása, téli legelőkhöz való hozzáférés

- portyázás – ġazwa – غزوه -

- heti piac – sūq – سوق-; a piaci nap vagy időszak fegyverszünet

- a karavánutak melletti állomások piacként is működnek

- a karavánutak mentén kialakul egy kiskereskedő réteg

A név eredete

Történetük

A hettiták gyökerei

A Hettita Óbirodalom

A középhetitta kor

Vallás

statcounter

Legutóbbi hozzászólások

Kategóriák

arab átírásos szótár

arab fogalmak

arab irodalmi kislexikon

Arab wiki

az iszlámról

bibliai fogalmak

Blogroll

egyéb hasznos cucc

egyéb hasznos honlapok

enciklopédiák

filozófia

források

hindu fogalmak

keresztény teológia

keresztény teológusok

kisenci klopédia

klasszikus görög

MEK - arab

Mek - hindu

Mek - zsidó

online könyvek

szótárak

tanszéki

wiki

Email Subscription

Follow “repülő szőnyeg - the flying carpet - السجادة الطائرة”

- qaḥṭān –قحطان - al-^cāriba – العاربة – akik délről vándoroltak be

- ^cadnān -عدنان - al-musta^criba – المستعربة – akik a félszigeten laktak

- törzsi szolidaritás – ^caṣabiyya – عصبية-

- egyén beduin eszmék: nagylelkűség – karam – كرم -, vendégszeretet – ḍayf -ديف -, becsület – ^cird – عرد -, ezek arra kötelezték a törzset, hogy felelősséggel viseltessen a szegények és gyengék irányában