azok a buta olvasók 5.

Hát, székely barátaim, háthát (rosszalló fej-ingatás). Ha már, akkor hosszú ó-val kellett volna. Különben pedig nem tudom.

intézményes változások és Mekka az iszlám előtt

1. intézményes változások az iszlám előtt (CE.300-600)

-         két közösség: Bizánc iránt elkötelezett Ġasszánidák (Banū Ġassān), akik részben letelepedtek, és a szászánidák irán elkötelezett Laḫmidák (Banū Laḫm, vagy Manāḏira), al-Ḥīra központtal (Eufrátesz alsó folyása); két erő fenyegette őket: a nomádok és a két birodalom

-         Dél-Arábia arabizálódik

-         Kinda törzsszövetség a szászánidák és a himyáriták közt

-         Etióp Birodalom Akszúm néven, felvették a kereszténységet, ezzel szemben a himyáriták áttértek a zsidó vallásra

-         570 körül átszakad a ma^’ribi gát

-         ġasszánidák – jakobita kereszténység (monofizitizmus), laḫmidák – nesztoriánus

-         muruwwa (مروّة): férfiasság eszménye

-         ^curūba (عروبة): arab szellemiség

-         erős törzsi provincializmus és állandó ellenségeskedés mellett kezd kialakulni az egység

-         áttérés a letelepedett életformára

-         előtérbe kerül a mezőgazdaság, kézművesség, kereskedelem;

-         eltolódik a monarchikus rendszer irányába, kialakulnak a bíráskodás formális jogi intézményei

-         megnövekedik a törzs létszáma, kezdenek foglalkozás szerint csoportosulni

-         a kereskedelem miatt egyes rétegek nagyon meggazdagodnak, a gazdagság beépül az erények közé

1. Mekka az iszlám előtt

-         Kába zarándokhely

-         a Qurayš törzs felügyeli

-         a Zamzamot birtokló törzs uralja Mekkát is; stratégiai helyzete miatt pihenőhely, majd kereskedelmi központ, majd saját kereskedők indítása

-         525 az elefánt éve (hadjárat Akszúm és Himyár között, amiben elefántot is bevetettek)

-         Qurayš befolyásának növekedése; kliensi hálózatok Etiópia, Szíria, Dél-Arábia és Iraq felé; pihenőállomások megszerzése, megegyezés a törzsekkel a megfelelő védelem érdekében

-         a gazdagság meggyengítette a törzsi szolidaritást

-         a Qurayš két ága: Qurayš aẓ-ẓawāhir (külső Qurayš, gyengébb, szegényebb klánok) és Qurayš  al-biṭāḥ (belső Qurayš, befolyásos klánok, akik a város közepén laktak, védve a támadásoktól)

-         egyistenhívő közösségek: nesztoriánusok, jakobiták, abesszionok, zsidók

Dél-Arábia és a karavánvárosok

1. dél-arábia (BCE 1000-3oo)

-         Dél-Arábiában több virágzó állam: Sába (Šeba), Ma^cīn, Qaṭabān, Ḥaḍramawt; városállamok

-         a mezőgazdasági virágzást a klíma a földrajzi fekvés tette lehetővé

-         teraszhálózat, gátak, monszun, tömjénút,

1. az északi nagy karavánvárosok uralma (BCE 300-CE 300)

-         Nagy Sándor halála és az iszlám felemelkedése között a terület politikailag széttagolt

-         hellenisztikus dinasztiák (Ptolemaidák, Szeleukidák), párthus-perzsa dinasztiák (Arszakidák, Szászánidák), Róma

-         két városállam: Petra (BCE.300-CE.105); Palmyra (CE.1-272)

-         BCE.115 ḥimyariták – Banū Ḥimyar – Ḥaḍramawt-ban megdönti a szábeusok uralmát (BCE.115-CE.525)

-         Petrában a nabateusk (al-anbāṭ); politikailag függetlenek maradtak; arámiul beszéltek , de ősi nyelve az arab volt

-         BCE. 64 – a rómaiak meghódítják Szíriát és Palesztinát

a régi arabok értékei és intézményei

1. a régi arabok értékei és intézményei

-         ^carab: a beduin szó szinonimája; tevetenyésztő pásztorok, akik a félsziget nyugat, északi és a középső részein éltek;

-         dél-arábiaiak: a félsziget déli részén élő lakosság, csak az iszlám előtt időszaktól arabok

-         al-^cāriba (العربة): Qaḥṭān (قحطان) leszármazottai, akik Délről vándoroltak be;

-         al-musta^criba (المستعربة): ^cAdnān (عدنان) leszármazottai, őslakosok a félszigeten

-         dél-arábiai nyelv: szábeus

-         a tkp. arab területet két civilizációs központ határolta: északon a Termékeny Félhold, délen Dél-Arábia

-         északon Bizánc: 395-1453 és a szászánida Perzsia (227-642)

-         qabīla (قبيلة): törzs

-         qawm (قوم): klán

-         ^caṣabiyya (عصبية): a törzs iránti feltétlen szolidaritás

-         karam (كرم): nagylelkűség; a legfontosabb beduin érték a vendégszeretet mellett

-         ḍayf (ضيف): vendégszeretet; a legfontosabb beduin érték a nagylelkűség mellett

-         ^cirḍ (عرض): becsület; arra kötelezte az erősebbeket és gazdagabbakat, hogy szolidárisak legyenek a szegényebbekkel és gyengébbekkel

-         nasab (نسب): genealógia; törzsbeli leszármazás; a történeti hagyomány és a költészet alapja; endogámia volt szokásban;

-         mawāli (موالي): kliens; egy másik törzsből való személy menedékjoga és védelme; de másodrangú személyek, gyakran megakadályozták a beházasodásukat a nasab tisztasága miatt

-         ġazwa (غزوة): portyázás; a vagonszerzés jogos módja;

-         sūq (سوق): piac; fegyverszüneti időszak;

-         maǧlis (مجلس): törzsi tanács;a törzs véneiből állt

-         šayḫ (شيخ): a törzsi tanács szószólója; vezetői tulajdonságai: tapasztaltség, bölcsesség, bátorság, ékesszólás, becsületesség, nemeslelkűség; első az egyenlők között, jogköre főleg a külpolitikára vonatkozik; szerepe nagyrészt reprezentatív;

-         ḥilf (حلف): törzsi szövetség; ideiglenes, amikor betöltötte feladatát, azonnal felbomlott; vezetőt a gyengébb törzsből választottak

-         dawla (دولة): ország; az ^cAbbászidákig nem jelent országot; eredeti értelme fordulat, forradalom;

-         ^curf (عرف): szokásjogon alapuló törvény

-         ḥākim (حاكم): döntőbíró

-         ǧāhiliyya (جاهلية): az iszlám előtti kor, aka. pogányság

-         balāġa (بلاغة): ékesszólás

-         faṣāḥa (فصاحة): nyelvben való jártasság

-         mufāḫara (مفاخرة): költészeti verseny

-         mu^callaqāt (معلّقات): hét arany óda, egy költészeti verseny győztes versei, amiket antológiába gyűjtöttek és kifüggesztettek

-         qaṣīda (قصيدة): terjedelmes óda, bonyolult időmértékes rendszerrel és rímképlettel

-         mušrikūn (مسركون): sokistenhívők

-         ǧinn (جنّ): természetfeletti lény, szellem

-         tawāf (تواف): a Kába körbejárása

-         wuqūf (وقوف): táborozás a zarándoklat alatt

-         ḥarām (حرام): tilos; minden szent és sérthetetlen dolog, de főleg a szentély és annak közvetlen környezete

-         kāḥin (كاحن): jövendőmondó

-         a törzsek jellemzői: hatszáz fővel működtek a leghatékonyabban; túlnépesedéskor klánokra bomlottak;

-         vendéglátás és nemeslelkűség eszméje

-         kívülállóknak menedékjog és védelem

-         május-júniusban térnek vissza nyári szálláshelyeikre

-         a teve háziasítása kb. BCE 1000 körül – képesek lettek átszelni a sivatagot

-         a vagyon és hatalom mércéje: az állatok száma, a nyári víznyerők birtoklása, a téli legelőkhöz való hozzáférés

-         a rablóhadjárat és váltságdíj-szedés a vagyonszerzés elismert módja

-         békés gazdasági kapcsolatok a piacokon – fegyverszüneti időszak

-         a törzs nyári heti piaca állandó piachellyé alakulhatott

-         távolsági kereskedelmi útvonal: a tömjénút (Jementől Szíriáig, és onnan Rómába)

-         a beduin törzsek őrzők, karavánvezetők, állomásokat és piacokat működtetnek – kiskereskedő réteg

-         a törzs intézményei: törzsi tanács, sejk, törzsszövetség, szokásjogon alapuló törvény, vérbosszú, döntőbíró, kitaszítottak, befogadott idegen

-         kultúra: költészeti versenyek; ékesszólás, jártasság a nyelvben, antológiák

-         vallás: sokistenhit, dzsinnek, szellemek, istenek, Kába, ábrahámita hagyomány (más, mint a Bibliában); fatalizmus; jövendőmondás;

-         állandó szentélyekben kockakövek, törzsi istenségeket jelképező bálványok (Ṣan^cā’, Naǧrān, Mekka)

-         szentély körbejárása, imádkozás, táborozás, állaáldpzat, sajátos öltözék – ezek egybeestek a helyi vásárral; fegyverszüneti hónap: vallási és kereskedelmi célja is volt

-         a szentély területén minden élőlény menedékjogot élvezett

-         sémi népek eredete: két elmélet; a. Winkler-Caetani szerint a sémi népek őshazája az Arab-félsziget, innen rajzottak ki; előbb volt a nomadizmus, utána a letelepedés; a kivándorlást a túlnépesedés következétben fellépő éhínség okozta; b. drop-up (lemorzsolódás)-teória: a nomadizmus késői jelenség; a nomádok a Termékeny Félhold letelepedett népességéből származnak, és miután háziasították a tevét, elmentek a sivatagba

Goldziher Ignác: A Koránmagyarázás különféle ágairól

1.A tafszír meghatározása: Koránmagyarázat, minden politikai, dogmatikai, törvénytudományi felekezeteknek, paítnak, iskolának meg van a maga sajátos Koránmagyarázása.

2.A korai tafszír veszélyessége: Az embereket kezdetben nem is annyira a dogma és a törvények érdekelték, mint inkább a Korán legendáris tartalma. –Szigorúbb teológusok ezt nem nagyon kedvelték. Veszélyesnek kárhoztatták a tafszírt emiatt.

3.A hadísz kapcsolata a tafszírral: Időközben a ḥadīt módszere uralkodóvá és elismertté vált. A szigorú teológia a ḥadīt módszerét a koránmagyarázatra is alkalmazta. Érvényességre igényt tartó magyarázatoknak csak azt ismerték el, mely hiteles láncolat követésével vagy magára a Prófétára vagy pedig egyik társára van visszavezetve. Nem sűrűn fordulnak elő olyan magyarázatok, melyeket a Prófétára lehet visszavezetni. Társaira visszavezethető magyarázatok sűrűbbek.

4. A tafszír hagyományok végső forrása: Buhārī + Muszlim gyűjteményeiben – Kitāb al-tafszír – a tafszír (társakra vezethető vissza) hagyományok forrása: ̔ Abdallāh ibn Abbās (a Próféta unokaöccse) + Abū Hurej.

5. aṭ- Ṭabarī tafszírja: Még nagyobbra becsülik gazdag teológiai tevékenységét, amely terjedelemre nézve is felülmúlja a nagy történelmi forrásmunkáját. – Nagy Korán-kommentár ( 30 kötet). Ṭabarī versről-versre mindent egybeszerkesztett, amit tradicionális alakban a Korán- magyarázatára nézve gyűjthetett. Nem csupán közli a hagyományokat, hanem megismételtei velük az eltérő nézeteket is.

6. A mu’ taziliták: Vallásfilozófiai iskola, lehet-e istennek örök atributumokat tulajdonítani? Magát a Koránt érint: öröktől fogva létezett, vagy pedig teremtve van? A mu ’ taziliták szükségképpen mondják Isten igazságosságát és teremtményei, még az állatok iránt is gyakorlandó méltányosságot. Okvetlen jutalmaz és büntet érdem szerint és okvetlen nyútja az embereknek boldogságuk eszközét. Az ortodoxia nem engedi Isten felelőtlen akaratát semmiféle okvetlenség és szükségképpeniség szempontja alá.

7. A mu ’ taziliták szerepe a tafszírban: Dogmatikai tanításukat a Koránból erősítik, iletőleg belemagyarázzák. Írásmagyarázó módszer – ta’vil – képletes magyarázás.

8. A metafonikus Korán értelmezése: pl. a mu’takiliták szerint az isten nem teremti az emberek rossz cselekedeteit, ezek az emberek autonom akaratának eredményei. Korán 113,1 –Segélyért fordulok a hajnal urához – a rossz ellen, amit teremtett – annak a rosszaságától, akit vagy amit teremtett – tehát nem a rosszat, hanem ennek az előidézőjét.

9. Zamahsarī, mint Korán magyarázó és ellenzői: Mu ’tanilita kommentár szerzője – a kinyilatkoztatás rejtélyei igaz értelmének felfedezője – A teljes Koránt mu ’ tazilita alapon magyarázza. Éles megfigyelések, retorikai szempontok. Ő mondta ki a mu’ tanilita tannak a Koránra való alakalmazásában az utolsó szót. Ellenzői: ortodox magyarázók, Muḥammad b.Manṣūr ibn al-Munajjir – egy külön munkában Zamahsarī magyarázása ellen síkra száll.

10. A síita Korán magyarázása: Mindent elkövetnek, hogy az általános szunnita iszlámmal való ellentétük jogosultságát a Koránból mutassák ki, főleg hívők vezetése ( ̔ Ali stb.) és az imámság örökösödése – Koránban. A Koránban szerintük még több vonatkozás is mutatkozna, ha a szent könyvet a jelen alakjában megszerkesztő kalifák az ilyen tényeket ki nem küszöbölték volna.

11. A szúfi Korán magyarázása: A szúfizmus csak azzal a feltétellel kaphat helyet az iszlám körében, ha képes tanítását magából a szent könyvből kimutatni. A szigorú ortodoxia eretnekségnek ítélte. Ők maguk pedig az ő tanításaikat mondják az iszlám valódi fogalma teljes érvényesülésének. Világfelfogásukat beleviszik a Koránba és a hagyományos ḥadīṯokba.

12. A Korán elbeszéléseinek szúfi magyarázata: pl. 2. szúra /262. vers (halottak feltámasztásának lehetősége). Isten – 4 madarat szétdaraboltat Ábrahámnak, majd Ábrahám hívására ismét élő madarak jelennek meg. Ezt az értelmet adták neki: 4 madár – 4 anyagi elem jelképe. A Korán e történettel arra tanít, hogy az igazi életet csakis a testtől való elválással érhetjük el.

Iványi Tamás: A Korán

(arab, “hirdetések, recitálások”): Az iszlám vallás szent könyve, a törvények legfőbb forrása. Az ortodox tanítások szerint a Korán öröktől fogva létezik, s nem lett teremtve. Az `őspéldánya’ mindig is ott volt Isten mellett, ezt nevezik a `jól őrzött táblának’ (lauh mahfúz), amelyen mindenki sorsa meg van írva a teremtés kezdetétől az utolsó ítélet napjáig.

A muszlimok hite szerint Isten Gábriel arkangyallal küldte le az egész Koránt egyszerre Mohamed prófétának ramadán hó 27.-én (lailat al-qadar, “az elrendelés éjszakája”), miután negyven napig a Mekka környéki hegyekben elvonulva böjtölt. Az arkangyal Mohamednek hosszabb-rövidebb részletekben adta át a kinyilatkoztatást, Isten parancsa szerint, “jól érthető arab nyelven”. Az iszlám szerint minden prófétának csodákat adott Isten, hogy azok segítsenek nekik meggyőzni az embereket igazukról. Mohamed csodája a Korán, amely utánozhatatlan (i’dzsáz) nyelvében és stílusában. Mohamed abból nem vett el és nem tett hozzá egy szót sem, az szó szerint Isten szava (kalimat Alláh) az iszlám dogmája szerint. Ezért lett fontos az a másik tanítás, mely szerint Mohamed nabí ummí, “írástudatlan próféta” volt, aki nem ismerte a keresztény és zsidó tanításokat. Ez a dogma a VIII. sz.-i, a keresztényekkel folytatott damaszkuszi hitvitákban alakult ki.

A Korán 114 különböz_ hosszúságú fejezetet tartalmaz, ezek neve szúra. Mindegyik fejezet sorokból (európai elnevezés szerint versekből) áll, amelyek neve ája (“csoda, jel”). Ezek száma a középkori kúfai tudósok számításai szerint összesen 6.236, míg a Korán szavainak száma 77.437. A betűket is megszámolták a Koránban (ami a helyesírás változásai és az arab írás mássalhangzós jellege miatt nem egyértelmű) és volt, aki 323.671 betűt talált benne.Ennek a jelentősége a Korán betű- és számmisztikában való felhasználásánál van, ugyanis a betűknek a sémi nyelvekben számértéke van.

Mohamed 612-622 között mekkában hirdette a Korán szavait, míg a hidzsra, vagyis Medinába való áttelepülése után 622-632 között Medinában. A mekkai és medinai szúrák élesen elkülönülnek egymástól mind tartalmukban, mind formájukban. Mekkában fenyegetéssel és ígéretekkel igyekezett Mohamed híveket szerezni. A jóknak, akik áttértek az új vallásra, Isten a Paradicsom gyönyöreit, a túlvilági boldogságot ígérte, míg a bűnösöknek, pogány bálványimádóknak reszketniük kell, mert közel van már az Utolsó Ítélet napja (jaum ad-dín), amikor mindenkinek számot kell adnia cselekedeteiről Isten ítélőszéke előtt, s aki könnyűnek találtatik, az a tűzre (Pokolba) kerül. A mekkai fejezetek általában rövidek, és formailag erősen kötöttek, párhuzamosságot és általában két-három soronként változó prózarímeket tartalmaznak.

Ezzel szemben a medinai korszakban, amikor a Próféta a közösség, s egyre inkább egész Arábia vezetője lett, a törvénykezés került előtérben a Korán szövegében. A fejezetek arról szólnak, melyek a muszlimok kötelességei, hogyan kell imádkozni, böjtölni, vallási adót fizetni, házasodni, válni, melyek az örökösödés szabályai, stb. Mind a két korszakban nagyon sok, a Bibliából jól ismert történettel és prófétával találkozhatunk (qiszasz al-anbijá’, a próféták történetei). Az európai kutatók szerint ezeket Mohamed kereskedő útjai során hallhatta zsidó és keresztény utazóktók és remetéktől, s ez magyarázza azt, hogy igen sokszor nem a kanonizált ó- és újszövetségi szöveget tartalmazza a Korán, hanem pl. a zsidó népi vallásosságból (haggádákból) származnak a zsidó történetek. Az iszlám magyarázata szerint Isten azért nyilatkoztatta ki a Biblia szent könyveit, hogy azok előkészítsék Mohamed prófétai küldetését. Eredetileg azokban említés történt Mohamedről, de a zsidók és keresztények meghamisították azokat. A Korán 102 prófétája között van Mózes, Ábrahám, Jákob, József éppúgy, mint Jézus, akiről azt tanítja a Korán, hogy nem halt meg a kereszten, hanem Isten, becsapva a zsidókat, felvitte magához a mennyekbe. A bibliai történetek általában nem egybefüggően találhatók meg a Koránban, hanem szétszórtan, s céljuk nem az elmesélés, hanem az emlékeztetés, vagyis ezek a történetek többségükben ismertek lehettek a korabeli Mekkában és Medinában. Az egyetlen hosszú, egyben elmondott prófétikus történet József története (Szúrat Júszuf). A legjelentősebb eltérés itt is az, hogy míg a Biblia mint a zsidók történelmének egy fejezetét mondja el József történetét, ahol olyan részletek fontosak, hogy a karavánok milyen árut vittek honnan hová, addig a koráni József szúra célja a példázat, Mohamed küldetésének az alátámasztása.

Mohamed hirdetéseit, a Korán egyes részleteit már a Próféta életében lejegyezték. Valószínűleg erre utal az a tény is, hogy a Korán magát többször is ‘könyvnek’ (kitáb) nevezi. Az írástudók nagy számára utal, hogy 17 íródeákot említenek a hagyományok, akik különböző anyagokra írtak: kövekre, pálmalevelekre, fadarabokra, papíruszra, bőrdarabokra. Mohamed halála után Omar kalifa adott parancsot ezeknek az összegyűjtésére és összeállítására. Ezt 636-ban Zijád el is végezte. A sorrendet nem a keletkezésük szerint határozta meg, hanem az első, Nyitó szúra (Fátiha) után csökkenő hosszúsági sorrendbe rakta a szúrákat. Ennek megfelelően a 2. szúra, a Tehén szúrája (Szúrat al-baqara) a leghosszabb, 286 sorból áll, míg a százon fölüli számozású fejezetek a legrövidebbek, némelyik csak 4 sorból áll. Az egyes szövegdaraboknak azonban még ezután is nagyon sok, egymástól lényegesen eltérő variánsa volt forgalomban, ami a hódítások után, amikor a muszlimok szétszóródtak Indiától az Ibériai félszigetig, nagyon veszélyes lett. Ezért Oszmán kalifa 652-ben újra csak Zijád-ot bízta meg azzal, hogy egységesítse a Korán szövegét, annak egy-egy másolatát küldje el a kalifátus minden tartományába, míg az ettől eltérő variánsokat gyűjtse össze és égesse el. Ezt két kivétellel meg is tette. Az így kanonizált Koránt Oszmán-féle Korán példánynak nevezik (al-muszhaf al-uszmáni). Maga a muszhaf szó az összegyűjtésre utal (‘lapokból álló’), de a VII. sz. óta a Korán egy példányának a neve, s így megkülönböztethetővé vált a Korán mint elvont fogalom a leírt változatától.

Ebben az időben azonban az arab írás tökéletlen volt, nem használták a mássalhangzókat megkülönböztető pontokat, sem a hosszú magánhangzók helyesírása nem alakult még ki, s végül egyáltalán nem jelölték a rövid magánhangzókat. Ezért az Oszmán-féle kódex csak az írás vonala (raszm) szempontjából tudta egységesíteni a koráni szöveget. A pontok és magánhangzók eltérései sok ezer különböző változatot eredményeztek a következő két évszázad során, ezeket a Korán olvasatainak (qirá’át) nevezik. Ezek végső összerendezése még évszázadokig eltartott, s végül hét elfogadott olvasati rendszer alakult ki.

A Korán nyelvére vonatkozóan már a kora középkorban elkezdődtek a találgatások. Egy hagyomány szerint a Koránt Isten Mohamednek `hét betű (szó, szab`at ahruf) szerint nyilatkoztatta ki. Ezt sokan úgy értelmezték, hogy hét arábiai nyelvjárás (luga) szerint egyszerre, azért, hogy minden arab törzs tagja jól értse, s ennek szellemében megengedettnek tartották a kiejtési variánsokat.

A Korán szövege általában nehezen érthető, ill. többféleképpen is magyarázható, ezért már rögtön Mohamed halála után elkezdték magyarázni, s később önálló tudományág lett a Korán magyarázata (tafszír). A Korán első magyarázói a Próféta halála után legközelebbi társai (aszháb) voltak, akik a tőle hallott értelmezéseket adták tovább hagyomány (hadísz) formájában. A szöveg nehezen érthető (garíb) szavait, kifejezéseit már a VIII. sz.-ban a jól ismert pogánykori versek sorai (saváhid, tanúbizonyságok) alapján próbálták megmagyarázni. A nyelvtudomány segítségével a különböző olvasatokat, ragvégződéseket igyekeztek úgy magyarázni, hogy azok megfeleljenek a hagyományok adta értelmezéseknek, és eltéréseik ellenére ugyanazt a jelentést lehessen kihozni belőlük. Az egyes szekták és vallási irányzatok idővel létrehozták a maguk sajátos Korán magyarázatait, így vannak ortodox (szunnita), síita, misztikus (szúfi) Korán értelmezések.

A Korán tudományos elemzése a magyarázatokkal párhuzamosan hamarosan több más tudományágat is létrehozott, elsősorban a jogtudomány szükségleteinek a kielégítésére, hiszen a Korán számít a jog legfontosabb (egyes mai nézetek szerint az egyetlen) forrásának. Fontosnak tartották  pl. tudni, hogy egy parancs vagy tiltás csak speciálisan (tahszíszan) Mohamed prófétára vonatkozott, vagy általánosságban (ta`míman) minden muszlimra. Ennek érdekében meg kellett ismerni a kinyilatkoztatott szövegdarabok történeti sorrendjét, és azt is, hogy milyen alkalomból történt a kinyilatkoztatás. Ezt nevezték `a kinyilatkoztatás okai’ (aszbáb an-nuzúl) tudományának.

Másik oka is volt, hogy a Korán szövegdarabjait történeti sorrendbe kívánták rendezni. Ha a szent könyv két, egymásnak ellentmondó parancsot tartalmaz, vagy a szintén szentnek (isteni ihletésűnek) tartott, a Prófétára visszavezetett hagyományokkal ellentmond, akkor a szunniták (ortodox muszlimok) szerint a későbbi törli (nászih) a korábbit (manszúh). Például a házasságtörő asszonyokat egy Korán hely szerint be kell zárni egy kies házba és sorsára hagyni, míg egy időben később kinyilatkoztatott másik Korán hely azt a parancsot adja, hogy meg kell őket kövezni. Ennek értelmében az iszlámjog a megkövezést fogadta el. Ezt az elvet a síiták elutasítják.

Az egyes Korán fejezetek (szúrák) gyakran tartalmaznak különböző időkből származó részleteket, azonban sokszor még a legkisebb egységnek számító áják (versek) sem egységesek. A jogtudomány egyik segédtudománya azzal foglalkozik, hogy mennyiben jelentenek értelmi vagy mondathatárokat az áják, hol kell megállni (qat`) ill. továbbmenni (iszti’náf) az értelmezésben. Egy Korán vers pl. kimondja, hogy a paráznaságon kapott férfiak vagy nők nem lehetnek tanúk, hacsak nem bánják meg bűneiket. Azok szerint, akik megálltak a `hacsak nem’ (illá) előtt, az ilyenek soha többé nem lehetnek tanúk, míg akik egybeértelmezték a két részt, azok a bűnbánat után engedélyezték a tanúskodást.

A Korán szövegének egyes darabjait a mindennapi életben is sokat használják mind a mai napig. A gyerekek már 5-6 éves korukban elkezdik kivülről megtanulni, és a napi ötszöri imádkozás során is Korán részleteket kell mondania a hívőknek. A Korán, mint szöveg, a vallástudományokon kívül is mindig nagy szerepet kapott a muszlimok életében, szavait és mondatait beleszőtték (iqtibász) versekbe és prózairodalomba egyaránt, anélkül, hogy jelölték volna, hogy ez a szent könyvből való. Pl. a IX. sz.-i al-Dzsáhiz `A fukarok’ c. könyvében egy férj így vonja kérdőre a feleségét, aki lányuk esküvőjére egy egész kis vagyont teremt elő, amiről a férj nem tudott: `Honnan van neked ez, Mária? `Ez Istentől való’ – feleli a feleség. (Szúrat Ál ‘Imrán, 37.) Ez a párbeszéd Zakariás és Mária párbeszéde a Koránban, ahol a kérdés arra vonatkozik, honnan szerez minden nap élelmet Mária, a későbbi Keresztelő Szt. János édesanyja (arabul Jahjá).

A Koránt egészen a XII. sz. végéig a szögletes, nehézkes, de ünnepélyesebb kúfi írással másolták, majd áttértek a neszhi írásduktusokra, amely ma is a nyomtatás írása. A Korán szövegét mindig is díszítésre használták az egész iszlám világban, épületeken, tálakon, székeken, kardon, stb.

Bár a könyvnyomtatás már az 1820-as években elkezdődött Egyiptomban, sokáig ellenezték a Korán kinyomtatását. Féltek, hogy egyetlen nyomdahiba sok ezer példányban elterjedhet, és egyes szerszámok használatát is ellenezték – pl. a szedők disznósertékből készített eszközét. Végül 1923-26 között elkészült az ún. kairói kiadás, amelynek a szövege azóta a legelfogadottabb lett az egész iszlám világban. A muszlimok számára a fordítás használatát is sokáig ellenezték, míg végül az Azhar mecset nagytanácsa azt is engedélyezte az 1920-as években, azzal a feltétellel, hogy a fordítás mellett mindig legyen ott az eredeti szöveg is. Magyarul eddig két részletes válogatás mellett négy teljes fordítás készült.

Ezeregyéjszaka

1. 1001 éjszaka jellegzetességei, műfajai: Ma már nem olyan népszerű, mint a 19.sz.ban. Az arab világirodalom nem tekinti komoly irodalomnak. Hosszú hősi epika, mesék, misztikus hitvallás történetei, alsóbb néprétegek krónikái, retorikai viták és hatalmas mennyiségű vers található benne.

2. Mikor írodott? 10. sz. ban már volt, a 15. sz.- ra nagyjából kialakult, de a 19. századig variálódott.

3. leghíresebb történetei: Szinbád, Aladdin, Ali baba, és a kerettörténet Szelecrezádíval.

4. Nyelv és fordíthatóság: Nehézségek: Központozás hiánya, tagadás, stb. Szókincséhez nincs megfelelő szótár: sağ ̔ ez is nehezít. A szövegben lévő versek fordítása is problematikus. Nincs egy hiteles kézirata sem.

6. Az első francia fordítás: Antoine Galland, ő tekinthető hiteles forrásnak. 1701, Szinbád történetének fordítása. Kiigazította, magyarázta a történeteket, átstilizálta, a pornográfnak ítélt részeket kihagyta a versek többségével együtt.

7. Az első szövegkiadások: 1814/18 Kalkutta 1.

1824-43 Breslav szöveg

1835 Būlāg kiadás

1839/42 Kalkutta 2.

8. Angol fordítások: Edward William Lane a būlāgi kiadás jó részét lefordította. Sir Richard Francis Burton, Iden Payne munkája lapján, a Kalkutta 2. szövege alapján.

Joseph Charles Mardrus,  būlāgi kiadás és mások alapján, francia fordítás (16 kötetes), 1924-ben angolra fordították (félrefordították, a kor ízlése alapján teljesen átírták a történeteket).

9. Magyar fordítások: Vörösmarty Mihály 1-16. kötet, Szalay László 12. , 13-14.ig Lencsés L. József, 17-18.ig Szabó Dávid. Kállay Miklós 1921-24. Honti Rezső, 1961 és Vajkay Lajos. Prileszky Csilla 1999-2000.

10. Lane véleménye a mű születéséről: Perzsa hatás, de arab történetek, 1500 körül írta az 1. vagy 2. arab szerző.

11. Zotenberg véleménye: 22 kézirat marad fenn az 1001 éjszakából, mind megvizsgálta. Megvizsgálta az egyiptomi kéziratokat is, amelyek 1800 körül születtek, össze vannak keverve a történetek, nincs semmi értelmük.

12. Középkori munkák az 1001 éjszakáról: al- Mas ̔ īdī , megemlíti, hogy vannak hindi, perzsa, és görög lefordított történetek, Hazar Afsaneh (ezer történet). Ibn an- Nadīm: Katalógus, ő is említ perzsa könyveket és elmondja a kerettörténetet.

13. Muhsin Mahdi munkássága: 1959-1984 között dolgozott a régi 1001 éjszaka kéziratainak összevetésével, szavanként, pontról-pontra. Megállapította a szíriai és az egyiptomi kéziratok ősét, 270 180 éjszakája, tervszerű felépítés, gondos tervezés.

14. A szerzőség kérdése: Közös szerzőt nem lehet bizonyítani. Mahdī, egy szerző, egyetlen kéziratára vezette vissza az összeset, de az 1001 éjszaka esetében nem biztos, hogy ilyen valaha is létezhetett. Egyetlen 13. sz.i szíriai ősre vezeti vissza az egészet.

15. Szíriai, egyiptomi kéziratok: Szíriai: gondosan megtervezett történetek. Egyiptomi: összevissza, összefüggéstelen történet hegyek. Mind a két kézirat tartalmaz egy történetet, 3 öregember meséi, a szíriaiban csak 2nek a története van meg, a 3. pedig csak az egyiptomiban található meg.

16. A kereskedő és a  2 rabló története: Álcázzák magukat, csatlakoznak a kereskedőhöz, hogy megöljék és kirabolják. Mind a ketten akarják a vagyont, ezért kölcsönösen megmérgezik egymást, meghalnak, a kereskedő megmenekül.

17. Szóbáli vagy írásbéli terjesztés? Nincs egyértelmű válasz. A 14. századra a történetmondó helyettesítette a mimikust a piacokon. A takács, a felesége és a lovas katona története eredetileg lehetett egy többszemélyes komédia, amit a piactéren adtak elő a középkorban.

18. Motívumok vándorlása az ókortól az 1001 éjszakáig. Buddhista/hinduista motívumok: Lehet óegyiptomi motívum is. (Odüsszei, Kirké állattá varázsolja Odüsszeusz társait). Szinbzád, óriással találkozik, akit megvakít ( Iliász, Odüsszeusz – Polüphemosz).

Döntő bizonyíték nincs az indiai eredetre, mert India befogadott, nemcsak átadott történeteket. Hasonló körülmények, hasonló történeteket hoznak létre.

19. Az 1001 éjszaka kapcsolata más művekkel? Farağ ba ̔ d aš-šidda, öröm és szomorúság után (minden jó, ha a vége jó). 1001: „Az elpusztított ember, aki gazdag lett újra egy álom révén.” Višwār, le nem írt szóbéli történeteket akar közölni. 1001: a Bormakidák nagylelkűségéről szóló történet a koldusok és a vándormesélők kedvenc témája lehetett.

20. A történetmondók szerepe? Hivatásos történetmondó ritkán szerepel az 1001 éjszakában. (továbbadás:történetmondók írástudatlanok)

21. Utcai szórakoztatás: A fantasztikus történetek mellett a miliő feltehetően hiteles volt. Amikor árusokról, utcai csavargókról, koldusokról és bűnözőkről meséltek akkor tudtak saját tapasztalataikból meríteni. A későbbi újramesélők nem ismerték a helyszínt, nincsen benne hiteles részletek a városról, szemben a damaszkuszi-kairói történetekkel. Pl.: A hordár (kizárólag szíriai árukat cipel) és a 3 lány története . Az üzletek leírása nagyon pontos és részletes az 1001 éjszakában. Az 1001 éjszaka leírásait megerősítik a kairói Geniza feljegyzései is.

22. Az alvilági élet az 1001 éjszakában: Bűnösök és megcsalók bőségesen megtalálhatók benne. Tolvajok általában házba törnek be. Fojtogató rablók. Mas ̔ ūdī, Bagdadban visszavonult tolvajok rendőrök lettek, hisz jól ismerték a módszereket és az eltüntetőket egyaránt, nála osztoztak a zsákmányon.

23. Középkori szerzetesek és bandák: Cayyārīn (csavargók bandái) időnként védelmi pénzt kértek boltosoktól. Bűnözők egy csoportja : Tufajli, hívatlanul megjelentek nagy lakomákon. Futuwwa(fiatalság) szervezetek, szervezett csavargók voltak, fel lehetett őket bérelni egyes területek rendszabályozására, zavart okoztak, védelmi pénzt szedtek. „Futuwwa tesmek” gyülekező helyek. Harāfīs, az emírek védnöksége alatt álltak és a mesterek adományaiból éltek. A koldusok ezernyi titkot tudtak, amivel pénzt lehetett kiszedni az emberekből.

24. Akábítószeres rablás motívuma: Lane: koldusokról, nappali nyereségüket éjjel hasisszívásra költik. 1001: A kazi és a bang erő ( a szultán érdeklődik a hasis iránt). Kábítoszerek használata az 1001 éjszakában: az áldozat elkábítása és kirablása. Kábítószert használó rablók: mubanniğ (2es törsz, aktív participium).

25. Nők szerepe az 1001 éjszakában: Többnyire a nők a mozgatórugók. Szerelmi történetek sokasága, női alakok nagy szerepet játszanak, számos estben uralkodó lények, bizonyos típusok kirajzolódnak. A nőalakok rendkívül nagy változatosságot mutatnak a cselekményben betöltött szerepük, társadalmi helyük szerint.

26. Női mellékszereplők: a, Anyák: áldozatos segítője, lányos anya elsősorban a lány becsületének őre. b, Anyapótló jóságos öregasszonyok: alacsonyabb rangú, szegény nők, érdek nélkül segítik a hőst vagy hősnőt. c, Hűséges rableányok, koldusleányok (fiatal nők): A hősök belső szolgálattevői, urukat vagy úrnőjüket nemcsak odaadóan szolgálják, hanem aktívan kezdeményezően segítik céljukat. Eszesek, találékonyak. d, Ármányos kerítőnők (öregasszonyok), szegények, a pénzért, a felemelkedésért végzik szolgálataikat, minden elvetemültségre képesek, mesterei a megkörnyékezésnek, férjek kijátszásának, együgyü szerelmes ifjak kifosztásának.

27. A csábítás (kelléktára a szépség) és a fényűző környezet: A csábító nők általában gazdagok, függetlenek, sok esetben férjes nők. Virágnyelv, jelképes üzenetek ( a férfi sokszor nem érti meg), lakoma, étel, ital, illatszerek. Csábító nők típusai: Kegyetlen, bosszúálló nő (pl. ̔ Azīz és Azīza – elveszíti férfiasságát) és uralkodó, hatalomvágyó nők.

28. Női főszereplők: ̔ Alī Ṧār és Zumurrud története: az 1001 éjszakában legárnyaltabban megrajzolt, legelragadóbb hősnője. Nūrad-Dīn  ̔ Alī és az övkészítő Marjam: Zumurrudhoz hasonló, sokkal kevésbé rokonszenves figura. Szemrebbenés nélkül öl, nemcsak idegeneket, hanem családtagjait is, egész hullahegyeket hagy maga után.

29. Tragikus sorsú nőalakok: Abrīza ( ̔ Omar ibn an-Nu ̔ mān és fiai c. történetben) bizánci királylány, a történet kegyetlenül bánik vele, nyomtalanul, halála utáni elégtétel nélkül tűnik el.

30. A művelt rableány alakja: Nem szolgálattevő, főúri háremekbe szánt, nagy gonddal nevelt, pallírozott lány. Egy – egy ilyen lány óriási pénzekért kelt el, és a kalifák és vezírek számára „státuszszimbólumot” jelentett egy – egy ilyen híres rableány. Pl.: Tawaddid, a jemeni férfi és hat rableánya c. történetben).

31. A női ideál külsőre nézve: Nagy hangsúly a termet arányosságán, kecsességén. Szem: bársonyos, fekete, bűnös pillantás. Éjsötét hajzuhatag. Termet: magasság: 5 láb, alabástrom tagok, gránátalma kebel, karcsú derék, domború csípő, arcon rózsapír).

32. A női ideál belső tulajdonságokra nézve: Szellemesség, fortélyosság,kezdeményezés, aktív szerep, hithűség, bátorság, leleményesség.

33. Hārun ar-Rasíd és Tawaddid története: Hārun ar-Rasíd megkérdezi Tawaddid-ot, hogy mely tulajdonságokban jeleskedik. Válasz rá: grammatika, verstan, Korán). A kalifa összehívatott egy tudós vizsgáztató bizottságot, egy –egy tudományágban kérdezgetik a lányt. A kalifa 100 ezer dínárt ad érte a gazdájának, visszaadja neki a lányt, meg a lánynak ad még 500 dínárt.

1001 éjszaka történetei:

Sahriár király és öccse, Sáh-Zemán király története: Sáh-Zemán a perzsiai Szamarkandban uralkodott. Sahriár megkérte öccsét, hogy látogassa meg. Sáh-Zemán el is indult, de rájött, hogy otthon hagyott valamit. Hazament. A felesége egy fekete rabszolgával hált. Megölte őket, majd elment bátyjához. Sáh-Zemán látta, ahogy bátyja felesége megcsalja őt. Elmondja neki mit látott. A két testvér elhagyja a kastélyt. Dzsinn, nő – rájöttek, hogy a dzsinn-t még nagyobb bántalom érte, mint őket, visszatértek a kastélyba. Sahriár megölette a feleségét és 3 éven át mindennap megöletett egy lányt, miután elvette szüzességét. A vezír egyik lánya : Sehrezádé, megkéri apját,hogy adja hozzá a királyhoz, de a vezír nem akarja ezt, mert attól tart, úgy fog járni, mint a szamár meg az ökör a gazdájával.

A szamár, az ökör és a parasztgazda története: A kereskedő értett az állatok és madarak nyelvén. Ökör panaszkodott a szamárnak – szamár: pihenjen 2-3 napot úgy, ahogy ő tesz, mintha beteg lenne. Ezt hallotta a gazda. Feleség: ha elmondja neki a titkát, akkor meghal. Ezért összegyűjtött mindenkit,hogy végrendelkezhessen. Kakas: neki 50 felesége van, bezzeg a gazdának csak 1 és mégsem tud vele boldogulni. A gazda erre jól megverte a feleségét, majd boldogan éltek, míg meg nem haltak.

Sahriár király és öccse, Sáh-Zemán király története (folyt.) A vezír lánya végig hallgatta a mesét, de nem tágított. A kastélyba ment, megkérte a hugát, hogy jöjjön oda majd és kérje, hogy meséljen. Ez így is történt és Sehrezád mesélni kezdett.

A teherhordó és a 3 leány története: Vásártérben (Bagdad): egy nő és egy teherhordó, miután mindent bevásároltak, eljutottak egy házhoz. Széplány üdvözölte őket. Beléptek, egy 3. lány feküdt a terem végében. 3 félszemű koldus kopogtatott, beengedték őket, ettek, ittak, beszélgettek. Hārun ar-Rashíd és Dzsáfár és Massur csatlakoztak a társasághoz, azzal a feltétellel, nehogy olyat halljanak, amiben nem lesz köszönet. Mégis megkérdezik a lányoktól, hogy mégis minek csináltak olyan furcsa dolgokat, mint 7 fekete rabszolgával összekötöztették a kiváncsiskodókat – ház úrnője hallani akarta honnan jöttek.

Az első koldus története: az apja király volt. Unokatestvére megkérte őt egy szívességre a temetőben. Unokatestvérét egy lány – sírba lementek, majd neki össze kellett ragasztani a sír köveit. Úgy ahogy volt. Másnap már megbánta, de a sírt nem találta. Vissza akart menni apjához (akit megöltek), de elfogták. A vezír elé vetették, akinek régen véletlenül kilőtte szemét, így a vezír szándékosan kinyomta a szemét. Ki akarta végezni a hóhérral, de a város szélén elengedte. Nagybátyjához ment és elmesélte neki mi történt vele és hogy hol van a nagyobb fia, és megkeresték együtt a sírt, megtalálták benne a fiút és a lányt (akit szénné égettek, testvérek voltak). A vezír rátámadott a koldus nagybátyjának székhelyére. A koldusnak lenyíratta a szakállát, nehogy felismerjék, majd álruhát vett felés elhagyta a várost. Itt találkozott két idegen tárával, rájuk esteledett és ide érkeztek.

Második koldus története: Király, az apja is király volt. India királya kérte őt, hogy látogassa meg. 1 hónapon át voltak a tengeren. Útonállók: sokan elmenekültek, ő is, pár ember meghalt, szabó műhelyébe ért, aki befogadta. Fát vágott nála, így élt egy éven keresztül – egyszer a fejszéje egy rézkarikába ütközött – ajtó volt. Bement, lement a lépcsőn és egy lány volt ott, akit egy dzsinn tartott fogva. Megjelent a dzsinn, ő elmenekült, a lányt, pedig verni kezdte, hogy kivallassa. Az ifrit megtalálta a favágót, elvitte a lányhoz, kényszerítette őket, hogy levágják egymás fejét. Nem tették meg, az ifrit megölte a lányt. A férfinek megmondta, hogy milye büntetést vállalhat. Végül majommá változtatta – 1 hónapon át vándorolt, majd felszállt egy hajóra. A király szép írásaihoz embert keres, de a majom írása tetszik neki a legjobban – a kastélyba hívatta. A király megetette, megitatta, a majom 2 szer megverte sakkban. Hívatta a lányát, aki felismerte, hogy a majom egy ember. A király megkérte a lányát, hogy változtassa vissza emberré a majmot. Mikor megkezdte a műveletet, előjött az ifrit – sokáig harcoltak, ebben a harcban vesztette el egyik szemét. Végül a lány győzött az ifrit felett, visszaváltoztatta a majmot. A lány meg elégett. A király távozásra kérte az embert (2.koldus). Ekkor elindult, leborotválta a szakállát, sokáig vándorolt, míg végül Bagdadba érkezett és találkozott az 1. koldussal.

Harmadik koldus története: Ő is király és apja is király volt. Szeretett hajózni és bejárni a környező szigeteket. Egyszer messzire kerültek, és a kapitány azt mondta, hogy mind meg fognak halni – hegy miatt—így is történt. Odasodorta őt a hullám a hegyhez – felért a hegyre, ekkor álmot látott. Rézíjjal lője le a lovast, majd jön érte valaki egy csónakkal és majd hazaviszi, csak ne mondja ki Allāh nevét. Mindent így csinált, csónakba szállt, de mikor meglátta a szigetet Allāh-ot dicsőítette hangosan—elsüllyedt a csónak, ő meg úszott. Elérte a szigetet—egyszer csak egy hajó közeledett és rakományát a sziget közepén lévő csapóajtó alá rakták. Egy ifjú, azért volt ott, mert megjósolták, hogy ő megöli. Tényleg megölte, de teljesen véletlenül. Felment,látta, hogy jön a hajó, ezért elbújt egy fa levelei között. Ott maradt a szigeten, ott élt egy hónapon át. Észrevette, hogy a sziget nyugati felénél apad a tenger—szárazföld. Elment arra és egy várkastélyhoz ért. 10 ifjú vezette be, ők minden éjjel szénnel és korommal feketítették be magukat és nincs jobb szemük. Nem értette miért, erősködött, hogy mondják el. Végül annyit mondtak, hogy egy madár elviszi őt a belsejébe valahova, ott lesz egy kastély, ahova bementek és azért nincs meg az egyik szemük. Ö elment és bement a kastélyba. Ott 40 fiatal lány volt, minden éjjel választhatott kivel akar lenni. Így ment egy éven át. Nekik el kellett menniük, rábíztak 40 kulcsot, amely 40 szobát nyit, de a 40.-et nem nyithatja ki. Minden szobát kinyitott, a 40.-et nem. Majd végül kinyitott, mert túl kíváncsi volt. A lóra ráült, az felrepült és mikor letette kiverte a fél szemét. Innen el kellett mennie, majd Bagdadba érkezett, leborotválta a szakállát és koldussá lett. (Kalifa, Dszafar, Mannur). Eltávoztak mindannyian, a kalifa meghívta magához a koldusokat és maga elé hozatta a 3 lányt, a 2 kutyát.

Az első lány története: Mind a 3an egy apától, de más-más anyától születtek. A legfiatalabb, az idősebbek nagy útra indultak férjeikkel, de koldusszegényen tértek haza. Újra férjhez mentek és a két férfi kijátszotta őket és kifosztotta őket. Együtt hajóútra indultak – letértek az útból és egy furcsa városba érkeztek—minden lakosa fekete kővé volt változtatva. Bement a kastélyba, ott is mindenki kőből volt… nem talált ki, viszont talált egy ifjút, akinek az apja a király. Mindenki a tüzet imádta, nem Allāh-ot. Rábeszélte az ifjút, hogy jöjjön el velük. Testvéreit irigység fogta el. Bedobták őket a tengerbe. Az ifjú megfulladt. A lány egy szigetre vetődött, megmentett egy siklót egy óriáskígyótól – dzsinn leányát. Elhozta a cuccait a hajóról, nővéreit fekete kutyákká változtatta. Mindennap 300 korbácsütést kell rájuk mérni, különben őt is átváltoztatja.

A második leány története: Nagy vagyont szállt rá (férjhez ment). Megígérte az öregasszonynak, hogy elmegy az esküvőre (ürügy volt, a lánynak van egy fivére, akinek megtetszett az a lány és így csalták hozzá), összeadták őket, a fiú feltételt szabott neki, meg kellett esküdnie, hogy nem fog más férfit szeretni és választani. 1 hónapig ment a dolog, majd elment a bazárba, ahol az áruért cserébe csókot kért a kereskedő. Végül belement, de az megharapta. Észrevette a férje, először meg akarta öletni, majd megvesszőzte, visszavitte saját házába a lányt, ahol azelőtt lakott. Odaköltözött nővéréhez, akivel apjuk és 2 kutya van.

Ekkor a kalifa kérdezte az első leányt, mi van a dzsinn-leánnyal…–hajfürt elégetése, megjelent. A kutyákat visszaváltoztatta. El-Amin ( Hārūn ar-Rāshídfia vesszőzte meg a lányt), a harmadik lányt hozzáadta a 3 koldushoz. El –Amin-hoz visszaadta a leányt,újra felépítették a házat. Az élelembeszerző lányt, pedig a kalifa vette el feleségül.

Apró történetek és anekdoták: a, A kapzsiság bűntetése: Harím ar-Rashíd – álmatlan, szolgája Masszír – Ibn al- Káribi megnevetette a népet, Harím ar-Rashíd magához hívatja. Akármit kap, abból Ibn al-Káribi 1/3, Masszír 2/3 részben részesüljön. A kalifa azt mondta, hogyha nem tudja őt megnevettetni, akkor három ütést kap. Nem tudta megnevettetni – 1 ütést ő kapott, 2őt Masszír – a megállapodosákon elnevette magát – 1000-1000 aranyat adott nekik.

Harún ar-Rasíd, Dzsáfár és Abu Júszuf, a kádi: Harím ar-Rasíd és Dzsáfár együtt boroztak, Dzsáfár rabnője kellett a kalifának. Harím ar-Rasíd 3 szor is elválik Zubeidától, ha nem adja el, vagy nem ajándékozza neki a lányt. Dzsáfár 3szor is váljon el a feleségétől, ha eladja. Kádihoz mennek ezzel. Az egyik felét add el a kalifának és a másik felét ajándékozza neki. Így egyikük sem szegi meg az esküjét. Mikor a rableány megjelent, a kalifa nem akart várni addig, amíg a törvényes határidő letelik. Abu Júszuf összeházasítja a lányt, rögtön el is válnak és akkor nem kell várnia többet a kalifának. A mamlúk azonban nem akart válni – a lánynak adományozta a mamlúkot, így érvénytelen lett a házasság.

Omar ibn al-Khattáb és a fiatal beduin: Omar ibn al- Khattáb a nép között élt, igazságot osztott, jött 3 fiatal, 2 vonszolta a 3.at—ő megölte az apjukat és elégtételt vettek. A 3. a tevével együtt sétált, az egyik teve átlógott a falun kívülre és az öregember megdobta kővel—a teve meghalt—visszadobott kővel – az öreg is meghalt. Kért három napot  a fiatal beduin, hogy öccsének elmondja, hol van a pénz, aztán visszajön. Vissza is jött – ezért nem ölték meg.

A csirkefogó és a tökfilkó: A tökfilkó egy szamarat vezetett maga után. A csirkefogó el akarta lopni, ezért a szamarat társainak adta, ő meg beállt a tökfilkó mögé mintha szamár lenne. Azt adta be  a csirkefogónak, hogy megátkozták, de úgy látszik, hogy most visszakapta emberi alakját. A tökfilkó elengedte, mikor ment a piacra szamarat venni, meglátta a régi szamarát és megmondta neki, hogy ő többet meg nem veszi.

Egy Hátim at-Tái-legenda: Csúnyán temették el és lányokat ábrázoló szobrok voltak körülötte. Dhú al-Kurá – a Hátim, a te vendégeid leszünk. A király tevéjét levágták és megsütötték. Adí, Hárim fia hozott magával plusz 1 tevét, Dhú- nak adta amiért az apja megölte az övét.

Harún  ar-Rasíd és a perzsa Ali meg a tarisznyája: Hárím ar-Rasíd Dzsáfárt kérte meg, hogy hozzon olyat, aki felvidítja – hozta Alit, aki mesélni kezdett. Volt egy legény a tarisznyáját vitte (kurd), egyszer csak egy ember kikapta a kezéből és azt mondta, hogy az ővé. A kádihoz mentek. Mind a ketten elmondták mi van benne. Kádi: beszédetek hülye! Kinyitották, semmi különös nem volt benne, Ali a kurdnak vágta aztán elment. A kalifa jót nevetett és Alit megjutalmazta.

Sahriár király és Sehrezád történetének befejezése: Sehrezád közben 3 fiúgyermeket szült, kérte a királyt, hogy kegyelmezzen neki. A várost feldíszítették, nagy öröm volt mindenütt. A király hívatta a történetíróit és írnokait és megparancsolta nekik, hogy írjanak le mindent, ami vele és feleségével történt. Ez lett az 1001 éjszaka meséi, 30 kötet, az egészet a kincstárban helyezték el.    

a Korán 6 kötelező szúrája

Első szúra: al- Fātiḥa, Nyitó szúra

ezen kívül még 25 elnevezése van, ebből 3 különösen érdekes
- A Korán veleje (Umm al- Qur’ān) vagy Az írás veleje (Umm al- kitāb), ez a szúra egyedülálló szerepére utal.
- A dicsőség (al-Ḥamd), a 2. vers eulogiumából származik, leginkább a hiǧra 1-2. évszázadában volt használatos, de a 13. században is említik így.
- as-Sab^c al-maṯānī,  Mohamed életében nevezhették így, de az elnevezés pontos jelentése nem világos, összefüggés lehet egy héber szóval (’hagyomány’), ahhoz, hogy a ’7 maṯānī’ kijöjjön a basmalát is versnek kell számolni.

keletkezése ideje legkorábban az első mekkai korszak vége lehet, a ’mi’ használatából egy kisebb muszlim közösségre lehet gondoloni, illetve olyan kifejezéseket tartalmaz, amelyek legkorábban a középső mekkai korszak szóhasználatára jellemzőek

különleges helyet foglal el a Koránban és a muszlim világ életében is, megelőzi és nem megkezdi a szúrákat (rövidsége), Ibn Mas^cūd és ^cAlī- kódexeiben nem szerepel még, felfogható a muszlimok ’Miatyánk’-ja ként is

a 2. versben a ’dicsőség Allahnak’ (al-Ḥamdu li’llāhi) formulának szír és újtestamentumi vonatkozásai vannak, a muszlim kommentárok nem ’világok’-ról, hanem a világban élő értelemmel bíró teremtményekről beszél (’ tudással bíró angyalok, emberek és dzsinnek’)

a 4. versben ’az Ítélet napja’ (yawmi’ d-dīni) kifejezésnek megtaláljuk a párhuzamát az Újtestamentumban

a 6. vers pontosan megfelel a Zsoltárok 27:11-nek (’Vezérelj engem egyenes ösvényemen…’)

Második szúra: al-Baqara, A tehén

ez a leghosszabb szúra

elején a ’rejtélyes betűk’ állnak, azaz alif, lām, mīm, ugyanez figyelhető meg a 3., 29., 30., 31. és 32. szúrák elején is, ezek valószínűleg egy corpust alkottak

a hagyomány szerint ez az első Medinában kinyilatkoztatott szúra

különböző időpontokban keletkezett részekből tevődik össze, a legkorábbi még valószínűleg Mohamed mekkai tartózkodásának végére tehető, a legkésőbbiek pedig 628 körülire datálhatók

1-20: rövid bevezető, majd támadás a hitetlenek ellen (általános jellemzés), akiket a mekkai képmutatókkal azonosít

21-39: mekkai eredetűnek tűnik (megszólítás ’Ti emberek!’, később ’Ti hívők!’), olyan témákat érint, amik a medinai szúrákban nem fordulnak elő (teremtés, bűnbeesés)

40-121: az iszlám korai medinai korszakának alapvető dokumentuma, a különböző kinyilatkoztatások alaptémája a medinai zsidók megnyerése, majd ennek a kísérletnek a kudarca és a szakítás, egyes részekben Allah magukhoz a zsidókhoz fordul, máshol a hangvételből érezhető az ellenségeskedés

124-141: az iszlám genezise szempontjából alapvetően fontos kinyilatkoztatás, elsősorban a medinai zsidókkal történt összetűzése és szakítása során dolgozta ki Mohamed ezekben a versekben az úgynevezett Ábrahám-vallás alapjait (millat Ibrāhīm), aki fiával, Iszmaellel alapította a a Ka^cba-kultuszt. Ez által a keresztény és zsidó vallás is elismerte az iszlámot, ez Mohamed egyik legfontosabb újítása.

142-150: az új qibla elrendelése, azaz ezentúl az istentisztelet során arccal a mekkai Ka^cba felé kell fordulni

153-157: az előző résznél később keletkezett kinyilatkoztatás, egyes kommentárok szerint a badri csatában keletkezett, de a 155. vers alapján az uḥudi csata után 4hónappal történt (624 július-augusztus)

158: nincs a helyén, valójában a 196-203-hoz tartozik

189-203: a 200-202-es versek kivételével a mekkai szent területre vonatkozó rendelkezések lazán összefüggő csoportja

254-257: ennek a résznek a datálása bizonytalan

278-281: a muszlim hagyomány szerint a próféta a ṭā’ifi Banū Taqīffal kötött békeszerződésben kikötötte, hogy az iszlám felvétele után eltörlik a korábbi uzsorát

285-286: lehetnek mekkaiak és medinaiak is

11. szúra: Hūd

neve az 50. versben fordul elő

mekkainak tartják

elején a ’rejtélyes betűk’ az alif, lām, rā’ állnak, mint a 10., 12., 14. és 15. szúráknál is

2-3: maga a Próféta szólal meg

13: a sūra szó értelmezése

25-49: Noé történet, szervesen összetartozik a következő 5 prófétatörténettel

45-47: ez a 3 vers megszakítja az elbeszélés menetét

69-83: Lót története és népének megsemmisítése

116: ūlū’ l-baqīya (’jámbor emberek’), baqīya szó értelmezése

12. szúra: Yūsuf, József szúra

4. versben fordul elő először, utána még 24x

hosszabb szúra, az egyetlen monotematikus, tökéletesen felépített, 3 részes homiliának tekinthető
- rövid bevezető (1-3)
-József története
- záró rész (102-111)

mekkai eredetűek a hagyomány szerint

elején a ’rejtélyes betűk’ az alif, lām, rā’ állnak, mint a 10., 11., 14. és 15. szúráknál is

József az igazságot és jámborságot testesíti meg, saját gyengeségei és az emberi gonoszság ellenére „az igaz úton” marad, és kész megbocsátani ellenségeinek

112. szúra: aṣ-ṣamad, Az örökkévaló/ Allah egyedülvalóságának kijelentése (at-tawḥīd)/Az őszinte hit (al-ihlāṣ)

keletkezését illetően nagy véleménykülönbségek vannak (pogányok vagy ’az Írás népe’)

2: ötféle értelmezést sorol föl a ṣamad (örökkévaló) szóra
-  akinek nincs hasa, tehát nem eszik és iszik
-  akiből nem jön ki semmi
-  a szó magyarázata
-  as-saiyid ’az úr’, korabeli jelentése ’törzsfőnök’
- ’az örök’, ’a maradandó’

114.szúra: an-nāṣ, Az emberek

113. szúrával közösen említik, mert mind kettő címe az első versekben található

4-6: 6. vers („lett légyen dzsinn vagy ember”)
4. vers („lopva sugalmazó”)
5. vers („az emberek”)

Taha Huszein: Napok

1. Milyen volt a műben leírt falu?

2. Miről énekelt a vándorköltő?

A járókelők körülfogták a vándorköltőt, aki furcsa, lágy dallammal énekelt Abū Zayd-ról, Khalīfá-ról és Diyāb-ról. Néha megismételtettek vele egy-egy dallamot, ami nagyon megtetszett nekik. Egyszerű, csendes ének.

3. Hogyan kezdődött a falusi reggel a családban?

Az apa miután felébred, elvégzi a szertartásos mosdást, elvégzi a reggeli imát, elolvas egy fejezetet a Koránból, megissza kávéját, és elindul a dolga után.

Miután a  sejk kilépett a házból, a gyerekek kiugráltak fekhelyükről, és zajongani, és játszani kezdtek.

4. Milyen varázslatos dolgok jártak a fiú fejében éjjel és nappal?

Azt hitte, hogy éjszaka a ház minden zeg-zugából előbújnak a szörnyek, akik nappal, ha világos van, a föld alá bújnak, de ha már mindenki nyugovóra tért, és a lámpák kialudtak, ismét előlopakodnak és vad táncot lejtenek, és a házat furcsa kiáltozásuk, suttogásuk tölti meg. >> lefedett arccal aludt, h a szörnyek ne tudjanak bebújni a takarója alá.

Úgy hitte, hogy az öntözőcsatornánál van a világ vége. Benne krokodilok és óriáshalak élnek, a hal lenyelheti a gyerekeket, akik ha épségben eljutnak a gyomrába, ott megtalálják a varázsgyűrűt, melyet elég egyszer megforgatni az ujjon, máris 2 dzsinn jelenik meg szolgálatra, és teljesíti a kívánságokat.

Az Ezeregyéjszaka egyik történetében megjelenő varázspálcát akarta varázslat útján megszerezni. (lsd.: 22!)

5. Mi történt a híres középkori vak költővel? Mik voltak furcsa szokásai?

Abú l-Alá al-Maarrí (973-1057). Azt mesélik, hogy egyszer szőlőlekvárt evett, és lecsurgatta vele a ruháját, de nem vette észre. Mikor az előadását akarta megtartani, az egyik tanítványa megkérdezte tőle, hogy: csak nem szőlőlekvárt evett? Ettől kezdve nem evett soha többet szőlőlekvárt élete végéig.

Még szolgája előtt sem volt hajlandó étkezni. Egy pince volt az ebédlője, szolgája ide hozta az ételt, és eltávozott.

Egyszer egy tanítványa az aleppói dinnye finom ízét emlegette előtte. Abú l-Alá is meg akarta kóstolni, azonban a szolga nem a megszokott helyre tette (a pincében), a sejk pedig restellt kérdezősködni, így a dinnye ott maradt, nem tudta megkóstolni.

6. Milyen történeteket meséltek egymásnak apja baráti körében?

Elbeszélések az iszlám hódításairól, és hadjáratairól; Antara és Az-Zāhir Baybars kalandjai; kegyes férfiakról szóló legendák; szent dolgokról írt könyvek.

(részletek felolvasása valamelyikük házában).

7. Mit ír a Zikr-ről?

A falu népe szerette a szúfi szertartásokat; egy-egy zikr alkalmából számosan összegyűltek. A kisfiú nagyon élvezte ezeket az összejöveteleket, a szertartás során elhangzó közös énekeket, rejtélyes verseket.

8. Hogyan írja le az író a Korán-iskola (kuttāb) életét?

A tanár az ajtótól jobbra, egy közepes méretű zsámolyon ült, úgy hogy mindenkinek el kellett haladnia előtte, aki belépett.

Le kellett venni a sarut, ha beléptek a kuttāb-ba.

A tanító, Szajjidná is vak volt.

Egy falubeli árvagyerek vezette a tanárt a faluban, ha vhova menni akart. A háza és az iskola közötti utat pedig 2 tanítvány kíséretében tette meg, útközben énekeltek.

Vigyázó: megtanítja írni és olvasni a gyerekeket, vigyáz rájuk, hogy ne csavarogjanak el, és ne játsszanak. Helyettesíti a muallimot. Napkelte előtt kinyitja az iskolát, kitakarítja, a du.-i ima után bezárja. Az iskola jövedelmének ¼ részét kapja (a többit a tanító).

9. Mit tud a Burda című műről?

= köpeny. Busziri († 1294) arab költő dicshimnusza Mohamedhez.

10. Mi volt a tanár szokásos jutalma a Korán sikeres megtanítása esetén?

Enni-, és innivaló, ruhafélék, pénz.

11. Hány része (ğuz’) van a Koránnak? És hány szúrája?

30 rész, 114 szúra.

12. Nevezzen meg hat szúrát, amit a könyvben emlegetnek!

- Irgalmas szúrája

- Költők szúrája

- Hangya szúrája

- Történetek szúrája

- Próféták szúrája

- Szövetségek szúrája

13. Melyik 3 kairói mecsetet emlegeti a kisfiú?

Azhar mecset egyetem; Szajjidná l-Huszajn mecset; Szajjida Zajnab mecset.

14. Mi a muszlim szentbeszéd neve és szerepe?

Khutba. Rövid, ünnepélyes beszéd, a pénteki közös ima alkalmakor.

15. Mit tud a könyvben versbe szedett nyelvészeti műről?

Alfijja. Ibn Malik († 1273) nyelvészeti munkája.

A kisfiúnak az Azharból hazaérkező bátyja ajánlja, hogy felkészüljön az egyetemre.

16. Milyen „tudós” emberek éltek a faluban?

4 tanult ember volt a faluban:

- írnok az egyházi bíróságon. Az Azharban végzett, de nem szerezte meg sem az álim (tudós), sem a kádi címet. A hanífí rítust követte.

- a mecset imámja. A pénteki beszédeket tartotta, és vezette az imát.  Kegyes és mélyen vallásos embernek tartották, szinte szentként tisztelték.

- máliki irányhoz tartozó sejk. Már egyáltalán nem foglalkozott a tudománnyal. Kint dolgozott a földeken és kereskedett. Sohasem büszkélkedett.

- a kisfiú bátyja, aki az Azharban tanult. Őt választották többször is kalifának a Próféta ünnepén.

+ misztikus sejkek

17. Mit ír a misztikus sejkekről?

Lenézik a többi tudósokat, mert könyvekből szerzik a tudásukat.

Igazi tudásnak csak a belső megismerést tartják. Egyes-egyedül Alláh ülteti ezt a szívekbe, könyvek segítsége nélkül, sőt az sem baj, ha az ember nem tud írni-olvasni.

Különböző irányzatokat képviseltek, és eszerint osztották fel a követőiket is. Versengés folyt közöttük.

Vidéken könnyen költözködtek az emberek, és megesett, hogy az egyik testvériséghez tartozó család egy másik misztikus kör területére költözött. Ilyenkor a testvériség vezetője évente egyszer útra kelt, hogy meglátogassa követőit. Sosem ment egyedül. Nyomában valóságos kis hadsereg haladt, és épp ezért túl sokan voltak ahhoz, hogy vonaton, vagy hajón utazzanak, így kénytelenek voltak ló-, öszvér-, vagy szamárháton megtenni az utat, ami több falun át vezetett.

Azokban a falvakban, ahol követőik voltak, nagy „csinadratta” fogadta őket, megvendégelésükhöz terítőkkel borították az egész utcát (az egyiptomi parasztok a földön guggolva esznek, az „utca” pedig csak keskeny köz az alacsony vályogházak között), letáboroztak, majd egy idő után tovább mentek. Ellenben, ahol valamely másik testvériség hívei éltek, ott óvatosabban viselkedtek.

Amikor pedig megérkeztek egy-egy családhoz, vendégül kellett őket látni, ami nagy kiadásokat, eladósodást jelentett a családnak, ráadásul a vezető sejk mindig magával vitt valamit. Ezek a látogatások különösen a háziasszonyt viselték meg, mert rá hárult minden feladat, minden tennivaló, de ugyanakkor egy ilyen látogatás nagy megtiszteltetésnek számított.

18. Ki volt ῾Umar ibn Fāriḍ?

Misztikus arab költő a 13. sz.-ban.

19. Ismertesse az író anyja által elbeszélt mekkai történetet!

Egyszer az anya apja Mekkába zarándokolt nagyanyjával és Khálid sejkkel. A sejk már 3x megtette a zarándoklatot, meg az apja is, de a nagyanyja akkor volt velük először. Amikor befejezték a hağğ-ot, elindultak Medinába.

A nagyanyja egyszercsak megbotlott, és elesett, és úgy megütötte a hátát, h nem tudott továbbmenni. Erre a fia a vállára vette, és vitte. Khálid sejk javasolja, hogy -, mivel a nő Alí fiának nemzetségéből, a Próféta családjából származik, tehát egyik ősét jött meglátogatni-, tegyék le Medinában a Próféta mecsetében egy sarokba, és az ősök majd eldöntik, mi legyen vele.

A férfi otthagyja, mire anyja lábra áll, és elkezd szaladni utána, és együtt körüljárták a mecsetet.

20. Mit ír a Próféta álombeli látásáról?

„Akik láttak engem álmukban, valóban engem láttak, mert a Sátán nem veheti fel az én alakomat.”- Mohamedtől származó mondás. Hadísz.

Közönséges emberek is láthatják a Prófétát álmukban, a szentek és jámbor férfiak előtt pedig ébrenlétükben is megjelenik.

21. Milyen könyveket árusítottak a faluban?

A könyvárusok elárasztották a falvakat és a vidéki városokat könyvekkel. Ezek a könyvek hűen tükrözték az akkori falu gondolatvilágát.

- szentek életrajzai

- az iszlám hódításainak és hadjáratainak története

- vallásos fohászok

- elbeszélések Mohamed születéséről

- szúfi költők verseinek gyűjteményei

- könyvek ékesszólásról, nevelésről / legendákról, csodás történetekről

- történetek a Banú Hilál és a Banú Zanáti törzsek hőseiről.

- Korán

- „A varázslat nagy megismerésének napja” c.

- „A macska és az egér” c.

- Ad-Diyarbi könyve (mágus-misztikus)

22. Melyik Ezeregyéjszaka-beli történetről ír és mit?

„A baszrai Haszan”.

Egy varázslóról szólt, aki a rezet arannyá változtatta, egy várról, amely egy hegy mögött magas oszlopokon emelkedett, csaknem az égig, és a dzsinnek 7 lánya lakott benne.

Haszan hosszú és veszélyekkel teli utazást tett a dzsinnek országába.

Varázsbot: ha megkopogtatják vele a földet, az megnyílik és 9 dzsinn terem ott és áll a varázsbot tulajdonosának szolgálatára.

23. Mit ír a tavaszünnepről és mi az arab neve?

Samm an-naszím: a tavasz kezdetét hirdető ünnep.

Pénteki napján a finom ételek, a szombati napon a tojásfestés és fogyasztás állt a központban.

A fakíhok ilyenkor fehér papírokat egyenlő kis darabokra vagdalták, a cédulákra az arab ábécé négy betűjét írták, összehajtogatták őket, és megtömték velük a zsebüket.

Szombat reggel felkeresték barátaik, ismerőseik házát és szétosztották őket a ház népe között, és kérték, hogy még éhgyomorra mindenki nyeljen le belőle négyet, mert azok megvédik majd őket a pusztító khamszín gonoszságától, de különösen a rejtőző szembetegségektől. Az emberek mindezt sárga, vagy piros tojással köszönték meg.

Más célból is vágtak fel darabokat a „Korán-imerők”. A hosszú és széles csíkokra a Próféta hagyatékát írták rá: „Taha örökölt két imakönyvet, egy kézimalmot és egy botot…”, és felsorolták az összes jól ismert tárgyat, amelyet a Próféta hátrahagyott. Aztán elmondtak egy fohászt. A papírdarabkákat amulett, vagy talizmán-alakúra sodorták, és a házakban szétosztották az asszonyok és a gyerekek között. Fizetségül pénzt, kenyeret, ostyát, vagy édességet kaptak.

Az asszonyok elhitték, hogy ez megvédi majd őket a sátánfajzatok gonoszságaitól. De, a biztonság kedvéért, ha a szél fújni kezdett, Samm an-naszím ünnepén a démonok távoltartására levágott hagymát akasztottak a ház ajtajára, és egész nap csak sózott babot ettek, és más ételhez nem nyúltak.

24. Hogyan nevezik a Korán díszes olvasását?

25. Hogyan írja le a könyv az áldozati ünnep előkészületeit?

„Í dal-adhá”, az Áldozatok ünnepe, melyet-, mint a fentieket is- nagy sürgés-forgás, a ház feldíszítése, kenyér- és süteménysütés jellemez. Mindenki csinosítja magát, szabóhoz, és sarukészítőhöz járnak.

26. Hogyan írja le a gyászt és a temetést?

Az apa fogadja kint a szomszédok részvételét, és válaszolgat a kérdésekre. Az anya akislány holtteste mellett gyászol. Körülötte ülnek a lányai és a szomszédasszonyok. Minden mozdulatát utánozzák.

Idegen emberek elviszik a kislány testét a temetőbe. Csak az apa megy, hogy eltemesse a kislányt.

A báttyja halálakor a férfiak lecsukják a szemét, összekulcsolják a karját, betakarják arcát. (Ekkor felejtik benn a kisfiút a szobában halott bátyja mellett).

A holttestet lemossák, majd férfiak kiviszik a temetőbe.

27. Hogyan írja le a szerző az Azhar-beli sejk előadásait?

A sejk hangja halk, de határozott, amiből gőg, önelégültség cseng ki. Felesleges szóvirágok. Kissé éneklő hangon beszélt. Természetellenes, mesterkélt.

„értjük, gyerekek?”- ismételgeti.

28. Hogyan élt a szerző Azhar egyetemista korában?

13 éves volt, mikor Kairóba küldték, h bölcsészetet és vallástudományt tanuljon.

Szegényes öltözet.

Heteken, hónapokon keresztül egy tál ételen élt, azt is két részre osztotta. A felét reggel, a másik felét este ette meg.

Sokszor hetekig azon a kenyéren élt, amit az Azhar mecsetből kaptak a diákok. + néha „fekete méz”.

Nélkülözések közben beletemetkezett a tanulásba.

Szüleinek nem mondta el sanyarú sorsát.

29) Milyen házban lakott, amikor az Azhar Egyetemre járt?

A kapu napkeltétől napnyugtáig volt nyitva, az esti ima után már csak egy kisebb ajtón lehetett bejutni a házba. A lépcsőfeljárat nem volt túl keskeny és nem volt túl széles, kőlépcső volt, de mivel soha nem takarították, vastag földréteg borította. Az első emeleten munkások, árusok laktak, a kisfiú és bátyja a második emelten élt.

A lakásba belépve először az előszoba tárult elénk, ahol háztartási felszereléseket tartottak, a második, belső szoba volt a tanulás, a mindennapi élet színtere. Balra gyékény, rajta szőnyeg: a kisfiú fekvőhelye. Bátyjáé kényelmesebb: volt még rajt védőtakaró, gyapotderékalj, ágyterítő.

30) Mondja el „Zijád és a rabszolgája” történetét! Ki írta? Mi a mű címe?

Dzsáhiz: Al baján va t-tabjiín (a világosság és magyarázat könyve) az ékesszólásról

Zijádnak meséli rabszolgája, hogy kaptak ajándékba egy vadszamarat – Himár vahs), de mivel a mély „h”-t nem tudja kiejteni „vas” lett belőle. Zijád felszólította, hogy mondjon „air”-t, az is azt jelenti. A szolga itt az első torokhangot hagyta ki, így „hímvessző” lett belőle. Zijád végül így szólt: Akkor mondd, hogy „imár”!

31) Írja le a fiú útját a lakhelyétől a mecsetbe!

Az utcán balra kávéház volt, ahonnan mindig meleg levegő áramlott felé, jobbról Al-Haddzs Firúz, a kereskedő vízipipájának hangja ütötte meg a fülét.

/ Délelőtt mindenféle babot árult, délután sajtot, olajbogyót, mézet, halat, éjjel pedig buja gerjedelmeket ébresztő portékákat. /

Balra fordult, s egy hosszú, szűk utcában találta magát, ahol mindig hatalmas embertömeg imbolygott, s üzletek sorakoztak szegényeknek, gazdagoknak külön-külön. Határozottan próbált lépkedni, de sokszor lökdösték, s ilyenkor botladozott. Megint balra fordult, s a Denevérek utcáján haladt végig. Ez egy piszkos, kacskaringós sikátor volt, tele nyomorral, és különös hangokkal. Itt sétálva mindig erős szívdobogása támadt.

Ezután egy csendes utcácskába lépett: balra a Szajjidná Huszajn mecset, jobbra pedig édességek voltak.

A Borbélyok kapuja után végre beléphetett az Azhar udvarába.

32) Hogyan folyt az élet és a tanítás az Azharban?

A hajnali ima után körben ülve várták az álmos diákok a sejkeket, s ilyenkor ők is fáradtan kezdtek bele előadásaikba. Délben már határozottabb hangot ütöttek meg, olykor kifejezetten támadó stílusban elemezték, hasonlították össze a munkákat. Ilyenkor viták is kialakultak a tanárok és a diákok között, egészen megélénkült az élet a mecsetben. Óra végén a kisfiú várta kísérőjét, aki aztán szó nélkül kézen fogta, s a következő előadás helyén letette, akár egy bútordarabot.

/ A hadísz-órákon nem értette, hogy a sejk miért nem tér rá a hadíszra, ami őt nagyon érdekli, miért kell fárasztani őket azzal a sok névvel előtte. /

33) Milyen volt egy hétköznap otthon?

Az egyedüllét volt bánatának legfőbb forrása. Bátyja már koradélután átment máshova a barátaihoz, ahonnan mindig áthallatszott a nevetgélés, a vita, a tanulás, a teázás zaja. Nem merte soha megkérni fivérét, hogy vigye magával, pedig nagyon vágyott rá. Tudta, hogy elutasításra találna. Miközben sóvárgott, rendszerint álomba merült, pedig emlékezett, édesanyja szerint a délutáni alvás egészségtelen. Bátyja elé tette a vacsorát, és bement az egyetemre egy késői órájára. Ekkor mindig finom ételt ehetett (kenyér, sajt, édesség). Alig várta, hogy testvére hazaérjen, csak ilyenkor tudott megnyugodni. Máskülönben rémképeket látott, és furcsa zajok gyötörték (rágcsálók, rovarok). Különös, hogy ezek a félelmek mindig csak ilyenkor, bátyja hazatértéig találtak rá.

34) Milyenek voltak a pénteki napok?

Péntekenként nem volt előadás. Első alkalommal szokatlan zajra lett figyelmes. Bot kopogását, és Allah nevének emlegetését hallotta. Egyszer csak az ő ajtajukon kezdtek dörömbölni. „Mozgás… meddig akartok henyélni… Szépen vagyunk, ha a diákok délig alhatnak, anélkül, hogy idejében elvégeznék az imádkozást… lusta disznók!” – kiabálta valaki. Nevetés hallatszott mindenfelől.

Ő volt Haddzs Ali bácsi. Az öreg túl volt már a 70-en, Alexandriából származott, régen kereskedésből élt, és mindig életvidám volt. Ilyenkor, pénteken, a gyerekekkel töltötte szinte az egész napot. Ez nekik is kikapcsolódást, szórakozást jelentett. A fiúk bevásároltak, ő pedig főzött nekik.

A vak kisfiú mindig szeretettel emlékezette rá vissza, bár ezeken az alkalmakon is mindig rettegett, hogy figyelik evés közben, s kinevetik. Az öreg pillantását is magán érezte folyamatosan.

(később elköltöztek, szétszéledtek, már alig látogatták az öreget, s egyszer halálhíre érkezett)

35) Mit tud Kab ibn Zuhajr-ról és verséről?

VII. század, Mohamed kortársa, verset írt kedveséről, Szuádról.

„Bár szemből karcsúnak tűnik,

mekkora hátul a fara!

Alakján nem találsz hibát:

kis mell s kerek far – jókora!”

Az Ali bácsi lakásával szemben lakó férfi mondta el nekik, aki igazi kéjsóvár volt.

36) Milyen órákat hallgattak a diákok? vallásjog, retorika, iszlám történet, nyelvtan

37) A három leggyakoribb versmérték, amit a szerző említ:

baszít, váfir, tavíl

38) Mit mondanak a muszlimok, ha valaki meghal?

„Allahhoz tartozunk, és hozzá térünk vissza.”

39) Hogyan folyt a diákok órahallgatása akkoriban?

Boldog aranykor volt:

Nem ellenőrizték szigorúan sem a tanárok, sem a tanulók munkaidejét, nem írták elő, hogy hány órát hallgassanak, nem vonták felelősségre a későn érkezőket. Tehát a szabad akarat, az önkéntesség szelleme uralkodott. A munka szeretete, a szorgalom ösztönözte a diákokat, nem a vastörvények, vagy a büntetéstől való félelem.

40) Milyen retorikai könyvet említ az író, és ki volt a szerzője?

Talkhísz (Összefoglaló), Kázvini (1338) munkája a retorikáról

41) Ki az a IX. századi filológus, akinek a műve említésre kerül?

Al-Mubarrad: Kámil (Tökéletes)

42) Mit tud arról a sejkről, aki a fiú házában lakott?

Jómódú férfi volt túl az 50-en, bár betéve tudott mindent, és nem is járt órákra, nem tudott megküzdeni a záróvizsgával. Néha segített, mesélt nekik. Hazamenni nem akart, hiszen az szégyen lett volna. Sem diák, sem tanár nem volt.

43) Ki volt Abú Tartúr?

Egymás között hívták így.

Mindig éjfélkor bukkant fel a házban, reggelre eltűnt. Maga volt a Sátán. Betegség járt a nyomában, s a tanulók lelkében elültette a kísértés bűnös gondolatait. Tulajdonképpen egy gonosz démon volt.

44) A felvételi vizsga az Azharban:

A kisfiú aznap kapta meg az értesítőt, hogy jelenjen meg a bizottság előtt, ismételni sem maradt ideje.

Színhely: Vakok kápolnája.

„Na, gyerünk, vaksi!” szólították meg. Elkezdte a Barlang szúráját, de rögtön közbevágtak, és a Pók szúráját kérdezték. Ennél is megakasztották.

„Elmehetsz, vaksi!”

A pedellus fonalat kötött jobb karjára, s ezt egy hétig, az orvosi vizsgálatig kellett viselnie. Az orvos a bemetszés után 15 évesnek ítélte (alsó korhatár), pedig csak 13 volt.

Kezdte úgy érezni, hogy sem a vizsgabizottság, sem a vizsgáló orvos nem végzi lelkiismeretesen munkáját.

45) Hogyan írja le a szerző a Szajjidna Huszajn mecset környékét?

Árusok, padok, gyékény…

A denevér járta sikátor helyett a Khán Dzsafari utcán is oda lehet jutni.

Mindig elmondta a nyitó szúrát, amikor elhaladt a mecset előtt.

46) Hogyan telt el az első éve?

Ha unokatestvére eljött hozzá Kairóba, megszűnt magánya. Együtt jártak órára, olvastak, beszélgettek.

Bátyja szűkmarkúan mérte a pénzt. (1 piaszter / nap; 4 cipó fejadag)

Unokatestvérével édességet, gyümölcsöt ettek, míg volt rá pénzük.

Sok dolgot már tudott, amit az órákon hallott. (A könyörületes… 9 olvasata)

Megszerette Kairót, de mindig örömmel ment haza, ha tehette.

47) Mit tud Ta’abbata Sharrán-ról, az-Zamakhsharí-ról, Szíbavajhi-ról?

T.S.: VI. századi pogánykori arab költő

-          az ő műve okán zördült össze egyik tanárával, s többet nem járt arra az órára

Z.: (1143), Al Mufasszal (Az elosztott), Az irodalmi arab nyelvvel foglalkozó filológus.

S.: (792), perzsa származású arab költő, nyelvész, műve: Al-Kitáb (A Könyv J )

48) Mit tud Dzsamílról és Buszajnáról?

Híres szerelemespár, az arab Rómeó és Júlia.

49) Mit tud Ali Dzsurdzsániról? Mely műve van említve?

„Isaghogé” kommentárja. Ezen tanulták a logikát.

50) Mit tud a Hamásza című versgyűjteményről?

Abú Tammám (845), pogánykori arab ódákból; Tabrízi

Goldziher Ignác: A hadísz kialakulása

1.A hadísz jelentése. Közlés, elbeszélés. Eredetileg azokat a mondásokat értették alatta, melyek Mohamedtől származtak, de nem kerültek be a Koránba. Kb. 600 ezer mondatból választották ki a hiteleseket. Tágabb értelemben nemcsak a vallási élet köreiből származó közléseket nevezik hadísznak, hanem a történeti tudósításokat is. Ezek az elbeszélések erősítették a közösségi tudatot. Legendákkal, mondákkal és mesés történetekkel kapcsolatban is használják a hadíszt az elbeszélés témáira. Innen származik a „hadísszá válni” szólás is, azaz olyan példázattá, melyet a későbbi korok is emlegetni fognak. „A legszebb hadísz Allah könyve”- Mohamed tanítása. De ugyanakkor a Koránt szembeállítják a hadísz fogalomkörével. Tanító célzatú közlések.

2. Goldziher a hadíszok hitelességéről és koráról. Megbízható bizonyítékok hiánya miatt nem tudjuk biztosan, hogy mi lehet a hadísz legrégebbi, eredeti része, és hogy melyikük datálható Moh. halálát követő nemzedékek idejére. Túlnyomó többségüket az iszlám első 2 századában végbement vallási, történeti, és társadalmi fejlődés eredményének tekinthetjük.

3. A hadísz két része és szerepük. - isnád: a hagyományok láncolata. Az első szerzőtől a mindenkori legutolsó hagyományozóig, akik a közlést továbbadták. Ez a hadísz támasza, igazolása hitelességének.- matn: a közlés szó szerinti szövege. A matn már a régi arab nyelvben is az írott szöveget jelentette.

4. A hadíszok első lejegyzései. A hadíszanyag legrégebbi állományának azok a hadízok tekinthetők, melyekről azt halljuk, hogy már az első évtizedekben írásos feljegyzéseket készítettek róluk. Valószínűsíthető, hogy a társak és a tanítványok a Próféta kijelentéseit, és rendelkezéseit meg kívánták óvni a feledéstől, írásos megőrzés útján.

5. A szunna jelentése. Eredetileg a Próféta azon tetteit jelentette, melyekről társai tudósítottak. Később a Moh.-ről szóló hagyományokat felváltva nevezték hadísznak és szunnának. Nevezhetjük szokásjognak is.

6. A hadísz és a szunna kapcsolata. A hadísz és a szunna kifejezést külön kell kezelni. Ha csak eredeti jelentésüket vesszük figyelembe, akkor sem bizonyulnak egyenlőnek. Míg a hadísz a Prófétától származtatott, szájhagyomány útján történő közlést jelent, addig a szunna tekintet nélkül arra, hogy létezik-e rá nézve szóbeli úton közölt hagyomány vagy sem, a régi muszlim közösségben érvényben lévő szokásra utal, mely egy vallási, vagy törvénykezési mozzanatra vonatkozik.Egy hadíszba foglalt norma szunnának számít; az azonban nem szükséges, hogy a szunnára mindig megfeleljen egy hadísz, amely azt szentesíti. Előfordulhat, hogy egy hadísz tartalma ellentmond a szunnának.Különbségük: a h. elméleti diszciplína, a sz. gyakorlati útmutatások összessége. Közös viszont bennük, hogy mindkettőjük ismerete a hagyományban gyökerezik.Külön szokás hangsúlyozni, ha egy sz. mellett tanúskodik valamely azt alátámasztó hadísz.

7. A szunna és az újítás. A sz. fogalma kezdettől fogva zsinórmérétkül szolgált annak eldöntésében, h mi helyes és mi nem. A dzsáhilíya pogányai számára a szunna volt mindaz, ami megfelelt az arabság hagyományainak. Az iszlámban a régi fogalom tartalma és a neki megfelelő szó jelentése változáson ment keresztül. Moh. követői számára szunnának számított mindaz, amiről ki lehetett mutatni, hogy a Próféta és hívei legkorábbi gyakorlata volt. A muszlim közösségnek tisztelnie kellett az új szunnát, mely az ősi arab nézetek átdolgozásából alakult ki. Medinában éltek azok, akik legelőször kezdték el tanítani a Próféta azon kijelentéseit, amelyek szabályozták a mindennapi életet, ezért Medinát a sz. otthonának is hívják.

8. A szalaf és a szerepük a muszlimok életében. Salafí = aki utánozza őseit. A vallásos közösségen belül idővel a legnagyobb megbecsülést kifejező címmé vált. A salsf utánzása vált az istenfélő muszlimok ideáljává, azoké az ősöké, akik életmódjukat még a Próféta szemei előtt, az ő példája nyomán alakították ki.

9. A szunna újjáélesztése és kiölése. A sunna újjáélesztésének nevezték azt, ha valaki egy ósdi szokást, amely már kiveszett a gyakorlatból, újra felelevenített. A vallásban buzgó emberek számára ez volt a legnagyobb dicsőség. A muszlim világ valamennyi része kivette a részét a szunna-feléleszté sből. Ennek ellentéte a „szunna kiölése”, amely azt jelenti, hogy a sz. által rögzített joggyakorlat módozatait semmibe venni. Magát a jogintézményt megőrzik, de részleteit és feltételeit elhanyagolják.

10. Az újítás (bid‛a) fogalma. A bid‛a a szunna ellentéte. Gyakorlati és dogmatikai újításokat is értenek alatta. Többnyire egyéni belátásból fakadó önkényességet jelöl, melynek megengedhetőségét nem lehet a vallási élet forrásaiból származó dokumentumokkal alátámasztani.

11. Az iszlám az Omajjádok korában. Az omajjád uralkodók nem ösztönözték, és nem mozdították elő a szunnának megfelelő vallási és közösségi élet kialakulását. Ők egy másfajta sz.-t támogattak. Pl.: „‛Umar szunnája”, melynek értelmében, ha egy magas rangú állami hivatalnok meghalt, hátrahagyott javainak a felére a kincstár rátette a kezét. Ilyen rendelkezések számára kutattak előzmények után a sz.-ban. Keveset törődtek a vallással, a saját maguk életvitelében éppúgy, mint alattvalóikéban. II. ‛Umar-ral vette kezdetét az igazi vallásos kor. Megbízottakat kellett szétküldenie a birodalomban, hogy megtanítsák a népet arra, hogyan kell egy muszlimnak és muszlim közösségnek berendeznie életét, kialakítania vallásilag helyes életvitelét. Az 1. sz.-ban az emberek tudatlanságban voltak még a már pontosan megállapított vallási szertartások tekintetében, és bizonytalansá got és ingadozást találunk még a törvény terén is. Az egész Omajjád korban a vallás iránt kevés lelkesedést mutató uralkodók befolyása alatt élő lakosság nem sokat értett maga sem a vallási törvényekhez és szabályokhoz.

12. A hadísz helyzete az iszlám I. századában. Az 1. sz.-ban az emberek tudatlanságban voltak még a már pontosan megállapított vallási szertartások tekintetében, és bizonytalansá got és ingadozást találunk még a törvény terén is. A hitbuzgó emberek azért utaztak el több helyre a muszlim világban, hogy felvilágosítást kapjanak a törvény tisztázatlan helyeit illetően.

13. Az omajjád kormányzat és a vallási emberek viszonya. Az istenfélő emberek szidták a kormányzást, passzív ellenállást tanúsítottak vele szemben, sőt elégedetlenségü knek nyílt jelét is adták, néha még a kötelező tiszteletadást is megtagadták. Az uralkodói körök ezért gyűlölték őket.

14. A hutba az Omajjádok korában.

15. A politikai hadíszok költése.

16. Muszlim vélemények a csalásról (tadlísz) a hadíszban.

17. Az Abbászidák, mint vallási vezetők. Az új hatalom alatt lényeges változások történtek. Az iszlám állam nemzeti arab jellege az abbászida uralom kezdeteivel hanyatlásnak indult, idegen elemek kerültek előtérbe, de ugyanakkor a hatalom vallási oldala jelentősen megerősödött. Türelmetlenné váltak más vallások szabad gyakorlásával szemben.

18. Az Omajjádok és Abbászidák neveltetésének különbségei. -Az omajjáda herceg világi neveltetésben részesült. Az iszlám szempontjaibó l némelyikük teljességgel alkalmatlan volt arra, hogy vezesse a közösséget az imádkozás során, és tanúságtételük a vallási törvények értelmében érvénytelen volt. Ezek az emberek továbbra is pogányok maradtak.-Az abbászida hercegek nevelésében a teológiai elem játszotta a döntő szerepet. Az abbászidák érdeklődése az egyházjogi tanulmányok iránt úgy nőtt, ahogy a politikai befolyású kormányzók és bitorlók elragadták tőlük. Minél kevésbé voltak igazi királyok, annál inkább lettek imám-ok.

19. A szunna előtérbe kerülése az abbászida korban. A szunna felélesztése, amelyet a derék emberek honosítottak meg, a legmagasabb helyet foglalja el, mivel a szunna felélesztése azon jótettek közé tartozik, amelyek megmaradnak és soha nem pusztulnak el. Az abbászida dinasztia felemelkedése egybeesik azzal a korral, amikor hivatalos elismerést nyert az a törekvés, hogy a szunnát tudománnyá és az élet vezérfonalává tegyék. A közigazgatásban szintén  teljesen megváltozott a viszony a vallásos elemekkel. A szunnának megfelelő életvitel nyilvános elismerése és ösztönzése mind a magánélet, mind pedig a közigazgatás és jog terén, természetszerű leg együtt járt azzal, hogy a Próféta hagyományainak a tanulmányozása sokkal szabadabban fejlődhetett, mint az omajjádák alatt lehetséges volt. Arra törekedtek, hogy a Próféta kézjegyét viselő dokumentumokat mutassanak fel a vallási és társadalmi élet legkisebb részletére is.

20. A jogi tanulmányok fejlődése a VIII-IX. sz.-ban. A jogi tanulmányok már szabadon fejlődhettekà felépítették az iszlám jogtudomány épületét. A muszlim teológusok két, egymástól eltérő úton jártak a jogtudomány (al- fiqh) megalkotásakor: 1.„az egyéni vélemény követői” Azt a kevés anyagot, amellyel rendelkeztek a tudósok, azt jogi következtetés valamennyi módszertani eszközének felhasználásával dolgozták fel. Néled olyan eredményeket mutatott fel, amelyek nem hadíszokon, hanem a tudósok intellektuális munkáján alapultak. 2.önálló módszer- Abú Hanīfa imám ashāb al-hadīt (ra’y = vélemény) az önálló döntés törvénye

21. Az ashāb al-hadīsz. Az az iskola, amely ellenzi a ra’y-ot. Követői minden törvényt a Próféta tekintélyére kívántak visszavezetni, azaz egy szabályszerű hadít-ra. ß A ra’y, az önálló döntés törvénye mindenáron elvetendő volt számukra. Az a tanítása a muszlim népek számára vallási követelménnyé vált.

22. A jog és a hadísz a IX. sz.-ban. A hagyomány tanulmányozásának megszilárdulásá val egyidejűleg létrejött a hadísz- kritika a maga szaktekintélyeivel, ami által lehetőség nyílt arra, hogy nagyobb hitelt adjanak az egyik hadísz hagyományozóinak, mint a másikénak. Egymással ellentmondó hadíszok à összeegyeztetés Újból és újból felmerült az a probléma, hogy a gyakorlat nem mindig egyezett a szunnával. A hadísz számos változtatást szenvedett a hagyománnyal foglalkozók hanyagsága, a zavaros magyarázatok, az esetleges érvénytelenítés, a közlést továbbadó hagyományozók megbízhatatlansá ga, két ellentétes értelmű hadísz megléte következtében.

23. A hadísz szerepe az iszlám pártharcaiban. A vallásos gondolkodású emberek véleményeiknek hadísz formájában adtak kifejezést. Az egész korszak folyamán a vallási élet egyik legfontosabb kérdése az volt, hogyan kell az igazhívőknek viselkedniük az ilyen uralkodókkal (pl: omajjád uralkodók) szemben. Erre a kérdésre különböző válaszokat adtak, és a hagyomány megőrizte ezeknek a döntéseknek a nyomait. Ellenzéki párt; Lojális irányzat (murdzsi’iták); (mindkettő szélsőséges irányzat) ­ Közvetítő szerepet vállaló teológusok à olyan hadíszok maradtak fenn tőlük, melyeknek alapgondolata az uralkodó elfogadása annak ellenére, hogy tisztában van az ember azzal, hogy milyen hitvány maga az uralkodóà olyan általános alapelvek voltak, amelyeket a teológusok adtak a népnek, annak érdekében, hogy fennálló rendet támogassák, és megakadályozzá k a belső zavargásokat.

24. Az örökletes kalifátus elve és a közösség egyhangú hűségesküje viszonya. Az ortodox iszlám tanításaként egyes-egyedül az idzsmā szentesítheti az uralkodó jogcímét. Az az imám, akit az egész közösség akarata elismer, a jogos imám. Egyedül az idzsmā lehetett szunna.

25. Abbászidák és síiták a hadísz irodalomban. -’alida párt alapeszméje a prófétai méltóság és a birodalom fölötti uralom örökölhetősége, amelyet Mohamed családjának Fatimá-tól származó ága számára igyekeztek kiharcolni. -Ortodox tanításokà mindent helytelennek nyilvánítottak, ami alátámaszthatta ’Ali leszármazottainak az igényét a különleges szentségre és a birodalom jogára. Ezért a szellemi méltóság örökletes mintának eszméjét gyökerestől ki kellett irtaniuk.

26. Korán magyarázat és pártharcok. Szélsőségesek à „túlzók” : a szunnán nélkülieknek tartották, és azokat is, akik az uralkodó hatalom ellen lázadtak. Ezek a körök azzal vádolják a szunna ortodox tanításainak a követőit, hogy meghamisítottá k a Koránt és kihagyások révén saját nézeteikhez igazították azt. Régebbiek és sokkal szélesebb körben terjedtek el azok a törekvések, amelyek az emberekkel azt akarták elhitetni, hogy a szunna hívei meghamisítottá k a Korán értelmezését.

27. Irányzatos (költött) hadíszok a politikai életben. Irányzatos hadíszok >> a dinasztia ügyét közvetlen módon támogatták. Ilyen kijelentések költése nagyon fontos volt a dinasztia elismertetése érdekében, mivel az ellenzéki pártok szintén terjesztették a nép körében a maguk készítette hagyományokat annak érdekében, hogy ellenfeleik hitelét vallási alapokon járassák le. Már az omajjádák szükségesnek látták, hogy udvari teológusaikat az alida igényekkel szemben alkalmazható vallási fegyverek kidolgozására ösztönözzék. Irányzatos hadíszok létrehozása mellett, amelyeknek valamely politikai vagy vallási párt tanai számára kellett tekintélyként szolgálniuk, a hadísz pártcélokra való felhasználásának egy másik módját is említenünk kell >> irányzatos szavak betoldása olyan hadíszokba, amelyek eredeti formájukban alkalmatlanok voltak pártpolitikai célokra. Néhány meghatározó semleges hagyományt is fel lehetett használni pártcélokra.

28. Síita irányzatos hadíszok. Érdekeik védelmében legerősebb érvük az volt, hogy a Próféta kifejezetten megjelölte és kinevezte ’Alí-t utódjának halála előtt és ily módon Abú Bakr utódlása érvénytelen bitorlás volt csupán. à olyan hagyományokat találtak ki és hitelesítették, amely igazolni tudják azt, hogy a Próféta közvetlen utasítást adott ’Alí beiktatására. (Humm- hagyomány         „A madár hadísza”)

29. Profetikus hadíszok. Ez a hagyománytípus gazdagon tenyészett a hadísz rendszerében. Nem csupán a birodalom általános viszonyait jósolják meg a profetikus hadíszok, hanem még jelentéktelen események egészen apró részleteit is megjósoltatták a Prófétával. Profetikus kijelentések a szigorúbban megrostált hadísz- gyűjteményekben is vannak.<A muszlim teológusok bárhol, ahol tudós központokat alapítottak, ott egyidejűleg hagyományba kapaszkodó tanúságokat is koholtak kitűnőségük és elhivatottságuk bizonyítására.

30. A költött hadíszok elleni támadás kezdetei. Legegyszerűbb eszköz à olyan új hadíszokat csempésztek be a forgalomba, amelyekben a Próféta kemény szavakkal ítéli el a töménytelen hadíszok kitalálását. A Prófétának is mondattak olyan kijelentéseket, amelyekben előre megsejtette a hamisításokat és a betolódásokat, amelyek a hitelesnek elismert mondatokat elferdítették. A Prófétával megjósoltatták az ortodox hadísz-kritikusok ellenállását az irányzatos visszaélésekkel szemben.

31. A szabadgondolkodók és a hadísz. A szabadgondolkodó k tagadása nem szorítkozott a gazdagon burjánzó hadísz-irodalom egy bizonyos részére, hanem a hagyományrendszer egészét illette. A hadíszok becsmérlésére olyan részleteket használtak ki, amelyekben népi legendát és babonát jegyeztek fel és kebeleztek be a vallási hitbe a Próféta közlései gyanánt; nevetségessé tették azokat az aprólékosan részletezett utasításokat, melyeket a hagyomány a mindennapi élet legintimebb kapcsolataira nézve tartalma, stb.

32. A megbízható férfiak (ridzsál tiqa) a hadísz tudományban. Azoknak a köröknek, amelyek meg akarták óvni a hadíszt a hamisításoktól, különös figyelmet kellett fordítaniuk azoknak a hagyományközlőknek és tekintélyeknek a jellemére, akikre az egyes hadíszok hitelességét alapozni kívánták >> csak az olyan hadíszokat lehetett az egész közösség vallásos lelkülete helyes kifejezéseként elfogadni, amelyeket olyan férfiak hagyományoztak, akiknek sem a személyes becsületességükhö z, sem pedig az ortodox hitvalláshoz való hozzáállásukhoz nem férhetett semmi kétség.

33.A hadíszláncok szereplőinek osztályozása. Kevesebb figyelmet fordítanak magára a hagyomány tartalmára, mint az isnádban szereplő tekintélyekre. Az ő megbízhatóságukon áll, vagy bukik egy hadísz hitelességébe vetett hit. A kritika Irakban és a Távol-Keleten volt a legszigorúbb, ahol a vallási és politikai pártok a legélesebben szemben álltak egymással. 9. század: hadíszok rendszeres gyűjtése 9.-10. sz.: a hadísz-kritika virágzása elsőrendű hagyományközlők: „megbízható”, „pontos”, „erős”, „bizonyító erejű”, „igaz”, „aki hűségesen megtartja és továbbadja azt, amit hallott”. Alacsonyabbra értékeltek: „igazmondó”, „helye az igazmondásé”, „nincs gyanúra ok” Még alacsonyabbra értékeltek: „helyes hadíszt közlők” -//- : „nem hazugok”. „A közlők ismerete” tudomány kronológiai kritika.

34. A muszlim hagyománykritika lényege. hagyomány-költő>> voltak köztük olyanok, akik költött neveket vezettek be, akiknek aztán hagyományokat tulajdonítottak. Az ilyen, feltehetőleg nem elszigetelt jelenségekre irányult a kritika minden kételye és gondos vizsgálata. A muszlim kritika kiindulópontja túlnyomórészt formális volt. A formális szempontok a döntőek a hihetőség és a hitelesség vagy egészség megítélésében. A hagyományokat csak külső formájuk tekintetében vizsgálják meg, és a tartalom értékének megítélése attól függ, hogy mennyire találták helyesnek az isnádot. A hagyománykritika két szempontra ügyelt: a ridzsál megbízhatóságára és az isnád-lánc belső megalapozottsá gára.

35. A matn (szöveg) és a hagyománykritika. Senkinek sem szabad azt mondania, hogy: „mivel a matu logikai és történeti képtelenséget tartalmaz, kétségbe vonom az isnád helytállóságot”. Pl: hagyománykritikai elv, hogy két hagyományos közlés ellentéte esetén, ha az egyik állító, a másik pedig tagadó, inkább az állító közlést részesítik előnyben.

36. A szigorú megítélés alá eső hagyományok. A szigorú megítélést általában azoknak a hadíszoknak tartották fönt, amelyek azokkal a kérdésekkel foglalkoztak, hogy mi a megengedett és mi a tilalmas, azaz melyek a jogi hagyományok, továbbá jogi és dogmatikai következtetések forrásául szolgálhattak. à kevésbé volt szigorú azokkal a hadiszokkal szemben, amelyek nem tartoztak a jog kategóriájába, hanem jámbor történeteket, épülésére szolgáló velős mondásokat és etikai tanításokat nyújtottak a Próféta nevében.

37. A morális tartalmú kitalált hadíszok. A hadíszok költését, különösen etikai, buzdító és aszketikus célzattal, a karrāmīya teológiai iskola elméletileg is szentesítette. A moralizáció szándékú költött mondásokat nyilvánvalóan elsősorban a prédikációkban használták föl. Azok, akik fönntartották azt a tanítást, hogy morális célokra megengedhető dolog hagyományokat költeni és szabadon terjeszteni őket, megpróbálták teológiailag is alátámasztani ezt a nézetüket.

38. A hagyományláncok költött kiegészítése. Az úgynevezett ahádísz mawqífa, vagyis a társakig vagy éppen csak követőkig visszavezetett mondásokat könnyedén alakították át ahádísz marfū’a- ra, azaz a Prófétáig visszavezetett kijelentésekre, egyszerűen hozzáadva minden aggályoskodás nélkül néhány nevet találomra, amely szükséges volt a lánc kiegészítésére. Ezt a jogi hagyományok terén is gyakran megtették. Attól sem rettentek vissza, hogy a pogány időkből való tetszetős mondatokat tulajdonítsanak a Prófétának. Mindent, ami a hadísz kialakulásának a virágkorában a teológusok szemében átvételre érdemesnek tűnt, azt legszívesebben hadísz formájába öltöztették.

39. A szórakoztató hadíszok. Épületes történetek lassan szórakoztató elbeszélésekké alakultak át, és hamarosan eljutottak mókás történetekig-és mindez a Próféta hagyományának jegyében. A kitalált mondások leginkább a Próféta életrajzát, eszkatológikus témákat érintettek, vagy kozmológikus mesék voltak.

40. A szórakoztató hadíszok kitalált láncokkal.

41. A qássz (tbsz. qusszász) szerepe a mecsetekben és környékén. Azokat az embereket, akik az utcám és mecsetben maguk köré gyűjtötték az embereket, és épülésükre és szórakoztatásukra alkalmas hagyományokat meséltek nekik, qáss- nak vagy qassás- nak nevezték, azaz elbeszélőnek, mesélőnek. Ugyanaz volt a szerepük, mint a mi időnkben a humoros újságoknak, és még a Kalifa udvarába is meghívták őket alkalmanként. à a muszlim beállítás szerint ennek a foglalkozásnak a fejlődése még az iszlám kezdeti idejére nyúlik vissza. à a hivatalos teológia örömmel tűrte el ezeket a szabad prédikátorokat és népi teológusokat, akik az utcákon és mecsetekben a közérthetőség szintjére szálltak le, aszketikus beállítottságot terjesztettek, amely idegen volt a hivatalos teológusoktól, akik elsősorban a jogi tanulmányozásba merültek.

42. A qusszász túlkapásai elleni harc. Az intézkedések nyerészkedő csalók ellen irányultak, akik nem a vallásért buzgolódtak, hanem a tömegeket akarták szórakoztatni, és e célból hamis hagyományokat és vallásos történeteket mesés módon átköltöttek és terjesztették, A konzervatív teológusok buzgalma az efféle vallásos legendák ellen irányult, amely teljes mértékben kikerülte a vallási ellenőrzést. A történetmondók semmitől sem riadtak vissza annak érdekében, hogy magukhoz csalogassák az embereket. A kormányzatok ediktumokat bocsátottak ki a történetmondók ellen. Amíg a korábbi időszak „történetmondási” elnyerték a jámbor teológusok elnézését erkölcsileg és vallásilag építő tartalmú előadásaikkal, addig a későbbi korok utcai prédikátorai megszentségtelení tették a vallásos témáikat azáltal, hogy szórakoztatásra és hallgatóságuk mulattatására használták azokat. A mindenféle anekdotával átszőtt bibliai legendák képezték előadásaik jellegzetes témáját.

43. A hosszúéletűek (mu‛ammarún). A mu’ammarínnak nevezett kalandorok a Prófétával való közvetlen kapcsolatra hivatkozva mondtak hadíszokat.   (közvetlen: nem kellett összekötő láncot kitalálniuk) A népmesék birodalmából a mu’ ammarūn létezésébe vetett hit utat talált a vallás területére is. à legkorábban a III. század vége, IV. század eleje táján (à X. század) jelentek meg. à India és Közép- Ázsia az efféle csalók fő működési terepe. A Próféta társának lenni a legmagasabb méltóságot jelentette, amit csak el lehetett érni. Az ilyen emberek személye és becsülete érinthetetlen volt, és őket gyalázni főbenjáró bűnnek számított.

44. A hadíszok továbbadóinak személye felkeresése. A szokás által szentesített érvényes hadísz- forma megkívánta, hogy a kívánt hadíszok továbbadóit személyesen kell felkeresni, annak érdekében, hogy a tőle származó hagyományokat a nevében lehessenek terjeszteni. A hagyományt a teljes isnáddal együtt kellett átvenni, és ezután illette meg e jog, hogy a saját nevét a hagyományozók láncához illessze, legutolsó láncszemként. A hagyományok átvételének minden más formáját rendellenesnek tekintették. Annak érdekében, hogy valaki autentikus formában birtokoljon, hagyományt, szükséges volt, hogy találkozzék azokkal, akik az illető hagyomány „hordozói” voltak.

45. A talab al-hadísz és az utazások. Ha egy bizonyos tartomány teológusai ki akarták tölteni a hazájuk hagyományában meglevő hiányokat, akkor nem volt más választásuk, mint utazásokat tenni, hogy alkalmuk nyíljék személyesen is megismerkedni más tartományok hadíszaival. Nagy súlyt vetettek arra, hogy átvegyenek és továbbadjanak mindent, amit jelentős emberek hagyományoztak, akár tőlük közvetlenül, vagy azoktól, akik őket hallgathatták à sok utazás >> tudás keresése céljából megtett utazások

46.Az utazók módszerei a hadíszok felkutatására. A talab érdekében folytatott utazások egyre növekvő mennyisége folytán a teológusoknak az egyedi, tartományi hagyományokat beilleszteniü k az általános, egyre egységesebb hadísz- keretbe. 9. század >> a gyűjteményes munkák elkészítése A talab utazások kedveztek azok mohóságának, akiknek sikerült elhitetniük az emberekkel, hogy ők a hadísz kútfői, és a növekvő kereslettel együtt állandóan növekedett az az óhaj is, hogy a továbbadott hadíszokért készpénzzel fizessenek. Az idők folyamán az érdekességek fölkeresésére indított kutatónak puszta sporttá alacsonyodtak. Hosszú utazásokat tettek, amelyeknek a kizárólagos célja hadíszok szerzése volt, anélkül, hogy bármit is értettek volna a tartalomból, csupán azért, hogy az utazó büszkélkedhessen velük, és ismert mondatok isnád-jában előforduljon a nevük. >> sok csalás és hazug dicsekvés fordult elő- mind formális, mind pedig anyagi vonatkozásban a hagyománygyűjtő utazásokkal és az összegyűjtött anyag kialakulásával kapcsolatban / kapcsolatosan.

47. A hadisz iskolák létrejötte. Első hadísztudományi főiskola: Dār al- hadīsz, XII: század. 1)                               Nűr ad- Dín Malemūd b. Abī sa’īd Zaudzsī-nak köszönheti felállítását.  (Nūrīya akadémia) A politikai körülmények folytán azonban, amelyek nem kedveztek az ilyen intézmények folyamatos létezésének, rövid virágzás után hanyatlásnak indult. 2)                               Al-Malik al-Kāmīl Nāsir ad-Dīn>> Egyiptomban >> kairói dār al- hadísz 3)                               Damaszkuszban: Hadrasa Asrafíya Egyik iskola sem maradhatott fenn sokáig, mivel csak az iszlám tudományát szolgálták, a megélhetés érdekében pedig az emberek a fiqh tanulmányozása felé fordultak inkább. à ezek a híres intézmények megszűntek létezni.

48. Az idzsáza rendszere. à olyan intézmény volt az irodalmi életen belül, amely a muszlim társadalom sajátosságai közé tartozik. Iszsáza>> pótmegoldása lett olyan muszlimoknak, akik nem tudtak személyesen hadíszokat begyűjteni a sejkektől. Megszerezték a sejk engedélyét (idzsáza) arra, hogy úgy adjanak tovább egy hadíszt, mintha közvetlen szóbeli érintkezés útján gyűjtötték volna föl tőle. A hagyományok szóbeli közlésből az idzsáza formába való átmeneti típus a muháwala („átadás”) közlés. à az idzsáza majdnem teljesen átvette a sejkekhez való hosszadalmas utazgatás formájában űzött talab szerepet. {az idzsáza megadói nem vonakodtak attól sem, hogy a tőlük kért szellemi javakat készpénzre váltsák} Az idzsazát nemcsak hadíszokra kértek és adtak meg, hanem teljes irodalmi művekre is.

49. A hadísz lejegyzése (kitábat al-hadísz) a legkorábbi időkben. >> már a legkorábbi időkben is leírták a Próféta kijelentéseit. A VII. század végén már bevett gyakorlat.

50. A hadíszok lejegyzésének ellenzői. Elméleti vita: a hadíszt csak az emlékezetben szabad megőrizni, vagy szabad –e leírni? A „tudomány megelőzését a színben” hangsúlyozzák a „papiroson való megőrzéssel szenben”. Az írás ellenzői azon félelmüknek adtak hangot, hogy a Próféta kijelentései könyvekbe foglalva esetleg nem kapják meg a szent tartalmuknak kijáró tiszteletet.

51. A hadísz irodalom kezdetei és kapcsolata a történetírással. Az iszlám első korszakában főként a történeti ismereteket ösztönözték és támogatták. Bölcs mondásokat írtak le>> a régi könyvekben, költeményekben előforduló bölcs mondásokat hikmának tartják. A Korántól eltekintve, az iszlám irodalomtörténeté nek kezdetekor nem vallásos, hanem világi irodalmat találunk. Az iszlám hódításairól szóló meséket már az omájjádák alatt leírták, a Próféta életrajzából származó adatokkal együtt. >> a vallási hadísz irodalmi ágazattá vált. A szorosabban vett jogi irodalom, amely átfogó gondolkodás eredményeit képviseli, időrendben megelőzi a hadísz irodalmat.

52. A hadíszgyűjtemények eredete kérdése. A legkorábbi adat, ami amuszlim szerzőknél a hadísz gyűjtésével kapcsolatban fellelhető, Muhammad ibn al-Hasan aš-Šayhānī-nál (megh. 805) található, aki azt Malik ibn Anas-tól hallotta. Ez a közlés gyakran szolgál a hadíszra vonatkozó muszlim irodalom történetének kiindulópontjá ul. „Keressétek össze, ami fennmaradt a Próféta hadíszaiból, és írd le mindezt, mert félek, hogy a tudás hanyatlásnak indul, és az ’ulamā’ eltűnnek.” (vagy szunnájából, vagy Umar és mások hadíszából.) >> II. Umar leíratott egyes hagyománycsoportokat . A különböző körök által terjesztett beszámolókban megjelenő ellentmondások miatt nem fogadhatjuk el aš-Šaybānī közlését. Amire ebben az időben szükség volt, azok nem adat-közlő hadísz művek, hanem gyakorlati célokat szolgáló vezérfonalak voltak. Egy alapvető mű ránk maradt, amely megközelítően azt a színvonalat képviseli, amit a kor jogi irodalmának a fejlődése elért: Malik b. Anas: Muwatta’.

53. Málik ibn Anasz Muwatta’ c. műve, jellege. A Muwatta’-t nem tekinthetjük az iszlám első nagy hagyománygyűjtemé nyének. Célkitűzése nem az, hogy összegyűjtse, és mélyreható vizsgálatnak vesse alá az iszlám világban terjesztett hadíszok „egészséges” elemeit, hanem az, hogy megvilágítsa a törvényt, a rituális és vallási gyakorlatot, a medinai iszlámban elismert iğmā῾, a Medinában bevett szunna segítségével. Összegyűjtötte a medinai szunnának a jogi és rituális élet számtalan fejezetére vonatkozó dokumentumait, másodszor pedig törvénybe foglalta, hogy moiajogszerű az egyes esetekben ezeknek a szunna-dokumentumok nak az alapján, ill. amikor ezek hiányoztak, akkor a medinai szokásjog alapján. A hagyományanyag itt nem cél, hanem eszköz, és csak olyan mértékben veszi figyelembe, amennyiben annak gyakorlati jelentősége van.> ra’y-t gyakorol. Miután Mālik csak a jogi élet követelményeivel törődött, kevés figyelemt fordított a pusztán történeti értesüléseket tartalmazó hagyományokra, még akkor is, ha a Próféta életrajzára vonatkoztak. Ezeket csak akkor veszi figyelembe, amikor jogi következtetések vonhatók le belőlük. A hadíszok használata adja meg M. munkájának sajátos jellegét.

54. A Muwatta’ változatai. Yahyā ibn Yahyā al-Masmūdī (Mālik egyik tanítványa). Tőle származik az egyik változat. Ez a változat maradt felül a tudományos használatban, és ezt magyarázzák a legtöbbet. Muwatta’ Yahyā-nak szokás nevezni. A Muwatta’-nak 15 típusa volt, melyek mindenekfölött a Muwatta’ Yahyā-ak sikerült meghonosodnia mind a tud.-os életben, mind a gyakorlati használatban. 2. Muwatta’ Muhammad>> M. ibn al-Hasan aš-Šaybānī hagyományozta.

55. A taszníf al-ahádísz. hadísz-anyag rendszerezése. Manad: „támogatott” >> tökéletes hadísz, „egészséges” láncszemeken keresztül, megszakítás nélkül kell az egyik „társ”-ig visszamennie. Elv: személyes, külső.>> A hagyományok tartalma, témája nem számít a sorrendiség megállapításánál, mivel a döntő szempont csupán annak a társnak a neve, akit egy hagyománycsoport tekintélyeként megemlítenek. Az ilyen gyűjteményeket muszadnak nevezik.

56. A muszannaf és a musznad különbsége. muszannaf: olyan gyűjteményekre utal, amelyekben nincs meghatározó szerepük a mondások és beszámolók sorrendjére nézve azoknak a hagyományozóknak, akikhez az isnād-ok vezetnek; a sorrend szempontjából egyes-egyedül az egymással rokon tartalmak és kijelentések azonos tárgyi mozzanatának van jelentősége. Míg a musnad rendező elvét a hagyományozók adják, addig a musannaf elve a fejezetekre osztás. A musnad és a musannaf a hadísz-gyűjtés két fő formája, melyek hosszú időn keresztül egyidejűleg jelentkeztek az irodalomban.

57. Buhárí Szahíh c. műve és hatása a hadísz szabályaira. Ez a mű tiszta hadísz-munka ra’y hozzátétele nélkül, és azzal a aszándékkal íródott, hogy segítségével bárki eligazodjon a fiqh valamennyi fejezetében és minden problémájában. A szerző az egész fiqh-et átfogó tervezetet készített, melyet aztán az odavágó hadísz-anyaggal töltött ki. Al-Buḫārī korában, és nagy mértékben az ő befolyására, a hadísz megőrzősőre vonatkozó szabályok szigorú formákat kezdtek ölteni. Al-Buḫārī sohasem tért el a legszigorúbb szabálytól, másrészről viszont többet tesz, mint újraközli és csoportosítja anyagát. >> egy gyakorlati kézikönyvet is akar mindazoknak a kezébe adni, akik az ő meggyőződését osztják, ezért a hagyományaira vonatkozó értelmezés magvait is elhinti.

58. Buhárí Szahíh c. művének hagyományozása, eltérése a Muwatta’-étól. A Sahīh-ot nem úgy hagyományozták, mint a Muwatta’-t, tehát különböző, tartalmilag eltérő szerkesztésekben. Tucatnyi különböző Buḫārī-szöveg jött létre. Ezekben több-kevesebb lényeges változás található mind a címekben, mind a paragrafusok taartalmában. -szövegjavítások gondolati dogmatikai meggondolások miatt. -tashīfāt: tévedéseknek köszönhető szövegromlások. A szövegmagyarázó igényei gyakran okoztak önkéntelen eltéréseketa puszta hagyományozó gépies pontosságától. Általában a szöveg vonatkozásában, a fejezet élén álló címeket fenyegette leginkább a változtatás.

59. Muszlim Szahíh c. műve és összevetése Buhárí művével. .tartalmuk nagy része közös, bár más szóbeli forrásokon alapul. Formai különbség: Muslim eredeti kiadásában a különböző szakaszoknak nincsenek címei. Muslim, kortársához hasonlóan, a fiqh-et akarta szolgálni munkájával, de az olvasóra bízta, hogy az összegyűjtött hadísz-anyagbó l azokat a következtetéseket vonja le, amik számára legközelebb állnak az igazsághoz. Al Buhārī gyakran idézi ugyanannak a hagyománynak a különböző párhuzamos változatait, míg Muszlim mindig együtt idézi  az összetartozó változatokat; és azt az anyagot, amivel már egyszer foglalkozott, sohasem ismétli meg. Neki elsődlegesen nem az volt a célkitűzése, hogy a fiqh egész rendszerét ellássa hadísz-anyaggal. Muszlim a létező hadísz-anyagot kívánta megtisztítani minden salaktól.

60. A két Szahíh mellett létrejött további muszannaf művek. 1. Abū Dāwūd: Sunan-ja 2. Abū ῾Isā Muhammad at-Tirmidī: Gāmi῾-ja 3. Abū Abda r-Rahmān an-Nasā’ī: Sunan-ja 4. bū Abd Allāh Muahmmad ibn Māğa: Sunan-ja.                 (Ezek főleg joghagyományokkal foglalkoznak. ) Sunanon olyan gyűjteményeket értenek, amelyek a történeti, etikai, és dogmatikai mondások kirekesztésével csupán a szunnával törődnek, a joggal, és jogszokásokkal, és a rájuk vonatkozó hadíszokkal.

61. A magribi hagyományirodalom. Buḫārī elsőbbsége mellett foglalt állást a közvélemény. Műve szent, vagy legalábbis előjogokat élvező könyv lett, különösen az é-afrikai iszlámaban. -a vallásgyakorlat során a két sahīh tartalmát kell irányadónak tekinteni. – a „hat könyv” egybefoglalása, ahogyan azt a mai iszlámban is elismerik, a 13. sz.-ban hatolt be a muszlim teológusok köztudatába.>> Ettől függetlenül a közvélemény továbbra is magasabbra helyezte a két sahīh-ot, mint a másik 4 könyvet. A Magrib-ban, abban az időben, a nagymértékben kiterebélyesedett hadísz-irodalomnak még mélyrehatóbb elismerése történt meg. Az iszlám irodalom virágkora nagyon rövid ideig tartott. Számos régi könyvet dolgoztak át újakká, nagy hosszú műveket kivonatolnak, ez jellemzi néhány kivételtől eltekintve a következő nagy korszakot. (11.sz.-tól kezdve).

Germanus Gyula a mohamedán utazókról

1.Az utazásra ösztönzés hagyománya az araboknál: Földrajzi irodalom — utazások – gyors fejlődés – utazási kedv, mentalistás. Koránvers: Járjatok be minden földet — ̔ Ali kalifának tulajdonított mondás – Az utazás a férfiak mérlege – teológiai munkákban állandó fejezet az utazás. Költők: kereskedelem miatt – utazások, és az utazás vallási kötelezettség.

2. Az utazás eszköze, a karaván: Fontosságát és kizáróságát csak a hajózás csökkentette. Nagy összeköttetést létesített a karavánok intézménye és a kelet mindenféle vidékei között. Nagy szerepet játszottak az arab kereskedelemben és az ázsiai, valamint a világkereskedelem történetében.

3. A kereskedelem és az utazás: csomópontok: partvárosok piaca – karavánnal. Ázsia legnevezetesebb városaiban, már a régi időkben képviselve voltak a Kelet (kereskedelmi érdekek miatt) mindenféle nemzettségei.

4. Az utazás,mint vallási kötelesség: (Abd al-Karim) (Ibn Battúta) – Mekkába való zarándoklás kötelező, alkalom az utazásra = vallási kötelesség.

5. A mekkai zarándoklat és az utazáskapcsolata: Mekka – zarándoklás – utazás, alkalom a kereskedésre is – mekkai országos vásár.

6. Az utazás és a dervisek: E szúfik egy nagy részét folytonos utazás között találjuk – céltalanul, terv nélkül kelnek útra. (Hasam al-’Irāki 20 évesen indult útnak, 50 éven át utazgatott és 70 éves korában tért haza.

7. Az „utazó iskolások”: A nagyobb városok mecseteit s tudományok keresői látogatják meg – tanulás céljából, hosszú utakat is tesznek, hogy a központokat is felkeressék. (pl. Azhar-mecset). Az utazó iskolások úti célja nem az utazás volt, hanem a mecsetekben és akadémiákban való letelepedés.

8. Muszlim utazók Európában: Angol befolyás Indiában. Szíriai missziótársulatok. Francia befolyás Egyiptomban. Új utazási cél: Európa. Legelső mohamedán utazó, aki könyvet írt Európáról, Indiából való. – Mirza Abū Tālib. A keleti utazóknak leginkább két dolog tűnik fel – az étkezés módja és az asszonyok szeretetreméltósága és szépsége. „Hol szabadosabbak az asszonyok, Európában vagy Ázsiában?”

10. Az „egyiptomi misszió” Európában: Muhammad  ̔ Ali, a francia Jourard felügyelete alatt egy sereg fiatal egyiptomi embert küldött Párizsba, hogy ott francia módon elmélkedjenek. – szigorú felügyelet.

11. Szíriai utazók Európában: Ahmed Efendi Fāris : A rejtélyek felderítése az európai dolgokat illetőleg – nem gyűlöli, nem gyúnyolja Európát – bámulata csak azokat a dolgokat illeti meg melyek az európai ember kényelmét szolgálják. Törekedett ezen gondolat felébresztésére: nem minden dolog feltétlen rossz, mert az arabok közt keletkezett, és nem minden dolog feltétlenül jó, mert csupán csak azon oknál fogva, hogy Európából való. A nőkről sok helyen beszél – francia és az angol nők összehasonlítása.

Germanus Gyula a Koránról

1. Korán szó jelentése: recitáció, szavalat.
2. A mekkai kinyilatkoztatások tartalmi jellegzetességei Mohammed népét a jóra és bűntől való tartózkodásra intette (és azt mint az istenségnek egyenesen őhozzá való parancsátközvetítette). – egy istenség hitére buzdította az embereket.
3. A mekkai szúrák társadalmi üzenete: — a mekkai pogány arabokat nem csupán vallási újítással íjesztették meg, hanem társadalmi – gazdasági rendjük megbontását látták az igehirdetésben – felléptek ellene. A mekkai fejezetek ezt a vallási, társadalmi harcot tükrözi vissza – példázatok, intelmek, legendák, eskük, szegényeknek való vigasztalás.
4. A medinai kinyilatkoztatások tartalmi változása a mekkaiakhoz képest: Ijesztő, fenyegető rövid költői szónoklatokat prózai, hosszabb elbeszélő, a mindennapi eseményekből eredő, de isteni eredetű, törvényszerű rendelkezések váltják fel. – 5 alappillér, gyakorlati kérdések (pl. örökség, jegyajándék, házasság, válás, vérbosszú).
5. Az imairány és megváltoztatása: Jeruzsálemet tette meg az ima irányának – Mekkára tette át. Ezzel a pogány arabság ellenmondásait enyhítette az iszlámot macedonizálta.
6. Ábrahám szerepe a Koránban: A Korán medinai fejlesztéseiben Ábrahám alakja is ebben a macedonizálási folyamatban alakult át eredeti arabbá, sőt Mekka alapítójává.
7. A mekkai zarándoklat elfogadása és jelentősége: Mohammed 630-ban ezzel a macidealizálási fejlődéssel meggyőzte régi ellenfeleit, szerződést kötött velük és maga is bevonult Mekkába, zarándoklatra. Ezzel elismerte a pogánykori szertartások egy részét, a Kába körüli 7x-i körüljárást, a Szafa és Marura dombok közötti futást, az állati áldozatok felajánlásával és különleges zarándoklati ruházatot.

8. A Korán Mohammed halála után: Társainak egy része tudta az igehirdetést kívülről, de Mohammed ügyelt arra, hogy kijelentéseit,mint isteni ihletet feljegyezzék. A sugallatokat vállcsontokra, pálmalevelekre, szőttesekre durván feljegyzett összevisszaságban hevertek Mohammed egyik felesége, Hafsza szobájában.

9.A Korán kinyilatkoztatások könyvbe rendezése: Egy több tagú bizottság állította össze ezt az anyagot. A leírók saját belátásuk szerint rendezték 114 fejezetre a talált anyagot, a hosszabb fejezeteket a könyv elejére, a rövidebbeket a végére tették,holott a történeti sorrend a fordítottja volt. A fejezeteknek nevet is adtak (pl. tehén, asszonyok, a méh, Mária, az alkotó). Lehetséges, hogy az egyes fejezetek a leírók által több más ihletes kinyilatkoztatásból lettek összetolva, de Mohammed a maga éltére vonatkozóan is eszközölt toldásokat és változtatásokat.

10. A Korán első szúrája: A muszlim ima legfontosabb alkatrésze – megnyitó (al-fātiḥa) Ez a fejezet összesűrített kivonata a Koránnak és az iszlám vallásnak.

11.Oszmán kalifa szerepe a Koránszövegének véglegesítésében: Egy új Oszmán bizottság által véglegesen rendeztette a Korán szövegét, amit aztán hitelesnek szentesített. Az akkori kezdetleges írásjelekkel azonban csupán durván tudták rögzíteni a helyes kiejtést és számos olvasási változat keletkezett, ami több értelemzavart okozott

12. A Korán olvasók: A 10. században hét tekintélyes Korán-olvasó véleményét vették alapul, miután az arab írás fonetikailag tökéletesebbé vált. (A hagyomány szerint Mohammed állítólag kijelentette, hogy isteni ihlete hét hangtani változatban szállt le reá.)

13. Középkori nézetek a Korán hitelességéről: Vajon a Korán minden mondata Mohammedtől származik-e és nincs-e benne későbbi betoldás? – a 12. század: Kháridzsita puritánok –a 12. fejezet gyanúsnak minősült. –Siíták, azt hiszik, hogy Oszmán bizottsága szándékosan kihagyta az  ̔ Ali örökösödésére vonatkozó rendelkezést.

14. A Korán általános jellemzése: A Korán az iszlám törvénykönyve, minden hit, minden tudás ebből a könyvből fakad a hívők számára az arab nyelv legnagyszerűbb alkotásának tartják. Hatása az iszlámra áttért idegen népek nyelvére óriási.

15. A Korán fordításai: Legelső – Petrus Kenerabilis – latinra. 12. század – kiadása – 1543. Angolra: G. Sale, 1734, J. M. Rodwell, 1861, E. H. Palmer, 1880,  A. J. Arberry, 1955, N. J. Dawood, 1956. Franciára: C. E. Savary 1783, J. Kasimirski 1840. Németre: S. F. G. Wahl 1828, K. Ullmann 1840, F. Rückert 1888, M. Henning 1960, R. Paret 1966. Magyar fordításai, átdolgozásai, kivontak részleteket belőle: G. I. Az iszlám, előadások az iszlámról – Szemelvények a Koránból (Somogyi J. 1947).

Belső-Ázsia

Belső-Ázsia – Xiongnu (hiung-nu, sziung-nu) Birodalom („ázsiai hunok”)

A kínai civilizáció az eurázsiai steppeöv keleti végével volt határos, már történetének korai időszakában is különböző nomád törzsekkel alakultak ki kapcsolatai. Az eurázsiai steppéken az első igazán jelentős, egy uralkodó által irányított birodalom Kína északnyugati szomszédságában jött létre a Kr. e. 3. században, a xiongnuk vezetésével.

A kínai forrásokban már a legkorábbi idők eseményeinek elbeszélésében is szerepelnek a xiongnuk, azonban ezeket nem lehet hitelesnek tekinteni; Kr. e. 318-ban a kínai királyságok egymás közötti háborújában vettek részt; de az itt szereplő xiongnuk ilyen korai létezését nem tartja mindegyik kutató hitelesnek.

Kr. e. 227 Három, egymással harcban álló királyság szomszédos a xiongnukkal; Li Mu hadvezér távol tartja a xiongnukat (egyes forrásokban hukat) Csao állam   határától.

Kr. e. 220-as évek A xiongnuk a dun-hu és a (rou zhi) jüe-csi törzsszövetség szomszédai;a xiongnuk vereséget szenvednek a kínaiaktól és Tou-man vezetésével északra vonulnak.

Kr. e. 210 A xiongnuk ismét délre vándorolnak és a Sárga-folyó mellett ismét elfoglalják a régi földjeiket Tou man shanyu (san-jü) vezetésével.

Kr. e. 209 Tou man halála, fia, Modu (Mao-tun) kerül hatalomra.

Kr. e. 209-206 A xiongnuk háborút indítanak szomszédaik ellen, előbb a dong-hukat,majd a rou zhiket (jüe-csi), loufanokat, baiyangokat is legyőzik, a mai Sanxi, Saanxi, Külső- és Belső-Mongólia területén; ugyanekkor ér véget a Qin (Csin) dinasztia uralma Kínában.

Kr. e. 202 Kínában megkezdődik a Han-dinasztia uralma.

Kr. e. 200 Liu Bang csáaszár, a Han-dinasztia megalapítója hadjáratot indít a xiongnuk

ellen, de Modu csapatai bekerítik a császár által vezetett seregrészt, végül

a kínaiak visszavonulnak és békét kötnek a xiongnukkal.

Kr. e. 200 után A xiongnuk több támadást intéznek a Han Birodalom határmenti tartományai

ellen; a kínaiak ajándékokat küldenek és hercegnőt ígérnek Modunak, hogy a

a békét fenn tudják tartani a határoknál

Kr. e. 177 Liu Huang császár idejében az egyik xiongnu alkirály megtámadja Shang

(Henan) tartományt és sok foglyot visz magával.

Kr. e. 174 Modun shanyu halála, utóda fia, Ji Yu lesz.

Kr. e 174 után A xiongnuk legyőzik a rou zhi (jüe-csi), loulan, wusun és hujie törzseket;

a rou zhik (jüe-csi) nyugat felé vándorolnak.

Kr. e. 166 A xiongnu shanyu támadást intéz a Han Birodalom határmenti tartományai ellen

sok fogollyal és nagy zsákmánnyal térnek haza.

Kr. e 162 Békeszerződés a Han Birodalom és a xiongnuk között.

Kr. e 160 Jizhon shanyu halála, utóda Junchen shanyu; a xiongnu befolyás ekkor nyugaton

a Tarim-medencéig, északon Dél-Szibériáig terjed ki.

Kr. e. 160 körül A rou zhik (jüe-csik, tokhárok) a Tien-San-hegység közelében laknak,

szaka törzsekkel szövetségben. Egyes szaka csoportok tovább vándorolnak és

Indiába mennek.

Kr. e. 158 Xiongnu támadás Shang és Yungzhong tartományok ellen.

Kr. e. 154 A „hét fejedelemség” felkelése a kínai birodalomban, a xiongnuk egy Kína elleni

hadjáratot terveznek, de végül nem támadnak.

Kr. e. 154-141 Béke a Han Birodalom és a xiongnuk között, határmenti piacokat nyitnak.

Kr. e. 140 Liu Che (Wu) császár trónra lépése (uralk. Kr. e. 140-87), aki megerősíti a békét

a xiongnukkal.

Kr. e. 139-126 Wu császár követséget küld Zhang Qian tábornok vezetésével Közép-

-Ázsiába.

Kr. e. 134 Xiongnu támadás a kínai határvidéken.

Kr. e. 129 Kínai támadás a xiongnuk ellen a birodalom északnyugati határainál.

Kr. e. 128-127 Xiongnu–kínai harcok Ordoszban, a Sárga-folyó kanyarjánál.

Kr. e. 126 Junchen shanyu halála.

Kr. e. 125 Yizhixie shanyu uralmának kezdete.

Kr. e. 124 Kínai csapatok benyomulnak a xiongnuk földjére és legyőzik az egyik alkirály

seregét.

Kr. e. 123-120 Kínai–xiongnu harcok.

Kr. e. 119 140 000 fős kínai expedíciós sereg nyomul be a xiongnu birodalom belsejébe

és döntő győzelmet aratnak a shanyu csapatai felett, a xiongnuk észak

felé vonulnak vissza.

Kr. e. 114 Yuzhixie shanyu halála, utóda fia, Wu Wei.

Kr. e. 105 Wu Wei shanyu halála, utóda fia, Wushilu.

Kr. e. 102 Goulihu shanyu.

Kr. e. 99 Újabb kínai támadás a xiongnuk ellen.

Kr. e. 91 Kínai–xiongnu háború.

Kr. e. 87 Xiongnu támadás a kínaiak ellen.

Kr. e. 78 A xiongnu alattvaló wu huanok fellázadnak, a xiongnuk megtámadják őket, majd a

kínaiak is beavatkoznak.

Kr. e. 1. század A xiongnu hatalom gyengülése, a birodalom központja északra kerül,

miután a kínaiak fokozatosan kiszorítják őket a saját határaikról.

Kr. e. 71 Xiongnu–kínai háború.

Kr. e. 63 Háború a ting-lingek és a xiongnuk között.

Kr. e. 60 A xiongnuk birodalma öt részre szakad.

Kr. e. 51 Huhanye shanyu behódol a kínaiaknak.

Kr. e. 43 A déli xiongnuk a kínaiak szövetségesei lesznek, az északi xiongnuk megőrzik

függetlenségüket.

Kr. e. 43-36 Chichi shanyu nyugatra vándorol és egy új birodalmat alapít a Kazak-steppe

keleti részén; uralma alá tartoznak a hukie, tingling és kienkun törzsek.

Kr. e. 36 Egy kínai expedíciós hadsereg legyőzi Chichi seregét és megszünteti államát;

Chichi halála.

Kr. u. 1. század eleje A kienkunok (kirgizek ősei) a Balhas-tótól a Jenyiszej felső

folyásához vándorolnak.

Kr. u. 48 A déli xiongnuk Ordoszba vonulnak és behódolnak a kínaiaknak.

Kr. u. 91 Az északi xiongnuk egy csoportja nyugat felé vándorol és a Tien-san hegység

érintésével eljutnak a Kazak-steppéig.

Kr. u. 2. század A xianbei (szienpi) törzsszövetség a mai Mongólia területén, három vezető

törzsük: tuoba (topa, tabgacs), yuwen, murong.

Kr. u. 155 A xianbei törzsek Tan Sihuaj vezetésével legyőzik a tinglingeket és a wusunokat

(vuszun); a hiung-nu birodalom egykori területei az uralmuk alá kerülnek.

A xianbei hegemónia a 4. század végéig tart az egykori xiongnu területen.

300 körül Az Észak- és Északnyugat-Kínában letelepített xiongnuk fellázadnak és

önállósodnak.

4. század eleje-439 „Az öt barbár törzs tizenhat királysága”. Politikai széttagolódás Kínában,

a xiongnu, xianbei, jie, qiang és di törzsek önálló államai.

304-329 A xiongnuk Han nevű állama.

311 Liu Chong xiongnu vezér elfoglalja Lojangot (Luoyang).

316 Liu Yuo xiongnu fejedelem elfoglalja Csangan (Chang’an) városát.

401-439 A xiongnuk Északi Liang nevű állama.

407-431 A xiongnuk által alapított Xia állam.

Irodalom: Vásáry I.: A régi Belső-Ázsia története. Magyar Őstörténeti Könyvtár 19.

Budapest 2003², 35-38, 43-45.; Vásáry I.: Az ázsiai hunok. História 2004/8.; Pulleyblank, E. G.: The Hsiung-nu. In: History of the Turkic Peoples in the Pre-Islamic Period. Histoire des Peuples Turcs à l’Èpoque Pré-Islamique. Ed. Roemer, H. R.– Scharlipp, W.-E. Philologiae et historiae turcicae fundamenta. T. III. Berlin 2000, 52-75.; Kljaštornyj, S. G.– Sultanov, T. I.: Gosudarstva i narody evrazijskih stepej. Drevnost’ i srednevekov’e (States and Peoples of the Eurasian Steppe. Antiquity and the Middle Ages). Sankt-Peterburg 2004², 61-74.; Kradin, N. N.: Imperija hunnu. Moskva 2002.; A xiongnukra vonatkozó kínai források orosz fordításai: Borovkova, L. A.: Carstva „Zapadnogo kraja” v II-I vekah do n. è. Vostočnyj Turkestan i Srednjaja Azija po svedenijam iz „Ši-czi” i „Han-šu”. Moskva 2001.; Sima Qian: A hunok legkorábbi története. A Shi Ji 110. kötete. Ford. Du Yaxiong és Horváth I. Peking 1997.

Rou ranok (zsou-zsanok), Ruanruanok (zsuan-zsuanok, „ázsiai avarok”)

385 A rouranok első említése, a kínaiaknak adót fizetnek.

391 A kínaiak elűzik a rouranokat a határukról.

394-402 Sholun törzsfő vezetésével a rouranok legyőzik az Ordoszban lakó hiungnukat

és a xianbeiket (szienpiket); ezután a tuobák (topák, tabgacsok) ellen harcolnak, majd

a Góbi-sivatagtól északra vonulva legyőzik a tinglingeket Karashar közelében.

404-408 Sikertelen összeesküvés Sholun kagán ellen.

410 Sholun halála, utóda öccse, Hu-lü lesz.

424 Rouran támadás kínai területek ellen.

425 A kínaiak ellentámadása a rouranok ellen.

429 A Wei állam támadása a rouranok ellen.

508   Kao-kü (tingling)–rouran háború, a kao-kük győzelme.

516 Újabb kao-kü (tingling) rouran háború, a kao-kü uralkodó halála, a kao-kük

behódolnak a rouranoknak.

520 előtt Dinasztikus házasság a rouranok és a Heftalita dinasztia között.

521 Viszály a kagáni család két tagja, Anakui és unokatestvére Polomen között.

522 Anakui kagán uralkodásának kezdete (uralk. 522-552). Követeket küld a

Wei Birodalomba és gabonát kér vetőmagnak.

523 Éhínség a rouranok országában.

524 Polomen halála, aki a testvérharc után a kínaiaknál telepedett le és a császár

különféle címeket adományozott neki.

525 Anakui serege részt vesz egy kínai határmenti lázadás leverésében. A császártól

ajándékokat kap.

527-528 A rouranok a Wei Birodalomal együttműködnek a határvidék nyugalmának

fenntartásában, a császár tisztelettel beszél Anakuiról egy rendeletében.

532 Anakui kínai hercegnőt kér fia részére feleségnek, a kínaiak nem utasítják el.

533 A Keleti és a Nyugati Wei Birodalom is szeretne dinasztikus házasságot létesíteni

Anakui családjával. A Nyugati Wei birodalomnak sikerül, a Keletinek nem, ezért

az utóbbi állammal megromlanak a rouranok kapcsolatai.

538 Rouran csapatok fosztogatják a Keleti Wei Birodalom határait.

541-546 Dinasztikus házasságok a rouranok és a Keleti Wei dinasztia között is, a

béke helyreáll a kér ország között.

552 Anakui veresége a türköktől. Anakui kagán halála.

553-555 A rouranok egy része a C’i államba menekül, majd itt a kínaiak ellen fordul.

A rouranokat legyőzik, akik a Nyugati Wei Királyságba mennek. A kínaiak végül

kiszolgáltatják a rouranokat a türköknek, akik nagy részüket megölik. A Rouran

(Zsou-zsan) Birodalom végleg szétesik, területén megalakul a Türk Kaganátus.

Irodalom: Vásáry I.: A régi Belső-Ázsia, i. m., 47-51.; Pulleyblank, E. G.: The Nomads in China and Central Asia in the Post-Han Period. In: Roemer, H. R.– Scharlipp, W.-E. (eds.): History of the Turkic Peoples…, i.m., 84-85.; A rouranokra (zsou-zsan)

vonatkozó kínai források magyar fordítása: Csongor B.: Kínai források az

ázsiai avarokról. Budapest 1993.

Türkök. Türk Kaganátus(ok).

546   Tumen (Bumin) türk fejedelem kérését, hogy ura a rouran kagán küldjön neki feleséget elutasítják.

551   Tumen (Bumin) türk fejedelem feleséget kap a kínai Nyugati Wei dinasztiától.

552   Tumen (Bumin) megtámadja és legyőzi a rouranokat, akiknek kagánja Anakui (An-no-kuj) öngyilkos lesz; a türk uralkodó – aki hatalmát a Tengritől (’Ég’) származtatta – független nomád birodalmat alapít.

552–553   K’o-lo (Qara ?) türk kagán uralkodása.

553–572   Mu-han (Buqan) türk kagán uralkodása.

555   A kínai Nyugati-Wei-dinasztia kiadja a türköknek a hozzá menekült rouranokat, akiket azok lemészárolnak; a kitajok és a kirgizek behódolnak a türköknek.

558 A türkök a Szászánida Perzsa Birodalommal szövetségben elfoglalják a közép-ázsiai heftaliták területeit.

569–570-571 táján   Zemarkhosz bizánci követ útja a türkökhöz.

572–581  Taszpar türk kagán uralkodása.

576   Istemi nyugati türk uralkodó halála.

578   Valentinos bizánci követ révén a konstantinápolyi kormányzat szövetséget köt a türkökkel.

582 körül   A Türk Kaganátus keleti és nyugati részre bomlik.

630 A keleti-türköket a kínaik legyőzik és hódoltatják.

659  A nyugat-türkök kínai fennhatóság alá kerülnek.

679  A keleti türkök fellázadnak a kínai uralom ellen.

681   Kutlug (Elteris) türk kagán visszaállítja a keleti türkök függetlenségét.

691–716 Mocso (Kapgan) kagán uralma a keleti türkök felett.

696–697   A türkök kínai segítséggel leverik a kitajokat.

8. század   A türköknek saját rovásírásuk van, de a szogd írást is használják.

706–707 Mocso (Kapgan) kagán meghódítja az egyik legjelentősebb oguz törzset a Bajirkut.

709-710 Mocso (Kapgan) kagán meghódítja a csik és az áz népet Tuvában.

711 eleje Ileg, Kapgán fia és Tonjukuk vezetésével egy türk sereg átkel a Tien-San-hegységen

és lerohanja a jenyiszeji kirgizek országát. Barsbeg kirgiz vezért megölik.

711 Ruizong kínai császár eljegyzi lányát Kapgan kagánnal, de a házasság végül nem jön

létre, mert Ruizongot fia, Xunzong váltja a császái trónon.

710-713 A türkök Szogdiában harcolnak az arabok ellen, de visszavonulásra

kényszerülnek.

714  A türkök Besbalikot ostromolják.

714 A kitaj, tatabi, karluk, áz és izgil törzsek felkelése a türk uralom ellen.

715 A nyugati türk terület vezetői behódolnak a kínaiaknak; ugyanekkor Kapgan kagán

legyőzi a tokuzoguzok egyik törzsét, de hazafelé tartva a hadjáratból, egy bajirku

törzsből származó katona megöli a kagánt.

716–934 Bilge türk kagán uralkodása.

718 Bilge követeket küld a Tang udvarba.

720-721 Türk-kínai háború.

723-724 Türk hadjárat az oguzok és a tatárok ellen.

720-as évek vége A türk-kínai kapcsolatok javulnak. A kínaiak határmenti piacot

nyitnak Shou Shiang Ch’engben.

731   Meghal Kül-Tegin, Bilge kagán testvére.

734 Bilge kagán halála.

744   Az utolsó keleti türk kagánt, Ozmist a baszmilok megölik.

745   Az ujgur–karluk–baszmil szövetség megsemmisíti a Türk Kaganátust.

Irodalom: Vásáry I.: A régi Belső-Ázsia, i. m., 74-83; Shimin, G.: Die alttürkische Steppenreiche (552-745). In: Roemer, H. R.– Scharlipp, W.-E.: History of the Turkic Peoples…, i.m., 102-145.; Kljaštornyj, S. G.: Les Points Litigieux dans l’Histoire des Turcs Anciens. In: Roemer, H. R.– Scharlipp, W.-E. (eds.): History of the Turkic Peoples…, i. m., 146-176.; Scharlipp, W.-E.: Die frühen Türken in Zentralasien. Eine Einführung in ihre Geschichte und Kultur. Darmstadt 1992. Kljaštornyj, S. G.– Sultanov, T. I.: Gosudarstva i narody…, i. m., 85-110.; Zuev, Ju. A.: Rannie tjurki: očerki istorii i ideologii (Early Turks: essays of History and Ideology). Almaty 2002.; A legfontosabb türk és ujgur rovásfeliratok közlése: Berta Á.: Szavaimat jól halljátok… A türk és ujgur rovásírásos emlékek kritikai kiadása. Szeged 2004.

Ujgurok

742   Az ujgurok, karlukok és baszmilok szövetsége megdönti a Második Türk Kaganátust.

744  Az ujgurok legyőzik a baszmilokat és a karlukokat; Az ujgurok uralkodója felveszi a Kutlug bilge Köl kagán nevet.

745–759   Az első ujgur kagán, Kutlug Bilge Kül uralkodása.

747   Kutlug bilge Köl ujgur kagán halála, utóda fia Bajan-csor (Bilge köl) kagán lesz.

747–759  Bajan-csor ujgur kagán uralkodása.

751 A talaszi csatában az arabok, tibetiek és karlukok hadereje megveri a kínaiakat és ezzel gátat szab nyugati terjeszkedésüknek.

755–763 Kínában kitör az An Lu-san lázadás; a Tang dinasztia az ujgur segédcsapatoknak köszönhetően leveri a lázadást.

759   Bajan-csor (Bilge köl) ujgur kagán halála; utóda fia Tengri (I-ti-chien, Mou-yü) kagán lesz, aki alatt éli első fénykorát a birodalom.

762 Bajan-csor (Bilge köl) ujgur kagán személyesen vesz részt az An Lu-san lázadás leverésében Kínában; a kagán manicheus hitre tér.

759–779 Bajan-csor (Bögü) ujgur kagán uralkodása, az Ujgur Kaganátus fénykora.

779   Amikor Bajan-csor (Bögü) ujgur kagán szogd bizalmi embereinek a tanácsára meg akarja támadni Tai-tsung (762–779) halálát követően a Kínai Birodalmat, unokatestvére, Ton baga megöli és átveszi a hatalmat Alp kutlug bilge kagán néven; az új kagán szakít elődje szogd barát politikájával és jó kapcsolatokat ápol Kínával.

779–789   Alp kutlug bilge (Ton Baga) ujgur kagán uralkodása..

789    Alp kutlug bilge (Ton baga) ujgur kagán halála; a szogdok szerepe megnő az ujgurok között, de a Kína-barát politika folytatódik.

790   Az ujgurok és a kínaiak haderejét a tibetiek és a karlukok megverik Besbaliknál A tibetiek elfoglalják a várost.

795   A kagán gyermektelen halála után korábbi főminisztere El ögesi lép trónra Tengrida ülüg bulmis alp kutlug ulug bilge kagán néven

808   Tengrida ülüg bulmis alp kutlug ulug bilge (El ögesi) ujgur kagán halála.

839 A kemény tél megtizedeli az ujgurok állatállományát.

840   A kirgizek támadása megdönti az Ujgur Kaganátust. A levert ujgurok egy része Északnyugat-Kanszuba, más csoportjaik Kelet-Turkesztánba menekül.

841   A kirgizek elől kínai területre menekült ujgurok Vukia nevű vezetőjüket kagánná választják.

846   Vukia ujgur kagán egy lázadás során életét veszti.

Irodalom: Vásáry I.: A régi Belső-Ázsia, i. m., 83-89.; Sinor, D.: The Uighur Empire of Mongolia. In: Roemer, H. R.– Scharlipp, W.-E. (eds.): History of the Turkic Peoples…, i.m., 187-204.; Kamalov, A. K.: Drevnie ujgury. VIII-IX vv. Almaty 2001.

Karlukok

650-es évek He-lu türk kagánnak a kínaiak elleni lázadásában a karlukok is részt vesznek.

711-714 A karlukok fellázadnak a Második Türk Kaganátus uralma ellen.

714-715 A karlukok behódolnak a Kínai Birodalomnak.

716 A karlukok fellázadnak a Második Türk Kaganátus uralma ellen.

745 A karlukok résztvevői a türkellenes koalíciónak.

745 után A karlukok a Kazak steppe keleti részére vándorolnak.

751 A karlukok az arabok oldalán részt vesznek a talaszi csatában.

766 A karlukok kerülnek hatalomra a Kazak-steppe keleti felén. (további történetük a

„Közép-Ázsia”-fejezetben)

Irodalom: Vásáry I.: A régi Belső-Ázsia…, i. m., 74.; Kljaštornyj, S. G.– Sultanov, T. I.: Gosudarstva i narody…, i. m., 111-119.

Kirgizek

840 A kirgizek megdöntik az Ujgur Birodalmat, területét elfoglalják és ott önálló birodalmat hoznak létre.

841-942 A kirgizek elfoglalják Kelet-Turkesztán két fontos városát, Besbalikot és Kucsát.

843 A kirgizek követséget küldenek a kínai császári udvarba.

847-848 A kirgizek a Bajkál-tó vidékére, a shi-wei törzs ellen vezetnek hadjáratot, mert

az ujgurok egy része oda a menekült.

9. század közepe A kirgizek állama magába foglalja Dél-Szibériát, a Bajkál-tó vidékét,

délen a Tibeti Királysággal határosak Turkesztánban, nyugaton pedig a karlukokkal.

860-873 A kirgizek három alkalommal is küldenek követséget a kínaiakhoz.

924 A kitaj Liao állam hadjárata nyugatra, seregük az Orhon-folyó völgyéig nyomul

előre, a kirgizek kiürítik Ordu Balikot, és visszavonulnak. A kitajok arra biztatják

az ujgurokat, hogy települjenek vissza Ordu Balik környékére.

948 Kínai követség megy a kirgizekhez.

952 Kirgiz követek mennek a Liao udvarba ajándékokkal.

977 Ismét kirgiz követség érkezik a Liao Birodalomba.

11. század A kirgizek visszahúzódnak a dél-szibériai erdővidékre, több kisebb

fejedelemségük van.

Irodalom: Vásáry I.: A régi Belső-Ázsia, i.m., 89-90.; Kyzlasov, L. R.: Istorija Južnoj Sibiri v srednie veka. Moskva 1984.

Kanszui ujgurok

9. század vége   Kanszu felett az ujgurok megszilárdítják a fennhatóságukat.

905–911   Sacsou városának kínai kormányzója az ujgurokra támaszkodva önálló birodalmat kíván létrehozni, de elbukik.

924 körül   A kínai Liao-dinasztia, miután elűzi az Orhon-folyó vidékéről a kirgizeket,

felajánlja az ujguroknak, hogy térjenek vissza korábbi területeikre. Az ujgurok azonban nem élnek ezzel a lehetőséggel.

1006   Az kínaiak elfoglalják Sacsout.

1028   Kancsout beveszik a tibetiek.

Irodalom: Vásáry I.: A régi Belső-Ázsia, i. m., 90-94.; Hamilton, J.: Le Royaume Ouïgour de Kan-tcheou. In: Roemer, H. R.– Scharlipp, W.-E. (eds.): History of the Turkic Peoples…, i. m., 213-218.

Turkesztáni ujgurok

840-es évek   A ujgurok egy része a Tien-san vidékére menekül Pang Tegin nevű fejedelmük vezetésével.

856   Miután Pang Tegin elfoglalja Karashart a kínaiak elismerik e terület kagánjának.

866   Besbalikot és Turfánt elfoglalják az ujgurok. A Turfáni Fejedelemség megalapítása.

1120-as évek  A Turfáni Fejedelemség karakitaj fennhatóság alá került.

1209   A turfáni ujgurok uralkodója Barcsuk Idikut behódol Dzsingisz kánnak.

Irodalom: Vásáry I.: A régi Belső-Ázsia, i. m., 94-98.; Zieme, P.: Das uigurische Königreich von Qočo. In: Roemer, H. R.– Scharlipp, W.-E. (eds.): History of the Turkic Peoples…, i. m., 205-212.

Kitajok

405 A kitajok első említése egy kínai forrásban

697 Kapgan keleti-türk kagán csapatai vereséget mérnek a kitajokra

751 A kitajok vereséget mérnek egy An Lusan vezette kínai seregre

872–926 Apaoki kitaj fejedelem uralkodása

907 Apaoki (Tajci) kitaj fejedelem császárrá nyilvánítja magát

920 Az ún. nagy kitaj írás létrejötte

924 A kitaj csapatok kiverik a korábbi Ordu-balikból a kirgizeket

926 Apaoki kitaj uralkodó hadjáratot vezet az Észak-Korea és Dél-Mandzsúria területén fekvő Pohaj állam ellen

927–947 Fajcung kitaj császár uralkodása

947 A kitaj uralkodóház felveszi a Liao nevet.

991 A kitajok hódoltatják a dzsürcsiket

997 A kitajok hódoltatják a koreaiakat.

10. század vége A kitajok kiterjesztik hatalmukat a Sárga-folyó kanyarjától keletre

is, aminek következtében több itt lakó nomád törzs nyugat felé vándorol, köztük

a kunok is, akik más törzsekkel együtt alkotói (és névadói) a Kazak-steppén és

később Kelet-Európában feltűnő kipcsak-kunoknak. (a kunok európai története a

„Kelet-Európa”-fejezetben)

11. század második fele A kitajoknak Japán is adót küld.

1055–1101 Tao-cung kitaj császár uralkodása.

1125 A dzsürcsik megdöntik a kitajok uralmát.

11-12. század Különböző mongol nyelvű laknak törzsek a mai Mongólia területén,

kereitek, najmanok, merkitek, de jelentősebb birodalmat nem alapítanak.

Irodalom: Vásáry I.: A régi Belső-Ázsia, i. m., 98-102.

Közép-Ázsia

Kr. e. 6-3. század A Nyugati Tien-San-hegység és a Szir-Darja-folyó közötti területen

a szakák törzsei laknak. Ezen a területen van Kangha vagy Kangkü

ország. Az Amu-Darja és a Szir-Darja folyók közötti terület déli

részén a szogdok országa, Szogdia.

Kr. e. kb. 550-Kr. e. 330 A perzsa Akhaimenida-dinasztia birodalma Iránban.

Kr. e. 530 II, Kürosz hadjárata a masszagéták ellen. Kürosz halála.

Kr. e. 519 A szakák és más közép-ázsiai népek említése I. Dareiosz (Dárajavaus)

behisztuni feliratán. A feliraton szerepel az is, hogy Dareiosz legyőzte

a szakákat.

Kr. e. 329 Nagy Sándor serege eléri Közép-Ázsiát.

Kr. e. 312 – 250 A Szeleukida Birodalom Irán területén.

Kr. e. 4 – 1. század Davan állam a Fergánai-medence területén.

Kr. e. 3. század  A dahák közé tartozó aparnik (parnik) Arsak vezetésével

elfoglalják Párthia tartományt a Szeleukida Birodalom északi részén,

majd ezt követően Hürkánia is a birtokukba kerül.

Kr. e. 250 – Kr. u. 226 A Párthus Birodalom Iránban.

Kr. e. 250 – 140 A Greko-Baktriai Királyság kora.

Kr. e. 2. század Kereskedelmi összeköttetés Kína és Európa között Közép-Ázsián

keresztül (Selyemút).

Kr. e. 133-129 A wuszunok megtámadják a kínaiak által legyőzött és

nyugatra vándorló rou zhiket („nagy jüe-csik”, tokhárok), akik

tovább vonulnak nyugat felé, elfoglalják Szogdiát és Baktriát.

Kr. e. 120 után II. Mithridates párthus király háborúja a tokhárok és a szakaraukák

ellen. Utóbbiak a Tedzsen-folyó völgyében a Párthus Birodalom és

Baktria között laktak.

Irodalom: Czeglédy K.: Nomád népek vándorlása Napkelettől Napnyugatig. Budapest 1969.

Kljaštornyj, S. G.– Sultanov, T. I.: Gosudarstva i narody…, i. m., 37-52.

Kusánok, hjónok, heftaliták

Kr. u. 10 körül A Kusán-dinasztia uralmának kezdete a tokhár területen; a Kusán Birodalom

kb. Kr. u. 250-ig áll fenn.

Kr. u. kb. 80-103 Vima Kadphises kusán király uralkodása. A Kusán Birodalom

jelentős hatalommá válik.

Kr. u. 90-es évek Kusán-kínai háború, Pan Zhao tábornok legyőzi a Kelet-

Turkesztánba benyomuló kusánokat.

Kr. u. 91 Keletről egy xiongnu csoport érkezik a Kazak-steppére.

Kr. u. kb. 103-125 Kaniska kusán király uralkodása.

Kr. u. 2. század eleje A Kusán Birodalom súlypontja Indiába kerül át.

Kr. u. 226-652 A Szászánida Birodalom Iránban.

Kr. u. 224-241 I. Ardasír szászánida sah a kusánok földjére is kiterjeszti

uralmát; a kusánok Baktriától keletre, az Amu-Darja völgyébe

húzódnak vissza. A Kusán Birodalom felbomlásának kezdete.

Kr. u. 3. század-kb. 350 Xiongnouk (hunok) uralkodnak Kangküben.

Kr. u. 350 körül A hjónok elfoglalják Kanghat (Kangküt), amely

ekkoriban a nyugatra vándorolt xiongnuk országa. A vereséget

szenvedő xiongnuk egy része észak-nyugat felé húzódik.

Valószínűleg ők szervezik meg azt a törzsszövetséget, amelyből

az európai hunok kialakulnak.

Kr. u. 350 körül A kao-kü (tie-lö, tingling) törzsek egy része délnyugat felé, a

Kazak-steppére vándorol.

Kr. u. 350-358 II. Sáhpur szászánida sah harcol a hjónok (chioniták) ellen.

Kr. u. 350-367 A tokhár (jüe-csi) Kidarita-dinasztia nyugat felé terjeszkedik

és elfoglalja Baktriát és Gandharát.

Kr. u. 360 körül a hjónok elfoglalják Kelet-Tokharisztánt és Baktriát.

Kr. u. 430 körül A hjónok állama a kusán terület egy részén.

Kr. u. 456 A Heftal-dinasztia (heftaliták) uralmának kezdete a hjón területen.

5. század második fele Heftalita támadások a Szászánida Birodalom ellen.

467 A perzsák elfoglalják Balkhot, megszűnik a Kusán Birodalom.

484 Fírúz szászánida sah vereséget szenved a heftalitáktól, elveszti Merv városát és

adót fizet a heftalitáknak.

499 A szászánida I. Kavád sah a heftaliták segítségével visszaszerzi a trónt Perzsiában.

509 A szogdok városai a heftaliták uralma alá kerülnek.

557-561 I. Khoszrau szászánida sah a türkökkel szövetkezve legyőzi a heftalitákat.

A heftalita birodalom megszűnik.

A Türk Kaganátus nyugati része. A Nyugati Türk Kaganátus.

555 után A türk terjeszkedés Közép-Ázsiát is eléri és fokozatosan halad nyugat felé.

563 Követek érkeznek a „vörös” hunoktól ― ami valószínűleg a türkök neve ―

Konstantinápolyba.

568 Követség érkezik Konstantinápolyba, egy Maniákh nevű szogd vezetésével.

Még ugyanebben az évben bizánci követek indulnak a türkökhöz Zemarkhosz

vezetésével. Baráti kapcsolat alakul ki a Türk Kaganátus és a Bizánci

Birodalom között.

576 Egy újabb bizánci követség jár a türköknél, Valentinosz vezetésével. A türk-

bizánci kapcsolatok megromlanak.

581-603 Hatalmi harc és türkellenes felkelések a Türk Kaganátus nyugati részén.

588-589 Türk-perzsa háború.

589 április 8. Bahrám Csobin perzsa hadvezér győzelmet arat a türkök felett Herátnál.

A türkök vezérét maga Bahrám Csobin öli meg.

601-603 A tielö törzsek lázadása a türk uralom ellen.

604 Csulo kagán a nyugati türkök élén. A Türk Kaganátus nyugati fele végképp

önállósodik a keleti birodalomrésztől.

605-606 A tielö törzsek újabb lázadása, Csulo kagán vereséget szenved.

611-619 Sikui kagán kínai ösztönzésre és segítséggel legyőzi Csulot és átveszi a

hatalmat.

618/619-630 Tung söhu (Ton jabgu) uralkodása, a Nyugati Türk Kaganátus fénykora.

634- Sapolio (Isbara) kagán uralkodása.

630-as évek A Nyugati Türk Kaganátus népeinek felosztása két, egyenként 5-5

törzset magába foglaló szárnyra.

657 A Nyugati Türk Kaganátus kínai uralom alá kerül.

Irodalom: Czeglédy K.: Nomád népek vándorlása Napkelettől Napnyugatig. Budapest 1969.

Kljaštornyj, S. G.– Sultanov, T. I.: Gosudarstva i narody…, i. m., 75-84.; kusánok: Borovkova, L. A.: Kušanskoe carstvo po drevnim kitajskim istočnikam. Moskva 2005.; szogdok: De la Vaissière, E.: Histoire des marchands sogdiens. Bibliothèque de l’Institut des hautes études chinoises. Vol. 32. Paris 2002.; az európai hunok eredete: Harmatta J.: A hunok eredete. Antik Tanulmányok XLIII (1999), 227-238.; türkök: l. az Türk Kaganátusnál.

Türgesek

7. század A türgesek a nyugati Türk Kaganátus egyik törzsét alkotják.

7. század második fele A kimekek az Irtis-folyó felső folyásához költöznek.

699 Wu Chi Lu (Ücs Elig?), a türgesek vezére elűzi a kínaiak által pártfogolt ellenfelét és átveszi a hatalmat a Taskent és Besbalik (Turfán) közötti területen.

702 Wu Chi Lu a türgesek kagánja.

708 Wu Chi Lu győztes hadjárata a kínaiak ellen, Kucsába.

711 Hatalmi harc Wu Chi Lu és testvére, Szakal (Szo-ko) között. Előbbi segítségül hívja a

keleti türköket, akik Tonjukuk és Inel vezetésével legyőzik Szakal seregét, de a csata után mindkét szembenálló testvért megölik. A türges kaganátus egy rövid időre megszűnik.

712–713 A türges sereg maradékát üldöző türkök Szogdiáig nyomulnak előre nyugat felé, itt

harcba kerülnek az arabokkal, vereséget szenvednek és visszavonulnak.

714 A türgesek vezére Szuluk Csabis Csor, miután megszabadult a keleti türkök

fenyegetésétől, visszatér a Szemirécsje vidékére és kagánná kiáltja ki magát.

720-721 Küli Csor türges hadvezér Szogdiában sikeresen harcol az arabok ellen.

726-727 A türgesek a kínaiak kezén lévő Kucsát támadják, kétszer is, a második

alkalommal tibetiekkel közösen.

728-729 Szogdiában felkelés tör ki az arab uralom ellen, Szamarkand és Buhara lakói

segítséget kérnek a türges kagántól. A segítségükre érkező türgesek rövid idő alatt

kiszorítják az arabokat Szogdia nagy részéről. Szamarkand arab kézen marad.

730-731 Az arabok átmeneti sikerek után újra vereséget szenvednek a türgesektől

Szogdiában.

732 Dzsunaid ibn Abdallah arab helytartó legyőzi a türgeseket és bevonul Buharába.

737 Az arabok által szorongatott tokharisztáni (Amu-Darja felső folyása) jabgu segítséget

kér a türgeseketől. Szuluk kagán vezetésével a türgesek kiűzik onnan az arabokat,

de utána a kisebb csoportokra oszló türges sereg ellen az arabok váratlan támadást

intéznek, és szétverik. Szuluk kagánt a visszavonuláskor egyik saját vezére megöli.

738-739 Szuluk fia, Kut Csor uralma.

739 Naszr ibn Szajjár vezetésével egy arab sereg tör be a Szemirécsje vidékére és vereséget

mér a türgesekre. Küli Csor fogságba esik.

739 körül A türges törzsszövetség két részre szakad, „fekete” és egy „sárga” szárnyra,

amelyek között harc kezdődik.

740-es évek–751 A kínai befolyás erősödése Közép-Ázsiában. A kínaiak kihasználják a

türges hatalom meggyengülését.

748 A kínaiak elfoglalják Szujábot.

749-753 A fekete türgesek átmenetileg felülkerekednek vetélytársaikon.

751 Kínaiak és arabok csatája a Talasz-folyó völgyében. A kínaiakat türk, az arabokat

szogd, tibeti és karluk csapatok támogatják. Az arabok győzelme megállítja a kínaiak

további terjeszkedését Közép-Ázsiában.

Irodalom: Kljaštornyj, S. G.: Les Points Litigieux dans l’Histoire des Turcs Anciens. In: Roemer, H. R.– Scharlipp, W.-E. (eds.): History of the Turkic Peoples…, i. m., 174-175.; Kljaštornyj, S. G.– Sultanov, T. I.: Gosudarstva i narody…, i. m., 112-115.

A közép-ázsiai karluk birodalom. A Karahanida-dinasztia.

766 A karlukok átveszik az uralmat a türges területen.

791 előtt A karluk jabgu szövetkezik a sási (taskenti) törökökkel és a tibetiekkel

a turkesztáni ujgurok ellen. A szövetségesek visszavonulásra késztetik az ujgurokat

és a karlukok elfoglalják Dzsungáriát.

791 Az ujgurok Besbaliknál győzelmet aratnak a karlukok felett.

812 Az ujgurok újabb győzelme a karlukok és a tibetiek felett. Az ujgur sereg egészen

Fergánáig nyomul előre. A karluk jabgu kénytelen elfogadni az ujgur

fennhatóságot.

792 előtt A karluk jabgu elfogadja al-Mahdi kalifa követelését, és behódol neki.

792-793 Egy arab sereg Amr ibn Dzsámil vezetésével Fergánába nyomul és harcol a

karlukok ellen.

806-809 A 9. század elején a karlukok több alkalommal harcolnak az arabok ellen.

806-ban egy arabellenes felkelés kezdődik, amelynek vezetői a taskenti törököktől

és a karlukoktól kérnek segítséget. Utóbbiak néhány évig támogatást is adnak.

809-810 Arab hadjárat a karlukok ellen, de nem ér el komolyabb sikert.

812 Az arabok az ujgurok által legyőzött karlukokra támadnak. Az Otrar melletti

csatában a Fadl ibn Szahl vezette arab sereg győzelmet arat, foglyul ejtik a jabgu

több feleségét és fiát. A jabgu a kimekekhez menekül.

840 Az Ujgur Kaganátus megszűnése után a kirgizek nem foglalják el Ötükent a

Kaganátus kultikus központi részét. A karluk Bilge Kül Kadir Kán kifejezi

igényét a belső- és közép-ázsiai steppék feletti uralomra és felveszi a

kagáni címet. A karluk hatalom azonban nem terjed ki a belső-ázsiai

területekre. A xiongnuktól az ujgurokig tartó birodalmi tradíció egy időre

megszűnik Belső-Ázsiában és átkerül Közép-Ázsiába. Ugyanekkor a kimekek

vezetője felveszi a jabgu címet. Ugyanebben az évben

Nuh ibn Aszad szamarkandi kormányzó elfoglalja Iszpecsábot a törököktől

és adófizetésre kötelezi a környék lakóit.

9. század második fele   A kimekek a besenyők északi szomszédai. Területük nyugaton

az Urál-hegységig terjed ki. A besenyők határa délnyugat felé a Kazár Kaganátusig terjed, keleti szomszédaik pedig az oguzok.

893 A számánida emír, Iszmáil ibn Ahmad Taráz városa ellen vonul. A karluk kagán,

Ogulcsak Kadir Kán hosszú ideig kitart az ostromlott városban, de végül Taráz

elesik, a kagán feleségét, valamint még 10 000 (vagy 15 000) embert ejtenek

foglyul az ostromlók.

894-895 A Kazak-steppén lakó törzsek a vezető szerepet játszó karlukok vereségét

kihasználva, egymás rovására próbálnak terjeszkedni. A kimekek megszabadulnak

a karluk függőségtől, az oguzok pedig megtámadják nyugati szomszédjukat, a

besenyő törzsszövetséget. A besenyők nyugat felé vándorolnak el, és átkelnek a

Volgán. Az oguzok elfoglalják a besenyők területét.

904 A karlukok (törökök) támadást indítanak a Számánida Emirátus ellen, de vereséget

szenvednek.

906 Iszmáil ibn Ahmed hadjárata a törökök (karlukok) ellen.

940 Balaszagunt elfoglalják a karahanidák.

942 – 1137 A Karahanida Birodalom kora.

960 A Karahanida dinasztia áttérése az iszlámra.

970 után A kazár hatalom hanyatlását kihasználva, az oguzok egy része nyugat felé indul,

átkel a Volgán és elfoglalja a Volgától nyugatra eső steppét, amely addig a Kazár Kaganátushoz tartozott.

992-996 A karahanidák hadjáratai Buhara ellen, a számánida emír ellenfeleinek

megsegítésére. Az emír ugyanekkor a gaznevidák (a mai Afganisztánhoz tartozó

Gazna városában uralkodó törökök) segítségét kéri, akik szintén bevonulnak

a számánida területre.

995-1017 A Mámúnida dinasztia Hvárezmben.

999 A Számánida Emirátus megszűnik, Karahanida uralom alá kerül Transoxania.

1001 Dinasztikus házasság a Karahanida és a Gaznevida Birodalom között. Mahmúd

Gazni feleségül veszi Naszr ibn Ali karahanida kagán lányát.

1008 A karahanidák a teljes egykori számánida területre igényt tartanak, és bevonulnak

Khorászánba, de a balkhi csatában vereséget szenvednek Mahmúd Gaznítól.

1017-1034 Hvárezm a Gaznevidák uralma alatt.

1025 A szeldzsuk Arszlán és unokaöccsei, Csagri és Togril a karahanidák szövetségesei.

1026 Újabb Karahanida-Gaznevida háború.

1032 A dábuszíjjai csatában Ali Tigin kagán legyőzi a Gaznevidák szövetségesét,

Altuntas hvárezmi sahot. A karahanidák oldalán szeldzsükök is harcolnak, de

a csata után vezetőjüket Ali megöleti. A szeldzsükök otthagyják a karahanidákat,

Hvárezmbe vonulnak, majd onnan Khorászánba telepítik őket a Gaznevidák. Csagri

és Togril Hvárezmbe emigrálnak.

1034 Hvárezmben átveszik az uralmat a szeldzsükök, a Gaznevida uralom véget ér.

1041 A szeldzsükök a dandanakáni csatában legyőzik a gaznevida sereget. Megkezdődik

a szeldzsük hatalom felemelkedése. Khorászánt elfoglalják a szeldzsükök.

1055 A szeldzsükök bevonulnak Bagdadba.

1069 Juszuf Balaszagúni befejezi a „Kutadgu Bilik” című munkáját.

1070 A Karahanida Birodalom kettéválik egy nyugati és egy keleti részre.

1074 Mahmúd al-Kásgarí befejezi a „Díván lugat al-turk” című szótárát.

Irodalom: Vásáry I.: A régi Belső-Ázsia…, i. m., 107-118.; Kljaštornyj, S. G.– Sultanov, T. I.: Gosudarstva i narody…, i. m., 115-119.

A Hvárezmsahok birodalma

1097-1127 Kutbuddín Muhammad hvárezmsah alatt elkezdődik Hvárezm fokozatos

önállósodása a szeldzsük uralom alól. A karakitajok ellen harcol.

1127-1156 Aláaddín Ácsiz hvárezmsah uralkodása. Kihasználja a szeldzsük hatalom

gyengülését, területeket foglal el.

1156-1172 Il-Arszlán hvárezmsah uralkodása. 1158-ban elfoglalja Transzoxania felét

A karakitajokkal szemben védekezni kényszerül.

1172-1200 Arszlán halála után testvérharc tör ki a hatalomért Aláaddín Tekis és

Szultánsáh Mahmúd között. Tekis a karakitajok segítségével győz. Uralmát

megszilárdítja és legyőzi a Gaznevidák utóddinasztiáját, a Guridákat is.

1192 Tekis megöleti a karakitaj adószedőket, ezzel háborút provokál testvérével szemben.

A döntő ütközetben egyik fél sem tud felülkerekedni a másikon, Szultánsáh azonban

nem tudja megszerezni a hvárezmi trónt. Tekis elfoglalja Rajj városát.

1194 Tekis legyőzi III. Togril szeldzsük szultánt, és megszerzi Perzsia nyugati részét.

1199 Tekis elfoglalja Hamadánt, északon legyőzi a kipcsakokat, majd békét köt velük.

1200-1220 Aláaddín Muhammad hvárezmsah uralkodása.

1200 után Harcol a karakitajok ellen, de nem sikerül döntő győzelmet aratnia. Az utolsó

szamarkandi karahanida kán, Oszmán támogatásával területeket szerez

Transzoxaniában.

1204 Aláaddín szövetséget köt a karakitajokkal és legyőzi Muizaddín Muhammad gurida

uralkodót, területeket vesz el tőle.

1212 Aláaddín megöleti a karahanida Oszmánt, és Transzoxania nagy részét a birodalmához

csatolja.

1216 Aláaddín ellenkalifát állít a bagdadi kalifával szemben, Bagdad ellen indul, de a téli

időjárás miatt visszafordul.

1220-1231 Dzsaláladdín hvárezmsah uralkodása. Elkezdődik a mongol invázió, Dzsaláladdín

uralkodása a mongolok elleni harccal telik, birodalma széthullik.

Irodalom: Vásáry I.: A régi Belső-Ázsia…, i. m., 124-126.

Karakitajok

1129 Jelü Tasi kitaj vezér népével nyugatra vándorol.

1141 Szandzsar szeldzsük szultán vereséget szenved a karakitajoktól a Szamarkand melletti Katavánál.

1143 Jelü Tasi karakitaj uralkodó halála.

1211 Kücsülüg najman vezér egy vadászat során elfogja az utolsó karakitaj fejedelmet és átveszi a hatalmat.

1213 Az utolsó karakitaj uralkodó halála.

1219-1224 A mongol támadás a karakitaj és hvárezmi területek ellen.

Irodalom: Vásáry I.: A régi Belső-Ázsia…, im., 118-124.; Biran, M.: The Empire of the

Qara Khitai in Eurasian History. Cambridge, 2005.

Kelet-Európa

Kimmerek, szkíták

Kr. e. 12-8. század   Kimmerek a dél-orosz steppén; történetükről keveset tudunk, de nevük

fennmaradt több ókori forrásban, többek között Homérosznál,

Hérodotosznál, ékírásos feliratokon, és a Bibliában is (Gomer, mint

személynév, Teremtés, X, 2). Feltételezik, hogy nyelvük az indoeurópai

nyelvek ún. trák-fríg csoportjába tartozott. A szkíták kelet-európai

„honfoglalása” után is hallunk róluk, egy részük elvándorolt, más részük

szkíta uralom alá került. A kelet-európai kimmerek régészeti hagyatékát

az ún. szrubnaja („gerendavázas”) kultúra legkésőbbi fázisában sejtik a

kutatók. A nomadizmus, amely később is meghatározó jelentőségű az

eurázsiai steppeöv lakóinak gazdálkodásában, ebben az időben alakul ki.

Kr. e. kb. 750-700     A szkíták az Amu-Darja vidékéről Kelet-Európába nyomulnak és

megszüntetik a kimmer uralmat.

Kr. e. 679-654   A szkíták a Kaukázustól délre lévő államok ellen vezetnek hadjáratot, a

→médek ellen harcolnak az asszírokkal szövetségben.

Kr. e. 630-605   A szkíták ismét a Kaukázuson túl harcolnak, kezdetben az asszírok

szövetségeseként, majd ellenük fordulnak, feldúlják Egyiptomot, Asszíriába

törnek be, majd →Lüdiát és →Frígiát is kifosztják. Ezekkel a hadjáratokkal

hozzájárultak az asszír hatalom lehanyatlásához.

Kr. e. 594-585   →Küaxarész méd király kiszorítja a szkítákat Kisázsiából.

Kr. e. 516-513   Perzsa-szkíta háború: →Dareiosz akhajmenida király sikertelen hadjáratot

vezet Szkítiába, azaz a Fekete-tengertől északra elterülő steppére.

Kr. e. 500 körül   Hérodotosz leírást ad a szkíták egyes csoportjairól, törzsszövetségeiről

(„királyi” szkíták, „földműves” szkíták, agathürszoszok, melankhlaneoszok,

budinoszok, neuroszok stb.), amiből kiderül, hogy a „szkíta” elnevezés egy

gyűjtőnév, amibe Kelet-Európa különböző nyelveket beszélő etnoszai

tartoztak; Hérodotosz számos érdekes részletet közöl életmódjukról,

szokásaikról.

Kr. e. 500-470   Szpargapeitész agathürszosz király megöli Ariapeitész szkíta királyt.

Kr. e. 440   Oktamaszadész király megöli testvérét, Szkülészt.

Kr. e. 339   A makedón Philipposz király legyőzi a szkítákat, akiknek egy Ateasz nevű

királya is életét veszti.

Kr. e. 3. század   A keletről előrenyomuló szarmaták fokozatosan kiszorítják a szkítákat a

Fekete-tenger melléki steppéről; a szkíták egy része a Krím-félszigetre

húzódik.

Szarmaták, alánok

Kr. e. 516-513   A szarmaták (szauromaták) a szkíták oldalán harcolnak Dareiosz ellen;

lakóhelyük ekkor a Volga alsó folyásánál és a Volgától keletre volt.

Kr. e. 4. század második fele   a szarmaták közé tartozó szirak törzsszövetség Arifarnész

király vezetésével benyomul a Dontól nyugatra elterülő vidékre; a szirakok

részt vesznek a Boszporoszi Királyság belháborújában, amely I. Periszadész

király fiai között tört ki. A szirakok Eumeloszt támogatták Szatirosszal

szemben.

Kr. e. 4-3. század   A szkíta hatalom gyengülése a Fekete-tengertől északra.

Kr. e. 3-2. század   A szarmaták fokozatosan birtokba veszik a Don és a Dnyeper közötti

területet.

Kr. e. 179   Gatalosz szarmata király részt vesz a pontuszi háborút lezáró béketárgyaláson.

Kr. e. 110-106   VI. Mithridates Eupatór boszporoszi király hadjáratot vezetett a krím

szkíták és a velük szövetséges roxolánok ellen, akik a szirakok és aorszok

mellett Kelet-Európa harmadik vezető törzsszövetsége volt ebben az időben.

Kr. e. 98-90 VI. Mithridates király harcai a Fekete-tengertől északra lakó népek ellen.

Kr. e. 1. század   Egy újabb erős törzsszövetség, az aorszok megjelenése a Donnál.

Kr. u. 35   A szirakok részt vesznek a rómaiak oldalán a →párthusok ellen vívott

háborújában, amely Armenia miatt tört ki (mindkét birodalom a maga jelöltjét

akarta a trónra ültetni Armeniában). Ugyanebben a háborúban, a párthusok

oldalán feltűntek az alánok, akik az elkövetkező századokban jelentős szerepet

fognak játszani Kelet-Európa történetében.

Kr. u. 1. század eleje   Az alánok veszik át a vezető szerepet Kelet-Európában.

Kr. u. 40-es évek A boszporoszi VII. Mithridates és testvére, Cotys közötti harcban a

rómaiak Cotyst támogatják. Mithridates a Boszporuszi Királyság szomszédságában, a

Don és Kubány folyók vidékén lakó szirakok, aorszok és a meótok közé tartozó

dandaridák támogatására számíthat, de a rómaiak legyőzik őket. Zorsines szirak

király előbb Cotyst, majd Mithridatest támogatja.

Kr. u 72  Az alánok hadjárata a transzkaukázusi országok ellen.

Kr. u. 133 Alán hadjárat Armeniába és Médiába, az alánok egészen Kappadokiáig

előrenyomulnak II. Pharsamanos ibériai király hívására, aki a párthusok ellen

harcol.

Kr. u. 2. század vége –3. század eleje A krími szkíták hatalma lehanyatlik,

területére a Boszporoszi Királyság terjeszti ki a hatalmát.

Kr. u. 242 III. Gordianus római császár az alánok ellen harcol Philippopolisnál.

Kr. u. 1-4. század Alánok vezető szerepe a kelet-európai steppén. Egyes

szarmata törzsek a Kárpát-medencébe vándorolnak. A 2. század

végén–3. század elején gótok érkeznek a Lengyel-síkságról

a Dnyeper-vidékre, 235 körül elérik a Fekete-tenger északi

partvidékét, több hadjáratot vezetnek a szomszédos római provinciák

ellen, 270 után Dacia egy részét is megszállják. Az alán és gót hatalmi

övezet határa valahol a Dnyepertől keletre lehetett.

Szarmaták a Kárpát-medencében

Kr. u. 50 körül A szarmaták közé tartozó jazigok már a Kárpát-medencében laknak.

91-92 A jazigok a kvádok és markomannok oldalán harcolnak a rómaiak ellen.

101-102 Traianus császár első dák háborúja.

105-106 Traianus második dák háborúja, a Dák Királyság megszűnése.

107 Jazig támadás Pannonia ellen.

117 Traianus császár halála után a jazigok és a roxolánok támadják Daciát,

Moesiát és Pannoniát. Dacia ugyanis a jazigok és a roxolánok földje közé

ékelődik be, ami akadályozza a két szarmata törzsszövetség közötti

összeköttetést.

kb. 168-180 Az ún. markomann háborúk, amelyben a germánok oldalán a szarmaták is részt

vesznek a rómaiak ellen.

175 Békeszerződés a rómaiak és a jazigok között, utóbbiak 8 ezer katonával segítik a

rómaiakat.

271 Dacia tartományt kiürítik a rómaiak.

322 I. Constantinus császár győzelmet arat az Alföldre betörő gótok és a Pannonia Valeria

tartományra támadó szarmaták felett.

332-358 A szarmata törzsek egymás ellen harcolnak.

357 A szarmaták Pannoniát támadják.

358  II. Constantinus hadjáratot vezet a szarmaták földjére.

374-375 A kvádok és szarmaták újabb háborúja a rómaiakkal.

5. század A Kárpát-medencei szarmaták hun uralom alá kerülnek.

455 A Nedao-folyó melletti csatában részt vesznek a szarmaták is, az Attila-fiak elleni

koalícióban.

Irodalom: kimmerek, szkíták: Vásáry I.: A régi Belső-Ázsia, i. m., 30-35.; szarmaták: Harmatta, J.: Studies in the History and Language of the Sarmatians. Acta Antiqua et Archaeologica XIII. Szeged 1970.; Istvánovits E.– Kulcsár V.: Vázlat a szarmaták sztyeppei történetéhez. In: Jazigok, roxolánok, alánok. Szarmaták az Alföldön. Szerk. Havassy P. Gyulai Katalógusok 6. Gyula 1998, 7-32.; szarmaták a Kárpát-medencében: Istvánovits E.: Szarmaták a Kárpát-medencében. In: Jazigok, roxolánok, alánok, i.m., 35-48.; alánok: Kuznecov, V. A.: Očerki po istorii alan. Ordžonikidze 1984.; az alánokra vonatkozó írott források: Alemany, A.: Sources on the Alans: a critical compilation. Handbook of Oriental Studies 8. Leiden 2000.

Az európai hunok

370 körül A hunok legyőzik az alánokat.

375 körül A hunok megtámadják és legyőzik az osztrogótokat.

376 nyara A hunok legyőzik a vizigótokat a Dnyeszternél.

376 A gótok egy része a Római Birodalomba menekül.

395 A hunok megjelennek Thrákiában és Moesiában.

395 ősze A hunok támadása a Kaukázustól délre, egészen Kisázsiáig és Szíriáig.

400 Uldin hun vezér győzelmet arat Gaina gót zsoldosvezér felett.

406 Uldin segítségével a rómaiak legyőzik Radagaisus gót seregét Itáliában.

408 Uldin támadása az Al-Duna melletti római erődvonal ellen.

408-409 Uldin serege átkel a Dunán és Castra Martis erődjét támadja.

412 Olympiodoros római követ találkozása Karaton hun királlyal.

422 A hunok betörnek Moesiába.

424 körül Ruga hun király békét köt a Keletrómai Birodalommal.

424 körül Ruga székhelye a magyar Alföldön.

425 A rómaiak átadják Valeria Ripensis tartományt a hunoknak.

426 Hunok is harcolnak Aetius mellett a vizigótok ellen Arelas (Arles) mellett.

432 Aetius a hunokhoz menekül.

433-434 Ruga megtámadja Thrákiát.

434 Ruga halála, Bleda és testvére Attila a hun birodalom élén.

434-435 A rómaiak átengedik Pannonia Primát a hunoknak.

435 A margusi béke a hunok és a Keletrómai Birodalom között.

436 Hun győzelem a burgundok felett.

437 Litorius római vezér (Aetius helyettese) seregében hunok is harcolnak

Narbonne falainál, ahonnan elűzik az ostromló gótokat.

439 Litorius vizigót fogságba esik Toulousenál, a római-gót sereg vereséget

szenved a vizigótoktól.

440-441 Hun hadjárat a Keletrómai Birodalom ellen, Pannonia Secundát

elfoglalják a hunok.

442 A hunok előrenyomulnak a Balkánon és a Gallipoli-félszigeten

(Chersonnesos) vereséget mérnek Aspar római hadvezér seregére.

443 „Anatolius I” békéje a hunok és a Keletrómai Birodalom között.

445-453 Attila a hunok királya.

446 Aetius beleegyezésével a hunok megszállják Savia tartományt.

447 A konstantinápolyi földrengés pusztítását kihasználva a hunok a Keletrómai

Birodalomra támadnak, a rómaiak az Utus folyó melletti csatában megállítják

a Konstantinápoly felé törő hun sereget; a főváros megmenekül, de a hunok kirabolják a balkáni tartományokat.

448 Előzetes béke a hunok és a keletrómaiak között

448-449 A Maximianus-féle követség Attila udvarában (tagja Priskos rhetor, a

történetíró is).

450 Békekötés Anatolius és Attila között („Anatolius II. békéje”).

451 Attila hadjárata a vizigótok ellen, a Campus Mauriacus (Catalaunum) melletti

csata, Attila serege visszavonul.

452 Attila Itáliába vezet hadjáratot, közben a keletrómaiak támadják a hun területet;

Attila visszavonul Itáliából.

453 Attila halála.

455 A Nedao folyó melletti csata, a Hun Birodalom felbomlik, a vazallus népek,

önnállósodnak.

456-457 Irnek és Dengizik, Attila fiai az ostrogótok ellen harcolnak.

459 Irnek és Dengizik csapatai Bassiana városát ostromolják, sikertelenül, a gótok

visszaverik őket.

460-as évek eleje A hunok a Kárpátoktól keletre próbálják meg stabilizálni

helyzetüket; az ogur népek megjelenése a Volga-vidéken.

467 A keletrómaiak nem engedélyezik a határmenti piacokat a hunok számára,

ezért Dengizik megtámadja Dacia Ripensis tartományt.

469 Dengizik halála, Irnek a keletrómaiak szövetségese lesz.

Irodalom: Vásáry I.: A régi Belső-Ázsia…, i. m., 54-62.; Bóna I.: A hunok és nagykirályaik. Budapest 1993.; E. A. Thompson könyve magyarul: E. A. Thompson: A hunok. Fordította: Dávid K.– Felföldi Sz., utószó, jegyzetek: Felföldi Sz. Szeged 2003.; újabban megjelent könyvek: Černienko, D. A.: Gunny v Evrope (istoriko-etnografičeskij očerk) Iževsk 2003.; Tyszkiewicz, L. A.: Hunowie w Europie. Wrocław 2004.

Ogur népek, bulgárok, szavírok

463 előtt Az onogurok a Szir-Darja folyó középső folyása környékén laknak;

innen szomszédaik, a szavírok szorítják őket ki.

463 körül Egy újabb népvándorlás éri el Kelet-Európát Közép-Ázsia irányából:

az ogurok (ugurok), saragurok (vagy szaragurok) és onogurok követei Konstantinápolyban; ezt követően az említett népek letelepednek a

Kaukázustól északra lévő steppéken; a 6. században tűnnek fel a

forrásokban az utigurok (a Dontól keletre) és a kutrigurok (a Dontól

nyugatra), ők is az ogur-népek közé tartoznak; szintén ide kell

sorolni az onogundurokat is, akik a 7. században játszanak fontos

szerepet, Kuvrat kán Bulgáriájában.

466 A saragurok a perzsák ellen harcolnak (valószínűleg római szövetségben).

480 körül Zénón keletrómai császár a bulgárokat hívja segítségül a gótok ellen.

488-489 A Moesiában lakó gótok legyőzik a gepidákat és a bulgárokat, majd

elindulnak Itáliába.

493 A bulgárok Thrákiába törnek be.

499 A bulgárok Thrákiát fosztogatják.

500 körül A Közép-Ázsiából elvándorló szavírok elérik a Volga-Kaukázus

vidékét és letelepednek az ogur népek szomszédságában; 506 és 557

között részt vesznek a bizánci-perzsa háborúkban.

502 A bulgárok Thrákiát pusztítják.

513-515 A bulgárok részt vesznek a lázadó Vitalianus comes és Anastasios császár

harcában.

515 A szavírok a Kaukázustól délre harcolnak.

518 A bulgárok Illiriát támadják.

530 Sinnion kutrigur vezér a rómaiak oldalán harcol Itáliában.

535 A rómaiak a bulgárok ellen harcolnak a Jantra-folyónál.

545 Sandlichos utigur vezér győzelmet arat a kutriguruk felett.

548 Bulgárok harcolnak a rómaiak oldalán a gótok ellen Itáliában.

549 A gepidák oldalán 12 000 kutrigur harcol a langobardok ellen.

550 körül A bizánciak 2000 kutrigurt telepítenek le Thrákiában.

558 Kutrigur-utigur háború.

559 Zabergán vezetésével kutrigur sereg támad a Bizánci Birodalom balkáni

tartományaira.

560 körül-568/570 körül Avar uralom a kelet-európai steppéken.

570 körül-603 Türk uralom a kelet-európai steppéken.

576 Az utigurok a türkök fennhatósága alatt állnak.

579 A türkök elfoglalják Boszporoszt (Kercs) a Krím-félsziget keleti részén. A

Türk Kaganátus eléri legnagyobb kiterjedését nyugat felé.

602-603 A türkök vazallusai közül több nép fellázad, az avarok beavatkoznak,

és sereget küldenek a Kárpátoktól keletre, amelyik legyőzi az antákat, akik

ekkor az avarokkal szemben álló bizánciak szövetségesei, valamint

visszafoglalja a korábbi avar területeket a Fekete-tengertől északra.

605 Kuvrat, a bulgárok fejedelme lesz a Kubáni Alföld és az Azovi-tenger

környéki területen; Kuvrat a bizánciak szövetségese, gyermekkorában

Konstantinápolyban nevelkedik.

635 körül Kuvrat nyugat felé terjeszkedik, kiszorítja az avarokat a Dnyepertől keletre

eső területről és kiterjeszti fennhatóságát a kutrigurokra.

665 (vagy előtte) Kuvrat halála.

665 utáni évek Kuvrat birodalma széthullik, fiai közül egy helyben marad, többen

elvándorolnak, elmenekülnek a kazárok elől, akik elfoglalják a területet. Az

egyik fiú az avarokhoz menekül.

681   Kuvrat egy másik fia, Aszparukh bulgárjaival a Duna-

torkolat környékére vándorol, ahol sikerül megvetniük a lábukat. Megszületik a

dunai bulgár állam.

Irodalom: Vásáry I.: A régi Belső-Ázsia…, i. m., 127-132.; Beševliev, V.: Die protobulgarische Periode der Bulgarischen Geschichte. Amsterdam 1981.; Istorija na Bălgarija. Tom 2. Red. kol. Angelov, D.– Petrov, P.– Primov, P. Sofija 1981.; Golden, P. B.: Nomads of the Western Eurasian Steppes: Oγurs, Onoγurs and Khazars. In: Roemer, H. R.– Scharlipp, W.-E. (eds.): History of the Turkic Peoples…, i.m., 283-291.; Romašov, S. A.: Bulgarskie plemena Severnogo pričernomor’ja v 5-7 vv. Archivum Eurasiae Medii Aevi (AEMA) 8 (1992-1994), 207-252.

Kazárok

6. század A kazárok a Kaukázus és a Kaszpi-tenger északnyugati partvidéke között laknak.

570 körül A kazárok a Türk Kaganátus fennhatósága alá kerülnek.

626-628 A kazárok a bizánciak szövetségesei a perzsák ellen; házassági szerződés

Herakleios császár és a kazárokat irányító (türk) jabgu között.

630 körül A Ton jabgu halála után szétdarabolódó Nyugati Türk Kaganátus

fennhatósága alól kiszabadulnak a kazárok.

652 Az első arab-kazár háború, a kazárok saját „fővárosuk” Balandzsar mellett legyőzik

a Kaukázus északi felére benyomuló arab sereget.

670-es, 680-as évek A Kazár Kaganátus megszállja Kuvrat kán Bulgáriáját, a Kubány-

folyó síkságát, az Azovi-tenger partvidékét, a Don és a Volga közötti steppét.

681 Dzsuanser albán királyt összeesküvő főurak megölik, a kaukázusi hunok, akik a

kazárok vazallusai, benyomulnak Albániába.

685 Kazár támadás Örményország és Albánia ellen.

690-es évek A kazárok birtokában van a Krím-félsziget északi és keleti fele, több

bizánci kikötővel együtt

704-705 A kazárok beavatkoznak a bizánci belharcokba, előbb

szövetkeznek a Kherszónba száműzött, de onnan a szomszédos Kazáriába átszökő II. Justinianossal (hozzáadják feleségül a kazár kagán lánytestvérét), majd a konstantinápolyi udvar nyomására ellene fordulnak; Justinianus

a dunai bulgárokhoz menekül, majd visszaszerzi a császári hatalmat.

706-707 Az arrabok kazár területeket támadnak Derbent környékén.

708-709 Maszlama iraki kormányzó támadása a kazárok ellen.

709-710 Kazár támadás az arabok ellen.

711-712 A kazárok a kherszóni görögöket segítik II. Justinianos megtorló támadásával

szemben.

716-717 Maszlama visszafoglalja Derbentet a kazároktól.

717-718 Kazár támadás Azerbajdzsán ellen.

721-722 Kazár-alán háború.

722-723 Al-Dzsarrah hadjárata Kazária ellen; az arabok elfoglalják Balandzsar városát.

726-727 Kazár sereg tör be Azerbajdzsánba.

727-728 Maszlama támadása a kazárok ellen.

728-729 Maszlama a Darieli-szoroson keresztül tör be Kazáriába.

729-730 al-Dzsarrah hadjárata a kazárok ellen.

730 A kazárok átvonulnak a Kaukázuson és megtámadják a Kalifátus transzkaukázusi

területeit; az ellenük felvonuló arab sereget Ardabil mellett tönkreverik, a kazár

előörsök megközelítik Moszult.

732-733 Arab támadás Kazária ellen.

733 Kazár-bizánci dinasztikus házasság, a kazár Csicsek hercegnő (később Eiréné) és

a későbbi V. Konsztantinosz császár között.

736 Marván ibn Muhammad az alánokat támadja.

737 Marván ibn Muhammad serege két irányból benyomul Kazáriába; az ellene küldött

kazár sereget legyőzi; a kagán észak felé vonul vissza, de az arabok bekerítik; a

kagán és az arabok békét kötnek, a kagán felveszi az iszlámot, Marván kivonul

Kazáriából.

762-764 Kazár támadás a Kaukázuson túlra.

772-773 Alán-kazár konföderáció.

787 A krími gótok fellázadnak a kazár uralom ellen, de a felkelést a kazárok leverik.

799 Kazár támadás a Kaukázuson túlra.

8. század második fele A Pax Chazarica kezdete; a kazárok és a Kalifátus kapcsolatai

javulnak, a kazárok közvetítő szerepet töltenek be Kelet-Európa erdővidéke

és a Kalifátus közötti kereskedelemben; a Kazár Kaganátus Kelet-Európa

legerősebb hatalma.

800 körül al-Maszúdi arab tudós (megh. 956) szerint a kazárok uralkodói ekkoriban

térnek zsidó hitre; ugyanebben az időben Kazária a bizánci keresztény

térítésnek is célpontja.

9. század eleje, vagy közepe táján Polgárháború a Kazár Kaganátusban, a vereséget

szenvedő kavarok (kabarok) a magyarokhoz menekülnek.

840 körül Bizánci segítséggel felépül Sarkel vára a Don folyó mellett.

860-as évek eleje Cirill-Konstantin követjárása Kazáriában.

865 körül A kazárok (vezetői) a zsidó vallásúak.

894-895 körül A besenyők átkelnek a Volgán és nyugatra vándorolnak, kiszorítják

a magyarokat, a kazárok szövetségeseit Etelközből.

9. század vége-10. század eleje Az első részletesebb leírások a Kazár Kaganátusról.

901 augusztus A kazárok sikertelen támadása Derbent ellen.

922 A volgai bulgárok fejedelme hivatalosan is felveszi az iszlám vallást, Bulgária

önállósodik a kazároktól.

950 körül A kazár hatalom gyengülése.

965 Szvjatoszláv Igorjevics kijevi fejedelem győztes hadjárata a kazárok, alánok és

kaszogok (cserkeszek) ellen.

969 Újabb rusz támadás a Kaganátus ellen, a ruszok elfoglalják a kazár fővárost, Etilt,

és Szamandar városát is kifosztják; a kazár nagyhatalom megszűnése.

970 körül A kazárok és a keleti szomszéd, Hvárezm szövetsége,

a kazár vezetők áttérnek az iszlámra.

1000 körül A Kaganátus megszűnése, a kazárok egy része a Kaukázus déli oldalára

vándorol, más csoportjaik a Tamany-félszigeten, a Krím keleti felén még néhány

évtizedig szerepelnek a forrásokban.

Irodalom: Vásáry I.: A régi Belső-Ázsia…, i. m., 138-143.; néhány, az előbb idézett helyen nem szereplő munka: Pletnjova, S. A.: Hazary. Moskva 1976, 1986². = Pletnjowa, S. A.: Die Chasaren. Mittelalterliches Reich an Don un Wolga. Leipzig 1978 ; Golden, P. B.: Khazar Studies. An historico-philological inquiry into the origins of the Khazars. Vols. I-II. Budapest 1980.; Novoselcev, A. P.: Hazarskoe gosudarstvo i ego rol’ v istorii Vostočnoj Evropy i Kavkaza. Moskva 1990.; Vékony G.: A kazár kérdés. I. Életünk 1992/8-9, 919-938.; II. Életünk 1992/10, 1034-1046.; Hazary. Khazars. Red. koll. Petruhin, V.– Moskovič, V.– Fedorčuk, A.– Kulik, A.– Shapira, D. Jerusalem–Moskva 2005.

Volgai Bulgária

8-9. század Bulgárok és más steppei törzsek vándorolnak a Volga mentén északra, a 9.

század végén már a Volga-Káma összefolyásának környékén laknak.

922 Almis ibn Silkej volgai bulgár király felveszi az iszlámot és saját pénzt ad ki. Az

ország függetlenedik a kazár hatalomtól.

969 A ruszok megtámadják Bulgár városát a Volga mellett.

985 Nagy Vlagyimir kijevi fejedelem az úzokkal szövetségben hadjáratot vezet a

volgai bulgárok ellen.

1024  A bulgárok gabonával segítik a Ruszt, ahol éhínség van.

1024-1025 Volgai bulgár követség megy Bayhakba (Nisapur).

1088 A bulgárok elfoglalják Murom városát a ruszoktól.

1107 A bulgárok Szuzdal városát ostromolják.

1120 Jurij Dolgorukij vlagyimir-szuzdali fejedelem harcol a bulgárok ellen.

1135-1136 Abu Hámid al-Garnáti arab utazó Bulgárban időzik, és úti élményeiről

feljegyzést készít.

1152 A bulgárok Jaroszlavl városát ostromolják.

1164 Az oroszok elfoglalják Brjahimov (Ibrahim) bulgár várost.

1184 A bulgárok elfoglalják Usztyjug városát.

1218 A bulgárok Usztyjugot ostromolják.

1220 Az oroszok elfoglalják a bulgárok egyik városát, Oselt.

1221 Az oroszok megalapítják Nyizsnyij Novgorod városát.

1220-as évek vége–1230-as évek eleje A Vlagyimir-Szuzdali Fejedelemség és a bulgárok

harcai, amelyekben részt vesznek a Volga-menti népek is.

1223 A kalkai csata után hazainduló mongol sereg Bulgária határa felé veszi útját,

a bulgárok azonban legyőzik őket.

1236 A mongolok megtámadják a Volgai Bulgáriát, amelynek következtében az

önálló Bulgária megszűnik, a terület az Arany Horda részévé válik.

Irodalom: Vásáry I.: A régi Belső-Ázsia…, i. m., 132-135.; Gagin, I. A.: Volžskaja Bulgarija: očerki istorii srednevekovoj diplomatii 10-pervaja tret’ 13 vv.). Rjazan’– Sankt-Peterburg 2004.; a volgai bulgárok városairól: Huzin, F. Š.: Bulgarskij gorod v 10-načale 13 vv. Kazan’ 2001.

Avarok

552(?)–557   A türkök elől avarok vándorolnak Európába.

558. január   Az avarok első követsége Konstantinápolyba érkezik.

kb. 558–560   A dél-orosz steppe népei behódolnak a nyugat felé vándorló avaroknak.

kb. 561   Az avarok nyugatra vándorlásuk során megtámadják a Dnyeper és az Al-Duna között élő szláv antákat.

562. körül   Az avarok elérik az Al-Dunát.

kb. 562   Az avarok uralkodója Baján kagán harca Sigibert frank királlyal, amely az avarok vereségével zárul.

566–567 táján   Az avarok második háborúja Sigibert frank uralkodóval, amely avar győzelemmel ér véget.

567   Az avarok a langobardokkal szövetségben elfoglalják a gepidák kárpát-medencei területeit.

568. január 2. után   A langobardok elhagyják a Kárpát-medencét és területüket az avarok szállják meg.

568. november 14–15. táján   A „szökött rabszolgáikat” üldözésére nyugat felé tájékozódó türkök szövetséget kötnek a bizánciakkal az avarok ellen.

576   A bizánciak avarokkal való békekötését a türkök ellenséges lépésnek tekintik, így a türkök és a bizánciak közötti szövetség felbomlik.

579–581   Sirmiumot (Szávaszentdemeter) elfoglalják az avarok.

584   Az avarok felhagynak a Bizánci Birodalom elleni támadásukkal, amelynek során egészen Anchialosig nyomultak előre, mert híre jön, hogy a türkök csapatai megközelítették az Avar Kaganátust.

595   A türk fennhatóság alól nomád népek vándorolnak az avarokhoz.

602-603 A türkök hatalma meggyengül Kelet-Európában, az avarok ezt kihasználva

kiterjesztik uralmukat a Kárpát-medencéből messze keletre, a Fekete-tengertől

északra lévő steppére.

623–624  A szláv vendek Szamo fejedelem vezetésével elszakadnak az avaroktól.

626. július 29–augusztus 7.   Konstantinápoly sikertelen avar ostroma.

631-632 Az Avar Kaganátusban harc folyik az uralomért, egy bulgár trónkövetelő harcol az avar kagánjelölt ellen. A bulgár veresége után az avarok 9000 bulgár családot űznek el a Kaganátusból, akik Bajorországba mennek. Dagobert frank király parancsára sokakat megölnek közülük, a maradékuk végül a vendeknél talál menedéket.

635 körül Kuvrat bulgár fejedelem elűzi földjéről az avar kagán ott lévő katonáit.

668 után Kuvratországa megszűnik, egyik fia, Kuber, azAvar Kaganátusba vonul, ahol a

kagán alattvalója lesz.

7. század vége Kuber fejedelem elszakad az avaroktól és Thesszaloniké vidékére vándorol.

680 körül Kuvrat fia, Aszparuh bulgár fejedelem népével a kazárok elől az Al-Dunához vándorol és elűzi onnan az avarokat.

712-744 Liutprand langobard király békében él az avarokal.

741-742 Az avarok támadása Boruth karantán fejedelem ellen.

791. szeptemer–november   Nagy Károly hadjárata az avarok ellen.

794 táján   Polgárháború az Avar Kaganátusban.

795.   Az egyik avar előkelő, a tudun behódol Nagy Károlynak és ígéretet tesz, hogy megkeresztelkedik.

795 végén   Az avar kagáni szálláshelyet a Ringet kifosztják a frankok.

795 vége–796 eleje   Az avar tudun megkeresztelkedik Achenben

796   Pipin itáliai király a Tiszáig előrenyomulva megerősíti a terület felett a frank uralmat.

798–803   Avar felkelés a frankok uralom ellen.

803   Az avar felkelés vége; a avar tudun behódol a frankoknak.

803–804.   A dunai-bolgár uralkodó, Krum csapatai a frank uralom alá nem került avarokat megveri és kaganátusukat megsemmisíti

811   Krum dunai-bolgár uralkodó harca I. Niképhoros bizánci császárral; a bolgárok oldalán avar segédcsapatok harcolnak

814   Krum dunai-bolgár uralkodó Konstantinápoly elleni hadjáratához avarokat is besoroz hadseregébe.

870 körül Keresztény hiten lévő avar csoportok élnek a Kárpát-medence frank ellenőrzés alatt lévő területén.

9. század vége   A magyar honfoglalás idején avar csoportok élnek a Kárpát-medence középső részén.

10. század közepe Horvátországban még élnek avar töredékek.

Irodalom: Vásáry I.: A régi Belső-Ázsia…, i. m., 135-138.; Pohl, W.: Die Awaren. EinSteppenvolk in Mitteleuropa 567–822 n. Chr. München 1988, 2002².; Bóna I.: Az avarok. In: Magyarország története tíz kötetben I/1. Főszerk. Székely Gy., szerk. Bartha A. Budapest 1987², 310-369.; Szádeczky-Kardoss S.: Az avar történelem forrásai 557-től 806-ig. Társszerző: Farkas Cs. Munkatársak: Borsos M.–Csillik É.–Makk F.–Olajos T. Budapest 1998.; Szádeczky-Kardoss S.: Az avarok története Európában. In: Árpád előtt és után. Szerk. Kristó Gy.–Makk F. Szeged 1996, 21-30.; Olajos T.: A IX. századi avar történelem görög nyelvű forrásai. Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 16. Szeged 2001.; Az avarok aranya. A nagyszentmiklósi kincs. Főszerk.: Kovács T. Budapest 2002.; Bálint Cs.: A nagyszentmiklósi kincs. Régészeti tanulmányok. Budapest 2004.

Besenyők

7. század első fele   A besenyők mint a t’ie-lö törzsszövetség egy törzse Taskent vidékén él.

8. század AKözép-Ázsiában él ő besenyőkről számol be egy tibeti nyelvű ujgur követjelentés.

9. század   A besenyők a Volgától keletre elterülő steppére költöznek.

894 körül   Az úzok és a kazárok elűzik a Volga folyótól keletre lévő szállásterületükről a besenyőket.

895   A nyugatra menekülő besenyők elfoglalják a magyarok dél-orosz steppe nyugati felén lévő szállásterületét.

914   A bizánciak felbérelik a besenyőket a dunai-bolgárok elleni harcra.

915   A besenyők a Rusz ellen vonulnak, Igor fejedelem békét köt velük.

917   A besenyők felvonulnak az Al-Dunához, hogy beavatkozzanak a bolgár–bizánci háborúba, de a bizánciak nem szállítják át őket a folyón, így hazatérnek.

922   Ibn Fadlán az úzok között besenyő töredékekről tesz említést

934   A magyarok a besenyőkkel szövetségben megtámadják a Bizánci Birodalmat.

970 A besenyők is részt vesznek a Bizánc-ellenes rusz-bolgár-magyar koalícióban, de az

arkadiopolisi csatában vereséget szenvednek a bizánciaktól.

972   A besenyők a Dnyeper egyik gázlójánál megölik Szvjatoszláv rusz fejedelmet.

1027   A besenyők egy része átkel az Al-Dunán és bizánci területre tör.

1036  Kijevet ostromolják a besenyők.

1048   Kegen besenyő törzsfő népével átkel az Al-Dunán és bizánci területre költözik.

1048–1049   Tirek besenyő vezér ellenfelének Kegennek az üldözése kapcsán átkel az Al-Dunán. A besenyők vereséget szenvednek és letelepítik őket a bizánci határ őrzésére.

1091   A lebunioni csatában a besenyőket megverik a kunokkal szövetséges bizánciak.

Irodalom: Vásáry I.: A régi Belső-Ázsia…, i. m., 151-154.; Rásonyi, L.: Turcs Non-islamisés en Occident (Pétchénègues, Ouzes et Qiptchaqs et leur Rapports avec les Hongrois). In: Roemer, H. R.– Scharlipp (eds.): History of the Turkic Peoples…, i. m., 303-309.; Rásonyi L.: Hidak a Dunán. Budapest 1981, 2004².; Pálóczi Horváth A.: Besenyők, kunok, jászok. Budapest 1989.; Diaconu, P.: Les Petchenègues au Bas-Danube. Bucureşti 1970.; Romashov, S. A.: The Pechenegs in Europe in the 9-10th Centuries. Rocznik Orientalistyczny 52 (1999)/1, 21-35.; Toločko, P. P.: Kočevye narody stepej i Kievskaja Rus’. Kiev 1999, 53-79.; Knjaz’kij, I. O.: Vizantija i kočevniki južnorusskih stepej. Sankt-Peterburg 2003, 8-55, 56-80.

Magyarok

836–838   A dunai-bolgárok felkérésére magyar sereg harcol az Al-Duna vidékén, a bolgárok fellázadt bizánci hadifoglyai ellen.

9. század eleje, vagy közepe   A Kazár Kaganátuson belüli polgárháború vesztesei, a kavarok (kabarok) a magyarsághoz csatlakoznak.

861   A bizánci követségben Kazáriába tartó Konstantin-Cirill a Krím-félszigeten találkozik

egy feltehetően kazár szolgálatban álló magyar seregtesttel.

862   A magyar kalandozások elsőként érik el a Keleti-Frank Birodalmat.

881   A magyarok és a kavarok seregei Felső-Ausztriában harcolnak a frankok ellen.

880-as évek eleje   Metód a Duna mentén találkozik egy magyar fejedelemmel.

892   A magyarok Arnulf keleti-frank uralkodó hívására harcolnak Szvatopluk morva fejedelem ellen.

893   A Számánida Emirátus támadás indít Közép-Ázsia legjelentősebb nomád népe, a karlukok ellen. Iszmáil ibn Ahmed emír csapatai megverik a karlukokat, elfoglalják Tarazt és foglyul ejtik a karluk uralkodó feleségét a katunt. Valószínűleg ez a hadjárat – megváltoztatva a térség erőviszonyai – váltotta ki az oguzok nyugati terjeszkedését. Ennek szenvedő alanyai a besenyők voltak, akiket ez évben, vagy nem sokkal ez után ért az oguz támadás, és kényszerített szállásterületeik feladására és a nyugatra vándorlásra.

893–894 körül   A besenyők támadását a kazárok megállították és azoknak így nem volt más lehetőségük, mint a dél-orosz steppén élő magyarok megtámadása

894   A magyarok bizánci oldalon beavatkoznak a Balkánon dúló bizánci–bolgár háborúba, és vereséget mérnek Szimeon bolgár uralkodó csapataira.

894–896   A besenyők vereséget mérnek a dél-orosz steppe nyugati felén élő magyarságra és rákényszerítik, hogy a Kárpát-medencébe vándoroljon. Etelközben a besenyők 8 törzse telepszik meg.

898–899   A bajorok békét kötnek a magyarokkal és ajándékokat adván nekik ráveszik őket, hogy Itáliára törjenek.

899 március   A magyarok egy serege elindul Itália felé.

899. június 29.   A Velencét megtámadó magyar sereget a védők visszaverik.

899. szeptember 24.   Az Itáliában harcoló magyar sereg a Brenta folyónál vereséget mér I. Berengár itáliai király csapataira.

900 tavasza   Az előző évben Itáliában harcoló magyar sereg visszatér a Kárpát-medencébe.

900 nyár   A magyarság megszálja a mai Dunántúl területét.

900 ősz   Magyar sereg támadja meg Bajorországot.

900. november 20.   Lipót bajor herceg megfutamítja a támadó magyar sereget és a határ védelmére megkezdi Ennsburg várának építését.

901 tavasz   Magyar kalandozó sereg tör be Itáliába.

901. április 11.   Egy magyar kalandozó sereget Karantániában visszavonulásra kényszerítenek a frankok.

901. június 24.   Egy Itáliában kalandozó magyar sereg felgyújtja Vercelli városát és megöli annak püspökét.

902 körül   A magyar támadások hatására összeomlik a Morva Fejedelemség,.

903 nyár   Egy magyar kalandozó sereg harcol Bajorországban.

904   A bajorok egy diplomáciai tárgyalás során megölik a magyarság egyik vezetőjét Kusalt.

904–905   I. Berengár támogatására magyar sereg harcol Itáliában az uralkodó lázadó alattvalóinak megzabolázása végett.

906   Egy magyar kalandozó sereg a szláv dalamancok kérésére Szászországot dúlja.

907 július 4–5.   Gyermek Lajos frank uralkodó miután megkísérli kiűzni a magyarokat A mai Dunántúl területéről, Braslauespurchnál (Pozsony vagy Zalavár) súlyos vereséget szenved tőlük.

907 augusztus   Egy magyar sereg az Ennsig nyomul előre, és az attól keletebbre eddig frank ellenőrzés alatt lévő területet meghódítja.

900-as évek első évtizede   Árpád halála

908   Magyar seregek kalandoznak Szászországban és Türingiában.

908 augusztus 3.   Egy magyar kalandozó sereg Eisenachnál legyőzi Burghard türingiai őrgrófot, aki a csatában életét veszti.

909   Magyar kalandozó seregek harcolnak bajorországban és Sváb-földön.

909   Egy magyar kalandozó sereg megostromolja a Bajorországi Freisinget.

909. augusztus 11.   A Rott folyónál a bajorok vereséget mérnek egy hazafelé vonuló magyar seregre.

910. június 12.   Augsburgál egy kalandozó magyar sereg vereséget mér IV. Gyermek Lajos keleti-frank uralkodó seregére.

910   Egy Frankföldre törő magyar kalandozó seregvereséget mér a frank hercegre és hazatérőben Neuhing alatt megütközik a bajorokkal.

911   Magyar kalandozó sereg Bajorországon át Sváb- és Frankföldre tör.; átlépik a Rajnát és betörnek Burgundiába.

912   Magyar kalandozó sereg pusztítja Frankföldet és Türingiát.

913   Magyar kalandozó sereg dúlja Bajorországot, Svábföldet és Észak-Burgundiát, de a hazatérés során vereséget szenvednek Arnulf bajor hercegtől.

914   Az I. Konrád német király ellen fellázadt Arnulf bajor herceg a magyarokhoz menekül.

915   Magyar kalandozó seregek pusztítják Sváb- és Frankföldet, Türingiát, Szászországot és Vesztfáliát.

916   Arnulf magyar segédcsapatokkal sikertelenül kísérli meg visszaszerezni fejedelemségét.

917   Arnulf bajor magyar segítséggel sikerrel visszaszerzi fejedelemségét.

917 január 21.   Egy magyar kalandozó sereg felgyújtja Bázelt.

919   Egy magyar kalandozó sereg Szászországban megveri I. (Madarász) Henrik német király seregét, majd Lotharingiát pusztítja.

919   Magyar kalandozó sereg tör Itáliába.

921   I. Berengár itáliai király magyar segédcsapatok segítségével számol le lázadó alattvalóival.

922 eleje   Egy magyar kalandozó sereg Dél-Itáliában a Bizánci Birodalomhoz tartozó területekre tör.

922 tavasz   Magyar kalandozó sereg I. Berengár kérésére beavatkozik az itáliai trónharcokba és beveszi Paviát.

924   Miután egy Szászországban kalandozó magyar sereg egyik vezetőjét I. (Madarász) Henrik csapatai elfogják, a magyarok szabadon engedésének fejében 9 évre békét kötnek a királlyal.

926. május 2.   Egy magyar kalandozó sereg elfoglalja Sankt Gallent.

926 tavasza   Egy magyar kalandozó sereg Lotharingiát és Burgundiát pusztítja, majd egészen az Atlanti-óceán partjáig portyázik. Hazatérésük során Arnulf bajor herceg évi adó fizetése fejében 6 évre szóló békét köt velük.

927   Szimeon bolgár uralkodó halála után a bolgárok tartanak a magyarok esetleges támadásától.

931   Egy magyar kalandozó sereg felgyújtja Piacenza városát.

932   I. (Madarász) Henrik megtagadja a magyaroknak az évente esedékes adó megfizetését.

933   Merseburg közelében I. (Madarász) Henrik csapatai legyőzik az ellenük vonuló magyar kalandozó sereget.

934   Magyar és besenyő sereg támadja meg a Bizánci Birodalmat, megsemmisíti az ellene küldött bizánci sereget és egészen Konstantinápolyig nyomul előre. A bizánci kormányzat 9 évre békét köt velük.

935   Magyar kalandozó sereg tör Itáliába.

937   Egy magyar kalandozó sereg Sváb- és Frankföldet, Türingiát, Szászországot és Lotharingiát dúlja. Egy magyar kalandozó sereg átkel a Rajnán és feldúlja a Párizs melletti Sens környékét. Hazaútjuk során Dijon környékét érinte Észak-Itálián át térnek vissza a Kárpát-medencébe.

938   Egy kalandozó magyar sereg két csoportja megsemmisítő vereséget szenved, míg a harmadik eredménytelenül tér vissza a Kárpát-medencébe.

942   Bulcsú vezetésével magyar kalandozó sereg tör Itáliába, de Hugó itáliai király fizetség fejében rábírja őket, hogy támadják meg a Cordobai Kalifátust. A Kalifátus elleni támadás a kezdeti sikerek után a kedvezőtlen természeti viszonyok miatt a magyarok visszafordulásával ér véget.

943 április   Egy magyar kalandozó sereg megtámadja a Bizánci Birodalmat, és rákényszeríti I. Romanos Lekapenos császárt, hogy adót fizessen nekik.

943 augusztus 12.   Egy magyar kalandozó sereget Bertold bajor herceg Welsnél megfutamít.

947   Taksony vezetésével egy magyar kalandozó sereg Itáliába vonul.

948   Két magyar vezér Bulcsu karha és Árpád unokája, Termecsü Konstantinápolyba érkezik és ott megkeresztelkedik.

948   I. Henrik bajor herceg a bajor–cseh határon fekvő Norgaunál vereséget mér egy kalandozó magyar seregre.

10. század közepe   Falicsi magyar fejdelem uralkodása

948 után   A magyarság egyik fejedelme a gyula Konstantinápolyba megy és ott megkeresztelkedik. Egy Hierotheos nevű személyt szentelnek fel Konstantinápolyba a magyarok püspökévé.

949 augusztus 9.   Egy magyar kalandozó sereg legyőzi az ellenük küldött bajor sereget.

951   I. Henrik bajor herceg egészen a Rábáig benyomul a Magyar Fejedelemség területére.

951   Egy magyar sereg segíti II. Berengár itáliai királyt I. Ottó német királlyal szemben.

951   Egy kalandozó magyar sereg, miután a Rhone és a Loire mentén portyázott, de a Ticino folyónál egy német seregtől vereséget szenved.

954   Egy magyar kalandozó sereg I. Ottó német király fiának Liudolf sváb hercegnek és Vörös Konrád lotharingiai hercegnek a megsegítésére felvonul, hogy az uralkodó elleni lázadásukat katonailag támogassák, de későn érkeznek, mert a lázadók már behódoltak az uralkodónak. Ezután a magyar sereg a Rajnán túli területeken portyázik. A támadók felgyújtják a lobbesi monostort és sikertelenül ostromolják Cambrai-t. Az ostrom során Bulcsú magyar vezér egy közeli rokona is életét veszti.

955. augusztus 10.   A Bulcsú vezette magyar seregre súlyos vereséget mér I. Ottó német király hadereje Augsburg közelében.

955. augusztus 11. Bulcsu, Lél és Súr magyar vezérek I. Ottó német király fogságába esnek, aki Regensburgban kivégezteti őket.

955 körül   Taksony lesz a magyarok fejedelme.

957   VII. Bíborbanszületett Konstantín megtagadja az évenként esedékes adó megfizetését a magyaroknak.

958   Magyar kalandozó sereg sikertelenül igyekszik visszaállítani a bizánciak által fizetett adó régi rendjét.

961–962   Egy magyar kalandozó sereg megtámadja a Bizánci Birodalmat.

963 eleje   XII. János pápa egy Zakeus nevű egyházi személyt a magyarok püspökévé nevez ki, de I. Ottó a Kárpát-medencébe igyekvő püspököt fogságba ejti.

963 körül   Thesszaloniké környékén magyar kalandozó sereg 500 foglyot ejt.

963   Egy magyar kalandozó sereget a bizánci haderő szétver, és a fogságba esett 40 magyar harcost II. Niképhorosz Phókasz császár besorozza a testőrei közé.

965   Prágában megfordulnak magyar, magyarországi muszlim és zsidó kereskedők.

969   A Duna menti Preszlavicába (Perejaszlavecbe) a Magyar Fejedelemségből lovakat visznek ki kereskedők.

970   A Bizánci Birodalom ellen vonuló Szvjatoszláv rusz fejedelem seregében magyarok is harcolnak. A támadókat azonban Adrianopolisz közelében megveri a bizánci haderő.

972 előtt   A Magyar Fejedelemség trónját Géza foglalja el.

973 március 23.   I. Ottó német-római császárhoz Quedlinburgba 12 magyar követ érkezik.

974 előtt   Géza fejedelem megkeresztelkedik.

995   Géza fia és trónörököse Vajk (István) feleségül veszi II. (Civakodó) Henrik leányát, Gizellát.

997   Géza halála után a trónt fia, István foglalja el.

Irodalom: Vásáry I.: A régi Belső-Ázsia…, i. m., 143-150.

Úzok

893 körül   Az úzok a kazárokkal szövetségben elűzik a besenyőket a Volga és az Urál folyók mentén lévő szállásterületükről.

985   Az úzok a ruszok szövetségeseiként harcolnak a volgai-bulgárok ellen.

1054   Az úzok Vszevolod perejaszlaveci fejedelem ellen támadnak.

1064–1065  Az úzok sikertelen hadjárata a Bizánci Birodalom ellen.

Irodalom: Vásáry I.: A régi Belső-Ázsia…, i. m., 151-154.; Rásonyi, L.: Turcs Non-islamisés en Occident (Pétchénègues, Ouzes et Qiptchaqs et leur Rapports avec les Hongrois). In: Roemer, H. R.–Scharlipp, W.-E. (eds.): History of the Turkic Peoples…, i. m., 309-310.; Rásonyi L.: Hidak a Dunán. Budapest 1981, 2004².; Toločko, P. P.: Kočevye narody…, i. m., 80-107.; Knjaz’kij, I. O.: Vizantija i kočevniki…, i. m., 56-80.

Kunok

1055   A kunok feltűnnek a Dnyeper mentén.

1060   Az oroszok szövetkeznek a kunokkal az úzok ellen.

1061   A kunok elérik az orosz fejedelemségek határára.

1068   A kunok sikeres hadjáratot folytatnak az orosz fejedelemségek ellen.

1078   A kunok első betörése a Balkánra.

1099   Bönyek kán kunjai Peremisl (Przemiśl) alatt vereséget mérnek Kálmán magyar király csapataira.

1103   Az orosz csapatok sikeres hadjáratot folytatnak a kunok ellen.

1116   A kunok elfoglalják Beleja Vezsa (Sarkel) erődítményét. Jaropolk orosz fejedelem hadjáratot folytat a kunok ellen.

1185   Igor fejedelem sikertelen hadjárata a kunok ellen.

1203   A kunok elfoglalják Kijevet.

1219   Msztyiszláv novgorodi fejedelem Kötöny kun fejedelem segítségével visszahódítja a Halicsi Fejedelemséget a magyaroktól.

1221   Domonkos misszionáriusok érkeznek a kunok nyugati csoportjaihoz.

1223 június 16.   Az Azovi-tengerbe torkolló Kalka folyónál a mongolok vereséget mérnek az oroszok és kunok csapataira.

1227–1228   A nyugati kunok egyik vezetője, Borc megkeresztelkedik és szállásterületén kun püspökség alakul.

1239   Kötöny kun fejedelem népével a Magyar Királyságba került.

1240   II. Balduin latin császár szövetséget köt egy Balkánra települt kun csoport vezetőivel.

1241 Ionas kun nagyfejedelem halála Konstantinápoly közelében.

Irodalom: Vásáry I.: A régi Belső-Ázsia…, i. m., 154-158.; Vásáry, I.: Cumans and Tartars: Oriental Military in the Pre-Ottoman Balkans, 1185-1365. Cambridge 2005.; Rásonyi, L.: Turcs Non-Islamisés en Occident (Pétchénègues, Ouzes et Qiptchaqs et leur Rapports avec les Hongroises). In: Roemer, H. R.– Scharlipp, W.-E. (eds.): History of the Turkic Peoples…, i.m., 310-327.; Rásonyi L.: Hidak a Dunán. Budapest 1981, 2004².; Pálóczi Horváth A.: Besenyők, kunok, jászok. Budapest 1989.; Kovács Sz.: A kunok és Kelet- , Délkelet-Európa a 11-12. században. Világtörténet 2005 tavasz-nyár, 40-49.; Diaconu, P.: Les Coumans au Bas-Danube aux 11e et 12e siècles. Bucureşti 1980.; Pletnjova, S. A.: Polovcy. Moskva 1990.; Toločko, P. P.: Kočevye narody…, i. m., 108-158.; Knjaz’kij, I. O.: Vizantija i kočevniki…, i. m., 81-144.; Bibikov, M. V.: Vizantijskie istočniki po istorii drevnej Rusi i Kavkaza. Sankt-Peterburg 2001, 199-271.

Kislexikon

Baján kagán   Az avarok kagánja. Az első biztos adatok alapján 652-ben már ő állt az avar törzsszövetség élén. Minden bizonnyal 584-ben vagy 585-ben halt meg. Utódai között a források két fiát is megemlítik. Uralmát az égtől származtatta. Sikeres hadvezér volt. Amennyiben 652 előtt is ő vezette az avarokat kelet-európai hódításaik során, akkor nevéhez köthető a szabírok, berszilek, onogurok, utigurok, kutrigurok és anták leigázása. Bizonyosan ő hajtotta végre a Sigibert elleni hadjáratokat, a langobardokkal szövetségben a gepidák kárpát-medencei szétzúzását, Sirmium (Szávaszentdemeter) és Singidunum (Belgrád) bevételét. A Kárpát-medence egészét uraló kagán seregei rákényszerítették a bizánci kormányzatot a többé-kevésbé rendszeres évi adó fizetésére. Ennek összege 574-ben 80, 584-ben 100, majd 599-ben 120 000 arany solidust tett ki, ami jól jelzi az Avar Kaganátus erejét.

nagyszentmiklósi kincs: A középkori Kárpát-medence legnagyobb aranykincsét 1799-ben találták meg a mai Arad megyei Sinicolaul Mare településen. A megtalálás körülményei sajnos ahhoz vezettek, hogy a leletegyüttesből csak 23 darab került múzeumba, néhány tárgyat beolvasztottak illetve elveszett. A megmaradtak közül is néhányat a megtalálók megrongáltak. A edényeken görög és rovásírásos feliratok találhatóak. Az előbbiek görög és török nyelvűek míg az utóbbiak minden bizonnyal török nyelvűek. A kincsleletet több középkori néphez is kötötték már a kutatók (magyar, besenyő, román), de legvalószínűbb az, hogy az edények egy 8–9. század fordulója táján élt avar főember tulajdonát képezték.

Ring (Hring): a 8. század végi avar kagánok székhelyét jelölő szó. A korábban elterjedt feltételezésről, hogy ez alatt az egész Avar Kaganátust körülölelő sáncokat kell érteni mára már bebizonyosodott, hogy a Nagy Károlyhoz köthető legendák egyik fiktív eleme. Amennyiben a szó ’gyűrű’ jelentéséből indulunk ki, úgy arra kell gondolnunk, hogy az a nomád népek körében széles körben ismert kör alakú táborhelyet jelölhette.

shanyu (san-jü): a xiungnou (hiungnu) birodalom legfőbb vezetője

Az oszmán birodalom és a török köztársaság

AZ OSZMÁN BIRODALOM ÉS

A TÖRÖK KÖZTÁRSASÁG

Az oszmánok állama mintegy hat évszázadon keresztül állt fent. Egy kis határ menti bégség­ből három világrészre kiterjedő hatalmas birodalom lett, melynek csillaga tüneményes gyor­sa­sággal ívelt felfelé, majd a zenitre érve egyre inkább kezdtek kiütközni gyengeségei, melyek hosszas agónia után végül bukásához vezettek. Közben számos alkalommal igye­kez­tek refor­mokat bevezetni, eleinte inkább a múltba tekintve, később egyre inkább az európai fejlődés­hez igazodva. De mindhiába; a padisahok hatalma idővel Anglia, Franciaország, Oroszor­szág, Ausztria és Poroszország jóindulatától, pontosabban erőegyensúly-fenntartási szándéká­tól függött. Az első világháborúban elszenvedett súlyos vereség viszont már-már szinte teljesen elso­dorta az „örökké fennállónak” hitt szultanátust. A törökök szerencséjére támadt egy karizma­tikus vezető, aki meg tudta fordítani az események irányát, sikerrel vette fel a harcot a külső és belső ellenséggel, vont irányítása alá jelentékeny területeket, majd ki­áltotta ki a köztársa­ságot.

Mi, magyarok 1375-ben kerültünk először szembe oszmán hadakkal, majd 1521 és 1716 között régi országunknak hol kisebb, hol nagyobb hányada tartozott az ő ellenőrzésük alá. De még a 18. századot is végigkísérik a Habsburgok balkáni háborúi, amelyekben né­pünk fiainak is részt kellett venniük.

Ugyanakkor levert szabadságharcaink hősei, II. Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos kí­sé­retükkel, sőt hadaik maradékával oszmán földön találtak menedéket, s ugyanitt töltött hosszabb időt Thököly Imre is.

Számos ponton találkozott tehát az oszmán és a magyar történelem, s ez lényeges kü­lönbséget jelent a többi nagy keleti államalakulathoz képest. Ebből a sajátosságból adódik, hogy az alábbi kronológiai áttekintésben hangsúlyt kellett kapjanak azok az események, ame­lyek nekünk is fontosak. Mindeközben törekedtünk arra, hogy ne essünk túlzottan az arányté­vesztés hi­bájába, de a távolabbi régióknál értelemszerűen nem lehetett hasonló mélységű tár­gyalást cé­lul kitűzni, már csak a feldolgozottság alacsonyabb szintje miatt sem.

Minthogy viszonylag késői korokban járunk, a kezdeti bizonytalanságok után igen gyakran napra pontosan tudjuk feltüntetni a lényegesebb történések dátumát. Nem árt azért fi­gyelmeztetnünk arra, hogy nem feltétlenül hiba az, ha másutt kicsivel előbbi vagy későbbi napot találunk ugyanarra a dologra. Ennek oka lehet például, hogy van, aki egy várostrom kezdetéül a támadó hadak felbukkanását fogadja el, más valaki – némileg sarkítva – az első ágyúlövés eldördülését, avagy a főhad megérkezését. A békekötéseknél is támadhat zavar abból, hogy az aláírás vagy a ratifikálás dátumát vesszük-e alapul, s ingadozhat a különböző nyelvű változatokon szereplő keltezés is. Arra is gondolnunk kell, hogy a keresztény oldalon az 1582-es naptárreform felborította a korábbi egyértelműséget, amennyiben nem alkalmaz­ták rögtön általánosan. A mohamedánok pedig elég sokszor tévedtek a dátum és a hét napjá­nak egymáshoz viszonyított megjelölésében, s ennek javítása sem mindig könnyű: nem volt, de nem is lehet egységes a korrekciós gyakorlat. Tévedésekre vezethetnek a korábbi átszá­mítási táblázatok apró hibái is. Nem volt most mód arra, hogy minden egyes adatot ellenő­rizzünk, a legjobbnak látszót fogadtuk el. Néha egy kérdőjellel utaltunk az ellentmondásos­ságra, máskor vagylagosan tüntettük fel a napot.

Az Oszmán Birodalom fennállása idejére vonatkozóan a személy- és helyneveket fo­netikusan, a magyar ejtéshez legköze­lebbi formában írtuk, míg a Török Köztársaság korába érve a mai, hivatalos változatban. A Törökország területén található településeknél – ha volt ilyen – feltüntettük korábbi bizánci alakjukat. A Balkánon is többnyire a modern elnevezé­seket vettük alapul, zárójelbe téve a török, ritkán az ókori verziót is. Magyarországon csak a magyar nevet használtuk.

Bibliográfia

Bibliográfiák:

Pearson, J. D. Index Islamicus 1906–1955 + supplements. London 1958-tól.

Turkologischer Anzeiger 1–25. Hrsg. v. A. Tietze–G. Hazai. Wien 1976-tól.

Kornrumpf, H-J. Osmanische Bibliographie mit besonderer Berücksichtigung der Türkei in Europa. Leiden, 1973.

Historische Bücherkunde Südosteuropa. Hrsg. v. M. Bernath und K. Nehring. Band II. Neuzeit: Teil 1. Osmanisches Reich, Makedonien, Albanien. München, 1988. (Südosteuropäische Arbei­ten 76/3)

Hungarian Turcology, 1945–1974. Bibliography. Ed. Zs. Kakuk. Budapest 1981. (Keleti Tanul­mányok – Oriental Studies 5)

Oszmán (rész)történetek:

A history of the Ottoman Empire to 1730. Chapters from The Cam­bridge History of Islam and The New Cambridge Modern History. Ed. by M. A. Cook. Cambridge, etc. 1976.

An Economic and Social History of the Ottoman Empire. Ed. by H. Inalcik and D. Quataert. [Cambridge 1994].

Babinger, F. Mehmed der Eroberer und seine Zeit. München 1953.

Faroqhi, S. Kultur und Alltag im Osmanischen Reich. Vom Mittelalter bis zum Anfang des 20. Jahrhunderts. München 1995.

Faroqhi, S. The Ottoman Empire and the World Around It. London–New York 2004.

Finkel, C. Osman’s Dream. The Story of the Ottoman Empire. New York 2006.

Hammer, J. von Geschichte des Osmanischen Reiches. I–X. Pest, 1827–1835.

Histoire de l’Empire ottoman. Ed. R. Mantran. [Paris] 1989.

Imber, C. The Ottoman Empire 1300–1481. Istanbul 1990.

Imber, C. The Ottoman Empire 1350–1650. [New York] 2002.

Inalcik, H. The Ottoman Empire. The Classical Age 1300–1600. New York–Washington 1973.

Iorga, N. Geschichte des Osmanischen Reiches. I–V. Gotha 1908–1913.

Shaw S.–Shaw, E. K. History of the Ottoman Empire and of Modern Turkey. II. Cambridge 1977.

Werner, E. Die Geburt einer Großmacht. Die Osmanen (1300–1481). Ein Beitrag zur Genesis des türkischen Feudalismus. Berlin 19722.

Zinkeisen, J. W. Geschichte des Osmanischen Reiches in Europa. I–VII. Hamburg–Gotha, 1840–1863.

Török munkák:

Uzunçarşılı, İ. H. Osmanlı tarihi. I, II, III/1, III/2, II/1, IV/2. Ankara 1954–1959.

Karal, E. Z. Osmanlı tarihi. V–IX. Ankara 195.(?)–1996.

Danişmend, İ. H. İzahlı Osmanlı tarihi kronolojisi. İstanbul 1947–1955.

Akşin, S.­–Hassan, Ü.–Berktay, H.–Boratav, K.–Hılav, S.–Katoğlu, M.–Kocak, C.–Kunt, M.–Ödekan, A.–Özdemir, H.–Toprak, Z.–Tunçay, M.–Yurdaydın, H. G. Türkiye Tarihi. I–IV. Yayın yö­netmeni S. Akşin. İstanbul 1987–1989.

Enciklopédiák:

Die Enzyklopädie des Islām. I–IV + Supplement Band. Leiden 1913–1939.

The Encyclopaedia of Islam. I–X + Supplemenet volume. Leiden 1960–2003.

İslâm ansiklopedisi. 1–13. İstanbul 1940–1986.

Türkiye Diyanet Vakfı İslâm ansiklopedisi. Eddig 30 kötet. İstanbul 1988-tól.

További fontos kézikönyvek:

Babinger, F. Die Geschichtsschreiber der Osmanen und ihre Werke. Leipzig 1927. (Törökül: Osman­lı tarih yazarlar ve eserleri. çev. Coşkun Üçok. Ankara 1982.)

Pitcher, D. E. An Historical Geography of the Ottoman Empire from earliest times to the end of the sixteenth century. Leiden 1972.

Magyar nyelvű fontosabb munkák a hódoltság koráról:

Ágoston G. A hódolt Magyarország. (Magyarország krónikája 6.), Budapest 1992.

Dávid G. Pasák és bégek uralma alatt. Budapest 2005.

Fekete Lajos, Budapest a törökkorban. (Budapest története III. Szerk. Szendy Károly.) Budapest 1944.

Fodor Pál, Magyarország és a török hódítás. Budapest 1991.

Gévay A. A’ budai pasák. Bécs 1841.

Hegyi Klára, Egy világbirodalom végvidékén. Budapest 1976.

Hegyi Klára, Török berendezkedés Magyarországon. Budapest 1995.

Káldy-Nagy Gy. Harács-szedők és ráják. Török világ a 16. szá­zadi Magyarországon. Budapest 1970.

Káldy­-Nagy Gy. Magyarországi török adóösszeírások. (Értekezé­sek a történeti tudományok köréből. Új sorozat 52. Szerk. Varga János). Budapest 1970.

Káldy-Nagy Gy. Szulejmán. Budapest 1974.

Az Oszmán Birodalom és a Török Köztársaság történetének kronológiája 1945-ig

1. Előzmények

a. Az anatóliai Szeldzsuk Birodalom

1071   Alp Arszlan (1063–1072) nagyszeldzsuk uralkodó győzelme Malazgirtnél (Manzikert) a csatában eleső IV. Ro­manosz Dioge­nész (1068–1071) bizánci csá­szár felett; meg­nyílik a törökség előtt az út Kis-Ázsiába.

1075 körül   I. Szülejmán sah szultánná nyilvánítja magát, ő az első anatóliai szeldzsuk ural­ko­dó (meghal 1086-ban).

1116   Az anatóliai szeldzsukok Konját (Ikonium) teszik meg központjukká.

1178   Hosszas harcok után a szeldzsukok fe­lülkerekednek a Szivasz (Szebaszteia) környé­ki Da­nismend dinasztián.

1210   Bizánci győzelem Ala­sehirnél (Phila­del­phia) a csatában eleső I. Kejhoszrev szel­dzsuk uralkodó felett.

1220–1237   Az anatóliai Szeldzsuk Birodalom fénykora I. Aláeddin Kejkobád szultán ide­jén.

1237   I. Aláeddin Kejkobád szultán halála; egy fogadáson Moszulban megmérgezik.

1240   A babaí dervisek felkelése Anatóliában; vezetőik Baba Reszúl (Baba Iljász) és Baba Iszhák.

1243   Szeldzsuk vereség Köszedágnál a mongoloktól; a birodalom több részre oszlik; köz­pontjaik Konja, Szivasz, Malatja; ilhán (ilkán) befolyás Anatóliában.

b. Az anatóliai bégségek

A 13. század második felétől-végétől   az anatóliai szeldzsukok meggyengülése nyomán többé-ke­vésbé független bégségek jönnek létre Kis-Ázsiában; közülük a fontosabbak:

Ajdin (1308 körül–1425/1426), nincs jellemző központja, főbb települései: Ajaszuluk (Efezosz), Tire és Birgi;

Denizli, másként Ládik vagy Inancs (1277–1368), központja Denizli;

Dzsándár (13. század vége–1461), központja Kasztamonu;

Eretna (1335–1381), központjaik Szivasz, majd Kajszeri (Caesarea/Kaiszareia);

Esref (1300 körül–1326), központja Bejsehir;

Germiján (1300–1428), központja Kütahja;

Hamid (1297 körül–1391), központja Egridir;

Karamán (1256–1474), központja Lárende (ma Karaman), később Konja is;

Karaszi/Kareszi (1296/1297 körül–1345 körül), központjai Bergama (Pergamon) és Balikeszir (Paleo Castro);

Mentese (1282 körül–1424), központja Mugla;

Perváne (1277–1322 előtt), központja Szinop;

Szaruhán (1300 körül–1410), központja Manisza;

Teke (1308 körül–1423), központja Antalja (ez a bégség a hamidi egyik ágának is te­kinthető).

2. Az Oszmán Birodalom

1288 körül   Ertogrul fia Oszmán bégségének kezdete Szögüt és környékén, a konjai szel­dzsuk uralkodótól való függésben.

1300 körül   III. Aláeddin Kejkobád szeldzsuk szultán egy felkelés miatt menekülni kénysze­rül; az oszmánok függősége megszűnik; ez az év tekinthető az Oszmán Birodalom meg­alakulása időpontjának.

1302. július   Oszmán gázi győzelme Kojunhiszárnál (Baphaion) bizánci–alán erők fö­lött; hozzájárul az önállósághoz (bár még ő és egy ideig fia, Orhán gázi is az ilhánok/il­kánok adófizetője).

1304 körül   Biledzsik (Belokoma) oszmán kézre kerül; további terjeszkedés sugárirányban.

1308   Meghal az utolsó anatóliai szeldzsuk uralkodó, II. Meszut.

1320 körül   Oszmán gázi betegeskedni kezd.

1324   Oszmán gázi átadja a hatalmat fiának, Orhán gázinak (uralkodik 1362-ig).

1326 (?)   Oszmán gázi halála.

1326. április 3. vagy 6.   Az oszmánok elfoglalják Burszát (Brussa), majd székvárossá teszik.

1327   Az első biztosan oszmán pénz verése (Oszmán korából egyetlen, kérdéses hitelességű érme maradt fenn).

1330 vagy 1331   Az oszmánok elfoglalják Izniket (Nicea).

1333   Békekötés Bizánccal, de Orhán nem tartja be.

1337   Izmit (Nikomédia) kiéheztetés utáni megszerzése; ezzel egész Bithynia oszmán kézen.

1345 körül   A Karaszi/Kareszi bégség végleges megszerzése.

1346   Orhán feleségül veszi a bizánci császár lányát, Theodórát.

1352   Az első európai vár, a Gelibolui (Gallipoli) félszigeten fekvő Csimpe (Tzympe) osz­mán kézre kerül.

1354. március 2.   Gelibolu (Gallipoli) elfoglalása; ezzel a Dardanellák oszmán ellenőrzés alá kerül.

1359 vagy 1361   Az oszmánok megszerzik Didimotheikont (Dimetoka); rövid időre ide he­lyezik át a fő­várost.

1361/1362 előtt   Ankara elfoglalása.

1362   Orhán gázi halála, I. (Hüdávendigár = Világteremtő) Murád szultán trónra lépése (u­ralkodik 1389-ig).

Orhán gázi korában   újfajta gyalogos (jaja) és lovas (müszellem) katonaságot hoznak létre; megalapítják az első medreszét Iznikben.

1360-as évek   Edirne (Drinápoly, Hadrianapolis) ostroma és elfoglalása, majd fővárossá té­tele.

Edirne elfoglalását követően   Plovdiv (Philippopolisz/Filibe) meghódítása.

1371. szeptember   Két szerb részfejedelem veresége a Marica folyó mentén.

1375   Az első magyar–oszmán összecsapás (a Havasalföldön kerül rá sor).

1375 után   Házassági kötelék keretében a Germiján bégség Kütahjáig az oszmánok kezére kerül; a Hamid bégség egy részét pénzért megveszik.

1380 és 1395   Első adatok a janicsárok utánpótlását biztosító gyerekadóról (devsirme).

1385 körül   Szófia, Nis elfoglalása.

1386   Oszmán győzelem a Karamán bégség ellen Konja mel­lett.

1386 körül   Az oszmánok megszerzik a Teke bégséget.

1387   Szaloniki (Thessaloniki/Szelánik) először kerül oszmán kézre.

1387 körül   Az első jelentősebb oszmán-ellenes szövetség; tagjai I. Tvrtko bosnyák király (1377–1391), Lázár szerb fe­je­delem (kb. 1371–1389), Mircsa havasalföldi vajda (1386–1418), Bulgária megmaradt részeinek vezetői.

1388   I. Tvrtko bosnyák király győzelme az oszmán erők felett a dalmáciai Bi­lecánál.

1389. június vagy augusztus   Az első rigómezei csata; a koalíciós erők vereséget szenved­nek; megölik a szerb fe­jedelmet és I. Murádot; a szerb belháború nyomán az ország hamarosan oszmán adófizetővé (vazallussá) válik.

I. Murád korában   nevezik ki az első beglerbéget (Ruméliában), szerveződnek az első szan­dzsákok, jelölik ki az első kádiaszkert, kezd kiépülni a timár-rendszer, hozzák létre a janicsár hadtestet.

1389. december (?)   I. (Jildirim = Villám) Bajezid szultán trónra lép (uralkodik 1402-ig).

1390   Az oszmánok elfoglalják az utolsó anatóliai bizánci erősséget, Alasehirt.

1390–1391   Az oszmánok megszerzik több anatóliai bégség (Germiján, Szaruhán, Ajdin, Hamid, Mentese, Karamán) terüle­teinek egészét vagy egy részét.

1391   Sikeres oszmán támadás Kasztamonu ellen; vereség Szivasz urától, Kádi Bur­háned­dintől (állama 1381-től állt fenn).

1392   Az időközben magyar kézre került szerb területek visszavétele.

1393   Eredményes oszmán akció a kelet-bulgáriai fővaros, Tirnovo ellen.

1394   Szaloniki újra az oszmánok kezén; I. Bajezid a kairói szunnita kalifától a Rúm szul­tánja címet kéri, amivel az egykori görög (bizánci) területek fölötti hatalmi igényét hangs­úlyozza.

1394–1402   Az oszmánok blokád alatt tartják Konstantinápolyt.

1395   Mircea havasalföldi vajda évi 3 ezer arany fizetésével oszmán vazallussá válik.

1396. július vége   Zsigmond magyar király európai lovagsereg élén keresztes hadjáratra in­dul az oszmánok ellen.

1396. szeptember 12.   Zsigmond király hozzákezd Nikápoly (Nikopolisz/Nigbolu) ostromá­hoz.

1396. szeptember 28.   I. Bajezid vezetésével az oszmánok legyőzik a keresztesek seregét Nikápolynál; utána kezükre kerül Vidin, sőt magyar területekre is becsapnak.

1397   A karamánok két fő központja, Konja és Lárende oszmán uralom alá kerül.

1397–1398   A még független kis-ázsiai bégségek, így Kádi Burháneddin államának meg­szerzése.

1402. július vége   I. Bajezid Ankara mellett vereséget szenved Timur Lenk timurida ural­kodótól; a szultán foglyul esik és rabként hal meg, esetleg önkezűleg vetve véget éle­tének, 1403-ban; számos anatóliai bégség visszanyeri függetlenségét (Germiján, Szaruhán, Mentese, Ajdin, Karamán).

I. Bajezid korában   teljesedik ki a rabszolga-intézmény (kul-rendszer), állapítják meg a ká­diknak járó illetékek nagyságát, terjesztik ki a timár-szisztémát a Balkánra.

1402–1413   A trónviszályok kora („fetret devri”) az Oszmán Birodalomban I. Bajezid fiai között.

1402–1403   Mehmed szultánfi, aki az ankarai csata után Amaszja, Tokat és Szivasz vidékét ellenőrzi, újabb területeket szerez Anatóliában; harcba bocsátkozik Isza szultánfival Bursza birtoklásáért: a városhoz közeli Ulubatnál legyőzi; Isza a bizánci császárhoz menekül, Karaszin/Kareszin át megpróbál Burszába visszajutni, de ismét kikap Meh­medtől; a karamánok föld­jére szökik és ott eltűnik.

1403 eleje   Szülejmán szultánfi szerződése Bizánccal, Velencével, Genovával és a johannita lovagokkal; kisebb területi veszteségek fejében biztosítja európai uralmát.

1403   Nagy pusztítások után Timur Lenk távozik Anatóliából, egyben szabadon bocsátja Músza szultánfit, aki apja holttestével a Germiján vezető oltalmát keresi; utóbbi idő­vel Mehmednek adja át.

1404   Szülejmán átkel Anatóliába, március közepére megszerzi Burszát, majd An­karát; Meh­med Amaszjába vonul vissza.

1408–1409   Zsigmond magyar királyi eredménytelen próbálkozásai oszmán ellenes szövet­ség létrehozására.

1409   Músza, akit Mehmed elenged, átkel Európába.

1410. május   Músza megszerzi Gallipolit; ezt követően Szülejmán nehézségek árán visszatér Európába és győzedelmeskedik Músza fölött, aki a hegyek közé veszi be magát.

1410   Mehmed elfoglalja a Szaruhán bégség központját, Maniszát.

1411   Szülejmán Edirnében tartózkodik, itt támadnak rá Músza erői, s megölik a szultánfit.

1412   Mehmed feltűnik Ruméliában, de vereséget szenved Músza hadaitól.

1413. július   Músza Szófiától délre alulmarad Mehmed erőivel szemben, majd megfojtják; ekkortól tekintik I. Mehmedet szultánnak (uralkodik 1421-ig)

1414–1415   Törekvések a birodalom elveszett területeinek visszaszerzésére.

1416   Börklüdzse Musztafa Ajdin vidéki, Torlak Kemál Manisza környéki és Sejh Bedreddin deliormani vallási színezetű felkelése, melyeket I. Mehmednek sikerül felszámolni; Bedreddint decemberben kivégzik; a lázongások során a bizánciak eredménytelenül kijátsszák Meh­med még élő utolsó testvérét, Musztafa szultánfit.

1416–1417   Oszmán hódítások albán területeken; támadás Havasalföldön, Giurgiu (Yergö­gü) elfoglalása.

1421   I. Mehmed halála, II. Murád trónra lépése (uralkodik 1444-ig, majd 1446–1451-ig).

1421–1422   I. Mehmed testvére, Musztafa bizánci támogatással trónigénylőként lép fel; II. Murád nem ismeri el személyét valódinak, Ál (Düzme) Musztafának mondja; a lázadó kezdetben sikeres, Edirne mellett győz, Anatóliában viszont vereséget szenved, s ki­végzik.

1422. június   II. Murád Konstantinápoly ellen támad; testvére, Musztafa lázadása; beveszi Izni­ket, majd vereséget szenved és 1423-ban kivégzik.

1423   A Teke bégség véglegesen oszmán kézre kerül.

1424   Szerződés II. Mánuel bizánci császárral; az 1402 után megszerzett városok visszaadása az oszmánoknak; Mentese véglegesen oszmán kézre kerül.

1425 vagy 1426   Ajdin véglegesen oszmán kézre kerül.

1426   Szisztematikus oszmán előrenyomulás Boszniában.

1427   Galambóc (Golubac/Güverdzsinlik) oszmán kézre kerül.

1428   Germiján végleg oszmán fennhatóság alá kerül; Lazarevics István szerb fejedelem ha­lálát (1427) követően Brankovics Györgyöt (1427/1429–1456) az oszmánok elismerik utódjának; II. Tvrtko (1404–1409, 1421–1443) Kelet-Boszniában vazallusként adót fi­zet nekik.

1430. március 29.   Az időközben bizánci kézben lévő, majd Velencének elzálogosított Sza­loniki oszmán uralom alá kerül.

1438   Oszmán becsapás Erdélybe.

1439   Oszmán támadás (Vég-) Szendrő (Smederovo/Semendre) ellen; Brankovics Magyaror­szágra menekül; a vár bevétele, szandzsák-központtá tétele.

1439–1444   Újabb boszniai területek kerülnek oszmán kézre.

1441 nyara   Hunyadi János erdélyi vajda győzelmet arat a Belgrád környékén portyázó Isz­hák szendrői bég felett.

1442. március   Mezid bég erői beütnek Erdélybe, Hunyadi János a Fehér megyei Szent­imrénél vereséget szenved tőlük, majd Gyulafehérvárnál legyőzi őket.

1442. szeptember   Sehábeddin (Kula Sáhin) ruméliai beglerbég a Havasalföldre támad, Hu­nyadi János legyőzi hadait a Jalomica (Ialomiţa) felső folyásánál.

1443(–1444) tele   Hunyadi János és szövetségesei „téli hadjárata”; sikert érnek el Nisnél és Szófiánál, majd a Zlatica szorosnál II. Murád hadai ellen is győznek.

1444   Béketárgyalások Magyarországgal Edirnében; I. Ulászló király Szegeden felesküszik a békére, amelyet Nagyváradon írnak alá; augusztusban jenisehiri béke a karamánok­kal; II. Murád át­adja az uralkodást fiának, Mehmednek.

1444. augusztus 22.   A váradi béke értelmében az oszmánok átadják Szendrőt és Galambó­cot Brankovics György despotának.

1444. szeptember 22.   A váradi békében rögzített további feltételek teljesítésének elmara­dására hivatkozva I. Ulászló megindul az oszmánok ellen.

1444. november 10.   Az időközben visszahívott II. Murád a várnai csatában legyőzi a ma­gyar sereget, elesik I. Ulászló király; a szultán másodszor is lemond fia, Mehmed ja­vára.

1446   Tűzvész Edirnében, Mehmed rossz pénzt veret; ezek nyomán janicsárlázadás tör ki; II. Murád leveri a lázongást, s még egyszer visszatér a trónra.

1447–1448  Az albániai Krója (Krujë/Akcsahiszár) sikertelen ostroma; a várat a korábbi fe­jedelem, Kasztrióta Já­nos fia, Szkander bég védi.

1448   Hunyadi János két éves hadjáratot tervez az oszmánok ellen, ám – részben Brankovics György árulása miatt – az október 18–19-én vívott második rigómezei csatában vere­séget szenved.

1451. február 3.   Meghal II. Murád szultán.

1451. február 18.   II. (Fátih = Hódító) Mehmed szultán trónra lép (uralkodik 1481-ig).

1452. április 15.–augusztus 31.   A Rumeli Hiszari (Ruméliai vár) felépítése a Boszporusz európai oldalán, amely a túlparti, még I. Bajezid által emeltetett erőddel a tengerszo­ros teljes ellenőrzését teszi lehetővé.

1452. december 12.   Az 1438–1439-es ferrara–firenzei zsinat nyomán kimondják a vallási uniót Róma és Bizánc között, az európai segítség reményében.

1453 eleje   Mintegy 700 fegyveressel Konstantinápolyba érkezik Giovanni Giustiniani Lon­go genovai főnemes, aki aztán a várfalak védelmének főparancsnoka lesz.

1453. április 2–5.   Az oszmán erők felvonulnak Konstantinápoly ostromára. A védők száma mintegy 7–9 ezer fő, a támadók ennél hat–hétszer többen vannak.

1453. április 22.   Az oszmán hajók szárazföldön keresztüli bejuttatása a lánccal elzárt Aranyszarv öbölbe; lehetőség nyílik a gyengébb várfalak ágyúzására, egyben a védők erejének további megosztására.

1453. május 25.   Halil pasa nagyvezír az ostrom folytatása ellen; más katonai vezetők vi­szont mellette.

1453. május 29.   Konstantinápoly bevétele; a harcban meghal az utolsó bizánci császár, XI. Konstantin Palailogosz is (uralkodott 1449-től).

1453. május vége–június eleje   A Galata városrészben élő genovaiak harádzs és vám fizeté­se mellett továbbra is szabadon kereskedhetnek.

1454. január 6.   Gennadiosz, a Konstantinápoly bevétele után II. Mehmed által kijelölt pát­riárka beiktatása (később a szultán kérésére török nyelven összefoglalja a keresztény hit lényegét).

1454. április 18.   Az oszmánok kereskedelmi szerződést kötne Velencével, miszerint a tran­zitáru illetékmentes, a többi után 2 % vám fizetendő.

1454. augusztus–szeptember   Brankovics Györgynek tett ígéretét megszegve II. Mehmed Szendrőt ostromolja, eredménytelenül; seregeinek másik része beveszi Osztrovicát; a Firúz bég vezetésével hátrahagyott hadakat Hunyadi Krusevácnál (Aladzsahiszár) megveri.

1455. június 1.   Az oszmánok beveszik az ezüstbányái miatt fontos Novo Brdot.

1456. április 7.   II. Mehmed Magyarország ellen tervezett hadjáratának híre Budára érkezik.

1456 tavasza   Kapisztrán János kereszteseket gyűjt az oszmánok ellen.

1456. június   Az athéni hercegség oszmán kézre kerül.

1456. június 29.   Miután a Budára küldött Juan Carvajal révén februárban keresztes hadjára­tot hirdetetett, III. Callixtus pápa elrendeli a déli harangozást az oszmánok támadásá­nak elhárítására irányuló könyörgésként.

1456. július 4.   II. Mehmed hozzákezd Nándorfehérvár (Belgrád) ostromához (a várat Szi­lágyi Mihály, Hunyadi János sógora védi).

1456. július 22.   Hunyadi János főkapitány vezetésével a várvédők és a keresztesek győzel­met aratnak II. Mehmed erői fölött.

1457   Isztambul az Oszmán Birodalom új székvárosa lesz.

1458 körül   Elkészül az első szultáni palota („Régi Szeráj”) Isztambulban.

1459   Brankovics György 1456-ban bekövetkezett halála után, gyengekezű fia, Lázár rövid uralmát követően az oszmánok beveszik Szendrőt, ami Szerbia független­ségének el­vesztésé­hez vezet.

1459 körül   Megkezdődik a második szultáni palota („Új” vagy „Topkapi Szeráj”) építése a régi bi­zánci akropolisz helyén.

1460 májusától   II. Mehmed elfoglalja a móreai fejedelemséget, ahol XI. Konstantin két testvére küzd évek óta egymással, esetenként oszmán segítséget kérve.

1461   Az 1204-től fennálló, kereskedelmi szempontból fontos trapezunti görög császárság oszmán kézre kerül; a Dzsándár bégség elveszti önállóságát.

1462 tavasza–nyara   Vlad Ţepeş (1448–1450?, 1456–1462, 1476) havasalföldi vajda 1461-es oszmánellenes akciói (adó­megtagadás, küldöttek karóba húzatása, katonai beavat­kozás) nyomán oszmán táma­dás; Vlad elűzése, Radu trónra ültetése, aki évente 12 ezer dukátot fizet a kincstárnak; Vlad Erdélybe menekül, majd Mátyás király kezébe kerül s 1476-ig az ő fogságában marad.

1462. szeptember   Leszbosz (Midilli) szigete oszmán kézre kerül.

1462–1470   Szináneddin Juszuf tervei szerint megépül II. Mehmed dzsámija Isztambulban (a 18. században földrengésben elpusztul, megváltozott formában építik újjá).

1463. június   II. Mehmed elfoglalja Jajca várát és ezzel Boszniát, kivégezteti a bosnyák ki­rályt, Tomasevics Istvánt (uralkodott 1461-től); Hercegovina is oszmán kézre kerül.

1463. október–december 25.   Mátyás király megostromolja és visszaveszi Jajca várát (a kö­vetkező évben is sikerül megtartania II. Mehmed erői ellenében).

1463   Tizenhat éven át tartó háborús korszak kezdete Velencével.

1466–1468   Harcok albán területek birtoklásáért; az ország nagy része oszmán kézre kerül.

1468. január 17.   Meghal Szkander bég, az albán ellenállás vezetője.

1468   II. Mehmed hadjárata a karamánok ellen; a bégség főbb központjainak átmeneti elfog­lalása.

1470. július   Évia (Negroponte/Euboia/Agriboz) szigete az oszmánok kezére kerül.

1471–1472   Oszmán sikereket hozó harcok a karamánokkal; elfoglalják Lárendét, Nigdét és Alanját.

1473. augusztus 11.   II. Mehmed a kelet-anatóliai terdzsáni síkságon Otlukbelinél győzel­met arat a Velencével szövetséges és Mátyás királlyal is tárgyaló Uzun Haszán akko­junlu fejedelem fölött.

1474   A nagyvezír, Gedik Ahmed pasa győzelmet arat a Velencével szövetséges karamán sarj, Pír Ahmed felett, s ezzel véglegesen meghódítja a bégséget.

1475. január   Miután III. (Nagy) István (1457–1504), moldvai vajda 1473-ban becsapott Havasalföldre és elmozdította Radut, ezzel hosszabb bonyodalmakat okozva, az osz­mánok sikertelen támadást indítanak ellene.

1475. június   A nagyvezír, Gedik Ahmed pasa által vezetett oszmán hajóhad beveszi Kaffát, a genovaiak krími kereskedelmi központját.

1475   Velence fegyverszünetet kér az oszmánoktól.

1476. február 15. Az oszmánok feladják Sabác várát Mátyás királynak (1471-ben építették).

1476 körül   II. Mehmed pénzügyi reformja, melynek keretében nagyobb mennyiségű mülk-, illetve vakif-státusú (magánkézen lévő és alapítványi) földet vesz állami tulajdonba.

1478. június 15.   A kiéheztetett Krója oszmán kézre kerül.

1478 vége–1479 eleje   Az I. Hadzsi Giráj kán 1466-os halála utáni testvérharcot követően a szul­tán lényegé­ben vazallusként ülteti trónra I. Mengli Giráj kánt (1466–1467?, 1469–1474/1475?, 1478/1479? –1515) a Krímen.

1479 január 9.   Skodra (Shkodër/Iszkenderije) oszmán kézre kerül; a hónap végén béke Ve­lence és az oszmánok között (a dózse április 25-én erősíti meg).

1479. október 13.   Báthori István országbíró és Kinizsi Pál temesi ispán serege Kenyérme­zőnél legyőzi az Erdélyben portyázó jelentős nagyságú oszmán hadakat.

1479–1480   Az oszmánok sikertelenül ostromolják Rodoszt.

1480   Az olaszországi Otranto városa oszmán kézre kerül (1481-ben visszaveszik).

1480–1481   További oszmán támadások magyar területek ellen.

1481. május 3.   II. Mehmed halála.

II. Mehmed korában   épül a legmagasabb szintű képzést nyújtó Szahn-i Szemán (jelentése: „nyolc udvar”) medresze; készül az első átfogó jellegű, bár több pontján később fel­tehetőleg átírt kánunnáme (a szokásjogon alapuló jogszabálygyűjtemény); teljesedik ki a kul- és a timár-rendszer.

1481. május második fele   II. (Veli = Kegyes) Bajezid szultán trónra lépése (uralkodik 1512-ig).

1481–1495   II. Mehmed másik fiának, Dzsemnek trónigénye, majd hosszú európai rabosko­dása (1481-ben Burszában szultánnak kiáltja ki magát; Jenisehir melletti veresége után Szíriában, majd Kairóban kap menedéket, szövetséget köt a karamánok egyik sarjával; visszatér Anatóliába, Konja, majd Ankara ellen vonul; ismét alulmarad, Rodoszra menekül, a johannita lovagok 45 ezer arany fejében vállalják őrzését, de az­tán VIII. Károly (1483–1498) francia királyhoz küldik; 1489-ben a pápa kapja meg, végül Francia­országban hal meg).

1483   II. Bajezid várakat építtet Bulgáriában, minek nyomán Mátyás király hajlik a békére, melyet öt évre kötnek meg.

1484. július–augusztus   Az oszmánok I. Mengli Giráj hadaival együtt beveszik a két fontos fekete-tengeri ki­kötőt, Kiliát (Kilija/Kili) és Dzseszterfehérvárt (Bilhorod/Ak­kerman).

1485–1491   Háborúskodás az egyiptomi mameluk szultánnal Cilicia/Kilikia birtoklásáért; 1488-ban az oszmánok vereséget szenvednek Adanánál és Tarzusznál; az 1491-ben 15 évre kötött béke értelmé­ben elvesztik a két várost.

1489   Miután 1486-ban nem sikerül vissza­venni Kiliát és Dzseszterfehérvárt, III. (Nagy) Ist­ván, moldvai vajda elismeri az oszmánoktól való függő viszonyt.

1490   Mátyás király halálát követően megélénkülő, de jelentős sikert nem hozó oszmán akci­ók magyar területek ellen.

1492   II. Bajezid Belgrád ostromára indul, de a vár megerősítését meghallván, albán te­rüle­tek ellen vonul, ahol bevesz néhány, még velencei kézen maradt várat.

1494   A flotta hatékony irányítása és megerősítése végett II. Bajezid Kemál reisz kalózt ne­vezi ki a kapudán pa­sai posztra.

1495. április   Három évre szóló béke II. Bajezid és II. Ulászló között a status quo alapján.

1498   Részben az 1497-es moldvai támadás nyomán oszmán hadjárat Lengyelország ellen; több vár felprédálása.

1499   Két oldali oszmán támadás az egyik velencei birtok ellen: szárazföldön a szultán vonul Móreába, tengeren a hajóhad érkezik Lepanto (Návpaktosz/Inebahti) alá, s ér el sikert, augusztus végén a vár megadja magát.

1500 ősze   Az európai szövetségesek Leszbosz szigete ellen támadnak, de nem érnek el si­kert.

1500   Az addig velencei tulajdonban lévő Modon (Methóni), Navarino (Pílosz) és Koron (Koróni) oszmán kézre kerül.

1501. november   Corvin János legyőzi a Jajcát ostromló boszniai oszmán hadakat.

1502. december 14.   Békekötés Velencével, oszmán szempontból kedvező feltételekkel: az el­foglalt városokat megtarthatják.

1502   Velence elveszti az albániai Durazzot (Durrës/Diracs).

1503. február 22.   Hét évre szóló béke II. Bajezid és II. Ulászló között a status quo alapján.

1505   Befejeződik II. Bajezid szultán 1501-ben kezdett dzsámijának építkezése (ez ma Isz­tambulban a legkorábbi épen maradt szultándzsámi).

1507–1508   Az 1502-ben megalakult Szafavida Birodalom első uralkodójának, Iszmáil sah­nak (1502–1524) becsapásai oszmán területekre.

1509. szeptember–október   Súlyos földrengéssorozat az Oszmán Birodalomban; Isztambul és Edirne is komoly károkat szenved.

1509–1512   II. Bajezid fiainak az örökösödésért vívott harca (a szultánfik közül Ahmed az apja kedvence, de a janicsárok nem szeretik; Korkud sérelmezi, hogy Maniszából An­taljába küldik, ezért zarándoklat ürügyén Egyiptomba megy, ahol szívesen fogadják, de aztán visszatérésre bírják, bocsánatot nyer, s újra Maniszába költözhet; Szelim a számára kijelölt, távoli Trabzonból (Trapezunt) Szendrőbe szeretne kerülni, s bár ezt testvére Ahmed ellenzi, mégis odamegy, párthíveket gyűjt, de 1511-ben Csorlunál ve­reséget szenved apja ha­daitól, majd Kaffába menekül; 1512-ben Ahmed sikertelen lá­zadását követően az udvari emberek Szelimet a fővá­rosba hívják).

1511–1512   Vallású hátterű (kizilbas), népi felkelés Kelet-Anatóliában Sahkulu vezetésével; ő maga 1511-ben meghal a harcokban; a lázadást követői egy ideig még folytatják.

II. Bajezid korában   erősítik meg a hadsereg ágyúparkját, készül a korábban I. Szülejmán szul­tánnak tulajdonított birodalmi kánunnáme.

1512. április 24.   I. (Javuz = Vad) Szelim szultán trónra lépése (uralkodott 1520-ig).

1512. május vége   A Didimotheikon felé igyekvő II. Bajezid halála (nem kizárható, hogy fia mérgezteti meg).

1512-től   Tisztogató akciók a kizilbasok ellen.

1512–1513   I. Szelim uralmának konszolidálása (korábban elhalt testvérei gyerekeinek meg­fojtatása; hajtóvadászat a Rodosz felé szökni akaró Korkud után; elfogják és 1513 ele­jén megölik; a magát szultánnak nyilvánító Ahmed Jenisehir közelében való legyő­zése, majd kivégzése).

1514. március 4.   I. Szelim perzsiai hadjáratra indul.

1514. május 25. körül   Az oszmánokkal való béke megkötésének kihirdetése után paraszt­háború tör ki Magyarországon.

1514. augusztus 23.   I. Szelim és serege Csaldirán mezején, a Van tótól keletre összecsap Iszmáil sah erőivel; tüzérségi fölényüknek köszönhetően az oszmánok győznek; a szultán bevonul Tebrizbe.

1514–1515 tele   I. Szelim hadaival Amaszjában tartózkodik.

1515   A perzsák megsemmisítését célzó szultáni hadjárat elmarad; Kemáh vára és a Van tó körüli területek oszmán kézre kerülnek, valamint az 1337-től fennálló Zulkadir bég­ség.

1516. június   Minthogy a perzsa sah és Kanszu Gavri mameluk uralkodó szövetséget kötött, a szul­tán az utóbbi területei ellen vonul.

1516. augusztus 24.   Az Aleppó melletti Dábik síkján I. Szelim legyőzi a mameluk uralko­dót, aki meghal a csatában, a szultán bevonul Aleppóba, majd ellenállás nélkül Da­maszkuszba.

1517 eleje   I. Szelim Palesztinán és Gazán keresztül Kairó közelébe érkezik.

1517. február–március   I. Szelim erői többször összecsapnak az új mameluk uralkodó, Tu­manbaj erőivel; az oszmánok nehezen kerekednek felül; Kairó elfoglalása, Tumanbaj kivégzése; az egyiptomi oszmán közigazgatás megszervezése.

1517. július   Medina és Mekka vezetői hódolatukat jelentik I. Szelimnek, aki felveszi a két szent város szolgája címet; a szultán magával viszi Isztambulba Mütevek­kil/Mu­tavak­kil szunnita kalifát.

1517. szeptember   Velence követei révén jelenti I. Szelimnek, hogy a Ciprus birtoklásáért korábban a mamelukoknak adott évi 8 ezer aranyat hajlandók ezentúl a szultánnak megfizetni.

1519. március 28.   II. Lajos Budán jóvá hagyja az I. Szelimmel három évre kötött békét (a szultán május 30-án ratifikálja).

1519 vége   Egy Dzselál nevű személy (akiről a 16. század végi lázadások is a nevüket kap­ják) vezetésével fel­kelés Bozok környékén; a Tokat ellen vonuló, népes csapatokat a ruméliai beglerbég veri le.

1520 körül   I. Szelim tervei a flotta fejlesztésére.

1520. szeptember 22.   Meghal I. Szelim szultán.

I. Szelim korában   az Oszmán Birodalom területe megduplázódik.

1520. szeptember 30.   Az 1494-ben Trabzonban született I. (Kanuni = Törvényhozó, Euró­pában: Nagy, Fényes) Szülejmán szultán trónra lépése (uralkodott 1566-ig).

1520. október–1521. február   A mameluk uralkodó egykori helytartójának, Dzsánberdi Ga­zálinak lázadása az oszmánok ellen; az Aleppót ostromló felkelők veresége.

1520. december   A béke megerősítése végett Behrám csaus oszmán követ Budára érkezik, ám fogságba vetik és 1526-ig nem engedik vissza.

1521. május 18.   I. Szülejmán megindul hadaival Magyarország ellen.

1521. június közepe   Haditanács Szófiában; a döntés értelmében a ruméliai beglerbég Sza­bács ellen vonul, a végvidéki hadak pedig Nándorfehérvárt veszik körül, később a nagyvezír is csatlakozik hozzájuk.

1521. július 7.   Szabács vára oszmán kézre kerül.

1521. július 11.   Zimonyt elfoglalják az oszmánok.

1521. július 19.   Az oszmán hadak nem tudnak átkelni a megáradt Száva folyón.

1521. július   Több szerémségi vár oszmán kézre kerül.

1521. augusztus 28–29.   Az eredetileg 700 fő által védett Nándorfehérvár 70 emberre olvadt legénysége, élén Oláh Balázs vicebánnal négyhetes vívás után szabad elvonulás fejé­ben megadja magát, így a kulcsfontosságú vár az oszmánok birtokába kerül.

1521. szeptember 15.   Miután Nándorfehérváron mintegy 3 ezer fős őrséget hagyott hátra, I. Szülejmán visszaindul Isztambulba.

1522. június   Az oszmán hajóhad és a szultán, utóbbi szárazföldön, Rodosz ostromára indul.

1522. december 20.   179 napi ostrom után a johannita lovagok megadják magukat, Rodosz az oszmánoké lesz (de a megegyezés szerint csak 1523. január 1-én veszik birtokba); a távozó lovagokat Krétáig az oszmánok szállítják, új székhelyük, Málta felé mentük­ben.

1523. június 27.   A nagyvezír, Pírí Mehmed pasa leváltása, helyére a görög származású Ib­rahim pasa kinevezése, aki 1536-ig meghatározó szerepet játszik a birodalom európai politikájának alakításában.

1523. augusztus 6–7.   A szávaszentdemeteri csatában Tomori Pál hadai győzelmet aratnak a ruméliai beglerbég és a szendrői bég erői felett.

1524–1525   A nagyvezíri posztra áhítozó második vezír, Ahmed pasa 1523-ban lemond rangjáról és egyip­tomi beglerbég lesz; ott lázadást szít, leverik és kivégzik; további zavargások a térség­ben, melyek lecsendesítésére Ibrahim nagyvezírt küldik, aki dip­lomáciai manőverekkel és új kánunnáme adásával helyreállítja a rendet.

1525. február vége–március eleje   A páviai csatában fogságba eső I. Ferenc (1515–1547) francia király segítséget kér I. Szü­lejmántól, s erre 1526 februárjában kap ígéretet.

1525. március 25.   Janicsárlázadás Isztambulban újabb birodalmi hadjárat indításának ki­kényszerítésére.

1525 nyara   A portugálok térnyerésének megakadályozására létrehozzák a vörös-tengeri oszmán flottát.

1525. október 18.   Lengyel–oszmán békeszerződés I. Zsigmond király (1506–1548) és Szü­lejmán szultán között (1528-ban, majd később is megújítják).

1526. április 23.   I. Szülejmán megindul hadaival Magyarország ellen.

1526. július 27.   Az oszmánok elfoglalják Péterváradot.

1526. augusztus 19–23.   Az oszmán hadak Eszéknél átkelnek a Dráván.

1526. augusztus 20-tól kezdődően   Szüglün Kodzsa és Baba Zünnun Bozok környéki fel­kelése; a rúmi és a dijarbekiri beglerbég veri le.

1526. augusztus 29.   Az oszmán seregek legyőzik a magyar hadakat a mohácsi síkon; meg­hal II. Lajos magyar és cseh király.

1526. szeptember 11–12.  I. Szülejmán megérkezik a védelem nélkül maradt Buda alá, majd bevonul a várba.

1526. szeptember 25.   I. Szülejmán zsákmánnyal megrakodva hazaindul.

1527. október 18.   Az I. Ferdinánd hadaitól szeptember 27-én Tokajnál vereséget szenvedő Szapolyai I. János segítséget kér az oszmánoktól, követe, a lengyel diplomata, Laszki Jeromos (Hieronym Łaski) tár­gyalásai nyomán a szultán 1528. január 27-én elismeri I. Jánost és megígéri, hogy kiűzi I. Ferdinándot Magyarországról.

1528. május   I.Ferdinánd követséget küld I.Szülejmán szultánhoz; magyarországi ural­má­nak elismerését és 3 évi fegyver­szünetet kér, ám elutasító választ kap.

1529. május 10.   I. Szülejmán megindul hadaival I. Ferdinánd ellen.

1529. augusztus 18.   Szapolyai János a mohácsi síkon találkozik I. Szülejmánnal és tiszteleg előtte.

1529. szeptember 14.   I. Szülejmán átadja a pár nappal korábban könnyen megszerzett Bu­dát Szapolyai Jánosnak, majd hadaival tovább­vonul Bécs felé.

1529. szeptember 26.–október 16.   I. Szülejmán hadaival sikertelenül ostromolja Bécset; majd hazafelé menet serege veszteségeket szenved; a szultán visszaszolgáltatja a ko­ronát I. János­nak (más források szerint erre korábban került sor).

1530. október   I. Szülejmán elutasítja I. Ferdinánd követeinek béketárgyalási ajánlatát.

1532. április 25.   I. Szülejmán megindul hadaival I. Ferdinánd ellen.

1532. augusztus 10.   Az oszmánok Kőszeg várát ostromolják (védője Jurisics Miklós kapi­tány).

1532. augusztus 28–30.   Kőszeg szimbolikusan meghódol, de a vár a védők kezén marad, az oszmánok elvonulnak alóla, majd főseregük hazaindul.

1532. szeptember eleje   A Bécsújhelynél várakozó német birodalmi sereg a szultán távozá­sának hírére feloszlik.

1533. január   Béketárgyalások folynak Isztambulban a szultán és I. Ferdinánd megbízottai kö­zött.

1533. október 21.   Ibrahim nagyvezír vezetésével az oszmánok Tahmaszp perzsa sah (1524–1576) ellen indulnak (a hadjáratot kiváltó okok: Bagdadot elfoglalják az oszmánokhoz pártolt helytartótól; a kurdok egyik vezetője, Seref hán az oszmánoktól a perzsákhoz áll; a sah tárgyal és szövetkezik a spanyolokkal és a portugálokkal).

1533. december   Ibrahim nagyvezír bevonul Aleppóba.

1534. április 1.   Az oszmánok újra elfoglalják az 1532-ben elvesztett Koront.

1534. április   I. Szülejmán kinevezi kapudán pasának Barbarossa Hajreddin kalózvezért, s létrehozza számára a Szigetvilág beglerbégséget.

1534. június 10.   I. Szülejmán elindul a perzsa hadszíntér felé.

1534 júniusa előtt   A szokásos gyakorlattól eltérve I. Szülejmán hivatalosan is feleségül ve­szi Hürremet, több fiának anyját (az asszony hatása idővel egyre nagyobb a szultánra).

1534. július   Ibrahim nagyvezír bevonul a perzsák által üresen hagyott Tebrizbe.

1534. augusztus 18.   Barbarossa Hajreddin meghódítja Tuniszt és Golettát (Halkulvád).

1534. szeptember 27.   I. Szülejmán megérkezik Tebrizbe.

1534. szeptember 29.   Az I. Szülejmán által évekkel korábban Magyarországra küldött Lo­do­vico Gritti kormányzót Medgyes közelében az I. János pártján álló erdélyiek kivé­geztetik.

1534. december   I. Szülejmán szultán bevonul a kiürített Bagdadba, s ennek nyomán Irak egésze az uralma alá kerül (a kalifátus egykori székhelyén nem engedélyez szabad rablást).

1535. március   Az udvari intrikák nyomán I. Szülejmán Bagdadban kivégezteti főkincstár­nokát, Iszkender cselebit.

1535. július 21.   V. Károly császár (1519–1556) és Andrea Doria vezetésével a spanyolok visszaveszik Tuniszt és Golettát.

1535. július   I. Szülejmán ismét bevonul az időközben perzsa kézre került Tebrizbe, döntő csatára készülődik a sah ellen, de az végül is elmarad; az oszmán hadak távoztával a város újra a szafavidáké lesz.

1536. február 18.   Az Oszmán Birodalom és Franciaország kereskedelmi egyezményt köt, ezzel a szultán első ízben ismer el vele egyenrangúnak egy keresztény uralkodót (1569-ben, majd később is megújítják).

1536. március 14–15.   Az udvari intrikák nyomán I. Szülejmán Isztambulban kivégezteti Ib­ra­him pasa nagyvezírt.

1537 május–szeptember   I. Szülejmán szárazföldön, Hajreddin pasa tengeren indul az Apulia, illetve Korfu szigete ellen tervezett hadjáratra, mely – részben a várt francia segítség elmaradása miatt – nem hoz sikert.

1538. június–szeptember   Hádim Szülejmán pasa a vörös-tengeri oszmán flottával beveszi Ádent, majd sikertelenül ostromolja a portugálok által India partjainál épített Diu vá­rát és kikötőjét.

1538. július 9.–szeptember   I. Szülejmán hadjárata Moldva ellen; elmozdítja az I. Ferdi­nánddal kapcsolatot kereső és az adót késlekedve fizető Rareş Pétert (1527-től); La­custa István (1538–1540), majd Cornea Sándor (1540–1541) lép a helyére, végül is­mét Rareş Péter (1541–1546) lesz a vajda.

1538. szeptember 27.   Hajreddin pasa tengeri ütközetben Preveza közelében megveri az év elején Rómában szövetségbe tömörült pápai, császári és velencei hajóhadat.

1540. július közepe   A halálán lévő I. János nevében küldöttség megy Isztambulba, hogy el­is­mertesse János Zsigmond trónigényét.

1540. október 17.   A Portára küldött János-párti követek jelentik, hogy I. Szülejmán elis­merte II. Jánost magyar királynak.

1540. október 20.   Békekötés Velence és az Oszmán Birodalom között.

1541. június 19.   I. Szülejmán megindul hadaival Magyarországra.

1541. augusztus 21–23.   A Budát május óta ostromló Wilhelm Roggendorf generális elvo­nuló hadait oszmán és magyar erők megverik.

1541. augusztus 26.   I. Szülejmán a fősereggel Budára érkezik.

1541. augusztus 29.   Az oszmánok katonák megszállják Buda várát, miközben János Zsig­mond képviselői a szultánnal tárgyalnak.

1541. augusztus 31.   I. Szülejmán tudatja Izabella királynéval és Fráter Györggyel, hogy János Zsigmond nagykorúvá válásáig Budát megtartja, rájuk Erdélyt, a Tiszántúlt és a Temesközt bízza; megalakul a Budai vilájet, élén Szülejmán pasával.

1541. szeptember 2.   A szultán bevonul Budára, s imán vesz részt a dzsámivá alakított Nagyboldogasszony templomban.

1541. szeptember 22.   I. Szülejmán hazaindul Budáról.

1541. szeptember vége   I. Ferdinánd követséget küld a szultánhoz, aki a béke feltételeként Esz­tergom, Székesfehérvár, Tata és Visegrád átengedését kéri.

1541. október   V. Károly sikertelen tengeri hadjárata Algír ellen.

1542. szeptember 28.–október 8.   Joachim, brandenburgi választófejedelem parancsnoksá­ga alatt jelentős birodalmi haderő sikertelenül vívja Pest városát.

1542   A Habsburgokkal hadakozó I. Ferenc francia király támadásra ösztökéli az oszmáno­kat.

1543. április 23.   I. Szülejmán hadaival megindul Magyarországra, a hadjárat végső célja Bécs elfoglalása.

1543. július eleje   Pécs védői elhagyják a várat, így az ellenállás nélkül kerül az oszmánok kezére.

1543. július 7.   Az oszmánok beveszik Siklós várát.

1543. augusztus 10.   Esztergom vára az oszmánok kezére kerül.

1543. augusztus 20.   Az oszmán és a francia flotta együttes erővel megszerzi az addig V. Károly birtokában lévő nizzai (Nice) kikötőt.

1543. szeptember 3.   I. Szülejmán meghódítja Székesfehérvárt.

1543. szeptember 21.   Az oszmán sereg megindul hazafelé.

1544 tavasza   A budai beglerbég, Jahjapasazáde Mehmed pasa elfoglalja Visegrádot, Nóg­rádot és Hatvant.

1545. november 10.   V. Károly követe másfél éves fegyverszünetet ír alá Isztambulban.

1545–1546   A budai defterdár, Halil bég irányításával elkészülnek a vilájet első tahrir-defte­rijei.

1546. július eleje   Meghal Barbarossa Hajreddin pasa kapudán, az oszmán flotta európai szintre emelője.

1546. december   A korábban már hódolatát jelentő, kereskedelmi szempontból is fontos Bászra városa oszmán kézre kerül.

1547 eleje   A perzsa sah testvére, Elkász mirza az oszmánokhoz menekül és segítséget kér a szultántól.

1547. június 19.   V. Károly és I. Szülejmán megbízottai öt évre szóló békét írnak alá Edir­nében, melynek értelmében I. Ferdinánd évente 30 ezer aranyat fizet az ellenőrzése alatti magyar területekért.

1547   Az arabok visszaveszik Ádent az oszmánoktól.

1548 eleje   I. Szülejmán Elkász/Alkász mirzát nagyobb haddal visszaküldi Perzsiába, majd ő is útra kel.

1548. július   A szultán akadálytalanul bevonul a kiürített Tebrizbe, felmenti Van várát, majd áttelel Aleppóban; 1549 decemberében ér vissza Isztambulba.

1551. szeptember–október   Szokollu Mehmed ruméliai beglerbég elfoglalja Becsét, Becs­kereket, Csanádot és Lippát (utóbbit novemberben erdélyi és királyi magyar csapatok visszave­szik), sikertelenül ostromolja Temesvárt.

1551   Szinán kapudán pasa és Turgut reisz kalóz II. Henrik (1547–1559) francia király kéré­sére sikertelenül ostromolja Málta szigetét; a flotta augusztusban beveszi Tripolit (Ta­rabulusz); a vörös-tengeri oszmán flotta parancsnoka, Pírí reisz újra megszerzi Ádent.

1552. április   Az oszmánok elfoglalják Maszkat kikötőjét, majd sikertelenül ostromolják Or­muzt.

1552 tavasza   Az oszmánok megszerzik a Bászrától délre fekvő Medina városát és környé­két.

1552. június vége   Ahmed pasa másodvezír megkezdi Temesvár ostromát.

1552. július 6.   Hádim Ali budai pasa Drégely várára támad, július 9-én beveszi.

1552. július 27.   Temesvár oszmán kézre kerül (bár Losonczy István temesi ispán szabad el­vonulás fejében adja meg a várat, az oszmánok megölik a távozókat).

1552. július   Hádim Ali pasa elfoglalja Szécsényt, Hollókőt, Bujákot, Ságot és Balassagyar­matot.

1552. augusztus 9–10.   Hádim Ali pasa a Hont megyei Palástnál megveri Ördög Mátyás (Erasmus Teuffel) hadait.

1552. augusztus 22.   Ahmed pasa és Hádim Ali pasa hadai megostromolják és szeptember 4-én beveszik Szolnok várát.

1552. augusztus   Az oszmánok Temesvár központtal létrehozzák a második magyarországi vilájetet, élén Kászim pasával.

1552. szeptember 9.–október 18.   Ahmed pasa és Hádim Ali pasa hadai sikertelenül ostro­molják Eger várát.

1553. augusztus 28.   Miután először a nagyvezírt, Rüsztem pasát küldte, I. Szülejmán is útra kel a perzsiai hadjáratra.

1553. október 6.   I. Szülejmán Konja-Ereglisziben megöleti fiát, Musztafát, majd a janicsá­rok emiatti elégedetlenségét leszerelendő leváltja az intrikáló nagyvezírt, egyben saját vejét, Rüsztem pasát.

1553–1554 tele   I. Szülejmán és serege Aleppóban tartózkodik.

1554. április 7.   I. Szulejmán Aleppóban fermánt állít ki, melyben elrendeli János Zsigmond visszahelyezését Erdély trónjára (1555. október 7-én megismétli).

1554. július   I. Szülejmán hadműveletei Jereván (Revan) és Nahicseván (Naxçıvan/Nahcı­van) környé­kén, nem kerül sor döntő összecsapásra a sahhal, aki augusztusban békét kér.

1554. szeptember   Tojgun budai pasa megszerzi Fülek és Salgó várát.

1554   Megsemmisül az oszmánok vörös-tengeri flottája; nem szervezik újjá, India kikerül a hadvezetés érdek­lődési köréből.

1555. május 29.   Amaszjában aláírják az I. Szülejmán és Tahmaszp sah közötti békét, mely némi területnövekedést jelent az oszmánok számára a status quo alapján.

1555. július 5.   Az oszmánok beglerbégséget hoznak létre Etiópiában.

1555. július   A magát I. Szülejmán kivégeztetett fiának, Musztafának kiadó személy lázadá­sa Szaloniki és Lárisza (Jenisehir) vidékén; kézre kerülése után megölik (a felkelés elfojtására küldött szultánfi, Bajezid késlekedése miatt apja megneheztel rá).

1555. szeptember   Tojgun budai pasa meghódítja Kaposvárt, Koroknát és Babócsát (utóbbi 1556-ban kikerül az oszmán ellenőrzés alól).

1558   I. Szülejmán feleségének, Hürremnek halála után kiéleződik a szultánfik, Bajezid és Szelim trónutódlási viszálya.

1559. május 30.   A testvérére fegyverrel támadó Bajezid szultánfi Konjánál vereséget szen­ved (bár bocsánatot kér, apja nem fogadja el, további összecsapások után perzsa földre menekül).

1559–1560   II. Fülöp spanyol király törekvése Tripoli visszavételére, majd flottájának vere­sége Dzserba szigeténél.

1562. augusztus 2.   Az 1559-ben kezdett egyezkedés nyomán az oszmánok és Habsburgok nyolc évre békét kötnek Isztambulban.

1562   I. Szülejmán hóhérai 500 ezer arany megfizetése után perzsa területre léphetnek és ki­vé­gezhetik Bajezid szultánfit és családját.

1563   Az újjáépített spanyol hajóhad eredménytelenül vívja Orant.

1565. május–szeptember   Az oszmán flotta sikertelen kísérlete Málta megszerzésére.

1565. június 28.   Szokollu Mehmed pasát kinevezik nagyvezírnek (tisztségét 1579-ig, meg­öletéséig viseli).

1566. április   Az oszmán hajóhad megszerzi az adófizetést megtagadó Chiosz (Szakiz) szi­getét.

1566. május 1.   I. Szülejmán megindul hadaival Magyarországra (eredeti célja Bécs, majd felvetődik Eger is).

1566. július 21.–szeptember 2.   Pertev pasa másodvezír megostromolja és beveszi Gyula várát.

1566. augusztus eleje   I. Szulejmán Palota alatti kudarcáért kivégezteti Arszlán budai pasát, helyére Szokollu Musztafa pasát nevezi ki, aki 12 évig tölti be a posztot (ő a magyar­országi hódoltság legjelentősebb építtetője: 4 dzsámit, 6 mecsetet, 2 iskolát, 12 kara­vánszerájt és 16 fürdőt emeltet).

1566. augusztus 6.   I. Szülejmán megkezdi Szigetvár ostromát, melyet gróf Zrínyi Miklós véd.

1566. szeptember 6.   Szigetvár ostroma közben természetes úton meghal I. Szülejmán; em­lékére 1575 körül türbét emelnek, mellette kisebb derviskolostort létesítenek.

1566. szeptember 8.   Szigetvár védői, élükön Zrínyi, kirohannak a várból és harcban vesztik életüket.

I. Szülejmán korában   az Oszmán Birodalom területe mintegy 50 százalékkal gyarapszik; 1551–1557 között felépül Mimár Szinán egyik főműve, a Szülejmánije komplexum (dzsámi, medresze, könyvtár, kórház, sze­génykonyha), az udvari zsoldos lovasok lét­száma 1526 körül 5 ezer, a janicsároké 8 ezer; az 1550-es évek végén a Budai vilájet költségeihez a bevételek csak mintegy egyharmad részben járulnak hozzá.

1566. szeptember 30.   II. Szelim trónra lép Isztambulban, majd tovább utazik, hogy talál­kozzék a fősereggel (erre Belgrádban kerül sor).

1566–1593   Kiépül a magyarországi oszmán védelmi rendszer; mintegy 18 ezer várkatona és vérteseikkel együtt 7–8 ezer timár-birtokos szpáhi állomásozik itt.

1567. június vége   I. Miksa békekötés szándékával követséget küld a Portára, az egyez­ménybe János Zsigmondot is bele akarja vetetni.

1568. február 17.   Edirnében aláírják az oszmánok és a Habsburgok közötti, nyolc évre szó­ló, később többször megújított békét (évi 30 ezer magyar arany fejében a király a kezén levő területeket meg­tart­hatja; az egyez­mény Erdélyre is kiterjed).

1569. június   Szultáni megbízásból Francia­országba utazik Mahmud bég, hogy János Zsig­mond számára megkérje Valois Margit hercegnő kezét; küldetése ered­ménytelen.

1569. szeptember   Hét napig tartó tűzvész Isztambulban, több ezer ház leég.

1570 nyara   Tunisz és Goletta újból oszmán kézre kerül.

1570–1571   Ciprus oszmán kézre kerül.

1571. augusztus közepe   Megérkezik a megválasztott erdélyi fejedelem, Báthori István ne­vére szóló szultáni adhnáme.

1571. október 7.   Az oszmán flotta Lepantónál veresé­get szenved a Don Juan d’Austria által vezetett egyesült spa­nyol–velencei hajóhadtól, meghal a kapudán Müezzinzáde Ali pasa is.

1572 nyara   Báthori István sikerrel törekszik elérni a szultánnál, hogy a fejedelmi trón a csa­ládjában öröklődhessék.

1572. június–október   Az előző évben csaknem teljesen megsemmisült, de újjáépített s a Földközi-tengeren felvonuló osz­mán flottával nem ütköznek meg az európai erők.

1572 vége   Tuniszt és Golettát megszerzik a spanyolok.

1573. március 7.   Ciprus elvesztése árán és 300 ezer arany fejében Velence különbékét köt az oszmánokkal.

1574 nyara   Tunisz és Goletta ismét az oszmánok kezére kerül.

1574. december 15.   Meghal II. Szelim szultán.

II. Szelim korában   épül fel Edirnében a nevét viselő szultándzsámi, hagyják el azt a szo­kást, hogy az uralkodó részt vesz a birodalmi hadjáratokon.

1574. december 22.   III. Murád szultán Isztambulban trónra lép (uralkodik 1595-ig).

1575. augusztus   III. Murád Erdély adóját 10 ezer forintról 15 ezerre emeli.

1575 nyara   A békesség ellenére az oszmán végbeliek a Dunántúlon elfoglalják Fonyódot, a bányavidéken pedig Kékkő, Divény és Somoskő várát; ezzel a hódoltság Magyar­or­szágon északi irányban eléri legtávolabbi pontját.

1575. november 22.   Nyolc évre megújítják az edirnei (drinápolyi) békét.

1576. július 31.   A március 11-én erdélyi vajdává választott Báthori Kristófot a szultán meg­erősíti tisztében.

1578. augusztus vége   Az áprilisban indult Perzsia elleni hadjáratban az oszmánok más grúz területek után elfoglalják Tbiliszit (Tifliszt).

1578. augusztus   Az oszmánok trónviszályba avatkoznak bele Marokkóban; a Vadi’sz-Sze­bil-i csatában pártfogoltjuk győz, s ennek nyomán mintegy két évig tartó vazallusi függés alakul ki.

1580.                       május   Kereskedelmi egyezmény megkötése az Oszmán Birodalom és Anglia között.

1581.                       augusztus 24.   A portai követ átadja az adhnámét és a hatalmi jelvényeket a május kö­zepén vajdává választott Báthori Zsigmondnak, Kristóf fiának.

1583. április 13.   Az edirnei (drinápolyi) béke ismételt megújítása.

1585. szeptember   Az újabb Perzsia elleni hadjárat során Tebriz oszmán kézre kerül.

1587    Nihávend oszmán kézre kerül és további grúz területek.

1590. március 21.   III. Murád és I. Abbász (1588–1629) perzsa sah között békét írnak alá Isz­tambulban.

1590. november 29.   Az oszmán–Habsburg béke ismételt megújítása.

1591. november 6.   Telli Haszán boszniai pasa megszerzi Bihács elővárát, az Una-parti Ri­pácsot.

1592. február–június   A boszniai oszmán csapatok elfoglalják a kulcsfontosságú Bihács erődítményét és számos környező kisebb várat.

1593. február 7.   A nagyvezír, Szinán pasa I. Rudolftól levélben az 1590. évi békeszerző­désre hivatkozva két évi ajándékot követel, valamint az oszmán foglyok elengedését.

1593. június 13.   Telli Haszán boszniai pasa Sziszek ostromához kezd.

1593. június 22.   Telli Haszán boszniai pasa a fölmentő hadaktól vereséget szenved és meg­hal a harc során; innen számítják a tizenöt éves háborút.

1593. augusztus eleje   III. Murád hadat üzen I. Rudolfnak.

1593. augusztus 30.   Mehmed pasa ruméliai beglerbég beveszi Sziszek várát.

1593. október 6.   Az oszmánok beveszik Veszprémet, majd néhány nappal később Palotát.

1593. október 28.   A királyi csapatok Ferdinand Hardegg győri várkapitány vezeté­sével megkezdik Székesfehérvár ostro­mát, de november 3-án felhagynak vele.

1593. november vége–december   A királyi csapatok sikeres támadása Nógrád megyei vá­rak, így Fülek ellen.

1594. május 4.   Mátyás főherceg csapatai megkezdik Esztergom ostromát, mellyel június 29-én felhagynak.

1594. május 30.   Esztergom ostrománál szerzett sebeibe belehal Balassi Bálint.

1594. június vége   Az oszmánok Szigetvárt beglerbégség központjává teszik, élére Tirjáki Haszán pasát nevezik ki (a vilájet 1597-ig áll fenn).

1594. július 15.   A nagyvezír, Szinán pasa serege meg­érke­zik Győr alá, amelyet Ferdinand Hardegg véd.

1594. augusztus eleje   Miksa főherceg, a szlavóni­ai sereg parancsnoka, visszafoglalja Szi­szeket és Petrinját, de a boszniai pasa szeptemberben ismét megszerzi őket.

1594. augusztus 17.–szeptember 1.   Országgyűlés Kolozsvárott, amely augusztus 27-én megszavazza a Portától való elszakadást, de nem iktatja törvénybe (novemberben ugyanezt megújítják).

1594. szeptember 27. vagy 29.   Ferdinand Hardegg főkapitány feladja Győr várát, melyet az oszmánok beglerbégség központjává tesznek.

1594. október 3.   A tatár kán, II. Gázi Giráj (1588–1596, 1596–1607/1608) csapatai elfog­lalják Pápa várát, melyet az oszmá­nok beglerbégség központjává tesznek.

1595. január 16–17.   Meghal III. Murád szultán.

III. Murád szultán korában   az európai hadügyi forradalom következtében az udvari zsol­dos haderő létszáma gyorsan emelkedik; az állami költségvetés deficitessé válik; je­lentősen átalakul a birodalom hagyományos irányítása és javadalmazási módja; meg­rendül az oszmán pénzrendszer, elszabadul az infláció; társadalmi nyugtalanság tör ki Anatóliában.

1595. január 27.   III. Mehmed szultán Isztambulban trónra lép (uralkodik 1603-ig).

1595. január 28.   III. Mehmed 19, többnyire kiskorú fiútestvérének megölése és eltemetése.

1595. május   Havasalföldre és Moldvába beglerbéget neveznek ki, ám a politikai-közigaz­gatási át­szervezés gya­kor­latilag nem valósul meg.

1595. június 29.   A királyi sereg Karl Mansfeld generális fővezérsége alatt Komáromnál át­kel a Dunán; július 1-én körülzárja Esztergomot és megkezdi a vár ostromát.

1595. augusztus 4.   Mansfeld generális megveri az Esztergom felmentésére érkező Szofu Szinán budai pasa hadait.

1595. augusztus 23.   A nagyvezír, Szinán pasa Calugerennél megvív a havasalföldi seregek­kel, bár a csata nem hoz döntést, Mihály vajda (1593–1601) a Kárpátok felé hátrál; az oszmánok pár nappal később bevonulnak Bukarestbe.

1595. szeptember 2.   Eszter­gom oszmán védői megadják magukat a királyi seregnek.

1595. október 18.   Az erdélyi és havasalföldi sereg elfoglalja Tirgovistét (Târgovişte); a nagyvezír, Szi­nán pasa Gyurgyevó felé vonul, hogy átkeljen a Dunán.

1595. október 25–27.   A nagyvezír, Szinán pasa Gyurgyevónál vereséget szenved az erdélyi és havasalföldi seregektől, akiknek a vár is a kezükre kerül.

1596. szeptember 20.   A III. Mehmed által vezetett oszmán sereg Eger alá érkezik.

1596. október 13.   Eger őrsége megadja magát a szultánnak; a vár körül beglerbégség szer­veződik.

1596. október 26.   Két napos előcsatározások után a tizenöt éves háború legjelentősebb me­zei ütközete zajlik Mező­keresztesnél; a kezdeti Habsburg fölény dacára végül oszmán sikert hoz.

1597. augusztus 20.   A királyi hadak visszafoglal­ják Pápát az oszmánoktól.

1597. szeptember 9–október 3.   A Habsburg erők Miksa főher­ceg parancsnoksága alatt eredménytelenül ostromolják Győrt.

1598. március 29. A királyi hadak visszaveszik Győrt az oszmánoktól.

1598. október első napjai–november 3.   Szaturdzsi Mehmed pasa szerdár sikertelenül ost­romolja a királyi csapatok védte Váradot.

1598. október első napjai–november 2. vagy 3.   A keresztény sereg eredménytelenül ostro­molja Budát.

1599 folyamán   Kara Jazidzsi Abdülhalim fellépésével a már évek óta tartó anatóliai fölke­lések leghevesebb szakaszukba kerülnek; a lázongást csak 1602-ben fojtják el, de ha­marosan újabbak kö­veti

1600. október 20.   A nagyvezír, Damad Ibrahim pasa által vezetett oszmán hadak elfoglal­ják Kani­zsát, körülötte beglerbégség szerveződik.

1601. szeptember 9. A királyi sereg megkezdi Székesfehérvár ostromát.

1601. szeptember 10.   Ferdinánd főherceg hadai megkísérlik visszavenni Kanizsát, ám no­vember 16-ig nem járnak sikerrel.

1601. szeptember 20.   Az oszmánok feladják Székesfehérvár várát.

1601. október 2.   Hosszú erdélyi belpolitikai küzdelmek után Báthori Zsigmond Brassóban átveszi a fejedelemségét megerősítő szultáni ahdnámét.

1602. augusztus 12.   A nagyvezír, Jemiscsi Haszán pasa megkezdi Székesfehérvár ostro­mát.

1602. augusztus 29.   Jemiscsi Haszán pasa elfoglalja Székesfehérvárt.

1602. október 6.   A Mátyás főherceg és Russ­worm generális vezette királyi sereg elfoglalja Pestet, majd Buda bevételén fáradozik (november közepe táján elvonul).

1602. október 13.   Jemiscsi Haszán pasa hadaival Pest alá érkezik, másnap megkezdi a vá­ros lövetését (november elején felhagy az ostrommal).

1602 vége–1603 eleje   II. Gázi Giráj tatár kánnak a Dunántúlon telelő csapatai több portyát vezetnek a Mura­közbe és a Rába vidékére.

1603. március   Székely Mózes ahdnámét kap a fejedelemségre a szultántól, s az oszmánok­hoz menekült erdélyiek és török segédcsapatok élén Erdélybe indul.

1603. szeptember 29.   Szufiánnál az oszmánok vereséget szenvednek a perzsáktól.

1603. október 21.   I. Abbász perzsa sah visszaveszi az oszmánoktól a szeptember végén ke­zükre került Tebrizt, majd Nihá­vendet és környékét; a háború nem ér véget (emiatt a Porta kétfrontos harcra kénysze­rül).

1603. november 10.   A királyi sereg abbahagyja a Buda ellen szeptember 17-én kezdett hadműveletét.

1603. december 22.   Meghal III. Mehmed szultán.

1603. december 23.   I. Ahmed szultán Isztambulban trónra lép (uralkodik 1617-ig).

1604. február 14.   Pesten eredménytelenül végződnek az oszmánok által kezdeményezett béketárgyalások.

1604. március eleje   Bocskai István a Porta hozzájárulását kéri az erdélyi fejedelemség megszerzéséhez (a nagyvezír megadja azt).

1604. szeptember 5.   Pestet a német zsoldosok ellenállás nélkül feladják az oszmánoknak.

1604. szeptember 18–19.   A nagyvezír, Lala Mehmed pasa megkezdi Esztergom ostromát (október 12-én felhagy vele).

1604. november 20.   Egy csaus és Bethlen Gábor meghozzák a szultántól Kassára az erdélyi fejedelmi jelvényeket Bocskainak.

1605. október 3.   A nagyvezír, Lala Mehmed pasa által vezetett oszmán hadak beveszik Esztergomot.

1605. november 11.   Bocskai István, korábbi kívánságának megfelelően királyi koronát kap a nagyvezírtől, Lala Mehmed pasától; ám azt immár csak ajándékként, nem felség­jelvényként fogadja el.

1605–1606   Megjelenik a dohány az Oszmán Birodalomban.

1606 eleje   Dzsanbulatoglu Ali pasa lázadása a birodalom keleti részein (vereséget szen­ved, kegyelmet kap, temesvári beglerbég lesz, majd Belgrádban szolgál, 1611-ben ki­végzik).

1606 májusa előtt   Belgrádban kivégzik Deli Haszánt, az anatóliai lázadások egyik vezető­jét, akinek korábban megbocsátottak, s boszniai, majd temesvári beglerbégnek nevez­ték ki.

1606. november 11.   I. Ahmed, I. Rudolf és Bocskai megbízottai a Zsitva folyó torkolatánál húsz évre szóló békeszerződést írnak alá, lezárva ezzel a tizenöt éves vagy hosszú háborút (megszűnik a Habsburg uralkodók éves adója, de még egyszeri ajándékként 200 ezer forintot küldenek a Portára, tilos várakat vívni, rabokat ejteni; Esztergom és környéke oszmán kézen marad; szabályozzák az adószedés módját).

1607–1609   A nagyvezír, Kujudzsu Murád pasa irányításával elfojtják az anatóliai felkelése­ket, számos lázadót kivégeznek, másokat kitelepítenek lakóhelyükről.

1612. május   A Porta hajlandó lenne Ghyczy Andrást fejedelemmé tenni, Lippa és Jenő várának átadása illetve 15 ezer forint évi adó fejében (a terv nem valósul meg).

1612. június 30–július 9.   Az Oszmán Birodalom és Hollandia kereskedelmi egyezményt köt.

1612. november 20.   Az 1610-ben kezdődő hadi események nyomán az oszmánok és a per­zsák békét kötnek Isztambulban.

1613. február   Bethlen Gábor Edirébe utazik, és személyesen adja elő I. Ahmednek az erdé­lyi fejedelemség elnyerésére vonatkozó kérését.

1613. május 1.   A szultán Báthori Gábort megfosztja a fejedelmi tróntól, és helyére Bethlen Gábort nevezi ki; hadat is rendel mellé.

1613. május 22.   Báthori Gábor követei a Portára érkeznek, hogy elérjék uruk megmara­dását a fejedelmi trónon.

1613. július–augusztus   I. Ahmed alkoholfogyasztási tilalmat próbál bevezetni, kevés siker­rel.

1613. augusztus 14.   A nagyvezír, Naszuh pasa közli Báthori Gábor követeivel, hogy uruk fejedelemségének feltétele az ötévi adóhátralék megfizetése, Lippa és Jenő átadása, valamint a Bethlen Gáborral való kiegyezés.

1613. augusztus   Az Iszkender pasa szerdár és Bethlen Gábor vezette hadak megindulnak Erdély felé a fejedelemség megszerzéséért; pár nappal később segíti őket a havasal­földi, majd a moldvai vajda, sőt a krími kán is.

1614. augusztus 10.   Erdélyi országgyűlés Medgyesen; fogadja a Bethlen megerősítését hozó portai követséget, amely Lippa és Jenő átadását követeli.

1615. július 15.   I. Ahmed és II. Mátyás biztosai Bécsben újabb húsz évre megújítják a zsitvatoroki békét.

1616. június 1–14.   Bethlen Gábor ostrommal beveszi a saját katonasága által védett Lippát, és más környékbeli várakkal együtt átadja az oszmánoknak (így elsimítja a Portával fennálló konfliktust, bár Erdély területet veszít és Arad vármegye egésze hódolttá vá­lik).

1617. november 22.   Meghal I. Ahmed szultán; helyére testvére, a gyengeelméjű I. Muszta­fa szultán lép a trónra Isztambulban; ezzel megváltozik a birodalom öröklési rendje (első alkalommal 1618-ig uralkodik).

I. Ahmed korában   1609–1617 között épül a szultán nevét viselő, Európában Kék mecset­ként is­mert szultándzsámi (tervezője Mehmed aga).

1618. február 26.   I. Musztafa leváltását követően II. Oszmán szultán lép trónra Isztambul­ban (uralkodik 1622-ig).

1618. február 27.   II. Mátyás és II. Oszmán megbízottai szerződést kötnek Komá­romban; a zsitvatoroki béke kiegészítéseként főleg a hódolt falvak kétfelé adózásáról rendelke­zik.

1618. szeptember 26.   Az 1615-ben kiújult oszmán–perzsa ellentéteket lezáró béke megkö­tése.

1619. július vége   Bethlen Gábor követe megállapodik a nagyvezírrel, hogy a fejedelem hadjáratot indít II. Ferdinánd császár ellen.

1620. augusztus 25.   Előzetes szultáni hozzájárulás után a besztercebányai országgyűlés a Habsburg-ház trónfosztásával királlyá választja Bethlen Gábort (nem koronáztatja meg magát, de a hatalmát korlátozó választási feltételeket aláírja).

1620. november   A Portán megegyezés jön létre a magyar–cseh rendek szövetsége és II. Oszmán között; megerősítik a zsitvatoroki békét és Erdély szabad fejedelemválasztási jogát.

1621. szeptember   Az oszmán hadak sikertelenül ostromolják Chocimot (Hotin).

1621. október 9.   Békekötés Chocimban az oszmánok és a lengyelek között.

1622. május 18–20.   Palotaforradalom Isztambulban; a janicsárok elmozdítják és a Jedi­kulébe viszik, majd megölik II. Oszmán szultánt, s újra a gyengeelméjű I. Musztafát ülte­tik trónra (uralkodik 1623­-ig).

1622 ősze–1624. október   Abaza Mehmed pasa lázadása (ürügyül II. Oszmán megöletését használja); nem sikerül legyőzni, s megbocsátanak neki, marad erzurumi beglerbég.

1623. szeptember 10.   Isztambulban leteszik a trónról I. Musztafát, helyére IV. Murád szul­tán lép a trónra (uralkodik 1640-ig).

1624 eleje   Bagdad és Irak nagy része perzsa kézre kerül.

1625. május 28.   IV. Murád és II. Ferdinánd megbízottai Gyarmaton megújítják a zsitva­toroki béke rendelkezéseit, így átmenetileg megoldódik a Bethlen Gábor oszmán tá­mogatásával kialakult háborús helyzet.

1625. augusztus vége   IV. Murád engedélyezi Bethlen Gábor új Habsburg-ellenes hadjára­tát.

1625–1626   Sikertelen oszmán hadjárat Bagdad visszavételére.

1627. szeptember 13.   IV. Murád és II. Ferdinánd Szőnyben 25 évre békét köt­ (1642-ben 20 évre megújítják).

1627–1628   Abaza Mehmed pasa ismételt lázadása, leverik, de nem lesz bántódása (1634 augusztusában gyanús viselkedése miatt kivégzik).

1628. ősz   Bethlen Gábor engedélyt kér a lengyelellenes szövetségre; de a tervet a Portán eluta­sít­ják.

1629. június–1630. november   Újabb sikertelen oszmán hadjárat Bagdad visszavételére.

1630. november 26.   A segesvári országgyűlésen a Porta és a budai beglerbég követe egy­aránt Rákóczi György megválasztását ajánlja; Bethlen István lemond, december 1-én Rákóczit teszik meg fejedelemmé.

1631. június 10.   I. Rákóczi György átveszi a fejedelemségét megerősítő ahdnámét.

1631–1632   Lázongások Isztambulban.

*Sárk: 1632   Az oszmánok vereséget szenvednek a szafavidáktól a Van-tónál, akik időlegesen meg­vetik a lábukat Kelet-Anatóliában. (*Danis szerint az oszmánok győz­tek.)

1632. augusztus   I. Rákóczi György követein keresztül eredménytelenül próbálja vissza­szerezni az 1526-ban Isztambulba vitt Corvinákat.

1633. szeptember 2.   Súlyos károkat okozó tűzvész Isztambulban.

1633. szeptember   IV. Murád bezáratja a kávézókat és megtiltja a dohányzást.

1635. július–augusztus   A szultán által vezetett hadjáratban az oszmánok beveszik Jerevánt (Reván), majd szeptemberben – az idők során hatodik alkalommal – bevonulnak Teb­rizbe.

1636. április   Az oszmánok elvesztik Jerevánt.

1637. eleje   IV. Murád új ahdnáméval erősíti meg I. Rákóczi György fejedelemségét.

1637. július 5.   Az oszmánok elveszítik Azovot (Azak); 1475-től volt a birtokukban.

1638. november–december   A szultán által vezetett oszmán hadak beveszik Bagdadot.

1639.                       május 17.   Kaszr-i Sirin-i béke az oszmánok és a perzsák között (közel száz évig marad érvény­ben).

1640. február 8.   Meghal IV. Murád szultán.

IV. Murád szultán korában   épül a szerájban a Reván és a Bagdad kioszk a két sikeres hadjárat emlékére.

1640.                       február 9.   A gyengeelméjű Ibrahim szultán trónra lép Isztambulban (uralkodik 1648-ig).

1641.                       augusztus 30–31.   Nagy tűzvész Isztambulban.

1642   Az oroszok által kiürített és felgyújtott Azov oszmán kézre kerül.

1645. június 26–27.   Súlyos károkat okozó tűzvész Isztambulban.

1645.                       július–augusztus   Megindul a harc Velencével Kréta birtoklásáért, Khania (Ca­nea/Hanja) oszmán kézre kerül.

1648. május vége   Nagy földrengés Isztambulban.

1648. augusztus 8.   A gyengeelméjű Ibrahim letétele után a hetedik életévében járó IV. (Avdzsi = Vadász) Mehmed szultán Isztambulban trónra lép (uralkodik 1687-ig).

1648. augusztus 18.   A pár nappal korábban letett Ibrahim szultánt megölik.

1649. július 21.   II. Rákóczi György erdélyi fejedelmet a szultán megerősíti tisztjében.

1650. február 25.   IV. Mehmed és III. Ferdinánd megbízottai Isztambulban 22 évre meg­hosszab­bítják a zsitvatoroki, illetve az azt folytató szőnyi békét.

1651. szeptember eleje   Az I. Ahmed felesége, Köszem szultán és IV. Mehmed anyja, Tur­han szultán kö­zött dúló viszály során előbbit megölik.

1655. május–1656. szeptember   Hat nagyvezír váltja egymást, egyikük csupán négy órán át viseli a posztot.

1656. június 26.   A velencei flotta a Dardanellák előtt megveri az oszmán hajóhadat.

1656. szeptember 15.   A központi hatalom megerősítése végett Köprülü Mehmed kap nagy­vezíri kinevezést.

1657. július–november   Oszmán sikerek a velencei flotta fölött; a harcban a nagyvezír is részt vesz.

1657. október 27.   Portai követ érkezik a gyulafehérvári országgyűlésre, II. Rákóczi György letételét parancsoló szultáni rendelettel.

1658. június 23.   A nagyvezír,Köprülü Mehmed pasa megindul Erdély ellen.

1658. augusztus 23.   Köprülü Mehmed táborába hívatja II. Rákóczi Györgyöt, aki nem tesz eleget az utasításnak.

1658. szeptember eleje   Köprülü Mehmed elfoglalja Jenő várát.

1658. szeptember 5.   Köprülü Mehmed parancsára a Bodza-szoroson benyomuló tatár ha­dak feldúlják Gyulafehérvárt, majd több más erdélyi várost.

1658. szeptember 14.   Köprülü Mehmed Barcsay Ákost nevezi ki Erdély fejedelmévé, aki a hónap végén átadja Lugos és Karánsebes várát az oszmánoknak.

1658. október vége   Köprülü Mehmed és serege kivonul Erdélyből.

1658 vége–1659 eleje   Az Abaza Haszán pasa által Köprülü Mehmed ellen kezdett össze­esküvés és lázadás leverése.

1660. június vége   II. Rákóczi György halálát követően Szejdi Ahmed budai pasa Barcsay Ákost Ali pasa szerdár aradi táborában tisztes fogságba veti, míg Erdély ki nem fizeti adóját és a hadisarcot.

1660. július 14.   Ali pasa szerdár megkezdi Várad ostromát.

1660. július 24.   Minden korábbinál súlyosabb tűzvész Isztambulban.

1660. augusztus 27.   Várad őrsége 45 napos ostrom után szabad elvonulásra megadja ma­gát Ali pasa szerdár hadainak; a város újabb vilájet központja lesz, melyhez a Részekből is kerülnek területek.

1661. június 28.   Ali pasa szerdár az oszmán fősereggel benyomul Erdélybe (december vé­gén távozik).

1661. november 1.   Köprülü Mehmed halálát követően fia, Fázil Ahmed pasa kap nagyve­zíri kinevezést.

1661–1662. január   Az oszmánok beavatkoznak Kemény János és Apafi Mihály harcába az erdélyi fejedelmi székért; Kemény meghal, Apafi a korábbinál erősebb vazallusi füg­gésre kényszerül.

1663. április 12.   A nagyvezír, Köprülü Fázil Ahmed pasa Edirnéből hadjáratra indul I. Li­pót ellen.

1663. augusztus 7.   Az Érsekújvár ellen vonuló oszmán hadak Párkánynál megverik a kirá­lyi sereget.

1663. augusztus 16.   Az oszmánok megkezdik Érsekújvár ostromát.

1663. szeptember 25.   Érsekújvárt elfoglalják az oszmánok (november elején Léva és az 1594-ben Habsburg kézre került Nógrád is meg­adja nekik magát).

1664 tele   Zrínyi Miklós hadjárata hódoltsági területek ellen; főleg a Dunántúlon ér el sikereket.

1664. június 8.   Az oszmán fősereg megkezdi Zrínyiújvár ostromát (június 30-án őrsége el­hagyja).

1664. augusztus 1.   A nagyvezír serege Szentgotthárdnál vereséget szenved a Montecuccoli pa­rancsnoksága alatti szövetséges hadaktól.

1664. augusztus 10.   Vasvárott előzetes békét köt Reninger császári követ az oszmánokkal (or­szágos felháborodást vált ki).

1665. június   Oszmán küldöttség Bécsben; I. Lipót elfogadja a vasvári békét .

1666. május–1667. december   Az oszmánok sikertelenül ostromolják Kréta fővárosát Irak­liont (Candia/Kandija).

1669. szeptember   Iraklion oszmán kézre kerül.

1672. június 5.   IV. Mehmed szultán Edirnéből hadjáratra indul Lengyelország ellen.

1672. augusztus 27.   Kamjanec (Kamieniec/Kamenicse) és vidéke oszmán kézre kerül.

1672. október 16–18.   Lengyel–oszmán békekötés Bucasnál (Buczacz); rendelkezései nyo­mán a birodalom eléri legnagyobb kiterjedését.

1673. január   A nagyvezír titokban ígéretet tesz a magyarországi bujdosók követének, Sze­pesi Pálnak mozgalmuk megsegítésére.

1673. november 10.   Köprülü Fázil Ahmed nagyvezír serege Chocimnál vereséget szenved III. Sobieski János (1674–1696) lengyel király hadaitól.

1676. október 17.   Újabb harcok után békekötés Zsuravnónál (Żuraw­no) III. Sobieski János és IV. Mehmed között; Podólia és Uk­rajna továbbra is oszmán kézen marad.

1676. november 5.   A 15 évig működő Köprülü Ahmed halála után Merzifonlu Kara Musz­tafa pasa kap nagyvezíri kinevezést.

1677. augusztus   Az oszmánok sikertelenül ostromolják a tőlük az oroszokhoz pártolt kozák hetman várát, Csihirint (Csehrin).

1678. július–augusztus   Az oszmánok elfoglalják és lerombolják Csihirin várát.

1681. február eleje   Oszmán–orosz egyezmény Bahcsiszerájban; a határt a Dnyeper mentén húzzák meg.

1681. április 18.   IV. Mehmed Apafi Mihályt Erdély teljes haderejével a bujdosók megsegí­tésére küldi.

1682. szeptember 16.   Ibrahim budai pasa Apafi Mihály fejedelem jelenlétében Füleken szultáni ahdnáme alapján Magyarország uralkodójává kiáltja ki Thököly Imrét, aki et­től kezdve Felső-Magyarország fejedelmének cí­mezi magát.

1683. április 1.   IV. Mehmed hadjáratot indít I. Lipót ellen.

1683. május 13.   IV. Mehmed Kara Musztafa pasa nagyvezírt nevezi ki az I. Lipót elleni hadjárat szer­dárává; a szultán maga Belgrádban marad.

1683. július 14.   Kara Musztafa megkezdi Bécs ostromát.

1683. szeptember 12.   III. Sobieski János lengyel király, Lotharingiai Károly herceg, II. Miksa Emánuel bajor (1679–1726) és III. János György szász választófejedelem (1680–1691) egyesült serege Kahlenbergnél megveri a Bécset körülzáró oszmán hadat.

1683. október 14.   IV. Mehmed Belgrádból hazaindul.

1683. október 27.   Az oszmánok egyheti ostrom után megadják Esztergomot a szövetsége­seknek.

1683. december 25.   IV. Mehmed parancsára Belgrádban kivégzik Kara Musztafa pasát.

1684. március 5.   XI. Ince pápa (1676–1689) felhívására III. Sobieski János lengyel király Krakkóban aláírja a Lengyelország, a Habsburg Birodalom és Velence közötti osz­mánellenes szövetség (Szent Liga) okmányait; I. Lipót Linzben március 28-án, Gius­tiniani dózse (1684–1688) Velencében április 25-én erősíti meg.

1684. június 30.   Az oszmánok kiürítik és felgyújtják Pestet, mely a szövetségesek kezé­re kerül.

1684. július 19–november 3.   A szövetséges haderő Lotharingiai Károly főpa­rancsnoksága alatt sikertelenül ostromolja Budát.

1685. március 21.   Velence sikertelen oszmánellenes hadjáratot indít Dalmáciában.

1685. június eleje   Koront elvesztik az oszmánok.

1685. augusztus 19.   Az oszmánok megadják Érsekújvárt a szövetséges hadaknak.

1686. január 2.   A szerdár, Ahmed pasa Belgrádban szabadon engedi Thököly Imrét, aki 1690 nyaráig többnyire hódoltsági területeken, illetve az Oszmán Birodalomban tar­tózkodik.

1686. május eleje   A nagyvezír, Szülejmán pasa magyarországi hadjáratra indul.

1686. június 15.   Az oszmánok elvesztik Navarinót, majd Modont.

1686. szeptember 2.   Hetvenhat napos ostrom után a szövetséges hadsereg Lotharingiai Ká­roly parancsnoksága alatt elfoglalja Budát az oszmánoktól; Abdurrahman pasa a harc­ban veszti életét.

1686. október 22.   A szövetséges hadak Bádeni Lajos parancsnoksága alatt elfoglal­ják Pé­cset.

1687. augusztus 12.   A nagyvezír, Szülejmán pasa hadai Nagyharsánynál vereséget szen­vednek a Szent Liga erőitől.

1687. szeptember vége   Athént és ezzel Mórea csaknem egész területét elvesztik az oszmá­nok.

1687. november 8.   IV. Mehmed letétele s helyére testvére, II. Szülejmán szultán trónra ül­tetése (u­ralkodik 1691-ig).

IV. Mehmed korában   Elkészül Ebubekir bin Behrám ed-Dimiskí (?–1690/91) Terdzsüme-i dzsografja-i kebír (’A nagy atlasz fordítása’) című munkája.

1687. december 14–17.   Az egri beglerbég, Rüsztem pasa feladja a várat Caraffa generális­nak.

1688. május 19.   A hosszabb ideje körülzárt és ostromlott Székesfehérvár oszmán őrsé­ge szabad elvonulás fejében megadja magát Batthyány Ádám hadainak.

1688. szeptember 6.   Miksa Emánuel bajor választófejedelem fővezérletével a szövetséges hadak beveszik Belgrádot, majd Szendrőt.

1689. február 13.   Szigetvár oszmán őrsége hosszabb ostromzár után feladja a várat; a vé­dők egy hónappal később vonulnak el.

1689. szeptember 24.   A Bádeni Lajos vezette szövetséges hadak kezére kerül Nis, majd ok­tóber közepén Vidin.

1690. április 13.   A hosszú ideje körülzárt Kanizsa beglerbégje, Findik Musztafa pasa a kial­kudott feltételek szerint megadja magát az ostromlóknak, és a távozni akarókkal elvo­nul a várból.

1690. június 8.   II. Szülejmán e napon kelt ahdnáméjában Thököly Imrét nevezi ki Erdély fejedelmévé.

1690. október 8.   A nagyvezír, Köprülü Fázil Musztafa pasa hadai beveszik Belgrádot.

1691. június 22.   II. Szülejmán halála s testvére, II. Ahmed szultán trónra lépése (uralkodik 1695-ig).

1691. augusztus 19.   Köprülü Fázil Musztafa hadai Szalánkeménnél vereséget szenvednek a Bá­deni Lajos vezette császári seregtől, maga a nagyvezír is meghal a harcban.

1692. június 5.   Várad oszmán őrsége szabad elvonulás fejében megadja magát Heis­ler tá­bornoknak.

1694. szeptember   Chiosz szigete velencei kézre kerül (1695 februárjában visszaszerzik az oszmánok).

1695. január 12.   Az oszmánok feladják Gyula várát.

1695. február 6.   II. Ahmed halála s II. Musztafa szultán trónra lépése (uralkodik 1703-ig).

1695. augusztus 9.   II. Musztafa hadaival Belgrád­ba érkezik.

1695. szeptember 21.   A szultáni fősereg Lugosnál megveri az Erdély védelmére rendelt Friedrich Veterani tábornagy hadait.

1696. augusztus 6.   Azovot elfoglalják az oroszok.

1697. június 17.   II. Musztafa Isztambulból megindul Magyarország ellen.

1697. augusztus 28.   A szultáni hadak elfoglalják a néhány évvel korábban elvesztett Titelt, majd átkelnek a Tiszán a Duna–Tisza közére.

1697. szeptember 11.   Az oszmán sereg Zentánál vereséget szenved a Savoyai Jenő által ve­zetett szövetséges hadaktól.

1698. október 18.   A szultán megbízottja fegyverszünetet köt Savoyai Jenő császári főpa­rancsnokkal.

1698. november 13.   Béketárgyalások kezdődnek Karlócán a szultán és a Szent Liga kép­vi­selői között, melyeken közvetítőként részt vesz a bécsi angol és holland követ.

1699. január 26.   Karlócán aláírják a 25 évre szóló békét a szultán és a Szent Liga képvise­lői: Erdély és a Bácska I. Lipót uralma alá kerül, a Maros–Tisza köze Temes­várral oszmán fennha­tó­ság alatt marad (az okmányokat I. Lipót február 16-án erősíti meg); ugyanitt Velence és Lengyelország is megegyezik: előbbi Móreát, utóbbi Podóliát kapja meg.

1700. július 14.   Békekötés Isztambulban a szultán és a cár között; Azov orosz kézen marad.

1701. szeptember 24.   A bécsi udvar kívánságára a Porta az addig Isztambulban élő Thö­köly Imré­nek és kíséretének a kis-ázsiai Izmitben jelöl ki tartózkodási helyet.

1703. február 18.   Izmitben meghal Zrínyi Ilona, I. Rákóczi Ferenc, majd Thököly Imre fe­lesége.

1703. augusztus 22–23.   Isztambulban kezdődő lázadást követően a hosszabb ideje Edirné­ben időző II. Musztafát leteszik, s helyére III. Ahmedet emelik trónra.

1705. szeptember 13.   Izmitben meghal Thököly Imre.

1709. július 8.   I. Péter orosz cár (1689–1725) Poltavánál győzelmet arat XII. Károly svéd király (1697–1718) felett, aki az oszmánokhoz menekül.

1711. április 9.   A Porta hadüzenetével háború kezdődik Oroszországgal.

1711. július 20.   Az oszmánok a Prut folyónál bekerítik I. Péter cár seregét.

1711. július 23.   A Prutnál az oszmánok és az oroszok békét kötnek: I. Péter átengedi Azov kikötőjét (az egyezményt 1712-ben és 1713-ban megújítják).

1711–1821/1822   A fanarióta korszak a két román vajdaságban, amikor meghatározott idő­tartamra kinevezett isztambuli görögök állnak az élükön.

1714. december 8.   A szultán a nagyvezírt, Damad Ali pasát a Velence elleni mó­reai hábo­rúba küldi.

1715 nyara   A nagyvezír számos velencei ké­zen lévő erődöt elfoglal Móre­ában; Velence szövet­sége­séhez, a Habsburg Birodalomhoz fordul.

1716. április 13.   III. (VI.) Károly császár-király és Velence szövetséget köt az oszmánok el­len.

1716. július 9.   Savoyai Jenő tábornagy, csá­szári főparancsnok megérkezik az osz­má­nok el­len induló sereg Futakon gyülekező táborába.

1716. augusztus 2.   Az oszmánok előhada Pétervárad környékén visszaszorítja a Pálffy Já­nos horvát bán, tábornagy által vezetett császári lovas felderítő egységet.

1716. augusztus 5.   Savoyai Jenő Péterváradnál megveri a nagyvezír, Damad Ali pasa se­regét, aki a csatában elesik.

1716. szeptember 1.   Savoyai Jenő hadai megkezdik Temesvár ostromát.

1716. szeptember 23.   A császári haderő visszaveri a Temesvár felmentésére készülő osz­mán sereget.

1716. október 13.   Szabad elvonulás fejében Musztafa pasa feladja Temesvár várát a császá­riaknak (a tényleges kapitulációra október 16-án kerül sor).

1716. november 10.   Pancsova oszmán őrsége kaput nyit a császári sereg előtt.

1716. november 14.   Újpalánka (Jeni Palanka) Habsburg-kézre kerül (a térségben az oszmá­nok birtokában egyedül Orsova marad).

1716. november 25.   Steinville tábornagy, erdélyi fő hadparancsnok elfoglalja Bukarestet.

1717. március 24.   Pápai János, Rákóczi portai ügyvivője, Párizsban átadja a fejedelem­nek III. Ahmed meghívását.

1717. május 21.   Savoyai Jenő császári főpa­rancsnok megérkezik a futaki táborban össze­gyűlt, Belgrád visszavételére készülődő hadakhoz, majd Pancsovánál átkel a Dunán, hogy folytassa az előző évi, oszmánok elleni háborút.

1717. június 18.   A császáriak megkezdik Nándorfehérvár ostromát, melyet Musz­tafa pasa véd.

1717. július vége   Nándorfehérvár közelébe érkezik a nagyvezír, Arnavut Halil pasa fel­mentő serege, amely a várbeliekkel együtt ollóba fogja az ostromlókat.

1717. augusztus 16.   Savoyai Jenő győzelmet arat a Nándorfehérvárt fölmenteni igyekvő Arnavut Halil pasa serege felett.

1717. augusztus 17.   Nándorfehérvár védői megadják magukat; a tárgyalások eredménye­ként szabadon távozhatnak (a császári csapatok augusztus 22-én vonulnak be).

1717. szeptember 5.   A Porta békeajánlatot tesz a császárnak.

1717. szeptember 16.   Rákóczi emigráns társaival Marseille-ben hajóra száll, hogy az Osz­mán Birodalomba utazzék; október 10-én érkeznek meg Gelibolu kikötőjébe.

1718. január 4.   II. Rákóczi Ferencet Edirnében fogadja III. Ahmed szultán; nem hajlandó oszmán keresztény alattvalókból hadat fölállítani és a fejedelem rendelkezésére bocsá­tani.

1718. május 9.   A háború folytatását sürgető nagyvezír, Nisándzsi Mehmed pasa megbu­kik, utóda Nevsehirli Damad Ibrahim pasa, a békepártiak jelöltje.

1718. június 5.   Pozsarevác közelében megkezdődnek a béketárgyalások az oszmánok és az osztrák–velencei szövetségesek között; közvetítőként Anglia és Hol­landia kö­vetei is jelen vannak.

1718. július 21.   Pozsarevácon 25 évre aláírják a III. (VI.) Károly császár-király és III. Ah­med szultán közti békét; ezzel befejeződik Magyarország visszafogla­lása az oszmá­noktól; a Habsburgok Olténiát – Havasalföldnek a Kárpátok, az Olt és a Du­na közé eső részét –, va­lamint Szerbia és Bosznia északi területeit is megszerzik.

1718. július 27.   Osztrák–oszmán kereskedelmi egyezmény megkötése.

1718–1730   A Tulipánkorszak az Oszmán Birodalomban (jellemzői: a pénzügyi helyzet át­me­neti rende­ződése, kisebb újítások a hadseregben, szakiskolák, így orvosképző nyi­tása, papírgyár létrehozatala, a francia udvar külső­ségekben való utánzása, paloták, nyári lakok építése, tulipánkultusz kialakulása).

1719. május 25.   Jelentékeny földrengés Isztambulban.

1719. július 16.   A szultán betartva a pozsareváci békében tett ígéretét, hogy a bujdosókat a határtól távolabb telepítteti le, II. Rákóczi Ferencet és társait Edirnéből a Boszporusz európai partján fekvő Jeniköjbe költözteti.

1720. április 16.   A Porta utasítására II. Rákóczi Ferenc és kísérete a Márvány-tenger partján fekvő Rodostóba (Tekirdag) költözik.

1720-as évek   Változó hevességű harcok Iránnal (kezdeti oszmán sikerek, majd vereség; a szul­tán számára kedvező területi megosztás 1727-ben Hamadánnál; utóbb perzsa sike­rek, melyek – más okok mellett – III. Ahmed bukásához vezetnek).

1726. augusztus 26.   Ausztria és Oroszország megbízottai Bécsben szövetséget kötnek az Oszmán Birodalom ellen.

1727   A magyar származású Ibrahim Müteferrika megalapítja Isztambul első arab betűs nyomdáját.

1730. október 1.   Patrona Halil felkelése nyomán III. Ahmed lemond trónjáról, helyére I. Mahmud szultán kerül (uralkodik 1754-ig).

1731. szeptember 2.   Újabb felkelés kitörésének megakadályozása Isztambulban.

1731. szeptember 15.   Oszmán győzelem a perzsák ellen.

1732. január 10.   Békekötés a Porta és a perzsák között.

1733. október 6.   Hadüzenet a perzsáknak. *Sárközy: 1733 Nádir Hán legyőzi az oszmánokat Irakban, Bagdad mellett megöli Oszmán pasát.

1735. április 8.   Rodostóban, 59 éves korában meghal II. Rákóczi Ferenc.

1736. március   Azov megtámadásával Oroszország háborút kezd az oszmánok ellen; III. Károly balkáni hódítások reményében csatlakozási szándékát fejezi ki.

1736. ősz   Békekötés az oszmánok és a perzsák között.

1736. december 5.   II. Rákóczi Ferenc fia, Rákóczi József Rodostóba érkezik és át­veszi a kuruc emigráció vezetését.

1737. július 11.   A Habsburg csapatok bekapcsolódnak Oroszországnak az oszmánok elleni háborújába.

1738 tavasza   Az oszmán hadak a nagyvezír, Jegen Mehmed pasa parancsnoksága alatt vissza­szorítják a császári erőket Szerbiába, majd egészen a bánsági határőrvidékig hatolnak.

1738. szeptember 6.   A Königsegg tábornagy parancsnoksága alatti Habsburg se­reg az osz­mánok elleni sikertelen hadjárat végeztével Belgrádba érkezik.

1739. július 22.   Az oszmánok Grocká­nál (Hiszárlik) győzelmet aratnak Wallis marsall császári fővezér erői felett..

1739. július 25.   Az oszmánok ostromolni kezdik Belgrádot.

1739. augusztus 15.   Új-Orsova oszmán kézre kerül.

1739. szeptember 1.   Huszonhét évre szóló előzetes béke megkötése Belgrádban a Habsburg és az Oszmán Birodalom kö­zött; a határ a Duna–Száva–Una folyóknál húzódik, III. (VI.) Ká­roly el­veszti Belgrá­dot, Sabácot és Orsovát, valamint Havasalföld császári részét (a végleges aláírásra szeptember 18-án kerül sor).

1739. december 12.   Megállapodás az oszmánok és az oroszok között (utóbbiak nem tart­hatnak flottát a Fekete-tengeren, a Dunán és a tengerszorosokban). *Honnan? (Inal, Dani: szeptember 18.)

1743. május   Kiújulnak az oszmán–perzsa ellentétek, mivel utóbbiak beveszik Kerkukot (Kerkük); a harcok 1745-ig folynak. *Sárközynek

1746. szeptember   Béke az oszmánok és a perzsák között a Kaszr-i Sirin-i egyezmény szel­lemében.

1746–1754   I. Mahmud békepolitikát folytat.

1754. december 13.   I. Mahmud halála. III. Oszmán szultán trónra lépése (uralkodik 1757-ig)

I. Mahmud korában   további reformokat vezetnek be a hadseregben; újra meg­nyitják az Ib­rahim Müteferrika halálát követően 1747-ben egy időre bezárt nyomdát; több középü­letet, így könyvtárat építenek.

1755. szeptember vége   Harminchat órás tűzvész Isztambulban.

1755. december 5.   Az I. Mahmud korától épülő Nuruoszmánije dzsámi felavatása.

1756. július 6.   Negyvennyolc órás tűzvész Isztambulban.

1757. október 30.   III. Oszmán halála, III. Musztafa szultán trónra lépése (uralkodik 1774-ig)

1761. március vége   Barátsági és kereskedelmi szerződés megkötése az Oszmán Birodalom és Poroszország között.

1766. május 22.   Nagy földrengés Isztambulban.

1768. október 6.   A Porta hadat üzen Oroszországnak.

1770. február 2.   Az oroszok elfoglalják Bukarestet.

1770. július 6–7.   Az orosz hajóhad Izmir közelében, Csesménél megsemmisíti az oszmán flottát.

1770. augusztus 1.   Az oszmán hadak Kahulnál (Kartal) vereséget szenvednek az oroszok­tól.

1771. június   Az oroszok ellenőrzésük alá vonják a Krím-félszigetet, tőlük függő kánt ne­veznek ki.

1774. január 21.   III. Musztafa szultán halála, I. Abdülhamid szultán trónra lépése (ural­ko­dik 1789-ig).

1774. július 21.   I. Abdülhamid és II. Katalin cárnő megbízottai Kücsük-Kajnardzsában orosz térnyerést hozó bé­két kötnek, mellyel lezárják az 1768 óta folyó háborúskodást; Ausztria jogot szerez Bukovina elfoglalására.

1775. május 7.   A Habsburg Monarchia hadse­rege megszállja a stratégiailag fontos Bukovi­nát, melyről a szultán az 1768–1774 közötti oszmán–orosz háborúban nyúj­tott pénz­ügyi segítség viszonzásául mondott le.

1779. március   Az Ajnalikavak palotában aláírt egyezmény további térnyerést biztosít az oroszoknak.

1783. július   Oroszország annektálja a Krímet.

1784. január 9.   Az oszmánok átadják a Krím-félszigetről való lemondást tudató okmányt az oroszoknak.

1784. február 24.   A Porta és a bécsi kormány szerződésben szabályozza a két ország kö­zötti áruforgalmat, minden kötöttség alól mentesíti az osztrák és a magyar keres­kedőket.

1787. május 23.   II. József és II. Katalin Herszonban szövetséget köt az oszmánok ellen.

1787. augusztus   Az Oszmán Birodalom hadat üzen Oroszországnak.

1787. szeptember 10.   II. József császár elrendeli, hogy hadserege vonuljon az oszmán ha­tárra.

1787. december 2.   II. József a II. Katalinnal kötött szerződés értelmében csatlakozik Orosz­ország háborújához az oszmánok ellen; e napon seregei megkísérlik rajtaütéssel elfog­lalni Belgrádot, ám sikertelenül.

1788. február 9.   II. József követe hadüzenetet ad át Isztambulban.

1788. március 14.   A Bécset február 29-én elhagyó II. József a futaki táborban csatlakozik az oszmánok ellen induló sereghez.

1788. április 24.   A császári had elfoglalja Szabácsot.

1788. augusztus 7.   Az oszmán hadak Vidinnél a nagyvezír, Kodzsa Juszuf pasa parancs­nok­sága alatt átkelnek a Dunán és Havasalföl­dön átvonulva benyomulnak a Temesi Bán­ságba.

1788. augusztus 28.   Magyarország déli határvidékén, a mehádiai csatában az oszmánok ve­reséget mérnek a Habsburg Birodalom csapataira.

1788. szeptember 20.   A nagyvezír, Kodzsa Juszuf pasa Lugosnál meglepi és megfutamítja a Habs­burg sereget (a súlyos beteg II. József visszatér Bécsbe).

1789. április 7.   Ocsakov elvesztésének hírére I. Abdülhamid agyvérzésben meghal, s III. Szelim lép a trón­ra (uralkodik 1807-ig).

1789. október 8.   A Habsburg erők egy hónapos ostrom után beveszik Belgrád várát; a meg­adási feltételek értelmében Oszmán pasa parancsnok és a védők szabadon elvonul­hatnak.

1789. október 12.   A Habsburgok elfoglalják Szendrő várát.

1790. január 31.   Az Oszmán Birodalom és Poroszország szövetséget köt; porosz seregek vo­nulnak fel a Habsburg Monarchia határánál.

1790. szeptember 29.   III. Szelim és II. Lipót megbízottai Gyurgyevóban fegyverszüneti szerződést írnak alá.

1791. augusztus 4.   Békekötés Szvistovban a Porta és az osztrákok között (Belgrád új­ra az oszmánoké).

1792. január 8 vagy 9.   Jászvásári (Iaşi) béke az oszmánok és az oroszok között (határ a Dnyeszter és a Kubán folyó mentén).

1793. február 24.   A nizám-i dzsedid (új rend) elnevezésű gyalogos alakulat létrehozása (a csapattestben szolgálók száma 1806-ra 22 ezer fő fö­lé, a tiszteké közel 1600-ra emel­kedik).

1795. július 7–8.   Tizenegy órán át tartó tűzvész Isztambulban.

1798. július   Napóleon hadai elfoglalják Alexandriát, majd Kairót (angol közbeavatkozás nyomán 1801 nyarán kénytelenek kivonulni Egyiptomból).

1799. január 3.   Franciaellenes oszmán–angol egyezmény.

1802. június 25.   Békekötés Amiens-ben az Oszmán Birodalom és Franciaország között (helyreáll a ko­rábbi jó viszony).

1803   A vahabita mozgalom harcos fellépése az Arab-félszigeten; 1807-ben Medinára tá­mad­nak.

1804–1813   Az első, végső kimenetelében sikertelen szerb felkelés Karagyorgye vezetésé­vel.

1805. május 14.   Mehmed (Mohammed) Alit kinevezik Egyiptom kormányzójának (1848-ig tölti be ezt a posztot); az idők során korszerű hadsereget épít ki, központosított igaz­gatást vezet be, gazdasági reformokat valósít meg. *július 3 (DIA), 8 (Inal, Dani)

1806. december 22.   Oszmán hadüzenet a Moldvát és Havasalföldet megszállni kívánó Oroszország ellen.

1807. május 29.   A hadsereg reformját ellenző konzervatív erők pár nappal korábban kezdő­dő lázadása nyomán III. Szelimet megfosztják trónjától, helyére IV. Musztafa szultán kerül (uralkodik 1808-ig).

III. Szelim korában   különböző, elsősorban hadászati reformokat vezetnek be az Oszmán Birodalom­ban (az igazgatási és tisztán katonai feladatok szétválasztása, szervezeti módosítások, alkalmassági vizsgálatok a sereg ütőképességének javítására, rendszeres gyakorlatozás előírása, kaszárnyák modernizálása, a janicsárok létszámának csökken­tése, európai típusú puskákkal való ellátása, a tüzérség, aknászok és más alakulatok átszervezése; hadmérnöki iskolák létesítése).

1808. július 28.   A korábban Ruszcsukban gyülekező elégedetlenkedők Bajraktár/Álemdár Musztafa pasa vezetésével leteszik IV. Musztafát a trónról, s helyére II. Mahmud szultánt ülte­tik (ural­kodik 1839-ig).

1808. október 7.   Megegyezés (szened-i ittifák) aláírása az udvar, illetve a központtól füg­getlenedő helyi notabilitások és tartományi kormányzók egy része között a birodalom érdekeinek tiszteletben tartására. *szept. 29.Inal

1808. október 14.   A III. Szelim uralkodásának végén feloszlatott nizám-i dzsedid alakulat újjáélesztése, szekbán-i dzsedid, új szekbán egység néven; kezdetben 10 ezer fő, táv­lati cél 160 ezer ember.

1808. november közepe   A konzervatív erők támadása az új szekbán alakulat ellen (jóllehet feloszlatásuk után szabad elvonulást ígérnek nekik, levágják őket).

1809. január eleje   Kale-i Szultánije-i béke a Porta és az angolok között, akik kiürítik az el­fog­lalt oszmán területeket.

1809 után   II. Mahmud nem adja fel – többek között – a hadsereg gyökeres átalakítására vo­natkozó terveit, személyi változtatásokat hajt végre és várja az alkalmas pillanatot.

1811 nyara   Ruszcsuk közelében az orosz hadak megverik a nagyvezír, Ahmed pasa seregét.   *1810 Inal, Dani.

1811–1812   Mehmed Ali segít leszámolni a vahabita felkelőkkel (ismételten 1818–1820-ban).

1812. május 28.   Bukaresti béke a Porta és az oroszok között (utóbbiak többek között felad­ják Moldva nagy részét és Havasalföldet).

1812–1820   Részben sikeres törekvések a balkáni és az anatóliai notabilitások megfékezésé­re.

1815 virágvasárnap   A második szerb felkelés kezdete.

1817   Milos Obrenovics lesz a szerbek főkenéze (az oszmánok hivatalosan csak 1830-ban is­merik el).

1820. április   Az oszmán vezetés megpróbál leszámolni Janinai Ali pasával, a görög és al­bán régió notabilitásával; hosszas ellenállás után, kegyelemben bízva megadja magát, de 1822. január 24-én kivégzik.

1820. október   Oszmán hadüzenet Iránnak; a harcok perzsa sikereket hoznak.

1821. március 6.   Az orosz szolgálatban álló Alekszandrosz Ipszilantisz (Alekszander Ipszi­lanti) meghirdeti a görög felkelést (átkel a Pruton, de Moldvában vereséget szenved).

1821. március vége   Móreában felkelés tör ki az oszmán uralom ellen.

1822   Nemzetgyűléseket tartanak Móreában, kikiáltják a függetlenséget.

1823. július 23.   Erzurumi béke a Porta és Irán között, a korábbi feltételek mellett.

1825. február   Mehmed Ali a szultán kérésére bekapcsolódik a görög felkelők elleni küzde­lembe.

1825. április 30.–1826. április 23.   A görög felkelők utolsó állásának számító Meszolóngi ostroma és megvétele (a hellén szabadságharc átmeneti elfojtása).

1826. június 15-17.   A janicsár hadtest feloszlatása, kaszárnyáik felgyújtása, sokuk meg­ölése.

1826. június 16.   Új katonai alakulat létrehozása: Aszákir-i Manszúre-i Muhammedije („Mohamedi győzelmes katonák”).

1826. július 8. vagy 10.   A janicsárokhoz évszázadok óta kötődő bektási dervisrend betiltá­sa.

1826. augusztus 31.   Tűzvész Isztambulban; a szeráj is kárt szenved.

1827. június 5.   Tíz hónapi ostrom után oszmán kézre kerül Athén.

1827. október 20.   Az oszmán flotta Navarinónál vereséget szenved a szövetségesektől.

1827–1828   További reformok a hadseregben és a flottánál.

1828. október   Mehmed Ali kivonja haderejét Móreából.

1828. augusztus 19–22.   Az oroszok beveszik Edirnét.

1829. szeptember 14.   Béke Edirnében a szultán és a cár között (többek között Szerbia teljes autonómiát kap, éves adóját egy tételben rója le; Oroszországnak is megadják ugyan­azokat az ún. kapitulációs jogokat, melyeket a nyugati országok élveznek).

1830. április 24.   Az oszmánok elismerik a független Görögországot (területe a Peloponné­szoszi-félszigetre és a Kikládokra szorítkozik).

1830. július  Franciaország elfoglalja az oszmánoktól lazán függő Algériát.

1830–1831   Az első népszámlálás az Oszmán Birodalomban.

1831. november 1.   Az első (hivatalos) oszmán újság, a hetilapként kiadott Takvim-i Vekáji (Az Események Kalendáriuma) megjelenése.

1831–1833   Az első oszmán–egyiptomi háború (Mehmed Ali hadai 1832-ben Konjánál győz­nek, a további előrenyomulást az oroszok akadályozzák meg).

1833. július 8.   Az ún. Hünkár Iszkeleszi-i egyezmény a Porta és a cár között (erősíti a orosz térnyerést, veszélyezteti Anglia és Franciaország érdekeit a régióban).

1833–1839   II. Mahmud további reformokat akar megvalósítani, immár nem csupán katonai téren.

1834. július 8.   A katonai tartalékos szolgálat (redif) létrehozatala tartományonként.

1834  A Mekteb-i Harbije (Katonai Akadémia) megalapítása.

1836. március 11.   A reiszülküttáb hivatalából létrejön a Külügyminisztérium, a nagyvezír titkárságából (szadáret kethüdaligi) pedig a Belügyminisztérium (1839-ben a nagy­vezíri hivatalba olvasztják); valamivel később további mi­nisztériumokat vagy azok kezdeményeit is megalakítják.

1838. augusztus 16.   A baltalimani egyezményben megerősítik és kiterjesztik Nagy-Britan­nia kereskedelmi előjogait.

1838   A miniszterelnöki hivatal létrehozatala; különféle tanácsadó testületek (súra) felállítása a szultán körül.

1838–1839   A második oszmán–egyiptomi háború (a szultán erői vereséget szenvednek).

1839. június 28.   II. Mahmud szultán halála.

1839. július 1.   Abdülmedzsid szultán trónra lép (uralkodik 1861-ig).

1839. november 3.   A Gülhane parkban kihirdetik az átfogó reformokat célzó szultáni ren­deletet, ezzel megkezdődik az ún. Tanzimát korszak (oszmán reformkor). Musztafa Resid pasa, a változások elkötelezett híve fogalmazta meg a fő elveket: az alattvalók egyenlőségének garantálását, az igazságos adóztatási gyakorlat kialakítását, a katonai szolgálat átlátható szabályozását (a megvalósítás, a külső és belső problémák miatt, csak részben sikeres).

1840. május 3.   A francia minta alapján készült oszmán büntetőtörvénykönyv kiadása.

1840. július 15.   A londoni konferencia végeztével egyezményt írnak alá az oszmánok, az angolok, az oroszok, a poroszok és az osztrákok (ígéret a Mehmed Ali kezébe került területek visszaadására, másrészt Egyiptom kormányzói tisztjének az ő családján belü­li öröklődésére).

1841. február 13.   Mehmed Ali kénytelen feladni területi igényeit a Közel-Keleten és meg­elégedni az egyiptomi kormányzósággal.

1841. július 13.   Londoni egyezmény a tengerszorosokról (nem haladhatnak át rajtuk idegen hadihajók).

1849. augusztus 22.   Kossuth Lajos Vidinbe érkezik; augusztus 19-én a Habsburgok és az oroszok kérik ő és társai kiadatását, ezt a Porta visszautasítja; Kossuth és kísérete november 21. és február 16. között Sumlá­ban tartózkodik.

1849–1879   Egyiptom függetlenedése I. Abbász (1849–1854), Száid (1854–1863) és Iszmáil pasa (1863–1879) kormányzósága idején.

1850. március 31.   Kossuth Lajos és kísérete Sumlából februárban útra kelve megérkezik Kütahjába.

1850   Oszmán kereskedelmi törvénykönyv kiadása.

1851. szeptember 11.   Kossuth Lajos elhagyja az Oszmán Birodalom területét.

1853. november 30.   Az orosz flotta Szinopnál legyőzi az oszmán hajóhadat.

1853–1856   Folyik a francia és angol segítség eredményeként oszmán részsikereket hozó ún. krími hábo­rú (közvetlen kirobbantó oka Moldva és Havasalföld orosz kézre kerülése).

1854. augusztus 24.   A pénzügyi nehézségek enyhítésére az Oszmán Állam először vesz fel külföldi kölcsönt, amit 1860-ig további három alkalom követ.

1856. február 18.   Az oszmán reformkor, a Tanzimát második, 1875-ig tartó szakaszát elin­dító szultáni ren­delkezés (iszlahat fermáni) hivatalos felolvasása; főként a nem moha­medán alatt­valók jogbiztonságát erősíti.

1856. február 25.–március 30.   Párizsi konferencia a krími háború lezárására. A békeok­mány értelmében Oroszország lemond Havasalföldről és Moldváról, a nagyhatalmak először ismerik el hivatalosan az Oszmán Birodalmat az európai államrendszer része­ként, s garantálják területi integritását; a Fekete-tenger és partvidéke semleges zónává válik.

1856. június 7.   A Boszporusz európai partján elkészül az új, európai stílusú szultáni palota, a Dol­mabahcse szaraji (csak 1876-ig lakják a szultánok).

1859. szeptember 14.   Csírájában elfojtott kísérlet Abdülmedzsid leváltására.

1861. június 9.   Libanon kedvezményezett szandzsák státust kap.

1861. június 25.   Abdülmedzsid halála, Abdülaziz szultán trónra lépése.

Abdülmedzsid korában   részben átszervezik az államigazgatást, az adóbehajtást, kibocsá­t­ják az első papírpénzt, kötelezővé teszik az alsó ­fokú képzést, számos új iskola ala­pí­tanak, új Galata híd épül az Aranyszarv-öbölben.

1861. december 23.   Havasalföld és Moldva egyesüléséből Románia létrejöttének prokla­málása (az állam ténylegesen 1862. február 5-én alakul meg, s 1878-ban nyeri el teljes függetlenségét).

1861. április   Abdülaziz látogatása Egyiptomban; nagy pompával fogadják.

1864. október 8.   Az Oszmán Birodalom tartományi közigazgatásának reformja.

1866. június 2.   Az egyiptomi kormányzó a hidiv (kedive) címet kapja a szultántól, ami to­vábbi függetlenedést tett lehetővé.

1867. június 21.–augusztus 7.   Abdülaziz hivatalos európai útja, az egyetlen ilyen a szulta­nátus történetében (Franciaországba, Angliába, Bel­giumba, Poroszországba, Auszt­riába és Magyarországra látogat el).

1868. június 10.   Törvény teszi lehetővé külföldiek ingatlanvásárlását az Oszmán Biroda­lomban.

1871   Befejeződik a Csiragan szaraji építése a Boszporusz európai oldalán (Abdülaziz rövid ideig használja; később V. Murád lakik benne, letétele után).

1875. nyara   Hercegovinában felkelés tör ki az oszmán uralom ellen és ezzel kirobban a „keleti válság”.

1876. május 2.   A bulgár felkelés kezdete.

1876. május 30.   Abdülaziz letétele, helyére V. Murád szultán trónra ültetése (uralkodott há­rom hónapig).

Abdülaziz korában   törekednek a hadsereg modernizálására, európai fegyverekkel ellátásá­ra, a katonai akadémia megújítására, a flotta erősítésére; bővül a vasúthálózat, a táv­írórendszer; kábelvasút épül Isztambul Galata negyedében; Széchenyi Ödön létrehoz­za az oszmán tűzoltóságot; számos – részben európai mintát követő – különféle iskola nyílik; az állam jelentős mértékben eladósodik; egyes területeken szűkítik az uralkodó jogkörét, ami az alkotmányos monarchia irányába mutat.

1876. augusztus 31.   A súlyos idegbajban szenvedő V. Murád letétele (betegségébe Abdüla­ziz június 4-én bekövetkezett öngyilkossága vagy megölése is belejátszik); II. Abdül­hamid szultán trónra lépése (uralkodott 1909-ig).

1876. október 29.   Abdülkerim Nádir pasa megveri az orosz önkéntesek által támogatott szerb felkelőket.

1876. december 23.   Az első alkotmányos monarchia kihirdetése az Oszmán Birodalomban.

1876. december 23.–1877. január 20.   Isztambuli konferencia a keleti kérdés rendezésére (eredménytelenül oszlik fel).

1877. március 19.   Összeül az első, 141 fős oszmán parlament, a szultán trónbeszédet mond.

1877. április 24.   Oroszország román, szerb, montenegrói és bulgár támogatással háborút in­dít az Oszmán Birodalom ellen (a magyar közvélemény törökpárti).

1877. december 10.   A bulgáriai Plevent (Plevne) öt hónapig ostromolják, majd beveszik az oroszok (másutt is sikereket érnek el, Isztambult csak az angolok közbelépése nyo­mán nem foglalják el).

1878. január 31.   Az oszmánok Edirnében fegyverszünetet kötnek az oroszokkal.

1878. február 13.   A belső vitákkal küzdő oszmán parlament berekesztése, Abdülhamid ön­kényuralmi korszakának kezdete (a szultán a Jildiz palotába költözik, s szinte minden ügyet maga intéz).

1878. március 3.   Béke aláírása az Isztambul közeli Ajasztefanoszban (San Stefano); Ang­lia a felülvizsgálását kéri, főleg az orosz térnyerés és Bulgária tervezett területének túl nagy volta miatt.

1878. június 13.–július 13.   A berlini kongresszus ülésezése, majd az ajasztefanoszi egyez­ményt felváltó, az angol érdekeknek jobban megfelelő szerződés aláírása; az oszmá­nok elvesztik Bulgáriát, Boszniát, Ciprust, Karszot és Batumit.

1878. július 29.   A berlini kongresszus felhatalmazása nyomán megkezdődik Bosznia-Her­cegovina osztrák–magyar megszállása (a magyar közvélemény nem ért vele egyet).

1881. május 12.   Franciaország ellenőrzése alá vonja a II. Mahmud kora óta egyre lazább oszmán függőségben lévő Tuniszt.

1881. július 2.   Thesszáliát elvesztik az oszmánok és Görögország része lesz.

1881. december 20.   Egyezség aláírása az Oszmán Birodalomnak korábban hiteleket adó ál­lamok képviselőivel; az Oszmán Államkölcsön Hivatal felállítása (egyes kincstári be­vételek –dohány, só, szesz ­–lekötése az intézmény számára).

1882. július–augusztus   Anglia ellenőrzése alá vonja Egyiptomot.

1885. szeptember 18.   Felkelés kezdődik Kelet-Ruméliában, melynek nyomán a terület bul­gár ellenőrzés alá kerül.

1889. június 2.   Négy fiatal megalakítja az ifjútörökök Oszmán Egység és Haladás Társa­sága előd­jének tekinthető Oszmán Egység nevű csoportot Isztambulban (karbonári és orosz ni­hilista elveket követve szerveződik).

1895. április 1.   Párizsban megjelenik az ifjútörökök sajtóorgánuma, a Mesveret (Tanácsko­zás).

1895   Az ifjútörökök első szervezeti szabályának és programjának elkészítése.

1896. január   Az ifjútörökök párizsi csoportja válik a mozgalom vezető erejévé (fontos egy­ségeik működnek Isztambulban, Genfben és Kairóban, kisebbek több városban).

1896. május   Görög felkelés kezdődik Krétán.

1897. április 17.   Az Oszmán Birodalom hadat üzen Görögországnak; a harcok oszmán győ­zelemmel és kisebb területi gyarapodással érnek véget, Kréta autonómiát nyer.

1902. február 4–9.   Az ifjútörökök első kongresszusa Párizsban.

1903 nyara   Oszmán-ellenes felkelés kezdődik Macedóniában, de elfojtják.

1904. július   Megszűnik az Oszmán Egység és Haladás Társa­sága, helyét az Oszmán Egység és Forradalom Társaság foglalja el.

1905. július 21.   Örmény pokolgépes merényletkísérlet II. Adbülhamid ellen; 26 em­ber meg­hal, a szultán megmenekül.

1906 eleje   Megalakul az Oszmán Haladás és Egység Társaság.

1906. szeptember   Megalakul az Oszmán Szabadság Társaság, tagjai között található Talat, Dzse­mál és Enver bej, a későbbi három fő katonai vezető.

1907. szeptember 27.   Az Oszmán Szabadság Társaság egyesül az Oszmán Haladás és Egy­ség Társasággal (az utóbbi nevét tartják meg, központjuk Párizs; ebbe olvad be Musz­tafa Kemál titkos csoportosulása, a Haza és Szabadság).

1907. december 27-29.   Az ifjútörökök második kongresszusa Párizsban.

1908. július 23.   A Szalonikiben kezdődő ifjútörök forrongások vezetői kikényszerítik, hogy II. Ab­dülhamid állítsa helyre az alkotmányos monarchiát és írjon ki parlamenti vá­lasztá­so­kat.

1908. október 5.   Bulgária függetlenné nyilvánítja magát, a Monarchia bejelenti Bosznia-Hercegovina annektálását.

1908. december 17.   Megalakul a második, 274 fős oszmán parlament.

1909. április 13.   A visszarendeződést célul tűző katonai zendülés tör ki Isztambulban.

1909. április 27.   Az alkotmányos monarchiát akaró Akcióhadsereg, melynek vezérkari fő­nöke Musztafa Kemál, visszaszerzi a hatalmat Isztambulban; II. Abdülhamidot levált­ják; fivére, a 65 esztendős Resád lép a helyére, V. Mehmed néven (uralkodik 1918-ig).

II. Abdülhamid korában   megjelenik a pániszlám gondolat, a szultán előszeretettel használ­ja a kalifa címet; számos oktatási és néhány egészségügyi intézmény, több közgyűjte­mény létesül; kamarák alakulnak; a szigorú cenzúra ellenére élénkül a könyvkiadás, szaporodik a sajtótermékek száma, Németország vasútépítési koncessziókat kap.

1911. június 5–26.   V. Mehmed az elégedetlenkedő balkáni területekre látogat (elnyeri a la­kosság szimpátiáját).

1911. október 5.   Olaszország elfoglalja az Oszmán Birodalom két utolsó afrikai birtokát, a líbiai Tripolit és Bengázit.

1911. november 21.   Megalakul a Szabadság és Egyetértés Párt (a 105 ellenzéki képviselő­ből 70 ebbe lép be).

1912. január 18.   Az oszmán parlament feloszlatása.

1912. április 18.   A választásokon elsöprő többséget szerző Egység és Haladás Párt alakít kor­mányt.

1912. április 24.–május 20.   Olaszország további oszmán területeket foglal el, s Isztambult fenyegeti.

1912 tavasza   A balkáni országok az Oszmán Birodalom ellen készülődnek, felkelés Albáni­ában.

1912. október 8.   Kitör az első Balkán-háború.

1913. május 30.   Londonban aláírják az első Balkán-háborút lezáró békét (Edirnét is bele­értve az oszmánok szinte va­lamennyi európai területüket elvesztik).

1913. július 21.  A második Balkán-háború során az oszmánok visszaszerzik Edirnét.

1914 eleje   A Talat–Enver–Dzsemál triumvirátus katonai-politikai kulcspozí­ciókat szerez.

1914. augusztus 2.   Az oszmánok és a németek oroszellenes szövetségi szerződést kötnek.

1914. szeptember 9.   Október elsejei hatállyal egyoldalúan felmondják a kapitulációs szer­ződéseket, amelyek területenkívüliséget biztosítottak a nyugati országoknak, illetve állampolgáraiknak az Oszmán Birodalom területén.

1914. október 29.   Az oszmán flotta hadüzenet nélkül fekete-tengeri orosz kikötőkre támad.

1914. november 11.   Az Oszmán Birodalom a központi hatalmak oldalán belép a hábo­rúba, a szultán hitharcot hirdet.

1915. március 18.–1916. január 9.   Harcok a Csanakkalei-félsziget birtoklásáért: főleg Musztafa Kemál parancsnoki képességeinek köszönhetően sikerül visszaverni az an­gol–ausztrál–új-zélandi és francia erőket (mindkét oldalon igen súlyosak a vesztesé­gek).

1915. május 23.   A kelet- és dél-anatóliai, illetve szíriai örmények átmenetinek tervezett ki­telepítésének elrendelése (az akció célja az orosz és más hadműveleti területek biz­tosítása várható támadásaik ellen, illetve függetlenségi törekvéseik megakadályozása; a vezetés szándéka ellenére a deportáltak egy része nem érkezik meg kijelölt lakhe­lyére).

1915. szeptember 29.   Az angolok elfoglalják Bászrát.

1916. február 16.   Az oroszok beveszik Erzurumot (utána nagy számú mohamedán esik ál­dozatul, illetve menekül el a térségből).

1916. április 18.   Az oroszok elfoglalják Trabzont, majd július végén Erzin­dzsánt (az októ­beri forradalom nyomán ez a front elcsendesedik).

1916. június 5.   Hüszejn mekkai serif megindítja az arab felkelést.

1917. március 11.   Az angolok elfoglalják Bagdadot (később Moszul kivételével egész Ira­kot).

1917. szeptember   II. Vilmos az Oszmán Birodalomba látogat.

1917. december 19.   Az angolok elfoglalják Jeruzsálemet.

1918. március 3.   A breszt-litovszki béke értelmében az oszmánok visszakapják az oroszok által elfoglalt kelet-anatóliai területeket.

1918. május   IV. Károly magyar király (I. Károly osztrák császár) az Oszmán Birodalomba látogat.

1918. július 3.   V. Mehmed halála, VI. Mehmed (másik nevén Váhideddin) szultán trónra lépése (uralko­dott 1922-ig).

V. Mehmed korában   az alkotmányos monarchia elvei nagy mértékben érvényesülnek, a szultán még jogai egy részének gyakorlásáról is lemond.

1918. szeptember–október   Az oszmánok elvesztik iraki, szíriai és libanoni területeiket.

1918. október 2.   A bulgáriai oszmán hadak kapitulációja.

1918. október 30.   Mudroszban fegyverszünetet kötnek az oszmánok (teljes és feltétel nél­küli megadást, lefegyverzést ír elő, megkívánja a tengerszorosok, kikötők megnyitá­sát, a kommu­nikációs eszközök átadását, a térítésmenetes ellátmányozást).

1919. május 15.   A görög csapatok elfoglalják Izmirt.

1919. május 19.   Musztafa Kemál pasa partra száll Szamszun városában, megkezdődik a függetlenségi háború.

1919. július 23.–augusztus 7.   Az erzurumi kongresszus kiáll a keleti területek elszakíthatat­lansága és az ország területi épsége mellett a fegyverszüneti vonalakon belül, a nem­zeti függetlenség, a szultanátus és a kalifátus keretei között.

1919. szeptember 4–11.   A szivaszi kongresszus megerősíti és továbbfejleszti az Erzurum­ban elfogadott elveket.

1920. február 17.   Az utolsó oszmán parlament Isztambulban a nemzeti paktumban (mi­szák-i millí) kijelenti, hogy minden olyan terület, ahol oszmán muszlim többség ta­lálható, oszthatatlan egységet alkot; a mudroszi fegyverszünet értelmében idegen ha­talmak által megszállt és arab többségű részeken népszavazással kell eldönteni a ho­vatartozást.

1920. augusztus 10.   A sèvres-i békeszerződés; az Oszmán Birodalom felosztása, maradék területeinek politikai-gazdasági függőségbe kényszerítése az antant hatalmaktól.

1920. december 2–3.    Török győzelem az örmények ellen, a gümrüi szerződés véglegesíti a két ország határát.

1921. január 9–10.   Az első inönüi csata; a görög előrenyomulás megállítása.

1921. január 20.   A Nagy Török Nemzetgyűlés ideiglenes alkotmányt fogad el.

1921. február 21.–március 12.   Londoni konferencia a sèvres-i békeszerződés felülvizsgá­la­tára; nem hoz eredményt.

1921. március 16.   Török–szovjet barátsági szerződés aláírása Moszkvában.

1921. április 1.   A második inönüi csata; török győzelem a görög erők felett.

1921. július 10.   Általános görög offenzíva indul; elfoglalják Eszkisehirt és Kütahját.

1921. augusztus 5.   A Nagy Török Nemzetgyűlés rendkívüli hatalommal felruházott fő­pa­rancsnoknak nevezi ki Musztafa Kemált.

1921. augusztus 23.–szeptember 13.   A Szakarja folyónál a török erők feltartóztatják az An­kara ellen igyekvő görög hadakat.

1921. szeptember 19.   A Nagy Török Nemzetgyűlés marsalli rangot és gázi (vitéz, hős) cí­met adományoz Musztafa Kemálnak.

1921. október 13.   A karszi szerződés véglegesíti Törökország és a Kaukázuson túli szovjet köztársaságok határát.

1921. október 20.   Megállapodás Ankarában, mely szerint a franciák kiürítik Dél-Anatóliát.

1922. augusztus 26.   A görögökkel szembeni ellentámadás megindítása az ankarai Kodzsa­tepe dombról.

1922. augusztus 29–30.   A török erők Dumlupinarnál legyőzik a görög hadakat.

1922. szeptember 9.   A török csapatok bevonulnak Izmirbe; másnap Musztafa Kemál is oda­érkezik.

1922. október 11.   Fegyverszüneti szerződés aláírása Mudanjában a török nemzeti kormány és a szövetsé­gesek között.

1922. október 31.   Megkezdődik Kelet-Trákia átadása Törökországnak.

1922. november 1.   Az Oszmán-ház trónfosz­tása, a szultanátus és a kalifátus különválasztá­sa; VI. Mehmed november 17-én egy angol hadihajón elmenekül Isz­tambulból.

1922. november 18.   A nemzetgyűlés megválasztja kalifának VI. Mehmed fiát, Abdül­medzsid efendit.

1922. november 21.   Béketárgyalások megkezdése Lausanne-ban a sèvres-i diktátum meg­változtatására.

1923. március vége   Friedrich István volt miniszterelnök magyar nemzeti szervezetek nevé­ben díszkardot nyújt át Gázi Musztafa Kemál pasának; a viszonzásul kapott fény­képet és a nemzetnek szóló üdvözletet július 24-én adja át a parlamentben.

1923. július 24.   A lausanne-i béke aláírása; Moszul kivételével elismerik a nemzeti pak­tum­ban rögzített egy­sé­ges török nemzetállam területét.

1923. szeptember 9–11.   Törökországban megalapítják a Néppártot (később Köztársasági Néppárt); elnöke Musztafa Kemál.

1923. október 2.   A szövetséges erők elhagyják Isztambult.

1923. október 13.   Törökország új fővárosa Ankara lesz.

3. A Török Köztársaság

1923. október 29.   A Török Köztársaság kikiáltása; államfője Mustafa Kemal.

1923. október 30.   İsmet pasát (később İnönü) Törökország miniszterelnökévé választják.

1923. december 18.   A diplomáciai kapcsolatok felvétele a Magyar Királyság és a Török Köztársaság között.

1924. március 3.   A kalifátus eltörlése Törökországban; az Oszmán-ház száműzése, a vallási iskolák bezárása.

1924. április 8.   A vallási bíróságok bezárása.

1924. április 20.   A Török Köztársaság alkotmányának elfogadása.

1924. november 17.   Az első ellenzéki politikai szervezet, a Haladó Köztársasági Párt meg­alakulása.

1925. szeptember 2.–november 30.   A dervisrendek feloszlatásának és kolostoraik bezárá­sának elrendelése Törökországban.

1925. november 25.   Törvény a betiltott fez helyett a kalapviselésről.

1925. december 17.   Törökország tíz éves kölcsönös megnemtámadási és benemavatkozási szerződést köt a Szovjetunióval.

1926. február 17.   A svájci polgárjogi törvénykönyv átvétele a török polgárjog kialakí­tá­sához; a nők egyenjogúsítása.

1926. március 1.   Új büntető törvénykönyv lép életbe Törökországban.

1926. június 5.   A moszuli viszály rendezése, Törökország délkeleti határainak véglegesíté­se.

1926. június 14.   İzmirben Mustafa Kemal meggyilkolására irányuló összeesküvést leplez­nek le.

1926. augusztus 2–26.   Az Ankarában lefolytatott perben az államfő elleni összeeskü­vés mi­att halálra ítélnek és kivégeznek négy egykori ifjútörök politikust.

1926. október 3.   Még életében felavatják Mustafa Kemal első szobrát, İstanbulban.

1927. június 30.   Mustafa Kemal nyugdíjaztatja magát a hadseregből.

1927. október 15–16.   A Köztársasági Néppárt kongresszusán Mustafa Kemal másfél napos beszédben összegzi a függetlenségi háború jelentőségét és saját, abban betöltött szere­pét.

1927. október 28.   Az első köztársaság kori népszámlálás; az ország lélekszáma 13,65 mil­lió.

1927. november 1.   Mustafa Kemalt ismét köztársasági elnöknek választják.

1928. április 1.   Az állam és a vallás szétválasztása; az iszlám megszűnik államvallásnak lenni.

1928. november 1.   Törvényt fogadnak el a latin betűs írás törökországi bevezetésére.

1930. június 11.   A török Központi Bank létrehozatala.

1930. augusztus 12.   Az ellenzéki Szabad Köztársasági Párt megalakulása.

1930. október 27.   Mustafa Kemal meghívására Ankarába utazik Venizelosz görög minisz­terelnök­, 30-án barátsági szerződést írnak alá a két ország között.

1930. október 28.   Bethlen István magyar miniszterelnök Törökországba látogat.

1930. november 17.   İzmiri zavargásokat követően feloszlik a Szabad Köztársasági Párt.

1931. március 26.   Törökországban bevezetik az európai súly- és mértékrendszert.

1931. április 12.   Mustafa Kemal létrehozza a Török Történettudo­mányi Társaságot.

1931. május 4.   Mustafa Kemalt harmadszor is a Török Köztársaság elnökévé választják.

1931. május 10–18.   A Köztársasági Néppárt kongresszusán kimondják a gazdaságirányítás elve­ként az etatizmust.

1931. október 11.   A török miniszterelnök, İsmet pasa és a külügyminiszter, Tevfik Rüştü Magyarországra látogat.

1932. február 19.   Hozzákezdenek a török „népházak” hálózatának kiépítéséhez.

1932. július 12.   Mustafa Kemal létrehozza a Török Nyelvtudo­má­nyi Társaságot.

1932. július 18.   A Török Köztársaságot a Népszövetség tagja lesz.

1933. május 31.   Az új İstanbuli Egyetem megalakítása.

1933. október 20–21.   A magyar miniszterelnök, Gömbös Gyula és a külügyminiszter, Ká­nya Kál­mán Törökországba látogat.

1934. január 9.   Törökországban elkezdődik az első iparfejlesztési ötéves terv.

1934. február 9.   Athénban aláírják a Balkán-paktumot (tagjai: Törökország, Görögország, Románia, Jugoszlávia).

1934. június 14–július 6. A perzsa sah, Rezá Pahlaví hivatalos látogatása Törökországban.

1934. június 21.   A veze­téknévtörvény meghozatala.

1934. november 24.   Mustafa Kemal a parlamenttől az Atatürk („a törökök atyja”) nevet kap­ja.

1934. december 5.   A nők választhatóságának jogi elismerése Törökországban.

1935. március 1.   A Nagy Török Nemzetgyűlés Atatürköt negyedszer is államfővé választ­ja.

1935. május 27.   Törökországban a pihenőnapot vasárnapra teszik át.

1936. július 20.   Montreux-i egyezmény; a törökök felfegyverezhetik a szorosokat.

1937. január 27.   Egyezmény Hatay autonómiájáról Törökország, Franciaország és Szíria között.

1937. március–április   Kurd felkelés Tunceli tartományban, melyet a kormányerők lever­nek.

1937. július 8.   Teheráni szerződés Törökország, Irak, Irán és Afganisztán között az orszá­gaikat veszélyeztető csoportosulások elleni harcra.

1937. november 15.   A kurd felkelés vezetőinek kivégzése, a kurd iskolák bezárása, a nyelv­használat korlátozása.

1938. eleje   Újabb kurd felkelés Tunceli tartományban.

1938. március 30.   Az első hivatalos jelentés kiadása Atatürk egészségi állapotáról.

1938. július 5.   A törökök ellenőrzés alá vonják Hatayt, ahol külön állam alakul.

1938. július 29.   Celal Bayar kormányfő hadműveleti területté nyilvánítja Tunceli tarto­mányt, ahova jelentős katonai erőt irányítanak, mely leveri a lázongást (a térségben 1948-ig van rendkívüli állapot).

1938. szeptember 5.   Atatürk végrendeletet készít İstanbulban.

1938. november 10.   Kétszeri kómába esés után Atatürk meghal a Dolmabahçe palotában.

1938. november 11.   İsmet İnönüt valasztják meg köztársasági elnöknek.

1938. november 21.   Atatürk gyászszertartása Ankarában; hamvait 1953. november 10-én a számára épült mauzóleumban helyezik el.

1938. december 26.   A Köztársasági Néppárt kongresszusa Atatürköt az „örök vezető”, İnö­nüt a „nemzeti vezető” címmel ruházza fel.

1939. június 29.   A Franciaországgal való megállapodás alapján Hatay tartomány Törökor­szág részévé válik.

1939. október 19.   Ankarában török–angol–francia egyezményt írnak alá „egy európai hata­lom” agressziójának a kivédésére.

1940. június   Törökország az aktív semlegesség politikáját választja, s nem tesz eleget Ang­lia és a már német megszállás alatti Franciaország iránti kötelezettség-vállalá­sának.

1941. június 18.   Törökország barátsági és megnemtámadási szerződést köt Németországgal.

1943. január 30.–február 1.   Churchill brit kormányfő és İnönü köztársasági elnök tárgyalá­sa Adanában; az angol fél sürgeti a török hadba lépést.

1943. december 4–6.   İnönü elnök tárgyalásai Kairóban Roosevelt amerikai elnökkel és Churchill brit miniszterelnökkel.

1944. március 19.   Kállay Miklós magyar miniszterelnök a német megszálláskor a Török Köztársaság budapesti nagykövetségén kap politikai menedékjogot.

1944. április   A szövetségesek nyomására Törökország leállítja krómszállítását Németor­szágnak.

1944. május 24.   Churchill csalódottságának ad hangot Törökország hadba lépésének elma­ra­dása miatt.

1944. június 14.   Törökország megtiltja, hogy német hadihajók áthaladjanak a szorosokon s be­jus­sanak a Fekete-tengerre.

1944. október 19.   Magyar rendőrök és SS-katonák a nagykövet tiltakozása ellenére elhur­colják Kállay Miklós miniszterelnököt a budapesti török nagykövetségről.

1945. február 23.   Törökország, hogy meghívást kapjon az ENSZ alakuló ülésére, március 1-i hatállyal hadat üzen Németországnak és Japánnak, belép a II. világháborúba, ám katonai akcióban nem vesz részt.

Az oszmán szultánok

1299 k. – 1324           Oszmán

1324 – 1362              Orhán

1362 – 1389              I. Murád

1389 – 1402              I. Bajezid

1402 – 1413              Interregnum időszaka

1413 – 1421              I. Mehmed

1421 – 1451              II. Murád

1451 – 1481              II. Mehmed

1481 – 1512              II. Bajezid

1512 – 1520              I. Szelim

1520 – 1566              I. Szülejmán

1566 – 1574              II. Szelim

1574 – 1595              III. Murád

1596 – 1603              III. Mehmed

1603 – 1617              I. Ahmed

1617 – 1618              I. Musztafa

1618 – 1622              II. Oszmán

1622 – 1623              I. Musztafa (másodszor)

1623 – 1640              IV. Murád

1640 – 1648              Ibrahim

1648 – 1687              IV. Mehmed

1687 – 1691              II. Szülejmán

1691 – 1695              II. Ahmed

1695 – 1703              II. Musztafa

1703 – 1730              III. Ahmed

1730 – 1754              I. Mahmud

1754 – 1757              III. Oszmán

1774 – 1789              I. Abdülhamid

1789 – 1807              III. Szelim

1757 – 1774              III. Musztafa

1807 – 1808              IV. Musztafa

1808 – 1839              II. Mahmud

1839 – 1861              Abdülmedzsid

1861 – 1876              Abdülaziz

1876 – 1876              V. Murád

1876 – 1909              II. Abdülhamid

1909 – 1918              V. Mehmed (Resád)

1918 – 1922              VI. Mehmed (Váhideddin)

India a mongol hódítástól a gyarmatosítás koráig

III. Királyságok a VI. századtól a XII. századi Ghúrida hódításig

1. Vardhanák, Csálukják, Pallavák (VI–VII. század)

kb. 535–585   I. Pulakésin Csálukja uralkodó megalapítja a dinasztia későbbi székhelyét Bádámiban, és lóáldozattal (asvamédha) hirdeti ki függetlenségét a Kadambáktól.

VI. század vége   A bráhmana Haricsandra megalapítja az első Gurdzsara királyságot Rádzsputánában, egyéb Gurdzsara családok pedig kisebb fejedelemségeket hoznak létre tőle keletre és délre (Láta).

VI. század vége   A Pallava dinasztia nagyhatalommá válik a mai Tamil Nadu területén (Tondaimandalam, székhelyük Kánycsípuram).

kb. 575–600   Szimhavisnu Pallava király, legyőzi a Kalabhrákat, északon a Krisná folyó torkolatáig, délen a Kávéri folyóig terjeszkedik.

kb. 600–630   I. Mahéndra Varman Pallava király uralkodása; a legenda szerint dzsaina volt, de Appar tamil szent Siva-hitre térítette. Pártolja a művészeteket (barlangtemplomok), maga is írt színdarabot.

VI–VII. század   Folytonos harcok a Csálukják és a Pallavák között.

kb. 580–606   Prabhákara Vardhana, a Vardhana dinasztia uralkodója. Lánya Rádzsjasrí Grahavarman Maukhari király felesége lesz; fia Rádzsja Vardhana expedíciót vezet a hunok ellen, de apja halála miatt visszatér, és lemond a trónról öccse, Harsa Vardhana javára; Málvá királya megtámadja Grahavarmant, aki csatában elesik, Rádzsja Vardhana büntetőexpedíciót vezet ellene, de Sasánka, Gauda királya, aki korábban a málvái sereget segítette de most szövetséget ígért, csellel megöleti; Harsa Sasánka ellen indul, szövetségese lesz Bhászkaravarman, Kámarúpa (a mai Asszám) uralkodója. (vö. Bána: Harsacsarita)

606–647   Harsa Vardhana uralkodása; átteszi székhelyét Kanaudzsba (nővére jogán, aki a Maukhari király özvegye volt); először keleten hódít (Prajága, Ajódhjá, Srávaszti, Magadha), majd nyugaton vezet hadjáratokat a Maitrakák ellen Szaurástrában, akik később házasság révén Harsa szövetségesei lettek; északon Kasmírba vezetett inkább rabló- mint hódító hadjáratot.

610–642   II. Pulakésin Csálukja király uralkodása.

621 után   Sasánka, Gauda királyának halála után Harsa és Bhászkaravarman, Kámarúpa királya meghódítja annak területeit.

kb. 627–663   Durlabha Vardhana, a Kárkóta-dinasztia alapítója uralkodik Kasmírban; királyságát meglátogatja Xuanzang, leírása alapján Durlabha Vardhana hatalma Pandzsáb nyugati és észak-nyugati részeire is kiterjedt.

631 körül   II. Pulakésin Csálukja király, miután annektálta a Krisná-Gódávarí deltavidékét, öccsét, Visnuvardhanát teszi meg kormányzónak Véngí felett (ő lesz a későbbi „keleti Csálukja” dinasztia őse). A nagy szanszkrit költő, Bháravi, a hagyomány szerint Visnuvardhana udvarában élt.

630   Harsa dél-indiai hadjárata során vereséget szenved II. Pulakésin Csálukja uralkodótól (forrás: Ravikírti aihóléi felirata 636-ból)

630–643   Xuanzang kínai utazó Harsa birodalmában.

kb. 630–668   I. Naraszimha Varman Pallava király; uralkodása alatt készültek a mahábalipurami templomok; Xuanzang kínai utazó buddhista kolostorokról számol be a birodalmában.

642   II. Pulakésin Csálukja király elesik a Pallava I. Naraszimha Varman elleni harcban, Bádámi védelménél.

kb. 644–653   IV. Dharaszéna Maitraka uralkodó már csakravartinnak hívja magát, és elképzelhető, hogy ezért ellenséges viszonyba került Harsa Vardhanával.

647 után   Harsa Vardhana halálával birodalma széthull.

VII. század második fele   Csáhamána (rádzsput) királyok uralkodnak a mai Rádzsasztán egy részén, Sákambharí (mai Szambhar) székhellyel.

kb. 662–684   III. Síláditja Maitraka király (csakravartin) rövid időre meghódítja a Gurdzsara királyságot, de a Gurdzsarák Csálukja segítséggel visszahódítják területüket.

655–681   I. Vikramáditja Csálukja király helyreállítja a dinasztia hatalmát, és kifosztja Kánycsípuramot, a Pallava dinasztia székhelyét.

kb. 679–691   Dévéndra Varman Keleti Ganga király uralkodása; felirataiban egész Kalinga urának mondja magát; a Keleti Gangák székhelye Kalinganagara.

695 körül   Vinajáditja Csálukja király csatát vív „az északi vidék urával”, aki valószínűleg nem más, mint Jasóvarman, Kanaudzs királya.

kb. 695–722 (680–720?)   II. Naraszimha Varman Pallava király; uralkodása alatt épült a „parti templom” Mahábalipuramban és a Kailászanátha templom Kánycsípuramban.

VIII. század   A Kalacsuri (rádzsput) dinasztia felemelkedése Csédi területén (a mai Baghelkhand, Madhja Pradés), székhelyük Tripuri.

VIII. század   Srívidzsaja felemelkedése: tengeri hatalom Szumátrától Malájziáig, Thaiföldig, Kambodzsáig és Vietnámig; indianizált kultúra és virágzó buddhizmus jellemzik.

VIII. századtól   Az indiai műveltség elterjed Jáva szigetén; a legkorábbi hindu templomok a mahábalipurami Pallava templomokkal mutatnak rokonságot; 780-tól számos templom épül Dzsogdzsakarta körül, részben Pallava és Csálukja mintára; a borobuduri lépcsős sztúpa előképei talán (mára elpusztult) bengáli sztúpák voltak.

kb. 700–740   Jasóvarman Kanaudzs uralkodója; udvarában jelentős költők működnek (Vákpatirádzsa,Bhavabhúti); csatában megöli a Gauda királyt; 731-ben követeket küld a kínai császárhoz; Lalitáditja kasmíri király hódító hadjárata során legyőzi.

713   Csandrápída kasmíri király követeket küld a kínai császárhoz, hogy segítséget kérjen a betörő arabok ellen; bár a kínai segítség elmarad, Csandrápída visszaveri az arabokat Kasmír határaitól.

kb. 724–760   Lalitáditja Muktápída uralkodik Kasmírban; 736-ban követeket küld a kínai császárhoz , hogy segítséget kérjen az arabok és a tibetiek ellen; hosszas harcban legyőzi Jasóvarmant és meghódítja Kanaudzsot; Kalhana leírása szerint hadjárata során eljut Gaudába, a Dekkánra, Avantiba és a Kasmírtól északnyugatra fekvő területekre; nevéhez fűződik a napistennek, Szúrjának szentelt híres templom építése Mártandában.

725–735   Az arabok betöréseik során eljutnak Rádzsputánába, Szaurástrába, majd egészen Uddzsainig, és kifosztják Valabhít is.

2. Rástrakúták, Pratíhárák, Pálák (VIII–X. század)

VIII. század második negyede   I. Nágabhata Gurdzsara uralkodó sikeresen harcol a betörő arabokkal (gwaliori felirat).

VIII. század első fele   Srípurusa Muttarasza uralkodása alatt virágzik a Nyugati Ganga királyság (központjuk Gangavádi).

kb. 733–758   Dantidurga Rástrakúta király uralkodása; kezdetben a Csálukja birodalom északi részén, a Gódávarí felső folyásánál „tartományfő” (szanszkritul rástrakúta); II. Vikramáditja Csálukja uralkodó halála után (747) kiterjeszti hatalmát a mai Madhja Pradés nagy részére, Gudzsarát déli részére és Észak-Mahárástrára; felveszi a prithiví-vallabha címet, ami az arab íróknál Balharaként szerepel; végül is összecsap a Csálukjákkal; legyőzi a Gurdzsara uralkodót és megteszi ajtónállójának (szanszkritul pratíhára, ez lesz később a Gurdzsara dinasztia neve), majd elfoglalja Látát is.

740 körül   II. Vikramáditja Csálukja uralkodó elfoglalja Kánycsípuramot és magával visz néhány szobrászt és építészt, akik 746-747-ben felépítenek neki két híres templomot, melyek aztán később hatottak a Rástrakúták művészetére (a Kailásza templom Ellórában a Pallava stílus határozott nyomait mutatja).

750 körül   Gópála megalapítja a bengáli Pála dinasztiát.

VIII. század második fele   Indiai királyok követeket küldenek Bagdadba (753, 771, 773, 778), a követségben tudósok is utaznak és matematikai, asztronómiai műveket visznek magukkal.

kb. 755–772   I. Vidzsajáditja Keleti Csálukja király uralkodása; Góvinda Rástrakúta herceg megtámadja.

kb. 756–773   I. Krisna Rástrakúta király uralkodása; legyőzi a Csálukjákat, elfoglalja Bádámit és a Csálukja területeket; meghódítja a Kónkán partvidéket, meghódoltatja a nyugati Ganga dinasztiát (a mai Mysore környéke); fiai megtámadják a Keleti Csálukjákat. Uralkodása alatt faragták ki az ellórai Kailásza templomot.

768   I. Krisna Rástrakúta uralkodó elfoglalja Gangavádit, a Nyugati Gangák székhelyét.

768–772   Hisám ibn Amr at-Taglibí Szindh arab kormányzója; elfoglalja Multánt (ma Közép-Kelet-Pakisztán), betör Kasmírba.

VIII. század harmadik harmadától   Állandósul a küzdelem a Gurdzsara-Pratíhárák, a Pálák és a Rástrakúták között Kanaudzs birtoklásáért.

kb. 770–810 (821?)   Dharmapála Pála király uralkodása; a Gurdzsara-Pratíhára Vatszarádzsa és a Rástrakúta Dhruva is legyőzik; Dhruva halála után elfoglalja Kanaudzsot és élére vazallus királyt tesz; II. Nágabhata Gurdzsara-Pratíhára király visszafoglalja Kanaudzsot, de amikor III. Góvinda király valamivel 810 előtt legyőzi őt, Dharmapála ismét elfoglalja Kanaudzsot.

kb. 772–803   Dzsajápída kasmíri király uralkodása; Kalhana elbeszélése szerint hódító hadjáratra indul, de távollétében sógora, Dzsaddzsa elfoglalja a trónt; Dzsajápída bengáli segítséggel legyőzi Kanaudzs királyát, majd visszaszerzi Kasmírt a trónbitorlótól; Nepált is megtámadja, kevés sikerrel; minisztere, Dámódaragupta a Kuttanímata („A kerítőnő tanítása”) című szatirikus költemény szerzője.

kb. 772–808   IV. Visnuvardhana Keleti Csálukja király uralkodása; lányát, Sílabhattárikát I. Krisna Rástrakúta király fia, Dhruva veszi feleségül.

kb. 773–780 II. Góvinda Rástrakúta király uralkodása; öccse, Dhruva fellázad ellene és megszerzi a trónt.

kb. 780–793   Dhruva Rástrakúta király uralkodása; legyőzi délen a nyugati Gangákat és a Pallavákat, majd északra indul, és legyőzi a Gurdzsara-Pratíhára Vatszarádzsát és a Gauda-beli Dharmapálát.

780 után   II. Sivaráma Nyugati Ganga király Góvindát támogatta Dhruvával szembeni Rástrakúta trónviszályában, ezért Dhruva trónra lépve elfoglalja Gangavádit és börtönbe veti Sivarámát. Dhruva halála után II. Sivaráma megint a vesztes fél mellé áll a Rástrakúta trónviszályban, megint bebörtönzik, de később III. Góvinda kiengedi és a Ganga trónra ülteti (812-ig uralkodik); II. Sivaráma nagyon művelt uralkodó volt, kannada nyelven írt művei jelentősek.

kb. 788–820   Sankara, a védánta ortodox vallásfilozófiai irányzat egyik legjelentősebb képviselője.

VIII. század vége   Vatszarádzsa Gurdzsara-Pratíhára király uralkodása; királysága területén (Dzsáválipura, mai Jalor/Dzsálór) írja meg 778-ban Uddjótana Szúri dzsaina szerzetes a Kuvalajamálá című prákrit nyelvű regényt;  székhelye Uddzsain, hatalma kiterjed Málvára és Rádzsputána keleti és középső részére; észak felé terjeszkedik, csatában legyőzi a Gauda királyt (= Dharmapála?); Dhruva Rástrakúta király legyőzi.

kb. 794–814   III. Góvinda Rástrakúta király uralkodása; meghódoltatja a Pála uralkodót, délen a Nyugati Gangákat, Pándjákat és Csérákat, elfoglalja Kánycsípuramot (804 körül).

IX. század   A Csáhamána (rádzsput) fejedelmek valószínűleg a Pratíhárák vazallusai.

IX. század eleje   II. Nágabhata Gurdzsara-Pratíhára király visszafoglalja Kanaudzsot a Páláktól.

IX. század eleje   A Csólák (a Pallavák adófizetői) az állandó Pallava-Rástrakúta háborúskodás idején önállósodnak; eleinte védelmezik a Pallava hatalmat délen a Pándjákkal szemben.

kb. 808–847   II. Vidzsajáditja Keleti Csálukja király uralkodása; III. Góvinda Rástrakúta király a bátyját támogatja a trónöröklésben, de Vidzsajáditja legyőzi riválisát, és Rástrakúta területre is behatol.

810 előtt   III. Góvinda Rástrakúta király legyőzi II. Nágabhata Gurdzsara-Pratíhára királyt; Dharmapála Pála uralkodó ezt kihasználva újra elfoglalja Kanaudzsot; III. Góvinda a meghódított Málvá tartomány élére Upéndra Krisnarádzsát helyezi, aki a Paramára dinasztia első ismert tagja; utódai szintén a Rástrakúta királyok vazallusai.

kb. 810–850 (821–860?)   Dévapála Pála király uralkodása; legyőzi a Gurdzsara-Pratíhára Bhódzsát; uralkodása alatt a Pála befolyás kiterjed Kámarúpára (mai Asszám) és Utkalára (a mai Orisszá területén).

kb. 814–878   I. Amóghavarsa Rástrakúta király uralkodása; felépíti új székhelynek Mánjakhéta városát (mai Málkhéd), a Gódávarí és a Krisná folyó között: szándékai szerint ez lesz az új árjávarta („az árják országa”), a Dekkán Dóábja, és így Mánjakhéta az új Hasztinapura, illetve új Kanaudzs.

817–853   I. Rádzsamalla Nyugati Ganga király uralkodása; sikeresen ellenáll a Rástrakúta I. Amóghavarsa annektáló törekvéseinek.

830 körül   I. Amóghavarsa Rástrakúta király legyőzi a Keleti Csálukja uralkodót, II. Vidzsajáditját; Véngí kb. 12 évig Rástrakúta kézen, Pánduranga, II. (és később III.) Vidzsajáditja hadvezére valamivel 845 előtt foglalja vissza.

kb. 836–885   Bhódzsa Gurdzsara-Pratíhára király uralkodása; helyreállítja a dinasztia hatalmát; vereséget szenved Dévapálától, majd 845 után Rástrakúta területeket próbál meghódítani, nem sok sikerrel; Kókkalla Kalacsuri király szintén legyőzi; uralma Szaurástrától Magadháig terjed; háborúzik II. Krisna Rástrakúta királlyal.

kb. 844–866   III. Nandivarman Pallava király uralkodása alatt Pallava katonák segítik a dél-indiai kereskedőket Sziámban (Takaupa).

kb. 844–892   III. Vidzsajáditja Keleti Csálukja király uralkodása; I. Amóghavarsa Rástrakúta királyt elismeri uralkodójának; meghódoltatja a kalingai Keleti Gangákat; bráhmana hadvezére, Pánduranga számos győztes csatát vív, és legyőzi a Kalacsuri Sankaragana és a Rástrakúta II. Krisna együttes támadását.

kb. 850–885   I. Kókalla Kalacsuri király uralkodása; valószínűleg a Rástrakúták vazallusa, lányát II. Krisna Rástrakúta királyhoz adja feleségül.

851   Szulaimán arab nyelvű beszámolója Indiáról.

853–870   I. Nítimárga Nyugati Ganga király uralkodása; fia feleségül kapja I. Amóghavarsa Rástrakúta uralkodó lányát.

855/6–883   Avantivarman kasmíri király uralkodása (Utpala-dinasztia); a Vitasztá (Dzshélam) folyó szabályozásával művelhető területeket nyer; udvarában kiváló költők és tudósok tevékenykedtek (Ratnákara, Sivaszvámin, Ánandavardhana).

860 után   A Rástrakúták legyőzik a Pála uralkodókat; a Gurdzsara-Pratíhárák ezt kihasználva kelet felé terjeszkednek.

860 után   Dridhapála Jádava király és utódai a Rástrakúták vazallusai, hatalmuk Széunadésára terjed ki (a mai Mahárástra területén, Aurangábád környékén; a Jádavákat Széunáknak is nevezték).

870–907   II. Rádzsamalla Nyugati Ganga király uralkodása; háborúk a keleti Csálukjákkal, segíti a Pallavákat a Pándjákkal szemben.

876 után   Bhódzsa Gurdzsara-Pratíhára király legyőzi Nárájanapála Pála királyt és elfoglalja nyugati területeit.

kb. 880–914   II. Krisna Rástrakúta király uralkodása; sikertelenül támadja meg a Kalacsuri Sankaraganával szövetségben III. Vidzsajáditja Keleti Csálukja királyt, majd annak halála után Keleti Csálukja területeket foglal el, ám III. Vidzsajáditja utóda, Bhíma kiszorítja.

883–902   Sankaravarman kasmíri király uralkodása; elfoglalja Dárvábhiszárát (a Dzshélam és a Csénáb közti terület) és más területeket is Pandzsábban; a hadjáratok kiürítik a kincstárat, ezért magas adókat vezet be; fellép a fennálló rendre veszélyesnek ítélt vallási mozgalmak ellen (forrás: Bhatta Dzsajanta Ágama-dambara című drámája).

kb. 890–910   Sankaragana Kalacsuri király uralkodása; II. Krisna Rástrakúta királlyal sikertelen hadjáratot indít a Keleti Csálukják ellen; lányait II. Krisna fiához adja feleségül, egyiküktől a későbbi III. Indra, másikuktól a későbbi III. Amóghavarsa születik.

kb. 892–921   I. Bhíma Keleti Csálukja király uralkodása; II. Krisna rövid időre elfoglalja Véngít.

kb. 893–908 (885–910?)   Mahéndrapála Gurdzsara-Pratíhára király uralkodása; keleten Pála területeket (Magadhát, rövid ideig Észak-Bengált) foglal el.

897   Áditja Csóla király legyőzi a Pallava uralkodót; ő és fia Paratanka (907–955) megszilárdítják hatalmukat délen, de északon a Rástrakúták megverik őket, így visszaszorulnak a Kávéri völgyébe.

902–939   Két rivalizáló katonai szervezet, a tantrinok és az ékángák támogatását élvező, rövid életű királyok kaotikus, intrikákkal teli uralkodásának az időszaka Kasmírban.

907–935   II. Nítimárga Nyugati Ganga király uralkodása; megszilárdítja hatalmát Gangavádi felett (a mai Mysore környéke).

908 előtt   Nárájanapála Pála király visszaállítja a Pála fennhatóságot Bengálban és Bihárban.

kb. 910–990 A Pála hatalom hanyatlik, elvesztik Bengált, csak Bihárban uralkodnak.

kb. 912–942   Mahípála (Vinájakapála) Gurdzsara-Pratíhára király uralkodása; hatalma Szaurástrától Benáreszig terjed, magában foglalja Málvát, amelyet a Rástrakúták vazallusaitól, a Paramáráktól hódít el; a Rástrakúták (III. Indra) többször betörnek országába. Udvarában alkotott a kiváló drámaíró, Rádzsasékhara.

914–922   III. Indra Rástrakúta király uralkodása; kirabolja Kanaudzsot.

915–916   Al Masúdí utazása Indiában; beszámol a kanaudzsi Paratíhára király gazdagságáról és háborúskodásáról a Rástrakútákkal és a multáni muzulmánokkal.

kb. 915–945   I. Juvarádzsa Kalacsuri király uralkodása; a bilhari felirat szerint számos hadjáratot vezetett; lányát a Rástrakúta III. Amóghavarsához adta, az ő fiúk a későbbi III. Krisna, aki anyai nagyapja ellen fordul.

921   IV. Vidzsajáditja Keleti Csálukja király Kalingában hadakozik, majd hat hónapi uralkodás után hirtelen meghal; Véngí trónjáért megindul a vetélkedés fia és fivére között, utóbbit a Rástrakúták támogatják; a X. század hátralévő évein végighúzódik a trónviszály, számos szereplővel és aktív Rástrakúta beavatkozással.

kb. 936–939   III. Amóghavarsa Rástrakúta király uralkodása; Sankaragana Kalacsuri király és II. Indra Rástrakúta király unokája, I. Juvarádzsa Kalacsuri király lányát veszi el, hosszú ideig visszavonultan él apósánál Tripuriban (mai Tewar), fia, a későbbi III. Krisna veszi rá, hogy foglalja el a trónt.

937–960   II. Bútuga Nyugati Ganga király uralkodása; szövetséget köt a Rástrakúta III. Krisnával, aki segítségével legyőzi a Csólákat (949); jártas volt a dzsainafilozófiában.

kb. 938   Krisna, III. Amóghavarsa Rástrakúta király fia megtámadja nagyapját, Juvarádzsa Kalacsuri királyt, és ezzel véget vet a Kalacsuri-Rástrakúta szövetségnek; Juvarádzsa végül visszaszorítja unokáját, győzelmét Rádzsasékhara Viddhasálabhandzsiká című drámájában örökíti meg.

kb. 939–967/8   III. Krisna Rástrakúta király uralkodása; déli hadjáratában legyőzi a Csólákat (949), megpróbálta központilag irányítani a meghódított területeket.

939–948   Jasaszkara kasmíri király uralkodása; az Utpala-dinasztia kihalásával a bráhmanák tanácskozásán válsztották királlyá; helyreállította a közigazgatás működését.

3. Hindú dinasztiák a X–XII. században; muzulmán hódítások

942–960   Gyorsan követik egymást a Gurdzsara-Pratíhára uralkodók; egyre több terület szakad el a birodalmuktól; Kanaudzs és környéke a kezükön marad.

kb. 941–997/8   Múlarádzsa király, a gudzsaráti Csaulukja dinasztia alapítójának uralkodása; a dinasztia székhelye Anahilapátaka (a mai Pátan); háborúzik a Csáhamánákkal (Vigraharádzsa) és a Paramárákkal; halálakor a királyság az Abu-hegytől Látáig, délen a Narmadá folyóig, keleten a Szabarmatí folyóig terjedt, nyugati határa valahol Szaurástrában volt.

kb. 945–970   Laksmanarádzsa Kalacsuri király uralkodása; feliratai Bengáltól Kasmíron át Gudzsarátig több hódításáról számolnak be, de valószínűleg sok bennül a túlzás; lányát a Csálukja Vikramáditjához adta feleségül, ebből a házasságból született Taila, a Nyugati Csálukja dinasztia megalapítója, aki majd véget vet a Rástrakúták uralmának a Dekkánon.

946 után   II. Vairiszimha Paramára uralkodó visszafoglalja Málvát a Gurdzsara-Pratíháráktól (valószínűleg Rástrakúta segítséggel).

958–1003   Kasmírban Diddá királyné uralkodik, kezdetben fia és unokái nevében (egymás után meggyilkoltatva őket) régensként, majd 981-től maga ült a trónra.

960–974   III. Máraszimha Nyugati Ganga király uralkodása; együttműködik a Rástrakúta III. Krisnával annak gudzsaráti és Málvái hadjárataiban (utóbbi területen a Paramárák uralkodnak); sikertelenül lép fel Tailával, a Nyugati (kaljání-beli) Csálukja dinasztia megalapítójával szemben.

972   A Paramára II. Szíjaka elfoglalja és kifosztja Mánjakhétát, Khóttiga Rástrakúta király elesik; a Paramára királyság déli határa a Tápti folyó lesz.

973   II. Karkka Rástrakúta királyt Taila megfosztja birodalma nagy részétől. Taila III. Krisna alatt az északi Rástrakúta területek kormányzója volt (a mai Bidzsapur környékén), egyre növekvő hatalommal; ő a Nyugati (kaljání-beli) Csálukja dinasztia megalapítója, 975-től uralma kiterjed az egész Dekkánra.

973–997   Taila Nyugati Csálukja király uralkodása, székhelye Mánjakhéta; Láta birtoklásáért háborúzik a Paramára Mundzsával, a Jádavák támogatásával; sikeresen visszaveri a Csólák támadását.

974–985   IV. Rádzsamalla Nyugati Ganga király uralkodása; nagyhatalmú minisztere (már elődjének, III. Máraszimhának is) Csámunda Rája, a kiváló hadvezér, tudós, költő, a dzsainák patrónusa, aki 983 körül felállíttatja Gómatésvara hatalmas szobrát Sravanabélgólánál.

kb. 975–990   II. Juvarádzsa Kalacsuri király uralkodása; unokaöccse, Taila Nyugati Csálukja király rablóhadjáratot vezet ellene; Mundzsa Paramára király rövid időre elfoglalja székhelyét, Tripurit.

kb. 990–1015   II. Kókkala Kalacsuri király uralkodása; hadjáratokat vezet Gudzsarátba, Taila halála után valószínűleg a Nyugati Csálukják ellen is, keleten pedig Bengálba.

kb. 995   Mundzsa Paramára uralkodó hadjáratot vezet a Dekkánra, Taila Nyugati Csálukja király fogságába esik és kivégzik.

X. század végétől   II. Bhillama Jádava uralkodó és utódai a Nyugati Csálukják vazallusai.

X. század vége   II. Durlabharádzsa Csáhamána király uralkodása; uralma északon Szíkarig (Sikar), délen Puskarig (Pushkar), keleten Dzsaipurig (Jaipur) és nyugaton Dzsódhpurig (Jodhpur) terjed.

X. század vége   Uttama Csóla és fia I. Rádzsarádzsa kiterjesztik a Csóla területek határát.

985–1014   I. Rádzsarádzsa Csóla király uralkodása; legyőzi a Pándjákat és a Csérákat, meghódítja Srí Lankát, elfoglalja a Maldív szigeteket; a szövetséges Keleti Csálukjákat támogatva hadjáratot vezet a Nyugati Csálukják ellen; kifosztja Mánjakhétát; Tanjore-ban felépítteti a Rádzsarádzsésvara (ma Brihadísvara) templomot.

985–1024   Rakkasza Ganga Nyugati Ganga király uralkodása; elsimeri I. Rádzséndra Csóla királyt urának.

992 körül   A Csólák és a Nyugati Csálukják közötti háborúskodás kezdete.

kb. 997–1008   Szatjásraja Nyugati Csálukja király uralkodása; 1006-ban megtámadja a Keleti Csálukjákat, akik a Csólák szövetségesei.

kb. 998–1010   Szindhurádzsa Paramára király uralkodása; legyőziSzatjásraja Nyugati Csálukja királyt, és területeket foglal vissza; Láta birtoklásáért a Csaulukjákkal háborúskodik; Szindhurádzsáról Parimala Padmagupta írt csodás motívumokban gazdag eposzt Navaszáhaszánka-csarita címmel.

1001–1026   Mahmúd Ghazní meghódítja Pandzsábot, és számos zsákmányszerző hadjáratot vezet az észak-indiai királyságok ellen, Szómnáthtól Kanaudzsig.

1007   Rádzséndra Csóla herceg kegyetlen rablóhadjárata a Nyugati Csálukják ellen; Szatjásraja visszavonul a Keleti Csálukja területekről.

kb. 998–1010   Csámundarádzsa Csaulukja király uralkodása; Láta birtoklásáért háborúskodik a Paramárákkal.

kb. 998–1038 (977–1027?)   I. Mahípála Pála király uralkodása; visszafoglalja Észak-Bengált; vereséget szenved Rádzséndra Csóla hadseregétől (1021); számos épületet építtet és állítat helyre Szárnáthban, Bódhgajában és Nálandában; 1026 körül Benáresz is a királyságához tartozik.

XI. század   A Kákatíja I. Béta és utódai a Nyugati Csálukják vazallusai, hatalmuk a mai Varangal környéki területekre terjed.

kb. 1010–1055   Bhódzsa Paramára király uralkodása, a Paramára királyság fénykora; uralkodása elején szövetséget köt Rádzséndra Csólával és a Kalacsuri Gángéjadévával, majd megtámadja a Nyugati Csálukjákat, kevés sikerrel.

kb. 1010–1024   Durlabharádzsa Csaulukja király uralkodása; 1018 és 1024 között elfoglalja Látát; házasságáról egy Csáhamána hercegnővel dédunokájának udvari költője, Hémacsandra írt költeményt.

1014–1044   I. Rádzséndra Csóla király uralkodása; rablóhadjárat Srí Lankára, majd a Pándják és Csérák ellen; 1020 körül elfoglalja Véngi; flottát küld a Maldív szigetekre; diplomáciai kapcsolatokat köt Srívidzsajával (1005), Angkorral (1012), követeket küld Kínába (1015, 1033).

kb. 1015–1041   Gángéja Kalacsuri király uralkodása; a Paramára Bhódzsával és Rádzséndra Csólával szövetségben hadat visel a Nyugati Csálukják ellen, de II. Dzsajaszimha legyőzi.

1015–1042   II. Dzsajaszimha Nyugati Csálukja király uralkodása; a Paramára Bhodzsa és a Kalacsuri Gángeja elfoglalja a Kónkánt, de 1019 és 1024 között Dzsajaszimha visszahódítja; területeket hódít vissza a Csóláktól.

1018   Bhódzsa Paramára király Ánandapála Sáhí uralkodót segíti a Mahmúd Ghazníval szembeni harcokban, majd 1019-ben menedéket ad Ánandapála fiának.

1020   Bhódzsa Paramára király meghódítja Kónkánt, majd több-kevesebb sikerrel harcol a Csáhamánákkal.

1021/22   Maskinál összecsap a Csóla és a Nyugati Csálukja sereg, később mindkét fél magának tulajdonítja a győzelmet; a két birodalom határa a Tungabhadra folyó lesz.

1022–1023   I. Rádzséndra Csóla király hadvezére északi-keleti hadjárata során legyőzi Mahípála Pála uralkodót és vizet visz haza a Gangeszből; megalapítja új székhelyét, Gangaikondacsólapuramot.

kb. 1022–1047   A Hójszala Nripakáma területeket foglal el a Nyugati Csálukja és a Csóla királyságok között, a mai Mysore környékén (a Hójszala dinasztia ősei valószínűleg tigrisvadászok voltak).

kb. 1024–1066   I. Bhíma Csaulukja király uralkodása.

1026   I. Rádzséndra Csóla király expedíciót küld Szumátrára és Malajziába, meghódítja a Srívidzsaja birodalmat.

kb. 1027   I. Bhíma Csaulukja király elfoglalja Abut a Paramárák helyi ágától; Bhíma hadvezére, Vimala építtette az Abu-hegy híres dzsaina templomait (1032-ben készültek el).

1037 előtt   A Kalacsuri Gángéja lerohanja a Dóábot, elfoglalja Prajágot a Csandélláktól és Benáreszt I. Mahípála Pála királytól.

kb. 1038–1055   Najapála Pála király uralkodása; háborúskodik Karna Kalacsuri herceggel (1040 körül), Atísa Buddhista szerzetes közvetítésével hagynak fel a harcokkal és fosztogatásokkal.

kb. 1041–1075   Karna Kalacsuri király uralkodása; I. Bhíma Csaulukja királlyal szövetségben megtámadja Málvát (1055 körül); hódít Csandélla kiráyságban; Gaudába is betör, de III. Vigrahapála Pála király legyőzi; II. Szómésvara Nyugati Csálukja és Karna Csaulukja királlyal szövetségben ismét lerohanja Málvát (1073 körül).

1042–1068   I. Szómésvara Nyugati Csálukja király uralkodása; a korábban a Csólák által elüldözött Vidzsajáditját ülteti Véngí (Keleti Csálukja) trónjára, a letaszított király nagybátyjához, Rádzséndra Csóla királyhoz menekül.

1042 után   I Szómesvara Nyugati Csálukja király hadjáratok vezet Málvába a Paramárák ellen, kifosztja Uddzsaint és Dhárát, Bhódzsa Paramára király menekülni kénytelen.

1043   Több észak-indiai király (pl. a Paramára Bhódzsa) szövetsége hadjáratot vezet Pandzsábba, megostromolják Láhórt.

kb. 1044–1054   I. Rádzsádhirádzsa Csóla király uralkodása.

1045   Dhánjakatakánál I. Rádzsádhirádzsa Csóla király legyőzi a Nyugati Csálukja sereget, és visszaszerzi fennhatóságát a véngí (Keleti Csálukja) trón felett.

1047   Véngí ismét Nyugati Csálukja befolyás alá kerül, ezért Rádzsádhirádzsa Csóla király hadjáratot indít I. Szómésvara ellen.

kb. 1047–1098   Vinajáditja Hójszala király uralkodása; a Nyugati Csálukják vazallusa, számos hadjáratukban részt vesz, és gyarapítja a Hójszalák hatalmát.

1052 és 1054 között   Kóppamnál ismét megütközik a Csóla és a Nyugati Csálukja hadsereg; Rádzsádhirádzsa halálos sebet kap, de fivére Rádzséndra a sereg élére áll és megnyeri a csatát, majd még a csatatéren királlyá teszik. A vereség ellenére a Nyugati Csálukják megőrzik területeiket és katonai erejüket.

kb. 1055   Bhódzsa Paramára király gudzsaráti hadjárata során kifosztja a Csaulukják székhelyét, Anahilapátakát; I. Bhíma Csaulukja király szövetséget köt a Kalacsuri Karnával, és megtámadja a Paramárákat; Bhódzsa az ellenük folytatott harcok során hal meg.

kb. 1055–1070   III. Vigrahapála Pála király uralkodása; a Kalacsuri Karna ismét megtámadja Bengált, de végül békét kötnek, és Vigrahapála elveszi Karna lányát.

1062   Sikertelen Csóla hadjárat Véngí visszaszerzésére.

kb. 1062   Vinajáditja Hójszala király átteszi székhelyét Dváraszamudrába (mai Halebid), a tőle nyolc kilométerre fekvő Vélápura (mai Bélur) szintén Hójszala központ lesz.

kb. 1066–1092   Karna Csaulukja király uralkodása; meghódítja Látát , majd a Nyugati Csálukja II. Szómésvarával és a Kalacsuri Karnával szövetségben Málvát.

1067   Újabb Csóla győzelmek a Nyugati Csálukják felett, de a Csóla hadsereg nem kel át a Tungabadrán.

1068–1076   II. Szómésvara Nyugati Csálukja király uralkodása; meghódítja Málvát a Kalacsuri Karnával és a Csaulukja Karnával szövetségben.

1068   Vikramáditja és Dzsajaszimha, II. Szómésvara Nyugati Csálukja király fivérei átpártolnak Vírarádzséndra Csóla királyhoz. Vikramáditja a következő években Gangavádi környékén uralkodik.

1068–1069   Srívidzsaja követeket küld Kínába; a Csóla flotta ismét elfoglalja Malaja nagy részét.

1070   Vírarádzséndra Csóla király halála után Vikramáditja (a Nyugati Csálukja II. Szómésvara Csólákhoz pártolt fivére) Adhirádzséndrát támogatja Rádzséndrával (a későbbi Kulóttunga) szemben; a Csóla trón végül Rádzséndráé lesz, akivel II. Szómésvara szövetségre lép.

1070–1122   I. Kulóttunga (korábban Rádzséndra) Csóla király uralkodása; kiszorul Srí Lankáról; 1077-ben 72 kereskedőt küld Kínába követségbe; 1088: dél-indiai kereskedők Szumátrán; diplomáciai kapcsolatok megújítása Angkorral és Srívidzsajával, Burmával.

kb. 1075–1125   Jasahkarna Kalacsuri király uralkodása; a Gáhadavála Csandradéva elfoglalja tőle Prajágot és Benáreszt (1084 és 1090 között); a halála utáni évtizedekben a Kalacsuri királyság tovább hanyatlik.

XI. század utolsó negyede   Hémantaszéna megerősíti a Széna család hatalmát Rádhában (Bengál, Burdwan kerület).

1076   Vikramáditja, II. Szómésvara Nyugati Csálukja uralkodó fivére, és I. Kulóttunga Csóla király között kitör a háború, II. Szómésvara Kulóttungát támogatja, de Vikramáditja legyőzi mindkettőjüket és a Nyugati Csálukja trónra lép.

1076–1126   VI. Vikramáditja (Pérmádidéva Tribhuvanamalla) Nyugati Csálukja király uralkodása; trónra kerülését és uralkodásának első éveit Bilhana beszéli el Vikramánkadéva-csarita című eposzában; királyságában írta meg Vidnyánésvara kommentárját a Jádnyavalkja-smritihez, amely a középkori dharmasásztra legnagyobb hatású műve.

kb. 1077–1120   Hosszú trónviszály után (Szandhjákara Nandin Rámacsarita című eposza beszéli el) Rámapála kerül a Pála trónra; ellenőrzése alá vonja Kelet-Bengált és Kámarúpát; Orisszában a Keleti Gangákkal háborúzik; halála után a Pála királyság lehanyatlik.

1092/3–1142/3   Dzsajaszimha Sziddharádzsa Csaulukja király uralkodása, a királyság fénykora; meghódítja Szaurástrát, legyőzi a Csáhamánákat, meghódítja Málvát (kb. 1137), harcol a Csandéllákkal; udvarában számos költő és tudós alkotott, pl. a dzsainaHémacsandra; Dhárából magával vitte Paramára Bhódzsa híres könyvtárát; számos templomot építtetett, pl. a Rudramahálaja templomot Sziddhapurában.

kb. 1095–1158   Vidzsajaszéna (Széna dinasztia) uralkodása során meghódítja egész Bengált; udvari költője Umápatidhara, a déópárái felirat (Epigraphia Indica I, 305 skk. o.) szerzője.

XII. század első fele   A Csáhamána királyok kiterjesztik uralmukat Rádzsasztánban; harcolnak a muzulmán seregekkel és a Csaulukjákkal.

kb. 1108–1152   Visnuvardhana (Bittiga) Hójszala király uralkodása; elfoglalja a Csóláktól Gangavádit (kb. 1117); megpróbál elszakadni a Nyugati Csálukjáktól, de VI. Vikramáditja leveri; 1126 után a Kadambáktól foglal el területeket.

kb. 1118   VI. Vikramáditja hadvezére, Anantapála elfoglalja a Csóláktól Véngít.

kb. 1122–1135   Vikrama Csóla uralkodása; VI. Vikramáditja halála után (1126) visszafoglalja Véngít a Nyugati Csálukjáktól; Gangavádiban kevesebb sikerrel harcol a Hójszalákkal; bőkezű adományokat ad a csidambarami Natarádzsa (Siva, „a táncosok királya”) templomnak (1128); támogatja az orvostudományt tanuló diákokat.

1126–1138   III. Szómésvara Nyugati Csálukja király uralkodása; 1134 előtt átengedi Ándhrát II. Kulóttunga Csóla uralkodónak; Mánaszóllásza (Abhilasitártha-csintámani) címmel enciklopédikus gazdagságú művet ír.

1135–1150   II. Kulóttunga Csóla király uralkodása; nevéhez fűződik a csidambarami Siva Natarádzsa-templom átépítése; ugyanakkor eltávolíttatja a tillai-hegyi Visnu-templomot; uralma békés és virágzó.

1142/3–1171/2   Kumárapála Csaulukja király uralkodása; a dzsainák bőkezű patrónusa; tanítója és megtérítője Hémacsandra volt.

1150 körül   A Kákatíja II. Próla fogságba ejti III. Taila Nyugati Csálukja uralkodót, majd szabadon engedi; ettől fogva a Kákatíják önálló királyokként uralkodnak.

1150–1173   II. Rádzsarádzsa Csóla király uralkodása.

kb. 1151–1196   Rudradéva Kákatíja király uralkodása; Ándhra tenger menti területein hódít; a tudományok és művészetek patrónusa, neki tulajdonítják a Nítiszára című, államvezetésről írt művet; megalapítja Órungallu (mai Varangal) városát, melybe a meghódított területekről telepít lakókat; megtámadja a Jádavákat, de vereséget szenved és csatában elesik.

kb. 1153–1163   Vigraharádzsa Csáhamána király uralkodása;elfoglalja Delhit, északon egészen a Szivalik hegyig (Szaháranpur, a mai Uttar Pradesh területén) hódít; többször összecsap a muzulmán seregekkel; Harikéli-nátaka címen drámát ír, ez a mű és Szómadéva nevű udvari költőjének Lalita-vigraharádzsa-nátaka című drámája is feliratos formában maradt fenn.

kb. 1158–1179   Vallálaszéna Széna király uralkodása; Góvindapála legyőzésével véget vet a Pála dinasztia uralmának; jelentős társadalmi reformokat vezet be Bengálban; tudós műveket ír a dharmasásztra témájában (Dána-szágara) és az előjelekről (Adbhuta-szágara, ezt fia, Laksmanaszéna fejezte be); Csálukja hercegnőt vett feleségül.

1169-től   II. Rádzsarádzsa beavatkozik a Pándja trónutódlási harcokba az egyik trónkövetelő és az őt segítő I. Parákramabáhu ceyloni király ellen; a madurái trónra segíti Kulasékhara Pándját, a Csóla hadsereg Ceylonon nagy pusztítást visz végbe.

kb. 1173–1179   II. Rádzsádhirádzsa Csóla király; uralkodása végére Véngí függetlenedik.

kb. 1173–1220   II. Ballála Hójszala király uralkodása; harcol a Kalacsurikkal, a Nyugati Csálukjákkal és a Jádavákkal; egyik felesége Csóla hercegnő.

kb. 1175–1193   V. Bhillama uralkodása alatt a Jádava királyság önálló lesz; a Nyugati Csálukja területek nagy részét elfoglalja, északon betör Málvába és Látába.

1177 körül   Kulasékhara Pándja király a Csóláktól Parákramabáhu ceyloni uralkodóhoz pártol; II. Rádzsádhirádzsa elűzi Kulasékharát és Víra Pándját ülteti a trónra.

1178   Muizzuddín Ghúrí lerohanja Gudzsarátot, ahol a gyermek II. Múlarádzsa Csaulukja király uralkodik.

kb. 1179–1218   III. Kulóttunga Csóla király uralkodása; a Hójszalákkal konfliktusmentes a viszonya.

kb. 1179–1205   Laksmanaszéna uralkodása (Széna dinasztia); elhódítja Magadhát a Gáhadaváláktól; az irodalom és a tudományok kiemelkedő patrónusa: udvarában alkot Dzsajadéva, a Gíta-góvinda (magyarra ford. Weöres Sándor) szerzője, Dhójí (fő műve a Pavanadúta), Góvardhana (az Árjászaptasatí verseinek költője), és Halájudha (dharmasásztra-szerző).

1182 körül   Víra Pándja a ceyloni uralkodóhoz pártol, III. Kulóttunga Csóla király legyőzi, és Vikrama Pándját ülteti Madura trónjára.

1186   A Ghúridák elfoglalják Láhaurt, a Ghaznavidák (Mahmúd Ghazní utódai) székhelyét; Pandzsáb Muizuddín Muhammad Ghúrí kezére jut.

1190–1216   Dzsatávarman Kulasékhara Pándja király uralkodása.

1191–92   Tarainnál Muhammad Ghúrí előbb csatát veszít a III. Prithivírádzsa Csáhamána király által vezetett rádzsput szövetségtől, majd egy év múlva ugyanott megsemmisítő vereséget mér Prithivírádzsára. Ezzel megnyílt az út a muzulmán hadsereg előtt a Dóáb felé.

1191/92   II. Ballála Hójszala király legyőzi V. Bhillamát, a Jádavák kénytelenek átengedni a Hojszaláknak a Krisná és a Tungabhadrá folyók közti területet; győzelme után Ballála önálló uralkodói címet vesz fel, és új időszámítást vezet be (korábban a Hójszalák a Nyugati Csálukják vazallusai voltak, ettől kezdve formálisan is függetlenek).

kb. 1193–1210   Jaitugi Jádava király uralkodása; székhelye Dévagiri (későbbi neve Daulatábád), aláveti a Kákatíjákat (mai Varangal környéke).

1193   Muhammad Ghúrí hadserege elfoglalja Delhit, és Qutb-ud-dín Ajbakot teszi meg kormányzójának.

1194   A Gáhadavála Dzsajacsandra elesik a Muhammad Ghúríval vívott csatában.

1196 körül   Muhammad Bakhtjár Khaldzsí, miután sem Mahmúd Ghaznítól, sem Qutb-ud-dín Ajbaktól, delhi kormányzójától nem kap jövedelmező pozíciót, Benáresz környékén telepszik meg és innen vezet rablóhadjáratokat keletre.

kb. 1196–1199   Mahádéva Kákatíja uralkodó, a Jádavákkal folytatott harcokban hal meg.

kb. 1199–1261   Ganapati Kákatíja király; uralma alá vonja az összes telugu nyelvű területet; fejleszti az adminisztrációt, kereskedelmet, mezőgazdaságot; Varangalban két erődöt épít és ide helyezi a székhelyét.

1197–1200   Muhammad Bakhtjár Khaldzsí rablóhadjáratai Magadhában; kifosztja és lerombolja Ódantapuri és Vikramasíla híres kolostorait, a buddhista műveltség fellegvárait.

1201–02   Muhammad Bakhtjár Khaldzsí lerohanja Bengált és elfoglalja Nadiát, Laksmanaszéna székhelyét; a Széna király Kelet-Bengálba vonul vissza.

IV. A Delhi Szultanátus kora; muzulmán és hindú dinasztiák Dél-Indiában (XIII–XVI. század)

1205   III. Kulóttunga Csóla uralkodó lerohanja a Pándja királyságot, a vadonba kergeti Kulasékhara Pándját és családját, leromboltatja a Pándják koronázási csarnokát, felveszi a „Csóla-Pándja” címet, majd arannyal boríttatja be a madurai templomot; a háború végén azonban visszahelyezi Kulasékharát a Pándja trónra.

1206–1210   Muhammad Ghúrí halála után testőrparancsnoka, Qutb-ud-dín Ajbak szultánnak nyilvánítja magát, és Delhit teszi meg székhelyéül.

1210–1236   Ajbak halála után rabszolga testőre, Iltutmis lesz a delhi szultán (az ú.n. „rabszolga (ghulám)-dinasztia” megalapítója).

kb. 1210–1246   Szimhana Jádava király uralkodása; délen a Hojszalák (II. Ballála) kárára terjeszkedik, a két királyság határa a Tunga folyó lesz (1213 körül); északon Málvában a Paramárák, Látában a Csáhamánák ellen harcol; Szimhana udvarában írja meg Sárngadéva híres zeneelméleti művét, a Szangíta-ratnákarát; a király neves asztronómusokat is támogat.

1216–1238   I. Máravarman Szundara Pándja uralkodása; megtámadja és menekülésre kényszeríti III. Kulóttunga Csóla királyt, a Csólák koronázási csarnokában vírábhisékát(„hőssé szentelés”) hajt végre, majd Csidambaramba vonulva istentiszteletet végez Natarádzsa híres templomában; a hadjárat végén visszahelyezi trónjára a vazallusává tett Csóla uralkodót (1218 előtt).

1217 körül   II. Ballála Hójszala király a Csólákat segíti a Pándjákkal szembeni küzdelemben; felveszi „a Csóla királyság helyreállítója, a Pándja elefántok[ra támadó] oroszlán” címet.

1218–1256   III. Rádzsarádzsa Csóla király uralkodása; már trónralépésekor konfrontálódik a Hójszalákkal, Pándjákkal és Kákatíjákkal; felfüggeszti az adófizetést a Pándjáknak és betör a területükre, de súlyos vereséget szenved és fogságba esik.

kb. 1220–1235   II. Naraszimha Hójszala király uralkodása; növeli a Csóla királyság feletti Hójszala befolyást.

1231   II. Naraszimha Hójszala király legyőzi I. Máravarman Szundara Pándját, kiszabadítja a fogságából sógorát, III. Rádzsarádzsát és visszaülteti a Csóla trónra.

kb. 1235–1262   Szómésvara Hójszala király uralkodása; a Vikramapura néven létrehozott új déli székhelyre költözik (Konnanúr, Srírangamhoz közel), hogy innen hatékonyabban tudja ellenőrzése alatt tartani a Csólákat; Dváraszamudrában, a Hójszalák régi székhelyén fia, III. Naraszimha kormányoz.

1241   A mongolok elfoglalják Láhaurt.

kb. 1246–1260   Krisna Jádava király uralkodása; rablóhadjáratot folytat Málvában és Látában, tartós hódítás nélkül.

kb. 1251–1268   Dzsatávarman Szundara Pándja uralkodása; kiterjeszti királysága határait.

kb. 1253–1275   Dzsatávarman Víra Pándja uralkodása (vagy Szundara Pándjával együtt mint társuralkodó, vagy mint trónörökös).

1256–1279   III. Rádzséndra Csóla király uralkodása (1246-tól trónörökösként a hatalom nagy része az ő kezében van); a Pándják ellen harcol, de a Hójszalák ezúttal a Pándjákat segítik.

1257 körül   Dzsatávarman Szundara Pándja megtámadja a Csóla királyságot, és vazallusává teszi III. Rádzséndrát; legyőzi Szómésvara Hójszala királyt és kiszorítja a Csóla területekről.

kb. 1260–1270   Mahádéva Jádava király uralkodása; harcol a Kákatíjákkal és a Hojszalákkal; főhivatalnoka Hémádri, a dharmasásztra irodalom kiemelkedő szerzője.

kb. 1260–1295   Rudramadéví (Rudrámbá) Kákatíja királynő uralkodása; sikeresen harcol a Keleti Gangákkal és a Jádavákkal; apjához, Ganapatihoz hasonlóan bőkezű adományokat ad a Saivakolostoroknak.

1262–1264   Dzsatávarman Víra Pándja meghódítja Ceylont.

kb. 1263–1279  Szómésvara Hójszala király halála után fia, Rámanátha a déli Hójszala területek felett uralkodik, de 1279-ben Kulasékhara Pándja legyőzi őt és szövetségesét, III. Rádzséndra Csólát, és kiszorítja a tamil területekről; Rámanátha ezután fivére, III. Naraszimha ellen fordul, hogy területeket szerezzen magának.

kb. 1263–1291   Szómésvara Hójszala király halála fia, III. Naraszimha az északi Hójszala területek felett uralkodik Dváraszamudra székhellyel; királysága északi határánál sikeresen harcol a Jádavákkal.

1265–1287   Ghijász-ud-dín Balban delhi szultán uralkodása; királysága északi határánál erődítményrendszert épít ki, leveri a lázadó hadvezéreket.

kb. 1268–1310   Máravarman Kulasékhara Pándja uralkodása; több Pándja herceggel együtt uralkodik.

1271–1311   Rámacsandra Jádava király uralkodása; hadjáratot indít Málvába; megostromolja a Hojszalák székhelyét, Dváraszamudrát, de vereséget szenved.

1279 után   A Csóla királyság teljesen beolvad a Pándja királyságba.

1290–1296   Dzsalál-ud-dín Firúz Khaldzsí delhi szultán uralkodása; visszaveri a betörő mongolokat.

1291–1342   III. Ballála Hójszala király uralkodása; Rámanátha és fia, Visvanátha halála utána egyesíti a Hójszala területeket (1300 körül).

1293 körül   Marco Polo látogatása a Pándja királyságban; leírja az itt tapasztalt gazdagságot és virágzó kereskedelmet, ugyanakkor a Pándja hadsereg felszereltségét gyengének találja.

1295–1323   Pratáparudra Kákatíja király uralkodása alatt sorozatos muzulmán támadások érik Varangalt, előszöt a Khaldzsík, majd a Tughlakok részéről.

1296   Alá-ud-dín Khaldzsí (Dzsalál-ud-dín Firúz veje) hadjárata a Jádava királyság ellen: megostromolja Dévagirit, és csak évi adófizetés fejében vonul el; néhány év múlva Rámacsandra Jádava király segíti Alá-ud-dínt a Kákatíja és a Hójszala királyságok elleni hadjáratában.

1296–1316   Alá-ud-dín Khaldzsí delhi szultán uralkodása; apósát, Dzsalál-ud-dín Firúzt meggyilkoltatva került trónra; sokat harcol a betörő mongolok ellen, hatalmas hadserege fenntartásához gazdasági reformokat vezet be, magas adókat vet ki, illetve rablóhadjáratokat indít a Dekkánra; uralkodása vége felé Gudzsarátban és Bengálban is lázadások törtek ki.

1305   Alá-ud-dín Khaldzsí meghódítja Gudzsarátot és Málvát.

1305   III. Ballála Hójszala király megtámadja a Jádavákat, és területeket foglal el.

1307   Malik Káfúr, Alá-ud-dín Khaldzsí hadvezére elfoglalja Dévagirit, ahol hatalmas zsákmányt gyűjt össze; Rámacsandra Jádava királyt és családját Delhibe viszik, ahol Alá-ud-Dín a „királyok királya” címet és területeket adományoz neki, és ezzel hűséges vazallusává teszi.

1309–1310   Malik Káfúr hadjárata a Kákatíja királyság ellen; Rámacsandra Jádava uralkodó minden segítséget megad neki; 1310 január 19-én Malik Káfúr elfoglalja Varangalt; Pratáparudra Kákatíja király meghódol, és Malik Káfúrtól (Alá-ud-Dín utasítására) khilátot kap (egy díszes öltözetet amivel a szultán méltóságot ruház alattvalójára), ezzel a szultán vazallusa lesz; Malik Káfúr júniusban visszatér Delhibe.

1310–1311   Malik Káfúr hadjárata a Hójszalák és a Pándják ellen; 1311 februárjában éri el Dévagirit, Rámacsandra Jádava királytól ismét minden segítséget megkap; III. Ballála Hójszala uralkodó meghódol, feladja Dváraszamudrát, és segíti Malik Káfúr hadseregét eljutni a Pándja területekre (március); az éppen a trónért egymással küzdő Pándja hercegek közül Sundara Pándja Malik Káfúr segítségét kéri, a többi öt herceg egyesíti erejét a hódítókkal szemben; Malik Káfúr kifosztja és lerombolja a csidambarami templomot; áprilisban elfoglalja Madurát; itt a Pándjáktól kisebb vereséget szenved, de sikerül a hatalmas zsákmánnyal visszatérnie Delhibe (október).

1313   II. Szimhana Jádava király függetlenedni próbál a szultántól, ezért Malik Káfúr hadjáratot vezet ellene; a Jádava királyságot a Delhi Szultanátushoz csatolják; Malik Káfúr 1315-ig Dévagiriben marad.

1320–1325   Ghijász-ud-dín Tughlak delhi szultán uralkodása; a Tughlakida dinaszita alapítója, Pandzsáb helytartójából lett szultán; Delhiben új várost épít (Tughlakábád); a kincstár feltöltésére rablóhadjáratokat indít a Dekkánra.

1321–1322   Ulugh Khán (korábbi nevén Dzsauna Khán, a későbbi Muhammad-sáh), Ghijász-ud-dín Tughlak fia hadjáratot vezet a Kákatíják ellen, mert Pratáparudra felhagyott az adófizetéssel; hat hónapon át sikertelenül ostromolja Varangalt.

1323   Ulugh Khán egy újabb hadjáratban elfoglalja Varangalt (új neve Szultánpur lesz), Pratáparudrát a zsákmánnyal együtt Delhibe küldi (a Kákatíja király útközben öngyilkos lesz), majd aláveti egész Télingánát.

1324   Ghijász-ud-dín Tughlak aláveti Bengált.

1325–1351   Muhammad-sáh Tughlak (korábbi nevén Ulugh Khán) Delhi szultánja; áttelepíti teljes udvartartását Dévagiribe, melyet Daulatábádnak nevez el, ám néhány év múlva visszatér Delhibe.

1351–1366   Firúz Tughlak delhi szultán urakodása.

1398   Timúr, Szamarkand uralkodója kegyetlen rablóhadjáratot folytat Észak-Indiában.

1414–1421   Khizr-khán, a Szajjid dinasztia megalapítója a uralkodik, mint a Timuridák helytartója (uralma Delhire, Pandzsábra és a Dóábra terjed ki).

1421–1434   Mubárak-sáh Szajjid Delhi szultánja; uralkodása utolsó éveiben függetlenedik a Timuridáktól.

1434–1445   Muhammad-sáh Szajjid Delhi szultánja.

1445–1451   Álam-sáh Szajjid Delhi szultánja.

1451–1489   Bahlúl-khán Delhi szultánja, a Lódí-dinasztia megalapítója.

1489–1517   Szikandar-sáh Lódí Delhi szultánja.

1504   Szikandar-sáh a Jamuná partján fekvő Ágrába helyezte át a székhelyét.

1517–1526   Ibrahim Lódí Delhi szultánja.

1526   A Kábulban uralkodó Timurida Bábur a Pánipat melletti csatában legyőzi Ibrahim Lódít.

A mughal-kori India

(Sárközy Miklós)

1483   A Ferghána-völgyben megszületik Bábur, Timur Lenk ükunokája, Umar Sejkh fia.

1494   Bábur viszontagságos évek után követi apját a Ferghána-völgybe.

1497  Bábur elfoglalja Szamarkandot.

1504  Bábur beveszi Kábult és Észak-Afganisztánt.

1505  Bábur első indiai hadjárata.

1507  Bábur második indiai hadjárata.

1511   Bábur utoljára tesz kísérletet Közép-Ázsia visszafoglalására, ismét beveszi Szamarkandot.

1512  Bábur veresége az üzbég Sejbánidáktól, és ezután végleges kiszorulása Közép-Ázsiából.

1519  Bábur elfoglalja Bádzsaurt Indiában.

1525  Bábur végleg Indiába teszi át székhelyét Kábulból, az indiai Mughal történelem és dinasztia kezdetei.

1526  A pánipati csatában Bábur súlyos vereséget mér az indiai fejedelmek koalíciójára.

1527  A khámai ütközetben Bábur ismét győzelmet arat.

1530  Bábur, az indiai Mughal dinasztia alapítójának halála, Humájún trónralépése.

1537  Khumár a Mughalok kezére kerül.

1538  Az Afgán Sír Khán vereséget mér Humájúnra Bengálban.

1539  Sír Khán leveri Humájúnt Csaulánál és megszerzi a hatalmat tőle.

1540   Humájún újabb veresége Kanaudzsnál az afgánoktól.

1544  Humájún Perzsiába menekül I. Táhmászp szafavida sah udvarába.

1545  Sír Khán halála, Iszlám Sáh uralma, Humájúnnak sikerül visszafoglalnia Kandahárt és Kábult.

1549  Humájún sikeres indiai üzbég-ellenes hadjárata és győzelme felettük.

1550  Kámrán Mirza, Humájún öccsének lázadása bátyja ellen Kábulban.

1553  Humájún leveri Kámránt és megvakíttatja.

1555  Humájún leveri Szikandar Sáh seregét és bevonul Delhibe.

1556  Humájún halála, Akbar trónralépése.

1560  Akbar kivégezteti korai éveinek bizalmasát, Bajrám Khánt.

1561  A Mughal állam keleti tartományainak lázadása és leverése, Csumár bevétele.

1562  Akbar meglátogatja Adzsmért és feleségül veszi Rádzsá Bihárí Mál lányát.

1564  Merénylet Akbar ellen, Sáh Abu’l Maálá kivégzése.

1565  Akbar leveri az indiai üzbégek lázadását.

1566  Akbar bevezeti az új, általa kialakított ezredes alapú hivatali rendszert (manszabdárí).

1567  Akbar ismét leveri az üzbégeket.

1568  Csitar bevétele, Szulaimán Bengál szultánja meghódol Akbarnak.

1571   Akbar megalapítja Fatéhpur Szikrít

1572  Akbar háborúja Gudzsarát ellen.

1573  Akbar találkozik a zoroasztriánus főpappal Dasztúr Mahjárdzsival Návszáriban és megkezdődik a dín-i Iláhí kialakításának kísérlete.

1574  Akbar újabb hadjárata Bihár ellen; expedíciót indít Bengál ellen.

1578  Akbar portugál küldöttséget fogad Agrában.

1580  Megérkezik az első jezsuita misszió Agrába.

1582  Akbar seregei vereséget szenvednek a portugálok ellen Damánban, a jezsuitákat kiűzik Agrából.

1584   Akbar bevezeti az un. isteni érát.

1586–1589   Akbar hosszú háborúban meghódítja Kasmírt.

1591  Megérkezik a második jezsuita misszió Agrába.

1595  Mughal-Szafavida háború Kandahár környékén, a Mughalok elfoglalják Kandahárt a Szafavidáktól.

1595  Jezsuita misszió alapítása Láhaurban (Lahore).

1597  Akbar nagy győzelmet arat a Dekkán fejedelmei felett, a Szafavida orientáció meggyengülése a helyi fejedelmek körében.

1605  Akbar halála, Dzsahángír trónralépése.

1606  Kandahár újra perzsa kézre kerül I. Abbász sah idején.

1607  Dzsahángír seregei visszafoglalják Kandahárt a perzsáktól.

1610  Patná fellázad a Mughal uralom ellen.

1611  Az afgán Abdullah kán sikertelen expedíciója a Mughalok uralta Dekkán ellen.

1612  Dzsahángír seregei leverik az afgánokat Bengálban.

1613  Dzsahángír áthelyezi a fővárost Adzsmérbe.

1614  Az angolok első említése a Mughal forrásokban.

1615  Downton admirális visszaveri a portugál flotta támadását India partjainál, Sir Thomas Roe megérkezik a Mughal udvarba.

1616  Dzsahángír fogadja Roe-t Adzsmérben.

1618  Indiai-angol kereskedelmi megállapodás születik, az angolok szabadon kereskedhetnek a Mughal állam területén.

1620  Sáh Dzsahán háborúja a Dekkán ellen.

1622  I. Abbász ismét elfoglalja Kandahárt és leveri a Mughalokat, Sáh Dzsahán sikertelenül próbálja visszafoglalni.

1623  Sáh Dzsahán veresége a Dekkánon, menekülése Golkondába és Orisszába.

1624  Sáh Dzsahán győzelmeket arat Bihárban és Bengálban, de vereséget szenved Allahábád mellett, és visszatér Golkondába.

1625  Sáh Dzsahán sikertelenül ostromolja Burhánpurt, majd meghódol Parviz és Mahábat kánok előtt; Mahábat Khán Bengál kormányzója lesz.

1626  Dzsahángír és Mahábat Khán sikeresen megostromolják Kabult.

1627  Dzsahángír Kasmírból hazafelé tartva út közben meghal, Sáh Dzsahán trónralépése.

1629  Khán Dzsahán Lódi lázadása, Sáh Dzsahán a Dekkánra menekül Agrából.

1630  Sáh Dzsahán megtámadja Ahmadnagar területét és Khán Dzsahánt.

1631  Khán Dzsahán vereséget szenved, kivégzik.

1633  Angol kézben levő textilüzemek nyílnak Balaszorban és Hariharpurban.

1635  Sáh Dzsahán sikertelen hadjárata Garhvál ellen.

1636  Sáh Dzsahán békét köt Bidzsápurral.

1637   Aurangzíbet kinevezik a Dekkán Mughal alkirályává, ez a későbbi Mughal uralkodó hosszú politikai pályájának kezdete.

1638   Kandahárt visszafoglalják a Mughalok a perzsa Szafavidáktól, Sáh Dzsahán békét köt Ahom királyával.

1639  Sáh Dzsahán Balkhot ostromolja, Új Delhi megalapítása.

1644  Aurangzíb lemond a dekkáni alkirályságról, a Mughalok ismét az afganisztáni Balkhot ostromolják.

1646  Murád Bakhs Mughal hercegbeveszi Balkhot.

1647  Aurangzíb felváltja Murád Bakhsot a kabuli kormányzóság élén, de feladja Balkhot.

1649  II. Abbász perzsa sah újra beveszi Kandahárt; Új Delhi hivatalos „megnyitása”.

1651  Aurangzíb ismét a Dekkán alkirálya; angol textilüzem nyílik Hoogly-ben.

1652  Az angolok szabad kereskedelmi jogokat nyernek Sudzsától Bengálban; Aurangzíb sikertelenül ostromolja Kandahárt.

1654  Aurangzíb megtámadja Haidarbábádot és Golkondát.

1657  Aurangzíb beveszi Bidárt, Kaljánit és Gulbargát, Sáh Dzsahán betegsége miatt lemond a trónról.

1658  Aurangzíb megkoronázása Delhiben; győzelme Dharmatpurnál.

1659  Aurangzíb leveri fivérét, Dárát Deoráinál és kivégzi Delhiben; Aurangzíb második megkoronázása Delhiben.

1660  Sudzsát Aurangzíb kiűzi Bengálból, Mir Dzsumla Bengál új helytartója.

1661  Aurangzíb leszámol fivéreivel, Murád Bakhssal és Sudzsával és elfoglalja Kucs Behárt.

1662  Aurangzíb elfoglalja Asszámot, de Kucs Bihárt a helyi rádzsá visszafoglalja a Mughaloktól.

1664    A Mughalok évtizedes ellensége, Sivádzsí Marátha fejedelem felveszi a királyi címet és kifosztja a Mughal kézben levő Szúratot.

1666   Sáh Dzsahán halála; Sivádzsí Marátha fejedelem megjelenik Agrában majd megszökik titokban.

1667  Az ahomi rádzsá visszafoglalja Asszámot.

1668  A nem-muszlim vallási felekezetek elleni erőszakos iszlamizációs törekvések kezdete a Mughal államban.

1669  Hindu templomok lerombolása, a dzsát lázadás kezdete.

1670  Sivádzsí Marátha fejedelem ismét fellázad és megint kifosztja Szúratot.

1672  Az Afridi és Szatnámi afgán dinasztiák felkelése, polgárháború tör ki Bidzsápurban.

1673  Sivádzsí Marátha fejedelem kifosztja Hublit.

1674  Aurangzíb afgánellenes büntető expedíciója; Sivádzsí Marátha fejedelem felveszi a cshatrapati titulust.

1676  Sikertelen Mughal expedíció Bidzsapur ellen.

1677  Sivádzsí Marátha fejedelem meghódítja Májszúrt (Mysore, a mai Karnátakában).

1678  A Mughalok elfoglalják Márvárt.

1679  Aurangzíb beveszi Gauhatit is; az első angol hajó felhajózik a Gangeszen; a nem-muszlimokra ismét kivetik a dzsizját (fejadót); Aurangzíb ismét sikertelenül ostromolja Bidzsapurt.

1680  Sivádzsí Marátha fejedelem halála, Sambudzsí követi a trónon.

1681  Akbar Mughal herceg lázadása; Aurangzíb ismét lerohanja a Dekkánt.

1682  Aurangzíb megtámadja a Maráthákat.

1685  Aurangzíb harmadszorra beveszi Bidzsapurt; Golkonda ura meghódol Aurangzíbnak.

1686  Bidzsapurt elvesztik a Mughalok; az angolok felégetik és kifosztják Hughlyt.

1687  Akbar Mughal herceg Perzsiába menekül; Sáh Álam herceg börtönbe kerül; a Mughalok újra beveszik Golkondát.

1688  Újabb dzsát lázadás, a dzsátok lerombolják Akbar sírját Szikandránál.

1689  Sambhudzsí bukása és kivégzése, Rádzsá Rám követi a trónon; Aurangzíb Észak-India és a Dekkán korlátlan ura. Az angolok feladják Bengált és Bombayben is Mughal ostorm alá kerülnek.

1690  Aurangzíb vereséget mér Rádzsá Rámra Dzsindzsinél; angol-Mughal békekötés.

1692–1693  Aktivizálódó Marátha katonai akciók a Mughalok ellen. A Mughal katonai erő gyengülése a Dekkánon.

1695   A Mughal hadsereg vereséget szenved Csitaldrugnál a Marátháktól.

1698  Angol és holland kalózok fosztogatják az indiai kikőtővárosokat.

1699  Rádzsá Rám vereséget szenved a Mughal Bidár Bákhtól; a maráthák megtámadják Málvát.

1700  Rádzsa Rám halála és királyságának hanyatlása.

1701  Aurangzíb elfoglalja Parit és más erődöket, az utolsó Mughal támadások a maráthák ellen.

1703  A Maráthák kettészakítják a Mughal államot Észak- és Dél-India között.

1705  Aurangzíb súlyosan megbetegszik.

1706  A Maráthák kifosztják Baródát, általános Marátha támadás Dél-India ellen.

1707  Aurangzíb halála, súlyos trónviszály a Mughal dinasztián belül, a Mughal dinasztia hanyatlásának kezdte. Muazzam, Ázam, és Kám Bakhs Mughal hercegek összecsapásai a trónért.

1708–1709  Muazzam (Bahádur Sáh) leveri fivéreit, Ázamot és Kám Bakhsot; a rádzsputok ismét lázadásban törnek ki.

1710  Bahádur Sáh büntetőhadjárata a szikhek ellen, béke a rádzsputokkal.

1712  Bahádur Sáh meghal, újabb trónviszályok törnek ki a Mughal dinasztián belül, Dzsahándár Sáh trónralépése, Farrukh-Szijár trónbitorlása és győzelme Dzsahándár felett Agra közelében.

1713  Dzsahándárt fivére meggyilkolja, újabb súlyos trónviszályok a dinasztián belül; Farrukh Szijár trónralépése.

1714  A Mughal hadsereg elözönli Marvárt.

1714-1720  A Marátha fejedelmek főminisztere Báládzsí Visvanáth újjászervezi a Marátha állam pénzügyi rendszerét, és hatékony közigazgatást épít ki a Dekkán nagy részén.

1717  Újra kivetik a nem muszlimokra a dzsizját (fejadót).

1719  Farrukh-Szijár bukása, Rafí al-Daradzsát lép trónra, a dzsizját visszavonják, majd újra kivetik; újabb véres események a Mughal házon belül, Rafi al-Daradzsát meggyilkolják, majd utódja II. Sáh Dzsahán is megbukik; Muhammad Sáh ül a trónra; súlyos zavarok a Mughal adminisztráción belül.

1724  Nizám ul-Mulk Ászaf Dzsáh, a Mughal nagyvezír és a Dekkán alkirálya odahagyja Delhit és Haiderábádban kvázi független fejedelemséget alapít, békét köt a maráthákkal, és így felgyorsítja a Mughal állam szétesését; más tartományok (Bengál és Oudh) is leválnak a Mughal államról.

1720–1740 Bádzsí Ráó Marátha fejedelem folyamatosan nyomul előre és egymás után foglalja el a Mughal tartományokat; 1737-ben Delhiig nyomul előre.

1738  A kizilbas törzsek vezéreként 1736-tól uralkodó iráni Nádir Sáh elfoglalja Kabult és betör Indiába.

1739  Nádir Sáh Karnál legyőzi a Mughal hadsereget és teljesen kifosztja Delhit, óriási pusztítást végezve a Mughal fővárosban; a Mughal állam elveszti az Industól nyugatra fekvő területeit.

1742–1754  Dupleix francia tábornok behatolása Indiába, francia szolgálatban álló indiai egységek toborzása.

1746  La Bourdonnais francia admirális elfoglalja Madraszt.

1751  Az angol Robert Clive elfoglalja Arcotot és sikeresen védelmezi azt.

1757  A plassey-i (plásszi) csatában Robert Clive vereséget mér a bengáli navábra és új navábot neveztet ki a helyére.

1760  A vandávászi csatában a britek súlyos vereséget mérnek a franciákra, ezzel eldől a brit-francia versengés Indiáért a britek javára.

1761  A pánípati csatában Ahmad Sáh Durráni afgán fejedelem vereséget mér a Maráthákra, akik ezt követően visszahúzódnak a Dekkán-félsziget déli részére.

1764  A baxari csatában a britek és a brit szolgálatban álló indiai erők vereséget mérnek az egyesült Mughal-bengáli-oudhi hadseregre.

1765  Robert Clive visszatér Indiába mit kormányzó, és a Mughal uralkodótól megkapja Bengál kormányzóságát a Kelet-Indiai Társaság javára.

1769  Haider Ali, aki korábban Májszúr (Mysore) ura volt, meghódítja Dél-India nagy részét és háborúba kezd a britekkel.

1770  A nagy bengáli éhínségben a lakosság több mint egyharmada elpusztul.

1773  Warenn Harstings lesz az indiai területek általános kormányzója.

1782  Haider Ali halála után fia, Tipú Szultán folytatja apja brit ellenes hadjáratait; Hastings kormáyzó emiatt békét kényszerül kötni a Maráthákkal, hogy a déli területekre koncentrálhasson.

1785  Lord Cornwallis, az új brit kormányzó legyőzi Tipú Szultánt és meghódítja Dél-India nagy részét.

1799  Tipú Szultán végleges vereséget szenved a britektől, meggyilkolják.

1803  Oudh navábja átengedi déli és nyugati területeit a briteknek.

1818  Végső brit győzelem a maráthák felett.

1843–48  India maradék önálló részének meghódítása: Pandzsáb és Szind is brit kézen.

1857  A szipolylázadás, Oudh és más területek helyi fejedelmeinek felkelése.

1858  A Kelet-Indiai Társaság megszűnik, India brit koronagyarmat lesz, II. Bahádur Sáh lemond a trónról: a Mughal dinasztia vége.

India a mongol hódításig

Bevezető megjegyzések India muzulmán hódítás előtti történelmének tanulmányozásához

A tradícionális indiai és elsősorban a hindú kultúrával kapcsolatban sokan írtak a történeti látásmód és a történetírói hagyomány hiányáról és sorolták a nehézségeket, amelyekkel az ókori és kora középkori India történelméről író szerzőnek szembe kell néznie a források ahistorikus volta miatt. Az a tény, hogy lehetséges volt összeállítani az alábbi kronológiát jelzi, hogy a történelem felett lebegő, csak az örökkévalósággal foglalkozó indiai kultúra képe módosításra szorul.

Ha tanulmányozni akarjuk az ókori és középkori India történetét, először azzal kell tisztában lennünk, milyen források állnak a rendelkezésünkre. Igaz ugyan, hogy az európai értelemben vett történetírás műfaját hiába keresnénk a klasszikus indiai műveltségben, ez nem jelenti azt, hogy ne születtek volna történelmi témát feldolgozó költői alkotások (pl. Harsa-csarita, Gaudavahó, Navaszáhaszánka-csarita, Vikramánkadéva-csarita, Rádzsa-taranginí, stb.). Bár természetesen mindig szem előtt kell tartanunk, hogy ezek költemények, és hogy a klasszikus ind esztétika szerint saját művének világában a költő az egyetlen Teremtő, kellő kritikával értékelve ezek az művek is hasznos forrásai lehetnek India történelmének. Az Indiában járt idegen utazók (pl. Megaszthenész, Xuanzang, al-Bírúní) beszámolóit szintén érdemes tanulmányozni és összevetni az indiai forrásokkal.

A vallási témájú szövegeknek és a helyes életvitelt előíró normatív munkáknak már a datálásakor nehézségekbe ütközünk, hiszen ezek minden időkre érvényes tanításokat kívánnak közölni és ezért magukat isteni kinyilatkoztatásnak, az ősidőkben élt bölcsek művének, vagy önmagukban örök időktől létezőnek tüntetik fel. Alapos filológiai vizsgálódással azonban ezeknek a forrásoknak is lehetséges a többé-kevésbé pontos idő- és térbeli elhelyezése, és például a Szkanda-puránában Siva istennek és hitvesének a szövegben a mitikus múltba helyezett párbeszéde forrásunk lehet arra, hogyan vált Benáresz a hindú vallás egyik legfontosabb zarándokhelyévé a VI–VII. század táján.

Az muzulmán hódítás előtti India történelmének legfontosabb forrásai azonban kétségkívül a feliratok: az erről az időszakról szóló tudásunk mintegy nyolcvan százaléka származik feliratos szövegekből. Feliratok nélkül szinte semmit sem tudnánk az ókori India olyan meghatározó periódusairól, mint Asóka vagy a Gupta dinasztia uralkodása. Az epigráfiának azonban nem csak az eseménytörténetben van meghatározó szerepe, hanem a gazdaság- és társadalomtörténetben is, és bármely szeletét tanulmányozzuk a klasszikus India kultúrájának, a vallásoktól kezdve az irodalmon át a nyelvekig, a feliratos források használata megkerülhetetlen.

Napjainkig mintegy 90–100000 feliratot fedeztek fel Dél-Ázsiában (India legkülönbözőbb területein és a szomszédos országokban). A legkorábbi megfejtett feliratok Asóka korából, a Kr.e. III. századból származnak (az Indus-civilizáció írását és nyelvét nem ismerjük, ezért az e korból fennmaradt dokumentumokat nem tudjuk értelmezni), az időben hozzánk legközelebbiek pedig a XIX. századból. Az indiai feliratos források feldolgozása korántsem fejeződött be, hiszen egyrészt az ismert feliratokból eddig mintegy csupán 58000-et publikáltak, másrészt évről évre újakat fedeznek fel; következésképpen az ókori és középkori Indiáról alkotott képünk is folyamatosan változik.

Az indiai epigráfiával való foglalkozás széleskörű felkészültséget kíván, hiszen a feliratokat számos nyelven (szanszkrit, különböző prákrit és dravida nyelvek, stb.) és sokféle írással (bráhmí, kharósthí, sziddhamátriká, grantha, stb.) jegyezték le. Az indiai történelem feliratok segítségével történő rekonstrukciója szintén számos nehézséget állít az indológus elé. Így például egyes dinasztiák saját időszámításuk szerint számolják királyaik uralkodási éveit, ezért pl. a kusán királyok uralkodásának ideje mind a mai napig vitatott (Kaniska trónra lépését tették már Kr.u. 78-ra, 144-re és 278-ra is). Az egyes királyok uralkodásának első és utolsó évét gyakran csak hozzávetőlegesen lehet megadni az alapján, hogy melyik az az első illetve utolsó év, amelyből az adott királynak felirata maradt fenn (újabb feliratok előkerülése természetesen módosíthatja az évszámokat). A dinasztikus listák összeállítása sem mindig egyszerű, mivel egy uralkodónak egy adott feliraton felsorolt felmenői közül nem biztos, hogy mindegyik ült a trónon. Ami pedig a háborúkat és hódító hadjáratokat illeti, a dicsőítő feliratok hajlamosak eltúlozni a királyok hódításait, és ha egy kisebb dinasztia nem túl jelentős uralkodójának feliratában arról olvasunk, hogy a Himalájától Keraláig mindent a birodalmához csatolt, nem árt, ha egészséges szkepszissel más forrásokat is ellenőrzünk.

Az indiai epigráfia virágkorát a XIX. század végén és a XX. század első kétharmadában élte, olyan kiváló indológusok munkájának köszönhetően, mint Georg Bühler, Heinrich Lüders, Eugen Hultzsch, Franz Kielhorn, John Faithfull Fleet, Dinesh Chandra Sircar, Vasudev Vishnu Mirashi, stb. Sajnos az utóbbi évtizedekben az egyetemi szanszkrit stúdiumok és a klasszikus kultúra tanulmányozásának színvonala sokat romlott Indiában, ami hatással volt az epigráfiára, bár szerencsére találhatunk színvonalas publikációkat is (pl. Ajay Mitra Shastri munkái). A nyugati tudósok közül napjainkban Richard Salomon, Harry Falk, Gérard Fussman, Oskar von Hinüber, Gregory Schopen és mások munkái jelzik, hogy az epigráfia kezdi újra megtalálni az őt megillető helyet az indológia tudományában.

Bibliográfia

Összefoglaló munkák, kézikönyvek

A Cultural History of India, szerk. A. L. Basham, Oxford 1975.

Antonova, K. A. – Bongard-Levin, G. M. – Kotovszkij, G. G., India története. Budapest 1981.

Basham, A. L., The Wonder that was India. London 1967³.

Bhattacharyya, N. N., The Geographical Dictionary, Ancient and Early Medieval India. New Delhi 1991.

Cambridge History of India, szerk. H. H. Dodwell et al., 6 vols, Cambridge 1922–1937.

Dey, N. L., The Geographical Dictionary of Ancient and Mediaeval India. New Delhi 1979 (az 1927-es kiadás reprintje).

Filliozat, J. – Renou, L., L’Inde classique, 2 vols, Paris 1947–53.

Historical Atlas of South Asia, szerk. J. E. Schwartzberg, New York – Oxford, 1992².

Johnson, G., Az indiai világ atlasza. Budapest 1998.

Keay, J., India: A History. London 2001.

Kulke, H. – Rothermund, D., A History of India. New York 1998³.

Rawson, Ph., Az indiai civilizáció. Budapest, 1983.

Rizvi, S. A. A., The Wonder that was India, vol. II (1200–1700). London 1987.

Sircar, D. C., Studies in the Geography of Ancient and Medieval India. Delhi etc. 1960.

Sircar, D. C., Studies in the Society and Administration of Ancient and Medieval India. Vol. 1: Society. Calcutta 1967.

Sircar, D. C., Studies in the Political and Administrative Systems in Ancient and Medieval India. Delhi 1974.

Stein, B., A History of India. Oxford 1998.

Thapar, R. – Spear, P., History of India. 2 vols., Harmondsworth 1966.

Tenigl-Takács L., India története. Budapest, 1997.

The Histoy and Culture of the Indian People, szerk. R. C. Majumdar et al., 11 vols., Bombay 1951–1965.

The New Cambridge History of India, szerk. C. A. Gordon Bayly Johnson – John F. Richards, Cambridge 1987–

Wojtilla Gy., A mesés India. Budapest 1988.

Epigráfia

Corpus Inscriptionum Indicarum [CII]

— Vol. I: Hultzsch, E., Inscriptions of Asoka. New Edition. Oxford 1925 (repr. Delhi 1969).

— Vol. II, part 1: Konow, S., Kharoshthi Inscriptions with the exception of Those of Asoka. Calcutta 1929 (repr. Varanasi 1969).

— Vol. II, part 2: Lüders, H., (rev. E. Waldschmidt & M. A. Mehendale), Bharhut Inscriptions. Ootacamund 1963.

— Vol. III: Fleet, J. F., Inscriptions of the Early Gupta Kings and Their Successors. Calcutta 1888.

— Vol. III (rev.): Bhandarkar, D. R., Inscriptions of the Early Gupta Kings. New Delhi 1981.

— Vol. IV, parts 1–2: Mirashi, V. V., Inscriptions of the Kalachuri-Chedi Era. Ootacamund 1955.

— Vol. V: Mirashi, V. V., Inscriptions of the Vakatakas. Ootacamund 1963.

— Vol. VI: Mirashi, V. V., Inscriptions of the Silaharas. New Delhi 1977.

— Vol. VII, parts 1–3: Trivedi, H. V., Inscriptions of the Paramaras, Chandellas, Kachchhapaghatas and Two Minor Dynasties. New Delhi 1991/1978/1989 [sic].

Epigraphia Indica [EI], 42++ vols. Archaeological Survey of India, 1892–1992.

Salomon, R., Indian Epigraphy: A Guide to the Study of Inscriptions in Sanskrit, Prakrit, and the Other Indo-Aryan Languages. New York – Oxford, 1998.

Sircar, D. C., Indian Epigraphy. Delhi 1965.

Sircar, D. C., Indian Epigraphical Glossary. Delhi 1966.

Sircar, D. C., Select Inscriptions Bearing on Indian History and Civilization. Vol. 1: From the Sixth Century B. C. to the Sixth Century A. D. Calcutta 1965²; Vol. 2: From the Sixth to the Eighteenth Century A. D. Delhi 1983.

A neolitikumtól a Maurja birodalom hanyatlásáig (Kr. e. 6000–185)

Age of the Nandas and Mauryas, szerk. K. A. Nilakanta Sastri, Benares 1952.

Allchin, B. – Allchin, R., The Rise of Civilisation in India and Pakistan. Cambridge 1982.

Ancient Cities of the Indus, szerk. G. L. Possehl, Delhi 1979.

Erdosy, G., Urbanisation in Early Historic India. Oxford 1988.

Harappan Civilization, szerk. G. L. Possehl, rev. ed., New Delhi 1993.

Heesterman, J. C., The Ancient Indian Royal Consecration. s’Grafenhage 1957.

Indus Civilisation: New Perspectives, szerk. A. H. Dani, Islamabad 1984.

Marshall, J., Mohenjo-Daro and the Indus Civilization. 3 vols, London 1931.

Marshall, J., Taxila. Cambridge 1951.

Parpola, A., The coming of the Aryans to Iran and India and the Cultural and Ethnic Identity of the Dasas, Studia Orientalia 64 (1988), 195–302.

Rau, W., Staat und Gesellschaft im alten Indien nach den Brahmana-Texten dargestellt. Wiesbaden 1957.

Scharfe, H., The State in Indian Tradition. Leiden 1989.

Thapar, R., Asoka and the Decline of the Mauryas. London 1961.

Thapar, R., Ancient Indian Social History. Delhi 1978.

Thapar, R., From Lineage to State: Social Formations in Mid-first Millennium BC in the Ganga Valley. Bombay 1984.

Thapar, R., Interpreting Early India. Delhi 1992.

The Indo-Aryans of Ancient South Asia: Language, Culture and Ethnicity, szerk. G. Erdosy, Berlin 1995.

Thieme, P., The “Aryan” Gods of the Mitanni Treaties, Journal of the American Oriental Society 80 (1960), 301–17.

Trautman, T. R., The Aryan Debate. Delhi – Oxford 2005.

When did the Buddha Live? The Controversy of the Dating of the Historucal Buddha, szerk. H. Bechert, Delhi 1994.

A Sunga dinasztiától a Gupta birodalom hanyatlásáig (Kr. e. II–Kr. u. VI. század)

Agrawal, A. Rise and Fall of the Imperial Guptas. Delhi 1989.

Ancient Rome and India: Commercial and Cultural Contacts between the Roman World and India, szerk. R. M. Cimino, New Delhi 1994.

Auboyer, J., Daily Life in Ancient India, from Approximately 200 BC to 700 AD. New York 1968.

Bakker, H., The Vakatakas: an Essay in Hindu Iconology. Groningen 1997.

Bakker, H., Religion and Politics in the Eastern Vakataka Kingdom, South Asian Studies 18 (2002), 1–24.

Goyal, S. R., A History of the Imperial Guptas. Allahabad 1967.

Gupta, P. L., The Imperial Guptas. 2 vols, Varanasi 1974–9.

Härtel, H., Excavations at Sonkh: 2500 Years of a Town in Mathura District. Berlin 1993.

Henige, D. P., Some Phantom Dynasties of Early and Medieval India: Epigraphic Evidence and the Abhorrence of a Vacuum, Bulletin of the School of Oriental and African Studies 38 (1975), 525–49.

Kartunnen, K., India in Early Greek Literature. Helsinki 1989.

Margabandhu, C., Archaeology of the Satavahana-Kshatrapa Times. Delhi 1995.

Mukherjee, B. N., The Rise and Fall of the Kushana Empire. Calcutta 1988.

Narain, A. K., The Indo-Greeks. Oxford 1957.

Papers on the Date of Kaniska, szerk. A.L. Basham, Leiden 1968.

Salomon, R., New Inscriptional Evidence for the History of the Aulikaras of Mandasor, Indo-Iranian Journal 32 (1989), 1–36.

Tarn, W. W., The Greeks in Baktria and India. Cambridge 1951².

Thakur, U., The Hunas in India. Varanasi 1967.

The Early History of the Deccan, szerk. G. Yazdani, 2 vols, London 1960.

Willis, M., Later Gupta History: Inscriptions, Coins and Historical Ideology, Journal of the Royal Asiatic Society 15,2 (2005), 131–150.

Királyságok a VI. századtól a XII. századi Ghúrida hódításig

Altekar, A. S., Rashtrakutas and their Times. Poona 1967².

Bana (ford. Cowell, E. R. – Thomas, S. W.), Harsa-Carita. London 1897.

Beal, S. (ford.), Si-Yu-Ki, Buddhist Records of the Western World. London 1884.

Bhatia, P., The Paramaras. Delhi 1970.

Bosworth, C. E., The Ghaznavids. Beirut 1993².

Chattopadhyaya, B. D., The Making of Early Medieval India. Delhi 1994.

Chattopadhyaya, B. D., Origins of the Rajputs: The Political, Economic and Social Processes in Early Medieval Rajasthan, Indian Historical Review 3 (1976), 59–82.

Coedès, G., The Indianized States of Southeast Asia. Honolulu 1968.

Kulke, H., Kings and Cults: State Formation and Legitimation in India and Southeast Asia. New Delhi 1993.

Land System and Feudalism in Ancient India, szerk. D. C. Sircar, Calcutta 1966.

Nilakanta Sastri, K. A., The Colas. Madras 1955².

Puri, B. N., The History of the Gurjara-Pratiharas. Delhi 1958.

Rabe, M. D., The Mamallapuram Prasasti: A Panegyric in Figures, Artibus Asiae 57,3–4 (1997), 189–241.

Sachau, E. C. (ford.), Alberuni’s India. Berlin 1888.

Sanderson, A., Religion and the State: Saiva Officiants in the Territory of the King’s Brahmanical Chaplain, Indo-Iranian Journal 47 (2004), 229–300.

South Indian Temples: An Analytical Reconsideration, szerk. B. Stein, New Delhi 1978.

Spencer, G. W., The Politics of Expansion: The Chola Conquest of Sri Lanka and Sri Vijaya. Madras 1983.

Stein, B., Peasant State and Society in Medieval South India. New Delhi 1980.

Stein, M. A., Kalhana’s Rajatarangini, or Chronicle of the Kings of Kashmir, 2 vols, CHECK.

The Sacred Centre as the Focus of Political Interest, szerk. H. Bakker, Groningen 1992.

The State in India 1000–1700, szerk. H. Kulke, New Delhi 1995.

A Delhi Szultanátus kora; muzulmán és hindú dinasztiák Dél-Indiában (XIII–XVI. század)

Day, U. N., The Government of the Sultanate. New Delhi 1993.

Derrett, J. D. M., The Hoysalas: A Medieval Indian Royal Family. Madras 1957.

Eaton, R., The Rise of Islam and the Bengal Frontier, 1204–1760. Berkeley 1993.

Lal, K. S., History of the Khaljis. London 1967.

Stein, B., Vijayanagara (The New Cambridge History of India I.2). Cambridge 1989.

Tartalom

I. A neolitikumtól a Maurja birodalom hanyatlásáig (Kr. e. 6000–185)

II. A Sunga dinasztiától a Gupta birodalom hanyatlásáig (Kr. e. II–Kr. u. VI. század)

III. Királyságok a VI. századtól a XII. századi Ghúrida hódításig

1. Vardhanák, Csálukják, Pallavák (VI–VII. század)

2. Rástrakúták, Pratíhárák, Pálák (VIII–X. század)

3. Hindú dinasztiák a X–XII. században; muzulmán hódítások

IV. A Delhi Szultanátus kora; muzulmán és hindú dinasztiák Dél-Indiában (XIII–XVI. század)

I. A neolitikumtól a Maurja birodalom hanyatlásáig

(Kr. e. 6000 – 185)

Kr. e.

6000 körül   Neolitikus települések Balucsisztánban (a mai Pakisztán területén), pl. Méhrgarh.

4000–2500   Réz- és bronzművesség, fazekasság kialakulása.

IV. évezred   Települések az Indus völgyében, pl. Amri.

3102   A Mahábháratában elbeszélt háború hagyományos ideje, a kalijuga kezdete.

2800–1700   Indus civilizáció; fontosabb települések: Móhendzsó-Dáró, Harappa (Indus-völgy); Kálibhangan (Rádzsaszthán); Lóthal (Gudzsarát).

II. évezred   Az indoárják bevándorlása.

1400–900   Korai védikus korszak: megszületnek a Rigvéda himnuszai; az indoárja törzsek letelepednek a Pandzsáb területén és a Gangesz-Jamuná folyóköz (Dóáb) nyugati részén.

1000 körül   A vas megjelenése Indiában.

900 körül   A Mahábháratában elbeszélt háború valószínűsíthető történeti ideje.

900–500   Késői védikus korszak: bráhmana-szövegek, upanisadok; az indoárják megtelepednek a Gangesz középső és keleti medencéjében. Kialakulnak az első dzsanapadák és a varna-rendszer.

800–400   Festett szürke kerámia a védikus településterületen.

VI. század   Kialakul a tizenhat mahádzsanapada, megjelennek az első városok a Gangesz menti síkságokon.

518 körül   Gándhára és Szind (a mai Pakisztán délkeleti része) a Perzsa birodalom egy-egy tartománya lesz.

500-tól   A Gangesz keleti medencéjének korai urbanizációja.

V. század   Három hatalmi központ alakul ki a Gangesz menti síkságon: Kószala és a Vridzsik törzsszövetsége a Gangesztől északra, Vatsa a Gangesz és a Jamuná találkozásánál, és Magadha a Gangesztől délkeletre fekvő területen. Magadha felemelkedése.

V. század   Gautama Buddha és Mahávíra Dzsina fellépése.

400-tól   A Mahábhárata és a Rámájana keletkezése.

364 körül   Mahápadma, Magadha uralkodója megalapítja a Nanda-dinasztiát.

327–325   Nagy Sándor Északnyugat-Indiában.

320 körül   Csandragupta Maurja megdönti a Nandák hatalmát és elfoglalja Magadha trónját, megalapítva a Maurja-dinasztiát.

305   Csandragupta Pandzsábban megállítja Szeleukosz Nikatór kelet felé nyomulását. Szeleukosz átengedi a Kábultól keletre fekvő területeket és Balucsisztánt. Szeleukosz követe, Megaszthenész a Maurja udvarba, Pátaliputrába jön.

300 körül   Pánini megalkotja szanszkrit nyelvtanát, Kautilja pedig (a hagyomány szerint) megírja az Arthasásztrát.

III–I. század   Az indiai szubkontinens legdélebbi területein csóla, pándja és cséra törzsek alkotnak államokat (említik őket Asóka feliratai a III. századból, rövid tamil nyelvű feliratok a II. századból, és Kháravéla felirata az I. századból)

kb. 293–268   Binduszára, Maurja király.

kb. 268–233   Asóka uralkodása, a Maurja birodalom fénykora.

261   Asóka meghódítja Kalingát, majd áttér a buddhizmusra.

256   Buddhista térítő missziók Dél-Ázsiában (Mahinda) és a hellénisztikus világban.

248 körül   A baktriai görögök függetlenednek a Szeleukidáktól.

185 körül   Brihadrathát, az utolsó Maurja uralkodót hadvezére, a bráhmana Pusjamitra megöleti, és megalapítja a Sunga dinasztiát.

II. A Sunga dinasztiától a a Gupta birodalom hanyatlásáig

(Kr. e. II – Kr. u. VI. század)

Kr. e.

kb. 185–73   Sunga dinasztia

170 után   Kelet-Közép-Azsiában a nomád xiongnuk (hunok) legyőzték a yuezhiket, akik nyugat felé vándorolva rajtaütöttek a szintén nomád sai wangokon (szanszkritul sakák), akik szintén nyugat felé vonultak tovább, és egyes törzseik behatoltak Észak-Nyugat-Indiába.

kb. 155–130   Menandrosz (Milinda), az indo-görögök legfontosabb uralkodója.

II. század vége   A sakák, majd utánuk a yuezhik meghódítják Baktriát.

100 körül   Héliodórosz felirata.

I. század   Kháravéla király uralkodása Kelet-Indiában (Kalinga).

I. század   A Szátaváhanák felemelkedése Közép-Indiában. I. Szátakarni harcol a görögökkel és a sakákkal nyugaton és északnyugaton, majd kiterjeszti a hatalmát a Gódávarí folyó mentén; székhelye Pratisthána (modern Paithan).

I. század   Észak-Indiában saka királyok uralkodnak.

94 körül   Mauész saka király uralkodása Északnyugat-Indiában (Kr. u. 22-re is datálják).

58   A vikrama időszámítás kezdete; I. Adzész uralkodása alatt a saka birodalom Mathuráig, Uddzsainig, illetve Szaurástra tengerpartjáig terjed.

I. század vége   II. Adzész, az utolsó jelentős saka uralkodó északnyugaton.

Kr. u.

20 körül   A sakákat felváltja a rövidéletű indo-párthus dinasztia, alapítója Gondophernész (uralkodott kb. 46-ig), uralma nem terjed ki a keleti saka területekre (Mathurá környéke) és Szaurástrára, ahol önálló saka ksatrapa fejedelmek uralkodnak egészen a Gupta birodalom koráig.

I–II. század: Csóla, Pándja és Cséra királyságok az indiai szubkontinens legdélebbi területein. Virágzik a kereskedelem a római birodalommal, az Indiai-óceán partján fekvő kikötőket a Periplúsz című görög mű mutatja be részletesen. Megszületnek a szangam irodalom alkotásai.

190 körül   Karikala Csóla király legyőzi a Pándja-Cséra szövetséget, és viszonylag nagy területre terjeszti ki a hatalmát.

I–III. század   Észak-India a Kusánabirodalom része.

I. század   A yuezhi törzsek a kusánok vezetésével Közép-Ázsiától a Gangesz medencéjének keleti feléig húzódó birodalmat hoznak létre. Időszámításunk kezdete körül Kudzsula Kadphizész, a kuei-shang (szanszkritul kusána) törzs feje a többi törzsfő legyőzésével egységes Kusán királyságot hoz létre; meghódítja Kábúlt és Kasmírt. Fia, I. Víma Kadphizész indiai hódításokra indul. II. Víma Kadphizész meghódítja Észak-Indiát Mathuráig (vagy talán egészen Benáreszig).

78   A saka időszámítás kezdete.

kb. 80–390   Nyugat-Közép-Indiában (Szaurástra és Málvá vidékén) a saka ksatrapák uralkodnak.

kb. 89–131   Csastana saka ksatrapa király uralkodása, megalapítja a Kárdamaka dinasztiát.

II–III. század   Szátaváhana (Szátakarni) királyság (Közép-India, a Gódávarí folyó mentén).

124 körül   Gautamíputra Szátakarni legyőzi a sakákat, az indo-görögöket, a pahlavákat, és helyreállítja a Szátaváhana királyság korábbi nagyságát; hatalma kiterjed a Krisná- és Gódávarí-folyók közti területre, Északnyugat-Dekkánra és Nyugat-India egy részére; győzelmet arat a saka ksatrapák felett.

128 körül   Kaniska kusán király trónralépése.

kb. 130–159   Gautamíputra fia, Vászisthíputra Pulumávi (Pulumáji) Szátaváhana király uralkodása; keleten szilárdabb a Szátaváhana hatalom, mint nyugaton, ahol a sakák elfoglalják Málvát. A királyság északi része (a Vindhja-hegységtől délre) a Vákátakák felemelkedéséig Szátaváhana kézen maradt, a keleti területek önállósodnak.

150 körül   Rudradáman saka ksatrapa király uralkodása; girnári felirata szerint királyságához tartozott többek között Málvá, a Narmadá-folyó völgye, Szaurástra, Márvár, az Indus alsó folyásánál fekvő területek és a Kónkán északi része; ugyanezen felirat szerint legyőzte Szátakarni királyt (valószínűleg Vászisthíputra Pulumávival azonos); Nászik környéke valószínűleg a Szátaváhanák kezén marad.

kb. 179–203   Jadnyasrí Szátakarni Szátaváhana király uralkodása; pénzérméinek elterjedtsége alapján lehetséges, hogy egy időre kiszorította a sakákat a Narmadá-folyó völgyének és Gudzsarátnak egy részéből; feliratai Nászikban kerültek elő.

II–III. század   Vásziska, Huviska és Vászudéva kusán királyok uralkodása. Vászudéva legtöbb pénzén Siva isten és bikája látható, feliratai Mathurá környékéről kerültek elő. A Vászudévát követő kusán királyok a Kábúl-völgyben, Pandzsábban és a mai Északkelet-Pakisztánban uralkodnak a III. században, háborúskodnak a Szászánidákkal.

II–III. század   Manu törvénykönyve.

III–VI. század   „Kalabhra interregnum” az indiai szubkontinens legdélebbi területein.

III. század   A Krisna és Gódávarí folyók deltavidékén az Iksváku dinasztia uralkodik, székhelyük Nágárdzsunikónda, ahol számos buddhista kolostor és templom építése kapcsolható hozzájuk.

225 körül   Sántamúla Iksváku uralkodó legyőzi a Szátaváhanákat, és a helyükbe lép a Krisná és a Gódávarí közti területen.

IV. század eleje   Mahárádzsa Srígupta, az első Gupta király uralkodása Magadhában és Nyugat-Bengál egy részén; őt fia, Ghatótkacsa Gupta követi a trónon.

kb. 320–335   I. Csandra Gupta uralkodása, ő és az őt követő Gupta uralkodók a mahárádzsádhirádzsa címet viselik; feleségül vette Kumáradéví Liccshaví hercegnőt (a Liccshavík a Buddha kora óta tartották ellenőrzésük alatt a mai Bihár északi részét); hatalma valószínűleg Bihárra és Bengál egy részére terjedt ki.

kb. 335–375   Szamudra Gupta uralkodása; hódító hadjáratokat (digvidzsaja) vezet Nyugat-Bengáltól Mathuráig illetve Vidisáig, elfoglalja Pátaliputrát, majd legyőzi tizenkét déli-indiai uralkodó szövetségét;hódításait lóáldozattal (asvamédha) ünepli meg; a legyőzött királyokat vazallusként többnyire visszahelyezi a trónjukra.Tizennégy „szomszéd királyság” ismerte el a fennhatóságát, pl. Szamatata (Délkelet-Bengál), Kámarúpa (Asszám), Nepál, népcsoportok a mai Kelet-Rádzsaszthán és Észak-Madhja-Pradés területén (málvák, ábhírák, yaudheják, stb.); a kusánok, sakák és Szimhala (Ceylon) uralkodói szintén alárendeltjeiként szerepelnek allahabadi feliratán.

360-as évek   Szamudra Gupta legyőzi a Nága-Vákátaka szövetséget, a Nágák alávetett helyzetbe kerülnek (Vidisá és Padmávatí környékén), Kubéra Nágá hercegnőt a Gupta udvarban nevelik fel, és Szamudra Gupta fiához, Csandra Guptához adja férjhez; a Vákátakák elhagyják eredeti lakhelyüket (Vatsza, a mai Bundélkhand), délre költöznek; keleti águk Vidarbhában, a Wainganga-folyó termékeny síkságán alapít királyságot, székhelyük Nandivardhana lesz a Rámagiri mellett (ma Rámték-hegy).

375 körül   A Szamudra Gupta halála utáni eseményeről írt drámát Visákhadéva (más néven Visákhadatta) Déví-Csandragupta címen („A királyné és Csandra Gupta”, csak részletek maradtak fenn belőle idézetek formájában), mely szerint Szamudra Gupta fia, Ráma Gupta a sakákkal folytatott harcokban vesztésre állva kénytelen volt átengedni feleségét a saka királynak; ekkor fivére, Csandra Gupta, magát Dhruvadéví királynénak álcázva bejutott az ellenség táborba és megölte a saka királyt. Más források szerint Csandra Gupta később megölette fivérét, elvette annak feleségét, Dhruvadévít, és elfoglalta a Gupta trónt.

kb. 375–413/15   II. Csandra Gupta Vikramáditja uralkodása; birodalmához csatolja Gudzsarátot (Szaurástrával együtt) és Málvá keleti felét, keleten pedig teljes Bengált. A Gupta birodalomban gazdasági és kultúrális virágzás veszi kezdetét.

390-es évek   II. Csandra Gupta feleségül adja Kubéra Nágától született lányát, Prabhávatí Guptát II. Rudraszénához, a Keleti-Vákátaka dinasztia uralkodójához, ezzel pecsételve meg a békét és a szövetséget a két uralkodóház között.

397–409   II. Csandra Gupta annektálja a saka ksatrapák területét.

kb. 405–419   II. Rudraszéna Keleti-Vákátaka király halála után özvegye, Prabhávatí Guptá uralkodik régensként kiskorú fiai nevében.

kb. 415–454   Kumára Gupta Mahéndráditja uralkodása, a Gupta birodalom fénykora; feliratai szerint nem folytatott hódító hadjáratokat, uralkodását béke és prosperitás jellemezte.

415 és 419 között   Prabhávatí Guptá férhez adja lányát Ghatótkacsa Guptához, Kumára Gupta öccséhez, aki Vidisá környékén uralkodott alkirályként.

kb. 422–455   II. Pravaraszéna Keleti-Vákátaka király uralkodása; mintegy húsz éven át anyjával, Prabhávatí Guptával együtt uralkodik, ami biztosítja a Gupta birodalommal való jó viszonyt; anyja halála (kb. 443) után önállóan kezd politizálni, visszatér Vákátaka ősei Siva-hitére (a Gupták, így Prabhávatí Guptá, és felesége hatására II. Rudraszéna is Visnu-hívők voltak), új székvárost alapít (Pravarapura).

454   Kumára Gupta halála után trónviszály tör ki fia, Szkanda Gupta és öccse, Ghatótkacsa Gupta között; II. Pravaraszéna sógorát, Ghatótkacsa Guptát támogatja; a küzdelemből Szkanda Gupta kerül ki győztesen, Ghatótkacsa Gupta meghal, özvegyét bátyja visszaviszi a Vákátaka királyságba.

kb. 455–467   Szkanda Gupta uralkodása; visszaveri a hunok (xiongnu) első támadását.

kb. 467–476   Naraszimha Gupta, majd II. Kumára Gupta uralkodása; előbbi feliratai Nálandából, utóbbié Szárnáthból kerültek elő.

475-től   A Gupta birodalom hanyatlásával a Vindhja-hegység keleti részén, Orisszában, Bundélkhandban önállósodnak a kisebb helyi dinasztiák.

kb. 477–510   Budha Gupta, Vainja Gupta és Visnu Gupta egyre kisebb területek felett uralkodnak; Vainja Gupta feliratait és pénzérméit Nálandában illetve Bengálban találták meg.

480-as évek   Harivarman, a Maukhari dinasztia alapítójának uralkodása (feliratát Sankarpurban, Madhja Pradésben találták meg, ami arra utal, hogy a Maukharik Baghélkhandból származtak, de későbbi felirataik alapján rövid időn belül Magadhában is nagy befolyással bírtak).

kb. 498–535   I. Indravarman, a Keleti Ganga dinasztia alapítójának uralkodása Trikalingában, amely valószínűleg Véngí (a későbbi Keleti Csálukják királysága) és a kalinganagara-beli Gangák területe közötti erdős vidék volt.

500 körül   Tóramána hephthalita (húna) király Gándhárából indulva meghódítja Nyugat-India nagy részét.

VI. század   A mai Kambodzsa területén kialakul a Khmer királyság (Angkor).

VI–VII. század   A Maukhari dinasztia a mai Uttar Pradesh középső részén uralkodik, székhelye Kanaudzs.

VI–VIII. század   Maitraka dinasztia, székhelye Valabhí. Jelentősebb uralkodói a VI–VII. században: Drónaszimha, Guhaszéna, Síláditja, II. Dhruvaszéna.

kb. 500–580   Nara Vardhana, Rádzsja Vardhana és Áditja Vardhana, a Vardhana dinasztia első ismert uralkodói, székhelyük Szthánísvara (mai Thánésvar); valószínűleg a Gupták, majd a hunok, majd a Maukharik fennhatósága alatt álltak; Áditja Vardhana egy Gupta hercegnőt vett el.

510   Tóramána hephthalita (húna) király, miután elfoglalta Északnyugat-Indiát egészen Málváig, megütközik Bhánu Gupta hadseregével (Bhánu Gupta felirata alapján nem a birodalomalkotó Gupták leszármazottja, hanem az ú.n. „későbbi Gupták” közé tartozik). Tóramána érméi alapján ellenőrzése alatt tartotta Pandzsábot, Kasmírt, Rádzsaszthánt, és a mai Uttar Pradés nyugati felét.

515 körül   Málvában Prakásadharman Aulikara király megütközik Tóramánával.

515 körül   Tóramánát fia, Mihirakula követi a trónon.

520–530 körül   A Maukhari uralkodó (valószínűleg Ísvaravarman) legyőzi a hunokat.

528 körül   Jasódharman, Málvá uralkodója (Aulikara dinasztia) győztes csatát vív a hun uralkodóval. Mihirakula visszaszorul Kasmírba.

Irán az iszlám előtt

IRÁN AZ ISZLÁM ELŐTT

Irán történelme két nagy részre osztható, melyet az arab hódítás választ el egymástól. Az iszlám előtti periódus és az iszlám kor élesen elválik történelmileg.

Az iszlám előtti időszak történetét az óperzsa (achaimenida) kortól kezdjük tárgyalni jelen összefoglalásban. Miután az indoeurópaiak közé sorolható iráni törzsek Kr.e. 1000 táján bevándoroltak a mai Irán területére, más iráni csoportok pedig Közép-Ázsia, Afganisztán és a délorosz steppe területén jelentek meg, különböző forrásaink is elkezdenek részletesen foglalkozni e népekkel. Ezt a tágabb régiót nevezhetjük az iszlám előtti iráni történelem területének.

Ez az első kor időben tehát az óperzsa kortól a szászánida időszak végéig terjed, a Kr.e. 6. századtól a Kr.u. 7. század közepéig. E korszak ismeretéhez az eredeti iráni forrásokon (óperzsa, párthus, különböző középperzsa források: szogd, baktriai, khvárizmi, szaka) kívül egyéb jelentős forráscsoportok, mint a klasszikus görög-latin auktorok, a mezopotámiai ékírásos szövegek, egyiptomi démotikus szövegek, a bibliai hagyomány egyes megjegyzései, valamint arámi, örmény és kínai források is hozzásegítenek.

Azt is meg kell azonban jegyezni, hogy összefüggő ismereteink főleg az un. nyugat-iráni népekre, azon belül is a perzsákra vonatkoznak, míg a többi nyugat-iráni népcsoportnak (méd, párthus) és a kelet-iráni népeknek (szogdok, khvárizmiek, baktriaiak és szakák) politikatörténete vagy egyáltalán nem vagy csak meglehetősen töredékesen ismeretes.

Leszámítva a számos történelmi és kronológiai problémával rendelkező méd időszakot (Kr.e. 8-6. sz.), az iráni népek és törzsek történetének első jól ismert ideje a Kr.e. 6-4. század közötti  óperzsa periódus. A dél-iráni gyökerű, az Industól a Balkán-félszigetig és Egyiptomig terjedő Achaimenida Birodalom politikatörténete jól ismert, főleg klasszikus (görög, latin) auktorokból és a korai óperzsa korból származó óperzsa királyfeliratokból.

Az Achaimenidákat megdöntő makedón Nagy Sándor és az ő uralmát követő iráni szeleukida makedón-görög korszak a Kr.e. 4. és Kr.e. 2. század közé tehető. Ebből a korból számos kisebb görög epigráfiai emlék egészíti ki ismereteinket a területileg egyre zsugorodó szeleukida állam iráni történelméről.

Az ezt követő és részben már ezzel párhuzamos korszak a párthus eredetű, a Kaszpi-tengertől keletre elterülő Párthiából származó és részben közép-ázsiai kapcsolatokkal is rendelkező Arsakida (Arszakida) dinasztia nevével kapcsolható össze. A Kr.e. 3. század és a Kr.u. 3. század között, közel ötszáz évig hatalmon levő, egyértelműen iráni eredetű és nyelvű párthusok korszaka sajnos elég gyér forrásanyaggal rendelkezik, szemben a korábbi achaimenida és a későbbi szászánida periódusokkal. Így ez a hosszú és az iráni történelmi hagyomány szempontjából mindenképpen meghatározónak tűnő kor csak töredékesen ismert és jórészt antik forrásokra vagyunk utalva kutatásában. A problémákat jól szemlélteti a meglehetősen feltételes Arsakida uralkodói genealógia, mely máig számos kérdést vet fel a kutatásban.

Az utolsó jelentős iszlám előtti nyugat-iráni dinasztia, melyet történelmileg jól ismerünk, a szászánidáké volt. A Kr.u. 3. és 7. század közötti szászánida kor története jól ismert későantik, muszlim (klasszikus arab és perzsa), örmény és bizánci forrásokból. Az iszlám előtti időszak utolsó jelentős nyugati dinasztiájának sikerült egy, a mai Afganisztántól Örményországig és Jemenig ívelő államot létrehoznia. Erősen központosított államigazgatása révén végig komoly kihívást jelentett a tőle nyugatra elterülő Római majd Kelet-római Birodalomnak. Hatalma csúcsán a 7. század elején sikerült Egyiptomot, Szíriát, Palesztinát és Kis-Ázsiát is meghódítania, elérve ezzel az egykori Achaimenida Birodalom határait. Ezt követően azonban szinte pillanatok omlott össze az ellentámadó bizánciak és a váratlanul a történelem színpadára lépő muszlim arab kalifátus csapásai alatt. A 7. században alapvetően új történelmi időszak kezdődik Irán történelmében.

Irodalom:

Apor É.: Perszepolisz, Budapest 1974.

Apor, É.: Irán, birodalmak – hagyományok, Budapest 1985.

Biblia, Ószövetség: Ezsdrás (Ezra), Eszter, Nehémiás, Dániel, Jeremiás siralmai.

Bivar, A.D.H.: The Political History of Iran under the Arsacids, The Cambridge History of Iran, The Seleucid, Parthian and Sasanian Periods. Cambridge 1983. 21-100.

Boyce, M.: A History of Zoroastrianism I-III. Leiden 1975.

Boyce, M.: A Persian Stronghold of Zoroastrianism, Oxford 1977.

Boyce, M.: Middle Persian Literature, Handbuch der Orientalistik, Abt. 1, Bd,4, Abs. 2 Literatur, Lief. 1. Leiden 1968.

Boyce, M.: On Mithra’s Part in Zoroastrianism, BSOAS 32 (1969), 10-34.

Boyce, M.: On the antiquity of Zoroastrian apocalyptic BSOAS 47 (1984), 57-75.

Boyce, M.:On the Sacred Fires of the Zoroastrians, BSOAS 31 (1968), 52-68.

Boyce, M.: On the Zoroastrian Temple Cult of Fire, JAOS 95 (1975), 454-465.

Boyce, M.: Textual sources for the Study of Zoroastrianism, Cambridge 1974.

Boyd, J. W.–Kotwal D. F. M.: A Persian Offering The Yasna A Zoroastrian High Liturgy, Paris 1991.

Briant, P.: L’histoire de l’empire Perse, De Cyrus a Alexandre, Paris 1996.

Cereti, C.: La letteratura pahlavi, Introduzione ai testi con riferimenti alla storia degli studi e alla tradizione manoscritta, Milano 2001.

Christensen, A.: L’Iran sous les Sasanides, Coppenhagen 1944.

Dandamaev, M. A.–Lukonin, V. G.: The Culture and Social Institutions of Ancient Iran, Cambridge 1988.

Dandamaev, M. A.: Persien unter den Achaimeniden, Wiesbaden 1976.

Diakonoff, I.M.: Elam, The Cambridge History of Iran, The Median and Achaemenian Periods, Cambridge 1985. 1-25.

Eliade, M.: Vallási hiedelmek és eszmék története I. Budapest 1994. 264-290.

Eliade, M.: Vallási hiedelmek és eszmék története II. Budapest 1995. 243-261.

Firdauszi, A. M.: Királyok könyve (Sáhnáme), Budapest 1979. 98-188, 290-360.

Frye, R. N.: The History of Ancient Iran, München 1984.

Ghirshman, R.: Az ókori Irán, médek, perzsák, párthusok. Budapest 1981.

Gnoli, G.: Zoroaster’s Time and Homeland, Naples 1980.

Hahn I.: Sassanidische und spätrömische Besteuerung, Acta Ant. Hung. 7 (1959), 253-265.

Harmatta J. Egy újabb óperzsa feliratról, AntTan 1( 1954), 66-83.

Harmatta J.: Az Achaimenidák eredete és birodalomalapítása, AntTan 18 (1971), 18-28.

Harmatta J.: Az óperzsa pecséthengertől a szászánida gemmáig, AntTan 11 (1964), 185-200.

Harmatta J.(szerk.): Ókori Keleti Történeti Chrestomathia, Budapest 1999. (az összes szemelvény az ókori Irán fejezetből)

Harmatta J.: A durai párthus ostrakonok, AntTan 3 (1956), 117-166.

Harmatta J.: A durai párthus pergamen, AntTan 4 (1957), 61-88, 238-249.

Harmatta J.: A Surkh – Kotali feliratok, AntTan 7 (1960), 185-210.

Harmatta J.: I. Dareios és az óperzsa ékírás, AntTan 13 (1966), 189-211.

Harmatta J.: The Great Bactrian Inscription, Acta Ant. Hung. 12 (1964), 373-471

Hegyi D.–Kertész I.–Németh Gy.–Sarkady J.: Görög történelem a kezdetektől Kr. e. 30-ig. Budapest 1995. 313-324, 338-348.

Henning, W. B.: The Disintegration of the Avestic Studies, TPS, 1942 (published in 1944), 40-56.

Hermann, G.: Perzsa reneszánsz, Budapest 1988.

Hérodotosz: A görög-perzsa háború, 2-4, 7. könyv, Budapest 2000.

Hinnels, J. R.: Perzsa mitológia, Budapest 1992.

Iustinus: Világkrónika, 41-42. könyv (291-303), Budapest, s.a.

Jany J.: A Szászánida Birodalom magánjogának rendszere és továbbélése a Közel-Keleten, Budapest 2000.

Jeremiás É.: Az iráni népek időszámításai, Bevezetés a magyar őstörténet kutatásának forrásaiba III. Budapest 1980. 200-213.

Jeremiás É.: Az iráni nyelvek írásbelisége, Bevezetés a magyar őstörténet kutatásának forrásaiba III. Budapest 1980. 67-86.

Josephus Flavius: A zsidók története, (XIV,7.13.) 197-200, 230-237; (XX.3.) 556-561. Debrecen 1994.

Kuhrt, A.: Az ókori Közel-Kelet, Piliscsaba 2005. 155-176, 201-209, 280-282, 298-309.

Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok I-II.: Alexandrosz (I. 529-601), II. Artaxerxész (II. 893-922), II. Crassus II.17-33 (803-824), Antonius II.28-52 (698- 720). Budapest 2001.

Schippmann, K.: Die iranischen Feuerheiligtümer, Berlin–New York 1971.

Schippmann, K.: Grundzüge der Geschichte des sasanidischen Reiches, Stuttgart 1991.

Schippmann, K.: Grundzüge der parthischen Geschichte, Stuttgart 1989.

Schmitt, R.: Achaemenid Dynasty, Encyclopaedia Iranica Vol. I Ab-Anahid, 414-426.

Vásáry I.: A régi Belső-Ázsia története, Budapest 2003. 30-78.

www.terebess.hu/ Papakfia Ardakhsir tetteinek könyve I. I-III. könyv ( ford. Kováts Előd)

Xenophón: Anabaszisz, 1-2. könyv (251-307). Budapest 2001.

MÉD-PERZSA KOR

843   A perzsák első említése újasszír forrásokban.

836   A médek első említése újasszír forrásokban.

654   Szkíta támadás Észak-Iránban.

614   Assur eleste (méd-újbabiloni erők révén).

612   Ninive eleste (méd-újbabiloni erők révén).

585   Méd – lüd ütközet a Halüsznél.

kb. 553 II.Nagy Kürosz legyőzi Asztüagészt (Kr.e. 553330), az Akhaimenida Birodalom kezdete.

546   Nagy Kürosz legyőzi Kroiszosz lüd uralkodót, Lüdia és a kisázsiai görögség óperzsa

539   Babilont elfoglalják a perzsák, az Újbabiloni Birodalom óperzsa kézre kerül.

530   Nagy Kürosz halála a nomád masszagéták ellen ütközetben, Paszargadaiban, uralkodói rezidenciáján temetik el.

530-522 II. Kambüszész uralkodása.

525   II. Kambüszész elfoglalja Egyiptomot, hadjárat Núbia és a Sziva oázis ellen.

522   I. Dareiosz államcsínye (522-486)

520-519 A biszotuni (behisztuni) felirat elkészülte.

513   I. Dareiosz sikertelen szkíta hadjárata.

499-494 A kisázsiai ión városok lázadása és veresége a perzsák ellen.

492   Az első perzsa támadás a görög anyaország ellen, a Mardoniosz vezette perzsa flotta megsemmisül az Athosz hegyfoknál.

490   A második perzsa támadás a görög anyaország ellen, perzsa vereség Marathónnál Dareiosz alatt épül ki az óperzsa közigazgatás, elkezdődik Perszepolisz kiépítése, a birodalom eléri legnagyobb területi kiterjedését.

486   Dareiosz halála, egyiptomi lázadás, felkelés Babilonban.

486-465 I. Xerxész uralkodása.

485   Xerxész leveri az egyiptomi és a babiloni szatrapia felkelését.

480   A harmadik perzsa támadás a görög anyaország ellen, Thermopülainél a perzsák leverik a spártaiakat, Athént felperzselik Szalamisznál viszont tengeri ütközetben vereséget szenvednek az a görög flottától, ezután I. Xerxész távozik görögföldről.

479   Plataiai, Pauszaniasz spártai király vereséget mér a perzsa szárazföldi erőkre, Mardoniosz halála.

469 k.        Eurümedón, Kimón vezette athéni flotta legyőzi a perzsákat a kisázsiai partoknál.

465   Xerxészt meggyilkolja eunuchja, Artabanosz.

465-424 I. Artaxerxész uralkodása.

456-455 Inarósz lázadása Egyiptomban, Akhaimenész szatrapa meggyilkolása.

455   Megabüdzosz perzsa hadvezér támadása Inarósz ellen, az athéni flotta megsemmisül Egyiptomban, Inarósz veresége és halála.

451-449 k. Az un. Kalliasz-féle béke a déloszi szövetség és Perzsia között, a kisázsiai görög városok függetlenednek az Óperzsa Birodalomtól.

449   Ciprus felszabadul a perzsa uralom alól, Kimón halála.

424   I. Artaxerxész halála, II. Xerxész és Szekündianosz (Szogdianosz) rövid uralkodása.

424-404 II. Dareiosz Nothosz uralkodása.

413   Perzsia Spártát támogatja a peloponnészoszi háborúban.

404-358 I. Artaxerxész uralkodása; uralma alatt Egyiptom elszakad a birodalomtól.

401   Arszakész (II. Artaxerxész) és ifjabb Kürosz rivalizálása az öröklésért Kunaxa, ifjabb Kürosz halála a bátyjával vívott harcban, a görög zsoldossereg viszontagságos módon visszatér a perzsa területről Kis-Ázsia nyugati részére.

400-396 Agészilaosz spártai király háborúja Nyugat-Kis-Ázsiában, Tisszaphernész szatrapa bukása.

395   Knidosz – az egyesült athéni-perzsa flotta tönkreveri a spártaiakat.

387   Az Antalkidasz-féle vagy un. első királybéke, a kisázsiai ión városok vér nélkül újra perzsa kézre kerülnek.

375   A második királybéke, az első királybéke tartalmának megújítása.

II. Artaxerxész alatt a központi hatalom erősen visszaszorul, regionális szatrapa dinasztiák kialakulása Kis-Ázsiában és Szíriában.

358-338 III. Artaxerxész uralkodása.

345   Sikertelen kísérlet Egyiptom visszafoglalására.

343   Egyiptom sikeres perzsa visszafoglalása, III. Artaxerxész megerősíti a központi hatalmat a birodalomban.

338   III. Artaxerxészt megöleti Bagoasz udvari eunuch.

338-336 Arszész/IV. Artaxerxész uralkodása.

336   Arszészt megöleti Bagoasz udvari eunuch.

336-330 III. Dareiosz uralkodása.

336   III. Dareiosz leszámol Bagoasszal.

334   Nagy Sándor hadjáratának kezdete az Óperzsa Birodalom ellen, a granikoszi csata, a kisázsiai perzsa szatrapák seregének megsemmisítése, KisÁzsia nyugati fele makedón kézre kerül.

333   Isszosz – Nagy Sándor legyőzi III. Dareioszt, foglyul ejti családját, és bevonul Damaszkuszba, Fönícia, Szíria makedón kézen.

332   Egyiptom makedón kézre kerül, Nagy Sándor elfoglalja a Sziva oázist.

331   Gaugaméla Nagy Sándor végső vereséget mér az óperzsa haderőre; elfoglalja Babilont, Szúzát, Perszepolisz majd pedig kifosztja és felgyújtja Perszepoliszt.

330   III. Dareiosz halála Hekatompülosz (Dámghán) közelében, Nagy Sándor elfoglalja Ekbatanát, majd Hürkánia felé fordul.

329   Transzoxánia makedón kézen, váltakozó harcok a szkítákkal.

328   Nagy Sándor átlépi az Iaxartészt és a makedón uralkodó és a szogd Rhóxané házassága.

327-326 Nagy Sándor Indiában, harcok Porosszal, a makedón sereg visszafordul Indiából.

325   Az un. szúzai menyegző, makedón és perzsa előkelők közös elitjének kísérlete.

323   Nagy Sándor meghal Babilonban.

SZELEUKIDA-PÁRTHUS KOR

312/311 I. Szeleukosz (312-281) megalapítja a szeleukida birodalmat, az un. szeleukida éra kezdete.

30     I. Szeleukosz szerződése Csandraguptával, az Indus völgye a Maurja Birodalom kezére kerül.

301   Az ipszoszi csata, a Nagy Sándori birodalom végleges részekre hullása.

Kb. 250 Diodótosz baktriai szatrapész fellázad II. Antiokhosz ellen.

247   A parn Arszakész támadása Párthia ellen, az un. arsakida éra kezdete.

239   A grékobaktriai királyság születése (Euthüdémosz).

238 I. Arszakész véglegesen meghódítja Párthiát és Hürkaniát.

212-209 III. Antiokhosz megpróbálja restaurálni nagyszabású keleti hadjáratával az elveszett keleti szeleukida területeket.

176   A kaszpi Mardoi törzsszövetség párthus uralom alá kerül.

155   Mithridatész megtámadja Médiát.

148/147Mithridatész beveszi Ekbatanát, és fővárosává teszi.

141   Mithridatész az első párthus uralkodó, aki behatol Mezopotámiába.

139   I. Mithridatész foglyul ejti II. Démétriosz (142-138) szeleukida uralkodót.

138   VII. Antiokhosz szeleukida uralkodó (139-129) ellentámadása Mezopotámiában a párthusok ellen.

Kb. 130 A szakák elpusztítják a baktriai görög államot, és csapást mérnek a párthusokra.

129   VII. Antiokhosz szeleukida uralkodó sikertelen hadjáratot vezet II. Phraatész ellen és Médiában meghal.

128   A szakák megölik II. Phraatészt.

123   A szakák megölik I. Artabanoszt.

120k.        II. Mithridatész legyőzi a szakákat.

114   Wudi kínai császár küldöttsége a párthus udvarban.

109   Az első selyemkaraván.

92     Sulla elutasítja Mithridatész követéségét Kis-Ázsiában.

53     A carrhaei csata.

40     Pakórosz lerohanja Szíriát és Palesztinát, Labienus Kis-Ázsiát.

39     Labienusz veresége és halála Kis-Ázsiában.

39     Pakórosz veresége és halála Szíriában.

36    Marcus Antonius nagy hadjárata Örményországban és Észak-Iránban a párthusok ellen.

34    Marcus Antonius újabb párthusellenes háborúja.

Kr.e. 20. Augustus és IV. Phraatész egyezménye az Euphratészről mint római-párthus határról, a Carrhaenál elpusztult római légiók jelvényeit visszaadják a párthusok.

Kr.e. 2. Musza, IV. Phraatész felesége megöli férjét.

Kr.u. 37. Római–párthus egyezmény Örményország felosztásáról és az euphratészi határ megújítása.

Kr. u. I. sz. A Kusán állam kezdetei Kudzsula Kadphiszész alatt.

Kr. u. 72 Alán betörés Párthiába, súlyos károkat okoznak Észak-Iránban.

114-117 Traianus párthus háborúja.

Kb. 130 I. Kaniska trónra lép a Kusán Birodalomban.

136   Újabb alán betörés Észak-Iránban.

164-165 Lucius Verus párthus háborúja, pestisjárvány.

197-198 Septimius Severus párthus háborúja.

216-217 Caracalla párthus háborúja és veresége a párthusoktól.

216   Máni, a manicheizmus alapítója megszületik.

224   A hormizdegáni csata, az iráni arsakida párthus dinasztia bukása.

SZÁSZÁNIDA KOR

210 körül A szászánida Pápag és fia, Ardasír egyesíti Fársz tartományt.

224 A hormizdegáni csata.

224-226 A párthus dinasztia utóvédharcai és bukása.

232 Ardasír háborúja Alexander Severusszal Mezopotámiában.

244 Sáhpuhr győzelme Ktésziphónnál Philippus Arabs felett.

256 Sáhpuhr beveszi Antiochiát.

257-260 közt Sáhpuhr leveri és foglyul ejti Valerianust Edesszánál, az egyik legnagyobb szászánida győzelem a rómaiak felett.

272 Máni kivégzése.

283 A római Carus császár beveszi Ktésziphónt.

296 Narszé vereséget szenved a római Galeriustól Örményországban.

337 II. Sáhpuhr első római háborúja, Niszibisz római erődjének sikertelen ostroma.

338 Nagy keresztényüldözés a Szászánida Birodalomban.

348 II. Sáhpuhr beveszi Singarát.

350 II. Sáhpuhr újra sikertelenül ostromolja Niszibiszt.

353 II. Sáhpuhr az Amu-darjánál harcol a chionitákkal szemben.

359 II. Sáhpuhr beveszi Amidát (ma Diyarbakır Törökországban) a rómaiak fontos keleti limes erődjét.

363 Julianosz Aposztata hadjárata, győzelme II. Sáhpuhr felett majd halála Ktésziphón mellett, Iovianus, az új császár átadja Niszibiszt a szászánidáknak, Armenia (Örményország) nagyobbrészt II. Sáhpuhr kezére kerül.

395 Hun betörés a Kaukázustól délre eső területekre, Szíriába és Észak-Iránba.

410   A szeleukeiai zsinat, a nesztoriánus kereszténység lesz az iráni keresztények hivatalosan elfogadott vallása.

422   V. Bahrám sikertelen háborúja a Keletrómai Birodalom ellen.

423   V. Bahrám Gúr sikeres háborúja a heftaliták ellen, a buharai oázis bevétele.

469   Péróz vereséget szenved a heftalitáktól keleten.

484   Péróz elesik a heftalitákkal szemben Közép-Ázsiában, a mazdakita mozgalom kezdetei a Szászánida Birodalomban, a szászánida állam közel nyolcvan évig heftalita vazallus lesz.

502-507 A nagy keletrómai-szászánida háború.

522   I. Kavád második keletrómai háborúja.

524   Mazdak meggyilkolása.

540   I. Huszrau beveszi Antiochiát, keleti gót-szászánida szövetség a keletrómaiak ellen.

kb. 557 A szászánida-türk szövetség leveri a heftalitákat.

562   I. Jusztinianosz és I. Huszrau békét kötnek.

565   Szászánida-keletrómai gazdasági és vámegyezmény.

570 k.        Mohamed próféta születése.

572   Újabb szászánida keletrómai háború.

575   I. Huszrau meghódítja Jement, leveri az axumi etióp hadsereget.

582   Váltakozó kimenetelű szászánida-keletrómai harcok Mezopotámiában.

589   Bahrám Csóbin leveri a türköket Herátban.

590   Bahrám Csóbin lázadása és IV. Hormizd bukása.

591   Bahrám Csóbin vereséget szenved Maurikiosz keletrómai császár és II. Huszrau seregeitől, a türkökhöz menekül, ahol megölik.

591-601 Bisztám, Huszrau nagybátyjának lázadása és külön királysága Észak-Iránban.

598   Észak-Arábia szászánida kézen.

602   Az utolsó nagy szászánida-keletrómai háború kezdete.

604   Dzu Kárnál az arabok legyőznek egy perzsa sereget.

612   A perzsák elfoglalják Antiochiát és Damaszkuszt.

614   Jeruzsálem szászánida kézen.

616   Kis-Ázsia szászánida kézen.

619   Egyiptom szászánida kézen.

622   I. Hérakleiosz keletrómai császár Örményország felől váratlan támadást intéz a Szászánida Birodalom ellen.

624   I. Hérakleiosz kifosztja Ganzak (Takht-i Szulajmán) tűzszentélyét, Huszrau ellenlépésként Bizáncot ostromolja a szlávokkal és az avarokkal együtt.

624   Mohamed legyőzi a mekkai Abu Szufjánt a badri csatában.

625   Az uhudi csata – a muszlimok veresége Abu Szufjántól.

627   I. Hérakleiosz a kazárokkal szövetségben nyomul Mezopotámiába, Armeniában tölti a teleket.

627   Az ún. „Árok”csata, Mohamed győzelem a mekkai kereskedők hadserege felett.

628   I. Hérakleiosz legyőzi a szászánida hadsereget Ninivénél és Ktésziphón közelébe ér. Huszrau nem tud ellenállni, fia, a trónörökös, Kavád Séroé megöleti.

628   II. Kavád Séroé békét köt a bizánciakkal, és feltétel nélkül visszaadja az elfoglalt területeket.

630   Mohamed visszatér Mekkába.

630-632 Trónkövetelők és káosz a birodalom egész területén.

632   Mohamed halála – I. Huszrau lánya ???

632-634 Abu Bakr kalifátusa.

634-644 Omár kalifátusa.

636  Az ún. hídi csata – itt még szászánida győzelem.

637   Kádiszijjánál nagy arab győzelem; Ktésziphón, Mezopotámia a kalifátus kezére kerül.

641   Nihávand (Media) az utolsó nagy szászánida hadsereg is vereséget szenved az araboktól, Jazdgird és udvara kelet felé menekül.

644-656 Oszmán kalifátusa.

651   III. Jazdgirdot Mervben Máhoé Szúri marzbán meggyilkolja, a Szászánida Birodalom végső bukása.

651   Jazdgird fia és örököse, Péróz Kínába menekül.

Japán történelme

JAPÁN

I. Bevezető – a japán történelem korszakolása

Japán azon kevés országok egyike, amely a tudomány mai állása szerint az őskor óta a szigetsoron élő emberek közösségének, társadalmának folyamatos fejlődése során jött létre ésa mai korig több ezer éven keresztül töretlenül fejlődött. Az ország illetve népének történelmi fejlődését gazdag régészeti leletek és írásos emlékek segítségével követhetjük nyomon.

A japánokról szóló legrégebbi tudósításokat az 1-5. században készült kínai hivatalos történeti írásokban* találhatjuk. A Japánban készült és fennmaradt legrégebbi japán történeti írások a 8. század első feléből valók. A kínai műveltség hatására gyorsan és erőteljesen fejlődő japán írásbeliség ezután roppant nagy mennyiségű írásos emléket hagyott hátra. Ezek az írásos emlékek biztosítják az elsődleges forrásanyagot a japán történelem kutatásához.

A japán történelem korszakolásában rendszerint az Európában kialakult, ókor, középkor és újkor féle hármas osztáson alapuló korszakolást koraújkorra, újkorra és jelenkorra tovább bontott hatos korszakolást alkalmazzák, ehhez hozzáfűzve a japán politikatörténeti korszakolást mint részletesebb és konkrétabb korszakolási módot:

Őskor

~ i.e. 9000/8000 Agyagedény nélküli korszak(paleolit). pattintott kőeszközök

9000/8000 ~ i.e. 3-2. sz. Dzsómon* korszak (neolit), csiszolt kőeszközök, dzsómon agyagedények

i.e. 3-2 – i.sz. 4. sz. Jajoi korszak * (fém- és kőeszközök együttes használata), jajoi agyagedények, vaseszközök

Ókor (4. sz. eleje – 12. sz. vége)

4. sz. eleje – 592 Jamato-korszak*

592-710 Aszuka korszak*

710-794 Nara-korszak*

794-1185 Heian-korszak*

Középkor (12. sz. vége – 16. sz. második fele)

1185-1333 Kamakura-korszak*

1336-1392 a Déli (josino-i) és az Északi (kiotói) udvar szembeállásának kora (Nanboku csó-korszak*)

1392-1573 Muromacsi-korszak *

1467-1568 Hadakozó fejedelemségek kora.*

Kora újkor (16. sz. második fele – 19. sz. közepe)

1568-1600 Azucsi-Momojama-korszak*

1603-1867 Edo-korszak*

Újkor (19. sz. közepe – 1945)

1868. 09. 08 – 1912. 07.30. Meidzsi-korszak

1912. 07.30. – 1926. 12. 25. Taisó-korszak

1926. 12. 25. – 1989. 01. 07. Sóva-korszak

Jelenkor (1945 – jelen)

1989. 01. 07. – Heiszei korszak

II. A JAPÁN TÖRTÉNELEM KRONOLÓGIÁJA

57 Nakövete a Keleti-Han Birodalomban.

107 A Vakirály követe a Keleti-Han Birodalomban.

237 Jamatai-koku* királynője, Himeko*, követet küld Vejbe.*

4. sz. eleje – 592 4.sz. elején a Jamato-hatalom* kialakul a Honsú sziget dél-nyugati részén, Jamato vidékén (a mai Nara vidékén), s Jamatóval a központban a Honsú sziget dél-nyugati részét és a Kjúsú sziget északi részét uralma alatt egyesíti. Kivirágzik az ún. kofun-kultúra* azaz a nagy sírdombok megépítésével fémjelzett kultúra.

369 A Jamato-hadsereg behatol Korea déli csücskére. A mimanai* japán bázisának kialakulása.

391 A Jamato-hatalom hadsereget küld a Koreai- félszigetre.

421 Va királya adóajándékot küld a Déli Szung-Kínának*. Az 5. sz. első felében a kínai kontinens korabeli kultúrája kezd beáramlani Japánba.

538 v. 552 A buddhizmus eljut Japánba.

562 A koreai félsziget déli csücskén lévő mimanai japán bázis megsemmisül.

592-710 Az Aszuka-kultúra kivirágzása.* A mai Nara déli részén, Aszuka vidékén, ahol a császári paloták álltak a 6. század közepétől a 7. sz. végéig, kivirágzik a sajátosan buddhista és a Szuj- és Tang-kínai kúltúrán alapuló kultúra.

593-621 Sótoku herceg* Szuiko császárnő (592-628) régenseként (szessó *) nagy szerepet játszik a központi császári hatalom megerősítésében és a buddhizmus honosításában.

604. 04. Sótoku herceg kihirdeti a „17 cikkelyes alkotmányt, a Kenpó dzsúsicsi dzsó”*-t.

607. 07. Az udvar Ono no Imoko követ vezetésével a 2. követséget küldi Szuj-Kínába. (kenzuisi *). Az Ono no Imoko által a kínai császárnak vitt országlevelében a japán uralkodó először használja a tennó* szót ősi titulusa, az ókimi * (nagy király) helyett, azaz császárnak titulálja magát a kínai császárral szemben, az ég fiával szemben az egyenrangúságot hangsúlyozva, ami természetesen nem tetszik a kínai uralkodónak, aki minden más népet barbár alattvalónak tekint. Épül a Hórjúdzsi buddhista templom, amely a világ egyik legrégebbi fenmaradt faépülete.

630. 01. Első követség a Tang-Kínába* (kentósi *)

645. 06. 19. Naka no Óe herceg (626-671, később Tendzsi tennó* uralk. 668-671) Nakatomi (később Fudzsivara) no Kamatari *(614-669) és más közép- és kisnemesek támogatásával puccsal megöli az udvari politikában teljhatalmát gyakorló főnemest, Szoga no Iruka-t (?-645) a palotában, a három koreai királyság adóajándékát hozó követek fogadási ceremóniáját kihasználva. Ezután mint trónörökös herceg, új kormányt alakít. Kihirdeti az első japán uralkodói korszak-nevet, a Taika (Nagy Átalakulás)-t. Ezt és az utána következő politikai reform folyamatát Taika-reform (Taika no kaisin)*-nak hívjuk, amely megalapozta az ókori Japán császárságát.

646. 01-08. Kihirdetik a császári dekrétumot a Taika-reformról, illetve az ókori császárság gazdasági alapját jelentő handen *, azaz a juttatott-föld jogszabályait.

663. 08. A japán flotta vereséget szenved a Koreai félszigetnél a Pekcshongang folyó torkolatánal a Tang-kínai flottától, a folyó partján pedig a japán-pakcsei egyesült sereg szintén vereséget szenved Szilla* seregétől. Pakcse* királyság megszűnésével megszűnik Japán befolyása a koreai félsziget déli csücskére, amely a 4. sz. óta létezett Pakcsén keresztül.

672. 06-07. Dzsinsin-háború*, a császári trónöröklés kérdése körül kirobbant belháború, ahol a győztesként kikerülő és utána trónra lépő Tenmu tennó* (672-686) diktatórikus uralmával nagy erővel továbbviszi a Ricu-Rjó* jogszabályokon alapuló államrend kiépítését és megszilárdítja a császári központi hatalmat.

701-702 Az első japán joggyűjtemény, a Taihó Ricu-Rjó* kihirdetése. E jogszabályok alapján továbbhalad a császári központi hatalom erőteljes kiépítése a császári hatalom adminisztrációs rendszerének, a tartományi rendszernek, a föld- és adózási rendszernek, a hivatalnoki gárda kinevelési és oktatási rendszerének stb.-nek a kiépítésével.

708 Az első japán pénz, a vadókaicsin verse.

710. 03. Felépül az első állandó főváros, Heidzsókjó* és ez lesz több mint nyolcvan évig a császári hatalom székhelye. (A mai Nara városban található a rekonstruált városrész és jelenleg is folynak az ásatási és rekonstrukciós munkálatok.)

712. 01. Kodzsiki *, avagy Régi dolgok feljegyzése, amely a legrégebbi japán írásos emlék.

720. 05. Nihonsoki *, avagy Japán krónika, Japán első hivatalos története, amelyet a korabeli írásbeliségnek megfelelően kínaiul írtak.

743. 05. Az államkincstár bevételének növelése céljából engedélyezik az új földek örökös birtoklását, ami a Ricu-Rjó rendszer gazdasági alapját jelentő juttatott-földrendszer (handen súdzsu *) további szétbomlását és egyes nagy nemes családok magánbirtokainak (sóen *) erőteljes felhalmozását eredményezi, holott a Ricu-Rjó szerint az egész ország-föld a császári udvari kincstárhoz tartozik, azaz a Tennó uralkodik felette.

752 Ebben az évben készül a narai Tódaidzsi-templom Nagy Buddha-szobra, a Daibucu.

759 Ekörül állítják össze a fennmaradt legrégebbi japán versantológiát, a Manjósút*, a Tízezer levél gyűjteményét.

788-tól kezdődően a császári udvar több alkalommal expedíciós sereget küld a Japán észak-keleti vidékeire behatoló ezo-k* azaz a császári hatalomhoz nem behódolt barbárok meghódítására.

789. 06. Nagy vereségről érkezik hír.

795. 01. A barbárhódító nagykövet, Ótomo no Otomaro és az alkövet, Szakanoue no Tamuramaro győzelemmel tér vissza az új fővárosba, Heiankjóba*. (Azonban az ezo-k teljes meghódítása 811-ig tart.)

794. 07-11. Kanmu császár (uralk. 781-806) az apja, Kónin császár (uralk. 770-781) Ricu-Rjó rendszer helyreállítását célzó politikáját folytatva a császári fővárost az új fővárosba, Heiankjóba (mai Kiotó) helyezi. Célja, hogy a földrendszer szétbomlásával, a gundan-katona-rendszer* hanyatlásával illetve a tennók nagymérvű támogatása révén megerősödött narai buddhista templomok, papok hatalmának erősödésével megingott Ricu-Rjó rendszer helyreállításához új helyzetet teremtsen a régi hatalmi és gazdasági viszonyokkal szakítva, a politikának az új fővárosba való áthelyezése révén. A buddhista kultúra felvirágzik.

801-802 A Szeii taisógun, a barbárhódító nagy hadvezér, Szakanoue no Tamuramaro beveszi az ezo-k izavai (mai Ivate prefektúra déli részében lévő) főhadiszállását, megöli az ezo-k vezérét, és nagyban előre viszi az izavai erőd megépítésével a Honsú sziget* észak-keleti részének meghódítását.

804 Szaicsó* és Kúkai* Tang-Kínába érkezik a Tang-Kínába küldött követség (kentósi) tagjaként. Feladatuk a buddhizmus tanulmányozása. Szaicsó a következő évben,

805-ben Japánba visszatérve megalapítja a buddhista Tendai iskolát*, Kúkai pedig

806-ban hazatérve az ezoterikus buddhizmus Singon iskoláját*.

9. sz. második felében kialakul Japán saját írása, a hiragana és katakana szótagírás. Fokozódik a kultúra japánná válása, amely eddig az erőteljes kínai kultúra áthozatalával fejlődött.

866. 08. Fudzsivara no Josifuszát (804-872) régenssé nevezik ki, ő az első nem tennó családból való régens.

880. 12. Fudzsivara no Motocunét (836-891) főtanácsadóvá, kanpaku *-vá nevezik ki. A Fudzsivarák e két tisztség megszerzésével a császári udvarban a 11. sz. végéig tartó ú.n. szekkan szeidzsi *, régens-tanácsadó politika korszaka kezdődik, amely korszakban a Fudzsivara család a császári bürokráciára és hatalmas magánföldbirtokára, a sóen *-re támaszkodva nagy befolyásra tesz szert az udvari politikában és meghatározó szerepet játszik az ország politikájában a mindenkori tennó-t szinte saját bábjaként mozgatva.

894. 09. Szugavara no Micsizane* javaslatára megszüntetik a kentósi, azaz a Tang-Kínába menő hivatalos követség küldését a Tang Birodalom hanyatlása és a hatalmas költségek miatt. A kentósi küldésének – amelynek célja a fejlettebb kínai kultúra és intézményi rendszer tanulmányozása és hazahozatala volt, – megszüntetése is erősen hozzájárult a japán nemzeti kultúra továbbfejlődéséhez. A kínai kultúra közvetlen hatásának megszűnése lehetőséget ad az addigi kínai műveltség erős hatása alatt kialakult japán kultúra nemzeti jellegének megerősödésére.

902 Az utolsó juttatott-föld osztása. A 8. sz. második felétől a Ricu-Rjó jogszabályok végrehajtásának egyre fokozódó fellazulása, a sóen-féle magánbirtok sokasodása valamint a juttatott földként használható földek hiánya miatt végül a 902-es juttatott-földosztás végrehajtásával gyakorlatilag megszűnik az ókori Ricu-Rjó rendszer gazdasági alapját jelentő juttatott-föld rendszer.

905. 04. Az első, császári utasításra összeállított japán vaka versgyűjtemény, a Kokin vaka sú* elkészül.

10. sz. közepe táján kezdenek megmutatkozni az ókori császárság meggyengülésének és a busi* erők kialakulásának jelei.

935-940 Taira no Maszakado (?-940) háborúja. A Honsú sziget közepén lévő Simousza tartományban a nagy hatalomra szert tevő hadvezér, Taira no Maszakado a rokoni viszálykodásból belháborút robbant ki, s „új császár”-ként kialakítja saját udvartartását a Honsú sziget keleti vidéken. Végül egyik riválisa megsemmisíti.

939-941 Fudzsivara no Szumitomo (?-941) háborúja. A Sikoku szigetén lévő Ijo tartományba harmadik rangú tisztviselőnek kinevezett középnemes, Fudzsivara no Szumitomo a Szeto beltenger partvidékén fellázad a kormány erőivel szemben, a kalózok lecsendesítésének jutalmát követelve. Végül a kjúsúi Dazaifunál* megsemmisítő vereséget szenved.

1016. 01. Fudzsivara no Micsinaga (966-1027) régensi kinevezést kap, a Fudzsivara-család fénykorát éli.

1019. 03. A Kjúsú sziget északi részét a dzsürcsik (toi)* támadják.

11. sz. elején kezd elterjedni a buddhista dzsódo (tiszta föld)-hit. Muraszaki Sikibu (?-?): Gendzsi monogatari-ja (Gendzsi története) készül.

1051-1062 A kilencéves háború (Zen kunen no eki)*. A Honsú sziget észak-keleti részén lévő Mucu tartományban a helyi, törzsi rendszerben erős hatalomra szert tett Abe család által az udvari politikával szemben kirobbantott lázadó háború, amely a közbülső szünettel együtt az 1062. évi végső leverésig kb. 12 évig tart. Az udvar által a lázadás lecsendesítésére küldött Minamoto no Jorijosi (988-1075) és fia, Josiie (1039?-1106) vezette Gendzsi (Minamoto)-család* a háború után Honsú sziget keleti vidékén, Tógokuban megveti hatalmát.

1053. 03. Megépül az udzsi Bjódóin Hóódó csarnoka.

1086. 11. Sirakava dzsókó* (a trónról lemondott tennó) (uralk. 1072-86, dzsókó 1086-1129) kezdi az ún. inszeit, az in-kormányzást, azaz a trónról lemondott császár, a dzsókó lakhelyéről, az in-palotából történő országlást az udvari és a szekkan, azaz a régens-tanácsadó Fudzsivara család politikai befolyásának felülmúlása céljából.

1126. 03. Megépül a Csúszondzsi buddhista templom Kongódó csarnoka.

1156. 07-08. Kiotóban kitör a Hógen-háború* a császári és a főnemesi családok hatalmi harcából, és ez adja az első komoly alkalmat a Gendzsi és a Heike busi főnököknek a politikai szereplésre az udvari politikában.

1159. 12. Heidzsi-háború*: A Hógen háború utáni jutalmazásban alulmaradt Gendzsik vezére, Minamoto no Jositomo (1123-1160) hadat indít a Heikék vezére, Taira no Kijomori (1118-1181) ellen, aki Gosirakava dzsókó (uralk. 1155-1158, dzsókó1158-1192) kegyeltjeként nagy politikai hatalmat szerzett, de Kijomori rövid idő alatt visszaveri Jositomoék hadát. Megkezdődik a Heikék fénykora.

1167. 02. Taira no Kijomori* daidzsó daidzsin, azaz legfőbb személynöki kinevezést kap, amire korábban az udvari politikában nem volt példa. Ez azt jelzi, hogy az udvari nemesség részéről eddig emberszámba sem vett busik, akik fegyveres erejükkel a mindenkori császárt, a nemességet szolgálták, az idők folyamán tagadhatalanul meghatározó erővé váltak az udvari politikában. Kijomori diktatórikus politikát folytat a hatalom csúcsán. Ezzel együtt a Heikékkel szembeni ellenszenv is erősödik.

1175 tavaszán Hónen (1133-1212) megalapítja a buddhista Dzsódosú Iskolát*.

1180. 08. A száműzetésben élő Minamoto no Joritomo*(1147-1199) hadat indít a Heikék ellen, mint a Gendzsi-család (Minamotók) feje. Polgárháború dúl országszerte.

1183. 10. Minamoto no Joritomo Goshirakavától megkapja a dzsókói utasítást (szendzsi) a Keleti tartományok ellenőrzésére.

1185. 03. A dannourai tengeri csatában a Heikék hada és vele menekülő családtagjaik mind megsemmisülnek.

1185. 11. Minamoto no Joritomo az udvartól császári engedélyt kap saját embereinek kinevezéséhez a tartományokba és a sóen-ekbe, mint védnökök (sugo *) és intézők (dzsitó *).

1191. 07. Eiszai hazatér a Szung-Kínából, megalapítja a japán Rinzai zen-iskolát*.

1192. 07. Minamoto no Joritomo az udvartól megkapja a szeii-taisógun *, a barbárhódító nagy generális kinevezést. Ezután a tisztség után a Joritomo által Kamakurában létrehozott busi hatalmi intézményrendszert nevezik Kamakura-bakufunak* azaz a kamakurai sógunátusnak.

1203. 07. Unkei és mások Kongórikisi-szobrai a narai Tódaidzsi-templomban

1205. 03. A császári utasításra összeállított 8. vaka versgyűjtemény, a Sin kokin vaka sú * készül.

1219. 01. Minamoto no Szanetomót*, a Kamakura-sógunátus 3. sógunját meggyilkolják a kamakurai Curugaoka hacsiman gú szentély ünnepi látogatásán. A Hódzsó család*, mint sikken-család, azaz sógun-régensi család, magához ragadja a Kamakura-sógunátus hatalmát.

1221. 05-06. Dzsókjú-háború*, amelyet a Dzsókjú 3. évében a trónról lemondott ex-tennó (dzsókó), Gotoba dzsókó * (uralk. 1183-1198, dzsókó 1198-1221) indít a Kamakura-bakufu ellen, hogy visszeszerezze a tényleges politikai irányítást az ország felett. Azonban az első sógun, Minamoto no Joritomo özvegye, Hódzsó Maszako* és a sikken *, Hódzsó Jositoki* által vezetett bakufu serege alig egy hónap alatt szétveri a dzsókó csapatait. A háborús győzelem ugrásszerűen megerősíti a bakufu, azaz a busi politikai hatalmát, és előidézi a kiotói császári és nemesi udvari központi hatalom hanyatlását.

1224 Sinran (1173-1262) megalapítja a buddhista Dzsódo sinsú iskolát*.

1227 Dógen (1200-1253) hazatér a Szung-Kínából, és megalapítja a Szótó zen-iskolát*.

1231 Országos éhínség

1232. 08. A sikken, Hódzsó Jaszutoki* (1183-1242) kihirdeti az első busi-törvénykönyvet, a Goszeibai sikimoku (Bíráskodási szabályzatok)*-t.

1253 Nicsiren (1222-1282) megalapítja a buddhista Hokke sú iskolát*.

1274. 10. A mongolok támadják Japánt Kjúsú sziget északi részén (Bunei-háború), a feltámadt nagy szélviharban megsemmisül a több mint 200 hajóból álló mongol hadi-flotta 13 ezer katonájával együtt.

1281. 05-07. Újabb mongol támadás (Kóan-háború). Ismét nagy szélvihar támad és több ezer hadihajó és több tíz ezer katona elpusztul a tengeren. Ez ad szilárd talajt annak a nézetnek a korabeli japánok gondolataiban, hogy a szélvihar az isteni erő megmutatkozása, így Japán az istenek országa.

1297. 03. Tokuszeirei* (a földek ingyenes visszaszerzésének elrendelése)

1324. 09. Godaigo tennó (uralk. 1318-1339) a bakufu megdöntését tervezi, de a terv kitudódik, s kudarcba fullad. (Sócsú puccs-kísérlet)

1331. 08. Godaigo tennó másodjára próbálja a bakufut megdönteni, de ezúttal is kiszivárog a terve idő előtt. Rövid ellenállás után Godaigo tennót elfogják, lemondatják a trónról, és Oki szigetére száműzik. (Genkó-háború)

1332. 11. Godaigo fia, Morijosi herceg (1308-1335) Josinoban, Kuszunoki Maszasige Kavacsiban és Aszo és Kikucsi családok Kjúsú szigetén a bakufu ellen hadat indítanak Godaigo oldalán.

1333. 02-08. Godaigot megszöktetik Oki szigetéről. Ezt követően a bakufu több erős családi embere (gokenin *), mint Asikaga Takaudzsi fellázad a bakufu ellen, így végül megsemmisül a Kamakura-bakufu. Godaigo tennó Kiotóba visszatérve megszünteti a bakufu által trónra léptetett Kógon tennó (1331-1333) udvartartását és visszaállítja a tennó által közvetlenül irányított diktatórikus politikát. A Godaigo tennó uralkodási korszak neve után ezt az új politikát Kenmu no sinszei, kenmu-i új politikának hívják.

1335 Asikaga Takaudzsi* (1305-1358) a keleti vidék ellenőrzésére Kamakurafut*, Kamakurai Hivatalt létesít, és fiát, Josiakirát (1330-1367) helyezi a hivatal élére, Kamakura kubó *-nak.

1336. 08. Asikaga Takaudzsi a kenmu-i új politika ellen fordul és Godaigoval szemben Kómjó tennót (1336-1348) támogatja a császári trónon (Északi udvar). 11. Havában Takaudzsi a kiotói Muromacsi negyedben újfent létrehozza a busi-kormányzást (Muromacsi-bakufu*), kihirdeti a Kenmu sikimoku-t*, a kenmu-i törvénykönyvet, amellyel saját busi-politikája alapgondolatait ismerteti. 12. havában pedig Godaigo császár Josino hegyvidékre titokban áthelyezi saját udvartartását (Déli udvar).

1338. 08. Asikaga Takaudzsi szeii taisógun, barbárhódító nagy generális kinevezést kap az Északi udvartól.

1364 Szakaiban kiadják a Rongo (Lun-jü) kommentárját, Rongo sikkait. Ez az első nem buddhista könyv kiadása.

1392. 10. A Déli udvar beolvad az Északi udvarba.

1398. 04. A Muromacsi bakufu 3. sógunja, Asikaga Josimicu felépítteti a Kinkakut (Aranypavilon), amely az ú.n. Kitajama-kultúra* reprezentatív alkotása.

1404. 05. Asikaga Josimicu a Ming-kínai követtől első alkalommal kap kangófut, „azonosító levelet” a kangó-kereskedelemhez a Ming-Kínával (Kangó bóeki *).

1401-1549 között Japánból 19 alkalommal érkeznek Ming-Kínába keresekedelmi hajók, de 1404 után a Ming Birodalom csak olyan hajót fogad, amely a Ming-kormány által kibocsátott un. kangófu azonosító levéllel rendelkezik.

1419. 06. Korea 227 hajóval és 17.000 katonával megtámadja a vakó * kalózok bázisát, Cusima szigetét.

1426. 06. A basaku, a lovas szállítók felkelése elér Kiotóba (Basaku ikki)*.

1428. 09. Kiotó környékén, Ómi és Jamasiro vidékén kitör a parasztfelkelés.

1467-1477 Ónin-háború. A sógun utodlása valamint a két kanrei *(felügyelő) családnál is kitört utódlási belviszály a két nagy sugo daimjó-család*, a Hoszokava (keleti had) és Jamana (nyugati had) hatalmi rivalizálásával társulva az országot ketté választó nagy belháborúvá fajul, Kiotóval a központban. A 11 éven át tartó háborúskodás Kiotót porig égeti és a bakufu is elveszti tekintélyét. A háború tovább gyorsítja a sóen nagy földbirtok szétbomlását és a helyi busi-k megerősödését. Ez vezet az un. szengoku daimjó *, a hadakozó fejedelemségek kialakulásához.

1467-1568 Az Ónin-háborút követően majd 100 éven keresztül folytatódik országszerte a háborúskodás a bakufu ellenőrző erejének gyengülésével megjelenő kisebb-nagyobb hatalmú helyi busi-családok, a hadakozó fejedelemségek között.

1485. 12. Jamasiro tartomány parasztjai felkelnek a Hatakejama busi csapatának kivonulását követelve, s a hadakozó uraktól független autonómiát hoznak létre (1493-ig). (Jamasiro no kuni ikki *)

1488. 06. A Kaga tartománybeli buddhista ikkó szekta paraszt hívei fellázadnak a védnök Togasi család ellen, s utána majd 100 évig autonómiát működtetnek.

1489 Ginkaku (Ezüstpavilon) épül, amely az ú.n. Higasijama-kultúrát* képviseli.

1543. 08. Egy portugál hajó sodródik Tanegasima* szigetére, és a japánok megismerkednek a puskával.

1549. 07. Xavéri Szent Ferenc Kjúsú sziget déli részén lévő Kagosimába érkezik. A megjelenik kereszténység Japánban.

1568. 09. Oda Nobunaga* (1534-1582) bevonul Kiotóba csapatai élére állítva az utolsó Asikaga sógunt, Josiakit (1537-1597, sógun 1568-1573). Nobunaga hatalma alá vonja a főváros Kiotót és a körülötte lévő Kinki vidéket.

1573. 04. Oda Nobunaga kiűzi a sógun Josiakit Kiotóból. Muromacsi-bakufu bukása.

1582-1590 A keresztény hitre tért három kjúsúi daimjó, Ótomo, Ómura és Arima követet küld a római pápához.

1582. 06. Az expedíciós hadjárat előtt álló Oda Nobunagát a kiotói Honnódzsi Templomnál megtámadja egyik embere, Akecsi Micuhide. Oda Nobunaga saját kezével véget vet életének, Micuhidét pedig csatában a parasztok megölik.

1590 Oda Nobunaga másik embere, Tojotomi Hidejosi* (1537-1598), Nobunaga halála után kiharcolja magának a hatalmat és végül riválisai legyőzésével az országot újra egyesíti.

1590. 06. A portugál jezsuita, Alexandro Valignano* (1539-1606) vizitátor hazakíséri a pápánál járt három kjúsúi keresztény daimjó követét, és magával hoz egy európai nyomdagépet is Japánba.

1592 Tojotomi Hidejosi hadat küld Koreába. 04. A Konisi Jukinaga vezette japán had beveszi Puszant. Vörös pecsétes suin-engedély levél* a külföldre menő hajók számára.

1596. 09. A San Felipe spanyol hajó, Sikoku sziget, Tosza tartomány partjára sodródik. (Első spanyol hajó Japánban)

1597. 01. – 1598. 12. Hidejosi második koreai hadjárata

1600. 03. A Liefde holland kereskedelmi hajó, Kjúsú szigetén, Bungo tartomány partjához sodródik. Tokugava Iejaszu* (1542-1616, sógun 1603-1605) kihallgatáson fogadja a Liefde kormányosát, William Adamst* (japán neve Miura Andzsin, 1564-1620), ő volt az első angol Japánban, s később Iejaszu külpolitikai tanácsadója lesz. 09. Szekigaharai csata*, ahol Iejaszu legyőzi az Isida Micunari (1560-1600) vezette nyugati hadat, melyet Hidejosi halála után is a Tojotomi családhoz hű busi-családok alkottak.

1603. 02. Tokugava Iejaszu szeii taisógun, barbárhódító nagy generális kinevezést kap. Létrejön az Edo-bakufu azaz a Tokugava sógunátus. 04. Az izumoi szentély papnője Kiotóban bemutatja a kabuki*-táncot.

1609. 02-05. Kjúsú sziget Szacuma han* ura, Simazu Iehisza (1576-1638) meghódítja a rjúkjúi királyságot*. 08. Az előző hónapban a bakufu-tól kereskedelmi engedélyt szerzett Hollandok Hiradoban* kereskedelmi házat létesítenek.

1613. 08. Az angol Kelet-indiai Társaság* kereskedelmi flottájának parancsnoka, John Saris* (1579-1643) a szunpui várkastélyban Iejaszunak átadja James I. (I. Jakab)* (uralk. 1603-1625) angol király levelét. 09. Iejaszu kereskedési engedélyt ad az angoloknak. Szendai han ura, Date Maszamune* (1567-1636) követe, Haszekura Cunenaga* (1571-1622) Európába indul.

1615. 04-05. Az ószakai nyári csata*. Az ószakai várkastély elestével a Tojotomi-család teljesen megbukik. 06. Iejaszu elrendeli az ikkoku icsidzsó szei *, azaz az egy tartomány- egy várkastély rendszert. 07. Kihirdetik a Buke sohatto *-t, „A busik szabályzatát”, a Kincsú narabini kuge sohatto-t *, „A Tennó és nemesek szabályzatát” és a Sosú sohonzan sohatto-t *, „A buddhista iskolák és főtemplomok szabályzatát”.

1635. 05. – 1639. 07. A bakufu öt alkalommal ad ki külkapcsolatokat korlátozó és tiltó rendeleteket (szakoku rei *), s fokozatosan tökéletesíti az ország elszigetelődési politikáját 1) a keresztény hit gyakorlásának valamint a hittérítők tevékenységének szigorú ellenőrzésével, 2) a külföldi hajók behajózásának és kereskedésének korlátozásával, 3) a japánok kiutazásának és a már külföldön lévők visszatérésének betiltásával.

1635. 06. A bakufu a Buke sohatto módosításával megszigorítja az 1600. évi szekigaharai csata után* Tokugaváékhoz csatlakozott daimjók (tozama *) ellenőrzését, parancsba adja a kétévenkénti kötelező Edoban tartózkodást és szolgálattételt (szankin kótai). Megtiltja a daimjóknak az 500 kokunál (kb. 90 tonna) nagyobb szállítási kapacitással rendelkező hajó építését.

1636. 07. A Japánba érkező portugálokat az e célre kiépített mesterséges szigeten, Dedzsimán veztegzár alá helyezik.

1637. 10. – 1638. 02 A simabarai és az amakuszai keresztény-felkelés*. A Kjúsú sziget simabarai félszigetén és az amakusza-i kis szigeteken élő keresztény hívők fellázadnak a bakufu elnyomó politikája ellen.

1638. 09. A kereszténységet betiltják.

1639. 07. A bakufu betiltja a portugál hajók behajózását Japánba. Tetőzik a bakufu ország-elszigetelődési politikája. (szakoku*)

1641. 04. A bakufu a holland keresekedelmi házat áthelyezteti Hiradoból Dedzsima mesterséges szigetre*, ahol eddig a portugálok laktak, s az áthelyezés után az 1854-es országnyitásig ez lesz Japán egyetlen kapcsolata Európával.

1657. 01. Nagy tűzvész pusztít Edo városban (110.000 halott és sebesült).

17. sz. második fele – 18. sz. első fele Ószakával a központban az ún. csónin* kultúra, a városlakók kultúrája kivirágzik. Macuo Basó* (1644-1694, haikai* költő), Hisikava Moronobu* (?-1694, ukijoe * festő), Ihara Szaikaku* (1642-1693, haikai költő, ukijozósi * regényíró), Csikamacu Monzaemon* (1653-1724, dzsóruri és kabuki drámaíró) stb.

1716-1735 Kjóhó-reformok. Az Edo-bakufu első nagy politikai és gazdasági reformja.

1733. 01. Csónin *-ok, azaz a városlakók a rizs árának felszökése miatt Edoban és más városokban fellázadnak, a parasztok is a falvakban.

1774. 08. Maeno Rjótaku* (1723-1803), Szugita Genpaku* (1733-1817) és mások kiadják a holland „Ontleedkundige Tafelen” japán fordítását, „Kaitai sinso, Új anatómia” címen, amely a német J. A. Kulmus „Anatomische Tabellen” holland fordítása.

1783-1788 Országszerte nagy éhínség és felkelések törnek ki.

1787-1793 Kanszei-reformok. Az Edo-bakufu második nagy politikai és gazdasági reformja.

1792. 09. A cári Oroszország követe, Adam Kirilovics Lakszman (1766-1803?) Hokkaidó Nemuro kikötőjébe érkezik a hajótörött Daikokuja Kódajú (1751-1828) visszahozatala ürügyén, s követeli a kereskedelmi kapcsolatok felvételét.

1798. 06. Motoori Norinaga*(1730-1801) befejezi 44 kötetes „Kodzsiki den, Kodzsiki kommentár”-ját majd 34 év munkájával.

1804. 09. Újabb orosz követ, Nikolaj Petrovics Rezanov (1764-1807) Sándor cár levelével érkezik Nagaszakiba, s újfent követeli a kereskedelmi kapcsolat felvételét, de a bakufu

1805. 3. havában elutasítja azt. Ezt követően később Rezanov bosszúból katonákkal megtámadtatja Hokkaidó sziget némely vidékét.

1800-as években egyre erősödik az elégedetlenség a társadalomban, egymás után törnek ki paraszt-felkelések (ikki *) és rongálások, zavargások (ucsikovasi*) a falvakban, városokban.

1814 Inó Tadataka *(1745-1818) tényleges földmérésen alapuló japán térképet készít.

1836 Országos nagy éhínség

1837. 02-03. Az ószakai elöljárói hivatal tisztviselője, a konfuciánus tudós szamuráj Ósio Heihacsiró* (1793-1837) az éhínségtől szenvedő tömegek megmentésére felkelést indít a bakufu ellen, de leverése után öngyilkos lesz.

1841. 05. A bakufu harmadszor hirdet politikai és gazdasági reformot (Tenpó-reform*).

1844. 07. Holland hadihajó fut be a nagaszaki kikötőbe, s a holland király, II. Vilmos (uralk. 1840-1849) követe átadja országlevelét, amelyben II. Vilmos Japán megnyitását tanácsolja. 1845. 06. havában a bakufu válaszában azt visszautasítja.

1846. 05. J. Biddle (1783-1848), az amerikai kelet-indiai flotta kapitánya behajózik az Uraga-öbölbe, s követeli a kereskedelem megindítását. A bakufu még mindig elutasítja a követeléseket.

1853. 06. 03. Az amerikai kelet-indiai flotta admirálisa, Matthew Calbraith Perry*(1794-1858) érkezik az Uraga-öbölbe 4 hadihajóval, mint az Amerikai Egyesült Államok 13. elnöke, Millard Fillmore követe. 06. 09. A bakufu Fillmore országlevelét átveszi. 07. 01. A bakufu az országlevelet a daimjóknak* bemutatja és kikéri véleményüket.

1854. 01. 16. Perry 7 hadihajóval Kanagava tengerpartja közelében újfent megjelenik.

1854. 03. 03. A bakufu Perry-vel aláírja a japán-amerikai barátsági szerződést (kanagavai szerződés*) és Simoda és Hakodate kikötőjét megnyitja a külföldiek számára.

1858. 06. 19 Kereskedelmi szerződés Amerikával, 07. 10. Hollandiával, 07. 11. Oroszországgal, 07. 18. Angliával, 09. 03. Franciaországgal. A tairó, a bakufu nagy öregje, Ii Naoszuke az országnyitást ellenző császár-pártiakat bebörtönzéssel sújtja (Anszei évi bebörtönzés*).

1859. 05. 28. Kanagava, Nagaszaki és Hakodate kikötők megnyitása, engedélyezik a kereskedelmet Oroszországgal, Franciaországgal, Angliával, Hollandiával és az USA-val.

1860. 01. 13. A bakufu hadihajója, a Kanrin maru* az Amerikai Egyesült Államokba indul, fedélzetén Kacu Kaisú (1823-1899), a Bakufu Tengerészeti Iskola tanára, a hajó kapitánya, aki nagy szerepet játszik majd az 1868. 04. havában végrehajtott Edo-vár vérontás nélküli átadásában a császári erőknek. Az első japán hajó átkel a Csendes Óceánon.

1866 Egész évben heves parasztfelkelések, városi lázadások.

1867. 10. 14. Az utolsó, a 15. sógun, Tokugava Josinobu* (1837-1913, sógun 1866-1867) engedélyt kér a császári udvartól politikai hatalmának visszaadására (Taiszei hókan*). A császári hatalom visszaállítása.

1868. 09. 08. Kihirdetik a Meidzsi* uralkodói korszaknevet. 10.13. Meidzsi császár a fővárost Kiotóból Tokióba áthelyezi. Az eddigi sógunátus székhelyét, az Edo-várat császári palotává teszik. (Az egész folyamata a Meidzsi isin, Meidzsi restauráció)

1869 Új politikai és adminisztrációs rendszer bevezetése.

1871 Kiépítik a postarendszert.

1872. 08. 03. Kihirdetik az iskolarendszert.

1877. 04. 12. A Tokiói Császári Egyetem megnyitása.

1878. 05. 01. Részvétel a párizsi Világkiálításon.

1887. 01. 22. A Tokiói Villanylámpa Társaság elkezdi működését, Tokió városban villanylámpák világítanak.

1889. 02. 11. Kihirdetik a Nagy Japán Birodalmi Alkotmányt (Dai Nihon Teikoku Kenpó *).

07.01. Megnyílik Tókaidó vasútvonal*.

1894 – 1895 Japán-csing (kínai) háború*

1904 – 1905 Japán-orosz háború*.

1907 Tőzsdei nagy eséssel kezdődő gazdasági válság, bányászzavargások,

1910. 08. 22. Korea annektálásáról szóló szerződés aláírása. Korea megszállása,

1912. 07.30. Meidzsi császár halála,

1914. 08. 23. Japán hadat üzen Németországnak (belép az I. világháborúba).

1919. 04. 30. A párizsi béketárgyaláson elismerik a japán követelést a Santung tartományban lévő német érdekeltséggel szemben.

1921. 03. 03 – 09. 03. A trónörökös herceg, Hirohito európai útja, hivatalos látogatást tesz Angliában, utána Belgiumot, Franciaországot és Olaszországot látogatja meg.

1925. 03. 01. Tokiói Rádió Társaság megkezdi műsorsugárzását.

1926. 12. 25. Taisó császár halála. Ezidőtájt egyre erősödik az ultranacionalista gondolat.

1931 Az északkelet-kínai megszállás kezdete.

1941. 12. 08. Japán légitámadás a Hawaii szigeteken lévő amerikai bázisokra. Japán hadat üzen az USA-nak és Angliának (belépés a II. világháborúba).

1945. 08. 06. Hirosima atombombázása. 08. 09. Nagaszaki atombombázása. 08. 15. Hirohito császári dekrétumot olvas fel a rádióban a háború befejezéséről. Véget ér a II. világháború.

1946. 11. 03. A Japán Alkotmány kihirdetése,

1956. 12. 18. Az ENSZ közgyűlés elfogadja Japán tagságát.

az ókori Kína

KÍNA

Bevezetés

A kínaiak eredete tisztázatlan, nem tudni, honnan származtak. A mai Kína területén számos ősember-leletet találtak, amelyek közül a leghíresebbek a mintegy félmillió évvel ezelőtt élt „Pekingi ősember” (Sinanthropus pekinensis) maradványai, de erről nem lehet megállapítani, hogy előde volt-e a mai kínaiaknak. A kínaiak tudatában úgy él az eredet kérdése, hogy a mai Kína földjén az idők kezdete óta kínaiak laktak.

Régészetileg az bizonyított, hogy a Kr. e. 4000–3000 körüli időkben virágzó neolit Yangshao-, illetve Longshan-kultúra tárgyi emlékeinek, díszítő elemeinek folytatása megtalálható a későbbi korok egyértelműen kínai kultúráiban is, tehát elmondható, hogy a kínai kultúra legalább 5–6 ezer éves. Ebben az időben természetesen nem beszélhetünk egységes Kínáról vagy kínai civilizációról: az ősközösségi társadalom törzsei viszonylagos elszigeteltségben éltek szétszórva a Sárga-folyó völgyében, s csak később álltak össze többé-kevésbé egységes kultúrát mutató néppé.

A szóbeli hagyományt lejegyző írott források – amelyek jóval a tárgyalt időszak utáni korból, a Kr. e. I. évezredből származnak – a kínai történelem kezdetét a Kr. e. III. évezred elejére teszik, amikor is úgynevezett „kultúrhéroszok” jelentek meg, akik lakhatóvá tették a földet, és az embereket megtanították különböző civilizációs vívmányokra. Ilyen kultúrhéroszok voltak például: Huangdi, a Sárga Császár, a kínai nép ősatyja, aki legyőzte az embereket fenyegető szörnyet, emellett feltalálta a kocsit, a csónakot és a fegyvereket; Fuxi, aki megismertette az embereket az állattenyésztéssel, a főzéssel és a házassággal; és Shennong, az „Isteni Földműves”, aki a földművelésre tanította meg őket stb. Ők természetesen legendás személyek, létüket semmi nem bizonyítja, de a kínai köztudatban elevenen él az emlékük. Mivel a történeti munkák öt kultúrhérosz tetteit tárgyalják részletesen, a kultúrhéroszok korát nevezik az Öt Császár korának is.

A hagyomány szerint az első kínai dinasztiát a Nagy Yu (Da Yu) nevű kultúrhérosz alapította, aki az általa irányított vízszabályozási munkálatokról volt híres. Dinasztiája, amely a Xia nevet viselte, állítólag a Kr. e. 23-18. századig állt fenn. A régészeti leletek nem bizonyítják egyértelműen, hogy ekkoriban Kína területén létezett volna valamiféle egységes állam.

Az első bizonyítottan létezett dinasztia a Shang volt, amely a Kr. e. 17. században jutott hatalomra az utolsó Xia uralkodó, a kegyetlenkedéseiről híres Jie hatalmának megdöntésével. A Shang királyok befolyása a Sárga-folyó középső és alsó szakaszának és mellékfolyóinak völgyére (tehát a mai Észak-Kína nagy részére) kiterjedt. A Shang állam valószínűleg nem egységes birodalom volt, hanem a Sárga-folyó vízgyűjtő területének folyóvölgyeiben élő olyan törzsek szövetsége, amelyek elismerték a Shang törzs uralkodójának politikai és szakrális elsőbbségét, adót fizettek neki és részt vettek a hadjárataiban. A Shang-korban vált elterjedté a bronz használata, amiből elsősorban fegyvereket és szertartási edényeket készítettek, ekkor alakult ki valamiféle közigazgatási rendszer, és ekkor jelent meg az írás. A Sang-kori írás két formában maradt ránk: egyrészt a bronz szertartási edények feliratain, másrészt pedig az ún. jóslócsontokon. Ezekből rekonstruálható a Shang királyok listája, illetve egyes történelmi események ideje.

Az ezt követő Zhou-dinasztia első évszázadainak kronológiája meglehetősen feltáratlan; az első biztos dátum Kr. e. 841. Az ezt követő idők kronológiája már biztos lábakon áll, s a kínaiak erős történelmi érzékének köszönhetően a történészeknek rengeteg forrás áll a rendelkezésére.

Az európai lineáris történelemfelfogással ellentétben a kínaiakra a ciklikus (vagy dinasztikus) szemlélet volt jellemző. Ez azt jelenti, hogy a történelmet nem egyenes vonalú fejlődésként látták, hanem körforgásként, újra és újra ismétlődő ciklusok sorozataként. Egy ilyen ciklus egy dinasztia uralkodásának felelt meg, és a következőképpen alakult: Egy kiválasztott család az Égtől (Tian) megkapja az „égi megbízatást” (tianming), és dinasztiát alapít. A dinasztia első császárai bölcsen uralkodnak, földosztást hajtanak végre, a birodalmat felvirágoztatják. A dinasztia későbbi császárai azonban tehetségtelenek, kegyetlenek, gyengék, uralkodásuk alatt a birodalom hanyatlásnak indul, a föld nagy része néhány nagybirtokos kezében koncentrálódik, parasztlázadások robbannak ki, barbár törzsek törnek be, míg végül az ország szétesik, az Ég megvonja a császári háztól az „égi megbízatást” – vagyis a dinasztia megbukik – és valaki másnak adja. Ez a valaki – általában egy lázadó parasztvezér, hadvezér, földesúr, esetleg nomád uralkodó – fegyverrel egyesíti az országot, dinasztiát alapít, földosztást hajt végre, és a ciklus újra indul.

A ciklikus történelemszemléletből következett az is, hogy nem jelöltek ki egy bizonyos eseményt az időszámítás kezdőpontjaként (mint mi Jézus születésének évét), hanem minden időpontot a mindenkori császár uralkodásához viszonyítva adtak meg. Egy császár az uralkodását ún. uralkodási érákra (nianhao) oszthatta, s egy dátumot így adtak meg: „X császár uralkodása Y érájának Z-ik éve”.

A hagyományos kínai naptár luniszoláris, vagyis egyaránt figyelembe veszi a nap és a hold járását. Az alapegység a 29-30 napos holdhónap, de hogy az évek során a naptár ne térjen el a meteorológiai évszakoktól időnként beillesztenek egy szökőhónapot, s ezáltal a holdhónapok sorát hozzáigazítják a napévhez. A kínai újév általában a mi januárunkra vagy februárunkra esik. A Zhou-korban az egyes fejedelemségek különböző naptárakat használtak, de a császárkortól a naptár egységes. Egy uralkodó általában az előző uralkodó halálának évét követő újévkor lépett trónra, az előző év maradékát még az előző császár uralkodásához számították.

Bibliográfia

I. Magyar nyelvű könyvek

a) Bibliográfiák, segédkönyvek

Apor Éva – Ecsedy Ildikó: Magyar szerzők Ázsiáról és Afrikáról 1950-1962, Akadémiai Kiadó, Bp., 1963

Bese Lajos (szerk.): Magyar szerzők Kínáról és Afrikáról (1950-1967), válogatott bibliográfia, Akadémia Kiadó, Bp., 1963

Csongor Barnabás – Ferenczy, Mária: A kínai nevek és szavak magyar átírása, Akadémiai Kiadó, Bp., 1993

Ferenczyné Wendelin Lídia: Kínai-magyar bibliográfia, Országos Széchenyi Könyvtár, Bp., 1959

Mészáros Klára: Magyar szerzők Kínáról 1963-1978, MTA Világgazdasági Kutatóintézet Tudományos Tájékoztató Szolgálatának közleményei, Bp., 1979

b) Történelem, kultúrtörténet

Az ázsiai termelési mód a történelemben. Tanulmányok, vitacikkek (vál.: Ecsedy Csaba). Gondolat, 1982

Balázs, Étienne: Gazdaság és társadalom a régi Kínában, Gondolat Kiadó, Bp., 1976

Blunden, C. – Elvin, M.: A kínai világ atlasza, Helikon Kiadó, Bp., 1995

Boulnois, Luce : A selyemút. Kossuth, 1972

Csongor, Barnabás: Kínai források az ázsiai avarokról, Történelem és kultúra 9., Balassi Kiadó – Orientalisztikai Munkaközösség, Bp., 1993

Dawson, Raymond Dawson: A kínai civilizáció világa. Osiris, 2002

Ecsedy Ildikó: Hétköznapok és ünnepek a régi Kínában. Corvina, 1990

Ecsedy Ildikó: Nomádok és kereskedők Kína határain. Akadémiai, 1979

Ecsedy, Ildikó: A kínai állam kezdetei, Keleti Könyvtár, Akadémiai Kiadó, Bp., 1986

Ecsedy, Ildikó: Ex oriente lux (Bevezetés a régi Kína társadalom- és kultúrtörténetébe), Miskolc, 1992

Ecsedy, Ildikó: Kína és szomszédai, Keleti művelődéstörténeti tanulmányok, Eötvös József Könyvkiadó, Bp., 1997

Ecsedy, Ildikó: Kínai császárok és alattvalók, A világtörténelem nagy alakjai, Kossuth Könyvkiadó, Bp., 1992

Elvin, Mark: Fejlődés és stagnálás a kínai történelemben, Kossuth Kiadó, Bp., 1977

Ferenczy Mária (szerk.): Kína kultúrája Magyarországon, Történelem és kultúra 2., MTA Orientalisztikai Munkaközösség, Bp., 1985

Fitzgerald, Patrick:Az ősi Kína, A múlt születése, Helikon Kiadó, Bp., 1989

Galla, Endre: Világjáró magyar irodalom, A magyar irodalom Kínában, Kőrösi Csoma Kiskönyvtár 5., Akadémiai Kiadó, Bp., 1968

Gernet, Jacques: A kínai civilizáció története, Bp., Osiris, 2001

Gernet, Jacques: Kína hétköznapjai a mongol hódítás előestéjén, Gondolat, Bp., 1980

Hatvany, Bertalan: Ázsia lelke, Franklin Kiadó, Bp., 1935

Józsa Sándor: Kína és az Osztrák-Magyar Monarchia, Kőrösi Csoma Kiskönyvtár 2., Akadémiai Kiadó, Bp., 1966

Kína rövid története, Gondolat Kiadó, Bp., 1960

Ligeti Lajos: Kína, múlt és jelen, Kincsestár 20., Magyar Szemle Társaság, Bp., 1935

Lóczy Lajos: A Mennyei Birodalom (Khina) története, A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára 2., Lampel Kiadó, Bp., 1901

Lóczy, Lajos: A khinai birodalom természeti viszonyainak és országainak leírása, Bp., 1886

Magyar Lajos: A kínai mezőgazdaság hagyományos szerkezete. Kossuth, Bp., 1981

Magyar Lajos: Kína gazdasága. Magyar Lajos Alapítvány, 1989

Magyar Lajos: Kína gazdaságának vázlata. Magyar Lajos Alapítvány, 1991

Maspero, Henri: Az ókori Kína, Gondolat Kiadó, Bp., 1978

Őstársadalom és ázsiai termelési mód (Szerk.: Tőkei F.). Magvető, 1976

Polonyi Péter: Kína története, Kozmosz könyvek, Bp., 1988; Maecenas, 1994

Salát Gergely: Kínai országismeret (Földrajz – Történelem – Nyelv). Szerk. Hidasi Judit. Külkereskedelmi Főiskola Keleti Kommunikációs és Továbbképző Intézet, Bp., 1999

Tokaji Zsolt: A régi Kína fegyverei, Zrínyi Könyvkiadó – Terebess Collection, Bp., 1997

Tőkei Ferenc (szerk.): Őstársadalom és ázsiai termelési mód, Elvek és utak, Magvető Kiadó, Bp., 1976, 1976, 1982

Tőkei Ferenc: Az „ázsiai termelési mód” kérdéséhez. Kossuth, Bp., 1965

Tőkei Ferenc: Az ázsiai termelési mód kérdéseihez, Kossuth Kiadó, Bp., 1965, 1975

II. Nyugati nyelvű könyvek

a) Általános összefoglalók

Balazs, Étienne: Chinese Civilization and Bureaucracy, New Haven, Yale University Press, 1964.

Ch’ü T’ung-tsu: Law and Society in Traditional China, Paris, Mouton, 1961.

Charles O. Hucker: China to 1850: A Short History, Stanford, Calif., Stanford University Press, 1978.

Eberhard, Wolfram: History of China,4th ed., London, Routledge & Kegan Paul, 1977

Ebrey, Patricia B. (ed.) Chinese Civilization and Society: A Suercebook, New York, Free Press, 1993

Fairbank, John K.: Chinese Thought and Institutions, Chicago, University of Chicago Press, 1957.

Fairbank, John K.–Edwin O. Reischauer: East Asia: Tradition and Transformation. Boston, Houghton Mifflin, 1989.

Loewe, Michael: The Pride that was China, New York, St. Martin’s Press, 1990.

Needham, Joseph: Science and Civilization in China, Cambridge, University Press, 1954–.

Ropp, Paul S. (ed): Heritage of China: Contemporary Perspectives on Chinese Civilization, Berkeley, University of California Press, 1990.

Twitchett, Denis–John K. Fairbank (eds.): The Cambridge History of China. Cambridge University Press, 1978–. Eddig megjelent kötetek: Vol. 1, The Ch’in and Han empires, 221 B.C.-A.D.220; Vol. 3, Sui and T’ang China, 589-906, Part 1; Vol. 6, Alien regimes and border states, 907-1368; Vol. 7, The Ming dynasty, 1368-1644, Part 1; Vol. 10, Late Ch’ing, 1800-1911, Part 1; Vol. 11, Nationalist China during the Sino-Japanese War, 1937-1945, Part 2; Vol 12, The Chinese Communist movement during the Sino-Japanese War, 1937-1945, Part 1; Vol. 13, Republican China 1912-1942, Part 2; Vol. 14, The People’s Republic, Part 1: The emergence of Revolutionary China, 1949-1965; Vol. 15, The People’s Republic, Part 2.

b) Egyes korszakok

A kezdetektől a Han-korig

Chang Kwang-chih: Art, Myth, and Ritual: The Path to Political Authority in Ancient China. Cambridge Mass, Harvard University Press, 1983.

Chang Kwang-chih: Shang Civilization. New Haven, Yale University Press, 1980.

Chang Kwang-chih: The Archaeology of Ancient China. 4th. ed., New Haven, Yale University Press, 1986.

Creel, Herrlee G.: The Origins of Statecraft in China. Chicago, University of Chicago Press, 1970.

Gernet, Jacques: Ancient China from the Beginnings to the Empire, Berkeley, University of California Press, 1968.

Hsü Cho-yun–Katheryn M. Linduff: Western Chou Civilization. New Haven, Yale University Press, 1988.

Hsü Cho-yun: Ancient China in Transition. Stanford, Stanford University Press, 1965.

Keightley, David N.: The Origins of Chinese Civilization. Berkeley, University of California Press, 1983.

Loewe, Michael (ed.): Early Chinese Texts: A Bibliographical Guide. Berkeley, Society for the Study of Early China and Institute for East Asian Studies, University of California, 1993.

Saughnessy, Edward L.: Sources of Western Zhou History: Inscribed Bronze Vessels. Berkeley, University of California Press, 1991.

A Qin- és Han-kor, valamint a széttagoltság kora

Bielenstein, Hans: The Bureaucracy of Han Times. Cambridge University Press, 1980.

Ch’ü T’ung-tsu–Jack Dull (eds.): Han Social Structure. Seattle, University of Washington Press, 1972.

Dien, Albert E. (ed.): State and Society in Early Medieval China. Stanford, Stanford University Press, 1990.

Eberhard, Wolfram: Conquerors and Rulers: Social Forces in Medieval China. 2nd ed., Leiden, Brill, 1965.

Hsü Cho-yun: Han Agriculture: The Formation of Early Chinese Agrarian Economy. Seattle, University of Washington Press, 1980.

Johnson, David: The Medieval Chinese Oligarchy. Boulder, Westview Press, 1977.

Loewe, Michael: Crisis and Conflict in Han China. London, Allen & Unwin, 1974.

Loewe, Michael: Everyday Life in Early Imperial China During the Han Period. London, Carousel Books, 1973.

Pirazzoli-t’Serstevens, Michele: The Han Dynasty. New York, Rizzoli, 1982.

Swann, Nancy L.: Food and Money in Ancient China. Princeton, Princeton University Press, 1950.

Wang Zhongshu: Han Civilization. New Haven, Yale University Press, 1982.

Yü Ying-shih: Trade and Expansion in Han China: A Study in the Structure of Sino-Barbarian Economic Relations. Berkeley, University of California Press, 1967.

Zürcher, Erik: The Buddhist Conquest of China: The Spread and Adaptation of Buddhism in Early Medieval China, 2 vols. Leiden, 1959, Brill.

Kronológia

Neolit kor

Kr. e.

8000 k.   A mezőgazdaság kezdetei mind Észak-, mind Dél-Kínában.

6000–5000 k.   A köles elterjedése Észak-Kínában; sertés- és kutyatartás Dél-Kínában.

5000–3000 k.   Yangshao kultúra a Sárga-folyó mentén.

4700–2900 k.   Hongshan kultúra északkelet-Kínában.

4100-2600 k. Dawenkou kultúra Shandongban.

3000–2000 k. Longshan kultúra a Sárga-folyó középső és alsó folyása mentén.

2207-1766   A legendás Xia-dinasztia uralkodásának hagyományos évszámai. A dinasztia léte nem bizonyított, bár a kínai tudósok a régészetileg feltárt Erlitou kultúrát a Xia-dinasztiával azonosítják..

17. sz.   A Shang-dinasztia megalapítása. A bronzkor kezdete a Sárga-folyó medencéjében.

1384   Az utolsó Shang főváros megalapítása Anyang közelében.

14-11. sz.   Feliratos jóslócsontok használata Anyangban; ezek az első kínai nyelvemlékek.

A Zhou-kor

Kr. e.

11. sz.   Mu mezei csata.A Zhouk megdöntik a Shang-ház uralmát, a Nyugati Zhou-kor kezdete. A dinasztia első uralkodója Zhou Wuwang (Wu király), aki apjának posztumusz királyi címet adományozott (Zhou Wenwang, Wen király). Wu király után fivére, Zhou hercege (Zhou gong) uralkodott régensként.

10-9. sz.   Az első bronzedény-feliratok. A Shijing (Dalok könyve) legrégebbi himnuszai.

841   Az első azonosítható csillagászati megfigyelés, a pontos kínai kronológia kezdete.

827-782   A Zhou-házi Xuan király uralkodása, alatta megindulnak az északi népek betörései.

771   A barbárok betörnek Shaanxi területére, a Zhou udvar elhagyja a Wei-folyó völgyében fekvő fővárost, s székhelyét keletebbre, Luoyangba helyezi át. A Keleti Zhou-kor kezdete.

722   A Tavaszok és őszök korszak (Chunqiu) kezdete, a hasonló című Lu-beli évkönyv első éve.

688   Először használják a xian (kerület, körzet) kifejezést egy meghódított területtel kapcsolatban, ami az új típusú centralizált közigazgatás megjelenésének első jele.

685–643   Qi Huangong uralkodása Qiben.

685–645   Guan Zhong főminisztersége Qiben. Különböző reformok a fejedelmi hatalom erősítésére, a hadsereg erejének növelésére, az arisztokrácia visszaszorítására.

667   Qi fejedelemség lesz a barbár betörések ellen létrejött szövetség vezetője, ezzel megkezdődik Qi hegemóniája.

632   Jin fejedelemség lesz a hegemón.

597   A Chu fejedelemségbeli Zhuang királyt elismerik a szövetség vezetőjeként, Chu lesz a hegemón.

589   Nagy csata a Qi és Jin, a korszak két legnagyobb versengő fejedelemsége között.

562   Lu fejedelmét elmozdítják a hatalomból, s csupán vallási kiváltságait tarthatja meg.

506   Wu fejedelemség hadjárata Chu ellen, amely során elfoglalják Yinget, Chu fővárosát.

494   Yue állam elismeri Wu fennhatóságát.

486-482   Wuban csatornát építenek a Jangce és Shandong tartomány déli része között.

481   A Tavaszok és őszök korszak vége.

479   Konfuciusz, a konfucianizmus alapítójának halála.

473   Yue fejedelemség megsemmisíti Wut.

453   Jin három kisebb fejedelemségre hullik szét (Han, Wei, Zhao). A Hadakozó fejedelemségek korának (Zhanguo) kezdete.

381 k.   Mozi, a motizmus alapítójának halála.

367   A Zhou királyi házat két részre osztják: Keleti és Nyugati Zhoura.

361   Shang Yang, a legista reformer Qin fejedelemségbe érkezik.

356-348 k.   Shang Yang nagyszabású reformokat vezet be Qin fejedelemségben.

338   Shang Yang kivégzése.

335 k. Az „egoista” filozófus, Yang Zhu halála.

334   Chu fejedelemség elfoglalja a Yue Királyságot.

325   Qin fejedelme felveszi a wang (király) címet.

318-316   Qin területeket szerez Sichuanban.

307   Zhao fejedelemség lovas egységeket állít fel a nomádok ellen.

300 k.   Qin, Zhao és Yan fejedelemségekben falakat építenek az északi nomádok ellen. A szofista Hui Shi és a taoista filozófus, Zhuangzi halála.

289 k.   Konfuciusz követőjének, Menciusznak (Mengzi) a halála.

286   Qi felszámolja a kelet-henani Song fejedelemséget.

278-277   Qin terjeszkedni kezd Hebei és Hunan tartományokban, Chu rovására.

277 k.   A nagy költő, Qu Yuan halála.

260   changpingi csata: Qin elsöprő győzelme Zhao felett.

259-257   Qin csapatai megostromolják Handant, Zhao fejedelemség fővárosát.

256   Qin felszámolja a Zhou királyi házat, ezzel hivatalosan is véget ér a Zhou-dinasztia.

250 k.   A szofista Gongsun Long halála.

249-237   Lü Buwei a főminiszter Qin fejedelemségben.

246   Qinben Ying Zheng, a későbbi Qin Shi Huangdi kerül a trónra. Qin 150 kilométer hosszú csatornát épít Shaanxi tartományban.

240 k.   Zou Yan, az „öt elem” (wuxing) iskola alapítójának halála; megjelenik a Lüshi Chunqiu, a kor tudásának összefoglaló műve.

239-235   Qinben áttelepítik a lakosságot, hogy benépesítsék a Wei-folyó völgyét.

237   Lü Buwei főminiszterségének vége, Ying Zheng leszámol belső ellenfeleivel.

234   A konfuciánus filozófus, Xunzi halála.

233   Han Feizi, a legista filozófus halála.

230-221   Qin sorban elfoglalja Han, Zhao, Wei, Chu, Yan és Qi fejedelemséget.

227   Sikertelen kísérlet Ying Zheng meggyilkolására.

A Qin- és a Han-kor

Kr. e.

221    Kína Qin uralma alatt egyesül, létrejön a Kínai Császárság, Ying Zheng felveszi a császár (huangdi) címet, illetve a „Qin Első Császára” (Qin Shi Huangdi) nevet. A következő években egyesítő intézkedések sora születik (mértékegységek, pénz, írás stb.).

221-214   Hadjáratok Fujian, Guangdong, Guangxi tartományokba és Észak-Vietnámba.

220   A császári úthálózat kiépítése, az északi védműrendszer (a későbbi Nagy Fal) újjáépítése és meghosszabbítása.

215   Meng Tian hadjárata Mongóliába a xiongnuk (ázsiai hunok) ellen.

214   Hadjárat Nanyuébe (Kanton és Hanoi környéke). 500 ezer bűnöző áttelepítése Nanyuébe.

213   A „könyvégetés”.

212   A császári paloták építése.

210   Az Első Császár váratlan halála.

209   A felkelések és a belháború kezdete Qinben; a xiongnu törzsszövetség feje, Maodun létrehozza az első sztyeppei birodalmat.

208   Chen She felkelése Qin ellen.

206   A Qin-dinasztia bukása, Xianyangot, a fővárost elpusztítja Xiang Yu. Liu Bang felveszi a Han államnevet (ekkor még csak egy részterületen)

206-202   „Chu és Han háborúja”, vagyis Xiang Yu és Liu Bang harca a hatalomért.

202   Liu Bang legyőzi Xiang Yut, ezzel megalakul a Han-dinasztia.

201   Liu Bang birodalma egyes területeit adománybirtokként szétosztja fegyvertársai között.

200   Liu Bang Chang’anban (a mai Shaanxi tartománybeli Xi’annál) építi fel fővárosát. 200 körül a kínai védvonalakat a Qin-beli Nagy Faltól délre vonják vissza.

198   Az egykori Qi és Chu fejedelemségbeli gazdag családokat Chang’an környékére telepítik át.

191   Eltörlik a Qin-dinasztia legkegyetlenebb törvényeit.

188   Enyhítik a kereskedőkre vonatkozó szigorú törvényeket.

180   Meghal Lü császárné, nemzetségének tagjait kiirtják.

179   Nanyue elismeri a Hanok fennhatóságát.

175   Központi ellenőrzés alá vonják a pénzérmék öntését.

174   Meghal Maodun, a shanyu, a Xiongnu Birodalom megalapítója.

167   Eltörlik megcsonkító büntetéseket.

165   Az első hivatalos vizsgák a hivatalnoki tisztségekért.

158   Az első említés az északi határvidéken létrehozott katonai kolóniákról (tuntian).

144   A xiongnuk betörnek Shanxi tartományba és elhajtják a császári ménesek lóállományát.

141-87   A Han-házi Wu császár (Han Wudi) uralkodása.

138   Zhang Qian útnak indul Közép-Ázsiába, hogy felkutassa a yuezhi népet, s szövetséget kössön velük a xiongnuk ellen.

129   A xiongnuk elleni hadjáratok kezdete.

128   Az első hadjáratok Mandzsúriába és Koreába.

127   Törvény születéik a birtokoknak a fiúörökösök közötti felosztásról.

126   Zhang Qian visszatér Ferganából és Baktriából.

124   Liu An, Huainan hercege sikertelen felkelést indít Han Wudi ellen. Hivatalt hoznak létre, ahol ötven tudós tanulmányozza az új írásjegyekkel írt Klasszikusokat.

122   Liu An, Huainan hercege öngyilkos lesz. Az ő udvarában állították össze a taoista filozófiáról szóló Huainanzi című művet.

122-109   A Han-dinasztia déli irányú terjeszkedésének időszaka.

120   Egy természeti csapást követően több mint 700 ezer embert telepítenek át Shandongból Shaanxi tartományba. Létrehozzák a Zenei Hivatalt (Yuefu), amelynek feladata a népdalok összegyűjtése.

119   Zhang Qian ismét útnak indul Közép-Ázsiába, a wusunuk földjére (az Ili-folyó völgyébe).

117   A híres fu-költő, Sima Xiangru halála.

117-115   Gansuban tartományt alapítanak.

113   Hatalmas erőfeszítések az északnyugati területek öntözésére és művelés alá vonására.

108   A Hanok négy tartományt hoznak létre Koreában. Az első hadjáratok Közép-Ázsiába.

105   Han követség érkezik a Szeleukidák birodalmába a Tigris-folyóhoz.Meghal Dong Zhongshu, aki a Klasszikusokhoz írt kommentárokat. A közép-ázsiai királyságokat felkereső követségek behozzák Kínába a bort és a lucernát.

104   Naptárreform: a 20. századig érvényes hagyományos kínai naptár alapjainak kidolgozása.

102   Mongóliában megerősített ellenőrzőpontokat állítanak fel; a közkatonák és elítéltek tovább építik a Nagy Falat Lanzhoutól a Yumenguanig.

101   A Fergana ellen indított második hadjárat győzelemmel zárul.

99   Lázadások törnek ki a birodalom keleti részein

98   Állami monopólium lesz az alkohol.

93   Megtalálják a régi írásjegyekkel íródott Klasszikusokat.

92   Boszorkányperek a császári udvarban.

92 k.   Meghal a kiváló történetíró, Sima Qian, a Shiji (A történetíró feljegyzései) szerzője.

87   Han Wudi császár halála.

81   Viták a császári udvarban arról, hogy fenntartsák-e az állami só-, vas- és alkoholmonopóliumot. A viták szövegét néhány évvel később a Yantielun (Vita a sóról és vasról) című könyvben adták közre.

68   A helyőrségek elhagyják a Nagy Falon túli erődítményeket.

60   A xiongnuk hatalma hanyatlásnak indul.

41   A Császári Akadémia hallgatóinak létszámát 1 000 főre emelik.

18   Megvásárolhatóak lesznek a hivatali rangok.

15   Yang Xiong összeállítja a Fangyant, a kínai nyelvjárásokról szóló első munkát.

14   Parasztfelkelések.

8   A Császári Akadémia hallgatóinak a létszámát 3 000 főre emelik.

7   Megszüntetik a Zenei Hivatalt. Liu Xiang összeállítja a könyvkatalógusát, a Qilüét.

6   Meghal Liu Xiang, a Xinxu és a Shuoyuan szerzője.

1   Wang Mang felemelkedésének kezdete.

Kr. u.

2   Az első ismert népszámlálás: 12 366 470 család és 57 671 400 fő.

6   Ping császár halálát követően Wang Mang régensi hatalmat gyakorol.

7   Wang Mang pénzügyi reformja. Felkelések Wang Mang ellen.

8   Meghal a taoista, racionalista filozófus Yang Xiong, a régi írásjegyes iskola híve, a Fayan és Taixuanjing szerzője.

9   Wang Mang megalapítja a Xin-dinasztiát. Földreform.

10   A régi Han előkelőségeket a közemberek rangjára fokozzák le.

11   A Sárga-folyó áttöri a gátakat és új mederben folyik tovább.

17   A természeti csapások és a sorozások következtében egyre több helyen törnek ki parasztfelkelések.

23   A Wang Mang által alapított Xin-dinasztiát elsöprik a népfelkelések és régi császári    előkelőségek lázadásai. A vörösszemöldökűek betörnek Chang’anba.

23   Meghal a császári könyvtáros, Liu Xin, aki összeállította az első kínai bibliográfiát.

25   Liu Xiu császárnak kiáltja ki magát: a Kései- vagy más néven Keleti Han-kor kezdete. Luoyang lesz az új főváros.

27–28   Az új Han császár leszámol ellenlábasaival és leveri a vörösszemöldökűeket.

42–43   Ma Yuan tábornok sikeres hadjárata a Trung Thac és Trang Nhi vezette vietnami felkelők ellen.

50   A déli xiongnuk, a Hanok szövetségei betelepülnek Észak-Shaanxiba és Észak-Shanxiba.

57   Kjúsú északi részéről japán követség érkezik Kínába.

65 k.   Az első írásos emlék, amely buddhista közösségre utal (Pengcheng, Jiangsu tartomány).

73–94   Ban Chao hadvezér visszaszerzi az ellenőrzést az északnyugati oázisok felett.

77–91   Hotan lesz a Hanok közép-ázsiai kormányzati központja

79   Tanácskozás a császári udvarban a Klasszikusok értelmezéséről. A tanácskozás összefoglalása a Baihutongban jelenik meg.

82 k.   Megjelenik a Hanshu (A Han-dinasztia története), az első hivatalos dinasztikus történeti munka, Ban Gu és nővére, Ban Zhao munkája.

83   Wang Chong megírja a Lunhenget (Mérlegelések), amelyben elítéli a babonákat és az általánosan elfogadott, elavult nézeteket, s a természetből vett magyarázatokat ad a fizikai jelenségekre.

87   Kusáni küldöttség érkezik Luoyangba.

87   Az állami só- és vasmonopóliumok eltörlése.

89–105   Indiai küldöttségek Luoyangban.

92   A börtönben meghal Ban Gu, a Hanshu szerzője.

97   Gan Yinget, akit Ban Chao küldött a Római Birodalom keleti tartományaiba,

feltartják a Parthus Birodalom nyugati határánál.

100   Kiadják a Shuowen jiezit, az első írásjegyszótárt (9 353 írásjegy). Az indiai buddhista szövegek első kínai fordításai.

101   Küldöttség a parthusoktól.

105   Egy Cai Lun nevű eunuch bemutatja a császárnak az első papírt; ezután a papírhasználat villámgyorsan terjedni kezd.

106   Az udvar kiadásainak és egyes köztisztviselők fizetésének csökkentése.

107   Küldöttség az egyik japán fejedelemségből.

120   Küldöttség érkezik Luoyangba a burmai Shan Királyságból. A küldöttek a Római     Birodalom keleti részéről származó táncosokat és akrobatákat ajánlanak fel az udvarnak.

125 k.   Az eunuchok hatalma növekedni kezd.

125–150 k.   A Hanok helyreállítják a hatalmukat Közép-Ázsiában.

132   Az első említés a Kína és Jáva közötti hivatalos kapcsolatfelvételről.

135   Az eunuchoknak engedélyezik, hogy fiúgyermeket fogadjanak örökbe.

139   Meghal Zhang Heng, a híres csillagász, matematikus és költő.

140   Xianbei előrenyomulás, a Hanok nagy területeket adnak át nekik.

147   Luoyangba érkezik An Shigao, a nagyhatású párthus szerzetes, az indiai buddhista szövegek első ismert kínai fordítója.

157   Népszámlálást tartanak: 56 486 856 lakos.

161   Délkelet-Ázsián keresztül Indiai küldöttség érkezik Kínába.

165 k. Meghal Wang Fu, a Qianfulun című politika- és társadalomkritika szerzője.

166   A Római Birodalom keleti határvidékéről kereskedők érkeznek Kínába; az első említés a luoyangi császári udvarban tartott buddhista szertartásról.

169   Nagy győzelem a qiangok felett.

170 k. Nőni kezd a parasztok közötti elégedetlenség

175   A fővárosban háromféle írásmóddal kőbe vésik a Klasszikusokat.

175-től   Az eunuchok hatalmának növekedése.

178   Árusítani kezdik a hivataokat.

184   A sárgaturbánosok hatalmas felkelése; létszámuk rövidesen 300 000 fő fölé emelkedik.

189   Az eunuchok lemészárlása; Luoyangot, a fővárost kifosztják Dong Zhuo csapatai, ezzel a gyakorlatban megszűnik a Han-ház hatalma. A zűrzavarban eltűnnek a Han-dinasztia gyűjteményei és levéltári anyagai.

190 k.   Cao Cao megerősödésének kezdete. A taoista Wudoumidao szekta Dél-Shaanxi és Sichuan tartomány területén független államot hoz létre. Megszűnik az összeköttetés Közép-Ázsiával.

194   Éhínség Chang’anban.

194   Sun Ce elfoglalja a Jangce alsó folyását.

200   Sun Ce halála. Örökébe öccse, Sun Quan lép.

200   Cao Cao gyakorlatilag egész Észak-Kínát uralma alá hajtja.

208   Liu Bei és Sun Quan szövetséget köt Cao Cao ellen. Cao Cao csapatainak veresége a Yangcénál a vörössziklai csatában.

211   Liu Bei megerősíti hatalmát Sichuan tartományban.

211   Sun Quan Nanjingba teszi a székhelyét, amelyet megerősítenek és a nevét Jiankangra változtatják.

A széttagoltság kora

220   Cao Cao meghal, fia, Cao Pi (220-226) felveszi a „Wei császára” címet; Liu Bei Sichuan tartományban megalapítja a Shu-Han államot, fővárosa Chengdu; Sun Quan felveszi a „Wu császára” címet. Ezzel véget ér a Han-dinasztia, megkezdődik a Három királyság (Sanguo) kora.

230   A Wu Királyság tengeri expedíciói; meghal a korszak legnagyobb költője, Cao Zhi, Cao Cao fia; meghal a Xuanxue iskola (Titokzatos tanítás) két filozófusa, He Yan és Wang Bi.

234   Meghal Zhu Geliang, a Shu-Han Királyság tanácsadója.

249   Weiben Sima Yi államcsínyt hajt végre.

262   A taoista költő és zenész Xi Kang halála.

263   A Shu-Han államot elfoglalja Wei; meghal a költő, Ruan Ji.

265   Sima Yan Luoyangban megalapítja a Jin-dinasztiát.

268   A Jin-dinasztia kiadja a Taishi korszak törvénykönyvét, amely 2926 paragrafusból áll.

279   Értékes Hadakozó fejedelemségek kori kéziratok kerülnek elő egy Henan tartománybeli sírból (Mu Tianzi zhuan, Zhushu jinian).

280   A Jin Birodalom hadserege beveszi Nanjingot, és elfoglalja a Wu Királyságot. Ezzel véget ér a Három királyság korszaka. Kína újra egyesül a Jin-dinasztia alatt, de csupán igen rövid időre. A 265-316 között uralkodott dinasztia utólag a Nyugati Jin nevet kapja.

285 k.   Megjelenik a Sanguozhi (A Három királyság története).

304   Li Xiong Chengdu királyának nyilvánítja magát; Sichuan és Yunnan egy része független királyság lesz. Liu Yuan, a sinizálódott xiongnu törzsek egyik törzsfőnöke Shanxi tartományban megalapítja a független Han királyságot.

310-től   A kínai társadalom felső rétegei tömegesen menekülnek dél felé.

310   Luoyangot xiongnu harcosok fosztják ki.

313   Megszűnik a koreai Lelang tartomány.

316   A xiongnu származású Lin Yao megostromolja és beveszi Chang’ant. A Nyugati Jin Birodalom összeomlik. Birodalom-szerte fellázadnak a sinizálódott barbárok.

317   Sima Rui Nanjingban császárrá kiáltja ki magát: a Keleti Jin-dinasztia kezdete. A délen uralkodó Keleti Jinnel párhuzamosan az északi területek felett idegen eredetű uralkodóházak osztoznak.

317 k.   Megjelenik a Baopuzi című mű;szerzője Ge Hong, a korszak legjelentősebb polihisztora.

351   Chang’anban megalakul a Korai Qin Királyság.

354   Gansu tartományban megalakul a Korai Liang Királyság.

357   Trónra lép a Korai Qin Királyság harmadik, legjelentősebb uralkodója, Fu Jian.

365 k.   A híres kalligráfus Wang Xizhi halála. Dunhuangban elkezdik kifaragni az Ezer Buddha-barlangtemplomokat.

373   Fu Jian elfoglalja Sichuan és Yunnan tartományt és Guizhou tartomány egyes részeit.

374   Dao’an katalógust készít a kínaira fordított buddhista művekből. (kb. 600 cím)

376   Fu Jian megszállja a Korai Liang Királyságot. Hatalmát kiterjeszti Közép-Ázsia felé. Egész Észak-Kína egyesül.

383   Feishui csata: Fu Jian vereséget szenved Keleti Jintől.

385   Fu Jian halála és birodalmának összeomlása.

386   A tuoba törzs megalakítja az Északi Wei-dinasztiát (386-534). Fővárosuk 398-tól Datong.

389   A Kései Liang Királyság megalakulása.

398   Az Északi Wei Királyság elfoglalja Észak-Kína nagy részét.

399–412   Faxian, a híres szerzetes zarándoklata Közép-Ázsián keresztül Indiába.

402   Chang’anba érkezik a kiváló kuqai fordító, Kumáradzsíva.

402-404   Huan Xuan, a Keleti Jin Birodalom központi tartományának ura fellázad, elfoglalja Nanjingot, de lázadását leverik, s restaurálják a Keleti Jin-dinasztiát.

406   Az Északi Wei Királyságban bevezetik a közigazgatás centralizációját célzó első intézkedéseket.

411   Meghal Gu Kaizhi, az első ismert kínai festő.

414   Megjelenik a Foguoji (más néven Faxianzhuan) Faxian értekezése a buddhista országokról, a korabeli közép-ázsiai viszonyok fontos forrása.

417   A Keleti Jin Birodalom elfoglalja Chang’ant, s megdönti a Kései Qin Királyságot.

420   Liu Yu államcsínyt követ el, majd Nanjingban megalapítja a Liu-Song-dinasztiát. A Keleti-Jin-dinasztia uralma ezzel véget ér.Az Északi és déli dinasztiák korának (Nanbeichao) kezdete (420-589).

422   Az Északi Wei Királyság támadásokat indít a Liu-Song Birodalom ellen.

423   Az Északi Wei Királyság elfoglalja Luoyangot. A Liu-Song-dinasztia követséget küld a koreai Kogurjó Királyságba.

427   A híres költő, Tao Qian (Tao Yuanming) halála.

430 k.   Megjelenik a Houhanshu (A Keleti Han-dinasztia története).

433   A kiváló költő, a buddhista hatást tükröző Xie Lingyun halála.

444   Kou Qianzhi közbenjárására a taoizmust államvallássá teszik az Északi Wei Királyságban.

450   Meghal a híres miniszter, Cui Hao, aki Északi Weiben kínai mintájú közigazgatási és törvénykezési rendszert vezetett be.

478   Az Északi Wei Királyságban megtiltják az előkelőségek és a közemberek közötti házasságokat.

479   A Liu-Song-dinasztia véget ér, Nanjingban megalakul a Déli Qi-dinasztia.

485   Északi Weiben újféle földosztási politikát alkalmaznak, különbséget téve a gabonatermő területek és az eperfaültetvények között.

488   Megjelenik a Songshi (A Liu-Song-dinasztia története).

489   Datong közelében megkezdődnek a yungangi buddhista barlangtemplomok építésének munkálatai.

493   Az Északi Wei Királyság Luoyangba teszi át székhelyét.

495   Az Északi Wei Királyság új fővárosának, Luoyangnak a közelében elkezdődnek a longmeni buddhista barlangtemplomok építésének munkálatai.

496   A híres buddhista Shaolin kolostor megalapítása a Henan tartománybeli Songshanon. A kolostor a Tang-korban a Chan szekta híres központjává vált.

502   Megbukik a Déli Qi-dinasztia, Nanjingban megalakul a Liang-dinasztia.

502–557   Délen a Liang-dinasztia uralkodik.

502–549   Liang Wudi uralkodása Liangban.

502-549   A Liang-dinasztia Wu császárának uralkodása, akit a buddhizmus pártfogolása miatt „bódhiszattva császárnak” is neveztek.

513  Meghal a hangtannal foglalkozó tudós Shen Yue, a Liang-dinasztia Wu császárának tanácsadója, aki először figyelte meg a kínai nyelv zenei hangsúlyait.

525-527   Katonák és egykori nomádok felkelései az Északi Wei Királyság északi határán.

530 k.   A Liang Birodalomban élő buddhista szerzetes, Huijiao megírja a kiváló szerzetesek életrajzait összefoglaló művét, a Gaoseng zhuant. Megjelenik a Wenxuan, a később rendkívül népszerűvé váló irodalmi antológia, amely a Han-dinasztiától a Liang-dinasztiáig tartó korszakot öleli fel.

534   Északi Wei kettészakad: Ye székhellyel megalakul a Keleti Wei-dinasztia.

535   Chang’an székhellyel megalakul a Nyugati Wei-dinasztia.

544   Vietnamban megalakul a Dai Viet állam.

550   Államcsíny Keleti Weiben, megalapul az Északi Qi-dinasztia.

552-555   A türkök létrehozzák új sztyeppei birodalmukat.

553   Nyugati Wei elfoglalja Sichuan tartományt.

554   Az Északi QiBirodalomban élő Wei Shoumegírja a Weishut (Az Északi Wei-dinasztia történetét).

555-556   Az Északi Qi-dinasztia északi határa mentén 1500 kilométer hosszú falrendszer épül, 1 800 000 embert munkájával.

557   Államcsíny Nyugati Weiben: Chang’anban megalakul az Északi Zhou-dinasztia; délen megbukik a Liang-dinasztia, Nanjingban megalakul a Chen-dinasztia.

564   Az Északi Qi Birodalomban büntető törvénykönyvet állítanak össze. Ez szolgál alapul a Sui- és a Tang-kori törvénykönyvekhez.

574   Buddhista üldözés Északi Zhouban.

577   Északi Zhou elfoglalja Északi Qit, s ezzel egész Észak-Kína egyesül.

581   Yang Jian tábornok államcsínye Chang’anban; Északi Zhou helyén létrejön a Sui-dinasztia.

583   A Sui-dinasztia győzelmet arat a türkök és tuyuanok felett.

585-587   Északon falat emelnek, Yangzhou környékén pedig csatornát ásnak.

Kína a Sui-kortól napjainkig

Bibliográfia

Az általános és összefoglaló művekre l. AZ ÓKORI KÍNA c. részt.

b) Egyes korszakok

Tang- és Song-kor

Backus, Charles: The Nan-chao Kingdom and T’ang China’s Southwestern Frontier. 1981, Cambridge University Press.

Bingham, Woodbridge: The Founding of the T’ang Dynasty: The Fall of Sui and Rise of T’ang, a Preliminary Survey. 1941; rpt. New York, 1975, Octagon Books.

Ebrey, Patricia Buck and Peter Gregory (eds.): Religion and Society in Tang and Sung China. Honolulu, 1993, University of Hawaii Press.

Fitzgerald, C. P.: Son of Heaven, a Biography of Li Shih-min. 1933, Cambridge University Press.

Gernet, Jacques (trans. Franciscus Verellen): Buddhism in Chinese Society: An Economic History from the Fifth to the Tenth Centuries. New York, 1995, Columbia University Press.

Guisso, R. W. L.: Wu Tse-t’ien and the Politics of Legitimation in T’ang China. Bellingham, 1978, Western Washington University.

Levy, Howard S. (trans.): Biography of An Lu-shan. Berkeley, 1961, University of California Press.

Perry, John Curtus and Bardwell L. Smith (eds.): Essays on T’ang Society: The Interplay of Social, Political and Economic Forces. Leiden, 1976, Brill.

Pulleyblank, Edwin G.: The Background of the Rebellion of An Lu-shan. London, 1955, Oxford University Press.

Twitchett, Denis: Financial Admininstration under the T’ang Dynasty. 1970 (2nd ed), Cambridge University Press.

Twitchett, Denis and Arthur F. Wright (eds.): Perspectives on the T’ang. New Haven, 1973, Yale University Press.

Wang Gung-wu: The Sturcture of Power in North China during the Five Dynasties. Stanford Calif., 1967 (rpt.), Stanford University Press.

Weinstein, Stanley: Buddhism under the T’ang. 1987, Cambridge University Press.

Wright, Arthur F.: The Sui Dynasty. New York, 1978, Knopf.

Song- és Yuan-kor

Allsen, Thomas T.: Mongol Imperialism: The Policies of the Grand Qan Möngke in China, Russia, and the Islamic Lands. 1987, Berkeley: University of California Press.

Bol, Peter K.: ’This Culture of Ours’: Intellectual Transitions in T’ang and Sung China. Stanford, Calif., 1992, Stanford University Press.

Chaffee, John William: The Thorny Gates of Learning in Sung China: A Social History of Examinations, 1985, Cambridge University Press.

Chan Hok-lam and Wm. Theodore de Bary (eds.): Yüan Thought: Chinese Thought and Religion under the Mongols. New York, 1982, Columbia University Press.

Farquhar, David: Chinese Government under Mongolian Rule: A Research Guide. Wiesbaden, 1990, Steiner.

Franke, Herbert (ed.): Sung Biographies, 4 vols. Wiesbaden, 1976, Steiner.

Franke, Herbert: China under Mongol Rule. Aldershot, 1994, Variorum.

Franke, Herbert: From Tribal Chieftain to Universal God: The Legitimation of the Yüan Dynasty. Munich, 1978, Bayariche Akademie der Wissenschaften.

Haeger, John W. (ed.): Crisis and Prosperity in Sung China. Tucson, 1975, University of Arizona Press.

Hsiao, Ch’i-ch’ing: The Military Establishment of the Yüan Dynasty. Cambridge, Mass., 1978, Harvard University Press.

Jay, Jennifer W.: A Change in Dynasties: Loyalism in Thirteenth Century China. Bellingham: Center for Asian Studies, Western Washington University, 1991.

Kessler, Adam T.: Empires Beyond the Great Wall: The Heritage of Genghis Khan. Los Angeles, 1993, Natural History Museum of Los Angeles Country.

Kinugawa, Tsuyoshi (ed.): Collected Studies on Sung History Dedicated to Professor James T. C. Liu in Celebration of His Seventieth Birtday. Kyoto, 1989, Dohosha.

Kracke, Edward A.: Civil Service in Sung China: 960-1067. Cambridge, Mass., 1953, Harvard University Press.

Langois, John D. (ed.): China under Mongol Rule. Princeton, 1981, Princeton University Press.

Lee, Thomas H. C.: Government Education and Examinations in Sung China. Hong Kong, 1985, Chinese University of Hong Kong.

Liu, James T. C.: China Turning Inward: Intellectual – Political Changes in Early Twelfth Century. Cambridge, Mass., 1988, Harvard University Press.

Liu, James T. C.: Reform in Sung China: Wang An-shih and His New Policies. Cambridge, Mass., 1959, Harvard University Press.

Ma, Lawrence J. C.: Commercial Development and Urban Change in Sung China. Ann Arbor, 1971, Department of Geography, University of Michigan.

McKnight, Brian E.: Law and Order in Sung China. 1992, Cambridge University Press.

McKnight, Brian E.: Village and Bureacracy in Southern Sung China. Chicago, 1971, University of Chicago Press.

Meskill, John (ed.): Wang An-shih: Practical Reformer? Boston, 1963, Heath.

Schirokauer, Conrad and Robert B. Hymes (eds.): Ordering the World: Approaches to State and Society in Sung Dynasty China. Berkeley, 1993, University of California Press.

Tao Jing-shen: Two Sons of Heaven: Studies in Sung-Liao Relations. Tucson, 1988, University of Arizona Press.

Williamson, Henry Raymond: Wang An-shih: A Chinese Statesman and Educationalist of the Sung Dynasty, 2 vols. London, 1935, Probsthain.

Ming és korai Qing-kor

Chan, Albert: The Glory and Fall of the Ming Dynasty. Norman, 1982, University of Oklahoma Press.

Chang Chun-shu: The Making of China: Main Themes in Pre-Modern Chinese History. Englewood Cliffs, N.J., 1975, Pentice Hall.

Dardess, John W.: Confucianism and Autocracy: Professional Elites in the Founding of the Ming Dynasty. Berkeley, 1983, University of California Press.

Dreyer, Edward L.: Early Ming China: A Political History, 1355-1435. Stanford, Calif.., 1982, Stanford University Press.

Dunne, George H. S. J.: Generation of Giants: The Story of the Jesuits in China in the Last Decades of the Ming. Notre Dame, Ind., 1962, University of Notre Dame Press.

Duyvendak, J. J. L.: China’s Disvovery of Africa. London, 1949, Probsthain.

Farmer, Edward L.: Early Ming Government: The Evolution of Dual Capitals. Cambridge, Mass., 1976, Harvard University Press.

Feuerwerker, Albert: State and Society in Eighteent Century China: The Ch’ing Empire in Its Glory. Ann Arbor, 1976, Center for Chinese Studies, University of Michigan.

Franke, Wolfgang: An Introduction to the Sources of Ming History. New York, 1969, Oxford University Press.

Gimm, Martin: Kaiser Qianlong (1711-1799) als Poet: Ammerkungen zu seinem schriftstellerischen Werk. Stuttgart, 1993, Steiner.

Ho Ping-ti: The Ladder of Success in Imerial China. New York, 1962, Columbia University Press.

Huang Pei: Autocracy at Work: A Study of the Yung-cheng Period, 1723-1735. Bloomington, 1974, Indiana University Press.

Hucker, Charles O. (ed.): Chinese Goverment in Ming Times: Seven Studies. New York, 1969, Columbia University Press.

Hucker, Charles O.: The Ming Dynasty: Its Origins and Evolving Institutions. Ann Arbor, 1978, University of Michigan.

Hucker, Charles O.: The Traditonal Chinese State in Ming Times (1368-1644). Tucson, 1961, University of Arizona Press. Levathes, Louise: When China Ruled the Seas: The Treasure Fleet of the Dragon Throne, 1405-1433. New York, 1994, Simon & Schuster.

Johnson, David, Andrew Nathan and Evelyn S. Rawski (eds.): Popular Culture in Late Imperial China. 1985, Berkeley of California Press.

Keene, Donald: The Battles of Coxinga. London, 1951, Taylors Foreign Press.

Kessler, Lawrence D.: Kang-hsi and the Consolidation of Ch’ing Rule, 1661-1684. Chicago, 1976, University of Chicago Press.

Liu, Adam Yuen-chung: Two Rulers in One Reign: Dorgon and Shun-chih, 1644-1660. Camberra, 1989, Australian National University.

Michael, Franz: The Origin of Manchu Rule in China. Baltimore, 1942, John Hopkins.

Naquin, Susan and Evelyn S. Rawski: Chinese Society in the Eigteenth Century. New Haven, 1987, Yale University Press.

Parsons, James B.: The Peasant Rebellions of the Late Ming Dynasty. Tucson, 1970, University of Arizona Press.

Spence, Jonathan D. and John E. Wills, Jr. (eds.): From Ming to Ch’ing: Conquest, Region, and Continuity in Seventeenth-Century China. New Haven, 1979, Yale University Press.

Spence, Jonathan D.: Emperor of China: Self-Portrait of K’ang Hsi. New York, 1974, Knopf.

Spence, Jonathan D.: The Search for Modern China. New York, 1990, W. W. Norton.

Struve, Lynn A.: The Southern Ming, 1644-1662. New Haven, 1984, Yale University Press.

Wakeman, Frederic Jr.: The Great Enterprise: The Manchu Reconstruction of Imperial Order in Seventeenth-Century China, 2 vols. Berkeley, 1985, University of California Press.

Waldon, Arthur: The Great Wall: From History to Myth. 1990, Cambridge University Press.

Wu, Silas H. L.: Passage to Power: K’ang-hsi and His Heir Apparent, 1661-1722. Cambridge, Mass., 1979, Harvard University Press.

19. század

Beeching, Jack: The Chinese Opium Wars. London, 1975, Hutchinson.

Bland, J. O. P. and Edmund Backhouse: China under the Empress Dowager, Being the History of the Life and Times of Tz’u hsi. Peking, 1939, Vetch.

Ch’ü T’ung-tsu: Local Goverment in China under the Ch’ing. Cambridge, Mass., 1962, Harvard University Press.

Chang Hao: Chinese Intellectuals in Crisis: A Search for Order and Meaning (1890-1911). Berkeley, 1987, University of California Press.

Chang Hsin-pao: Commissioner Lin and the Opium War. Cambridge, Mass., 1964, Harvard University Press.

Chiang Siang-tseh: The Nien Rebellion. Seattle, 1954, University of Washington Press.

Esherick, Joseph: The Origins of the Boxer Uprising. Berkeley, 1987, University of California Press.

Fairbank, John K.: The Great Chinese Revolution, 1800-1985, New York, Harper & Row, 1986.

Fairbank, John K.: Trade and Diplomacy on the China Coast: The Opening of the Treaty Ports, 1842-1854. Cambridge, Mass., 1964, Harvard University Press.

Fay, Peter Ward: The Opium War, 1840-1842. Chapel Hill, 1975, University of North Carolina Press.

Feuerwerker, Albert: Rebellion in Nineteenth-Century China. Ann Arbor, 1975, University of Michigan.

Graham, Gerald Stanford: The China Station: War and Diplomacy 1830-1860. New York, 1978, Oxford University Press.

Gray, Jack: Rebellions and Revolutions: China from the 1800s to the 1980s, New York, Oxford University Press, 1990.

Hibbert, Christopher: The Dragon Wakes: China and the West, 1793-1911. London, 1970, Longman.

Kuhn, Philip A.: Rebellion and Its Enemies in Late Imperial China: Militarization and Social Structure, 1796-1864. Cambridge, Mass., 1970, Harvard University Press.

Li Chien-nung (trans. Ssu-yu Teng and Jeremy Iingalls): The Political History of China, 1840-1928. Princeton, 1956, Van Nostrand Co.

Mackerras, Colin: Modern China: A Chronology from 1842 to the Present. New York, 1982, W. H. Freeman & Co.

Michael, Franz: The Taiping Rebellion. Seattle, 1966, University of Washington Press.

Perry, Elizabeth J.: Rebnels and Revolutionaries in North China, 1845-1945. Stanford, Calif., 1980, Stanford University Press.

Scalapino, Robert A.: Modern China and its Revolutionary Process: Recurrent Challenges to the Traditional Order, 1850-1920. Berkeley, 1985, University of California Press.

Schrecker, John E.: The Chinese Revolution in Historical Perspective. New York, 1991, Grenwood Press.

Teng Ssu-yü: New Light on the History of the T’ai-p’ing Rebellion. Cambridge, Mass.: Harvard University Press, (1950; rpt.). New York, 1966, Russel & Russel.

Teng Ssu-yü: The Taiping Rebellion and the Western Powers: A Comprehensive Survey. Oxford, 1971, Clarendon Press.

Wakeman, Frederic: Strangers at the Gate: Social Disorder in South China, 1839-1861. Berkeley, 1966, University of California Press.

Waley, Arthur: The Opium War Through Chinese Eyes. London, 1958, Allen & Unwin.

A 20. század első fele

Bailey, Paul, China in the Twentieth Century. Oxford: Blackwell, 1988.

Bedeski, Robert E., State-Building in Modern China: The Kuomintang in the Prewar Period. Berkeley: Center for Chinese Studies, 1981.

Bergere, Marie-Claire, The Golden Age of the Chinese Bourgeoisie, 1911-1937. Cambridge University Press, 1989.

Bianco, Lucien, Origins of the Chinese Revolution, 1915-1949. Stanford, Calif.: Stanford University Press, 1971.

Ch’en Yung-fa, Making Revolution: The Communist Movement in Eastern and Central China, 1937-1945. Berkeley: University od California Press, 1986.

Chen, Jerome, Mao and the Chinese Revolution. New York: Oxford University Press, 1967.

Chow Tse-tsung, The May Fourth Movement, Intellectual Revolution in Modern China. Stanford. Calif.: Stanford University Press, 1960; rpt, 1967.

Clubb, O. Edmund, Twentieth Century China. New York: Columbia University Press, 1978.

De Crespigny, Rafe, China This Century. New York: Oxford University Press, 1992.

Eastman, Lloyd E., Seeds of Destruction: Nationalist China in War and Revolution, 1937-1949. Stanford, Calif.: Stanford University Press, 1984.

Fei Hsiao-tung, From the Soil: The Foundations of Chinese Society. Berkeley: University of California Press, 1992.

Franke, Wolfgang, A Century of Chinese Revolution, 1851-1949. Columbia: University of South Carolina Press, 1970.

Guillermaz, Jacques, History of the Chinese Communist Party. New York: Random House, 1972.

Harrison, James P., The Long March to Power: A History of the Chinese Communist Party, 1921-1972. New York: Praeger, 1972.

Hoyt, Edwin Palmer, The Rise of the Chinese Republic: From the Last Emperor to Deng Xiaoping. New York: McGraw-Hill, 1989.

Jordan, Donald A., The Northern Expedition: China’s National Revolution of 1926-1928. Honolulu: University of Hawaii Press, 1976.

Lee, Ta-ling, Foundations of the Chinese Revolution, 1905-1912. New York: St. John’s Martin, Bernard, Strange Vigor: A Biography of Sun Yat-sen. Port Washington, N.Y.: Kennikat Press, 1970.

Pepper, Suzanne, Civil War in China: The Political Struggle, 1945-49. Berkeley: University of California Press, 1978.

Powell, Ralph L., The Rise of Chinese Military Power, 1895-1912. Princeton: Princeton University Press, 1955.

Purcell, Victor, The Boxer Uprising: A Background Study. Cambridge University Press, 1963.

Salisbury, Harrison Evans, The Long March: The Untold Story. New York: Harper & Row, 1985.

Sheridan, James E., China in Disintegration: The Republican Era in Chinese History, 1919-1949. New York: Free Press, 1975.

Snow, Edgar, Red Star Over China. 1938; rpt. New York: Grove Press, 1993.

Spence, Jonathan D., The Gate of Heavenly Peace: The Chinese and Their Revolution, 1985-1990. New York: Viking Press, 1981.

Thornton, Ricard C., China: A Political History, 1917-1980. Boulder: Westview Press, 1982.

Yang, Benjamin, From Revolution to Politics: Chinese Communists on the Long March. Boulder: Westview, 1990.

1949-től napjainkig

Altschiller, Donald, ed., China at the Crossroads. New York: H. W. Wilson Co., 1994.

Barnett, A. Doak, China’s Far West: Four Decades of Change. Boulder: Westview Press, 1993.

Barnett, A. Doak, Communist China: The Early Years, 1845-1955. New York: Praeger, 1964.

Barnouin, Barbara, Ten Years of Turbulence: The Chinese Cultural Revolution. London: Kegan Paul, 1993.

Baun, Richard, Burying Mao: Chinese Politics in the Age of Deng Xiaoping. Princeton: Princeton University Press, 1994.

Brook, Tomothy, Quelling the People: The Military Suppression of the Beijing Democracy Movement. New York: Oxford University Press, 1992.

Copper, John Franklin, China Diplomaticy: The Washington-Taipei-Beijing Triangle. Boulder: Westview Press, 1992.

Daubier, Jean, A History of the Chinese Cultural Revolution. New York: Vintage Books, 1974.

Dietrich, Craig. People’s China: A Brief History. New York: Oxford University Press, 1994.

Domes, Jurgen, The Goverment and Politics of the PRC: A Time of Transition. Boulder. Westview Press, 1985.

Etheridge, James M., China’s Unfinished Revolution: Problems and Prospects since Mao. San Francisco: China Books and Periodicals, 1990.

Goldman, Merle, Sowing the Seeds of Democracy in China: Political Reform in the Deng Xiaoping Era. Cambridge, Mass.: Harvard University Press, 1994.

Guillermaz, Jacques, The Chinese Communist Party in Power, 1949-1974. Boulder: Westview Press, 1976.

Harding, Harry, China’s Second Revolution: Reform after Mao. Washington, D.C.: Brookings Institution, 1987.

Hinton, Harold C., ed., The People’s Republic of China, 1949-1979: A Documentary Survey, 5 vols. Wilmington, Del.: Scholarly Resources, 1980.

Hsü, Immanuel C. Y., China Without Mao: The Search for a New Order. New York: Oxford University Press, 1990.

Liebenthal, Kenneth, Policy Making in China: Leaders, Structures, and Processes, Princeton: Princeton University Press, 1988.

Liu Pin-yen, China’s Crisis: China’s Hope. Cambridge, Mass.: Harvard University Press, 1990.

MacFarquhar, Roderick, The Hudred Flowers Campaing and the Chinese Intellectuals. New York: Praeger, 1960.

MacFarquhar, Roderick, The Origins of the Cultural Revolution, 2 vols. New York: Columbia University Press, 1974.

Meisner, Maurice, Mao’s China: A History of the People’s Republic. New York: Free Press, 1977.

Onate, Andres D., Chairman Mao and the Communist Party. Chicago: Nelson-Hall, 1979.

Salisbury, Harrison Evans, The New Emperors: China in the Era of Mao and Deng. Boston: Little, Brown, 1992.

Schram, Stuart R., Mao Tse-tung. New York: Simon & Schuster, 1966.

Terrill, Ross, China in our Time: The Epic Saga of the People’s Republic from the Communist Victory to Tiananmen Square and Beyond. New York: Simon & Schuster, 1992.

Wang Hui, The Gradual Revolution: China’s Economic Reform Movement. New Brunswick, N.J.: Transaction, 1994.

KRONOLÓGIA

A Sui- és Tang-kor

589   A Sui csapatok bevonulnak Nanjingba, megbukik a Chen-dinasztia. Ezzel hosszú széttagoltság után Kína újra egyesül.

597   Meghal Zhiyi, a buddhista Tiantai iskola megalapítója.

604   A Sui-házi Yang császár (Sui Yangdi) trónra lépése.

605   Befejezik a Nagy-csatorna építését. Luoyang átépítése.

606   Luoyangban óriási gabonahombárok épülnek.

614   Yang császár harmadik koreai hadjárata.

617   Li Yuan, a Shanxi tartománybeli Taiyuan kormányzója szövetségre lép a türkökkel és bevonul Chang’anba.

618  Yang császárt meggyilkolják Yangzhouban. Li Yuan Chang’anban megalapítja a Tang-dinasztiát (618-907).

618–626   Tang Gaozu (Li Yuan) uralkodása.

619   A Tangok hármas adórendszert vezetnek be: gabonaadó, szövetadó és kötelező közmunka.

624   Az életre szóló parcellák rendszerének bevezetése.

626   Xuanwu kapui incidens: Li Shimin megöli két fivérét, ezzel ő válik trónörökössé.

626–649   Tang Taizong (Li Shimin) uralkodása.

629–645   Xuanzang, a híres szerzetes indiai zarándoklata Közép-Ázsián keresztül.

630   A Tangok döntő győzelmet aratnak a keleti türkök felett. Első ízben érkezik japán küldöttség a Tang udvarba.

630-645   A Tangok benyomulnak Közép-Ázsiába, s ellenőrzésük alá vonják a kereskedelmi útvonalakat.

631   Nesztoriánus szerzetesek Iránból Chang’anba hozzák az Evangéliumot.

638   Követség érkezik a Szászánida Birodalomból Chang’anba.

643   Bizánci követség érkezik Chang’anba.

644   A Tangok szárazföldi és tengeri offenzívát indítanak a koreai Kogurjó Királyság ellen.

645   Xuanzang utazása nyomán megszületik a Datang xiyu ji (Értekezés a nagy Tang Birodalom nyugati szomszédairól), a korabeli Közép-Ázsia viszonyainak fontos forrása.

655   Expedíciós hadsereget küldenek a Silla Királyság megsegítésére; Sillát Kogurjó és Pekcse Királyság hadai támadják.

656   Megjelenik a Suishu (A Sui-dinasztia története).

657   A Tangok és az ujgurok súlyos vereséget mérnek a nyugati türkökre.

661   A kínai kormányzóságokat létesítenek Kasmírban, az Amu-Darja völgyében, Buharában és Irán keleti határvidékén.

663   A kínai seregek legyőzik a Pekcse segítségére siető japán csapatokat.

664   A híres buddhista mester, Xuanzang halála.

666-668   A Kogurjó és Pekcse Királyság megdöntése. Mandzsúria és Korea kínai ellenőrzés alá kerül. Korea déli részét a Tang-dinasztia szövetségesének számító Silla Királyság egyesíti.

680   Egyre gyakoribbakká válnak a tibetiek betörései Északnyugat-Kínába és Közép-Ázsiába.

684   Wu Zetian császárné magához ragadja a hatalmat.

690   Wu császárné Zhou néven új dinasztiát alapít (690-705).

691   A Wei-folyó völgyéből több százezer családot költöztetnének át Luoyang környékére.

692   A hivatalnoki vizsgarendszer tökéletesítése. Kuqában ismét létrehozzák a közép-ázsiai főkormányzóságot.Megjelenik Yijing, a zarándokszerzetes beszámolója India és Délkelet-Ázsia buddhista államairól (Nanhai jigui neifa zhuan).

694   Kínai győzelem a tibetiek és a türkök felett.Wu Zetian császárnő engedélyezi a manicheus vallás gyakorlását.

705   A Tang-dinasztia restaurációja.

706   Az egyes katonai körzetek (jiedushi) irányítására császári megbízottakat neveznek ki.

712   Tang Xuanzong császár trónra lépése (712-756)

713   Meghal Huineng, a Chan szekta alapítója.

742   A határok védelmének feladatát tíz császári megbízott látja el. A Hebei, Shanxi és Shandong tartományokban, illetve a Dél-Mandzsúriában állomásozó seregek An Lushan parancsnoksága alá kerülnek.

745-751   A kínaiak ellentámadást indítanak az arabok ellen Transoxániában és a Balkas-tótól délre eső területeken.

751   A koreai tábornok, Gao Xianzhi parancsnoksága alatt álló kínai seregek a Talasz menti csatában vereséget szenvednek az araboktól. Yunnanban a Nanzhao seregek is legyőzik a Tang csapatokat.

755-763   Az An Lushan-féle felkelés.

756   An Lushan császárnak nyilvánítja magát. Xuanzong császár Sichuan tartományba menekül.

757   An Lushan halála. Shi Siming áll a felkelés élére.

758   A sómonopólium bevezetése.

761   Wang Wei, a költő és festő halála.

762   Az ujgurok feldúlják Chang’ant és lemészárolják a lakosságot. A költő, Li Bai halála.

763   Az An Lushan féle felkelés vége. Suzong császár visszatér Chang’anba.

768-tól   A katonai körzetek egyre nagyobb önállóságra tesznek szert, s egyre inkább önhatalmúlag cselekednek.

770   A költő, Du Fu halála.

780   Yang Yan megreformálja az adórendszert: a parasztcsaládokra kivetett adó helyébe a föld- és terményadó lép.

781   Kínai és szír nyelvű nesztoriánus sztélét emelnek Chang’anban.

787   A Tang udvar békét köt a tibetiekkel. A Tangok szövetségre lépnek az ujgurokkal és a Nanzhao Királysággal a tibetiek ellen.

790   A Yumenguantól (Nyugat-Gansu) nyugatra a Tang-dinasztia elveszti minden korábbi hódítását.

797   Vallási hitvita Lhasában kínai és indiai buddhista szerzetesek között.

806-820   A kormányzás az eunuchok kezébe kerül. Megjelenik az első banki váltó (feiqian, „repülő pénz”), a papírpénz elődje.

819   Han Yu támadása a buddhizmus ellen. Meghal Liu Zongyuan, aki Han Yuvel együtt a „régi szövegek” mozgalom (guwen yundong) elindítója volt.

821   Kínai-tibeti egyezményt írnak alá Chang’anban, amelyet a következő évben Lhasában is ratifikálnak: az egyezmény elismeri Tibet függetlenségét, s Gansu tartomány tibeti megszállását.

826   Eunuchok egy csoportja Wenzong császárt ülteti a trónra.

829   Nanzhao elfoglalja Chengdut és Sichuan egy részét.

840   Az ujgurok törzsszövetsége felbomlik.

842-845   Az idegen vallások és a buddhizmus üldözése. betiltása. Az buddhista egyháztól nagy mennyiségű réztárgyat, földterületeket koboznak el, és az egyház kötelékéhez tartozó szolgákat visszakényszerítik a világi életbe.

846   A költő Bai Juyi halála.

862-866   + A japán buddhista szerzetes Shúei utazása Kínában.

863   A Nanzhao állam elfoglalja Hanoit.

866   A kínai támadások hatására Nanzhao állam kiüríti Észak-Vietnámot.

868   Az első ismert, fa nyomódúcos eljárással készült nyomtatott könyv, egy Dunhuangból előkerült buddhista munka (Gyémánt szútra) keletkezésének dátuma.

873   A kínaiak visszaveszik Sichuant Nanzhaótól.

874–884   Huang Chao és Wang Xianzhi „vándorló felkelése”

879   Huang Chao csapatai feldúlják Kantont.

880   Huang Chao visszavonul Henan tartományba. Luoyangot felégetik, a lakosságot pedig lemészárolják.

884   Huang Chao felkelésének vége.

893   A Sárga-folyó áttöri gátjait, s megváltoztatja medrét.

894   A Tang udvarba érkezik a tizenkilencedik, s egyben utolsó japán követség.

895   Chang’anban anarchia dúl.

902-909   A Tang Birodalom számos független államokra hullik szét.

907   Zhu Quanzhong Kaifengben megalapítja a Liang-dinasztiát. Ezzel hivatalosan is megszünik a Tang-dinasztia, s megkezdődik az Öt dinasztia korszaka.

Az Öt dinasztia korszaka és a Song-kor; nomád államalakulatok kínai területen

916   A kitajok a Yelü nemzetség vezetésével államot alapítanak Kelet-Mongólia és Mandzsúria területén.

920 k.   A kitajok a kínai íráson alapuló írásrendszert vezetnek be.

923   A Kései Tang-dinasztia megalapítása.

936   A Kései Jin-dinasztia megalapítása Kaifengben. A dinasztia uralkodója a mai Peking környékén 16 járást átad a kitajoknak, akik így megvetik a lábukat a kínai területeken.

939   Vietnam függetlenné válik.

947   A kitajok óriási támadást indítanak, amely során elfoglalják Kaifenget és megdöntik a Kései Yin-dinasztiát. A kitajok felveszik a Liao-dinasztia nevet. Kaifengben megalakul a Kései Han-dinasztia.

951   A Kései Zhou-dinasztia megalapítása Kaifengben.

960   Kaifengben Zhao Kuangyin megalapítja a Song-dinasztiát.

971-983   Chengduban kinyomtatják a buddhista kánont.

971   A Song seregek bevonulnak Kantonba. A Déli Han Királyság bukása.

973   Megrendezik az első Song-kori hivatalnoki vizsgákat.

975   A Song seregek elfoglalják Nanjingot. A Déli Tang Királyság bukása.

978   A Songok elfoglalják a Wu-Yue Királyságot.

979   A Song-dinasztia egyesítik Kínát.

983   A három gazdasági hivatal létrehozása (sansi): állami monopóliumok, mezőgazdasági adók, állami költségvetés.

986   A kitajok győzelmet aratnak a Song seregek felett, s elfoglalják az északkeleti területeket (Mandzsúria).

990 k.   Egy földjóslással foglalkozó műben először említik meg az iránytűt.

993   A Song Birodalom fontosabb területein sóval és teával foglalkozó gazdasági hivatalokat állítanak fel.

1004   Shanyuani békeszerződés a Song-ház és a kitajok között, amelyben a Song Birodalom kötelezettséget vállal arra, hogy selyemben és ezüstben jelentős éves hadisarcot fizet a kitajoknak.

1012   A Champa Királyságból első ízben importálnak nagy mennyiségben korán érő rizsfajtákat a Song Birodalomra.

1038   A tangutok megalapítják a Nyugati Xia (Xixia) Birodalmat.

1041-1048   Az első kísérletek a cserélhető nyomódúcokkal történő nyomtatásra.

1044   A Song udvar békeszerződést köt a Nyugati Xia Birodalommal, amelyben a Songok kötelezettséget vállalnak arra, hogy selyemben, ezüstben és teában jelentős, éves hadisarcot fizetnek a tangutoknak.

1053   A reformer, Fan Zhongyan halála.

1068   Wang Anshi új adózási, közigazgatási és katonai törvényeket vezet be.

1073   A filozófus Zhou Dunyi halála.

1077   A Sárga-folyó Kaifeng alatt áttöri gátjait.

1084   Megszületik Sima Guang híres műve, a Zizhi tongjian (A kormányzást segítő átfogó tükör), amely általános összefoglalás Kína Kr. e. 403 és Kr. u. 959 közötti történelméről.

1085   A konzervatív Sima Guang kerül a kormányzat élére, s eltörli Wang Anshi „új törvényeit”.

1086   Wang Anshi és Sima Guang halála.

1087   Kereskedelmi hajózási hivatalt hoznak létre Quanzhouban.

1090   Ebben az évben használják először bizonyítottan az iránytűt a kínai hajókon.

1094   Wang Anshi „új törvényeit” részben újra bevezetik, és a reformereket visszahívják a száműzetésből.

1101   A költő, Su Dongpo (Su Shi) halála.

1115   A dzsürcsik Mandzsúriában megalapítják a Jin-dinasztiát (nem összetévesztendő a korábbi Jin-dinasztiával, melyet más írásjeggyel írnak).

1122   A Jin- és a Song Birodalom bekerítik a kitajok államát. A dzsürcsik elfoglalják Pekinget.

1125   A Liao Birodalom bukása. Nagy dzsürcsi invázió indul Észak-Kína ellen.

1127   A Song udvar a Jangcétől délre menekül a dzsürcsik támadásai elől. Az Északi Song-kor vége, a Déli Song-dinasztia kezdete.

1132   Song Gaozong császár Hangzhout teszi meg a Déli Song-dinasztia székhelyévé.

1138   Békeszerződés a Song és a Jin Birodalom között.

1141 k.   A költőnő, Li Qingzhao halála.

1148   A Sárga-folyó megváltoztatja a medrét.

1151   A Jin Birodalom Pekingbe (Yanjing) teszi át a székhelyét.

1154   A Jin Birodalomban papírpénzt bocsátanak ki.

1162   Az Anhui tartománybeli Caishi mellett vívott híres csatában a kínaiak vereséget mértek a dzsürcsikre.

1194   A Sárga-folyó megváltoztatja a medrét; a Bohai-öböl helyett a Shandong-félszigettől délre ömlik a tengerbe.

1196   Zhu Xi klasszikusokról szóló szövegértelmezéseit a Song udvar „téveszmének” nyilvánítja.

1200   Zhu Xi halála.

1206   Dzsingisz kán uralmának kezdete Mongóliában.

1214   A mongol támadások miatt a dzsürcsik Kaifengbe teszik át a székhelyüket.

1227   A Nyugati Xia (Xixia) Birodalom bukása, Dzsingisz kán halála.

1229   A mongolok Yelü Chucait bízzák meg Észak-Kína közigazgatásának irányításával.

1233   A mongolok elfoglalják Kaifenget.

1234   A mongolok és a kínaiak összehangolt támadásainak hatására összeomlik a Jin Birodalom.

1236   A mongolok első ízben bocsátanak ki papírpénzt.

1239   A mongolok közép-ázsiai muzulmánokat bíznak meg az adók beszedésével Észak-Kínában.

1251   Liu Bingzhong reformokat vezet be a Mongol Birodalomban.

1253   A mongol seregek elérik Sichuan és Yunnan tartományt.

1257   A mongolok betörnek Vietnamba.

1260   Kubiláj kán (1260-1294) trónra kerülése. A mongolok erőszakos eszközökkel kötelezővé teszik a váltók használatát, hogy ezáltal minden más fizető eszközt kiküszöböljenek. A tibeti Phags-pa lámát bízzák meg az észak-kínai vallási közösségek irányításával.

1264   A Kambaliknak nevezett Peking lesz a mongol világbirodalom fővárosa.

1269   A mongolok bevezetik azt az írásrendszert, amelyet a tibeti Phags-pa láma fejlesztett ki a mongol nyelv lejegyzésére.

1271   A mongol hódítók felveszik a Yuan-dinasztia nevet.

1274   A mongolok első sikertelen hadjárata Japán ellen.

1275-1791   Marco Polo Kubláj kán szolgálatában.

1276   A mongol csapatok elfoglalják Hangzhout.

A Yuan- és Ming-kor

1279   A Déli Song-dinasztia utolsó császára öngyilkosságot követ el, ezzel a Song-kor véget ér. Egész Kína mongol uralom alá kerül.

1279–1294   A Nagy-csatorna északi szakaszának megépítése.

1281   A mongolok második sikertelen hadjárata Japán ellen. Az „isteni szél” (kamikaze) lerombolja a mongol parancsnokság alatt álló kínai-koreai flottát.

1285   A Csampa Királyság és Kambodzsa elismeri a mongolok fennhatóságát.

1287   Újabb mongol invázió Vietnam ellen.

1288   Vietnam elismeri a mongolok fennhatóságát.

1289   A Sárga-folyó megváltoztatja a medrét.

1292–1293   Mongol hadjárat Jáva ellen.

1294   Kubiláj kán halála.

1300 k.   Meghal a pekingi drámaíró, Wang Shifu, a Xixiangji (Nyugati szoba) szerzője.

1303   A Yuan-dinasztia hivatalossá teszi a neokonfuciánus tantételeket és a klasszikusok Zhu Xi-féle értelmezését.

1307   Giovanni di Monte Corvinót Peking (Kanbalik) érsekévé nevezik ki.

1315   A Yuan-dinasztia idején először rendeznek hivatalnoki vizsgákat.

1324   A Sárga-folyó megváltoztatja a medrét.

1336   A Sárga-folyó visszatér a régi medrébe.

1346   Az éhínség sújtotta tartományokban parasztfelkelések törnek ki.

1351   A mongolellenes felkelések kiterjedése. Először említik meg a vörösturbánosok (hongjin) nevét.

1364   Zhu Yuanzhang Wu királyának nyilvánítja magát.

1368   Zhu Yuanzhang (Hongwu, 1368-1398) megalapítja a Ming-dinasztiát. Pekinget felszabadítják.

1369   A mongol seregeket bekerítik Kelet-Mongóliában.

1380   Nagy politikai tisztogatások kezdődnek. Hu Weiyongnak, Zhu Yuanzhang egykori fegyvertársának a pere.

1387   Kína egész területe felszabadul a mongol uralom alól. Részletes nyilvántartás készül a birodalom földterületeiről.A hivatalnoki vizsgákon bevezetik a nyolc részből álló vizsgadolgozatot (baguwen).

1398   Meghal Zhu Yuanzhang, a Ming-dinasztia alapítója. (A Hongwu uralkodói ciklus vége.)

1402   Zhu Di, Yan hercege elfoglalja Nanjingot és császárnak kiáltja ki magát. A Yongle uralkodói ciklus kezdete (1403-1424).

1403-1435   Észak-Kínában építeni kezdik a ma is látható Nagy Falat.

1405-1433   A Ming-dinasztia nagyszabású tengeri expedíciókat indít Délkelet-Ázsiába, az Indiai-óceán térségébe, a Perzsa-öbölbe, a Vörös-tengerhez és Afrika keleti partvidékére az eunuch Zheng He parancsnoksága alatt.

1406   A Ming csapatok elfoglalják Vietnámot.

1407   Megjelenik a Yongle dadian, a hatalmas Ming-kori szöveggyűjtemény.

1411-1415   Helyreállítják a mongol korban épített Nagy-csatornát.

1421   A fővárost Nanjingból Pekingbe költöztetik.

1426   A Titkos Tanács („Belső Pavilon”, neige) befolyásának megnövekedése. Felerősödnek az abszolutista tendenciák.

1427   Vietnam ismét kivívja függetlenségét.

1433   Zheng He visszatér utolsó tengeri expedíciójáról, a Vörös-tengerről és az Indiai-óceánról.

1440–1441   Pekingben császári palotákat építenek.

1449   A Shanxi tartománybeli Tumunál a kínaiak súlyos vereséget szenvednek, a császár a mongolok fogságába esik.

1470–1480   Észak-Kínában folytatódik a Nagy Fal építése.

1505   Az eunuch, Lin Jin teljhatalomra tesz szert a kormányzatban.

1514   Nyugat-Yunnanban ezüstbányákat nyitnak.

1520   A Ming seregek első ízben vetik be a portugáloktól vásárolt európai ágyúkat.

1529   A filozófus Wang Yangming halála.

1530–1581   Az ezüstben fizetett pénzadó rendszerének kiterjesztése.

1540-től   A japán kalóztevékenység felerősödése a kínai partvidéken.

1550   Pekinget egy hétig mongol seregek ostromolják.

1555   A japán kalózok megtámadják Hangzhout, és Nanjingot fenyegetik. Északnyugat-Kínában földrengés pusztít: 830 000 áldozat.

1570   Megjelenik a híres regény, a Xiyouji (Nyugati utazás).

1570 k.   Kínába megérkeznek az első újvilági ezüstpénzek.

1570-1580   Az ezüstben fizetett pénzadó rendszerének elterjedése.

1573-1619   Wanli császár uralkodása, a kínai könyvnyomtatás fénykora.

1583   Matteo Ricci jezsuita misszionárius partra száll Guangdong tartományban.

1584-1590   Wanli császár síremlékének építése.

1590-1605   „Bányaláz” Kínában.

1592   A japánok, Hidejosi sógun vezetésével partra szállnak Koreában. A kínaiak veresége Fenjannál (Pyongyang).

1593   Kínai győzelem Koreában a japánok felett.

1596   A japánok második hadjárata Korea ellen. Kínában 1596-tól megszaporodnak a városokban a munkások és a kereskedők felkelései.

1598   A japánok kivonulnak Koreából.

1601   Matteo Ricci Pekingben telepedik le.

1604   Megújul a Song korban alapított magánintézmény, a Donglin Akadémia.

1615–1627   Belpolitikai küzdelmek az eunuchok klikkje és a Donglin Akadémia között.

1619 k.   Megjelenik a Jinpingmei (Szép asszonyok egy gazdag házban) című regény.

1621   A dzsürcsik (mandzsuk) elfoglalták Shenyangot (Mukden) és Liaoyangot.

1624–1627   Az eunuch, Wei Zhongxian rémuralma.

1624   A hollandok kereskedelmi bázist létesítenek Taiwanon.

1625   A Donglin Akadémia tagjainak kegyetlen üldöztetése.

1626   Meghal Nurhacsi, a mandzsu birodalom megalapítója.

1627   A Ming-dinasztia bukásához vezető nagy katonai és parasztfelkelések kezdete.

1635   A dzsürcsik felveszik a mandzsu nevet.

1644   Li Zicheng elfoglalja Pekinget, ahol az utolsó Ming császár öngyilkos lesz. A mandzsuk betörnek Kínába, s megalapítják a Qing-dinasztiát.

A Qing-kor

1645   A mandzsuk rákényszerítik a kínaiakra a copf és a mandzsu ruhák viselését.

1646   A mandzsuk elfoglalják Sichuan, Fujian és Zhejiang tartományokat.

1647   Kanton mandzsu kézre kerül.

1649–1662   Zheng Chenggong (Koxinga) uralma alatt tartja a fujiani partvidéket és Taiwant.

1650   Pekingben felépül az első katolikus templom, a Nantang.

1657   Ismét meghirdetik a hivatalnoki vizsgákat.

1661   Kangxi császár trónra lépése. Koxinga partra száll Taiwanon és kiveri onnan a hollandokat. Megtörik a Déli Ming-dinasztia ellenállását.

1662   A Qing kormányzat elrendeli a teljes partvidék kiürítését.

1668   Mandzsúriát lezárják a kínaiak előtt.

1670   Kangxi császár „szent tanácsai” (Shengyu).

1673–1681   A „három hűbérúr felkelése”: Wu Sangui tábornok fellázad a mandzsu uralom ellen, s a déli tartományok elszakadnak a birodalomtól. A felkelést a mandzsuk leverik.

1677   A mandzsuk visszafoglalják Fujiant és az északnyugati tartományokat.

1680   Sichuan tartomány visszafoglalása.

1681   Guizhou tartomány elfoglalása.

1683   A mandzsuk véglegesen megszállják Taiwant.

1685   A „zászlóknak” megtiltják, hogy új földterületeket sajátítsanak ki.

1689   A nyercsinszki szerződés megkötése a Qing és az Orosz Birodalom között.

1697   A Qing seregek elfoglalják Külső-Mongóliát.

1700 k.   Kiadják Pu Songlingklasszikus kínai meséket tartalmazó gyűjteményét, a Liaozhai zhiyit (Liaozhai furcsa történetei).

1703   Kiadják a Quan Tang shit, a Tang-kori költészet teljes antológiáját.

1716   Megjelenik a nagy rímszótár, a Peiwen yunfu és az írásjegytár, a Kangxi zidian.

1723   Yongzheng császár trónrakerülése.

1729   A Junjichu nevű kormányzati csúcsszerv létrehozása.

1735   Qianlong császár trónra lépése.

1745–1749 k. Megjelenik az első jelentős társadalomkritikai regény, a Rulin waishi (Írástudók).

1747   Qianlong császár nyári palotáját, a Yuanmingyuant, nyugati stílusban építik át.

1751   A Qing Birodalom elfoglalja Tibetet.

1756–1757   A Qing seregek megsemmisítik a dzsungárok törzsszövetségét. Az Ili-folyó völgyének meghódítása.

1758–1759   A Qing Birodalom elfoglalja a Tarim-medencét.

1762   A népszámlálási adatok szerint 200 millióan élnek Kínában.

1763   Meghal Cao Xueqin, s így befejezetlen marad nagyszabású romantikus, társadalmi és „pszichológiai” regénye, a Hongloumeng (A vörös szoba álma).

1767–1771   Kínai-burmai háború.

1774-1789   A nagy „irodalmi inkvizíció” Qianlong császár uralkodása alatt.

1775   Heshen, a „zászlók fiatal tábornoka” Qianlong császár kegyence lesz. A korrupció terjedése. A népszámlálási adatok 264 millió lakosról számolnak be.

1781–1784   Azt követően, hogy Ma Mingxin új szektát alapít, felkeléseket robbantanak ki a Gansu tartományban élő muzulmánok.

1782   A vietnamiak több mint 10 000 kínai telepest mészárolnak le.Befejeződik a kínai nyelven megjelent művek teljes gyűjteményének, a Siku quanshunak és a gyűjteményhez írt megjegyzéseknek az összeállítása.

1787–1788 A taiwani felkelés véres elfojtása.

1788–1789   A Qing-dinasztia hadjáratot indít Vietnamba.

1791–1792   A mandzsu hadseregek hadjáratot indítanak Nepálba a gurkhák ellen.

1793   Macartney sikertelen követsége Qianlong utvarában.

1795–1803   A Bailianjiao (Fehér Lótusz) nevű titkos társaság felkelései Észak-Kínában.

1796   Qianlong lemond a trónról Jiaqing javára, de valójában továbbra is ő uralkodik.

1799   Meghal Qianlong császár és kegyence, Heshen.

1811–1814   A Tianlijiao (Mennyei Rend társasága) nevű titkos szekta felkelései Shandong és Hebei tartományban.

1812   A népszámlálási adatok szerint Kína lakossága 361 millió fő.

1814   Megjelenik a Quan Tang wen, a Tang-kori prózaírók teljes antológiája (1 000 fejezet).

1816   A Kelet-indiai Társaság úgy dönt, hogy megszervezi a Kínába irányuló ópiumexportot.

1820–1825   Az ópiumbehozatal felborítja Kína kereskedelmi egyensúlyát, és az államháztartás deficitjéhez vezet.

1830   A népszámlálási adatok szerint Kína lakossága 394 780 000 fő. 1830-tól gyors növekedésnek indul az illegális ópiumkereskedelem.

1839   A Guangxi és Guangzhou tartományok kormányzójává kinevezett Lin Zexu radikális intézkedéseket vezet be Kantonban, az ópiumbehozatal ellen.

1839-1842   Első ópiumháború: Lin Zexu intézkedéseire válaszul a britek fosztogatni kezdik a partvidékeket, több várost feldúlnak, az elmaradott kínai flotta tehetetlen ellenük.

1842   A nanjingi szerződés aláírása, az első ópiumháború lezárása. (Hongkong brit kézre kerül; Kantont, Shanghait, Xiament, Fuzhout és Ningbót megnyitják az ópiumkereskedelem előtt.

1843   A külföldieknek első ízben biztosítanak területenkívüliséget. Hong Xiuquan megalapítja az Istenhívők Társaságát (Baishangdihui).

1846   A népszámlálási adatok szerint Kína lakossága 421 340 000 fő.

1850-1864   A taiping-felkelés: Kelet-Guangxiban robban ki Hong Xiuquan vezetésével, majd Dél-Kína nagy részét lángba borítja.

1851   A népszámlálási adatok szerint Kína lakossága 432 millió fő. Hong Xiuquan a Nagy Egyenlőség Mennyei Birodalma (Taiping Tianguo) császárának nyilvánítja magát. Észak-Kínában kirobban a „fáklyavivők” (nian) felkelése.

1853   A taipingok elfoglalják Nanjingot, amelyet Mennyei Fővárosnak neveznek el.

1854   A taiping seregek Pekinget fenyegetik. Zeng Guofan Hunan tartományban megszervezi a Xiang-hadsereget.

1855   A Sárga-folyó torkolata a Shandong-félsziget déli részéről a Bohai-öbölbe tevődik át. Yunnan tartományban fellázadnak a muzulmánok.

1856–1860   Második ópiumháború.

1858   Li Hongzhang megszervezi a Huai hadsereget. Az ajguni szerződés értelmében az Orosz Birodalom megkapja az Usszuritól keletre fekvő területeket. A tianjini szerződés megkötése.

1860   A francia és brit csapatok feldúlják Pekinget (harmadik ópiumháború).

1861   A Shaanxi és Gansu tartománybeli muzulmánok felkelése. Létrehozzák a Zongli yament, a külkapcsolatok hivatalát.

1862   A xinjiangi muzulmánok lakta területeket elszakadása. A belkereskedelmi áruforgalomra kivetett adó, a lijin kiterjesztése a kínai tartományokra.Pekingben nyugati nyelveket és tudományos ismereteket oktató iskolát hoznak létre (Tongwenguan).

1864   Zuo Zongtang visszafoglalja Hangzhout. Nanjing ostroma és bevétele. Hong Xiuquan és a taiping-felkelés legfőbb vezetőinek öngyilkossága.

1866   Fuzhou közelében létrehozzák a Mawei fegyvergyárat.

1867   A „fáklyavivők” csapatai Pekinget fenyegetik, de Li Hongzhang vereséget mér rájuk. Fujian tartományban tengerészeti akadémiát alapítanak.

1868   Zuo Zongtangot bízzák meg az északkeleti területeken kitört muzulmán lázadások leverésével.

1870   A tianjini incidens. A Jiangnan Fegyvergyár Shanghaiban az egyik legnagyobb korabeli beruházás a világon.

1872   Kínai diákok először utaznak az Amerikai Egyesült Államokba tanulni.

1873   Az importált ópium éves mennyisége eléri maximumát. A Yunnan tartományban élő muzulmánok felkelését tömeges mészárlások és óriási pusztítás közepette verik le. Xinjiang tartomány egész területén felkelések törnek ki.

1875–től   Cixi császárné egymaga irányítja az országot.

1876   A zhifui egyezmény.

1878   Xinjiangban helyreállítják a békét.

1880   Li Hongzhang irányításával új hadiflottát kezdenek építeni.

1883–1885   Kínai-francia háború: a kínaiak veresége.

1890 Hanyangban acélöntődét létesítenek.

1894   A Tonghak nevű titkos társaság felkelést robbant ki Koreában, ami a kínai-japán háború kitöréséhez vezet. Tianjin és Shanghai között vasútvonal épül.

1894-1895   Kínai-japán háború; a kínaiak súlyos vereséget szenvednek, flottájuk megsemmisül.

1895   A simonoszeki békeszerződés: Taiwan és a Penghu-szigetek Japán fennhatóság alá kerülnek; 200 millió liang ezüst jóvátétel fizetése Japánnak. Kang Youwei reformtervezete.Shanghaiban Kang megalapítja a Qiangxuehuit („Erősödés és Tanulás Társasága”).

1897   Németország megszállja Qingdaót és környékét a Shandong-félszigeten.

1898   A britek megszállják Weihait és környékét a Shandong-félszigeten. Az oroszok a Liaodong-félszigeten megszállják Dalian és Lüshun városát. A „száznapos reform” kudarca. A reformer Tan Sitong kivégzése.

1899   A franciák Nyugat-Guangdongban megszállják Zhanjiang környékét.Felfedezik a Kr. e. 2. évezred végéről származó feliratos jóslócsontokat.

1900   A bokszer-felkelés. A lázadók elfoglalják Pekinget és megostromolják a követségi negyedet. A nyugati hatalmak hadat üzennek Kínának és nemzetközi haderőt küldenek Pekingbe.Dunhuangban az 5-10. századból származó kézirattekercseket találnak.

1901   A bokszerjegyzőkönyv, melynek értelmében Kína 450 millió ezüstdollár jóvátételt fizet a nagyhatalmaknak. Li Hongzhang halála.

1904–1905   Az orosz-japán háborúban japán fényes győzelmet arat.

1905   Sun Wen (Sun Yat-sen) Tokióban megalapítja a „Szövetséges Ligát” (Tongmenghui). Megépül a Peking-Hangzhou vasútvonal.

1910   Északkelet-Kínát japán befolyási övezetekre osztják fel.

1911. október 10.   Wuchangi felkelés: a Jangce-parti városban köztársaságpárti felkelés tör ki, ami a Qing-dinasztia és a császárság bukásához vezet. Külső-Mongólia orosz fennhatóság alá kerül.

A köztársasági kor

1912. január 1.   Sun Yat-sen Nanjingban kikiáltja a Kínai Köztársaságot. Hatalmát rövidesen átadja Yuan Shikainak, aki a köztársasági kormány székhelyét Pekingbe teszi át.

1912. február 12.   Az utolsó Qing-házi császár, Puyi lemond a trónról. Ezzel hivatalosan is megszűnik a Kínai Császárság.

1912   Az oktatási rendszer általános reformja. A Peking Egyetem megalapítása.

1914   Yuan Shikai feloszlatja a parlamentet. A japánok elfoglalják az egykor német fennhatóság alatt álló shandongi területeket.

1915   A japánok „21 követelése”.Shanghaiban megalapítják a Xinqingnian (Új Ifjúság) című folyóiratot.

1916   Yuan Shikai halála és a hadurak országlásának kezdete.

1917   Rövid életű restaurációs kísérlet Pekingben, Puyi 12 napig császárként uralkodik.

1919   A párizsi békekonferencia Japánnak adja az egykor német fennhatóság alatt álló területeket.

1919. május 4.   Ifjúsági tüntetéssorozat a nagyhatalmak és a kormányzat ellen (ún. „május 4. mozgalom”).

1921   Shanghaiban néhány értelmiségi megalapítja a Kínai Kommunista Pártot. (Sun Yat-sen) Kantonban köztársasági kormányt alapít.

1923   A Szovjetunió támogatást nyújt a nemzeti kormányzatnak.

1925. március 12.   Pekingben meghal Sun Yat-sen, aki a hadurakkal folytatott tárgyalások miatt érkezett a fővárosba.

1926-27   Az északi hadjárat (Beifa).

1927   Chiang Kai-shek (Jiang Jieshi) leveri a shanghai forradalmat, és saját kormányt hoz létre Nanjingban, pártja, a Kuomintang vezetésével.

1927-1937   Ásatások Anyang közelében, a Shang-dinasztia utolsó fővárosának helyén.

1928   Chiang Kai-shek elindítja második hadjáratát északra.

1929   Jiangxi tartomány déli részén szovjet körzet alakul.

1930–1934   A Jiangxi tartománybeli központ bázisterület bekerítésére öt hadjáratot indítanak.

1931   A japánok megszállják Mandzsúriát.

1932   Japán támadás Shanghai ellen. A japánok Mandzsúriában bábállamot hoznak létre (Mandzsukuo) Puyi, az utolsó császár névleges vezetésével.

1933–1935   A japánok újabb területeket foglalnak el Észak-Kínában.

1934   A „hosszú menetelés” (Changzheng) kezdete. Chiang Kai-shek elindítja az „új élet mozgalmat”.

1935. január   A zunyi értekezlet, amelyen Mao Zedongot a Kínai Kommunista Párt vezetőjévé választják.

1936   Az író Lu Xun halála.

1936. december 6.   „Xi’ani incidens”: Chiang Kai-sheket Xi’anban fogságba ejtik, s arra kényszerítik, hogy japánellenes egységfrontot hozzon létre a kommunistákkal.

1937-45   Japán-kínai háború

1937. december–1938. február:   A nanjingi mészárlás.

1937   Yan’anban új bázisterületeket szerveznek. A japánok általános offenzívát indítanak Észak-Kínában, és elfoglalják az összes nagyvárost.

1938   A Kuomintang-kormányzat Chongqingba menekül.

1940   Wang Jingwei Nanjingban japánbarát bábkormányt hoz létre.

1942–1943   Éhínség pusztít Henan tartományban (becslések szerint 2 millió ember hal meg).

1942   Mao Zedong Yan’anban lefekteti az irodalom és a művészet hivatalos irányelveit.

1945. augusztus 14.   Japán kapitulációja.

1946–1949   Polgárháború a Kuomintang és a Kínai Kommunista Párt között.

1947   A Kuomintang katonai sikerei: elfoglalják Yan’ant és Nanjingot. A kommunisták hadi sikereket aratnak Mandzsúriában.

1948   Észak-Kínában népi kormány jön létre. A Sárga-folyó ismét visszatér 1855-ös medrébe, s újra a Shandong-félszigettől északra ömlik a tengerbe.

1949   A kommunisták egész Észak-Kínát elfoglalják. A néphadsereg átkel a Jangcén, és elfoglalja Shanghait, illetve Nanjingot.

A Népköztársaság

1949. október 1.   Pekingben kikiáltják a Kínai Népköztársaságot. A Kuomintang-kormányzat Taiwanra menekül.

1950   A Kínai Népköztársaság és a Szovjetunió kölcsönös baráti szerződést köt egymással.

1950–1953   A koreai háború, melyben Kína is aktívan részt vesz az USA ellen.

1951   Kampány indul az ellenforradalmi elemek kiszűrésére.

1951-1955   Kampány az „elhajló” értelmiségiek ellen.

1953   Az első ötéves terv. A koreai háború vége. A népszámlálási adatok szerint Kína lakossága 582 millió fő.

1954   Az Amerikai Egyesült Államok és Taiwan védelmi szerződést kötnek.

1955   A bandungi konferencia.

1956-1957   A „száz virág” kampány.

1958-1960   A „nagy ugrás” (dayuejin). A népi kommunák létrehozása. A magánélet és a magántulajdon teljes felszámolása.

1959   Felkelés Tibetben. A Dalai láma Indiába menekül. A lushani konferencián Mao Zedong félreállítja politikai ellenfeleit.

1960. augusztus   A Szovjetunió hazahívja szakembereit Kínából, és megvonja a kölcsönök folyósítását.

1960–1961   A nagy ugrás következtében éhínség tör ki, legalább 13 millióan halnak éhen. Mao Zedongot háttérbe szorítják.

1961   A himalájai határ miatt háború robban ki India és Kína között.

1964   Mao Zedong személyi kultuszának kezdete.

1965   Lin Biao eltávolítja politikai ellenfeleit a hadseregből.

1966–1976   A „nagy proletár kulturális forradalom”.

1967   Anarchia és polgárháború. A termelés drámai visszaesése. Kína hidrogénbombát állít elő.

1968   A vörös gárdák felszámolása, 20 millió fiatalt küldenek vidékre. A kulturális forradalom legaktívabb szakaszának vége. A kommunista párt újjászervezése a hadsereg hathatós támogatásával.

1969   Szovjet-kínai határincidens az Usszuri-folyónál.

1970   A születésszabályozási politika kezdete.

1971   Lin Biao halála. A Kínai Népköztársaságot felveszik az ENSZ-be.

1972   Nixon látogatása Pekingben.

1973   A kulturális forradalom idején félreállított vezetők visszatérnek a hatalomba.

1975   Taipeiben meghal Jiang Jieshi (Csang Kaj-sek). Utódja Jiang Jingguo lesz.

1976. január   meghal Zhou Enlai miniszterelnök.

1976. június   meghal Zhu De marsall

1976 szeptember   meghal Mao Zedong.

1976-1978   Neo-maoista időszak Hua Guofeng pártelnöksége alatt.

1978   A reformerek visszatérése a hatalomba Deng Xiaoping vezetésével.A „pekingi tavasz” néven ismertté vált demokratikus mozgalom elfojtása.

1979   Kínát megnyitják a külföldi vállalkozások előtt. Az USA-val történő párbeszéd felújítása. Költséges és eredménytelen kínai katonai akció Vietnam ellen.

1980   A „négyek bandájának” pere.

1981   A befektetések korlátozása.

1982   A maoista korszakból örökölt társadalmi kategorizáció megszüntetése.

1984   Maoista stílusú kampány indul a „szellemi szennyeződés” ellen. Visszatérés a nagyszabású gazdasági reformokhoz. A szovjet-kínai kapcsolatok újrafelvétele. Közös kínai-angol egyezmény születik Hongkong jövőjéről.

1985   Kína visszatér a mérsékelt külpolitikai irányvonalhoz. Az effektív haderő csökkentése és a hadsereg modernizációja.

1987   A liberális vezetőt, Hu Yaobangot eltávolítják a hatalomból. Taiwan és a szárazföldi Kína között kétoldalú kapcsolatok kezdődnek.

1987–1988   Zavargások Tibetben.

1989. június 4.   A diákmegmozdulás vérbefojtása a Tiananmen téren. A konzervatív vezetők visszatérése a hatalomba.

1992   Deng Xiaoping délre látogat, ahol ismét elindítja a gazdasági reformokat.

1993   Jiang Zemin az államelnök; a Három-szoros gát építésének kezdete

1997   Hongkong visszatér Kínához.

1999   Makao visszatér Kínához.

2001   Kína a Világkereskedelmi Szervezet tagjává válik

2003   Az első kínai űrhajós az űrben; Hu Jintaót államelnökké választják.

A fontosabb kínai dinasztiák

Xia                                                     Kr. e. 23–18. sz.

Shang                                                Kr. e. 17–11. sz.

Zhou                                                  Kr. e. 11. sz.–Kr. e. 256

Nyugati (Korai) Zhou           Kr. e. 11. sz.–771

Keleti (Késői) Zhou              Kr. e. 770–256

Tavaszokok és őszök           Kr. e. 722–481

Hadakozó fejedelemségek     Kr. e. 453–221

Qin                                                  Kr. e. 221–206

Han                                                 Kr. e. 206/202–Kr. u. 220

Nyugati (Korai) Han           Kr. e. 206/202–Kr. u. 9

Xin                                 Kr. u. 9–23

Keleti (Késői) Han             25–220

Hat dinasztia kora      222–589

Három királyság 222–265

Wei                        220–265

Shu                        221–263

Wu                         222–280

Nyugati Jin                       265–317

Keleti Jin                          317–420    (Dél-Kínában)

Tizenhat királyság     304–439 (Észak-Kínában, Keleti Jinnel egy                                                                    időben)

Korai Qin                          351–391

Északi és déli dinasztiák      420–589

Liu-Song                   420–479 (Dél-Kínában)

Qi                            479–502 (Dél-Kínában)

Liang                        502–557 (Dél-Kínában)

Chen                         557–589(Dél-Kínában)

Északi Wei                386–534 (Észak-Kínában)

Keleti Wei                 534–550 (Észak-Kínában; Északi Wei utódja)

Nyugati Wei               535–556 (Észak-Kínában; Északi Wei utódja)

Északi Qi                   550–577 (Észak-Kínában; Keleti Wei utódja)

Északi Zhou                557–581 (Észak-Kínában; Nyugati Wei utódja)

Sui                                                      581–618

Tang                                                   618–907

Öt dinasztia és tíz királyság         907–960

Késői Liang                907–923

Késői Tang                923–936

Késői Jin                   936–947

Késői Han                  947–951

Késői Zhou                951–960

Song                                                  960–1279

Északi Song                       960–1127

Déli Song                           1127–1279 (Dél-Kínában)

Liao (kitajok)              907–1125 (Észak- Kínai északi részén)

Nyugati Xia (tangutok) 1032–1127 (Északnyugat-Kínában)

Jin(dzsürcsik)              1115–1234 (Észak-Kínában)

Yuan                                                   1271 – 1368

Ming                                                     1368 – 1644

Qing                                                     1644 – 1911

Köztársaság                                     1912–1949 (Taiwanon napjainkig)

Népköztársaság                           1949–

Korea történelme

KOREA

Bevezetés

Korea történetén a Koreai-félsziget népeinek, államainak történetét értjük. A félsziget már a paleolit időszakban lakott volt, s a neolit korban fejlett kultúrák jöttek itt létre. Az első államalapítást a legendák Kr. e. 2333-ra datálják, ennek azonban minden bizonnyal nincs valóságalapja. Egy másik legendakör szerint az első koreai állam, Ó-Csoszon Kr. e. 1121-ben jött létre. Erről az időszakról csak jóval későbbi, középkori források számolnak be. A Koreai-félsziget Kr. e. 1. évezredi történetéről csak a kínai krónikák utalásaiból következtethetünk. E források szerint a Kr. e. 4. században Ó-Csoszon már jelentős állam lehetett, s harcokat folytatott a kínai Yan fejedelemséggel. Ugyanakkor Ó-Csoszon csak egyike volt a számos államalakulatnak, amelyek a félszigeten osztoztak. Területeit a Kr. e. 2. század végén a Han-dinasztia elfoglalta. A Kr. e. 1. században három jelentősebb állam alakult ki a félszigeten, Kogurjo, Szilla és Pekcse. Ezek a következő évszázadokban sorra elfoglalták kisebb szomszédjaikat, s egymással is harcba keveredtek (ez volt a Három királyság kora). Kr. u. 668-ra Szilla legyőzte riválisait, s uralmát csaknem az egész félszigetre kiterjesztette. Ez volt az első egységes állam koreai területen. Ezután Korea történelme nagy részében egységes maradt, bár folyamatosan fenyegették a Mandzsúria felől támadó nomád népek, illetve a tenger felől érkező japánok. A második világháború óta Korea ismét megosztott, északon kommunista rezsim, délen fokozatosan demokratizálódó USA-barát kormányzat van hatalmon.

Koreára mindig is hatalmas hatást gyakorolt Kína, s ezt a hatást közvetítette Japán felé is. A koreaiak sokáig kínai írásjegyekkel írtak, s bár a 15. században kidolgozták saját nemzeti ábécéjüket, ez még évszázadokig nem szorította ki a kínai írást.

Bibliográfia

I. Magyar nyelvű könyvek

Faludi Péter: Mit kell tudni a KNDK-ról? Bp., Kossuth, 1981.

Faludi Péter: Korea Története I. Az ókortól 1945-ig. Külkereskedelmi Főiskola, Bp., 1993.

Faludi Péter: Korea Története II. 1945–1995. Külkereskedelmi Főiskola, Bp., 1996.

Korea. Tények Koreáról. Szöul, Koreai Tengerentúli Információs Szolgálat, 1991.

Vay Péter: Kelet császárai és császárságai. Bp., Franklin Társulat, 1906.

II. Nyugati nyelvű könyvek

Breen, Michael: The Koreans: Who They Are, What They Want, Where Their Future Lies. New York, St. Marti’s Press, 1999.

Ch’oe, Young-Ho–Peter H. Lee–Wm Theodore De Bary–Yongho Ch’oe–William Theodore de Bary, eds. Sources of Korean Tradition (Introduction to Asian Civilizations). New York, Columbia University Press, 2000.

Chung, Kyung Cho: Korea the Third Republic. New York, Macmillan, 1971.

Clark, Donald N: Culture and Customs of Korea . Westport, Connecticut, Greenwood Press, 2000.

Covell, Dr. Jon Carter: Korea’s Cultural Roots. New Jersey, Hollym International Corp., 1997.

Cumings, Bruce: The Origins of the Korea War I-II. Princeton, Princeton University Press, 1981, 1989.

DuBois, Jill: Korea: Cultures of the World Series. New York, Marshall Cavendish Corp., 1994.

Dudley, William: North and South Korea: Opposing Viewpoints Series. Farmington Hills, Greenhaven Press, 2003.

Eckert, Carter J.–Ki-baik Lee–Young Ick Lew–Michael Robinson–Edward W. Wagner: Korea Old and New: A History. Cambridge, Harvard University Press, 1990.

Facts About Korea. Korean Overseas Culture and Information Service. Elizabeth, New Jersey, Hollym International Inc., 1998.

Focus on Korea: Korean Arts and Culture, Korean History, and This is Korea. Seoul, Seoul International Publishing House, 1986.

Goldstein, Donald–Harry Maihafer: The Korean War: The Story and Photographs. Brassey’s, Washington D.C., 2000.

Hahm, Bae Ho–Chae-Jin Lee, ed. The Korean Peninsula and the Major Powers. Sungnam, The Sejong Institute, 1998.

Joe, Wanne J.: Traditional Korea: A Cultural History. Hollym, 2000.

Koo, John H.–Andrew C. Nahm: An Introduction to Korean Culture. Elizabeth, NJ, Hollym, 1997.

Korea: Its History and Culture. Seoul, Korean Overseas Information Service, 1996.

Lee, Ki-baik: A New History of Korea. Cambridge, Harvard University Press, 1984.

Lee, Peter H.–Donald Baker–Yongho Ch’oe–Hugh H. W. Kang–Han-Kyo Kim eds. Sourcebook of Korean Civilization. Volume 2: From the Seventeenth Century to the Modern Period. New York, Columbia University Press, 1996.

Masse, Johanna: South Korea: Countries of the World Series. Milwaukee, Gareth Stevens Publishing, 2002.

Nahm, C. Andrew: Korea: Tradition and Transformation. A History of the Korean People. Hollym, New Jersey–Seoul, 1988.

Nash, Amy K.: North Korea. Philadelphia, Chelsea House Publishers, 1999.

Oberdorfer, Don: The Two Koreas. Perseus Publishing, 2002.

Rees, David: Korea: An Illustrated History From Ancient Times to 1945. New York: Hippocrene Books, Inc., 2001.

Salter, Christopher–Charles March: North Korea. Chelsea House Publisher, 2003.

Shin, Gi-Wook–Michael Robinson, ed.: Colonial Modernity in Korea. Cambridge, Harvard University Asia Center, 1999.

Kronológia

Kr. e.

700000 k.   Az ember megjelenése a Koreai-félszigeten.

8000 k.   Az első kerámiaedények.

2333   Tangun legendabeli államalapításának dátuma. A nemzeti időszámítás kezdete.

3–2. évezred   Újkőkori kultúrák a Koreai-félszigeten.

2. évezred végétől   A bronz elterjedése a félszigeten.

1121   A legenda szerint Kidzsa megalapítja az Ó-Csoszon államot.

1. évezred közepe   A vaskor kezdete.

109–108   Han Wudi kínai császár seregei meghódítják Ó-Csoszon nagy részét. Az állam helyén négy kormányzóságot hoznak létre.

75   Három kormányzóság felszabadul a kínai uralom alól.

1. század   Szilla, Kogurjo és Pekcse államok kialakulása, a Három királyság korának kezdete.

57–Kr. u. 668   Szilla állam (délkeleten) Fővárosa Kjondzsu.

37–Kr. u. 668   Kogurjo állam (északnyugaton).

18–Kr. u. 660   Pekcse állam (a központi és délnyugati területeken). Fővárosát a mai Szöul környékén rendezi be.

Kr. u.

427   Kogurjo fővárosa Phenjan lesz.

4–5. század   Kogurjo virágkora

4–6. század   A buddhizmus államvallás lesz a koreai államokban.

598   A kínai Sui-dinasztia seregei vereséget szenvednek Koreában.

612–614   A kínai Sui Yangdi Koreába vezetett három hadjárata a kínaiak súlyos vereségével végződik. A koreaiak vezére Vülcsi Mundok.

644–651   A kínai Tang-dinasztia seregeinek támadását Kogurjo visszaveri.

660   A Szillával szövetséges Tang-dinasztia csapatai megdönti Pekcsét.

661–681   Munmu vang uralkodása Szillában. Ő kezdi meg a koreai területek visszafoglalását Kínától.

668   A Tang-dinasztia és Szilla meghódítja Kogurjót.

668–918   Az egyesült Szilla királyság. Fővárosa Kümszong (a mai Kjondzsu)

676 k.   Szilla kiűzi Koreából a kínaiakat.

682   Kínai mintára állami akadémiát alapítanak Szillában.

722   A parasztságtól megvonják a szabad költözés jogát.

735   A Tang-dinasztia elismerti a Szilla határait.

9. század   Parasztfelkelések. A század végére az egységes Szilla gyakorlatilag szétesik.

918–1392   Korjo állam. A dinasztia megalapítója Van Gon.

993   A kitajok első támadása Korjo ellen. A koreaiak a támadókat megállítják, s visszavonulásra kényszerítik.

1010–11   Második kitaj-koreai háború. Bár a kitajok nagy területeket elfoglalnak, utánpótlási vonalaikat féltve kivonulnak az országból.

1018–1019   Harmadik kitaj-koreai háború. A koreaiak nagy győzelmet aratnak a százezres kitaj sereg felett, ezzel véget vetve a kitajok támadásainak. A koreaiak hadvezére Kan Gam Cshan.

1033–1044   Az északi támadások megakadályozására 400 km hosszú, 6–8 méter magas védőfal épül az Amnok-folyó torkolatától a keleti tengerpartig.

11–12. század   Korjo fénykora.

11. sz. vége   A mozgatható fémdúcos könyvnyomtatás feltalálása.

1145   Megjelenik az első koreai történeti krónika, a Szamguk Szagi (A három királyság története).

1176   Parasztháború Korjóban. Ezt 1193–1194-ben és 1198–1202-ben újabb felkelések követik. A dinasztia véglegesen meggyengül.

1231   Megindulnak a mongol támadások Korjo ellen. Az ellenállás megtörésére a mongoloknak negyed századra van szükségük.

1259   Korjo a mongolok hűbérese lesz.

13. sz. második fele   Elkészül a Szamguk Szagi kiegészítése, a Szamguk Jusza.

1359   A mongolellenes kínai felkelők Koreába is betörnek; csak 1362-ben sikerül véglegesen visszaverni őket. E harcokban tűnik ki Li Szong Gé.

1369   A mongol uralom vége Koreában. A következő három évtizedben Korjót egyszerre fenyegeti a kínai Ming-dinasztia (amely a Yuan-dinasztia örököseként igényt tart Koreára), illetve az egyre szervezettebb támadásokat vezető japán kalózok. Emellett az országot belső viszályok gyengítik.

1351–1374   Konmin király uralkodása Korjóban. Konmin sikertelen reformokat indít a központi hatalom megszilárdítására és az arisztokrácia letörésére.

1388   Li Szong Gé azt a megbízást kapja, hogy seregeivel vonuljon a Ming-dinasztia ellen. Ő azonban csapatait Korjo fővárosa, Keszon ellen fordítja, s átveszi a hatalmat.

1392   Li Szong Gé száműzi (majd titokban meggyilkoltatja) a Korjo-dinasztia utolsó uralkodóját, s maga ül a trónra. Államát és dinasztiáját – az ősi minta után – Csoszonnak nevezi, de az Li-dinasztia néven is ismert.

1392–1910   A Li-dinasztia uralkodása.

1394   A Li-dinasztia a fővárosát Hanszongba, a későbbi Szöulba helyezi.

1419–1450   Szedzsong vang uralkodása, a Li-dinasztia gazdasági és kulturális fénykora.

1419   A csuzimai japán kalózfészek megsemmisítése, ami lehetővé teszi a Japánnal való kereskedelem bővítését.

1443   A koreai nemzeti ábécé, a hangül megalkotása.

1458–1485   A Kjonguk Thedzson (Az állam kormányzásának nagy törvénykönyve) kiadása, amely az első átfogó koreai törvénykönyv.

1592–1598   Japán betörés Hidejosi Tojotomi vezetésével. Az imdzsin honvédő háború.

1593   Phenjan és Szöul felszabadítása a japán megszállás alól.

1597   Új japán hadjárat, amelyet azonban 1598-ban az egyesült kínai-koreai hadsereg visszaver.

1627   Abahai (Hong Taiji) vezetésével a mandzsuk lerohanják Koreát, elfoglalják Phenjant. Kivonulásukért cserébe semlegességet kérnek Koreától a kínai Ming-dinasztia elleni háborúban.

1636   A megalakuló Qing-dinasztiát Jindzson király (1623–1649) nem ismeri el hűbérurának. A mandzsuk 1636 végén ezért lerohanják az országot, s rákényszerítik a királyt a hűbéres státusz vállalására és az adófizetésre. Később a függés formálissá válik, s Korea történetében 250 éves békés időszak következik.

17–18. század   A szilhak felvilágosodási mozgalom

1750–1751   Adóreform a parasztság terheinek csökkentésére.

1811–1812   Parasztfelkelés Pjongán tartományban.

1833   Felkelés Szöulban a magas gabonaárak miatt.

1860-as évek   A tonghak mozgalom elterjedése.

1863   Tevongun régensherceg uralmának kezdete. Az izolációs politika erősödése.

1866   A koreai kikötők megnyitását követelő francia és amerikai hadihajók visszaverése.

1871–1872   Amerikai hadihajók újabb behatolása, amelyet a koreaiak visszavernek.

1872   Tevongun lemondása. A hatalom Kodzsung király feleségének rokonsága, a Ming-család kezébe került.

1876   Japán rákényszeríti Koreát az első egyenlőtlen szerződés megkötésére (Kangva-szerződés).

1882   Egyenlőtlen szerződés az Egyesült Államokkal.

1882. július   Sikertelen felkelés Szöulban a katonaság és a városi szegénység részvételével. A zűrzavart kihasználva Tevongun visszatér a hatalomba, de később a kínaiak beavatkoznak, megbuktatják és száműzik.

1882. augusztus   Incshoni szerződés Japánnal, melynek értelmében Japán is csapatokat küld Szöulba.

1882. szeptember   Koreai-kínai megállapodás: Koreai hűbéri függésének megerősítése.

1883   Egyenlőtlen szerződések Angliával és Németországgal.

1884   Egyenlőtlen szerződés Oroszországgal.

1884. december 4.   A nemesi reformátorok sikertelen puccskísérlete, amelyet a japánok is támogatnak. A modernizációs kormány 48 órán belül megbukik.

1885. április   A japánok és a kínaiak megkötik a kompromisszumos tianjini szerződést. Ennek érdekében mindketten kivonják csapataikat Koreából, de fenntartják maguknak a jogot, hogy „súlyos zavargások” esetén visszatérhessenek.

1892   Egyenlőtlen szerződések Franciaországgal és az Osztrák-Magyar Monarchiával.

1893–1894   Parasztháború a tonghak szekta vezetésével.

1894. június   A koreai kormány Kínához fordul segítségért a felkelők ellen, de a kínai csapatküldésre válaszul a japánok is beavatkoznak. Az év végére a felkelést vérbe fojtják.

1894. július 23.   Palotaforradalom Szöulban a japán csapatok közreműködésével. Tevongun hazatér, s japánbarát kormányt alakít.

1894. augusztus–1895   Kínai-japán háború, amely részben Korea területén folyik.

1895   A simonoszeki békeszerződésben Kína lemond koreai hűbérúri jogairól.

1895. október 8.   A nemesség japánellenes szárnyának megerősödése miatt a japánok újabb puccsot szerveznek Szöulban. A hazafias nemesség vezérét, Ming királynét meggyilkolják. Erre országos japánellenes népfelkelés tör ki, a japánbarát kormány megbukik.

1896   Japán-orosz megállapodás, melyben Japán névleg elismeri Korea függetlenségét.

1897   Korea királya felveszi a császári címet, így jelezve függetlenségét.

19–20. század fordulója   A Kémong felvilágosodási mozgalom.

1904–1905   Orosz-japán háború, amely részben Korea területén zajlik. Japán megszállja az országot.

1905   Oroszország veresége, illetve a japán-angol és japán-amerikai megállapodás lehetőséget teremt Japánnak Korea megszerzésére.

1905. november 17.   Japán Koreára kényszeríti a protektorátus bevezetéséről szóló megállapodást. Korea elveszti a jogot, hogy önállóan kapcsolatot tarthasson más államokkal. Az ország ügyeit a szöuli japán főhelytartó intézi.

1907   A koreai hadsereg feloszlatása, az ennek nyomán kitörő katonalázadások leverése.

1910. július 4.   Orosz-japán egyezmény, melyben Oroszország hozzájárul Korea annektálásához.

1910. augusztus 22.   Japán annektálja Koreát: Li Vang Jong miniszterelnök aláírja az annexiós szerződést.

1919. március 1.   Japánellenes felkelés Szöulban és más városokban. A lázadást április végére a japánok vérbe fojtják.

1919. augusztus   A japánok „reformprogramot” hirdetnek, s a „katonai kormányzat” helyett meghirdetik a „kulturális kormányzat” időszakát.

1926. június 10.   Függetlenségi tüntetés Szöulban.

1929. január   Általános sztrájk Vonszánban. A következő hónapokban sztrájkok, parasztfelkelések törnek ki országszerte.

1931. szeptember 18.   Japán megtámadja Mandzsúriát. A Kína-ellenes háborúban Korea felvonulási területként és utánpótlási bázisként szolgál.

1936. május   Dél-Mandzsúriában megalakul a Haza Újjászületésének Társasága, amely széleskörű japánellenes akcióprogramot fogad el.

1945. július 17.–augusztus 2.   A potsdami értekezleten a szövetségesek úgy döntenek, hogy Koreában a 38. szélességi foktól délre az amerikai, északra a szovjet hadsereg fogadja a japán csapatok kapitulációját. Ez a döntés vezet a későbbi megosztottsághoz.

1945. augusztus 9.   A szovjet hadsereg benyomul Mandzsúriába és Észak-Koreába.

1945. augusztus 15.   Japán feltétel nélküli kapitulációja, Korea felszabadulása.

1945. szeptember 6.   Szöulban a népi bizottságok országos kongresszusa kikiáltja a Koreai Népköztársaságot. A koalíciós kormány élére Li Szin Man kerül. A Népköztársaságot az utókor nem tekinti legitimnek.

1945. szeptember 7–8.   Az amerikai hadsereg partra száll Dél-Koreában. A megszállást októberre fejezi be. Ezzel létrejön a két megszállási övezet.

1945. szeptember vége   Kim Ir Szen hazatér a Szovjetunióból.

1945. december   Kim Ir Szent a Koreai Munkapárt főtitkárává választják.

1945. december 27.   A moszkvai háromhatalmi (amerikai, angol, szovjet) külügyminiszteri értekezlet ötéves gyámsági rendszert kíván bevezetni Koreában. A dél-koreaiak tiltakozása miatt a terv megbukik.

1946. február   Szovjet támogatással megalakul a kormányként funkcionáló Észak-Koreai Ideiglenes Népi Bizottság, melynek élére Kim Ir Szen kerül. Északon nagyszabású föld- és társadalmi reformokat hajtanak végre.

1946. december   Dél-Koreában létrejön az Ideiglenes Törvényhozó gyűlés.

1947. szeptember 17.   Az USA az ENSZ közgyűlése elé terjeszti a koreai kérdést. A szovjet tiltakozás ellenére elfogadott határozat szerint ENSZ-bizottságot állítanak fel a mindkét országrészre kiterjedő általános választások felügyeletére. Észak-Korea nem ismeri el az ENSZ illetékességét.

1948. május   Az ENSZ égisze alatt csak Dél-Koreára kiterjedő választást tartanak.

1948. augusztus 15.   Dél-Koreában a májusban megválasztott nemzetgyűlés kikiáltja a Koreai Köztársaságot, és elfogadja az alkotmányt. Az elnök Li Szin Man lesz. A szöuli vezetés – mint az egyetlen törvényesen megválasztott koreai kormány – jogot formál az egész ország irányítására. Az USA és szövetségesei a szöuli kormányt ismerik el legitimnek.

1948. augusztus 25.   A déli eseményekre válaszul Észak-Koreában is választásokat tartanak.

1948. szeptember 9.   Észak-Koreában az Alkotmányozó Nemzetgyűlés kikiáltja a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot, miniszterelnöke Kim Ir Szen lesz. A phenjani kormány is igényt tart az egész országra. A Szovjetunió és szövetségesei Phenjant ismerik el.

1948. december 10.   Az Egyesült Államok és a Koreai Köztársaság barátsági és kereskedelmi szerződést köt.

1949. március 17.   A Szovjetunió gazdasági és kulturális együttműködési szerződést köt a Koreai Népi Demokratikus Köztársasággal.

1950. június 25.   Észak-Korea lerohanja Dél-Koreát, s ezzel kitör a koreai háború (1950–1953). Az ENSZ Biztonsági Tanácsa még aznap összeül, s hamarosan felszólítja a tagországokat a szabad világ védelmére.

1950. június 27.   Truman elnök utasítja az amerikai légierőt és haditengerészetet, hogy nyújtson segítséget Dél-Koreának.

1950. szeptember közepe   Az ENSZ-csapatok (jórészt amerikaiak) partra szállnak Dél-Koreában.

1950. október 25.   Kína belép a háborúba; névleg csak önkéntesekkel, gyakorlatilag reguláris hadseregével.

1951. március   Miután a front többször végigvonult az országon, patthelyzet alakul ki, a frontvonal nagyjából a 38. szélességi fok mentén állapodik meg.

1951. június   India javaslatára tűzszüneti tárgyalások kezdődnek Panmundzsonban.

1953. július 27.   Panmindzsonban aláírják a fegyverszüneti egyezményt. A koreai háború vége, a megosztottság rögzítése.

1953. október 27.   Az Egyesült Államok és a Koreai Köztársaság kölcsönös védelmi szerződést köt.

1960. április 19.   Dél-Koreában diáktüntetés, majd országos felkelés tör ki Li Szin Man tekintélyuralmi rendszere ellen. Április 26-án Li lemond és külföldre távozik.

1961. július 29.   Választások Dél-Koreában. Hamarosan létrejön a Második Köztársaság.

1961. május 16.   Pak Csong Hi tábornok vértelen katonai puccsot hajt végre Szöulban. A katonai diktatúra kezdete Dél-Koreában.

1961. július   A KNDK barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést köt a Szovjetunióval és a Kínai Népköztársasággal.

1963   Az elnök- és nemzetgyűlési választásokon Pak Csong Hi és pártja megerősíti és legitimálja hatalmát. Decemberben Pakot hivatalosan is beiktatják államfőnek. Kezdetét veszi a Harmadik Köztársaság (1963–1972) időszaka. A nyílt katonai uralmat így az ún. „adminisztratív demokrácia” követi

1965–1973   Dél-Korea az USA oldalán bekapcsolódik a vietnami háborúba.

1965. június 22.   Dél-Korea és Japán alapszerződést ír alá a kapcsolatok normalizálásáról.

1972. július 4.   A két Korea közös közleményt ad ki az egyesítés három alapelvéről és a két fél általános kapcsolatairól.

1972. október 17.   A demokratikus mozgalmak előretörése miatt Pak Csong Hi bevezeti a szükségállapotot, felfüggeszti az alkotmányt, feloszlatja a nemzetgyűlést. Novemberben az elnök hatalmát jelentősen megnövelő új alkotmányt népszavazás erősíti meg. Ezzel megkezdődik a Negyedik Köztársaság (1972–1979), az ún. Jusin („a reformok fellendítése”) rendszer.

1979. október 26.   Dél-Koreában diákmegmozdulások törnek ki. Pak Csong Hi elnököt a hírszerzés főnöke vacsora közben agyonlövi.

1979. december 12.   Cson Du Hvan puccsal tábornok átveszi a hatalmat, majd elnökké választatja magát (1981–1988).

1980. május 18–27.   Kvangdzsui megmozdulás Dél-Koreában.

1981   Cson Du Hvan elnökké választásával megkezdődik az Ötödik Köztársaság (1981–1988) időszaka.

1988. február 25.   A demokratikus választások eredményeként Ro Te U volt tábornok lesz az elnök (1988–1993). 1948 óta ez az első békés hatalomváltás Dél-Koreában. Megkezdődik a Hatodik Köztársaság időszaka.

1988   Nyári Olimpiai Játékok Szöulban.

1993. február 25.   Dél-Koreában hivatalba lép Kim Jong Szam elnök. Harminc év után ő az ország első civil elnöke.

1993   Sikeres világkiállítás Tedzsonban.

1994. július 8.   Észak-Koreában meghal Kim Ir Szen. Utódja fia, Kim Dzsong Il lesz.

1995   Katasztrofális árvíz Észak-Koreában. A kormány külföldi élelmiszersegélyért folyamodik.

1997   Valutaválság Dél-Koreában, amelyen azonban viszonylag gyorsan sikerül úrrá lenni. Kim De Dzsongot, a volt ellenzéki vezért választják meg elnöknek. Ez az első alkalom, hogy a kormányzópártot a hatalomban békés úton váltja fel egy másik párt.

2000   Kim De Dzsong dél-koreai és Kim Dzsong Il észak-koreai elnök találkozója Szöulban. A találkozó lényegi eredményeket nem hoz.

A fontosabb koreai dinasztiák

Ó-Csoszon                              Kr. e. 2333/Kr. e. 1121–Kr. e. 108

Három királyság                      Kr. e. 1. sz.–Kr. u. 668

Szilla                                       Kr. e. 57–Kr. u. 668

Kogurjo                                  Kr. e. 37–Kr. u. 668

Pekcse                                    Kr. e. 18–Kr. u. 660

Egyesült Szilla                          668–918

Korjo                                                  918–1392

Li-dinasztia (Csoszon)             1392–1910

Japán gyarmati uralom             1910–1945

Koreai Köztársaság                             1948–

Koreai Népi Demokratikus Köztársaság          1948–

Közép-Ázsia a mongolok után

Közép-Ázsia a mongol kor után

XIV-XX. század

A mongol Jüan dinasztia és a nagy mongol birodalom bukása után Belső-Ázsia politikai térképe jelentős mértékben átalakult. A mai Mongólia területén – a központi mongol szállásterületen – élő népek hatalma meggyengült, a nagy mongol birodalom utódállamai elszakadva a központi területektől saját, önálló életet éltek. Az 1360-as években Kínában lejátszódó felkelés 1368-ban a mongol eredetű dinasztia bukásához vezetett, és az utolsó mongol uralkodó Togontemür kénytelen volt elhagyni nem csak a trónt, de az országot is. A Jüant a kínai császári trónon követő Ming dinasztia több hadjáratot is indított a mongolok ellen, 1380-ban a régi mongol birodalmi központot és fővárost, Karakorumot is felégették, ezzel még inkább meggyengítve a mongol terület nagykánjának uralmát. A központi hatalom meggyengülésével a Mongólia területe kisebb kánságokra szakadt, melyek gyakran egymással szemben is hadat viseltek. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a Kínától Északra, Északnyugatra elterülő, nomádok lakta pusztákon a 15. század elején egy újabb hatalmi központ alakulhatott ki. A század legelején a mongolok közötti vezető szerep, a nyugati-mongolok, az ojrátok kezébe kerül, akik az Altaj-hegységtől nyugatra fekvő területekről kiindulva fokozatosan terjesztik ki hatalmukat a Góbi sivatagtól északra eső területekre is. Beavatkoznak a keleti-mongol kánság – a központi szállásterület, a későbbi halha-mongol területek – életébe és fokozatosan egyre jelentősebb hatalomra tesznek szert. Az ojrátok a mongol területek kánjainak gyengülésével párhuzamosan egyre fontosabb hatalmi tényezőt jelentenek, akik gyakran keverednek háborúba mind a keleti-mongol területekkel, mind a Ming dinasztiával. A 16. század eleje ismét egy rövidebb felvirágzás időszaka a központi területen, amikor Dajan kánnak sikerül egyesítenie a keleti-mongolokat és így 1543-ban bekövetkezett haláláig egy viszonylag egységes mongol kánságot hoz létre. Hatalmát azonban nem sikerül maradéktalanul utódaira hagynia, így a Góbiól délre eső területeken a tümet Altan- és a csahar Ligdan kán próbálkozhat az egységes mongol állam létrehozásával. Egyikük sem könyvelhet el tartós sikereket, bár mindketten jelentős alakjai a mongol történelemnek csakúgy, mint a belső-ázsiai és mongol buddhizmus történetének. A 17. század közepén a mandzsuk megjelenése jelentős hatással van a mongolok életére is, hiszen Góbitól délre eső területek mongol kánjai már 1636-ban kénytelenek elismerni maguk felett a mandzsuk fennhatóságát. Az ezzel szinte egy időben Dzsungáriában létrejövő Ojrát kánság rövid ideig stabil ellenpontot jelent a mandzsu előretöréssel szemben, azonban függetlenségét nem képes megőrizni és a halha-mongol területek 1691-ben bekövetkezett behódolása után alig fél évszázaddal, 1757-ben szintén a mandzsu birodalom részévé válik. Ezzel Belső-Ázsia mongol népek által lakott területei a mandzsu Kína uralma alá kerülnek, s ez az állapot 1911-ig nem is változik. A dinasztia bukása után a Góbitól északra eső Külső-Mongólia kikiáltja függetlenségét, de ezt a nemzetközi diplomáciában képtelen elfogadtatni, így kénytelen megelégedni az 1915-üs kjahtai-szerződés biztosította részleges autonómiával, de ez még így is előrelépést jelent, hiszen sem a belső-mongol területeken, sem a Dzsungáriában élő mongoloknak nincs esélyük a Kínától való elszakadásra. A Szovjetunióval 1922-ben kötött szerződés már önálló államként kezeli Mongóliát, bár Mongólia Kína általi elismerésére még csaknem negyed századot várni kell. 1946 januárjában már Kína is független államként ismeri el az országot, mely 1990-ben a szovjetek rendkívül erős befolyás megszűnése után immár politikai értelemben is teljesen önálló állammá válhatott.

Bibliográfia:

Bawden, Ch. R.: Modern History of Mongolia. Frederick A. Praeger Publishers, New York 1968.

Berholz, Fred W.: The Partition of the Steppe. Peter Lang Publishing, New York 1993.

Birtalan Á. – Rákos A.: Kalmükök. Egy európai mongol nép. Terebess Kiadó, Budapest, 2002.

Diószegi, I.: A nagyhatalmi politika másfél évszázada 1789-1939. Budapest 1994.

Gernet, J.: A kínai civilizáció története. Osiris Kiadó, Budapest 2001.

Lőrincz László: Mongólia története, Gondolat, Budapest 1977.

Rupen, R. A.: Mongols of the Twentieth Century. Indiana University, Bloomington 1964.

Szvák, Gy. – Font, M. – Krausz, T.- Niederhauser, E.: Oroszország története – a Szovjetúnió története. Maecenas, Budapest 1997.

Tsepon W. D. Shakabpa: Tibet története. Osiris-Bódhiszattva, Budapest 2000.

Kronológia

1368   A Jüan dinasztia bukása Kínában. A 9. hónapban Togontemür kán az utolsó Jüan uralkodó visszatér a mongol szállásterületre.

1370   Togontemür kán halála, utóda Biligt (Ajusridar) kán. Ekkor kezdik papírra vetni a Jüan dinasztia évkönyvét.

1370-73   Háború a Ming dinasztia és a mongolok között.

1372   Ajusridara Karakorumban felveszi a nagykáni címet, melyet 1378-ig birtokol. Célja a Jüan hatalom visszaállítása, azonban kénytelen a Mingek ellen saját területei védelmére koncentrálni. Csapatai Karakorumnál megállítják a Mingek előretörését.

1378   Ajusridar halála. Utóda a testvére, Tögsztömör (Ushal) kán (1370-1388). A mongol birodalom ekkorra lényegében a mai Mongólia területére korlátozódik. Déli határa a Nagy Fal, keleti a Hingan-hegység, Ézsaki az Irtis és a Jenyiszej, nyugati határa pedig a Tiensan-hegység.

1380   Ming seregek felégetik Karakorumot, a mongol fővárost.

1388   Tögsztömör kán gyilkosság áldozata lesz. Összecsapások a mongol és kínai csapatok között. A kínaiak elfoglalják a Halha-folyó és a Kerülen közötti területeket. Legidősebb fia Inhdzorig néven foglalja el a káni trónt.

1389   A Mongolok titkos történetének első kínai-mongol nyelvű kiadása.

1392   Inhdzorig halála után testvére, Elbeg kán lesz a keleti-mongol területek uralkodója.

1400   Güntömör kán foglalja el a trónt. A XV. században a központi és keleti-mongol területekről a hatalmi súlypont fokozatosa a nyugati-mongol (ojrát) területekre helyeződik át. A hagyomány szerint az ojrátok uralma a keleti dzsingiszida kánok kegyes ajándéka.

1403   Az ojrát Möngketemür kán három fia Mahmud (Batula csingsang), Tajvan és Batbold három csoportra osztja fel a mongolokat.

1412    A Kubiláj házból származó Öldzsejtemür kán megpróbálja magához ragadni a hatalmat. A Mingek megrémülnek a Jüan restauráció veszélyétől, ezért csapatokat vezényelnek ellene. A kínai győzelmet kihasználva az ojrátok magukhoz ragadják a kezdeményezést, megölik a keleti-mongol Bujansir kánt és helyére Delbeg (1395-1415) kánt ültetik.

1414   Ojrát és keleti mongol összecsapások, melyek során a Ming Kína a keleti mongolokat támogatja.

1417   Mahmud fia Togon a dörvön ojrat, a„négy ojrát” törzs élére áll. Időszakos békét köt a keleti-mongolokkal.

1418-1439   Togon taidzsi (herceg) régensként uralkodik a keleti-mongol területek felett.

1434   Az ojrátok nyugati és keleti irányba is terjeszkednek. Nyugaton az Ili folyó, Keleten Korea a határ. Inkább kereskedelmi, mint tényleges hatalmi befolyás alakul ki ezeken a területeken.

1438   Togon maga választja ki a nagykánt, így Tajcun ültetik a trónra, aki csak névlegesen uralkodik.

1439-1455   Togon fia Eszen átveszi az ojrátok feletti irányítást. Bár a tényleges irányítás az ő kezében van, apjához hasonlóan neki is meg kell elégednie a taidzsi ranggal.

1439   Togtobuka (Dajszun) foglalja el a mongol káni trónt.

1449  Eszen tovább terjeszkedik. Nyugaton Hami városa a cél, keleten pedig megtámadja a kínai Ming dinasztia területeit.

1450   Eszen békét köt a Mingekkel, miután egy évvel korábban jelentős vereséget mér a kínai csapatokra és fogságba ejti a Ming császárt is.

1451   A turfáni Har usz vidékén kurultáj-t tartanak.

1452   Eszen szövetségeseivel megtámadja az apja által trónra ültetett Togtobukát, aki vereséget szenved és nemsokára merénylet következtében életét is veszti

1453   Eszen taidzsi magát kiáltja ki nagykánná, de egy évvel később (1454) korábbi szövetségesei ellene fordulnak és meggyilkolják.

1457-59  Az ojrátok ismét több támadást indítanak a Ming területek ellen.

1461   A Ming dinasztia a jelentősebb összecsapások és több vereség után tárgyalóasztalhoz invitálja a nyugat-mongol kánságok képviselőit, céljuk, hogy agyfajta szövetségi szerződés aláírásával csillapítsák le a nyugati szomszéd új területek iránti vágyát.

1470   A hét éves Batu Möngkének, mint a nagykáni cím várományosának, a keleti-mongolok dzsingiszida hagyományoknak megfelelően a „8 fehét jurta” előtt a „Dajan” címet adományozzák.

1478   Batu Möngke Dajan (1464) kán sikeresen egyesíti a mongolokat a központi (a mai Mongol Köztársaság) területeken. Dzsingiszida restauráció. Visszaállítja a régi mongol közigazgatási rendszert mely most már csak a keleti mongolokra terjed ki. A bal szárny élén ő maga áll, ide tartoznak a csaharok, halhák, urjanhajok. A jobb szárnyat fia vezeti, az ordosziak, tümetek és horcsinok élén. Újabb rövid fénykor, ekkor azonban az ojrátok már külön hatalmi központot alkotnak.

1488   Dajan kán kereskedelmi szerződést köt a kínai Ming dinasztiával.

1489-96   Folyamatos csatározások Dajan kán és az ojrátok között.

1500   Meg szakad a kereskedelmi kapcsolat a mongolok és Kína között. Dajan több rablóhadjáratot vezet az észak-kínai területekre.

1529   A tümet Altan kán (1507-1583) fellázad Dajan utódainak egységesítő törekvéseivel szemben. Követeket küld Pekingbe az esetleges szövetségkötés érdekében, a kínaiak azonban nem tárgyalnak vele. Feldúlja Tatung erődjét.

1530   Altan betör Kanszuba, és sikeresen sarcoltatja a területet. Mivel a kínaiak csak ideiglenesen hajlandóak kereskedni vele a harcok uralkodása alatt többször újra kirobbannak közte és a Mingek között.

1543   Dajan kán meghal. Ő a legutolsó dzsingiszida kán, aki csaknem egész Mongólia területére ki tudta terjeszteni hatalmát.

1551   Altan békeszerződést köt a Mingekkel, mely engedélyezi a kínai-mongol határterületen folyó kereskedelmet is.

1554 Altan kán megalapítja Köke kota városát (ma Huhot a kínai Belső-Mongol Autonóm Tartományban). A mongol hatalmi központ délre tolódik.

1559   Altan hódoltatja a Kukunorban élő mongolokat.

1578. 5. hónap 15.   Altan kán fogadja Szönam Gyaco-t, a tibeti gelugpa rend fejét. Az egyházfőnek a Dalai láma címet adományozza és létrehozza az egyházi törvényeket. A halha-mongol Abataj kán (Ocsiroj kán, 1554-1586) buddhista hitre tér.

1579   Altan kán Höh hot-ban (ma Huhot) buddhista kolostort alapít.

1582   Altan kán halála. A kozák Jermak legyőzi Kücsüm kánt és elfoglalja a szibériai Irkutszkot.

1586   A halha-mongol terület központjában az Orhon partján megalapítják az Erdeni Dzú buddhista kolostort. Az 1930-as években bekövetkezett lámaüldözésekig ez marad Mongólia legnagyobb kolostora.

1587   Ajusi güsi új írásjelekkel bővíti a mongol írást.

1599   Az ojrát írástudó Zaja pandita születése. (meghal 1662-ben)

1604   A tümet Altan kán unokáját teszik meg a dalai lámává. Ö a negyedik reinkarnáció. A csahar Ligdan kán születése.(meghal 1634-ben)

1607   Az első ojrát követség megérkezik az orosz fővárosba.

1608   A halha Altan kán követséget küld az orosz cárhoz. Az első orosz követség 1616-ban érkezik Külső-Mongóliába (a mai Mongol Köztársaság területe).

1616   A mandzsu uralkodó Nurhacsi kínai mintára felveszi a császári címet.

1619   Ligdan és a mandzsu Nurhacsi első összecsapásai. A mongol kán alattvalói közül többen Nurhacsinval tárgyalnak, és végül elismerik maguk felett a mandzsu uralkodó fennhatóságát. Ligdan hódoltatja a kínai Guanninvárosát

1624   Mandzsu seregek foglalják el a horcsin-, dörböt-, dzsalajd- és gorlosz-mongol területeket.

1625  Ligdan sikeres támadása a mandzsu hódítások ellen.

1626-27   A mandzsuk újabb mongol területeket foglalnak el, így a dzsarud, bárin, illetve más belső-mongol otog, illetve a harcsin, najman és aohan terület is mandzsu fennhatóság alá kerül.

1628   Ligdan újabb harcai a Mingekkel. A Mongol Arany Kandzsur 113 kötetének első kiadása

1630   Ligdan a tümet, junsibó, ordosz, avga mongolokkal kénytelen csatázni.

1632  A mandzsu előrenyomulás következtében Ligdan kénytelen Kukunor-ba visszavonulni. A korábban a sárga süveges egyház terjeszkedését támogató mongol kán most a vörös süvegesek segítségét kéri, de sikert nem ér el.

1634   Ligdan kán himlőben meghal. Szeptember 28-án követség érkezik Abahaj udvarába, mely közli a mandzsu császárral a csahar kán halálát. Abahaj (Hong taidzsi) ezzel nem tekinti lezártnak a háborút.

1635  A mandzsu seregek végső csapást mérnek a csaharokra. A halha mongol Tüsijetü kán családjában megszületik Öndür Gegen. Az ojrát mongolok dzsungáriai fejedelmévé Erdenibátor huntaidzsit választják.

1636. május 5.   Az Abahaj által összehívott kurultáj-on 49 déli-mongol kán elfogadja a mandzsu udvar fennhatóságát, ezzel Belső-Mongólia meghódítása lezárul. Létrehozzák a mongol ügyekkel foglalkozó udvari hivatalt. Abahaj megalapítja a Nagy Qing dinasztiát. A halha kánok először köszöntik a „kilenc fehér ajándékkal” a mandzsu uralkodót.

1637   Meghal Cogtu tajidzsi (Fényes herceg) (1580-1637), az egyetlen jelentős halha kán, aki a déli-mongolokkal szövetkezve véget akart vetni a mandzsu terjeszkedésnek. Mivel a vörös süveges lámaizmus híve volt szállásterületéről menekülnie kellett, és a Kukunor vidékén telepedett le. Nem sikerült csapatait egyesítenie Ligdan seregeivel. Egy Tibet elleni hadjárat során veszti életét.

1638  A mandzsu udvar létrehoz egy új kormányzati intézményt melynek feladata eleinte a csahar-, később a Nagy Faltól északra eső összes terület irányítása.

1639  Mongol előkelők a Sirét cagán nór-nál elismerik Öndür Gegent a mongol egyház vezetőjének. Először adományoznak pásztor-családokat Öndür Gegen-nek, ezzel megkezdődik egy új társadalmi réteg a sabi-k kialakulása.

1640   A Tarbagataj hegység Ulán burá nevű területén az ojrát és halha előkelők gyűlése elfogadja a „44 nagy törvényt”, az Ih Cádz-ot (Cádzsin bicsig). Ezzel létre jön az Ojrát Kánság, melynek első uralkodója Erdenibátor huntaidzsi.

1642   A hosut Güsri kán segítségével a gelugpa egyház vezetője az 5. dalai láma megszerzi a Tibet feletti fennhatóságot. Létrejön a teokratikus tibeti kormányzat.

1643   Meghal Abahaj. Kínában parasztfelkelés tör ki, mely során a felkelők elfoglalják Pekinget is. Az utolsó Ming uralkodó halála u

Mongólia és Tibet történelme

1. MONGÓLIA

(1368-1993)

A mongol Yuan-dinasztia és a nagy mongol birodalom bukása után Belső-Ázsia politikai térképe jelentős mértékben átalakult. A mai Mongólia területén – a központi mongol szállásterületen – élő népek hatalma meggyengült, a nagy mongol birodalom utódállamai elszakadva a központi területektől saját, önálló életet éltek. Az 1360-as években Kínában lejátszódó felkelés 1368-ban a mongol eredetű dinasztia bukásához vezetett, és az utolsó mongol uralkodó, Togontemür kénytelen volt elhagyni nem csak a trónt, de az országot is. A Yuan-házat a kínai császári trónon követő Ming-dinasztia több hadjáratot is indított a mongolok ellen, 1380-ban a régi mongol birodalmi központot és fővárost, Karakorumot is felégették, ezzel még inkább meggyengítve a mongol terület nagykánjának uralmát. A központi hatalom meggyengülésével Mongólia területe kisebb kánságokra szakadt, melyek gyakran egymással szemben is hadat viseltek. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a Kínától északra, északnyugatra elterülő, nomádok lakta pusztákon a 15. század elején egy újabb hatalmi központ alakulhatott ki. A század legelején a mongolok közötti vezető szerep a nyugati-mongolok, az ojrátok kezébe kerül, akik az Altaj-hegységtől nyugatra fekvő területekről kiindulva fokozatosan terjesztik ki hatalmukat a Góbi sivatagtól északra eső területekre is. Beavatkoznak a keleti mongol kánság – a központi szállásterület, a későbbi halha-mongol területek – életébe, és fokozatosan egyre jelentősebb hatalomra tesznek szert. Az ojrátok a mongol területek kánjainak gyengülésével párhuzamosan egyre fontosabb hatalmi tényezőt jelentenek, akik gyakran keverednek háborúba mind a keleti mongol területekkel, mind a Ming-dinasztiával. A 16. század eleje ismét egy rövidebb felvirágzás időszaka a központi területen, amikor Dajan kánnak sikerül egyesítenie a keleti mongolokat, és így 1543-ban bekövetkezett haláláig egy viszonylag egységes mongol kánságot hoz létre. Hatalmát azonban nem sikerül maradéktalanul utódaira hagynia, így a Góbiól délre eső területeken a tümet Altan és a csahar Ligdan kán próbálkozhat az egységes mongol állam létrehozásával. Egyikük sem könyvelhet el tartós sikereket, bár mindketten jelentős alakjai a mongol történelemnek csakúgy, mint a belső-ázsiai és mongol buddhizmus történetének. A 17. század közepén a mandzsuk megjelenése jelentős hatással van a mongolok életére is, hiszen a Góbitól délre eső területek mongol kánjai már 1636-ban kénytelenek elismerni maguk felett a mandzsuk fennhatóságát. Az ezzel szinte egy időben Dzsungáriában létrejövő Ojrát Kánság rövid ideig stabil ellenpontot jelent a mandzsu előretöréssel szemben, azonban függetlenségét nem képes megőrizni, és a halha-mongol területek 1691-ben bekövetkezett behódolása után alig fél évszázaddal, 1757-ben szintén a mandzsu birodalom részévé válik. Ezzel Belső-Ázsia mongol népek által lakott területei a mandzsu Kína uralma alá kerülnek, s ez az állapot 1911-ig nem is változik. A dinasztia bukása után a Góbitól északra eső Külső-Mongólia kikiáltja függetlenségét, de ezt a nemzetközi diplomáciában képtelen elfogadtatni, így kénytelen megelégedni az 1915-ös kjahtai szerződés biztosította részleges autonómiával, de ez még így is előrelépést jelent, hiszen sem a belső-mongol területeken, sem a Dzsungáriában élő mongoloknak nincs esélyük a Kínától való elszakadásra. A Szovjetunióval 1922-ben kötött szerződés már önálló államként kezeli Mongóliát, bár Mongólia Kína általi elismerésére még csaknem negyed századot várni kell. 1946 januárjában már Kína is független államként ismeri el az országot, mely 1990-ben a szovjetek rendkívül erős befolyásának megszűnése után immár politikai értelemben is teljesen önálló állammá válhatott.

Irodalom:

Bawden, Ch. R.: Modern History of Mongolia. Frederick A. Praeger Publishers, New York 1968.

Berholz, Fred W.: The Partition of the Steppe. Peter Lang Publishing, New York 1993.

Birtalan Á. – Rákos A.: Kalmükök. Egy európai mongol nép. Terebess Kiadó, Budapest, 2002.

Diószegi, I.: A nagyhatalmi politika másfél évszázada 1789-1939. Budapest 1994.

Gernet, J.: A kínai civilizáció története. Osiris Kiadó, Budapest 2001.

Lőrincz László: Mongólia története, Gondolat, Budapest 1977.

Rupen, R. A.: Mongols of the Twentieth Century. Indiana University, Bloomington 1964.

Szvák, Gy. – Font, M. – Krausz, T.- Niederhauser, E.: Oroszország története – a Szovjetúnió története. Maecenas, Budapest 1997.

Tsepon W. D. Shakabpa: Tibet története. Osiris-Bódhiszattva, Budapest 2000.

1368   A Yuan-dinasztia bukása Kínában. A 9. hónapban Togontemür kán, az utolsó Yuan uralkodó visszatér a mongol szállásterületre.

1370   Togontemür kán halála, utóda Biligt (Ajusridar) kán. Ekkor kezdik papírra vetni a Yuan-dinasztia évkönyvét.

1370–73   Háború a Ming-dinasztia és a mongolok között.

1372   Ajusridara Karakorumban felveszi a nagykáni címet, melyet 1378-ig birtokol. Célja a Yuan hatalom visszaállítása, azonban kénytelen a Mingek ellen saját területei védelmére koncentrálni. Csapatai Karakorumnál megállítják a Mingek előretörését.

1378   Ajusridar halála. Utóda a testvére, Tögsztömör (Ushal) kán (1370–1388). A mongol birodalom ekkorra lényegében a mai Mongólia területére korlátozódik. Déli határa a Nagy Fal, a keleti a Hingan-hegység, az északi az Irtis és a Jenyiszej, a nyugati határa pedig a Tianshan-hegység.

1380   A Ming seregek felégetik Karakorumot, a mongol fővárost.

1388   Tögsztömör kán gyilkosság áldozata lesz. Összecsapások a mongol és kínai csapatok között. A kínaiak elfoglalják a Halha-folyó és a Kerülen közötti területeket. Tögsztömör legidősebb fia Inhdzorig néven foglalja el a káni trónt.

1389   A Mongolok titkos történetének első kínai-mongol nyelvű kiadása.

1392   Inhdzorig halála után testvére, Elbeg kán lesz a keleti mongol területek uralkodója.

1400   Güntömör kán foglalja el a trónt. A 15. században a központi és keleti mongol területekről a hatalmi súlypont fokozatosa a nyugati mongol (ojrát) területekre helyeződik át. A hagyomány szerint az ojrátok uralma a keleti dzsingiszida kánok kegyes ajándéka.

1403   Az ojrát Möngketemür kán három fia, Mahmud (Batula csingsang), Tajvan és Batbold három csoportra osztja fel a mongolokat.

1412    A Kubiláj-házból származó Öldzsejtemür kán megpróbálja magához ragadni a hatalmat. A Mingek megrémülnek a Yuan restauráció veszélyétől, ezért csapatokat vezényelnek ellene. A kínai győzelmet kihasználva az ojrátok magukhoz ragadják a kezdeményezést, megölik a keleti-mongol Bujansir kánt, és helyére Delbeg (1395–1415) kánt ültetik.

1414   Ojrát és keleti mongol összecsapások, melyek során a Ming Kína a keleti mongolokat támogatja.

1417   Mahmud fia Togon a dörvön ojrat, a„négy ojrát” törzs élére áll. Időszakos békét köt a keleti mongolokkal.

1418–1439   Togon taidzsi (herceg) régensként uralkodik a keleti mongol területek felett.

1434   Az ojrátok nyugati és keleti irányba is terjeszkednek. Nyugaton az Ili folyó, Keleten Korea a határ. Inkább kereskedelmi, mint tényleges hatalmi befolyás alakul ki ezeken a területeken.

1438   Togon maga választja ki a nagykánt, így Tajcunt ültetik a trónra, aki csak névlegesen uralkodik.

1439–1455   Togon fia Eszen átveszi az ojrátok feletti irányítást. Bár a tényleges irányítás az ő kezében van, apjához hasonlóan neki is meg kell elégednie a taidzsi ranggal.

1439   Togtobuka (Dajszun) foglalja el a mongol káni trónt.

1449   Eszen tovább terjeszkedik. Nyugaton Hami városa a cél, keleten pedig megtámadja a kínai Ming-dinasztia területeit.

1450   Eszen békét köt a Mingekkel, miután egy évvel korábban jelentős vereséget mér a kínai csapatokra, és fogságba ejti a Ming császárt is.

1451   A turfáni Har usz vidékén kurultájt tartanak.

1452   Eszen szövetségeseivel megtámadja az apja által trónra ültetett Togtobukát, aki vereséget szenved, és nemsokára merénylet következtében életét is veszti.

1453   Eszen taidzsi magát kiáltja ki nagykánná, de egy évvel később (1454) korábbi szövetségesei ellene fordulnak, és meggyilkolják.

1457–59  Az ojrátok ismét több támadást indítanak a Ming területek ellen.

1461   A Ming-dinasztia a jelentősebb összecsapások és több vereség után tárgyalóasztalhoz invitálja a nyugati mongol kánságok képviselőit, céljuk, hogy egyfajta szövetségi szerződés aláírásával csillapítsák le a nyugati szomszéd új területek iránti vágyát.

1470   A hétéves Batu Möngkének, mint a nagykáni cím várományosának, a keleti mongolok dzsingiszida hagyományoknak megfelelően a „8 fehét jurta” előtt a „Dajan” címet adományozzák.

1478   Batu Möngke Dajan (1464) kán sikeresen egyesíti a mongolokat a központi (a mai Mongol Köztársasághoz tartozó) területeken. Dzsingiszida restauráció. Visszaállítja a régi mongol közigazgatási rendszert, mely most már csak a keleti mongolokra terjed ki. A bal szárny élén ő maga áll, ide tartoznak a csaharok, halhák, urjanhajok. A jobb szárnyat fia vezeti, az ordosziak, tümetek és horcsinok élén. Újabb rövid fénykor, ekkor azonban az ojrátok már külön hatalmi központot alkotnak.

1488   Dajan kán kereskedelmi szerződést köt a kínai Ming-dinasztiával.

1489-96   Folyamatos csatározások Dajan kán és az ojrátok között.

1500   Megszakad a kereskedelmi kapcsolat a mongolok és Kína között. Dajan több rablóhadjáratot vezet az észak-kínai területekre.

1529   A tümet Altan kán (1507–1583) fellázad Dajan utódainak egységesítő törekvéseivel szemben. Követeket küld Pekingbe az esetleges szövetségkötés érdekében, a kínaiak azonban nem tárgyalnak vele. Feldúlja Datong erődjét.

1530   Altan betör Gansuba, és sikeresen sarcoltatja a területet. Mivel a kínaiak csak ideiglenesen hajlandóak kereskedni vele, uralkodása alatt többször újra kirobbannak a harcok közte és a Mingek között.

1543   Dajan kán meghal. Ő a legutolsó dzsingiszida kán, aki csaknem egész Mongólia területére ki tudta terjeszteni hatalmát.

1551   Altan békeszerződést köt a Mingekkel, mely engedélyezi a kínai-mongol határterületen folyó kereskedelmet is.

1554 Altan kán megalapítja Köke kota városát (ma Huhot a kínai Belső-Mongol Autonóm Területen). A mongol hatalmi központ délre tolódik.

1559   Altan hódoltatja a Kukunorban élő mongolokat.

1578. 5. hónap 15.   Altan kán fogadja Szönam Gyacót, a tibeti gelugpa rend fejét. Az egyházfőnek a Dalai láma címet adományozza, és létrehozza az egyházi törvényeket. A halha-mongol Abataj kán (Ocsiroj kán, 1554–1586) buddhista hitre tér.

1579   Altan kán Höh hot-ban (ma Huhot) buddhista kolostort alapít.

1582   Altan kán halála. A kozák Jermak legyőzi Kücsüm kánt, és elfoglalja a szibériai Irkutszkot.

1586   A halha-mongol terület központjában az Orhon partján megalapítják az Erdeni Dzú buddhista kolostort. Az 1930-as években bekövetkezett lámaüldözésekig ez marad Mongólia legnagyobb kolostora.

1587   Ajusi güsi új írásjelekkel bővíti a mongol írást.

1599   Az ojrát írástudó Zaja pandita születése (meghal 1662-ben).

1604   A tümet Altan kán unokáját teszik meg a dalai lámává. Ö a negyedik reinkarnáció. A csahar Ligdan kán születése (meghal 1634-ben).

1607   Az első ojrát követség megérkezik az orosz fővárosba.

1608   A halha Altan kán követséget küld az orosz cárhoz. Az első orosz követség 1616-ban érkezik Külső-Mongóliába (a mai Mongol Köztársaság területe).

1616   A mandzsu uralkodó, Nurhacsi kínai mintára felveszi a császári címet.

1619   Ligdan és a mandzsu Nurhacsi első összecsapásai. A mongol kán alattvalói közül többen Nurhacsival tárgyalnak, és végül elismerik maguk felett a mandzsu uralkodó fennhatóságát. Ligdan hódoltatja a kínai Guanning városát.

1624   Mandzsu seregek foglalják el a horcsin-, dörböt-, dzsalajd- és gorlosz-mongol területeket.

1625  Ligdan sikeres támadása a mandzsu hódítások ellen.

1626-27   A mandzsuk újabb mongol területeket foglalnak el, így a dzsarud, bárin, illetve más belső-mongol otog, illetve a harcsin, najman és aohan terület is mandzsu fennhatóság alá kerül.

1628   Ligdan újabb harcai a Mingekkel. A Mongol Arany Kandzsur 113 kötetének első kiadása.

1630   Ligdan a tümet, junsibó, ordosz, avga mongolokkal kénytelen csatázni.

1632  A mandzsu előrenyomulás következtében Ligdan kénytelen Kukunorba visszavonulni. A korábban a sárga süveges egyház terjeszkedését támogató mongol kán most a vörös süvegesek segítségét kéri, de sikert nem ér el.

1634   Ligdan kán himlőben meghal. Szeptember 28-án követség érkezik Abahaj udvarába, mely közli a mandzsu császárral a csahar kán halálát. Abahaj (Hong taidzsi, Hong Taiji) ezzel nem tekinti lezártnak a háborút.

1635  A mandzsu seregek végső csapást mérnek a csaharokra. A halha mongol Tüsijetü kán családjában megszületik Öndür Gegen. Az ojrát mongolok dzsungáriai fejedelmévé Erdenibátor huntaidzsit választják.

1636. május 5.   Az Abahaj által összehívott kurultájon 49 déli mongol kán elfogadja a mandzsu udvar fennhatóságát, ezzel Belső-Mongólia meghódítása lezárul. Létrehozzák a mongol ügyekkel foglalkozó udvari hivatalt. Abahaj megalapítja a Nagy Qing-dinasztiát. A halha kánok először köszöntik a „kilenc fehér ajándékkal” a mandzsu uralkodót.

1637   Meghal Cogtu tajidzsi (Fényes herceg) (1580–1637), az egyetlen jelentős halha kán, aki a déli mongolokkal szövetkezve véget akart vetni a mandzsu terjeszkedésnek. Mivel a vörös süveges lámaizmus híve volt, szállásterületéről menekülnie kellett, és a Kukunor vidékén telepedett le. Nem sikerült csapatait egyesítenie Ligdan seregeivel. Egy Tibet elleni hadjárat során veszti életét.

1638  A mandzsu udvar létrehoz egy új kormányzati intézményt, melynek feladata eleinte a csahar, később a Nagy Faltól északra eső összes terület irányítása.

1639  Mongol előkelők a Sirét cagán nórnál elismerik Öndür Gegent a mongol egyház vezetőjének. Először adományoznak pásztorcsaládokat Öndür Gegennek, ezzel megkezdődik egy új társadalmi réteg, a sabik kialakulása.

1640   A Tarbagataj hegység Ulán burá nevű területén az ojrát és halha előkelők gyűlése elfogadja a „44 nagy törvényt”, az Ih Cádzot (Cádzsin bicsig). Ezzel létre jön az Ojrát Kánság, melynek első uralkodója Erdenibátor huntaidzsi.

1642   A hosut Güsri kán segítségével a gelugpa egyház vezetője, az 5. dalai láma megszerzi a Tibet feletti fennhatóságot. Létrejön a teokratikus tibeti kormányzat.

1643   Meghal Abahaj. Kínában parasztfelkelés tör ki, mely során a felkelők elfoglalják Pekinget is. Az utolsó Ming uralkodó halála után a dinasztia saját erejéből képtelen visszaszorítani a felkelőket, ezért egy tábornok az északi határ közelében engedélyezi, hogy mandzsu csapatok vonuljanak a felkelők ellen. A mandzsuk leverik e felkelést, de győzelmük után nem hagyják el az országot. Elfoglalják Pekinget is.

1644  A Qing-dinasztia uralmának kezdete Kínában.

1646. június   A halha mongol Szecsen kán felkelést szervez a mandzsuk ellen, melyet Dodo herceg hamarosan megtorol.

1648   Az ojrát Zaja pandita megalkotja a világos írást.

1650   Az 5. dalai láma Tāranātha újabb megtestesülésének nyilvánítja Öndür Gegent, és a Dzsebdzundamba címet adományozza neki. Ezzel ő lesz a mongol buddhista egyház feje, az első bogdo gegen (Dzsebdzundamba).

1651   Öndür Gegen visszatér Mongóliába. 600 gelukpa szerzetes kíséri, akiket a dalai láma azért küld a keleti mongol területre, hogy terjesszék a sárga süveges buddhizmust. Ezzel egyre jelentősebbé válik a tibeti buddhista befolyás a mongol területeken is.

1652   Az 5. dalai láma Kínába utazik, hogy a mandzsu császárral tárgyaljon. A mandzsu uralkodó elismerve a dalai láma hatalmát, pecsétet adományoz neki. Ezzel lépéseket tesz a dalai láma feletti császári fennhatóság kiépítésére.

1659   Az első bogdo gegen már az egyik legbefolyásosabb mongol vezetővé válik. Előkelő címeket adományoz több mongol kiváltságosnak, és megpróbál a dalai lámához hasonló teokratikus vezető képében kormányozni. Pekingben kinyomtatják az Aranyfény-szútra mongol fordítását.

1661   A Dzsaszagtu kán halálával megindul az a hatalmi harc a két szomszédos halha kánság (Tüsijetü, Dzsaszagtu) között, mely az ojrát-halha háborúhoz vezet. A mandzsu Kangxi császár uralkodásának kezdete.

1665   Szenge, Erdenibátor huntaidzsi fia foglalja el az ojrát káni trónt (1671).

1664   Kangxi császár utasítására kijelölik a mandzsu birodalom és a halha kánság határait, mely a góbi sivatag déli részén húzódik, és mind a mai napig Mongólia déli határa. Ezzel a lépéssel közigazgatási értelemben is elszakítják egymástól Halha-Mongólia és a déli területek népeit.

1671   Miután testvérét a vele szembenálló néhány ojrát előkelő meggyilkolta, Galdan Bosigtu követi bátyját az ojrát trónon. Mivel az új uralkodó korábban szerzetes volt, és a dalai láma udvarában tanult, a Galdanhoz hű ojrát uralkodók a dalai láma engedélyét kérik, hogy a káni trónra emelhessék.

1674   Galdan folyamatos harcok árán sikeresen konszolidálja hatalmát az Ojrát Kánságon belül.

1678–80   Galdan seregei elfoglalják egész Kelet-Turkesztánt, Hamit, Turfánt és Kasgart is.

1683   A mandzsu dinasztia Kína teljes területe felett megszerzi a fennhatóságot.1684   A mandzsu császár felszólítja a dalai lámát, hogy közvetítsen a torzsalkodó mongolok között. A láma ezt készségesen meg is teszi, bízva abban, hogy ezzel tovább növelheti befolyását a halhák felett, kísérletét azonban nem koronázza siker.1684. szeptember 23.   A Mongóliában megkezdődött békítő tárgyalások kudarcot vallanak, nem sikerül megegyezésre bírni a szembenálló mongol kánokat.1685   Galdan a mai Mongólia nyugati területén megalapítja Hovd városát, mely ma megyeközpont.1687   Galdan biztatására a Dzsaszagtu kán, Sara megtámadja a Tüsijetü kánságot, de súlyos vereséget szenved.1687   Ősszel a Tüsijetü kán és a bogdo gegen panasszal él Galdannal szemben a mandzsu császárnál. Az év végén Galdan öccse parancsnoksága alatt sereget küld a halha területre, a haderő azonban vereséget szenved a Tüsijetü kán csapataival szemben.1688. június   Galdan 30 000 fős büntető expedíciót küld a Tüsijetü kán ellen. 1688. szeptember 1.   A bogdo gegen és Tüsijetü kán támogatást kér a mandzsu császártól. Október elején a mandzsu uralkodó elfogadja a kérést, és formálisan a mandzsu dinasztia alattvalójává fogadja a mongol egyházfőt és a kánt. Galdan követei is megjelennek Pekingben, de a mandzsuk mereven elzárkóznak a szövetségkötéstől.1689   A dalai láma ismét közvetít a halhák és az ojrátok között. Az orosz-mandzsu tárgyalások lezárásaként a nyercsinszki szerződésben rögzítik Oroszország és a Mandzsu Birodalom keleti határait.

1690   A tibeti kormány utolsó kísérlete a konfliktus békés rendezésére.

1691. május   A Dolon nurnál összehívott kurultájon a mongol előkelők elismerik maguk felett Kangxi császár fennhatóságát. Ezzel a halha területek is a mandzsu birodalom részévé vállnak. A nagykáni cím elveszti korábbi jelentését – a mandzsu császár nevezheti magát így –, s a legfőbb végrehajtói hatalom a mandzsuk kezébe kerül.

1692   Az ojrát-mandzsu viszony tovább romlik.

1693   A mandzsu császár kizárja az ojrátokat a kínai kereskedelemből. Ezzel jelentős bevételektől esik el az ojrát udvar, amit Galdan nem hajlandó elfogadni.

1694. július.   Galdan levélben követeli a kínai kereskedelmi embargó feloldását, a pekingi udvar azonban figyelmen kívül hagyja a követelést. A konfliktus tovább éleződik.

1696. június 12.   Az ojrát és a mandzsu seregek megütköznek a Tereldzsi-folyó mellett. A csata mandzsu győzelemmel zárul.

1696. október-1697. május.   Galdan eleinte sikeres hadjáratot folytat a mandzsuk ellen. Elfoglalja a halha mongol területek nyugati és középső részét, azonban Karakorum közelében a Góbi északi területein lendülete megtörik, és serege az egymást követő vereségek következtében töredékére zsugorodik. Az ojrát kán képtelen a visszavágásra. Hatalma összeomlását látva, s nem kis mértékben a mandzsuk sikeres megosztó politikájának köszönhetően hazájában is megfosztják trónjától. Végül Tereldzs mellett Galdan döntő vereséget szenved a mandzsu seregektől.

1697. április.   Az új ojrát kán, Cevanrabdan (megh. 1727) a mandzsuk szövetségeseként jelentős haderőt küld Galdan ellen. A kilátástalanság következtében Galdan hamarosan öngyilkosságot követ el.

1700  Cevanrabdan konszolidálja hatalmát. Ojrát követség indul az orosz udvarba, annak érdekében, hogy rendezzék a két ország közötti vitás kérdéseket. Nincs jelentős előrelépés. Oroszország csak abban az esetben hajlandó esetleges szövetségesként tekinteni az ojrátokra, ha azok önként elismerni a cári kormány fennhatóságát maguk felett.

1703   A tárgyalások tovább folytatódnak, de a sorozatos követváltások sem érnek el jelentősebb előrelépést.

1706   Az ojrátok átvonulnak Kukunor vidékén, és betörnek Tibetbe. A mongolok elfogják a deszit, s kivégzik. Lazang kán nem ismeri el a 6. dalai lámát, 1706-ban elfogja, és saját jelöltjét, Padkar dzinpát (Pad-dkar ’dzin-pa) ülteti a trónra, akit viszont a tibetiek nem ismernek el dalai lámaként.

1715   Kirobban az újabb ojrát-mandzsu háború. Az ojrátok szétverik a mandzsuk Kelet-Turkesztánba vonuló seregét, és elfoglalják Hami városát.

1717   Az ojrátok megpróbálják kiterjeszteni fennhatóságukat Tibetre, ez a betörés azonban egyértelmű ellenkezést vált ki a mandzsu udvarban. Az ojrátok kezdeti sikereik után nem tudják hatalmukat megszilárdítani.

1718  Ebben az évben még sikertelen a mandzsu ellentámadás. Az ojrát-tibeti szövetség visszaveri a kínai mandzsu haderőt.

1718–1720   Pekingben 108 kötetben kinyomtatják a Ligdan kán időszakában mongolra fordított Kandzsurt.

1720   A Tibetben állomásozó ojrátok elleni megismételt mandzsu támadás sikerrel jár.

1722   Újabb követjárások az Ojrát Kánság és Oroszország között. I. Péter katonai segítséget ígér, ha az ojrátok önként csatlakoznak az orosz területekhez. Cevanrabdan visszautasítja a feltételeket.

1723   Pekingben meghalt az első Dzsebdzundamba.

1724. szeptember 24.   Mandzsu sereg vonul be Lhászába. A Tibet feletti fennhatóság kérdése a mandzsuk javára dől el.

1725   Az eddigi három aimag (Dzsaszagtu káni, Tüsijeti káni, Szecsen káni aimag) létrehoznak egy negyediket, a Szain nojon káni aimagot, melyhez a Tüsijetü területéből veszik el a szükséges szumokat.

1727   A többszöri visszautasítás után az oroszok elfordulnak az ojrátoktól, és kiegyeznek a mandzsu dinasztiával. Ennek ellenére nem támogatják fegyverrel a mandzsukat a mongolok ellen. Meghal Cevanrabdan ojrát kán. Utóda legidősebb fia, Galdanceren (1727–1745). Az oroszok megalapítják Kjahta városát, ami kereskedelmi központként működik az orosz-mongol határon.

1729   A belviszálytól meggyengült Ojrát Kánság ellen a mandzsuk 60 000 fős sereget indítanak. Az ojrátok jelentős győzelmet aratnak felettük.

1731   Galdanceren csapatai vereséget mérnek az egyesült halha-mandzsu seregekre, és Erdeni dzúig nyomulnak előre. Egy évvel később kénytelenek az elfoglalt területek feladása után visszavonulni.

1732   Ojrát támadás a halha területek ellen. Az ennek következtében kirobbanó diplomáciai vitát az 1739-ben megkötött ojrát-mandzsu békeszerződés zárja le.

1733   Mandzsu helytartói hivatal létrehozása Uljasztajban.

1739   Ojrát-mandzsu béke, melynek értelmében az Altajtól nyugatra eső területek az ojrátok fennhatósága alá kerülnek, és az ojrátok lehetőséget kapnak a Kínával való kereskedésre.

1741–1749   Megjelenik a 225 kötetes Tandzsur mongolul.

1741   Az első burját dacan (buddhista kolostor) alapítása.

1745   Meghalt Galdanceren.

1746   Galdancerent középső fia, Cevendordzsnamdzsil (Adzsa kán) követi a káni trónon.

1749   Lamadordzs testvérét elüldözve megszerzi a káni címet.

1751  Lamadordzs követeket küld Szentpétervárra. Az orosz cár azonban a kán ellenfeleit, Davacsit és Amurszanát támogatja.

1753   Davacsi elfoglalja az Ojrát Kánság trónját.

1754  A két korábbi szövetséges, Davacsi és Amursana között kirobbant harc miatt Amursana kénytelen a halha területre menekülni.

1755   Qianlong mandzsu császár 200 000 fős sereget küld szövetségesének, Amursanának. Az egyesített sereg legyőzi az ojrát kánt, akit a mandzsu császár Kalganba száműz. Miután Amurszana számára világossá válik, hogy a mandzsuk a győzelem után nem hajlandóak visszavonulni, szeptemberben több halha előkelőt is maga mellé állítva felkelést robbant ki a mandzsuk ellen.

1756. február   Amurszana ojrát kánná kiáltatja ki magát. Ablaj kánhoz, a kazakok vezetőjéhez fordul segítségért, de a lépés nem bizonyul eredményesnek. A kazakok, miután vereséget szenvednek a mandzsuktól, rabolva és fosztogatva vonulnak ki az országból.

1757. január 12.   Meghal a hotogojt Csingundzsav, Amurszana egyetlen, a végsőkig kitartó szövetségese. Nyáron Amurszana a hatóságok engedélyével kénytelen orosz területekre menekülni.

1757. szeptember 21.   35 éves korában, himlőben maghal Amursana.

1757   Meghal a 2. Dzsebdzundamba. Halála után a mandzsu császár megparancsolja a dalai és a pancsen lámának, hogy a mongol buddhista egyházfő következő megtestesülését Mongólia határain kívül, Tibetben keressék.

1771   A Volgához vándorolt ojrátok közül többen visszatérnek Belső-Ázsiába, s Dzsungáriában, Xinjiangban és Belső-Mongóliában telepednek le.

1773   A harmadik bogdo gegen halála.

1778   A főpapi kolostor (Ih Hüré) a Tola-folyó partjára költözik. Itt jön létre a mongol főváros (Urga).

1789   A mandzsuk a mongol területekre vonatkozó törvénygyűjteményt adnak ki. A császári helytartó (amban) őrködik a kánság belső rendjén és a törvények betartásán. A mandzsu kormányzat megszünteti a mongol előkelők ajmagokra gyakorolt hatalmát. A régi mongol közigazgatási beosztás – ulusz, tümen, otok – megszűnik, és az egész országot egységesen hosúnokra osztják. A mandzsu dinasztia új címeket vezet be a mongol előkelők között, melyek elsősorban a rangbeli különbséget jelzik, s a mongolok ezek alapján részesülnek az udvar támogatásában.

1813   A negyedik Dzsebdzundamba halála.

1832   Az első alkalom, hogy a mongol fővárosban, Ih hürében cam táncot tartanak.

1841   Az ötödik Dzsebdzundamba halála. A következő reinkarnáció két év múlva születik meg, de alig hatéves regnálás után, 1848-ban életét veszti.

1849   A hetedik bogdo gegen születése. Meghal 1868-ban.

1860   Orosz kereskedelmi konzulátus nyílik Urgában. A kínai kereskedők monopóliumai mellett az oroszok is megpróbálnak bizonyos mértékű gazdasági befolyásra szert tenni.

1868. 11. hónap 13.   Meghalt a 7. bogdo gegen.

1869   A mandzsu császár ismét megparancsolja a dalai és a pancsen lámának, hogy a mongol egyházfő új megtestesülését csak Tibetben találhatják meg.

1869. 9 hónap 8.   A tibeti hivatalnok Goncsigceren felesége, Ojdovdulam világra hozza a Dzsebdzundamba kutugtu nyolcadik újjászületését.

1873. 4. hónap 4.   A bogdo gegen 8. újjászületésének Lhászából Mongóliába kiséréséről döntenek.

1874   Az újjászületés megérkezik a mongol fővárosba, Ih Hürébe.

1875. negyedik hónap 11.   Mandzsu császári parancs a bogdo gegen 8. újjászületésének beiktatásáról. A 10. hónap 5-én megkapja a hatalmát elismerő császári pecsétet is.

1881   Szentpéterváron orosz-mongol kereskedelmi szerződést kötnek.

1897  Kjahta-Urga-Kalgan között távíró kapcsolat létesül.

1900   Kínai bokszerlázadás – a kínai kormány a lázadók ellen Mongóliában is toboroz katonákat. Az Orosz-Kínai Bank fiókot nyit Uljasztajban. A mongol vezetés Handdordzs és Cerenszodnom vezetésével követeket küld az orosz cárhoz, hogy kipuhatolják, milyen segítségre számíthatnak egy esetleges függetlenségi megmozduláskor. Mandzsuellenes felkelés robban ki Uljasztaj városában.

1901  Sine dzaszgijn bodlogo – a mandzsu császárság Mongóliával kapcsolatos „Új kormányzati politikája”. A korábbiakkal ellentétben meg akarják szüntetni Külső-Mongólia eddigi tartományi státuszát, és teljes egészében be akarják olvasztani a birodalomba.

1901. szeptember 7.   A kínai felkelést és az azt követő megtorlást lezáró „bokszerjegyzőkönyvben” Japán, Németország, Franciaország, Anglia, USA, Oroszország, Olaszország és az Osztrák-Magyar Monarchia képviselői rögzítik és legitimálják a fennálló helyzetet. Kína számára előnytelen szerződéssel rögzítik a külső országok kiváltságait. Kína óriási jóvátételt köteles fizetni.

1903  Ajusi által vezetett antifeudális mozgalom tör ki Manibadzar tartománybana kínai és orosz kereskedők ellen. A mozgalom néhány évenként újra fellángol, a legutolsó megmozdulások 1911-ben történnek.

1904   Az orosz-japán háború kezdete. A japán győzelem következtében az oroszok befolyása jelentősen csökken a térségben. A japánok területeket szereznek Kelet-Kínában, Mandzsúriában. Az ötödik hónap 26-án a XIII. dalai láma az éj leple alatt elhagyja a tibeti fővárost, és északra, Mongóliába menekül a betörő angol csapatok elől. Orosz konzulátus nyílik Uljasztajban. Új mandzsu amban (Zhan Chi) érkezik Hürébe, ahol 1909-ig marad.

1905. szeptember 5.    Az orosz-japán háború lezáró békekötés. Felosztják maguk között a belső-ázsiai területeket. A megállapodás értelmében Külső-Mongóliát orosz, Belső-Mongóliát japán érdekszférához tartozó területnek tekintik.

1906    Függetlenségi harcok lángolnak fel a Dzsasagtu kán ajmag szinte valamennyi déli szumjában. Néhány szegény arat megtámadja és felgyújtja a kínai kereskedők üzleteitIh Hürében. Közigazgatási hivatal nyílik Pekingben, melynek célja a kínai parasztok Mongóliába telepítésének irányítása.

1907. június 30.   A második orosz-japán szerződés, mely megerősíti a korábbi megállapodást. Japán elfogadja Oroszország Külső-Mongólia feletti fennhatóságát, cserébe az oroszok nem gátolják Japán koreai terveinek megvalósítását. A Mandzsu Takarékbank fiókot nyit a fővárosban és Uljasztajban is.

1908   Hürében több világi iskola nyílik. Harbinban orosz érdekeltségű mongol nyelvű újság (Mongolin szonin bicsig, „Mongol újság” ) jelenik meg. Kirinben mongol és kínai nyelvű kőnyomatos folyóirat lát napvilágot.

1905–1909   Mongol előkelők elleni felkelések Togtoh vezetésével. Az oroszországi polgári forradalom hatására több kisebb mozgalom lángol fel Mongóliában. E megmozdulások egyikének vezetője Togtoh. A kezdeti kudarcok után több kisebb-nagyobb megmozdulást is vezet, viszonylag kevés sikerrel.

1910   San Dovent nevezik ki a mandzsu Kína mongóliai kormányzójának. Uljasztajban 10 fős mandzsu iskola nyílik. Februárban Togtoh a halha Szecsen kán ajmag Sanszrandordzs hosúnjában az Ih Hürében székelő San Doven amban seregével ütközik meg.

1910. július 4.   Aláírják a harmadik titkos orosz-japán szerződést, mely a korábbi megállapodásokhoz hasonlóan rögzíti a két ország érdekszféráit.

1911. március.   Belső-Mongóliában megmozdulások a kínai kereskedők, megszállók ellen. A nyugati határszél Dörvöd ajmagjában felkelés tör ki az arat Puncag vezetésével. Tavasszal Handdordzs és Cerenszodnom és a bogdo gegen a mongol főurak között tárgyalásokat kezdeményeznek a mandzsuk új politikájáról. A főváros Erdene sangdzodba kincstári hivatalában gyűlnek össze. Májusban új orosz konzul, M. N. Kuz’minskij érkezik, és orosz konzulátus nyílik Uljasztajban is.

1911. július.   A mongol főurak és a buddhista egyház képviselői Ih Hürében egy titkos tanácskozás után elhatározzák az elszakadást. A bogdo gegen a nankingi felkelőkhöz titokban követet küld, hogy tájékozódjon az esetleges együttműködés lehetőségéről.

1911. július 28.   A bogdo gegen a Hürében székelő orosz konzult, Lavdovskijt fogadja, és tájékoztatja, hogy a függetlenség kivívásához segítséget szeretnének kérni az orosz cártól.

1911. július 29.   A főúri tanács határozatának megfelelően újabb követséget küldenek az orosz cárhoz, hogy kérjék a segítségét.

1911. augusztus 15.   A mongol küldöttség megérkezik Pétervárra. Augusztus 16-án S. D. Szazonov külügyminiszter fogadja a mongolokat. A küldöttség vezetője átadja a bogdo gegen július 30-án keltezett levelét.

1911. október 10.   Forradalom Kínában. Október végén elmenekül Guo Fen, Uljasztaj kínai helytartója. A város harc nélkül kerül a mongol felkelők kezére.

1911. november 28.   A forradalom hatására lemond Huantong (Pu Yi), az utolsó kínai császár. Ugyanezen a napon a bogdo gegen Mongólia káni trónjára ül. A tél első hónapjában a követek visszaérkeznek Pétervárról. November 13-án megalakítják az Ideiglenes Hercegi Bizottságot Hürében. December 1-jén az új mongol vezetés kiáltványban adja Mongólia népének tudtára, hogy az ország lerázza a több száz éves mandzsu hatalmat, és függetlenedik Kínától.

1911. december 16.   (A régi időszámítás szerint, az új időszámítás szerint december 29.) A bogdo gegent kánná kiáltják ki (Az esemény időpontja megegyezik az előző pontban ismertetettel.) A felavatási szertartás után az öttagú kabinet megkezdi munkáját, a miniszterelnök Da lam Cerencsimid. A minisztériumok munkájának megkezdéséhez még 23-án 80 tümen lan ezüstöt utalnak ki. A bogdo gegen kánná szentelésével egy időben feleségét az ulszin ih dagina („az ország istenanyja”)címmel ruházzák fel. A cári orosz minisztertanács Mongóliával kapcsolatban aktív külpolitikai lépéseket tervez. Célja a mongol függetlenségi törekvések diplomáciai támogatása. Álláspontja, hogy szakadjanak el a Qing-dinasztiától, de ne váljanak teljesen függetlenné.

1912. január 12.   Uljasztajt elhagyja a mandzsu helytartó és a katonai parancsnok. Február 9-én Ih Hürét Mongólia fővárosává teszik. Február 16-án Yuan Shikai Kína ideiglenes elnöke lesz.

1912. május 6–7.   A Dzsa láma, hatanbátar Magszardzsav és manlai van Damdinszüren vezetésével és kb. 5000 dörböt és torgut önkéntes segítségével a szabadságharcosok megtámadják a hovdi határőrterületen állomásozó kínai csapatokat. Májusban újabb forrongások során véresen leszámolnak néhány Uljasztajban maradt kínai kereskedővel. Szabályzatot adnak ki az Autonóm Mongólia hadseregének felállításáról.

1912. július 25.   A harmadik orosz-japán titkos tanácskozás. (Az első kettő 1907. július 30-án, ill. 1910. július 4-én volt.) Orosz közvetítés hatására a kínai kormány visszafordítja a mongol felkelők ellen Hovdba vezényelt csapatait, és semmilyen más ellenlépést sem tesz.

1913. január.   Mongol-orosz tárgyalások Péterváron. Teljes jogú mongol hivatalnokok tárgyalnak II. Miklóssal, a pénzügyminiszter-miniszterelnök Kokovcevvel és a külügyminiszter Szazanovval. Január 24-én mongol-tibeti szerződést írnak alá. Nyáron Oroszország csapatokat küld Hovdba, hogy az oroszok mongóliai kötelezettségeinek megfelelően biztosítsa Mongólia szuverenitását. Október 23-án orosz-kínai szerződést kötnek, s kiáltványt adnak ki Mongóliáról. Hosszas egyeztetések után írják alá. Kína elismeri Külső-Mongólia autonómiáját. Oroszország álláspontja szerint Mongólia Kína elidegeníthetetlen része. November 11-én II. Miklós újabb mongol követséget fogad.

1913   Megjelenik az első mongol nyelvű, mongol kiadású folyóirat. A fővárosban megnyitja kapuit az első modern iskola.

1914. január 2.   Az orosz külügyminiszter a Mongóliában tevékenykedő diplomatáinak egy a mongóliai vasútkoncessziókról szóló tervezetet juttat el, azzal a céllal, hogy szerezzék meg felelős mongol hivatalnokok hozzájárulását. Tavasszal az orosz kormány 2 millió rubel kölcsönt juttat Mongóliának. Az országgyűlés alsó és felső házának megalapításáról 8 pontos szabályzatot hoznak.

1914. augusztus.   Kjahtában háromoldalú tárgyalásokat szerveznek. A mongol kormány próbálkozásai az ország diplomáciai elismertetésére. Ősszel újabb, most 3 millió rubeles kölcsönt folyósít Oroszország Mongólia számára. Augusztus 26-án orosz-kínai-mongol háromoldalú tanácskozás folyik Kjahtában.

1915  A mongol hadseregben az igen rossz felszerelés és ellátás miatt nyugtalanság tapasztalható.

1915. május 25. A kjahtai háromoldalú szerződés aláírása. A két szomszédos ország elismeri Mongólia autonómiáját, de gyakorlatilag csak – az előző megállapodásoknak megfelelően – Kínán belül. Állatorvosi bizottság felállítása. Yuan Shikaiúj diplomatát nevez ki Uljasztajba. Az Orosz Bank fiókot nyit Mongóliában. A Mongolin szonin bicsig első számának megjelenése. A Mongol Állami Bank megalapítása.

1916   Amerikai kereskedelmi kirendeltség nyílik a mongol fővárosban. Pl. a Kínában már bevezetett Standard Oil és más cégek is érdeklődnek mongol befektetési lehetőségek után. Orosz alkonzuli iroda nyílik a fővárosban. Júliusban orosz-japán titkos szerződést írnak alá Mongóliában. Antant-szerződés.

1917   A Szecsen kán és a Tüsiyetü kán ajmagbanfelkelések törnek ki. Mongol telefonszabályzat kidolgozása.

1917. november 7.   Forradalom Oroszországban. November 25-én a külügyi népi komisszár tájékoztatja a bogdo gegen kormányt a korábbi mongóliai orosz konzul felmentéséről.

1918. március 3.   A berszt-litovszki béke aláírásával Oroszország kilép a világháborúból. Az 1917 őszén és telén a forradalom elől Oroszországból elmenekült birtokosok, bankárok egy része a mongol fővárosban keres menedéket.

1918. március 3.   Uljasztajban fellázad az ott állomásozó orosz testőrség egy része, és az orosz forradalom oldalára áll.

1918. április 11.   Szovjet-Oroszország táviratára a mongol kormány nemleges választ ad, és visszautasítja a kapcsolatok felvételét. Májusban a kormány képviselői megegyeznek Kína újonnan kinevezett követével, Chen Yivel arról, hogy ismét kínai katonákat állomásoztatnak a mongol fővárosban. A mongol kormányzat a szocialista változások hatásától félve lezáratja az északi határokat, és az Oroszországban tanuló diákokat hazahívja. A Kínai Bank fiókot nyit Nijszlel Hürében.

1918. szeptember   A mongol fővárosba érkező kínai haderő nyílt támadást indít az autonómia eltörlése érdekében. Az év végén megalakul Nijszlel Hürében (a mongol főváros nevét még 1911-ben, a függetlenség kikiáltása után változtatták meg) a Mongol Néppárt magját képező kolostori és konzul-dombi forradalmi csoport.

1919  A pán-mongol eszmék felerősödése. A japánok területszerző politikájuk eszközének tekintették „Nagy-Mongólia” létrehozásának eszméjét. A pán-mongolizmus célja, hogy egy országban egyesítse az összes mongol nyelvű népet, Külső- és Belső-Mongóliát. Csitában japán kezdeményezésre tárgyalásokat indítanak Nagy-Mongólia létrehozásáról.

1919. április 13.   Külső-Mongólia kormánya eleinte habozik, hogy csatlakozzon a csitai határozathoz, később elhatárolódik ettől.

1919. július.   Összeül a kétkamarás országgyűlés. A felsőház megvitatja a kínai követeléseket, de az alsóház ellenáll.

1919. augusztus.   A kínai kormány Chen Yin keresztül felszólítja a mongol kormányt az autonómia feladására. Kitudódik a kínai követ és sangdzodba Badamdordzs megállapodása az autonómia feladásáról. „64 pontos szerződés”. Szeptemberben a keleti határterület mongol katonái között egyre erőteljesebb a nyugtalanság. Októberben Xu Shuzengtábornok megérkezik a mongol fővárosba.

1919. november 17.   A sangdzodba átadja a kínai tábornoknak az autonómia megszüntetésére vonatkozó kérelmet. November 22-én a kínai kormány dekrétuma megszünteti Külső-Mongólia autonómiáját. November 27-én a mongol kormány igazolja a feltételek elfogadását, az államfő azonban az utolsó pillanatban megtagadja a szerződés aláírását.

1920. február 3.   Xu Shuzeng tábornok kihirdeti a kínai csapatok Mongóliába vonulásának kormányzati indoklását.

1920. február 19. Xu Shuzeng az autonómia megszüntetése és Mongólia ismételten Kínához való csatlakozása alkalmából katonai parádét rendez. Február végén a kínaiak feloszlatják a mongol hadsereget.

1920   Orosz bolsivikok – Burtman, Szorokovikov, Borisov – tárgyalásokat kezdeményeznek a mongol forradalmárokkal.

1920. április 6.   A Távol-Keleti Köztársaság kikiáltása.

1920. június 25.   A kolostori és konzul-dombi csoport egyesül, és megalakítják a Mongol Néppártot. A gyűlés megerősíti a „Párttagok esküjét”, mely a vallás megtisztítását és a kizsákmányolás megszüntetését tűzi ki célul. Június 28-án pártdelegációt küldenek Szovjet-Oroszországba. Kérik a szovjet-orosz kormányt, hogy nyújtson katonai segítséget a megszálló kínai csapatok ellen. Kínában megbukik a japánbarát Anfu-csoport. Xu Shuzeng eléri, hogy Mongóliában leváltsák Chen Yit, azonban hamarosan őt is visszahívják, és gyilkosság áldozata lesz. Chen Yi ismét elfoglalhatja nijszlel hüréi hivatalát.

1920. július 15.   Szühebátorvezetésével egy második csoport is elhagyja Urgát. Egy hónap elteltével csatlakoznak az illegalitásban élő „menekültekhez” Irkutszkban. Július 26-án a bogdo pecsétjével látja el azokat a leveleket, melyekben Japántól, az USA-tól és Szovjet-Oroszországtól kér segítséget.

1920. augusztus 24.   A mongolok delegációt küldenek Moszkvába, hogy kipuhatolják az esetleges szövetségkötés lehetőségeit.

1920. október 2.   Ungern báró fehérgárdista csapatai átlépik a mongol határt. Október 19-én Ungern a Hüré melletti Bajandzurh-hegyhez ér. Október 26-án Ungern báró megtámadja Hürét, de az ott állomásozó kínai csapatok visszaverik a támadást. A báró november 7-ig még többször próbálkozik sikertelenül.

1920. november 10.   Irkutszkban megjelenik a Mongol Ünen („Mongol igazság”) című újságelső száma. November 12-én a moszkvai delegáció visszatér. A szovjet-oroszok támogatásukról biztosítják a mongolokat. Novemberben a kínaiak letartóztatják a bogdo gegent és néhány orosz párti mongol előkelőt. Chen Yi visszatér a mongol fővárosba, a bogdót házi őrizetbe helyezteti. Ungern Hűhin kutugtu kolostorában ideiglenes kormányt alakít. December 18-án Szühebátor és Csojbalszan átlépik a mongol határt.

1921. február 4.   Ungern elfoglalja Urgát. Nemesi gyűlést hívnak össze, melyen a báró bejelenti az autonómia visszaállítását. Február 9-én a forradalmárok elhatározzák egy reguláris hadsereg felállítását, parancsnokául Szühebátort nevezik ki. Február 21-én a bogdo gegent ismét kánná szentelik. Február 23-án az autonómia visszaállításáról és a bogdo kánná szenteléséről hivatalos értesítést küldenek az orosz és a kínai államnak is.

1921. február-március.   Már a mongol reguláris hadsereg is összecsap a kínai csapatokkal, és kisebb győzelmeket is arat. Március 1-jén megnyílik a Mongol Néppárt első kongresszusa. Március 3-án megalakul a párt Központi Bizottsága. Elnöke Dandzan, tagjai Loszol és Dambadordzs, a titkárok Badarcsin és Oszor.

1921. március 13.   Troickoszavszkban megalakul a mongol Ideiglenes Népi Kormány. Kiadják a parancsot Majmacsen határváros elfoglalására. A hadsereg felveszi a Mongol Népi Reguláris Hadsereg nevet. Szühebátor a párt nevében kiáltvánnyal fordul a néphez, hogy harcoljanak Ungern fehérorosz csapatai ellen. Március 18-án a párt csapatai beveszik Majmacsent. Március 19. A Néppárt Központi Bizottsága és az Ideiglenes Kormány Kjahtába költözik. Szühebátort hadügyminiszterré nevezik ki. Március 22-én a bogdo nevében kiadott nyilatkozat károsnak nevezi a Néppárt tevékenységét. A forradalmárok toboroznak a Tüsijetü kán ajmagban is, ezért a dzsaszag útmutatást kér a bogdótól, aki a röpiratozást és a toborzást törvénytelenek minősíti. A Néppártot és az ideiglenes kormányt a kínaiakkal egy lapon említi az ország ellenségei között.

1921. április.   Megjelenik a kínai kormány egy a bogdónak címzett levele, melyben sajnálatát fejezi ki Mongólia autonómiájának eltörlésével kapcsolatban. Egyes mongol előkelők megpróbálják a bogdo gegen Ungernnel kötött szövetségét megszüntetni. Április 10-én fegyveres segítségért fordulnak a szovjet kormányhoz. A hadsereg létszámának növelése érdekében a megszállt területeken általános sorozást rendelnek el. Április 20-án Ungern támadást indít az Ideiglenes Kormány ellen.

1921. május.   Egy kisebb helyőrséget hátrahagyva Ungern elhagyja Hürét, és az északi határ felé vonul, hogy a szibériai területeken csatlakozhasson a bolsevikokkal szembeni ellentámadásra készülő fehérgárdista csapatokhoz. Május végén Ungern fő erőivel Kjahta ellen vonul. Május 21-én megszüntetik a földmagántulajdont. Május 26-án Ungern megkezdi Majmacsen (Kjahta) ostromát, de kudarcot vall. A szabadságharcosok az orosz Vörös Hadsereg segítségével visszaverik a támadást. Május 30-án Bajan gün Ungern mongol segédcsapatait Kjahta ellen vezeti.

1921. június 5.   A szovjet katonatanács biztosítja a mongolokat segítő szándékáról. Júniusban a majmacseni győzelem után az Ideiglenes Kormány kiadja a parancsot az Urga elleni támadásra. Június 29-én a mongol Népi Reguláris Hadsereg szovjet katonai alakulatok támogatásával megindul a mongol főváros ellen. Július 6–8-án a felkelő mongol csapatok beveszik a fővárost.

1921. július 8.   Az Ideiglenes Kormány Urgába érkezik. Július 10-én a győztesek elkobozzák az Ungern által visszaállított autonóm kormány minisztereinek és miniszterelnökének pecsétjét. A győzelem után kiadják az új kormány megalakulásáról szóló

közleményt. D. Bodó, C. Dandzan, D. Loszol kihallgatást kér a bogdo gegentől.

1921.július 11.   Kihirdetik a mongol nép hatalomátvételét. A bogdo gegent erősen korlátozott jogokkal rendelkező államfővé emelik. Július 12-én az új mongol kormány kéri a szovjet vezetést, hogy az ellenforradalmárok teljes megsemmisítéséig ne vonják ki Mongóliából a szovjet Vörös Hadsereg alakulatait. Július 18-án államosítják Ih Hüré villanytelepét, a központi területek vállalatait, a gőzmalmot, illetve a korábban Ungern által elrabolt javakat. Július 19-én szabályozzák a postaszolgálattal kapcsolatos jogokat és kötelességeket. Július 21-én D. Bodó levélben tájékoztatja az USA Külügyminisztériumát az új mongol kormány létrejöttéről, és egyben kezdeményezi a diplomáciai kapcsolatok felvételét. Július 27-én a kormány miniszterelnök-külügyminisztere, Bodó tájékoztatja a Távol-Keleti Köztársaság külügyminiszterét, hogy megalakult a Mongol Népi Kormány. Július 30-án Nyugat-Mongóliában kormány alakul – elnöke Delgernamdzsil –, mely Hovdot el akarja szakítani Mongóliától, és Kínához kívánja kapcsolni.

1921. augusztus 2.   A nyugat-mongóliai ideiglenes kormány kiáltvánnyal fordul a néphez, melyben felszólítja a fehérek elleni harcra. Hovdban békés úton győz a forradalom, miután a határvidéki kormány átengedi a hatalmat a népi kormánynak. Augusztus 5-én a Vörös Hadsereg a Galun-nurnál bekeríti és megsemmisíti Ungern báró seregét. Augusztus 25-én megalakul a Mongol Forradalmi Ifjúsági Szövetség.

1921. szeptember 5.   Létrejön az Ideiglenes Országgyűlés. Szeptember 10-én a Bogdo levében fordul az USA és Szovjet-Oroszország kormányához, s kéri, hogy közvetítsenek Mongólia és Kína között. Az USA visszautasítja, de a szovjet kormány szeptember 14-én elfogadja a felkérést. Szeptember 15-én Novonyikolajevszkben (Novoszibirszk) katonai törvényszék ítélete alapján kivégzik Ungern bárót. Szeptember 23-án a 8. bogdo gegen parancsára a Mongol Vörös Hadsereg parancsnokát, Szühebátort pávatoll kalapdísz és jorigt baatar kitüntetéssel jutalmazzák. Szeptember végén Bodó a párt politikájával szembeni elégedetlenségét demonstrálva visszavonul, s jogkörét Cerendordzsra ruházza át.

1921. október.   Tovább folynak a fehérek elleni harcok Kelet- és Nyugat- Mongóliában.

1921. november 1.   Aláírják a kormány és a bogdo gegen jogköréről szóló megállapodást, az „Esküszerződést”. A november 5-én aláírt szerződéssel Szovjet-Oroszország elsőként ismeri el Mongóliát. November 24-én mongólia 1 millió rubel kölcsönt kap Szovjet-Oroszországtól.

1921. december 4.   A népi kormány megszünteti a közrendűek világi és egyházi alattvalókra való felosztását. December 12-én szovjet delegáció érkezik Pekingbe. A pekingi kormány követeli, hogy Szovjet-Oroszország vonja ki csapatait Külső-Mongóliából. December végén leleplezik Sadzs láma, illetve két japán kém összeesküvését, mely a népi kormány megdöntését célozta.

1922. január 10.   D. Bodót hivatalosan is felmentik a miniszterelnöki és külügyminiszteri tisztségéből. A miniszterelnök, dzsalhandz kutugtu Damdinbadzar és a külügyminiszter, gün Cerendordzs kinevezéséhez a kormány nevében Szühebátor és Bavácan a bogdo gegen beleegyezését kéri. Január 15-én a népi kormány az előkelők aratok feletti jogait megsemmisíti, s az alávetettek irányítását jelképező pecsétjeiket elkobozza. A Bogdo kolostorainak és udvartartásának költségvetését csökkentik. A címek adományozását megszüntetik.

1922. február 10.  A bogdo gegen fogadja dzsalhandz kutugtu Damdinbadzart, 12-én a kormány pecsétjét átadja neki, a mongol miniszterelnöki pozíció hatáskörét állami törvényben kiterjesztik. Elfogják és börtönbe vetik D. Bodót, cereg Satgart, gün Togtohot, Dendevet és még több mint negyven embert.

1922. július 11.   A bogdo gegen állami ünneppé nyilvánítja ezt a napot.

1923. augusztus 31.   D. Bodót 15 társával együtt hazaárulás vádjával elítélik és kivégzik.

1923. február 20.   D. Szühebátor (1893–1923) meghal. A Mongol Néppárt kongresszusa köszönetét fejezi az orosz bolsevikoknak a mongol forradalomban nyújtott katonai segítségért.

1923. május 4.   A Bogdo orvosát, Cerénent, Cerenpil belügyi hivatalnokot, kubilgan Dobcsint 12 társukkal együtt lelövik.

1923. június 23.   Dzsalhandz kutugtu C. Damdinbadzar (1874–1923) halála után a miniszterelnök B. Cerendordzs lesz.

1923 A bogdo gegen felesége, Ulszin Ih Dagina Dondogdulam meghal. Összeesküvés vádjával újabb nyolc embert állítanak kivégzőosztag elé.

1924. február 5.   A Mongol Népi Forradalmi párt képviselői számba veszik a bogdo gegen vagyonát. Február 24-én a Bogdo komolyan megbetegszik.

1924. április 24.   A népi kormány kívánságára a beteg főlámához meghívják tibeti mesterét, Jondzonhambot.

1924. május 20.   A nyolcadik bogdo gegen halála.

1924. augusztus.   A Mongol Népi Párt III. Kongresszusa. A Párt felveszi a Mongol Népi Forradalmi Párt nevet. Elfogadják Mongólia új alkotmányát, és az ország államformáját népköztársaságra változtatják.

1927   A Mongol Népi Forradalmi Párt 6. kongresszusán többen a polgári átalakulást, a szovjet típusú reformok mérséklését javasolják. Később ezeket a lépéseket jobboldali elhajlásnak minősítik.

1928   A MNFP VII. Kongresszusa. A párttörténetbe úgy vonult be, mint a jobboldali elhajlókkal történő leszámolás időszaka. Valójában a polgári átalakulás híveit távolítják el a hatalom közeléből. Többet közülük koholt vádakkal bíróság elé állítanak. Sokukat halálra ítélik, többen a szovjet beavatkozás következtében veszítik életüket. A tisztogatás 1922 és 1934 között zajlik.

1929. január.   Csojbalszant a Parlament Alsóháza elnökének jelölik. Júniusban rögzítik a Szovjetunió és a Mongol Népköztársaság kapcsolatának alapelveit.

1932   A lámák közötti elégedetlenség felkeléshez vezet, melyet a hatalom véres kézzel torol meg. A felkelés leverését követő pogrom és a lámaüldözések egészen 1937-ig tartanak. Az ország legjelentősebb kolostorait lerombolják, a kegytárgyakat, könyveket megsemmisítik, lámák ezreit bestiális módon végzik ki.

1936. március.   A szovjet-mongol kölcsönös segítségnyújtási egyezmény aláírása.

1939. május.  A halhin-goli csata. Az szovjet és mongol Vörös Hadsereg szövetséges csapatai megállítják a Mandzsúriából betörő japánokat a kelet-mongóliai Halhin-gol folyónál. Az 1941-ben többek között ezen összecsapás következtében megkötött szovjet-japán fegyverszüneti megállapodás eredményeként nem kényszerül kétfrontos háborúra a Szovjetunió a második világháborúban.

1941   Mongólia belép a második világháborúba, és hadat üzen Németországnak. Megkezdődik a hagyományok tudatos felszámolása. Az ujgur-mongol írást március 25-én betiltják, helyére a cirill kerül.

1942. október.   Megnyílik a Mongol Állami Egyetem, melyet Csojbalszanról neveznek el.

1943. január.   A Moszkvába érkező mongol delegáció egy páncélos ezredet ajánl fel a szovjet Vörös Hadsereg parancsnokságának.

1945. augusztus 10.   A Mongol Népköztársaság hadat üzen Japánnak.

1945. október 20.   Népszavazás dönt arról, hogy Mongólia el kíván szakadni Kínától.

1946. január 5.   Kína a Szovjetunió nyomására elismeri Mongólia függetlenségét.

1946. február 27.   Szovjet-mongol barátsági és kölcsönös segítségnyújtási egyezmény aláírása.

1947 május.   Turkesztáni Kuominntang csapatok hatolnak be az országba Bajtag Bod területén.

1948   A diplomáciai kapcsolatok felvétele Észak-Koreával.

1949. október.   Diplomáciai kapcsolat a Kínai Népköztársasággal.

1950. április.   Diplomáciai kapcsolat felvétele Magyarországgal.

1952. január 26.  Csojbalszan halála.

1958  J. Cedembal kerül az állam élére.

1961   Mongólia az ENSZ tagjává válik.

1962. június.   Mongólia a KGST tagjává válik.

1966. január.   Újabb húsz évre szóló szovjet-mongol barátsági és kölcsönös segítségnyújtási szerződés. Mongólia szinte teljesen elveszti külpolitikai önállóságát, gyakorlatilag a Szovjetunió befolyása alá kerül.

1968   Mongol-kelet-német barátsági és együttműködési szerződés.

1972   A diplomáciai kapcsolatok felvétele Japánnal.

1974   Cedembalt választják a Nagy Hurál elnökének.

1980   Cedembal főtitkárrá választásának negyvenedik évfordulója. A mongol személyi kultusz, illetve az „osztály- és nemzeti” kérdésben elkövetett intézkedések bírálata.

1984   Cedembal hatalma folyamatosan gyengül, még ebben az évben leváltják, helyére a mérsékelt reformer Batmönh kerül.

1986. május 26.   A MNFP XIX. Kongresszusa. A párt főtitkára a változások szükségességéről beszél. A Szovjetunióban bekövetkezett változásoknak köszönhetően a Mongol Népköztársaságban is megindulnak a reformok.

1988   Történészek, szociológusok nyíltan bírálják a rendszert. Megnyitják az archívumokat. Ellenzéki csoportok jönnek létre. Az első a Sine üje, „Új Korszak” nevet viseli.

1989. december   A rossz gazdasági helyzet és a kelet-európai változások hatására létrejön az első párt jellegű ellenzéki csoport, a Mongol Demokrata Szövetség.

1990   Megmozdulások az egész országban. Júliusban az első demokratikus választások a MNFP győzelmét hozzák. Létrehozzák a kétkamarás országgyűlést.

1992  Elfogadják az új mongol alkotmányt.

1993   Az első elnökválasztás.

2. TIBET

(600-1970)

600 előtt Namri szongcen (Gnam-ri szrong-szcan) megalapítja Tibetet.

629 Szongcen gampo (Szrong-brcan szgam-po) uralkodásának kezdete.

633 Thonmiszambhota a király tanácsosa Indiába érkezik. Célja a tibeti írás létrehozása.

634 Thricün (Khri-bcun), a nepáli feleség érkezése. Vele az indiai buddhizmus képviselői, különösen a valláshoz kapcsolódó művészet mesterei érkeznek Tibetbe. A lhászai Ramocse (Ra-mo-cshe) kolostor alapítását a hagyomány erre az időre teszi. Az első tibeti buddhista megtérés kezdete.

641 A tibeti uralkodó feleségül veszi Veng-cseng Tang hercegnőt.

648 A tibetiek betörnek az indiai Bihar és Bengál területére.

649 A tibetiek meghódítják zsang-zsun-t. Tibet a birodalommá válás útjára lép.

650-676 Mang-szong Mang-cen (Mang-szrong Mang-bcan) uralkodása. A tu-jü-hun-ok (a-zsa) meghódítása.

662 A tibetiek Gilgitig (Nyugat-Kasmír, Hunze folyó) terjeszkednek.

670-692   Az első tibeti hódítások Kelet-Turkesztánban.

674 Szövetség nyugati-türkökkel Kína ellen.

676-704 Düszong mangpordzse (’Du-szrong Mang-po-rdzse) uralkodása.

678 Jarkend, Khotan, és Kucsa meghódítása a Tarim-medencében. Sikeres harcok a kínaiak ellen.

704-755   Meszagcom (Me-szag-chomsz) uralkodása.

710 A tibeti uralkodó feleségül veszi Csin-cseng kínai hercegnőt.

751 A Talasz menti csata. A tibeti-muszlim szövetséges csapatok vereséget mérnek a Tang dinasztia seregeire. Ezzel megállítják a kínaiak nyugati terjeszkedését.

755 Thriszong decen (Khri-szrong lde-brcan) foglalja el a trónt. (797) Ő a második tankirály.

755-757   Az An Lu-shan felkelés Kínában

760-66   A tibetiek elfoglalják a nyugat-kínai Kanszu tartományt.

763 A tibetiek elfoglalják a kínai fővárost Csangan-t, ezzel békekötést kényszerítenek ki.

775   A Szamje (Bszam-jasz) kolostor alapítása.

779   Az uralkodó államvallássá teszi a buddhizmust Tibetben.

781   A második tibeti kolonializáció a Tarim medencében.

789   Arab-kínai szövetség a tibetiek ellen. (Harun al-Rasídkalifa 785-809)

790   Újabb tibeti hódítások Kelet-Turkesztánban. A tibeti befolyás nagyjából 866-ig áll fenn ezen a területen.

791   Tibeti-ujgur-kínai szövetség győzelme a karlukok ellen

797-799 Mune cenpo (Mu-ne bcan-po) uralkodásának időszaka.

799-815   Szadnaleg (Szad-na-legsz) uralkodása. A buddhista szerzetesek befolyása folyamatosan nő az állam irányításában.

800   Horaszán kormányzója Mahmún kalifa harcol a tibetiekkel.

817-836   Ralpacsen (Ral-pa-csan) uralkodása. ( A harmadik tankirály.) A buddhizmus tovább terjed az országban. A lámák befolyása folyamatosan nő. Uralkodása az első megtérés fénykora. Királyi rendeleteket ad ki a vallás védelmére. (hét család tartson el egy szerzetest) A klasszikus tibeti nyelv normalizálása (szkad-rnying)

822   Tibeti-kínai békeszerződés.

836-842   Langdarma (Glang-darma) uralkodásának időszaka. A bátyja megölése után foglalja el a trónt. A bon restauráció és a buddhizmus üldözésének korszaka. A belső viszályok következtében a tibeti uralkodót meggyilkolják. A fiai között az utódlásért kirobbant trónviszály jelentősen gyengíti az államot. Tibet hanyatlásának kezdete.

866   A kínaiak legyőzik a tibetieket. A tibeti gyarmatbirodalom elvesztése. Az ujgurok végleg kiszorítják Tibetet a Tarim medencéből. A nyugat-tibeti dinasztia megalapítása.

9-10.sz.   A „második buddhista megtérés” Közép-Tibetben. A központi hatalom szétesik. Kisebb-nagyobb családok alkotta, állandóan átszerveződő hatalmi gócok alakulnak ki szerte az országban. A buddhizmus szent könyvei átvészelik az időszakot, így lehetővé válik a buddhista vallás 950-utáni fokozatos megerősödés a nyugat-tibeti Guge, Purang királyságokban.

970   Jeseö (Je-sesz-’od) buddhista tanulmányok okán Kasmírba küldi Rincsen szangpo-t (Rin-cshen bzang-po) .(958-1055)

1015   Tholing (Mtho-gling) kolostor alapítása Ngari-ban (Mnga-ris) Nyugat-Tibetben. Ez a „későbbi virágzás” első kolostora.

1012-1096   Marpa (Mar-pa), a karma kagyü (kar-ma bka’-brgjud-pa) iskola alapítója.

1027   A tibeti időszámítás kezdete. Atísa 1042-ben hozza létre a rendszert, mely 1027-re megy vissza, s onnan számítja az eltelt éveket, korszakokat.

1040   Gu-ge királyai meghívják Atísát. (958-1054)

1040-1123   Milarepa (Mi-la rasz-pa) élete.

1042-1045   Atísa térítő tevékenysége Nyugat- és Közép-Tibetben.

1050 körül   Marpa megalapítja a kagyüpa rendet, melyet fő tanítványa Milarepa virágoztat fel.

1057   Dromtön (’Brom-szton) megalapítja a Reting (Rva-szgrengsz) kolostort, s vele a kadampa (bka’-gdamsz-pa) rendet.

1073   A Szakja (Sza-szkja) kolostor megalapítása.

1076   A Tabi-i buddhista zsinat Nyugat-Tibetben.

1158   A Denszatil (Gdan-sza-mthil) kolostor és a pagmodru (phag-mo gru-pa) alrend alapítása.

1179   A Drigungtil (’Bri-gung-mthil) kolostor és a drigung kagyü (’bri-gung bka’-brgjud-pa) rend alapítása.

1180   Taglung (Sztag-lung) kolostor és a taglung kagyü (sztag-lung bka’-brgjud) rend alapítása.

1182  Szakja (Sza-szkja Kun-dga’ rgyal-mchan) pandita születése ( meghal 1251-ben).

1189  A karmapa (karma-pa) rend megalapítása.

1207 Tibeti fejedelemségek elismerik Dzsingisz kán hatalmát. Tibetet 13 adófizető kerületre osztják, melyek éves adó beszolgáltatással tartoznak a mongol nagykánnak.

1247   Szakja pandita Ögödej mongol nagykán fiához, Gödenhez látogat.

1249   Göden megerősíti a mongol fennhatóságot Tibetben. A lakosságot adófizetésre kötelezi. A mongol kán és Szakja pandita között kialakuló kapcsolat megalapozza a mongol történeti hagyományban fontos szerepet játszó „kán-pápa viszonyt” (tib. jon-mcshod, mong. koyar tör).

1235   Phakpa (Phagsz-pa bla-ma Blo-gros rgyal-mchan) láma születése. (meghal 1280-ben).

1254   Phakpa találkozik Kubiláj kánnal. Felújítják a két törvény hagyományát.

1260   Phakpa láma Kubiláj kánhoz utazik. A mongol udvarban mint a mongol nagykán főtanácsadója és szellemi vezetője él.

1265   Phakpa megkapja a 13 tibeti tartomány – gyakorlatilag egész Tibet – feletti világi uralmat, mint a mongol nagykán helytartója.

1269   A phakpa (phags-pa) írás bevezetése a mongol udvarban.

1270 (75)   Kubiláj Phakpa-nak adományozza a császári tanító (tisri) címet. Ezzel a nagy mongol birodalmon a világi hatalom és egyházi hatalom párhuzamossága a koyar törö hagyományának megújítása.

1290   A szakjapá-k a mongol haderő segítségével kifosztják a Drigung (’Bri-gung) kolostort.

1325 körül Putön (Bu-szton) a buddhista tudós hozzálát a buddhista szövegek kánonba rendezéséhez. Munkája 1364-ben zárul.

1350  A szakja rend uralmának vége Közép-Tibetben.

1357Conkapa (Bcong-ka-pa) születése. (meghal 1419-ben) A század végén a tibeti buddhizmus nagy reformátora hozzálát az egyház és a tanok átalakításához. Megalapítja a gelukpa (dge-lugsz-pa) rendet.

1358A Tibet feletti hatalmat Phagmotru (Phag-mo-gru) családból származó Csangcsub gyalcen (Bjang-cshub rgjal-mchan) (1302-1364) veszi át. Ezzel a phagmo kagyü (phag-mo bka’-brgjud) rend hatalma erősödik meg. A világi székhely Nedong (Szne-gdong).

1391  Gedün drubpa (Dge-’dun drub-pa, meghal 1474), Conkapa unokaöccse Ganden (Dga’-ldan) apátja és az I. gyalva rinpocse (rgjal-ba rin-po-cshe) lesz Avalokitésvara megtestesülése.

1402   Conkapa Reting (Rva-szgreng) kolostorban befejezi fő művét a Lamrin csenpo-t (Lam-rin cshen-po).

1409   A Ganden kolostor alapítása.

1416   A Drepung (’Brasz-szpungsz) kolostor alapítása.

1419   A Szera tegcseling (Sze-ra theg-cshe-gling) kolostor alapítása. Congkapa halála. Tanítását két fő tanítványa viszi tovább. Az egyik Gedündrub (Dge-’dun dru-pa), a későbbi dalai lámák, a másik Kedüb dordzse (Mkhasz-grub-rdzse), a későbbi pancsen lámák inkarnációs őse.

1437   Csempaling (Bjamsz-pa-gling) gelukpa kolostor alapítása Cshabdo (Cshab-mdo) városában. Szonüpel (Gzson-nu-dpal) megírja híres történeti művét a Kék krónika -t (Deb-ther sngon-po).

1447   Gedündrub megalapítja a Tasilhümpo (Bkra-sisz-lhum-po) kolostort. Haláláig művészeti alkotásokkal gazdagítja. Ide is temetik.

1475-1542   Gedün gyaco (Dge-’dun rgja-mcho). Ő a Második gyalva rinpocse.

1481   A karmapa rend hatalmának megerősödése Tibetben. A hatalmat Ripung (Rin-szpungsz) herceg veszi át.

1509   Gedün gyaco megalapítja a Csökorgyal (Cshosz-’khor-rgjal) kolostort.

1518  Gedün gyamco (Dge-’dun rgja-mcho) a Drepung (’Brasz-szpungsz) kolostorban létrehozza a Ganden phorang (Dga’-ldan pho-brang) lakosztályt, mely hosszú ideig a gelukpa rend adminisztratív központja.

1543-1588   Szönam gyaco (Bszod-namsz rgja-mcho) élete. Ő 3. gyalva rinpocse (dalai láma).

1559   A tümet Altan kán elfoglalja a Kukunor környéki területeket, s így a tibeti Amdo közvetlen szomszédságában alakítja ki területeit.

1566-1611  Cheten dordzse (Che-brtan rdo-rdzse) mongol segítséggel magához ragadja a hatalmat, s Sigacé-ben, mint cangpa depa (gcang-pa szde-pa) „Cang kormányzója” gyakorolja a hatalmat.

1574  Szönam gyaco (Bszod-namsz-rgja-mcho) a Drepung kolostorban létrehozza a Namgyal dacang (Rnam-rgjal grva-chang) kollégiumot.

1578   A tümet mongol Altan kán meghívására a kán hatalmi központjába látogat. A mongol kán a dalai láma címet adományozza neki.

1579   Wan-li kínai császár utasítás, parancs (’dzsa’-sza) és pecsétet (tham-ga) adományoz a dalai lámának.

1580   A 3. dalai láma megalapítja a Lithang kolostort.

1570-1662   Loszang csöki gyalcen-t (Blo-bzang cshosz-kji rgjal-mchan) a dalai láma korábbi mesterét a pancsen rinpocse-ként (pan-cshen rin-po-cshe) kezdik tisztelni. Ezt a reinkarnációs láncolatot Conkapa másik tanítványára Kedüb dordzsé-re vezetik vissza.

1587   Szervezkedés a karmapa és a cang-i hercegség között a gelukpa rend ellen.

1589-1617   Jönten gyaco (Jon-tan rgja-mcho) a 4. dalai láma élete.

1616   Bhután megalakulása. Ngagvang namgyal (Ngag-dbang rnam-rgjal 1594-1650) Drukjul (’Brug-jul, ind. Bhután) névvel tibeti államot alapít a drugpa kagyü szerzetesrend segítségével. Ő az első király, tutilusa sabtrung rinpocse (zsabsz-drung rin-po-cshe).

1617-1682   Ngagvang gyaco (Ngag-dbang rgja-mcho) az 5. dalai láma (a Nagy Ötödik).

1635  Tenkjong (Bsztan-szkjong) kormányzó cogtu mongolokat hív be Tibetbe, akik Arszalang kán vezetésével érkeznek.

1637   A hosut mongol Güsri kán a gelukpa rend támogatójaként Tibetbe zarándokol.

1640   Güsri megsemmisíti a Kelet-Tibetben kibontakozó bon restaurációt.

1642   A hosut mongol Güsri kán a gelukpa segítségére sietve betör Tibetbe. Legyőzi a cang-i királyt és Beri bonpo (Be-ri bon-po) királyát, ezzel a gelukpa irányítása alá helyezi Tibet teljes területét. A tibeti teokrácia kezdete. A mongol kán és leszármazottai Tibet protektorává válnak.

1644   Hosutok és tibetiek sikeres betörése Bhutánba.

1644-48   Potala fehér palotájának építése.

1650   Az 5. dalai láma Tāranātha újabb megtestesülésének nyilvánítja Öndür Gegen-t és a Dzsebcundampa (Rdzse-bcun dam-pa) címet adományozza neki. Ö lesz az első Boγdo gegen.

1651   Öndür Gegen visszatér Mongóliába.

1652   Az 5. dalai láma Kínába utazik, hogy a mandzsu császárral tárgyaljon. A mandzsu uralkodó elismerve a dalai láma hatalmát pecsétet adományoz neki. Ezzel lépéseket tesz a dalai láma feletti fennhatóság kiépítésére.

1655   Güsri halála után fiai osztoznak az örökségen. Bagatur a fiatalabb örökli a Kukunor körüli szállásterületet, az idősebb pedig Dajan gyalpo (Da-jan rgjal-po) néven Tibet királya lesz (1655-1668).

1658   A kormányzást átveszi maga az 5. dalai láma.

1683   A Ladak elleni háború győzelemmel végződik. Tibet újabb területekkel gyarapszik, így megkaparintja Mánaszarovar és Gu-ge területét is.

1668   Dajan halála után Tendzin (Bsztan-’dzin) lesz a hosut fejedelem Tibetben (1668-1696).

1682   Az 5. dalai láma halála. Szangye gyaco (Szangsz-rgjasz rgja-mcho) hatalma megőrzése érdekében egy hasonmás láma segítségével 15 évig eltitkolja az eseményt és a megtalált 6. dalai lámát is elzárva tartja.

1690   Kínai küldöttség érkezik Tibetbe, hogy kiderítse a rejtélyes híreket a dalai lámával kapcsolatban. A titokra nem derül fény.

1690-94   A Potala Vörös palotájának építése.

1683-1706  A 6. dalai láma Changjang gyaco (Changsz-dbjangsz rgja-mcho). Politikai okokból a régens eltitkolja a nagy ötödik halálát, így a következő megtestesülés csak jóval később veheti át a hatalmat.

1697   Áprilisban a kormányzó nyilvánosságra hozza az 6. dalai láma személyét. A „nagy ötödik”-et a Potalában szertartásosan eltemetik. Az 6. kicsapongó életet él, szerzetesi vizsgáit nem teljesíti. A 6. dalai láma elfoglalja a trónt. Uralma rövid és a mongol, illetve a mandzsu befolyás megerősödésének időszaka.

1702   A 6. dalai láma Sigacéba látogat és a pancsen lámának bejelenti, hogy nem tesz szerzetesi fogadalmat.

1705-6   A hosut mongolok kihasználva a kormányzó és a dalai láma ellentétét ismét betörnek Tibetbe. Lazang kán nem ismeri el a 6. dalai lámát, és saját jelöltjét Padkar dzinpa-t (Pad-dkar ’dzin-pa) ülteti a trónra, akit viszont a tibetiek nem ismernek el dalai lámaként. A 6. dalai lámát a mongolok elhurcolják Tibetből. Később a Kukunnor vidékén hal meg.

1708-1757   A 7. dalai láma Kelszang gyaco (Bszkal-bzang rgja-mcho) élete.

1710   Amdóban a Kukunor mellett Labrang gelukpa kolostor alapítása.

1712   Lámaista térítés a burját mongolok között.

1717   Az ojrátok megtámadják Tibetet. Cevanrabdan ojrát kán a három nagy kolostor lámáinak kérésére küld csapatokat az országba. Egészen a fővárosig jutnak és fel is prédálják Lhászát. Labzang-ot megölik, a kinevezett dalai lámát Kínába száműzik. (Ott hal meg 1725-ben.) Az ojrátok fosztogatásba kezdenek. A tibetiek a mandzsuktól kérnek segítséget.

1720 Kangxi császár kínai-mandzsu csapatai kiűzik a nyugat-mongolokat Lhászából. Visszahelyezik méltóságába a 7. dalai lámát (október 16). Kínai protektorátus létrehozása Tibetben. Khangcsene (Khang-cshen-nasz) Tibet kormányzója a mandzsuk érdekeit figyelemben tartva kormányoz.

1721   Négytagú kormány, a kasag (bka’-gsagsz), a kalön-ök (bka’-blon) tanácsa kormányozza az országot.

1723   A kínai csapatok elhagyják az országot. Lhászában a közvetlen kormányzást a tibeti kormányra (4 kalön) bízzák. Vezetője Szönam gyalpo (Bszod-namsz rgyal-po), tagja még a mandzsu császártól tajdzsi címet kapott Pholava (Pho-lha-ba, mi-dbang Bsod-nams stobs-rgyal, kínaiaknál mint Po-lha tajdzsi)) is. A csapatok kivonulása után helytartó (amban) képviseli a mandzsu császárt

1727   Két tanácsos fellázad, és polgárháborúba taszítja az országot.

1728   Hsziningből kínai csapatok érkeznek, a két lázadó kalönt kivégzik, a polgárháború véget ér, Pholava (mint kormányzó, szrid-dbang gyakorolja a hatalmat, aki a császártól pe-tses rangot kap. Két kínai (mandzsu) helytartó (amban, tib.: am-ban) képviseli a császárt, akiket állandó kínai helyőrség erősít (Lhászában és Sigacében). Módosítják a kínai-tibeti határokat: Lithangot Szecsuán tartományhoz, Bathangot Jünnan tartományhoz csatolják, ez jelentős területvesztés. A lázadásban gyanús szerepet játszó 7. dalai láma 6 évig száműzetésben (Tachien Lu erőd közelében).

1730   A bhutáni polgárháború, melyben tibeti csapatok is részt vesznek.

1732   Az első teljes Kangyur (Bka’-’gjur) nyomtatása Nartang-ban (Sznar-thang). Ezt követően 1742-ben kinyomtatják a Tengyur (Bsztan-’gjur) is. Ugyanezekben az évtizedekben készülnek a kelet-tibeti kolostorokban (Derge, Csone) is teljes kánon-nyomtatások.

1735   A 7. dalai láma visszatér Lhászába.

1735-96   Kien-lung kínai császár uralkodása. A lámaizmus buzgó pártolója. Az ő utasítására fordítják a Kangyurt és a Tangyurt mongolra, mandzsura, többnyelvű lexikonok, szótárak készülnek, a pekingi nyomdában a kánonok mindhárom nyelven fadúcos nyomtatásban napvilágot látnak.

1736   Mipang vangpo (Mi-pham dbang-po) a teokratikus bhutáni uralkodó látogatást tesz a kormányzónál és a dalai lámánál Lhászában.

1740   Pholava hatalmát a mandzsu császár megerősíti (a császártól jun-vang “ünnepelt vezér” rangot nyer) Bhután elfoglalja Szikkim keleti területeit.

1745 Kien-lung Kínában megalapítja a Junghokung lámakolostort (1910 decemberében tűzvészben nagyrészt tönkremegy), melyet később Dzseholban egy másik kolostor követ majd. Felszámolják a katolikus missziót Lhászában.

1747   Pholava halála, utóda második fia Gyurme namgyel (‘Gjur-med rnam-rgjal) (1747-50). Nagyra törő terveket kovácsol, titkos tárgyalásokba kezd az Ili völgy nyugati mongol törzseivel, akik a mandzsu dinasztia esküdt ellenségei. Orazio della Penna meghal Indiában, útközben Tibet felé (a XIV Benedek pápa dalai lámához szóló levelével). [Ahmad Durrani megalapítja a mai Afganisztánt]

1750   A kínai amba-nok a dzsungár konspiráció miatt megölik Gyurme namgyel-t (nov.13), felkelés tör ki, melynek következtében az ambanok öngyilkosok lesznek. A Lhászára kiterjedő zűrzavart a behívott kínai csapatok szüntetik meg.

1751   A dalai láma teokratikus uralmát a mandzsuk is elismerik. A kínai császár a legfőbb hatalmat a dalai lámára ruházza (ápr.23), aki ezzel Kína által is elismert vallás és államfővé válik. A világi uralmat a kalön-ök tanácsával gyakorolja – a két amban felügyelete mellett.

1757  A 7. dalai láma halála után megkezdődik a régensség időszaka.

1762   Beiktatják a 8. dalai lámát.

1768-69   A gurkhák (indiai rádzsput törzs leszármazottai) Pritvi Naraján vezetésével véget vetnek a hármas Malla korszaknak (1480-1768). A Kathmandu-völgyön túl jelentős területekkel bővítik királyságukat, ekkor rajzolódik ki a ma ismert Nepál területe, határai (1923-tól nemzetközileg elismert ország).

1770-71   A lámaista hitű kalmükök tömegesen visszavándorolnak és letelepednek a kínai-tibeti határvidéken.

1774. március 4.   A pancsen láma közvetítése: a meggondolatlan bhutáni király bengáli betörése nyomán annak kérésére levelet intéz Warren Hastingshez (Bengália kormányzója).

1774-75  Az első brit delegáció G.Bogle vezetésével Sigacében a 3. pancsen lámánál.

1780   A pancsen láma látogatása a kínai császárnál. Még 1779 nyarán indul el, 1780 júniusában Dzseholban találkoznak, s a pancsen láma ott hal meg himlőben. (1781 őszén Tasilhunpó kolostorban temetik el)

1783   S.Turner vezetésével Sigacében a második brit delegáció (az elhunyt pancsen láma fivérei ekkor „Hátsó-Tibet” kormányzói).

1788   A gurkhák első támadása Dél-Tibet ellen, Sekar (Sel-dkar) erődig jutnak, 1789. június 2-i békeszerződéssel ér véget. Tibet évenként kénytelen adót fizetni. A Bajkálon túli Agai lámakolostor alapítása.

1791 A gurkhák második támadása (tibetiek megtagadják a második évi adófizetést), Sigace-t is elfoglalják (szept. 28). Kínai csapatok érkeznek Hsziningből (indulnak 1791. dec. 25, s 50 nap alatt elérik Lhászát), s 1792 májusában vereséget mérnek a gurkhákra (ez a negyedik kínai katonai beavatkozás tibeti kérésre, 1720,1728,1750 után), s őket adófizetésre kötelezik (5 évente küldöttség viszi Pekingbe – 1908-ig ezt be is tartják). Lhászában sztélé örökíti meg a békeszerződést.

1793   Az ambanátus véglegesen megszilárdul (2 amban, helyőrségi csapatok), a császár kiterjeszti Tibetre is 1754-ben hozott döntését: a lamaista tulku-k (klasszikus: szprul-szku, mongol: hutuktu) sorshúzásos kiválasztását (ok a gurkhákkal összejátszó önkijelölt pancsen láma), aranyurnát küld, melyet a Csokangban helyeznek el. Ekkor kezdődik kínai sugallatra Tibet hermetikus elzártsága az európaiak elől.

1794   Ho Lin amban himlőrendelete.

1795  Kienlung mandzsu császár visszavonul. (1799-ben hal meg.)

1797-98   Potocki tanulmányútja a kalmüköknél és a mongoloknál (a dalai láma nagy tiszteletéről számol be).

1806   A dalai lámát hagyományos rítusok szerint választják ki, ezt Csia Csing császár (1796-1820) jóváhagyja.

1806-94   A tényleges hatalmat régensek gyakorolják a 4 kalön és 2 amban “segélyével”, ami állandó intrikák melegágya. Négy dalai láma (9-12) nem éri meg a nagykorúságot. Több mint gyanús körülmények között életüket vesztik. A méltóság tekintélyét kisebbíti, hogy a 10., 11. és 12. dalai lámát sorhúzással (Kien-lung császár urnájából) választják. A politikai közhangulatot tovább rontja a korrupt és hamis jelentéseket küldő ambanok magatartása, akiket a császári udvar nemegyszer szigorú dorgálásban részesít (pl. 1804, 1818, 1823), hol pedig kénytelen felmenteni megbízatásukból. Két-három évente küldöttségek járnak a császári udvar és Lhásza között (felváltva). Az állandóan Tibetben állomásozó kínai csapatok (létszáma általában 3 ezer) “ideiglenes” házasságai is borzolják a tibeti-kínai viszonyt

1808   Beiktatják a 9. dalai lámát.

1811-12   Manning brit kereskedelmi utazó (eredetileg orvos) Lhászában, találkozása a gyermek dalai lámával (1811. dec.17).

1814-15   Gurkha-brit háború, brit győzelem után brit rezidens Kathmanduban. A gurkhák a brit terjeszkedés fő támaszai lesznek.

1816   A britek Szikkimre kereskedelmi és védnökségi szerződést erőltetnek.

1822  Urnás sorshúzással (febr.6) kiválasztják a 10. dalai lámát (1816-37) és beiktatják.

1823-30  Kőrösi Csoma Sándor Nyugat-Tibetben, Zangla, Phuktál és Kanam kolostorokban tibeti tanulmányokat folytat.

1834   Megjelenik az első Tibeti-angol szótár és az első tibeti nyelvtan, mindkettő szerzője Kőrösi Csoma Sándor. Gulab Szingh dzsammui fejedelem csapatai Zoravar Szingh vezetésével megtámadják Ladakot és beolvasztják a szikh birodalomba. A Ladaki királyság függetlenségének vége, s az eljövendő évek jelentős iszlám hitű indiai népesség bevándorlását eredményezik.

1841  Szecsuán főkormányzóját bízzák meg a császári kinevezésű tibeti méltóságok és kínai tisztviselők illetményének kifizetésével. Urnás szavazással kiválasztják (szept.8) a 11. dalai lámát (1838-1856).

1841-42  A győztes szikh csapatok Tibetet is megtámadják. Kitör a dogra-tibeti háború, de vereséget szenvednek, hadvezérük (Zoravar Szingh) is e csaták során leli halálát. A megkötött egyezmény szerint Tibet évi adót kap és meghatározzák a két ország közötti pontos határvonalakat.

1842   Urnás sorshúzással kijelölik, majd beiktatják a 11. dalai lámát. Kőrösi Csoma Sándor utazása közben (cél: Lhásza) meghal Dardzsilingben.

1845   A nagyhatalmú Comoling régens (1819-től régens) ellen lázongó tibetiek császári segítséget kérnek, mire a régenst Mandzsúriába száműzik.

1855   Urnás sorhúzással választják ki az 5. pancsen lámát Csöki dragpa tempei vang cshug-ot (Cshosz-kji gragsz-pa bsztan-pa’i dbang-phjug) Más sorszámozással ő a 8. pancsen láma). Beiktatják a gyermek 11. dalai lámát.

1855-56   A tibeti-ghurka („a második”) háború. Nepál különleges kereskedelmi jogokat szerez, rezidenseket tart folyamatosan Lhászában.

1858   Urnás sorsolással beiktatják (febr.26) a 12. dalai lámát, akit aztán a Potalában trónra lépési szertartással (1860. aug. 19) iktatnak be.

1862   Intrikák száműzetés, vagyonelkobzás, menekülésre késztetés, meggyilkolás, vesztegetés után a hivatalban lévő Reting tulku régens (szrid-szkjong 1845-1862) a császári udvarba menekül. Az intrikák tovább folytatódnak, végül ismét erős kezű régens Khjenrab vangcsug (Mkhjen-rab dbang-phjug 1864-72) szerzi meg a hatalmat, kinek halála után két évig a 12. dalai láma uralkodik névlegesen, gyanús halálával ismét hatalmi viszály tör ki.

1864-65  Brit-indiai csapatok megszállják Bhutánt (cserében 50 ezer rúpia segélyben részesítik).

1873-tól  Brit-indiai kormánymegbízással “panditok” (hindu felderítők) mint zarándokok Tibetben (nevesebbek: Nain Singh 1873-ban, Pandit Khrishna 1879-82-ben, Sarat Chandra Das 1881-83).

1875   A hatalmi vetélkedőből Csöki gyalcen (Cshosz-kji rgjal-mchan) kerül ki győztesen, ő lesz a régens (Kundeling régens 1875-1886).

1877-80   Széchenyi Béla expedíciója Kelet-Tibetben.

1878   A 13. dali lámát (1876. május 27-n született) hagyományos kiválasztással (nem urnás sorsolás) nyilvánítják reinkarnált személlyé (1878. február 12), ami mutatja az ambanok, s vele a császári udvar hatalmi súlyának visszaszorulását.

1880-as évek   Orosz “felderítő” akciók Kelet-Tibetben (Przsevalszkij, Potanyin, Obrucsev, Roborovszkij, Kozlov).

1881  Brit-indiai csapatok megszállják Szikkimet. Protektorátus lesz.

1882   A 13. dalai láma a gecul (dge-chul, első szerzetesi fogadalom) szentséget megkapja. Himlőben meghal a 8. (5.) pancsen láma.

1883   Zendülés a nepáli kereskedők ellen Lhászában.

1884   Egyezmény erősíti meg a nepáli-tibeti viszonyt (május 26).

1886   Kundeling régens halála, Thrinle rabgye (Phrin-lasz rab-rgjasz) az új régens (Demo régens 1886-1895). Kínai-brit egyezmény (júl. 24) a tibeti közlekedésről, kereskedelemről. (követi 1890, 1893).

1886-88  A Szikkim megsegítésére érkező tibeti csapatok veresége (első fegyveres összetűzés Brit-India és Tibet között).

1890   Szerződés Nagy-Britannia és Kína között (március 17). Kína elismeri Szikkim annexióját, és hozzájárul, hogy Dél-Tibetben, a Csumbi völgyben (Jatung városkában) brit kereskedelmi állomáshely létesüljön.

1892   Szikkim 9. királya Tibetbe menekül.

1893   Újabb szerződés (december 5) Nagy-Britannia és Kína között, ebben Kína újabb kereskedelmi jogokat enged, ez azonban a tibetiek passzív ellenállása (kínai sugallatra) folytán nem érvényesül, a Jatungi kereskedelmi folyosó azonban megszilárdul.

1894   A 13. dalai láma leteszi a második szerzetesi fogadalmat gelong (dge-szlong). A japán-kínai háború megmutatja a mandzsu birodalom hanyatlását (Simonoszeki békében Korea és Formoza elvesztése).

1895   A 13. dalai láma (1876-1933) magához ragadja a hatalmat.

1898   Agvan Dordzsiev burját-mongol láma (szül. 1849), a dalai láma bizalmasa európai körutat tesz (Pétervár, Berlin, Párizs, Bécs), Párizsban szertartást mutat be (franciás névalak: Dorjieff). 1901-ben ismét utazik, ezúttal csak Oroszországba, ahol kapcsolatokat épít Oroszország és Tibet között, s ez lesz a brit katonai beavatkozás oka.

1899   A volt régens sikertelen összeesküvése (az egyik amban támogatásával) a dalai láma ellen.

1900   A dalai láma látogatása Csökhorgyal (Cshosz-khor-rgjal) kolostorban, ami minden dalai lámának hagyományosan előírt zarándokútja.

1900-2   Cibikov burját buddhista zarándok Tibetben (Lhászában és Sigacében is).

1901   Bhután rádzsája küldöttsége Lhászában (Curson kormányzó levelével) sikertelen. Kawaguchi japán buddhista zarándok két évet tölt Szera (Sze-ra) kolostorában.

1903   Decemberben brit-indiai csapatok törnek be Tibetbe Younghusband (1863-1942) vezetésével (Waddel orvos egyben az „expedíció” krónikása is).

1904   A tibeti kormány és az újonnan érkező kínai amban (Ju-thai, érkezik február 12-én) vezetésével népfelkelő csapatok ellenállást kísérelnek meg a britekkel szemben. Kétszer katasztrofális vereség (Guru március 31, Gyance július 6). A 13. dalai elmenekül (július 30), régenst nevez ki Loszang gyalcen-nel (Blo-bzang rgjal-mchan) Thri rinpocse (Khri rin-po-cshe) személyében, aki 1909-ig helyettesíti a dalai lámát. A brit csapatok ellenállás nélkül Lhászába vonulnak (aug.3), s ott egyezményt kötnek (szept.7). A kapituláció félmillió hadisarc fizetésére kötelezi Tibetet. Az egyezmény hatására Pekingben dekrétumot bocsátanak ki (szept.13), melyben a dalai lámát megfosztják minden tisztségétől, helyébe a pancsen lámát nevezik ki. A brit-indiai csapatok elhagyják Lhászát (szept. 23). Az elmenekült dalai láma Urgába (mai Ulan-Bátor) érkezik (nov. 27), ahol a 8. maidari hutuktu ünnepélyesen fogadja.

1905   Tibeti felkelések Kelet-Tibetben (Khamsz), leverésükre Csao Er-feng hirhedt tábornok érkezik. A pancsen láma Bódh-Gajába (India) tesz zarándokutat, s útja során találkozik a walesi herceggel, s a brit-indiai alkirállyal is. [Szun-Jat-szen (1866-1925) megalakítja a Kuomintang-ot.]

1906   Agva Dordzsiev burját lamaista szerzetes, a cári udvar bizalmasa a cár segítségét kéri (fogadja febr.4), aki táviratban biztosítja a dalai lámát jóindulatáról (ápr.7) és diplomáciai úton közbenjár Pekingben is a dalai láma érdekében. Nagy-Britannia Kínával Pekingben egyezményt köt (április 27), melynek egyik pontja ratifikálja az 1904.szept.7-i lhászai egyezményt. A britek elismerik Kína hűbéri felségjogait, a császári kincstár kifizeti a háborús jóvátételi félmillió fontot. A dalai láma Urgából Kelet-Tibetbe (Amdo) megy, a Kumbum kolostorba érkezik nov. 17-én.

1907   Nagy-Britannia és a cári Oroszország hatalmi megállapodásokat köt (aug.21 és szept. 23) melyben Perzsia, Afganisztán és Tibet érdekterületi felosztását rögzítik. A svéd Sven Hedin (1865-1952) földrajzi felfedező Sigacébe jut.

1908   Nagy-Britannia és Kína egyezményben (ápr. 20) mondja ki, hogy külföldiek nem kereskedhetnek Tibetben, kivéve a Gyancéban lévő brit kereskedelmi állomást. A dalai láma Pekingbe érkezik (szept.27), ahol ünnepi fogadtatásban részesül, a császári meghallgatás (október 14), majd fogadás (okt.30) után császári rendelet szabályozza Tibet uralkodójának új helyzetét. A dalait kérik fel az éppen elhunyt császári pár (nov.14 és nov 15) gyászszertartásának levezetésére. December 21-én elhagyja Pekinget.

1909   Február 26-án a 13. dalai láma Kumbumba érkezik, onnan márciusban indul tovább, s ötévi távollét után Lhászába érkezik (augusztus 13).

1910   Kínai hadsereg Csao Er-feng (Szecsuan kormányzója) vezetésével Tibetbe tör és bevonul Lhászába (febr.12), a dalai láma Jatungon át (febr.20) Indiába menekül. Kínai dekrétum (febr.25) ismét megfosztja minden tisztségétől és a pancsent nevezi ki helyébe. A dalai láma Kalkuttába érkezik (március 13), ahol brit segítséget kér, majd Dardzsiling és Kalimpong vidékén az ellenállás megszervezésével foglalkozik.

1911   Októberben kitör a forradalom Kínában. A mandzsu dinasztia elveszti a trónt. A kínai csapatok helyzete meggyengül Tibetben.

1912   Az év végére sikeresen kiszorítják a kínai haderőt Tibetből. Az áprilisban kiadott első közlemény Tibetet és Mongóliát is Kína részeként deklarálja. A kínai kormány táviratban visszahelyezi trónjára a dalai lámát, ezzel ismerve el hatalmát. A dalai láma elutasítja a kínai kormány illetékességét és ismét deklarálja Tibet függetlenségét.

1913   A dalai láma visszatér Lhászába. A január 21-én aláírt tibeti-mongol szerződés mindkét államot függetlennek tekinti, s kölcsönösen el is ismerik egymás függetlenségét.

1914   Hossza tárgyalások után Nagy.Britannia, Kína és Tibet között megszületik a szimlai egyezmény, mely elismeri Kína védnökségi jogát Tibet felett, de ugyanakkor rögzíti a tibeti autonómiát is. A McMahon-vonal Tibetet két részre, Külső- és Belső-Tibet-re osztja. Kína nem ratifikálja az egyezményt.

1918   Kisebb kínai-tibeti összetűzések után kötött fegyverszünet a Jangce-kiang felső folyását ismeri el Tibet és Kína határának.

1923  Brit segítséggel A dalai láma jelentősebb reformjai rendre elbuknak a konzervatív egyházi hatalmasságok ellenállásán. modernizációs törekvések (iskola, postaszolgálat, bélyeg, távíró stb). November 15-én a pancsen láma önkéntes száműzetésbe vonul. Elhagyja Sigacét és előbb Pekingbe, később Belső-Mongóliába utazik. Itt hal meg (1937). A ghurka királyság Nepál néven kiválik a Brit Birodalomból és független állammá válik.

1928   Elkészül a Tibetet Indiával összekötő út. (Jatung-Gyace)

1930   Kínai delegáció érkezik Lhászába Csang Kaj-sek 8 pontos javaslatával, mely a két ország kapcsolatának rendezését célozza. A dalai láma a szimlai egyezményhez ragaszkodik. A harmincas években kisebb-nagyobb összecsapások tibeti és kínai csapatok között.

1931   A Kuomintang kitünteti a pancsen lámát.

1932   Újabb egyezménnyel erősíti meg a Jangce határt.

1933   A 13. dalai láma halála.

1934   A dalai láma tiszteletére csortent építenek a Potalában (1936). Külföldi, többek között kínai részvétküldöttségek érkeznek. Reting rinpocse (1934-41) veszi át a hatalmat. A Mao Ce-tung vezette kommunisták „hosszú menetelése”, mely során összetűzések vannak a tibeti-kínai határon.

1939   A 14. dalai láma ünnepélyes beiktatása Lhászában.

1941  Tegtrag rinpocse (Sztag-brag rin-po-che) veszi át a hatalmat Reting-től.

1942   Roosevelt levele a dalai lámának. (dec. 12.)

1947  Ázsia konferencia Delhiben. Brit delegáció Lhászában.

1949   A Kuomintang Tajvanra menekülése után a tibetiek kiutasítják Lhászából a kínai megbízottat.

1950   Az új pekingi kormány felszólítja a tibeti kormányzatot, hogy kezdjenek tárgyalásokat Tibet Kínához kapcsolódásáról. Október 7. Kína csapatokat küld. A dalai lámát nagykorúvá nyilvánítják, átveszi a hatalmat, de menekülni kényszerül. December 27.- január 2. a kínaiak által összehívott konferencia Csamdo-ban a kollaboráns tibetiekkel kimondja az ország „békés felszabadítását”, és Kínához való csatlakozását.

1951   Tibeti küldöttség Pekingben. Létrejön a 17 pontos „Tibet békés felszabadításáról” szóló megállapodás. Május 23-án a tibeti delegáció aláírja. Tartalmazza, hogy Tibet a Kínai Népköztársaság része és később autonóm státuszt kap. A dalai láma Jatungból visszatér Lhászába.

1952   Első állami iskola, modern kórház.

1954   A dalai és a pancsen láma Pekingben találkozik Mao Ce-tung-gal és Csou En-laj-jal. Elkészül a Lhásza Hszining, Lhásza-Csengtu út.

1955   Elkészül a Sigace-Lhásza útvonal. Repülőtér Lhásza közelében.

1956 Megalakul a Tibeti Autonóm Terület Előkészítő Bizottsága.

1959 március 10. A fokozódó ellenszenv nyomán felkelés tör ki Lhászában a kínaiak ellen. Március 17. A dalai láma és kormánya elmenekül. Március 20-21. A felkelést leverik.

1960-65   Tibetiek menekülnek Indiába és Nepálba.

1965 301 küldött részvételével Lhászában Népi Kongresszus ülésezik. Szeptember 1. Kihirdetik a Tibeti Autonóm Terület létrejöttét.

1966 A Mao hallgatólagos beleegyezésével kirobban „kulturális forradalom” Tibetben is óriási pusztítást visz véghez.

1970 Bhután független állam.

az iszlám kori Irán

A 7. században új történelmi időszak kezdődött Irán történelmében. Az iszlám periódus egyszerre jelentette szakítást a korábbi, régi iráni hagyományokkal, vallással, ám számos elemében egyben folytatta is azt. Néhány évszázad alatt kialakult egy új iráni iszlám civilizáció, mely, miközben az egész iszlám oikumené része maradt, annak szinte minden nagyobb vallási áramlatát magában hordozva, egyúttal kulturálisan és gyakran politikai téren is különbözött attól. Ennek jelei különösen a 9. század végétől, 10. század elejétől szaporodnak meg a különböző kisdinasztiák és az újperzsa irodalmi nyelv kialakulásával.

Földrajzilag ez a kor a mai Iránon kívül magában foglalta Afganisztánt, Irakot, Közép-Ázsiát és időnként az indiai szubkontinens egyes részeit.

Ami a történeti korszakolást illeti, itt az iszlám kori Irán történetét tanulmányozónak nehezebb dolga van az iszlám előtti Iránnál. Hiszen ha rápillantunk e közel 1400 évre, láthatjuk, hogy számtalan hosszabb-rövidebb ideig uralkodó dinasztia története tartozik az iszlám kori Iránhoz. Lényegében három alapelvet fogalmazhatunk meg ezzel a korszakkal kapcsolatban: 1. csak nagyon rövid időszakokra jött létre nagy területeket átfogó politikai egység, e rövid egységek között általában jellemző a területi széttagoltság tartós fennmaradása. 2. Eltekintve a legkorábbi kisdinasztiáktól, a bagdadi kalifátus keleti hatalmának megszűnte után a 10. századtól kezdve az uralkodó dinasztiák túlnyomórészt török vagy mongol származású nomádok voltak a 20. század elejéig. 3. A török-mongol vezetőréteg mellett azonban mindvégig perzsa származású és nyelvű hivatalnokok irányították az állami adminisztrációt. Ez biztosította a perzsa adminisztráció rendszereken átívelő kontinuitását, egyben a létrejövő államnak iráni jelleget kölcsönzött és az adott dinasztia iranizációját is meggyorsította. Ehhez fogható jelenségre történeti léptékben csak a kínai civilizáció volt képes.

Ha mégis megpróbáljuk korszakolni ezt az eléggé összetett periódust, akkor az első alkorszakot a 7-9. század közötti időszakra tehetjük. Ez az omajjád és az abbászida kalifátusok kora, amikor is szinte az egész iráni oikumené (Közép-Ázsiát is beleértve) az iszlám kalifátus kezébe került, és közvetlenül Dél-Irakból irányították. Külön kiemelendő a kelet-iráni Horászán tartomány szerepe, mely a közép-ázsiai arab expanzió kiindulópontja volt. E korszakot számos arab történeti forrás alapján meglehetősen jól ismerjük, de nem mellékesek a korabeli pehlevi (középperzsa) munkák sem.

A 9-11. század közötti periódusban jelennek meg az első iráni kisdinasztiák, melyek többnyire névleg a meggyengült kalifátus nevében kormányoznak Iraktól Közép-Ázsiáig. A Táhiridák, Szaffáridák, a közép-ázsiai és kelet-iráni perzsa nyelvet udvari kultúrájukban újra felvirágoztató Számánidák, a nyugat- és közép-iráni Zijáridák és Bújidák (és más kisebb dinasztiák) kora ez, mely alatt egységes hatalom nem jön létre. Ezek a dinasztiák többségükben helyi iráni előkelő családok iszlamizált folytatásai voltak. A számos arab forrás mellett már jónéhány korai klasszikus perzsa világkrónika és regionális történeti mű is ismert e dinasztiákról.

A 10. század végétől azután megkezdődik a török dinasztiák hosszú sora, mely egészen a 20. század elejéig ível Irán történetében. A kelet-iráni Gaznavidák és a 11. század derekától megjelenő közép-ázsiai oguz török törzsszövetséget vezető szeldzsuk-török dinasztia alatt Irán részei rövid ideig egyesülnek, a középkori klasszikus perzsa kultúra elterjedését is biztosítva ezzel Anatóliától Közép-Ázsiáig és a Dekkán-félszigetig.

A 12. századtól ismét dezintegrációs folyamatok indulnak meg, az iszmáilita sííita észak-iráni állam fontos politikai tényezővé válik a szétesett szeldzsuk állam romjain létrejövő ún. atabég-fejedelmek államai között.

A 12. század végén a Hvárizmsáhok alatt újra egy nagy iráni-török birodalom kezd kialakulni, ám ennek a Dzsingisz kán vezette belső-ázsiai nomád mongol invázió vet véget. A 13-14. századi mongol korszak egészen sajátos színfolt Irán történetében. A buddhista vagy pogány török-mongol arisztokrácia jó két generáción át nem vette fel az iszlámot, és csak a 14. század elejétől kezdett asszimilálódni a muszlim többségbe. Uralmuk kezdetén a mongolok eladdig példátlan pusztítást végeztek és jelentős károkat okoztak Irán városi és paraszti társadalmában. A demográfiai és gazdasági pusztítás részben etnikai következményekkel járt egyes régiókban, melynek révén Észak-Nyugat Irán javarészt eltörökösödött. Ám mindezek ellenére a muszlimmá lett mongol ilkánok uralma az egységesülő iráni államiság fontos mérföldkövét jelentette.

A 14. század derekán széthulló iráni ilkánida (mongol) állam örökségét Timur Lenk, a közép-ázsiai török-mongol hódító restaurálta gigantikus államában, melyben Közép-Ázsia és Irán egyesült huzamosabb ideig egy kézben. Timur utódai, a Timuridák alatt birodalma Közép-Ázsiára, Afganisztánra és Kelet-Iránra korlátozódott, míg Nyugat-Iránban különböző türkmen dinasztiák, az Ak-kojunluk és a Kara-kojunluk léptek a mongolok és Timur örökébe a 15. század során.

A 1501 és 1722 között az iszlám korszak leghosszabb ideig uralkodó dinasztiája, a Szafavidák kormányozták Iránt. Alattuk vált a tizenkettes síizmus Irán hivatalos államvallásává, mely mai napig az ország uralkodó vallása. Az oszmánokkal és üzbégekkel folytatott súlyos háborúk után a 16. század végén megerősödött a szafavida állam, mely a 17. században komoly kulturális felvirágzást élt meg.

Amilyen békés periódus volt a 17. század, olyan viharos és küzdelmes a 18. századi Irán történelme. Az afgánok által szétrombolt szafavida állam helyébe a Timurt példaképnek tekintő Nádir sáh uralma lépett, majd halála után Nádir sáh utódai, az Afsáridák, valamint a Zandok és a Kádzsárok vetélkedtek a hatalomért. A számos véráldozat után a Kádzsárok kerültek ki a küzdelemből győztesen 1796-ban és 1925-ig uralkodtak Iránban. A 19. századi Iránnak azonban már a gyarmatosító hatalmakkal, a cári Oroszországgal és a Brit Birodalommal kellett szembenéznie. A gyenge állam esetében az önálló államiság megtartása volt a tét. Ezt végül Irán megőrizte, de egyéb téren teljesen kiszolgáltatottá vált a nagyhatalmi játszmákban.

Iránt 1920 óta Rezá Kán (Rezá Pahlavi), egy kozákezredes kerítette hatalmába. Előbb miniszterként, majd miniszterelnökként, végül a gyenge Kádzsárokat elűzve az új Pahlavi-dinasztia alapító sáhjaként kormányozta Iránt a két világháború között. Kemál Atatürk mintájára modern, szekuláris, ám egyúttal vaskézzel irányított államot kezdett kiépíteni. Rezá Pahlavit németbarátsága miatt a második világháborúban a britek és szovjetek lemondatták és megszállták Iránt.

A világháború után a Pahlavi-dinasztia restaurálta hatalmát, és sikeresen modernizálta Iránt. Ám egyúttal diktatórikus eszközökkel erőszakosan szekularizálni akarta az országot, és az iszlámmal szemben a mitikus régi iráni államiság ideológiájához fordult. Mohammad Rezá, az utolsó sáh belső elnyomó politikája és elvtelen Amerika-barátsága együtt vezetett az 1979-es iszlám forradalom kitöréséhez és az Iráni Iszlám Köztársaság megalakulásához.

Irodalom:

Abu-Hámid al-Garnáti utazása Kelet- és Közép-Európában. Közzétette O. G. Bolsakov és A. L. Mongajt. Budapest, 1985.

Apor É.: Irán, birodalmak – hagyományok. Budapest, 1985.

Armstrong, K. : Az iszlám. Budapest, 2005.

Armstrong, K.: Mohamed. Az iszlám nyugati szemmel. Budapest, 1998.

Ashtor, E.: A social and economic history of the Near East in the Middle Ages. Los Angeles– Berkeley, 1976.

Az Iszlám Enciklopédia angol (The Encyclopedia of Islam. Ed. J. H. Kramers et al. Lieden 1960-), német (Enzyklopaedie des Islam. I–IV.), francia (Encyclopédie de l’Islam. I-IV. Leiden 1913–1942, 19542-) kiadásainak vonatkozó címszavai.

Benke J.: Az arabok története. Budapest, 1987.

Blair, S. et al.: Iszlám, művészet és építészet. Budapest, 2005.

Cahen, Cl.: Az iszlám a kezdetektől az Oszmán birodalom létrejöttéig. Budapest, 1989 (1970).

Cahen, Cl.: Pre-Ottoman Turkey. A general survey of the material and spiritual culture and history c. 1071–1330. London Sidgwick & Jackson, 1968.

Czeglédy K.: Magyar őstörténeti tanulmányok. Budapest, 1985.

Daftary, F.: Aszaszin legendák. Budapest, 2000.

Dévényi K. – Iványi T. Az arab írás. I. Budapest. 1986; II. Budapest, 1987.

Elter I.: Ibn Hayyān mint a magyar kalandozáskor írott forrása. Doktori disszertáció MS. Budapest 2001.

Fehérvári G. Az iszlám művészet története. Budapest, 1987.

Fodor S. Arab legendák a piramisokról. Budapest. 1971.

Germanus Gy.: Az arab irodalom története. Budapest, 1979.

Goldschmidt Jr.: A. A Közel-Kelet rövid története. Budapest, 1997.

Goldziher I.: Az iszlám kultúrája I-II. Budapest, 1981.

Goldziher I.: Az arabok és az iszlám. I–II. Budapest, 1995.

Goldziher I.: Az iszlám kultúrája. Budapest, 1981.

Goldziher I.: Az iszlám. Budapest, 1980.

Goldziher I.: Előadások az Iszlámról. Budapest, 1912.

Goldziher I.: Napló. Budapest, 1984.

Hitti, Ph. K.: History of the Arabs. London Macmillan & Co Ltd. 19617.

Ibn Khaldún: Bevezetés a történelembe. Ford. Simon R. Budapest, Osiris Kiadó, 1995.

Index Islamicus. Ed. J.D. Pearson. 1906–1955. Cambridge, 1958; Supplementum.

J. Nagy L.: Az arab országok története. Szeged, 1994.

Jany J.: Klasszikus iszlám jog. Budapest, 2006.

Jeremiás É.:Az iráni népek időszámításai, in: Bevezetés a magyar őstörténet kutatásának forrásaiba III. Budapest, 1980, 200-213.

Jeremiás É.:Az iráni nyelvek írásbelisége, in: Bevezetés a magyar őstörténet kutatásának forrásaiba III. Budapest, 1980, 67-86.

Kennnedy, H.: The Prophet and the Age of the Caliphates. London–New York Longman, 20042.

Kmoskó M.: Mohamedán írók a steppe népeiről. Földrajzi irodalom. I/1. (Magyar Őstörténeti Könyvtár 10); I/2. (Magyar Őstörténeti Könyvtár 13). Budapest, Balassi Kiadó 1997, 2000.

Korán, ford. Simon R. Budapest, 1987.

Lapidus, I. M.: A History of Islamic Societies. Cambridge University Press, 1988.

Lewis, IBN: Az iszlám válsága. Budapest 2004.

Marco Polo utazásai. Budapest, 2003.

Maróth M.: A görög logika Keleten. Budapest, 1980.

Mazahéri, A.: A muszlimok mindennapi élete a középkorban a 10-től a 13. századig. Budapest, 1989.

Morgan, D.: Medieval Persia 1040-1797. London, 1991.

Muszlim források (gondozta Zimonyi I.). In: A honfoglalás korának írott forrásai. Olajos T., H. Tóth I. és Zimonyi I. közreműködésével szerkesztette Kristó Gy. Szeged, 1995,  17–91.

Nagel, T.: Die islamische Welt bis 1500. München, 1998.

Robinson, Fr.: Az iszlám világ atlasza. Budapest, 1996.

Rostoványi Zs.: Az iszlám világ és a Nyugat, interpretációk összecsapása, avagy a kölcsönös fenyegetettség mítosza és valósága. Budapest, 2004.

Sárközy M.: Magyarok Persepolisban – Vámbéry és kortársainak emlékei az Achaimenida palotaváros árnyékában a 19. században. In: Az előkelő idegen, III. Nemzetközi Vámbéry Konferencia, Dobrovits M. (szerk.) Dunaszerdahely 2006, 130-151.

Sárközy M.: Törzsek – nomadizmus – etnicitás, a kisebbségi lét formái a 20. századi Iránban, Kőrösi Csoma Sándor és a Kelet népei. Kovászna 2005, 290-311.

Sárközy M.: Ferdousi és a tabarestāni Bāvandida dinasztia, Csirkés F., Csorba Gy., Sudár IBN és Takács Z. IBN (szerk.) Függőkert, Orientalisztikai tanulmányok 2. Budapest, 2005, 135-161.

Saunders, J. J.: A history of medieval Islam. London, 1965.

Simon R.: A Korán világa, Budapest, 1987.

Simon R.: A Korán világa. Budapest, 1987.

Simon R.: A mekkai kereskedelem kialakulása és jellege. Budapest, 1975.

Simon R.: Goldziher Ignác. Budapest, 2000.

Spuler, IBN: Die Mongolen in Iran, Politik, Verwaltung und Kultur der Ilchanzeit. Berlin, 1985.

Spuler, IBN: Geschichte der islamischen Länder. (Handbuch der Orientalistik) 1953.

The Cambridge History of Early Inner Asia. Ed. D. Sinor. Cambridge, 1990.

The Cambridge History of Iran IV. Cambridge, 1975.

The Cambridge History of Islam. Ed. P.M. Holt, A.K.S. Lambton, IBN Lewis. Cambridge, 1970.

Vámbéry Á.: Vándorlásaim és élményeim Perzsiába. Dunaszerdahely, 2005.

Vásáry I.: A régi Belső-Ázsia története. (Magyar Őstörténeti Könyvtár 19). Budapest, Balassi Kiadó, 20032.

Vásáry I.: Az Arany Horda. Budapest, 1986.

Watt, W.M.: Az iszlám rövid története. Budapest, Akkord Kiadó, 2000.

Zimonyi I.: Muszlim források a honfoglalás előtti magyarokról A Ğayhānī-hagyomány magyar fejezete. (Magyar Őstörténeti Könyvtár 22). Budapest, Balassi Kiadó, 2005.

Táhiridák

813   Táhir, Mámún hadvezéreként győzi le Mámún fivérét, Amint. A Táhiridák iráni eredetű maulá-család Szisztánból.

821   Táhir megkapja Horászán kormányzóságát.

821-822   Táhir uralkodása, kihagyja a kalifa nevét pénzeiről.

822-828   Talha uralkodása.

828-845   Abdalláh ibn Táhir uralkodása.

829   Dinávarban Bábak Hurrami fellázad a kalifátus ellen, a Táhiridák leverik.

839-841   A kárinvand Mázjár lázadása Tabarisztánban, melynek révén rivális politikai centrumot akar a Táhiridákkal szemben létrehozni; a Táhiridák végül leverik.

840   Abdalláh meghódítja Tabarisztánt (Mázjár leverése)

845-846   Nagy kurd lázadás Fárszban és Dzsibálban.

845-862   II. Táhir uralkodása.

862-873   Muhammad uralkodása.

865   Helyi síita szajjidok lázadása Kazvínban.

873   Muhammad, az utolsó Táhirida visszatér Bagdadba, leszármazottai magas udvari tisztségeket töltenek be.

Szaffáridák

852   Jákúb ibn al-Laithot amirrá kiáltják ki Horászánban.

859-879   Jákúb ibn al-Laith uralkodása.

861   Jákúb egész Szisztán ura lesz.

865   Jákúb leveri és megöli a háridzsita Szálihot.

870   Jákúb háborúja Gazna ellen, a Kabul völgyének meghódítása.

871   Jákúb meghódítja Herátot, Makránt és Fárszot.

873   Jákúb elfoglalja a Táhiridák területeit, Horászán, Dzsibál és Tabarisztán ideiglenes elfoglalása.

874   Jákúb sikertelenül igyekszik meghódítani Tabarisztánt.

875   Fársz újfent Jákúb kezére kerül.

876   Bagdad előtt ötven mérfölddel, Dár al-Ákulnál a kalifátus erői megállítják a Szaffáridákat.

876-877   Ahváz és Húzisztán szaffárida kézen.

879-902   Amr uralkodása.

880   A Számánidák kiűzik a Szaffáridákat Horászánból.

886   Amr visszafoglalja Horászánt a Szaffáridáknak.

885   A kalifátus visszafoglalja Fársz tartományát a Szaffáridáktól.

892   Törlik al-Muwaffak kalifa nevét a hutbából.

900   A számánida Iszmáil ibn Ahmad elfogja Amrt Balhnál, akit Bagdadba küldenek és kivégeznek.

901-908   Táhir ibn Mohammad uralkodása.

908-910   Laith ibn Ali uralkodása.

922-963   Ahmad ibn Muhammad uralkodása.

963-971   Halaf ibn Ahmad uralkodása.

Számánidák

I. Ahmad ibn Aszad ibn Számán (819-864)

I. Nászr (864-892)

I. Iszmail (892-907)

899   A számánida Iszmáil ibn Ahmad elfogja Amrt Balhnál, akit Bagdadba küldenek és kivégeznek.

902   I. Iszmáil elfoglalja Zandzsánt.

II. Ahmad (907-914)

911   A számánida hadsereg elfoglalja Szisztánt.

Bújidák (Buvajhidák)

935   A zijárida Mardávidzs halála Iszfahánban, a Bújidák felemelkedésének kezdetei.

940   Ruknaddaula végleges győzelmet arat a zijárida Vusmgir felett.

945   A Bújidák bevonulnak Bagdadba, az abbászida kalifák ezt követően száztíz éven keresztül a bújida amirok túszai.

946   A Bújidák háborút indítanak a szíriai Hamdánidák ellen, akiket legyőznek.

955-956   Számánida győzelem Horászánban a Bújidák felett.

980   Adudaddaula Bagdadban felveszi a sáhánsáh címet.

1023 A Kákujidák elszakadnak a Bújidáktól és külön államot alapítanak Iszfahánban és Hamadánban.

1029 Gaznavi Mahmúd szultán elfoglalja a Bújidáktól Rajt.

1042 A szeldzsuk Togril bég elfoglalja Iszfahánt.

1055 Az utolsó bújida amir, al-Malik al-Rahím bukása a szeldzsukokkal szemben.

Szeldzsukok

Togril (1037-1063)

1040 A szeldzsukok a dandankáni csatában leverik a gaznavida I. Maszúdot, akinek birodalma ezután csak Afganisztánra és Észak-Indiára korlátozódik.

1048 Horászán szilárdan a szeldzsukok kezébe kerül; a nagy horászáni városok, Merv, Nisápúr, Nasza és Szarahsz behódolnak a szeldzsuk dinasztiának.

1054 A szunnita Togril bég bevonul Bagdadba, és letaszítja az utolsó bújida amirt, al-Malik al-Rahímot trónjáról, hivatalosan helyreállítva ezzel a bagdadi kalifa tekintélyét, ám politikai hatalmat nem juttat a bagdadi kalifának.

1055 A Bújidák végső bukása, al-Malik al-Rahím halála után a bújida dinasztia sírázi mellékága 1078-ig uralkodik, de hatalma csupán Dél-Irán egyes vidékeire korlátozódik, Irán, Irak és Közép-Ázsia a szunnita szeldzsukok kezében egyesül.

1061 Togril-bég elveszi al-Káim kalifa lányát, mellyel saját legitimációját óhajtja emelni.

Alp Arszlán (1063-1072)

1065 A szeldzsukok beveszik Anit, Örményország és Bizánc határterületén, mellyel a bizánci vazallus örmény királyság bukását érik el, nagy létszámú örmény nemesség emigrál Dél-Anatólia, Kilikia felé, megalapítva Kis-Örményországot.

1066 Al -KáimAl-Káim  kalifa házasságra lép Arszlán-hatun szeldzsuk hercegnővel, ezzel próbálva meg helyreállítani a megbomlott egyensúlyt a kalifátus és a szeldzsuk dinasztia között.

1067 A szeldzsukok lerohanják Caesareát (Kaiszareia, ma Kayseri)) Kis-Ázsiában, az első jelentős szeldzsuk behatolás Anatólia területére.

1071 A manzikerti csatában Alp Arszlán megveri és megöli IV. Rómanosz Diogenész bizánci császárt, melynek révén Kis-Ázsia nyitva áll a szeldzsukok előtt, akik alig egy évtized alatt a tengerpart néhány részének kivételével elfoglalják Kis-Ázsia túlnyomó részét, elindítva ezzel a félsziget eltörökösödését.

I. Maliksáh (1072-1092)

1077        Maliksáh hadjárata a Karahánidák ellen, a Karahánidák legyőzésével időlegesen egész Közép-Ázsia szeldzsuk befolyás alá kerül.

1077 Szíria szeldzsuk kézre kerül, a szeldzsukok utolsó jelentős területi gyarapodása, melynek révén közvetlenül fenyegetik az egyiptomi fátimida kalifátus területét. A szíriai szeldzsuk helytartó, Maliksáh fivére, Tutus lesz, aki két alkalommal is föllázad bátyja ellen.

1077 Anústegin Karacsaj lesz Hvárizm kormányzója, a Hvárizmsáh dinasztia kezdete. A Hváriozmsáh dinasztia ekkor még a szeldzsukok vazallusaként kezdi kormányozni az Aral-tótól délre eső övezetet, és a 12. század első felében önállósítják magukat a szeldzsuk hatalom gyengülésével.

1079 Haszan Szabbáh iszmáilita dái (hittérítő) visszatér Iránba a fátimida Egyiptomból, az iráni iszmáilita állam kezdetei. Az iszmáilita agitáció ennek során jelentős sikereket ér el, főleg Észak-Irán területén, komoly fenyegetést jelentve a szeldzsuk dinasztia számára.

1084 A szeldzsuk helytartó, Tekes, Maliksáh fivére fellázad Balhban, mely esemény egyben a szeldzsuk dinasztia lassú szétesésének is jele.

1090  Haszan Szabbáh elfoglalja Alamut várát Gilán délkeleti részén, Kazvíntól északra, megvetve ezzel az 1257-ig tartó észak-iráni iszmáilita hatalom alapjait. Alamut lesz az iráni iszmáiliták fővárosa.

1091 Nizám al-Mulkot meggyilkolják az iszmáiliták. Nizám al-Mulk a szeldzsuk kori Irán legnagyobb államférfia volt, a medresze-rendszer meghonosításával döntő érdemeket szerzett a szunnita tudós réteg (az ulemák) megerősítésével, ő dolgozza ki az ún. atabég-rendszert és döntően hozzájárul a szeldzsuk kor adminisztrációs hagyományának kiépüléséhez.

1092 Maliksáh sikertelenül ostromolja Alamutot, és ezzel kezdeté veszi a száz éven keresztül zajló iszmáilita-szeldzsuk vetélkedés Észak-Iránért.

Muhammad (1105-1118)

1096 Szandzsár Horászán kormányzója lesz. Maliksáh legfiatalabb fia, Szandzsár uralma (1096-1157) alatt az utolsó jelentős szeldzsuk hatalmi központ jött létrec a 12. század során, amikor is Szandzsár ideiglenesen egyesíti Horászánt, Közép-Ázsiát és Afganisztánt.

1117 Szandzsár elfoglalja Gaznát, beavatkozva a két gaznavida herceg, Arszlán-sáh és Bahrám-sáh konfliktusába, a szeldzsuk uralkodó Bahrám-sáhot támogatja, cserébe a gaznavida dinasztia a szeldzsukok vazallusai lesznek.

1119 Szandzsár elfoglalja Közép-Iránt és az iraki szeldzsukok hatalmát csak Irakra korlátozza. Ettől kezdve ő lesz a szeldzsuk dinasztia feje és 1118-tól ő viseli a szultáni címet, jóllehet, a szeldzsuk dinasztia területileg ekkorra már jelentősen széttagolódik.

1128-1156        Aláaddín Atsziz hvárizmi uralkodó önállósítja magát a szeldzsuk uralomtól, a szeldzsukok hatalmának végső hanyatlása Szandzsár utolsó évtizedei.

1124 Haszan Szabbáh halála, halálát követően az iszmáilita dáik 1257-ig uralkodnak, melynek során jelentős befolyásra tesznek szert az iszlám világ keleti részén. Az alamuti dáik Haszan Szabbáh leszármazottai lesznek, de a 12. század végétől a fátimida Nizár spirituális leszármazottainak nevezik magukat.

1138 Szándzsár ideiglenesen elfoglalja Hvárizmot, mellyek hatalma eléri csúcspontját Kelet-Irán területén.

1147 Szandzsár súlyos vereséget szenved Közép-Ázsiában a karakitajoktól. A mongol gyökerű karakitajok Közép-Ázsia keleti részén felváltják a Karahánidákat és a későbbi csagatájida mongol uralom előfutáraivá válnak a 12. század második felében.

1147 Oguz törzsek lázadása Szandzsár ellen, ezek az eredetileg szeldzsuk vazallus az iszlámra frissen áttért oguz törzsek ekkor megrohanják Horászánt és Kirmánt is, ahol önálló dinasztiát alapítanak, mely még az ilhánida kort is megéli.

1153 Az oguzok elfogják és három évig fogságban tartják Szandzsárt. Szandzsár veresége egyben a keleti szeldzsuk uralom végét is jelentette, mert bár hvárizmi segítséggel három év után kiszabadul fogságából, hamarosan bekövetkező halálát követően a szeldzsukok hatalma megszűnik keleten és területeiket a hvárizmiak, gúridák és oguzok osztják fel egymás között.

1177 III. Togril, az utolsó szeldzsuk uralkodó trónralépése (1177-1194), III. Togril megpróbálta újjászervezni a szeldzsuk uralmat Irakban és Nyugat-Iránban, de ebben vereséget szenvedett a hvárizmsáhok dinasztiájától.

1194 III. Togril veresége és halála a rajji csatában a hvárizmsáhokkal szemben, ez egyben az iráni szeldzsukok bukásának is végső dátuma, csak az anatóliai (rúmi) szeldzsuk ág vészeli át ezt, mely egészen 1308-ig hatalmon marad.

A mongol ilkánok kora (1256-1335)

1256 Hülegü átkel az Amu-darján.

1256 A mongolok beveszik Alamutot, az iszmáiliták erősségét Kazvíntól északra.

1257 Hülegü Marágét választja fővárosának.

1258 Hülegü elfoglalja és elpusztítja Bagdadot, az Abbászida Kalifátus vége.

1259 Hülegü elfoglalja Szíriát: Damaszkusz és Aleppo bevétele.

1259 Möngke nagykán halála, Hülegü visszafordul.

1260 A mamlúkok legyőzik Kitbuga szíriai mongol helytartó seregét Ajn Dzsalútnál (Góliát-forrás) Palesztinában.

1262 Hülegü és Berke háborúja Azerbajdzsánban, Hülegü győzelme.

1265 Abaka háborúja és győzelme az Arany Horda felett (Nogáj).

1269 Abaka háborúja a Csagatájidákkal.

1270 Abaka és a csagatájida Barak kán háborúja, Barak veresége Herátban.

1273 Konyában meghal Rúmi, a nagy perzsa szúfi költő.

1274 Násziraddín Túszi, a híres, csillagász, tudós, filozófus halála.

1277 Mamlúk győzelem a mongolok felett Abulusztánnál Kis-Ázsiában.

1278-1279        Az első karauna invázió afgán területekről az ilkánida állam ellen.

1281 Mengü-Temür ilkánida herceg veresége Himsznél a mamlúkokkal szemben.

1284 Tegüder titkos békekövetsége a mamlúkoknál.

1284 Argun legyőzi és megöli Tegüdert.

1285 Argun levele IV. Honorius pápának, keresztény-ilkánida szövetség a mamlúkok ellen.

1287 Argun követei az angol és a francia királyhoz és a pápához.

1289 A zsidó Szaadaddaula Argun nagyvezíre lesz.

1289-1294 Navrúz lázadása Horászánban.

1294 Gejhatu békét köt Tokta kánnal, az Arany Horda uralkodójával.

1294 Inflációs okokból az első kínai mintára kibocsátott papírpénz megjelenik Iránban (csak Tabrizban).

1298 Rasídaddín lesz Gázán kán nagyvezíre.

1299 Gázán legyőzi a mamlúkokat Himsznél.

1299-1300 Szülemis nagy lázadása Kis-Ázsiában.

1300 Gázán sikeres hódító háborúja Szíriában, leveri a mamlúkokat Himsznél, beveszi Damaszkuszt.

1302 Gázán újabb mamlúk háborúja.

1305 A mongol uluszok küldötteinek találkozója Öldzsejtü udvarában, az új főváros Szultánijja.

1307 Öldzsejtü sikertelen giláni hadjárata.

1309 Öldzsejtü áttér a síita iszlámra.

1312 Öldzsejtü sikertelen háborúja a mamlúkok ellen (az utolsó mamlúk-ilkánida összecsapás).

1313 Öldzsejtü szultánijjai síremléke megépül.

1318 Rasídaddín kivégzése.

1324 Háfiz legendás születési dátuma.

1322 A csobanida Temür-Tas lázadása Kis-Ázsiában.

1325 Özbeg kán, az Arany Horda uralkodójának sikertelen támadása Azerbajdzsán ellen.

1326 A csagatájida Tarmasirin kán sikertelen háborúja az ilkánida állam ellen.

1335 Abú Szaíd halála, az ilkánida állam részekre esik.

1335-1336        Arpa Ke’ün.

1336-1354        lkánida báburalkodók és támogatóik, a Csobánidák és a Dzsaláiridák harcai egymással.

1340 Dzsánibek, az Arany Horda uralkodója elfoglalja Azerbajdzsánt és a főváros Tabrizt.

1354 Toga-Temür orduját feldúlják Gurgánban a Szarbadárok, az utolsó iráni mongol ordu pusztulása.

1354 Az utolsó valószínűleg ilkánida herceg, Núsirván pénzérméinek utolsó dátuma.

Dzsaláiridák

(Azerbajdzsánban és Irakban)

1336-1356        Haszan Buzurg uralkodása.

1356-1374        Sajh Uvajsz uralkodása.

1360                 Sajh Uvajsz meghódítja Azerbajdzsánt.

1372                 Sajh Uvajsz leveri a Kara-kojunlukat Musnál.

1374-1382        Huszajn uralkodása.

1382-1410        Ahmad uralkodása.

Muzaffaridák

(Közép- és Dél-Iránban)

1314-1358         Muhammad ibn Muzaffar uralkodása.

1358-1384        Sáh Mahmúd uralkodása.

Timur és a Timuridák

(1380 –1506)

1381 Timur első iráni hadjárata, Herát elfoglalása.

1384 Mázandarán, Azarbajdzsán és Grúzia Timur kezén.

1390 Háfiz halála.

1390 Kara Júszuf Kara-kojunlu szultán elfoglalja Tabrizt a Dzsaláiridáktól.

1393 Timur beveszi Bagdadot, a Muzaffaridák végleges leverése.

1394 Timur elfoglalja Fárszot, Irakot, Azerbajdzsánt, Örményországot és Grúziát.

1398-1399 Timur indiai inváziója.

1401 Timur beveszi Aleppót és Damaszkuszt.

1401 Timur újra elfoglalja Bagdadot.

1402 Az ankarai csata: Timur legyőzi I. Bajezid oszmán-török szultánt.

1403 Timur Grúziában.

1404 Timur visszatér Szamarkandba, a Bibi Hanum mecset befejezése.

1405 Timur meghal Otrár közelében kínai expedíciója közben.

1405 Timur birodalma felbomlik.

Nyugat – Irán

Miránsáh (1405-1407)

Aba Bakr (1407-1409)

1408 A Kara-kojunlu türkmén törzsszövetség ismét beveszi Tabrizt, a nyugati timurida állam gyors hanyatlása

Kelet-Irán

Sáhruh (1405-1447)

1416 Gauharsád építkezései Mashadban.

1417 Gouhársád építkezései Herátban.

1417 Sáhruh leveri unokaöccsei lázadását.

1431 Sáh Ni’matalláh Valí, a nagy szúfi költő halála Máhánban.

Ulug Bég (1447-1449)

1449 Ulug Béget megöleti fia, Abdallatíf.

Abdallatíf (1449 -1450)

Abú Szaíd (1451-1469)

1469 Abú Szaíd elesik az Ak-kojunlu szultánnal, Uzun Haszannal vívott ütközetben Azerbajdzsánban.

Huszain Bajkara (1470-1506)

1506 Huszain Bajkara elesik az üzbégekkel szemben, a kelet-iráni és közép-ázsiai timurida uralom vége.

A türkmén törzsszövetségek (Kara-kojunlu és Ak-kojunlu) kora (1390-1501)

Kara-kojunluk

Kara Júszuf első uralma (1389-1400)

1390 Kara Júszuf Kara-kojunlu szultán elfoglalja Tabrizt a Dzsaláiridáktól, ezzel nagyjából lezárul a posztmongol időszak periódusa, és ettől kezdve a türkmén dinasztiák uralkodnak Nyugat-Iránban közel egy évszázadig.

1400-1405 Timur Leng uralma.

Kara Júszuf második uralma (1406-1420)

1408 A Kara-kojunlu türkmén törzsszövetség ismét beveszi Tabrizt, a nyugati timurida állam gyors hanyatlása. Timur halála után fia, Miránsáh, majd annak fia, Abú Bakr képtelen volt megtartani Azerbajdzsánt az újra megerősödő türkmén törzsekkel szemben.

1410 Dijárbakir és Irak-i Arab a Kara Júszuf kezén. Kara Júszufnak sikerült megdöntenie a dzsaláirida dinasztia hatalmát és önálló hatalmát kiépíti Irak, észak-nyugat Irán és Kelet-Anatólia területén, folytatva az ilkánida hagyományokat.

1419 Kara Júszuf betör perzsa Irak-i Adzsamba is, Szultánijja és Kazvín Kara-kojunluk kezére kerül. Ezzel a lépéssel Kara Júszuf komoly fenyegeti a keleti timurida területek szívét Herátot is.

Iszkandar (1420-1438)

Kara Júszuf halála után a Kara-kojunlu állam darabokra hullik, a trónviszályok kora jön el, és mintegy húsz évig a Kara-kjojunlu dinasztia különböző tagjai küzdenek a hatalomért. Irán középső része ismét a timurida dinasztia kezére kerül ebben a periódusban.

Dzsáhán Sáh (1438-1467)

1447 Szultánijja és Kazvín ismét Kara-kojunlu kézen. Dzsáhán Sáhnak sikerül helyreállítani Kara Júszuf birodalmának korábbi határait, melynek révén birodalma ismét komoly riválisa lesz a Timuridáknak.

1452 Perzsa Irak és Fársz Dzsáhán Sáh kezén. Dzsáhán Sáh kiűzi a dél-iráni timurida hercegeket és birodalmát egészen Kirmánig terjeszti ki.

1458 Herát is Kara-kojunlu kézre kerül ideiglenesen. Dzsáhán Sáh súlyos vereséget mér Abú Szaíd timurida uralkodóra, jelentős hadizsákmánnyal térve vissza Azerbajdzsánba.

1465 Megépül a tabrizi Kék mecset, Dzsáhán Sáh uralmának szimbóluma, mely a korábbi szultánijjai ilkánida építészet hagyományait követte zárt mecsetudvarával és óriási kupolájával. Mellette még könyvtár, hánaka, és uralkodói negyed is épült. Dzsáhán Sáhot is itt temették el 1468-ban.

1468 Az Ak-kojunluk leverik a Kara-kojunlukat. Dzsáhán Sáh rátámad az ak-kojunlu törzsszövetségre, ám a tél beálltával azok meglepetésszerűen rátámadnak a Kis-Ázsiában áttelelni szándékozó Dzsáhán Sáhra és seregére, akiket meggyilkolva megdöntik a Kara-kojunlu államot.

Ak-kojunluk

Uzun Haszan (1453-1478)

1469 Abú Szaíd timurida uralkodó elesik az Ak-kojunlu Uzun Haszan szultánnal vívott ütközetben, Azerbajdzsánban. A timuridák megpróbálták kihasználni a Kara-kojunluk bukását, megrohanták Azerbajdzsánt, ám törekvésük sikertelen maradt, és az Ak-kojunluk elfoglalták Irán déli és középső részét.

1473 A baskenti csata: az oszmán törökök vereséget mérnek az Ak-kojunlukra Kis-Ázsia szívében. A csata stratégiai jelentőségű volt a Kis-Ázsia középső és keleti részéért folytatott ak-kojunlu–oszmán versenyfutásban. A tüzérséggel megerősített oszmánok elvágták az ak-kojunlukat a földközi tengeri kijutástól és a remélt velencei, nyugati katonai segítségtől.

Jákúb (1478-1490)

Uralkodása alatt a szafavida rend politikai hatalomra tesz szert, és egyre növekszik befolyása Azerbajdzsán és Kelet-Anatólia területén.

1488 Hajdar szafavida herceg Cserkeszföldön bekövetkezett halála miatt a szafavidák térnyerése mintegy egy évtizeddel elodázódott. Közben az ak-kojunlu dinasztián belül trónviszályok törnek ki.

Alvand (1498-1504)

1499 Iszmáil szafavida herceg giláni emigrációját odahagyva a szövetséges kizilbas erőkkel megtámadja az ak-kojunlukat Azerbajdzsánban és két év után leveri azok haderejét, a de facto ak-kojunlu uralom vége.

Szafavidák (1501-1722)

I. Iszmáil (1501 –1524)

1501 Sáh Iszmáil a szafavida dinasztia alapítója elfoglalja Tabrizt és véget vet az Ak-kojunluk ottani uralmának. Egyben Tabrizt teszi meg fővárosának és a mongol kori nagymecsetben kihirdeti, hogy a 12-es sía lesz Irán államvallása.

1508 Bagdad szafavida kézen. Iszmáil sáh leveri az utolsó ak-kojunlu fejedelmeket is Kis-Ázsiában és Bagdadban, ezzel egyesíti területeiket. Hatalmi központja továbbra is Azerbajdzsán marad.

1512 I. Iszmáil leveri és megöli Muhammad Sajbáni kánt a marvi csatában, Horászánban, ezzel egy időre véget vet a timuridákat felváltó üzbég törzsszövetség fenyegetésének Horászánban, és figyelmét nyugat felé, az oszmán fenyegetés felé fordíthatja.

1514. augusztus 23. A csaldiráni csatában I. (Vad) Szelim oszmán szultán súlyos vereséget mér I. Iszmáilra. A modern tűzfegyverekkel felszerelt oszmán haderő szétzúzza a többnyire még lovasnomád harcmodort követő, számbeli kisebbségben levő kizilbas szafavida hadsereget. Ennek következtében Kelet-Anatólia teljes egészében oszmán kézre kerül és a szafavida állam súlypontja az iráni fennsík felé mozdul el. Iszmáil tekintélye és befolyása a kizilbasok között is súlyos csorbát szenved.

1515 A portugálok elfoglalják a Hormuzi-szoros északi részét. Hormuzgán portugál kézre kerülése biztosítja a Perzsa-öböl és India közötti zavartalan portugál tengeri hegemóniát, mely I. Abbász koráig fog tartani.

1521 A portugálok elfoglalják Bahreint, mely addig Iránhoz tartozott, súlyos csapást mérve ezzel a dél-iráni szafavida befolyásra, egyúttal megalapozva a portugálok teljes gazdasági befolyását a Perzsa-öböl egész területén a 16. század folyamán.

I. Tahmászp (1524-1576)

1525-1540 Az öt szafavida-üzbég háború ideje. Az üzbég Sajbánidák Iszmáil sáh halála után ki akarták használni a gyermek I. Tahmászp alatti udvari intrikákat és az oszmánok okozta zavart a szafavida állam nyugati végein.

1525-1526 Az első szafavida-üzbég háború Horászánban. I. Tahmászp hadserege üggyel-bajjal veri vissza a Horászánt teljesen feldúló üzbég erőket.

1528 A második szafavida-üzbég háború, Mashad ideiglenesen üzbég kézen, a horászáni üzbég befolyás csúcspontja. A horászáni oáziskultúrák és kereskedővárosok nagymértékű hanyatlása.

1532 A harmadik szafavida-üzbég háború. A szafavida haderő súlyos harcok árán tudja kiverni a portyázó üzbégeket.

1533 A negyedik szafavida-üzbég háború. Ubajdalláh kán trónralépésével megerősödnek a Horászánért folytatott sajbánida hadjáratok, de emellett kifejezetten rablási célzattal is támadták a keleti szafavida területeket.

1533-1535         Szafavida-oszmán háború, Tabriz ideiglenesen oszmán kézen. I. Szulejmán első komolyabb keleti hadjárata, melynek során ideiglenesen elfoglalja Azerbajdzsánt és a szafavida fővárost, Tabrizt is, ám tartósan nem tudja megtartani a szafavidák ellenállása miatt.

1535 Az ötödik szafavida-üzbég háború. Ubajdalláh üzbég kán újabb betörése és pusztítása Horászánba, kihasználva a nyugaton az oszmánokkal harcoló szafavida haderő távollétét.

1534 Bagdad oszmán kézre kerül. Nagy Szulejmán ezzel együtt Irak teljes egészét elfoglalja, és birtokba veszi a dél-iraki síita zarándokhelyeket is, Nadzsafot és Karbalát. Ennek következtében a szafavidák Mashadot és Kumot fejlesztik a későbbiekben a velük ellenséges szunnita oszmánokkal szemben.

1536 Meghal Bihzád, a kor leghíresebb iráni festője. Bihzád pályafutását még a Heráti timurida udvarban kezdte. Huszajn Bajkara uralma alatt a 15. század végén, a timurida uralom bukásával több más művésszel együtt a szafavidákat választotta és Tabrizben folytatta tevékenységét, jelentősége és munkásság óriási az iráni miniatúrafestészetben.

1537 Kihasználva a fiatal mogul állam belső nehézségeit Bábur halála után, a szafavidák Kandahárt elfoglalják a moguloktól. Ezentúl a szafavidák keleti határa a mai Kandahár környékéig nyúlik.

1548-1549 A második szafavida-oszmán háború I. Tahmászp alatt, Tabriz ismét oszmán kézen. A szafavida haderő nem bír ellenállni az oszmánoknak és Alkász Mirza szafavida trónkövetelő katonai sikereinek, ezért újra kiüríti Tabrizt. Tabriz ezzel végleg elveszti fővárosi rangját, mivel Tahmászp nem találja biztonságosnak. Tahmászp fia, Iszmáil Mirza a háborúban felégeti Kelet-Anatóliát.

1548 Kazvin az új iráni főváros. Az ősi kereskedelmi központ, Kazvin pontosan ötven évig marad a szafavidák fővárosa I. Tahmászp korától I. Abbász uralma elejéig.

1554-1555 A harmadik szafavida-oszmán háború I. Tahmászp alatt, mely végleg eldönti a politikai befolyási övezeteket a két hatalom között. Oszmán előrenyomulás a Kaukázusban, Karabah oszmán kézen.

1555. május 29. Az amaszjai béke aláírása az oszmánokkal: Mezopotámia az oszmánok, míg Azerbajdzsán Tabrizzal a Szafavidák kezén marad, Grúziát felosztják az oszmánok és a Szafavidák. Ezzel a békével közel harminc évig szünetelnek a nagyobb oszmán–szafavida háborúk.

II. Iszmáil (1576-1577)

1577 I. Tahmászp megmérgezése után utódja, a több mint tíz évig börtönben tartottII. Iszmáil megpróbál visszatérni a szunnita iszlámra, de megölik. Ezt követően komoly vérfürdőzajlik le a szafavida dinasztián belül, mely jelentősen meggyengíti annak tekintélyét.

Muhammad Hudábanda (1578-1587)

A teljesen vak uralkodó nem ura a politikának, különböző kizilbas frakciók és fiai marakodnak a hatalomért. A harcból végül legfiatalabb fia, I. Abbász kerül ki győztesen.

1585 Tabriz ismét oszmán kézen.

I. (Nagy) Abbász (1588-1629)

Uralkodása kezdetén kettős oszmán–üzbég támadással kellett szembenéznie, melynek révén súlyos területi veszteségeket volt kénytelen elkönyvelni, hogy hatalmát megőrizhesse és újjászervezze.

1589 Üzbég invázió Horászánban. Abdalláh üzbég kán több pusztító betörés után tíz évig uralma alá hajtja Horászánt és Herátot.

1590 Az iszfaháni Naks-i Dzsáhán tér építésének kezdetei. A tervezett fővárosépítés jegyében nagyvonalú építkezés kezdődik a város déli részén, a bazár végénél, ahol az 560 x 160 méter alapterületű gigantikus Naks-i Dzsáhán teret építik meg előbb, később pedig egész palota negyed, új hidak, parkok és egy királyi sugárút kerül tervezésre.

1598 Iszfahán az új szafavida főváros. Kazvínt végleg elhagyja az udvari adminisztráció, mivel nem tartja biztonságosnak az oszmánok közelsége miatt. Iszfahán 1730-ig marad Irán fővárosa.

1598-1599 I. Abbász leveri az üzbégeket, Herát újra perzsa kézre kerül. Abdalláh kán halálát és a Sajbánidák kihalását kihasználva sikerül kiűznie az üzbégeket a szafavida birodalom észak-keleti tartományaiból.

1602 I. Abbász kiűzi a portugálokat Bahreinből. I. Abbász sokkal inkább preferálja a közvetlenül területi fenyegetést nem jelentő angol és holland kereskedő társaságokat, szemben a portugálok fenyegetésével.

1603-1604 Szafavida-oszmán háború, I. Abbász kiűzi az oszmánokat Tabrizból. A szúfiáni csatában súlyos vereséget mér az oszmán hadseregre, és így sikerül visszahódítania észak-nyugat Iránt az oszmánoktól, mely most már tartósan a Szafavidák kezében fog maradni.

1604 A dzsulfai örmények áttelepítése Iszfahánba. Az oszmán-iráni ütközőzónában levő Dzsulfa kereskedőit és kézműveseit Iszfahán Új Dzsulfa nevű keresztény negyedében telepíti le, mely máig fennáll. Az iszfaháni örmény kereskedők és kézművesek jelentősen hozzájárultak az iszfaháni udvari művészet fellendüléséhez.

1612 Az iszfaháni Sáh (ma Imám) Mecset építésének kezdete. A grandiózus mecset a Naks-i Dzsáhán tér oldalán épült, és talán a leghíresebb műemléke I. Abbász korának, aki nem érte meg már annak befejeztét. Ez a mecset átvette a korábban épült Pénteki Mecset funkcióit.

1615 I. Abbász kiűzi a portugálokat a későbbi Bandar Abbász területéről. Az angol katonai segítséggel kivitelezett expedícióban sikerült fölszámolnia az uralkodónak e fontos portugál támaszpontot is Perzsia déli részén.

1618. szeptember 26. Oszmán–iráni békekötés az 1615-ben kezdődő harcok nyomán.

1619 Angol kereskedőtelep Dzsaszk szigetén a Perzsa-öbölben. Cserébe az angol segítségért, a sáh különféle kereskedelmi kedvezményekben részesíti a vele szövetséges angolokat.

1622 A Hormuzi-szoros végleg felszabadul a portugál uralom alól. Ezzel megtörik a portugál befolyás a Perzsa-öböl területén, helyét az angolok és a hollandok veszik át.

1624 I. Abbász visszafoglalja Bagdadot és Irak nagy részét (Kirkuk, Dakuk, Karbala, Nadzsaf) az oszmánoktól. Hatalma csúcsán sikerül csaknemaz összes, I. Iszmáil és I. Tahmászp korában elvesztett területet visszafoglalnia az uralkodónak, Kelet-Anatólia kivételével.

1625-1626 Sikertelen oszmán kísérlet Bagdad visszavételére.

I. Száfi (1629-1642)

1629. június-1630. november Sikertelen oszmán támadás Bagdad és Észak-Irán ellen. Az oszmánok megpróbálják visszafoglalni a keleti elvesztett területeket, kihasználva I. Abbász halálát.

1632 Oszmán vereség a Van-tónál a Szafavidáktól. Időleges szafavida térnyerés Kelet-Anatóliában.

1635 Újabb oszmán-szafavida háború a Kaukázusban, maga a szultán vonul fel a szafavidák ellen,IV. Murád oszmán szultán elfoglalja Jerevánt.

1635 Rizá Abbászí, a kor leghíresebb festőjének halála. Rizá Abbászí korának leghíresebb festője volt, az iszfaháni udvar kedvenc művészeként keze nyomát viseli a Sajh Lutfalláh mecset és számos festmény is.

1638 Bagdad ismét oszmán kézre kerül, a szafavida-oszmán háborúk korának lezárulása. Ezzel kialakulnak nagyjából Irán máig érvényes nyugati határai, Irak oszmán kézen marad, Azerbajdzsán és a Kaukázus nagy része, Grúzia és Örményország szafavida terület vagy befolyási övezet lesz.

II. Abbász (1642–1667)

1643 A Csihil Szutún (negyven oszlop’) palota építésének kezdetei Iszfahánban. II. Abbász korának legfényesebb épülete, igen értékes kerttel és freskókkal rendelkezik.

1648-1649 Mogul-iráni háború, Kandahárt elfoglalják a Szafavidák a moguloktól. A mogul Sáh Dzsáhán (1628-1658) idején több vazallusa a Dekkán félszigeten szafavida vazallusnak nyilvánítja magát és II. Abbász nevében veret pénzeket.

1650 Portugál vereség a Perzsa-öbölben a Szafavidáktól. Ettől kezdve kizárólag szafavida kézen van a Perzsa-öböl egésze.

Sáh Szulajmán/ II. Száfi (1667-1694)

1669 AHast Bihist építésének kezdetei. A szafavida hárem két emelet magas pavilonja a Csihil Szutún mintájára épült, és az uralkodó háremének adott otthont a tágas Csalogány-kert közepén.

1675 Sikertelen türkmén támadás Észak-Iránban. A nomád jomut és tekke türkmének fosztogató betörései állandó veszélyt jelentettek a 17. és 19. század vége között Horászánban.

Szultán Huszajn (1694-1722)

1709 Gilzaj pastu afgánok elfoglalják Kandahárt. A szafavida-ellenes szunnita afgán lázadás kezdete Kelet-Iránban.

1712 Kirmán Mahmúd gilzaj vezér kezén. Az elszánt szunnita afgán törzsek néhány év alatt jelentős területi nyereségre tettek szert, köszönhetően a súlyosan meggyengült szafavida haderőnek.

1722 október 23. Mahmúd gilzaj afgán vezér bevonul Iszfahánba. Miután Iszfahán előtt pár mérfölddel szétverte az ellene küldött utolsó perzsa hadsereget, három hónapig blokád alá vonja Iszfahánt, mely ezután megadja magát. Szultán Huszajn saját kezűleg teszi diadémját Mahmúd fejére, majd pedig a hárembe zárják a többi szafavida herceg közé, a szafavida állam ezzel de facto megsemmisült.

II. Tahmászp (1722-1732)

Névleg uralkodik csak. A trónörökösnek 1722-ben sikerül megszöknie az afgán rémuralom alatti Iszfahánból és Kazvínban sáhnak kiáltja ki magát, hatalma azonban csak névleges. Az afgán ellenes mozgalomnak igazi politikai vezetője a türkmén afsár törzs vezetője, Nádir kán lesz. Nádir 1732-ben lemondatja II. Tahmászpot a trónról.

III. Abbász (1732-1736)

Kiskorú gyermekként névleg uralkodik csak. 1736-ban Nádir kán maga lép trónra megalapítva az Afsár-dinasztiát.

Afsár- és Zand-ház.

A Szafavidák bukásától a Kádzsárokig (1722-1796)

1722 október 23.      Mahmúd gilzaj afgán vezér bevonul Iszfahánba.

1722-1729        Afgán uralom Iszfahánban.

1722-1724        Mahmúd uralkodása.

1720-as évek Változó hevességű oszmán harcok Iránnal (kezdeti oszmán sikerek, majd vereség; a szul­tán számára kedvező területi megosztás 1727-ben Hamadánnál; perzsa sikerek, melyek – más okok mellett – III. Ahmed bukásához vezetnek).

1724-1729        Asraf Gilzaj uralma.

1726 • Tömegmészárlás a megmaradt szafavida hercegek közt, trónkövetelők az ország egész részén, oszmán seregek Kirmánsáh-Hamadán környékén, orosz kézben a Kaszpi-vidék.

• Nádir kán leveri az afgánokat Horászánban.

1720as évek második felében a kizilbas Afsár törzs vezetője, Nádir kán erősödik meg Szultán Huszajn fia, II. Tahmászp nevében.

1729 •Nádir kán leveri az afgánokat Dámgán, Iszfahán és Síráz mellett.

• Nádir bevonul Iszfahánba.

1731. szeptember 15.   Oszmán győzelem a perzsák ellen.

1732. január 10.   Békekötés a Porta és a perzsák között.

1732 Nádir kán lemondatja II. Tahmászpot fia, III. Abbász javára.

1733 Nádir kán legyőzi az oszmánokat, megöli Bagdad mellett Oszmán pasát.

1734        Nádir kán visszafoglalja az oroszoktól Darbandot, Bakut és Jerevánt.

1736 Nádir kánt sáhhá koronázzák a mugáni steppén.

1736-1747        Nádir sáh uralma, Timur hódításait utánozza.

1736 ősz   Békekötés az oszmánok és a perzsák között.

1738 Kandahár elfoglalása, majd Gazni meghódítása; átkelés a Kajber-hágón Pisávár és Lahore bevétele, szövetség a helyi fejedelmekkel.

1739 Karnal Nádir sáh legyőzi a mogul hadsereget, egy hónap múlva bevonul Delhibe, óriási fosztogatás, mészárlás (20.000 rúpia). Muhammad sáh mogul fejedelem azonnal lemond minden, az Industól nyugatra eső területről Nádir sáh javára.

1741 Közép-ázsiai hadjárat.

1741-1742        Dagesztáni hadjárat.

1743. július       Kiújulnak az oszmán–perzsa ellentétek, mivel utóbbiak beveszik Kirkukot (Kerkük); a harcok 1744 decemberéig folynak.

1746. szeptember    Béke az oszmánok és a perzsák között a Kaszr-i Sirin-i egyezmény szel­lemében. 1747-ben testőrei meggyilkolják Nádir sáhot.

1747-1796        Perzsia három részre szakadásának ideje.

1747-1796        Nádir sáh családja, az afsárok uralkodnak Horászánban.

1747 Karim kán, a luri nemzetiségű katonai parancsok bevonul Iszfahánba.

1747-1779        Karim kán, a Zand-dinasztia (1747-1791) alapítójának uralma.

1751 Karim kán Sírázt teszi meg fővárosának.

1759 Karim kán legyőzi a Kádzsárokat.

1776 Karim kán seregei Bászrát ostromolják az oszmánokkal szemben.

1779-1789        Belviszályok a Zand-dinasztián belül.

1788 Aga Muhammad Kádzsár beveszi és felperzseli Sírázt.

1789-1794        Lutf Ali kán uralkodása.

1794 Lutf Ali kán kivégzése.

Kádzsárok (1796-1925)

1779 Aga Muhammad Kádzsár megszökik a Zandok fogságából, Teherán lesz a Kádzsárok fővárosa.

1788 Síráz kádzsár kézre kerül.

1795 A kádzsárok elfoglalják Grúziát és Örményországot.

1796 Horászán kádzsár kézen.

Aga Muhammad Kádzsár (1796-1797)

A Kádzsár-dinasztia első uralkodója.

Fath Ali sáh (1797-1834)

1800 Az orosz cári hadsereg elfoglalja Grúziát.

1804 Orosz-iráni háború a Kaukázusban.

1807 A finkensteini szerződés, francia-iráni szövetség az oroszok ellen.

1809 Brit-iráni szerződés, brit segítségnyújtási javaslat a francia befolyás ellensúlyozására.

1812 Az első iráni nyomda megnyílik Tabriz városában.

1813 Újabb orosz-iráni háború, iráni vereség. A gulisztáni békével Grúzia és Örményország nagy része orosz kézre kerül, az orosz befolyás kezdete Észak-Iránban.

1814 A teheráni szerződésben Irán kötelezettséget vállal arra, hogy semmilyen európai hadat nem enged át területén Brit India felé.

1820-1823        Az utolsó oszmán-iráni háború, mely 1820. októberében oszmán hadüzenettel kezdődött. A harcok kezdetben perzsa sikereket hoznak.

1823 Erzurumi béke: maradnak a korábbi oszmán-iráni határok.

1826-1828        Újabb orosz-iráni háború., mely békekötéssel végződik.

1828 Turkmancsáji béke: az Arasz folyótól északra levő területek orosz kézre kerülnek, orosz állampolgárok extraterritoriális jogokat szereznek Iránban.

Muhammad Sáh (1834-1848)

1834-1837        Háború Afganisztánnal Herátért; a britek az afgánokat támogatják. 1837-ben brit csapatok jelennek meg és legyőzik az irániakat.

1836 Az iszmáilita Aga kán fellázad a kádzsár kormányzat ellen.

1840 Aga kán Indiába menekül közösségével.

1844 A bábizmusnak, egy új szinkretisztikus vallásnak létrejötte Sírázban.

Násziraddín sáh (1848-1896)

1850 A Báb kivégzése, leverik híveit.

1852 Bábista merényletkísérlet a sáh ellen, melyet kemény üldözések követnek. A Báb hívei ketté válnak baháikra és azalikra. Baháalláhot száműzik Edirnébe, majd Palesztinába kerülnek hívei.

1853 A Dár al-funún, az első nyugati típusú iráni műszaki főiskola megnyitja kapuit Teheránban.

1864 Az első telegráf vonal elkészül Iránban.

1872 Reuter báró révén komoly ásványkincs koncessziók kerülnek brit kézbe.

1872 Násziraddín sáh első európai útja.

1881 A göktepei csata: a cári haderő leveri a türkméneket.

1884 Merv orosz kézre kerül, az Atrek folyó lesz a cári hatalom és Irán határa a Kaszpi-tengertől keletre.

1889 Násziraddín sáh Budapestre is ellátogat újabb európai útja során, ahol, többek között, Vámbéry Ármin is köszönti az uralkodót perzsául.

1890 Násziraddín sáh brit koncesszióba bocsátja a dohánytermékeket is, síita egyházi fatva sújtja emiatt a dohánytermelést.

1892 A sáh visszavonja a dohánykoncessziót.

Muzaffaraddín sáh (1896-1907)

1905 Forradalom és megmozdulások a nagyvárosokban a monarchia ellen, az alkotmányozó mozgalom kezdete.

1906. december 30. Muzaffaraddín aláírja az első iráni alkotmányt, amelynek szövegezésében a papság, a világi, urbánus értelmiség egyaránt résztvesz; megpróbálják az alkotmányt a vallási törvénnyel (saría) összhangba hozni.

1907. október 07.     Az első iráni nemzetgyűlés összeül. Tagjait Teherán és Tabriz városi képviselői, a teheráni bazár kereskedői, a mudzstahidok és a törzsi vezetők alkotják.

Muhammad Ali sáh (1907-1909)

1907 • Az oroszok és britek érdekszférákra osztják fel Iránt: az északi rész az oroszoké, a „köztes zóna” a parlament (madzslisz) hatalma alatt állt, a déli zóna a briteké.

• Muhammad Ali sáh ugyan felesküszik az alkotmányra, de később fel akarja oszlatni a parlamentet, kivégeztet néhány képviselőt, statáriumot hirdet, ágyúval löveti a parlamentet.

1908 Az első olajmezők feltárása Dél-Iránban.

1909 Fegyveres felépés az uralkodó erőszakossága ellen, Muhammad Ali sáhot lemondatják, Isztambulba száműzik.

Ahmad sáh (1909 –1925),az utolsó kádzsár uralkodó

1911 Muhammad Ali sikertelen visszatérési kísérlete orosz katonai intervencióval.

1911. december 24. Bezárják a parlamentet, általános ellenállás az oroszokkal szemben.

1914-1918        Az első világháborúban Irán semlegességi nyilatkozatot tesz; területén orosz, török, brit csapatok manővereznek; Észak-Irán 1917-ig az oszmán-orosz harcok színtere.

1918 A szovjet kormány formálisan lemond a volt cári hatalom expanzionista politikájáról Iránnal szemben.

1919 Szerződés Irán és Nagy-Britannia között, brit gyámkodás alá kerül az ország. Az olajmezőket mind megszerzik a britek, kihasználva a bolsevik puccs utáni orosz polgárháborút.

1920-1921        Giláni Szovjet Szocialista Köztársaság, szovjetbarát szakadár mozgalom Észak-Iránban, melyet Rizá kán ver le 1921-ben.

1921. február 21.       Rizá kán puccsal átveszi a hatalmat Teheránban.

1921. február 26. Szovjet-iráni szerződés: a Szovjetúnió lemond minden imperialista szándékáról Iránnal szemben.

A Pahlavi éra (1921-1979)

1921. február 21. bevonul Teheránba, és lemondatja a kormányt, majd az új kormány hadügyminisztere és valóságos vezetője volt.

1923 Rizá kán miniszterelnök lesz.

1925 A Kádzsár-dinasztia trónfosztása után Rizá kán Európába száműzi Ahmad sáhot.

1925 december Rizá kánt sáhhá kiáltja ki a híveiből álló „nemzetgyűlés”.

Rizá sáh Pahlavi (1925-1941)

1926. április 25.        Rizá sáh koronázása.

1926 Büntetőjogi Kódex kiadása.

1927 A Nemzeti Bank (Bánk-i Millí) megalakulása.

1928 Polgárjogi kódex: kiiktatják a saríát, az iszlám jogrendszert, ami miatt rendkívül megromlik Rizá sáh viszonya a papsággal.

1930 Az ország hivatalos nevét Perzsiáról Iránra változtatják.

1934 Rizá sáh egyetlen külföldi látogatása Kemál Atatürknél Törökországban.

1935 A Teheráni Egyetem (Dánisgáh-i Tihrán) megalapítása.

1935 A császárné először jelenik meg nyilvánosan hidzsáb (női kendő) nélkül, az erőszakos szekularizáció újabb lépéseként.

1936 Hjalmar Schacht, Hitler minisztere Teheránban találkozik Rizá Pahlavival, német-iráni szövetségkötés.

1937 Szaadábádi Szerződés Törökország, Irak, Irán és Afganisztán között, amelynek értelmében a kölcsönös segítségnyújtást és egymás határainak tiszteletben tartását vállalják.

1939 A transziráni vasútvonal megépülte.

1939 Rizá Pahlavi semlegességet deklarál a háború kitörtekor 1939-ben.

1941 október    Brit-szovjet invázió Irán ellen, Rizá lemond, de előtte még felesketi a parlamentet fiára, Muhammad Rizára.

1944 Rizá sáh halála Johannesburgban.

A megszállt Irán a II. világháború idején (1941-1945)

1941 az USA létrehozza Perzsa-öbölbeli Parancsnokságot amerikai tanácsadók, kikötők építése.

1942. január 29. a megszálló erők deklarálják, hogy a háború vége után hat hónapon belül kivonulnak Iránból.

1943 a teheráni konferencia Churchill, Sztálin és Roosevelt részvételével.

1945 A britek kivonulnak Iránból, a szovjetek azonban vovonakodnak. Két szovjetbarát bábállam létrejötte Észak-Iránban Azerbajdzsáni Köztársaság és Mahábádi Kurd Köztársaság néven.

Irán 1946–1979

Muhammad Rizá Sáh Pahlavi (194 –1979) – az utolsó iráni sáh

1947 Kommunista (Tude) merényletkísérlet a sáh ellen.

1947 A Truman doktrína értelmében Irán független, Amerika-barát állam lett. A szovjetek kárpótlásul Észak-Irán elvesztéséért olajkoncessziót követelnek. Ahmad Kavám miniszterelnök becsapja a szovjeteket, mert a Madzsliszre bízza a az olajkoncesszió megszavazását, amely azt egyöntetűen elutasítja (Muszaddik fellépése).

1950 Muszaddik megalapítja a Nemzeti Frontot.

1951. március 7. Ali Razmárá miniszterelnök meggyilkolása, a sáh kénytelen kinevezni a Nemzeti Front vezetőjét, Muszaddiket, aki radikális lépésekre szánja el magát. Bejelenti az olajipar államosítását, kisajátítja az Anglo-Iranian Oil Company berendezéseit, és megpróbálja elszigetelni a sáh hatalmát, és Iránt el nem kötelezett országgá alakítani.

1951-1952A britek, amerikaiak gazdasági bojkottal válaszolnak minderre, kivonják szakembereiket Iránból, súlyos nehézségeket okozva az ország gazdaságának, a sáh a tömegbe lövet, száműzik a sáh nővérét, majd később anyját és fivérét.

1953 elején gazdasági nehézségek fokozódása miatt, és saját ellenségeivel szemben Muszaddik 1952-től erőteljesebb lépésekre szánja el magát, rendkívüli hatalmat kér és kap a parlamenttől, statáriumot, cenzúrát vezet be, feloszlatja a Legfelsőbb Bíróságot, majd 1953-ban a Parlamentet.

1953. aug. 13. A sáh elbocsátja Muszaddiket, aki ezt megtagadja. Nagy tüntetések kezdődnek mellette országszerte, a sáh Olaszországba menekül.

1953. aug. 19.   A CIA, a britek és az iráni titkosszolgálat Záhidi tábornokkal az élen puccsot hajt végre Muszaddik ellen, a sáh visszatér, Záhidit kinevezik miniszterelnöknek. Muszaddiket három év magánzárkára ítélik, majd élete végéig (1968) háziőrizetben tartják.

1953-1979 Rizá Pahlavi közvetlen uralma, Irán az USA elkötelezett szövetségese lesz.

1954 aug. Megoldódik az olajvita az AIOC helyét nemzetközi konzorcium veszi át amerikai vezetéssel és iráni, brit, francia részesedéssel az iráni olajkincsből.

1955. nov. 3.    A Bagdadi Paktum megkötése: Irán, Törökország, Irak és Pakisztán Amerika-barát szövetséggé alakul.

1956 A második hétéves terv beindítása kommunikáció, mezőgazdaság, öntözés fejlesztése, vízerőművek (Karadzs, Dez, Szapídrúd).

1957 Megalakul a később hírhedtté vált titkosszolgálat, a SAVAK (Százmán-i Ittilá’at va Amnijat-i Kisvar – Országos Információs és Biztonsági Szervezet).

1958 Irakban megbukik a brit barát monarchia, Irak kilép a Paktumból.

1958 Megalakul a Bunjád-i Pahlavi (Pahlavi Alapítvány). Később, 1961. okt. 5-én 47,5 millió font értékkel a Bunjád-i Pahlavi vakuffá (vallási alapítvány) alakul át, jóléti feladatok (közegészségügy, oktatás) ellátására.

1959 CENTO (Central Treaty Organization) megkötése Irán, Pakisztán és más öbölbeli államok közt a Bagdadi Paktum újjáélesztése.

1960. okt. 31. A trónörökös, Rizá Kúros megszületése stabilizáló tényező lesz a monarchia számára.

1961 Választások, zavargások törnek ki, szétkergetik a parlamentet, a sáh elfojtja a liberalizálódási törekvéseket.

1962 Az ún. „Fehér Forradalom „ vagy „A Sáh és a Nép forradalmának” meghirdetése, ennek pontjai a földreform, földosztás a parasztságnak, az erdők eladása, hogy ebből fizessék a korábbi földesurakat, harc az írástudatlanság ellen, nagyfokú ipari fejlesztés. Khomeini vezetésével a papság tiltakozó mozgalmat szervez a földreform ellen.

1964 Khomeinit kitoloncolják Törökországba.

1965 Khomeini Nadzsafban telepszik le.

1965–1977 Hovejda miniszterelnöksége.

1967 Gazdasági szerződés a Szovjetúnióval. Az Arasz (azeri határfolyó) folyón 600 négyzetkilométer öntözésére alkalmas duzzasztógát, Iszfahánban pedig szovjet acélkombinát épül.

1967. okt. 26. A sáh megkoronázása, a hatalmi konszolidáció jele.

1971 Az Abu Múszá szigetek elfoglalása, iráni felügyelet a Hormuzi-szoros fölött.

1972 Asáh beavatkozik az ománi belpolitikába és expedíciós sereget küld Ománba.

1971 Irán 2500 éves állami múltjának megünneplése (Nagy Kürosz halálától számítva), új birodalmi időszámítás bevezetése.

1973 Hatalmas bevételek az olajár robbanásból, a jom kippur-i háború utáni arab bojkottot követően Irán 1977-ig 85 milliárd dollár bevételre tesz szert az olajból.

1975 Az algíri egyezmény aláírása (Irán és Irak), az iraki-ráni határviták ideiglenes rendezése.

1978 január      Tüntetések Kumban a sáh ellen egy Khomeini-ellenes cikk miatt.

1978 tavasza, nyara Országos tüntetések a sáh ellen.

1979. január 16.       és szűkebb családja elhagyja Iránt, Egyiptomba megy, majd bolyong ? a világ különböző részein (Mexikó, Karibi szigetek, Marokkó, USA).

1980 nyara       Muhammad Rizá sáh meghal Egyiptomban, Kairóban temetik el.

1979. február 10. (Báhmán hó 22.)     Khomeini ajatollah visszatér Iránba, az iszlám forradalom győzelme.

DINASZTIÁK, CSALÁDFÁK

A Szaffárida-dinasztia ( korai periódus, 9-11. század)

Laith

Jákúb       Amr                      Muhammad                           Ali

Muhammad     Iszmáil      Laith      Muádil

Táhir      Jákúb                     Ahmad     Jákúb

Amr                              Khalaf                 Sáh Malik

A Számánida dinasztia

I. Ahmad

I. Naszr                        Iszmáil

II. Ahmad

II. Naszr

I. Núh

I. Abd al-Malik             I. Manszúr

II. Núh

II. Abd al-Malik Muntaszír Abu Ibráhim

A Zijáridák

Vardánsáh

Zijár

Mardávídzs                  Vusmgír

Biszutún                       Kábúsz

Manucsihr                    Dárá

Abu Kalidzsár (?)                 Kai Káusz

Gílánsáh

A Bujidák ( vagy Buvajhidák)

Abu Sudzsá Búja

Imád al-daula Ali                  Rukn al-daula Haszan                  Muizz al-Daula Ahmad

Adhud al-daul Faná Khuszrau Muajjid al-Daula Abu Manszúr Fakhr al-Daula Ali Izz al-daula Bakhtijár

Saraf al-daula Siírzil Szamszám al-daula Marzubán Bahá al-daula Firúz Khursád

Madzsd al-daula Rusztam Sámsz al-daula Abu Táhir

Musárrif al-daula Haszan Szultán al-daula Abu Sudzsa Kavám al-daula Abu’l Favárisz

Dzsalál al-daula Abu Táhir

Abu Kalidzsár Marzubán                       Szamá al-daula Haszan

Malik Rahim Khuszrau Firúz

A Ghaznavida dinasztia

Szebüktegin

Iszmáil          Mahmud

Mohammad                    I. Maszud                 Abd alRasid

Maudud              Ali               Farrukzád          Ibrahim

II. Maszud                                                        III. Maszud

Sírzád                 Arszlán Sáh                                    Bahrám Sáh

Huszrau Sáh

Huszrau Málik

A Szeldzsuk –dinasztia (Nagyszeldzsukok és iraki szeldzsukok)

Mikáil

Toghrilbég                                    Csagribég

Alp Arszlán

I. Máliksáh

I. Mahmúd        Barqjarúq          Mohammad       Szandzsar

II. Mahmúd                Maszúd               II. Toghril          Szulaimán

II. Máliksáh II. Mohammad                Arszlán

III. Toghril

Az alamuti aszaszin dáik

Haszan-i Szabbáh

Kia Buzurg Umid

Kia Mohammad

Haszan

Alá al-dín Mohammad

Dzsalál al-dín Haszan

Alá al-dín Mohammad

Rukn al-dín Khursáh

A Khvárizmsáhok dinasztiája

I. Mohammad

Atsziz

Arszlán

Szoltan Sáh                 Tekis

II. Mohammad

Dzsalál adDin

Az ilkhánida ( iráni mongol, dzsingiszida, hülegüida) dinasztia

Dzsingisz

Dzsocsi                     Csagatáj           Ögödej             Toluj

Kubiláj                Hülegü                       Arik Böke

Abaqa Tegüder (Ahmad) Taraqai Josmut    Mengü Temür   MelikTemür

Arghun Gejhatu        Baidu   Szüge              Anbarcsi   Mingkan

Gházán Öldzseitü Ala Firang Ali    Juszuf Sáh               ElTemür    Szösze

Abu Szaid Szati Bég Dzsáhán Temür Musza       Szulaimán JolQutlugh Arpa Ke’ün

Mohammad

Anusirván?

Dzsaláiridák

Ilge nojon

Ak-Buka

Huszain

I. Haszan

Sejkh Oveisz

Huszain          II. Haszan      Ali             Ahmad

Timur és a timuridák 16. század elejéig

Timur

Dzsáhangir         Umar Sejh                   Miránsáh                      Sáhrukh

Pir Mohammad Bajqara     Aba Bakr Khalil Szultán                Ulugh Bég

Manszur    Abu Szaid                              Abd alLatif

Huszain Bajqara   Umar Sejh

Babur

A szafavidák

I. Iszmáil

I. Tahmaszp

II.Iszmáil Mohammad

I. Abbász

Száfi Mirza

I. Száfi

II. Abbász

II. Száfi/Sáh Szulejmán

Szultán Huszain

II. Tahmaszp

III. Abbász

A Kádzsár dinasztia

Aga Mohammad Kádzsár             Huszain

Fath Ali Sáh

Abbász Mirza

Mohammad

Nászir adDin

Muzaffar adDin

Mohammad Ali

Ahmad

A Pahlavi –dinasztia

Rizá

Mohammad Rizá

A mongol birodalmak

A Mongol Birodalom a világtörténelem egyedülálló jelensége. Szerény kezdetekből egy Temüdzsin nevű helyi mongol törzsfő, a későbbi Dzsingisz kán, 1206-ban az összes mongol törzset egyesíti, majd húsz éve hódítás és szervező munka után, 1227-ben bekövetkezett halálakor Ázsia legnagyobb kiterjedésű birodalmát hagyta maga után. A hódított területek azonban nemhogy kikerültek volna az elhunyt hódító hatalma alól, ahogyan sok esetben történt Belső-Ázsia nomád hódítói esetében, de tehetséges utódai, négy fia (Dzsocsi, Csagatáj, Ögödej, Toluj) vezetésével a birodalomalapító szándékának megfelelően pár évtized alatt az akkori világ legnagyobb kiterjedésű eurázsiai szárazföldi hatalmává építették ki a Mongol Birodalmat, mely Kínától egészen a Kárpát-medencéig fogta egybe Eurázsia sok-sok népét, országát és kultúráját.

A Mongol Birodalom formális egysége a nagykán (kagán) fősége alatt lényegében az 1260-as évekig tartott, ezután az egyes birodalomrészek, mongol-török nevükön az uluszok önállósodtak Dzsingisz egy-egy fiának vagy unokájának a vezetése alatt. Kína és Mongólia a Toluj ág uralma alá került: Dzsingisz unokája, Kubiláj nemcsak nagykán, hanem egyben kínai császár is lett, a mongol eredetű Jüan-dinasztia megalapítója..

Testvére, Hülegü az iráni mongolok első uralkodója lett, akit ilkánnak neveztek ezután, s akik mintegy száz évig uralták Perzsia trónját. Belső-Ázsia középső területeit az Ögödej és Csagatáj-ág uralta, de a Csagatáj-ág hamarosan egyeduralomra tett szert s Ögödej leszármazottai végleg kisziorultak a hatalomból. Végül Belső-Ázsia nyugati fele és a kelet-európai steppevidék Dzsocsi leszármazottainak kezébe került, amely területen Dzsocsi két fia Orda és Batu szervezett mongol birodalmat, melynek saját korukban nem volt egységes neve, hanem Kék és Fehér Hordából állott, de utólag ezt a nyugati mongol birodalmat és részeit vagy Kipcsak Kánságnak (utalva a mongol hódítás előtti kipcsak-török népességre) vagy a 16. század utáni orosz névhasználatot követve Arany Hordának nevezzük.

Tehát az 1260-as évektől kezdve négy nagyobb dzsingiszida mongol birodalmat tartunk számon, nyugatról kelet felé haladva: az Arany Hordát (Dzsocsi ulusza), az ilkánok Iránját (Toluj ulusza), a Csagatáj Kánságot (Csagatáj ulusza) és a Yuan-dinasztia Kínáját (Toluj ulusza). Láthatjuk, hogy a legkisebb Dzsingiszfi, Toluj fiai Kubiláj és Hülegü birtokolták Kínát és Iránt, és ez biztosította, hogy e két mongol ulusz között intenzív kereskedelmi és kulturális kapcsolatok alakultak ki végig a 13-14. század folyamán.

Iránban és Kínában a 14. század közepére gyengült meg, illetve szűnt meg a mongol uralom, de az Arany Horda és a Csagatáj Kánság területein is ekkor az anarchia és bomlás tünetei mutatkoztak. Ennek ellenére, az Arany Horda területén még évszázadokig tudták a dzsocsidák hatalmukat gyakorolni, a Csagatáj uluszban pedig a timurida intermezzo után ismét visszatértek, és nem egy helyen a 18-19. századi orosz hódítások koráig Dzsingisz kán dzsocsida leszármazottai adták az uralkodó dinasztiákat. A következőkben e felosztás szerint tárgyaljuk a mongol államok 13-14. századi történetét, azaz először a de jure mongol egység korszakát vesszük az 1260-as évekig, majd az ebből önállósodó részbirodalmakét, a következőképpen:

1. A Nagy Mongol Birodalom.

2. Az Arany Horda (Dzsocsi ulusza) és utódai.

3. A mongol ilkánok Iránban.

4. A Csagatáj Kánság.

5. A mongolok Kínában (Yuan-dinasztia).

1. A NAGY MONGOL BIRODALOM

Irodalom:

A Mongolok Titkos Története. Közreadja Ligeti L. Bp. 1962.

Napkelet felfedezése. Julianus, Plano Carpini és Rubruk útijelentései. Közreadja Györffy Gy. Bp. 1965.

The Secret History of the Mongols. A Mongolian Epic Chronicle of the Thirteenth Century. Translated with a historical and philological commentary by Igor de Rachewiltz. Brill: Leiden – Boston 2004. [Brill’s Inner Asian Library 7/1-2]

Morgan, David O.: The Mongols (1986)

Marshall, R.: Storm from the East. From Genghis Khan to Khubilai Khan (1993)

Boyle, J.A.: The Mongol World Empire (1977)

Saunders, John J.: The History of the Mongol Conquests (1971)

Spuler, B.: The Muslim World: a Historical Survey. Part II: The Mongol Period (1960)

Holt, P.M. and Lambton, A.K.S. (eds.), The Cambridge History of Islam (1970)

Chambers, J.: The Devil’s Horsemen. New York 1979.

Morgan, D.O.: Persian Historians and the Mongols. In: D.O. Morgan (ed.), Medieval Historical Writing in the Christian and Islamic Worlds (1982), 109-24.

Morgan, D.O.: The Mongol Empire: a review article, Bulletin of the School of Oriental and African Studies 44 (1981), 120-5.

Jackson, P.: The dissolution of the Mongol Empire, Central Asiatic Journal 22 (1978), 186-244.

1189 Temüdzsin, a későbbi Dzsingisz kán születése.

1201 Dzsamukát gürkánná választja egy ellenséges koalíció.

1202 Győzelem a tatárok felett.

1203 A kereitek leverése.

1204 Végleges győzelem a najmanok felett.

1205 A merkitek leverése. Dzsamuka halála.

1206 A karlukok és ujgurok behódolása.

1207 Az erdei népek (hoyin irgen) meghódoltatása.

1210 AKarakitaj Birodalom vége.

1214 A mongol támadások miatt a dzsürcsi Jin-dinasztia Kaifengbe helyezi át székhelyét. A mongoloknak jelentős hadisarcot fizetnek.

1216 A kunok befogadták a mongolokkal szemben álló merkiteket.

1220   Jurij Vszevolodovics nagyfejedelem hadjárata Volgai Bulgária ellen, az alsó Oka vidék elfoglalása.

1220 – 1223     Mongol betörés Dél-Oroszországba.

1221 Jurij Vszevolodovics megalapítja Nyizsnyij Novgorod városát egy mordvin erődítmény helyén.

1222 – 1223     A mongolok első kaukázusi hadjárata. Szübedej és Dzsebe vezetésével átkeltek a Kaukázuson és szétverték a grúz király seregét, köztük a szövetséges alánokat, és országát kifosztották. Ezután a mongolok, a velük szövetséges kun-kipcsakok ellen fordultak, akik a Volga és Dnyeper közötti testvéreikhez menekültek. A mongolok, őket üldözve, betörtek és elpusztították a krími Szudak városát.

1223. május 31.   Szübedej és Dzsebe mongol hadai Köten kún fejedelem ellen vonultak, aki apósához, Msztyiszlavhoz, a halicsi fejedelemhez fordult segítségért. Az egyesített kun-orosz sereget a mongolok a Kalka folyó menti csatában leverték.

1223 – 1224   Visszaúton a mongolok betörtek Volgai Bulgáriába, de ellenállásba ütközve a kámai bolgárok ráészéről, haza vonultak.

1227 • A Tangut (Xixia) Birodalom bukása Északnyugat-Kínában.

• Apja előtt mintegy fél évvel, meghal Dzsingisz kán legidősebb fia, Dzsocsi. Örököse Dzsocsi második fia, Batu lett.

1227. augusztus 18.   Dzsingisz kán halála.

1229 • Az új nagykán, Toluj másfél éves régenssége után, Dzsingisz második fia Ögödej lesz.

• A mongolok a kitaj Yelü Chucait bízzák meg Észak-Kína közigazgatásának irányításával.

1232   Dzsingisz kán negyedik fiának,Tolujnak a halála.

1233 A mongolok elfoglalják Kaifenget.

1234 Song és mongol hadak elfoglalják Jingzhout, összeomlik a Jin-dinasztia uralma Észak-Kínában.

1235   Kuriltáj határoz az összbirodalmi hadjáratokról, köztük a nyugatiról is.

1236 – 1237   A mongolok Batu kán vezetésével meghódítják Volgai Bulgáriát, maga a főváros Bulgár is elesik. A hadjárat vezetője az 1223-ban már tapasztalatot szerzett Szübedej volt. A volgai bolgárok tömegesen elmenekülnek és a Vlagyimiri fejedelemség határán belül Jurij Vszevolodovics nagyfejedelem letelepíti őket.

1237   A mongolok a Volgán átkelnek és az orosz fejedelemségek ellen vonulnak.

1237. december 21.   Rjazany és védője, Jurij Igorevics fejedelem elesik.

1238. február 8.   Vlagyimir és Szuzdál eleste., II. Jurij nagyfejedelem Novgorodba menekül

1238. március 4.  A Szity folyó menti csatában (Jaroszlávltól északra) sz oroszok vereséget szenvednek Batu tatárjaitól. II. Jurij, vlagyimir-szuzdáli nagyfejedelem a harctéren elsik, unakotestvéreével Vszevolod jaroszlávli fejedelemmel együtt. A tatárok elleni szervezett orosz ellenállás megtörik.

1238. április 5.   Torzsok városa elesik.

1239   II. Vlagyimir Rurikovics kijevi nagyfejedelem halála.

1239   A tatárok másodszor is betörnek Grúziába. Möngke, a későbbi nagykán az alánokat és cserkeszeket győzi le, Batu a kunok egy részét. A maradék kunok, mintegy 40.000 család, Köten (magyarul Kötöny) vezetésével a Magyar Királyság területére telepszik.

1240   Batu elfoglalja és feldúlja Pereszlavot és Csernyigovot.

1240   A tatárok adót vetnek ki az orosz földekre. A 19. századi orosz történetírás az 1240 és 1480 közötti periódust az orosz történelem “tatár iga korszaká”-nak nevezte el

1240. július 15.   A novgorodiak a fiatal Alekszandr Nyevszkij fejedelem vezetésével ellenállnak a svéd támadásnak a Néva menti csatában. E csata emlékére kapta később Alekszandr Jaroszlavics fejedelem a Nyevszkij ’névai’ jelzőt.

1240   A tatárok betörnek Lengyelországba és Sziléziába.

1240. december 6. (vagy november 19?)   Batu beveszi és elpusztítja Kijevet.

1241. április 9. (5?)   A tatárok legyőzik az egyesült német-lengyel haderőt a sziléziai Liegnitz-nél (ma Legnica).

1241. április 11.   Batu és Szübetej leverik a magyar haderőt a Muhi pusztán.

1241   A tatárok feldúlják Magyarországot.

1241. december 11.   Ögödej nagykán halála. A régens, a nagykán özvegye Döregene lesz.

1241. december.   A tatárok Horvátországba törnek be, elfoglalják Zágrábot.

1242. április 11. (5?). A Peipus-tavi (Csúd-tavi) csatában („jégcsata” néven is emlegetik) Alekszandr Nyevszkij a novgorodiak élén legyőzi a livóniai német lovagrendet. (Erről az eseményről szól Ejzenstejn híres filmje az „Alekszander Nyevszkij”, mely a korabeli orosz-német ellentétet a múltba kivetítve történelmietlenül aktualizál.)

1242 – 1258   Az utolsó bagdadi kalifa, Musztaszim uralkodása.

1242   IV. Béla magyar király Dalmáciába menekül, ahol a tatárok egészen Trogirig (Trau) üldözik.

1242. tavasz   Batu serege Szerbiát és Bulgáriát feldúlva hazatér Desti Kipcsakba. A közvetlen tatár veszély Európában megszűnik.

1242  Georgiosz Pachümerész, a nagy bizánci polihisztor és történetíró születése, aki történeti munkájában kora tatár eseményeiről fontos tudósításokat közöl.

1243 • Sokan ezt az évet tartják az Arany Horda “alapítási” évének, mivel az európai hadjárat után a hódító tatárok és a helyi kun-kipcsak lakosság összeolvadásából ekkor indul meg a nyugati mongol állam kialakulása. Mások 1236-tól, Bulgár elestétől számítják ugyanezt.

• Először utazik Jaroszláv Vszevolodovics személyében orosz fejedelem a tatár kán, jelen esetben Batu szállására, hogy az oklevéllel (jarlik) jogosítsa fel az uralkodásra. A tatár kán invesztitura-joga az orosz fejedelemségek tatár fennhatóság alá vetését fejezte ki. A vlagyimir-szuzdáli fejedelemség mellett Jaroszláv a kijevit is megkapta.

• IV. Ince ül a pápai trónra, aki nemsokára megbízza a ferences szerzetes Plano Carpini Jánost, hogy misssziót vezessen a mongol uralkodói udvarba, a mongolok megtérítésének szándékával.

1243. július 26. A köszedági csatában (ma Kösedag, Törökországban Sivas és Erzincan között) a mongolok Bajdzsu vezetésével leverik az anatóliai (Rúm) szeldzsukokat. Uralkodójuk, II. Kejhüszrev Antalyába menekül, de később békét köt a mongolokkal és adófizetésre kötelezi magát.

1245 Lyonban összeül a XII. egyetemes zsinat, hogy a hetedik keresztes hadjáratot megszervezze Jeruzsálem felszabadításáért.

1246 • Güjük kán, Ögödej fia, mint a Mongol Birodalom harmadik nagykánja, trónralép.

• Áprilisban Plano Carpini, IV. Ince pápa követe megérkezik Batu kán táborába, aki tovább küldi Karakorumba., a mongol fővárosba, ahová júliusban érkezik meg. Augusztusban az új nagykán választás után a pápai küldöttek is résztvesznek Güjük kán intronizációján. A ferencesek novemberben indulnak hazafelé.

1247 A Bajdzsut leváltó Eldzsigidej, a közel-keleti mongol erők új hadvezére megérkezik örményországi szállására.

1247 – 1318     Fazlulláh Rasídaddín, az iráni mongol kor államférfia és legnagyobb perzsa történetírója.

1248 Batut Güjük nagykán a szállására rendelte. Dzsungária határán, az Alakul-tónál értesült Batu, hogy Güjük ellene vonul és meg akarja lepni, de ekkor váratlanul meghalt a nagykán. A nagykán megválasztásáig Ogul-Kajmis, Güjük nagykán özvegye lett a régens.

1249 • IX. Lajos francia király elfoglalja Damiettát (Egyiptom).

• IX. Lajos francia király Longjumeau Andrást küldi követként a mongolokhoz.

1250 április 30. IX. Lajos francia királyt 1 millió dinárért kiváltják a fogságból, és Damiettát a mamelukoknak visszaadja.



A kalifátus a mongol hódításig

Irodalom:

I. Általános munkák

-       Az Iszlám Enciklopédia angol (The Encyclopedia of Islam. Ed. J. H. Kramers et al. Lieden 1960-), német (Enzyklopaedie des Islam. I–IV.), francia (Encyclopédie de l’Islam. I-IV. Leiden 1913–1942, 19542-) kiadásainak vonatkozó címszavai.

-       Index Islamicus. Ed. J.D. Pearson. 1906–1955. Cambridge 1958; Supplementum.

-       Abstracta Islamica. 1927- .

II. Összefoglaló művek

Cahen, Cl.: Az iszlám a kezdetektől az Oszmán birodalom létrejöttéig. Budapest, 1989 (1970)

Mazahéri, A.: A muszlimok mindennapi élete a középkorban a 10-től a 13. századig. Budapest, 1989.

Robinson, Fr.: Az iszlám világ atlasza. Budapest, 1996.

Goldschmidt Jr., A.: A Közel-Kelet rövid története. Budapest. 1997.

Armstrong, K.: Mohamed. Az iszlám nyugati szemmel. Budapest, 1998.

Watt, W.M.: Az iszlám rövid története. Budapest: Akkord Kiadó, 2000.

Daftary, F.: Aszaszin legendák. Budapest, 2000.

Spuler, B.: Geschichte der islamischen Länder. Handbuch der Orientalistik. 1953.

Saunders, J. J.: A history of medieval Islam. London 1965.

The Cambridge History of Islam. Ed. P. M. Holt, A. K.S. Lambton, B. Lewis. Cambridge, 1970.

The Cambridge History of Iran. IV. Cambridge 1975.

The Cambridge History of Early Inner Asia. Ed. D. Sinor. Cambridge 1990.

Ashtor, E.: A social and economic history of the Near East in the Middle Ages. Los Angeles: Berkeley, 1976.

Lapidus, I. M.: A History of Islamic Societies. New York: Cambridge University Press, 1988.

Nagel, T.: Die islamische Welt bis 1500. München, 1998.

Cahen, Cl.: Pre-Ottoman Turkey. A general survey of the material and spiritual culture and history c. 1071–1330. London: Sidgwick & Jackson, 1968.

Hugh, K.: The Prophet and the Age of the Caliphates. London–New York: Longman, 20042.

III. A magyar kutatásokból

Goldziher I.: Az iszlám kultúrája. Budapest, 1981.

Goldziher I.: Az iszlám. Budapest, 1980.

Goldziher I.: Előadások az Iszlámról. Budapest, 1912.

Goldziher I.: Az arabok és az iszlám. I–II. Budapest, 1995.

Goldziher I.: Napló. Budapest, 1984.

Simon R.: Goldziher Ignác. Budapest, 2000.

Kmoskó M.: Mohamedán írók a steppe népeiről. Földrajzi irodalom. I/1. MŐK 10. Budapest: Balassi Kiadó 1997; I/2. MŐK 13. Budapest: Balassi Kiadó 2000.

Germanus Gy.: Az arab irodalom története. Budapest, 1979.

Fehérvári G.: Az iszlám művészet története. Budapest, 1987.

Czeglédy K.: Magyar őstörténeti tanulmányok. Budapest, 1985.

Simon R.: A mekkai kereskedelem kialakulása és jellege. Budapest, 1975.

Simon R.: A Korán világa. Budapest, 1987.

Ibn Khaldún: Bevezetés a történelembe. Ford. Simon R. Budapest: Osiris Kiadó, 1995.

Abú-Hámid al-Garnáti utazása Kelet- és Közép-Európában. Közzétette: O. G. Bolsakov és A. L. Mongajt. Budapest, 1985.

Dévényi K. – Iványi T.: Az arab írás. I. Budapest. 1986; II. Budapest, 1987.

Maróth M.: A görög logika Keleten. Budapest, 1980.

Fodor S.: Arab legendák a piramisokról. Budapest.

Vásáry I.: A régi Belső-Ázsia története. MŐK 19. Budapest: Balassi Kiadó, 20032.

Benke J.: Az arabok története. Budapest, 1987.

J. Nagy L.: Az arab országok története. Szeged, 1994.

Muszlim források (gondozta Zimonyi I.) In: A honfoglalás korának írott forrásai. Olajos T., H. Tóth I. és Zimonyi I. közreműködésével szerkesztette Kristó Gy. Szeged 1995, pp. 17–91.

Elter I.: Ibn Hayyān mint a magyar kalandozáskor írott forrása. Doktori disszertáció MS. Budapest 2001.

Zimonyi I.: Muszlim források a honfoglalás előtti magyarokról A Ğayhānī-hagyomány magyar fejezete. Magyar Őstörténeti Könyvtár 22. Budapest: Balassi Kiadó, 2005.

I. A Próféta és kora

570 k.   A Banu Hásim nemzetségbeli Mohamed születése Mekkában.

Jemen abesszin kormányzója Abraha sikertelen támadása Mekka ellen.

602   A hírai Lahmida-dinasztia vége, amely Perzsa vazallusállam lévén biztosította az uralmat az arab törzsek felett.

603–628   A Bizánci és a Szászánida Birodalom közötti évszázados háborús korszak utolsó szakasza, amely az Arab-félszigetet északról határoló két nagyhatalom meggyengüléséhez vezetett.

610   Az első kinyilatkoztatás Mohamednek.

613   Mohamed nyilvánosan hirdetni kezdi tanait. Kezdetben a hátrányos helyzetű emberek csatlakoznak hozzá.

615   A muszlimok egy csoportja kivándorol Abesszíniába. Mohamed prófétai küldetése és tanainak hirdetése ellen a gazdag mekkai kereskedők fellépnek.

616–619   Mohamed nemzetsége elleni bojkott.

619 k.   Meghal Abú-Tálib, Mohamed nagybátyja és gyámja. Ugyanebben az évben meghal Mohamed első felesége, Hadídzsa, aki végig a legfőbb és leglelkesebb támogatója volt. Az ő lánya volt Fatima.

620   Mohamed sikertelen áttelepülési kísérlete Táifba.

622   Mohamed korábban megegyezett Jatrib város két arab törzsével, hogy áttelepül és az ellenségeskedő pártok között döntőbíróként fenntartja a békét, majd követőivel együtt elhagyja szülővárosát, Mekkát. Ezt az kivándorlást (emigrációt) nevezik hidzsrának. Jatrib városába költözik, amely később a Madínat al-nabi, azaz a ’Próféta városa’ nevet kapta (későbbi nevén Medina). A kivándorlókból és helybeli támogatókból itt hozza létre Mohamed a muszlim közösséget, az ummát. A muszlim időszámítás kezdete 622. július 16., amely nem a Próféta Medinába érkezését jelzi, hanem annak a holdévnek az első napját, amelyben az esemény történt. Az időpont meghatározása Omar kalifa idején történt. Medinában születik meg az iszlám vallás és állam.

624   A Mohamed vezette muszlimok a kivándorlást követően kisebb portyákkal és rablásokkal zaklatják a mekkai kereskedők karavánjait. Badr mellett jelentős győzelmet aratnak a mekkaiak karavánja felett. Ez a győzelmük a mekkai kereskedelem létét fenyegeti.

625   A későbbi első omajjád kalifa apja, Abú-Samsz 3000 mekkai élén az Uhud-hegy melletti csatában legyőzi a Próféta nagybátyja, Hamza által vezetett muszlimok seregét, de nem sikerült Mohamedet térdre kényszeríteni.

Mohamed kivándorlásra kényszeríti az egyik zsidó nemzetséget.

627   Abú-Samsz vezetésével mintegy 10 000 fős mekkai sereg vonul Medina ellen, amelyet egy muszlim perzsa tanácsára a síkság felől árokkal vesznek körül („az árok csatája”). A harcok elhúzódása és a rossz idő következtében a mekkaiak elvonulnak.

Mohamed parancsára a megmaradt zsidó nemzetséget megsemmisítik.

628   Hudajbíja szerződés, amely lehetővé teszi a muszlimok számára a következő évi mekkai zarándoklatot. Tízéves békét kötnek a mekkaiak és medinaiak, amelyet azonban a mekkaiak hamarosan megszegnek.

628–629   Mohamed sikeres hadjárata Hajbar oázisa ellen, amelyet zsidók laktak. A hagyomány szerint Mohamed haláláig tizenkilenc hadjáratot vezet személyesen az Arab-félsziget különböző területeinek meghódítására.

629   Mohamed 3000 embert indít Szíria ellen, amely a Bizánci Birodalom része volt; azonban Múta mellett (a Belka tartományban) kudarcot vallanak Hérakleiosz seregével szemben. Mohamed több hadjáratot is vezet a transzjordániai bizánci területek meghódítása érdekében.

630   Mohamed harc nélkül elfoglalja Mekka városát.

Mohamed és követői meghódítják Mekka szövetségesét, az erődített Táif városát.

631   Tabúk meghódítása, aminek következtében Táif lakói elfogadják az iszlámot.

630–631 folyamán számos arab törzs küldi követeit Mekkába, és hódol meg Mohamednek.

632   Mohamed utoljára elzarándokol Mekkába.

632. június 8.   Medinában meghal a Próféta. Haláláig az Arab-félsziget egyharmadát sikerült iszlamizálnia.

II. A négy ortodox kalifa kora

632–634   Az első kalifa, a Próféta apósa és barátja, Abú-Bakr lesz. Uralkodásának két évét a beduin törzsek lázadásának (ridda) leverése jellemzi. Ezek a harcok vallási és politikai jellegűek. A ridda hőse Kálid ibn al-Válid. Medina lesz Abú-Bakr és az őt követő két kalifa uralma alatt az arab világ központja.

633. május   Az egyik legfontosabb, az ún. hitehagyottak elleni akrabai csatában Abú-Bakr győz. Ennek következtében az Arab-félsziget központi részei is a muszlimok ellenőrzése alá kerülnek.

634   Kálid ibn al-Válid serege másik három arab hadtesttel legyőzi a bizánciakat a Jeruzsálem és Gáza között levő Adzsnádainnál, így gyakorlatilag nyitva áll az út Palesztina felé. Ezek az első muszlim hódítások Arábián kívül.

Ebben az évben meghal Abú-Bakr, halálos ágyán kinevezi utódát, a Próféta egy másik társát, Omárt.

634–644   I. Omár kalifa uralma a nagy hódítások első hullámának a kezdete, melynek során az arabok kiterjesztik uralmukat Szíriára, Egyiptomra, Perzsia távoli területeire és más országokra.

635   Damaszkusz meghódítása.

636   A Jordán folyó egyik keleti mellékágánál, a Jarmúk völgyi csatában a bizánciak vereséget szenvednek az araboktól. Ennek következtében arab fennhatóság alá kerül Szíria, amelyet négy katonai tartományra osztanak.

637   A kádiszíjai csatában az arabok legyőzik a perzsákat, és azután megszerzik központjukat, Ktésziphónt és Nyugat-Perzsiát a szászánidáktól.

638   Jeruzsálem meghódítása.

639   I. Omar kalifa testvérének, Szíria helytartójának halála után unokatestvérét, a későbbi I. Muávija kalifát teszi helytartóvá.

639-642   Az arabok meghódítják Egyiptomot.

640   Az arabok elfoglalják az örmény fővárost, Dvínt.

641   Az arabok elfoglalják Moszul városát.

A nihávendi csata a perzsák ellen, amelyben III. Jazdagird szászánida uralkodó megmaradt seregei végzetes vereséget szenvednek.

642   Amr meghódítja Pentapoliszt.

642   Habíb ibn Maszlama és Szalmán ibn Rabía hadjáratai Örményország északkeleti  területei ellen. Al-Báb elfoglalása.

643   Amr elfoglalja Tripolisz városát.

644   I. Omár kalifát meggyilkolják; utóda a súra választása következtében Mohamed egy másik társa, Oszmán lesz.

644–56   I. Oszmán kalifa uralkodása.

645   Amr hadvezért az új kalifa, I. Oszmán visszahívja; ezt kihasználva a bizánciak visszafoglalják Alexandriát. Amrot azonban visszarendelik Egyiptomba, és Nikiunál megveri a bizánciakat.

646   Amr újból bevonul Alexandriába, ezzel Egyiptom végleg muszlim uralom alá kerül.

647   Muávija behatol Kappadókiába, és adófizetésre kötelezi Kajszaríja (Caesarea) városát. Innen Frügiába indul, ahol sikertelenül ostromolja Amorion városát, majd végigrabolva a tartományt visszatér Damaszkuszba.

649   Muávija megtámadja Ciprust, és elfoglalja fővárosát. Bizánc hároméves fegyverszünetet kér, és adófizetésre kötelezi magát.

649–650 Az arabok elfoglalják Perszepoliszt, Irán déli fővárosát, a zoroasztriánusok központját.

650   Az arabok harmadik hadjárata Örményország ellen.

652   Az arabok elfoglalják Örményországot, és támadást intéznek a Kaukázuson keresztül a Kazár Birodalom ellen, de vereséget mérnek rájuk.

Az első arab támadás Szicília ellen.

653   I. Oszmán kalifa meghatározza a Korán elfogadott változatát.

654   Az arabok rövid időre megszerzik Anküra (ma Ankara) városát.

655   Sor kerül az első arab–bizánci tengeri ütközetre a lükiai tengerparton, ahol a bizánciak megsemmisítő vereséget szenvednek.

656. június 17.   I. Oszmán kalifát medinai palotájában meggyilkolják. Medinában Alit választják meg kalifának.

656–661   Ali kalifátusa. Ő a Próféta unokatestvére és veje volt. Uralmát kétségbe vonja Muávija, aki Szíria kormányzója, ami az első polgárháború (fitna) kirobbanásához vezet.

656. december   Az Ali és Aisa közötti csatából, a bászrai „tevecsatából” Ali kerül ki győztesen.

657   Muávija és Ali közötti csata Sziffinnél, amiben Ali volt fölényben. Azonban Ali elfogadja a békés ajánlatot, hogy a vita tisztázására semleges döntőbírákat kérjenek fel. A háridzsiták elhagyják Alit.

658   Az adruhi döntőbíráskodás Ali ellen dönt. A szíriai csapatok kikiáltják Muáviját kalifának.

658. július   A nahraváni csatában Ali legyőzi a szembeszegülő háridzsitákat.

661   Alit egy háridzsita merénylő meggyilkolja. Ali fia, Haszan lemond a kalifátusról Muávija javára.

III. Az Omajjád-dinasztia (661–750)

661–680 I. Muávija kalifa uralkodása. Az Omajjád-dinasztia alapítója székhelyét Medinából Damaszkuszba helyezi át. Ez a város marad a dinasztia központja 750-ig.

661   Muávija felszólítja Arménia lakosságát, hogy térjenek vissza az arab uralom alá, ui. 657 és 661 között a bizánci fennhatóságot elismerő örmény uralkodó állt az élén.

663   Muávija seregei ismét betörnek Kis-Ázsiába. Az Omajjád-dinasztia hatalma alá kerül Egyiptom és Líbia.

667   Az arabok elfoglalják Khalkedónt és Konstantinápolyhoz érnek, ettől számítható Konstantinápoly hétéves ostroma.

Az arabok elfoglalják Szicíliát.

670   Az arabok megkezdik É-Afrika nyugati részének meghódítását. Kairouán megalapításával lehetővé válik a berberek meghódítása és iszlamizálása.

Küzikosz félszigete arab kézre kerül, ez lehetővé teszi egy bázis kiépítését a bizánci főváros ostromához.

672   Szmürna, a lükiai és kilikiai partvonal elfoglalása. Rhódosz szigetének elfoglalása.

672–673   Konstantinápoly tengeri ostroma.

674   Kréta szigetének elfoglalása.

678   A Bizánc ostromáról visszavonuló arab flotta a pamfüliai partok melletti viharban jelentős veszteségeket szenved. Kis-Ázsiában is vereségek érik, így az idős Muávija harminc évre szóló békét kényszerül kötni a Bizánci Birodalommal.

680. október 10.   Huszejn, Ali fia, Kerbelánál vereséget szenved a kalifa seregétől. Ez a síiták gyásznapja, az ásúra.

683–692   A második polgárháború (fitna) kora. Abdalláh ibn al-Zubajr ellenkalifátusa Mekkában. Muhtár az alida uralom helyreállítására tesz kísérletet Kúfában. Az Omajjádok pedig először Szíriában konszolidálják hatalmukat, majd fokozatosan helyreállítják a kalifátus politikai egységét.

684   Mardzs-Ráhit mellett a déli arabok legyőzik az északiakat. Ezzel az Omajjádok visszaszerzik a Szíria feletti uralmat.

685–687 A Muhtár vezette bűnbánó síiták (ui. megbánták, hogy Huszejnt cserbenhagyták Kerbelánál) lázadása Kúfában.

685–705   Abdalmalik a „királyok atyja”, ui. négy fia követte a trónon. Ő és fiainak uralkodása a damaszkuszi dinasztia fénykorának számít. Abdalmalik uralma második felére helyreállítja a rendet, amely lehetővé teszi a további hódítások megindítását. Emellett a közigazgatás hivatalos nyelvévé az arabot teszi, valamint arany és ezüstpénzt vezet be.

688   A bizánciak visszafoglalják Antiochiát.

689   Abdalmalik tíz évre szóló fegyverszünetet köt a bizánciakkal, hogy a fitnára tudjon koncentrálni.

691   Miután visszafoglalja Felső-Mezopotámiát, az iraki területekre vonul, amelyeket szintén visszaszerez, majd bevonul Kúfába.

Abdalmalik megbízásából felépül a jeruzsálemi Szikla-mecset.

692   Abdalmalik kalifa seregei hat és fél hónapos ostrom után visszafoglalják Mekkát, ezzel véget ér al-Zubajr ellenkalifátusa.

692   Abdalmalik újból Bizánc ellen fordul. A kezdeti anatóliai és arméniai sikerek ellenére csupán kis területeket sikerül a muszlimoknak szerezniük, de ezzel előkészítik a későbbi hódításokat.

695   Damaszkuszban elkészülnek az első arab arany dinárok és ezüst dirhemek.

698   Karthágóból és más tengerparti városokból az arab hódítók kiűzik a bizánciakat.

Az arabok Tuniszban hajóépítő műhelyt hoznak létre.

700   Az iszlám miszticizmus, a szúfizmus megjelenése.

705–709 A korszak egyik legnagyobb hadvezére, Haddzsádzs meghódítja a szogd Buharát.

705–715 I. Válid kalifa uralkodása.

710   Az arabok meghódítják Mukránt (Beludzsisztánt).

711   Az arabok átkelnek Hispániába, és a Jerez melletti csatában legyőzik a Roderik király vezette nyugati gótokat; ezzel megszűnik a Nyugati Gót Királyság. 718-ra a Hispániai-félsziget nagy része arab uralom alá kerül.

711–712 Az arabok elfoglalják az afganisztáni Szindet, majd az Indus alsó folyásának és deltájának vidékét. A hódítás 713-ban ér véget, északon Multánig terjed, Pandzsáb tartomány déli részéig, ahol az iszlám tartósan megveti a lábát. India többi része azonban a 10. századi hódításig érintetlen marad.

712   A buharai és hvárezmi arab kontingensek megostromolják és elfoglalják Szamarkandot. Ezzel stabilizálódik az arab uralom az Oxus (Amu-darja) mentén és Hvárezmben.

713–715 További hódítások Transoxiana (Mávaráannahr)  térségében. Az arabok megszerzik Iszfidzsábot és Fergánát is.

716. augusztus – 717. szeptember   Bizánc sikertelen arab ostroma.

719   Cordóba lesz az andalúziai arab kormányzók székhelye.

724–743 Hisám kalifa uralkodása. Az általa bevezetett adórendszer hosszú évszázadokra érvényes marad: a muszlimok zakátot fizettek, minden ingatlantulajdonos földjei és épületei után harácsot, a keresztények és zsidók pedig fejadót, dzsizját.

728–729 Buharát elfoglalják a törökök.

730   Az arabok megostromolják és visszaszerzik Buhara városát.

732   Tours és Poitiers között Martell Károly legyőzi az arabokat, és ezzel megállítja Európa területén való előnyomulásukat.

74     Kúfában Zajd ibn Ali lázadása. A marokkói berbereket egy háridzsita fellázítja.

742   Algír lerázza az Omajjádok uralmát. A területen több kisebb állam jön létre.

745   Pestisjárvány Irakban, Felső-Mezopotámiában és Szíriában.

745–750   II. Marván kalifa uralma. A harmadik polgárháború kora

746   A Kalb törzs felemelkedése Szíriában és a háridzsitáké Irakban.

747   Abú Muszlim kibontja az Abbászidák fekete zászlóját Horászánban, ami az általa vezetett Omajjád-ellenes felkelés kezdetét jelenti.

749   Az Abbászidák megszerzik a Perzsia feletti ellenőrzést, és elfoglalják Kúfát.

750   A Zábnál vívott csatában az Omajjádok vereséget szenvednek. Az Abbászidák megbuktatják az Omajjádokat, és megalapítják az Abbászida-dinasztiát. Az Abbászidák uralmának kezdete É-Afrikában. A győztesek lemészárolják az Omajjád család tagjait és főtisztviselőit.

IV. Az Abbászida-dinasztia (750–1258)

750–850 Az Abbászida-dinasztia uralkodásának ideje a birodalom konszolidációja és fénykora.

750–754   Abú al-Abbász, az első Abbászida kalifa uralkodása.

750–850   A négy ortodox jogi iskola (madzhab) létrejötte.

751   A Talasz folyónál a kínaiak vereséget szenvednek az araboktól. A fogságba került kínai foglyoktól az arabok megtanulják a papírkészítést. Szamarkandban kezdődik el az arab papírkészítés.

754–775 Al-Manszúr kalifa uralkodása. Az ő idejében hozzák létre a postamesteri és tájékoztatási hivatalt, ami lényegében a kormány ellenőrző szerve lett.

756   Az egyetlen életben maradt Omajjád, Abdalrahmán megalapítja a spanyol Omajjád dinasztiát, amelynek uralkodója 929-ig az emír címmel rendelkezik, majd ezt követően 1031-ig a kalifa címmel.

Kivégzik Abdalláh ibn Mukaffát, aki a perzsa irodalom arabra fordításában játszott úttörő szerepet.

757   Az arabok elfoglalják al-Sás (Táskend) városát, így az iszlám végleg megveti lábát Közép-Ázsiában.

760   Iszmáil, a hetedik imám halála. Követői mozgalmakat indítanak. A kínaiak több ezer arab és perzsa kereskedőt mészárolnak le Jangcsouban.

762   Al-Manszúr megalapítja Bagdadot, ami az iszlám világ kereskedelmi és kulturális központja lesz. A kalifák Damaszkuszból ide helyezik át székhelyüket.

765   A hatodik imám, Dzsafar al-Szádik halála után kettészakadnak a síiták: az imámíja vagy „tizenkettesek” és az iszmaílita vagy „hetesek” szektájára.

Bagdadban orvostudománnyal kapcsolatos iskolát alapítanak.

767   Abú Hanífa, az Irakban elterjedt hanafita jogi iskola alapítójának halála.

Ibn Iszhák, Mohamed klasszikus életrajzát megíró szerző halála.

775–785   Al-Mahdi kalifa uralkodása, kinek idejében a korábban a Türk, majd az Ujgur Kaganátushoz tartozó oguzok a Kirgiz-steppéről az Aral-tó és a Szir-darja vidékére költöznek. Az oguzok egyik törzse, a szeldzsukok, akik később az Abbászidák, majd a Számánidák gázijai lesznek, fokozatosan iszlamizálódnak.

776–779   Al-Mukanná, ’a Fátyolos Próféta’ működése Horászánban.

777–909   A Rusztamidák háridzsita állama Táharban (Ny-Algériában).

778   Nagy Károly hadjárata É-Hispánia területén, ahol a kezdeti sikerek után a muszlimok által támogatott baszkoktól vereséget szenved.

782   Az arabok utoljára jelennek meg Bizánc környékén, Krüszopolisznál. A későbbi Hárún kalifának Iréné császárnő a béke fejében adófizetésre kötelezi magát.

785–786   I. Abdalrahmán felépítteti a cordóbai nagy mecsetet.

786   Al-Halíl ibn Ahmad, nyelvész, szótáríró és prozodista halála. Az ő tanítványa, Síbavajh állítja össze az első rendszeres arab nyelvtant.

786–809   Hárún al-Rasíd kalifa uralkodása. Ebben a korszakban hozzák létre a legfelső bíró (kádi) funkcióját.

787   Jazíd b. Hátim, az utolsó észak-afrikai abbászida kormányzó halála. Ezután önálló dinasztiák jelennek meg Marokkóban, majd Tuniszban. Ezt követően a bagdadi udvar soha többé nem tudja hatalmát Egyiptomtól nyugatra kiterjeszteni.

789   A helyi eredetű síita Idriszida-dinasztia váltja fel az Abbászidákat Marokkóban (921-ig). Idrísz ibn Abdalláh megalapítja Fez városát.

795   Málik ibn Anasz, a málikita madzhab alapítójának halála Medinában.

800   Tunisz és Líbia az Abbászidák nevében uralkodó Ibn Aglab kormányzó Ifrikijjában (Tunézia, fővárosa Kairouán) önálló dinasztiát alapít Aglabida-dinasztia néven. Uralmuk a térségben 909-ig tart.

Megjelennek az első arab kereskedők Kínában. Papírgyártó műhelyt alapítanak Bagdadban.

803   Az iráni származású Barmakidák, akik korábban jelentős pozíciókat töltöttek be az Abbászida udvarban, kegyvesztetté válnak.

805   Bizánc elleni hadjárat. Rhódosz és Ciprus elfoglalása.

806   Az arabok meghódítják Tianát. A Hárún al-Rasíd vezette arabok megostromolják és kirabolják Ankarát.

809–813 Hárún al-Rasíd halála után két fia, al-Amín és al-Mámún között harc tör ki a kalifátusért.

810 k. Sáfi, a sáfiita jogi iskola alapítója Bagdadban elkezdi az iszlám jog (saría) forrásainak szisztematikus rendszerezését.

813   Az al-Mámunt támogató horászániak Táhir ibn Huszejn vezetésével megostromolják és elfoglalják Bagdadot. A Hárún al-Rasíd fiai közötti polgárháború véget ér al-Amin halálával. Al-Mámun lesz a kalifa.

813–833   Al-Mámun kalifa uralkodása. A klasszikus arab tudomány és kultúra fénykora.

814/5 Abú-Nuvasznak, az Abbászida korszak leghíresebb költőjének halála. Legszebb versei a borról és vadászatról szólnak.

815   Ibn Tabátabának, Haszan egyik leszármazottjának vezetésével síita lázadás tör ki Kúfában. Azonban Ibn Tabátabá a harcban szerzett sebeiben meghal.

816   A mekkai síiták lázadását elfojtják. A hispániai Omajjádok elfoglalják Korzika szigetét. Az azerbajdzsáni helytartó fellázad, mivel apját, aki a mekkai lázadást elfojtotta, hamis vádak miatt a kalifa kivégezette.

817–837 A hurramita szektahívő Bábak vezette felkelés Azerbajdzsánban a földbirtokosok és az arabok ellen, ami 827-ben átterjed Ny-Perzsia területére is.

Al-Mámún kalifa Mervben a nyolcadik síita imámot, Ali al-Ridát nevezi ki utódának, az Alidákkal kötött rövid ideig tartó béketörekvések következtében.

817–819 Ibráhim ibn al-Mahdi ellenkalifátusa Bagdadban.

818   A hispániai Omajjádok elfoglalják Mallorca és Szardínia szigetét. Meghal a nyolcadik síita imám, Ali al-Ridá, akit al-Mámún kalifa utódának nevezett ki.

819   Al-Mámún kalifa a Számánidák egyik ősét, Núhot Szamarkand kormányzójává nevezi ki.

Al-Mámún Mervből visszahelyezi Bagdadba székhelyét, Ibráhim ibn al-Mahdi legyőzése után.

820   Sáfi, a sáfiita madzhab alapítójának halála.

821   Al-Mámún kalifa Táhir ibn al-Huszejnt nevezi ki Perzsia kormányzójává. Ettől kezdve a Táhiridák gyakorolják a tényleges hatalmat 873-ig.

822   Meghalt a Táhirida-dinasztia alapítója, helyét fia, Talha vette át.

822–852 II. Abdalrahmán uralkodása Hispániában.

827   Az Aglabida Abú Muhammad seregei meghódítják Szicíliát.

Al-Mámún kalifa a mu’tazila teológiát államvallássá teszi.

831   Palermót megostromolják és elfoglalják az Aglabidák. A város 1072-ig muszlim uralom alatt marad.

832   A bagdadi Bajt al-Hikma létrehozása. Al-Mámún célja az alapítással az ókori görög filozófiai és tudományos munkák fordítása.

833   • A mu’tazila teológia érdekében a kalifa létrehozza a mihnát. Ettől kezdve üldözik a racionalista mu’tazila teológiával szembenállókat, köztük a tradicionalista Ahmad ibn Hanbalt (780–855) is.

• Ebben az évben egy bizánciak ellen vezetett hadjárat során Tarsusnál meghal al-Mámún kalifa.

833–842 Al-Mu’taszim kalifa uralkodása. Az ő uralkodásának idején jelennek meg nagy tömegben a közép-ázsiai törökök a kalifátus hadseregében. Hamarosan a hadsereg magját alkotják, ezáltal döntő befolyásra tesznek szert az udvar politikájában

833   Az Iszfahán és Fársz környéki hurramí szekta követőinek felkelése és leverése.

834   Az észak-indiai Dzsát törzs lázadásának leverése, majd a bizánci határ mellé telepítése.

836   Al-Mu’taszim kalifa Szamarrába helyezi át székhelyét. Ez marad a birodalom fővárosa 892-ig.

837   Az azerbajdzsáni hurramí szektahívő Bábak húsz éve tartó megmozdulásának leverése.

838   Egy bizánci támadásra válaszként a kalifa vezette arab sereg sikeres hadjárata Anatólia területén. Ankara és Amorium kirablása.

839   A muszlimok elfoglalják D-Itáliát.

839–841 A tabarisztáni kárinida fejedelem, Mázjár fellázad. Célja a Táhiridák kizárásával hatalmának kiterjesztése a Kaszpi-tenger vidéki és más kisebb iráni tartományokra. A Táhiridák azonban elfojtják a megmozdulást.

841–842   A magát Omajjád-leszármazottnak tartó al-Mubarka lázadása Palesztina területén.

842–847   Al-Vászik kalifa uralma. Ő az utolsó Abbászida kalifa, aki ténylegesen kezében tartja a hatalmat.

843   A szicíliai Messina városának elfoglalása, ezzel a sziget nyugati része is az Aglabidák uralma alá kerül.

844   A normannok támadása Hispániában, kifosztják Sevillát (Iszbílija).

846   Az arabok kirabolják Rómát.

847–861   Al-Mutavakkil kalifa uralkodása. Ő az első kalifa, akit török testőrei ölnek meg.

847 k.   A matematikus és geográfus al-Hvárazmi halála. Az ő nevéhez kötődik az algoritmus kidolgozása.

848   Al-Mutavakkil kalifa beszünteti a mihna intézményét. Visszaállítja az ortodox teológiát.

855   Ahmad ibn Hanbalnak, a hadísz és saría tudósának és a hanbalita jogi iskola megalapítójának halála.

856   Az észak-indiai területeken Omár ibn Abdul Aziz megalapítja a Habbáridák uralmát, így a kalifátus ellenőrzése e területek fölött is látszólagossá válik.

857   A híres muszlim misztikus, al-Muhaszibín halála. Tanításaiban az erkölcsi értékekre hívja fel a figyelmet.

858   I. Ahmed számánida emír Szamarkandban saját rézpénzt (fulúsz) veret.

859–860   Al-Mutavakkil kalifa megalapítja Dzsafaríja városát.

860-as évek   A középkor egyik legnagyobb orvosának tartott al-Rází felismeri a kanyaró és a himlő közötti különbséget.

861–862   Al-Muntaszir kalifa uralkodása. Kezdetét veszi a török testőrség uralmának kora. A kilenc évig tartó periódusban egyik kalifa követte a másikat, de mindegyik a török testőrség tehetetlen bábja.

861   Al-Mutavakkil kalifa meggyilkolása után kilenc évig tartó anarchikus korszak következik. Miután megszerzi a Szísztán feletti hatalmat, a rézműves ’szaffár’ Jákub ibn Lajt megalapítja a Szaffáridák dinasztiáját (1003).

861 k.–945   Az Abbászidák uralmának hanyatlása. A birodalom részfejedelemségekre bomlik. Muszlim dinasztiák sora szerzi meg a hatalmat Észak-Afrika, Szíria, Perzsia különböző területein.

862   Al-Musztanszir kalifát megmérgezik, al-Musztaín kalifa követi a trónon. Az Alidák lázadása Kúfában.

862–866   Al-Musztaín kalifa uralma, aki, akárcsak az őt követő két másik kalifa, a török testőrség irányítása alatt áll.

864   Az Alida leszármazott Haszan ibn Zajd Tabarisztánban zajdita államot hoz létre. Alida lázadás Kazvínban.

865   Az Alidák lázadása Kúfában. A testőrség török hadvezérei között pártharc tör ki. Bagdad népe a kalifa vezetésével megvédi a várost az al-Mutazzt támogató szamarrai török seregek támadásával szemben. Ebben az évben al-Musztaín elrendeli a város falainak megerősítését és meghosszabbítását.

866   Al-Musztaín elmenekül Szamarrából, megfosztják hatalmától, meggyilkolják és al-Mutazz lesz a kalifa 869-ig.

868   • Az Aglabidák meghódítják Máltát.

• A Túlúnidák szerzik meg a hatalmat Egyiptomban 905-ig. Egyiptom leszakad a kalifátusról.

869   Al-Mutazz kalifát lemondásra kényszerítik a török katonái. Halála után al-Muhtadi követi a trónon.

869–883   A dél-iraki Baszra melletti sós mocsaraknál dolgozó fekete rabszolgák (zandzs) lázadása egy alida vezetésével, aki független államot hoz létre. Legyőznek néhány birodalmi sereget, és átveszik a D-Irak, valamint a DNy-Perzsia feletti ellenőrzést.

870   • Al-Muhtadit is lemondatják és meggyilkolják a törökök. Al-Mu’tamid kalifa követi. Al-Mu’tamid testvére, a tehetséges al-Muvaffak helyreállítja a kalifátus hatalmát Szíria és Horászán területén.

• Az egyik legfontosabb hagyománygyűjteményt kiadó Buhárí halála.

870 k. Al-Kindi, az első nagy arab filozófus és tudós halála. 260 művet tulajdonítnak neki, amelyeknek legtöbbje azonban elveszett.

873   • A Táhiridák iráni uralmának a Szaffáridák véget vetnek.

• Meghal a nesztoriánus Hunajn ibn Iszhák, aki az ókori görög orvosi, természettudományos és filozófiai munkák arabra fordítását vezette.

875   • A számánida Naszr ibn Ahmad megkapja Transzoxánia tartományait (Buhara, Szamarkand) a kalifától. A szunnita Számánidák udvara a felvirágzó újperzsa irodalom és a perzsa nemzeti öntudat ébredésének fellegvára lesz.

• Meghal Muszlim ibn al-Hadzsdzsázs a korai iszlám teológia kiemelkedő alakja, akinek nevéhez kötődik az egyik kanonizált hadíszgyűjtemény.

876   Miután a kalifa jogtalannak tekintette a Szaffáridák horászáni foglalásait, Jákúb ibn Szaffár Irak területére vonul, ahol azonban vereséget szenved a kalifától.

877   Ahmad ibn Túlún, Egyiptom kormányzója elfoglalja Szíriát. Elkezdődik az Ibn Túlún mecsetjének építése az akkor al-Katajnak nevezett helyőrségi városban (ez ma Kairó része).

878   • Az Aglabidák meghódítják Szürakuzát, ezzel Szicília csaknem egész területe arab fennhatóság alá kerül.

• Muhammad al-Muntazar, a tizenkettedik imám eltűnése. A síiták hite szerint az eltűnt imám rejtőzködik, majd mahdiként az idők végén visszatér.

879   A kínai idegengyűlölet fellobbanása következtében elpusztítják a fontos muszlim kereskedőtelepet Kanton kikötővárosában.

882   Al-Mutamid kalifa testvére, Al-Mutavakkil kiszorítja a zandzs lázadókat a korábban meghódított területekről.

883   A zandzs lázadás végleges leverése.

889   A nyelvész, történész és teológus Ibn Kutajba halála.

892   • Al-Mu’tamid kalifa Szamarrából visszahelyezi Bagdadba a kalifátus központját.

• Iszmáil ibn Ahmad számánida emír saját nevével dinárokat és dirhemeket veret. Ő tekinthető a Számánida Emirátus alapítójának.

• Muhammad al-Tirmidzí, az egyik legjelentősebb hadíszkutató halála. Ő egyike volt azoknak, akik elsőként kritikai szempontból vizsgálták az isznádot.

892–902   Al-Mutadid kalifa uralkodása nagy politikai és vallási elégedetlenségek kora.

893   Iszmáil ibn Ahmad számánida emír győzelme a karahanida Ogulcsak Kádir Hán felett. A hadjárat során Tarazt (Talaszt) is elfoglalta, ezért a Karahanidák áthelyezik székhelyüket Kásgárba. A számánida hódítással veszi kezdetét a Karahanidák iszlamizációja.

897   A zajditák megalapítják államukat Jemenben.

899   A síita iszmáilita mozgalom kettéválása. Karmatiak államot alapítanak Bahrajnban és erős pozícióval rendelkeznek Irakban. Míg a jemeni, egyiptomi és észak-afrikai iszmáiliták Abdalláh/Ubajdalláh mellé álltak, aki majd kikiáltja a Fátimida Kalifátust

900   A számánida Iszmáil ibn Ahmad legyőzte az ellene küldött Szaffárida horászáni kormányzó seregeit. Ezzel megerősítette a Számánidák hatalmát. A bagdadi kalifa fennhatóságát formálisan továbbra is elismerik, megemlítik nevét a pénteki hutbán, és feltüntetik az általuk veretett pénzeken. A számánida uralkodók címe pedig az emír marad.

902   Taorminát, a bizánciak utolsó szicíliai támaszpontját elfoglalják az arabok. Ezzel véget ért a félsziget meghódítására irányuló több mint hetven éve tartó harc. Az arabok kiterjesztik hatalmukat a Földközi- és az Égei-tenger vidékére.

902–908   Al-Muktafi kalifa uralkodása, aki stabilizálja a kalifátus fennhatóságát az Egyiptom és É-Irán közötti területen.

9. század   Az arab kereskedők birtokba veszik Afrika vörös-tengeri partvidékét.

904   Háromnapos ostromzár után az arabok elfoglalják a Bizánci Birodalom második legfontosabb városát, Thesszalonikét.

905   Az Abbászidák rövid ideig visszaszerzik a hatalmat Egyiptomban (935).

909   Az iszmáilita mozgalom vezetője, Ubajdalláh al-Mahdi (909–934) legyőzi az Aglabidákat Ifrikijjában (Tunézia), és megalapítja a Fátimida-kalifátust. Egyiptom kivételével egész Észak-Afrika az uralmuk alá kerül.

911–912/3       II. Ahmad emír hadjáratai során visszaállítja a Számánidák fennhatóságát a Kaszpi-tenger térségében, de egy török rabszolgája meggyilkolja (914), így halála után a nyolc éves fia, II. Naszr kerül hatalomra, akinek udvarában járt Ibn Fadlán (922). Az emír vezírje pedig al-Dzsajháni, akinek munkájában először szerepel a magyarok neve.

912–961   III. Abdarlrahmán uralkodása Hispániában. Uralkodása az arab világ fénykorának számít a félszigeten. Ugyanakkor a hispániai Omajjádok támadásokat intéznek a magrebi Fátimidák és berberek ellen.

912 k.   Meghal Ibn Hurdádzbih a médiai posta- és futárszolgálat élén álló postamester, akinek nevéhez fűződik a legrégibb arab földrajzi könyv ’Az utak és országok könyve’.

914–943   II. Naszr emír uralkodása a Számánida Emirátus fénykora. Az emír birodalmát az arab és perzsa kultúra központjává emelte. Az emirátus központja, Buhara magasan fejlett adminisztrációval rendelkezett.

921–922   Al-Muktadir kalifa követsége a volgai bolgároknál. A követség útjáról Ibn Fadlán számol be.

922   A bagdadi szúfik vezetőjét, al-Halládzsot, aki magas rangú pénzügyi tisztséget is betöltött, megkorbácsolták, majd felakasztották, aztán lefejezték, és végül megégették. Halála után szentként tisztelik.

923   A híres történész, jogász és Korán-kommentátor, al-Tabarí halála (szül. 839). A sokkötetes Próféták és királyok könyve c. munkája, ami tulajdonképpen világtörténet, töredékeiben is monumentális, és a korai iszlám történet egyik legfontosabb forrása.

926   II. Naszr számánida emír fennhatósága alá vonja Rajj térségét É-Perzsiában. Az a tény, hogy ekkor al-Muktadir kalifa kinevezi Naszr-t kormányzóvá puszta formalitás. 932-ig és utána is néhány évben már ebben a térségben is számánida érméket vernek.

929   III. Abdalrahmán Omajjád fejedelem felveszi a kalifa címet.

930   A bahrajni Karmatiak megtámadják Mekkát, legyilkolják a zarándokokat és elszállítják a Kábát, a fekete követ. Omán meghódítása.

932   A perzsa eredetű síita Bújidák a Kaszpi-tenger melletti Dajlamból kiterjesztik hatalmukat Ny-Irán nagy részére, majd Iszfahán, Kuzisztán, Dzsibál és Kermán területére.

929–991   Az arab Hamdánida dinasztia uralma Felső-Mezopotámiában, fővárosuk Moszul.

934–940   Al-Rádí kalifa uralma. A gyenge kezű kalifa helyett az amír al-umará gyakorolja a hatalmat.

935–969 Az fergánai török eredetű Ihsídidák dinasztiájának uralma Egyiptomban. A 940-es évek elején hatalmukat Szíriára is kiterjesztik, majd Mekkát és Medinát is elfoglalják.

941-től Irakban pestisjárvány dúl.

941   Al-Máturidí az egyik legnagyobb szunnita teológus halála, kinek tanításai képezik a kalám két ortodox szunnita irányzata közül az egyiknek az alapját.

944/5 Szajf ad-Daula (a dinasztia kardja) al-Hamdáni vezetésével a Hamdánidák (945–1003) az Ihsídidáktól meghódítják Szíriát. Fővárosuk Aleppó lesz.

944–947 Az észak-afrikai berber törzsek lázadása a Fátimidák ellen.

V. A kalifátus politikai széttagolódása (945-1258)

945   A Bújidák síita perzsa dinasztiája kerül uralomra Irakban és Iránban (1055). Al-Musztakfí kalifa a Bújida Muizz ad-Daulát kinevezi amír al-umarának, a hatalmától megfosztott Abbászida uralkodó ettől kezdve a szunnita iszlám hívőknek csak vallási vezetője (1258). A Bújidák mindvégig őrizték a kalifátus fikcióját, vagyis annak látszatát, hogy az Abbászida kalifák a dár al-iszlám vezetői.

949–983 Adud al-Daula a Bújidák Irán területén hatalmat gyakorló ágának legjelentősebb uralkodója 977-ben megszerzi Irakot is, egy hatalmas birodalmat hoz létre, és felveszi a sáhansáh (királyok királya) címet.

950   Al-Fárábi halála. Arisztotelész és Platón munkáit kommentálta. Nagy mértékben támaszkodott Platón Állam-ára és Arisztotelész Politiká-jára filozófiai és teológiai munkáiban.

961–976 II. Al-Hakam uralkodása az arabok andalúziai történetének fénykora. Halála után meggyengül a hispániai Omajjád Kalifátus.

962–1186 Az első török eredetű uralkodóház, a Gaznavida-dinasztia uralma Afganisztánban.

967   Abú al-Faradzs al-Iszfaháni híres történész, irodalmár halála. Az Énekek könyve c. kötete értékes kincsestára a régi és klasszikus arab költészetnek.

968   A bizánciak visszahódítják Szicíliát és É-Szíriát.

969   A Fátimidák, miután legyőzik az Ihsídidákat, kiterjesztik uralmukat Egyiptomra is. Így a Mediterráneum legnagyobb hatalma lesznek.

972–1152   A berber eredetű Zíridák uralma Ifrikíjjában és K-Algériában (1049-ig a Fátimidák alattvalói).

973   A Fátimidák székhelyüket áthelyezik Kairóba, ahol felépítik al-Azhar mecsetét, amelyet 970-ben alapítottak. Ez lesz az iszmáilita síiták szellemi központja.

977–997 • Szebük-tigin, aki a Számánidák gázijaként (hitharcos) az afganisztáni Gazna vidékét kapta iktáként (katonai javadalombirtok), megalapítja a Gaznavidák dinasztiáját, amely kiterjeszti hatalmát Afganisztán mellett a mai Pakisztán és É-India területére.

• A Számánidák buharai mauzóleumának építése.

977–1002   Al-Manszúr Omajjád kalifa, visszahódítja az egész Hispániai félszigetet.

985   Az utolsó Idríszida uralkodó veresége a hispániai Omajjádoktól.

985–1005   A Számánida Emirátus hanyatlása. Az emírek hatalmát a hadseregükben harcoló török hadvezérek fenyegették.

991   Velence követeket küld a Mediterráneum arab fejedelemségeibe a kereskedelmi kapcsolatok érdekébe.

992-ig   A török oguz törzsek a kirgiz steppéről Transzoxánia és Horászán vidékére nyomulnak. Az oguzok egy része felveszi az iszlámot

992   II. Núh számánida emír a későbbi Gaznavida-dinasztia alapítójának, Szebük-tiginnek segítségét kéri, míg az emír ellenfelei a karahanida uralkodót hívják be Buharába. A Karahanidák rövid időre el is foglalják Buharát. A karahanida seregben ott harcol az oguz származású Szeldzsuk fia Arszlán.

992–1124   A török Karahanidák (ilekhánok, karlukok), akik a 10. században iszlamizálódnak kiterjesztik hatalmukat Transzoxániára és Kelet-Turkesztánra. Az oguzok egy része ekkor a Karahanidák szolgálatában áll.

993   Delhi alapítása.

995–1017   A Mámúnida-dinasztia uralma Hvárezmben. Székhelyük, Ürgencs ebben a korban a keleti iszlám világ jelentős kulturális központjának számít.

996   Újabb karahanida támadás éri a Számánidákat. Ekkor a gaznevida Szebük-tigin és fia, Mahmúd, valamint a karahanida Ilig a Számánidáktól már elhódított területeken elosztoznak. Szebük-tiginé Horászán, Iligé a Szir-darja völgye.

996–1021   A fátimida al-Hákim uralma, akit követői az isteni szellem megtestesülésének tartottak. Keresztények és zsidók elleni intézkedései valamint a bor tilalma és halálának körülményei következtében ismert.

998–1030   Szebük-tigin fiának, Mahmúd Gaznavinak uralkodása, aki ez idő alatt megszerzi É-Indiát (Pandzsábot 1001–1021), és ezt az abbászida kalifa nevében az iszlám fennhatóság alá vonja, majd tovább terjeszkedik Horászán, Hvárezm és Nyugat-Perzsia területeire.

999   Mahmúd ebben az évben megszerzi az Amu-darjától délre fekvő korábbi területeket, míg a Karahanidák Ilig Naszr vezetésével elfoglalják Buharát.

1001 A gaznavida Mahmúd legyőzi a hindu sáhokat.

1002 A nyelvész Ibn Dzsinni, az arab nyelv egyik rendszerezőjének, halála.

1003 A szíriai Hamdánidák uralmának egyik miniszterük vet véget.

1004 Mahmúd elfoglalja Batiját.

1005 A Gaznavidák elfoglalják az indiai Multánt és Gúrt. A kezdeti gaznavida kudarcok ellenére az utolsó számánida emír halála után a Számánida Emirátus megszűnt.

1008 A balhi csatában Mahmúd Gaznavi legyőzi a karahanida sereget, így Horászán a Gaznavidák kezén marad. Ugyanebben az évben a rajputi konfederáció felett is győzelmet arat.

1010 k.   Firdauszí elkészül a Sáhnámé-val, a Királyok Könyvével, a perzsák nagy nemzeti eposzával, amelyet Mahmúd Gaznavinak dedikál.

1015 A Hammádidák, miután a Zírídák megbízásából pacifikálták a közép-magribi területet, fellázadtak uraik ellen és a bagdadi Abbászidákat ismerték el.

1016 Pisa és Genova egy tengeri csatában legyőzi a muszlimokat és elfoglalja Szardíniát. Ezzel kiszorítja a muszlimokat a Türén-tengerről. Hispániában az Omajjádoktól rövid időre a Hammúdidák szerzik meg a hatalmat.

1017–1034   Miután Mahmúd legyőzi a mámúnida hvárezmi sáhokat a Gaznavidák uralma Hvárezmben.

1018 IV. Abdalrahmánnal az Omajjádok visszaszerzik a hatalmat Hispániában.

1019 Pandzsáb területe Lahorral gaznavida fennhatóság alá kerül.

1021–1023   Ismét a Hammúdidák szerzik meg a hatalmat Hispániában.

1025 A szeldzsuk Arszlán és unokatestvérei Togril és Csagri a nyugati karahanida uralkodó, Ali-tigin szolgálatába állnak.

1026 után   Mahmúd Gaznavi legyőzi a karahanida Ali-tigint. A karahanida szolgálatban álló Arszlán embereit Mahmúd Horászánba telepíti le. Togril és Csagri a Gaznavidák vazallusának, a hvárezmi sáhnak a területére menekülnek.

1029 Mahmúd meghódítja Rajj (a mai Teherán déli része) és Dzsibál vidékét, ezzel kiterjeszti a Gaznavidák hatalmát Ny-Perzsiára. A horászáni oguzok Azerbajdzsán területére vonulnak, helyükre Csagri és Togril szeldzsukjai költöznek Hvárezmből.

1030 A Gaznavidák legjelentősebb uralkodójának, Mahmúd Gaznavinak halála.

1031 III. Hiszám halálával véget ért az Omajjádok uralmának kora Hispániában. Andalúzia részfejedelemségekre szakad szét.

1034 Rövid időre a Gaznavidák hvárezmi kormányzója, Iszmáil Kandán függetlenedik.

1036 Togril bég lett a szeldzsukok vezetője.

1036 Togril bég testvére Csagri, aki a szeldzsuk dinasztia másik alapítója előtt Merv városa megnyitotta kapuit. Ez marad a Horászántól kelet fele terjeszkedő Csagri központja.

1036–1094   A fátimida kalifa, al-Musztanszir uralma. Uralkodása a Fátimida-dinasztia csúcspontját jelenti, utána mutatkoznak a politikai és vallási egyenetlenségek jelei.

1037 Ibn Sziná (Avicenna), az egyik legjelentősebb perzsa származású arab filozófus és orvos halála, aki az iszlám filozófiával megismertette a görög gondolkodást. Ő illesztette be a görög analitikát a muszlim gondolkodásmód körébe.

1038 Togril bég rövid időre megszerzi Horászán fővárosát, Nísápúrt, ahol az ő nevében mondták a pénmteki imát (hutba).

1040 A dandanakáni csatában a szeldzsuk Togril bég testvére Csagri legyőzi Maszúdot, a gaznavida szultánt és elfoglalja a Gaznavida Szultanátus nyugati felét. Horászán nagy része, központjával Nísápúrrral együtt ekkor kerül végleg szeldzsuk uralom alá. A Gaznavidák visszaszorulnak Szisztán és É-India területére.

1042 Hvárezm a szeldzsukok fennhatósága alá kerül, akik kormányzóikkal irányítják a területet. A kormányzók a század utolsó negyedében felveszik a hvárezmi sáh címet.

1043 Togril meghódítja a Kaszpi-tenger vidékén levő Tabarisztánt és a perzsa Rajj városát. Szíria kicsúszik a Fátimidák ellenőrzése alól.

1044–1055   A szeldzsukok K-Anatólia és Arménia területén történő portyázásai a Bizánci Birodalom K-i határait fenyegetik.

1046 A Bújida-dinasztia egyik török parancsnoka, al-Baszászírí szerzi meg a hatalmat Bagdadban.

1047 Az É-afrikai Zírídák megtagadják a Fátimidák hatalmát, helyette a bagdadi Abbászidák fennhatóságát fogadják el.

1048–1186   A szeldzsuk emírek uralma Kermánban.

1050 k. • Az iráni csillagász és polihisztor al-Bírúni halála.

• Banu Hilál és Szulajm beduin törzsek É-Ny Afrika felé törnek és elpusztítják Magribot, amelynek következtében egy évszázados anarchia következik.

1051 Togril meghódítja Dzsibált és fővárosát Iszfahánt. A különböző török törzsek a szeldzsukok vezetésével Azerbajdzsán és Felső-Mezopotámia területére nyomulnak

1055 A szunnita iszlámot követő szeldzsukok vezetője, Togril Bég megfosztja hatalmuktól a Bagdadban székelő síita Bújidákat. Ez a szeldzsuk protektorátus kezdete Bagdadban.

1055–1250   Az iszlám terjeszkedése a szeldzsukok alatt.

1058. december   Al-Baszászírí visszatér Bagdadba, az abbászida al-Káim kalifát eltávolítja, és ideiglenesen a fátimida Musztanszir kalifa hatalmát fogadja el.

1059 Togril bég visszaszerzi a Bagdad feletti hatalmat, és visszahelyezi az abbászida al-Káim kalifát.

1060 Az almoravida Júszuf ibn Taszfin megalapítja Marrákes városát. A Zíridák központjukat Asírból (ma Achir) a tengerparti Bidzsájába (Bougie) helyezik.

1061–1091   A normannok meghódítják Szicíliát.

1061–1163   Észak-Afrika és Spanyolország az Almoravidák uralma alá kerül.

1063–1072       Togrilt halála után testvérének, Csagrinak fia Alp-Arszlán követte, kinek szultánsága idején a szeldzsukok számos hadjáratot indítanak a szomszédos keresztény azerbajdzsáni, bizánci, örmény és grúz területek ellen.

1063–1092   Nizám al-Mulk a híres szeldzsuk fővezír tevékenysége. Perzsa mintákat követve központosítja a birodalom vezetését, konszolidálja a kereskedelmet.

1064/5     A szeldzsukok elfoglalják az örmény fővárost Anit, és a Grúz Királyság ellen is hadjáratot vezetnek.

1067 Nizám al-Mulk szeldzsuk fővezír megalapítja Bagdadban a Nizámijja főiskolát (madrasza). A Hammádidák elfoglalják Bidzsája vidékét, és fővárosukat Bougieba helyezték, ahol megépítették a híres Kaszr al-Lulut, a Gyöngy Kastélyt.

1068 A szeldzsukok újabb hadjáratot vezetnek a Grúz Királyság ellen. A hadjárat eredményeképpen megerősítik az azerbajdzsáni határokat, és a szeldzsukok megjelennek az Arasz folyó (Araxesz) vidékén, valamint a kis-ázsiai bizánci területeken (1067: Caesarea=Kayseri; 1068: Iconium=Konya).

1068–1069       A szeldzsuk hódítások visszaszorítása érdekében a bizánciak ellentámadásokat intéznek a szíriai és az örmény muszlim határok ellen.

1069/70           Kásgár városában a balaszagúni Júszuf keleti török nyelven ír egy allegorikus költeményt, ami a muszlim török költészet kezdete.

1071 •A manzikerti csatában a bizánciak vereséget szenvednek a szeldzsukoktól. Rhómanosz Diogenész bizánci császár is fogságba esik. A szeldzsukok a győzelem következtében kiterjesztik hatalmukat Kis-Ázsiára.

• A szeldzsuk Dánismendida Emirátus felemelkedése É- és K-Anatóliában.

1072 A normannok meghódítják Palermót az araboktól.

1072–1092       Alp-Arszlán halála után fia, Maliksáh követi a trónon. Kettőjük uralkodásának idejét tartják a Nagy Szeldzsuk Szultanátus virágkorának.

1073–1074       Alp-Arszlán halálának hírére a Karahanidák toharisztáni szeldzsuk területeket támadnak. Maliksáh válaszul Transzoxániát foglalja el.

1076 A szíriai Fátimidák uralmának vége. A török hadvezér Atsziz megostromolja Damaszkuszt, és segítséget kér a szeldzsukoktól.

1078 I. Maliksáh testvére Tutus kiszorítja a Fátimidákat Szíria és Palesztina területéről, majd Atszizt is.

1078–1117        A szeldzsukok uralma Szíriában. Emirátusuk központja Aleppó lett.

1081 Két szeldzsuk herceg Szulejmán és Manszúr a szultanátustól független hadjáratuk során Iznik városáig és a Márvány-tenger vidékéig jutottak el. Szulejmán Iznikben (Nikaia/Nicaea) telepszik meg, ez az anatóliai szeldzsuk uralom kezdete.

1081 k. – 1307  A Rúm-Szeldzsuk Szultanátus kora.

1082 Az Almoravidák elfoglalják Algéria területét.

1083 A kasztíliai és leoni király, VI. Alfonz elfoglalja Toledót.

1085/6 Az Almoravidák visszafoglalják a hispániai Toledót. A reconquista mozgalom kezdete Hispániában.

1086 Az almoravida Júszuf ibn Tászfín legyőzi VI. Alfonzot a Zallaka-i csatában.

1086–1148 Az Almoravidák uralma Andalúzia fölött.

1088 A Fátimidák elfoglalják Akkon, Türosz és más a palesztinai tengerparton levő kikötő városokat.

1090/1 • Baszra városát kirabolják a karmatiak.

• Ugyanebben az évben az asszaszinok vezetője, al-Haszan ibn al-Szabbáh megszerzi az Alburz hegységben levő Alamútot, ami az észak-perzsiai nizárita állam székhelye lesz.

1091 A normannok teljesen meghódítják Szicíliát, ezzel véget ér a sziget feletti muszlim uralom. A szeldzsukok Bagdadba helyezik székhelyüket.

1091/2     A Nizám al-Mulk szeldzsuk fővezírnek tulajdonított perzsa nyelvű Szijászat-náme ’A politika könyve” c. munka összeállítása.

1092 • A Nizám al-Mulk szeldzsuk fővezírt meggyilkolják. Egyes hagyományok szerint a nizárita iszmáiliták, az asszaszinok a tettesek.

• A szeldzsuk nagy szultán, I. Maliksáh halála után megszűnik az egységes ellenőrzés a Szeldzsuk Birodalom fölött, a különböző szeldzsuk vezetők osztoznak a hatalmon.

1092–1107   I. Kilidzs Arszlán uralma, aki az Iznikben (Nikaia) megtelepült Szulejmán fia volt. I. Maliksáh halála után önállósul. Székhelyét, miután a keresztesek elfoglalták Nikaiát (1097), a Konstantinápolyból Szíriába vezető fő útvonal mentén levő Konyába (Ikonion) helyezte át.

1096–1099   Az első keresztes hadjárat.

1097–1231   A Hvárezmi Birodalom kora. Hvárezm ebben az időben az iszlám keleti részein a legjelentősebb hatalomnak számít.

1097–1127   Kutbaddín Muhammad az első hvárezmi sáh még hűséges vazallusa a szeldzsuk Szandzsár szultánnak. Fia, Atsziz több alkalommal megpróbálja lerázni a szeldzsuk hatalmat.

1097 A keresztesek győzelme I. Kilics Arszlán seregei felett a dorülaoni csatában (ÉNy-Anatólia), majd elfoglalják Nicaeát, megostromolják Antiochiát. Az anatóliai szeldzsukok Konyába (Ikónion/Iconium) helyezik székhelyüket.

1097–1302   Az Iconiumi Szultanátus.

1098 A keresztesek elfoglalják a szeldzsukoktól Antiochiát.

1099 A keresztesek elfoglalják Jeruzsálemet. A Fátimidák veresége a keresztesektől Akkon kikötőjénél.

1105–1118   A Szeldzsuk Szultanátus újra egyesül I. Muhammad ibn Maliksáh uralma alatt.

1109 Tripolit megostromolják, majd elfoglalják a keresztesek.

1111 Al-Gazálí, a muszlim miszticizmus legkiemelkedőbb alakjának halála.

1113 Zaragoza a keresztény Aragónia fennhatósága alá kerül.

1117 A szeldzsukok a Gaznavidák afganisztáni és észak-indiai területére is kiterjesztik fennhatóságukat és kulturális befolyásukat, amikor a szultán által támogatott ember, Bahrámsáh kerül trónra.

1118 Muhammad ibn Maliksáh szultán halála után testvére Szandzsár, mint a család legidősebb tagja örökli a szultán címet, és É-Perzsia valamint Horászán felett uralkodik 1157-ig. Míg Muhammad fia II. Mahmúd Ny-Perzsia és Irak szultánja lesz. Emellett a szíriai, a felső mezopotámiai és azerbajdzsáni atabégek is önállósulnak.

1118–1194   A szeldzsukok uralma Nyugat-Perzsiában és Irakban. A korszak jellemzői a testvérháborúk a hatalomért, valamint a török eredetű kormányzóik, az atabégek függetlenedési törekvései, valamint harc a hamarosan nagyhatalmi státusra szertevő Grúz Királysággal.

1121 IV. Dávid Agmasanabeli grúz király a kipcsakok segítségével győzelmet arat a szeldzsukok felett a didgori csatában.

1123/4     Omar Hajjám a híres perzsa költő, valamint csillagász és matematikus halála. Az ő és társai nevéhez kötődik egy a gregorián naptárnál jóval pontosabb kalendárium létrehozása.

1124 A frank és velencei flotta elfoglalja Türoszt.

1127–1146       Moszul kormányzója, a szeldzsukok atabégje dzsihádot (szent háború) hirdet a keresztesek ellen, és megkezdi a keresztes államok elleni támadást is.

1141 A szeldzsukok és a Karahanidák veresége a pogány karakitajoktól a Szamarkandtól keletre levő Katván steppén. A vereség következtében a szeldzsuk befolyás megszűnik Transzoxániában, csökken Szandzsár tekintélye, és felemelkednek K-en a hvárezmi sáhok, valamint Közép-Afganisztánban a Gúridák.

1146 Az Almohádok elfoglalják Cadiz és Jerez városát Hispániában.

1147 Az Almohádok Sevillát is meghódítják. Ugyanebben az évben Maszúd szeldzsuk szultán csak nagy nehézségek árán tudott szembeszállni az I. Manuél Komnénosz vezette hadakkal, amelyek Konyát támadták. A bizánci császár végül a második keresztes hadjárat hírére fordult vissza.

1147–1149       A második keresztes hadjárat. Az Almohád-dinasztia uralmának kezdete Marokkóban és Líbiában (1269). Az Almohádok 11 hónapi ostrom után elfoglalják Marrákes városát, amit birodalmuk központjává tettek.

1149 Damaszkusz eredménytelen ostroma, véget ér a második keresztes hadjárat.

1150      A hispániai emírek elismerik az Almohádok fennhatóságát.

1152 Az Almohádok miután legyőzték a Hammádidákat kiterjesztik uralmukat Algírra (1235). II. Maszúd szeldzsuk szultán halálával a Nyugati Szeldzsuk Szultanátus hanyatlása visszafordíthatatlanná válik. Mivel nincs kinevezett, utóda testvére és unokaöccsei között trónharcok dúlnak.

1153–1159       II. Muhammad ibn Mahmúd uralkodása, aki megpróbálja helyreállítani a szeldzsukok hatalmát Irakban.

1157 II. Mohamed ibn Mahmúd nagybátyját és riválisát, Szulejmánt legyőzi, valamint megostromolja Bagdadot. Ebben az évben meghalt Szandzsár, a horászáni hadvezérei a szultán címet unokaöccsének a karahanida Mahmúd kánnak ajánlják fel. A Ny-Perzsiában és Irakban uralkodó II. Muhammad belegyezett ebbe, így a Nagy Szeldzsuk Szultanátus felbomlik.

1159 II. Muhammad szeldzsuk szultán halála után a török hadvezéreik különböző hercegeket támogattak, ennek következtében két évig nem sikerül szultánt választani.

1160 Az Almohádok megszerzik Tuniszt (1228).

1161–1176       A szeldzsuk Arszlán ibn II. Togril szultánsága, aki azonban megpróbál függetlenedni az őt trónra segítő atabégek gyámságától.

1170 Az Almohádok Marrákesből Sevillába helyezik központjukat.

1172–95 Felépül a Giralda és a nagy mecset Sevillában.

1171 A Fátimida-dinasztiát az Ajjúbidák váltják fel Egyiptomban (1250).

1172 Az Almohádok elfoglalják Hispánia keleti részét; Valencia, Jaen és Murcia megszerzése.

1172 Az Ajjúbida Szultánság uralma alá hajtja Hidzsászt, Palesztinát és Szíriát.

1172–1200   Tekes horezmi sáh a karakitajok segítségével hatalomra jut. Uralkodása a rövid életű Hvárezmi Birodalom virágkorának számít.

1176 A müriokefaloni csatában Manuél Komnénosz bizánci császár seregét bekerítik, és lemészárolják II. Kilics Arszlán szeldzsukjai. A győzelem egyik következményeként megnyílt az út a szeldzsukok előtt a Mediterráneum partvidéke felé.

1176–1194   Az utolsó szeldzsuk szultán, III. Togril ibn Arszlán uralkodása.

1179–1229   A görög eredetű Jákút, aki rabszolgaként került Bagdadba, a korszak legnagyobb földrajztudósa. Enciklopédiájában összefoglalja korának földrajzi ismeretét.

1181–122 Al-Nászir kalifa uralkodása, aki megpróbálta helyreállítani az Abbászida Kalifátus hatalmát.

1186 Az utolsó kermáni emír veresége az oguzoktól, Kermán oguz fennhatóság alá kerül.

1187 Szaladdin Hattinnál legyőzi Jeruzsálem királyát, és visszaszerzi Jeruzsálemet a keresztesektől.

1189–92 A harmadik keresztes hadjárat.

1190 Barbarossza Frigyes elfoglalja Konyát miután II. Kilics Arszlán visszavonul a túlerőben levő keresztes sereg elöl.

1192 • A harmadik keresztes háború vége, Szaladdin biztosítja a keresztényeknek a szent helyek látogatását.

• A muszlim Muhammad Gúri afgán uralkodó legyőzi Delhinél az észak-indiai hindu uralkodók koalícióját.

• II. Kilics Arszlán halála. Élete vége felé a régi hagyomány szerint felosztotta királyságát fiai és férfi rokonai között. Ennek következménye a következő húsz évet jellemző vita és gyengeség, ami a Rúm-Szeldzsuk Szultanátus végét jelzi.

1193 Anatólia legrégibb medreszéjének építése Kayseriben. Jeruzsálemben meghal Szaladdin, hadvezérei egymás között felosztják birodalmát.

1194 III. Togrilt az utolsó iráni és iraki szeldzsuk szultán vereséget szenved Tekes hvárezmi sáhtól, aki Iránt Hvárezmmel egyesíti. A szeldzsukok már csak Anatóliában uralkodnak.

1195 Az Almohádok győzelme Alarcosnál, melynek következtében hatalmuk alá kerül Kasztília.

1198 Az andalúziai Ibn Rusd muszlim filozófus halála Marrákesben.

13. század        Az iszlám miszticizmus elterjedése Anatóliában.

1200–1220       Aláaddín Muhammad hvárezmi sáh uralma, ami a birodalom fénykora.

1201/2  Járvány dúl Egyiptomban, ami nagy pusztítást visz véghez a népességben.

1204 • A keresztesek elfoglalják Konstantinápolyt, amely 1261-ig a latinok kezében marad.

• A híres cordóbai zsidó-arab orvos, gondolkodó és teológus Maimonidész halála Fusztátban.

1204-5     A szeldzsukok Kayseriben kórházat építenek

1205 A sikeresen terjeszkedő grúzok miután megszerezték a szeldzsuk vazallus Arrán fővárosát, Gandzsát, majd Sirvánt, szembekerültek a rúm-szeldzsukokkal, akik azonban a basiani csatában vereséget szenvedtek Tamar grúz királynő seregeitől.

1206 Indiában a Gúridák egyik hadvezére megalapítja a Delhi (Mameluk) Szultanátust.

1207 A rúm-szeldzsuk szultán, Gijászaddín Kaihuszrau megostromolja és meghódítja az anatóliai kikötővárost, Antalyát.

1208 A velenceiek és az Ajjúbidák kereskedelmi egyezményt kötnek.

1212 Las Navas de Tolosa mellett a Pireneusi-félsziget keresztény államai legyőzik az Almohádokat. E vereség az Almohádok hanyatlásának kezdetét jelenti.

1213 Első alkalommal kötnek a szeldzsukok kereskedelmi szerződést a velenceiekkel, az Antalyán áthaladó mediterrán kereskedelem ellenőrzése érdekében.

1214 A rúm-szeldzsuk szultán, I. Izzaddín Kaikavusz elfoglalja a trapezunti (Trabzon) Komnénoszoktól Szinopét (Sinop). Ennek következtében az anatóliai szeldzsukok területét Nyugatról és Északról egyaránt tenger határolta, valamint ellenőrzésük alá kerültek az Anatólián áthaladó kereskedelmi útvonalak.

1217/8     Sivas városában a szeldzsukok kórházat építenek.

1218–1221   Az ötödik keresztes hadjárat. A keresztesek II. András magyar király vezetésével Egyiptom területét támadják.

1218 • Az ötödik keresztes hadjárat során, amelyet II. Frigyes német-római császár vezetett, a keresztesek számos szent hely, köztük Jeruzsálem feletti ellenőrzést is megszerzik. A Háfizidák önálló államot hoznak létre Tunisz és Líbia területén.

• A hvárezmi sáh Otrárban legyilkoltat egy csoport kereskedőt, akik Dzsingisz kán követei voltak.

1219–1220       A mongolok elözönlik a Hvárezmi Birodalmat, a menekülő sáh a Kaszpi-tenger egyik szigetén meghal.

1219 Az Ajjúbida szultán, al-Málik al-Kámil a keresztesek feletti győzelmének emlékére megalapítja Manszúra városát.

1229 Az Ajjúbida szultán, al-Kámil tíz évre békét köt a keresztesekkel. A béke értelmében a Jeruzsálemi Királyság része lett Jeruzsálem és Betlehem.

1232 Az utolsó jelentős hispániai muszlim dinasztia, a Naszridák uralmának kezdete (1492-ig).

1235 • Az Aragón Királyság elfoglalja a Baleár-szigeteket a móroktól.

• Az Abdelvidák uralmának kezdete Algírban (1554-ig).

1236 A Kasztíliai Királyság elfoglalja Cordóbát.

1237 A Naszridák kezébe kerül Granada, ami a dinasztia bukásáig a székhelyük marad.

1238 I. Jakab, az aragón király beveszi Valenciát.

1242/3  A mongolok megjelenése Anatóliában, miközben II. Izzaddín Kaihuszrau szultán éppen abban az időben vetett véget egy Anatólia K- és É-i részén 1240-ben kitört vallásos színezetű lázadásnak, amelyet a magát prófétának tartó Baba Iszhák vezetett.

1243 II. Izzaddín Kaihuszrau szultán seregét, amelyben örmény, görög és frank katonák is harcoltak, a mongol hadvezér Bajdzsu a Sivas városától keletre levő Kösedağ-nál megverte. Ezentúl a konyai szultánok a mongolok adót fizető vazallusai lettek.

1244 Jeruzsálem ismét a muszlimok kezébe kerül.

1246–1492       Granadai Emirátus fennállása.

1248 III. Szent Ferdinánd kasztíliai uralkodó elfoglalja Sevillát.

1248–1254       A hatodik keresztes hadjárat, amelynek során IX. (Szent) Lajos francia király az ajjúbida Egyiptomot, a kor legjelentősebb muszlim hatalmát akarja megsemmisíteni.

1249 IX. (Szent) Lajos elfoglalja Damiettát.

1250 Az Ajjúbida-dinasztia kihalása után a kipcsak és cserkesz eredetű rabszolgákból lett katonáik, a mamelukok ragadják magukhoz a hatalmat Egyiptomban, és uralkodnak 1517-ig.

1256 A mongolok betörése Perzsiába és az asszaszinok legyőzése.

1258 A mongolok lerombolják Bagdadot, megdől az Abbászida Kalifátus; az Abbászidák Kairóba teszik át székhelyüket, de kénytelenek elismerni a mameluk szultánok fennhatóságát. II. al-Musztanszir az első kairói árnyék kalifa. Utódai Egyiptomban az oszmán török hódításig (1517) viselték a kalifa címet.

DINASZTIÁK

A síita imámok

1. Ali (megh. 661)

2. Haszan (megh. 669)

3. Huszain (megh. 680)

4. Ali Zain al-Ábidín (megh. 712 k.)

[5. Zaid (tőle az ötös síiták vagy zaiditák)]

5. Muhammad al-Bákir (megh. 731)

6. Dzsa’far al-Szádik (megh. 765)

7. Iszmáil (megh. 760) (tőle a hetes síiták vagy iszmáiliták)

[7. Músza al-Kázim (megh. 799)]

8. Ali al-Ridá (megh. 818)

9. Muhammad al-Dzsavád (megh. 835)

10. Ali al-Hádi (megh. 868)

11. Haszan al-Aszkari (megh. 874)

12. Muhammad al-Muntazar (megh. 878) (tőle a tizenkettes síiták)

Az ortodox kalifák

632–634                            Abú Bakr

654–644                            I. Omár

644–656                            I. Oszmán

656–661                            Ali

Az Omajjád-kalifák (661–750)

41–60/661–680                  I. Muávija ibn Abi Szúfján, a dinasztia alapító kalifa, aki 630 k. tért át az iszlámra; nővére a Próféta egyik felesége volt.

60–64/680–683                  I. Jazíd ibn I. Muávija

64/683                              II. Muávija ibn I. Jazíd

64–65/684–685                  I. Marván ibn al-Hakam

65–86/685–705                  Abd al-Málik ibn I. Marván

86–96/705–715                  I. al-Valíd ibn Abdalmalik

96–99/715–717                  Szulejmán ibn Abdalmalik

99–101/717–720                II. Omár ibn Abdalazíz

101–105/720–724               II. Jazíd ibn Abdalmalik

105–125/724–743               Hiszám ibn Abdalmalik

125–126/743–744               II. al-Valíd ibn Jazíd

126/744                            III. Jazíd ibn II. al-Valíd

126/744                            Ibráhim ibn I. al-Valíd

127–132/744–750               II. Marván ibn Muhammad ibn I. Marván

Az Omajjád-uralkodók Hispániában

138–172/756–788               I. Abdarrahman ibn Muávíja

172–180/788–796               I. Hiszám ibn I. Abdarrahman

180–206/796–822               I. Hakam ibn I. Hiszám

206–238/822–852               II. Abdarrahman ibn I. al-Hakam

238–273/852–886               I. Muhammad ibn II. Abdarrahman

273–275/886–888               I. al-Mundir ibn I. Muhammad

275–300/888–912               I. Abdalláh ibn I. Muhammad

300–350/912–961               III. Abdarrahman ibn Muhammad

350–366/961–976               II. al-Hakam ibn III. Abdarrahman

366–399/976–1009             II. Hiszám ibn II. al-Hakam (első uralk.)

399–400/1009                    II. Muhammad ibn II. al-Hiszám (első uralk.)

400/1009                          Szulejmán (első uralk.)

400/1010                          II. Muhammad (második uralk.)

400–403/1010–1013           II. Hiszám (második uralk.)

403–407/1013–1016           Szulejmán (második uralk.)

407–408/1016–1018           Ali ibn Hammúd (Hammúdida)

408–412/1018–1021           IV. Abdarrahman

408/1018                          al-Kászim ibn Hammúd (első uralk.)

412–413/1021–1023           Jahja ibn Ali (Hammúdida) (első uralk.)

413–414/1023                    al-Kászim (második uralk.)

414/1023–1024                  V. Abdarrahman

414–416/1024–1025           III. Muhammad

416–418/1025–1027           Jahja (második uralkodása)

418–422/1027–1031           III. Hiszám

Az Abbászida-kalifák (750–1258)

132–136/750–754               Abú’l-Abbász al-Szaffáh

136–158/754–775               al-Manszúr

158–169/775–785               al-Mahdi

169–170/785–786               al-Hádi

170–193/786–809               Hárún al-Rasíd

193–198/809–813               al-Amín

198–218/813–833               al-Ma’mún

218–227/833–842               al-Mu’taszím

227–232/842–847               al-Vászik

232–247/847–861               al-Mutavakkil

247–248/861–862               al-Muntaszir

248–252/862–866               al-Musztaín

252–255/866–869               al-Mutazz

255–256/869–870               al-Muhtadi

256–279/870–892               al-Mu’tamid

279–289/892–902               al-Mu’tadid

289–293/902–908               al-Muktaff

293–320/908–932               al-Muktadir

320–322/932–934               al-Káhir

322–329/934–940               al-Rádi

329–333/940–944               al-Muttakki

333–334/944–946               al-Musztakfi

334–363/946–974               al-Múti

363–381/974–991               al-Tái

381–422/991–1031             al-Kádir

422–467/1031–1075           al-Káim

467–487/1075–1094           al-Muktafi

487–512/1094–1118           al-Musztazhir

512–529/1118–1135           al-Musztarsid

529–530/1135–1136           al-Rasíd

530–555/1136–1160           al-Muktafi

555–566/1160–1170           al-Musztandzsid

566–575/1170–1180           al-Mustadi

575–622/1180–1225           al-Nászir

622–623/1225–1226           al-Záhir

623–640/1226–1242           I. al-Musztanszir

640–656/1242–1258           al-Muszta’szim

Fátimidák

(Észak-Afrikában, majd Egyiptomban 909–1171 között uralkodtak)

297–322/909–34                Ubajdalláh (al-Mahdí)

322–334/934–46                al-Káim

334–341/946–53                al-Manszúr

341–365/953–75                al-Muizz

365–386/975–96                al-Azíz

386–411/996–1021             al-Hákim

411–427/1021–1036           al-Záhir

427–87/1036–1094             al-Musztanszir

487–495/1094–1101           al-Mustalí

495–525/1101–1130           al-Ámir

525–544/1130–1149           al-Háfiz

544–549/1149–1154           al-Záfir

549–555/1154–1160           al-Fáiz

555-567/1160–1171            al-Ádid

Aglabidák

800–812                            I. Ibráhim ibn al-Aglab

812–817                            Abú’l-Abbász ibn I. Ibráhim

817–838                            I. Zijádat Alláh ibn I. Ibráhim

838–641                            Abu Ikál al-Aglab

841–856                            I. Muhammad ibn al-Aglab

856–863                            Abú Ibráhim Ahmad ibn Muhammad

863–864                            II. Zijádat Alláh ibn Muhammad

864–875                            II. Muhammad

875–902                            II. Ibráhim

902–903                            II. Abú’l-Abbász Abdalláh

903–909                            III. Zijádat Alláh ibn Abdalláh

A Számánida emírek

892–907                            I. Iszmáil ibn Ahmad

907–914                            Abú Naszr Ahmad ibn Iszmáil

914–943                            Naszr ibn Ahmad

943–954                            I. Núh ibn Naszr

954–961                            I. Abdalmalik ibn Núh

961–976                            I. Manszúr ibn Núh

976–997                            II. Núh ibn Manszúr

997–999                            II. Manszúr ibn Núh

Gaznavidák

977–997                            Abú Manszúr Szebüktigin

997–998                            Iszmáil

998–1030                          Mahmúd

1030                                 Muhammad

1030–1040                        I. Maszúd

1040–1041                        Muhammad II. uralkodása

1040–1048                        Mavdúd

1048–1049                        II. Maszúd

1049                                 Ali

1049–1052                        Abdalrasíd

1052                                 Togril (trónbitorló)

1052–1059                        Farruhzád

1059–1099                        Ibráhim

1099–1115                        III. Maszúd

1115–1116                        Serzád

1116–1118                        Malik Arszlán

1118–1157                        (?) Bahrám Sáh

1157–1160                        Huszrau Sáh

1160–1187                        Huszrau Malik

A Nagy Szeldzsuk Szultanátus uralkodói

1038–1063                        Togril Bég

1063–1073                        Alp Arszlán

1073–1092                        I. Maliksáh ibn Alp Arszlán

1092–1094                        Mahmúd ibn Maliksáh

1095–1105                        Berkijaruk ibn Maliksáh

1105                                 II. Maliksáh ibn Berkijaruk

1105–1118                        Muhammad ibn Maliksáh

1118–1157                        Szandzsár ibn Maliksáh

A nyugat-perzsiai és iraki szeldzsukok szultánjai (1118–1194)

1118–1131                        II. Mahmúd ibn Muhammad

1132–1134                        II. Togril

1134–1152                        Maszúd

1153–1159                        II. Muhammad ibn Mahmúd

1161–1176                        Arszlán ibn II. Togril

1176–1194                        III. Togril ibn Arszlán

A Rúm-szeldzsukok uralkodói

1077/8(81)–1086                I. Szulejmán ibn Kutlumis

1092–1107                        Kilics Arszlán

1107–1116/7                     Maliksáh

1116/7–1156                     Ruknaddín Maszúd

1156–1192 II.                    Izzaddín Kilics Arszlán

1192–1196                        Gijáthaddín Kaihuszrau (1. uralk.)

1196–1204                        II. Ruknaddín Szulejmán

1204                                 III. Izzaddín Kilics Arszlán

1205–1211                        Gijáthaddín Kaihuszrau (2. uralk.)

1211–1220                        I. Izzaddín Kaikáúsz

1220–1237                        I. Aláaddín Kaikubád

1237–1245                        II. Izzaddín Kaihuszraui

1246–1257                        II. Izzaddín Kaikáúsz

1248–1265                        IV. Kilics Arszlán

1249–1257                        II. Kaikubád

1265–1282                        III. Gijáthaddín Kaihuszrau

1282–1304                        II. Maszúd

1284–1307                        III. Kaikubád

1307–1308                        III. Maszúd

Hvárezmsáhok

1097–1127                        Kutbaddín Muhammad

1127–1156                        Aláaddín Atsziz

1156–1172                        Tádzsaddunjá va-l Il-Arszlán

1172–1200                        Aláaddín Tekes

1200–1220                        Aláaddín Muhammad

1220–1231                         Dzsaláladdín

Az ókori Egyiptom kronológiája

(az évszámok egyéb jelzés nélkül Krisztus előtt értendők)

kb. 700000-7000 BP            Paleolitikum

kb. 8800-4700                    Szaharai neolitikum

kb. 5300-3000   Predinasztikus kor

Neolitikum-Nagada III.

Alsó-Egyiptom                    Felső-Egyiptom

5300-4000 Neolitikum

4400-4000                                        Badári-kultúra

4000-3200 Maadi-kultúra

4000-3000                                        Nagada-kultúra:

4000-3500                                        Nagada I (amrai)

3500-3200                                        Nagada II (gerzei)

3200-3000 Nagada III/0. dinasztia, egész Egyiptom. 0. dinasztia: vitatott kronológiai és területi megosztás. A korszak végének jelentősebb uralkodói közé tartozik Zehen, Szerek (Skorpió) és Narmer. Az egyesítés ideje és módja vitatott. Az írás kifejlődése a IV. évezredben.

kb. 3000-2686   Korai dinasztikus kor

I-II. dinasztia

3000-2890         I. dinasztia

Aha, Dzser, Dzset, Den, Merneith, Anedzsib, Szemerhet és Ka uralkodása. Az írás széleskörű elterjedése. Memphisz megalapítása, ettől kezdve székhely és adminisztratív központ.

2890-2686         II. dinasztia

Hetepszehemui, Ráneb, Ninetjer, Uneg, Szened, Peribszen, Haszehemui uralkodása. Valószínűsített lázadás Peribszen idején, majd az erősen centralizált állam kialakulásának nyomai.

kb. 2686-2160   Óbirodalom

III-VIII. dinasztia

2686-2613         III. dinasztia

2686         Nebka (2686-2667) trónralépése.

2667         Dzsószer (2667-2648) trónralépése.

2648         Szehemhet (2648-2640) trónralépése.

2640         Haba (2640-2637) trónralépése.

2637         Huni (2637-2613) trónralépése.

A nagy építkezési programok kezdete.

2613-2494         IV. dinasztia

2613         Sznofru (2613-2589) trónralépése.

2589         Hufu (Kheopsz, 2589-2566) trónralépése.

2566         Dzsedefré (2566-2558) trónralépése.

2558         Hafré (Khephrén, 2558-2532) trónralépése.

2532         Menkauré (Mükerinosz, 2532-2503) trónralépése.

2503         Sepszeszkaf (2503-2498) trónralépése.

A nagy építkezések hatnak a gazdaság és az adminisztráció fejlődésére. Nomoszközpontok kialakulása. Államilag szervezett távolsági kereskedelem és expedíciók (nyersanyag-behozatal). A király halotti kultusza már egyszerre több központban is.

2494-2345         V. dinasztia

2494         Uszerkaf (2494-2487) trónralépése.

2487         Szahuré (2487-2475) trónralépése.

2475         Noferirkaré Kakai (2475-2455) trónralépése.

2455         Sepszeszkaré Ini (2455-2448) trónralépése.

2448         Ránoferef (Noferefré, 2448-2445) trónralépése.

2445         Neuszerré Iszi (2445-2421) trónralépése.

2421         Menkauhór (2421-2414) trónralépése.

2414         Dzsedkaré Iszeszi (2414-2375) trónralépése.

2375         Unisz (Unasz, 2375-2345) trónralépése.

Ré felemelkedése állami istenné. A Piramisszövegek megjelenése Unisz idején. Az Ozirisz-vallás széleskörű elterjedése.

2345-2181         VI. dinasztia

2345                 Teti (2345-2323) trónralépése. Uralkodása alatt a székhely Teti piramis-városába, Dzsed-iszutba helyeződik, majd utódai még délebbre helyezik.

2323         Uszerkaré (2323-2321) trónralépése.

2321         I. Pepi (Meriré, 2321-2287) trónralépése.

2287         Merenré (2287-2278) trónralépése.

2278                 II. Pepi (Noferkaré, 2278-2184) trónralépése. Uralkodásának második felében krízis, a helyi hivatalnokok függetlenedése.

2184         Nitikret (Nitókrisz, 2184-2181) trónralépése.

Expedíciók. Núbiaiak alkalmazása határőrségekben és expedíciókban. II. Pepi uralkodásában gazdasági hanyatlás, a hatalom meggyengülése. V-VI. dinasztia: a nomoszi hivatali funkciók örökletessé válnak. A hangsúly eltolódása a fővárosról a többi központ felé.

2181-2160         VII-VIII. dinasztia

Számos uralkodó rövid uralkodási idővel, köztük több Noferkaré. A korszakra vonatkozóan az Abüdoszi királylista ill. a koptoszi Min-dekrétumok szolgálnak forrással. Királyok Herakleopolisz Magnából, de hatalmuk nem terjed ki Felső-Egyiptomra. Klímatikus változások nyomai.

kb. 2160-2055    I. Átmeneti kor

IX-X. dinasztia (herakleopoliszi)

XI. dinasztia Thébában

2160-2025         IX-X. dinasztia (herakleopoliszi)

I. Heti (Meriibré), II. Heti (Nebkauré), III. Heti (Uahkaré) és Merikaré uralkodása. A kronológia nem tisztázott.

2125-2055         XI. dinasztia (thébai)

(Antef kormányzó.)

(I. Mentuhotep, az Ős [Tepy-a] uralkodása.)

2125         I. Antef (Szehertaui, 2125-2112) trónralépése.

2112                 II. Antef (Uahanh, 2112-2063) trónralépése. Uralkodása alatt összetűzés a herakleopolisziakkal.

2063         III. Antef (Nahtnebtepnofer, 2063-2055) trónralépése.

A Koporsószövegek megjelenése. A helyi vezetők hatalmukat több nomoszra is kiterjesztik, és a helyi isten főpapjaivá válnak. Théba felemelkedése.

kb. 2055-1650    Középbirodalom

XI. dinasztia (egész Egyiptom)

XII-XIV. dinasztia

2055-1985         XI. dinasztia (egész Egyiptom)

2055                 II. Mentuhotep (Nebhepetré, 2055-2004) trónralépése. Uralkodása alatt Egyiptom újraegyesítése, a székhely és vallási központ Théba, Memphisz adminisztratív központként funkcionál tovább egészen a Ptolemaiosz-korig. Hadjáratok Núbiába.

2004                 III. Mentuhotep (Szanhkaré, 2004-1992) trónralépése. Regnálása idején expedíció Puntba.

1992                 IV. Mentuhotep (Nebtauiré, 1992-1985) trónralépése. Valószínűleg uszurpátor, mert hiányzik a királylistákról. Expedíció Wadi Hammamatba (Amenemhat vezír vezetésével).

1985-1773         XII. dinasztia

1985                 I. Amenemhat (Szehotepibré, 1985-1956) trónralépése. Uralkodása alatt a központ áthelyezése Amenemhat-itj-tauiba. Harcok az ázsiaiak ellen, hadjárat Núbiába és uralkodásának végén Líbia területére. Ez utóbbit fia, Szeszósztrisz vezette, aki társuralkodó is volt. Valószínűleg meggyilkolták.

1956                 I. Szeszósztrisz (Szenuszert, Heperkaré, 1956-1911) trónralépése. A 10. és 18. évben hadjáratok Núbiába, az új határ Buhen. Valószínűleg ő alapítja a karnaki templomot.

1911                 II. Amenemhat (Nebkauré, 1911-1877) trónralépése. Expedíció Kusba és Puntba regnálása idején.

1877                 II. Szeszósztrisz (Szenuszert, Haheperré, 1877-1870) trónralépése. Békés uralkodás. A fajjúmi öntözőrendszer kialakítása.

1870                 III. Szeszósztrisz (Szenuszert, Hakauré, 1870-1831) trónralépése. Hadjáratok Núbiába a 6., 8., 10., 16. és 19. évben, legalább egy hadjárat Palesztinába. Közigazgatási refom.

1831                 III. Amenemhat (Nimaatré, 1831-1786) trónralépése. Békés uralkodás, kulturális virágzás.

1786         IV. Amenemhat (Maaheruré, 1786-1777) trónralépése.

1777         Szobeknoferuré (Szobekkaré, 1777-1773) trónralépése.

A társuralkodói rendszer (korégencia) bevezetése. A korszakra vonatkozó legfontosabb források: Noferti próféciái (I. Amenemhat), Amenemhat tanításai, Hekanaht-levelek, átokszövegek (I. Szeszósztrisz), évkönyvek (II. Amenemhat), valamint Merikaré intelmei, Szinuhe története, az illahuni papiruszok. A túlvilági élet „demokratizálódása”.

1773-1650 utánig      XIII. dinasztia

Kb. 70 király rövid uralkodási idővel. Közülük az ismertebbek: Ugaf (Hutauiré), II. Szobekhotep, Ihernofret Noferhotep (Szanhtaui Szehemré), Ameni Antef Amenemhat (Szanhibré), Hór (Auibré), Hendzser (Uszerkaré), III. Szobekhotep (Szehemré Szuadzstaui), I. Noferhotep (Haszehemré), Szihathor, IV. Szobekhotep (Haneferré), V. Szobekhotep, Ay (Merneferré). A főváros Itj-taui maradt. IV. Szobekhotep uralkodására Núbia függetlenedik az egyiptomi ellenőrzés alól, a birodalom lassan széthull.

1773-1650         XIV. dinasztia

Kisebb királyok, valószínűleg párhuzamosan uralkodtak a XIII. és XV. dinasztia királyaival.

kb. 1650-1550    II. Átmeneti kor

XV. dinasztia (hükszósz)

XVI-XVII. dinasztia

1650-1550         XV. dinasztia (hükszósz)

Szalitisz/Szekerher

1600 körül Hian (Szeuszerenré) trónralépése.

1555 körül Apepi (Apóphisz, Aauszerré) trónralépése.

Hamudi

A hükszósz főváros Avarisz. A Széth-kultusz felemelkedése. A II Átmeneti korra vonatkozó főbb források: Torinói kánon, Sallier I papirusz, Rhind matematikai papirusz.

1650-1580         XVI. dinasztia (thébai)

Thébai királyok egyidejűleg a XV. dinasztiával (a korszak elején a központ Itj-tauiból Thébába kerül). Harcok a hükszószokkal. Halottak könyve (Mentuhotep királyné koporsójában először).

1580-1550         XVII. dinasztia

Rahotep, I. Szobekemszaf, VI. Antef (Szehemré), VII. Antef (Nebheperré), VIII. Antef (Szehemré Herihermaat), II. Szobekemszaf, Sziamon (?)

1560 körül  Taa (Szenahtenré/Szekenenré) trónralépése. Uralkodása alatt harc a hükszószokkal, az egyik csatában esett el.

1555         Kamosze (Uadzsheperré, 1555-1550) trónralépése. A 3. év körül expedíció Buhenbe és Avariszba, háború a hükszószokkal (Apepi).

kb. 1550-1069    Újbirodalom

XVIII-XX. dinasztia

1550-1295         XVIII. Dinasztia

1550                 I. Jahmesz (Amószisz, Nebpehtiré,1550-1525) trónralépése. Uralkodása alatt a Két Ország egyesítése. Expedíció Buhenbe. A 18-22. év között foglalják el Avariszt, a hükszószok végleges kiűzése. Hadjárat Palesztinába, Saruhen ostroma (3 évig). Az utolsó 5 évben építkezési programok.1525          I. Amenhotep (Amenóphisz, Dzseszerkaré, 1525-1504) trónralépése. Hozzá kötik a Deir el-medinei munkásfalu megalapítását. 8. év: expedíció Núbiába a 2. kataraktáig. Uralkodásának végére kialakulnak a XVIII. dinasztia főbb karakterjegyei.1504             I. Thotmesz (Thutmószisz, Aaheperkaré, 1504-1492) trónralépése. 2/3. év: a núbiai hadjárata jelenti Kus és Kerma végét, sikerek a 3-4. kataraktánál. Az első hadjárat Szíriába, de kerüli a Mitannival való összeütközést.1492              II. Thotmesz (Aaheperenré, 1492-1479) trónralépése. Déli lázadás megtorlása az 1. évben.1479        III. Thotmesz (Menheperré, 1479-1425) trónralépése. Mivel kiskorú volt, mostohaanyja, Hatsepszut uralkodott helyette régensként.1473              Hatsepszut (Maatkaré, 1473-1458) trónralépése (korégenciában III. Thotmesszel). Minden korábbit felülmúló építkezései program. Hadjáratok Núbiába, a 9. évben expedíció Puntba.1458           III. Thotmesz önálló uralkodásának kezdete. A megiddói csata a Mitanni-koalíció ellen. A 42. évig folyamatos háború a palesztinai, libanoni, dél-szíriai területekért Mitanni (Naharin) és vazallusai ellen, összesen 17 hadjárat. A leghíresebb a megiddói csata és 33. évben a 8. hadjárat, amelyben Thotmesz átkel az Eufráteszen. Ajándékok a nyugat-ázsiai uralkodóktól, Egyiptomot elismerik nagyhatalomként.  Núbiai hadjárat, valószínűleg Napata alapítása. Az 51. évben fiát, II. Amenhotepet társuralkodóvá tette.

1427                 II. Amenhotep (Aaheperuré, 1427-1400) trónralépése. 7. és 9. év: hadjárat Szíria-Palesztinába. Uralkodása alatt stabilitás és kulturális virágzás.

1400                 IV. Thotmesz (Menheperuré, 1400-1390) trónralépése. Béke Mitannival, és diplomáciai házasság (Artatama lányával). Hadjáratok Dél-Palesztinába. Azonosítja magát a napistennel.

1390                 III. Amenhotep (Nebmaatré, 1390-1352) trónralépése. Béke, jólét, bőség, a dinasztia csúcsa. 5. év: núbiai hadjárat. Már életében megistenült. Hangsúlyozott szoláris teológia. Diplomáciai házasságok (Babilón, Mitanni). A legfőbb forrás a külpolitikai kapcsolatokra az Amarna-levelek (382 levél).

1352                 IV. Amenhotep (Ehnaton, Noferheperuré Uaenré, 1352-1336) trónralépése (a társuralkodás vitatott). Uralkodása az Amarna-kor. 5. év: nevét Ehnatonra változtatja, szakít a fővárossal és a hagyományos vallással, elkezdi építtetni az új központot, Ahet-Atont (El-Amarna). 9. év: az Aton-kultuszt kizárólagossá teszi, megkezdődik a többi isten nevének eltüntetése, a templomaik bezárása és a kultuszaik felszámolása a hadsereg segítségével. 12. év: núbiai lázadás leverése. Konfrontációk Előázsiában, a hettiták térhódítása az egyiptomi vazallusok között (I. Suppiluliuma). Horemheb felemelkedése.

1338                 Szemenhkaré (Anhheperuré, 1338-1336) trónralépése. Személye és uralkodási ideje vita tárgya.

1336                 Tutanhamon (Tutanhaton, Nebheperuré, 1336-1327) trónralépése. Az első évben elhagyja Amarnát, Memphiszt teszi fővárossá, és nevét Tutanhatonról Tutanhamonra változtatja. Régense Horemheb. Háború a hettitákkal a szíriai-palesztinai területekért. A restaurációhoz a legfontosabb források: Restaurációs sztélé, Horemheb Koronázási szövege és a Karnaki ediktum.

1327                 Ay (Heperheperuré, 1327-1323) trónralépése. A Zannanza-epizód, a hettita herceg halála miatt komoly megtorlás, harcok Szíria-Palesztinában, egyiptomi vereség és pestisjárvány kitörése, ami aztán a hettita király és a trónörökös halálát okozza.

1323                 Horemheb (Dzseszerheperuré, 1323-1295) trónralépése. Katonafáraó. 10. év: Kades és Amurrú sikertelen visszahódítási kísérlete. Politikai, vallási és gazdasági konszolidáció. A XIX. dinasztia fáraói őt tekintették a dinasztiájuk alapítójának.

1295-1186         XIX. dinasztia

1295                 I. Ramszesz (Menpehtiré, 1295-1294) trónralépése. Katonafáraó, a szilei erőd parancsnoka. Uralmával megkezdődik a Ramesszida-kor, amely a XX. dinasztia végéig tart.

1294                 I. Széthi (Menmaatré, 1294-1279) trónralépése. 1. év: hadjárat Dél-Palesztinába. A további hadjáratok északabbra nem érnek el tartós sikert. Líbiai törzsek hatolnak be a Deltába. A Horemheb által megkezdett restauráció folytatása. Abüdoszi királylista (III. Amenhotepet Horemheb követi). Uralkodásának végén kinevezi Ramszeszt társuralkodóvá, aki az utolsó évben hadjáratot vezet Núbiába.

1279                 II. Ramszesz (Uszermaatré 1279-1213) trónralépése. 4. év: 1. szíriai hadjárat (Amurrúért). 5. év: a kádesi csata. További harcok a szíriai-palesztinai területek visszaszerzéséért, átmeneti sikerekkel. 16. év: hettita trónviszály, Urhi-Tesup Egyiptomba menekül. 21. év: hettita-egyiptomi békeszerződés. Erődépítés a Deltában a líbiaiak ellen. 34. év: diplomáciai házasság Hattival. 44. év: núbiai akció. Kulturális virágzás, gyümölcsöző kereskedelem. Uralkodása alatt a főváros Per-Ramszeszbe kerül.

1274         A kádesi csata.

1213                 Merneptah (Baenré, 1213-1203) trónralépése. Uralkodásának első éveiben számos katonai expedíció Núbiába és Palesztinába. Az Izrael-sztélé. 5. év: líbiaiak és a tengeri népek betörése. Halála után örökösödési vita II. Széthi és Amenmessze között.

1203         Amenmessze (Menmiré, 1203-1200?) trónralépése.

1200         II. Széthi (Uszerheperuré, 1200-1194) trónralépése.

1194                 Sziptah (Akehnré Szetepenré, 1194-1188) trónralépése. Gyerekként kerül trónra, anyja, Tauszert volt a régens.

1188                 Tauszert (Szitré Meritamon 1188-1186) trónralépése. A hatalmat Bay ragadja magához.

1186-1069         XX. dinasztia

1186                 Széthnaht (Uszerhauré Meriamon, 1186-1184) trónralépése. Polgárháborús időszak Bay uralma alatt, akit Széthnaht űz el.

1184                 III. Ramszesz (Uszermaatré Meriamon, 1184-1153) trónralépése. 5. év: a líbiai törzsek betörnek a Nyugat-Deltába és eljutnak a központi Nílus-ágig. 8. év: csata a tengeri népek ellen. 11. év: újabb líbiai harcok. Uralkodása alatt expedíció Puntba. Nagy földadományok a papságnak. Gazdasági krízis. 29. év: a történelem első szervezett sztrájkja. Uralkodásának végén hárem-összeesküvés.

1153                 IV. Ramszesz (Hekamaatré Szetepenamon, 1153-1147) trónralépése. További gazdasági hanyatlás, az Amon-papok befolyása nő.

1147                 V. Ramszesz (Uszermaatré Szeheperenré, 1147-1143) trónralépése. Himlőben fiatalon elhunyt.

1143                 VI. Ramszesz (Nebmaatré Meriamon, 1143-1136) trónralépése. Zavargások.

1136                 VII. Ramszesz (Uszermaatré Szetepenré Meriamon, 1136-1129) trónralépése. A gabonaárak a magasba szöknek.

1129                 VIII. Ramszesz (Uszermaatré Ahenamon, 1129-1126) trónralépése.

1126                 IX. Ramszesz (Neferkaré Szetepenré, 1126-1108) trónralépése. Növekvő instabilitás. 8-15. év: a líbiaiak fosztogatják Thébát, zavargások, sztrájk, a sírrablások első hulláma.

1108                 X. Ramszesz (Hepermaatré Szetepenré, 1108-1099) trónralépése.

1099                 XI. Ramszesz (Menmaatré Szetepenptah, 1099-1069) trónralépése. Uralkodásának utolsó 10 évére hatalma Alsó-Egyiptomra csökken. Éhség, fosztogatások, sírrablások, civil háború. A núbiai alkirály és csapatainak behívása a helyzet stabilizálására, de Panehszi konfliktusba kerül Amenhoteppel, a thébai Amon-főpappal. A 17-19. évre a konfliktus eldurvul, Panehszi kifosztja Közép-Egyiptomot. A fáraó csapatai Pianh vezetésével kiűzik Egyiptomból. Pianh államcsínyt követ el, és Ramszesz 19. évétől az éveket saját uralkodása szerint számozza. Ramszesz 28. évében Pianh meghal, örököse Herihór, aki XI. Ramszesz halála után fáraói címeket vesz fel. Ramszeszt északon Szmendész követi, és megalapítja a XXI. dinasztiát.

III. Ramszesz után Egyiptom elveszíti az ellenőrzést Szíria-Palesztina és Núbia fölött. Az Amon-theokrácia megerősödése. A XIX-XX. dinasztia alatt válik jellemzővé a személyes vallásosság. A korszakra vonatkozó legfontosabb források: Torinói jogi papirusz, Torinói sztrájkpapirusz, Harris-papirusz (IV. Ramszesz), „Necropolis Journal”, sírrabló akták (IX. Ramszesz).

1069-664           III. Átmeneti kor

XXI-XXIV. dinasztia (Líbiai kor)

XXV. dinasztia (etióp uralom)

1069-945  XXI. dinasztia

1069                 Szmendész (Neszubanebdzsed, Hedzsheperré Szetepenré, 1069-1043) trónralépése. Központ: Tanisz. Herihór központja délen Théba.

1043                 Amenemniszu (Noferkaré, Nepherkerész, 1043-1039) trónralépése.

1039                 I. Pszuszennész (Paszebahaemniut, Aaheperré Szetepenamon, 1039-991) trónralépése. Ő a thébai parancsnok, I. Pinudzsem fia, akinek másik fia, Menheperré Felső-Egyiptomot ellenőrizte. Házasságok a thébai és taniszi ág között, de a megosztottság megmarad.

993           Amenemope (Uszermaatré Szetepenamon, 993-984) trónralépése.

984           Oszorkon, az Idősebb (Aheperré Szetepenré, 984-978) trónralépése. Új uralkodócsalád sarja a Deltában, a maswasák vezetőjének, Sesonknak a fia (líbiai).

978                   Sziamon (Netjerheperré Szetepenamon, 978-959) trónralépése. Egyik lányát Salamonhoz adta.

959                   II. Pszuszennész (Titheperuré Szetepenré, 959-945) trónralépése. Thébai főpap (thébai ág).

A líbiaiak egyre jelentősebb és már megkerülhetetlen erőt képviselnek az egyiptomi vezetésben. A dinasztia elejére vonatkozó forrás a Wenamon utazása.

945-715    XXII. dinasztia

945                   I. Sesonk (Hedzsheperré, 945-924) trónralépése Taniszban. A maswasák vezetője (líbiai). Expanzionista külpolitika, építkezési program. Fiát, Juputot teszi meg Amon-főpapnak Thébában, hogy egész Egyiptomot ellenőrizhesse. 925 körül katonai hadjárat Gáza, Megiddó, valamint Izrael és Júda ellen (1Kir 14:25-6, 2Krón 12:2-9), Jeruzsálem kifosztása. Fontos forrásul szolgálnak a Bubasztiszi kapu feliratai (Karnak).

924                   I. Oszorkon (Szehemheperré, 924-889) trónralépése. Decentralizációs folyamat. Thébában Harsziésze Amon-főpap kikiáltja magát királynak. Az északi törekvések a Théba feletti uralomra erőszakba torkollnak.

890 körül   II. Sesonk (Hekaheperré) trónralépése.

889           I. Takelóth (889-874) trónralépése.

874           II. Oszorkon (Uszermaatré, 874-850) trónralépése.

850           II. Takelóth (Hedzsheperré, 850-825) trónralépése. Fontos forrás az Oszorkon herceg krónikája (Karnak, Bubasztiszi kapu).

825                   III. Sesonk (Uszermaatré, 825-773) trónralépése. A deltai fejedelemségek önállósodása.

773           Pimay (Uszermaatré, 773-767) trónralépése.

767           V. Sesonk (Aaheperré, 767-730) trónralépése. (IV. Sesonk: XXIII. dinasztia.)

730                   IV. Oszorkon (Aaheperré, 730-715) trónralépése. (III. Oszorkon: XXIII. dinasztia.)

Decentralizáció, először Théba szakad ki az átmeneti egységből, majd északon is kiválnak fejedelemségek. 730-ra függetlenedik Bubasztisz, Leontopolisz, Hermopolisz, Herakleopolisz, Szaisz. Főbb forrás: Gebel Barkal sztélé (Peye, Núbia, 747-716). A VIII. század második felére a kusi uralkodók felemelkedése. Peye elfoglalja Felső-Egyiptomot, és Memphiszig jut.

818-715    XXIII. dinasztia

Párhuzamosan a XXII., XXIV. és XXV. dinasztiával. Központja Théba. A korszakban a főbb központokban (Théba, Hermopolisz, Herakleopolisz, Leontopolisz, Tanisz) egyidejűleg más-más uralkodókat ismertek el. A kronológia vitatott, a főbb királyok: I. Petubasztisz (Uszermaatré), I. Juput, IV. Sesonk, III. Oszorkon (Uszermaatré), III. Takelóth (Uszermaatré), Rudamon (Uszermaatré), Peftjaauibaszt, II. Juput (Uszermaatré).

727-715    XXIV. dinasztia

727                   Tefnaht (Sepszeszré, 727-720) trónralépése (központ: Szaisz). Hatalmát kiterjeszti a Nyugat-Deltára és Memphiszre.

720           Bokkhórisz (Bakenrenef Uahkaré, 720-715) trónralépése.

747-656    XXV. dinasztia (etióp uralom)

(Baines-Málek korszakolása szerint a Későkorhoz tartozik)

747                   Peye (Pianhi, Menheperré, 747-716) trónralépése. Núbia és a thébai terület. Kivonulása miatt a korábbi egyiptomi helyzet virtuálisan változatlan marad.

716                   Sabaka (Neferkaré, 716-702) trónralépése. Új inváziót indít, uralom Núbia és egész Egyiptom felett. A központ Memphisz. Thébában az Amon-főpap uralma csökken, felemelkedik az Amon isteni felesége cím politikai jelentősége.

702                   Sabataka (Sebitku, Dzsedkauré, 702-690) trónralépése.

701           Az egyiptomi csapatok és Taharka herceg személyes jelenléte az eltekei csatában (Asszíria vereséget mér a szövetségesekre, [Szín-ahhé-eriba]).

690                   Taharka (Nofertumhuré, 690-664) trónralépése. Egyiptom érdekeinek védelme Asszíria terjeszkedésével szemben.

674           Assur-ah-iddina (Asszíria) kísérlete Egyiptom meghódítására.

671                   Assur-ah-iddina második egyiptomi hadjárata, amelyben kifosztja Memphiszt és kiűzi Taharkát Egyiptomból. Az asszír sereg kivonul, de a deltai fejedelmeket hűségesküre kötelezik, hogy meggátolják a kusiták újbóli uralmát. A szaiszi Nekó fiát, Pszammetiket Ninivébe hurcolják, majd vazallusként visszaengedik Athribiszba. Taharka visszanyeri az uralmat Egyiptom felett.

667           Assur-bán-apli egyiptomi hadjárata, Taharka ismét Núbiába menekül.

664                   Tanutamon (Tanutamani, Bakaré, 664-656) trónralépése. Legyőzi a deltai asszír vazallus fejedelmeket.

663           Assur-bán-apli behatol Egyiptomba és kifosztja Thébát. Tanutamani Núbiába menekül. A kusita hatalom meggyengül, az asszír vazallus, Pszammetik Szaiszból veszi át az irányítást.

664-332             Későkor (Shaw)

más korszakolás (pl. Baines-Málek) szerint 712-332 (XXV.dinasztiától)

XXVI. dinasztia (Szaiszi kor)

XXVII. dinasztia (I. Perzsa kor)

XXVIII-XXX. dinasztia (független dinasztiák)

II. Perzsa kor

664-525    XXVI. dinasztia (Szaiszi kor)

(672-664   I. Nekó uralkodása.)

664                   I. Pszammetik (Pszammétikhosz, Uahibré, 664-610) trónralépése. Uralmáról fontos forrás a Nitókrisz adoptációs sztélé. Építkezések, expanziós külpolitika. Uralkodásának végére előázsiai hódításai messzebbre nyúlnak, mint I. Thotmesz vagy III. Thotmesz idején. A káldok miatt uralkodásának végén Asszíria és Egyiptom összefog. Fontos forrás a Szakkara sztélé (11. év, líbiai kapcsolatok).

663           Asszír invázió (ld. feljebb).

658           Gügész (Lüdia) segítsége az asszírokkal szemben.

656 körül   Egyiptom egyesítése szaiszi irányítással.

655-630     Asdód ostroma (sikeres).

616           Egyiptom a mai Irak területén harcol a káldok ellen.

610                   II. Nekó (Uhemibré, 610-595) trónralépése. Uralkodása alatt csatorna a Nílus és a Vörös-tenger között.

609           Hadjárat a káldok ellen az Eufrátesztől keletre, Jósiás (Júda) legyőzése.

605           Karkemisi vereség, majd Egyiptom visszavonul a keletről.

595                   II. Pszammetik (Noferibré, 595-589) trónralépése. Harmadik évében núbiai expedíció. Negyedik évében hadjárat Palesztinába.

589                   Apriész (Haaibré, 589-570) trónralépése. Zedékiás (Júda) és a föníciaiak segítségével a káldok elleni támadás. A káldok betörnek Egyiptomba az 580-as évek végén.

574-570     Hadjáratok Fönícia és Ciprus ellen.

570                   II. Jahmesz (Amaszisz, Hnumibré, 570-526) trónralépése. Negyedik évében visszaveri a káldok egyiptomi invázióját. Uralkodása alatt kisebb expedíció Núbiába.

559                   Kürosz trónralépése. Szövetség a perzsák ellen Egyiptom, Spárta, Lüdia és a káldok között.

526           III. Pszammetik (Anhkaenré, 526-525) trónralépése.

525                   Perzsa invázió Kambüszész vezetésével. A péluszioni csatában III. Pszammetik fogságba esik.

525-404    XXVII. dinasztia (I. Perzsa kor)

525                   Kambüszész (525-522) trónralépése. A források ellentmondásosak az egyiptomi tevékenységét illetően.

522                   Kambüszész halálát követően egyiptomi lázadás a perzsa uralom ellen. I. Dareiosz (522-486) trónralépése.

519-518     Dareiosz visszaszeri az ellenőrzést Egyiptom felett. Templomépítés és restauráció.

510-497     A II. Nekó által megkezdett csatorna befejezése.

486           Felkelés Egyiptomban.

I. Xerxész (486-465) trónralépése.

484           Megszilárdul a perzsa ellenőrzés egész Egyiptom felett.

465           I. Artaxerxész (465-424) trónralépése.

460 körül   Az Inarósz-felkelés.

424           II. Dareiosz (424-405) trónralépése.

405           II. Artaxerxész (405-359) trónralépése.

404           Amürtaiosz lázadása.

404-399    XXVIII. dinasztia

404           Amürtaiosz (404-399) trónralépése.

399-380    XXIX. dinasztia

399           I. Nepheritész (Nefaarud, 399-393) trónralépése. Építkezések.

393                   Hakórisz (Hnummaatré, 393-380) trónralépése. Fontos forrás a Démotikus krónika.

385-383     Khabriasz háborúja.

380 körül   II. Nepheritész trónralépése.

380-343    XXX. dinasztia

380           I. Nektanebosz (Heperkaré, 380-362) trónralépése. Látványos építkezések.

362           Teósz (Irmaatenré, 362-360) trónralépése.

360                   II. Nektanebosz (Szenedzsemibré Szetepenanhur, 360-343) trónralépése. Egyiptom utolsó nemzeti fáraója.

351           Artaxerxész támadása Egyiptom ellen.

343           Péluszion elesik. Nektanebosz Meroéba menekül.

343-342     Egyiptom perzsa inváziója.

343-332    II. Perzsa kor

343           III. Artaxerxész Ókhosz (343-338) trónralépése.

339-338     A Hababas-felkelés.

338           Arszész (338-336) trónralépése.

336           III. Dareiosz Kodomannosz (336-332) trónralépése.

332           Nagy Sándor elfoglalja Egyiptomot.

332-Kr. u. 395   Görög-római kor

Makedón dinasztia

Ptolemaiosz dinasztia

római császárok

332-305    Makedón dinasztia

332           III. Alexandrosz (Nagy Sándor, 332-323) elfoglalja Egyiptomot.

331                   Nagy Sándor megalapítja Alexandriát, ami a Ptolemaiosz Egyiptom központja lett.

323                   Philipposz Arrhidaiosz (323-317) trónralépése. Nagy Sándor szellemileg visszamaradott féltestvére. Perdikkasz lett a kormányzó és felosztották a birodalmat: Ptolemaiosz, Lagosz fia kapta Egyiptomot, Líbiát és Arábia egy részét.

323           Ptolemaiosz mint szatrapa kormányozza Egyiptomot 323-305-ig. Fontos forrás: Szatrapa-sztélé (312-311).

321-301     Az örökösödési háború (Diadokhoszok háborúja) első szakasza az egység-pártiak (pl. Perdikkasz) és az elszakadni akarók (köztük Ptolemaiosz) között.

317                   IV. Alexandrosz (317-310, csak névlegesen: 310-305) trónralépése.

312                   Gázai csata.

305-30                Ptolemaiosz dinasztia

305           I. Ptolemaiosz I. Szótér (305-285) trónralépése.

301                   Az ipszoszi csatával (Antigonosz halála) véget ér a Diadokhoszok háborújának első szakasza.

301-280     A Diadokhoszok háborújának második szakasza. Területbővítés. Egyiptom a kelet-mediterráneumi görög központok felé és Szíria-Palesztina térségében hódít. 301-ben Ptolemaiosz az Eleutherosz-folyóig hódít.

285                   II. Ptolemaiosz Philadelphosz (285-246) trónralépése. Ő kezdi meg a dinasztiára jellemző testvérházasságok sorát. Reformok. Egyiptom ekkor a leggazdagabb és a legstabilabb.

274-271     Az első szíriai háború I. Antiokhosz (Szeleukida) ellen.

273           Egyiptom követeket küld Rómába.

260-253     A második szíriai háború II. Antiokhosz ellen.

246           III. Ptolemaiosz I. Euergetész (246-221) trónralépése. A reformok folytatása.

246-241     A harmadik szíriai háború.

221                   IV. Ptolemaiosz Philopatór (221-205) trónralépése. Uralkodásának elején véres események, kegyencek kerülnek hatalomra (Szoszibiosz és Agathoklész).

219-217     A negyedik szíriai háború III. Antiokhosz ellen.

217 jún. 22.       Rafiai csata: a szíriai háború döntő csatája, amelyben a szorult helyzetben levő Ptolemaiosz fordítani tudott, és amelynek köszönhetően Egyiptom visszaszerezte Koilé-Szíriát.

206-200     Dél-Egyiptom: nagyszabású felkelések Théba központtal. Vezető Harvennofer (ellenkirály).

205                   V. Ptolemaiosz Epiphanész (205-180) trónralépése. Kiskorúsága miatt zavaros helyzet. Uralma alatt a birodalom külső területeinek nagyrésze (beleértve Koilé-Szíriát) elveszett. Megmérgezték. Fontos forrás: Rosette-i kő (196).

203                   Felkelés Alexandriában. Meggyilkolják Agathoklészt és családját.

202-195     Az ötödik szíriai háború.

200-186     A déli felkelés folytatása Aahvennofer ellenkirály vezetésével.

196           V. Ptolemaiosz nagykorú lett, koronázás ősi rítusok szerint.

195           Béke a Szeleukidákkal. Dinasztikus házasság.

180                   VI. Ptolemaiosz Philometor (180-164, 163-145) trónralépése. Kiskorúsága miatt helyette anyja, Antiokhosz lánya, I. Kleopátra kormányzott régensként 176-ig. Ezután két régens kormányozza Egyiptomot.

170                   Egyiptom megtámadja a Szeleukida-birodalmat, de alulmarad IV. Antiokhosszal szemben (hatodik szíriai háború).

VIII. Ptolemaiosz II. Euergetész (Phüszkón, 170-163, 145-116) trónralépése. Hármas társuralkodás: VI. Ptolemaiosz, neje, II. Kleopátra, és VIII. Ptolemaiosz.

IV. Antiokhosz csapataival elárasztja a Deltát, a két régens megbukik. Alexandria ostroma.

169                   Belpolitikai nehézségek miatt Antiokhosz feladja a Deltát és csapataival kivonul Egyiptomból.

168                   IV. Antiokhosz ismét elfoglalja a Deltát és Fajjúm környékét, lehet, hogy meg is koronázzák. Róma beavatkozik Egyiptom javára. Egyiptom külpolitikailag Róma vazallusa lesz, a római befolyás az actiumi csatáig folyamatosan erősödik, szűkül Egyiptom mozgástere.

165           Dionüszosz Petoszarapisz lázadása.

Felkelés Thébában és Panopoliszban. A felkelések miatt a gazdaság súlyos helyzetbe kerül.

164           VIII. Ptolemaiosz elűzi VI. Ptolemaioszt és II. Kleopátrát

163                   A nép visszahívja VI. Ptolemaioszt. VI. Ptolemaiosz Philometor (180-164, 163-145) trónralépése.

156-155     Gyilkossági kísérlet VIII. Ptolemaiosz ellen. A száműzetésben végrendeletet készít, hogy amennyiben nincs trónörökös a halálakor, Egyiptomot Rómára hagyja.

145                   Hetedik szíriai háború. Koilé-Szíria visszafoglalása. VI. Ptolemaiosz halála.

VII. Ptolemaiosz Neósz Philopatór trónralépése. Személyéről kevés adat, valószínűleg kiskorú volt és VIII. Ptolemaiosz ölette meg.

VIII. Ptolemaiosz II. Euergetész (Phüszkón, 170-163, 145-116) trónralépése. Feleségül veszi az özvegy II. Kleopátrát és annak lányát is, megöleti VI. Ptolemaiosztól származó fiait.

141-140     Hármas uralom: VIII. Ptolemaiosz – II. Kleopátra – III. Kleopátra.

140           Puccs-kísérlet (Kalaisztész).

132                   VIII. Ptolemaiosznak menekülnie kell, III. Kleopátra követi, a hatalom Alexandriában II. Kleopátra kezében marad. Hamarosan VIII. Ptolemaiosz visszatér Egyiptomba, délre, és II. Kleopátra elmenekül Szíriába.

127-126     VIII. Ptolemaiosz visszatér Alexandriába.

124           Egyezség: ismét hármas uralom (VIII. Ptolemaiosz – II. Kleopátra – III. Kleopátra). Nyugodt időszak VIII. Ptolemaiosz haláláig (nem jelöl meg trónörököst, a két várományos Ptolemaiosz Szótér és Ptolemaiosz Alexandrosz).

116                   IX. Ptolemaiosz II. Szótér (116-107, 88-81) trónralépése. Ismét hármas uralom: II. Kleopátra – III. Kleopátra – IX. Ptolemaiosz. 116 végétől kettős uralom, mert II. Kleopátra 57 év uralkodás után elhunyt.

114-113     Ptolemaiosz Alexandrosz kikiáltja magát Ciprus királyának. Ciprus elszakad Egyiptomtól.

107                   III. Kleopátra puccsa, amelyben elűzi Ptolemaiosz Szótért. Ptolemaiosz Alexandrosz csapataival bevonul Alexandriába. X. Ptolemaiosz I. Alexandrosz (107-88) trónralépése. Kettős uralom: III. Kleopátra – X. Ptolemaiosz. IX. Ptolemaiosz Ciprus uralkodója lett.

104           Egyiptom beleavatkozik a szíriai polgárháborúba annak reményében, hogy sikerül visszaszerezni Koilé-Szíriát. Átmeneti sikerek, de X. Ptolemaiosz fenyegetése miatt a csapatokat ki kell vonni és a háború eredménytelen.

101                   Feszült lesz a viszony X. Ptolemaiosz és III. Kleopátra között. III. Kleopátra halála.

96            Egyiptom elveszíti Kürénét. (Végleges csatolása Rómához 75-74-ben történik.)

91            Felkelés Thébában.

88                    Az alexandriaiak elűzik X. Ptolemaioszt. X. Ptolemaiosz a későbbiekben végrendeletében Rómára hagyja Egyiptomot. IX. Ptolemaiosz II. Szótér (116-107, 88-81) trónralépése. Keményen lesújt a lázadókra, 3 év alatt leszámol Thébával, amely ezután elveszíti politikai jelentőségét és csak kisebb falvak formájában él tovább.

81                    IX. Ptolemaiosz II. Szótér halála. Kleopátra Bereniké (81-80) trónralépése, egy évig egyedül uralkodik.

80                    Róma beavatkozása: Sulla Egyiptom trónjára Kleopátra Bereniké mellé X. Ptolemaiosz fiát, Alexandroszt ülteti. XI. Ptolemaiosz II. Alexandrosz trónralépése. A kettős uralom 18-19 napig tart, és Kleopátra Bereniké halálával végződik. Alexandriában lázadás tör ki, amelyben megölik XI. Ptolemaioszt.

XII. Ptolemaiosz Neósz Dionüszosz (Aulétész, 80-58, 55-51) trónralépése.

76                    XII. Ptolemaioszt egyiptomi rítusok szerint is fáraóvá koronázzák Memphiszben.

65            Róma: Crassus hivatalosan javaslatot tesz Egyiptom bekebelezésére. A javaslatot nem fogadják el, Egyiptom független marad.

63            Egyiptom bekebelezése ismét napirenden Rómában, de nem történik lépés.

59            Róma bekebelezi Ciprust, ezzel elvész Egyiptom utolsó külső birtoka is.

58                    Ciprus bekebelezése miatt az alexandriaiak elűzik XII. Ptolemaioszt. Ptolemaiosz Rhodoszra, majd Rómába ment. IV. Bereniké (58-55) trónralépése. Társuralkodója férje, Pontosz uralkodója, Arkhelaosz lett.

55                    Arkelaosz halála. XII. Ptolemaiosz Neósz Dionüszosz (Aulétész, 80-58, 55-51) trónralépése. Római légiók Alexandri�