jegyzetek orientalisztika témakörben (az oldal chrome böngészővel működik jól). Ha tetszik az oldal, lájkold. This is a mostly Hungarian blog on Orientalistics. You can like it at the sidebar.

arab történelem

hand out 9

5. A Korán és a tafszír
- Ismail ibn Kaṯīr, Tafsīr al-Ğalālayn, Tanwīr al-Miqbās min tafsīr ibn cAbbās
- mi a tafszír célja?

1. meghatározni a stílust és az ékesszólást
2. megmagyarázni a kevésbé ismert szavakat
3. megmagyarázni a kevésbé érthető versek jelentését
4. törvényeket és szabályokat vonni ki a szövegből
5. a metaforákat és a képes beszédet megmagyarázni
6. az ellentmondó verseket kibékíteni
7. a példabeszédek céljának kibontása
8. a K-ban nem szereplő helyek és nevek megadása

a. ki írhat tafszírt?
1. klasszikus arab
2. arab filológia (diakritikus jelek)
3. arab morfológia (gyökök és képzett szavak)
4. al-ištiqa’aq: a gyökök ismerete, etimológia
5. ilm ul-ma’ani: szintaxis
6. ilm ul-baya’an: metaforák, metonímiák, nyilvánvaló és rejtett jelentés
7. ilm ul-badl’: retorika
8. ilm ul-qira’t: különböző olvasatok
9. ilm ul-aqa’id: ami nem értelmezhető szó szerint
10. usul ul-fiqh: az iszlámjog elmélete
11. asbāb un-nuzūl: a kijelentés okai
12. ilm ul-nasḫ: eltörölt áyák
13. fiqh: iszlámjog
14. ilm ul-hadīṯ: a Próféta hagyománya
15. ilm laduuni: ihletettség

a tafszír forrásai:
1. Korán – magát magyarázza, világos, érthető kijelentés
2. hadīṯ:
3. ṣaḥāba: a társak
4. arab irodalom
5. israciliyyāt: zsidó-keresztény tradíció
6. nyelvészet
7. történeti források (a kijelentés helye)
8. a kijelentés céljai: h az ember boldog legyen; vallás, élet, leszármazás, intellektus, vagyon
9. szocio-kulturális környezet

A próféták feladata az iszlámban a következő:

1. Isten prófétákat küld, hogy az embereket az Ő útjára vezesse ;

2. a küldöttek figyelmeztetik a népeket Isten útjára ;

3. a küldöttek Isten vezetését hozzák el az emberek számára jelek formájában, tanítanak és megmutatják a megtisztulás útját ;

4. Isten kinyilatkoztatja, hogy a neki és a Küldöttének való engedelmesség jutalma a Paradicsom ;

5. aki nem engedelmeskedik, a Pokolban fog égni ;

6. Isten kijelenti, hogy csak azután ítéli meg az embreket, miután hallották az ő szavát,és mindenkit a saját cselekedetei szerint fog megítélni ;

7. akik hallották Isten üzenetét, nem hozhatják fel kifogásként az érdektelenséget .

A prófétaság megkülönböztető jelei az iszlámban (calāmāt, dalā’il, imārāt an-nubūa) olyan jelek, amelyek alapján felismerhető, ha valaki próféta:

1. hiányállapot,

2. morális csalhatatlanság,

3. cselekedetek, amikkel a vallást támogatja: ima, istentisztelet, alamizsna, jótékonykodás, mások rávétele arra, hogy a vallást gyakorolják,

4. nemes származás, jó hírnév

5. csodák, amelyek az üzenet hitelességét igazolják.

- előkép, de nem ugyanabban az értelemben, mint a kereszténységben
- az imitatio Christi a szunnita iszlámban (szúfik kivétel) elképzelhetetlen

Május 14, 2012 | Categories: arab irodalomtörténet, iszlám tudománytörténet, iszlám, korán, arab történelem, Bevezetés a középkori muszlim teológiába és filozófiába 12 tavasz, Saját órák | Hoszzászólás »

esszétémák a vizsgára

I. Teológia

  1. A medinai alkotmány
  2. A mekkai és medinai szúrák jellemzői
  3. A Korán kialakulása, jelentősége, fordítások
  4. Az öt pillér és a hat parancs
  5. A négy szunnita jogi iskola jellemzői
  6. Az iszlám három nagy irányzata (szunnita, si’ita, háridzsita), alapvető teológiai különbségek, szétválásuk okai
  7. Az egyistenhit
  8. Az eleve elrendelés
  9. A mu’taziliták öt alapelve
  10. A próféták és a Próféta az iszlámban
  11. A tafszír
  12. A kalám irányzatai és azok jellemzése

II. Filozófia

  1. A neoplatonizmus hatása az arab filozófiára
  2. al-Kindi és köre
  3. al-Fárábi
  4. ar-Rázi
  5. A katalógus
  6. A tisztaság testvérei
  7. ibn Sziná
  8. al-Gazáli
  9. A kalám kozmológiai istenérve
  10. Esszencia és létezés ibn Szinánál
  11. A négyféle szubsztancia ibn Szinánál
  12. al-Gazáli válasza a filozófusok érveire

Május 14, 2012 | Categories: arab irodalomtörténet, filozófia, iszlám tudománytörténet, vizsgakövetelmények, iszlám, korán, arab történelem, metafizika, arab filozófia, Filozófia, Bevezetés a középkori muszlim teológiába és filozófiába 12 tavasz, Saját órák | Hoszzászólás »

hand out 8

1. A katalógus
- Abu’l-Faraj Muhammad bin Is’hāq al-Nadim ( ابو الفرج محمد بن إسحاق النديم‎), apja al-Warrāq (الورّاق), mh.995 v. 998

1. zsidó, keresztény, muszlim szent iratok és hadísz
2. nyelvtan és filológia;
3. történelem, életrajzok, genealógia és hasonlók;
4. költészet;
5. kalám;
6. fiqh és hadísz.
7. filozófia és szekuláris tudományok;
8. legendák, mesék, varázslás, stb.;
9. egyéb vallások doktrínái (manikheusok, hinduk, buddhisták, kínaiak);
10. alkímia.

2. zsidó kalám
zsidó kalám

1. a természet megfigyelése alapján el lehet jutni istenismeretre
2. ex nihilo
3. a Teremtő teljes mértékben különbözik a teremtéstől
4. az Isten tökéletes egység
5. az emberi morál kategóriái alkalmazhatók Istenre (jó, bölcs, stb.)
- Rambam használja és kritizálja
- Saadia Gaon (Szádja Gáón); hatást gyakorolt Juda Halévire, stb.

- Rambam kritikája:

  1. Az atomok létezése; nincs esszenciájuk,
  2. A vákuum létezése, ahol nincs anyag vagy bármiféle szubszatncia
  3. Az időt alkotó alapvető tényezők oszthatatlanok
  4. Minden test az akcidenciák szubjektuma, azaz minden test rendelkezik akcidenciával;
  5. ez az atomokban található;
  6. Az atomok meghatározott ideig léteznek, mármint az akcidenciájuk; Isten ezeket szüntelenül újrateremti
  7. A testek akcidenciáját ezért folyamatosan újra kell teremteni
  8. Csak szubszatncia és akcidencia létezik, a testek az akcidenciájukban térnek el egymástól
  9. Az akcidenciák egy szubsztrátumon alapulnak. Egy akcidentia nem lehet oka egy másik akcidenciának.
  10. Minden, ami elképzelhető, felhasználható értelmi érvként.
  11. Minden végtelen lehetetlen.
  12. Az érzékek tévedhetnek, ezért az empirikus bizonyítás nem biztos.

A tisztaság testvérei (اخوان الصفا‎ Ihwān aṣ-Ṣafā)
- klasszikus középkori titkos társaság, rangokkal
- a nevüket a Kalila és Dimna mesegyűjteményből vették, valószínűleg
- összesen két forrásből tudjuk, hogy léteztek Bászrában
- nagy hatást gyakoroltak pl. Ibn Arabira
- zenéről, asztronómiáról, matematikáról, logikáról, természettudományokról, kijelentésről, lélekről, lelkiségről
- megpróbálták a neoplatonizmust összhangba hozni az iszlámmal, a hermetikus irodalommal, a gnózissal
a dialektikával, az arisztotelészi logikával; kapcsolat a mu’tazilitákkal
- 52 fejezet négy könyvben; a 4 nem véletlen; szent szám: páros, az első nem prímszám, négyszög, a neoplatonikus filozófiában kiemelkedő szerepe van; négy elem (Empedoklész); illetve Hermész Triszmegisztosz száma is a négy;
- vannak benne tanmesék
- plótinoszi triád
- a teremtő (al-Bārī) emanálta az egyetemes intellektust (al-’Aql al-Kullī), az a világlelket (al-Nafs), az a prima matériát (al-Hayūlā al-Ūlā), amelyik a természeti rendet.  természet (al-Tabī’a), the Absolute Body (al-Jism al-Mutlaq), a szféra (al-Falak), a négy elem (al-Arkān), a világban létezők (al-Muwalladāt): állatok, ásványok, zöldségek, stb.
- elvetették az ideatant, és visszatértek Arisztotelész szubsztancia-akcidencia tanához
- a teremtéstanuk elég közel áll a mai evolúció-elmélethez (már amennyire egy középkori elmélet ehhez közel állhat)
a. matematika
b. természettudomány
c. lélektan és elmetudomány
d. teológia

Ibn Sziná (ابن سینا)

- 98o-Afsana (Bokhara mellett), izmá’ilita családból – 1o37
- Hanbalita jogtudósnál tanul
- Nátili, tíz éves korában: Porphyriosz: Eiszagogé;
- Euklidész, Arisztotelészi korpusz
- kommentátorok
- jegyzetek és az érvek rekonstrukciója
- orvos lesz, a Számánida dinasztia uralkodó hercege beengedi a könyvtárba, ahol elolvassa és kivonatolja a régieket, de hogy pontosan mit, nem tudni
- 18 éves korára befejezi tud. tanulmányait

1. Mi a lélek és hogyan oka a testnek?
- visszatér Arisztotelészhez és A. kommentátorához, Aphrodisziaszi Alexandroszhoz: a lélek és a test egyszerre válik létezővé
- halál után tovább létezik (Platón)
- felfedezi, hogy Arisztotelész írásai nem teljesen konzisztensek, ami a test és lélek kapcsolatát illeti
- a kommentátorok harmonizálása: 1. először Ariszttelészt önmagával; 2. Arisztotelészt Platónnal
- Arisztotelész De Anima: entelekheia; sokan kommentálják már az ókorban; Ammonius: a lélek egy létező, mégpedig aktuális létező (nem potenciális)
- al-Shifá: filozófiai szumma
- lebegő ember érv: ha nem használhatod az érzékeidet, van-e öntudatod? Ibn Sziná Azt mondja: igen; úgy tűnik, hogy a lélek azonos ezzel az öntudattal (ld. Descartes)
- Ibn Sziná célja teljesen más volt, mint Descartes-é: a lélek anyagtalanságára akarta felhívni a figyelmet
- a lélek továbbélése a halál után vs. a si’iták testi feltámadása

2. Esszencia és létezés
- mu’tazilita dolog-értelmezés (shay): lehet létező: mawdzsúd; nem létező: ma’dúm
- a nemlétező dolog problémája: a nemlétező dologisága (sayiyya al-ma’dúm): mi is pontosan egy nemlétező dolog? hol van? Istenen lebül, vagy kívül? ami aztán létezővé vált (Korán 16,4o) a lehetetlen dolgok még csak nem is nemlétező dolgok (semmiből való teremtés)
- al-farábi: a létezés és a dolog nem felcserélhető fogalmak: Zayd igaz ember; Zayd úgy létezik, mint egy igaz ember; de Zayd nem egy olyan dolog, ami igaz ember;
- Ibn Sziná azt mondja: hogy különbözőképeen beszélünk egy dologról, mint egy tárgyról, és egy dologról, mint létezőről
- ha a dologról, mint tárgyról beszélünk, úgy beszélünk róla, hogy a lényegiségére mutatunk rá, a macskának a macskaságára; ha úgy beszélünk róla, mint létezőről, akkor arra mutatunk rá, hogy van (nem pedig arra, hogy miben különbözik minden egyébtől)
- a dolog és a létezés egyszerre ugyanaz, és egyszerre különböző
- mentális dolgok: pl. a macskaság, csak az elmében léteznek; a valódi dolgok a valóságban léteznek (pl. az én macskám)
- mi a dolgok esszenciája, lényege? (máhiyya) és mi az, hogy létező? (wudzsúd)

3. Az önmagában való létezés szükségszerűsége
- különbséget tesz a szükségszerű létezés és a lehetséges létezés között
- a. önmagában, szükségszerűen létezik (Isten)
- b. szükségszerűen létezik, az okozója (külső) által
c. lehetségesen létezik

A szubsztancia és az akcidens

Arisztotelész – ahogy az az Organonban néha előfordul máshol is – azonban mindezt lét- és ismeretelméleti alapokra is helyezi.

  1. Ti. kimondta, hogy bizonyos dolgok nem mint rész vannak meg valamiben, ennek ellenére attól külön, amiben megvannak, mégsem létezhetnek. Ezeket a félig létező, félig nem létező (önállóan nem létező) dolgokat nevezték el később akcidentális dolgoknak (Arisztotelésznél συμβεβηκóς „szümbebékosz”), röviden akcidensnek.
  2. Ám vannak önálló létezők is, például ilyen a legtöbb konkrét egyedi dolog.

Ezeket Arisztotelész úsziának (ουσíα) nevezte, később és elterjedt nevük szubsztancia.
Arisztotelész kutatásai során a szubsztancia két alapvető és karakterisztikus tulajdonságát fedezi fel. Az egyik, hogy a szubsztancia nincs alanyban, azaz önállóan létezik; a másik, hogy ellentétes tulajdonságai lehetnek. Ez utóbbi semmi másra nem mondható, csak a szubsztanciára.
A Katégoriák akcidensekre vonatkozó megállapításait összegezve úgy látszik, az akcidensek alapvetően kétféle szerepet tölthetnek be. Egyrészt járulékos tulajdonságailehetnek a szubsztanciának (fehérség, jövőbeniség stb.); másrészt pedig olyan birtokai, melyek nem mint egy rész vannak a szubsztanciában (tudás). Az akcidensek nyelvileg is különböznek a szubsztanciától (ti. hogy általában melléknevek, vagy nem főnévből képzett főnevek; és nemigen lehetnek mondatok alanyai), ezen kívül nem léteznek önállóan, csak mint valaminek a járulékos tulajdonságai, továbbá ha egy akcidens állítható egy szubsztanciáról, akkor meghatározása nem állítható, míg ez utóbbi a melléknévként-tulajdonságként használt szubsztanciákra nem igaz (például ha egy bizonyos ember fehér, állítható róla az hogy fehér, ettől még a „fehér” tulajdonság meghatározása, fogalmi lényege nem állítható róla – különben az ember nemcsak fehér, de fehérség is lenne – ám ha egy bizonyos emberről mondjuk, hogy ember, akkor nemcsak az „ember” szó, de e szó jelentésének meghatározása is állítható erről az emberről, például hogy kétlábú, tollatlan stb.).
A szerint a két szempont szerint, hogy egy név állítható-e valamiről, és hogy önállóan létezik-e (igaz-e, hogy „nincs alanyban”), vagyis a név általánossága és lényegisége szerinti két-két lehetőség kombinációi alapján négyféle név létezhet:

  1. Az egyediek és önállóan létezők az egyedi szubsztanciák. Például Arisztotelész, egy konkrét ló;
  2. Az egyediek, de nem önállóan létezők az egyedi akcidensek, például egy bizonyos fehérség (=egy adott fehér folt fehérsége, mivel a fehérség nem egyadott része a fehér foltnak, de mégis a sajátja olyannyira, hogy a folttól elválasztva nem is létezhetik. A folt mintegy az anyag, a fehérsége pedig a forma);
  3. Az általánosak, de mégis önállóan létezőek az általános vagy másodlagos szubsztanciák. Bár Arisztotelész, a szubsztancia kategória jellemzésekor (5. fejezet, ld. lentebb) fejtegetésekbe bocsátkozik arról, hogy a másodlagos szubsztanciák kevésbé léteznek, mint az elsődlegesek, az egyediek, de azért még létezést tulajdonít nekik. Ma azt mondanánk, az ide tartozó nevek leginkább az általános fogalmak nevei.
  4. Az általánosak, de önállóan nem létezőek az általános akcidensek: például tudás, emberség mert ezek csak valakié vagy valamié lehetnek.

- a létező
a. szubsztancia – nincs alanyban, azaz önállóan létezik; lehet az anyagban vagy nem;
a.1. anyagban van
a.2 nincs anyagban
a.2.1. maga az anyag
a.2.2. az anyaggal együtt van
a.2.3. se nem maga az anyag, sem együtt az anyaggal

- négyféle szubsztancia:
1. az anyag formája (ahogy a lélek van az anyagban) (a.1)
2. anyag forma nélkül – abszolút anyag, amelynek nincs aktuális létezése, hanem csak egy mentális konstrukció (a.2.1)
3. anyag és forma összetettsége – ahogy egy ember az anyag és forma összetett egysége (a.2.2)
4. forma, anyag nélkül (Isten) (a.2.3)

b. akcidencia – minőség, mennyiség, viszony, idő, hely, állapot, akció és reakció

- egy dolog létezése szükségszerű vagy lehetséges (kontingens)
- szükségszerű létezés: nem lehetséges, hogy másképp legyen 1+1 = 2; ha a dolog, amihez tartozik, nem létezik, logikai lehetetlenség lép fel; ha azt mondom, hogy Isten, ezzel egyúttal a létezést is állítom; nem lehetséges logikailag azt mondani, hogy Isten nemlétező; (az ontológiai érv egyik hibája); nem lehetséges a tagadása
- lehetséges létezés: jövőre a tél hidegebb lesz.

- a szükségszerű létezés vagy önmagánál fogva tartozik a dologhoz, vagy másnál fogva;
- az égés szükségszerű, de nem önmagában véve, hanem két dolog találkozása miatt: az egyik, ami képes égetni, és a másik, amelyik képes égni
- ami önmagától fogva szükségszerű, annak nem lehet más oka
- a lehetséges létezők nem lehetnek örökkévalók sem szükségszerűek, mert magukban hordozzák a lehetségességet
- ez vezet Istenhez, mint egyetlen önmagában szükségszerű létezőhöz – Első ok

Al-Gazáli 1o58-1111 (ابو حامد محمد ابن محمد الغزالی)

- A filozófusok inkoherenciája
- három dolgot minősít takfírnak (hitetlenségnek):
1. a testi feltámadás tagadását
2. azt, h Isten az egyedi dolgokat csak általános értelemben ismeri
3. és a világ örökkévalóságának tanát; ISZ: a világ, noha Isten az oka, vele együtt örökkévaló

- nem tudják bizonyítani sem a teremtést, sem a lélek spiritualitását
- Istenben az esszencia és a létezés egy és ugyanaz
- Isten akarata által magát potencialitásba fordítja
- okság: nem független Isten akaratától
- az oksági viszonyok látszólagosak, és arra a szokásra vezethetők vissza, hogy az emberi elme két hasonlóan történő dolgot összekapcsol (Hume)
- Isten létezése egyedi; negatív teológia; isteni attribútumok: különböznek Isten esszenciájától
- potentia absoluta et ordinata Dei: Ockham, Duns Scotus, Aquinói; Isten képes arra, hogy extra legem cselekedjen, de nem teszi, mert a gondviselésével igazgatja a világot; teremthetett volna jobb világot is

Május 14, 2012 | Categories: filozófia, iszlám tudománytörténet, korán, arab történelem, metafizika, arab filozófia, Bevezetés a középkori muszlim teológiába és filozófiába 12 tavasz, Saját órák | Hoszzászólás »

hand out 7

A kalám kozmológiai istenérve

- Isten, mint első ok
- Arisztotelész, Johannes Philoponus, al-Kindi, Saadia Gaon, al-Gazáli, Ibn Rusd, Aquinói, Sz. Tamás, Szent Bonaventura

- az érv rekonstrukciója:
1. minden létezőnek van oka
2. a teremtés létének van kezdete
tehát
3. a teremtésnek van oka
4. mivel fizikai oka nincs, ezért az ok személyes, és Isten létében keresendő

- az oksági viszonyban visszafelé kell legyen egy első ok
- Arisztotelész: minden mozgás egy más mozgásból származik, ezért kell legyen egy első mozgató
- al-Kindi érvelése:
1. az univerzumnak mindegy volt, hogy létezik-e vagy sem, ezért kellett egy ok, amely a létezésbe hívja (implikálja azt, hogy a világ nem örök, hanem teremtett valóság)
2. Isten egysége; csak Isten egy, minden más a sok kategóriájába tartozik; szubsztancia – akcidencia; egyedül Isten létezése szükségszerű, minden más esetleges, függő, csak bizonyos feltétel teljesülése esetén igaz;
3. nem lehet a végtelenségig visszamenni az időben, kell legyen egy kezdet (AT); al-Gazáli szerint azonban ez elméletileg lehetséges

2. kalám
- Isten attribútumait logikai úton kell bizonyítani; minden vers, amelyik az attribútumokról szól, a homályos versek közé esik; Málik: feltették neki a kérdést, hogy hogyan ül Isten a trónjára; az, hogy ott ül, világos, az, hogy hogyan, az nem kikutatható, és az erről szóló beszéd újítás;
- Ibn Habnal: a Korán Isten Beszédének, mint attribútuimának egyik tartalma
- Istennek van esszenciája (zát), és öntudata (nafs), és 99 csodálatos neve – a tradicionalisták nem kérdezték, hogy ez hogyan van Istenben
- a logika szerepe: vita Bagdadban Abu Said asz-Sziráfi (979), egy arab filológus és Abu Bisr Mattá bin Yunus (94o), keresztény logikus között; a logika egyetemes eszköz, vagy csak a görög nyelvre igaz
- a trad. azt mondják, hogy a logika a görög nyelv terméke, és nem lehet az Arabra alkalmazni – a logika hitetlenséghez vezet; aki logikával foglalkozik, az eretnek; a másik oldal szerint a logika hasznos eszköz a megértésben; Ibn Hazm szerint a logika nem pótolja a kijelentést, de a logika segítségével meg lehet védeni azt;
- pl. az ok-okozat összefüggést nem lehet kivetíteni az Isten-ember viszonyra, mert ebben a helyzetben a viszony nem szükségszerű (Ibn Hazm felveti az ontológiai istenérv egyik nagy problémáját); Isten összehasonlíthatatlan, semmit sem lehet róla predikálni;

3. falszafa

A filozófusok
al-Kindi (mh.87o)
- egyik fordítói kör: Hunayn Ibn Ishaq (8o8-873) és fia, Ishaq ibn Hunayn (mh. 91o) – logikai corpusz, Galénosz orvostud. műve, természettudományos érdeklődés
- művei 9o%-a elpusztult, valószínűleg egyrészt Mutawakkil (821-861) kalifa idejében, aki üldözte a racionálisokat, vagy ha nem ekkor, akkor Hülegü kán idejében (1258, Bagdad ostroma), amikor a Tigrisbe dobálták a könyveket (írja i. Khaldún)
- másik fordítói kör: al-Kindi; ő az arab filozófiai terminológia megalkotója (A definíciókról és a dolgok leírásáról)
- két részre osztja a világot: felső – nem teremtett, láthatatlan // alsó – teremtett – látható
- Az első filozófiáról: a Létező és Isten közé egyenlőségjelet tesz (al-Farábi, és majd Ibn Sziná szerint az első filozófia a létezőről mint létezőről szól, és csak mellékesen Istenről)
- Isten természetéről: elutasítja A. elképzelését, miszerint a világ örök; az érveket Iohannis Philoponustól veszi, miszerint egy teremtett valóság nem lehet végtelen; az idő és a mozgás elkezdődött valamikor;
- negatív teológia: (upanisadok, buddhizmus, ortodoxia, tao)
- wahda: egység; Istenre alkalmazza a kategóriákat: Istenre (az Egyre) semmit nem lehet mondani, mert az már kettő (az, akiről állítom, és az, amit állítok); Ő a tiszta Egy; Istenről nem lehet semmit predikálni, állítani; negatív teológia; al-Kindi ennek ellenére mégis két dolgot állít Istenről: ő Egy, és az egység forrása a teremtményekben; Isten az egyedüli cselekvő, akire semmilyen más cselekvés nem hat; ez a kalámhoz és a mu’tazilitákhoz köti (az attribútumok megtörik Isten egységét)
- kritika: koherensnek látja az egész görög filozófiát
- al-Kindi Arisztotelész-értelmezése a neoplatonikusokon alapul
- sikerül összehangolnia az arisztotelészi, neoplatonikus és teremtésen alapuló elméleteket
- eltávolodik a Korán nyelvezetétől, ennek ellenére számára a teológia és a filozófia is Isten megismerését szolgálja
- minden dologról öt dolog állítható: genus, species, differentia, tulajdonság, akcidencia
- Isten nemcsak a végső ok (A), hanem hatóok is (Ammonius)
- De anima kommentár
- al-Kindi a prófétaságról: a Próféta könnyebben és gyorsabban jut hozzá az isteni üzenethez, és könnyebben adja tovább; a tartalom azonban ugyanaz (!)
- az érzékelhető dolgok befogadása: a próféták ezt befogadhatják álomban az ideákat (ezt majd al-Gazáli kritizálja a Filozófusok inkoherenciájában)
- Nyugaton a természettudományos munkáit ismerik (Optika, Roger Bacon)

al-Farábi (mh. 95o-951), Alfarabius
- logikát tanul (Organon, Második Analitika) Yuhanná b. Haylánnal (keresztény) Bagdadban
- két kiemelkedő keresztény tanítványa volt
- 942-ben Szíriába megy, a Hamdánidák udvarába, Szayf ad-Daula udvarába
- hatást gyakorol Ibn Szinára, Ibn Badzsára, Ibn Rusdra
- művei: a. bevezetések; b. kommentárok (a teljes Organon); c. saját művek
- a Második Tanító
- nem tesz említést sem al-Kindiről, sem ar-Ráziról
- logika és nyelvfilozófia: a logika a nyelv része vagy különálló diszciplína; Af. szerint különálló
- hat princípiumot sorol fel: 1. az első ok (Isten); a másodlagos okok (angyalok); 3. az aktív nousz (Szent Lélek, a kijelentés angyala); 4. a lélek; 5. a forma; 6. az anyag
- az Első Ok szubsztanciájából kifolyólag különbözik minden mástól, és semmi másnak nem lehet ugyanolyan exisztenciája (mert akkor kettejüknek már lenne egy valamijük, amin osztoznak)
- kommentár v. parafrázis: Kategóriák, De interpretatione, Első Analitika, Második Analitika, Topika, Szofisztikus cáfolatok, Retorika, PoétikaPorf. Eiszagogé,
- logika-vita: AF megpróbálja átültetni a görög terminológiát
- a legszisztematikusabb korai gondolkodó
- politikai filozófia; Majmonidész szerint ő a legfontosabb előd;

ar-Rázi (864-925 v. 933), Rhazes

- elsősorban orvosi munkáiról híres
- Timaiosz-kommentár, Apológia
- ő a legkevésbé ortodox az összes gondolkodó közül
- a lélek: szubsztancia, ahogy Arisztotelésznél is
- az önálló gondolkodást többre becsülte, mint a közmegegyezést – mindenki tud gondolkodni, nincs szükség közvetítőre.  (próféta)
- a Próféták az ördögtől valók, csak háborúságot, vérontást és romlást hoznak
- az ész Isten egyetemes adománya – ez Isten vezetése
- Isten, Lélek, Tér, Idő, Anyag – örök létezők
- gnosztikus, neoplatonikus lélek-tan
- az atomizmus természettörvény, nem doktrína (kalám)
- Nyugaton orvosi munkáit ismerik és használják a 16. sz-ig

 

Április 27, 2012 | Categories: iszlám tudománytörténet, iszlám, korán, arab történelem, arab filozófia, Filozófia, Bevezetés a középkori muszlim teológiába és filozófiába 12 tavasz, Saját órák | Hoszzászólás »

hand out 6

1. Neoplatonizmus. CE 3. sz.

- Platón és a korai platonisták, Plótinosz, Ammonius Saccas (aki Plotinos és Órigenész tanítója is volt)
- a platóni kozmológiát ötvözték az egyiptomi és zsidó tanításokkal
- Plotinos tanításait tanítványa, Porphüriosz foglalja össze az Enneászokban
Az EGY
- a lét forrása és az egyedüli létező, mindennek az oka és eredete, a legfőbb jó
- nincsenek attribútumai, mert az már az abszolút limitálása lenne
- folyamatosan létrejön belőle a világ, emanál, anélkül, hogy az Egy megmozdulna, vagy változás lépne fel benne
- dinamikus pantheizmus
- a létezők koncentikus körök alapján egyre kevésbé telítettek az Egy-gyel
- amikor az egy emanál, létrehozza a nousz-t, amelyik tökéletes képe az Egy-nek, de mint létrehozott dolog, teljesen más
- ez még nem fizikai létező, de ez hozza létre a látható világot, ő a Demiurgosz
- a nousz hozza létre a világlelket; ez egyrészt a nouszhoz tartozik, másrészt sok lelket tartalmaz, amelyek a látható világot választják majd
- a lélek az, ami megnyilvánul a látható világban
- az anyag a rossz
- a léleknek vissza kell térni az Egy-be (henosis)
- nincs Sátán, lélek halhatatlansága (pre-exisztencia, halhatatlanság)
- Logosz: a sztoikusoknál és a kereszténységben fut be nagy karriert
- Parmenidész, Platón, Arisztotelész, Pltótinosz:
az ideák: A „harmadik ember”-érvet Platón Parmenidész című dialógusában olvashatjuk. Az érvet Platón állította fel, az elnevezés viszont Arisztotelésztől származik. Az érv segítségével belső ellentmondások mutathatóak ki az ideaelméletben.
Az érv:

Azt hiszem, te ilyen meggondolás alapján gondolod azt, hogy mindegyik idea – mint egység – létezik: amikor sok dolog nagynak tűnik előtted, ha végignézel rajtuk, úgy látszik, hogy egy bizonyos forma azonosan van meg valamennyin: s ezért gondolod a Nagyot: egységnek.

– Igazat mondasz – felelte.

– Ha mármost magát a Nagyot és a többi egyes nagy tárgyat, együtt valamennyit egy pillantással átfogod lelkedben, nemde ismét egy újabb Nagy – mint egység – fog feltűnni, amely által mutatkoznak szükségképpen nagynak mind az előző dolgok?

– Úgy látszik.

– Tehát egy másik ideája a Nagyságnak fog feltűnni, amely magán a :Nagyságon és a benne részesülő dolgokon túl bukkan elő; de mindezeken túl megint egy másik, és őáltala lesznek nagyok az összes előbbiek; és így az ideák mindegyike nem egy lesz, hanem végtelen sokaságú. (Platón :Parmenidész, 132a–b)

Arisztotelész: A „harmadik ember”nek elnevezett érv rekonstrukciója:

  1. Azt állítjuk, hogy két természeti létező (pl. két ember) azáltal hasonló egymáshoz, hogy mindketten részesültek az Ember ideájában.
  2. Nyilvánvaló, hogy az Ember ideája maga is ember formájú.
  3. Tehát az Ember ideája hasonló a hús-vér emberekhez.
  4. De 1. tételünk értelmében a hasonlóság csak a részesedés segítségével magyarázható. Ezért, ha az emberek és az Ember ideája hasonlóak egymáshoz, ez csak úgy magyarázható, hogy részesültek az Ember egy másodfajú ideájában („egy harmadik emberben”).
  5. „A harmadik ember” hasonlósága az előbbi kettőhöz föltételezi egy harmadfajú ember-idea létezését és így tovább a végtelenségig.

Plótinosz: P. azonosítja az ideákat a nousz-szal és a Demiurgosszal – a Létező, a Nousz és az Idea ugyanaz; Platónnál az ideák ideája megoldatlan kérdés; a középső platonizmus azonosítja a Jót (Az állam, az ideák forrása) a Timaiosz Demiurgoszával; Plótinosz viszont a Jót a Parmenidésznél található Egy-gyel azonosítja, amelyik létezik, tehát több; az Egy három princípiuma: a Jó, az Nousz és a Lélek; Parmenidész szerint minden létező magában hordja a szükségszerű létezést; a nemlétből nem keletkezik semmi; így az Egy a létző mögött levővé váli Plótinosznál
- Porpyüriosz: elrendezi Plótinosz életművét, az ő hatására Arisztotelész bekerül a neoplatinikusok kommentált korpuszába, és megírja az Eiszagogé-t, ami bevezetés az arisztotelészi logikába

- Abbászida kalifátus
- a központ nagyon hamar átkerül Medinából Irakba; előbb Kúfa és Bászra, majd Bagdad; a keresztény központ Szíria
- Arisztotelész teológiája: az Enneádok parafrázisa (Ibn Na’ima al-Himsi);az előszót al-Kindi írta; ebben: az Egy, a Nousz és a Világlélek (ezek nem arisztotelészi kategóriák, hanem plótinoszi)

2. a kalám
- dialektikus teológia – teológiai érvek viták és érvek által
- a jogtudósok nem szerették
- a kalám jellemzője, hogy speciális módon kezeli a tárgyát – szükség van vitapartnerre
- qadar, khiláfa, fitna, ta’wíl (a Korán magyarázata), prófétaság, eszkhatológia, muhkamat (világos) és mutasahibat (vitatott), halálos bűn (murtakíb al-kabira) – káfir (aki megérett a pokolra): háridzsiták: ezzel vége; murdzsiták: ő továbbra is muszlim; a bűn nem hat senkire, aki muszlim;
- al-Imran (3) 7 Ő az, aki leküldte hozzád az Írást. Ebben vannak egyértelmű Áják, ezek adják az Könyv anyját (ummul­kiteb), és vannak mások, több értelműek (mutesebihetun). Azok, akiknek a szívében tévelygés lakozik, azt követik, ami többértelmű belőle áhítozván a széthúzást (fitneh), s azt, hogy a maguk szája íze szerint értelmezzék azt. Ám e verseket senki nem tudja értelmezni, csak Allah. Azok azonban, akik szilárdak a tudásban, azt mondják: “Hiszünk benne. Minden a mi Urunktól ered.” Ám csupán azok hajlanak az intő szóra, akiknek van eszük.

qadariyya: hatalmuk van (qudráh) a cselekedeteik felett; sőt, Isten nem szól bele a világ menetébe (teizmus);
dzsabriyya: nincs szabad akarat, minden úgy történik, ahogy Isten akarja
- 68o – Kerbelai csata: Husszain megölése (M. unokája)
-  szabad-e Istenről beszélni, és nem kételkedés-e?
- aql: (tudományos érv), naql: hagyomány
- ithbát: a Korán szó szerinti értelmezése – - tasbih: antropomorfizmus
- ta’wil (interpretáció) – tanzih (transzcendencia)
- aql – naql
- Isten attribútumait logikai úton kell bizonyítani; minden vers, amelyik az attribútumokról szól, a homályos versek közé esik; Málik: feltették neki a kérdést, hogy hogyan ül Isten a trónjára; az, hogy ott ül, világos, az, hogy hogyan, az nem kikutatható, és az erről szóló beszéd újítás;
- Ibn Habnal: a Korán Isten Beszédének, mint attribútuimának egyik tartalma
- Istennek van esszenciája (zát), és öntudata (nafs), és 99 csodálatos neve – a tradicionalisták nem kérdezték, hogy ez hogyan van Istenben
- a logika szerepe: vita Bagdadban Abu Said asz-Sziráfi (979), egy arab filológus és Abu Bisr Mattá bin Yunus (94o), keresztény logikus között; a logika egyetemes eszköz, vagy csak a görög nyelvre igaz
- a trad. azt mondják, hogy a logika a görög nyelv terméke, és nem lehet az Arabra alkalmazni – a logika hitetlenséghez vezet; aki logikával foglalkozik, az eretnek; a másik oldal szerint a logika hasznos eszköz a megértésben; Ibn Hazm szerint a logika nem pótolja a kijelentést, de a logika segítségével meg lehet védeni azt;
- pl. az ok-okozat összefüggést nem lehet kivetíteni az Isten-ember viszonyra, mert ebben a helyzetben a viszony nem szükségszerű (Ibn Hazm felveti az ontológiai istenérv egyik nagy problémáját); Isten összehasonlíthatatlan, semmit sem lehet róla predikálni;

3. A kalám irányzatai

As’ari: ( الأشعرية al-Asha`riyya or الأشاعرة al-Ashā`irah) Abu al-Hasan al-Ash’ari (d. 324 AH / 936 AD). T
- a tudás öt útja: aql, Korán, szunna, idzsmá, qiyász
- Isten egységét és attribútumait teljesen felfogni emberileg lehetetlen
- noha az emberek rendelkeznek szabad akarattal (jóra való törekvés), semmit nem tudnak létrehozni a világban, mert minden Isten akarata (ez jelenik meg Hume és Berkeley filozófiájában is, az okségfogalomban)
- a morális igazságról való tudás a kijelentés alapján érkezik, és nem a priori tudott dolog, vagy nem vezethető le empirikus módon
-

Athari / aszari
- Athari ( أثري); a szó szerinti értelmezést pártolják, elvetnek mindenféle magyarázatot;

Maturidi (  ماتريدي)
- középút az aql és a naql között – kijelentés, de nem utasítja el az ész használatát, mivel erre maga a szöveg is bátorít
- nem magyarázza túl a szöveget
- elfogadja a hagyomány bizonyítékait (elutasítja a gyenge hadíszokat)
- elfogadja a sari’at
- a hit nem nő, vagy csökken, hanem a kegyesség (taqwa)
- a nem-muszlimok üdvözülnek-e? Isten léte annyira nyilvánvaló, hogy lehetőségük van a hitre (természeti teológia, Acs.17, Római levél)

Murdzsia ( المرجئة)
- a háridzsiták ellenfelei a bűn tekintetében; egyedül Isten dönti el, ki az igaz, és ki nem (reformáció, látható és láthatatlan egyház, üdvbizonyosság)
- az alávetettség fontosabb, mint a jó cselekedetek
-

Mu’tazila ( المعتزلة‎) – Bászra, Bagdad;
- az abbászida kalifátus alatt
1. at-tawhid: Isten egységének tana; tagadják, hogy istennek lennének attribútumai; Isten ontológiailag teljesen különálló kategória, semmit nem lehet róla predikálni
2. al-’adl – isteni igazság; a rossz jelenléte a világban; szabad akarat; ha a gonosz cselekedetek Istentől vannak (dzsabr), akkor a büntetés értelmetlen; a választás képessége;
3. Al-Wa’d wa al-Wa’id الوعد و الوعيد – ígéret és fenyegetés; Isten nem vonja vissza a szavát (murdzsiták); az ígéret ígéret marad, a fenyegetés pedig fenyegetés
4. Al-Manzilah bayna al-Manzilatayn المنزلة بين المنزلتين – a köztes pozíció; akik halálos bűnt követnek el, nem hívők, de nem is hitetlenek, hanem a kettő között (purgatórium????); a hit tartalma, hogy tudomása van az egyisten létezéséről;
5. Al-amr bil ma’ruf wa al-nahy ‘an al munkar الأمر بالمعروف و النهي عن المنكر – a jó megparancsolása és a rossz megtiltása – (a dolok lehetnek: 1. jók, 2, ajánlottak; 3. közömbösek; 4. kerülendők; 5. rosszak)

- az ember legfőbb kötelessége, hogy az eszét használja
- az emberi intellektus az, ami az embert Istenhez vezeti;
- a kijelentés megérthető, felgogható
- hadísz: a hadísz hitelességének kérdése; amelyeket csak egy vagy két ember hagyományozott, azok alkalmatlanok arra, hogy vallási igazságokra következtessünk, viszont jogalkotásra jók; tartalmi különbségtétel !!!!!!!!

Záhiri: (Ẓāhirī ( ظاهري‎) – jogi és tudományos iskola; Korán, szunna, idzsmá; (szimpatizánsok: Buhári, Tabari, Ibn Hazm, Ibn Arabi)

Április 24, 2012 | Categories: iszlám tudománytörténet, iszlám, korán, arab történelem, metafizika, iszlám jog, arab filozófia, Filozófia, Bevezetés a középkori muszlim teológiába és filozófiába 12 tavasz, Saját órák | Hoszzászólás »

hand out 5

A négy ortodox kalifa kora

632–634   Az első kalifa, a Próféta apósa és barátja, Abú-Bakr lesz. Uralkodásának két évét a beduin törzsek lázadásának (ridda) leverése jellemzi. Ezek a harcok vallási és politikai jellegűek. A ridda hőse Kálid ibn al-Válid. Medina lesz Abú-Bakr és az őt követő két kalifa uralma alatt az arab világ központja.

633. május   Az egyik legfontosabb, az ún. hitehagyottak elleni akrabai csatában Abú-Bakr győz. Ennek következtében az Arab-félsziget központi részei is a muszlimok ellenőrzése alá kerülnek.

634   Kálid ibn al-Válid serege másik három arab hadtesttel legyőzi a bizánciakat a Jeruzsálem és Gáza között levő Adzsnádainnál, így gyakorlatilag nyitva áll az út Palesztina felé. Ezek az első muszlim hódítások Arábián kívül.

Ebben az évben meghal Abú-Bakr, halálos ágyán kinevezi utódát, a Próféta egy másik társát, Omárt.

634–644   I. Omár kalifa uralma a nagy hódítások első hullámának a kezdete, melynek során az arabok kiterjesztik uralmukat Szíriára, Egyiptomra, Perzsia távoli területeire és más országokra.

635   Damaszkusz meghódítása.

636   A Jordán folyó egyik keleti mellékágánál, a Jarmúk völgyi csatában a bizánciak vereséget szenvednek az araboktól. Ennek következtében arab fennhatóság alá kerül Szíria, amelyet négy katonai tartományra osztanak.

637   A kádiszíjai csatában az arabok legyőzik a perzsákat, és azután megszerzik központjukat, Ktésziphónt és Nyugat-Perzsiát a szászánidáktól.

638   Jeruzsálem meghódítása.

639   I. Omar kalifa testvérének, Szíria helytartójának halála után unokatestvérét, a későbbi I. Muávija kalifát teszi helytartóvá.

639-642   Az arabok meghódítják Egyiptomot.

640   Az arabok elfoglalják az örmény fővárost, Dvínt.

641   Az arabok elfoglalják Moszul városát.

A nihávendi csata a perzsák ellen, amelyben III. Jazdagird szászánida uralkodó megmaradt seregei végzetes vereséget szenvednek.

642   Amr meghódítja Pentapoliszt.

642   Habíb ibn Maszlama és Szalmán ibn Rabía hadjáratai Örményország északkeleti  területei ellen. Al-Báb elfoglalása.

643   Amr elfoglalja Tripolisz városát.

644   I. Omár kalifát meggyilkolják; utóda a súra választása következtében Mohamed egy másik társa, Oszmán lesz.

644–56   I. Oszmán kalifa uralkodása.

645   Amr hadvezért az új kalifa, I. Oszmán visszahívja; ezt kihasználva a bizánciak visszafoglalják Alexandriát. Amrot azonban visszarendelik Egyiptomba, és Nikiunál megveri a bizánciakat.

646   Amr újból bevonul Alexandriába, ezzel Egyiptom végleg muszlim uralom alá kerül.

647   Muávija behatol Kappadókiába, és adófizetésre kötelezi Kajszaríja (Caesarea) városát. Innen Frügiába indul, ahol sikertelenül ostromolja Amorion városát, majd végigrabolva a tartományt visszatér Damaszkuszba.

649   Muávija megtámadja Ciprust, és elfoglalja fővárosát. Bizánc hároméves fegyverszünetet kér, és adófizetésre kötelezi magát.

649–650 Az arabok elfoglalják Perszepoliszt, Irán déli fővárosát, a zoroasztriánusok központját.

650   Az arabok harmadik hadjárata Örményország ellen.

652   Az arabok elfoglalják Örményországot, és támadást intéznek a Kaukázuson keresztül a Kazár Birodalom ellen, de vereséget mérnek rájuk.

Az első arab támadás Szicília ellen.

653   I. Oszmán kalifa meghatározza a Korán elfogadott változatát.

654   Az arabok rövid időre megszerzik Anküra (ma Ankara) városát.

655   Sor kerül az első arab–bizánci tengeri ütközetre a lükiai tengerparton, ahol a bizánciak megsemmisítő vereséget szenvednek.

656. június 17.   I. Oszmán kalifát medinai palotájában meggyilkolják. Medinában Alit választják meg kalifának.

656–661   Ali kalifátusa. Ő a Próféta unokatestvére és veje volt. Uralmát kétségbe vonja Muávija, aki Szíria kormányzója, ami az első polgárháború (fitna) kirobbanásához vezet.

656. december   Az Ali és Aisa közötti csatából, a bászrai „tevecsatából” Ali kerül ki győztesen.

657   Muávija és Ali közötti csata Sziffinnél, amiben Ali volt fölényben. Azonban Ali elfogadja a békés ajánlatot, hogy a vita tisztázására semleges döntőbírákat kérjenek fel. A háridzsiták elhagyják Alit.

658   Az adruhi döntőbíráskodás Ali ellen dönt. A szíriai csapatok kikiáltják Muáviját kalifának.

658. július   A nahraváni csatában Ali legyőzi a szembeszegülő háridzsitákat.

661   Alit egy háridzsita merénylő meggyilkolja. Ali fia, Haszan lemond a kalifátusról Muávija javára.

 

Mazhabok

a. Hanafita madzhab

A legelső madzhab a hanafita, Abu Hanífa (699-767) jogtudós, eredetileg kúfai kalmár köré szerveződött. A muszlim jogtudomány (fikh) elismert szakértőjeként síkraszállt az Omajjádok legitimitása mellett. Úgy vélte, az alattvalói részről tanúsított jámborság és a vallási türelem az uralkodókat is megilleti, amennyiben azok “megérdemlik”. Tanításának központi eleme a közösség és az uralkodó viszonya, amelynek vonatkozásait szőrszálhasogatásig menő vitákban finomítottak, amíg az igazságos társadalomról alkotott Korán-képet a valós viszonyokhoz igazították.

A Korán meglehetősen kevés jogi támpontot nyújtott a társadalom akkori állapotára vonatkozóan, ezért a Prófétáról és környezetéről gyűjtöttek elbeszéléseket és történeteket (hadísz), hogy összehasonlítsák az adott jogi problémát a Próféta és környezete cselekedeteivel. Ezzel párhuzamosan a muszlim közösségekben kerestek szokásokat (szunna), amelyek eredetét próbálták visszavezetni a Prófétára vagy annak egy társára. Ezzel megbízható tudásra (ilm) tehettek szert, ami segített dönteni a jó és a rossz között.

Mivel a hanafita iskola nagy teret enged a személyes értékelésnek (rá’i), rugalmasnak és liberálisnak tartják. Abu Hanífa úgy vélekedett, hogy a jogtudósnak akkor is képesnek kell lennie helyes jogértelmezést, ítéletet alkotni, ha az adott kérdésben nincs a hadíszokban vagy a szunnában odaillő példa.

A hanafita iskola az Abbászidák és az oszmánok állami irányzata volt, Irakban, Törökországban, de Közép-Ázsiában és Pakisztánban is vannak fontos jelenkori csoportjai. A muszlimok egyharmada tartozik ma a hanafita irányzathoz.

c. Málikita madzhab

A főként szokásjogra alapozó málikita irányzat Málik ibn Anaszról (715-795) kapta a nevét, aki a Próféta medinai viselkedését vizsgálva alakította ki jogi rendszerét. A masznava, vagyis a muszlim közösség érdekeit helyezi tanításának középpontjába. Muvatta (Járt út) című munkája a Próféta és a medinai közösség eredeti szokásainak (szunnájának) összefoglalása. A muszlim Spanyolországban és a Magreb-államokban elterjedt iskola volt, a mai Észak-Afrika, Magreb-államok, Mauritánia, Nigéria, Szudán, Kuvait első számú jogi iskolája.

d. Sáfiita madzhab

A harmadik irányzat a sáfiita. A szegény gázai családból származó jogtudós, Muhammad ibn Idrísz as-Sáfii (767-820), aki Málik ibn Anasz tanítványa volt, úgy vélte, méltatlan lenne az iszlámhoz, ha fő törvényeit egyetlen város vagy egy közösség eredeti szokásai alapján határoznák meg. Helyesebbnek tartotta, hogy a jogrendet a hadíszokra, vagyis a hagyományokra alapozzák, hiszen az tágabb kitekintést nyújthat a formálódó muszlim birodalomra. Sáfii rendkívül fontosnak tartotta, hogy a hagyományok átöröklésének folyamatát kizárólag megbízható, forrásokkal alátámasztott közvetítők útján lehessen igénybe venni a jogalkotás folyamatában. Ha a lánc megszakad vagy a forrás nem megbízható, a hadísz nem használható jogforrásként, mivel nem hiteles. A jogtudós fellépésével megpróbálta összehangolni Abu Hanífa által preferált idzstihád (önálló jogi vélemény) és a hadíszok fontosságát hangsúlyozó iskolák tanításait. A jog négy forrását határozta meg: A Koránt, a Próféta szunnáját, a közmegegyezést (idzsma) és az analógiát (kijász).[7] Analógia alkalmazására abban az esetben kerülhet sor, ha olyan új esetek merülnek fel, melyekre nézve a biztos tudást biztosító források (Korán, szunna, idzsma) nem tartalmaznak. Egy jogi vélemény kialakítása során a döntő szó al-Sáfii tanítása szerint az idzsma, amely még akkor is mérvadó, ha a másik három jogforrás az adott kérdésben nem tartalmaz fogódzót. Sáfii jelentősége abban állt, hogy ösztönözte a hadíszkutatást, mindenekelőtt al-Buhári (†870) és Muszlim ibn al-Haddzsádzs (†878) munkái révén, így a saría két jelentős hadíszgyűjteménnyel is bővült, amely igyekezett egységes keretbe foglalni a muszlim hitgyakorlatot az arab világban.

A saria, Málik ibn Anasz és as-Sáfii munkája nyomán, nem csak az egyszerű muszlim hívő számára jelölte ki a vallási élet határait , hanem magukat az uralkodókat is figyelmeztette hatalmuk korlátaira. A kalifák már nem a Próféta örökösei a szó szakrális értelmében, hatalmuk nem önmagától való és természetes, hanem ők is alávetettjei a saríának, amelyet a megbízható jogforrások határoznak meg. A kalifák elsődleges feladata a muszlim értékek és a törvény védelme, betartatása. Az az eszme, hogy a törvény előtt a kalifától a koldusig minden muszlim egyenlő, új vonásként jelent meg a középkori világban, és hosszú távú következményei voltak az iszlám fejlődése során. Mivel isten és ember között nincs helye közvetítőnek, nem jelenik meg a papság rendje és hierarchiája a társadalmi rétegződés és a kulturális élet folyamataiban.

e. Hanbalita madzhab

A negyedik irányzat a hanbalita madzhab, amely Ahmad ibn Hanbal (780-855) nevéhez fűződik, aki a racionális irányzatokkal ellentétben ragaszkodott a Korán antropomorfisztikus elképzeléséhez. Ibn Hanbal számára Abu Hanifa és a ra’i (személyes értékítélet) módszere elfogadhatatlan volt, és ezért támadták a hanafita iskola képviselőit. A hanbalita iskola viszonylag kicsi, konzervatív, igen vallásos és szigorú tradicionalizmust képviselt. A hadíszt szinte szó szerint értelmező tanítása harcosan szemben állt az inkább racionalista elveket valló[8] másik három iskolával. Az iskola szerint Mohamed és társainak cselekedetei, életvitele és erkölcsi felfogása minden muszlim számára szigorúan követendő, és csakis ezzel teljesíthetik a Korán parancsát és isten akaratát. A hanbaliták nem maradtak meg a szellemi vetélkedés szintjén, hanem tanaikat sokszor erőszakkal érvényesítették. Harcos hanbaliták csapatai dúlták fel a korabeli városi élet színtereit, üzleteket támadtak meg, hangszereket törtek össze, üldözték a dalt, a táncokat és esküdt ellenségeiknek tekintették a szúfikat, akik Istenhez oly módon próbáltak közeledni, amely Mohamed tanaitól teljességgel idegen. Ahmad ibn Hanbal úgy tartotta, hogy a málikiták, hanafiták és a sáfiiták felesleges spekulációkkal ferdítik el az amúgy tiszta és világos tanításokat, ezért károsak.[9] Az évszázadok során az irányzat viszonylagos népszerűtlensége miatt elenyészett volna, ha nem állnak ki mellette neves és művelt jogtudósok, mint például ibn Tajmijja (1263–1328).

A három vallásjogi iskola azonban elismerte a hanbalita tanokat, és az ortodox szunnita iskolák részeként tartotta számon. A hanbalita mazdhab merevsége és szigorú elvei miatt nem volt túl népszerű, de a fundamentalista mozgalmak ibn Hanbal tanításait sűrűn a zászlaikra tűzték. Alapvető szerepe volt a vahhabita mozgalom kialakulásban, a mai Szaúd-Arábia állami irányzata. Kisebb közösségei vannak Szíriában, Algériában, Irakban és Afganisztánban.

Április 24, 2012 | Categories: arab történelem, Bevezetés a középkori muszlim teológiába és filozófiába 12 tavasz, iszlám, iszlám jog, Saját órák | Hoszzászólás »

hand out 2 – Mohamed élete

Mohamed élete

- Rabia al-Awwal hónapban, 570 körül; – az elefánt évében: Ábraha király, miután elfoglalja Jement, felépíti az ekklésziát (al-Qullayš, القليش), és megtámadja Mekkát, azzal az ideológiával, hogy a pogányságnak vége; állítólag a mekkaiak voltak, akik megszentségtelenítették a templomot; a legenda szerint az elefántok nem akarták Mekkát megtámadni, és egy madársereg jött, és kis köveket dobált a támadókra;

- Banū Hāšim (بنو هاشم), Qurayš (القريش) törzs; korán árva lesz, Abdul Muṭṭalib (عبد المطلب), a nagyapja neveli fel, aki egyenesági leszármazottja Izmaelnek; kereskedő lesz belőle, mert ez az egyetlen pálya, ami nyitva állt előtte (Szíria, Indiai óceán, Mediterraneum)

- 595 – feleségül veszi Ḫadīğát (خديجة بنت خويلد)

- 610 ben, Hira barlangjában (Dzsabal al-Nur) kapja az első kijelentést Gábriel arkangyaltól (96,1-5): “Hirdess Urad nevében, aki teremtett, vérrögből teremtette az embert. Hirdess! A te Urad a legkegyesebb,aki írótollal tanított,megtanította az embert arra, amit nem tudott.”

- elkezd nyilvánosan prédikálni, üldüzések, egy követőjét megölik, egy másikat megkínozzák

- sátáni versek: M. Allah leányairól beszél (Kába istennői), később ezt visszavonja (ennek a történetnek az igazságtartalma igen megkérdőjelezhető)

- 617 – bojkott a klán ellen

- al-isrā’ wa-l micrāğ (الإسراء والمعراج) utazás a legtávolabbi mecsetig (al-aqṣa, لمسجد الاقصى), a Buraq nevű szárnyas ló hátán; amikor odaér, imát vezet Ádámnak, Mózesnek és Jézusnak; utána égi utazás, ahol találkozik a korábbi prófétákkal; majd elmegy a sidrat al-muntaha-hoz, a hetedik ég szent fájához (سدرة المنتهى), ahol Isten megparancsolja neki, hogy a muszlimok naponta ötvenszer imádkozzanak; ez hosszas alkudozás után ötre csökken

- Jeruzsálemet Omár kalifa foglalja el, alatta épül az al-Aqṣa mecset  (Omár mecset) (befejezték 705-ben); M. a legtávolabbi pontra gondolhatott, ahol van egyistenhit; vagy ki tudja; a Szikladóm nem a mecset!

- 619 – meghal Ḫadīğa, és Abū Ṭālib, a nagybátyja; a klán vezetését Mohamed egy ellensége veszi át, aki megvonja a klán védelmét tőle, ami azt jelenti, hogy ha megölik, érte nem állnak bosszút, illetve nem kell vérdíjat fizetni;

- több közösséggel sikertelen tárgyalásokat folytat, majd végül Yaṯrīb-bal sikerül megegyezni

- jelentős zsidó lakosság, 3 zsidó törzs a 2. században, majd 2 dél-arab törzs az 5. században;

- 622 – Hiğra – Mohamed és a követői (muhāğirūn, المهاجرون): Mohamed, Ali 4. kalifa, Omár 2. kalifa, Abū Bakr 1 első kalifa, Bilal ibn Ribah 1. müezzin, Oszmán 3 kalifa;

 

Medinai alkotmány – az umma alapító okirata:

1. Mohamed és követői szerződést kötnek a medinai zsidó, arab, keresztény és pogány törzsekkel;

2. célja, hogy rendezze a törzsi ellentéteket;

3. tartalmazza a közösség védelmét, a vallásszabadságot,

4.Medina, mint haram (tilos benne a csata és a fegyverviselés),

5. a nők biztonsága,

6. adó, bíráskodási rendszer, vérdíj;

7. a folglyokkal való egyenlő, és nem vagyoni helyzet szerinti bánásmód; a foglyokért nem a család, hanem az umma fizeti ki a pénzt;

8. egy hívő nem öl meg egy másik hívőt egy hitetlenért cserébe, mégha az közeli rokon is;

9. a zsidók ellenségeit még akkor sem segítik, ha azok a hívők szövetségesei;

10. a béke feltételei mindenki számára elfogadhatóak és egyenlőek kell legyenek;

11. a háborús szerzett javak az államot illetik;

12. a Qurays az ellenség, senki sem védheti meg őket;

13. ha egy nem hívő megöl egy hívőt, az életével fizet, senki sem oltalmazhatja;

14. a zsidók egyenlő tagok;

15. az idegen, aki védelmebe besznek, olybá veendő, mint vendég;

- nincs meg az eredeti dokumentum, nem is biztos, hogy volt ilyen; a legteljesebb formájában Ibn Isḥāq életrajzában maradt fent;

- 624 – Badri csata: a muszlimok elkezdtek razziákat intézni a mekkai karavánok ellen; a muszlimok egy része a Q-ból származik, de a törzsi szolidaritás megszünt azzal, hogy őket kitagadták a törzsből; független gazdasági helyzetre törekedtek; Rağab hónapban megölik az első mekkait, ami vérbosszút von maga után, ráadásul R. szent hónap (a négyből az egyik), amikor nem lenne szabad ölni;

- egyik oldalon egy 40-50 fős karaván és a Q férfitagjai, másik oldalon 313 muszlim (sokan közülük frissen megtértek); a mekkaiak száma kb. 3x-osa volt a medinaiaknak, akiknek csak 70 tevéjük volt és két lovuk

- a Q azt hitte, ez könnyű győzelem lesz, és nem mozgósította a szövetséges törzseket, s valószínűleg hatalmi vetéledés is volt köztük; a Banū Hāšim nem akart a saját klánja ellen harcolni; Mohamed nyert; 70 vs. 14 áldozat; a hadifolglyokat a muszlimok nem ölték meg;

- 624: ellentét a zsidó törzsekkel, a Banū Qaynuqāca elűzése; nem tudni pontosan, hogy miért, a kiváltó ok egy nő megalázása volt; valszeg gazdasági kapcsolatokat ápoltak a mekkaiakkal, és ezt szerződésszegésnek értékelték;

- 625: Banū Naḍīr: egyik v.: Kacb ibn al-Ašraf, a törzs vezetője, felbíztatta a mekkaiakat, hogy álljanak bosszút; a másik v.: költő volt, és erotikus verseket írt a muszlim nőkről; megölték; az Uhudi csata után a törzs megkérdőjelezte Mohamed vezetői képességeit; megpróbálták megölni; Mohamed kiutasította őket, de nem mentek, erre csata; Mohamed felégette a pálmafáikat; erre elmentek, valszeg Szíriába, egy részük Mekkába;

- 625: Uhudi csata: egál

- 627: Medina ostroma; a medinaiak sáncot ástak (ez addig ismeretlen volt); a mekkaiak nem tudták áttörni; a Banū Qurayza Medina hátában átáll az ellenséghez; mikor már vesztésre álltak, csellel egymás elen uszította a törzseket;

- 630: bevonul Mekkába; elpusztítja a szobrokat és a festményeket

- 632: búcsú-zarándoklat

Március 8, 2012 | Categories: iszlám tudománytörténet, iszlám, korán, arab történelem, Bevezetés a középkori muszlim teológiába és filozófiába 12 tavasz, Saját órák | Hoszzászólás »

Bevezetés a középkori muszlim teológiába és filozófiába – tematika

Kurzus leírása, tematikája:

1. Alapfogalmak, kronológia, kontextus: törzsi társadalom, karavánutak, monoteizmus az arab világban az iszlám előtt; Edessa, Nisibis és Dzsundisápur akadémiái; indiai és szanszkrit gyökerek;

Kötelező olvasmányok:

1. Weiss-Green: Az arabok rövid története; Kőrösi Csoma Társaság, Bp., 2oo9; p.21-49;

2. F.E. Peters: The Greek and Syriac background. in Seyyed Hossein Nasr – Oliver Leaman (ed.), History of Islamic Philosophy. Routledge, London-New York, 2oo3. p. 4o-51

2. Mohamed és a Korán: teológia a Koránban: tawhid, társítás, az ábrázolás tilalma, a próféták és a Próféta, Isten 99 csodálatos neve; etikai tartalom;

Kötelező olvasmányok:

1. Goldziher Ignác, Mohamed és az iszlám. in Előadások az iszlámról. Katalizátor, Bp., 2oo8; ford. Német Pál; p. 19-46;

2. Seyyed Hossein Nasr, The Qur’an and Hadith as source and inspiration of Islamic philosophy. in Seyyed Hossein Nasr – Oliver Leaman (ed.), History of Islamic Philosophy. Routledge, London-New York, 2oo3. p. 27-39

3. Korán-szúrák: Fátiha (1), Tehén (2), Nők (4), József (12), Az őszinte hit (112)

3. A neo-platonizmus és hatása: neoplatomizmus, a szír tradíció, az első fordítások, a katalógus;

Kötelező olvasmányok:

1. Yegane Shayegan, The transmission of Greek philosophy to the Islamic world. in Seyyed Hossein Nasr – Oliver Leaman (ed.), History of Islamic Philosophy. Routledge, London-New York, 2oo3. p. 89-1o4;

2. Christina D’Ancona, Greek into Arabic, Neoplatonism in translation. in Adamson-Taylor (ed.), A Cambridge Companion to Arabic Philosophy. Cambridge University Press, Cambridge, 2oo5. p. 1o-31;

4. Irányzatok, jogi iskolák: szunni, si’a, a 4 nagy szunnita jogi iskola, a si’iták irányzatai; a kalifátus és az utódlás kérdése, az eljövendő imám, a jog forrásai, sari’a és fiqh;

Kötelező olvasmányok:

1. Iványi Tamás, A törvény (sari’a) az iszlámban. Kőrösi Csoma Társaság, Bp., 2oo8. p. 1-56;

2. Jany János, Klaszikus iszlám jog. (részletek);

3. Farhad Daftary, Az iszmá’iliták rövid története. L’Harmattan, Bp., 2oo6. p. 37-76

5. A szunna: hadísz, tafszír, szirat ar-raszul: a dogmatikai fejlődés;

Kötelező olvasmányok:

1. an-Nawawi, Negyven hadísz;

2. Goldziher Ignác, A dogmatikai fejlődés. in Előadások az iszlámról. Katalizátor, Bp., 2oo8; ford. Német Pál; p. 83-13o;

3. Goldziher Ignác, A régi iszlám ortodoxia viszonya az antik tudományokhoz. in Az iszlám kultúrája II. ford. Simon Róbert. p. 923-992;

4. Calder-Mojjaddedi-Rippin (ed. trans.), Classical Islam. A sourcebook of Religious Literature. Routledge, London-New York, 2oo5. p. 134-17o

6. Arisztotelész és kommentátorai: al-Kindi, ar-Razi, al-Farabi, Ibn Sziná, Ibn Rusd;

Kötelező olvasmányok:

1. Tony Street, Logic. in Adamson-Taylor (ed.), A Cambridge Companion to Arabic Philosophy. Cambridge University Press, Cambridge, 2oo5. p. 247-265;

2. Thérése-Anne Druant, Metaphysics. in Adamson-Taylor (ed.), A Cambridge Companion to Arabic Philosophy. Cambridge University Press, Cambridge, 2oo5. p. 327-348;

3. Charles Genequand, Metaphysics. n Seyyed Hossein Nasr – Oliver Leaman (ed.): History of Islamic Philosophy; Routledge, London-New York, 2oo3. p. 783-8o1.;

4. Shams Inati, Logic. n Seyyed Hossein Nasr – Oliver Leaman (ed.): History of Islamic Philosophy; Routledge, London-New York, 2oo3. p. 8o2-823.

7. A teológia válasza a filozófiára: mu’taziliták, kalám, al-Gazáli;

Kötelező olvasmányok:

1. M. Abdel Haleem, Early kalam. in Seyyed Hossein Nasr – Oliver Leaman (ed.), History of Islamic Philosophy. Routledge, London-New York, 2oo3. p. 71-88;

2. James Pavlin, Sunni kalam and theological controversies. in Seyyed Hossein Nasr – Oliver Leaman (ed.), History of Islamic Philosophy. Routledge, London-New York, 2oo3. p. 1o5-118;

3. Shabbir Akhtar, The possibility of a philosophy of Islam. in Seyyed Hossein Nasr – Oliver Leaman (ed.), History of Islamic Philosophy. Routledge, London-New York, 2oo3. p. 1162-1169.

8. Misztikusok: szúfik, Ibn ‘Arabi, al-Gazáli;

Kötelező olvasmányok:

1. Sajjad H. Rizvi, Mysticism and philosophy: Ibn ‘Arabi and Mulla Sadra. Adamson-Taylor (ed.), A Cambridge Companion to Arabic Philosophy. Cambridge University Press, Cambridge, 2oo5. p. 224-246;

2. Seyyed Hossein Nasr, Introduction to the mystical tradition. in Seyyed Hossein Nasr – Oliver Leaman (ed.), History of Islamic Philosophy.Routledge, London-New York, 2oo3. p. 367-373.

9. Andalúzia: zsidók, arabok; Ibn Gabirol, Juda Halévi, Majmonidész, Ibn Badzsa, Ibn Khaldún;

Kötelező olvasmányok:

1. Steven Harvey, Islamic philosophy and Jewish philosophy. Adamson-Taylor (ed.), A Cambridge Companion to Arabic Philosophy. Cambridge University Press, Cambridge, 2oo5. p. 349-369.;

2. Arthur Hyman, Jewish philosophy in the Islamic world. in Seyyed Hossein Nasr – Oliver Leaman (ed.), History of Islamic Philosophy. Routledge, London-New York, 2oo3. p.677-696.

1o. Az arab filozófia hatása a középkori és újkori Nyugatra;

Kötelező olvasmányok:

1. Charles Burnett, Arabic into Latin: the recepcion of Arabic philosophy into Western Europe. Adamson-Taylor (ed.), A Cambridge Companion to Arabic Philosophy. Cambridge University Press, Cambridge, 2oo5. p. 37o-4o4.;

2. John Marenborn, Medieval Christian and Jewish philosophy. in Seyyed Hossein Nasr – Oliver Leaman (ed.), History of Islamic Philosophy Routledge, London-New York, 2oo3. p. 1oo1-1o13

11. Politikai teológia: államelméletek, kalifátus;

Kötelező olvasmányok:

1. Charles E. Butterworth, Ethical and Political philosophy. Adamson-Taylor (ed.), A Cambridge Companion to Arabic Philosophy. Cambridge University Press, Cambridge, 2oo5. p. 266-288.;

2. Hans Daiber, Political philosophy. in Seyyed Hossein Nasr – Oliver Leaman (ed.), History of Islamic Philosophy. Routledge, London-New York, 2oo3. p. 841-885.

12. Teologia naturalis – párhuzamok: Ibn Tufayl, Pál, Canterbury Anselmus, Aquinói Tamás;

Kötelező olvasmányok:

1. Ibn Tufayl, A természetes ember. elektronikus kiadás: http://mek.oszk.hu/00400/00407/index.phtml;

2. Pál levelei (részletek)

13. A jelenkori iszlám problémái: vallási párbeszéd, liberális iszlám vs. fundamentalizmus, képi ábrázolások, iszlám a nyugati világban, a nők egyenjogúsága, a szekuláris muszlim állam problémája, arab nacionalizmus.

Kötelező olvasmányok: nincs, a félév során írt esszék megbeszélése.

Február 13, 2012 | Categories: arab filozófia, arab történelem, Bevezetés a középkori muszlim teológiába és filozófiába 12 tavasz, filozófia, Filozófia, iszlám, iszlám jog, iszlám misztika, iszlám tudománytörténet, korán, muszlimok a világban, Saját órák | Hoszzászólás »

szúfi rendek (kiegészítésre szorul)

B 13 -  Szúfi szerzetesrendek

 

1. Rahmániyya

a. alapító: abd ar-Ramán (1793)

b. kinél tanult: halwatiyya Muhammad ibn Szálim

c. elterjedésük: Algéria

d. zikr: légzéstechnika, gyorsított, lassított légzés

 

2. Mirghániyya

a. alapító: al-Mirgháni (1853)

b. kinél tanult: Ahmad ibn Idris (Mekka)

c. elterjedésük:Núbia

d. zikr: teljes rituális tisztaság (csak férfiak), füstölés

 

3. Naqsabandiyya

a. alapító: Abu Bakr

b. kinél tanult:

c. elterjedésük: Kelet-Ázsia, Kína, Egyiptom, Szíria,

d. zikr: csendes, fegyelmezett

 

4. Yasawiyya

a. alapító: al-Hammadháni

b. kinél tanult:

c. elterjedésük: Törökország

d. zikr: fűrész-zikr (rszelős hangot adnak ki)

 

5. Mawlawiyya (kerengő dervisek)

a. alapító: Jalal ad-Din Muhammad Balkhi-Rumi

b. kinél tanult:

c. elterjedésük: Törökország

d. zikr: tánc

 

6. Alawiyya

a. alapító: bin Ali Ba’Alawi al-Husaini (1232)

b. kinél tanult: Abu Madyán (Marokkó)

c. elterjedésük: Jemen, India

d. zikr:

 

7. Csisztiyya

a. alapító: Abu Ishaq Shami (“the Syrian”), Csiszt, Afganisztán, 93o k.

b. kinél tanult:

c. elterjedésük: India, Pakisztán

d. zikr: ötféle: a. Allah neve hangosan; 2. Allah neve csendben; 3. a lélegzet szabályozása; misztikus kontempláció; 5. negyven napos meditáció

 

 

8. Ni’matullahi

a. alapító: Nímatullah (14. sz)

b. kinél tanult: qadariyya Abdallay Yafí

c. elterjedésük: Irán, Pakisztán

d. zikr:

 

9. Qadiriyya

a. alapító: Abdul-Qadir Gilani (1166), hanbalita jogtudós

b. kinél tanult:

c. elterjedésük: Kurdisztán, Afganisztán, India, Banglades, Pakisztán, Törökország,Balkán, Kína, Kelet-Afrika

d. zikr:

 

1o. Qalandariyya, vándorló dervisek

a. alapító: Qalandar Yusuf al-Andalusi of Andalusia, Spain

b. kinél tanult

c. elterjedésük: India

d. zikr:

 

11. Szádhiliyya

a. alapító: Abu-l-Hassan ash-Shadhili

b. kinél tanult

c. elterjedésük: Észak-Afrika, Egyiptom

d. zikr:

e. alrendek: 1 Fassiyya; 2 Darqawiyya; 3 Maryamiyya; 4 Attasiyah; 5 Darqawi Hashimiya; 6 Badawiyya

 

12. Szuhrawardiyya

a. alapító: as-Suhrawardi (1168), sáfiita szigorú rend

b. kinél tanult: Ahmad Ghazali, Abu Hámid al-Ghazáli testvére

c. elterjedésük: Irak, Irán, Pakisztán, India

d. zikr:

 

13. Rifáiyya

a. alapító: Ahmed ar-Rifa’i

b. kinél tanult:

c. elterjedésük: Közel-Kelet, Balkán, Törökország, Dél-Ázsia

d. zikr: kigyóevés, kigyóbűvölés

 

Június 28, 2011 | Categories: arab szak államvizsga - MA felvételi tételek, arab történelem, iszlám misztika | Hoszzászólás »

kisebb arab dinaszták

The Hamdanid dynasty (Arabic: حمدانيون‎) was a Shi’a Muslim Arab dynasty of northern Iraq (Al-Jazirah) and Syria (890-1004). They claimed to have been descended from the ancient Banu Taghlib Christian tribe of Mesopotamia.

 

Hamdanids in Al-Jazira

  1. Hamdan ibn Hamdun (868-874)
  2. al-Husayn ibn Hamdan (895-916)
  3. Abdullah ibn Hamdan (906-929)
  4. Nasir ad-Daula (929-967)
  5. Adid ad-Daula (967-980)
  6. Abul Tahir Ibrahim ibn al-Hasan (989-997)
  7. Abu Abdillah al-Husayn ibn al-Hasan (989-997)

Hamdanids in Aleppo

  1. Sayf al-Daula (945-967)
  2. Saad al-Daula (967-991)
  3. Said al-Daula (991-1002)
  4. Abul Hasan Ali (1002–1004)
  5. Abul Ma’ali Sharif (1004–1004)

The Idrisids (Arabic: الأدارسة‎) were a Zaydi-Shia dynasty of Arab origins in Morocco, ruling from 788 to 985, named after its first leader, Idriss I.

The Kaysite dynasty was a Muslim Arab dynasty that ruled an amirate centered in Manzikert from c. 860 until 964. Their state was the most powerful Arab amirate in Armenia after the collapse of the ostikanate of Arminiya in the late 9th century.

 

The Dulafid or Dolafid dynasty was an Arab dynasty that served as governors of Jibal for the Abbasid caliphs in the 9th century. During the weakening of the authority of the caliphs after 861, their rule in Jibal became increasingly independent of the central government in Samarra. In the last decade of the 9th century, however, they were defeated by the Abbasids who proceeded to reincorporate Jibal into their empire.

 

The Banu Hud (بنو هود) were an Arab dynasty that ruled the taifa of Zaragoza from 1039-1110. In 1039, under the leadership of Al-Mustain I, Sulayman ibn Hud al-Judhami, the Bani Hud seized control of Zaragoza from a rival clan, the Banu Tujibi. His heirs, particularly Ahmad I al-Muqtadir (1046-1081), Yusuf al-Mutamin (1081-1085), and Al-Mustain II, Ahmad ibn Yusuf (1085-1110), were patrons of culture and the arts: the Aljafería, the royal residence erected by Ahmad I, is practically the only palace from that period to have survived almost in its entirety.

 

The Usfurids were an Arab dynasty that in 1253 gained control of eastern Arabia, including the islands of Bahrain, They were a branch of the Banu Uqayl tribe of the Banu Amir group, and are named after the dynasty’s founder, Usfur ibn Rashid. They were initially allies of the Qarmatians and their successors, the Uyunids, but eventually overthrew the latter and seized power themselves[1]. The Usfurids’ takeover came after Uyunid power had been weakened by invasion in 1235 by the Salgharid Atabeg of Fars.

 

The ‘Uqailid or ‘Uqaylid Dynasty was a Shi’a Arab dynasty with several lines that ruled in various parts of Al-Jazira, northern Syria and Iraq in the late tenth and eleventh centuries. The main line, centered in Mosul, ruled from 990 to 1096.

 

The Tahiride was an Arab Muslim dynasty that ruled Yemen and the Hadramawt from 1454 to 1526.

 

The Mirdasid dynasty was a dynasty that controlled the Amirate of Aleppo more or less continuously from 1024 until 1080.

 

 

Június 27, 2011 | Categories: arab szak államvizsga - MA felvételi tételek, arab történelem | Hoszzászólás »

szunnita dinasztiák

North Africa

Horn of Africa

East Africa

Central & West Africa

Sicily

Spain and Portugal

Arabian Peninsula

Syria & Iraq

Turkey

Eastern Europe & Russia

Iran

Central Asia

South Asia

(India, Pakistan, Afghanistan, Bengal, Male and Srilanka)

South-East Asia

Június 27, 2011 | Categories: arab szak államvizsga - MA felvételi tételek, arab történelem | Hoszzászólás »

siíta dinasztiák

Egypt and North Africa

Sicily

Spain

from wikipedia

Arabian Peninsula

Syria and Iraq

Iran

India

Pakistan

South-East Asia

East Africa

Június 27, 2011 | Categories: arab szak államvizsga - MA felvételi tételek, arab történelem | Hoszzászólás »

az omayyád kalifák és emirek listája

Umayyad Caliphs at Damascus

Umayyad Emirs of Córdoba

Umayyad Caliphs at Córdoba

Június 23, 2011 | Categories: arab szak államvizsga - MA felvételi tételek, arab történelem | Hoszzászólás »

az Omayyádok

C4

Az Omajjádok (Umajja törzs) a mekkai Kurajs törzs egyik tekintélyes klánját alkották, amely támogatta Mohamed prófétát, és több tagja a szahába (társak) közé tartozott. A „helyesen vezetettek” közül Oszmán kalifa a Omajjád volt, majd az ő rokonai alakították meg az első kalifadinasztiát megbosszulásának ürügyén. Az 661–750 között regnáló Omajjádok alatt érte el a legnagyobb kiterjedését az Arab Birodalom: Narbonne-tól India határáig a kalifa parancsolt. Eredményeik ellenére az Omajjádok ellen számos vallási és társadalmi csoport lázongott, és később igen rossz színben tüntették fel őket, mivel királyságnak tekintett uralmukat az iszlám szellemiségével ellenkezőnek tekintették.

1. Eredetük

Umajja ibn Abd Shamszról kapták a nevüket, aki a Hásimiták (köztük Mohamed próféta, az Alidák és az Abbászidák) ősének, Abd Manáf ibn Kuszajjnak az unokája volt (utána nevezték a törzset Abd Samsz törzsnek is). Umajjának két fia volt, Harb és Váil (másképp Abú l-Ász).

A Szufjánidák Harbtól származtak, az ő gyermeke volt a Próféta társai közé tartozó Abú Szufján, az övé pedig I. Muávija, a dinasztia első uralkodója. Abú l-Ásznak két fia volt, Affán, Oszmán kalifa apja, illetve al-Hakam, I. Marván apja és a Marvánidák őse.

2. A két száhib

A dúsgazdag Umajja-törzs Mohamed fellépésekor hevesen iszlámellenes volt, érthető módon: az erős szociális töltetű igehirdetés veszélyeztethette pozícióikat. Egyedül Abu Bakr barátja, Oszmán ibn Affán csatlakozott meglehetősen korán a család ellenkezése és üldözése ellenére a muszlimokhoz, és velük együtt települt át először Akszúmba, majd Jaszribba (Medina). Míg Oszmán a legtekintélyesebb társak közé tartozott, Mekkában maradt rokonai az iszlám esküdt ellenségei voltak.

Elsősorban Abú Szufján nevéhez kötődik a Mohamed támogató elleni harc. Lánya, a muszlim Ramla elmenekült otthonról, és később Mohamed felesége lett. 624-ben Abú Szufján vezette azt a karavánt, amelynek története a badri csatához vezetett. Mivel itt a legtöbb vezető kurajsita odaveszett, ő vált Mekka legbefolyásosabb emberévé. Több támadást is levezényelt Medina ellen (uhudi csata, árok-csata), míg végül 628-ban megkötötte a hudajbijjai egyezményt, melynek értelmében a felek fegyverszünetet kötöttek, a muszlimok pedig szabadon elzarándokolhattak Mekkába 629-ben. 630-ban aztán a kurajsiták szövetségesei felrúgták a hudajbijjai egyezményt, Mohamed pedig Mekka elfoglalásáról döntött. Abú Szufján érdeme, hogy erre nagyrészt vértelenül kerülhetett sor; a politikus ekkor vette fel az iszlámot, látva, hogy a mekkai istenek haszontalannak bizonyultak.

Abú Szufján ettől kezdve élemedett kora ellenére az iszlám vehemens harcosává vált, a harcban mindkét szemét elvesztette. 650-ben halt meg köztiszteletben álló muszlimként, az imát az ekkor kalifaként regnáló Oszmán vezette emlékére. Oszmán 644 óta töltötte be a közösség vezetőjének szerepét, ám már megválasztása sem volt egyhangú: a kinevezett hatos bizottság két tagja Ali mellett tette le a voksát. Oszmánnal kapcsán később kifogásolták, hogy a rokonait ültette zsíros állásokba – így lett unokatestvére, Marván Medina, Abú Szufján gyermeke, Muávija pedig Szíria kormányzója. Oszmánt nepotizmusa mellett vallásellenességgel is vádolták, végül elégedetlenkedő katonák ölték meg 656-ban. Ekkor Ali foglalta el a kalifátus trónját.

3. A badri csata

A badri csata 624. március 15-én (muszlim időszámítás szerint 2. ramadán 19.) zajlott le az ekkor két éve Jaszribba települt Mohamed próféta hívei, és a gazdag kereskedőváros, Mekka hadserege között.

Az észak-déli karavánkereskedelem ellenőrzéséből meggazdagodott mekkaiak számára kellemetlen tanokat hirdető Mohamedet 622-ben arra késztették, hogy áttelepüljön Jaszrib városába híveivel együtt. Itt döntőbírói minőségben ismerték csak el, bár jómaga azon fáradozott, hogy prófétaságát és küldöttségét vegyék figyelembe. Híveinek ellátásáról csak ideig-óráig tudott gondoskodni maroknyi medinai híve, így új eszközhöz kellett nyúlnia: a dzsáhilijja korában oly gyakori portyázásokra (gazva, tbsz. magází) buzdította a vele együtt áttelepült muszlimokat (muhádzsirún), melyek célpontja kezdettől fogva Mekka karavánkereskedelme volt.

624 januárjában, a pogány kor egyik szent – értsd: harcmentes – hónapjában került sor az első sikeres rajtaütésre, nem messze Mekkától. A kereskedők városa eltökélte, hogy bosszút áll Mohameden és hívein. A sikeres portya hatására egy vezető medinai személyiség, Szaad bin Muádz hajlandóvá vált az iszlám tanítását követő medinai „segítőkkel” (anszár) részt venni a további rablásokban.

Nemsokára hírt kaptak egy mintegy 1000 tevéből álló, Gázából Mekka felé 50 000 dínárnyi összértékű karavánról, amely a tervek szerint Jaszrib közelében haladt volna el. Mohamed és szövetségesei gyorsan kiállítottak egy kb. 320 fős sereget. A karaván vezetője, Abu Szufján azonban értesült a medinaiak készülődéséről, és útirányt változtatott, így áruja békében befuthatott Mekka városába. Mégis harcra került sor, mert az értékes portéka védelmére kirendelt, mintegy 900 fős mekkai különítmény parancsnoka, Abu Dzsahl példát akart statuálni.

Mégoly meggyőző háromszoros túlerő birtokában sem volt szokás harcba bocsátkozni a pogány Arábiában, de rendes esetben ekkora ellenféllel sem bocsátkozott volna harcba a gyengébbik fél. Ebben az esetben mégis csata kezdődött, mert Mohamed meg akarta erősíteni híveinek elkötelezettségét, Abu Dzsahl pedig mindenáron véget kívánt vetni a Mohamed és az iszlám jelentette gondoknak. Ezen túlmenően mindkét sereg olyan pozícióba került, ahonnan a korabeli erkölcsi rend szabályai szerint megszégyenülés nélkül nem vonulhattak vissza.

A csata lefolyása kevéssé ismert. A muszlimok egy kút kivételével eltömték az összes badri vízlelőhelyet, ez pedig nyílt kihívást jelentett az addig egy domb takarásában veszteglő mekkaiak számára. Az ütközet párharcokkal kezdődött, és óriási muszlim győzelemmel végződött. A halott mekkaiak között volt Abu Dzsahl és számos másik városi előkelőség, ami komoly érvágást jelentett a kereskedőelit számára. A jelentős zsákmányt egyenlően osztották fel a résztvevők között.

A badri győzelem mind vallási, mind politikai szempontból fontos esemény volt. A túlerőre mért csúfos vereség sokak szemében az isteni gondviselés jele volt, és mind több medinai karolta fel az iszlám ügyét. Másfelől az is bebizonyosodott, hogy Mohamed és támogatói valódi, komoly fenyegetést jelentenek Mekka kereskedelmére, ezen keresztül pedig társadalmi rendjére és egyáltalán létére is. Az ellencsapás nem sokat váratott magára: 625-ben mekkai haderő indult Medina ellen, és a harcra kényszerítette Uhudnál.

4. A hatalom megszerzése – a Szufjánidák

A Damaszkuszban székelő Muávija vezetésével az Omajjádok Oszmán meggyilkolása jogosságának kivizsgálását követelték, ám ebbe Ali nem volt hajlandó beleegyezni, így a szíriai emír nem tette le neki a hűségesküt. A 658-as sziffíni csata Ali győzelmével zárulhatott volna, ám Muávija pártja tárgyalásra kényszerítette a kalifát. Az elhúzódó egyezkedés során Ali politikai ballépéseivel saját táborának nagy részét elidegenítette magától, és 661-ben meggyilkolták.

Muávija így akadály nélkül vette fel a kalifai címet, és az I. fitnát (polgárháborút) követően konszolidálta helyzetét. Ali hívei (a későbbi síita iszlám elődjei) azonban továbbra is jelentős erőt képviseltek, a belőlül kivált háridzsitákkal egyetemben, de a hidzsázi ún. pietisták elégedetlenkedésétől is tartani lehetett. Ez csak Muávija 680-as halála után robbant ki. Fia, I. Jazíd már kénytelen volt háborút kezdeni a pietisták ellen, de 683-as halála miatt nem arathatott győzelmet a kibontakozó II. fitnában. Kisfia, II. Muávija rendkívül rövid ideig élt, így újonnan felmerült, hogy ki töltse be a kalifai tisztséget.

Fontosabb események:

- 661 – átteszi a székhelyét Damaszkuszba

- Rhodosz és Kréta elfoglalása, hadjáratok Észak-Afrikába és Közép-Ázsiába (Kabul, Bukhara és Szamarkand elfoglalása)

- 680 – Kerbelai csata, Husszain halála (I. Jazíd ellen), ásurá ünnepe

- 683 – a Kába elpusztulása a 2. fitna során (I. Jazíd kontra Medina és Mekka), emiatt a történészek vallástalannak tartják az Omayyádokat

- 712 – Muhammad bin Qasim elfoglalja Szindet és Pundzsábot

5. A Marvándiák felemelkedése és fénykora

A helyzetet a törzsi jellegű ellenségeskedés is bonyolította, ám a kalbiták diadala révén az Omajjádok kezében maradhatott a trón: az öreg I. Marvánnal a család egy másik ága került trónra. Mivel Marván hamarosan meghalt, fia, Abd al-Malik (685–705) feladata volt a válság kezelése, amit sikerre is vitt. Nem csak a háridzsiták, síiták és a mekkai ellenkalifátus leverésében ért el sikert, még a közigazgatás megreformálására és az önálló pénzverés kialakítására is maradt ideje, eközben óriási ráfordítással a jeruzsálemi Sziklamecset megépítésére is gondot fordított.

Abd al-Malik utolsó évei és fia, I. al-Valíd regnálása (705–715) tekinthető a kalifátus fénykorára. Ekkor indult be a terjeszkedés utolsó hulláma, miközben a birodalmon belül béke honolt. Al-Valíd érdeme a damaszkuszi Omajjád-mecset felépíttetése. Mindeközben a birodalom pénzügyi stabilitása is megmaradt.

Al-Valídnak még három fivére nyerte el a trónt, először a kicsapongó életvitelű Szulejmán, aki viszont Marván egy másik fiától származó unokáját, II. Omárt (717–720) tette hatalomra. Omár rendkívül vallásos és puritán volt, és nézeteit a kormányzatban is igyekezett meghonosítani takarékoskodással, a vallási előírások betartatásával és a muszlimok közti egyenlőség betartatásával. Ő az, aki az ahl al-kitáb jogállását szabályozza. Törekvései az uralkodó elit körében ellenségességet váltottak ki, és nem egészen másfél év után megmérgezték. Az utókor mégis őt tekintette a legjobb Omajjádnak, később gyakran emlegették, mint az „ötödik helyesen vezetettet”.

Fontosabb események:

- 686 – Al-Mukhtar-féle felkelés Kúfában, aki Muhammad ibn al-Hanafiyyát támogatta, aki Ali leszármazttja volt; Khazir folyói csata

- 691 – Irak visszafoglalása

- 692 – Mekka visszafoglalása

- 692 – a jeruzsálemi Szikla-Dóm felépítése

- az arab lesz a birodalmi közigazgatás nyelve

- törzsi feszültségek a táborvárosokon belül is

- a Mardzs Ráhiti csata miatt szembererül egymással a Qaysz (Abdalláh ibn az-Zubayrt támogatták, Mekka, mekkai törzsek, nomádok) és Kalb (Omayyádok, dél-arábiai törzsek, letelepedettek) törzs

- a mawáli kérdése: nem-arab muszlimok; mivel nem tartoztak a törzsekbe, másodrangú állampolgárnak számítottak; eltérő adózás a föld után, ami elégedetlenséget szült; követelték, hogy muszlimokként ők is kevés adót fizessenek; az iszlám egyetemessége vs. az arab törzsek szupremációja; II. Omár és Hisám lesz az, aki rendezi a kérdést, és a földadót elválasztja a fejadótól; ezután a föld után kell adózni, akár muszlim valaki, akár nem; a földek egy része megmaradt usr-földnek, de ez már a későbbiekben nem változott

6. al-Hadzsádzs bin Yusszef

Irak kormányzója Abd al-Malik és al-Valíd alatt. Szíriából hozatott csapatokat, hogy fenntartsa a rendet, és új táborvárost alapított, Wasitot.

7. A dinasztia hanyatlása és bukása

Omár halála után megint Abd al-Malik fiai, III. Jazíd (720–724) és Hisám (724–743) kerültek a trónra. Hisám minden stabilizáló intézkedése és vallás felé való nyitása ellenére uralkodása alatt már érezhetőek voltak a válság jelei: az Abbászidák megkezdték agitációjukat, hosszú idő óta komolyabb síita és háridzsita zavargások kezdődtek, és a birodalom terjeszkedése is végleg leállt (732 – poitiers-i csata).

Az igazi baj Hisám halála után kezdődött. 744-ben polgárháború robbant ki a családon belül, mely a kalifák gyors váltását eredményezte, valamint felborította az addig gondosan felügyelt pénzügyeket, és lehetővé tette a mind nyíltabb dinasztiaellenes agitációt, illetve a távoli tartományok önállósodását. II. Marván, I. Marván egy harmadik gyermekétől származó unokája hiába bizonyult fáradhatatlan harcosnak: a 747-ben kezdődött abbászida forradalom 749/750-ben elsöpörte az Omajjádok kalifátusát.

Asz-Szaffáh, az új kalifa nem bízta a véletlenre hatalmának biztosítását: ahány Omajjádot csak elért, egy békülési találkozó keretében lemészároltatott. A család ettől kezdve nem játszott szerepet a kalifátus életében, bár Hisám unokája, Abd ar-Rahmán független emírséget (a 10. századtól kalifátus) alapított az Ibériai-félszigeten.

Fontosabb események:

- Hisám Resafába, Észak-Szíriába helyezi székhelyét

 

8. az Omayyád uralom jellemzése

 

A későbbi Abbászida kalifátus hivatalos propagandája előszeretettel terjesztette az Omajjádok erkölcstelenségének, vallástalanságának hírét, amely azonban a későbbi Abbászidákkal összemérten semmiképpen sem nevezhető kirívónak. Azt is a fejükre olvasták, hogy az iszlám elveit megvalósító kalifátus helyett despotikus „királyságot” (mamlaka) hozott létre – ez azonban a korai abbászida törekvésrekre legalább ugyanilyen mértékben igaz.

Az Omajjádok kedvező helyzetben voltak abban a tekintetben, hogy nem volt számottevő belső hatalmi ellensúlyuk. Az iszlám birodalmi méretekre való alkalmazásának lehetősége a 9. század elejére alakult csak ki igazán, addig a kompiláció és rendszerezés időszaka zajlott. Ez lehetővé tette az Omajjád kalifák – és ugyanígy az első Abbászida uralkodók – számára, hogy saját akaratuknak megfelelően alakítsák politikájukat. Al-Mamún és utódainak törekvése, amely egyféle inkvizícióval (mihna) igyekezett a kalifa számára biztosítani ezt a jogot, már kudarcot vallott az új, hit- és jogtudósokból (ulamá va fukahá) álló elit ellenállásán.

Ennek ellenére az Omajjádok sokszor világias viselkedése alattvalóik nem kis részét elidegenítette tőlük. A legfőbb problémát az arabelvűség jelentette. Ez azt jelentette, hogy pusztán az arab származású muszlimokra támaszkodott, már csak pénzügyi megfontolásokból is – a nem muszlim alattvalók ugyanis több adót fizettek, mint a muszlimok, raádásul az iszlám új hívei a kizsákmányolt földműves tevékenységgel is felhagytak, amivel még inkább csökkentették a kincstár jövedelmeit, így a tömeges áttérések jelentős bevételkiesést jelentettek. Al-Haddzsádzs, a keleti tartományokért felelős híres-hírhedt emír épp ezért például meg is tiltotta a 8. század elején az irániak áttérését, és a későbbiekben is csak II. Omár és Hisám próbált meg valamelyest kedvezményeket nyújtani az új muszlimoknak, akik ráadásul áttérésükkor kénytelenek voltak valamely arab törzshöz csatlakozni mint kliensek (maválí).

A „másodrendű muszlimok” természetesen elégedetlenek voltak a helyzetükkel, főleg, hogy a Korán rendelkezései alapján hivatkozhattak arra, hogy az iszlám minden hívének egyenlőnek kell lennie. Az eredetileg politikai, később mindinkább vallási jellegű mozgalmak, a háridzsita és síita irányzatok könnyűszerrel találtak támogatásra az elégedetlenek körében.

Tovább súlyosbította a helyzetet, hogy az arabok a félelmetes ütemű terjeszkedéssel szétszóródtak a birodalomban, számarányuk mind alacsonyabbá vált a népesség körében, és még ezt a mind gyengébbé váló bázist is politikai ellentétek osztották meg (ld. kalbiták és kajsziták villongásai). A hódítások leállásával ráadásul mindinkább legitimációját vesztette a birodalomszerző arabok privilegizálása.

Ilyen körülmények között nem csoda, hogy az Omajjádok belháborújával és egyes kalifák alkalmatlanságával súlyosbított helyzet a dinasztia elsöpréséhez vezettek.

Június 23, 2011 | Categories: arab szak államvizsga - MA felvételi tételek, arab történelem, történelem | Hoszzászólás »

az omayyádok leszármazási táblázata

 

c 4, 9, 10

 

Június 23, 2011 | Categories: arab szak államvizsga - MA felvételi tételek, arab történelem, történelem | Hoszzászólás »

az abbászidák

c 5

Abbászida birodalom

 

1. összefoglaló

 

Az Abbászidák (Abbász-törzs) a mekkai Kurajs törzs egyik klánját alkották, amely közeli rokonságban állt Mohamed prófétával – alapítója, a névadó al-Abbász éppúgy Abd al-Muttalib fia volt, mint Mohamed apja, Abdalláh. Politikailag sokáig nem képviseltek súlyt, majd a 8. században szervezkedni kezdtek az Omajjádok ellen, és végül ők álltak annak a mozgalomnak az élére, mely 750-ben végleg megdöntötte az első kalifadinasztia hatalmát. A hatalmi centrumot Szíriából Irakba áthelyező új dinasztia kezdettől fogva számos vallási és szociális jellegű belső zavargással kellett, hogy szembenézzen, ami azt eredményezte, hogy hatalma a 9. század közepén hanyatlásnak indult. Addig azonban asz-Szaffáh (749/750–754) utódai félelmetes erővel rendelkeztek. A legismertebb Abbászida, az Ezeregyéjszaka meséiben is helyet kapó Hárún ar-Rasíd (786–809) még adófizetésre kényszerítette a Bizánci Birodalmat és még Nagy Károly frank császárral is szívélyes diplomáciai kapcsolatban állt.

A válság nyitánya ar-Rasíd fiainak polgárháborúja volt, melyet különféle hadúri emírdinasztiák felemelkedése követett. Ezek ellensúlyozására a kalifátus rabszolgaseregek (ld. gilmán) felállításával kísérletezett, ami katasztrofális hatással volt az események kimenetelére: a zömmel törökökből álló haderő elsődleges politikacsinálóvá lépett elő a század második felében. Ekkor még kemény harcok árán úgy-ahogy sikerült megállítani a hadurak önállósodását, de 905 után ismét rohamos hanyatlás indult meg: 936-ban a kalifa maga kérte egy környékbeli sejk, Ibn ar-Ráik védelmét, 945-ben pedig végleg az egyik katonadinasztia, az iráni Buvajhidák felügyelete alá került a kalifátus. Szerepe pusztán az egyes részfejedelmek hatalmának legalizálása volt, hiszen a hatalom alapja elméletileg a kalifa által kiadott kinevezés volt.

Az 1258-as mongol hódításig a bagdadi kalifák csupán névlegesen uralkodtak. Ezt követően az egyiptomi mamelukok vették őket magukhoz, és egészen 1517-ig itt gyakorolták névleges hatalmukat minden politikai súly nélkül. Amikor III. al-Mutavakkiltól a hódító I. Szelim, az Oszmán Birodalom szultánja 1517-ben megszerezte maga és utódai számára a tisztséget, ennek már semmiféle politikai jelentősége nem volt.

 

2. eredetük

 

Bár al-Abbász Mohamed nagybátyja volt, az abbászidák szorosan véve nem tartoztak a szűk családhoz, az ún. ahl al-bajthoz (ezt elsősorban az alidák, Ali ibn Abí Tálib és Fátima az-Zahrá utódai hangsúlyozták), és nem is játszottak komolyabb szerepet az arab és iszlám világ történetében egészen a 9. századig. Maga al-Abbász a szahába, a prófétai társak közé tartozott. Két fiát, Fadlot és Abdalláhot szintén a társak közé számítják, ő maga kiváló vallástudós és hagyományozó volt; az I. fitna során unokatestvére, Ali pártját fogta.

Abdalláh utódai áttelepültek Palesztina területére, és a tudósítások szerint II. Jazíd (720–724) kalifátusa alatt kezdték meg agitációjukat az Omajjádok ellen. Ostorozták az uralkodó körök vallástalanságát és korrupcióját, illetve az iszlám egységét hirdetve elítélték azok maválíval – iszlámra áttért, mégis másodrangú alattvalóként (mavla = kliens) kezelt alattvalókkal – szembeni bánásmódját. Hisám kalifa idejére elsősorban Hurászánban folytatott, Kúfa hagyományosan Omajjád-ellenes városából irányított agitációjuk mind látványosabbá vált, ezért a központi hatalom több hívükkel és családjukkal szemben is megtorlást alkalmazott.

 

3. az abbászida forradalom

 

Szervezkedésüket megkönnyítette, hogy Muhammad ibn al-Hanafijja fia, Abú Hásim halála után Abdalláh ibn al-Abbász unokáját, Muhammad ibn Alit ismerték el utódjának a hajdani Muhtár-féle – egyébként síita – mozgalom hívei. Ez a központi mag Hurászánt választotta szervezkedésének helyszínéül, mely az alidák törekvéseitől mindeddig mentes maradt – azaz a népességnek nem volt kifogása az abbászidákkal, mint „családhoz nem tartozókkal” szemben –, jelentős számú maválí élt itt, és a népes arab katonaságot törzsi ellentétek (ld. kalbiták és kajsziták) osztották meg. Ráadásul ez a távoli, belső és külső harcokkal terhelt vidék viszonylag rejtve volt a központi hatalomtól is. Az abbászidák követelései, valamint a tény, hogy elutasították a próféta családjának természetfelettiségét, azaz elhatárolódtak a túlzó síitáktól, a térség számos muszlimja számára nagyon rokonszenves volt. Emellett igyekeztek a síitákat is megnyerni ügyüknek, akik bizonyos Muhammad ibn Abdalláhot, a „tiszta lelket” (an-Nafsz az-Zakiyya), Ali al-Haszan nevű fiának dédunokáját tervezték trónra juttatni.

A mozgalom vezetésében kulcsszerepet játszott a kúfai vezető, Abú Szaláma, de még inkább a karizmatikus, később is rengeteg saját hívet maga mögött tudó mervi perzsa, Abú Muszlim. Abú Muszlim vezetésével 747-ben bontottak fekete zászlót az abbászidák – vezetőjük ekkor Ibráhím, Muhammad ibn Ali fia – hívei. II. Marván, aki a családja, illetve síita és háridzsita lázadók ellenében egyaránt kénytelen volt helytállni, Naszr ibn Szajjár hurászáni helytartó 748-as halálát követően kénytelen volt azzal szembesülni, hogy Irán elveszett számára, és az abbászidák betörtek Irakba. Hiába fogták el és ölték meg Ibráhímot a börtönben, fivérét, Abú l-Abbászt kalifává kiáltották ki Kúfában. 750 januárjában a Nagy-Záb menti csatában Marván kimerült és demoralizált hadseregét szétverték az abbászidák. Marván Egyiptomba menekült, ahol a nyáron megtalálták és meggyilkolták. Abú l-Abbász nem bízta a véletlenre helyzete biztosítását, ezért egy békülési lakoma során legyilkoltatta az összes Omajjádot, és a kegyes II. Omár valamint a nagy hódító I. Muávija kivételével elődjeik maradványait is kihantolták. Csak egy tudott megmenekülni, Hisám unokája, Abd ar-Rahmán, aki 756-ban önálló emírséget szakított el a maga számára az Ibériai-félszigeten.

 

 

4. A berendezkedés

 

Abú l-Abbász az Omajjádok legyilkolásáért érdemelte ki az asz-Szaffáh (a mészáros) melléknevet. Később minden utódja uralkodói melléknevén kormányzott. 754-es halála után fivére, a két trónkövetelővel szemben is diadalt arató al-Manszúr (754–775) volt az, aki ténylegesen megszilárdította pozícióját: a síita Kúfából 762-ben az újonnan épített fővárosába, Bagdadba költözött. Ezáltal a nyugati térség (Észak-Afrika, Egyiptom és Szíria) veszített súlyából a birodalmon belül. Itt kapott helyet a kalifa udvara, tekintélyes adminisztrációja és a központi hadsereg, az ún. hurászáni gárda.

Az Omajjádok bukásával számos elégedetlenkedő csoport maradt talpon, sőt újak születtek. Az arab törzsi viszálykodás nem szűnt meg, bár súlyát vesztette, ugyanis a maválí egyenjogúsításával az arab alattvalók befolyása jelentősen csökkent. A háridzsiták fundamentalista elképzeléseit természetesen az abbászidák sem kívánták megvalósítani, és a síiták is kénytelenek voltak tudomásul venni, hogy kihasználták őket és hazudtak nekik. 755-ben a veszedelmesen nagy hatalomra szert tett Abú Muszlim meggyilkolásával majdnem fél évszázadig tartó lázongás vette kezdetét a keleti tartományokban, melynek ideológiai hátterét különféle szinkretisztikus nézetek képezték. Az Omajjádok hívei is gyakorta lázongtak Szíriában és Egyiptomban. Al-Manszúrt a fia, al-Mahdí (775–785) követte a trónon. Az ő idejére annyira megerősödött a központi hatalom, hogy a különféle lázongások ellenére megkezdődtek a Bizánci Birodalom elleni hadjáratok, melyekben már trónörökösként kitűnt a kalifa kisebbik fia, Hárún ar-Rasíd, aki 782-es hadjáratával a Boszporuszig hatolt, és adófizető vazallussá tette a képrombolási harcokkal foglalkozó császárságot.

 

 

6. Kiterjedése

 

Az Abbászida Kalifátus nagyjában-egészében az Omajjádok uralma alatt álló területeket örökölte keleten, ám Észak-Afrikában és az Ibériai-félszigeten sosem adódott mód rá, hogy megszilárdítsák hatalmukat. Ennek megfelelően kettős igazgatási rendszert alakítottak ki, mely központi és periférikus tartományokat különböztetett meg. Ez utóbbiakból csak alkalmanként származtak jövedelmek, és általánosságban csak lazán függtek a központi hatalomtól. Ennek megfelelően viszont a központi tartományok – mindenekelőtt Mezopotámia, Szíria, Egyiptom és Nyugat-Irán – szigorú ellenőrzés alá kerültek. A központ Damaszkuszból átkerült az al-Manszúr kalifa által 762-ben alapított Bagdad városába.[1]

Hárún ar-Rasíd kalifa (786-809) uralkodása alatt virágzó korszakát élte az arabok birodalma. Fellendült a kereskedelem, a mediterrán térség városaiból (elsősorban Kairó, Akkon és Antiochia) hosszú kereskedelmi útvonalak indultak Európába, Közép-Afrikába és Indiába. 758-ban már jelentős arab kereskedői kolónia élt Kanfúnban (mai Kanton) is.[1] Egyes kereskedők és tudósok eljutottak az ázsiai sztyeppék nomád törzseihez, köztük a magyarok őseihez, ahonnan jelentős őstörténeti írásokkal tértek vissza. Legismertebbek Dzsajháni, Ibn Ruszta és Gardízi leírásai.

 

 

7. Kultúra és tudomány

 

A korszakban az arab hódítók uralmát az Iszlám világ legtöbb területén felváltotta a helyi, nem arab elit uralma. Az arab nyelv és az általa közvetített kultúra azonban széles körben elterjedt, és hozzájárult mind a kultúra, mind a távolsági kereskedelem fellendüléséhez. A kalifátus korában a Szeleukidák által hátrahagyott hellenisztikus kultúra továbbfejlődött, az iszlám művelődési központokban több ezer arab fordítás készült az antik és zsidó nyelvű alkotásokról: ezekbe beletartoztak a görög filozófiai művek, számtani és mértani könyvek. Ez okozta az arab tudományok látványos fellendülését, mind a csillagászatban (iránytű), kémiában (alkímia) és matematikában. A tudományos eredmények a 12. század-ban, az antik művészet és filozófia maradványai pedig csak a keresztes háborúk hódításai során jutottak el Európába.

A hellenisztikus örökség mellett a kínai tudomány vívmányai is eljutottak az arab világba.A 751-ben Talasznál ejtett foglyoktól eltanult papírkészítés például gyorsan elterjedt az egész birodalomban, Hárún ar-Rashid kalifa idejében már működtek papírmalmok Bagdadban, és 900 körül eljutott a technika a mai Spanyolország területére is.

A Kalifátus nagyvárosai messze túlszárnyalták a kor európai városait. Córdoba fénykorában (a 10. században) körülbelül félmillió lakost számlált, falai között kb. 250 000 ház állt, 80 000 üzlet működött, valamint 471 dzsáminak és egy nagy hírnévnek örvendő egyetemnek adott otthont. A korszak legnagyobb keresztény városa, Bizánc, talán negyedmillió főt számlálhatott a 9. században.

 

 

8. Hanyatlás

 

A 8. század-ra az óriási területet már nem lehetett egyben tartani, a szélső tartományok sorra leváltak, majd önállósultak. Az Omajjádok átvették az uralmat a Ibériai-félszigeten, így jött létre a független Córdobai emírség (755), Egyiptom pedig a Fátimida dinasztia kezére került 969-től. A Fátimidák, majd erre válaszul az ibériai Omajjádok a kalifai címet is felvették.

 

ugyanaz a weis-greenből:

 

9. Mit jelentett az abbászida forradalom a muszlim államiság életében?

 

- soknemzetiségű birodalom, a siitákra és a mawálira támaszkodott

- perzsa hivatalnoki kar, barmakidák

- egyenlőségre épülő egyetemes iszlám birodalom

- zsoldos hadsereg: khurászáni gárda

- polgári arisztokrácia: kormányzathoz kötődő személyek, személyes vagyonnal rendelkezők, hivatalnokok, földbirtokosok, culamā’

- vallási buzgalom, birodalmi örökség

- hatalmas vagyonok felszabadítása és béke – kereskedelem, bankok, textilipar, kézművesség, utazók

- a vagyon forrása a föld

 

10. Mi volt az autokrata és konstitucionalista blokk küzdelmének lényege és miféle politikai erőket képviseltek?

 

- a Korán örökkávalóságának tana

- cezaropapizmus, muctaziliták

Ez a kalifa és az ulemák közötti “vita” a Korán eredetével kapcsolatban, pl.

Az előző szerint teremtett, az utóbbi szerint öröktől való.

al-Mamún: dekrétum kiadása arról, h a K. teremtett> ezért értelmezni kell, ez pedig a kalifa feladata >> nem volt népszerű

összeütközés a vallási hatalom kérdésében

az autokrata blokkhoz (kalifa) csatlakoztak a mutaziliták is

al-Mutawakkil kalifa vonta vissza a népszerűtlen tanítást > kiegyezett a két blokk

 

11. Miféle sajátosságok jellemezték az abbászida kalifátus első 100 évét?

 

- soknemzetiségű birodalom, a siitákra és a mawálira támaszkodott

- perzsa hivatalnoki kar, barmakidák

- egyenlőségre épülő egyetemes iszlám birodalom

- zsoldos hadsereg: khurászáni gárda

- polgári arisztokrácia: kormányzathoz kötődő személyek, személyes vagyonnal rendelkezők, hivatalnokok, földbirtokosok, culamā’

- vallási buzgalom, birodalmi örökség

- hatalmas vagyonok felszabadítása és béke – kereskedelem, bankok, textilipar, kézművesség, utazók

- a vagyon forrása a föld

- arabizáció, magaskultúra, költészet, tudományosság, irodalomkritika, próza: ḥadīṯ, sunna, tafsīr, tārīḫ, filológia, adab

 

12. Miféle siíta irányzatok voltak az abbászida időszakban és mi jellemezte azokat?

 

- Az cAbbászidák viszonya a sícitákkal ellentmondásos volt. Általában politikai ellenfélnek tartották és üldözték őket. Egyik részüket teljesen elutasították, szélsőségeseknek (ġulāt) nevezték őket. Perzsa és gnosztikus eredetű nézeteket tulajdonítottak nekik. A többi sícita valamelyest mérsékeltebb nézeteket vallott. Az cAbbászidák eredetileg sícita jellegű tömegmozgalom támogatásával kerültek hatalomra, de a sícita törvények elutasították a hatalmukat. Al- Manṣūr kalifa (136/754- 158/775) idejében sícita felkelés tört ki, amelyet még egy híres jogtudós, Mālik ibn Anas is támogatott, de ezt fegyverrel elverték. Al-Mahdī kalifa már a békére törekedett, de utódai, al-Hādī (169/785- 170/786) és ar-Rašīd (170/786- 193/809) folytatták a korábbi sícita ellenes politikát. Al-Ma’mūn kalifa ismét békülni próbált, de ez is kudarcba fulladt. Olykor békében éltek, olykor pedig üldözték őket. Az cAbbászidák a Próféta családját tágabb értelemben értelmezték, azaz belevették cAlī és al-cAbbās leszármazottait, ezzel szemben a síciták értelmezése szerint kizárólag cAlī utódai tekinthetők elfogadottnak. A sícitákkal megromlott az cAbbászidák kapcsolata, ezért a szunnita iszlám felé fordultak.

ötös síciták (záiditák): Zaidiyya, Zaidism or Zaydism (Arabic: الزيدية az-zaydiyya, adjective form Zaidi or Zaydi) is a Shī’a madhhab (sect, school) named after the Imām Zayd ibn ˤAlī. Followers of the Zaidi fiqh are called Zaidis (or occasionally, Fivers by Sunnis).

hetes ( iszmáiliták): The Ismāʿīlī get their name from their acceptance of Ismāʿīl ibn Jaʿfar as the divinely appointed spiritual successor (Imām) to Jaʿfar aṣ-Ṣādiq, wherein they differ from the Twelvers, who accept Mūsà al-Kāżim, younger brother of Ismāʿīl, as the true Imām.

 

tizenkettes (imámita): http://en.wikipedia.org/wiki/Imam; itt a 12 imám listája

 

13. Mit jelentett a muszlim nemzetköziség és melyek voltak azok a tényezők amelyek a sokféle muszlim részfejedelemséget egységben tartották?

 

Az arab hódítások következményeként Kína határától az Atlanti- óceánig terjedő térség egyetlen, hatalmas gazdasági egységgé változott.  Ez nagy előnyökkel járt, pl nyersanyagokat lehetett szállítani távoli helyekre, ezáltal lehetővég tette különböző iparágak fejlődését. Ilyen például a textilipar, amelyet a máshonnan származó gyapjú és máshol előállított festékek segítettek előre. Az egyiptomi üvegiparra nagymértékben hatott az iraki technika. 3. hasznos következmény a pénz szabad áramlása. Végül pedig lehetőség nyílt kész termékekkel való kereskedelemre, ami az ipart és a kereskedelmet is segítette. A kereskedelem nem csak a birodalomra korlátozódott, így Nyugaton főként a szaharai és a szub-szaharai Afrikára, Keleten Indiára és más régiókra is. Afrikából származott az arany, keleti termékek voltak a luxuscikkek. Ilyen pl az illatszerek, fűszerek, drágakövek, selyem és a festék szintén. Tengeri és szárazföldi utakat egyaránt használtak, de a tengeri jelentősebbnek számított. Jelentős tengerparti városok jöttek létre a Perzsa-öböl partján. Kereskedelmi kapcsolat fűzte őket az északi népekhez is, különösen a Volga- vidékén élőkhöz, ezáltal Skandináviából származó állatbőrhöz jutottak. A muszlim kereskedők által az iszlám is hódított, Közép-Ázsiában, Indiában, Délkelet-Ázsiában vagy éppen Kínában ők voltak a kizárólagos képviselői. Az cAbbászida kor virágzása idején szerény volt a kereskedelem az iszlám világ és Nyugat-Európa között. Henri Pirenne francia történész elmélete szerint az arab hódítások megtörték a mediterrán világ gazdasági egységét. A Mediterráneum gazdasági egysége helyett az arabok új szárazföld-központú egységet teremtettek, amely egyesítette a térség déli és keleti partvidékét a Kelet térségével. A gazdasági fejlődéssel a népesség növekedése is együtt járt, ez köszönhető volt a magasabb születési aránynak, illetve a kedvezőbb egészségügyi- és életkörülményeknek. Afrikából rabszolgák, Közép-Ázsiából pedig türk rabszolgakatoná k áramlottak a birodalomba. A lakosság leginkább a városokban növekedett meg, ez segítette az urbanizációt.

 

14. Mi a különbség a kalifa, a vezír, az emír, a szultán és az amir al-umara’ tisztsége között?

 

Kalifa (Arabic: خليفة‎; /khalīfah/) az állam feje és az umma vezetője; Mohamed politikai utóda, nem csak politikai, hanem vallási vezető is egyben; Amīr al-Mu’minīn (أمير المؤمنين): a hívők fejedelme

Vezér, vezír ((Persian: وزير) tanácsadó, vagy miniszter, javarészt politikai, néha vallási tisztség; maga a tisztség perzsa eredetű; a Nagy Vezér általában a kormány feje, aka. miniszterelnök;

Emír (أمير; amīr): vezető, katonai parancsnok, herveg;

Szultán (سلطان‎): az, akinél a hatalom van; az abbászidák alatt a kormányzó, az oszmán-törökök alatt az uralkodó;

 

15. Gazdasági virágzás és a vagyonos rétegek növekedése

 

- a rablóhadjáratok során szerzett zsákmány miatt hatalmas vagyonok halmozódnak fel

- a hatalmas vagyonok a táborvárosorban koncentrálódnak

- két pénzérme: dínár és dirhem

- a pénz elősegítette a banki tevékenységet

- ipar: textil, üveggyártás, fazekasság, illatszerek, kereskedelem

- jeletős urbanizáció: kis-, és nagykereskedők

- közös kereskedelmi vállalkozások: a befektető rábízott egy összeget a kereskedőre, és részesedett a haszonból; a haszon jogosságát az iszlámjog nem kérdőjelezte meg; a hanafita jogi iskola dolgozza ki a kereskedelmi jogot

 

16. Küzdelem a vallási hegemóniáért

 

- a Korán teremtettségének kérdése körül forognak;

- al-Macmún kiadott egy rendeletet, amely szerint a Korán teremtett (muctazilitákat államvallássá elmelte), ez ellenállást váltott ki az culemá köreiben

 

17. Arabizáció és arab kultúra

 

- az arab lett a közigazgatás és a kultúra nyelve, az iszlám miatt

- arab magaskultúra, és arab köznapi kultúra, ahol az arab elemek a helyi szokásokkal keverednek

- curdi-költők: eltávolodtak a hagyományos qászidától, és a szerelmet önálló témaként dolgozták fel; al-Aḫtal, Al-Farazdaq

- új költészet: Abúl-Atáhiya, Abú Nuwás (Harún ar-Rasíd alatt)

- az irodalmi kritika erős fejlődése, terjengősség

- jelentős prózairodalom: hadísz, tafszír, naḥw (nyelvészet), adab (szépirodalom), levélirodalom, Kalila és Dimna, fordítások, filozófia, tudományosság (mágia, orvostudmány, matematika, csillagászat, földrajztudomány, új eszközök)

 

18. Az Abbászidák bukása

 

- Harún után polgárháború (8o9-813)

- zanğ-felkelés: 869-883; a Dél-Irakban mocsárlecsapoláson dolgozó fekete-afrikai rabszolgák felkelése, vezetőjük egy alida; elfoglalták Dél-Irakot és Khúzisztánt, elvágták a kereskedelmi útvonalakat

- a Buwayhidák foglalják el

- a bukás okai: társadalmi nyugatalnság, elszakadási tendenciák

- feszültségforrások: gazdag arisztokrácia, szegény köznép; adószedők mohósága (az adó a termés fele és 1/5-e között változott); beduinok s rabszolgák tömegei; török rabszolga-katonaság (gilmán); független államok létrejötte a 9. században; nem volt egységes a birodalom;

Június 22, 2011 | Categories: arab szak államvizsga - MA felvételi tételek, arab történelem, iszlám tudománytörténet, történelem | Hoszzászólás »

kháridzsiták

b 6, 7, 8

Háridzsita irányzatok

A háridzsita irányzat alapvetően politikai síkon különült el az iszlám más irányzataitól és erősen hatalomellenes felfogást képviselt. Míg az első két kalifát, Abu Bakrt és I. Omárt elismerik „helyesen vezetettnek” (ld. Rásidún), addig Oszmánt már káros újítások (bida) bevezetésével vádolják. A háridzsiták különválására az első fitna során került sor, amikor kiváltak Ali hívei közül, mert elutasították az egyezkedési kísérletét Muávijával, a lázadó szíriai helytartóval. Az ezt követő századokban számos szociális alapú, államellenes felkelés számára szolgáltattak ideológiát.

A háridzsitáknak három főbb irányzatuk alakult ki, az azrakiták, a sufriták és az ibáditák. Ezek közül napjainkra egyedül az ibáditák maradtak fent, Omán területén. Az azrakita és a sufrita irányzatok minden más muszlim csoportot hitehagyottnak minősítettek és az ellenük való folyamatos hadviselés doktrínáját vallották. Ennek köszönhetően az iszlám világban számos szerző aposztrofálja napjaink fundamentalista mozgalmait neo-háridzsitaként.

Június 22, 2011 | Categories: arab szak államvizsga - MA felvételi tételek, arab történelem, iszlám, iszlám jog, iszlám tudománytörténet | Hoszzászólás »

síiták

b 6, 7, 8

 

Síita irányzatok

 

a. Ali és a mozgalom gyökerei

 

Az iszlám történetének első nagy szakadása nem sokkal az iszlám megjelenése és Arab-félszigetet egyesítő diadala után következett be. Mohamed próféta 632-es halálakor nagy valószínűséggel nem rendelkezett arról, hogy ki vezesse utána a nemrég jórészt erővel összekovácsolt muszlim közösséget (umma), ami így a szétesés szélére került. Társai (szahába) azonban gyors döntést hozva megválasztották maguk közül a „helyettesét” (halífa, azaz kalifa), Abu Bakrot. A síita források szerint ekkor a kétségkívül kegyes életet élő, de még viszonylag fiatal és tapasztalatlan Alit illette volna a közösség vezetésének joga, és állítják, hogy Ali Mohamed egyértelműen kinevezett (vaszí) utódja volt. A szunnita forrásanyag kimutatható ellenállásról csak a harmadik kalifa, Oszmán (644–656) idejéből tud: I. Omar rendelkezése szerint egy társak közül választott döntőbíróságra hárult az új kalifa megválasztása, és Oszmán mellett az immár érett korú, érdemdús Ali volt a nagy esélyes. Ali ezt követően afféle passzív rezisztenciába vonult, és – ha bizonyíthatóan nem is támogatta a kalifa elleni lázongást – kapva kapott az alkalmon, amikor 656-ban a járadékaikkal elégedetlen egyiptomi katonák meggyilkolták Oszmánt.

 

Ali a társadalmi elégedetlenség egyik központjába, Irakba tette át székhelyét Medinából. Kúfa nemrég alapított városa, illetve a szintén nemrég létrehozott baszrai helyőrség a későbbiekben is a síita mozgalom központjául szolgált, és számos kultikus hely fekszik Mezopotámia területén mind a mai napig. A meggyilkolt Oszmán a befolyásos Omajjád család sarja volt. Távoli rokona, Muávija szíriai helytartó halálhírére nem volt hajlandó felesküdni Alira, míg az igazságot nem szolgáltat. A kalifa nem így cselekedett, hanem haddal indult Damaszkusz ellen: kitört az I. fitna. A 657-es sziffíni csata azonban Muávija ravaszságának hála döntetlenül végződött, és súlyosan megtépázta Ali tekintélyét. Míg a háttérben tárgyalások folytak, Ali az őt túl enyhe fellépése miatt elmarasztaló hívei (a később külön szektává váló háridzsiták) ellen vonult, miáltal még több hívét idegenítette el magától. A továbbiakban már ütközetre sem került sor: Alinak nem maradt elég ereje a támadásra. 661-ben egy hajdani híve a kúfai mecsetben gyilkolta meg, nyughelye fölé épült később Nedzsef városa.

 

b. Haszan és Huszajn

 

Alinak két fia született Fátima az-Zahrától, Mohamed lányától: Haszan és Huszajn. A kúfai muszlimok Haszannak esküdtek hűséget, de saját táborának zúgolódása és Muávija nyomása hatására ez utóbbi javára lemondott követeléséről. Ettől kezdve élete végéig Medinában élt visszavonultan, a híradások szerint több száz felesége és ágyasa társaságában az omajjád medinai emír, Marván ibn al-Hakam felügyelete alatt. 669-ben halt meg, egyes síita források szerint megmérgezték. Halálát követően jóval agilisabb öccse, Huszajn lett a család feje, így a harmadik síita imám.

Amikor 680-ban meghalt Muávija, az elsősorban iraki városokban (Baszra, Kúfa) tömörülő Ali-pártiak üzenetet küldtek a hidzsázi visszavonultságban élő Huszajnnak, miszerint készek támogatni igényét a trónra. Huszajn, aki addig sem ismerte el Muávija fiát, Jazídot kalifának, népes családjával és kis kísérettel elindult, miután kémeivel ellenőrizte a kúfai helyzetet. Az Omajjádokhoz hű iraki kormányzó tőrbe csalta, és az Eufrátesz partján, Kerbela közelében lemészároltatta csapatát (október 10. a keresztény naptár szerint, az iszlám holdnaptár alapján muharram 10.). Huszajn fejét Damaszkuszba küldték, ahol Jazíd eltemette. (A fej utóbb állítólag Kairóba repült.) Hasszán, illetve elsősorban Huszajn halálára, a kerbelai tragédiára a síiták a keresztény középkori misztériumjátékokhoz hasonló szertartásokkal emlékeznek. A Kerbela emlékét felidéző ünnepségeken (asúra) a keresztény flagellánsokhoz hasonló, önostorozó, sőt önmagukat karddal, késekkel vagdaló szerzetesek is részt vesznek olykor.

 

c. A vallássá válás útján

 

A kerbelai csata igen jelentős lépés volt a sía politikaiból vallási mozgalommá válásának folyamatában, mert két fontos tényezőt teremtett meg hozzá: a később rendkívül gazdaggá váló mártírkultuszt és a hívek önmarcangoló bűnbánatát. Az első bűnbánók, az ún. tavvábok alapvetően azért vádolták magukat, mert féltek segítséget nyújtani Huszajnnak és kis csapatának, pedig a közeli Kúfából megtehették volna. Muharram 10-én tartják a síiták az ásúrá elnevezésű emléknapot, ilyenkor gyakoriak az eseményeket felelevenítő misztériumjátékok (taazija), illetve sokan nyilvános önkínzást folytatnak.

A háttérbe szorult síiták eszmeisége korán kapcsolódott a hódítások következtében frissen iszlamizált, de adóügyi okokból – az iszlám alapelveinek ellentmondva – még mindig alsóbbrendűként kezelt ún. maválí-réteg elégedetlenségéhez. Jazíd 683-as halálát követően tört ki a II. fitna, melyhez kapcsolódóan 685-ben Kúfa központtal minden korábbinál jelentősebb síita felkelés robbant ki al-Muhtár, Ali imám hajdani szolgája vezetésével. Mezopotámia nagy részét az évek folyamán mindinkább független, a maválíra támaszkodó ideológiát kialakító Muhtár vezette felkelők kerítették hatalmukba, akik elméletileg Ali egy nem Fátimától származó fia, Muhammad ibn al-Hanafijja nevében léptek fel, noha az lemondott hatalmi igényeiről. Abd al-Malik kalifa óriási szerencséjére ellenfelei, Abdalláh ibn az-Zubajr ellenkalifa, a háridzsiták és síiták nem akartak egységesen fellépni ellene. A szerencsés körülményt a kalifa nem habozott kihasználni: Muhtárt és furkósbotokkal hadakozó fanatikusait, a kajszánitákat 687-ben Muszab ibn az-Zubajr, Baszra kormányzója, Abdalláh ellenkalifa fivére verte le. Ezt a nagy kudarcot követően a síita mozgalom konspiratív szakaszba lépett, és sokáig nem hallatott magáról.

 

d. Zajd felkelése

 

A csendet csak 740-ben törte meg Zajd, Ali Zajn al-Ábidín imám fia, al-Huszajn unokája, amikor Kúfában és a város környékén élő beduinok körében kezdett szervezkedni, hogy átvegye családja számára a hatalmat. Hisám kalifa kormányzója azonban értesült a konspirációról, és az ominózus napon a hívekre zárta a mecsetajtót. Zajd így helyi támogatás nélkül volt kénytelen szembe szállni a hatalommal, hiába. Hisám később keresztre feszítette és elégettette Zajd holttestét, amiért az Omajjádok bukásakor az övével is hasonló módon jártak el.

A tizenkettes síiták Zajdot pusztán mártírnak tekintik, mivel szerintük fivére, Muhammad al-Bákir volt valójában az ötödik imám. A síán belül azonban hamarosan kialakult egy mérsékelt, ún. zajdita szekta, ami Zajdot tekinti az ötödik imámnak. Az ötös síiták központja eleinte Tabarisztán volt a Kaszpi-tenger déli partvidékén, majd 9. század legvégén elfoglalták a sokáig semmilyen külső hatalomtól sem háborított Jement, és imámjaik az Oszmán Birodalom támadásai ellenére a 20. század közepéig irányították a területet. Nézeteik szerint az imám nem örökli, hanem tanulás és tapasztalatok útján szerzi meg a közösség vezetéséhez szükséges képességeket, erényt és tudást, azaz az Alidák legrátermettebbike érdemli ki az imámságot. (Jól mutatja ezt, hogy bár maga Zajd és néhány évvel később elesett fia Huszajntól származik, mind a tabarisztáni, mind a jemeni zajdita imámok Haszan utódai közül kerültek ki.)

 

e. Az abbászida hatalomátvétel

 

Az első időkben nem minden, Mohamed rokonainak vezető szerepet biztosítani kívánó mozgalom sorakozott fel egyértelműen Ali és utódai mögé – azon túlmenően is, hogy Haszan és Huszajn utódainak hívei között is ellentétek feszültek. Ali testvérének, Dzsaafar leszármazottainak is jelentős támogatói bázisa volt, de a próféta és Ali nagybátyja, al-Abbász családja is komoly megbecsültségnek örvendett. Az Abbászidák a 8. század első harmada táján kezdtek agitációba az Omajjádok ellen. A síiták nagy részét is rávették, hogy csatlakozzanak hozzájuk. Ők maguk eredetileg Muhammad ibn al-Hanafijja fia, Abú Hásim Abdalláh trónigényét támogatták, aki halála előtt al-Abbász dédunokáját, Muhammad ibn Alít ismerte el az ahl al-bajt vezetőjének és legitim trónörökösnek. Muhammad halála után fia, Ibráhím, majd öccse, Abdalláh asz-Szaffáh vezette a mozgalmat, melyet Kúfából szervezett a tehetséges Abú Szaláma, és a horászáni Mervből irányított Abú Muszlim.

A síiták egy jelentős része azonban nem az Abbászidákat támogatta, hanem al-Haszan Abdalláh nevű fiának gyermekét, az an-Nafsz az-Zakijja (a „tiszta lélek”) névvel illetett Muhammadot. Számukra, bár támogatták az Omajjádok megbuktatását, keserves csalódást jelentett, amikor 750-ben az Abbászidák szerezték meg a kalifátust a ház népe nevében. Az Abbászidák ráadásul hamarosan végeztek Abú Szalámával és Abú Muszlimmal, akik továbbra is túlzott befolyással rendelkeztek, és el is költöztek Kúfából (először al-Hásimijja városába, majd a szintén újonnan épített Bagdadba). Az elégedetlenség csúcspontja az volt, amikor Muhammad an-Nafsz az-Zakijja a második abbászida uralkodó, Al-Manszúr kalifa ellen Medina központtal 762-ben lázadást indított, amit az – fivére iraki lázadásával együtt – véresen levert. Ezzel a síiták jelentős része elpártolt a kalifátustól. (Érdemes megjegyezni, hogy az ún. abbászida sía egyik vadhajtását, a rávandijja nevű mozgalmat, amely az új kalifákat istenítette, korábban szintén al-Manszúr verte le.)

 

f. Felügyelet alatt

 

A következő időszakban a síiták többsége az üldözés elől jobbnak látta békés elvonultságba menekülni. A kötelező óvatosság (takijja) eszméjének kialakításában kulcsszerepe volt a tizenkettesek hatodik imámjának, Dzsaafar asz-Szádiknak, a 743-ban feltehetően Hisám kalifa parancsára megmérgezett Muhammad al-Bákir inkább tudós, mintsem politikus fiának. Bár kisebb szélsőséges síita csoportok olykor lázongtak – így 786-ban a leverése helyéről Száhib Fahhnak nevezett haszanida Mekka környékén –, a többségi irányzat nemhogy aktív politikát folytatott volna, de még a hívek jó része előtt is titokban tartotta a vezetők ki- és hollétét, ha tehette. Ennek ellenére a kalifák tisztában voltak vele, hogy hatalmukra nézve potenciális veszélyforrást jelentenek Ali utódai, így igyekeztek felügyelni őket. Dzsaafart 765-ös haláláig – amit a hívek közül sokan mérgezésnek tulajdonítanak – több alkalommal zárták börtönbe. Fia, a hetedik imám, Múszá l-Kázim 799-ben Hárún ar-Rasíd börtönében hunyt el.

Hárún ar-Rasíd fia, al-Mamún változtatott ezen a politikán. Míg fivére, a kalifátust öröklő al-Amín ellen harcolt, magához vette Múszá l-Kázim fiát, Alí ar-Ridát, akit örökösévé nevezett ki, és egyéb gesztusokat is tett (pl. az Abbászidák fekete lobogóját a síiták zöld színére cserélte), hogy ezzel megszerezze a sía támogatását. Alí imám azonban nem élte túl a kalifát: alighogy Mamún hatalma konszolidálódott, 819-ben meghalt Tuszban – a síita hagyomány szerint maga Mamún mérgeztette meg. A következő imám, Muhammad al-Dzsavád ekkor még kisgyermek volt, de a kalifa magához vette, és egy lányát adta hozzá feleségül. 835-ben hunyt el, a hagyomány szerint felesége mérgezte meg az új kalifa, al-Mutaszim parancsára. Az ő fia, Alí al-Hádí szintén kisgyermekként örökölte meg az imámátust, és húszéves korában, 848-ban Szamarrában helyezték házi őrizetbe fiával, al-Haszan al-Aszkaríval együtt. Ali 868-ban, Haszan pedig, aki így egész imámsága alatt fogságban volt, 874-ben hunyt el házi őrizetben.

A tizenkettes sía szerint az utolsó imám Muhammad al-Mahdí, al-Aszkarí kisfia, akit titokban tartottak az Abbászidák előtt, de apja halála után gyermekként eltűnt. Ezt követi a rejtőzés (gajba) időszaka. Az ún. „kis rejtőzés” (al-gajbat asz-szugrá) 939-ig tartott, eközben Muhammad négy képviselőjén keresztül tartotta a kapcsolatot a külvilággal. Az utolsó képviselő halálával kezdődött a síiták szerint mindmáig tartó „nagy rejtőzés” (al-gajbat al-kubrá), melynek során Isten magához vette Muhammad imámot, aki felkészül, hogy megváltóként (mahdí) visszatérjen valamikor a jövőben, és visszatérve megvalósítsa Mohamed próféta azóta elfajzott művét a Földön az utolsó ítélet előtt.

 

h. Az iszmáiliták

 

A 9. század végén a síának egy újabb ága alakult ki, az iszmáilitáké. Tanításuk szerint Dzsaafar asz-Szádik csak a megtévesztés érdekében tett úgy, mintha Múszá l-Kázim lenne az utódja, valójában azonban Iszmáíl nevű fia volt az – aki viszont a többi síita szerint még Dzsaafar életében elhunyt. Az iszmáiliták nem egységesek abban, hogy elfogadják-e ezt a tényt: egyesek szerint halála csak színjáték volt, mások viszont úgy tartják, hogy ha meg is halt apja életében, akkor is imám volt, és ezt tovább is örökítette fiára, Muhammadra, a hetedik imámra,[1] aki elrejtőzött, és majd visszatér mahdíként. E téren azonban szintén nem egységes az iszmáilita dogmatika: sokan magát Iszmáílt vallják a hetedik, rejtőző imámnak. A hetes síában a rejtőzés- és mahdítan sem olyan egyértelműen körvonalazott, mint a tizenketteseknél. A többségük szerint Iszmáíl leszármazottai továbbra is éltek, és hittérítőik (dáík) keresztül tartották a kapcsolatot a világgal. Az iszmáiliták egyébként erősen a neoplatonizmus hatása alatt álltak, különösen az istenség emanációja tanának tekintetében. Úgy vélték ugyanis, hogy a világnak hét periódusa van, amelyet hét, isteni kiáradást megtestesítő próféta vezet be: Ádám, Noé, Ábrahám, Mózes, Jézus és Mohamed, illetve a majdan visszatérő mahdí, tanításukat pedig hét-hét közvetítő adja át az új periódus kezdetéig. Ez tulajdonképpen azt jelentette, hogy úgy ítélték meg: a mahdí érkezésével az iszlám, azaz a Mohamed által hirdetett világrend meghaladottá vált.

Az iszmáilita tanok két mozgalomban eszkalálódtak a 10. század első felében. Az első, a komoly perzsa befolyás alatt álló karmatíké, egy rövid ideig tartó, igen erőszakos periódust hozott a Közel-Kelet történetében. Bahreini központjukból kiindulva a rablási lehetőségen kapó beduinok támogatásával működő karmatík egy perzsa rabszolgafiút neveztek ki mahdívá, meghirdetve az addigi világrend végső pusztulását. Ennek jegyében Mezopotámia és az Arab-félsziget területeit dúlták, és 928-ban Mekka városában vérfürdőt rendeztek a zarándokok között. Ekkor az új rend jegyében még a Kábából is elrabolták a fekete követ. A mozgalom vezetői azonban valamiféle belső zavar miatt hamarosan meggyilkolták a megváltót, mire a karmatík fokozatosan elvesztették támogatóikat. 950-ben még a fekete kő is visszakerült Mekkába. A karmatí mozgalom a század végére elenyészett.

Sokkal sikeresebbnek bizonyult a másik iszmáilita mozgalom, amelyhez a karmatík nem voltak hajlandóak csatlakozni. 909-ben magát Muhammad ibn Iszmáíl utódjának kiadva Ifríkijában lépett fel egy lázadó, Ubajd Alláh al-Mahdí billáh, aki hamarosan megdöntötte az Aglabidák hatalmát. Utódai, akiket a Mohamed lányától való származásuk kihangsúlyozása miatt Fátimidáknak neveztek, 969-ben elpusztították az Ihsídidák egyiptomi emírségét, és amellett, hogy imámoknak tekintették magukat, kalifai címet vettek fel. A Fátimidák állama 1171-ig állt fenn, és léte során az észak-afrikai és levantei térség meghatározó birodalma volt. Eközben azonban iszmáilita tanokat kénytelenek voltak enyhíteni – az egyetlen kivételt a labilis idegállapotú, 996–1021 között uralkodó al-Hákim jelentette, aki magát az istenség földi megtestesülésének jelentette ki, és végül valószínűleg meggyilkolták emiatt. Mindemellett a fátimida misszió folytatódott, és Haszan-i Szabbáh révén Iránban, Rasíd ad-Dín Szinán, a „hegy öregje” révén pedig Szíriában valóságos államiság jött létre a megközelíthetetlen erődök hálózatából a 11–12. század folyamán.

A két erődhálózat 1094-ig elismerte a Fátimidák imámságát, de a mozgalom ekkor kettészakadt egy örökösödési kérdés kapcsán. Al-Musztanszirnak ugyanis két fia volt, al-Musztaalí és Nizár. Ez utóbbit megölték, de a szíriai és perzsiai iszmáiliták végül őt ismerték el legitim imámnak. Az ún. nizári iszmáilitákkal a keresztesek is gyakorta találkoztak – ők voltak a merész orgyilkosságaikról hírhedt aszaszinok. A két erődhálózat a 13. század közepén szűnt meg: a Hülegü kán vezette mongolok az iráni iszmáilitákat 1256-ban hajtották uralmuk alá, a Mamlúk Birodalom szultánja, az-Záhir Bajbarsz pedig 1273-ra hódoltatta szíriai hitsorsosaikat. Bajbarsz kegye folytán az iszmáiliták lakhelyüket és némi autonómiát megőrizhettek, de végérvényesen a szultánság alattvalóivá váltak.

 

g. A síita iszlám tanításai

 

A síita és a szunnita vallási felfogás közötti különbségek csak alaposabb tanulmányozás után ismerhetők fel, mivel a muszlim hit e két irányzata egyaránt a Koránon alapul. Hitük második legfontosabb forrása a szunna, mely a Próféta példamutató életútját hagyományozta az utókorra. Síiták és szunniták egyaránt úgy vélik, hogy ezeket az összegyűjtött szövegeket az idők folyamán meghamisították, autentikusnak azonban már mindkét fél más-más szövegrészeket tekint. Így például a tizenkettes síiták nem csupán Mohamed prófétát tartják Allahtól vezéreltnek és tévedhetetlennek, de a Prófáta lányát, Fátimát és a tizenkét imámot is, és ezért nézetük szerint – a szunnitáktól eltérően – a Korán mellett azok a hagyományok is a síita jogrend alapját képezik, amelyek e további “Tévedhetetlenek” szavait és cselekedeteit foglalják magukban. Valamennyi muszlim hívő kötelessége a hitvallás és az ima, a böjt, az alamizsnaadás és a Mekkába való zarándoklat. E téren jobbára jelentéktelen az eltérés a két felekezet között. A síiták például összevonják a déli és a délutáni, illetve az esti és éjszakai imát, így hát a szunnitáknál szokásos napi ötszöri alkalom helyett naponta mindössze háromszor imádkoznak. További síita sajátosság, hogy a hívők Mekkán kívül az imámok sírjához is elzarándokolnak. A síiták szerint a kalifai méltóságot Ali leszármazottai öröklik. Bizonyos síita felfogásban már az első három kalifa uralkodása sem tekinthető törvényesnek, mert megválasztásuk az idzsmára, a hívők közmegegyezésére alapult, a síiták azonban nem az idzsmát tekintik az iszlám jog végső forrásának, hanem Ali családjának leszármazottját, akit ők nem kalifának, hanem imámnak neveznek. Az imám szó sokkal több transzcendens elemet tartalmaz, mint a kalifa kifejezés. A kalifa választott uralkodó, Mohamed helyettese, de földöntúli képességekkel nem rendelkezik. Az imám szent ember, ő nem helyettese a Prófétának, hanem megjelenítője. Minden korszaknak van imámja, függetlenül attól, hogy az imám nyílvánosan irányítja a közösséget vagy rejtőzködve él. Fontos szerepe van a síitizmusban a mahdi (megváltó) eljövetelének a végső időkben.

Június 22, 2011 | Categories: arab szak államvizsga - MA felvételi tételek, arab történelem, az ókori kelet történelme, iszlám, iszlám jog, iszlám tudománytörténet, Perzsia történelme | Hoszzászólás »

Szunnita ortodox jogi iskolák

B 6, 7, 8

Szunnita irányzatok

Az iszlámban a teológia szerepét a vallásjog és a jogtudomány (fikh) tölti be, mivel a hitrendszer megkérdőjelezhetetlen és a vizsgálatára nincs lehetőség. A kinyilatkoztatott vallás forrásainak hitelessége azonban, éppen ezért, központi kérdés.

A rendkívüli gyorsasággal terjedő iszlám, amelyet az áttérések állami támogatása is segített, már igen korán szükségessé tette az egységes jogrend kialakítását és szabályozását, hiszen a frissen áttért hívőkben még élénken éltek az ősi istenek képzetei, a régi szokások és hiedelmek. Szükség volt olyan, a hit alapján felépülő útmutatásokra, amelyek segítségével a már többségben lévő muszlim hívőket kormányozni lehetett. Mivel Mohamed elgondolása szerint az állam és a vallás az iszlám természeténél fogva egységes és szétválaszthatatlan, kézenfekvő az az elgondolás, hogy az iszlám államrend a teokráciára épült. Ez a kép azonban téves. A négy első kalifa alatt az állam pusztán katonai szervezet, az uralkodók a vallással kapcsolatos feladatokat a hívők művelt csoportjainak adták át. Létrejött a hittudósok, (álimok) osztálya, az ulema. A bírák (kádik) szigorú képzésétől a kalifák hatalmuk legalizálását, és ezzel együtt a hívők széles rétegeinek támogatását remélték. Az ulema azonban a saját szerepét úgy értelmezte, hogy a saria előírásait szigorúan betartó vallásos közösség olyan ellenpólust jelent majd, amely képes lesz a politika romlott világát a helyes irányba, Isten útjára terelni. A hatalomnak és a vallási életnek ez a megosztott jellege jogi, erkölcsi, politikai ellentétek csíráit hordozta magában.

Az iszlám jogrendben kezdetben a jogtudósok önálló véleményét (idzstihád) a törvény módszertani forrásának tekintették egy adott vitás kérdésben, csakúgy, mint a jogtudósok egyetértését (idzsma=konszenzus) is .

A szunniták a 11-12. századtól úgy vélték, hogy az önálló döntéshozatal (idzstihád) már nem tartható, hibás eredményekhez vezethet, így a törvények önálló forrásaként már nem fogadhatók el.

A síiták azonban továbbra is hittek abban, hogy az isteni sugallattal átitatott, a döntéseikben tévedhetetlen jogtudósok önálló következtetésekre képesek, mudzstahídek, azaz olyan személyek, akik maguk küzdenek a jogértelmezés során és végül helyes következtetésre jutnak. Ezek a jogtudósok fatvát, azaz önálló jogi szakértői véleményt adhatnak ki.

a. Ortodox szunnita vallásjogi iskolák

A szunniták és a síiták közötti jogértelmezési ellentétek és alapvető kérdések tudományos, a sariához illeszthető válaszokat igényeltek. Ilyen kérdések a trónöröklés kérdései, a kalifa cím utódlása, alapvető erkölcsi, etikai problémák, mint például az imámok csalhatatlanságába vetett hit, a hadviselés más muszlim csoportok ellen, vagy az uralkodók legitimitása.

Ezeknek a kérdéseknek a megoldására már mintegy 150 évvel Mohamed halála után különböző filozófiai, teológiai, s főként jogi elméletek alakultak ki, amelyek köré úgynevezett madzhabok (vallásjogi iskolák) csoportosultak.

A gyakorlatban a négy madzhab nem sokban különbözik egymástól. A muszlimok bármely irányzathoz szabadon csatlakozhatnak, bár jellemzően a lakóhelyük szerinti legnépszerűbb iskolát választják. Bonyolult, vitás kérdésekben a hívő kombinálhatja is a különböző irányzatok döntéseit. Mára már a különböző jogi iskolák közötti viták elcsitultak, egyrészt mert a törvényforrások alkalmazásában és nem a lényegi kérdések értelmezésében különböznek egymástól, másrészt az idők folyamán a vallásjogi kérdésekre jól használható gyakorlati megoldásokat találtak. A hivatalos statisztikák és nyilvántartások vallási rovataiban általában az említett négy ortodox iskola valamelyikét is megemlítik. Arra a kérdésre, hogy mi a vallása, többnyire azt válaszolják: Muszlim, safiita (málikita, hanafita, hanbalita) rítus szerint.

b. Hanafita madzhab

A legelső madzhab a hanafita, Abu Hanífa (699-767) jogtudós, eredetileg kúfai kalmár köré szerveződött. A muszlim jogtudomány (fikh) elismert szakértőjeként síkraszállt az Omajjádok legitimitása mellett. Úgy vélte, az alattvalói részről tanúsított jámborság és a vallási türelem az uralkodókat is megilleti, amennyiben azok “megérdemlik”. Tanításának központi eleme a közösség és az uralkodó viszonya, amelynek vonatkozásait szőrszálhasogatásig menő vitákban finomítottak, amíg az igazságos társadalomról alkotott Korán-képet a valós viszonyokhoz igazították.

A Korán meglehetősen kevés jogi támpontot nyújtott a társadalom akkori állapotára vonatkozóan, ezért a Prófétáról és környezetéről gyűjtöttek elbeszéléseket és történeteket (hadísz), hogy összehasonlítsák az adott jogi problémát a Próféta és környezete cselekedeteivel. Ezzel párhuzamosan a muszlim közösségekben kerestek szokásokat (szunna), amelyek eredetét próbálták visszavezetni a Prófétára vagy annak egy társára. Ezzel megbízható tudásra (ilm) tehettek szert, ami segített dönteni a jó és a rossz között.

Mivel a hanafita iskola nagy teret enged a személyes értékelésnek (rá’i), rugalmasnak és liberálisnak tartják. Abu Hanífa úgy vélekedett, hogy a jogtudósnak akkor is képesnek kell lennie helyes jogértelmezést, ítéletet alkotni, ha az adott kérdésben nincs a hadíszokban vagy a szunnában odaillő példa.

A hanafita iskola az Abbászidák és az oszmánok állami irányzata volt, Irakban, Törökországban, de Közép-Ázsiában és Pakisztánban is vannak fontos jelenkori csoportjai. A muszlimok egyharmada tartozik ma a hanafita irányzathoz.

c. Málikita madzhab

A főként szokásjogra alapozó málikita irányzat Málik ibn Anaszról (715-795) kapta a nevét, aki a Próféta medinai viselkedését vizsgálva alakította ki jogi rendszerét. A masznava, vagyis a muszlim közösség érdekeit helyezi tanításának középpontjába. Muvatta (Járt út) című munkája a Próféta és a medinai közösség eredeti szokásainak (szunnájának) összefoglalása. A muszlim Spanyolországban és a Magreb-államokban elterjedt iskola volt, a mai Észak-Afrika, Magreb-államok, Mauritánia, Nigéria, Szudán, Kuvait első számú jogi iskolája.

d. Sáfiita madzhab

A harmadik irányzat a sáfiita. A szegény gázai családból származó jogtudós, Muhammad ibn Idrísz as-Sáfii (767-820), aki Málik ibn Anasz tanítványa volt, úgy vélte, méltatlan lenne az iszlámhoz, ha fő törvényeit egyetlen város vagy egy közösség eredeti szokásai alapján határoznák meg. Helyesebbnek tartotta, hogy a jogrendet a hadíszokra, vagyis a hagyományokra alapozzák, hiszen az tágabb kitekintést nyújthat a formálódó muszlim birodalomra. Sáfii rendkívül fontosnak tartotta, hogy a hagyományok átöröklésének folyamatát kizárólag megbízható, forrásokkal alátámasztott közvetítők útján lehessen igénybe venni a jogalkotás folyamatában. Ha a lánc megszakad vagy a forrás nem megbízható, a hadísz nem használható jogforrásként, mivel nem hiteles. A jogtudós fellépésével megpróbálta összehangolni Abu Hanífa által preferált idzstihád (önálló jogi vélemény) és a hadíszok fontosságát hangsúlyozó iskolák tanításait. A jog négy forrását határozta meg: A Koránt, a Próféta szunnáját, a közmegegyezést (idzsma) és az analógiát (kijász).[7] Analógia alkalmazására abban az esetben kerülhet sor, ha olyan új esetek merülnek fel, melyekre nézve a biztos tudást biztosító források (Korán, szunna, idzsma) nem tartalmaznak. Egy jogi vélemény kialakítása során a döntő szó al-Sáfii tanítása szerint az idzsma, amely még akkor is mérvadó, ha a másik három jogforrás az adott kérdésben nem tartalmaz fogódzót. Sáfii jelentősége abban állt, hogy ösztönözte a hadíszkutatást, mindenekelőtt al-Buhári (†870) és Muszlim ibn al-Haddzsádzs (†878) munkái révén, így a saría két jelentős hadíszgyűjteménnyel is bővült, amely igyekezett egységes keretbe foglalni a muszlim hitgyakorlatot az arab világban.

A saria, Málik ibn Anasz és as-Sáfii munkája nyomán, nem csak az egyszerű muszlim hívő számára jelölte ki a vallási élet határait , hanem magukat az uralkodókat is figyelmeztette hatalmuk korlátaira. A kalifák már nem a Próféta örökösei a szó szakrális értelmében, hatalmuk nem önmagától való és természetes, hanem ők is alávetettjei a saríának, amelyet a megbízható jogforrások határoznak meg. A kalifák elsődleges feladata a muszlim értékek és a törvény védelme, betartatása. Az az eszme, hogy a törvény előtt a kalifától a koldusig minden muszlim egyenlő, új vonásként jelent meg a középkori világban, és hosszú távú következményei voltak az iszlám fejlődése során. Mivel isten és ember között nincs helye közvetítőnek, nem jelenik meg a papság rendje és hierarchiája a társadalmi rétegződés és a kulturális élet folyamataiban.

e. Hanbalita madzhab

A negyedik irányzat a hanbalita madzhab, amely Ahmad ibn Hanbal (780-855) nevéhez fűződik, aki a racionális irányzatokkal ellentétben ragaszkodott a Korán antropomorfisztikus elképzeléséhez. Ibn Hanbal számára Abu Hanifa és a ra’i (személyes értékítélet) módszere elfogadhatatlan volt, és ezért támadták a hanafita iskola képviselőit. A hanbalita iskola viszonylag kicsi, konzervatív, igen vallásos és szigorú tradicionalizmust képviselt. A hadíszt szinte szó szerint értelmező tanítása harcosan szemben állt az inkább racionalista elveket valló[8] másik három iskolával. Az iskola szerint Mohamed és társainak cselekedetei, életvitele és erkölcsi felfogása minden muszlim számára szigorúan követendő, és csakis ezzel teljesíthetik a Korán parancsát és isten akaratát. A hanbaliták nem maradtak meg a szellemi vetélkedés szintjén, hanem tanaikat sokszor erőszakkal érvényesítették. Harcos hanbaliták csapatai dúlták fel a korabeli városi élet színtereit, üzleteket támadtak meg, hangszereket törtek össze, üldözték a dalt, a táncokat és esküdt ellenségeiknek tekintették a szúfikat, akik Istenhez oly módon próbáltak közeledni, amely Mohamed tanaitól teljességgel idegen. Ahmad ibn Hanbal úgy tartotta, hogy a málikiták, hanafiták és a sáfiiták felesleges spekulációkkal ferdítik el az amúgy tiszta és világos tanításokat, ezért károsak.[9] Az évszázadok során az irányzat viszonylagos népszerűtlensége miatt elenyészett volna, ha nem állnak ki mellette neves és művelt jogtudósok, mint például ibn Tajmijja (1263–1328).

A három vallásjogi iskola azonban elismerte a hanbalita tanokat, és az ortodox szunnita iskolák részeként tartotta számon. A hanbalita mazdhab merevsége és szigorú elvei miatt nem volt túl népszerű, de a fundamentalista mozgalmak ibn Hanbal tanításait sűrűn a zászlaikra tűzték. Alapvető szerepe volt a vahhabita mozgalom kialakulásban, a mai Szaúd-Arábia állami irányzata. Kisebb közösségei vannak Szíriában, Algériában, Irakban és Afganisztánban.

 

Szunnita teológiai-filozófiai (kalám) iskolák

 

A vallásjogi iskolák mellett, az iszlámban kialakultak a metafizikai kérdésekhez dialektikus módon közelítő teológiai-filozófiai (kalám) iskolák. Ezek közül a legfontosabbak az asaarita, mátúrídita, murdzsita, mutazilita, dzsabrita és kadarita. Az egyes kalám-irányzatok tételei fontos alapját képezik a vallásjogi iskolák, illetve a misztikus irányzatok (→szúfik) teológiai tételeinek (hitvallás = akída). A jogtudomány mellett a dialektus jellegű teológia – lévén az umma úgy politikai, mint vallási közösség – jóval kisebb szerepet kapott, és főleg eleinte, alapvetően politikai természetű kérdésekkel foglakozott, például a kései Omajjád-korszakban az eleve elrendelés (kadariták) és a szabad akarat (dzsabriták) kérdésével, illetve a 9. század elején a Korán teremtett (mutaziliták) vagy öröktől létező voltával kapcsolatos vitákban. Ezeket a vitákat sosem zárták le hivatalosan – erre a muszlim világ politikai széttagolódása és az egyházi jellegű szervezet hiánya miatt nem is lett volna mód –, de a közvélemény által elfogadott válasz diadalát (vagyis idzsmává, közmegegyezéssé válását) követően jellemzően nem kezdődtek újra.

Június 22, 2011 | Categories: arab szak államvizsga - MA felvételi tételek, arab történelem, iszlám, iszlám jog, iszlám tudománytörténet | Hoszzászólás »

MA felvételi tételek Arabisztika, iszlám tanulmányok

Iszlám

1. Mi a dzsáhilijja szó jelentése?
2. Mi az iszlám szó jelentése?
3. Az iszlám öt alappillére.
4. Mi a hitvallás?
5. Mi a ramadán?
6. Mit tud a zarándoklatról?
7. Mi a vallási adó (zakát)?
8. Mit tud a közösségi imáról (szalát)?
9. Mi a szent háború (dzsihád)?
10. A Korán mekkai fejezeteinek a jellemzése.
11. A Korán medinai fejezeteinek a jellemzése.
12. A Korán részei.
13. Az egymással ellentétes előírások a Koránban.
14. Az imám szó három jelentése.
15. Szabad akarat és eleve elrendelés az iszlámban.
16. Ki a mahdi?
17. Mit jelent a teremtett Korán kifejezés?
18. Mit jelent az ahl al-bajt kifejezés?
19. Mit mond a Korán a keresztényekről és zsidókról?
20. Mi az alapvető különbség a sí’iták és szunniták között?
21. Milyen nézetek voltak Mohamed utódlásának kérdésében?
22. Mi az ásúrá?
23. Kik voltak a murdzsiiták?
24. Mi a kalám?
25. Kik voltak a mu’taziliták?
26. A kalifa kettős szerepe.
27. A kháridzsiták.
28. Az iszmáiliták.
29. Az ibáditák.
30. A qarmatiak.
31. Az aszaszinok.
32. Kik a tizenkét imámos sí’iták?
33. Isten tulajdonságai a Koránban.
34. Mi a szunna és hadísz különbsége?
35. Mi a hadísz?
36. A hadísz részei.
37. A hadísz kritikája az iszlámban és a nyugati arabisztikában.
38. Mikor állították össze a Koránt?
39. Mi a mecset és melyek a funkciói?
40. Mi a madrasza?
41. Mi a müezzin szerepe?
42. Sorolja fel tíz Korán fejezet címét!
43. Milyen hagyomány gyűjteményeket ismer?
44. Melyek a hagyománygyűjtemények fajtái?
45. Kik voltak a qadariták?
46. Kik voltak a dzsabriták?
47. Mit jelent a szahíh szó a hagyományirodalomban?
48. Mit jelent az újítás (bid’a)?
49. Mi a jó és a rossz újítás?
50. Mit jelent a hagyomány megölése és feltámasztása?

Iszlám misztika

1. Mi a szúfizmus?
2. Honnan ered a szúfi elnevezés?
3. A szúfik általános jellemzése.
4. Az Isteni Egység szúfi értelmezése.
5. Mi a szúfi út?
6. Mit jelentenek az állomások és állapotok?
7. Ismertesse a szúfi út legfontosabb állomásait!
8. A megemlékezés (dzikr) szertartása.
9. Szerelem és egyesülés az iszlám misztikában.
10. Mi az éhezés szerepe a szúfizmusban?
11. Mi a meghallgatás (szamá’) szertartás?
12. A szúfizmus és a nők.
13. Ibn Arabi élete és munkássága.
14. Mit ír Ibn Arabi az utat akarók számára?
15. Miről ír Ibn Arabi A fénylevél c. művében?
16. Ismertesse Ibn Arabi Éjszakai utazás c. művét!
17. Égi utazás a Prófétánál és a szúfi szenteknél.

A törvény (saría) az iszlámban

1. Mi a saría?
2. Mi az iszlámjog (fiqh) és a saría különbsége?
3. Milyen két tudományágat foglal magába az iszlámjog?
4. Melyek az iszlámjog forrásai?
5. Melyek a Korán jogi értelmezésének a fajtái?
6. Mi a hagyományok szerepe az iszlámjogban?
7. Mi a közmegegyezés (idzsmá’)?
8. Mi az analógia (qijász)?
9. Mit jelent az egyéni erőfeszítés (idzstihád) fogalma?
10. Mit tud a vélemény (ra’j) felhasználásáról?
11. Mi jellemzi a hanafita jogi iskolát?
12. Mi jellemzi a málikita jogi iskolát?
13. Mi jellemzi a sáfi’ita jogi iskolát?
14. Mi jellemzi a hanbalita jogi iskolát?
15. Hasonlítsa össze a négy jogi iskola módszereit!
16. Mit tud a záhiritákról?
17. Miben különbözik a sí’ita joggyakorlat a szunnitától?

Kultúrtörténet

Az arab írás története

1. A sémi mássalhangzós írásrendszer.
2. Az arab írás erdete és kialakulása.
3. A korai arab írás jellegzetességei.
4. A kétfajta arab ábécé létrejöttének oka és sorrendje.
5. Az arab írás jelei (vonal, pontok) ill. mellékjelei.
6. Az arab írás elterjedése.
7. Az írás eszközei.
8. Az írás anyagai.
9. A könyvkötés.
10. A könyv az arab kultúrában.
11. Könyvírás és publikálás.
12. Másolók és könyvárusok.
13. Könyvtárak.
14. Az arab betűs könyvnyomtatás elterjedése.
15. Az arab kalligráfia kialakulása.
16. A kalligráfiai szabályok alapelemei.
17. Az egyes írásfajták.

A nő az iszlámban

1. Mit mond a Korán a nőkről?
2. Mit mondanak a hagyományok a nőkről?
3. A fátyol az iszlámban.
4. Mi volt az énekesnők szerepe a középkori kultúrában?
5. Hogyan írja le al-Ghazáli a nők jó és rossz tulajdonságait?
6. Melyek a házassági szerződés főbb jellegzetességei?
7. Melyek a hanafi jogi iskola szabályai a házasságra vonatkozóan?
8. Ismertesse a hagyományos házasságot (Fez város szokásai alapján)!
9. A nők helyzete a mai Egyiptomban.
10. Ismertesse egy fiatal muszlim lány útkeresési kisérleteit (A pakisztáni lány c. film alapján).

Arab irodalom

Klasszikus arab irodalom

1. A szadzs’ jelentésének a megváltozása (a pogánykortól és a X. sz-ig).
2. A költő (sá’ir) szerepe a pogánykorban és később.
3. A hidzsá eredeti jelentése és későbbi jelentése.
4. A qáfija eredeti jelentése, szemben a későbbi (és mai) értelmével.
5. Az átokversek szerepe a pogánykorban.
6. A pogánykor radzsaz értelme, szemben a későbbiekkel.
7. Mit jelentett a költő dzsinnje kifejezés a pogánykorban és az iszlámkorban?
8. A gyászdal (riszá) a pogánykorban.
9. Mi a qaszída és melyek formai jegyei?
10. Melyek a qaszída főbb tartalmi egységei?
11. A Mu’allaqát gyűjtemény.
12. Imru’ ul-Qajsz.
13. A szu’lúk költők.
14. A Próféta leghíresebb dicsversírói.
15. ’Umar ibn Abí Rabí’a.
16. Az ’udzrita szerelmi költészet ismertetése.
17. Az omajjád kori gúnyversek jellemzése.
18. Farazdaq és Dzsarír.
19. A régi versek összegyűjtése.
20. A díván és fajtái.
21. A rávik és szerepük.
22. Az abbászida kor irodalmának megkülönböztető jegyei.
23. Az abbászida kori első fordításirodalom.
24. A Tudomány Háza.
25. A második fordításirodalom jellemzői.
26. Mit tud al-Kindí-ről?
27. Mit tud az Ikhván asz-Szafá-ról?
28. Ki volt al-Fárábí?
29. Mit tud Avicennáról?
30. Ki volt al-Bírúní?
31. Az arab földrajzirodalom főbb típusai.
32. Jáqút tevékenysége.
33. Ibn Battúta utazásai.
34. Mit tud Abú Hámid al-Gharnátí-ról?
35. Mi a maghází?
36. Mi a szíra?
37. at-Tabarí irodalmi tevékenysége.
38. Mit tud al-Masz’údí-ról?
39. Ibn al-Muqaffa’ és a Kalíla és Dimna.
40. Az Ezeregyéjszaka létrejötte.
41. Mi az Antar regény?
42. Mit tud Abú Tammám-ról al-Buhturí-ról?
43. Az ún. badí’ költészet jellemzése.
44. Ki volt Abú Nuvász?
45. Mi az Énekek Könyve?
46. al-Mutanabbí jellemzése.
47. Ki volt és mit írt Abú l-’Alá al-Ma’arrí?
48. Mi jellemzi a maqámát?
49. Milyen maqáma szerzőket ismer és mi jellemzi műveiket?
50. A muvassah és a zadzsal.

Modern arab irodalom

1. Mohamed Ali és a XIX. sz.-i kulturális fellendülés (nahda).
2. Az első arab regény és írója.
3. Mit tud Taha Huszajn-ról?
4. Mit tud Nagíb Mahfúz-ról?
5. Mit tud Mahmúd Tajmúr-ról?
6. Mit tud Taufíq al-Hakím-ról?
7. Ahmad Sauqí és Háfiz Ibráhím költészete.
8. A XX. sz.-i arab novellairodalom.
9. Khalíl Dzsibrán (Kahlil Jibran).
10. Az amerikai emigráns arab irodalom.
11. A XX. sz.-i iraki költészet legnagyobb alakjai.
12. Mit tud Júszuf Idrísz-ről?
13. Az egyiptomi színműirodalom.

Arab történelem

A XX. sz. előtti arab történelem

1. Az ókori Dél-Arábia.
2. A pogánykori Arábia törzsi társadalma.
3. Az iszlám előtti Mekka ismertetése.
4. Magyarázza meg a következő fogalmakat: hilf, dzsár, maulá!
5. Mit tud a törzsi szokásjogról?
6. A murúa fogalma.
7. A Kába szerepe az iszlám előtt.
8. Mohamed próféta életének mekkai korszaka.
9. A hidzsra.
10. Mohamed Medinában.
11. Mohamed csatái.
12. Mekka bevétele és Arábia egyesítése Mohamed alatt.
13. Az első négy kalifa.
14. Az iszlám hódításai közvetlenül Mohamed halála után.
15. Egyiptom és Észak-Afrika meghódítása.
16. Irán és az Iránon túli területek meghódítása.
17. Andalúzia arab meghódítása.
18. A sziffíni ütközet és jelentősége.
19. Az Omajjád kalifátus uralma és a birodalom kiterjedése.
20. Abdalmalik kalifa uralmának jelentősége.
21. Az Abbászida kalifátus hatalomrajutása.
22. al-Manszúr kalifa és Bagdad alapítása
23. Az Abbászidák fénykora (750-945).
24. Hárún ar-Rasíd kalifa.
25. al-Ma’mún kalifa uralma.
26. Az Abbászida Kalifátus és az Omajjád Kalifátus összehasonlítása.
27. Az Abbászida Kalifátus főhivatalnokai: vezírek, irnokok, adószedők.
28. Az abbászida hadsereg átalakulása a fénykorban.
29. A qádi és a muhtaszib.
30. Adónemek és földtulajdon az Abbászidák alatt.
31. Mit tud a pénzről az omajjád ill. az abbászida korban?
32. Mikor és miért lett a birodalom fővárosa Szamarra?
33. Kik voltak a Tulúnidák? Hogyan és hol uralkodtak?
34. A Fátimida Kalifátus.
35. A spanyolországi Omajjádok uralma.
36. A Buvajhidák és a katonai parancsnokok hatalma.
37. Városok a mai Kairó helyén ill. Kairó megalapítása.
38. Kik voltak a szeldzsukok?
39. Kik voltak az Aghlabidák és hol uralkodtak?
40. Mikor zajlottak a kereszteshadjáratok?
41. Ki volt Szaladin (Szalád ad-Dín)?
42. Mit tud a keresztesállamokról?
43. Ismertesse a spanyolországi keresztény hódításokat (reconquista)!
44. Kik voltak a mamlúkok és hol uralkodtak?
45. Kik voltak az Almorávidák?
46. Kik voltak az Almohádok?
47. Hol maradt meg legtovább az iszlám uralma Andalúziában? Meddig?
48. Mettől meddig tartott az Oszmán Birodalom fennhatósága az arab világban?
49. Mely arab országok álltak török uralom alatt és melyek nem?
50. Mi volt a jelentősége Napoleon egyiptomi hadjáratának?

Modern arab történelem és politikai földrajz

(A) Az arab világra vonatkozó általános kérdések

1. Nevezzen meg három nagy folyót az arab világban!
2. Nevezzen meg három nagy hegységet az arab világban!
3. Sorolja fel a független arab országokat!
4. Sorolja fel a Magreb országokat fővárosaikkal együtt!
5. Mondjon tíz keleti (masriqi) arab országot fővárosaikkal együtt!
6. Nevezzen meg legalább öt olajtermelő arab országot!
7. Mikor és hol alakult meg az Arab Liga, hol van a székhelye, hány tagja van?
8. Mely arab országok voltak francia uralom alatt és mikor?
9. Mely arab országok voltak brit uralom alatt és mikor?
10. Sorolja fel az arab országok államformáit, és nevezzen meg mindegyikből néhányat!
11. Hány arab-izraeli háború volt a II. VH óta és mikor?
12. Melyik arab országot határolja a tengeren kívül csak másik arab ország?
13. Milyen nyelveket beszélnek még az arab világban az arabon kívül?
14. Milyen vallást találunk az arab országokban az iszlámon kívül és hol?
15. Ossza három csoportba nagyságuk szerint az arab országokat! Mondjon példákat!

(B) Egyes arab országokra vonatkozó kérdések

1. Marokkó.
2. Algéria.
3. Tunézia.
4. Líbia.
5. Egyiptom.
6. Szudán.
7. Irak.
8. Szíria.
9. Libanon.
10. Szaúd-Arábia.
11. Jemen.
12. Omán.
13. Egyesült Arab Emirátusok.
14. Jordánia.

Mindegyik országra vonatkozóan a következő kérdésekre kell tudni válaszolni:

i. Főváros.
ii. Lélekszám hozzávetőlegesen.
iii. Terület (nagyságrend és hazánkhoz viszonyított méret).
iv. Államforma.
v. Fekvés, határok.
vi. Nagyvárosok, folyók, hegyek (ha vannak).
vii. Vallás(ok), nyelv(ek).
viii. Politikai vezetők a XX-XXI. sz.-ban.
ix. Gazdasági élet.
x. Történeti összefoglaló.

Június 9, 2011 | Categories: arab irodalomtörténet, arab nyelvészet, arab varázslás, iszlám misztika, iszlám tudománytörténet, klasszikus arab irodalom, vizsgakövetelmények, a muszlim világ földrajza, iszlám, korán, arab történelem | Hoszzászólás »

Arab szak záróvizsga tételek

Keleti nyelvek és kultúrák alapszak

Záróvizsga szóbeli tételek szakirányok szerint

Arab szakirány

 

A. Arab nyelv és irodalom (Helyesbített változat)

1. Az arab nyelv helye és elterjedése a világ nyelvei között – Clive Holes, Keleti nyelvek

  1. Az arab magán- és mássalhangzórendszer általános jellemzői. Jobbról balra arabul, Az arab írás
  2. A nyelvjárások kérdésköre. Clive Holes
  3. Egyéb sémi nyelvek. Sémi nyelvek és kultúrák
  4. Főnévi mondat, igei mondat Arab nyelvtudomány, Arab grammatika óra
  5. Topikalizáció. Arab grammatika óra
  6. Arab retorika. Goldziher: Az arab irodalom rövid története
  7. Az arab irodalom kezdetei és műfajai. Goldziher: Az arab irodalom rövid története
  8. Az iszlám előtti törzsi költészet. Goldziher: Az arab irodalom rövid története
  9. A kora iszlám költészet: omajjád kor. Goldziher: Az arab irodalom rövid története, Germanus Gyula: Az arab irodalom története
  10. A “modern” (muhdath) és neoklasszicista költészet. Goldziher: Az arab irodalom rövid története, Germanus Gyula: Az arab irodalom története
  11. A korai arab próza az abbászida korig. Goldziher: Az arab irodalom rövid története, Germanus Gyula: Az arab irodalom története
  12. Az arab próza fénykora: az abbászida kor. Goldziher: Az arab irodalom rövid története, Germanus Gyula: Az arab irodalom története
  13. A modern arab irodalom kezdetei. Germanusr: Az arab irodalom története
  14. A kortárs arab irodalom: regényirodalom, költészet, dráma. Germanus Gyula: Az arab irodalom története

Megjegyzés: A tegnapelőtt elküldött változatból sajnálatos módon véletlenül kimaradt a 11. számú tétel, most közlöm (besárgázva). IT

 

B. Vallás és művelődés

  1. Az arab világ régiói és kultúrái. Arab történelem, Keleti történelem
  2. Az iszlám előtti kor kultúrája, szokásai. Goldziher: Az iszlám
  3. A beduin vallás és erkölcs alapjai. Goldziher: Az iszlám
  4. A Korán. Goldziher: Az arab irodalom rövid története
  5. Az iszlám vallás alapjai; a hadísz-tudomány; Mohamed élete és tevékenysége. Goldziher: Az arab irodalom rövid története
  6. Iszlám irányzatai és szektái. Az iszlám óra
  7. A 12 imámos síiták. Az iszlám óra
  8.  A szunnita vallásjogi iskolák. Iszlám tudománytörténet (Iszlám jog), Az iszlám óra

9.                Modern vallási reformmozgalmak az arab világban. Az iszlám óra (II. félév), Goldziher: Előadások az iszlámról utolsó fejezete

  1. A 19-20. századi fundamentalizmus és gyökerei. Az iszlám óra (II. félév)
  2. A vallási misztika (szúfizmus) kialakulása. Iszlám misztika I-II. félév
  3. Szentkultusz az iszlám kultúrában. Iszlám misztika I-II. félév
  4. A szúfi rendek és szertartásaik. Iszlám misztika I-II. félév
  5. Népi kultúra és folklór a Közel-Keleten. TÖRÖLVE!
  6. Varázslás és mágikus hiedelmek. Arab varázslás óra

C. Történelem

Az 1-11. kérdésre a választ a Keleti történelem óra, a 12-15. kérdésekre a Weiss-Green: Az arabok rövid története adja meg.

 

  1. A Közel-Kelet történelme az iszlám kor előtt
  2. Az arab hódítások kora.
  3. Az első négy kalifa.
  4. Omajjád kor.
  5. Abbászida fénykor.
  6. A részkirályságok kora.
  7. A szeldzsúk kor.
  8. A Fátimidák.
  9. A nyugati omajjád birodalom.
  10. Andalúzia az Omajjádok bukásától a reconquista győzelméig.
  11. A mamlúk kor.
  12. A Török Birodalom uralma az arab világban.
  13. Az európai gyarmatosítás kora.
  14. A függetlenség kivívása az arab világban (20. sz.)
  15. Az arab világ története a 20. sz. második felében.

 

D. Fordítás arabról magyarra (ismeretlen szöveg, szótárt lehet használni )

 

1. Irodalmi szöveg – max. 6-8 sor

2. Újság szöveg – max. 6-8 so

Június 9, 2011 | Categories: arab irodalomtörténet, arab nyelvészet, arab történelem, hasznos infók, iszlám, iszlám jog, iszlám misztika, iszlám tudománytörténet, klasszikus arab irodalom, vizsgakövetelmények | Hoszzászólás »

Az iszlám világ történelme

forrás: Weiss-Green: Az arabok rövid története; Kőrösi Csoma Társaság, Budapest, 2009. p. 205-249

Arab területek a mamlúk korban 125o-1517

- három, döntő fontosságú esemény:

1. a nomád mongolok meghódították Irakot és Iránt

2. Egyiptomban a Mamlúk hatalom felemelkedése

3. felbomlott az Almohád birodalom, helyette három állam: Zayyánidák, Marinidák, Hafszidák

- Irak hanyatlása megnövelte Egyiptom fontosságát

A mongol invázió

- korszakhatár a klasszikus kor és a késői középkor között

- Batu kán halála után Berke, a testvére felveszi az iszlámot – muszlim mongol birodalom

- 1258-ra Hülegü (Dzsingisz unokája) vezetésével elfoglalják egész Iránt és elérik Bagdadot

- Hülegü nem veszi fel az iszlámot, nyíltan előnyben részesíti a nem muszlim lakosságot (különösen a keresztényeket, Hülegü főfelesége nesztoriánus)

- 126o – a szíriai Ayn Dzsalút-nál vereséget szenvednek a Mamlukoktól, ez a mongol hódítás határa

- ezután a Mamlukok kiűzik őket Szíriából

- az új mondol állam főárosa Tabriz (Kelet-Azerbajdzsán), második legfontosabb városa Khurászán

- Hülegü halálával utódai (és a dinasztia) neve Il-Khán

- a 6. ilkhánida uralkodó, Dzsázán tér át az iszlámra

A Mamlúk uralom létrejötte

- 1249-ben meghal al-Malik asz-Szálih, az utolsó ayyubida uralkodó, aki Egyiptom történemének addigi legnagyobb rabszolga-katona (mamluk) csapatait hozta létre

- bahrí: a Nílus köznyelvi nevéből; a Nílus egyik szigetén állomásoztak

- 127o – megverték IX. Szent Lajos seregeit

- amikor asz-Szálih fia, al- Muazzam megjelent Kairóban, saját mamlukokat hozott, ami feszültséget okozott

-125o-ben megverték, és asz-Szaláh feleségét, Sadzsar ad-Durr-t támogatták, aki hozzáment Aybaqhoz, aki a katonai vezető volt

- hosszas hatalmi villongások után al-Malik az-Záhir Baybars lett a győztes, aki 17 évig uralkodott

- ő a mamluk rendszer tényleges megalapítója

- a mamluk rendszer fő rendezőelve, hogy a legerősebb uralkodik, aki el tudja foglalni a trónt

- emellett a dinasztikus rendezőelv is igyekezett érvényre jutni

- 1382-ig dinasztikus elv, azután a urdzsi mamlukok szerzik meg a trónt

- jellemzők: a katona réteg idegen jellege; a mamlkukok gyerekei ki voltak zárva a hadsereg reguláris egységéből; a helybeliek csak a segédcsapatokba léphettek be; a reguláris csapatok utánpótlása a rabszolgapiacról történt; ahhoz, hogy mamluk legyen, előtte rabszolga kellett legyen; a mamlukok fiait polgári pályára kötelezték; a felemelkedés legfontosabb szempontja a rátermettség; a katonasgot az iqtá-rendszerrel tartották el: minden vezető egy adott terület adójövedelmt kapja, ezért cserébe fenntart egy csapatot; nem öökölhető;

Politikai fejlemények a Bahri-mamlukok idején

- Szíria megerősítés a mongolok miatt, a keresztények kiűzse Palesztinából

- szövteség az ilkánidákkal az aranyhorda ellen, szövetség Bizánccal és az itáliai városállamokkal

- szunnita iszlám védelmezői

- Baybarsz visszahelyezte a kalifát a tisztségébe, de ez nem volt tényleges hatalom, viszont a szunnitáknak fontos volt;

- a Hidzsáz is a mamalukok politika fennhatósága alá kerül

Gazdasági helyzet a Bahri mamlukok alatt

- katonai arisztokrácia, iqtá-rendszer

- a városi életet é a közigazgatást a saját kezükbe vették

- a korábbi vagons réteg jelentőége csökkent, minden városban mamluk helytartó s katonaság

- piacok kiépítése és bérbeadása

- a föld kizsákmányolása visszavetette a mazőgazdasági termelést

- az első észázadban gazdasági fejlődés, okai: 1. hatékony kormányzás; 2. közegészségügy fejlődése; 3. munkaerő-bevándorlás keletről; 4. a pénzügyi rendszer stabilitása; 5. folyamatos kereskedelem Európával

- béke és biztonság

- kevés járvány és éhínség, megnő az élettartam

- megnövekedett lakosság

- arany Nyugat-Afrikából, ezüst Közép-Ázsiából, luxustermékek Indiából

- a keresztények kiűzése (Akkó bevétele) miatt meggyengültek a kereskedelmi kapcsolatok, VIII. Bonifác embargót vezetett be (senki nem tartotta be)

Vallási és kulturális élet a mamlukok idején

- hagyományok megőrzése

- kevés önlló alkotás

- 1. a mongol fenyegetés dacára megőrizni a muszlim civilizációt; 2. elszigetet más szellemi központoktól; 3. szeldzsukok szunnita öröksége (konzervatív, szunnita iszlám, medreszék, ulémák)

- a Korán és a szunna Isten végs kinyilatkoztatása, a saria a kinyilatkoztatás allásilag legtökéletesebb formája, szufi misztikusok mérsékelt irányzatai, szövetség a katonai arisztokráciával

- az ulémák legitimálták a hatalomátvétel erősakos módját, ha az uralkodó fenntartja az umma egysgét és békéjét

- a kalifátus helyreállítása

- kommentárok, összefoglalók, életrajzok (ibn Hallikán), topográfiák (al-Maqrizi), népi irodalom (Baybarsz, Antara, Ezeregy éjszaka), al-Busziri: A köntös (Burda)

- asz-Szuyuti, ibn Taymiyya

A birodalom hanyatlása a Burdzsi mamlukok idején

- alapítója Barqúq (1382)

- burdzs: a kairói citadella;

- a dinasztia másik neve dzsarákisa: cserkesz; jellemzően ebből az etnikumból származnak

- politikai és gazdasági változás

- elvetették a dinasztikus elvet, helyette a legerősebb elve

- sok rátermett uralkodó, de politikai bizonytalansg

- gazdasági hanyatlás okai: 1. bubópestis Szíriában é Egyiptomban; hét véente kitörö járványok; 2. éhínség a Nílus 14o3 és 14o4-es alacsony áradása miatt; 3. akadoik a nemesfém-ellátás, főleg az ezüst; 4. szíriai és egyiptomi ipar visszaesése a munkaerő csökkenése, a nemesfémek hiánya és az európai ipar fejlődése miatt; 5. Timur Lenk szíriai hadjárata (14oo);

- a pénzhiány miatt elkezdték eladni az iqtá-földeket

- állami monopóliumok 1423 után (Barsbay szulátn, cukor), gabona, fűszerek

- végső csapás: portugálok (közvetlen kereskedelem Indiával, ezzel a mamluk fűszerkereskedelem hanyatlása), oszmánok (tűzfegyverek)

Észak-Afrika

- az almohád birodalomnak három utódállama: zayyánidák, marinidák, hafszidák (idhárom berber alapítású)

- marinidák 1465-ig uralták Marokkót, utánuk a Wattászidák

- zayyánidák és hafszidák: közép- és kelet-Magrib, tőlük az oszmáok foglalják el

- állandó probléma a beduin lakosság

- hafszida állam tunéziban: 1229-1574, alapítója Abú Hafsz Omár al-Hintáti

- 1277-polgárháború

- a hafszida állam második virágzása 1357-1448 között (Abúl Abbász)

- marinidák: Banú Marin törzs (dél-keleti Atlasz); vezetőjük Abú Yahyá; elfoglalják Mekneszt, Fezt, majd Marakest; két jelentős uralkodó: Abúl Haszán Ali, és fia, Abú Inán (14. sz.); málikita szunnita hagyományok; fuqahá, medreszék, szentek, szúfizmus, népi vallásosság; meghonosították Mawála Idrisz imám kultuszát;

Az Oszmán Birodalom felemelkedése

- a mongol-török beáramlás nagyfokú bizonytalanságot keltett

- sokan Anatólia ésaki-nyugati sarkában telepedtek le

- a mongol hódítás elpusztította az ikóniumi szultánságot (Rúm), aminek a helyét kisebb fejedelemségek (gházi államok) töltötték be

- Sögüt fejedelemség Oszmán nevű katonai vezető irányításával, Oszmán hívei nem egy törzsből származtak, hanem gházi harcosok voltak

- felemelkedésének okai: 1. jobb stratégiai helyzet; 2. kiemelkedő uralkodók; 3. a folyamats és sikeres adjáratok más gházi harcosokat is odavonzottak

Az első oszmán birodalom (1326-14o2)

- Európa felé terjeszkedés

- 1389 – Edirne (Drinápoly), 1389 Rigómező, 1396 Nikápoly a keresztesek ellen

- szultán ar-Rúm

- timár-birtokok: az iqtá-rendszer mintájára; köteles volt az adóból adózni, és katonaságot fenntartani (szpáhik)

- ha a Balkánon a keresztény előkelők megadták magukat, megtarthatták birtokaikat

- janicsárok: hadifoglyokból származó katonaság

bukását az okozta, hogy kelet felé fordult, amivel magára haragította a muszlim előkelőket, a gházikat, és Timur Lenket, aki legyőzte őket Ankaránál 14o2-ben

A második Oszmán Birodalom (1413-1918)

- terjeszkedés Európa, majd kelet irányába

- devsirme: törvényes gyermekrablás

- II. Bajazid alatt már az egész bizánci birodalom az övék volt

- folytonosság Bizánc és az oszmáok között, Kostantinápoly a székhely – átvettek birodalmmi intézményeket

- egyike a földbirtok-alapú birodalmaknak, és a puskapor és a tüzérség használata miatt emelkedett fel (más ilyenek a szavafidák Iránban, a mogulok Indiában, és a cári Oroszország)

A szafavidák hatalomrajutása Iránban

- Azerbajdzsánból származik, kezdetben szunnita szúfi közösség (szafawiyya), ami Syah Szafi ad-Dínről kapta a nevét

- két fontos változás: 1.az alida elkötelezettségű szunnita szúfi dervisrendből egyértelműen siita közösség lett; 2. a szellemi irányultságú vallási közösségből birodalomszervező, teokratikus állam

- Ismáil sah a siita hitelveket perzsa és arab nyelvű alattvalói vallásává tette

- összeütközésbe kerül az Oszmán birodalommal, Csaldirán síkságán (1514) vereséget szenved, de ezzel az oszmánok nem tudták megtörni a szafavida államot

Szíria és Egyiptom, Irak, Jemen oszmán meghódítása

- 1516 – Aleppo; lázadás és oszmán katonai fölény miatt Mardzs Dábiqnál a csata a mamlukok teljes vereségével végződött

- Szelim ekkor olya sátust ajánlott fel a mamlukoknak, mint Libanonnak, de kétszer is elutasították, így 1517-ben Szelim az egészet elfoglalta

- Irakot 1534-ben foglalják el, öt tartomány: Sahrazúr (kurdisztán), Moszul, Bagdad, al-Baszra, al-Ahsá (tengerpart)

- Jemen: a portugál veszély miatt meg kellett szilárdítani a kereskedelmi útvonalak fölötti uralmukat

- Jemen két része: a hegyvidéken jeentős ellenállás, amelyet a zaydi szekta imámja vezetett, 1572-re sikerül az oszmánokna megszilárdítanni a hatalmukat

- a partmenti területeken kedvezőbb volt a fogadtatás, itt általában sáffita szunnita lakosság volt

Észak-Afrika oszmán meghódítása

- spanyol-portugál fenyegetettség, a spanyolok megvetették lábukat Észak-Afrikában, ahol a hanyatló berber államok kis ellenállást tanúsítottak

- amikor Algír lakosait elérte a fenyegetés, egy Arudzs nevű kalózhoz fordultak

- Arudzs megmentette a várost a spanyoloktól, majd ő lett a város szultánja, utóda Hayr ad-Dín Barbarossa, aki elfogadta Szelim főségét, cserébe a beglerbég címért (főadmirális, a diwán tagja)

- visszafoglalták az észak-afrikai part főbb városait (Tripoli, Tunisz)

1578-ban az oszmánok közvetlen ellenőrzésük alá vonták a területet, három tartomány

- 1549- Szaadi dinasztia, 1631-től napjainkig az alawi/filáli dinasztia

A szultánátus

- öt fő birodalmi intézmény: szultánátus (milkiyya), bürokrácia (kalamiyya), kicstár (máliyya), hadsereg (sayfiyya), vallási intézmények (ilmiyya).

- a szultánátus megőrzött néhány dolgot a gházi hagyományokból: családi kormányzás, de a családon belül a legerősebb elve; a szultán a hadsereg főparancsnoka és a diwán feje

- a diwán tagjai: főminiszter, pénzügyminiszter, közigazgatás feje,a hadsereg vezetője, muszlim vallási vezetők, főadmirális, janicsár-aga

- az ulama a kormányzás részese volt, bár eleinte nehéz volt a szunnita sáriát érvényre juttatni, mert az oszmán család olyan körökből származott, ahol  népi vallásosság, a szufizmu és a siitizmus mélyen áthatotta a gondolkodást; mikor megalakul Iránban a siita állam, az oszmánok áttértek a hanafita jogra

- rendeletekkel történő kormányzás is oszmán-türk örökség

A devsirme-rendszer

- katonák és írnokok utánpótlása

- a devsirme: gyermekadó (8-18 év közötti tehetséges fiatalemberek), főként a Balkán-félszigeten

- olyan fiatalok, akik megfelelő szellemi sé fizikai adottsgokkal endelkeztek

- iskolák Edirnében és Konstantinápolyban: körülmetélték, áttérítették, majd vizsgálatok sora

- a legtehetségesebb 1o %-ot kiválogatták, és különleges kiképzésben részesítették őket a palotaiskolákban (hagyományos muszlim tantárgyak: Korán-tudományok, hanafita jog, klasszikus arab és török nyelv, logika, matematika, történelem, zene), innen gyakornok, majd felelmelkedés

- a maradék 9o %-katona lett

- soha nem szabadították fel őket

Az oszmán közigazgatás

- diwán

- hivatalos levelezés, adószedés, tartományi kormányzás, kincstár (nyilvántartás, könyvelés, könyvvizsgálat, vallási alapítványok, adók beszedése (zakát, dzsizja, haradzs)); felügyelte a piaci felügyelőket, kivetett különleges adókat

- a muszlimokra kivetett adókat a timár- és iltizám-rendszer alapján szedték be; a timár-birtok nem örökölhető, 1o %-ot kell befizetni a befolyt adókból, szpáhi-katonaság fenntartása

- iltizám-rendszer: adóbérlő (multazim), aki 1o %-ot tarthatott meg magának

- hivatalnokok: wáli: kormányzó; daftardár: kincstárnok, adószedő; multzaim: adóbérlő; janicsárpasa;mindegyik a szultánnak felelt, egymás ügyeibe nem volt beleszólásuk

Az oszmán hadsereg

- janicsárok; a devsirme-rendszerből; nem engedélyezték nekik a házasságot; 1o1 hadtest, parancsnokuk az aga, aki tagja a diwánnak;

- szpáhik: a timár-birtokok katonasága, házasodhattak, és gyermekeiket is adhatták katonai pályára

- hadiflotta: a műhely Galatában volt; görög, itáliai és arab hajósok;

A muszlim oktatás

- az ilmiyya feladata a hit terjesztése és a saria értelmezése és betartása

- két szitű iskolarendszer: maktab: alsó szintű Korán-iskola; medresze: felső szintű mecset-iskola (Korán, vallástudományok, teológia, jog, kalligráfia, logik, filozófia, csillagászat)

- 1331 – első mecsetiskola Iznikben (Nicea)

- a medresze diákjai igyenes lakás és élmlmezés mellett még valami pénzt is kaptak; tanítómesterek, qádik, írnokok lettek

a kádik nem jogi feladatokat is elláttak: adóösszeírás hitelesítése, építési tervek, piaci felügyelők ellenőrzése, árszabályozás;

-egy idő után hierarchikus rend, központosítá, megszűnik a szellemi függetlenség és informalitás

A millet-rendszer

- minden vallási közösség egy milletbe rendeződött, akinek a vezetőjét a szultán nevezte ki (pátriárkák, főrabbik), saját jogszokásaikat érvényesítették, a vezető szedte be az adókat, volt saját oktatási rendszere, temetőket, alapítványokat, kórházakat és szegényházakat működtetett

- vallási, adminisztratív és kulturális közösség

- görög ortodox, zsidó, örmény

Június 4, 2010 | Categories: arab történelem | Hoszzászólás »

intézményes változások és Mekka az iszlám előtt

  1. intézményes változások az iszlám előtt (CE.300-600)

-         két közösség: Bizánc iránt elkötelezett Ġasszánidák (Banū Ġassān), akik részben letelepedtek, és a szászánidák irán elkötelezett Laḫmidák (Banū Laḫm, vagy Manāḏira), al-Ḥīra központtal (Eufrátesz alsó folyása); két erő fenyegette őket: a nomádok és a két birodalom

-         Dél-Arábia arabizálódik

-         Kinda törzsszövetség a szászánidák és a himyáriták közt

-         Etióp Birodalom Akszúm néven, felvették a kereszténységet, ezzel szemben a himyáriták áttértek a zsidó vallásra

-         570 körül átszakad a ma’ribi gát

-         ġasszánidák – jakobita kereszténység (monofizitizmus), laḫmidák – nesztoriánus

-         muruwwa (مروّة): férfiasság eszménye

-         curūba (عروبة): arab szellemiség

-         erős törzsi provincializmus és állandó ellenségeskedés mellett kezd kialakulni az egység

-         áttérés a letelepedett életformára

-         előtérbe kerül a mezőgazdaság, kézművesség, kereskedelem;

-         eltolódik a monarchikus rendszer irányába, kialakulnak a bíráskodás formális jogi intézményei

-         megnövekedik a törzs létszáma, kezdenek foglalkozás szerint csoportosulni

-         a kereskedelem miatt egyes rétegek nagyon meggazdagodnak, a gazdagság beépül az erények közé

  1. Mekka az iszlám előtt

-         Kába zarándokhely

-         a Qurayš törzs felügyeli

-         a Zamzamot birtokló törzs uralja Mekkát is; stratégiai helyzete miatt pihenőhely, majd kereskedelmi központ, majd saját kereskedők indítása

-         525 az elefánt éve (hadjárat Akszúm és Himyár között, amiben elefántot is bevetettek)

-         Qurayš befolyásának növekedése; kliensi hálózatok Etiópia, Szíria, Dél-Arábia és Iraq felé; pihenőállomások megszerzése, megegyezés a törzsekkel a megfelelő védelem érdekében

-         a gazdagság meggyengítette a törzsi szolidaritást

-         a Qurayš két ága: Qurayš aẓ-ẓawāhir (külső Qurayš, gyengébb, szegényebb klánok) és Qurayš  al-biṭāḥ (belső Qurayš, befolyásos klánok, akik a város közepén laktak, védve a támadásoktól)

-         egyistenhívő közösségek: nesztoriánusok, jakobiták, abesszionok, zsidók

Január 19, 2010 | Categories: arab történelem | Tags: , , | Hoszzászólás »

Dél-Arábia és a karavánvárosok

  1. dél-arábia (BCE 1000-3oo)

-         Dél-Arábiában több virágzó állam: Sába (Šeba), Macīn, Qaṭabān, Ḥaḍramawt; városállamok

-         a mezőgazdasági virágzást a klíma a földrajzi fekvés tette lehetővé

-         teraszhálózat, gátak, monszun, tömjénút,

  1. az északi nagy karavánvárosok uralma (BCE 300-CE 300)

-         Nagy Sándor halála és az iszlám felemelkedése között a terület politikailag széttagolt

-         hellenisztikus dinasztiák (Ptolemaidák, Szeleukidák), párthus-perzsa dinasztiák (Arszakidák, Szászánidák), Róma

-         két városállam: Petra (BCE.300-CE.105); Palmyra (CE.1-272)

-         BCE.115 ḥimyariták – Banū Ḥimyar – Ḥaḍramawt-ban megdönti a szábeusok uralmát (BCE.115-CE.525)

-         Petrában a nabateusk (al-anbāṭ); politikailag függetlenek maradtak; arámiul beszéltek , de ősi nyelve az arab volt

-         BCE. 64 – a rómaiak meghódítják Szíriát és Palesztinát

Január 19, 2010 | Categories: arab történelem | Tags: , , , , , , | Hoszzászólás »

« Régebbi bejegyzések
Follow

Get every new post delivered to your Inbox.