hand out 9
5. A Korán és a tafszír
- Ismail ibn Kaṯīr, Tafsīr al-Ğalālayn, Tanwīr al-Miqbās min tafsīr ibn cAbbās
- mi a tafszír célja?
1. meghatározni a stílust és az ékesszólást
2. megmagyarázni a kevésbé ismert szavakat
3. megmagyarázni a kevésbé érthető versek jelentését
4. törvényeket és szabályokat vonni ki a szövegből
5. a metaforákat és a képes beszédet megmagyarázni
6. az ellentmondó verseket kibékíteni
7. a példabeszédek céljának kibontása
8. a K-ban nem szereplő helyek és nevek megadása
a. ki írhat tafszírt?
1. klasszikus arab
2. arab filológia (diakritikus jelek)
3. arab morfológia (gyökök és képzett szavak)
4. al-ištiqa’aq: a gyökök ismerete, etimológia
5. ilm ul-ma’ani: szintaxis
6. ilm ul-baya’an: metaforák, metonímiák, nyilvánvaló és rejtett jelentés
7. ilm ul-badl’: retorika
8. ilm ul-qira’t: különböző olvasatok
9. ilm ul-aqa’id: ami nem értelmezhető szó szerint
10. usul ul-fiqh: az iszlámjog elmélete
11. asbāb un-nuzūl: a kijelentés okai
12. ilm ul-nasḫ: eltörölt áyák
13. fiqh: iszlámjog
14. ilm ul-hadīṯ: a Próféta hagyománya
15. ilm laduuni: ihletettség
a tafszír forrásai:
1. Korán – magát magyarázza, világos, érthető kijelentés
2. hadīṯ:
3. ṣaḥāba: a társak
4. arab irodalom
5. israciliyyāt: zsidó-keresztény tradíció
6. nyelvészet
7. történeti források (a kijelentés helye)
8. a kijelentés céljai: h az ember boldog legyen; vallás, élet, leszármazás, intellektus, vagyon
9. szocio-kulturális környezet
A próféták feladata az iszlámban a következő:
1. Isten prófétákat küld, hogy az embereket az Ő útjára vezesse ;
2. a küldöttek figyelmeztetik a népeket Isten útjára ;
3. a küldöttek Isten vezetését hozzák el az emberek számára jelek formájában, tanítanak és megmutatják a megtisztulás útját ;
4. Isten kinyilatkoztatja, hogy a neki és a Küldöttének való engedelmesség jutalma a Paradicsom ;
5. aki nem engedelmeskedik, a Pokolban fog égni ;
6. Isten kijelenti, hogy csak azután ítéli meg az embreket, miután hallották az ő szavát,és mindenkit a saját cselekedetei szerint fog megítélni ;
7. akik hallották Isten üzenetét, nem hozhatják fel kifogásként az érdektelenséget .
A prófétaság megkülönböztető jelei az iszlámban (calāmāt, dalā’il, imārāt an-nubūa) olyan jelek, amelyek alapján felismerhető, ha valaki próféta:
1. hiányállapot,
2. morális csalhatatlanság,
3. cselekedetek, amikkel a vallást támogatja: ima, istentisztelet, alamizsna, jótékonykodás, mások rávétele arra, hogy a vallást gyakorolják,
4. nemes származás, jó hírnév
5. csodák, amelyek az üzenet hitelességét igazolják.
- előkép, de nem ugyanabban az értelemben, mint a kereszténységben
- az imitatio Christi a szunnita iszlámban (szúfik kivétel) elképzelhetetlen
hand out 7
A kalám kozmológiai istenérve
- Isten, mint első ok
- Arisztotelész, Johannes Philoponus, al-Kindi, Saadia Gaon, al-Gazáli, Ibn Rusd, Aquinói, Sz. Tamás, Szent Bonaventura
- az érv rekonstrukciója:
1. minden létezőnek van oka
2. a teremtés létének van kezdete
tehát
3. a teremtésnek van oka
4. mivel fizikai oka nincs, ezért az ok személyes, és Isten létében keresendő
- az oksági viszonyban visszafelé kell legyen egy első ok
- Arisztotelész: minden mozgás egy más mozgásból származik, ezért kell legyen egy első mozgató
- al-Kindi érvelése:
1. az univerzumnak mindegy volt, hogy létezik-e vagy sem, ezért kellett egy ok, amely a létezésbe hívja (implikálja azt, hogy a világ nem örök, hanem teremtett valóság)
2. Isten egysége; csak Isten egy, minden más a sok kategóriájába tartozik; szubsztancia – akcidencia; egyedül Isten létezése szükségszerű, minden más esetleges, függő, csak bizonyos feltétel teljesülése esetén igaz;
3. nem lehet a végtelenségig visszamenni az időben, kell legyen egy kezdet (AT); al-Gazáli szerint azonban ez elméletileg lehetséges
2. kalám
- Isten attribútumait logikai úton kell bizonyítani; minden vers, amelyik az attribútumokról szól, a homályos versek közé esik; Málik: feltették neki a kérdést, hogy hogyan ül Isten a trónjára; az, hogy ott ül, világos, az, hogy hogyan, az nem kikutatható, és az erről szóló beszéd újítás;
- Ibn Habnal: a Korán Isten Beszédének, mint attribútuimának egyik tartalma
- Istennek van esszenciája (zát), és öntudata (nafs), és 99 csodálatos neve – a tradicionalisták nem kérdezték, hogy ez hogyan van Istenben
- a logika szerepe: vita Bagdadban Abu Said asz-Sziráfi (979), egy arab filológus és Abu Bisr Mattá bin Yunus (94o), keresztény logikus között; a logika egyetemes eszköz, vagy csak a görög nyelvre igaz
- a trad. azt mondják, hogy a logika a görög nyelv terméke, és nem lehet az Arabra alkalmazni – a logika hitetlenséghez vezet; aki logikával foglalkozik, az eretnek; a másik oldal szerint a logika hasznos eszköz a megértésben; Ibn Hazm szerint a logika nem pótolja a kijelentést, de a logika segítségével meg lehet védeni azt;
- pl. az ok-okozat összefüggést nem lehet kivetíteni az Isten-ember viszonyra, mert ebben a helyzetben a viszony nem szükségszerű (Ibn Hazm felveti az ontológiai istenérv egyik nagy problémáját); Isten összehasonlíthatatlan, semmit sem lehet róla predikálni;
3. falszafa
A filozófusok
al-Kindi (mh.87o)
- egyik fordítói kör: Hunayn Ibn Ishaq (8o8-873) és fia, Ishaq ibn Hunayn (mh. 91o) – logikai corpusz, Galénosz orvostud. műve, természettudományos érdeklődés
- művei 9o%-a elpusztult, valószínűleg egyrészt Mutawakkil (821-861) kalifa idejében, aki üldözte a racionálisokat, vagy ha nem ekkor, akkor Hülegü kán idejében (1258, Bagdad ostroma), amikor a Tigrisbe dobálták a könyveket (írja i. Khaldún)
- másik fordítói kör: al-Kindi; ő az arab filozófiai terminológia megalkotója (A definíciókról és a dolgok leírásáról)
- két részre osztja a világot: felső – nem teremtett, láthatatlan // alsó – teremtett – látható
- Az első filozófiáról: a Létező és Isten közé egyenlőségjelet tesz (al-Farábi, és majd Ibn Sziná szerint az első filozófia a létezőről mint létezőről szól, és csak mellékesen Istenről)
- Isten természetéről: elutasítja A. elképzelését, miszerint a világ örök; az érveket Iohannis Philoponustól veszi, miszerint egy teremtett valóság nem lehet végtelen; az idő és a mozgás elkezdődött valamikor;
- negatív teológia: (upanisadok, buddhizmus, ortodoxia, tao)
- wahda: egység; Istenre alkalmazza a kategóriákat: Istenre (az Egyre) semmit nem lehet mondani, mert az már kettő (az, akiről állítom, és az, amit állítok); Ő a tiszta Egy; Istenről nem lehet semmit predikálni, állítani; negatív teológia; al-Kindi ennek ellenére mégis két dolgot állít Istenről: ő Egy, és az egység forrása a teremtményekben; Isten az egyedüli cselekvő, akire semmilyen más cselekvés nem hat; ez a kalámhoz és a mu’tazilitákhoz köti (az attribútumok megtörik Isten egységét)
- kritika: koherensnek látja az egész görög filozófiát
- al-Kindi Arisztotelész-értelmezése a neoplatonikusokon alapul
- sikerül összehangolnia az arisztotelészi, neoplatonikus és teremtésen alapuló elméleteket
- eltávolodik a Korán nyelvezetétől, ennek ellenére számára a teológia és a filozófia is Isten megismerését szolgálja
- minden dologról öt dolog állítható: genus, species, differentia, tulajdonság, akcidencia
- Isten nemcsak a végső ok (A), hanem hatóok is (Ammonius)
- De anima kommentár
- al-Kindi a prófétaságról: a Próféta könnyebben és gyorsabban jut hozzá az isteni üzenethez, és könnyebben adja tovább; a tartalom azonban ugyanaz (!)
- az érzékelhető dolgok befogadása: a próféták ezt befogadhatják álomban az ideákat (ezt majd al-Gazáli kritizálja a Filozófusok inkoherenciájában)
- Nyugaton a természettudományos munkáit ismerik (Optika, Roger Bacon)
al-Farábi (mh. 95o-951), Alfarabius
- logikát tanul (Organon, Második Analitika) Yuhanná b. Haylánnal (keresztény) Bagdadban
- két kiemelkedő keresztény tanítványa volt
- 942-ben Szíriába megy, a Hamdánidák udvarába, Szayf ad-Daula udvarába
- hatást gyakorol Ibn Szinára, Ibn Badzsára, Ibn Rusdra
- művei: a. bevezetések; b. kommentárok (a teljes Organon); c. saját művek
- a Második Tanító
- nem tesz említést sem al-Kindiről, sem ar-Ráziról
- logika és nyelvfilozófia: a logika a nyelv része vagy különálló diszciplína; Af. szerint különálló
- hat princípiumot sorol fel: 1. az első ok (Isten); a másodlagos okok (angyalok); 3. az aktív nousz (Szent Lélek, a kijelentés angyala); 4. a lélek; 5. a forma; 6. az anyag
- az Első Ok szubsztanciájából kifolyólag különbözik minden mástól, és semmi másnak nem lehet ugyanolyan exisztenciája (mert akkor kettejüknek már lenne egy valamijük, amin osztoznak)
- kommentár v. parafrázis: Kategóriák, De interpretatione, Első Analitika, Második Analitika, Topika, Szofisztikus cáfolatok, Retorika, PoétikaPorf. Eiszagogé,
- logika-vita: AF megpróbálja átültetni a görög terminológiát
- a legszisztematikusabb korai gondolkodó
- politikai filozófia; Majmonidész szerint ő a legfontosabb előd;
ar-Rázi (864-925 v. 933), Rhazes
- elsősorban orvosi munkáiról híres
- Timaiosz-kommentár, Apológia
- ő a legkevésbé ortodox az összes gondolkodó közül
- a lélek: szubsztancia, ahogy Arisztotelésznél is
- az önálló gondolkodást többre becsülte, mint a közmegegyezést – mindenki tud gondolkodni, nincs szükség közvetítőre. (próféta)
- a Próféták az ördögtől valók, csak háborúságot, vérontást és romlást hoznak
- az ész Isten egyetemes adománya – ez Isten vezetése
- Isten, Lélek, Tér, Idő, Anyag – örök létezők
- gnosztikus, neoplatonikus lélek-tan
- az atomizmus természettörvény, nem doktrína (kalám)
- Nyugaton orvosi munkáit ismerik és használják a 16. sz-ig
hand out 5
A négy ortodox kalifa kora
632–634 Az első kalifa, a Próféta apósa és barátja, Abú-Bakr lesz. Uralkodásának két évét a beduin törzsek lázadásának (ridda) leverése jellemzi. Ezek a harcok vallási és politikai jellegűek. A ridda hőse Kálid ibn al-Válid. Medina lesz Abú-Bakr és az őt követő két kalifa uralma alatt az arab világ központja.
633. május Az egyik legfontosabb, az ún. hitehagyottak elleni akrabai csatában Abú-Bakr győz. Ennek következtében az Arab-félsziget központi részei is a muszlimok ellenőrzése alá kerülnek.
634 Kálid ibn al-Válid serege másik három arab hadtesttel legyőzi a bizánciakat a Jeruzsálem és Gáza között levő Adzsnádainnál, így gyakorlatilag nyitva áll az út Palesztina felé. Ezek az első muszlim hódítások Arábián kívül.
Ebben az évben meghal Abú-Bakr, halálos ágyán kinevezi utódát, a Próféta egy másik társát, Omárt.
634–644 I. Omár kalifa uralma a nagy hódítások első hullámának a kezdete, melynek során az arabok kiterjesztik uralmukat Szíriára, Egyiptomra, Perzsia távoli területeire és más országokra.
635 Damaszkusz meghódítása.
636 A Jordán folyó egyik keleti mellékágánál, a Jarmúk völgyi csatában a bizánciak vereséget szenvednek az araboktól. Ennek következtében arab fennhatóság alá kerül Szíria, amelyet négy katonai tartományra osztanak.
637 A kádiszíjai csatában az arabok legyőzik a perzsákat, és azután megszerzik központjukat, Ktésziphónt és Nyugat-Perzsiát a szászánidáktól.
638 Jeruzsálem meghódítása.
639 I. Omar kalifa testvérének, Szíria helytartójának halála után unokatestvérét, a későbbi I. Muávija kalifát teszi helytartóvá.
639-642 Az arabok meghódítják Egyiptomot.
640 Az arabok elfoglalják az örmény fővárost, Dvínt.
641 Az arabok elfoglalják Moszul városát.
A nihávendi csata a perzsák ellen, amelyben III. Jazdagird szászánida uralkodó megmaradt seregei végzetes vereséget szenvednek.
642 Amr meghódítja Pentapoliszt.
642 Habíb ibn Maszlama és Szalmán ibn Rabía hadjáratai Örményország északkeleti területei ellen. Al-Báb elfoglalása.
643 Amr elfoglalja Tripolisz városát.
644 I. Omár kalifát meggyilkolják; utóda a súra választása következtében Mohamed egy másik társa, Oszmán lesz.
644–56 I. Oszmán kalifa uralkodása.
645 Amr hadvezért az új kalifa, I. Oszmán visszahívja; ezt kihasználva a bizánciak visszafoglalják Alexandriát. Amrot azonban visszarendelik Egyiptomba, és Nikiunál megveri a bizánciakat.
646 Amr újból bevonul Alexandriába, ezzel Egyiptom végleg muszlim uralom alá kerül.
647 Muávija behatol Kappadókiába, és adófizetésre kötelezi Kajszaríja (Caesarea) városát. Innen Frügiába indul, ahol sikertelenül ostromolja Amorion városát, majd végigrabolva a tartományt visszatér Damaszkuszba.
649 Muávija megtámadja Ciprust, és elfoglalja fővárosát. Bizánc hároméves fegyverszünetet kér, és adófizetésre kötelezi magát.
649–650 Az arabok elfoglalják Perszepoliszt, Irán déli fővárosát, a zoroasztriánusok központját.
650 Az arabok harmadik hadjárata Örményország ellen.
652 Az arabok elfoglalják Örményországot, és támadást intéznek a Kaukázuson keresztül a Kazár Birodalom ellen, de vereséget mérnek rájuk.
Az első arab támadás Szicília ellen.
653 I. Oszmán kalifa meghatározza a Korán elfogadott változatát.
654 Az arabok rövid időre megszerzik Anküra (ma Ankara) városát.
655 Sor kerül az első arab–bizánci tengeri ütközetre a lükiai tengerparton, ahol a bizánciak megsemmisítő vereséget szenvednek.
656. június 17. I. Oszmán kalifát medinai palotájában meggyilkolják. Medinában Alit választják meg kalifának.
656–661 Ali kalifátusa. Ő a Próféta unokatestvére és veje volt. Uralmát kétségbe vonja Muávija, aki Szíria kormányzója, ami az első polgárháború (fitna) kirobbanásához vezet.
656. december Az Ali és Aisa közötti csatából, a bászrai „tevecsatából” Ali kerül ki győztesen.
657 Muávija és Ali közötti csata Sziffinnél, amiben Ali volt fölényben. Azonban Ali elfogadja a békés ajánlatot, hogy a vita tisztázására semleges döntőbírákat kérjenek fel. A háridzsiták elhagyják Alit.
658 Az adruhi döntőbíráskodás Ali ellen dönt. A szíriai csapatok kikiáltják Muáviját kalifának.
658. július A nahraváni csatában Ali legyőzi a szembeszegülő háridzsitákat.
661 Alit egy háridzsita merénylő meggyilkolja. Ali fia, Haszan lemond a kalifátusról Muávija javára.
Mazhabok
a. Hanafita madzhab
A legelső madzhab a hanafita, Abu Hanífa (699-767) jogtudós, eredetileg kúfai kalmár köré szerveződött. A muszlim jogtudomány (fikh) elismert szakértőjeként síkraszállt az Omajjádok legitimitása mellett. Úgy vélte, az alattvalói részről tanúsított jámborság és a vallási türelem az uralkodókat is megilleti, amennyiben azok “megérdemlik”. Tanításának központi eleme a közösség és az uralkodó viszonya, amelynek vonatkozásait szőrszálhasogatásig menő vitákban finomítottak, amíg az igazságos társadalomról alkotott Korán-képet a valós viszonyokhoz igazították.
A Korán meglehetősen kevés jogi támpontot nyújtott a társadalom akkori állapotára vonatkozóan, ezért a Prófétáról és környezetéről gyűjtöttek elbeszéléseket és történeteket (hadísz), hogy összehasonlítsák az adott jogi problémát a Próféta és környezete cselekedeteivel. Ezzel párhuzamosan a muszlim közösségekben kerestek szokásokat (szunna), amelyek eredetét próbálták visszavezetni a Prófétára vagy annak egy társára. Ezzel megbízható tudásra (ilm) tehettek szert, ami segített dönteni a jó és a rossz között.
Mivel a hanafita iskola nagy teret enged a személyes értékelésnek (rá’i), rugalmasnak és liberálisnak tartják. Abu Hanífa úgy vélekedett, hogy a jogtudósnak akkor is képesnek kell lennie helyes jogértelmezést, ítéletet alkotni, ha az adott kérdésben nincs a hadíszokban vagy a szunnában odaillő példa.
A hanafita iskola az Abbászidák és az oszmánok állami irányzata volt, Irakban, Törökországban, de Közép-Ázsiában és Pakisztánban is vannak fontos jelenkori csoportjai. A muszlimok egyharmada tartozik ma a hanafita irányzathoz.
c. Málikita madzhab
A főként szokásjogra alapozó málikita irányzat Málik ibn Anaszról (715-795) kapta a nevét, aki a Próféta medinai viselkedését vizsgálva alakította ki jogi rendszerét. A masznava, vagyis a muszlim közösség érdekeit helyezi tanításának középpontjába. Muvatta (Járt út) című munkája a Próféta és a medinai közösség eredeti szokásainak (szunnájának) összefoglalása. A muszlim Spanyolországban és a Magreb-államokban elterjedt iskola volt, a mai Észak-Afrika, Magreb-államok, Mauritánia, Nigéria, Szudán, Kuvait első számú jogi iskolája.
d. Sáfiita madzhab
A harmadik irányzat a sáfiita. A szegény gázai családból származó jogtudós, Muhammad ibn Idrísz as-Sáfii (767-820), aki Málik ibn Anasz tanítványa volt, úgy vélte, méltatlan lenne az iszlámhoz, ha fő törvényeit egyetlen város vagy egy közösség eredeti szokásai alapján határoznák meg. Helyesebbnek tartotta, hogy a jogrendet a hadíszokra, vagyis a hagyományokra alapozzák, hiszen az tágabb kitekintést nyújthat a formálódó muszlim birodalomra. Sáfii rendkívül fontosnak tartotta, hogy a hagyományok átöröklésének folyamatát kizárólag megbízható, forrásokkal alátámasztott közvetítők útján lehessen igénybe venni a jogalkotás folyamatában. Ha a lánc megszakad vagy a forrás nem megbízható, a hadísz nem használható jogforrásként, mivel nem hiteles. A jogtudós fellépésével megpróbálta összehangolni Abu Hanífa által preferált idzstihád (önálló jogi vélemény) és a hadíszok fontosságát hangsúlyozó iskolák tanításait. A jog négy forrását határozta meg: A Koránt, a Próféta szunnáját, a közmegegyezést (idzsma) és az analógiát (kijász).[7] Analógia alkalmazására abban az esetben kerülhet sor, ha olyan új esetek merülnek fel, melyekre nézve a biztos tudást biztosító források (Korán, szunna, idzsma) nem tartalmaznak. Egy jogi vélemény kialakítása során a döntő szó al-Sáfii tanítása szerint az idzsma, amely még akkor is mérvadó, ha a másik három jogforrás az adott kérdésben nem tartalmaz fogódzót. Sáfii jelentősége abban állt, hogy ösztönözte a hadíszkutatást, mindenekelőtt al-Buhári (†870) és Muszlim ibn al-Haddzsádzs (†878) munkái révén, így a saría két jelentős hadíszgyűjteménnyel is bővült, amely igyekezett egységes keretbe foglalni a muszlim hitgyakorlatot az arab világban.
A saria, Málik ibn Anasz és as-Sáfii munkája nyomán, nem csak az egyszerű muszlim hívő számára jelölte ki a vallási élet határait , hanem magukat az uralkodókat is figyelmeztette hatalmuk korlátaira. A kalifák már nem a Próféta örökösei a szó szakrális értelmében, hatalmuk nem önmagától való és természetes, hanem ők is alávetettjei a saríának, amelyet a megbízható jogforrások határoznak meg. A kalifák elsődleges feladata a muszlim értékek és a törvény védelme, betartatása. Az az eszme, hogy a törvény előtt a kalifától a koldusig minden muszlim egyenlő, új vonásként jelent meg a középkori világban, és hosszú távú következményei voltak az iszlám fejlődése során. Mivel isten és ember között nincs helye közvetítőnek, nem jelenik meg a papság rendje és hierarchiája a társadalmi rétegződés és a kulturális élet folyamataiban.
e. Hanbalita madzhab
A negyedik irányzat a hanbalita madzhab, amely Ahmad ibn Hanbal (780-855) nevéhez fűződik, aki a racionális irányzatokkal ellentétben ragaszkodott a Korán antropomorfisztikus elképzeléséhez. Ibn Hanbal számára Abu Hanifa és a ra’i (személyes értékítélet) módszere elfogadhatatlan volt, és ezért támadták a hanafita iskola képviselőit. A hanbalita iskola viszonylag kicsi, konzervatív, igen vallásos és szigorú tradicionalizmust képviselt. A hadíszt szinte szó szerint értelmező tanítása harcosan szemben állt az inkább racionalista elveket valló[8] másik három iskolával. Az iskola szerint Mohamed és társainak cselekedetei, életvitele és erkölcsi felfogása minden muszlim számára szigorúan követendő, és csakis ezzel teljesíthetik a Korán parancsát és isten akaratát. A hanbaliták nem maradtak meg a szellemi vetélkedés szintjén, hanem tanaikat sokszor erőszakkal érvényesítették. Harcos hanbaliták csapatai dúlták fel a korabeli városi élet színtereit, üzleteket támadtak meg, hangszereket törtek össze, üldözték a dalt, a táncokat és esküdt ellenségeiknek tekintették a szúfikat, akik Istenhez oly módon próbáltak közeledni, amely Mohamed tanaitól teljességgel idegen. Ahmad ibn Hanbal úgy tartotta, hogy a málikiták, hanafiták és a sáfiiták felesleges spekulációkkal ferdítik el az amúgy tiszta és világos tanításokat, ezért károsak.[9] Az évszázadok során az irányzat viszonylagos népszerűtlensége miatt elenyészett volna, ha nem állnak ki mellette neves és művelt jogtudósok, mint például ibn Tajmijja (1263–1328).
A három vallásjogi iskola azonban elismerte a hanbalita tanokat, és az ortodox szunnita iskolák részeként tartotta számon. A hanbalita mazdhab merevsége és szigorú elvei miatt nem volt túl népszerű, de a fundamentalista mozgalmak ibn Hanbal tanításait sűrűn a zászlaikra tűzték. Alapvető szerepe volt a vahhabita mozgalom kialakulásban, a mai Szaúd-Arábia állami irányzata. Kisebb közösségei vannak Szíriában, Algériában, Irakban és Afganisztánban.
hand out 4
1. az iszlám 6 parancsa
1. Hit Istenben
2. Hit a prófétákban
3. Hit az utolsó ítéletben
4. Hit az angyalokban
5. Hit a Kijelentett könyvekben
6. Hit az elrendelésben
2. az iszlám öt pillére – arkān al-Islām أركان الإسلام
1. šahāda
2. ṣalāt - napi ötször: napkelte előtt, délben, délután, napnyugtakor, este; mindegyik meghatározott számú ruku’a-t, leborulást tartalmaz;
3. zakāt – alamizsna-adó
4. ṣawm – napkeltétől napnyugtáig, se étel, se víz; este családi összejövetel
5. hağğ – ḏū l-hiğğa hónapban; előkészület – fehér ruha, kopasz fej, ; a Kába 7x-i megkerülése, aztán 2 rakā imádság; futás a Safā és a Marwa között (Hágárra és Izmáelre emlékeznek); másnap elindulnak Minába; másnap Arafát hegye, Mohamed utolsó prédikációja – Korán-recitálás, meditáció; napkeltéig ott kell maradni; Muzdalifa – kövek gyűjtése; másnap Mina, a Sátán megdobálása; Ábrahámot háomszor kísérti meg a Sátán, amíg mennek, hogy Izsákot feláldozzák, háromszor utasítja vissza; utána ‘eid al-aḍḥa, állatáldozat; hatodik napon tawaf (Kába-kerülés), vissza Minába; utána búcsú-kerülés, elmennek Medinába, a próféta sírjához;
hand out 2 – Mohamed élete
Mohamed élete
- Rabia al-Awwal hónapban, 570 körül; – az elefánt évében: Ábraha király, miután elfoglalja Jement, felépíti az ekklésziát (al-Qullayš, القليش), és megtámadja Mekkát, azzal az ideológiával, hogy a pogányságnak vége; állítólag a mekkaiak voltak, akik megszentségtelenítették a templomot; a legenda szerint az elefántok nem akarták Mekkát megtámadni, és egy madársereg jött, és kis köveket dobált a támadókra;
- Banū Hāšim (بنو هاشم), Qurayš (القريش) törzs; korán árva lesz, Abdul Muṭṭalib (عبد المطلب), a nagyapja neveli fel, aki egyenesági leszármazottja Izmaelnek; kereskedő lesz belőle, mert ez az egyetlen pálya, ami nyitva állt előtte (Szíria, Indiai óceán, Mediterraneum)
- 595 – feleségül veszi Ḫadīğát (خديجة بنت خويلد)
- 610 ben, Hira barlangjában (Dzsabal al-Nur) kapja az első kijelentést Gábriel arkangyaltól (96,1-5): “Hirdess Urad nevében, aki teremtett, vérrögből teremtette az embert. Hirdess! A te Urad a legkegyesebb,aki írótollal tanított,megtanította az embert arra, amit nem tudott.”
- elkezd nyilvánosan prédikálni, üldüzések, egy követőjét megölik, egy másikat megkínozzák
- sátáni versek: M. Allah leányairól beszél (Kába istennői), később ezt visszavonja (ennek a történetnek az igazságtartalma igen megkérdőjelezhető)
- 617 – bojkott a klán ellen
- al-isrā’ wa-l micrāğ (الإسراء والمعراج) utazás a legtávolabbi mecsetig (al-aqṣa, لمسجد الاقصى), a Buraq nevű szárnyas ló hátán; amikor odaér, imát vezet Ádámnak, Mózesnek és Jézusnak; utána égi utazás, ahol találkozik a korábbi prófétákkal; majd elmegy a sidrat al-muntaha-hoz, a hetedik ég szent fájához (سدرة المنتهى), ahol Isten megparancsolja neki, hogy a muszlimok naponta ötvenszer imádkozzanak; ez hosszas alkudozás után ötre csökken
- Jeruzsálemet Omár kalifa foglalja el, alatta épül az al-Aqṣa mecset (Omár mecset) (befejezték 705-ben); M. a legtávolabbi pontra gondolhatott, ahol van egyistenhit; vagy ki tudja; a Szikladóm nem a mecset!
- 619 – meghal Ḫadīğa, és Abū Ṭālib, a nagybátyja; a klán vezetését Mohamed egy ellensége veszi át, aki megvonja a klán védelmét tőle, ami azt jelenti, hogy ha megölik, érte nem állnak bosszút, illetve nem kell vérdíjat fizetni;
- több közösséggel sikertelen tárgyalásokat folytat, majd végül Yaṯrīb-bal sikerül megegyezni
- jelentős zsidó lakosság, 3 zsidó törzs a 2. században, majd 2 dél-arab törzs az 5. században;
- 622 – Hiğra – Mohamed és a követői (muhāğirūn, المهاجرون): Mohamed, Ali 4. kalifa, Omár 2. kalifa, Abū Bakr 1 első kalifa, Bilal ibn Ribah 1. müezzin, Oszmán 3 kalifa;
Medinai alkotmány – az umma alapító okirata:
1. Mohamed és követői szerződést kötnek a medinai zsidó, arab, keresztény és pogány törzsekkel;
2. célja, hogy rendezze a törzsi ellentéteket;
3. tartalmazza a közösség védelmét, a vallásszabadságot,
4.Medina, mint haram (tilos benne a csata és a fegyverviselés),
5. a nők biztonsága,
6. adó, bíráskodási rendszer, vérdíj;
7. a folglyokkal való egyenlő, és nem vagyoni helyzet szerinti bánásmód; a foglyokért nem a család, hanem az umma fizeti ki a pénzt;
8. egy hívő nem öl meg egy másik hívőt egy hitetlenért cserébe, mégha az közeli rokon is;
9. a zsidók ellenségeit még akkor sem segítik, ha azok a hívők szövetségesei;
10. a béke feltételei mindenki számára elfogadhatóak és egyenlőek kell legyenek;
11. a háborús szerzett javak az államot illetik;
12. a Qurays az ellenség, senki sem védheti meg őket;
13. ha egy nem hívő megöl egy hívőt, az életével fizet, senki sem oltalmazhatja;
14. a zsidók egyenlő tagok;
15. az idegen, aki védelmebe besznek, olybá veendő, mint vendég;
- nincs meg az eredeti dokumentum, nem is biztos, hogy volt ilyen; a legteljesebb formájában Ibn Isḥāq életrajzában maradt fent;
- 624 – Badri csata: a muszlimok elkezdtek razziákat intézni a mekkai karavánok ellen; a muszlimok egy része a Q-ból származik, de a törzsi szolidaritás megszünt azzal, hogy őket kitagadták a törzsből; független gazdasági helyzetre törekedtek; Rağab hónapban megölik az első mekkait, ami vérbosszút von maga után, ráadásul R. szent hónap (a négyből az egyik), amikor nem lenne szabad ölni;
- egyik oldalon egy 40-50 fős karaván és a Q férfitagjai, másik oldalon 313 muszlim (sokan közülük frissen megtértek); a mekkaiak száma kb. 3x-osa volt a medinaiaknak, akiknek csak 70 tevéjük volt és két lovuk
- a Q azt hitte, ez könnyű győzelem lesz, és nem mozgósította a szövetséges törzseket, s valószínűleg hatalmi vetéledés is volt köztük; a Banū Hāšim nem akart a saját klánja ellen harcolni; Mohamed nyert; 70 vs. 14 áldozat; a hadifolglyokat a muszlimok nem ölték meg;
- 624: ellentét a zsidó törzsekkel, a Banū Qaynuqāca elűzése; nem tudni pontosan, hogy miért, a kiváltó ok egy nő megalázása volt; valszeg gazdasági kapcsolatokat ápoltak a mekkaiakkal, és ezt szerződésszegésnek értékelték;
- 625: Banū Naḍīr: egyik v.: Kacb ibn al-Ašraf, a törzs vezetője, felbíztatta a mekkaiakat, hogy álljanak bosszút; a másik v.: költő volt, és erotikus verseket írt a muszlim nőkről; megölték; az Uhudi csata után a törzs megkérdőjelezte Mohamed vezetői képességeit; megpróbálták megölni; Mohamed kiutasította őket, de nem mentek, erre csata; Mohamed felégette a pálmafáikat; erre elmentek, valszeg Szíriába, egy részük Mekkába;
- 625: Uhudi csata: egál
- 627: Medina ostroma; a medinaiak sáncot ástak (ez addig ismeretlen volt); a mekkaiak nem tudták áttörni; a Banū Qurayza Medina hátában átáll az ellenséghez; mikor már vesztésre álltak, csellel egymás elen uszította a törzseket;
- 630: bevonul Mekkába; elpusztítja a szobrokat és a festményeket
- 632: búcsú-zarándoklat
Bevezetés a középkori muszlim teológiába és filozófiába – tematika
Kurzus leírása, tematikája:
1. Alapfogalmak, kronológia, kontextus: törzsi társadalom, karavánutak, monoteizmus az arab világban az iszlám előtt; Edessa, Nisibis és Dzsundisápur akadémiái; indiai és szanszkrit gyökerek;
Kötelező olvasmányok:
1. Weiss-Green: Az arabok rövid története; Kőrösi Csoma Társaság, Bp., 2oo9; p.21-49;
2. F.E. Peters: The Greek and Syriac background. in Seyyed Hossein Nasr – Oliver Leaman (ed.), History of Islamic Philosophy. Routledge, London-New York, 2oo3. p. 4o-51
2. Mohamed és a Korán: teológia a Koránban: tawhid, társítás, az ábrázolás tilalma, a próféták és a Próféta, Isten 99 csodálatos neve; etikai tartalom;
Kötelező olvasmányok:
1. Goldziher Ignác, Mohamed és az iszlám. in Előadások az iszlámról. Katalizátor, Bp., 2oo8; ford. Német Pál; p. 19-46;
2. Seyyed Hossein Nasr, The Qur’an and Hadith as source and inspiration of Islamic philosophy. in Seyyed Hossein Nasr – Oliver Leaman (ed.), History of Islamic Philosophy. Routledge, London-New York, 2oo3. p. 27-39
3. Korán-szúrák: Fátiha (1), Tehén (2), Nők (4), József (12), Az őszinte hit (112)
3. A neo-platonizmus és hatása: neoplatomizmus, a szír tradíció, az első fordítások, a katalógus;
Kötelező olvasmányok:
1. Yegane Shayegan, The transmission of Greek philosophy to the Islamic world. in Seyyed Hossein Nasr – Oliver Leaman (ed.), History of Islamic Philosophy. Routledge, London-New York, 2oo3. p. 89-1o4;
2. Christina D’Ancona, Greek into Arabic, Neoplatonism in translation. in Adamson-Taylor (ed.), A Cambridge Companion to Arabic Philosophy. Cambridge University Press, Cambridge, 2oo5. p. 1o-31;
4. Irányzatok, jogi iskolák: szunni, si’a, a 4 nagy szunnita jogi iskola, a si’iták irányzatai; a kalifátus és az utódlás kérdése, az eljövendő imám, a jog forrásai, sari’a és fiqh;
Kötelező olvasmányok:
1. Iványi Tamás, A törvény (sari’a) az iszlámban. Kőrösi Csoma Társaság, Bp., 2oo8. p. 1-56;
2. Jany János, Klaszikus iszlám jog. (részletek);
3. Farhad Daftary, Az iszmá’iliták rövid története. L’Harmattan, Bp., 2oo6. p. 37-76
5. A szunna: hadísz, tafszír, szirat ar-raszul: a dogmatikai fejlődés;
Kötelező olvasmányok:
1. an-Nawawi, Negyven hadísz;
2. Goldziher Ignác, A dogmatikai fejlődés. in Előadások az iszlámról. Katalizátor, Bp., 2oo8; ford. Német Pál; p. 83-13o;
3. Goldziher Ignác, A régi iszlám ortodoxia viszonya az antik tudományokhoz. in Az iszlám kultúrája II. ford. Simon Róbert. p. 923-992;
4. Calder-Mojjaddedi-Rippin (ed. trans.), Classical Islam. A sourcebook of Religious Literature. Routledge, London-New York, 2oo5. p. 134-17o
6. Arisztotelész és kommentátorai: al-Kindi, ar-Razi, al-Farabi, Ibn Sziná, Ibn Rusd;
Kötelező olvasmányok:
1. Tony Street, Logic. in Adamson-Taylor (ed.), A Cambridge Companion to Arabic Philosophy. Cambridge University Press, Cambridge, 2oo5. p. 247-265;
2. Thérése-Anne Druant, Metaphysics. in Adamson-Taylor (ed.), A Cambridge Companion to Arabic Philosophy. Cambridge University Press, Cambridge, 2oo5. p. 327-348;
3. Charles Genequand, Metaphysics. n Seyyed Hossein Nasr – Oliver Leaman (ed.): History of Islamic Philosophy; Routledge, London-New York, 2oo3. p. 783-8o1.;
4. Shams Inati, Logic. n Seyyed Hossein Nasr – Oliver Leaman (ed.): History of Islamic Philosophy; Routledge, London-New York, 2oo3. p. 8o2-823.
7. A teológia válasza a filozófiára: mu’taziliták, kalám, al-Gazáli;
Kötelező olvasmányok:
1. M. Abdel Haleem, Early kalam. in Seyyed Hossein Nasr – Oliver Leaman (ed.), History of Islamic Philosophy. Routledge, London-New York, 2oo3. p. 71-88;
2. James Pavlin, Sunni kalam and theological controversies. in Seyyed Hossein Nasr – Oliver Leaman (ed.), History of Islamic Philosophy. Routledge, London-New York, 2oo3. p. 1o5-118;
3. Shabbir Akhtar, The possibility of a philosophy of Islam. in Seyyed Hossein Nasr – Oliver Leaman (ed.), History of Islamic Philosophy. Routledge, London-New York, 2oo3. p. 1162-1169.
8. Misztikusok: szúfik, Ibn ‘Arabi, al-Gazáli;
Kötelező olvasmányok:
1. Sajjad H. Rizvi, Mysticism and philosophy: Ibn ‘Arabi and Mulla Sadra. Adamson-Taylor (ed.), A Cambridge Companion to Arabic Philosophy. Cambridge University Press, Cambridge, 2oo5. p. 224-246;
2. Seyyed Hossein Nasr, Introduction to the mystical tradition. in Seyyed Hossein Nasr – Oliver Leaman (ed.), History of Islamic Philosophy.Routledge, London-New York, 2oo3. p. 367-373.
9. Andalúzia: zsidók, arabok; Ibn Gabirol, Juda Halévi, Majmonidész, Ibn Badzsa, Ibn Khaldún;
Kötelező olvasmányok:
1. Steven Harvey, Islamic philosophy and Jewish philosophy. Adamson-Taylor (ed.), A Cambridge Companion to Arabic Philosophy. Cambridge University Press, Cambridge, 2oo5. p. 349-369.;
2. Arthur Hyman, Jewish philosophy in the Islamic world. in Seyyed Hossein Nasr – Oliver Leaman (ed.), History of Islamic Philosophy. Routledge, London-New York, 2oo3. p.677-696.
1o. Az arab filozófia hatása a középkori és újkori Nyugatra;
Kötelező olvasmányok:
1. Charles Burnett, Arabic into Latin: the recepcion of Arabic philosophy into Western Europe. Adamson-Taylor (ed.), A Cambridge Companion to Arabic Philosophy. Cambridge University Press, Cambridge, 2oo5. p. 37o-4o4.;
2. John Marenborn, Medieval Christian and Jewish philosophy. in Seyyed Hossein Nasr – Oliver Leaman (ed.), History of Islamic Philosophy Routledge, London-New York, 2oo3. p. 1oo1-1o13
11. Politikai teológia: államelméletek, kalifátus;
Kötelező olvasmányok:
1. Charles E. Butterworth, Ethical and Political philosophy. Adamson-Taylor (ed.), A Cambridge Companion to Arabic Philosophy. Cambridge University Press, Cambridge, 2oo5. p. 266-288.;
2. Hans Daiber, Political philosophy. in Seyyed Hossein Nasr – Oliver Leaman (ed.), History of Islamic Philosophy. Routledge, London-New York, 2oo3. p. 841-885.
12. Teologia naturalis – párhuzamok: Ibn Tufayl, Pál, Canterbury Anselmus, Aquinói Tamás;
Kötelező olvasmányok:
1. Ibn Tufayl, A természetes ember. elektronikus kiadás: http://mek.oszk.hu/00400/00407/index.phtml;
2. Pál levelei (részletek)
13. A jelenkori iszlám problémái: vallási párbeszéd, liberális iszlám vs. fundamentalizmus, képi ábrázolások, iszlám a nyugati világban, a nők egyenjogúsága, a szekuláris muszlim állam problémája, arab nacionalizmus.
Kötelező olvasmányok: nincs, a félév során írt esszék megbeszélése.
Germanus: Mohamed
B5
- Mohamed teljes neve, születési és halálozási adatai
– Abū’ Kāsim Muhammad ibn ‘Abdullāh (Arabic: محمّد; Muḥammad; (ca. 570 Mekkaمَكَةَ - مدينه – June 8, 632 Medina)
- Mekka viszonyai Mohamed korában
- Mekka kereskedőváros, Medina mezőváros
- mostoha term. körülm.
- törzsek – időszakos vándorlások, pogány szertartások
- meteorkő Mekkában – szertartás az év szent hónapjában; ilyenkor vérbosszú, harcok megszakítása, gyülekezés, törzsi költők meghallgatása
- 6-7. sz fordulóján fellendül Arábia gazd. élete; a kereskedőkre erősen hat a megirmert országok (Jemen, Egyiptom, Abesszínia) társadalmi és vallási élete
- Az egyistenhitű vallások hatása Arábiában az iszlám előtt
- egyes elképzelések szerint létezett zsidó-, és keresztény-független monoteizmus, a hanifizmus az iszlám előtt, és Mohamed ennek volt a tagja; ezek Ábraház és Izmáel leszármazottai, akik megőrizték az eredeti ábrahámita ősvallást
- zsidó törzsek Arábiában, az arabok egy része felvette a zsidó vallást, mások keresztények lettek; nem volt ismeretlen számukra a kinyilatkoztatott vallás
- sok kereskedő irígykedve figyelte a szomszédos országok államszervezetét, gazdagságát, összevetette országa szegénységével – megérett az iső M. fellépésére
- Mohamed fiatalkora
- Banū Hāšim (Arabic: بنو هاشم) klán, Qurayš (Arabic: قريش ) törzs, Mekka uralkodó törzse
- az „elefánt évében” született, azaz amikor Arbaha axúmita király elefántokkal lerombolta Mekkát
- apja már a születése előtt meghalt – nagybátyja, Abū Tālib nevelte; nagybátyja állatait legeltette; megismerkedik a beduinok szokásaiva, babonáival – elvetette őket
- kereskedők szolgájaként bejárja Szíriát, Egyiptomot, sok mindent hal a zsidóktól, keresztényektől (bibl. elbeszélések, evang., vallási szekták)
- a hagyomány szerint nem tud írni-olvasni, de a számokat ismerte
- 25 éves korában veszi feleségül Hadīǧa bint Huwaylid (Arabic: خديجة بنت خويلد)-t, azaz Khadidzsát, akinek vagyona független emberré teszi
- Az első kinyilatkoztatások Mohamed életében
- 4o éves korától látomások, hangokat hallott, amelyek cselekvésre buzdították: őt jelölte ki Isten, hogy népének prófétája legyen (mint Mózes és Jézus)
- A Korán első verseinek stílusa
- a šaǧc rövid rímes próza a pogány korból, ebben mondta el sugallatait
- A Kába szerepe az iszlám előtt
- Mohamed első megítélése a mekkai pogányok körében
- felháborodás, szellem által megszállottnak tartották
- a mekkaiak elkezdék félteni a zarándoklat bevételeit, mert M. meg akarta őket fosztani eszmei alapjuktól
- a törzs kiközösítette, de ez csak megerősítette hitét
- tömegesen csatlakoztak hozzá szegények
- hiǧra
- A jaszribi (medinai) helyzet a hidzsra idején
- M. híres volt igazságosságáról, döntőbírónak hívják a városba
- itt nem ismeretlen az egyistenhit, számos zsidó, ezért nem ütköztek meg M. monoteizmusán
- a mekkai hívekhez csatlakoztak a segítők (ansār), ezekből szervezi első közösségét, amelynek központi fogalma az iszlám (odaadás)
- A gyülekezeti ima (szalát) bevezetése és jelentősége
- egy tágas datolyaszárító csűrből lett az első imaház
- az ima ismeretlen volt a pogány korban – bensőséges hit és ütemes mozdulatok
- Az iszlám tanának bővülése Medinában
- hosszabb, elbeszélő nyilatkozatok, bírói ténykedésének és államférfiúi döntéseinek nyoma
- Mária-tisztele, Jeruzsálem (a zsidók megnyerése miatt), a Kába elítélése
- Mohamed medinai szerepe politikailag
- karavánokat fosztottak ki, majd Badr mellett szétverték a mekkaiak karavánját
- a foglyokért váltságdíj
- felismerte a törzsek feletti közösségi érzés hatalmát
- Mohamednek a törzsi rendszerhez való viszonya
- imairány – Kába (politikai engedmény), Kába-tisztelet, de a bálványok lerombolása
- umma (törzsek feletti közösség), alapja a vallási egység, az első lépés az államisűg felé
- Mohamed életének utolsó évei
- 63o: elvégzi a zarándoklatot, 632 – meghal
- Mohamed élete az utókor (nem muszlim) ítéletében
- ember-próféta, nem szent, nem isten (Jézus), nem teljesen mitologikus alak (mint Mózes és Buddha), vallási zseni, álamférfi, hadvezés, politikus, jogász
Iványi Tamás: A Korán
B4
Korán
(arab, “hirdetések, recitálások”): Az iszlám vallás szent könyve, a törvények legfőbb forrása. Az ortodox tanítások szerint a Korán öröktől fogva létezik, s nem lett teremtve. Az `őspéldánya’ mindig is ott volt Isten mellett, ezt nevezik a `jól őrzött táblának’ (lauh mahfúz), amelyen mindenki sorsa meg van írva a teremtés kezdetétől az utolsó ítélet napjáig.
A muszlimok hite szerint Isten Gábriel arkangyallal küldte le az egész Koránt egyszerre Mohamed prófétának ramadán hó 27.-én (lailat al-qadar, “az elrendelés éjszakája”), miután negyven napig a Mekka környéki hegyekben elvonulva böjtölt. Az arkangyal Mohamednek hosszabb-rövidebb részletekben adta át a kinyilatkoztatást, Isten parancsa szerint, “jól érthető arab nyelven”. Az iszlám szerint minden prófétának csodákat adott Isten, hogy azok segítsenek nekik meggyőzni az embereket igazukról. Mohamed csodája a Korán, amely utánozhatatlan (i’dzsáz) nyelvében és stílusában. Mohamed abból nem vett el és nem tett hozzá egy szót sem, az szó szerint Isten szava (kalimat Alláh) az iszlám dogmája szerint. Ezért lett fontos az a másik tanítás, mely szerint Mohamed nabí ummí, “írástudatlan próféta” volt, aki nem ismerte a keresztény és zsidó tanításokat. Ez a dogma a VIII. sz.-i, a keresztényekkel folytatott damaszkuszi hitvitákban alakult ki.
A Korán 114 különböz_ hosszúságú fejezetet tartalmaz, ezek neve szúra. Mindegyik fejezet sorokból (európai elnevezés szerint versekből) áll, amelyek neve ája (“csoda, jel”). Ezek száma a középkori kúfai tudósok számításai szerint összesen 6.236, míg a Korán szavainak száma 77.437. A betűket is megszámolták a Koránban (ami a helyesírás változásai és az arab írás mássalhangzós jellege miatt nem egyértelmű) és volt, aki 323.671 betűt talált benne.Ennek a jelentősége a Korán betű- és számmisztikában való felhasználásánál van, ugyanis a betűknek a sémi nyelvekben számértéke van.
Mohamed 612-622 között mekkában hirdette a Korán szavait, míg a hidzsra, vagyis Medinába való áttelepülése után 622-632 között Medinában. A mekkai és medinai szúrák élesen elkülönülnek egymástól mind tartalmukban, mind formájukban. Mekkában fenyegetéssel és ígéretekkel igyekezett Mohamed híveket szerezni. A jóknak, akik áttértek az új vallásra, Isten a Paradicsom gyönyöreit, a túlvilági boldogságot ígérte, míg a bűnösöknek, pogány bálványimádóknak reszketniük kell, mert közel van már az Utolsó Ítélet napja (jaum ad-dín), amikor mindenkinek számot kell adnia cselekedeteiről Isten ítélőszéke előtt, s aki könnyűnek találtatik, az a tűzre (Pokolba) kerül. A mekkai fejezetek általában rövidek, és formailag erősen kötöttek, párhuzamosságot és általában két-három soronként változó prózarímeket tartalmaznak.
Ezzel szemben a medinai korszakban, amikor a Próféta a közösség, s egyre inkább egész Arábia vezetője lett, a törvénykezés került előtérben a Korán szövegében. A fejezetek arról szólnak, melyek a muszlimok kötelességei, hogyan kell imádkozni, böjtölni, vallási adót fizetni, házasodni, válni, melyek az örökösödés szabályai, stb. Mind a két korszakban nagyon sok, a Bibliából jól ismert történettel és prófétával találkozhatunk (qiszasz al-anbijá’, a próféták történetei). Az európai kutatók szerint ezeket Mohamed kereskedő útjai során hallhatta zsidó és keresztény utazóktók és remetéktől, s ez magyarázza azt, hogy igen sokszor nem a kanonizált ó- és újszövetségi szöveget tartalmazza a Korán, hanem pl. a zsidó népi vallásosságból (haggádákból) származnak a zsidó történetek. Az iszlám magyarázata szerint Isten azért nyilatkoztatta ki a Biblia szent könyveit, hogy azok előkészítsék Mohamed prófétai küldetését. Eredetileg azokban említés történt Mohamedről, de a zsidók és keresztények meghamisították azokat. A Korán 102 prófétája között van Mózes, Ábrahám, Jákob, József éppúgy, mint Jézus, akiről azt tanítja a Korán, hogy nem halt meg a kereszten, hanem Isten, becsapva a zsidókat, felvitte magához a mennyekbe. A bibliai történetek általában nem egybefüggően találhatók meg a Koránban, hanem szétszórtan, s céljuk nem az elmesélés, hanem az emlékeztetés, vagyis ezek a történetek többségükben ismertek lehettek a korabeli Mekkában és Medinában. Az egyetlen hosszú, egyben elmondott prófétikus történet József története (Szúrat Júszuf). A legjelentősebb eltérés itt is az, hogy míg a Biblia mint a zsidók történelmének egy fejezetét mondja el József történetét, ahol olyan részletek fontosak, hogy a karavánok milyen árut vittek honnan hová, addig a koráni József szúra célja a példázat, Mohamed küldetésének az alátámasztása.
Mohamed hirdetéseit, a Korán egyes részleteit már a Próféta életében lejegyezték. Valószínűleg erre utal az a tény is, hogy a Korán magát többször is ‘könyvnek’ (kitáb) nevezi. Az írástudók nagy számára utal, hogy 17 íródeákot említenek a hagyományok, akik különböző anyagokra írtak: kövekre, pálmalevelekre, fadarabokra, papíruszra, bőrdarabokra. Mohamed halála után Omar kalifa adott parancsot ezeknek az összegyűjtésére és összeállítására. Ezt 636-ban Zijád el is végezte. A sorrendet nem a keletkezésük szerint határozta meg, hanem az első, Nyitó szúra (Fátiha) után csökkenő hosszúsági sorrendbe rakta a szúrákat. Ennek megfelelően a 2. szúra, a Tehén szúrája (Szúrat al-baqara) a leghosszabb, 286 sorból áll, míg a százon fölüli számozású fejezetek a legrövidebbek, némelyik csak 4 sorból áll. Az egyes szövegdaraboknak azonban még ezután is nagyon sok, egymástól lényegesen eltérő variánsa volt forgalomban, ami a hódítások után, amikor a muszlimok szétszóródtak Indiától az Ibériai félszigetig, nagyon veszélyes lett. Ezért Oszmán kalifa 652-ben újra csak Zijád-ot bízta meg azzal, hogy egységesítse a Korán szövegét, annak egy-egy másolatát küldje el a kalifátus minden tartományába, míg az ettől eltérő variánsokat gyűjtse össze és égesse el. Ezt két kivétellel meg is tette. Az így kanonizált Koránt Oszmán-féle Korán példánynak nevezik (al-muszhaf al-uszmáni). Maga a muszhaf szó az összegyűjtésre utal (‘lapokból álló’), de a VII. sz. óta a Korán egy példányának a neve, s így megkülönböztethetővé vált a Korán mint elvont fogalom a leírt változatától.
Ebben az időben azonban az arab írás tökéletlen volt, nem használták a mássalhangzókat megkülönböztető pontokat, sem a hosszú magánhangzók helyesírása nem alakult még ki, s végül egyáltalán nem jelölték a rövid magánhangzókat. Ezért az Oszmán-féle kódex csak az írás vonala (raszm) szempontjából tudta egységesíteni a koráni szöveget. A pontok és magánhangzók eltérései sok ezer különböző változatot eredményeztek a következő két évszázad során, ezeket a Korán olvasatainak (qirá’át) nevezik. Ezek végső összerendezése még évszázadokig eltartott, s végül hét elfogadott olvasati rendszer alakult ki.
A Korán nyelvére vonatkozóan már a kora középkorban elkezdődtek a találgatások. Egy hagyomány szerint a Koránt Isten Mohamednek `hét betű (szó, szab`at ahruf) szerint nyilatkoztatta ki. Ezt sokan úgy értelmezték, hogy hét arábiai nyelvjárás (luga) szerint egyszerre, azért, hogy minden arab törzs tagja jól értse, s ennek szellemében megengedettnek tartották a kiejtési variánsokat.
A Korán szövege általában nehezen érthető, ill. többféleképpen is magyarázható, ezért már rögtön Mohamed halála után elkezdték magyarázni, s később önálló tudományág lett a Korán magyarázata (tafszír). A Korán első magyarázói a Próféta halála után legközelebbi társai (aszháb) voltak, akik a tőle hallott értelmezéseket adták tovább hagyomány (hadísz) formájában. A szöveg nehezen érthető (garíb) szavait, kifejezéseit már a VIII. sz.-ban a jól ismert pogánykori versek sorai (saváhid, tanúbizonyságok) alapján próbálták megmagyarázni. A nyelvtudomány segítségével a különböző olvasatokat, ragvégződéseket igyekeztek úgy magyarázni, hogy azok megfeleljenek a hagyományok adta értelmezéseknek, és eltéréseik ellenére ugyanazt a jelentést lehessen kihozni belőlük. Az egyes szekták és vallási irányzatok idővel létrehozták a maguk sajátos Korán magyarázatait, így vannak ortodox (szunnita), síita, misztikus (szúfi) Korán értelmezések.
A Korán tudományos elemzése a magyarázatokkal párhuzamosan hamarosan több más tudományágat is létrehozott, elsősorban a jogtudomány szükségleteinek a kielégítésére, hiszen a Korán számít a jog legfontosabb (egyes mai nézetek szerint az egyetlen) forrásának. Fontosnak tartották pl. tudni, hogy egy parancs vagy tiltás csak speciálisan (tahszíszan) Mohamed prófétára vonatkozott, vagy általánosságban (ta`míman) minden muszlimra. Ennek érdekében meg kellett ismerni a kinyilatkoztatott szövegdarabok történeti sorrendjét, és azt is, hogy milyen alkalomból történt a kinyilatkoztatás. Ezt nevezték `a kinyilatkoztatás okai’ (aszbáb an-nuzúl) tudományának.
Másik oka is volt, hogy a Korán szövegdarabjait történeti sorrendbe kívánták rendezni. Ha a szent könyv két, egymásnak ellentmondó parancsot tartalmaz, vagy a szintén szentnek (isteni ihletésűnek) tartott, a Prófétára visszavezetett hagyományokkal ellentmond, akkor a szunniták (ortodox muszlimok) szerint a későbbi törli (nászih) a korábbit (manszúh). Például a házasságtörő asszonyokat egy Korán hely szerint be kell zárni egy kies házba és sorsára hagyni, míg egy időben később kinyilatkoztatott másik Korán hely azt a parancsot adja, hogy meg kell őket kövezni. Ennek értelmében az iszlámjog a megkövezést fogadta el. Ezt az elvet a síiták elutasítják.
Az egyes Korán fejezetek (szúrák) gyakran tartalmaznak különböző időkből származó részleteket, azonban sokszor még a legkisebb egységnek számító áják (versek) sem egységesek. A jogtudomány egyik segédtudománya azzal foglalkozik, hogy mennyiben jelentenek értelmi vagy mondathatárokat az áják, hol kell megállni (qat`) ill. továbbmenni (iszti’náf) az értelmezésben. Egy Korán vers pl. kimondja, hogy a paráznaságon kapott férfiak vagy nők nem lehetnek tanúk, hacsak nem bánják meg bűneiket. Azok szerint, akik megálltak a `hacsak nem’ (illá) előtt, az ilyenek soha többé nem lehetnek tanúk, míg akik egybeértelmezték a két részt, azok a bűnbánat után engedélyezték a tanúskodást.
A Korán szövegének egyes darabjait a mindennapi életben is sokat használják mind a mai napig. A gyerekek már 5-6 éves korukban elkezdik kivülről megtanulni, és a napi ötszöri imádkozás során is Korán részleteket kell mondania a hívőknek. A Korán, mint szöveg, a vallástudományokon kívül is mindig nagy szerepet kapott a muszlimok életében, szavait és mondatait beleszőtték (iqtibász) versekbe és prózairodalomba egyaránt, anélkül, hogy jelölték volna, hogy ez a szent könyvből való. Pl. a IX. sz.-i al-Dzsáhiz `A fukarok’ c. könyvében egy férj így vonja kérdőre a feleségét, aki lányuk esküvőjére egy egész kis vagyont teremt elő, amiről a férj nem tudott: `Honnan van neked ez, Mária? `Ez Istentől való’ – feleli a feleség. (Szúrat Ál ‘Imrán, 37.) Ez a párbeszéd Zakariás és Mária párbeszéde a Koránban, ahol a kérdés arra vonatkozik, honnan szerez minden nap élelmet Mária, a későbbi Keresztelő Szt. János édesanyja (arabul Jahjá).
A Koránt egészen a XII. sz. végéig a szögletes, nehézkes, de ünnepélyesebb kúfi írással másolták, majd áttértek a neszhi írásduktusokra, amely ma is a nyomtatás írása. A Korán szövegét mindig is díszítésre használták az egész iszlám világban, épületeken, tálakon, székeken, kardon, stb.
Bár a könyvnyomtatás már az 1820-as években elkezdődött Egyiptomban, sokáig ellenezték a Korán kinyomtatását. Féltek, hogy egyetlen nyomdahiba sok ezer példányban elterjedhet, és egyes szerszámok használatát is ellenezték – pl. a szedők disznósertékből készített eszközét. Végül 1923-26 között elkészült az ún. kairói kiadás, amelynek a szövege azóta a legelfogadottabb lett az egész iszlám világban. A muszlimok számára a fordítás használatát is sokáig ellenezték, míg végül az Azhar mecset nagytanácsa azt is engedélyezte az 1920-as években, azzal a feltétellel, hogy a fordítás mellett mindig legyen ott az eredeti szöveg is. Magyarul eddig két részletes válogatás mellett négy teljes fordítás készült.
Germanus: A Korán
B4
Germanus Gyula: Korán
- Korán szó jelentése: recitáció, szavalat.
- A mekkai kinyilatkoztatások tartalmi jellegzetességei Mohammed népét a jóra és bűntől való tartózkodásra intette (és azt mint az istenségnek egyenesen őhozzá való parancsátközvetítette). – egy istenség hitére buzdította az embereket.
- A mekkai szúrák társadalmi üzenete: — a mekkai pogány arabokat nem csupán vallási újítással íjesztették meg, hanem társadalmi – gazdasági rendjük megbontását látták az igehirdetésben – felléptek ellene. A mekkai fejezetek ezt a vallási, társadalmi harcot tükrözi vissza – példázatok, intelmek, legendák, eskük, szegényeknek való vigasztalás.
- A medinai kinyilatkoztatások tartalmi változása a mekkaiakhoz képest: Ijesztő, fenyegető rövid költői szónoklatokat prózai, hosszabb elbeszélő, a mindennapi eseményekből eredő, de isteni eredetű, törvényszerű rendelkezések váltják fel. – 5 alappillér, gyakorlati kérdések (pl. örökség, jegyajándék, házasság, válás, vérbosszú).
- Az imairány és megváltoztatása: Jeruzsálemet tette meg az ima irányának – Mekkára tette át. Ezzel a pogány arabság ellenmondásait enyhítette az iszlámot macedonizálta.
- Ábrahám szerepe a Koránban: A Korán medinai fejlesztéseiben Ábrahám alakja is ebben a macedonizálási folyamatban alakult át eredeti arabbá, sőt Mekka alapítójává.
- A mekkai zarándoklat elfogadása és jelentősége: Mohammed 630-ban ezzel a macidealizálási fejlődéssel meggyőzte régi ellenfeleit, szerződést kötött
velük és maga is bevonult Mekkába, zarándoklatra. Ezzel elismerte a pogánykori szertartások egy részét, a Kába körüli 7x-i körüljárást, a Szafa és Marura dombok közötti futást, az állati áldozatok felajánlásával és különleges zarándoklati ruházatot.
8. A Korán Mohammed halála után: Társainak egy része tudta az igehirdetést kívülről, de Mohammed ügyelt arra, hogy kijelentéseit,mint isteni ihletet feljegyezzék. A sugallatokat vállcsontokra, pálmalevelekre, szőttesekre durván feljegyzett összevisszaságban hevertek Mohammed egyik felesége, Hafsza szobájában.
9.A Korán kinyilatkoztatások könyvbe rendezése: Egy több tagú bizottság állította össze ezt az anyagot. A leírók saját belátásuk szerint rendezték 114 fejezetre a talált anyagot, a hosszabb fejezeteket a könyv elejére, a rövidebbeket a végére tették,holott a történeti sorrend a fordítottja volt. A fejezeteknek nevet is adtak (pl. tehén, asszonyok, a méh, Mária, az alkotó). Lehetséges, hogy az egyes fejezetek a leírók által több más ihletes kinyilatkoztatásból lettek összetolva, de Mohammed a maga éltére vonatkozóan is eszközölt toldásokat és változtatásokat.
10. A Korán első szúrája: A muszlim ima legfontosabb alkatrésze – megnyitó (al-fātiḥa) Ez a fejezet összesűrített kivonata a Koránnak és az iszlám vallásnak.
11.Oszmán kalifa szerepe a Koránszövegének véglegesítésében: Egy új Oszmán bizottság által véglegesen rendeztette a Korán szövegét, amit aztán hitelesnek szentesített. Az akkori kezdetleges írásjelekkel azonban csupán durván tudták rögzíteni a helyes kiejtést és számos olvasási változat keletkezett, ami több értelemzavart okozott
12. A Korán olvasók: A 10. században hét tekintélyes Korán-olvasó véleményét vették alapul, miután az arab írás fonetikailag tökéletesebbé vált. (A hagyomány szerint Mohammed állítólag kijelentette, hogy isteni ihlete hét hangtani változatban szállt le reá.)
13. Középkori nézetek a Korán hitelességéről: Vajon a Korán minden mondata Mohammedtől származik-e és nincs-e benne későbbi betoldás? – a 12. század: Kháridzsita puritánok –a 12. fejezet gyanúsnak minősült. –Siíták, azt hiszik, hogy Oszmán bizottsága szándékosan kihagyta az ̔ Ali örökösödésére vonatkozó rendelkezést.
14. A Korán általános jellemzése: A Korán az iszlám törvénykönyve, minden hit, minden tudás ebből a könyvből fakad a hívők számára az arab nyelv legnagyszerűbb alkotásának tartják. Hatása az iszlámra áttért idegen népek nyelvére óriási.
15. A Korán fordításai: Legelső – Petrus Kenerabilis – latinra. 12. század – kiadása – 1543. Angolra: G. Sale, 1734, J. M. Rodwell, 1861, E. H. Palmer, 1880, A. J. Arberry, 1955, N. J. Dawood, 1956. Franciára: C. E. Savary 1783, J. Kasimirski 1840. Németre: S. F. G. Wahl 1828, K. Ullmann 1840, F. Rückert 1888, M. Henning 1960, R. Paret 1966. Magyar fordításai, átdolgozásai, kivontak részleteket belőle: G. I. Az iszlám, előadások az iszlámról – Szemelvények a Koránból (Somogyi J. 1947).
Szentkultusz az iszlámban (Goldziher)
B12
Harmadik fejezet: A szentek kultusza és a régibb vallások maradékai az iszlámban–jegyzetek
Wali (velí): közellevő, aki a világ élvezeteiről lemondva megszabadul az anyagiság kötelékeitől, hogy közelebb legyen Allahhoz a többi embernél. Tisztelet övezi őket.
A Próféta (béke legyen vele) is végtelen emberi volt. Csakis Allah nagyságát mutatja, hogy ilyen emberi az Ő Prófétája. Inkább az életrajzírók és társak próbáltak köré természetfeletti dolgokat láttatni. A hagyomány csodatevőt és jövendőmondót csinált a Prófétából (béke legyen vele), pedig ő mindenféle természetfölötti hatalmat elutasított magától.
Angyalok: Allah és az ember közötti űr áthidalásár szolgál. Átvette az iszlám a régi vallásokból, de tiltakozik az angyalok imádása ellen. Az angyalok „félnek az Istentől, aki fölöttük áll, és teljesítik parancsait” (XVI. szúra 52. vers).
Imádni nem szabad mást, csak Allahot, segélyért fohászkodni nem szabad máshoz, csak Allahhoz.
Az olyan szent életű férfiakat, nőket, akik a világi javakról lemondva Isten akaratának és megismerésének szentelik életüket, a Korán valamennyi más ember elé helyezi, és megemlékezik róluk. Az első helyet ők foglalják el a Paradicsomban. Jámborságuk és szent életük boldoggá teszi őket, s megmenti a Pokol kínjaitól.
„Az embereket csak az gátolta hitökben, miután a jó útra térítették, hogy azt mondták: Hát halandót küldött az isten követéül?” (XVII. szúra 92-96. vers)
A szentek életrajzai az első kalifákkal és társakkal kezdődnek. Itt ezek a legvalódibb és legtökéletesebb szúfik alakjában tűnnek elénk. A síiták között nagyobb a hajlandóság a szent legendák túlzásai felé, mint a szunniták között.
A muszlim szentet nem avatják fel, nem nyilvános és hivatalos vallásgyakorláshoz kapcsolódik. A Prófétát (béke legyen vele) leszámítva nincs ereklyetisztelet.
A szentek legendái telítettek olyan vonásokkal, melyek nem mások, mint azok a tündérmesék vallásos alkalmazásai, melyekkel az indiai, arab és perzsa irodalom gyönyörködteti elménket. Valójában a mohamedán szentek legendája számos párhuzamot nyújt a keletiek profán meseirodalmával. Ami az elsőben kalandos utazás, az a másodikban isteni kegy által művelt csoda.
Kairó híres temetője: karafá, itt minden földhöz egy szent hagyomány tapad. A muszlim világ legnevezetesebb temetőhelye. A fáraók a temetőket a város nyugati részére építették. A muszlim Kairó temetője keleten van. A karafa szó eredetileg egy törzs neve, ma az egyiptomi nyelvjárásban temetőt jelent. „A mennyország veteményeskertje”. As-Sáfi’i imám is itt van eltemetve.
Szentek csodatételének számít (20):
- holtak feltámasztása
- szóbeli közlekedés a holtakkal
- a tenger kiszárítása és a víz színén járás
- anyagok átváltoztatása
- a föld összegöngyölítése úgy, hogy a szentre nézve a távolság elenyészik
- a szentek beszélőképességgel látnak el fákat, köveket, állatokat
- betegségeket gyógyítanak
- a vadállatok megszelítülnek a szavukra
- térbeli, időbeli távolság elenyészik a szentekre nézve
- az idő megállítása hatalmában van
- meg tudják jövendölni a fenyegető veszélyt
- képesek sokáig tűrni az éhséget, szomjat
- végtelen sokat is ehetnek
- rendelkeznek a természeti dolgok fölött
- Isten megőrzi a szentet, hogy tiltott vagy gyanús tárgy ne hatoljon a testébe
- a legtávolabbi helyeket is látják
- van, akinek a szemébe nézel és meghalsz
- Isten megsemmisíti azokat, akik a szentjeit bántani próbálják
- ezerféle alakot és színt tudnak váltani.
Megfogalmazódott egy olyan tan, hogy a walík osztály a Próféta (béke legyen vele) fölött áll.
Muszlim felfogás szerint a szentek csodaereje nemcsak éltükben hanem haláluk után is megnyilvánul, ezért is népszerű a szentek sírjának látogatása. A néphit szerint olykor egy szent sírjához való zarándoklat helyettesítheti a Mekkait.
Voltak női szentek is (Nefisza legendája), női zárdák is.
Mindenütt, ahol az iszlám idegen eszmekörrel ütközött, melynek híveit a maga nyers hatalmával járma alá hajtotta, ezen idegen eszmekörnek életrevaló elemei utat törtek az iszlám rendszerébe. Csakhogy az iszlám más jelentéssel ruházta fel az elemeket, és a régi gondolatok új értéket nyertek. (mekkai pogánykultusz). Zsidók nagyböjtje => nemzeti gyászünnep: Asura, Huszejn vértanúságának emléke.
A pogányok állat-, növény- és kőkultuszának maradékait is feldolgozta az iszlám. Egyiptomban: macska és kígyó kultusza. A fák kultuszának nyomait a szíriai iszlám tartötta fent.
Jellegzetes az egyiptomi bubasztiszi búcsújárás. Ahmed al-Bedavi (Ahmedijja rend) emlékére, nők is részt vehetnek benne, ha nem tudnak gyereket foganni, az áldás után sikerül. Eredetileg pogány eredetű ünnep Tantából, A régi istenek szentekké váltak, az ünnepük megmaradt. Az iszlámon belül a szentek kultuszával egybekötött némely szokások és szertartások nem egyebek, mint az őskori vallásos szokások maradványai, melyek a vallásnak a néphit által teremtett és ápolt ágában találtak menedéket, miután a teológusok vallásából kiszorultak.
Még bibliai, keresztény egyházi hagyományokat is elsajátított a mohamedán nép, és beolvasztotta a saját szentjei kultuszának keretébe.
Wahábiták: sírrombolók, képrombolók.
A kultusz valamennyi módja közt a beduin világfelfogás még leginkább az elhunyt törzsfők és hősök emlékének kultuszával barátkozik meg, s ezen kultuszt, amennyiben közöttük előfordul, nem az iszlám szempontjából kell méltatnunk, mellyel csak laza, külsőséges összefüggésben áll, hanem a beduin világnézet szempontjából. Mivel a sivatagi arabok egész társadalmi nézete genealogikus szempontokra irányul, nemzeti tudatuk legfontosabb tényének saját törzsük genealógiáját tartják, világos, hogy könnyen kifejlődött közöttük az elhunyt hősök iránti tisztelet. A beduinok szentjeinek legendája teljességgel a beduin erkölcstan visszatükrözése. Ők nem közbenjárók Isten és ember között, hanem a birtok őrzői, a hűség nemtői, a vendégszeretet és menedékjog őrei, a hamis eskü bosszúlói.
Antar- regény: sivatagi életrajz.
az iszlám szektái – reni vendégbejegyzése
B6
Szektáknak a muzulmánoknál azokat a különálló, néha egészen nagy létszámú csoportulásokat nevezzük, melyek egymástól elzárt, elkülönült vallási szervezeteket alkotnak.
A muzulmán szekták keletkezését és fejlődését gazdasági, társadalmi és politikai okok idézték elő.
A SZEKTÁK LÉTREJÖTTE:
Mohamed (Béke legyen vele!) haláláig az iszlám világ egységes volt, nem voltak külön irányzatok, sem szekták. Mohamed (Béke legyen vele!) a tiszta iszlámot terjesztette, tehát ő nem volt sem síita, sem szunnita, ő csak egyszerűen muszlim volt. Ez a jelenség, a szektásodás akkor kezdődött, amikor Mohamed (Béke legyen vele!) meghalt és a muzulmánok elkezdtek vitatkozni arról, hogy ki legyen az utódja. (Az első három khalifa megválasztásán vitatkoztak).
Hogy megértsük a muszlim szekták keletkezésének történetét egy kis történelmi utazást kell tennünk vissza a múltba.
Mohamed (Béke legyen vele!) halála után nagyon nehéz idő következett. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy életműve semmivé váljon. Ugyanis nem gondoskodott utódja kijelöléséről. Mohamed (Béke legyen vele!) után az első khalifa Abu Bakr lett, aki a Próféta (Béke legyen vele!) közvetlen családtagjai közül került ki. /Abu Bakr a Próféta (Béke legyen vele!) kedvenc feleségének Aisának az apja volt/. Két évig uralkodott, 632-634-ig.
A második khalifa is a családtagok közül került ki. /Mohamed (Béke legyen vele!) másik feleségének Hafszának az apja, Omar/. Uralkodása 634-644-ig tartott. Omar volt az a khalifa, aki elkezdte összegyűjteni a Korán fejezeteit.
A harmadik khalifa Oszmán vagy más néven Othmán /a Próféta (Béke legyen vele!) két lányának a férje volt/. Oszmán 644-656-ig volt uralmon.
A negyedik khalifa Ali, a Próféta (Béke legyen vele!) unokatestvére volt.
Muávija, Oszmán khalifa második unokatestvére, hadvezér és politikus is egy személyben, aki Ali egyik ellenségei közé tartozott, bosszút akart állni rajta. Ugyanis az a hír járt, hogy Ali állt Oszmán khalifa meggyilkolásának hátterében. Ez a hír ugyan nem volt igaz, de Muávijának kapóra jött, hogy Ali ellen hangolja a népet. Később Alinak Muávijával is meg kellett küzdenie. Ali követői és az ellene harcolók (Oszmán pártja), akik Oszmán meggyilkolását akarták megbosszulni összecsaptak. Egy csoport muszlim hivő azonban azt látta jónak, ha mindkét párttól visszavonul. Ebből ered nevük is kharidzsiták = kivonulók. (Róluk még később szólunk). A csata végül is döntetlenül végződött. Majd később következett egy két éves háború, ami arra serkentette a kharidzsitákat, akik egységesen gyűlölték Ali híveit és ellenfeleit is, hogy három vezért, Alit, Muáviját és Amrt (Amr szír származású hadvezér és politikus) megöljék. Egy pénteki imán ugyanazon a napon megpróbálták megölni őket. Ali belehalt sérüléseibe, Amr és Muávija azonban hamar felépült. Ali 656-661-ig uralkodott.
AZ ELSŐ SZEKTÁK KIALAKULÁSA:
Az iszlámon belül több szakadás ment végbe, mégpedig tanítási különbségek miatt. Így viszonylag hamar szétvált a szunnita és a síita ág. Később pedig a síiták maguk is több ágra bomlottak. Közülük az egyik a síita központi tanoktól legtávolabb álló csoport az iszmaeliták szektája. Az iszmaelita szektából további tanítások miatt szakadtak le a drúzok.
Az iszlám sok dogmatikus fejlődésen ment keresztül, e fejlődés során számos olyan kérdés merült fel, és sok olyan választ fogalmaztak meg, amelyben nem tudott mindenki megegyezni. Azok a kisebb csoportok, akik nem fogadták el az újabb válaszokat, magyarázatokat, azok rendszerint kiválnak a nagyobb közösségekből és kisebbségbe szorulva, kisebb vallási csoportokként élnek tovább.
A szekták keletkezése során először 3 párt alakult:
1. kharidzsiták = kilépők,
2. síiták = Ali pártját követők,
3. és azok, akik Muávija köré csoportosultak, később ezekből alakultak ki a szunniták.
A szunniták a legtisztább szunnát Mohamed (Béke legyen vele!) cselekedeteit, hagyományait követelték megtartani. A szunniták elismerik mind a 4 ortodox khalifát.
A szektásodás Mohamed (Béke legyen vele!) halála után kezdődött, ekkor két csoport kettévált. Az egyik váltig az állította, hogy csakis Mohamed (Béke legyen vele!) utódai, rokonai, családtagjai köréből kerülhet ki az új khalifa.
A másik csoport pedig, szabad választásokat követelt, hogy ily módon válasszák meg új vezetőjüket. Az előbbiek lettek a síiták, az utóbbiak pedig, a szunniták.
A SIITA SZEKTÁK KIALAKULÁSA:
Az imámita siita iszlám volt az az alap, amelyet az évszázadok folyamán a síiták összes többi áramlata és szektája kialakult. A közöttük lévő doktrinális eltérések az imámok számára és személyére korlátozódtak.
Az első szakadás a VII. században ment végbe, az akkor kivált kajszaniták szektája azonban a XI. században megszűnt.
A következő szakadás Zeid nevéhez fűződik, akit hívei az 5. imámmá kiáltottak ki. Ők a zeiditák, Jemen térségében telepedtek le, ahol ma is túlsúlyban vannak.
A legnagyobb, legjelentősebb szakadás a VIII. század közepén következett be, amikor a siiták 6. imámja Dzsáfár megfosztotta idősebbik fiát Iszmailt az öröklési jogtól. Az ezzel egyet nem értők Iszmail köré tömörültek és őt a 7. és egyben utolsó imámmá nyílvánították. Így lettek az iszmaiiliták.
Az iszmaiiliták egy csapata kivált Karmattal az élén. Egy másik szekta a druzoké lett. (ez a szekta a X.-XI. században született a fátimida Hakim kalifa uralkodása alatt Egyiptomban)
Musztanszir fátimida kalifa a XI. század végén megfosztotta idősebb fiát Nizárt az utódlási jogtól, s ez egyszerre két siita szektát is szült. A fiatalabb fiú Musztail hívei a musztaliták, Nizar hívei pedig, a nizáriták.
A XI. században alakult ki az alaviták (anszariták) szektája, több vallás és kultusz keverékéből.
A XVII. század végén Iránban a siita Aszhári sejk reformálta meg az imámita siizmust, követői a sejkiták.
A XIX. Század végén megjelenő bábiták mozgalmának vezetője a szudáni Mohamed Ahmed. Egy bábista – Beháulláh = Allah ragyogása – mahdivá nyilvánította magát. Ő alapította meg a behárták szektáját.
A siizmus ügyét az irániak azért is felkarolták, mert annak tanai közelebb álltak az ő hagyományaikhoz, hiszen a perzsa királyságot hagyományosan isteni intézménynek tartották. Magát a királyt isteni férfiúnak tartották, aki isteni hódolatot érdemel alattvalóitól. A perzsa muszlimok az iszlám királyság felfogásába ezeket az elemeket vették bele.
A siizmusról elmondhatjuk, hogy alig van dogmatikai rendszer, amelyben ilyen sok szekta lenne.
SIITÁK:
E szekta Mohamed próféta (Béke legyen vele!) családjából eredezteti magát. A próféta veje Ali volt a siita vallás megalapítója. Halála után fiai terjesztették tovább tanait.
Ali követői hozták létre az iszlámon belül a siita irányzatot, siat Ali, vagyis Ali pártját. A siiták Mohamed (Béke legyen vele!) vérszerinti rokonát, Alit tették meg vezetőjükül.
Majd Ali leszármazottai, követői lettek az alidák. Ezek később pártba tömörültek, ők képezték Ali pártját, ők a siiták. A siiták legfőbb vértanúja Alinak a második fia Huszein.
A siita csoport követői azt állítják, hogy a közösség vezetője örökli Mohamed (Béke legyen vele!) tulajdonságát, ember fölötti képességekkel rendelkezik.
A siiták felekezetéből túlzó pártok jöttek létre, melyek az imámokat az emberek fölé emelték, isteni jelleggel ruházták fel és az istenség inkarnációjának mondták. Ilyen pl. az aliiláhi szekta.
A siiták nem ismerik el Oszmán 3. kalifa uralkodásának jogosságát. Az imám törvényei a döntőek.
A siita imámot fedhetetlennek és csalhatatlannak, a törvény egyedüli „letéteményesének” tartották. A siiták úgy gondolták, hogy a régi imám prófétai lelke átszáll az új imámra.
A siiták számára nemcsak Mohamed, hanem Ali szentsége is fontos. A szélsőséges siizmus megalapítója Abdallah Ibn Szabáh. A siiták általában 12 szent imámot tartanak számon, akiknek tisztsége öröklődött. A siiták csakúgy mint a szunniták elfogadják a Korán szövegét. A szunnát is elismerik, elsősorban azokat a részeket, amelyeket hitelessé a Próféta (Béke legyen vele!) családtagjaitól való származásuk tett.
A siizmuson belül is felbukkan egy sor jelentősebb áramlat. A siiták döntő része az imámitákhoz tartozik, akik hisznek mind a 12 imám létezésében. Kisebb részük kb. 20 % az ahbariták, a Koránt és az Ahbar gyűjteményt tartják az iszlám jog fő forrásának, és nem tulajdonítanak nagy jelentőséget a vallási tekintélyek véleményének. Az imámiták nagyobb része éppen ezt a tekintélyt tartja az igazság legtekintélyesebb forrásának. Az imámita siita iszlám volt az az alap, amelyben az évszázadok folyamán a siiták összes többi áramlata és szektája kialakult. A közöttük lévő doktrinális eltérések csak az imámok számára és személyére korlátozódnak.
Siiták definíció: Olyan irányzat az iszlámban, ami a Koránt veszi alapul, valamint azt, hogy az uralkodó, a Prófétától (Béke legyen vele!) származzon az Ali ágon. Alinak az utolsó ortodox kalifának buzgó követői. Véleményük szerint csak Mohamed (Béke legyen vele!) családjából, illetve azok leszármazottaiból lehetnek kalifák. Mivel Ali, a Próféta (Béke legyen vele!) egyetlen férfi rokona volt, a siiták szerint így csak az ő utódai jöhetnek számításba.
A siita tanok követői az idők folyamán több ágra szakadta. Ma többnyire Iránban, Dél-Irakban és Jemenben élnek.
SIITA IMÁMOK:
1. Ali Ibn Abi Tálib (+ 661)
2. Hasszán (+ 669)
3. 3. Husszein (+ 680)
4. Zain Al-Ábidin (+ 712)
5. Muhammad Al-Bákir (+ 734), Zaid (+ 740) /zeiditák = ötösök/
6. Dzsafar Asz-Szádik (+ 765)
7. Mászá Al-Kázim (+ 799) Iszmáil (+ 760) /iszmáiliták = hetesek/
8. Ali Ar-Ridá (+ 818)
9. Muhammad At-Taki (+ 830)
10. Ali An-Naki (+ 868)
11. Hasszán Al-Aszkari (+ 873)
12. 12. Muhammad Al-Mahdi (+ 879) /dzsafariták = tizenkettesek/
KHARIDZSITÁK:
Mint tudjuk ők az Ali hívei közül kiváló, kivonuló csoport, akik nem ismerték el, hogy Mohamed (Béke legyen vele!) utódját a családjából, rokonai közül válasszák meg. A kharidzsiták a szabad választást tartották helyesnek és a közösség vezetésére nem alkalmas emberek leválthatóságát hirdették.
Ali és Muávija között lefolyt harc után 12000 harcos otthagyta Ali táborát. Ezután sem Alit, sem az Omajjadokat nem ismerték el jogos kalifáknak.
Az Ali és Muávija pártjától elpártolók az imámi méltóság betöltésére nézve mindkét felekezettől eltérő tant vallottak.
A szekta a későbbiek folyamán 4 nagyobb csoportra oszlott. Ez a négy csoport a vallási kérdésekben több ponton eltért egymástól. Gyakran lázadoztak, és felkeléseket szerveztek.
Kharidzsiták definíció: Elvonulók, ez a szekta, amely a sziffini csata után szakított Alival, és az arab nemességgel szembenálló népi ellenzék lett. Az iszlám eredeti tisztaságát hirdették. A kharidzsita mozgalom gyengülésének oka a belső egyenlőtlenség volt. Ennek következtében a szekta több alszektára és kisebb csoportokra bomlott.
A KHARIDZSITÁK NÉGY CSOPORTJÁNAK ISMERTETÉSE:
Azt vallották, hogy a kalifai méltóságnak, függetlenül a származástól a hívők legkiválóbb tagjára kell szállnia, akit a hívők szabadon választhatnak. Később szakadás következett be soraikban, négy nagyobb csoportjuk alakult ki.
A négy szekta közül az egyik legismertebb a szufritáké. Vezetőjük Ibn Asz-Szaffár volt. A szufriták nem tekintették istentagadóknak a harctól távolmaradókat, ha egyébként a vallás és a hit dolgában egyetértettek velük. Szemben álltak az azrakitákkal, mert a szufriták elfogadhatatlannak tartották a hitetlen, nem igazhívő nők és gyermekek megölését. A szufriták az iszlám közösséggel való együttélésre törekedtek. Hitértelmezésük közel állt a szunnitákéhoz. Később maguk is több alcsoportra oszlottak, és egyesültek a ibáditákkal. Alapelvük a testi és lelki tisztaság.
Az ibádíták irányzatának megalapítója valószínűleg Gábir Ibn Zajd volt. Az általa képviselt eszme azonban Abdallah Ibn Ibád tevékenységében teljesedett ki, tőle kapta a nevét. Ibád tagadta Azrak azon nézetét, hogy a kharidzsiták ellenfelei pogányok. Ez az irányzat még közelebb van a szunnitákéhoz, mint a szufritáké. Vagy fél tucat alcsoportra bomlott. Az ibáditák egy része Omán térségében, Líbiában, Tunéziában és Dél-Algériában a Mzab területén él. Igen türelmes, mérsékelt szekta.
A kharidzsiták egy meg nem alkuvó csoportja az azrakiták, vezetőjük Náfi Ibn Al-Azrak. A VII. században keletkezett. Azt vallották, hogy a hitetlenekké vált muszlimok kiskorú gyermekét is halállal kell büntetni szüleik vétkeiért. Ez a szekta hamarosan vereséget szenvedett.
A negyedik nagyobb kharidzsita csoport a negditák, ők csak rövid ideig léteztek.
A kharidzsiták legfontosabb tanítása az eleve elrendeltséget tagadó szabad akarat elve.
SZUNNITÁK:
Azok a muzulmánok, akik teljességgel és feltételek nélkül elfogadták a szunnát, a haditht és a sáriát, és az általuk elismert, jóváhagyott viselkedési normákat, ők lettek az ortodox iszlám hívei. Őket kezdték a IX. századtól szunnitáknak nevezni. A muszlimok többsége, kb. 90 %-a szunnita. A szunniták származástól függetlenül választják vezetőjüket. Vagyis ez a megválasztás hagyomány szerint történi, a hagyomány arabul szunna, tehát ők a szunniták. A szunniták a prófétai szokások fő megőrzői. A szunniták vezetőjüknek, kalifájuknak nem tulajdonítanak emberfeletti hatalmat és nem azt vallják mint a siiták, hogy Allah kiválasztottja. A közösség vezetőjének emberi tulajdonságai vannak, hiszen ő is csak egy ember a sok közül. A szunnita kalifa különbözik a siita imámtól. A szunnita elmélet szerint a kalifa csak helyettese a Prófétának (Béke legyen vele!) a muzulmán közösség (umma) élén. A kalifa nem testesít meg semmiféle nagyságot, de mégis ő a szellemi és világi vezető. Nem a törvény forrása, mint az imám, de a törvény őre.
Szunniták definició: Ortodox muszlim irányzat, mely szerint az élet minden jelenségét a Korán és a Próféta (Béke legyen vele!) hagyományai, cselekedetei és kijelentései, a Szunna határozza meg. Évszázadokon át széleskörű, éles vitát folytattak a siitákkal. A jog szerinti államrendet tartják meghatározónak. A Koránt és a Szunnát, Mohamed (Béke legyen vele!), illetve társainak kijelentéseit tartalmazó gyűjteményt tartják kötelezőnek.
KAJSZÁNITÁK:
A VIII. században Huszein halála után néhányan Kajszánnal az élen, Huszein féltestvérét kiáltották ki 4. imának. Voltak, akik nem Huszein fiát Alit, más néven Zein Al-Ábidint ismerték el 4. imámnak, hanem Alinak egy másik feleségétől származó gyermekét Mohamedet. Ezt az irányzatot egy Ali által felszabadított rabszolga, Kajszán képviselte, híveit kajszánitáknak nevezték. Kevesen csatlakoztak a mozgalomhoz, ezért a XI. században megsemmisült.
ZAIDITÁK:
A siizmushoz tartoznak, az imám kiválasztásától eltekintve alig-alig különböznek a szunnita családtól. Alapítója Zajd Ibn Abdallah Ibn Al-Huszajn volt. A tan tényleges megalapítója viszont Al-Kászim Ibn Ibrahim Ar-Rasszi. Az 5. imámtól kezdve más-más személyeket jelölnek meg jogos utódjukul. Türelmesek a szunnitákkal, közel állnak az ortodox iszlámhoz, előnyben részesítik a választott imámokat. A hit és a tett egységét hangsúlyozzák.
Zaiditák definició: Siita párt, ők az 5. imámot tartják Hahdinak vagyis messiásnak, aki majd egy idő múlva visszatér és az iszlám világ élére áll. Iránban, Irakban, Szíriában és Jemenben élnek.
MURDZSITÁK:
Az iszlám egyik legrégebbi szektája. Azt tanították, hogy a törvények megszegése nem zárja ki őket az igazhitűek soraiból. Megértő, toleráns irányzat. Szervezője: Abu Muszlim. Nem a Próféta (Béke legyen vele!) családjából akartak kalifát választani.
Dogmájuk: Az embereket nem tetteik, hanem hitük alapján kell megítélni, ami Allah dolga.
ISZMAILITÁK VAGY ASSZASZINOK:
Siita felekezetű szekta. Nevét Dzsafar Asz-Szádik imám egyik fiáról Muhammad Ibn Iszmailról kapta.
Hetesek szektája, mert 7 imámot tartanak számon. A 7. imámtól kezdve más-más személyeket jelölnek meg jogos utódjukul. A szekta tagjai kedvelték a hasist, s e kábítószer révén szörnyű kegyetlen gyilkosságokat hajtottak végre. A hasis szóból ered az assasina elnevezés, jelentése: orrgyilkos. Az iszlám tanokat nagy erőkkel ingatták meg. Tanuk nyíltan ellentétben állt az iszlám alaptörvényeivel. Hitük Ali istenítése és a lélekvándorlás körül forog. Alinál többre tartották Muhammad Ibn Iszmailt. Dogmáikat szigorúan titokban tartották mások előtt. Rendkívül bonyolult tanításaik voltak, még maguk között is csak egyes számára érthetők, lényege a Mahdi, vagyis a messisás várása. Rendszerük szerint minden létezőnek ős oka a szellem, az anyagot, pedig a szellem szüleményének kell tekinteni. Tanításuk szerint a szent könyvekben olvasható prófétai megnyilatkozásoknak rejtett, titkos értelmük van, amelyet az egyszerű hívő nem foghat fel.
Iszmailiták definició: Siita szektamozgalom Alit és hat utódját imámként tisztelték. Úgy tartották, hogy a 7. imám Muhammad Ibn Iszmail eltűnt és mint megváltó fog visszatérni. Fő céljuk a Mahdi várása, aki majd meghaladja tetteivel Mohamed művét. Az iszmailita írásmagyarázók, a Korán minden szavában, sőt betűjében valamilyen belső, titokzatos értelmet fedeztek fel. Ideológusaik bonyolult vallásfilozófiai rendszert dolgoztak ki a buddhizmus néhány fontos tétele alapján. Olyan tanítást hirdettek, hogy a világon minden egyes ember közvetlen kapcsolatban áll az Istennel. Kisebb csoportjaik megtalálhatók Szíriában, Libanonban, Irakban, Iránban, Szaud-Arábiában, Bahrainban, Egyiptomban és Jemenben.
KARMATÁK:
12-es siiták, a IX. században keletkezett szekta. Vezetőjük Hamdán Karmat. A siita iszmailita felekezetből elágazott csoport a fatimidákból ered. Nevük egy Mezopotámiában és Perzsiában élt földművestől ered, akit Karmat néven ismertek. Ősi iráni elképzeléseket vallottak a világ ciklikus fejlődéséről. Szélsőséges fanatizmus jellemezte a Karmatákat, lerombolták Mekkát és megbecstelenítették a Kába követ. Vezérük Abu Táhir Mekkába nyomult és a fekete követ magával vitte Lahszába a mai Bahreinbe, ahol a szent tárgy 930-951-ig maradt. Nem nagyon adtak a vallási rítusokra, később el is törölték azokat. A parancsolatokat pedig érzéketlen, jelképes, képletes formákban magyarázták. Ma Bahreinben megtalálhatók követőik.
MUTAZALITÁK:
Az iszlámban az elpártolók, elvonulók szektája. Alapítójuk Vaszil Ibn Atá és Amr Ibn Ubajd. Megalapítottak egy filozófiai iskolát a IX. században. Az első elismert teológusuk Ibn Atá volt, aki az értelmet tette meg a hit alapjává. Akaratszabadságot hirdetett és elvetette a Korán kinyilatkoztatások öröktől fogva való létezését, és azt állította, hogy a Koránt az emberek alkották. A mutazaliták Isten minden emberi tulajdonságoktól mentes egységét hirdették. Tanításuk 5 fő tétele közül említést érdemel, hogy a nagy bűnökért ki lehet valakit zárni a közösségből, de hitetlennek mégsem tekinthető.
Dogmájuk: az iszlám tant a filozófiával egybe akarták olvasztani. Ellentétben álltak az ortodoxiával és ellenségeknek tekintették az ortodox iszlám követőit. A mutazalitizmus hanyatlása Al-Aszari teológusnál kezdődik. Ő azt állította, hogy a Korán öröktől fogva van, s emellett a szunnát is forrásként kell használni.
KADARITÁK:
Ez a szekta hitt az emberi szabadságjogban. Az emberi szabadságjogot az isteni hatalommal szembe állították. Elvetették az eleve elrendelés elvét. Azt hangoztatták, hogy az ember maga irányítja a sorsát és maga felelős cselekedeteiért is, ezért üdvössége és elkárhozása is önmagától függ. Az iszlám első filozófiai iskolája a kadariták nevéhez fűződik. Főleg Szíriában terjed el.
SZUFIK:
Az iszlám misztikusai, aszkétái a szufik. A szufik első vallási közösségei már a VIII. század elején megjelentek Kufában, Bászrában és más iraki városokban és gyorsan telterjedtek az Ibériai félszigettől Ázsia keleti térségéig. Szellemi atyjuk Haszan Al-Baszri (Baszari). A tudásra és az ismeretekre igyekeztek választ keresni. Arra törekedtek, hogy önsanyargatással összeolvadjanak Allahhal, feloldódjanak benne, s így ismerjék meg az isteni igazságot.
Ez a muszlim misztikus irányzat, amely eltérően Mohamed (Béke legyen vele!) tanításaitól, az emberi értelem számára megközelíthetetlen istenség fogalmával szemben Allahot földön túli tökéletes embernek tekintette, és a világszellem és az emberi lélek közötti elválaszthatatlan kapcsolatban hitt. Az iszlám törvényekből telesen kivetkőztek és mára már csak külsőleg állnak a muzulmán hit képviselői között. Az iszlám tanokat eretnekségnek tartják. Az Istent önmagukban keresve, fontos szepont lelkük belső tökéletesedése. A XI. századtól számtalan szufi rend alakult az iszlám világban. Afrikában legalább 8, Ázsiában kb. 6 rendjük jött létre. A szufizmusból jöttek létre a Dervisrendek a XI. századtól. A dervisek nagy haszonnal űzték a jóslást, a jövendőmondást, a kuruzslást. A derviseknek több fajtája léptezik, pl.: Kádirija, Tidzsánija, Hamalija, Rifáita. Különböző módokon kerültek aszkétikus állapotba. Voltak köztük keringő dervisek, meditáló dervisek és üvöltő dervisek.
Szufik definició: Misztikus iszlám irányzat buddhista elemekkel. Nevüket durva gyapjúruhájukról, a szuf-ról kapták. A filozófiát előtértbe helyezték (buddhista hatások) és a misztikum felé fordultak, e tanokat hangoztatták. Nagyobb fontosságot tulajdonítottak a belső érzésre támaszkodó szándéknak, mint az ájtatos cselekedetek végrehajtásának. Szellemiségi lények. Céljuk, hogy minden dologról lemondva közvetlenül összeolvadjanak Allahhal és megkíséreljék az isteni igazság megismerését. Azt állították, hogy közelii kapcsolatban vannak az Istennel és közvetlenül érintkeznek vele. A szufizmust a XI. században a különböző irányzatoktól Abu Hamid Muhammad Al-Ghazáli, a szufizmus egyik kiváló művelője tette újra az ortodox iszlám számra is elfogadhatóvá.
A szufizmus fontos eleme lett az ortodox iszlámnak. Híveik Iránban, Irakban és Törökországban élnek.
ALAVITÁK VAGY NUSZAIRITÁK VAGY ANSZARITÁK:
Alapítója Nuszairi a IX. században hozta létre a szektát. Ibn Nuszajr Irakban élt. Titokzatos szekta, Aliban Allah inkarnációját tisztelték és Mohamed Próféta fölé helyezték. A vallási rítusokat alig veszik fegyelembe. Sokat merítettek a kereszténységből és a régebbi vallásokból. Szertartásaik nagyon hasonlítanak a keresztényekére, pl. áldozás kenyérrel és borral. Hisznek a lélekvándorlásban. Szerintük a jó emberek lelkei összeolvadnak az isteni Aliéval, a rossz lelkek, pedig az állatokba szállnak át. A Koránt jelképesen, belső értelme szerint magyarázzák. A 12. imámot a felekezet nem ismeri el.
Alaviták definició: Siita szekta, akik Alit istenítették. Azt tartják, hogy lelkük valamikor csillag volt, amelyet Ali beléjük helyezett, és a szentéletűek lelke ismét csillaggá válik. Zárt közösségben élnek, Anszárija néven is ismerik őket. Követői Szíriában, Libanonban, Irakban és Törökországban vannak.
JAZIDI SZEKTA:
Vallásuk a régi mezopotámiai vallások, valamint az iszlám keveréke. Vallásos szokásaikat féltékenyen titkolják az idegenek előtt. Szentélyükbe más vallásúak nem léphetnek be. A Kurdok szektája. Jazid nevét vették fel. Különféle filozófiai irányzatok összehangolása.
KALÁM IRÁNYZAT:
Alapítója Asari élt 873-935-ig. Nevük jelentése a kalám szó = ige. Szorgosan tanulmányozták az arabra fordított görög és hellenisztikus filozófiai műveket.
Tanuk: össze akarták egyeztetni az eleve elrendelés és a szabad akarat tanát. Szerintük a Korán öröktől fogva létezik, az ellenkező tanítás hirdetőit, pedig eretnekeknek nyilvánították.
IMÁMITÁK VAGY DZSAFARIJÁK:
Siita felekezet, akik Fatima 11. unokájáig Haszan Al-Aszkeriiig vezetik vissza magukat. Muhammad Al-Hajdit a 12. imámot tartják az utolsó imámnak. A 11. kalifának a fia Mohamed, tehát ő a 12. kalifa, még, mint gyerek eltűnt az Abbaszida kalifa üldözői elől. Ez a szekta azt tartja, hogy ő a rejtőző kalifa, és visszavárja az idők beteljesedése után, mint messiást. Ő lesz az egyedüli jogos uralkodó, ő fog a muszlim világ élére állni. E tant vallja a siiták túlnyomó része, ezért 12-esekenk nevezik magukat. Van két kisebb csoportjuk, alszektájuk. Az Ahbariták csak a Koránt és a legendákat (ahbart) fogadják el. Az Uszuliták pedig csak a legfőbb vallástudósok véleményére hallgatnak. Perzsiában fejlődött ki a 12-es siiták szektája, ma iráni államvallás.
DRÚZOK:
Mikor Hakim egyiptomi fatimida kalifa kinyilatkoztatta, hogy az istenség benne öltött testet, látta, hogy az egyiptomiak közül senki sem követi, ezért eltűnt. Eltűnése előtt két perzsa követőjét bízta meg tanításának hirdetésével. Hamzát és Darazit. Az egyiptomiak érdektelensége miatt Szíriába mentek. Hamza meggyilkoltatta Darazit, ezután Aleppó környékére tette át prédikátori tevékenységét. Azért, hogy elkerülje a szekta belső vitáját, később be is szüntette a hittérítést. Gyakran összeütközésbe került a Nuszajritákkal és az Iszmailitákkal, de csaknem mindig győztesen kerültek ki. A drúzokat csak 1968-ban az Al-Azhar által kikiáltott fetve ismeri el muzulmánoknak. (Fetve = a mufti döntése, szakvéleménye)
Alapítójának Darázit és kortársát Hamzát említik. Szíriában és Libanonban elterjedt tikos szekta. Siita tanokat vallanak, de ez az iszlám tanításaival gyökeres ellentétben áll. Alapítójuk az isteni lény megtestesülése, Ali családjából. Al-Hakim fatimida egyiptomi kalifát istenítették, Isten megtestesülésének tartották. A drúzok hite szerint Al-Hakim nem halt meg, hanem az emberek bűnei miatt eltűnt, rejtőzik valahol és egyszer majd visszatér. Az iszlám szertartások törvényeit nem sokba veszik. Tanaikat más hitűek elől szigorúan eltitkolják. Vallási könyveik nehezen hozzáférhetők. A drúzok az iszmailitákból ágaztak le, Aga Kán nizárjai. Rendkívül harciasak a szunnitákkal szemben.
A drúzok 4 fontos hittétele:
1. Annyira eltávolodtak az iszlámtól, hogy már magukat sem tartják az iszlám hívőinek és a többi muszlim sem tartja őket muzulmánoknak.
2. A Koránt nem ismerik el Szent Könyvnek. Hamza és Darazi írt egy szent könyvet, ők ebben hisznek és a Koránt visszautasítják.
3. Hisznek a lélekvándorlásban. Ez a tanítás vagy Indiából származik, vagy a régi egyiptomi hellenisztikus vallásból vették át. Szerintük a meghalt személy lelke 2 nemzedéken keresztül még létezik és egy isteni próba alatt él, utána kerül csak a paradicsomba vagy a pokolba.
4. A vallás a szektán belül is titkos. Csak egyes kiválasztott személyek juthatnak a vallási tételek és könyvek megismeréséhez. A kiválasztást szokták életkorhoz, életmódhoz, erkölcshöz kötni. A fiatal drúzok nagy részét nem avatják be a vallásba. A titkos tudás birtokosai azok, akik kb. 40 éves korukig tanulnak. A tudásukat önmaguknak tartják meg, még híveikkel sem osztják meg.
Drúzok definició: Al-Daraziról elnevezett szíriai-libanoni iszlám szekta, amely Al-Hakimban Allah megtestesülését tiszteli. Al-Hakim eltűnt és rejtőző imámnak, Mahdinak nyilvánították. Nem nagyon alkalmazzák az iszlámra jellemző rituális szertartásokat. A próféták és a tiszteletre méltó törzsi, vallási vezetők rangsoráról is igen különös tanaik vannak. Türelmesek más irányzatokkal szemben. Nagy szerepet tulajdonítanak a szellemi vezetőknek. Zárkózottságuk hozzájárult fennmaradásukhoz.
NAZARITÁK ÉS MUSZTALITÁK VAGY ASSZASZÍNOK:
A XI. században Musztanszir fátimida kalifa két fia Nizár és Musztali közötti összeütközés során létrejött irányzatok. Először a Musztaliták kerültek hatalomra, de elmenekültek Indiában. A Nizáriták Észak-Iránban telepedtek le, itt hozták létre szektájukat. Harcoltak a hitetlenek ellen, fiatal híveiket fanatikusokká nevelték. Hasissal kábították őket, és azt szuggerálták beléjük, hogy a hitért elszenvedett halál a legnemesebb, és így jutnak el a legrövidebb úton a paradicsomba. Később a Nizáriták is Indiában vándoroltak. Követőik vannak Kelet-Afrikában is.
HODZSÁK SZEKTÁJA:
A szekta feje Szultán Mohamed Sah Aga Kán. Világszerte nevezetes személyiség volt, 1877-1957-ig élt. Angliában folytatott főiskolai tanulmányokat, ez határozta meg szokásait és ízlését. A perzsa Asszaszinokból származnak, kis létszámú szekta, és Indiában a Nizáriták szektájából szakadtak ki. Az Asszaszin szekta 1957-ben elhunyt főnöke Egyiptomban az Aga Kán mauzóleumában nyugszik.
Tanuk: emberfölötti tiszteletben tartják Haszánt és tőle származtatják magukat. Legtöbb híve Indiában és, de követői vannak Ománban és Kelet-Afrikában is.
MAZDAKITA SZEKTA:
Vezetője Bábek. Vörös szektának is emlegetik, mivel ez volt Bábek kedvenc színe Bábek tanok = Mazdakita tanok.
Irán területén működött, ma már megszűnt.
RÁFIDITÁK:
Siita jellegű szakadár muszlim szekta.
SEJKHITÁK:
A XVII. Század végén Iránban a siita Aszhái sejk alapította szekta.
Tanuk: az emberiség és a messiás közötti közvetítő megjelenését hirdették, majd a Mahdi eljövetelét.
VAHHABITÁK:
A XVIII. Században az Arab félszigeten Muhammad Ibn Abd El-Vahháb alapította szekta. A legmerevebb ortodox iszlám irányzat. Az iszlámot meg akarták tisztítani a népies hagyományoktól, ami a szunnával nem egyezik. Még Mohamed sírjának tisztelete ellen is szenvedélyesen felléptek.
Céljuk: az eredeti tiszta iszlám visszaállítása.
Az új vívmányokat elvetették, aszkéta életmódot éltek. A szektából kifejlődött egy Vahhabita állam. A XX. Század elején Adb El-Aziz Ibn Szaud létrehozta a Vahhabita államot, Szaud-Arábiát.
AHMEDIJA:
Siita irányzat, szembefordul az ortodox iszlám tanaival. A XIX. század végén Indiában alapította meg Mirza Gulám Ahmed az Ahmedija szektát. Magát messiássá nyilvánította. Tanítása sokat átvett a kereszténységből, Jézus tanait követik. Fő célja a különböző vallások összebékítése volt, később tanításaiban erőteljesen eluralkodtak az iszlám elemek. A szekta üldözötté vált és kiközösítették az iszlám vallásból, mert az ortodox muzulmánok szerint az Ahmediják nem Mohamed, hanem Jézus követői.
Ahmedija definició: Ahmedijának vagy más néven Quadianiaknak = az ortodox muzulmánok szerint a vallás hitszegőinek nevezik őket. Mirza Gulám Ahmed, a vallás megújításának a szükségességét bizonygatta. A vallási újítás lényege, hogy elvetette a dzsihádot és, hogy a hithű muzulmánok kövessék engedelmesen az angolok mutatta utat. Punjab (Pandszáb) a szekta központja. Elterjedt Iránban, Afganisztánban, Ázsiában és Afrikában. Híveik ma főleg Pakisztánban élnek.
BÁBISTÁK:
A szekta keletkezése: Az 1840-es években Perzsiában létrejött új szekta. Alapítója az iráni Sirázból származó kereskedő Mirza Ali Muhammed. A vallásos miszticizmust tanította és hirdette. Vallásos előadásokat tartott, amely az iszlám közönséges felfogásától eltért. Elragadó ékesszólásával rajongásig lelkesítette hallgatóit. Az iszlám reformátorának tartotta magát. Mirza Ali Muhammed eredetileg a száz évvel korábban keletkezett Sejkhi szekta tagja volt. Magát Bábnak, vagyis kapunak nevezte, amely elvezet az Istenhez, mint a nyitott kapu. Egy új Koránt írt arab nyelven a Bajánt (Nyilatkozat), valamint számos vallástani tanulmányt. Isten- és világfelfogása a szellemi kisugárzásból és az érzékfeletti világból ered. Mirza Ali Muhammed az iszlám számos rituális törvényét korlátozta. Például a tiszta-tisztátalan dolgok közötti különbséget eltörölte. A fő hangsúlyt a vallás szellemi felfogására helyezi. A más vallásúakkal szoros kapcsolatot tartott fenn. Legfontosabb reformja a nők társadalmi felszabadítása, megszűnteti a fátyol viseletét. Viszont megnehezíti a vallást.
A Bábi irányzat difiniciója: A 12-es siiták továbbfejlesztett irányzata. 1844-ben alapította Mirza Ali Muhammed. Azt hirdette, hogy ő maga a Mahdi, valamint, hogy a bábon keresztül az emberekhez eljut az iszlámnál sokkal tökéletesebb új vallás. Baján (Nyilatkozat) című könyvében kifejtette a Bábizmus alapelveit. Eltörölte a mecsetek kötelező látogatását, a hívők közös imádkozását, sőt a vallási szertartásokat is. Tanítása szerint mindenki tetszés szerinti időben és helyen imádkozhat. Az említetteken kívül csak keveset lehet tudni tanairól. Később két felekezetre oszlottak. A Szubhi Ezel nevű Mirza Jahja vezette csoportra Bagdadban és a Beháji vagyis Huszein Ali /Beháulláh/ felekezetére. Több irányzat található még Irakban, Iránban, Törökországban és Cipruson.
A II. BÁB:
A szudáni Mohamed Ahmed 1843-ban született. 1879-ben pontosan ezer évvel a 12. rejtőző imám eltűnése után Bábnak nyilváníttatta magát. Az állította, hogy ő a megváltó, aki utat nyit az igazságosság előtt. Később 1881-ben a Ramadán ideje alatt Mahdivá kiáltotta ki magát, és még ugyanebben az évben Szudánban megalapította a Mahdista államot. Könyvében az egyenlőség elvét hirdette. Harcias reformprogramja és hívei számának növekedése miatt üldöztetések vártak rá, ezért Szudánból Irakba menekült. 1885-ben halt meg.
BEHÁIZMUS:
A Bábizmus ellensúlyozására jött létre a Beháizmusnak nevezett vallási irányzat. A Beháizmus megalapítója a bábista mozgalom egyik híve Mirza Huszein Ali volt, aki a Báb utódjának vallotta magát. Bagdadban kezdte meg működését a helyi bábisták között. Azt hirdette, hogy ő a Báb által utódként emlegetett „isteni kinyilatkoztatás”, a nagy vallásalapító művének befejezője. Épp ezért fel is vette a Behá-ulláh=Isteni Fényesség nevet. Később, pedig az Isten megtestesülésének, élő istennek tartotta magát. Tanításának alaptételeit a Kitáb Akdasz=Szentebb Könyv tartalmazza, amelyet a XIX. Század 70-es éveiben írt a palesztinai Akkában. A könyv a szerző véleménye szerint fölöslegessé teszi a Koránt és a Bajánt is. Behá-ulláh 1892-ben halt meg Akkában. Halála után fia Abbász Effendi lett (Abdul Behá= a Fényesség Szolgája) néven a beháisták vezetője. Élt 1844-1920-ig. A Kitáb Akdasz szerint az emberek függetlenül fajuktól, nemzetiségüktől és társadalmi helyzetüktől valamennyien testvérek. A könyv eltörli a körülményes muzulmán szertartásokat, mert elvonják a dolgozókat a munkától, de védelmébe veszi a kényelmet, sőt a fényűzést. Szigorú büntetéseket helyez kilátásba, pl. börtön, a magántulajdonhoz való jog megsértőinek. Véleménye szerint a szabadság csupán az állatok sajátja, az ember köteles engedelmeskedni a mindenkori törvényeknek. Főleg az irániak lettek lelkes hívei a Beháizmusnak. A beháista tanok kedvező talajra találtak különösen az Egyesült Államokban és Németországban is.
A 25 ISZLÁM SZEKTA IDŐRENDI SORRENDJE:
657: Kharidzsiták
661: Siiták, Szunniták
VII. század: Kajszaniták, Zeiditák, Murdzsiták
VIII. század: Iszmailiták, Karmaták, Mutazaliták, Kadariták, Szufik
IX. század: Alawiták vagy Nuszajriták más néven Anszariták, Jazidi szekta
X. század: Kalám irányzat
X. – XI. század: Imámija vagy Dzsafarija, Drúzok
XI. század: Musztaliták, Nizariták
XII. század: Hodzsák szektája
XIII. század: Mazdakita szekta
XIV. század: Ráfiditák
XVII. század: Sejkiták
XVIII. század: Vahhabiták
XIX. század: Ahmedija, Bábisták, Beháiták
kháridzsiták
b 6, 7, 8
Háridzsita irányzatok
A háridzsita irányzat alapvetően politikai síkon különült el az iszlám más irányzataitól és erősen hatalomellenes felfogást képviselt. Míg az első két kalifát, Abu Bakrt és I. Omárt elismerik „helyesen vezetettnek” (ld. Rásidún), addig Oszmánt már káros újítások (bida) bevezetésével vádolják. A háridzsiták különválására az első fitna során került sor, amikor kiváltak Ali hívei közül, mert elutasították az egyezkedési kísérletét Muávijával, a lázadó szíriai helytartóval. Az ezt követő századokban számos szociális alapú, államellenes felkelés számára szolgáltattak ideológiát.
A háridzsitáknak három főbb irányzatuk alakult ki, az azrakiták, a sufriták és az ibáditák. Ezek közül napjainkra egyedül az ibáditák maradtak fent, Omán területén. Az azrakita és a sufrita irányzatok minden más muszlim csoportot hitehagyottnak minősítettek és az ellenük való folyamatos hadviselés doktrínáját vallották. Ennek köszönhetően az iszlám világban számos szerző aposztrofálja napjaink fundamentalista mozgalmait neo-háridzsitaként.
síiták
b 6, 7, 8
Síita irányzatok
a. Ali és a mozgalom gyökerei
Az iszlám történetének első nagy szakadása nem sokkal az iszlám megjelenése és Arab-félszigetet egyesítő diadala után következett be. Mohamed próféta 632-es halálakor nagy valószínűséggel nem rendelkezett arról, hogy ki vezesse utána a nemrég jórészt erővel összekovácsolt muszlim közösséget (umma), ami így a szétesés szélére került. Társai (szahába) azonban gyors döntést hozva megválasztották maguk közül a „helyettesét” (halífa, azaz kalifa), Abu Bakrot. A síita források szerint ekkor a kétségkívül kegyes életet élő, de még viszonylag fiatal és tapasztalatlan Alit illette volna a közösség vezetésének joga, és állítják, hogy Ali Mohamed egyértelműen kinevezett (vaszí) utódja volt. A szunnita forrásanyag kimutatható ellenállásról csak a harmadik kalifa, Oszmán (644–656) idejéből tud: I. Omar rendelkezése szerint egy társak közül választott döntőbíróságra hárult az új kalifa megválasztása, és Oszmán mellett az immár érett korú, érdemdús Ali volt a nagy esélyes. Ali ezt követően afféle passzív rezisztenciába vonult, és – ha bizonyíthatóan nem is támogatta a kalifa elleni lázongást – kapva kapott az alkalmon, amikor 656-ban a járadékaikkal elégedetlen egyiptomi katonák meggyilkolták Oszmánt.
Ali a társadalmi elégedetlenség egyik központjába, Irakba tette át székhelyét Medinából. Kúfa nemrég alapított városa, illetve a szintén nemrég létrehozott baszrai helyőrség a későbbiekben is a síita mozgalom központjául szolgált, és számos kultikus hely fekszik Mezopotámia területén mind a mai napig. A meggyilkolt Oszmán a befolyásos Omajjád család sarja volt. Távoli rokona, Muávija szíriai helytartó halálhírére nem volt hajlandó felesküdni Alira, míg az igazságot nem szolgáltat. A kalifa nem így cselekedett, hanem haddal indult Damaszkusz ellen: kitört az I. fitna. A 657-es sziffíni csata azonban Muávija ravaszságának hála döntetlenül végződött, és súlyosan megtépázta Ali tekintélyét. Míg a háttérben tárgyalások folytak, Ali az őt túl enyhe fellépése miatt elmarasztaló hívei (a később külön szektává váló háridzsiták) ellen vonult, miáltal még több hívét idegenítette el magától. A továbbiakban már ütközetre sem került sor: Alinak nem maradt elég ereje a támadásra. 661-ben egy hajdani híve a kúfai mecsetben gyilkolta meg, nyughelye fölé épült később Nedzsef városa.
b. Haszan és Huszajn
Alinak két fia született Fátima az-Zahrától, Mohamed lányától: Haszan és Huszajn. A kúfai muszlimok Haszannak esküdtek hűséget, de saját táborának zúgolódása és Muávija nyomása hatására ez utóbbi javára lemondott követeléséről. Ettől kezdve élete végéig Medinában élt visszavonultan, a híradások szerint több száz felesége és ágyasa társaságában az omajjád medinai emír, Marván ibn al-Hakam felügyelete alatt. 669-ben halt meg, egyes síita források szerint megmérgezték. Halálát követően jóval agilisabb öccse, Huszajn lett a család feje, így a harmadik síita imám.
Amikor 680-ban meghalt Muávija, az elsősorban iraki városokban (Baszra, Kúfa) tömörülő Ali-pártiak üzenetet küldtek a hidzsázi visszavonultságban élő Huszajnnak, miszerint készek támogatni igényét a trónra. Huszajn, aki addig sem ismerte el Muávija fiát, Jazídot kalifának, népes családjával és kis kísérettel elindult, miután kémeivel ellenőrizte a kúfai helyzetet. Az Omajjádokhoz hű iraki kormányzó tőrbe csalta, és az Eufrátesz partján, Kerbela közelében lemészároltatta csapatát (október 10. a keresztény naptár szerint, az iszlám holdnaptár alapján muharram 10.). Huszajn fejét Damaszkuszba küldték, ahol Jazíd eltemette. (A fej utóbb állítólag Kairóba repült.) Hasszán, illetve elsősorban Huszajn halálára, a kerbelai tragédiára a síiták a keresztény középkori misztériumjátékokhoz hasonló szertartásokkal emlékeznek. A Kerbela emlékét felidéző ünnepségeken (asúra) a keresztény flagellánsokhoz hasonló, önostorozó, sőt önmagukat karddal, késekkel vagdaló szerzetesek is részt vesznek olykor.
c. A vallássá válás útján
A kerbelai csata igen jelentős lépés volt a sía politikaiból vallási mozgalommá válásának folyamatában, mert két fontos tényezőt teremtett meg hozzá: a később rendkívül gazdaggá váló mártírkultuszt és a hívek önmarcangoló bűnbánatát. Az első bűnbánók, az ún. tavvábok alapvetően azért vádolták magukat, mert féltek segítséget nyújtani Huszajnnak és kis csapatának, pedig a közeli Kúfából megtehették volna. Muharram 10-én tartják a síiták az ásúrá elnevezésű emléknapot, ilyenkor gyakoriak az eseményeket felelevenítő misztériumjátékok (taazija), illetve sokan nyilvános önkínzást folytatnak.
A háttérbe szorult síiták eszmeisége korán kapcsolódott a hódítások következtében frissen iszlamizált, de adóügyi okokból – az iszlám alapelveinek ellentmondva – még mindig alsóbbrendűként kezelt ún. maválí-réteg elégedetlenségéhez. Jazíd 683-as halálát követően tört ki a II. fitna, melyhez kapcsolódóan 685-ben Kúfa központtal minden korábbinál jelentősebb síita felkelés robbant ki al-Muhtár, Ali imám hajdani szolgája vezetésével. Mezopotámia nagy részét az évek folyamán mindinkább független, a maválíra támaszkodó ideológiát kialakító Muhtár vezette felkelők kerítették hatalmukba, akik elméletileg Ali egy nem Fátimától származó fia, Muhammad ibn al-Hanafijja nevében léptek fel, noha az lemondott hatalmi igényeiről. Abd al-Malik kalifa óriási szerencséjére ellenfelei, Abdalláh ibn az-Zubajr ellenkalifa, a háridzsiták és síiták nem akartak egységesen fellépni ellene. A szerencsés körülményt a kalifa nem habozott kihasználni: Muhtárt és furkósbotokkal hadakozó fanatikusait, a kajszánitákat 687-ben Muszab ibn az-Zubajr, Baszra kormányzója, Abdalláh ellenkalifa fivére verte le. Ezt a nagy kudarcot követően a síita mozgalom konspiratív szakaszba lépett, és sokáig nem hallatott magáról.
d. Zajd felkelése
A csendet csak 740-ben törte meg Zajd, Ali Zajn al-Ábidín imám fia, al-Huszajn unokája, amikor Kúfában és a város környékén élő beduinok körében kezdett szervezkedni, hogy átvegye családja számára a hatalmat. Hisám kalifa kormányzója azonban értesült a konspirációról, és az ominózus napon a hívekre zárta a mecsetajtót. Zajd így helyi támogatás nélkül volt kénytelen szembe szállni a hatalommal, hiába. Hisám később keresztre feszítette és elégettette Zajd holttestét, amiért az Omajjádok bukásakor az övével is hasonló módon jártak el.
A tizenkettes síiták Zajdot pusztán mártírnak tekintik, mivel szerintük fivére, Muhammad al-Bákir volt valójában az ötödik imám. A síán belül azonban hamarosan kialakult egy mérsékelt, ún. zajdita szekta, ami Zajdot tekinti az ötödik imámnak. Az ötös síiták központja eleinte Tabarisztán volt a Kaszpi-tenger déli partvidékén, majd 9. század legvégén elfoglalták a sokáig semmilyen külső hatalomtól sem háborított Jement, és imámjaik az Oszmán Birodalom támadásai ellenére a 20. század közepéig irányították a területet. Nézeteik szerint az imám nem örökli, hanem tanulás és tapasztalatok útján szerzi meg a közösség vezetéséhez szükséges képességeket, erényt és tudást, azaz az Alidák legrátermettebbike érdemli ki az imámságot. (Jól mutatja ezt, hogy bár maga Zajd és néhány évvel később elesett fia Huszajntól származik, mind a tabarisztáni, mind a jemeni zajdita imámok Haszan utódai közül kerültek ki.)
e. Az abbászida hatalomátvétel
Az első időkben nem minden, Mohamed rokonainak vezető szerepet biztosítani kívánó mozgalom sorakozott fel egyértelműen Ali és utódai mögé – azon túlmenően is, hogy Haszan és Huszajn utódainak hívei között is ellentétek feszültek. Ali testvérének, Dzsaafar leszármazottainak is jelentős támogatói bázisa volt, de a próféta és Ali nagybátyja, al-Abbász családja is komoly megbecsültségnek örvendett. Az Abbászidák a 8. század első harmada táján kezdtek agitációba az Omajjádok ellen. A síiták nagy részét is rávették, hogy csatlakozzanak hozzájuk. Ők maguk eredetileg Muhammad ibn al-Hanafijja fia, Abú Hásim Abdalláh trónigényét támogatták, aki halála előtt al-Abbász dédunokáját, Muhammad ibn Alít ismerte el az ahl al-bajt vezetőjének és legitim trónörökösnek. Muhammad halála után fia, Ibráhím, majd öccse, Abdalláh asz-Szaffáh vezette a mozgalmat, melyet Kúfából szervezett a tehetséges Abú Szaláma, és a horászáni Mervből irányított Abú Muszlim.
A síiták egy jelentős része azonban nem az Abbászidákat támogatta, hanem al-Haszan Abdalláh nevű fiának gyermekét, az an-Nafsz az-Zakijja (a „tiszta lélek”) névvel illetett Muhammadot. Számukra, bár támogatták az Omajjádok megbuktatását, keserves csalódást jelentett, amikor 750-ben az Abbászidák szerezték meg a kalifátust a ház népe nevében. Az Abbászidák ráadásul hamarosan végeztek Abú Szalámával és Abú Muszlimmal, akik továbbra is túlzott befolyással rendelkeztek, és el is költöztek Kúfából (először al-Hásimijja városába, majd a szintén újonnan épített Bagdadba). Az elégedetlenség csúcspontja az volt, amikor Muhammad an-Nafsz az-Zakijja a második abbászida uralkodó, Al-Manszúr kalifa ellen Medina központtal 762-ben lázadást indított, amit az – fivére iraki lázadásával együtt – véresen levert. Ezzel a síiták jelentős része elpártolt a kalifátustól. (Érdemes megjegyezni, hogy az ún. abbászida sía egyik vadhajtását, a rávandijja nevű mozgalmat, amely az új kalifákat istenítette, korábban szintén al-Manszúr verte le.)
f. Felügyelet alatt
A következő időszakban a síiták többsége az üldözés elől jobbnak látta békés elvonultságba menekülni. A kötelező óvatosság (takijja) eszméjének kialakításában kulcsszerepe volt a tizenkettesek hatodik imámjának, Dzsaafar asz-Szádiknak, a 743-ban feltehetően Hisám kalifa parancsára megmérgezett Muhammad al-Bákir inkább tudós, mintsem politikus fiának. Bár kisebb szélsőséges síita csoportok olykor lázongtak – így 786-ban a leverése helyéről Száhib Fahhnak nevezett haszanida Mekka környékén –, a többségi irányzat nemhogy aktív politikát folytatott volna, de még a hívek jó része előtt is titokban tartotta a vezetők ki- és hollétét, ha tehette. Ennek ellenére a kalifák tisztában voltak vele, hogy hatalmukra nézve potenciális veszélyforrást jelentenek Ali utódai, így igyekeztek felügyelni őket. Dzsaafart 765-ös haláláig – amit a hívek közül sokan mérgezésnek tulajdonítanak – több alkalommal zárták börtönbe. Fia, a hetedik imám, Múszá l-Kázim 799-ben Hárún ar-Rasíd börtönében hunyt el.
Hárún ar-Rasíd fia, al-Mamún változtatott ezen a politikán. Míg fivére, a kalifátust öröklő al-Amín ellen harcolt, magához vette Múszá l-Kázim fiát, Alí ar-Ridát, akit örökösévé nevezett ki, és egyéb gesztusokat is tett (pl. az Abbászidák fekete lobogóját a síiták zöld színére cserélte), hogy ezzel megszerezze a sía támogatását. Alí imám azonban nem élte túl a kalifát: alighogy Mamún hatalma konszolidálódott, 819-ben meghalt Tuszban – a síita hagyomány szerint maga Mamún mérgeztette meg. A következő imám, Muhammad al-Dzsavád ekkor még kisgyermek volt, de a kalifa magához vette, és egy lányát adta hozzá feleségül. 835-ben hunyt el, a hagyomány szerint felesége mérgezte meg az új kalifa, al-Mutaszim parancsára. Az ő fia, Alí al-Hádí szintén kisgyermekként örökölte meg az imámátust, és húszéves korában, 848-ban Szamarrában helyezték házi őrizetbe fiával, al-Haszan al-Aszkaríval együtt. Ali 868-ban, Haszan pedig, aki így egész imámsága alatt fogságban volt, 874-ben hunyt el házi őrizetben.
A tizenkettes sía szerint az utolsó imám Muhammad al-Mahdí, al-Aszkarí kisfia, akit titokban tartottak az Abbászidák előtt, de apja halála után gyermekként eltűnt. Ezt követi a rejtőzés (gajba) időszaka. Az ún. „kis rejtőzés” (al-gajbat asz-szugrá) 939-ig tartott, eközben Muhammad négy képviselőjén keresztül tartotta a kapcsolatot a külvilággal. Az utolsó képviselő halálával kezdődött a síiták szerint mindmáig tartó „nagy rejtőzés” (al-gajbat al-kubrá), melynek során Isten magához vette Muhammad imámot, aki felkészül, hogy megváltóként (mahdí) visszatérjen valamikor a jövőben, és visszatérve megvalósítsa Mohamed próféta azóta elfajzott művét a Földön az utolsó ítélet előtt.
h. Az iszmáiliták
A 9. század végén a síának egy újabb ága alakult ki, az iszmáilitáké. Tanításuk szerint Dzsaafar asz-Szádik csak a megtévesztés érdekében tett úgy, mintha Múszá l-Kázim lenne az utódja, valójában azonban Iszmáíl nevű fia volt az – aki viszont a többi síita szerint még Dzsaafar életében elhunyt. Az iszmáiliták nem egységesek abban, hogy elfogadják-e ezt a tényt: egyesek szerint halála csak színjáték volt, mások viszont úgy tartják, hogy ha meg is halt apja életében, akkor is imám volt, és ezt tovább is örökítette fiára, Muhammadra, a hetedik imámra,[1] aki elrejtőzött, és majd visszatér mahdíként. E téren azonban szintén nem egységes az iszmáilita dogmatika: sokan magát Iszmáílt vallják a hetedik, rejtőző imámnak. A hetes síában a rejtőzés- és mahdítan sem olyan egyértelműen körvonalazott, mint a tizenketteseknél. A többségük szerint Iszmáíl leszármazottai továbbra is éltek, és hittérítőik (dáík) keresztül tartották a kapcsolatot a világgal. Az iszmáiliták egyébként erősen a neoplatonizmus hatása alatt álltak, különösen az istenség emanációja tanának tekintetében. Úgy vélték ugyanis, hogy a világnak hét periódusa van, amelyet hét, isteni kiáradást megtestesítő próféta vezet be: Ádám, Noé, Ábrahám, Mózes, Jézus és Mohamed, illetve a majdan visszatérő mahdí, tanításukat pedig hét-hét közvetítő adja át az új periódus kezdetéig. Ez tulajdonképpen azt jelentette, hogy úgy ítélték meg: a mahdí érkezésével az iszlám, azaz a Mohamed által hirdetett világrend meghaladottá vált.
Az iszmáilita tanok két mozgalomban eszkalálódtak a 10. század első felében. Az első, a komoly perzsa befolyás alatt álló karmatíké, egy rövid ideig tartó, igen erőszakos periódust hozott a Közel-Kelet történetében. Bahreini központjukból kiindulva a rablási lehetőségen kapó beduinok támogatásával működő karmatík egy perzsa rabszolgafiút neveztek ki mahdívá, meghirdetve az addigi világrend végső pusztulását. Ennek jegyében Mezopotámia és az Arab-félsziget területeit dúlták, és 928-ban Mekka városában vérfürdőt rendeztek a zarándokok között. Ekkor az új rend jegyében még a Kábából is elrabolták a fekete követ. A mozgalom vezetői azonban valamiféle belső zavar miatt hamarosan meggyilkolták a megváltót, mire a karmatík fokozatosan elvesztették támogatóikat. 950-ben még a fekete kő is visszakerült Mekkába. A karmatí mozgalom a század végére elenyészett.
Sokkal sikeresebbnek bizonyult a másik iszmáilita mozgalom, amelyhez a karmatík nem voltak hajlandóak csatlakozni. 909-ben magát Muhammad ibn Iszmáíl utódjának kiadva Ifríkijában lépett fel egy lázadó, Ubajd Alláh al-Mahdí billáh, aki hamarosan megdöntötte az Aglabidák hatalmát. Utódai, akiket a Mohamed lányától való származásuk kihangsúlyozása miatt Fátimidáknak neveztek, 969-ben elpusztították az Ihsídidák egyiptomi emírségét, és amellett, hogy imámoknak tekintették magukat, kalifai címet vettek fel. A Fátimidák állama 1171-ig állt fenn, és léte során az észak-afrikai és levantei térség meghatározó birodalma volt. Eközben azonban iszmáilita tanokat kénytelenek voltak enyhíteni – az egyetlen kivételt a labilis idegállapotú, 996–1021 között uralkodó al-Hákim jelentette, aki magát az istenség földi megtestesülésének jelentette ki, és végül valószínűleg meggyilkolták emiatt. Mindemellett a fátimida misszió folytatódott, és Haszan-i Szabbáh révén Iránban, Rasíd ad-Dín Szinán, a „hegy öregje” révén pedig Szíriában valóságos államiság jött létre a megközelíthetetlen erődök hálózatából a 11–12. század folyamán.
A két erődhálózat 1094-ig elismerte a Fátimidák imámságát, de a mozgalom ekkor kettészakadt egy örökösödési kérdés kapcsán. Al-Musztanszirnak ugyanis két fia volt, al-Musztaalí és Nizár. Ez utóbbit megölték, de a szíriai és perzsiai iszmáiliták végül őt ismerték el legitim imámnak. Az ún. nizári iszmáilitákkal a keresztesek is gyakorta találkoztak – ők voltak a merész orgyilkosságaikról hírhedt aszaszinok. A két erődhálózat a 13. század közepén szűnt meg: a Hülegü kán vezette mongolok az iráni iszmáilitákat 1256-ban hajtották uralmuk alá, a Mamlúk Birodalom szultánja, az-Záhir Bajbarsz pedig 1273-ra hódoltatta szíriai hitsorsosaikat. Bajbarsz kegye folytán az iszmáiliták lakhelyüket és némi autonómiát megőrizhettek, de végérvényesen a szultánság alattvalóivá váltak.
g. A síita iszlám tanításai
A síita és a szunnita vallási felfogás közötti különbségek csak alaposabb tanulmányozás után ismerhetők fel, mivel a muszlim hit e két irányzata egyaránt a Koránon alapul. Hitük második legfontosabb forrása a szunna, mely a Próféta példamutató életútját hagyományozta az utókorra. Síiták és szunniták egyaránt úgy vélik, hogy ezeket az összegyűjtött szövegeket az idők folyamán meghamisították, autentikusnak azonban már mindkét fél más-más szövegrészeket tekint. Így például a tizenkettes síiták nem csupán Mohamed prófétát tartják Allahtól vezéreltnek és tévedhetetlennek, de a Prófáta lányát, Fátimát és a tizenkét imámot is, és ezért nézetük szerint – a szunnitáktól eltérően – a Korán mellett azok a hagyományok is a síita jogrend alapját képezik, amelyek e további “Tévedhetetlenek” szavait és cselekedeteit foglalják magukban. Valamennyi muszlim hívő kötelessége a hitvallás és az ima, a böjt, az alamizsnaadás és a Mekkába való zarándoklat. E téren jobbára jelentéktelen az eltérés a két felekezet között. A síiták például összevonják a déli és a délutáni, illetve az esti és éjszakai imát, így hát a szunnitáknál szokásos napi ötszöri alkalom helyett naponta mindössze háromszor imádkoznak. További síita sajátosság, hogy a hívők Mekkán kívül az imámok sírjához is elzarándokolnak. A síiták szerint a kalifai méltóságot Ali leszármazottai öröklik. Bizonyos síita felfogásban már az első három kalifa uralkodása sem tekinthető törvényesnek, mert megválasztásuk az idzsmára, a hívők közmegegyezésére alapult, a síiták azonban nem az idzsmát tekintik az iszlám jog végső forrásának, hanem Ali családjának leszármazottját, akit ők nem kalifának, hanem imámnak neveznek. Az imám szó sokkal több transzcendens elemet tartalmaz, mint a kalifa kifejezés. A kalifa választott uralkodó, Mohamed helyettese, de földöntúli képességekkel nem rendelkezik. Az imám szent ember, ő nem helyettese a Prófétának, hanem megjelenítője. Minden korszaknak van imámja, függetlenül attól, hogy az imám nyílvánosan irányítja a közösséget vagy rejtőzködve él. Fontos szerepe van a síitizmusban a mahdi (megváltó) eljövetelének a végső időkben.
Szunnita ortodox jogi iskolák
B 6, 7, 8
Szunnita irányzatok
Az iszlámban a teológia szerepét a vallásjog és a jogtudomány (fikh) tölti be, mivel a hitrendszer megkérdőjelezhetetlen és a vizsgálatára nincs lehetőség. A kinyilatkoztatott vallás forrásainak hitelessége azonban, éppen ezért, központi kérdés.
A rendkívüli gyorsasággal terjedő iszlám, amelyet az áttérések állami támogatása is segített, már igen korán szükségessé tette az egységes jogrend kialakítását és szabályozását, hiszen a frissen áttért hívőkben még élénken éltek az ősi istenek képzetei, a régi szokások és hiedelmek. Szükség volt olyan, a hit alapján felépülő útmutatásokra, amelyek segítségével a már többségben lévő muszlim hívőket kormányozni lehetett. Mivel Mohamed elgondolása szerint az állam és a vallás az iszlám természeténél fogva egységes és szétválaszthatatlan, kézenfekvő az az elgondolás, hogy az iszlám államrend a teokráciára épült. Ez a kép azonban téves. A négy első kalifa alatt az állam pusztán katonai szervezet, az uralkodók a vallással kapcsolatos feladatokat a hívők művelt csoportjainak adták át. Létrejött a hittudósok, (álimok) osztálya, az ulema. A bírák (kádik) szigorú képzésétől a kalifák hatalmuk legalizálását, és ezzel együtt a hívők széles rétegeinek támogatását remélték. Az ulema azonban a saját szerepét úgy értelmezte, hogy a saria előírásait szigorúan betartó vallásos közösség olyan ellenpólust jelent majd, amely képes lesz a politika romlott világát a helyes irányba, Isten útjára terelni. A hatalomnak és a vallási életnek ez a megosztott jellege jogi, erkölcsi, politikai ellentétek csíráit hordozta magában.
Az iszlám jogrendben kezdetben a jogtudósok önálló véleményét (idzstihád) a törvény módszertani forrásának tekintették egy adott vitás kérdésben, csakúgy, mint a jogtudósok egyetértését (idzsma=konszenzus) is .
A szunniták a 11-12. századtól úgy vélték, hogy az önálló döntéshozatal (idzstihád) már nem tartható, hibás eredményekhez vezethet, így a törvények önálló forrásaként már nem fogadhatók el.
A síiták azonban továbbra is hittek abban, hogy az isteni sugallattal átitatott, a döntéseikben tévedhetetlen jogtudósok önálló következtetésekre képesek, mudzstahídek, azaz olyan személyek, akik maguk küzdenek a jogértelmezés során és végül helyes következtetésre jutnak. Ezek a jogtudósok fatvát, azaz önálló jogi szakértői véleményt adhatnak ki.
a. Ortodox szunnita vallásjogi iskolák
A szunniták és a síiták közötti jogértelmezési ellentétek és alapvető kérdések tudományos, a sariához illeszthető válaszokat igényeltek. Ilyen kérdések a trónöröklés kérdései, a kalifa cím utódlása, alapvető erkölcsi, etikai problémák, mint például az imámok csalhatatlanságába vetett hit, a hadviselés más muszlim csoportok ellen, vagy az uralkodók legitimitása.
Ezeknek a kérdéseknek a megoldására már mintegy 150 évvel Mohamed halála után különböző filozófiai, teológiai, s főként jogi elméletek alakultak ki, amelyek köré úgynevezett madzhabok (vallásjogi iskolák) csoportosultak.
A gyakorlatban a négy madzhab nem sokban különbözik egymástól. A muszlimok bármely irányzathoz szabadon csatlakozhatnak, bár jellemzően a lakóhelyük szerinti legnépszerűbb iskolát választják. Bonyolult, vitás kérdésekben a hívő kombinálhatja is a különböző irányzatok döntéseit. Mára már a különböző jogi iskolák közötti viták elcsitultak, egyrészt mert a törvényforrások alkalmazásában és nem a lényegi kérdések értelmezésében különböznek egymástól, másrészt az idők folyamán a vallásjogi kérdésekre jól használható gyakorlati megoldásokat találtak. A hivatalos statisztikák és nyilvántartások vallási rovataiban általában az említett négy ortodox iskola valamelyikét is megemlítik. Arra a kérdésre, hogy mi a vallása, többnyire azt válaszolják: Muszlim, safiita (málikita, hanafita, hanbalita) rítus szerint.
b. Hanafita madzhab
A legelső madzhab a hanafita, Abu Hanífa (699-767) jogtudós, eredetileg kúfai kalmár köré szerveződött. A muszlim jogtudomány (fikh) elismert szakértőjeként síkraszállt az Omajjádok legitimitása mellett. Úgy vélte, az alattvalói részről tanúsított jámborság és a vallási türelem az uralkodókat is megilleti, amennyiben azok “megérdemlik”. Tanításának központi eleme a közösség és az uralkodó viszonya, amelynek vonatkozásait szőrszálhasogatásig menő vitákban finomítottak, amíg az igazságos társadalomról alkotott Korán-képet a valós viszonyokhoz igazították.
A Korán meglehetősen kevés jogi támpontot nyújtott a társadalom akkori állapotára vonatkozóan, ezért a Prófétáról és környezetéről gyűjtöttek elbeszéléseket és történeteket (hadísz), hogy összehasonlítsák az adott jogi problémát a Próféta és környezete cselekedeteivel. Ezzel párhuzamosan a muszlim közösségekben kerestek szokásokat (szunna), amelyek eredetét próbálták visszavezetni a Prófétára vagy annak egy társára. Ezzel megbízható tudásra (ilm) tehettek szert, ami segített dönteni a jó és a rossz között.
Mivel a hanafita iskola nagy teret enged a személyes értékelésnek (rá’i), rugalmasnak és liberálisnak tartják. Abu Hanífa úgy vélekedett, hogy a jogtudósnak akkor is képesnek kell lennie helyes jogértelmezést, ítéletet alkotni, ha az adott kérdésben nincs a hadíszokban vagy a szunnában odaillő példa.
A hanafita iskola az Abbászidák és az oszmánok állami irányzata volt, Irakban, Törökországban, de Közép-Ázsiában és Pakisztánban is vannak fontos jelenkori csoportjai. A muszlimok egyharmada tartozik ma a hanafita irányzathoz.
c. Málikita madzhab
A főként szokásjogra alapozó málikita irányzat Málik ibn Anaszról (715-795) kapta a nevét, aki a Próféta medinai viselkedését vizsgálva alakította ki jogi rendszerét. A masznava, vagyis a muszlim közösség érdekeit helyezi tanításának középpontjába. Muvatta (Járt út) című munkája a Próféta és a medinai közösség eredeti szokásainak (szunnájának) összefoglalása. A muszlim Spanyolországban és a Magreb-államokban elterjedt iskola volt, a mai Észak-Afrika, Magreb-államok, Mauritánia, Nigéria, Szudán, Kuvait első számú jogi iskolája.
d. Sáfiita madzhab
A harmadik irányzat a sáfiita. A szegény gázai családból származó jogtudós, Muhammad ibn Idrísz as-Sáfii (767-820), aki Málik ibn Anasz tanítványa volt, úgy vélte, méltatlan lenne az iszlámhoz, ha fő törvényeit egyetlen város vagy egy közösség eredeti szokásai alapján határoznák meg. Helyesebbnek tartotta, hogy a jogrendet a hadíszokra, vagyis a hagyományokra alapozzák, hiszen az tágabb kitekintést nyújthat a formálódó muszlim birodalomra. Sáfii rendkívül fontosnak tartotta, hogy a hagyományok átöröklésének folyamatát kizárólag megbízható, forrásokkal alátámasztott közvetítők útján lehessen igénybe venni a jogalkotás folyamatában. Ha a lánc megszakad vagy a forrás nem megbízható, a hadísz nem használható jogforrásként, mivel nem hiteles. A jogtudós fellépésével megpróbálta összehangolni Abu Hanífa által preferált idzstihád (önálló jogi vélemény) és a hadíszok fontosságát hangsúlyozó iskolák tanításait. A jog négy forrását határozta meg: A Koránt, a Próféta szunnáját, a közmegegyezést (idzsma) és az analógiát (kijász).[7] Analógia alkalmazására abban az esetben kerülhet sor, ha olyan új esetek merülnek fel, melyekre nézve a biztos tudást biztosító források (Korán, szunna, idzsma) nem tartalmaznak. Egy jogi vélemény kialakítása során a döntő szó al-Sáfii tanítása szerint az idzsma, amely még akkor is mérvadó, ha a másik három jogforrás az adott kérdésben nem tartalmaz fogódzót. Sáfii jelentősége abban állt, hogy ösztönözte a hadíszkutatást, mindenekelőtt al-Buhári (†870) és Muszlim ibn al-Haddzsádzs (†878) munkái révén, így a saría két jelentős hadíszgyűjteménnyel is bővült, amely igyekezett egységes keretbe foglalni a muszlim hitgyakorlatot az arab világban.
A saria, Málik ibn Anasz és as-Sáfii munkája nyomán, nem csak az egyszerű muszlim hívő számára jelölte ki a vallási élet határait , hanem magukat az uralkodókat is figyelmeztette hatalmuk korlátaira. A kalifák már nem a Próféta örökösei a szó szakrális értelmében, hatalmuk nem önmagától való és természetes, hanem ők is alávetettjei a saríának, amelyet a megbízható jogforrások határoznak meg. A kalifák elsődleges feladata a muszlim értékek és a törvény védelme, betartatása. Az az eszme, hogy a törvény előtt a kalifától a koldusig minden muszlim egyenlő, új vonásként jelent meg a középkori világban, és hosszú távú következményei voltak az iszlám fejlődése során. Mivel isten és ember között nincs helye közvetítőnek, nem jelenik meg a papság rendje és hierarchiája a társadalmi rétegződés és a kulturális élet folyamataiban.
e. Hanbalita madzhab
A negyedik irányzat a hanbalita madzhab, amely Ahmad ibn Hanbal (780-855) nevéhez fűződik, aki a racionális irányzatokkal ellentétben ragaszkodott a Korán antropomorfisztikus elképzeléséhez. Ibn Hanbal számára Abu Hanifa és a ra’i (személyes értékítélet) módszere elfogadhatatlan volt, és ezért támadták a hanafita iskola képviselőit. A hanbalita iskola viszonylag kicsi, konzervatív, igen vallásos és szigorú tradicionalizmust képviselt. A hadíszt szinte szó szerint értelmező tanítása harcosan szemben állt az inkább racionalista elveket valló[8] másik három iskolával. Az iskola szerint Mohamed és társainak cselekedetei, életvitele és erkölcsi felfogása minden muszlim számára szigorúan követendő, és csakis ezzel teljesíthetik a Korán parancsát és isten akaratát. A hanbaliták nem maradtak meg a szellemi vetélkedés szintjén, hanem tanaikat sokszor erőszakkal érvényesítették. Harcos hanbaliták csapatai dúlták fel a korabeli városi élet színtereit, üzleteket támadtak meg, hangszereket törtek össze, üldözték a dalt, a táncokat és esküdt ellenségeiknek tekintették a szúfikat, akik Istenhez oly módon próbáltak közeledni, amely Mohamed tanaitól teljességgel idegen. Ahmad ibn Hanbal úgy tartotta, hogy a málikiták, hanafiták és a sáfiiták felesleges spekulációkkal ferdítik el az amúgy tiszta és világos tanításokat, ezért károsak.[9] Az évszázadok során az irányzat viszonylagos népszerűtlensége miatt elenyészett volna, ha nem állnak ki mellette neves és művelt jogtudósok, mint például ibn Tajmijja (1263–1328).
A három vallásjogi iskola azonban elismerte a hanbalita tanokat, és az ortodox szunnita iskolák részeként tartotta számon. A hanbalita mazdhab merevsége és szigorú elvei miatt nem volt túl népszerű, de a fundamentalista mozgalmak ibn Hanbal tanításait sűrűn a zászlaikra tűzték. Alapvető szerepe volt a vahhabita mozgalom kialakulásban, a mai Szaúd-Arábia állami irányzata. Kisebb közösségei vannak Szíriában, Algériában, Irakban és Afganisztánban.
Szunnita teológiai-filozófiai (kalám) iskolák
A vallásjogi iskolák mellett, az iszlámban kialakultak a metafizikai kérdésekhez dialektikus módon közelítő teológiai-filozófiai (kalám) iskolák. Ezek közül a legfontosabbak az asaarita, mátúrídita, murdzsita, mutazilita, dzsabrita és kadarita. Az egyes kalám-irányzatok tételei fontos alapját képezik a vallásjogi iskolák, illetve a misztikus irányzatok (→szúfik) teológiai tételeinek (hitvallás = akída). A jogtudomány mellett a dialektus jellegű teológia – lévén az umma úgy politikai, mint vallási közösség – jóval kisebb szerepet kapott, és főleg eleinte, alapvetően politikai természetű kérdésekkel foglakozott, például a kései Omajjád-korszakban az eleve elrendelés (kadariták) és a szabad akarat (dzsabriták) kérdésével, illetve a 9. század elején a Korán teremtett (mutaziliták) vagy öröktől létező voltával kapcsolatos vitákban. Ezeket a vitákat sosem zárták le hivatalosan – erre a muszlim világ politikai széttagolódása és az egyházi jellegű szervezet hiánya miatt nem is lett volna mód –, de a közvélemény által elfogadott válasz diadalát (vagyis idzsmává, közmegegyezéssé válását) követően jellemzően nem kezdődtek újra.
MA felvételi tételek Arabisztika, iszlám tanulmányok
Iszlám
1. Mi a dzsáhilijja szó jelentése?
2. Mi az iszlám szó jelentése?
3. Az iszlám öt alappillére.
4. Mi a hitvallás?
5. Mi a ramadán?
6. Mit tud a zarándoklatról?
7. Mi a vallási adó (zakát)?
8. Mit tud a közösségi imáról (szalát)?
9. Mi a szent háború (dzsihád)?
10. A Korán mekkai fejezeteinek a jellemzése.
11. A Korán medinai fejezeteinek a jellemzése.
12. A Korán részei.
13. Az egymással ellentétes előírások a Koránban.
14. Az imám szó három jelentése.
15. Szabad akarat és eleve elrendelés az iszlámban.
16. Ki a mahdi?
17. Mit jelent a teremtett Korán kifejezés?
18. Mit jelent az ahl al-bajt kifejezés?
19. Mit mond a Korán a keresztényekről és zsidókról?
20. Mi az alapvető különbség a sí’iták és szunniták között?
21. Milyen nézetek voltak Mohamed utódlásának kérdésében?
22. Mi az ásúrá?
23. Kik voltak a murdzsiiták?
24. Mi a kalám?
25. Kik voltak a mu’taziliták?
26. A kalifa kettős szerepe.
27. A kháridzsiták.
28. Az iszmáiliták.
29. Az ibáditák.
30. A qarmatiak.
31. Az aszaszinok.
32. Kik a tizenkét imámos sí’iták?
33. Isten tulajdonságai a Koránban.
34. Mi a szunna és hadísz különbsége?
35. Mi a hadísz?
36. A hadísz részei.
37. A hadísz kritikája az iszlámban és a nyugati arabisztikában.
38. Mikor állították össze a Koránt?
39. Mi a mecset és melyek a funkciói?
40. Mi a madrasza?
41. Mi a müezzin szerepe?
42. Sorolja fel tíz Korán fejezet címét!
43. Milyen hagyomány gyűjteményeket ismer?
44. Melyek a hagyománygyűjtemények fajtái?
45. Kik voltak a qadariták?
46. Kik voltak a dzsabriták?
47. Mit jelent a szahíh szó a hagyományirodalomban?
48. Mit jelent az újítás (bid’a)?
49. Mi a jó és a rossz újítás?
50. Mit jelent a hagyomány megölése és feltámasztása?
Iszlám misztika
1. Mi a szúfizmus?
2. Honnan ered a szúfi elnevezés?
3. A szúfik általános jellemzése.
4. Az Isteni Egység szúfi értelmezése.
5. Mi a szúfi út?
6. Mit jelentenek az állomások és állapotok?
7. Ismertesse a szúfi út legfontosabb állomásait!
8. A megemlékezés (dzikr) szertartása.
9. Szerelem és egyesülés az iszlám misztikában.
10. Mi az éhezés szerepe a szúfizmusban?
11. Mi a meghallgatás (szamá’) szertartás?
12. A szúfizmus és a nők.
13. Ibn Arabi élete és munkássága.
14. Mit ír Ibn Arabi az utat akarók számára?
15. Miről ír Ibn Arabi A fénylevél c. művében?
16. Ismertesse Ibn Arabi Éjszakai utazás c. művét!
17. Égi utazás a Prófétánál és a szúfi szenteknél.
A törvény (saría) az iszlámban
1. Mi a saría?
2. Mi az iszlámjog (fiqh) és a saría különbsége?
3. Milyen két tudományágat foglal magába az iszlámjog?
4. Melyek az iszlámjog forrásai?
5. Melyek a Korán jogi értelmezésének a fajtái?
6. Mi a hagyományok szerepe az iszlámjogban?
7. Mi a közmegegyezés (idzsmá’)?
8. Mi az analógia (qijász)?
9. Mit jelent az egyéni erőfeszítés (idzstihád) fogalma?
10. Mit tud a vélemény (ra’j) felhasználásáról?
11. Mi jellemzi a hanafita jogi iskolát?
12. Mi jellemzi a málikita jogi iskolát?
13. Mi jellemzi a sáfi’ita jogi iskolát?
14. Mi jellemzi a hanbalita jogi iskolát?
15. Hasonlítsa össze a négy jogi iskola módszereit!
16. Mit tud a záhiritákról?
17. Miben különbözik a sí’ita joggyakorlat a szunnitától?
Kultúrtörténet
Az arab írás története
1. A sémi mássalhangzós írásrendszer.
2. Az arab írás erdete és kialakulása.
3. A korai arab írás jellegzetességei.
4. A kétfajta arab ábécé létrejöttének oka és sorrendje.
5. Az arab írás jelei (vonal, pontok) ill. mellékjelei.
6. Az arab írás elterjedése.
7. Az írás eszközei.
8. Az írás anyagai.
9. A könyvkötés.
10. A könyv az arab kultúrában.
11. Könyvírás és publikálás.
12. Másolók és könyvárusok.
13. Könyvtárak.
14. Az arab betűs könyvnyomtatás elterjedése.
15. Az arab kalligráfia kialakulása.
16. A kalligráfiai szabályok alapelemei.
17. Az egyes írásfajták.
A nő az iszlámban
1. Mit mond a Korán a nőkről?
2. Mit mondanak a hagyományok a nőkről?
3. A fátyol az iszlámban.
4. Mi volt az énekesnők szerepe a középkori kultúrában?
5. Hogyan írja le al-Ghazáli a nők jó és rossz tulajdonságait?
6. Melyek a házassági szerződés főbb jellegzetességei?
7. Melyek a hanafi jogi iskola szabályai a házasságra vonatkozóan?
8. Ismertesse a hagyományos házasságot (Fez város szokásai alapján)!
9. A nők helyzete a mai Egyiptomban.
10. Ismertesse egy fiatal muszlim lány útkeresési kisérleteit (A pakisztáni lány c. film alapján).
Arab irodalom
Klasszikus arab irodalom
1. A szadzs’ jelentésének a megváltozása (a pogánykortól és a X. sz-ig).
2. A költő (sá’ir) szerepe a pogánykorban és később.
3. A hidzsá eredeti jelentése és későbbi jelentése.
4. A qáfija eredeti jelentése, szemben a későbbi (és mai) értelmével.
5. Az átokversek szerepe a pogánykorban.
6. A pogánykor radzsaz értelme, szemben a későbbiekkel.
7. Mit jelentett a költő dzsinnje kifejezés a pogánykorban és az iszlámkorban?
8. A gyászdal (riszá) a pogánykorban.
9. Mi a qaszída és melyek formai jegyei?
10. Melyek a qaszída főbb tartalmi egységei?
11. A Mu’allaqát gyűjtemény.
12. Imru’ ul-Qajsz.
13. A szu’lúk költők.
14. A Próféta leghíresebb dicsversírói.
15. ’Umar ibn Abí Rabí’a.
16. Az ’udzrita szerelmi költészet ismertetése.
17. Az omajjád kori gúnyversek jellemzése.
18. Farazdaq és Dzsarír.
19. A régi versek összegyűjtése.
20. A díván és fajtái.
21. A rávik és szerepük.
22. Az abbászida kor irodalmának megkülönböztető jegyei.
23. Az abbászida kori első fordításirodalom.
24. A Tudomány Háza.
25. A második fordításirodalom jellemzői.
26. Mit tud al-Kindí-ről?
27. Mit tud az Ikhván asz-Szafá-ról?
28. Ki volt al-Fárábí?
29. Mit tud Avicennáról?
30. Ki volt al-Bírúní?
31. Az arab földrajzirodalom főbb típusai.
32. Jáqút tevékenysége.
33. Ibn Battúta utazásai.
34. Mit tud Abú Hámid al-Gharnátí-ról?
35. Mi a maghází?
36. Mi a szíra?
37. at-Tabarí irodalmi tevékenysége.
38. Mit tud al-Masz’údí-ról?
39. Ibn al-Muqaffa’ és a Kalíla és Dimna.
40. Az Ezeregyéjszaka létrejötte.
41. Mi az Antar regény?
42. Mit tud Abú Tammám-ról al-Buhturí-ról?
43. Az ún. badí’ költészet jellemzése.
44. Ki volt Abú Nuvász?
45. Mi az Énekek Könyve?
46. al-Mutanabbí jellemzése.
47. Ki volt és mit írt Abú l-’Alá al-Ma’arrí?
48. Mi jellemzi a maqámát?
49. Milyen maqáma szerzőket ismer és mi jellemzi műveiket?
50. A muvassah és a zadzsal.
Modern arab irodalom
1. Mohamed Ali és a XIX. sz.-i kulturális fellendülés (nahda).
2. Az első arab regény és írója.
3. Mit tud Taha Huszajn-ról?
4. Mit tud Nagíb Mahfúz-ról?
5. Mit tud Mahmúd Tajmúr-ról?
6. Mit tud Taufíq al-Hakím-ról?
7. Ahmad Sauqí és Háfiz Ibráhím költészete.
8. A XX. sz.-i arab novellairodalom.
9. Khalíl Dzsibrán (Kahlil Jibran).
10. Az amerikai emigráns arab irodalom.
11. A XX. sz.-i iraki költészet legnagyobb alakjai.
12. Mit tud Júszuf Idrísz-ről?
13. Az egyiptomi színműirodalom.
Arab történelem
A XX. sz. előtti arab történelem
1. Az ókori Dél-Arábia.
2. A pogánykori Arábia törzsi társadalma.
3. Az iszlám előtti Mekka ismertetése.
4. Magyarázza meg a következő fogalmakat: hilf, dzsár, maulá!
5. Mit tud a törzsi szokásjogról?
6. A murúa fogalma.
7. A Kába szerepe az iszlám előtt.
8. Mohamed próféta életének mekkai korszaka.
9. A hidzsra.
10. Mohamed Medinában.
11. Mohamed csatái.
12. Mekka bevétele és Arábia egyesítése Mohamed alatt.
13. Az első négy kalifa.
14. Az iszlám hódításai közvetlenül Mohamed halála után.
15. Egyiptom és Észak-Afrika meghódítása.
16. Irán és az Iránon túli területek meghódítása.
17. Andalúzia arab meghódítása.
18. A sziffíni ütközet és jelentősége.
19. Az Omajjád kalifátus uralma és a birodalom kiterjedése.
20. Abdalmalik kalifa uralmának jelentősége.
21. Az Abbászida kalifátus hatalomrajutása.
22. al-Manszúr kalifa és Bagdad alapítása
23. Az Abbászidák fénykora (750-945).
24. Hárún ar-Rasíd kalifa.
25. al-Ma’mún kalifa uralma.
26. Az Abbászida Kalifátus és az Omajjád Kalifátus összehasonlítása.
27. Az Abbászida Kalifátus főhivatalnokai: vezírek, irnokok, adószedők.
28. Az abbászida hadsereg átalakulása a fénykorban.
29. A qádi és a muhtaszib.
30. Adónemek és földtulajdon az Abbászidák alatt.
31. Mit tud a pénzről az omajjád ill. az abbászida korban?
32. Mikor és miért lett a birodalom fővárosa Szamarra?
33. Kik voltak a Tulúnidák? Hogyan és hol uralkodtak?
34. A Fátimida Kalifátus.
35. A spanyolországi Omajjádok uralma.
36. A Buvajhidák és a katonai parancsnokok hatalma.
37. Városok a mai Kairó helyén ill. Kairó megalapítása.
38. Kik voltak a szeldzsukok?
39. Kik voltak az Aghlabidák és hol uralkodtak?
40. Mikor zajlottak a kereszteshadjáratok?
41. Ki volt Szaladin (Szalád ad-Dín)?
42. Mit tud a keresztesállamokról?
43. Ismertesse a spanyolországi keresztény hódításokat (reconquista)!
44. Kik voltak a mamlúkok és hol uralkodtak?
45. Kik voltak az Almorávidák?
46. Kik voltak az Almohádok?
47. Hol maradt meg legtovább az iszlám uralma Andalúziában? Meddig?
48. Mettől meddig tartott az Oszmán Birodalom fennhatósága az arab világban?
49. Mely arab országok álltak török uralom alatt és melyek nem?
50. Mi volt a jelentősége Napoleon egyiptomi hadjáratának?
Modern arab történelem és politikai földrajz
(A) Az arab világra vonatkozó általános kérdések
1. Nevezzen meg három nagy folyót az arab világban!
2. Nevezzen meg három nagy hegységet az arab világban!
3. Sorolja fel a független arab országokat!
4. Sorolja fel a Magreb országokat fővárosaikkal együtt!
5. Mondjon tíz keleti (masriqi) arab országot fővárosaikkal együtt!
6. Nevezzen meg legalább öt olajtermelő arab országot!
7. Mikor és hol alakult meg az Arab Liga, hol van a székhelye, hány tagja van?
8. Mely arab országok voltak francia uralom alatt és mikor?
9. Mely arab országok voltak brit uralom alatt és mikor?
10. Sorolja fel az arab országok államformáit, és nevezzen meg mindegyikből néhányat!
11. Hány arab-izraeli háború volt a II. VH óta és mikor?
12. Melyik arab országot határolja a tengeren kívül csak másik arab ország?
13. Milyen nyelveket beszélnek még az arab világban az arabon kívül?
14. Milyen vallást találunk az arab országokban az iszlámon kívül és hol?
15. Ossza három csoportba nagyságuk szerint az arab országokat! Mondjon példákat!
(B) Egyes arab országokra vonatkozó kérdések
1. Marokkó.
2. Algéria.
3. Tunézia.
4. Líbia.
5. Egyiptom.
6. Szudán.
7. Irak.
8. Szíria.
9. Libanon.
10. Szaúd-Arábia.
11. Jemen.
12. Omán.
13. Egyesült Arab Emirátusok.
14. Jordánia.
Mindegyik országra vonatkozóan a következő kérdésekre kell tudni válaszolni:
i. Főváros.
ii. Lélekszám hozzávetőlegesen.
iii. Terület (nagyságrend és hazánkhoz viszonyított méret).
iv. Államforma.
v. Fekvés, határok.
vi. Nagyvárosok, folyók, hegyek (ha vannak).
vii. Vallás(ok), nyelv(ek).
viii. Politikai vezetők a XX-XXI. sz.-ban.
ix. Gazdasági élet.
x. Történeti összefoglaló.
Arab szak záróvizsga tételek
Keleti nyelvek és kultúrák alapszak
Záróvizsga szóbeli tételek szakirányok szerint
Arab szakirány
A. Arab nyelv és irodalom (Helyesbített változat)
1. Az arab nyelv helye és elterjedése a világ nyelvei között – Clive Holes, Keleti nyelvek
- Az arab magán- és mássalhangzórendszer általános jellemzői. Jobbról balra arabul, Az arab írás
- A nyelvjárások kérdésköre. Clive Holes
- Egyéb sémi nyelvek. Sémi nyelvek és kultúrák
- Főnévi mondat, igei mondat Arab nyelvtudomány, Arab grammatika óra
- Topikalizáció. Arab grammatika óra
- Arab retorika. Goldziher: Az arab irodalom rövid története
- Az arab irodalom kezdetei és műfajai. Goldziher: Az arab irodalom rövid története
- Az iszlám előtti törzsi költészet. Goldziher: Az arab irodalom rövid története
- A kora iszlám költészet: omajjád kor. Goldziher: Az arab irodalom rövid története, Germanus Gyula: Az arab irodalom története
- A “modern” (muhdath) és neoklasszicista költészet. Goldziher: Az arab irodalom rövid története, Germanus Gyula: Az arab irodalom története
- A korai arab próza az abbászida korig. Goldziher: Az arab irodalom rövid története, Germanus Gyula: Az arab irodalom története
- Az arab próza fénykora: az abbászida kor. Goldziher: Az arab irodalom rövid története, Germanus Gyula: Az arab irodalom története
- A modern arab irodalom kezdetei. Germanusr: Az arab irodalom története
- A kortárs arab irodalom: regényirodalom, költészet, dráma. Germanus Gyula: Az arab irodalom története
Megjegyzés: A tegnapelőtt elküldött változatból sajnálatos módon véletlenül kimaradt a 11. számú tétel, most közlöm (besárgázva). IT
B. Vallás és művelődés
- Az arab világ régiói és kultúrái. Arab történelem, Keleti történelem
- Az iszlám előtti kor kultúrája, szokásai. Goldziher: Az iszlám
- A beduin vallás és erkölcs alapjai. Goldziher: Az iszlám
- A Korán. Goldziher: Az arab irodalom rövid története
- Az iszlám vallás alapjai; a hadísz-tudomány; Mohamed élete és tevékenysége. Goldziher: Az arab irodalom rövid története
- Iszlám irányzatai és szektái. Az iszlám óra
- A 12 imámos síiták. Az iszlám óra
- A szunnita vallásjogi iskolák. Iszlám tudománytörténet (Iszlám jog), Az iszlám óra
9. Modern vallási reformmozgalmak az arab világban. Az iszlám óra (II. félév), Goldziher: Előadások az iszlámról utolsó fejezete
- A 19-20. századi fundamentalizmus és gyökerei. Az iszlám óra (II. félév)
- A vallási misztika (szúfizmus) kialakulása. Iszlám misztika I-II. félév
- Szentkultusz az iszlám kultúrában. Iszlám misztika I-II. félév
- A szúfi rendek és szertartásaik. Iszlám misztika I-II. félév
- Népi kultúra és folklór a Közel-Keleten. TÖRÖLVE!
- Varázslás és mágikus hiedelmek. Arab varázslás óra
C. Történelem
Az 1-11. kérdésre a választ a Keleti történelem óra, a 12-15. kérdésekre a Weiss-Green: Az arabok rövid története adja meg.
- A Közel-Kelet történelme az iszlám kor előtt
- Az arab hódítások kora.
- Az első négy kalifa.
- Omajjád kor.
- Abbászida fénykor.
- A részkirályságok kora.
- A szeldzsúk kor.
- A Fátimidák.
- A nyugati omajjád birodalom.
- Andalúzia az Omajjádok bukásától a reconquista győzelméig.
- A mamlúk kor.
- A Török Birodalom uralma az arab világban.
- Az európai gyarmatosítás kora.
- A függetlenség kivívása az arab világban (20. sz.)
- Az arab világ története a 20. sz. második felében.
D. Fordítás arabról magyarra (ismeretlen szöveg, szótárt lehet használni )
1. Irodalmi szöveg – max. 6-8 sor
2. Újság szöveg – max. 6-8 so
Goldziher Ignác: A Koránmagyarázás különféle ágairól
1.A tafszír meghatározása: Koránmagyarázat, minden politikai, dogmatikai, törvénytudományi felekezeteknek, paítnak, iskolának meg van a maga sajátos Koránmagyarázása.
2.A korai tafszír veszélyessége: Az embereket kezdetben nem is annyira a dogma és a törvények érdekelték, mint inkább a Korán legendáris tartalma. –Szigorúbb teológusok ezt nem nagyon kedvelték. Veszélyesnek kárhoztatták a tafszírt emiatt.
3.A hadísz kapcsolata a tafszírral: Időközben a ḥadīt módszere uralkodóvá és elismertté vált. A szigorú teológia a ḥadīt módszerét a koránmagyarázatra is alkalmazta. Érvényességre igényt tartó magyarázatoknak csak azt ismerték el, mely hiteles láncolat követésével vagy magára a Prófétára vagy pedig egyik társára van visszavezetve. Nem sűrűn fordulnak elő olyan magyarázatok, melyeket a Prófétára lehet visszavezetni. Társaira visszavezethető magyarázatok sűrűbbek.
4. A tafszír hagyományok végső forrása: Buhārī + Muszlim gyűjteményeiben – Kitāb al-tafszír – a tafszír (társakra vezethető vissza) hagyományok forrása: ̔ Abdallāh ibn Abbās (a Próféta unokaöccse) + Abū Hurej.
5. aṭ- Ṭabarī tafszírja: Még nagyobbra becsülik gazdag teológiai tevékenységét, amely terjedelemre nézve is felülmúlja a nagy történelmi forrásmunkáját. – Nagy Korán-kommentár ( 30 kötet). Ṭabarī versről-versre mindent egybeszerkesztett, amit tradicionális alakban a Korán- magyarázatára nézve gyűjthetett. Nem csupán közli a hagyományokat, hanem megismételtei velük az eltérő nézeteket is.
6. A mu’ taziliták: Vallásfilozófiai iskola, lehet-e istennek örök atributumokat tulajdonítani? Magát a Koránt érint: öröktől fogva létezett, vagy pedig teremtve van? A mu ’ taziliták szükségképpen mondják Isten igazságosságát és teremtményei, még az állatok iránt is gyakorlandó méltányosságot. Okvetlen jutalmaz és büntet érdem szerint és okvetlen nyútja az embereknek boldogságuk eszközét. Az ortodoxia nem engedi Isten felelőtlen akaratát semmiféle okvetlenség és szükségképpeniség szempontja alá.
7. A mu ’ taziliták szerepe a tafszírban: Dogmatikai tanításukat a Koránból erősítik, iletőleg belemagyarázzák. Írásmagyarázó módszer – ta’vil – képletes magyarázás.
8. A metafonikus Korán értelmezése: pl. a mu’takiliták szerint az isten nem teremti az emberek rossz cselekedeteit, ezek az emberek autonom akaratának eredményei. Korán 113,1 –Segélyért fordulok a hajnal urához – a rossz ellen, amit teremtett – annak a rosszaságától, akit vagy amit teremtett – tehát nem a rosszat, hanem ennek az előidézőjét.
9. Zamahsarī, mint Korán magyarázó és ellenzői: Mu ’tanilita kommentár szerzője – a kinyilatkoztatás rejtélyei igaz értelmének felfedezője – A teljes Koránt mu ’ tazilita alapon magyarázza. Éles megfigyelések, retorikai szempontok. Ő mondta ki a mu’ tanilita tannak a Koránra való alakalmazásában az utolsó szót. Ellenzői: ortodox magyarázók, Muḥammad b.Manṣūr ibn al-Munajjir – egy külön munkában Zamahsarī magyarázása ellen síkra száll.
10. A síita Korán magyarázása: Mindent elkövetnek, hogy az általános szunnita iszlámmal való ellentétük jogosultságát a Koránból mutassák ki, főleg hívők vezetése ( ̔ Ali stb.) és az imámság örökösödése – Koránban. A Koránban szerintük még több vonatkozás is mutatkozna, ha a szent könyvet a jelen alakjában megszerkesztő kalifák az ilyen tényeket ki nem küszöbölték volna.
11. A szúfi Korán magyarázása: A szúfizmus csak azzal a feltétellel kaphat helyet az iszlám körében, ha képes tanítását magából a szent könyvből kimutatni. A szigorú ortodoxia eretnekségnek ítélte. Ők maguk pedig az ő tanításaikat mondják az iszlám valódi fogalma teljes érvényesülésének. Világfelfogásukat beleviszik a Koránba és a hagyományos ḥadīṯokba.
12. A Korán elbeszéléseinek szúfi magyarázata: pl. 2. szúra /262. vers (halottak feltámasztásának lehetősége). Isten – 4 madarat szétdaraboltat Ábrahámnak, majd Ábrahám hívására ismét élő madarak jelennek meg. Ezt az értelmet adták neki: 4 madár – 4 anyagi elem jelképe. A Korán e történettel arra tanít, hogy az igazi életet csakis a testtől való elválással érhetjük el.
Iványi Tamás: A Korán
(arab, “hirdetések, recitálások”): Az iszlám vallás szent könyve, a törvények legfőbb forrása. Az ortodox tanítások szerint a Korán öröktől fogva létezik, s nem lett teremtve. Az `őspéldánya’ mindig is ott volt Isten mellett, ezt nevezik a `jól őrzött táblának’ (lauh mahfúz), amelyen mindenki sorsa meg van írva a teremtés kezdetétől az utolsó ítélet napjáig.
A muszlimok hite szerint Isten Gábriel arkangyallal küldte le az egész Koránt egyszerre Mohamed prófétának ramadán hó 27.-én (lailat al-qadar, “az elrendelés éjszakája”), miután negyven napig a Mekka környéki hegyekben elvonulva böjtölt. Az arkangyal Mohamednek hosszabb-rövidebb részletekben adta át a kinyilatkoztatást, Isten parancsa szerint, “jól érthető arab nyelven”. Az iszlám szerint minden prófétának csodákat adott Isten, hogy azok segítsenek nekik meggyőzni az embereket igazukról. Mohamed csodája a Korán, amely utánozhatatlan (i’dzsáz) nyelvében és stílusában. Mohamed abból nem vett el és nem tett hozzá egy szót sem, az szó szerint Isten szava (kalimat Alláh) az iszlám dogmája szerint. Ezért lett fontos az a másik tanítás, mely szerint Mohamed nabí ummí, “írástudatlan próféta” volt, aki nem ismerte a keresztény és zsidó tanításokat. Ez a dogma a VIII. sz.-i, a keresztényekkel folytatott damaszkuszi hitvitákban alakult ki.
A Korán 114 különböz_ hosszúságú fejezetet tartalmaz, ezek neve szúra. Mindegyik fejezet sorokból (európai elnevezés szerint versekből) áll, amelyek neve ája (“csoda, jel”). Ezek száma a középkori kúfai tudósok számításai szerint összesen 6.236, míg a Korán szavainak száma 77.437. A betűket is megszámolták a Koránban (ami a helyesírás változásai és az arab írás mássalhangzós jellege miatt nem egyértelmű) és volt, aki 323.671 betűt talált benne.Ennek a jelentősége a Korán betű- és számmisztikában való felhasználásánál van, ugyanis a betűknek a sémi nyelvekben számértéke van.
Mohamed 612-622 között mekkában hirdette a Korán szavait, míg a hidzsra, vagyis Medinába való áttelepülése után 622-632 között Medinában. A mekkai és medinai szúrák élesen elkülönülnek egymástól mind tartalmukban, mind formájukban. Mekkában fenyegetéssel és ígéretekkel igyekezett Mohamed híveket szerezni. A jóknak, akik áttértek az új vallásra, Isten a Paradicsom gyönyöreit, a túlvilági boldogságot ígérte, míg a bűnösöknek, pogány bálványimádóknak reszketniük kell, mert közel van már az Utolsó Ítélet napja (jaum ad-dín), amikor mindenkinek számot kell adnia cselekedeteiről Isten ítélőszéke előtt, s aki könnyűnek találtatik, az a tűzre (Pokolba) kerül. A mekkai fejezetek általában rövidek, és formailag erősen kötöttek, párhuzamosságot és általában két-három soronként változó prózarímeket tartalmaznak.
Ezzel szemben a medinai korszakban, amikor a Próféta a közösség, s egyre inkább egész Arábia vezetője lett, a törvénykezés került előtérben a Korán szövegében. A fejezetek arról szólnak, melyek a muszlimok kötelességei, hogyan kell imádkozni, böjtölni, vallási adót fizetni, házasodni, válni, melyek az örökösödés szabályai, stb. Mind a két korszakban nagyon sok, a Bibliából jól ismert történettel és prófétával találkozhatunk (qiszasz al-anbijá’, a próféták történetei). Az európai kutatók szerint ezeket Mohamed kereskedő útjai során hallhatta zsidó és keresztény utazóktók és remetéktől, s ez magyarázza azt, hogy igen sokszor nem a kanonizált ó- és újszövetségi szöveget tartalmazza a Korán, hanem pl. a zsidó népi vallásosságból (haggádákból) származnak a zsidó történetek. Az iszlám magyarázata szerint Isten azért nyilatkoztatta ki a Biblia szent könyveit, hogy azok előkészítsék Mohamed prófétai küldetését. Eredetileg azokban említés történt Mohamedről, de a zsidók és keresztények meghamisították azokat. A Korán 102 prófétája között van Mózes, Ábrahám, Jákob, József éppúgy, mint Jézus, akiről azt tanítja a Korán, hogy nem halt meg a kereszten, hanem Isten, becsapva a zsidókat, felvitte magához a mennyekbe. A bibliai történetek általában nem egybefüggően találhatók meg a Koránban, hanem szétszórtan, s céljuk nem az elmesélés, hanem az emlékeztetés, vagyis ezek a történetek többségükben ismertek lehettek a korabeli Mekkában és Medinában. Az egyetlen hosszú, egyben elmondott prófétikus történet József története (Szúrat Júszuf). A legjelentősebb eltérés itt is az, hogy míg a Biblia mint a zsidók történelmének egy fejezetét mondja el József történetét, ahol olyan részletek fontosak, hogy a karavánok milyen árut vittek honnan hová, addig a koráni József szúra célja a példázat, Mohamed küldetésének az alátámasztása.
Mohamed hirdetéseit, a Korán egyes részleteit már a Próféta életében lejegyezték. Valószínűleg erre utal az a tény is, hogy a Korán magát többször is ‘könyvnek’ (kitáb) nevezi. Az írástudók nagy számára utal, hogy 17 íródeákot említenek a hagyományok, akik különböző anyagokra írtak: kövekre, pálmalevelekre, fadarabokra, papíruszra, bőrdarabokra. Mohamed halála után Omar kalifa adott parancsot ezeknek az összegyűjtésére és összeállítására. Ezt 636-ban Zijád el is végezte. A sorrendet nem a keletkezésük szerint határozta meg, hanem az első, Nyitó szúra (Fátiha) után csökkenő hosszúsági sorrendbe rakta a szúrákat. Ennek megfelelően a 2. szúra, a Tehén szúrája (Szúrat al-baqara) a leghosszabb, 286 sorból áll, míg a százon fölüli számozású fejezetek a legrövidebbek, némelyik csak 4 sorból áll. Az egyes szövegdaraboknak azonban még ezután is nagyon sok, egymástól lényegesen eltérő variánsa volt forgalomban, ami a hódítások után, amikor a muszlimok szétszóródtak Indiától az Ibériai félszigetig, nagyon veszélyes lett. Ezért Oszmán kalifa 652-ben újra csak Zijád-ot bízta meg azzal, hogy egységesítse a Korán szövegét, annak egy-egy másolatát küldje el a kalifátus minden tartományába, míg az ettől eltérő variánsokat gyűjtse össze és égesse el. Ezt két kivétellel meg is tette. Az így kanonizált Koránt Oszmán-féle Korán példánynak nevezik (al-muszhaf al-uszmáni). Maga a muszhaf szó az összegyűjtésre utal (‘lapokból álló’), de a VII. sz. óta a Korán egy példányának a neve, s így megkülönböztethetővé vált a Korán mint elvont fogalom a leírt változatától.
Ebben az időben azonban az arab írás tökéletlen volt, nem használták a mássalhangzókat megkülönböztető pontokat, sem a hosszú magánhangzók helyesírása nem alakult még ki, s végül egyáltalán nem jelölték a rövid magánhangzókat. Ezért az Oszmán-féle kódex csak az írás vonala (raszm) szempontjából tudta egységesíteni a koráni szöveget. A pontok és magánhangzók eltérései sok ezer különböző változatot eredményeztek a következő két évszázad során, ezeket a Korán olvasatainak (qirá’át) nevezik. Ezek végső összerendezése még évszázadokig eltartott, s végül hét elfogadott olvasati rendszer alakult ki.
A Korán nyelvére vonatkozóan már a kora középkorban elkezdődtek a találgatások. Egy hagyomány szerint a Koránt Isten Mohamednek `hét betű (szó, szab`at ahruf) szerint nyilatkoztatta ki. Ezt sokan úgy értelmezték, hogy hét arábiai nyelvjárás (luga) szerint egyszerre, azért, hogy minden arab törzs tagja jól értse, s ennek szellemében megengedettnek tartották a kiejtési variánsokat.
A Korán szövege általában nehezen érthető, ill. többféleképpen is magyarázható, ezért már rögtön Mohamed halála után elkezdték magyarázni, s később önálló tudományág lett a Korán magyarázata (tafszír). A Korán első magyarázói a Próféta halála után legközelebbi társai (aszháb) voltak, akik a tőle hallott értelmezéseket adták tovább hagyomány (hadísz) formájában. A szöveg nehezen érthető (garíb) szavait, kifejezéseit már a VIII. sz.-ban a jól ismert pogánykori versek sorai (saváhid, tanúbizonyságok) alapján próbálták megmagyarázni. A nyelvtudomány segítségével a különböző olvasatokat, ragvégződéseket igyekeztek úgy magyarázni, hogy azok megfeleljenek a hagyományok adta értelmezéseknek, és eltéréseik ellenére ugyanazt a jelentést lehessen kihozni belőlük. Az egyes szekták és vallási irányzatok idővel létrehozták a maguk sajátos Korán magyarázatait, így vannak ortodox (szunnita), síita, misztikus (szúfi) Korán értelmezések.
A Korán tudományos elemzése a magyarázatokkal párhuzamosan hamarosan több más tudományágat is létrehozott, elsősorban a jogtudomány szükségleteinek a kielégítésére, hiszen a Korán számít a jog legfontosabb (egyes mai nézetek szerint az egyetlen) forrásának. Fontosnak tartották pl. tudni, hogy egy parancs vagy tiltás csak speciálisan (tahszíszan) Mohamed prófétára vonatkozott, vagy általánosságban (ta`míman) minden muszlimra. Ennek érdekében meg kellett ismerni a kinyilatkoztatott szövegdarabok történeti sorrendjét, és azt is, hogy milyen alkalomból történt a kinyilatkoztatás. Ezt nevezték `a kinyilatkoztatás okai’ (aszbáb an-nuzúl) tudományának.
Másik oka is volt, hogy a Korán szövegdarabjait történeti sorrendbe kívánták rendezni. Ha a szent könyv két, egymásnak ellentmondó parancsot tartalmaz, vagy a szintén szentnek (isteni ihletésűnek) tartott, a Prófétára visszavezetett hagyományokkal ellentmond, akkor a szunniták (ortodox muszlimok) szerint a későbbi törli (nászih) a korábbit (manszúh). Például a házasságtörő asszonyokat egy Korán hely szerint be kell zárni egy kies házba és sorsára hagyni, míg egy időben később kinyilatkoztatott másik Korán hely azt a parancsot adja, hogy meg kell őket kövezni. Ennek értelmében az iszlámjog a megkövezést fogadta el. Ezt az elvet a síiták elutasítják.
Az egyes Korán fejezetek (szúrák) gyakran tartalmaznak különböző időkből származó részleteket, azonban sokszor még a legkisebb egységnek számító áják (versek) sem egységesek. A jogtudomány egyik segédtudománya azzal foglalkozik, hogy mennyiben jelentenek értelmi vagy mondathatárokat az áják, hol kell megállni (qat`) ill. továbbmenni (iszti’náf) az értelmezésben. Egy Korán vers pl. kimondja, hogy a paráznaságon kapott férfiak vagy nők nem lehetnek tanúk, hacsak nem bánják meg bűneiket. Azok szerint, akik megálltak a `hacsak nem’ (illá) előtt, az ilyenek soha többé nem lehetnek tanúk, míg akik egybeértelmezték a két részt, azok a bűnbánat után engedélyezték a tanúskodást.
A Korán szövegének egyes darabjait a mindennapi életben is sokat használják mind a mai napig. A gyerekek már 5-6 éves korukban elkezdik kivülről megtanulni, és a napi ötszöri imádkozás során is Korán részleteket kell mondania a hívőknek. A Korán, mint szöveg, a vallástudományokon kívül is mindig nagy szerepet kapott a muszlimok életében, szavait és mondatait beleszőtték (iqtibász) versekbe és prózairodalomba egyaránt, anélkül, hogy jelölték volna, hogy ez a szent könyvből való. Pl. a IX. sz.-i al-Dzsáhiz `A fukarok’ c. könyvében egy férj így vonja kérdőre a feleségét, aki lányuk esküvőjére egy egész kis vagyont teremt elő, amiről a férj nem tudott: `Honnan van neked ez, Mária? `Ez Istentől való’ – feleli a feleség. (Szúrat Ál ‘Imrán, 37.) Ez a párbeszéd Zakariás és Mária párbeszéde a Koránban, ahol a kérdés arra vonatkozik, honnan szerez minden nap élelmet Mária, a későbbi Keresztelő Szt. János édesanyja (arabul Jahjá).
A Koránt egészen a XII. sz. végéig a szögletes, nehézkes, de ünnepélyesebb kúfi írással másolták, majd áttértek a neszhi írásduktusokra, amely ma is a nyomtatás írása. A Korán szövegét mindig is díszítésre használták az egész iszlám világban, épületeken, tálakon, székeken, kardon, stb.
Bár a könyvnyomtatás már az 1820-as években elkezdődött Egyiptomban, sokáig ellenezték a Korán kinyomtatását. Féltek, hogy egyetlen nyomdahiba sok ezer példányban elterjedhet, és egyes szerszámok használatát is ellenezték – pl. a szedők disznósertékből készített eszközét. Végül 1923-26 között elkészült az ún. kairói kiadás, amelynek a szövege azóta a legelfogadottabb lett az egész iszlám világban. A muszlimok számára a fordítás használatát is sokáig ellenezték, míg végül az Azhar mecset nagytanácsa azt is engedélyezte az 1920-as években, azzal a feltétellel, hogy a fordítás mellett mindig legyen ott az eredeti szöveg is. Magyarul eddig két részletes válogatás mellett négy teljes fordítás készült.
a Korán 6 kötelező szúrája
Első szúra: al- Fātiḥa, Nyitó szúra
ezen kívül még 25 elnevezése van, ebből 3 különösen érdekes
- A Korán veleje (Umm al- Qur’ān) vagy Az írás veleje (Umm al- kitāb), ez a szúra egyedülálló szerepére utal.
- A dicsőség (al-Ḥamd), a 2. vers eulogiumából származik, leginkább a hiǧra 1-2. évszázadában volt használatos, de a 13. században is említik így.
- as-Sabc al-maṯānī, Mohamed életében nevezhették így, de az elnevezés pontos jelentése nem világos, összefüggés lehet egy héber szóval (’hagyomány’), ahhoz, hogy a ’7 maṯānī’ kijöjjön a basmalát is versnek kell számolni.
keletkezése ideje legkorábban az első mekkai korszak vége lehet, a ’mi’ használatából egy kisebb muszlim közösségre lehet gondoloni, illetve olyan kifejezéseket tartalmaz, amelyek legkorábban a középső mekkai korszak szóhasználatára jellemzőek
különleges helyet foglal el a Koránban és a muszlim világ életében is, megelőzi és nem megkezdi a szúrákat (rövidsége), Ibn Mascūd és cAlī- kódexeiben nem szerepel még, felfogható a muszlimok ’Miatyánk’-ja ként is
a 2. versben a ’dicsőség Allahnak’ (al-Ḥamdu li’llāhi) formulának szír és újtestamentumi vonatkozásai vannak, a muszlim kommentárok nem ’világok’-ról, hanem a világban élő értelemmel bíró teremtményekről beszél (’ tudással bíró angyalok, emberek és dzsinnek’)
a 4. versben ’az Ítélet napja’ (yawmi’ d-dīni) kifejezésnek megtaláljuk a párhuzamát az Újtestamentumban
a 6. vers pontosan megfelel a Zsoltárok 27:11-nek (’Vezérelj engem egyenes ösvényemen…’)
Második szúra: al-Baqara, A tehén
ez a leghosszabb szúra
elején a ’rejtélyes betűk’ állnak, azaz alif, lām, mīm, ugyanez figyelhető meg a 3., 29., 30., 31. és 32. szúrák elején is, ezek valószínűleg egy corpust alkottak
a hagyomány szerint ez az első Medinában kinyilatkoztatott szúra
különböző időpontokban keletkezett részekből tevődik össze, a legkorábbi még valószínűleg Mohamed mekkai tartózkodásának végére tehető, a legkésőbbiek pedig 628 körülire datálhatók
1-20: rövid bevezető, majd támadás a hitetlenek ellen (általános jellemzés), akiket a mekkai képmutatókkal azonosít
21-39: mekkai eredetűnek tűnik (megszólítás ’Ti emberek!’, később ’Ti hívők!’), olyan témákat érint, amik a medinai szúrákban nem fordulnak elő (teremtés, bűnbeesés)
40-121: az iszlám korai medinai korszakának alapvető dokumentuma, a különböző kinyilatkoztatások alaptémája a medinai zsidók megnyerése, majd ennek a kísérletnek a kudarca és a szakítás, egyes részekben Allah magukhoz a zsidókhoz fordul, máshol a hangvételből érezhető az ellenségeskedés
124-141: az iszlám genezise szempontjából alapvetően fontos kinyilatkoztatás, elsősorban a medinai zsidókkal történt összetűzése és szakítása során dolgozta ki Mohamed ezekben a versekben az úgynevezett Ábrahám-vallás alapjait (millat Ibrāhīm), aki fiával, Iszmaellel alapította a a Kacba-kultuszt. Ez által a keresztény és zsidó vallás is elismerte az iszlámot, ez Mohamed egyik legfontosabb újítása.
142-150: az új qibla elrendelése, azaz ezentúl az istentisztelet során arccal a mekkai Kacba felé kell fordulni
153-157: az előző résznél később keletkezett kinyilatkoztatás, egyes kommentárok szerint a badri csatában keletkezett, de a 155. vers alapján az uḥudi csata után 4hónappal történt (624 július-augusztus)
158: nincs a helyén, valójában a 196-203-hoz tartozik
189-203: a 200-202-es versek kivételével a mekkai szent területre vonatkozó rendelkezések lazán összefüggő csoportja
254-257: ennek a résznek a datálása bizonytalan
278-281: a muszlim hagyomány szerint a próféta a ṭā’ifi Banū Taqīffal kötött békeszerződésben kikötötte, hogy az iszlám felvétele után eltörlik a korábbi uzsorát
285-286: lehetnek mekkaiak és medinaiak is
11. szúra: Hūd
neve az 50. versben fordul elő
mekkainak tartják
elején a ’rejtélyes betűk’ az alif, lām, rā’ állnak, mint a 10., 12., 14. és 15. szúráknál is
2-3: maga a Próféta szólal meg
13: a sūra szó értelmezése
25-49: Noé történet, szervesen összetartozik a következő 5 prófétatörténettel
45-47: ez a 3 vers megszakítja az elbeszélés menetét
69-83: Lót története és népének megsemmisítése
116: ūlū’ l-baqīya (’jámbor emberek’), baqīya szó értelmezése
12. szúra: Yūsuf, József szúra
4. versben fordul elő először, utána még 24x
hosszabb szúra, az egyetlen monotematikus, tökéletesen felépített, 3 részes homiliának tekinthető
- rövid bevezető (1-3)
-József története
- záró rész (102-111)
mekkai eredetűek a hagyomány szerint
elején a ’rejtélyes betűk’ az alif, lām, rā’ állnak, mint a 10., 11., 14. és 15. szúráknál is
József az igazságot és jámborságot testesíti meg, saját gyengeségei és az emberi gonoszság ellenére „az igaz úton” marad, és kész megbocsátani ellenségeinek
112. szúra: aṣ-ṣamad, Az örökkévaló/ Allah egyedülvalóságának kijelentése (at-tawḥīd)/Az őszinte hit (al-ihlāṣ)
keletkezését illetően nagy véleménykülönbségek vannak (pogányok vagy ’az Írás népe’)
2: ötféle értelmezést sorol föl a ṣamad (örökkévaló) szóra
- akinek nincs hasa, tehát nem eszik és iszik
- akiből nem jön ki semmi
- a szó magyarázata
- as-saiyid ’az úr’, korabeli jelentése ’törzsfőnök’
- ’az örök’, ’a maradandó’
114.szúra: an-nāṣ, Az emberek
113. szúrával közösen említik, mert mind kettő címe az első versekben található
4-6: 6. vers („lett légyen dzsinn vagy ember”)
4. vers („lopva sugalmazó”)
5. vers („az emberek”)
Goldziher Ignác: A hadísz kialakulása
1.A hadísz jelentése. Közlés, elbeszélés. Eredetileg azokat a mondásokat értették alatta, melyek Mohamedtől származtak, de nem kerültek be a Koránba. Kb. 600 ezer mondatból választották ki a hiteleseket. Tágabb értelemben nemcsak a vallási élet köreiből származó közléseket nevezik hadísznak, hanem a történeti tudósításokat is. Ezek az elbeszélések erősítették a közösségi tudatot. Legendákkal, mondákkal és mesés történetekkel kapcsolatban is használják a hadíszt az elbeszélés témáira. Innen származik a „hadísszá válni” szólás is, azaz olyan példázattá, melyet a későbbi korok is emlegetni fognak. „A legszebb hadísz Allah könyve”- Mohamed tanítása. De ugyanakkor a Koránt szembeállítják a hadísz fogalomkörével. Tanító célzatú közlések.
2. Goldziher a hadíszok hitelességéről és koráról. Megbízható bizonyítékok hiánya miatt nem tudjuk biztosan, hogy mi lehet a hadísz legrégebbi, eredeti része, és hogy melyikük datálható Moh. halálát követő nemzedékek idejére. Túlnyomó többségüket az iszlám első 2 századában végbement vallási, történeti, és társadalmi fejlődés eredményének tekinthetjük.
3. A hadísz két része és szerepük. - isnád: a hagyományok láncolata. Az első szerzőtől a mindenkori legutolsó hagyományozóig, akik a közlést továbbadták. Ez a hadísz támasza, igazolása hitelességének.- matn: a közlés szó szerinti szövege. A matn már a régi arab nyelvben is az írott szöveget jelentette.
4. A hadíszok első lejegyzései. A hadíszanyag legrégebbi állományának azok a hadízok tekinthetők, melyekről azt halljuk, hogy már az első évtizedekben írásos feljegyzéseket készítettek róluk. Valószínűsíthető, hogy a társak és a tanítványok a Próféta kijelentéseit, és rendelkezéseit meg kívánták óvni a feledéstől, írásos megőrzés útján.
5. A szunna jelentése. Eredetileg a Próféta azon tetteit jelentette, melyekről társai tudósítottak. Később a Moh.-ről szóló hagyományokat felváltva nevezték hadísznak és szunnának. Nevezhetjük szokásjognak is.
6. A hadísz és a szunna kapcsolata. A hadísz és a szunna kifejezést külön kell kezelni. Ha csak eredeti jelentésüket vesszük figyelembe, akkor sem bizonyulnak egyenlőnek. Míg a hadísz a Prófétától származtatott, szájhagyomány útján történő közlést jelent, addig a szunna tekintet nélkül arra, hogy létezik-e rá nézve szóbeli úton közölt hagyomány vagy sem, a régi muszlim közösségben érvényben lévő szokásra utal, mely egy vallási, vagy törvénykezési mozzanatra vonatkozik.Egy hadíszba foglalt norma szunnának számít; az azonban nem szükséges, hogy a szunnára mindig megfeleljen egy hadísz, amely azt szentesíti. Előfordulhat, hogy egy hadísz tartalma ellentmond a szunnának.Különbségük: a h. elméleti diszciplína, a sz. gyakorlati útmutatások összessége. Közös viszont bennük, hogy mindkettőjük ismerete a hagyományban gyökerezik.Külön szokás hangsúlyozni, ha egy sz. mellett tanúskodik valamely azt alátámasztó hadísz.
7. A szunna és az újítás. A sz. fogalma kezdettől fogva zsinórmérétkül szolgált annak eldöntésében, h mi helyes és mi nem. A dzsáhilíya pogányai számára a szunna volt mindaz, ami megfelelt az arabság hagyományainak. Az iszlámban a régi fogalom tartalma és a neki megfelelő szó jelentése változáson ment keresztül. Moh. követői számára szunnának számított mindaz, amiről ki lehetett mutatni, hogy a Próféta és hívei legkorábbi gyakorlata volt. A muszlim közösségnek tisztelnie kellett az új szunnát, mely az ősi arab nézetek átdolgozásából alakult ki. Medinában éltek azok, akik legelőször kezdték el tanítani a Próféta azon kijelentéseit, amelyek szabályozták a mindennapi életet, ezért Medinát a sz. otthonának is hívják.
8. A szalaf és a szerepük a muszlimok életében. Salafí = aki utánozza őseit. A vallásos közösségen belül idővel a legnagyobb megbecsülést kifejező címmé vált. A salsf utánzása vált az istenfélő muszlimok ideáljává, azoké az ősöké, akik életmódjukat még a Próféta szemei előtt, az ő példája nyomán alakították ki.
9. A szunna újjáélesztése és kiölése. A sunna újjáélesztésének nevezték azt, ha valaki egy ósdi szokást, amely már kiveszett a gyakorlatból, újra felelevenített. A vallásban buzgó emberek számára ez volt a legnagyobb dicsőség. A muszlim világ valamennyi része kivette a részét a szunna-feléleszté sből. Ennek ellentéte a „szunna kiölése”, amely azt jelenti, hogy a sz. által rögzített joggyakorlat módozatait semmibe venni. Magát a jogintézményt megőrzik, de részleteit és feltételeit elhanyagolják.
10. Az újítás (bid‛a) fogalma. A bid‛a a szunna ellentéte. Gyakorlati és dogmatikai újításokat is értenek alatta. Többnyire egyéni belátásból fakadó önkényességet jelöl, melynek megengedhetőségét nem lehet a vallási élet forrásaiból származó dokumentumokkal alátámasztani.
11. Az iszlám az Omajjádok korában. Az omajjád uralkodók nem ösztönözték, és nem mozdították elő a szunnának megfelelő vallási és közösségi élet kialakulását. Ők egy másfajta sz.-t támogattak. Pl.: „‛Umar szunnája”, melynek értelmében, ha egy magas rangú állami hivatalnok meghalt, hátrahagyott javainak a felére a kincstár rátette a kezét. Ilyen rendelkezések számára kutattak előzmények után a sz.-ban. Keveset törődtek a vallással, a saját maguk életvitelében éppúgy, mint alattvalóikéban. II. ‛Umar-ral vette kezdetét az igazi vallásos kor. Megbízottakat kellett szétküldenie a birodalomban, hogy megtanítsák a népet arra, hogyan kell egy muszlimnak és muszlim közösségnek berendeznie életét, kialakítania vallásilag helyes életvitelét. Az 1. sz.-ban az emberek tudatlanságban voltak még a már pontosan megállapított vallási szertartások tekintetében, és bizonytalansá got és ingadozást találunk még a törvény terén is. Az egész Omajjád korban a vallás iránt kevés lelkesedést mutató uralkodók befolyása alatt élő lakosság nem sokat értett maga sem a vallási törvényekhez és szabályokhoz.
12. A hadísz helyzete az iszlám I. századában. Az 1. sz.-ban az emberek tudatlanságban voltak még a már pontosan megállapított vallási szertartások tekintetében, és bizonytalansá got és ingadozást találunk még a törvény terén is. A hitbuzgó emberek azért utaztak el több helyre a muszlim világban, hogy felvilágosítást kapjanak a törvény tisztázatlan helyeit illetően.
13. Az omajjád kormányzat és a vallási emberek viszonya. Az istenfélő emberek szidták a kormányzást, passzív ellenállást tanúsítottak vele szemben, sőt elégedetlenségü knek nyílt jelét is adták, néha még a kötelező tiszteletadást is megtagadták. Az uralkodói körök ezért gyűlölték őket.
14. A hutba az Omajjádok korában.
15. A politikai hadíszok költése.
16. Muszlim vélemények a csalásról (tadlísz) a hadíszban.
17. Az Abbászidák, mint vallási vezetők. Az új hatalom alatt lényeges változások történtek. Az iszlám állam nemzeti arab jellege az abbászida uralom kezdeteivel hanyatlásnak indult, idegen elemek kerültek előtérbe, de ugyanakkor a hatalom vallási oldala jelentősen megerősödött. Türelmetlenné váltak más vallások szabad gyakorlásával szemben.
18. Az Omajjádok és Abbászidák neveltetésének különbségei. -Az omajjáda herceg világi neveltetésben részesült. Az iszlám szempontjaibó l némelyikük teljességgel alkalmatlan volt arra, hogy vezesse a közösséget az imádkozás során, és tanúságtételük a vallási törvények értelmében érvénytelen volt. Ezek az emberek továbbra is pogányok maradtak.-Az abbászida hercegek nevelésében a teológiai elem játszotta a döntő szerepet. Az abbászidák érdeklődése az egyházjogi tanulmányok iránt úgy nőtt, ahogy a politikai befolyású kormányzók és bitorlók elragadták tőlük. Minél kevésbé voltak igazi királyok, annál inkább lettek imám-ok.
19. A szunna előtérbe kerülése az abbászida korban. A szunna felélesztése, amelyet a derék emberek honosítottak meg, a legmagasabb helyet foglalja el, mivel a szunna felélesztése azon jótettek közé tartozik, amelyek megmaradnak és soha nem pusztulnak el. Az abbászida dinasztia felemelkedése egybeesik azzal a korral, amikor hivatalos elismerést nyert az a törekvés, hogy a szunnát tudománnyá és az élet vezérfonalává tegyék. A közigazgatásban szintén teljesen megváltozott a viszony a vallásos elemekkel. A szunnának megfelelő életvitel nyilvános elismerése és ösztönzése mind a magánélet, mind pedig a közigazgatás és jog terén, természetszerű leg együtt járt azzal, hogy a Próféta hagyományainak a tanulmányozása sokkal szabadabban fejlődhetett, mint az omajjádák alatt lehetséges volt. Arra törekedtek, hogy a Próféta kézjegyét viselő dokumentumokat mutassanak fel a vallási és társadalmi élet legkisebb részletére is.
20. A jogi tanulmányok fejlődése a VIII-IX. sz.-ban. A jogi tanulmányok már szabadon fejlődhettekà felépítették az iszlám jogtudomány épületét. A muszlim teológusok két, egymástól eltérő úton jártak a jogtudomány (al- fiqh) megalkotásakor: 1.„az egyéni vélemény követői” Azt a kevés anyagot, amellyel rendelkeztek a tudósok, azt jogi következtetés valamennyi módszertani eszközének felhasználásával dolgozták fel. Néled olyan eredményeket mutatott fel, amelyek nem hadíszokon, hanem a tudósok intellektuális munkáján alapultak. 2.önálló módszer- Abú Hanīfa imám ashāb al-hadīt (ra’y = vélemény) az önálló döntés törvénye
21. Az ashāb al-hadīsz. Az az iskola, amely ellenzi a ra’y-ot. Követői minden törvényt a Próféta tekintélyére kívántak visszavezetni, azaz egy szabályszerű hadít-ra. ß A ra’y, az önálló döntés törvénye mindenáron elvetendő volt számukra. Az a tanítása a muszlim népek számára vallási követelménnyé vált.
22. A jog és a hadísz a IX. sz.-ban. A hagyomány tanulmányozásának megszilárdulásá val egyidejűleg létrejött a hadísz- kritika a maga szaktekintélyeivel, ami által lehetőség nyílt arra, hogy nagyobb hitelt adjanak az egyik hadísz hagyományozóinak, mint a másikénak. Egymással ellentmondó hadíszok à összeegyeztetés Újból és újból felmerült az a probléma, hogy a gyakorlat nem mindig egyezett a szunnával. A hadísz számos változtatást szenvedett a hagyománnyal foglalkozók hanyagsága, a zavaros magyarázatok, az esetleges érvénytelenítés, a közlést továbbadó hagyományozók megbízhatatlansá ga, két ellentétes értelmű hadísz megléte következtében.
23. A hadísz szerepe az iszlám pártharcaiban. A vallásos gondolkodású emberek véleményeiknek hadísz formájában adtak kifejezést. Az egész korszak folyamán a vallási élet egyik legfontosabb kérdése az volt, hogyan kell az igazhívőknek viselkedniük az ilyen uralkodókkal (pl: omajjád uralkodók) szemben. Erre a kérdésre különböző válaszokat adtak, és a hagyomány megőrizte ezeknek a döntéseknek a nyomait. Ellenzéki párt; Lojális irányzat (murdzsi’iták); (mindkettő szélsőséges irányzat) Közvetítő szerepet vállaló teológusok à olyan hadíszok maradtak fenn tőlük, melyeknek alapgondolata az uralkodó elfogadása annak ellenére, hogy tisztában van az ember azzal, hogy milyen hitvány maga az uralkodóà olyan általános alapelvek voltak, amelyeket a teológusok adtak a népnek, annak érdekében, hogy fennálló rendet támogassák, és megakadályozzá k a belső zavargásokat.
24. Az örökletes kalifátus elve és a közösség egyhangú hűségesküje viszonya. Az ortodox iszlám tanításaként egyes-egyedül az idzsmā szentesítheti az uralkodó jogcímét. Az az imám, akit az egész közösség akarata elismer, a jogos imám. Egyedül az idzsmā lehetett szunna.
25. Abbászidák és síiták a hadísz irodalomban. -’alida párt alapeszméje a prófétai méltóság és a birodalom fölötti uralom örökölhetősége, amelyet Mohamed családjának Fatimá-tól származó ága számára igyekeztek kiharcolni. -Ortodox tanításokà mindent helytelennek nyilvánítottak, ami alátámaszthatta ’Ali leszármazottainak az igényét a különleges szentségre és a birodalom jogára. Ezért a szellemi méltóság örökletes mintának eszméjét gyökerestől ki kellett irtaniuk.
26. Korán magyarázat és pártharcok. Szélsőségesek à „túlzók” : a szunnán nélkülieknek tartották, és azokat is, akik az uralkodó hatalom ellen lázadtak. Ezek a körök azzal vádolják a szunna ortodox tanításainak a követőit, hogy meghamisítottá k a Koránt és kihagyások révén saját nézeteikhez igazították azt. Régebbiek és sokkal szélesebb körben terjedtek el azok a törekvések, amelyek az emberekkel azt akarták elhitetni, hogy a szunna hívei meghamisítottá k a Korán értelmezését.
27. Irányzatos (költött) hadíszok a politikai életben. Irányzatos hadíszok >> a dinasztia ügyét közvetlen módon támogatták. Ilyen kijelentések költése nagyon fontos volt a dinasztia elismertetése érdekében, mivel az ellenzéki pártok szintén terjesztették a nép körében a maguk készítette hagyományokat annak érdekében, hogy ellenfeleik hitelét vallási alapokon járassák le. Már az omajjádák szükségesnek látták, hogy udvari teológusaikat az alida igényekkel szemben alkalmazható vallási fegyverek kidolgozására ösztönözzék. Irányzatos hadíszok létrehozása mellett, amelyeknek valamely politikai vagy vallási párt tanai számára kellett tekintélyként szolgálniuk, a hadísz pártcélokra való felhasználásának egy másik módját is említenünk kell >> irányzatos szavak betoldása olyan hadíszokba, amelyek eredeti formájukban alkalmatlanok voltak pártpolitikai célokra. Néhány meghatározó semleges hagyományt is fel lehetett használni pártcélokra.
28. Síita irányzatos hadíszok. Érdekeik védelmében legerősebb érvük az volt, hogy a Próféta kifejezetten megjelölte és kinevezte ’Alí-t utódjának halála előtt és ily módon Abú Bakr utódlása érvénytelen bitorlás volt csupán. à olyan hagyományokat találtak ki és hitelesítették, amely igazolni tudják azt, hogy a Próféta közvetlen utasítást adott ’Alí beiktatására. (Humm- hagyomány „A madár hadísza”)
29. Profetikus hadíszok. Ez a hagyománytípus gazdagon tenyészett a hadísz rendszerében. Nem csupán a birodalom általános viszonyait jósolják meg a profetikus hadíszok, hanem még jelentéktelen események egészen apró részleteit is megjósoltatták a Prófétával. Profetikus kijelentések a szigorúbban megrostált hadísz- gyűjteményekben is vannak.<A muszlim teológusok bárhol, ahol tudós központokat alapítottak, ott egyidejűleg hagyományba kapaszkodó tanúságokat is koholtak kitűnőségük és elhivatottságuk bizonyítására.
30. A költött hadíszok elleni támadás kezdetei. Legegyszerűbb eszköz à olyan új hadíszokat csempésztek be a forgalomba, amelyekben a Próféta kemény szavakkal ítéli el a töménytelen hadíszok kitalálását. A Prófétának is mondattak olyan kijelentéseket, amelyekben előre megsejtette a hamisításokat és a betolódásokat, amelyek a hitelesnek elismert mondatokat elferdítették. A Prófétával megjósoltatták az ortodox hadísz-kritikusok ellenállását az irányzatos visszaélésekkel szemben.
31. A szabadgondolkodók és a hadísz. A szabadgondolkodó k tagadása nem szorítkozott a gazdagon burjánzó hadísz-irodalom egy bizonyos részére, hanem a hagyományrendszer egészét illette. A hadíszok becsmérlésére olyan részleteket használtak ki, amelyekben népi legendát és babonát jegyeztek fel és kebeleztek be a vallási hitbe a Próféta közlései gyanánt; nevetségessé tették azokat az aprólékosan részletezett utasításokat, melyeket a hagyomány a mindennapi élet legintimebb kapcsolataira nézve tartalma, stb.
32. A megbízható férfiak (ridzsál tiqa) a hadísz tudományban. Azoknak a köröknek, amelyek meg akarták óvni a hadíszt a hamisításoktól, különös figyelmet kellett fordítaniuk azoknak a hagyományközlőknek és tekintélyeknek a jellemére, akikre az egyes hadíszok hitelességét alapozni kívánták >> csak az olyan hadíszokat lehetett az egész közösség vallásos lelkülete helyes kifejezéseként elfogadni, amelyeket olyan férfiak hagyományoztak, akiknek sem a személyes becsületességükhö z, sem pedig az ortodox hitvalláshoz való hozzáállásukhoz nem férhetett semmi kétség.
33.A hadíszláncok szereplőinek osztályozása. Kevesebb figyelmet fordítanak magára a hagyomány tartalmára, mint az isnádban szereplő tekintélyekre. Az ő megbízhatóságukon áll, vagy bukik egy hadísz hitelességébe vetett hit. A kritika Irakban és a Távol-Keleten volt a legszigorúbb, ahol a vallási és politikai pártok a legélesebben szemben álltak egymással. 9. század: hadíszok rendszeres gyűjtése 9.-10. sz.: a hadísz-kritika virágzása elsőrendű hagyományközlők: „megbízható”, „pontos”, „erős”, „bizonyító erejű”, „igaz”, „aki hűségesen megtartja és továbbadja azt, amit hallott”. Alacsonyabbra értékeltek: „igazmondó”, „helye az igazmondásé”, „nincs gyanúra ok” Még alacsonyabbra értékeltek: „helyes hadíszt közlők” -//- : „nem hazugok”. „A közlők ismerete” tudomány kronológiai kritika.
34. A muszlim hagyománykritika lényege. hagyomány-költő>> voltak köztük olyanok, akik költött neveket vezettek be, akiknek aztán hagyományokat tulajdonítottak. Az ilyen, feltehetőleg nem elszigetelt jelenségekre irányult a kritika minden kételye és gondos vizsgálata. A muszlim kritika kiindulópontja túlnyomórészt formális volt. A formális szempontok a döntőek a hihetőség és a hitelesség vagy egészség megítélésében. A hagyományokat csak külső formájuk tekintetében vizsgálják meg, és a tartalom értékének megítélése attól függ, hogy mennyire találták helyesnek az isnádot. A hagyománykritika két szempontra ügyelt: a ridzsál megbízhatóságára és az isnád-lánc belső megalapozottsá gára.
35. A matn (szöveg) és a hagyománykritika. Senkinek sem szabad azt mondania, hogy: „mivel a matu logikai és történeti képtelenséget tartalmaz, kétségbe vonom az isnád helytállóságot”. Pl: hagyománykritikai elv, hogy két hagyományos közlés ellentéte esetén, ha az egyik állító, a másik pedig tagadó, inkább az állító közlést részesítik előnyben.
36. A szigorú megítélés alá eső hagyományok. A szigorú megítélést általában azoknak a hadíszoknak tartották fönt, amelyek azokkal a kérdésekkel foglalkoztak, hogy mi a megengedett és mi a tilalmas, azaz melyek a jogi hagyományok, továbbá jogi és dogmatikai következtetések forrásául szolgálhattak. à kevésbé volt szigorú azokkal a hadiszokkal szemben, amelyek nem tartoztak a jog kategóriájába, hanem jámbor történeteket, épülésére szolgáló velős mondásokat és etikai tanításokat nyújtottak a Próféta nevében.
37. A morális tartalmú kitalált hadíszok. A hadíszok költését, különösen etikai, buzdító és aszketikus célzattal, a karrāmīya teológiai iskola elméletileg is szentesítette. A moralizáció szándékú költött mondásokat nyilvánvalóan elsősorban a prédikációkban használták föl. Azok, akik fönntartották azt a tanítást, hogy morális célokra megengedhető dolog hagyományokat költeni és szabadon terjeszteni őket, megpróbálták teológiailag is alátámasztani ezt a nézetüket.
38. A hagyományláncok költött kiegészítése. Az úgynevezett ahádísz mawqífa, vagyis a társakig vagy éppen csak követőkig visszavezetett mondásokat könnyedén alakították át ahádísz marfū’a- ra, azaz a Prófétáig visszavezetett kijelentésekre, egyszerűen hozzáadva minden aggályoskodás nélkül néhány nevet találomra, amely szükséges volt a lánc kiegészítésére. Ezt a jogi hagyományok terén is gyakran megtették. Attól sem rettentek vissza, hogy a pogány időkből való tetszetős mondatokat tulajdonítsanak a Prófétának. Mindent, ami a hadísz kialakulásának a virágkorában a teológusok szemében átvételre érdemesnek tűnt, azt legszívesebben hadísz formájába öltöztették.
39. A szórakoztató hadíszok. Épületes történetek lassan szórakoztató elbeszélésekké alakultak át, és hamarosan eljutottak mókás történetekig-és mindez a Próféta hagyományának jegyében. A kitalált mondások leginkább a Próféta életrajzát, eszkatológikus témákat érintettek, vagy kozmológikus mesék voltak.
40. A szórakoztató hadíszok kitalált láncokkal.
41. A qássz (tbsz. qusszász) szerepe a mecsetekben és környékén. Azokat az embereket, akik az utcám és mecsetben maguk köré gyűjtötték az embereket, és épülésükre és szórakoztatásukra alkalmas hagyományokat meséltek nekik, qáss- nak vagy qassás- nak nevezték, azaz elbeszélőnek, mesélőnek. Ugyanaz volt a szerepük, mint a mi időnkben a humoros újságoknak, és még a Kalifa udvarába is meghívták őket alkalmanként. à a muszlim beállítás szerint ennek a foglalkozásnak a fejlődése még az iszlám kezdeti idejére nyúlik vissza. à a hivatalos teológia örömmel tűrte el ezeket a szabad prédikátorokat és népi teológusokat, akik az utcákon és mecsetekben a közérthetőség szintjére szálltak le, aszketikus beállítottságot terjesztettek, amely idegen volt a hivatalos teológusoktól, akik elsősorban a jogi tanulmányozásba merültek.
42. A qusszász túlkapásai elleni harc. Az intézkedések nyerészkedő csalók ellen irányultak, akik nem a vallásért buzgolódtak, hanem a tömegeket akarták szórakoztatni, és e célból hamis hagyományokat és vallásos történeteket mesés módon átköltöttek és terjesztették, A konzervatív teológusok buzgalma az efféle vallásos legendák ellen irányult, amely teljes mértékben kikerülte a vallási ellenőrzést. A történetmondók semmitől sem riadtak vissza annak érdekében, hogy magukhoz csalogassák az embereket. A kormányzatok ediktumokat bocsátottak ki a történetmondók ellen. Amíg a korábbi időszak „történetmondási” elnyerték a jámbor teológusok elnézését erkölcsileg és vallásilag építő tartalmú előadásaikkal, addig a későbbi korok utcai prédikátorai megszentségtelení tették a vallásos témáikat azáltal, hogy szórakoztatásra és hallgatóságuk mulattatására használták azokat. A mindenféle anekdotával átszőtt bibliai legendák képezték előadásaik jellegzetes témáját.
43. A hosszúéletűek (mu‛ammarún). A mu’ammarínnak nevezett kalandorok a Prófétával való közvetlen kapcsolatra hivatkozva mondtak hadíszokat. (közvetlen: nem kellett összekötő láncot kitalálniuk) A népmesék birodalmából a mu’ ammarūn létezésébe vetett hit utat talált a vallás területére is. à legkorábban a III. század vége, IV. század eleje táján (à X. század) jelentek meg. à India és Közép- Ázsia az efféle csalók fő működési terepe. A Próféta társának lenni a legmagasabb méltóságot jelentette, amit csak el lehetett érni. Az ilyen emberek személye és becsülete érinthetetlen volt, és őket gyalázni főbenjáró bűnnek számított.
44. A hadíszok továbbadóinak személye felkeresése. A szokás által szentesített érvényes hadísz- forma megkívánta, hogy a kívánt hadíszok továbbadóit személyesen kell felkeresni, annak érdekében, hogy a tőle származó hagyományokat a nevében lehessenek terjeszteni. A hagyományt a teljes isnáddal együtt kellett átvenni, és ezután illette meg e jog, hogy a saját nevét a hagyományozók láncához illessze, legutolsó láncszemként. A hagyományok átvételének minden más formáját rendellenesnek tekintették. Annak érdekében, hogy valaki autentikus formában birtokoljon, hagyományt, szükséges volt, hogy találkozzék azokkal, akik az illető hagyomány „hordozói” voltak.
45. A talab al-hadísz és az utazások. Ha egy bizonyos tartomány teológusai ki akarták tölteni a hazájuk hagyományában meglevő hiányokat, akkor nem volt más választásuk, mint utazásokat tenni, hogy alkalmuk nyíljék személyesen is megismerkedni más tartományok hadíszaival. Nagy súlyt vetettek arra, hogy átvegyenek és továbbadjanak mindent, amit jelentős emberek hagyományoztak, akár tőlük közvetlenül, vagy azoktól, akik őket hallgathatták à sok utazás >> tudás keresése céljából megtett utazások
46.Az utazók módszerei a hadíszok felkutatására. A talab érdekében folytatott utazások egyre növekvő mennyisége folytán a teológusoknak az egyedi, tartományi hagyományokat beilleszteniü k az általános, egyre egységesebb hadísz- keretbe. 9. század >> a gyűjteményes munkák elkészítése A talab utazások kedveztek azok mohóságának, akiknek sikerült elhitetniük az emberekkel, hogy ők a hadísz kútfői, és a növekvő kereslettel együtt állandóan növekedett az az óhaj is, hogy a továbbadott hadíszokért készpénzzel fizessenek. Az idők folyamán az érdekességek fölkeresésére indított kutatónak puszta sporttá alacsonyodtak. Hosszú utazásokat tettek, amelyeknek a kizárólagos célja hadíszok szerzése volt, anélkül, hogy bármit is értettek volna a tartalomból, csupán azért, hogy az utazó büszkélkedhessen velük, és ismert mondatok isnád-jában előforduljon a nevük. >> sok csalás és hazug dicsekvés fordult elő- mind formális, mind pedig anyagi vonatkozásban a hagyománygyűjtő utazásokkal és az összegyűjtött anyag kialakulásával kapcsolatban / kapcsolatosan.
47. A hadisz iskolák létrejötte. Első hadísztudományi főiskola: Dār al- hadīsz, XII: század. 1) Nűr ad- Dín Malemūd b. Abī sa’īd Zaudzsī-nak köszönheti felállítását. (Nūrīya akadémia) A politikai körülmények folytán azonban, amelyek nem kedveztek az ilyen intézmények folyamatos létezésének, rövid virágzás után hanyatlásnak indult. 2) Al-Malik al-Kāmīl Nāsir ad-Dīn>> Egyiptomban >> kairói dār al- hadísz 3) Damaszkuszban: Hadrasa Asrafíya Egyik iskola sem maradhatott fenn sokáig, mivel csak az iszlám tudományát szolgálták, a megélhetés érdekében pedig az emberek a fiqh tanulmányozása felé fordultak inkább. à ezek a híres intézmények megszűntek létezni.
48. Az idzsáza rendszere. à olyan intézmény volt az irodalmi életen belül, amely a muszlim társadalom sajátosságai közé tartozik. Iszsáza>> pótmegoldása lett olyan muszlimoknak, akik nem tudtak személyesen hadíszokat begyűjteni a sejkektől. Megszerezték a sejk engedélyét (idzsáza) arra, hogy úgy adjanak tovább egy hadíszt, mintha közvetlen szóbeli érintkezés útján gyűjtötték volna föl tőle. A hagyományok szóbeli közlésből az idzsáza formába való átmeneti típus a muháwala („átadás”) közlés. à az idzsáza majdnem teljesen átvette a sejkekhez való hosszadalmas utazgatás formájában űzött talab szerepet. {az idzsáza megadói nem vonakodtak attól sem, hogy a tőlük kért szellemi javakat készpénzre váltsák} Az idzsazát nemcsak hadíszokra kértek és adtak meg, hanem teljes irodalmi művekre is.
49. A hadísz lejegyzése (kitábat al-hadísz) a legkorábbi időkben. >> már a legkorábbi időkben is leírták a Próféta kijelentéseit. A VII. század végén már bevett gyakorlat.
50. A hadíszok lejegyzésének ellenzői. Elméleti vita: a hadíszt csak az emlékezetben szabad megőrizni, vagy szabad –e leírni? A „tudomány megelőzését a színben” hangsúlyozzák a „papiroson való megőrzéssel szenben”. Az írás ellenzői azon félelmüknek adtak hangot, hogy a Próféta kijelentései könyvekbe foglalva esetleg nem kapják meg a szent tartalmuknak kijáró tiszteletet.
51. A hadísz irodalom kezdetei és kapcsolata a történetírással. Az iszlám első korszakában főként a történeti ismereteket ösztönözték és támogatták. Bölcs mondásokat írtak le>> a régi könyvekben, költeményekben előforduló bölcs mondásokat hikmának tartják. A Korántól eltekintve, az iszlám irodalomtörténeté nek kezdetekor nem vallásos, hanem világi irodalmat találunk. Az iszlám hódításairól szóló meséket már az omájjádák alatt leírták, a Próféta életrajzából származó adatokkal együtt. >> a vallási hadísz irodalmi ágazattá vált. A szorosabban vett jogi irodalom, amely átfogó gondolkodás eredményeit képviseli, időrendben megelőzi a hadísz irodalmat.
52. A hadíszgyűjtemények eredete kérdése. A legkorábbi adat, ami amuszlim szerzőknél a hadísz gyűjtésével kapcsolatban fellelhető, Muhammad ibn al-Hasan aš-Šayhānī-nál (megh. 805) található, aki azt Malik ibn Anas-tól hallotta. Ez a közlés gyakran szolgál a hadíszra vonatkozó muszlim irodalom történetének kiindulópontjá ul. „Keressétek össze, ami fennmaradt a Próféta hadíszaiból, és írd le mindezt, mert félek, hogy a tudás hanyatlásnak indul, és az ’ulamā’ eltűnnek.” (vagy szunnájából, vagy Umar és mások hadíszából.) >> II. Umar leíratott egyes hagyománycsoportokat . A különböző körök által terjesztett beszámolókban megjelenő ellentmondások miatt nem fogadhatjuk el aš-Šaybānī közlését. Amire ebben az időben szükség volt, azok nem adat-közlő hadísz művek, hanem gyakorlati célokat szolgáló vezérfonalak voltak. Egy alapvető mű ránk maradt, amely megközelítően azt a színvonalat képviseli, amit a kor jogi irodalmának a fejlődése elért: Malik b. Anas: Muwatta’.
53. Málik ibn Anasz Muwatta’ c. műve, jellege. A Muwatta’-t nem tekinthetjük az iszlám első nagy hagyománygyűjtemé nyének. Célkitűzése nem az, hogy összegyűjtse, és mélyreható vizsgálatnak vesse alá az iszlám világban terjesztett hadíszok „egészséges” elemeit, hanem az, hogy megvilágítsa a törvényt, a rituális és vallási gyakorlatot, a medinai iszlámban elismert iğmā῾, a Medinában bevett szunna segítségével. Összegyűjtötte a medinai szunnának a jogi és rituális élet számtalan fejezetére vonatkozó dokumentumait, másodszor pedig törvénybe foglalta, hogy moiajogszerű az egyes esetekben ezeknek a szunna-dokumentumok nak az alapján, ill. amikor ezek hiányoztak, akkor a medinai szokásjog alapján. A hagyományanyag itt nem cél, hanem eszköz, és csak olyan mértékben veszi figyelembe, amennyiben annak gyakorlati jelentősége van.> ra’y-t gyakorol. Miután Mālik csak a jogi élet követelményeivel törődött, kevés figyelemt fordított a pusztán történeti értesüléseket tartalmazó hagyományokra, még akkor is, ha a Próféta életrajzára vonatkoztak. Ezeket csak akkor veszi figyelembe, amikor jogi következtetések vonhatók le belőlük. A hadíszok használata adja meg M. munkájának sajátos jellegét.
54. A Muwatta’ változatai. Yahyā ibn Yahyā al-Masmūdī (Mālik egyik tanítványa). Tőle származik az egyik változat. Ez a változat maradt felül a tudományos használatban, és ezt magyarázzák a legtöbbet. Muwatta’ Yahyā-nak szokás nevezni. A Muwatta’-nak 15 típusa volt, melyek mindenekfölött a Muwatta’ Yahyā-ak sikerült meghonosodnia mind a tud.-os életben, mind a gyakorlati használatban. 2. Muwatta’ Muhammad>> M. ibn al-Hasan aš-Šaybānī hagyományozta.
55. A taszníf al-ahádísz. hadísz-anyag rendszerezése. Manad: „támogatott” >> tökéletes hadísz, „egészséges” láncszemeken keresztül, megszakítás nélkül kell az egyik „társ”-ig visszamennie. Elv: személyes, külső.>> A hagyományok tartalma, témája nem számít a sorrendiség megállapításánál, mivel a döntő szempont csupán annak a társnak a neve, akit egy hagyománycsoport tekintélyeként megemlítenek. Az ilyen gyűjteményeket muszadnak nevezik.
56. A muszannaf és a musznad különbsége. muszannaf: olyan gyűjteményekre utal, amelyekben nincs meghatározó szerepük a mondások és beszámolók sorrendjére nézve azoknak a hagyományozóknak, akikhez az isnād-ok vezetnek; a sorrend szempontjából egyes-egyedül az egymással rokon tartalmak és kijelentések azonos tárgyi mozzanatának van jelentősége. Míg a musnad rendező elvét a hagyományozók adják, addig a musannaf elve a fejezetekre osztás. A musnad és a musannaf a hadísz-gyűjtés két fő formája, melyek hosszú időn keresztül egyidejűleg jelentkeztek az irodalomban.
57. Buhárí Szahíh c. műve és hatása a hadísz szabályaira. Ez a mű tiszta hadísz-munka ra’y hozzátétele nélkül, és azzal a aszándékkal íródott, hogy segítségével bárki eligazodjon a fiqh valamennyi fejezetében és minden problémájában. A szerző az egész fiqh-et átfogó tervezetet készített, melyet aztán az odavágó hadísz-anyaggal töltött ki. Al-Buḫārī korában, és nagy mértékben az ő befolyására, a hadísz megőrzősőre vonatkozó szabályok szigorú formákat kezdtek ölteni. Al-Buḫārī sohasem tért el a legszigorúbb szabálytól, másrészről viszont többet tesz, mint újraközli és csoportosítja anyagát. >> egy gyakorlati kézikönyvet is akar mindazoknak a kezébe adni, akik az ő meggyőződését osztják, ezért a hagyományaira vonatkozó értelmezés magvait is elhinti.
58. Buhárí Szahíh c. művének hagyományozása, eltérése a Muwatta’-étól. A Sahīh-ot nem úgy hagyományozták, mint a Muwatta’-t, tehát különböző, tartalmilag eltérő szerkesztésekben. Tucatnyi különböző Buḫārī-szöveg jött létre. Ezekben több-kevesebb lényeges változás található mind a címekben, mind a paragrafusok taartalmában. -szövegjavítások gondolati dogmatikai meggondolások miatt. -tashīfāt: tévedéseknek köszönhető szövegromlások. A szövegmagyarázó igényei gyakran okoztak önkéntelen eltéréseketa puszta hagyományozó gépies pontosságától. Általában a szöveg vonatkozásában, a fejezet élén álló címeket fenyegette leginkább a változtatás.
59. Muszlim Szahíh c. műve és összevetése Buhárí művével. .tartalmuk nagy része közös, bár más szóbeli forrásokon alapul. Formai különbség: Muslim eredeti kiadásában a különböző szakaszoknak nincsenek címei. Muslim, kortársához hasonlóan, a fiqh-et akarta szolgálni munkájával, de az olvasóra bízta, hogy az összegyűjtött hadísz-anyagbó l azokat a következtetéseket vonja le, amik számára legközelebb állnak az igazsághoz. Al Buhārī gyakran idézi ugyanannak a hagyománynak a különböző párhuzamos változatait, míg Muszlim mindig együtt idézi az összetartozó változatokat; és azt az anyagot, amivel már egyszer foglalkozott, sohasem ismétli meg. Neki elsődlegesen nem az volt a célkitűzése, hogy a fiqh egész rendszerét ellássa hadísz-anyaggal. Muszlim a létező hadísz-anyagot kívánta megtisztítani minden salaktól.
60. A két Szahíh mellett létrejött további muszannaf művek. 1. Abū Dāwūd: Sunan-ja 2. Abū ῾Isā Muhammad at-Tirmidī: Gāmi῾-ja 3. Abū Abda r-Rahmān an-Nasā’ī: Sunan-ja 4. bū Abd Allāh Muahmmad ibn Māğa: Sunan-ja. (Ezek főleg joghagyományokkal foglalkoznak. ) Sunanon olyan gyűjteményeket értenek, amelyek a történeti, etikai, és dogmatikai mondások kirekesztésével csupán a szunnával törődnek, a joggal, és jogszokásokkal, és a rájuk vonatkozó hadíszokkal.
61. A magribi hagyományirodalom. Buḫārī elsőbbsége mellett foglalt állást a közvélemény. Műve szent, vagy legalábbis előjogokat élvező könyv lett, különösen az é-afrikai iszlámaban. -a vallásgyakorlat során a két sahīh tartalmát kell irányadónak tekinteni. – a „hat könyv” egybefoglalása, ahogyan azt a mai iszlámban is elismerik, a 13. sz.-ban hatolt be a muszlim teológusok köztudatába.>> Ettől függetlenül a közvélemény továbbra is magasabbra helyezte a két sahīh-ot, mint a másik 4 könyvet. A Magrib-ban, abban az időben, a nagymértékben kiterebélyesedett hadísz-irodalomnak még mélyrehatóbb elismerése történt meg. Az iszlám irodalom virágkora nagyon rövid ideig tartott. Számos régi könyvet dolgoztak át újakká, nagy hosszú műveket kivonatolnak, ez jellemzi néhány kivételtől eltekintve a következő nagy korszakot. (11.sz.-tól kezdve).
Germanus Gyula a Koránról
- Korán szó jelentése: recitáció, szavalat.
- A mekkai kinyilatkoztatások tartalmi jellegzetességei Mohammed népét a jóra és bűntől való tartózkodásra intette (és azt mint az istenségnek egyenesen őhozzá való parancsátközvetítette). – egy istenség hitére buzdította az embereket.
- A mekkai szúrák társadalmi üzenete: — a mekkai pogány arabokat nem csupán vallási újítással íjesztették meg, hanem társadalmi – gazdasági rendjük megbontását látták az igehirdetésben – felléptek ellene. A mekkai fejezetek ezt a vallási, társadalmi harcot tükrözi vissza – példázatok, intelmek, legendák, eskük, szegényeknek való vigasztalás.
- A medinai kinyilatkoztatások tartalmi változása a mekkaiakhoz képest: Ijesztő, fenyegető rövid költői szónoklatokat prózai, hosszabb elbeszélő, a mindennapi eseményekből eredő, de isteni eredetű, törvényszerű rendelkezések váltják fel. – 5 alappillér, gyakorlati kérdések (pl. örökség, jegyajándék, házasság, válás, vérbosszú).
- Az imairány és megváltoztatása: Jeruzsálemet tette meg az ima irányának – Mekkára tette át. Ezzel a pogány arabság ellenmondásait enyhítette az iszlámot macedonizálta.
- Ábrahám szerepe a Koránban: A Korán medinai fejlesztéseiben Ábrahám alakja is ebben a macedonizálási folyamatban alakult át eredeti arabbá, sőt Mekka alapítójává.
- A mekkai zarándoklat elfogadása és jelentősége: Mohammed 630-ban ezzel a macidealizálási fejlődéssel meggyőzte régi ellenfeleit, szerződést kötött velük és maga is bevonult Mekkába, zarándoklatra. Ezzel elismerte a pogánykori szertartások egy részét, a Kába körüli 7x-i körüljárást, a Szafa és Marura dombok közötti futást, az állati áldozatok felajánlásával és különleges zarándoklati ruházatot.
8. A Korán Mohammed halála után: Társainak egy része tudta az igehirdetést kívülről, de Mohammed ügyelt arra, hogy kijelentéseit,mint isteni ihletet feljegyezzék. A sugallatokat vállcsontokra, pálmalevelekre, szőttesekre durván feljegyzett összevisszaságban hevertek Mohammed egyik felesége, Hafsza szobájában.
9.A Korán kinyilatkoztatások könyvbe rendezése: Egy több tagú bizottság állította össze ezt az anyagot. A leírók saját belátásuk szerint rendezték 114 fejezetre a talált anyagot, a hosszabb fejezeteket a könyv elejére, a rövidebbeket a végére tették,holott a történeti sorrend a fordítottja volt. A fejezeteknek nevet is adtak (pl. tehén, asszonyok, a méh, Mária, az alkotó). Lehetséges, hogy az egyes fejezetek a leírók által több más ihletes kinyilatkoztatásból lettek összetolva, de Mohammed a maga éltére vonatkozóan is eszközölt toldásokat és változtatásokat.
10. A Korán első szúrája: A muszlim ima legfontosabb alkatrésze – megnyitó (al-fātiḥa) Ez a fejezet összesűrített kivonata a Koránnak és az iszlám vallásnak.
11.Oszmán kalifa szerepe a Koránszövegének véglegesítésében: Egy új Oszmán bizottság által véglegesen rendeztette a Korán szövegét, amit aztán hitelesnek szentesített. Az akkori kezdetleges írásjelekkel azonban csupán durván tudták rögzíteni a helyes kiejtést és számos olvasási változat keletkezett, ami több értelemzavart okozott
12. A Korán olvasók: A 10. században hét tekintélyes Korán-olvasó véleményét vették alapul, miután az arab írás fonetikailag tökéletesebbé vált. (A hagyomány szerint Mohammed állítólag kijelentette, hogy isteni ihlete hét hangtani változatban szállt le reá.)
13. Középkori nézetek a Korán hitelességéről: Vajon a Korán minden mondata Mohammedtől származik-e és nincs-e benne későbbi betoldás? – a 12. század: Kháridzsita puritánok –a 12. fejezet gyanúsnak minősült. –Siíták, azt hiszik, hogy Oszmán bizottsága szándékosan kihagyta az ̔ Ali örökösödésére vonatkozó rendelkezést.
14. A Korán általános jellemzése: A Korán az iszlám törvénykönyve, minden hit, minden tudás ebből a könyvből fakad a hívők számára az arab nyelv legnagyszerűbb alkotásának tartják. Hatása az iszlámra áttért idegen népek nyelvére óriási.
15. A Korán fordításai: Legelső – Petrus Kenerabilis – latinra. 12. század – kiadása – 1543. Angolra: G. Sale, 1734, J. M. Rodwell, 1861, E. H. Palmer, 1880, A. J. Arberry, 1955, N. J. Dawood, 1956. Franciára: C. E. Savary 1783, J. Kasimirski 1840. Németre: S. F. G. Wahl 1828, K. Ullmann 1840, F. Rückert 1888, M. Henning 1960, R. Paret 1966. Magyar fordításai, átdolgozásai, kivontak részleteket belőle: G. I. Az iszlám, előadások az iszlámról – Szemelvények a Koránból (Somogyi J. 1947).
A ǧizya
cUmar az-Zamaḥšarī (1075-1144), a Korán egyik kommentárjának szerzője így ír a ḏimma kifizetésének módjáról: „Ő személyesen kell eljöjjön, gyalog, és nem lovon. Amikor fizet, állnia kell, míg az, aki beszedi a ǧizyát, ül. Az adószedő fogja meg őt a nyakánál fogva, rázza meg és mondja: Fizesd meg a ǧizyát! Miután megfizette, nyakszirten kell ütni.” (idézi Lewis 1987. p. 14-15.) Máshol azt írják, hogy a ḏimmi hajlott háttal és lehajtott fejjel jelenjen meg, keze alul legyen, míg az adószedő keze felül, mikor a pénz gazdát cserél. A jogtudósok közül viszont sokan azt írják, hogy a ḏimmiket nem szabad erejükön felül megterhelni (Abū cUbayd), illetve nem szabad őket megütni, hagyni őket állni a forró napon (Abū Yūsuf) (idézi Lewis 1987. p. 15.).
A ḏimmik által megfizetett fejadó a ǧizya. Ebből a szempontból a zoroasztriánusok is ebbe a kategóriába esnek, míg más szempontból nem. Nem lehetnek ḏimmik az ateisták, a bálványimádók, a hitehagyottak; ezzel szemben a hanafita maḏḥab csak az arab őspoliteistákaz zárja ki a ḏimmából, a többieket nem.
A ǧizya fejadó, ezért személyre lebontva kell megállapítani. Egyszer egy évben kellett fizetni, az év lejárta után. A ǧizya nem szabható ki nőkre és gyerekekre, egyrészt a függő viszonyuk miatt (eltartottak), másrészt mert eredetileg a ǧizya a hitetlenek megölésének pénzzel való megváltása, és csak férfiak ölhetők meg. A probléma ott addik, és ebben nem alakult ki konszenzus, hogy öregektől, szerzetesektől és nyomorékoktól lehet-e jogszerűen ǧizyát szedni. A válasz attól függött, hogy az egyes maḏḥab képviselői jogszerűnek tartották-e ezek megölését, vagy sem, azaz megválthatták-e magukat.
A ǧizyának két fajtája lehetséges: az egyik a kegyőzöttekre kivetett fejadó, a másik a szerződésben megállapított fejadó. Az összeget a szerződésben kell rögzíteni, ennek összege a maḏḥabok tanításai szerint változott: a tizenkét dirhem és a nem korlátozott felső határ között. Egyes jogi iskolák megszabják a pontos összeget, míg mások nem. Egyes jogi iskolák különbséget tesznek a ḏimmi anyagi helyzete szerint, míg Mālik bin Anas szerint a ǧizya négy dínár, és ettől eltérni nem lehet.
Legutóbbi hozzászólások